téveszmék

téveszmék

"A vallások ideje leáldozott"

2021. május 05. - G. Nagy László

terdeplo.jpg

 

A napokban a negyedik évadához ért A szolgálólány meséje című sorozat. A fanatikus hívek már tűkön ültek, hiszen az első hármat - akármilyen sokkoló is volt - valósággal zabálták. Valószínűleg az HBO-t sem piszkálják különösebben ezért az alkotásért, hiszen a képernyőn megjelenő ortodox, vallásos fasizmus - látszólag - távoli a jelenkortól, így társadalomkritikaként aligha értelmezhető. Pedig ha körbenézünk, azt fogjuk látni, hogy a nyugati civilizációból már-már kikopott vallásosság kezd visszaszivárogni hétköznapjainkba, mégpedig a legundorítóbb hagyományaival.

 

"Isten halott", jelentette ki Nietzsche a 19. század végén, s a világ azt érezte: a mögötte maradt űrt muszáj betölteni új istenségekkel. Kaptunk is jobbnál jobbakat: előbb a kommunista, majd az ebből formálódó fasiszta és náci vallást. Mindezeket magunk mögött hagyva, a 20. század végén reális esély látszott rá, hogy végre abba az irányba fordulunk, ami a spiritualitás lényege: a tudatosság és a megvilágosodás keresése felé. Mára tisztán látszik: erre alig-alig van még igény. A többség inkább a vallások formális, tekintélyelvű, erőszakos, ocsmány elemeit sírja vissza, s nem a lelkiséget, az emelkedettséget, a szeretetet, vagy épp az istenkeresést.

 

Közhelyes igazság, hogy már a 20. századi kommunizmus is a kereszténység groteszk, Istentől megszabadított parafrázisa volt. A KATOLIKUS szó valójában egyetemest jelent - ez köszön vissza a kommunizmus internacionalista jellegében. A Marx-Engels-Lenin triót - nem minden irónia nélkül - gyakran emlegetjük szentháromságként; és az sem mellékes körülmény, hogy mindkét utópisztikus világnézet megígérte az emberiség számára a mennyországot. Az eretnekeket egyik rendszer sem tűrte, így mindegyik kiépítette a maga inkvizícióját; s ahogy a pápák hatalma, úgy a pártfőtitkároké is jellemzően halálukig tartott. Mindkét vallásnak megvolt a saját szent könyve, a zarándokhelynek számító szent sírja, teológiája, ellenségképe, zsinata és nem utolsó sorban térítő tevékenysége. A tartalmi elemek között is találhatunk átfedéseket, ám ami a szervezeti felépítést és a rituálék rendszerét illeti - egészen döbbenetes a párhuzam.

 

Nem véletlen, hogy a térdeplő focisták nyitóképével indul a jelen poszt. Ez egy olyan testhelyzet, amelyet a vallástalan átlagember szinte soha nem vesz fel. Annál inkább ismerős a templomlátogatók számára. Akik részt vesznek ebben az új cirkuszban, többnyire azt mondják: csupán tiszteletadásról van szó. Pontosan érezzük, mekkora mellébeszélés mindez. A tiszteletadásnak ezer módja lehetséges (néma felállás, főhajtás, kalaplevétel, tisztelgés stb.), a térdeplés azonban nem tartozik ezek közé. Ez a testhelyzet minden esetben a megalázkodás szimbóluma. Számomra már az is rém kínos, ha bármiféle istenségek előtt térde ereszkedünk. Ha ugyanezt más emberek előtt tesszük, az valami egészen érthetetlen és groteszk gesztus. Ám ez csupán egyetlen - bár annál látványosabb - eleme az új vallásnak. Ha maradunk a formaiságoknál, a publikus gyónás intézményét feltétlenül említenünk kell. Az elmúlt évek során hírességek egész sora kért nyilvánosan bocsánatot olyan bagatell dolgokért, melyek egy józan világban nemhogy bűnnek nem minősülnek, de említést sem érdemelnek: politikailag nem korrekt szóhasználat, kulturális kisajátítás stb. 2018-ban a National Geographic egy teljes számot szentelt a faji/etnikai kérdésnek, mely egy szerkesztőségi bocsánatkéréssel indul: "Tudósításaink hosszú évtizedeken át rasszisták voltak. Annak érdekében, hogy meghaladhassuk a múltunkat, ezt el kell ismernünk." S mindezt miért? Mert a világ különböző, egzotikus részein élő halászó-vadászó törzseket egzotikus, halászó-vadászó törzsekként mutatták be magazinukban... A nyilvános gyónás perverz szokása persze sosem vert volna gyökeret, ha nincs a háttérben a kereszténység egyik legmérgezőbb dogmája: az áteredő bűn. Ádám és Éva - két fantázia szülte irodalmi karakter - elcsórnak egy szem gyümölcsöt a tiltott fáról, majd az emberiség érezredeken át hordozza terhét e szörnyű véteknek. Már eleve bűnösen jövünk a világra, hiszen örököljük mesebeli őseink tettének következményét... A józan morál gondolkodás nélkül elutasítja a kollektív felelősségvállalás minden formáját, s még véletlenül sem épít ideológiát ködös és alaptalan lelkiismeret-furdalásra. A jelen vadiúj vallása azonban - keresztény mintára - pontosan ugyanezt teszi. Elvárja a fehér amerikaiaktól, hogy szégyelljék magukat, sőt vezekeljenek generációkkal korábbi elődeik tetteikért, melyeket az indián őslakossággal és az Afrikából elhurcolt fekete rabszolgákkal szemben elkövettek. Ugyanígy: Nyugat-Európa népeinek a gyarmatosítás miatt, a németeknek a nácik rémtettei miatt kell permanens bűnbánatot gyakorolniuk. Senkit sem érdekel, hogy a valódi bűnösök közül szinte már senki sincs az élők sorában. Idehaza szerencsére (még) nagyon messze vagyunk az effajta beteg gondolkodásmódtól. Amikor Niedermüller Péter - öngyűlölő módon - rémisztő képződménynek nevezi a heteroszexuális, fehér embert, olyankor még a saját hívei is csak értetlenül pislognak, hogy mit akar ez az ember. Talán mindez azért oly idegen számunkra, mert a magyarság - történelmét tekintve - csaknem mindig az áldozat szerepét játszotta, s nem az elnyomóét. De talán az is közrejátszik értetlenségünkben, hogy még nem vesztettük el teljesen a józan eszünket.



A keresztény egyház nemhogy nem bátorította, de évszázadokon keresztül egyenesen üldözte a másként gondolkodókat. S ha az inkvizíció intézménye el is tűnt a történelem süllyesztőjében, az egyház továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy tilos válogatni a „hitigazságok” között. XI. Piusz pápa 1928-as „Mortalium animos” kezdetű enciklikájában így fogalmaz: "Semmiképpen nem szabad hit dolgában a tételeket alapvető és nem alapvető tanokra fölosztani abban az értelemben, hogy amazokat mindenki köteles elfogadni, míg az utóbbiakat a hívek szabad választására lehet bírni. A hit természetfeletti erényének szabályozó oka ugyanis a nyilatkozó Isten tekintélye, amely önkényes emberi válogatást nem tűr." Ha van igazán szomorú és lehangoló a vallásban, úgy ez a hozzáállás feltétlenül oda sorolható. A hívő kap egy dogmákból összepakolt egységcsomagot, melyet muszáj magáévá tennie kritikátlanul, kérdés nélkül. Az új vallás pontosan ugyanezt az utat követi. Kinyilatkoztatott hitigazságai - genderelmélet, politikai korrektség, fehér felsőbbrendűség, kulturális kisajátítás, bevándorlás és szexuális kisebbségek kapcsán - egyenesen megkérdőjelezhetetlenek. Ahogy egy tévedhetetlen egyházfő sem érdeklődik a népi álláspont iránt, midőn dogmákat gyárt, az új vallás apostolai sem vesztegetik az időt társadalmi vitára. Hitigazságaik annyira megalapozatlanok, kipróbálatlanok és törékenyek, hogy a kritikát, a kérdéseket, s pláne a tudományos analízist aligha élnék túl. Így aztán marad az egyházi cenzúra; a veszélyes művek tiltása, vagy akár elégetése; s természetesen a hitetlenek kiátkozása, mint a régi szép időkben...

