Kísértet járta be Európát - a Szuperliga kísértete. Mindössze két napig volt köztünk, ám az alatt másról sem lehetett hallani. A futballklubok székházai előtt tüntetők százai jelentek meg; a hírek tele voltak felháborodott sportdiplomaták fenyegetőzéseivel, s híres focisztárok tiltakozásával. Mi több: Boris Johnson, Emmanuel Macron és Orbán Viktor is azonnal szót emelt a vasárnap éjjel megszületett döntés ellen. Mi ez a botrány, amely még ezt a három embert is egy csónakba ültette?
Alig hiszem, hogy találnánk olyan férfiembert az országban, aki ne ismerné a részleteket, azonban a rend kedvéért rögzítsük, mi is történt! Tizenkét elit klub - hat angol, három olasz és három spanyol - létrehozott egy új, tiszavirág életű szövetséget, s felvázolt egy új versenysorozat-tervet a Bajnokok Ligája alternatívájaként. Az elképzelés szerint a kontinens 20 topcsapata - 15 örökbérletes és 5 változó - két tízes csoportban; majd a legjobb nyolc egyenes kieséses szakaszban mérkőzött volna egymással. Nem lényegtelen az sem, hogy az új társulás megjelenésével kikerült volna a képből az UEFA. Az ellenállás persze óriásivá dagadt: az UEFA és a FIFA azonnal a legkeményebb szankciókat helyezte kilátásba, többek között azt, hogy a Szuperligában pályára lépő játékosok nem szerepelhetnek hazájuk válogatottjában. (Ez azért elég ütős érv, hogy egy ambiciózus sztár háromszor is meggondolja, kíván-e ekkora áldozatot hozni.)
Nem kérdés, hogy e hamvában holt projekt kapcsán - melynek hátterében a JP Morgan áll - minden a pénz körül forog. A foci bitang nagy üzlet, s a közös tortából mindenki a lehető legnagyobb szeletre pályázik. Egy Real Madrid, egy Juventus, vagy épp egy Liverpool tökéletesen tisztában lehet azzal, hogy a bolygó sok millió szurkolója elsősorban miattuk ül a tévé elé a kupanapokon; nincs abban semmi, ha keveslik a számlájukra érkező összeget a közvetítések után. Az UEFA felmarkolja a bevételek egynegyedét - ez már önmagában is bántóan sok -, illetve a BL-sorozatban szereplő kis csapatok is részesülnek a fennmaradó 75%-ból. Ami ezek után a topkluboknál marad, az - álláspontjuk szerint - méltánytalanul karcsú, különösen mostanság, amikor lassan egy éve üres stadionokban, nulla jegybevétel mellett játszanak. Kétségtelen hogy a pandémia okozta súlyos cash-flow problémák robbantották ki a jelen futballháborút, azonban pontosan tudható, hogy kisebb csaták már évtizedek óta zajlanak. 1993 és 2003 között öt alkalommal is jelentősen módosítottak a Bajnokok Ligája lebonyolítási szabályain, elsősorban a legerősebb bajnokságokban szereplő csapatok érdekeit szem előtt tartva.
Társadalomfilozófiai szinten a kérdés elsősorban attól válik izgalmassá, hogy a futballszurkolók oroszlánrésze számára a legkevésbé sem világos, mi is a profi labdarúgás valójában. Csupán egyetlen termék a sok közül, amelyet a piac elemi szabályai formálnak, avagy jócskán több annál? Alapszükséglet? Kultúránk meghatározó sarokköve? Közjószág? Mindenkit megillető cirkusz a kenyér mellé? Jómagam - bármekkora rajongója is vagyok e sportnak - azt az álláspontot képviselem, hogy ez is csak egy a számtalan árucikk között, s akként is kell viszonyulni hozzá. Különösen azért, mert a döntő szó itt is egyértelműen a fogyasztóké. Talán még soha a világtörténelem során nem láttunk ilyen hangos, ilyen transzparens, ilyen széles körű és nem utolsó sorban ilyen olcsón lebonyolított piackutatást. A szurkolók azonnal hallatták a hangjukat, döntő többségük határozottan elutasítva az új kezdeményezést. (Alig-alig találkoztam olyan véleménnyel, amely támogatta volna a Szuperliga megvalósítását, eltekintve persze az ötletgazdáktól.)
A magam részéről a projekt meghiúsulását a piaci működés pazar példájának látom, s csak kapkodom a fejem, hogy az elmúlt három nap során micsoda szempontok és fogalmak repkedtek, melyeknek - lássuk be - nem sok közük van a témához.
- HAGYOMÁNY - Talán a legbugyutább érv, amely az ellenzők részéről elhangzott, a labdarúgás évszázados tradícióira való hivatkozás. Nyilvánvalóan tökéletesen üres frázisról van szó. Nem csupán azért, mert a különböző kupasorozatok lebonyolítási szabályai folyamatosan változnak, de az sem mellékes szempont, hogy a hagyományos utak is lehetnek rosszak, elavultak, károsak. Érdekes, hogy ezt a blődséget hogy benyalja mindenki. Még Joel Glazer, a Manchester United társelnöke is e szavakkal kért bocsánatot a szurkolóktól: "Nem tanúsítottunk megfelelő tiszteletet a mélyen gyökerező hagyományok iránt."
