A katolikus vallás egyik legpusztítóbb tana az "áteredő bűn", ami azt jelenti, hogy már eleve vétkesen születünk e világra. Ha manapság megkérdeznénk az egyház valamely papját, hogy mi az értelme e tanításnak, úgy a legtöbben ködös mellébeszélés keretében a Bibliára hivatkoznának, a becsületesebbek ugyanakkor elismernék, hogy nettó hülyeség az egész. Az ember azt gondolná, hogy már régen túlléptünk az ehhez hasonló ortodox és mélyen immorális gondolatokon, s nem hisz a szemének, amikor a teljesen világi Kölöknet oldalán - nem, nem a múlt században, hanem három nappal ezelőtti bejegyzésben - ezt olvassa: "Válassz ki az alábbi szólások közül párat, és tanítgasd meg ezeket a gyereknek! ... Nincs olyan gyerek vagy család, akinek útmutatóul ne jönnének jól ezek az örökérvényű gyereknevelési tanácsok!" A listán természetesen ott szerepel a címbéli borzalom is.

Minden épeszű ember számára nyilvánvaló, hogy létezésünket ajándékba kaptuk. A kutya sem kérdezte, hogy szeretnénk-e a világra jönni, vagy sem. Nem kértünk és nem ígértünk semmit. Újszülöttként meglehetősen fejletlen szenzomotoros működésünk azt sem tette lehetővé, hogy bármilyen szerződést vagy megállapodást kézjegyünkkel lássunk el. Ha létezik olyan, amit erkölcsi alapvetésként kéne kezelnünk, az az, hogy nem pakolunk semmiféle nehezéket egy frissen leszületett lélekre. Sem olyat, amit az Isten tudja miféle múltjából hozhatott magával; sem olyat, amely a jövőjét terheli. Figyelembe véve, hogy az áteredő bűn forrása valójában egy abszolút jelképes gyümölcslopási sztori, valójában még vicces is lehetne, hogy két mesehős, Ádám és Éva vétkéért érezzük kínosan magunkat. Ilyen alapon bárkit simán gyötörhetne a lelkiismeret-furdalás azért is, mert a gonosz mostoha megmérgezte Hófehérkét. Nem kell morálfilozófiai professzornak lenni ahhoz, hogy az ember azonnal visszautasítson minden ehhez hasonló beteg gondolatot. Egy újszülött nem lehet más, csak tökéletesen ártatlan. Pont. Mint a ma született bárány. (Mert azért vannak használható népi mondások is.)

Minden korban és kultúrában léteznek olyan szerencsétlen lúzerek, akik azt hirdetik, hogy a földi élet csupán egy siralomvölgy, ahová pusztán vezekelni érkeztünk, ám jobban járunk, ha e mazochista gondolatokat szkeptikus távolságtartással kezeljük. Az áteredő bűn fogalmának kiagyalói nem voltak teljesen őrültek, sőt. Kifejezetten az volt a céljuk, hogy az ember ilyen csúszó-mászó, önmagát megvető, ruháját megszaggató, permanens bűntudattól gyötört lénnyé váljon. A cél a kezelhetőség, az irányíthatóság, az engedelmesség; a kérdőjelek nélküli adófizetés, robot és hadviselés. A címbéli közmondás jelenti a gyújtószikrát, az alapot ehhez a mélyen erkölcstelen szellemiséghez, mely szerint már születésünk pillanatában olyan adósságokkal indulunk, hogy törlesztéséhez talán egy egész élet is kevés lesz. Lényeges leszögezni, hogy ez a hittétel sem Jézustól származik. A korai egyházatyák találmánya, melyhez az ideológiai magot Pál apostol (rómaiakhoz és korintusiakhoz írt) leveleiben találták.

Hippói Szent Ágoston különösen sokat foglalkozott az áteredő bűn gondolatával, így felfogása nagyban meghatározta a középkor gyermekképét is. Úgy tartotta, hogy az ember veleszületett ösztönei hordozzák a bűn alapanyagát, s a gyermeki természet alapvetően a rosszra hajlik. Ezért a legfontosabb pedagógiai feladat az akarat megedzése, akár gyakori testi fenyítés által. Hippo püspöke persze nem rendelkezett a manapság már széles körben ismert kutatási eredményekkel, melyek egybehangzóan megerősítik, hogy a fizikai bántalmazást elszenvedett gyerekek jó eséllyel lépnek a bűnözés útjára, vagyis a verés a legkevésbé sem alkalmas eszköze a jóra való nevelésnek. Nem ismerhette a dolog pszichológiai hátterét sem, mely gyakorlatilag a bizalmatlanság-abúzus séma túlkompenzálását jelenti, magyarul úgy küzd meg a gyerek a pszichikai sérüléseivel, hogy agresszióra agresszióval felel. (Szent Ágoston ostobaságát még feltételezhető jó szándéka sem menti, azonban a sportszerűség megkívánja, hogy pedagógiai irányvonalát az adott kor szintjén ítéljük meg. Akkortájt teljesen hétköznapi jelenségnek számított, hogy a nem kívánt gyerekeket simán kitették az utcára, nem ritkán meg is gyilkolták őket. Ehhez képest a püspöki pofonok szinte simogatóak lehettek.)

A Kölöknet szlogenje szerint "jó szülőnek lenni". Ezzel nem nehéz egyetérteni. Azzal sincs semmi baj, ha gyermekeinknek - jó szülőként - népi bölcsességeket tanítunk. Arra viszont érdemes volna odafigyelni, hogy ha már egy ilyen ostoba közmondás is a többi közé keveredett, legalább fűzzünk hozzá némi érdemi minősítést. Kizárt, hogy értelmes és jó szándékú ember a gyermeki természetet bűnösnek gondolná, s ezt a beteg gondolatot leszármazottja fejébe is beleverné. Teljesen kizárt.