 

Nézem a térdeplő focistákat, és amíg az egyik szemem sír, a másik közben határozottan nevet. Nevet, mert annyira képtelen ez az egész, hogy biztos vagyok benne: azok az elvetemült trollok, akik mindezt kitalálták, ugyanúgy vigyorognak. Olyan ez a jelenkor, mintha unatkozó, hollywoodi forgatókönyvírók erősen kokainos állapotban fogadást kötöttek volna, hogy ki tud nagyobb ökörséget elültetni a köztudatban. Mostanság úgy tűnik: nincs az az eszement őrültség, amit a korszellem ne bírna el, s a világ visszaöklendezne. Egész biztos vagyok abban, hogy Ózhoz, a nagy varázslóhoz hasonlóan páran igen jól szórakoznak a maguk rendezte előadáson, ezen az önmagából kifordult világon. Igazuk van: tényleg mulatságos. Valójában minden vallás rém vicces, amíg be nem kopogtat hozzánk az inkvizíció.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2616519726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.05.07. 12:41:09

@TanNé:
egy bármilyen kis kő leesik a földre. a hold egy nagy kő. és nem esik le a földre. tehát tartja valami. a fénylények vagy valami efféle. elég logikusnak tűnő következtetés, ami reálisnak tűnik. mégse tudomány. azért, mert nincs benne matek. anélkül kinyilatkoztatás. valaki a holdat tartó fénylényekben hisz. és hihet benne. akár még abban is, hogy elrabolják az ufólányok, mert az emberiségből éppen ő kell neki. és ez is lehet nagyon reális. valóban álmodhatta ezt pataki attis, vagy akárki. reális dolog. csak ez így nem tudomány. hol van a matek?

2021.05.07. 12:53:08

@TanNé:
az asztronómia tudomány. az, hogy így vagy úgy állnak éppen a csillagok. az csillagászat. és ehhez a horoszkópot készítő asztrológus képzeleg. és képzeleghet. hogy a vízöntővel szemben áll a szűz. és ezt és ezt jelenti őszerinte. az már csak kinyilatkoztatás. de valós csillagképekhez kapcsolódik. a zodiákus egy az égbolton reálisan létező valami. ahhoz kapcsolódó kinyilatkoztatások már nem tartoznak a tudomány tárgykörébe. művészi módon természetes módon értelmezhetők. és azzal semmi probléma nincs.

például a "hét bolgyó rendszer". adva van hét "bolygó" ("bolygón" most az égbolton bolyongó égitestet értjük és a nem a nap körül keringőt): a nap, a hold, a merkúr, a vénusz, a mars, a juper, a szaturnusz. ez a hét "bolyongó". és ehhez is kötnek mindenféle tulajdonságot. a különféle népek. hogy a mars az a háborút jelképezi. a vénusz a nőiséget. és effélék. ami művészettörténeti elemzésként rendjén van. ilyen a bölcselet. de mivel ez nem tartalmazza a természetes számok elméletét, nincs benne valódi matek ezért nem valódi tudomány.

és ha egy véges leszámlálás van benne, akkor bölcselet. amit valaki vagy elfogad, vagy nem fogad el. és ha véges leszámlálás sincs, de van egy ítéletkalkulus, akkor filozófia. ha az ítéletkalkulusban nem evilági elemek is vannak (teremtő, megváltó, mindenható, gondviselő, stb), akkor pedig teológia.

morph on deer 2021.05.07. 12:56:56

@МАХVАL bircaman közíró:
“ - De én leszek legerősebb, s senki se fog merni velem így viselkedni.
- Akkor se.
- Miért?
- Csak.”

A dolog csak ott sántít, hogy normális és alapvető erkölcsi tartással rendelkező ember nem azért nem lop, mert büntetik, hanem azért, mert NEM HELYES.
Ráadásul akkor sem lopsz, ha senki nem lát, vagy tudod, hogy nem kapnak el, vagy megvédenek a hatalmon levők, mert NEM HELYES!
Pont.
Ehhez semmi egyéb körítés vagy cirflang nem kell.
Többek közt ettől vagy ember.
Szerintem.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.07. 13:05:01

@cvsvrs:

"te abbból indulsz ki, hogy sokféle isten vagy istenfogalom van. ez egy kinyilatkoztatás. egy axióma. "

Most miért kell hazudoznod is??? Amikor többször leírtam, hogy adatgyűjtéssel kezdtem. Tehát az adatokból ez egyértelmű. Ez pedig tudományos eljárás és reális eljárás.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.07. 13:20:09

@cvsvrs:
Igen a matematikára igaz amit írtál, hogy az jellemzően, bár nem minden írányzata dogmatikus axiómákra épül. Persze azt sem veszed figyelembe, hogy ezek nem kizárólagosak, hiszen számos ilyen rendszere van. Tehát a matek elismeri, hogy ami a kettes számrendszerben igaz, az nem igaz feltétlen, sőt a legtöbbször nem igaz a tízes, vagy hatvanas számrendszerben. Ilyenre a judeokereszténység nem képes. Nem képes elismerni más vallások Isteneit.

Másrészt a matek segédtudomány és modellezésre való. Tehát megismerün valamit és ha ahhoz hasonlót szeretnénk, csak éppen nem pont ugyan azt, akkor ara segítség a matek.

A matek viszont úgy általában nem működik, hogy megismerés nélkül talál ki dolgokat. Hiszen az szokott lenni, hogy mindig vannak dolgok, amit nem vesz számításba, amivel nem számol.

Ezért fog megbukni, illetve már lényegében meg is bukott a BinBang elmélet. Túltolták benne a matek jelentőségét és Hawking is alapvető gondolkozásbéli hibákat vétet. Már Gödel első nem teljességi tételével kapcsolatosan is. Gyakorlatilag nem is értette. Erről meg itt írok részleteiben:

Hawking és Gödel első nem teljességi tétele
vilagnezet.blog.hu/2021/02/23/hawking_es_godel_elso_nem_teljessegi_tetele

2021.05.07. 13:38:21

@TanNé:
racionális nem az, amire a magyar tudományos akadémia azt mondja, hogy ez kérem szépen ez nagyon is racionális. hanem ami tartalmazza a racionális számok elméletét. és azzal konzisztens marad. számolunk, számolunk, számolunk törtekkel. a racionális szám valamely egésznek a közönséges felosztása. kettőt három felé osztunk. na most valaki azt mondja, hogy azt nem is lehet, akkor ő nem hisz a racionalitásban matematikai értelemben. az egységet meg lehet bontani. és két egyforma almát három egyenlő részre lehet vágni. és három részből kettő a két harmad. mert azt mondja, hogy ez kérem nem reális. mert nincs is két egyforma alma. valóban. ez nem egy valós elmélet. nem a valós számok halmazán alapszik. hanem a racionalitáson. matematikai értelemben.

a probléma, hogy a filozófia ezzel nincs összhangban. a filozófiában a logikus, a racionális, a valóságos szinonimák. a matematikában és a természettudományban azonban nem. és ez a probléma. hogy a bölcselet jelenlegi formájában ellentétben áll általános iskolás matek alapfogalmaival.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.07. 13:42:53

@cvsvrs:

Az a helyzet, hogy nem kellene az áltudományodat tudománynak minősíteni. Nem illik és hát könnyű vele lebukni.

A filozófiára se hivatkozzál, mert ahogyan a matek a filozófia nagy része is elismeri saját áltudományos, azaz dogmatikus voltát.

Sőt az értelmesebb teológusok is elismerik, hogy a teológia áltudomány.