- KAPZSISÁG - "Oly ritkán győz a Jó a szívtelen kapzsiság felett, hogy ma focimezben dolgozom" - írta Szily László szerdán reggel, csatlakozva a demagógok javíthatatlan táborához. Egészen döbbenetes, hogy még a 21. században is élnek e középkori dörgedelmek. Még ennél is döbbenetesebb, hogy e demagógok tényleg elhiszik, hogy a befektetői szempontok képesek egy jól működő, népszerű és piacképes struktúrát valami borzalommá formálni. Mintha a kapzsiságnak lenne más választása, mint tökéletes szolgáltatást nyújtani.
- IGAZSÁGOSSÁG - "Felépíteni - a szegények műve. Ellopni - a gazdagoké." A Manchester United szurkolók elhíresült plakátja sokkal többet elárul e srácok lelkéről és tudatáról, mint magáról a Szuperligáról. Színtiszta balos bullshit, semmi köze a lényeghez.
- KISAJÁTÍTÁS - "Magyarország meggyőződése, hogy a világ legnagyszerűbb játékának szépségét és emelkedettségét éppen az adja, hogy ez a sportág mindenkié, és nem sajátíthatják ki maguk számára a leggazdagabbak." - ezek már Orbán Viktor szavai, szintén színtiszta demagógiából gyúrva. A Szuperliga csapatai nyilvánvalóan nem tiltották volna senkinek, hogy ezt a szép sportágat gyakorolják. Csupán éltek volna azzal a jogukkal, hogy azzal játszanak, akivel akarnak. Nem a focit sajátították volna ki, csupán saját magukat.
- ESÉLYEGYENLŐSÉG - Manapság nem csupán divat, de szinte mindenütt megkövetelt szempont a hátrányos helyzetűekkel szemben tanúsított szívjóság. Ezzel két lényeges probléma is adódik. Az első morális természetű: aligha kényszerítheti bárki a topklubokat arra, hogy idejüket, energiájukat és bevételeiket a kis csapatok felzárkóztatásának szolgálatába állítsák. A másik praktikus felvetés: szakmai szemmel tekintve talán nem is az szolgálja a leginkább a Fradi érdekeit, ha a Juventus-szal, vagy a Barcelonával játszhat.
- FELELŐSSÉG - A kluboknak felelősséget kell vállalniuk a szurkolóik iránt - hallottuk ezt is többször. Azt kéne megérteni, hogy minden piaci szereplő maximálisan érdekelt abban, hogy fogyasztói (szurkolói) a lehető legelégedettebbek legyenek a nyújtott szolgáltatással (a focimeccsekkel). Ezen túlmenően az égvilágon semmi felelősségük sincs. Ha holnap bezár a sörgyár, amelynek termékeit harminc éve fogyasztjuk, úgy mit tehetünk? És mit kéne tennie a tulajdonosnak? Ha Forrest Gump - akit hosszú kilométerek óta követünk - egyszer csak megáll és azt mondja: "kicsit fáradt vagyok, azt hiszem, most hazamegyek", neki milyen felelőssége van irányunkban?
- MINŐSÉG - Valamivel racionálisabb szempont az eddigiekhez képest. A gond csupán az, hogy a Szuperliga életre hívói is a minőségi labdarúgásra hivatkoztak, ahogyan az ellenzői is. Sosem tudjuk meg, kinél volt az igazság.
- INTERVENCIÓ - Ez már a Szuperligát pártolók vesszőparipája, mely nem kevésbé alaptalan, mint az ellentábor érvei. Libertáriusként kevés dolgot tartok annyira visszataszítónak, mint a piaci viszonyokba való erőszakos beavatkozást. Itt azonban nemigen láttunk ilyesmit. Az UEFA nem fegyveres erőszakszervezet, csupán egy piaci szereplő, amely foggal-körömmel védi a pozícióját. Muszáj neki, mert a nemzetközi kupasorozat nem olyan termék, amelyből több is elfér a piacon. Vagy Bajnokok Ligája, vagy Szuperliga - a kettő együtt nem elképzelhető. Itt most még csak nem is arról a hétköznapi jelenségről van szó, hogy a nagyhal megeszi a kishalat, sokkal inkább a két kecske - egy palló dilemmát látjuk. Ezúttal az öreg kecske bizonyult erősebbnek - van ilyen.
S hogy mi volt ez az egész? Szánalmasan amatőr próbálkozás? Avagy puszta farokméregetés egy permanens alkufolyamat részeként? A fene se tudja. A magam részéről a legkevésbé sem bánom, hogy nincs szakadás, nem lesz elitliga, s nem lesznek sztárok nélküli bajnokságok és válogatott találkozók. Ami viszont újra és újra megdöbbent, az az elképesztő forrófejűség. Rengetegen vagyunk, akik imádjuk a focit, s képesek vagyunk teljes önkívületben végigüvölteni egy-egy meccset. Ám ezt a szenvedélyt érdemes a lelátókon felejteni. Azzal senki sem jár jól, csak önmagunkat tévesztjük meg, ha a biznisz egyszerű, tükörsima tárgyalóasztalára vastag, ideológiai guanóréteget terítünk.