Egyetlen szóval sem állítom, hogy az orbáni frázisnak semmi értelme sincsen. Az adott pillanatban nagyon is pragmatikus, célszerű üzenetként szolgált. Amikor választások idején döntünk a számunkra legszimpatikusabb - vagy legalábbis legkevésbé ellenszenves - politikai erő, csoportosulás, koalíció mellett, úgy annak hatalomra segítését az szolgálja leginkább, ha a szavazatok nem forgácsolódnak szét apró pártok között. A probléma mindössze abból adódik, hogy a merev, elvtelen, tömbökben való gondolkodás a hétköznapjainkat is ugyanígy jellemzi.

Úgy vagyunk ezzel, mint az éretlen, kamasz srácok. Fradistaként legszívesebben bevernénk az újpestiek képét. A rockerek bőrdzsekijét viselve mélyen megvetjük a diszkózenét hallgatókat. (A nyolcvanas években a Depeche Mode és a Duran Duran rajongói halálos ellenségeknek számítottak, holott a két csapat zenei stílusa egyáltalán nincs összeegyeztethetetlen távolságban. Harminc év távlatából már az érintettek is csak mosolyognak ezen.) Pontosan tudjuk, hogy micsoda erő és adrenalin van abban, amikor egy többezres tömeg együtt skandálja egy futballcsapat, egy rockbanda, vagy akár egy politikus nevét. Ez egy olyan érzelmi plusz, ami csaknem mindenkit megérint, s valódi értéket képvisel. Az ősi, törzsi ösztönök kelnek életre, átjárva minden zsigerünket. Csakhogy amíg a zenei világunk, vagy a szurkolói hovatartozásunk csupán ártatlan, ízlésbeli kérdés, úgy a politikai döntéseink ennél sokkal fajsúlyosabbak. Elképesztően gyermeteg dolog az, hogy amikor érzelmi alapon elköteleződünk egy párt mellett, olyankor annak minden blőd húzását istenítjük, míg a másik oldal valamennyi elképzelését eleve gyűlöletesnek ítéljük.

Egy vérmes baloldali simán képes érvelni a határmenti kerítés lebontása mellett, miközben szörnyülködve látja a nyugat-európai terrorcselekményeket, s hálát ad a sorsnak, hogy hazánk eddig még megúszta. Egy vakon elkötelezett fideszes zokszó nélkül isteníti a jelenlegi kormányzatot, holott vaskosat káromkodna, ha az MSZP-rezsim építene stadionokat, vagy rendelné el a vasárnapi zárva tartást. És persze mindketten elítélik a korrupciót, miközben meggyőződésük, hogy az csupán a másik oldalt jellemzi. Egy józan, felnőtt világ valahogy úgy festene, hogy minden gondolkodni képes választópolgár kialakítaná a saját, értékalapú filozófiáját, s a pártok programjait annak alapján ítélné meg, hogy azok mennyiben egyeznek egyéni ideáikkal. Ennek pont a fordítottja történik: a saját értékrendünket torzítjuk el, s feszítjük rá az adott párt intézkedéseire. Természetesen több magyarázata is létezik, hogy miért működünk ilyen elvtelen módon. Az első a múltban keresendő. A katolikus egyház a mai napig kitart azon álláspontja mellett, hogy tilos válogatni a hitigazságok között. Az ige egy csomagban, árukapcsolással érkezik, a menüt végig kell enni. Az egypártrendszert ugyanez jellemezte: nem volt helye a gondolati kilengéseknek. A vakhit ezekből a gyökerekből táplálkozik, egyik oldalon az egyikből, másikon a másikból. Ám nem csupán a múltra hivatkozhatunk, a jelen politikai térképe ugyancsak lehetetlenné teszi az elvi alapú politizálást. Viszonylag könnyű döntést hoznunk egy olyan környezetben, ahol a klasszikus értékek transzparens módon megjelennek. Ahol létezik egy egyenlőséget és szolidaritást hirdető szociáldemokrata erő; egy liberális párt, mely a szabadságot és hatékonyságot élteti, valamint egy hagyományőrző konzervatív tömb. Egy ilyen kosárból nem kunszt válogatni, csakhogy Magyarországon - és a nyugati világban úgyszintén - ma már nem ilyen könnyen átlátható a helyzet. A Fidesz például egyszerre kívánja betölteni mind a három szerepet (rezsicsökkentés, járulékcsökkentés, kisvasút), míg a baloldali ellenzék gyakorlatilag egyiket sem, csupán a brüsszeli igét mantrázza.

Harmincezer évvel ezelőtt elég volt, ha követtük a törzsfőnököt. A tábortűz melletti, tőmondatos beszélgetések sem súrolták a mély filozófia határait. Azóta azonban épp eleget fejlődött az emberi agy ahhoz, hogy ki-ki megfogalmazza saját értékrendszerét, ideológiáját. Ez nem csupán ahhoz szükséges, hogy megfelelő belső érvekkel támogathassuk, vagy kritizálhassuk az egyes politikai lépéseket. De ha valóban befolyásolni kívánjuk választott pártjaink programját, s ezáltal a világ folyását, úgy egyenesen elengedhetetlen.