Silan 2003.02.27 18:20:10 (61) "Azt hiszem, meglehetősen jó érveket hoztam fel amellett, hogy a teológia egy elfogult dolog. Az Encyclopaedia Britannica a legmegbízhatóbb kézikönyv, minden szócikk írására szakértőket kérnek fel, a "teológia" szócikket pl. egy teológus írta meg. Ha egy teológus kimondja, hogy a teológia a vallásos gondolkodás egy területe, amely nem elfogulatlanul és tisztán empirikusan vizsgálódik, hanem normatív autoritásként elfogadja az isteni kinyilatkoztatást, akkor ezt higgyük már el neki."

2021.05.07. 14:03:31

@TanNé:
és mi az, ami kettes számrendszerben igaz és tízes számrendszerben nem igaz. tehát mi az a tízes számrendszerbeli számítás, amit ne tudna elvégezni egy kettes számrendszerben számoló program.

a judeokereszténység valóban nem ismeri el a többi istenséget. a libertárius kereszténység azonban elismeri. így léphet fel a nirvana (!) acoustic zenekar a görög katolikus (!) romkocsmában. vagy palya bea az ősi rítusaival.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4272/200706palyabea_ksz_(5).jpg
a képen kapin atyával, aki gör.kat. pap. és úgy egyébként a bizánci rítust mutatja be a gör.kat. templomba. és a templom melletti romkocsmába elhívják palya beát, a "libsi" grecsó krisztiánt és még a kistehén zenekart is. és közben a nézők coca-colát szürcsölnek vagy meggysört isznak. és ez a libertárius kereszténység. és ez attól görög katolikus, hogy ezt bizáncias rítusú papság (is) kultiválja. és így szervezik a görög katolikus kosárlabdát és mindenféle népszerű és világias dologra azt mondják, hogy Istennek tetsző.

ez a libertárius kereszténység. így próbálnak híveket szerezni. hogy nem kizárólag a zsidókereszténységet hirdetik. mellesleg a görög katolikus ugye görög vagy bizánci keresztény és nem zsidó. a kosárlabda csapatuk egy szent efrém nevű szírről van elnevezve. aki a zsidó bibliához írt kommentárokat valamikor a kr. u. 4. században.

a zsidókereszténység az ószövetségi hagyomány. annak alapja a zsidó biblia, ami a keresztény ótestámentum.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.07. 14:08:30

@cvsvrs:

Az áltudományok hívőivel nincs nagy értelme nekem tereferélni.
Megérted gondolom.

2021.05.07. 14:25:30

@TanNé:
a tudomány alapja a matek. ha nincs matek, akkor nincs tudomány. ez ilyen egyszerű.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.07. 14:29:06

@cvsvrs:
Hülyeséget írtál a köbön és nem kellene, mert nem csak áltudományos vagy, hanem már nevetséges is. Gondolkozz inkább!!!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.07. 14:32:43

@cvsvrs:

Ja és az sem véletlen és nem is "feleség motivációs dolog", hogy a legnagyobb tudományos díjnál a Nobel díjnál, nincs matematikai díj. Mert Nobel is tisztában volt vele, hogy az nem valódi, csak segédtudomány. Modellezésre való.

2021.05.07. 18:37:39

@TanNé:
-- természettudomány az, ami tartalmazza a természetes számok elmélet. végtelen leszámlálását.
-- bölcselet az, ami véges leszámláláson alapul. a nyelvtudomány figyelembe veszi a különféle nyelvi emlékeket vagy nyelvi elemeket. és ezeket összehasonlítja. és ez bölcsészettudomány. attól tudomány, hogy számol a nyelvi jelekkel. és mivel ez véges leszámláláson alapul ezért ez bölcselet.
-- a filozófia egy számok nélküli világ. abban nincs se számtan, se mértan. a filozófiában számolásról és egy mérésekről szó sem esik. azok világias kinyilatkoztatások. egy filozófus, vagy egy filozófuskör ezt és ezt gondolja a világról. és a világ olyan, amilyen.
-- a teológia nem evilági alapokon áll. abban már van valamiféle szűzmáriakisisten.

és gondolhatod, hogy a matematika segédtudomány. a számtan és a mértan nem a valósággal foglalkozik. és mégis mi a lófaszkarikával. értem, hogy szerinted a hegyesszög és a sík az nem valódi dolog. csak mondjuk a lejtő, ami egy a vízszintessel hegyesszöget bezáró sík. na jó, de abból, hogy a lejtőnek fizikája legyen ahhoz kell valami számtan és mértan. különben a lejtő a jó vagy épp a rossz szinonimája lesz. nagyon jó kis dolog a lejtő. mert a teher megemeléséhez alkalmas. bár egyesek szerint mihaszna, mert a vontatási időt növeli az emelőhöz képest és munkát nem lehet spórolni. ezért a lejtő rossz dolog. de nem ez a tudomány. valaki felsorolja a lejtő előnyeit és a hátrányait. hanem a matek. és ahhoz szüksége van trigonometriára. és szüksége van algebrára, mert másképp nem tud szorozni. számtan és mértan kell ahhoz, hogy eljusson a fizikához. és a kémiához is kell valamilyen mérés és számolás. és a biológiához is. ha az nincs, akkor az kinyilatkoztatás.

és a biológusok is hajlamosak arra, hogy kérem szépen aki az evolúció elméletét nem fogadja el az ostoba. az evolúció elméletét vallásként hirdetik. mondván, hogy a természet szükségképpen úgy működik. azért, mert egyesek úgy képzelik. de ez nem tudomány. számolások és mérések nélkül.

az evolúció elméletéből is a tudomány nem a kinyilatkoztatás. hanem az, hogy a vírus így és így változik. adott környezetben így és így változhat. és ez már matematikai modelleken alapul. és ellenőrizhető az elmélet, hogy tényleg úgy van, vagy közelítőleg sem.

de ha valaki ilyesmit nem művel, akkor hiszi az evolúciót. és hiheti. és a másik hiheti a kreacionizmust. utóbbihoz nem lehet matematikát kapcsolni. mert a kreacionista abban hisz, hogy van egy a rendszeren kívül álló szereplő, aki teljesen kiszámíthatatlan módon füttyenthet egyet. és azt látjuk, hogy jééé az egy rigó, amit a mindenható teremtett.

ha a madarász a rigófélék populációját méricskéli és azzal számítgat, akkor az tudomány. ha nem, akkor nem. ha a madarász megkülönbözteti a sárga és a fekete rigót, akkor empirikusan osztályoz. véges leszámlálásra alapozva. akkor az bölcselet. ami nem rossz dolog. de úgy nincsenek tárgyilagos mérések. ha a madarász azt mondja, hogy csodálatos madár a rigó, mert csodálatosan énekük, akkor ez esetben filozofál. logikai következtetéseket von le a rigók viselkedéséből. nevezetesen azt, hogy csodálatosak. és ha a madarász azt mondja, hogy a rigók szent állatok, mert ők az Isten hírnökei, akkor teológus.

6.Lenin 2021.05.07. 19:06:50

@cvsvrs:

ÉS?

Ti valamiben most versenyeztek? Ha pl abban, hogy ki tud hosszabban írni olyasmiket, amit a süket, vak ember se ért meg soha, szerintem akkor te nyertél. TanNé ebben szerintem még le van maradva hozzád képest.

Néha beleolvastam a "vitátokba" ,de vesszen meg a szomszéd kutyája, ha találtam benne valamilyen összefüggést, vagy célt, amiről valakit netán tájékoztatni szeretnétek.

Nehogy félreérts, nem szeretnék beleszólni, de már két napja töröm az agyam, hogy mi is lehet az, amin vitáztok. Nekem megfelelne, ha 2-3 mondatban össze tudnád foglalni.

Esetleg tényleg csak az lenne, hogy matek nélkül semmi se létezne? Ezért tényleg csak a matek a tudomány, sőt az egyedüli? Gondolod, hogy TanNé ebbe simán belemenne?
Nem hiszem az eddigiek alapján. Vagy neked ez ennyire fontos? Matematikus lennél?

