Mindannyian jól ismerjük a "merjünk kicsik lenni" mentalitást. Az ilyen attitűddel bíró ember kínosan ügyel rá, hogy sehol se keltsen feltűnést, hogy mindig beálljon a sorba, hogy még véletlenül se hagyja el komfortzónáját, s hogy soha, semmiféle kockázatot ne vállaljon. Egyetlen óvatos életcélja, hogy lelki törpeként csendben, farvízen evezve, lehetőség szerint nagyobb veszteség nélkül kihúzza 60-70 évig. Az ismert közmondások jó része ebből a kishitű, népi lelkületből táplálkozik: "járt utat a járatlanért el ne hagyj"; "ne szólj szám, nem fáj fejem", illetve "jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok". Ugyanennek a szériának a tökéletes példája az "egy fecske nem csinál nyarat" is, s mint ilyen, hamis és életellenes.
Buddha, Jézus, Shakespeare, Darwin, Freud, Einstein, Elvis Presley, Mark Zuckerberg... napestig sorolhatnánk azok neveit, akik egy szál maguk történelmet írtak. Mondhatjuk, hogy Jézusnak volt négy evangelistája, Darwinnak jó pár előfutára, Elvisnek pedig egy egész stábja, akik parádés slágerekkel tömték. Az egyéni teljesítmények - melyek visszafordíthatatlan módon megváltoztatták a világot - ezekkel együtt is elvitathatatlanok és példaértékűek a magunkfajta, közönséges földi halandók számára. Ezek a srácok tényleg megcsinálták. Világos, hogy a legtöbben híján vagyunk minden olyan tehetségnek, amely a világ menetét számottevő módon befolyásolná, mégis - ahogyan LifeTilt Tomi írja - "minél többen nevetnek ki az álmaidért, annál biztosabb lehetsz benne, hogy azon az úton végig kell menned".
A címbéli közmondás ugyanakkor nem csupán igaztalan, de - ahogy a bevezetőben már megelőlegeztük - abszolút életellenes is. Mi is az üzenet valójában? "Ha nincs elég számú követőd, úgy felesleges bármi nagyívűt tenned, úgysem változik semmi." Kevés lehangolóbbat tanácsolhatnánk embertársainknak. Ha mindenki elhajítja a csikket az utcán, tedd te is azt; egyetlen idealista környezettudatossága nem oszt, nem szoroz. Ha a nagy létszámú útjavító brigádban mindenki csak a lapátot támasztja, te miért is igyekeznél? Úgysem lesz kész hamarabb. Nem jobb inkább röhögni ezen a sok autós majmon, akik itt szívnak a dugóban? Nem érdemes kimaradni a csoportosan elkövetett garázdaságból, nemi erőszakból, vagy más kegyetlenkedésből sem, hiszen mit is változtatna? A közmondás legnagyobb bűne az, hogy megpróbálja értelmetlennek beállítani és megfékezni a jóérzésű ember szenvedélyes igazságkeresését, s mindazon törekvését, mely egy jobb világot céloz. Hiszen úgysincs értelme semminek, a Föld már csak ilyen pocsék hely, amilyen, nincs mit tenni. Ebből a gulyáskommunista mentalitásból sarjad az alkoholizmus, a drogfüggőség, az öngyilkosságra való hajlam és részben a vallásosság is. (Ha ezt a világot már úgysem lehet jobbá formálni, kezdjünk el inkább egy Földön túli életről fantáziálni, talán majd az nem alakul ilyen nyomorult módon.)
A címbéli állítással szemben a valóság az, hogy a többnyire nem kell túl sok fecske ahhoz, hogy nyarat varázsoljanak. A szociológia a kritikus tömeg modellben azt számolja, hogy egy adott csoportban minimum hány újítást elfogadó tagra van szükség ahhoz, hogy az innováció terjedésének folyamata ne szakadjon meg (Valente 1995). Legyen szó bármilyen előremutató változásról, tudományos felfedezésről, technológiai újdonságról, művészeti vagy filozófiai nóvumról, illetve viselkedési mintáról, mindössze a kezdeti adaptálók egy szerény méretű csoportja szükséges ahhoz, hogy az újítás gyökeret verjen. Ha ez a szűk kör megfelelő szociális mozgékonysággal rendelkezik, úgy véleményformáló szerepük döntő lehet az innováció tömeges elterjedésében.
Ha létezik olyan film, amit - akár a középiskolai tananyagba ágyazva - mindenkivel megnézetnék, az a 2001-ben forgatott Kísérlet című alkotás volna. A sztori alapját Philip Zimbardo 1971-es börtönkísérlete adta, melyben önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet a tervezett befejezés előtt - hat nap elteltével - félbe kellett szakítani, mert az őröket alakító diákok - annak ellenére, hogy fizikai erőszakot nem alkalmazhattak - képesek voltak a pszichés összeomlásig juttatni néhány börtönlakó társukat. A mozifilmet nézve - amelyben természetesen ugyancsak elszabadul a pokol - az ember folyamatosan azt a bizonyos első fecskét várja. Elég lenne egyetlen embernek a sarkára állnia, és azonnal véget is érhetne a kegyetlenkedés. Belegondolni is nehéz, hogy a történelem során hány mészárlást lehetett volna elkerülni, ha az adott helyen lett volna csak egyetlen épeszű ember, aki feláll és nemet mer mondani. S hogy oly sokszor nem volt, abban az a meggyőződéssel vallott téveszme játszotta a fő szerepet, mely szerint "egy fecske nem csinál nyarat".