Még mielőtt bárki megvádolna, hogy kipécéztem magamnak Pál apostolt, sietek leszögezni: egészen a mai napig halvány fogalmam sem volt róla, hogy a címbéli közmondás tőle származik. Nem csupán a thesszalonikaiakhoz írt második levelét, de valójában egyiket sem forgatom sűrűn. Annyit azért tudtam, hogy pocsék a tolla, sőt azt is, hogy zűrzavaros gondolatainak nem sok közük van a jézusi tanításhoz. Ám azt, hogy ő az, aki vaskos ostobaságaival finoman megágyazott a későbbi marxista ideológiának, bevallom, nem is sejtettem.

A szóban forgó frázis legfájóbb pontja az, hogy büntetni akar. Azt a vitathatatlan összefüggést, mely a teljesítmény és az eredmény között fennáll, ki lehet fejezni pozitív formában is: "mindenki a maga szerencséjének a kovácsa". Ez így mindjárt egy szerethető közmondás, mely humánusan motivál és a sikerre fókuszál. Vagy akár maradhatunk valamely semlegesen tárgyilagos megoldásnál is: "amilyen a munka, olyan a jutalma"; esetleg: "ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát". Ám a páli attitűd alapvetően szenvedés-orientált, nem véletlen a megfogalmazás negatív módja.

Felesleges kitérni a gyerekekre, a kismamákra, a rokkantakra és az időskorúakra, még akkor is, ha összességében akár a társadalom felét is kitehetik, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a közmondás nem őket célozza. Bőven elég, ha csupán az egészséges, munkaképes felnőttekre fókuszálunk. Volt idő - nem is oly rég - amikor a személyi igazolványban rögzítésre került a munkahely is, s az igazoltató rendőr ráncolhatta a homlokát, ha az adott mező üresen tátongott. Közveszélyes munkakerülőnek hívták az érintetteket, s bár senki sem kívánta éhhalálra ítélni őket, a rendszer tartott tőlük, mert volt idejük politizálni. Egy szabad világban természetesen senkinek semmi köze ahhoz, hogy a másik ember mivel tölti a napjait. Az sem mellékes, hogy egyre összetettebb korokban élünk, egyre komplexebb tevékenységeket végezve. A középkor embere számára elég világos volt a helyzet: aki kint van a mezőn, az dolgozik, a többi henyél. Ma, amikor a technikailag fejlett országok élelmiszer-szükségletét a lakosság alig pár százaléka megtermeli, már tökéletesen láthatatlan, hogy valójában mivel is foglalkozik a többség. Lehet, hogy Lumpen Lali és Bróker Béci ugyanúgy a kertben üldögél egész délelőtt és a laptopját nyomogatja. Hiába festenek hasonló képet kívülről nézve, végzett tevékenységeik között nem sok hasonlóságot látnánk.

Most hunyjuk be a szemünket, s képzeljük el magunkat profi masszőrként! Napi négy órában - kiemelkedő fizetés mellett - fitneszmodell lányok meztelen testét gyúrjuk. El tudjuk képzelni azt a pillanatot is, amikor az ebédszünetben összefutunk egy kollégánkkal, akinek aznap még egy vendége sem volt, s ráförmedünk: aki nem dolgozik, ne is egyék? Aligha. Aki kellően szereti a munkáját - s egy elégedett társadalom titka az, hogy a többség ilyen -, annak eszébe sem jut a páli közmondás. Épp elég büntetés a szerencsétlen láblógatónak az, hogy nem végezhet izgalmas, élvezetes, felpezsdítő tevékenységet, miért kéne még a táplálékot is megvonni tőle? A vizsgált frázis további hamissága pontosan ebben áll: nem is feltételezi, eleve lehetetlennek tartja, hogy maga a munkavégzés valódi örömöt jelenthetne. Pál apostol persze még nem ismerhette Csíkszentmihályi Mihály kutatásait és könyveit (Flow, Kreativitás, Jó munka stb.), mi azonban abban a szerencsés korban élünk, amikor a munka és az élvezet már nem számít összebékíthetetlen fogalomnak.

Dubaj minden állampolgára 3000 dollárnak megfelelő - a megélhetéshez bőven elegendő - havi apanázst kap a központi költségvetésből, s ebben nem látunk semmi kivetnivalót. Ugyanígy semmi immorális sincsen abban sem, ha az állam soha, semmilyen ellátást nem ad egyetlen munkanélkülinek sem. Azt is el kell ismerni, hogy a rendszeres munkavégzés érték, mely nem csupán a szegénységet, de a depressziót és a bűnözést is képes visszaszorítani. A címbéli frázis kétségtelen igazsága, hogy kiáll az aktív életmód mellett. Csupán attól válik erkölcsileg vállalhatatlanná, hogy vájkál a másik életében, s büntetni kíván egy olyan kérdés kapcsán, melyhez kívülállóként az égvilágon semmi közünk sincsen.