2021.05.07. 19:18:01

a természettudomány számára nem feltétlen szükséges teológia. a bölcselet és a filozófia is nélkülözheti a teológiát.

de a művészeteknek már szüksége van meseszerű lényekre. fekete istván kitalált egy mesét a beszélő rókákról. és ugye a rókák nem tudnak beszélni. de ezért ugye kevesen tartják felvilágosulatlannak, vagy elmebetegnek. és dargay attilát és a bálint ágnest, akik ebből ráadásul írtak egy forgatókönyvet és készítettek rajzfilmet. ami áltudományos. ami irracionális módon mégis tetszik a nézőgyerekeknek. mert szüksége van mesékre, mondákra, regékre, legendákra, mítoszokra. és ezekből áll össze a vallás.

a zsidókeresztény hitvilágnak a halálkultuszban van leginkább szerepe. az keresztény ünnepkört a népvallás uralja. ami az urbánusoknak nem tetszik. a kultúra keleties volta. az amerikában is keleties. a broadway sikerdarabjai is nagyrészt keleties mesékből állanak. ezekben a történetekben nagyrészt meseszerű lények sorakoznak a rideg racionalitás és direkt társadalomkritika helyett.

6.Lenin 2021.05.07. 19:34:47

@cvsvrs:

És miért vagy olyan ellenséges a vallással szemben? A vallást is emberek gyakorolják, jók, rosszak, mint minden mást is. Vallás nélkül már nem lenne emberiség, hiszen anno mi adhatott volna "erkölcsöt" az embereknek? Vagy netán rossz élményeid vannak egyes egyházi emberek miatt?

biztos vannak, hiszen ők is csak emberek. a politikában is vannak, a tudományban is, mindenben.
Kezd érdekelni, hogy te milyen társadalmat szeretnél. Fogadni mernék, hogy valamilyen diktatúrában gondolkodol. Neked nem meséltek gyermekkorodban? Nem lennék meglepve, ha nem.

2021.05.07. 19:50:51

@6.Lenin:
mi a tudomány és mi nem az? erről szól a vita. kell-e hozzá matek, vagy nem kell.

és van aki szerint a matematika áltudomány. csakhogy ezek után mindenféle ezoterikus faszságot lehet tudománynak nevezni. mondván, hogy az a vallások felett áll. mert az "racionális".

egy elmélet csak akkor racionális, ha tartalmazza a racionális számok elmélet. különben bármilyen faszságról lehet állítani, hogy az "racionális". sajnálatos módon erre van alapozva a "felvilágosodás", a modern filozófia, az akadémikus bölcselet és ezek tagadása is. hogy mindenféle ezoterikus faszságról mondhatják azt, hogy az tudomány.

az egely kerék nem attól áltudományos, mert azt egely szerint "életenergia" hajtja. jön a "szkeptikus" vágó istván és megcáfolja, hogy őszerinte "életenergia" nincsen. vagy ha van, akkor se az hajtja az egely kereket. nem ettől áltudományos. hanem attól, hogy az egely kerékhez nem tartozik matek. ha azt egely györgy vagy akárki mellé tesz mérhető dolgokat és az ahhoz tartozó számtant, akkor az egely kerék alkalmazatott tudománnyá válik. és éppenséggel mérhet valamit immár tudományos igénnyel. de ezt a matek megléte vagy nem léte dönti el.

2021.05.07. 19:55:04

@6.Lenin:
egyáltalán nem vagyok ellenséges a vallással szemben. veled ellentétben az ideológiákkal szemben sem vagyok feltétlen ellenséges. a keresztényszocializmus és libertárius kereszténység két olyan a vallásra alapozott ideológia, ami meghatározó szerepet játszott, játszik a magyar történelemben. a keresztény államnemzetbe vetett hit pedig a magyar történetírást, annak nemzeti idealista változatát áthatja.

6.Lenin 2021.05.07. 19:57:22

@cvsvrs:

Kösz. Én azt hittem, hogy valami komoly dologról van szó. Sejtettem, hogy valami számomra érthetetlen lehet mögötte. Nektek biztosan nagyon fontos lehet ezeknek a kérdéseknek a tisztázása. A miértje meg magánügy, számomra érdektelen.
Azért még egyszer kösz.

2021.05.07. 20:02:02

@6.Lenin:
mondjuk ez egy keresztényszocialista alapítólevél.
kereszténységen alapul és szociális jelleggel adták ki 1529-ben. mohács után. létrehoztak egy városi kórházat debrecenben. és nem kellett hozzá szocialista párt. a szociabilitás hagyományosan a kereszténységen alapul.

Az ispotály alapításáról
Mi, Széchy György főbíró, Banky György, Erlew Lőrinc, Kalmár Albert, Bánkódó Pál, Polthiar Illés és Kasza Ambrus Debrecen város esküdt polgárai emlékezetül adjuk jelen levelünk értelmében mindeninek, akit illet, hogy a bölcs Boncz László a mi polgárunk idejőve elénk, személyesen jelenlétünkben kért minket illendő kéréssel, hogy a Boldog Erzsébet ispotályról, amit ő alapított városunk kebelében a legboldogabb szűz kolostora mellett, bizonyos hasznos és egészséges szabályokat, rendeleteket és pontokat városunk pecsétje alatt szerkeszteni kegyeskedjünk.

Az ispotály mesteréről
Mi tehát meggondolva, hogy az általunk kedvelt kérőnek jóakaratú beleegyezését bírjuk, előbb városunk esküdtjeivel és elöljáróival teljes tanácskozást tartva az ő kérésére beleegyeztünk és elhatároztuk, tudniillik ezen Boncz László halála után örök időkre megerősítve, hogy ezen város idő szerint választott főbírája a város esküdtjeivel és elöljáróival ezek köréből egy igazságos és derék férfit a mondott ispotály igazgatójává és mesteréve kiválasztani és állítani tartozik, aki ha eltávozna, akkor helyébe más lépjen és így legyen örök időkre megerősítve.

Az ispotály presbitere
Az ispotály mestere a saját tanúsága és jóakarata szerint évről évre egy becsületes és tiszteletre méltó presbitert a különböző kötelességek viselésére bírjon, soha pedig az ispotály presbiterség bárkinek örökre ne adasson vagy engedtessen, nehogy így pusztulásra jusson.

Az ispotály mester helyettese
Hasonlóképp az ispotály mester az ő véleménye szerint jó, ismert és istenfélő szegényeket, akik az ipostályban akarnak lakozni, befogadja, közülük egyet mindig, akit arra alkalmasnak vél, a helyetteseként és segítőjeként maga alá törvényesen rendelni tartozik, aki helyettes, szabályszerűen és hűségesen mindenféle jövedelmet és alamizsnát, amit ide az ispotály támogatására adnak, összeszedni és az ispotálymesternek átadni tartozik, és amelyek a presbiter használatára adatnak, a presbiternek szolgáljon, ami pedig a szegények segedelmére azt a szegényeknek kell szolgáltatni.

Egyáb rendelkezések
Mindezekre a fent mondottakra pedig a mondott Boncz László felesége Orsolya asszony is ameddig él, tartozik figyelmet és gondot viselni a mesterrel, vagyis az ispotály irányítójával együtt.
Ezért a dolog emlékezetül és örök megerősítésére jelen levelet városunk pecsétjével ellátva kiadtuk.

Kelt Debrecenben, Letare Vasárnap előtti napon (március 6-án), az Úr 1529. évében

6.Lenin 2021.05.07. 20:10:41

@cvsvrs:

Minden valamire való emberi közösség alapja valamilyen vallás, ideológia, amik szükségesek az adott közösség egyben tartására, és a felettük a hatalom biztosítására. Én csak ennyit szoktam leírni. Ki, minek nevezi, számomra nincs nagy jelentősége.

És mivel mindkettő emberi alkotás, annyit is ér. Mindig az ember is szokta félrevinni, nem a vallás, és nem az ideológia a hibás soha, hanem az alkalmazója, és az alkalmazás módja.

Ez miért lenne ellenséges hozzáállás bármelyikhez is? Én elismerem az emberek jogát arra is, hogy bármelyiket is szabadon választhatják, alkalmazhatják, ha az nem irányul sem másik ember , sem a közösségeik ellen.

