téveszmék

téveszmék

"Ki mindenkire vigyorog, senkit sem szeret"

2018. február 13. - G. Nagy László

vigyor.jpg

 

Ennek a megmosolyogtatóan hamis, mégis sokak által igaznak vélt közmondásnak a hátterében a szociális intelligencia teljes hiánya áll. Ugyanerről a tőről fakad az a gondolat is, hogy "aki nem tud gyűlölni, az nem képes szeretni sem". Érthető, hogy ha valaki nem lát árnyalatokat, annak égetően szüksége van az erős kontrasztokra; ami nem fekete és fehér, az számára mind értelmezhetetlenül egybemosódó szürkeség. Muszáj érzékelnie a másik arcán a haragot, az undort, a megvetést és az utálatot, hogy elhiggye a mosoly őszinteségét. Emberismeret, szociális jártasság terén ez meglehetősen gyermeteg szintre utal.

 

A mosoly nem több és nem kevesebb, mint a civilizált ember alapfelszereltsége, akár az ápolt köröm, vagy a vasalt ing. Már rögtön az ébredéskor - de legkésőbb a reggeli kávét követően - magunkra öltjük, s viseljük egész nap. Ezer okunk van rá, hogy így tegyünk. A legszimplább az, hogy semmihez sem fogható módon növeli a vonzerőt. Ennek nem csupán romantikus kalandjaink során vesszük hasznát, de az üzleti életben, sőt a leghétköznapibb emberi interakcióinkban is. A mosolygó embernek a hanghordozása is más, ezért a személyes kommunikáción túl a telefonbeszélgetéseinket is igyekszünk széles vigyorral lebonyolítani. S hogy miért vonzóbb a mosolygó ember a citromba harapottnál? Egyszerűen azért, mert a lelki egészségünket tükrözi. Ahogy a testszag az immunrendszer működésének jelzője, úgy az arckifejezés tökéletesen megmutatja, hogy mennyire vagyunk békében önmagunkkal és a minket körülvevő világgal. Egy széles mosoly azt az üzenetet hordozza, hogy "nem félek tőled és neked sem kell tartani tőlem". Együttműködő attitűdöt, magabiztosságot és erőt sugall; egy olyan emberről árulkodik, aki kitűnő idegrendszerrel bír, nehéz kihozni a sodrából és szinte lehetetlen megsérteni. Ennek az ellenkezője is igaz: a huzamosan mosolytalan arc mutathat szorongást, depressziót, vagy kifejezett agressziót is - egyiket sem találjuk igazán vonzónak. A mosoly persze nem csak kifelé, de befelé is hat. Sokan ismerik azt a klasszikus, pszichológiai kísérletet (Strack, Martin és Stepper), melyben egyetemi hallgatók úgy néztek végig egy vicces rajzfilmet, hogy közben egy filctollat kellett a foguk közt tartaniuk, vagyis szájuk kényszerűen mosolyra húzódott. Az eredmény az lett, hogy sokkal szellemesebbnek ítélték a filmet, mint a kontrollcsoport. Arckifejezésünk tehát képes befolyásolni az átélt érzelmi élményt, kifejezetten visszahat ránk.

 

Mindezeket figyelembe véve egy egészséges ember nem is igazán érti, mi baj lehet egyáltalán a mosollyal. Jómagam számos, kifejezetten szorongó embertől hallottam már, hogy - a címbéli közmondás szellemével egybehangzóan - egyenesen gyanúsnak tartják a permanens vigyorgást. Ennek egyik oka értelemszerűen az, hogy a legtöbben a saját világukat vetítik ki a környezetükre; önmagukból kiindulva egyszerűen el sem hiszik, hogy a reggeltől estig tartó, mindenkinek kijáró mosoly bármennyire is őszinte lehet. A másik ok az, hogy valóban létezik művigyor, amelynél kevés visszataszítóbbat tapasztalunk. Amikor kizárólag a járomcsonti izom lép működésbe, amely a száj sarkában elhelyezkedő izmokat kontrollálja, olyankor szimpla művi mosolyt látunk. Az őszinte mosolyhoz a körkörös szemizomnak is működnie kell. Nem nehéz felismerni a különbséget, elég, ha észrevesszük a diszharmóniát, az egymásnak ellentmondó jeleket az arcon. Semmi sem olyan dermesztő, mint amikor valakinek mosolyra húzódik a szája, miközben a szemében mélységes megvetést és gyűlöletet látunk. Az ilyen emberektől ösztönösen távol tartjuk magunkat, egy gombostűt sem bíznánk rájuk.

 

muvigyor3.jpgmuvigyor5.jpgmuvigyor6.jpg

 

Tudjuk, mindannyian mások vagyunk. Van, akinél zsigerből jön a vigyorgás; van aki szorongó, alacsony önbizalommal bíró, s csupán a legszűkebb körben képes feloldódni; s van, aki leél hatvan-hetven évet egyetlen mosoly nélkül. Ez utóbbi már csak azért is érthetetlen, mert kevés ennél könnyebben fejleszthető személyiségvonást ismerünk. Van, akit a szigorú nevelés szoktatott le a világ legtermészetesebb és legüdítőbb arckifejezéséről, s van, akit a pozíciója, illetve az ahhoz társított imidzsnek való megfelelés. Akárhogy is, ne higgyünk a hamis hangoknak: aki mindenkire mosolyog, az kifejezetten helyes szokást követ. És ennek a szokásnak az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy kit milyen mélyen szeret. Talán csak annyi, hogy pozitív energiáiból - egy apró feltöltekezés erejéig - mindenki részesül.

 

muvigyor2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr7813539379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

droctor (törölt) 2018.02.14. 16:40:42

Semmi gond azzal, ha ízekre szedsz egy közmondást, viszont hiba lenne szó szerint venni.
Szerintem itt arról van szó, hogy aki mindenkivel jóban szeretne lenni, annak nehéz igazi barátokra szert tenni. Ha mindenkinek a kedvére teszel, kerülöd a konfrontációt, akkor pont az fog történni amitől a leginkább tartasz. Sokkal inkább ez van a mögötte, nem pedig a szó szerint vett mosoly.

droctor (törölt) 2018.02.14. 16:47:57

Nekem meg meg kellene tanulnom jobban figyelni. Szóval bocs!
Azt olvastam, "Ki mindenkire vigyorog, senki sem szereti"

G. Nagy László 2018.02.14. 18:02:58

@droctor: Tökéletesen igazad van, a konfrontáció kérdése kifejezetten lényeges, hiba volt kihagyni a posztból. Nyilvánvaló, hogy sosem szabad tartani a konfliktustól, mert az nem csupán puhává, de beteggé is teszi az embert. Mindazonáltal - a legtöbbször - a vitákat is meg lehet vívni mosolyogva. Úgy az igazán parádés. És természetesen nemet is lehet mondani - ám azt is szigorúan mosolyogva.

lüke 2018.02.14. 18:51:36

Hülyeség
miért jobb ,ha az ember arca olyan ,mint Viktória Beckhamé:
összeszorított foggal mosolytalan

Vatador 2018.02.14. 20:29:40

Egy kultúrember saját magát minden élethelyzetben automatikusan az utolsó helyre pozicionálja. Mert saját magamról nem mondhatok véleményt. Ezt a körülöttem lévő világ majd megteszi. Így minden esetben helyeselnem kell (őszintén) mások véleményét. Nem szerethetem és nem gyűlölhetem a körülöttem lévőket.
süti beállítások módosítása