Nem vitás, hogy a problémamentes idők jobban kedveznek a szerelemnek, mint a gondterhes periódusok. Ugyanakkor olyannyira elfogadtuk a fenti közmondás igazságát, hogy sokszor már a legkisebb zördülésre is szakítással válaszolunk. Ilyenkor persze a vaskalaposok azonnal belekezdenek az ásó-kapa-nagyharang szentségét hirdető régi szólamba, mellyel még csak nem is súrolják a lényeget. Semmi sem rosszabb annál, mint egy menthetetlenül rossz házasságban élni. De közel ekkora ostobaság az is, amikor egy minden szempontból működőképes kapcsolatot rúgunk fel tökéletesen jelentéktelen ügyek miatt, csak mert nem tanultuk meg az önérvényesítő együttműködés alapjait. Lássuk, mik azok a jellemző gondok, amelyek veszélyt jelentenek a szerelemre!

1. FIZIKAI ERŐSZAK

 "Az asszony verve jó", tartja a régi mondás, ám hamisságát nem szükséges hosszasan ecsetelni. Az a nő, aki legkésőbb (!!!) az első pofon után nem csomagol össze, hitem szerint meg is érdemli, ha egy brutális állattal köti össze az életét. Világos és érthető az az evolúciós ösztön, melyből fakadóan a lányokat hidegen hagyják a Paudits Béla alkatú srácok, s a magas, vállas, domináns hímekhez vonzódnak. Ugyanakkor ennek a habitusnak egyáltalán nem kell együtt járnia a tényleges agresszióval. A tettlegességre való hajlam tipikusan olyan tulajdonság, amely hamar felismerhető. Ha egy nő észleli a másikban lakó kegyetlenséget, úgy csak idő kérdése, hogy fizikailag is megtapasztalja azt. Egyik közelmúltbeli előadása során Pál Feri osztotta meg azt a történetet, amelyben egy katolikus házasságban élő, rendszeresen bántalmazott feleség papokhoz fordult útmutatásért. Megdöbbentő, hogy tízből tíz lelkipásztor azt tanácsolta, hogy egyszerűen tűrje. Minden értelmes, magára valamit is adó nő számára világos, hogy ez nem az a probléma, amely javítgatható. Már az oltár előtti igen is ostoba hiba volt.

2. SZEXUÁLIS PROBLÉMÁK

Kellően élénk fantáziával el tudunk képzelni egy olyan házaspárt, melynek mindkét tagja karót nyelt, elméleti matematikus, akik esténként kilenctagú prímszámokról folytatnak tüzesen forró eszmecseréket. Az övékén kívül azonban minden más szerelmi kapcsolat messze legfontosabb alappillére a megfelelő testi gerjedelem és összhang. Ezek hiányában szintén végzetes hiba a házasságkötés. Ugyancsak szánalmas az, amikor egy perzselően erotikus viszony a felek elkényelmesedése, elpuhulása miatt vágytalanná szürkül. Ez utóbbi eset egyáltalán nem menthetetlen, azonban a megfelelő fizikai formába lendülésért nyilvánvalóan tenni kell.

3. ANYAGI GONDOK

Egy közös életet számtalan módon berendezhetünk. Lakhatunk hatalmas, kertvárosi házban hat gyerekkel, akik mind magániskolába járnak; vagy akár egy belvárosi garzonban is, gyermektelenül. Minden köztes megoldás is teljesen legitim, a lényeg csupán annyi, hogy erről előre egyeztessünk. Közel ilyen fontos az is, hogy felejtsük el a "házasságban minden közös" téveszmét. A kommunizmus működésképtelenségét eddig minden társadalmi kísérlet igazolta. Miért gondoljuk még mindig, hogy a család szintjén ez az optimális berendezkedés? A közös kassza számos gondot okoz, ugyanakkor az égvilágon semmi sem szól mellette. A legenyhébb probléma, hogy lehetetlenné teszi a nagyvonalúságot. Végtelenül kínos, amikor úgy lepem meg a másikat, hogy ajándékát részben ő maga finanszírozza. A szocializmus nyomorúsága a rossz hatékonyság felől jelentkezik: a felek egyike sem lesz igazán érdekelt a gazdaságos működésben, a költségek alacsonyan tartásában, a "jó gazda" mentalitás gyakorlásában. Ahol minden közös, ott óhatatlanul előbb-utóbb felüti a fejét az élősködés, a másik kihasználása. De még csak nem is ez a legnagyobb gond. A romantika első számú gyilkosa az egy pénztárcán lévők rendszeres, egymást elszámoltató szeánsza, mely csaknem minden esetben veszekedéssé fajul. Ez a sok kínos közjáték mind elkerülhető, ha a közösködés csupán a legszükségesebbekre korlátozódik, előre rögzített hozzájárulási arányokkal. Jelentős változások esetén - gyermekvállalás, munkahely elvesztése, hosszú betegség - ezek az arányok értelemszerűen újratárgyalhatók. De nincs az a tragédia és nincs az a rózsaszín köd sem, amely indokolttá tenné a családi kommunizmus bevezetését.