És mivel ezek az elveim, nem szeretnék ezekben túlságosan se vitázni senkivel sem, hiszen elfogadom, ha ő/ők mást választ/választanak.

Esetleg meg szoktam néha kérdezni (na jó, néha provokatív módon) miért is azt választja, vagy miért is úgy gondolkodik, mert hátha én tévedek. Csak ennyi a lényege.

2021.05.07. 20:14:39

ez egy példa a sötét középkorból. errrefelé minden nagyobb utcának választott képviselője volt. saját esküdtbírája. és mohács után létrehoztak egy kórházat. azt úgy tartották fel, hogy egy köböl vagy egy véka áru árából az ispotály javára 1-1 dénárt kellett fizetni a szegényeknek. megválasztották a köböl és a véka felügyelőit. azok mértek. ezt a nótárius feljegyezte. az számolt. és ebből adódott a tudományos fejlődés és haladás. a mérésből és a számolásból.

és nem az ezoterikus faszságból. abból, hogy nincs Úr. mert milyen hülyék voltak, hogy abban hittek.

6.Lenin 2021.05.07. 20:25:15

@cvsvrs:

Kösz az infókat, de....

Laktam egy évet Hajdúszoboszlón, sokat voltam Debrecenben is. Szép város, híres város.
Viszont majd bele őrültem, hogy nem látom magam előtt egyik várost sem, ha beszélünk róla. Hegyvidéken születtem, és imádom is a hegyvidéket, mert látom, ha megpróbálom magamban felidézni. az Alföld nekem rémálom. Egyszer kocsival szerettem volna bejárni, hogy legyen valamilyen fogalmam róla. Rossz 5let volt.
Órákig mentem a kocsival , de az a kurva templom torony a távolban egy centit nem mozdult.
Ki akartam szállni a kocsiból mert azt hittem állunk, pedig tuti 80-90-el mentünk. Brrrr, még rágondolni is rossz. Utána hallottam, ott az utakat az ökörhugyozás szerint csinálták, soxor elég kacskaringósan. Mind1.

Jóéjt!

(kezdődik a Troll, és egy trollnak kötelező nézni)

2021.05.07. 20:27:59

vagy mondjuk a török megszállás idején ilyeneket írt egy helyi szűcsmester.

Honnan várjunk külső segítséget azt meg sem gondolhatjuk. Nem igen bízhatunk mi a méltóságos főrendekben, mert azoktúl megvettetünk, nem vitézinkben, mert azoktúl prédáltatunk. Nem jószágunkban, pénzünkben, mert azoktúl megfosztattunk. Hanem az egy Istenben. MERT AZ ÚRÉ A SZABADÍTÁS.

ez ugye mai fogalmainkkal libertárius kereszténység. ugyanebben a török kori krónikában szerepel ez.
1594. eszt. Mikor a megharagudt igaz Istennek nemzetünkre szokott büntető ostora, a sűrű tatárság Husztnál kijőve, és szerteszéllyel az országban szörnyű égetést és rablást tőn, a rettegésben, félelemben, fizetésben és ilyen szomorú időben lenni szokott ínségben, nyomorúságban bőséges része volt ezen várasnak.

az akadémikus bölcselet idején állítólag nem volt nemzet. csak nemesi nemzet. natio hungarcia aminek a magyar "tudományos" akadémia semmi jelentőséget nem tulajdonít. és szerintük a köznép nem tudta, hogy van nemzet. ebben az írásban vagy egy tucatszor szerepel a haza és a nemzet. miközben az elte bölcsészkarán azt állítják, hogy a francia forradalom után volt jelentősége a nemzethez tartozásnak.

2021.05.07. 20:36:34

@6.Lenin:
kibaszott szar lehet az, hogy valaki műveletlen és mellette még ostoba is. menj be egy levéltárba és meglátod, hogy mennyi érték van a múltban, a vallásban, a tradícióban. ezek a keresztényszocialista, libertárius keresztény és nemzeti liberális ideológiákhoz kötődnek többek között.

és ezeket az ellenzék el akarja törölni mondván, hogy ezt az neoliberalizmus és az újbaloldal meghaladta. a kormányzópárt meg egyszerűen csak szét akarja verni az ellenzéket (ahogyan az ellenzék a kormányzópártot). különösebben nem mutat fel semmilyen értéket. kezdem érteni, hogy miért.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.07. 20:53:30

@cvsvrs:

Miért kell neked ebbe is belenyúlni. Egely kereket és Egely nano porfúziós reaktorját is gyakorlatilag én lepleztem le. Tudományos feltárással. Ott sem a tagadás működött, mint Istennél sem, hanem a valós feltárás.

egely-wheel-egely-kerek.blog.hu/

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.05.07. 21:07:57

@cvsvrs:
Ráadásul süketelsz is. Egely hőerőgépészként végzett a BME-en és tett mellé matekot, számtant, mértékegységeket, még bioenergia mérési jegyzőkönyvet is. Sőt közel 10-15 évig benne volt az állami természetgyógyászati vizsgakérdésekben. (amit megint csak miattam vettek ki) Több helyen is elemzem, hogy attól az még hibás és áltudomány. Itt is:

egely-wheel-egely-kerek.blog.hu/2012/05/23/egely_wheel_energy_wheel

taga20 2021.05.07. 21:15:11

@6.Lenin: @cvsvrs:

öröm a lelkemnek, mikor minden pofon jó helyre megy:)))

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.07. 22:19:20

Az egyik itt is olvasott történetet feldolgoztuk. Beillik az Ősrobbanás sorozatunkba. Bár igaz csak feszegetve. :-)

A 2,7 milliárd éves matematikus
erkolcstan.blog.hu/2021/05/07/a_2_7_milliard_eves_matematikus

arthurthedent 2021.05.08. 06:47:49

Az indexes blogokban sok marhaságot szoktak összeírogatni a hozzászólók, de az a csevegés, amit itt folyik keményen viszi a pálmát. Ennyi marhaságot még soha nem láttam egy helyen, pedig azt hittem, hogy már lehetetlen meglepni.

Hihetetlen, hogy az általános iskolai képzésünk ilyen gyenge! :(

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.08. 08:02:11

@arthurthedent:

Ugyebár te ezen halmaz része vagy.
Mekkora marhaságot írtál.
Mert jómagam okosságokat firkáltam ide.
... és rajtam kívül voltak mások is, akik ezt tették.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.08. 08:02:59

@МАХVАL bircaman közíró:

Olvasd el a blogunk szlogenét:

Szórakoztató ErkölcsTan MémBlog

A Szórakoztató Képes Erkölcstan és etikaoktatás memetikai blog célja, hogy játékos, szórakoztató és könnyed stílusban vigye át azt az általános emberi erkölcsi tudást, amit máshol vagy egyáltalán nem is tanítanak, vagy ha egy részét igen, akkor az magolni kell, felelni és akár vizsgázni is belőle. Mi a Magyar Erkölcsös Emberek Országos Köre nem értünk egyet az erkölcs erőltetett és torz átadási formáival. Szerintünk eleve nem is erkölcs az, ami parancs és kötelezőszerűen van megfogalmazva, hiszen annak önmagától kell érvényesülnie.

arthurthedent 2021.05.08. 09:43:09

@TanNé: "hogy a legnagyobb tudományos díjnál a Nobel díjnál, nincs matematikai díj. Mert Nobel is tisztában volt vele, hogy az nem valódi, csak segédtudomány."

Csacskaság, akkor nem lenne közgazdasági, irodalmi vagy békedíj sem. A matematika nem "segédtudomány", maga a "segédtudomány" kifejezés egy laikus butaság. Nincs olyan, hogy "segédtudomány", legfeljebb olyan van, hogy "alkalmazott tudomány".

A matematika nem természettudomány, de Nobel nem ezért hagyta ki. Egyszerűen nem nagyon érdekelte a matematika ellentétben pl. az irodalommal, mert matematikával nem foglalkozott, irogatni meg szokott.

arthurthedent 2021.05.08. 09:46:52

@TanNé: Az "áltudomány" nem azt jelenti, hogy "dogmatikus". Áltudományról akkor beszélünk, amikor valaki megpróbál tudománynak látszani miközben nem követi a tudományos módszertant. Például te, aki tudományosnak képzteled magad, de nem tartod be a tudományos módszertant.

"Áltudománynak (pszeudotudománynak) az olyan gondolatokat, eszmerendszereket, elgondolásokat nevezzük, amelyeket (mai) művelőik tudományként határoznak meg, de a tudomány fogalmának nem felelnek meg. (Leggyakoribb hibájuk az empirikus igazolás hiánya. Lásd: tudományos módszer.)"

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.08. 10:44:41

@arthurthedent:

Azt kell írnom, hogy amit a tudomány és áltudományosság választóvonalának meghúznál, csak nagyjából igazad, mert kell még hozzá néhány más dolog is. Hiszen például az hogy Isten kívül áll a tudományon, nem lehet bizonyítani és tagadni sem. - Nos ez mi is??? Egy tudományos dogma, önellentmondás. Tehát a tudományos érvelésben nem lehetnek például egyértelmű érvelési hibák és trükkök. Meg van még néhány más feltétel is.

Tehát abban meg nagyon is tévedsz, hogy pont nemek van gondom a szétválasztással, amikor a hazai és európai szkeptikus társaság elnöke is nyilatkozott rólam, hogy én már túlzottan szkeptikus, azaz túlzottan tudományos vagyok. Persze csak neki.

Egy dolog téveszthet meg téged. A vakcina mém elméletem. Egy mémnek ugyan is nem kell igaznak lennie, hogy hasson, vagy működjön. Tehát képtelen vagy szétválasztani az ilyen mémjeimet attól, amikor nem használok ilyen mémeket.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.08. 10:47:21

@arthurthedent:

Idézet ebből az írásomból:
Karl Popper falszifikált?
vilagnezet.blog.hu/2020/12/16/karl_popper_falszifikalt

Karl Popper falszifikációs elmélete, elve, vagy kritériuma zavaros és hát az önmagára is vonatkozik és ilyen tekintetben kijelenthetjük és biztosan, hogy nem igaz. Elvethető. A helyes gondolkozásmódot ezen a területen inkább a zárt és nyitott logikai rendszerek különbözőségei adják meg. Azaz a zárt, dogmatikus rendszereket nem szabad tudománynak tekinteni, a nyitott logikai rendszert használóakat meg, néhány további feltétel ( a tudományos módszertan maradéktalan használata és az érvelési hibák maradéktalan elkerülése ) mellett meg igen. Ilyen tekintetben nem tudomány a jog, a teológia, politika és a matematika sem. Ez utóbbi csak egy modellezésre alkalmas segédtudomány. Az ateizmus meg pláne és egyértelműen áltudomány.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.08. 10:54:21

@arthurthedent: Javítom az elütéseket:

Azt kell írnom, hogy amit a tudomány és áltudományosság választóvonalának meghúztál, csak nagyjából van igazad, mert kell még hozzá néhány más dolog is. Hiszen például az hogy Isten kívül áll a tudományon, nem lehet bizonyítani és cáfolni sem. - Nos ez mi is??? Ez egy tudományos dogma, önellentmondás. ( Petitio principii ) Tehát a tudományos érvelésben nem lehetnek például egyértelmű érvelési hibák és trükkök. Meg van még néhány más feltétel is.

Tehát abban meg nagyon is tévedsz, hogy pont nekem van gondom a szétválasztással, amikor a volt hazai és európai szkeptikus társaság elnöke (Hraskó Gábor) is úgy nyilatkozott rólam, hogy én már túlzottan szkeptikus, azaz túlzottan tudományos vagyok. Persze csak neki. Nekem meg ő túlzottan áltudományos.

Egy dolog téveszthet meg téged. A vakcina mém elméletem. Egy mémnek ugyan is nem kell igaznak lennie, hogy hasson, vagy működjön. Tehát képtelen vagy szétválasztani az ilyen mémjeimet attól, amikor nem használok ilyen mémeket.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.08. 11:34:53

@arthurthedent:

Tisztában vagyok az irodalmi Nobel -díjjal. Ami egy művészeti és díj. Az angol jobban is szétválasztja már a nyelvében is ezeket.

A közgazdaságit nem Nobel alapította, tehát ebben csúsztatsz.

Amit iott használtam na az egy vakcina mém volt. Egy adott egyént ki is tudtam vele zökkenteni a hülyeségeiből, hogy a matek lenne a tudományok tudománya, királylánya, meg Übere ... Mint már írtam a matek mentsége annyi, hogy elismeri saját dogmatikus voltát és hát így a -1 x -1 elv alapján valójában még sem az. Már csak azért sem, mert számtalan ilyen dogmatikus rendszert használ és tudja, hogy ott valami csak azon belül igaz .... ha az alap dogmák (axiómák) igazak.

6.Lenin 2021.05.08. 12:07:30

@cvsvrs:

Ezt pont nekem mondod, akinek van egy nagyon szép és értékes postatörténeti gyűjteményem, és sok más is, Pópl, Magyarország vármegyéi és városai milleneumi kiadás , szerződések az 1850-60 as évekből. Nekem sok mindenért nem kell levéltárba mennem mert van otthon is sok minden .

Mellesleg te honnan vetted, hogy én bárminek is az ellensége lennék? Még mások hülyeségeit is remekül képes vagyok elviselni.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.08. 12:55:53

" A modern tudomány jellemzően három fő ágra oszlik , amelyek a természettudományokból (pl. Biológia , kémia és fizika ) állnak, amelyek a tágabb értelemben vett természetet vizsgálják; a társadalomtudományok (pl. közgazdaságtan , pszichológia és szociológia ), amelyek egyéneket és társadalmakat tanulmányoznak; valamint a formális tudományok (pl. logika , matematika és elméleti informatika ), amelyek elvont fogalmakat tanulmányoznak. Van nézeteltérés, arról azonban, hogy a formális tudományok valóban tudományt alkotnak-e, mivel nem támaszkodnak empirikus bizonyítékokra . Azokat a tudományterületeket, amelyek a meglévő tudományos ismereteket gyakorlati célokra használják fel, mint például a mérnöki tudományok és az orvostudomány, alkalmazott tudományoknak nevezik . "

2021.05.08. 13:57:24

@TanNé:
és ha nincs matek, akkor nincs tudomány.

a közgazdaságtanból a tudomány a matek. a többi mese. az, hogy valaki hisz a "láthatatlan kézben". kb egy mesében, abban a piacon jól alakulnak a dolgok. hisz abban, hogy az emberek a piacon nem csapják be egy egymást. kb. mintha azt mondaná, hogy ő hisz szűzmáriakisistenben. csak ezt ő "láthatatlan kéznek" mondja. de ez ugye nem tudomány.

az sem, hogy valaki hisz abban, hogy a tőkepiac "igazságosan" osztja el a javakat. mert hiszen azok is a piacok. ez is csak papolás. mondhatná azt is, hogy: akinek van annak adatik. és akinek nincs attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy van. ez is csak papolás.

a tudományt elsődlegesen a matek különbözteti meg a papolástól, a filozofálástól és az ezoteriától.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.08. 15:10:49

@cvsvrs:

Mint írtam nincs igazad, lásd az orvostudomány hamarabb volt mint a matek, megfigyelésekre és tesztelésekre alapult és működött. Tudták melyik füvet, ágat, gyökeret mire kell bevenni , rákenni a nedvét és használ.

Másrészt meg a BigBang, vagy Ősrobbanás elmélet éppen azért van már a teljes megbukás határán, mert túltolták benne a matek jelentőségét.