4. EGYÜTTMŰKÖDÉS, HÁZIMUNKA

Ismerjük a szokásos kliséket: "nem azért mentem férjhez, hogy vonalkódos alsókat sikáljak", illetve: "nem azért nősültem meg, hogy összeszedjem magam után a szennyest". Nem muszáj pálcát törni egyik álláspont felett sem, azonban borítékolható, hogy ez a két attitűd nem fog harmonikus párost alkotni. A mézeshetek vágytól perzselt időszakában az érintettek el sem tudják képzelni, hogy pár év elteltével - jó eséllyel - pont a házimunka jelenti majd a legfontosabb válóokot. Ez egy tipikusan olyan terület, ahol sablonokból dolgozunk, az otthonról hozott mintáink meghatározóak. Mintha létezne valahol az univerzumban egy Kötelező Háztartási Kódex, mely fixen rögzíti a férj és a feleség teendőit. Semmi sem áll távolabb a valóságtól. Bármelyik otthoni munkát elvégezheti bármely családtag. Száz évvel ezelőtt, az egykeresős házassági modellben mindez fel sem vetődött: nyilvánvalóan az asszony feladata volt minden ház körüli munka ellátása. Manapság, amikor férj és feleség egyaránt teljes állást vállal, meglehetősen sportszerűtlen és féloldalas, ha esténként anya főz, mos és leckét ír a gyerekkel, míg apa finoman elnyúlik a fotelben. A házimunkával kapcsolatos konfliktusok döntő többsége megfelelő szervezéssel és kommunikációval lazán elsimítható. Százféle módja létezik a feladatok ésszerű megosztásának, azonban legalább ilyen fontos, hogy feltegyük magunknak a kérdést: tényleg szükséges minden áldott nap főzni? Pokolra jut a család, ha csak másnap mosogatunk el? Valóban kimozdul a Föld a helyéről, ha nem ragyog minden percben a lakás? Csodákat tehet egy cseppnyi lazítás a merev beidegződéseken.

5. FÉLTÉKENYSÉG, KONTROLL, HŰTLENSÉG

Lendüljünk túl gyorsan azokon a nyilvánvalóságokon, hogy a féltékenység a rémesen alacsony önértékelésből fakad, s hogy a másik telefonjában, laptopjában, táskájában és ruháiban való keresgélés-kutakodás nem csupán szánalmas, de mélyen etikátlan is. Ezekkel minden józan ember tökéletesen tisztában van. Sokkal izgalmasabb az a kérdés, hogy mi a problémánk a szexuális hűtlenséggel, hogy miért ez az egyik leggyakoribb válóok még manapság is. Néhány generációval ezelőtt alapelvárásnak számított, hogy a felek - de a lány mindenképpen - megőrizzék szüzességüket a házasságkötésig. Ma már ez megmosolyogtató igény volna, s nem is tudnánk sok mindent felhozni mellette. Nyilvánvalóan dédszüleink sem vártak minden esetben a lakodalomig, csak előrehozott nászukat nem feltétlenül kürtölték ki a nagyvilágnak. A korszellem ma már nem kívánja meg az effajta képmutatást, a hűség dolgában viszont annál inkább. A Teljesen idegenek című, tavaly megjelent olasz film pazarul hozza a valóságot, bemutatva, hogy mindenkinek akadnak kisebb-nagyobb titkos kalandjai, ám ezeket szemérmesen rejtegetjük. Miért nem fér bele a párkapcsolati nagyvonalúságba az, hogy örülünk a másik örömének? Miért érzi bárki megalázónak azt, ha a társa mással is kalandozik? Miért gondoljuk azt, hogy mindez a szerelem és a kapcsolat elárulása volna? Évezredek teltek el az ember életében DNS-teszt és szociális háló nélkül, s ezekben az időkben mindkét fél érthető módon igényelhette a másik hűségét. A 21. század fejlettségi szintjén azonban a szexuális monogámia végleg elveszítette minden korábbi funkcióját, s egy teljesen kiüresedett elvárásként zakatol tovább kicsinyes elménkben. 

Életünk során többször is átéljük a párkeresés azon nyomorult periódusát, amikor csupa ostoba, igénytelen, másodrangú jelölttel hoz össze bennünket a véletlen. Gondoljunk ezekre az időszakokra és ezekre a potenciális partnerekre, amikor egy-egy apróság miatt a szakításon gondolkodunk! A gondok, melyeket az ajtón bejönni látunk, az esetek túlnyomó többségében a hiúságot bántó, jelentéktelen ügyek csupán. Kezelésük rém egyszerű: minden egyes gesztusunkkal, amellyel a másik szabadságát tágítjuk, egyben a kapcsolatot is erősítjük, legyen szó pénzügyekről, szexualitásról, vagy egyéb elvárásokról. Hála az Égnek, igazán ritka a valódi, szerelempróbáló megmérettetés: a fogyatékos gyermek, a hosszú és visszafordíthatatlan betegség, a reménytelen meddőség, vagy a gyermekhalál. Ezekkel valóban piszok nehéz megbirkózni. Ám még ezekben az esetekben is igaz, hogy ha van érték, távlat és cél a kapcsolatban, úgy kár veszni hagyni. Nyugodtan szélesre tárhatjuk az ablakot, a szerelem - ha tényleg az - bizonyosan bennmarad a szobában.