Másrészt jómagam is fejlesztőmérnökként dolgoztam sokáig. Ováldugattyú CNC esztergagépeket is fejlesztettünk. Ott volt egy kütyű ami ovált esztergált. Leesztergáltunk vele X száz dugattyút, méregettünk,. majd a mérések alapján felvettünk egy függvényt, ami pont ráillet. Azt a függvényt átformáltuk képletté és a képletet bevittük a CNC vezérlőbe. ... és onnantól a munkásnak csak már meg kellett adni, hogy a dugattyú két körmetszetetének a különbsége, tehát az ovalítása mennyi egy keresztmetszetnék mm-ben és a gép annyit esztergált.

Tehát te fordítva ülsz a lovon, meg a matekon is. !!! :-)

2021.05.08. 17:54:20

@TanNé:
és az orvostudomány, hogy a kamilla tea általában véve jó mindenre, vagy legalább is nem rossz. a tudomány ott kezdődik, hogy végy 1 részt ebből a gyógyfűből, 2 részt abból és 3 részt amabból. és úgy kísérleteznek, hogy számolnak és méricskélknek. onnantól kezdve tudomány. mert úgy az orvoslásnak részévé válik a matek.

arthurthedent 2021.05.09. 06:53:40

@TanNé: "Hiszen például az hogy Isten kívül áll a tudományon, nem lehet bizonyítani és tagadni sem. - Nos ez mi is??? Egy tudományos dogma, önellentmondás."

Sem én sem pedig a tudomány nem állította soha, hogy isten kívül áll a tudományon. Ezt vallásos emberek szokták állítani, hogy ne kelljen elfogadniuk a tudományra alapuló érveket. Durva és buta kifogás, nem több.

"Tehát abban meg nagyon is tévedsz, hogy pont nemek van gondom a szétválasztással, amikor a hazai és európai szkeptikus társaság elnöke is nyilatkozott rólam,"

Hivatkozás tekintélyre, súlyos érvelési hiba. Megint csak a vallásos emberek kedvenc érve, igaz, mert a pápa mondta, de hisz X is azt mondta, hogy létezik isten...

"hogy én már túlzottan szkeptikus, azaz túlzottan tudományos vagyok. Persze csak neki."

A "szkeptikus" nem azt jelenti, hogy "tudományos" és a "tudományos" nem azt jelenti, hogy szkeptikus. Fogalmatlan emberek szokták azt gondolni, hogy a tudomány lényege az, hogy mindenben kételkedni kell. Az meg pláne fura, ha valaki azt gondolja, hogy ha mindenben kételkedik az már tudományos.

Az meg, hogy "túlságosan tudományos" egy agyrém. Tudom, hogy erre vagy büszke, hogy te képes vagy tovább menni mint mások, de ez nonszensz.

arthurthedent 2021.05.09. 06:55:20

@cvsvrs: "mert úgy az orvoslásnak részévé válik a matek."

Nem, nem azért. A csillagjósok is használnak matematikát mégis csak áltudomány. Attől lesz valami természettudomány, hogy összevetik az elképzeléseiket a valósággal, hogy elvetik a hipotéziseiket, ha a valósággal nem egyezik az eredmény.

arthurthedent 2021.05.09. 06:57:57

@TanNé: "Másrészt meg a BigBang, vagy Ősrobbanás elmélet éppen azért van már a teljes megbukás határán, mert túltolták benne a matek jelentőségét."

Nincs a megbukás határán. Semmi sincs. Vagy cáfolnak valamit vagy megtartják, az ősrobbanás elméletet nem cáfolták, jelenleg a legjobb elméletünk a világegyetem korai időszakáról. Kiegészítették, módosult egy kissé, de az, hogy "megbukás határán van" nem több mint a te próféciád, hogy ti. hamarosan találunk valami mást.

arthurthedent 2021.05.09. 07:01:21

@cvsvrs: "a tudományt elsődlegesen a matek különbözteti meg a papolástól, a filozofálástól és az ezoteriától."

Sok vallás használ számmisztikát, a csillagjósok szintén, sok áltudomány szédít matematikával, a közgazdászok, a marketingesen is használnak matematikát, sőt a zene is. A tudományt a tudományos módszertan teszi tudománnyá, nem a matematika. Nem bonyolult, pár perc alatt meg lehet érteni mi az, miért nem keresel rá végre?

6.Lenin 2021.05.09. 10:02:42

@arthurthedent:

Kezd már -szerintem-nevetségessé válni ez a "vita". Pedig az alapja mindennek, hogy vannak emberek, akik szeretnének magukat Isten (Mindenható, mindent jobban tudó)szintjére emelni. Gondolod, hogy bármelyik oldalon lévő meg tudná győzni a másikat? Nem, nem is fogja soha. ez a "tudományos" vita csak egy ürügy, a gyakorlatban semmi jelentősége. Itt valójában ez teljesen másról szól.

Ez megy a politikában, mindenben. Kellenek piti dolgok, hogy valamelyik bizonyítsa a felsőbbrendűségét. Itt ez a cívis város történésze. Helytörténeti dolgokkal jön, ebben menő. Én leírtam, hogy nekem az Alföld rémálom, mint egy területi meghatározás, semmit nem írtam az ott lakókról, vagy a színvonalukról, de ő nekem esett, hogy mekkora bunkó vagyok. Neki az a mániája, ilyen mindenkinek van. Hasonló ez a TanNé is, neki is megvan a saját rögeszméje, és harcol is érte, jogosan. Találtatok egy közös témát, amin mindenki kiélheti a saját akármijét. Egy vég nélküli értelmetlen egymás szapulásában.
Ezekkel küzd az emberiség két oldala ezer évek óta, és fog is még sokáig.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.05.09. 11:04:30

@arthurthedent:

Tévedsz, mert ez volt és talán még ma is ez a Magyar Szkeptikus Társaság álláspontja is és egy rakás tudós hivatkozik erre a könyveiben.

Meg ha neked lenne igazad, akkor már "Isten" rég fel lett volna tárva tudományosan és nem nekem kellett volna megtennem a Trükkös Mém - Túl Richárd Dawkinson című könyvemben.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.05.09. 11:08:21

@arthurthedent:

Az angol WiCipédiában mára a Problémák elemzése fejezet majdnem akkora mint a mese-elemző rész:

"Problems and related issues in physics See also: List of unsolved problems in physics

As with any theory, a number of mysteries and problems have arisen as a result of the development of the Big Bang theory. Some of these mysteries and problems have been resolved while others are still outstanding. Proposed solutions to some of the problems in the Big Bang model have revealed new mysteries of their own. For example, the horizon problem, the magnetic monopole problem, and the flatness problem are most commonly resolved with inflationary theory, but the details of the inflationary universe are still left unresolved and many, including some founders of the theory, say it has been disproven.[110][111][112][113] What follows are a list of the mysterious aspects of the Big Bang theory still under intense investigation by cosmologists and astrophysicists."

.............................. és egy marha hosszú elemzés.. CSak szalagcímekben:

Baryon aszimmetria
Sötét energia
Sötét anyag
Horizont probléma
Mágneses monopólusok
Laposság probléma
Az univerzum végső sorsa

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.05.09. 11:09:10

@arthurthedent:
Ezt jól írod egyetértek. Nem elég használni a tudományos módszertan, hanem azt maradéktalanul is kell tenni.

6.Lenin 2021.05.09. 11:45:13

"Olvasói értékelések
Iván Gábor IGe
Két évtized és több kidobott és elvetett változat kellett hozzá, hogy ez a tudományos publikáció megszülethessen. Tehát ez elsősorban nem is kereskedelmi termék. Először csak egy békésebb és hazugságoktól mentesebb világ elérése lett volna a remélt eredmény, de úgy érzem ennél is sokkal jelentősebb lett. Új dimenziókat adhat az agykutatásnak és a pszichológiának is. ... de ezt már meghagyom a területen nálam sokkal jártasabb szakembereknek. - Legyetek Önálló Egyéniségek ez a fő üzenetem és szabaduljatok meg az agyi élősködő mémjeitektől!"

Meg lettem volna lepődve, ha fikáznád a saját műved. Kár, hogy mások nem értékelték, vagy nem tudtam elolvasni őket. Viszont rengeteg hasonló témában írott könyvet is láttam a kínálatban, akkor a te műved még nem az utolsó az emberiség történelmében. Pedig reménykedtem, hogy a többit már vihetem a MÉH telepre, mert minden más már tök felesleges. A tudomány már egy lezárt, megoldott dolog.

Vagy tényleg felszámolhatom már a könyvtáramat?

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.05.09. 12:03:18

@6.Lenin:

Írj akkor oda egy fikázást!!! Azért írtam így, mert a könyv felvezetőjét már nem akartam hosszabbra, de ez lényegében még annak a bővítése. /// Másrészt meg a hisztériád nem következik az általam írtakból, -tehát azt megtarthatod magadnak, mert a tied.

Képzeld el a szerzői fotóm és a bemutatkozásom is lemaradt, mert elfelejtettem. Egyedül a LIRA-nál tettem fel és pótoltam utólag:

www.lira.hu/hu/ekonyv/tarsadalomtudomany-1/filozofia-1/trukkos-mem-tul-richard-dawkinson-ekonyv-epub-mobi

Szerzőről
A szerző számos tudományos társaságnak volt a tagja, de azt látta, hogy ezekben a tekintélytisztelet és valamiféle lobbizás mindig fontosabb volt mint az igazi és valódi tudomány. Így kilépett mindből és később már akkor sem lépett be egyikbe sem, ha akármilyen dologgal csábították. Szeret független kutató és gondolkozó lenni. Önálló Egyéniség. Van persze jó néhány újítása és találmány-féléje még fejlesztőmérnök korából és számos nagyon szép szakmai sikere is. ... de mint majd ezen könyvből is kitűnik a tudományfilozófia, pszichológia, a tudomány határterületeinek a kutatása az ami igazán érdekli.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.05.09. 12:08:01

@6.Lenin:

A legfontosabb memetikai könyveket magam is összeírtam és igen, beleraktam a sajátomat is, mert oda tartozik:

Memetika és mém könyvek
vilagnezet.blog.hu/2021/02/20/memetika_es_mem_konyvek

6.Lenin 2021.05.09. 12:58:05

@IGe.:

Miért fikáznám? Te félreértesz engem. Érdekes gondolataid vannak, díjazom, amikor valaki agyal a számára ismeretlen dolgokon. Eszem ágában sincs fikázni. Lehet, hogy elfogadni sem. Te agyaltál valamin, én meg majd vagy elfogadom, vagy nem, de attól még tarthatom érdekesnek is, vagy bárminek. Ennyi, nem túl bonyolult. A linket köszönöm, majd belenézek. Engem is érdekelnek ilyesmik.

Egy dolog szokott valamitől visszatartani, ha valaki, valamiért túllihegi saját magát Eleve kétségekkel fogadom a dolgait. Ez a vitátok a tudomány mibenlétéről inkább taszított, mert más véltem motivációnak, az meg nem szokott érdekelni. Magánügy, mindenkinek a saját magába vetett hite.
Ebben a vitában meg úgy érzem ez volt a lényeg, de mind1 is . Ezt véltem a lényegének.

Jó idő van, elmegyek egy közeli várba, megnézni, hogy anno, miként is élhettek, mit gondolhattak Istenről, és milyen mesterien (tudományosan) építették, hogy még ma is állnak a falai (vagy annak maradványai, de az más ügyből kifolyólag lett esetleg felrobbantva)

6.Lenin 2021.05.09. 13:06:46

Viszek távcsövet, nyugodtan integessetek, akinek kedve van, majd visszaintegetek.

www.youtube.com/watch?v=FLHAuOTTu_s&t=86s

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.09. 13:19:25

@6.Lenin:

Magyar mentalítás, a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" ... tehát nem is várhatom el, hogy legalább egy szóbeli vállveregetést kapjak hazai földön, hogy na ez derék munka volt.

Mint többször leírtam már ezzel nem történt más mint egy + Istene is lett az emberiségnek, ami eddig nem volt, viszont nagyon is hiányzott. Lett Tudományos Isten is. Ami ezzel jár persze megint csak elkerülhetetlen.... a kitalált Istenek kultusza exponenciális ütemben fog a mélybe zuhanni. Az következik be, amiről az a netes naplóbejegyzés szól, amelyhez mi most kommentelünk.: A vallások leálldoznak. Nem Isten-hit lesz és Isten-tagadás, hanem IstenTudás.

arthurthedent 2021.05.09. 14:10:06

@IGe.: "Mágneses monopólusok"

A tudományos elmélet nem úgy szokott megszűnni, hogy találnak valamit, amire nem ad választ, hanem úgy, hogy (1) megcáfolják vagy (2) találnak jobbat helyette.

Ez a "ja, de arra nem ad választ, hogy..." kísértetiesen emlékeztet arra, amikor keresztények azt mondják, hogy az evolúciós elmélet marhaság, mert nem magyarázza meg, hogy hogyan keletkezett a világegyetem. Ja, nem magyaráz meg mindent, örülök neki, ha egy csapásra minden kérdésünkre választ adna, akkro bizony lenne okunk gyanakodni. :D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.09. 14:16:43

@arthurthedent:

Már vannak tőle jobb elméletek, amelyekben kevesebb a hiba és jobbak. Ezek az úgynevezett ciklikus világmodellek. Igazából már ezek versengenek egymással. Bármikor lehet egy áttörés és a BigBang kuka.

Sőt magam is lakottam csak egy gondolati modellt amelyet MagnaFánk (tórusz) modellnek nevezek. Az egy az egyben magába olvasztja szinte a BigBangot , csak olyan módon, hogy kiegészíti egy körkörös ciklussá. Jelzem nem tartom valóságosnak, ez csak egy gondolati modell, de már is jobb a BigBangnál. Képen illusztrálva:

m.blog.hu/vi/vilagnezet/image/magnafankigemodell.jpg

arthurthedent 2021.05.09. 16:17:00

@TanNé: "Már vannak tőle jobb elméletek, amelyekben kevesebb a hiba és jobbak."

Nincsenek.

"Ezek az úgynevezett ciklikus világmodellek."

A ciklikus modellek meglehetősen elavult kiegészítései a big bang elméletnek. Nem lecserélik, hanem továbbfejlesztik. Igazából azonban régi elképzelésekről van szó, amik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Akkor voltak népszerűek, amikor azt hittük, hogy a világegyetem tágulása lassul, mivel tudjuk, hogy gyorsul elég badarság lenne azt képzelni, hogy majd újra összesűrűsödik minden.

Igazából ma a legmodernebb elképzelés az ún. "eternal inflation" elképzelés.

"Igazából már ezek versengenek egymással. Bármikor lehet egy áttörés és a BigBang kuka."
Egyetlen ciklikus modell sem állította, hogy az ősrobbanás nem történt, ahogy a nevük is mutatja azt állították, hogy az ősrobbanás időről időre újra bekövetkezik ugyanabban a világegyetemben.

Elég nehezen képzelhető el, hogy "a binbang kuka". Valami nagyon-nagyon meglepő dolgot kellene ahhoz felfedezni, hogy a big bang elméletet meg lehessen cáfolni, merthogy a big bang elmélet nagyon keveset állít.

A világegyetem nagy és tágul, tehát tegnap kisebb volt és ki tudjuk számolni, hogy tegnap is tágult. Tegnapelőtt még kisebb volt és tágult és így tovább. Ha eléggé visszamegyünk az időben, akkor egy nagyon kicsiny és nagy sűrű világegyetemnek kellett lennie. Ennyi az ősrobbanás elmélet. Ki lehet számolni, ha a természet törvényei régen is ugyanolyanok voltak mint most, akkor az ősrobbanás elmélet megkerülhetetlen tény.

Soha nem láttunk rá példát, hogy a természet törvényei megváltoztak volna, pedig a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás segítségével 13,7 milliárd évet vissza tudunk nézni az időben. Ez elég erős érv ám! Hacsak ki nem derül, hogy az egész világegyetemet idegen lények vetítik az égre, hogy megnyugodjunk, akkor belenyigdhatsz, hogy a big bang theory marad.

arthurthedent 2021.05.09. 16:25:24

@TanNé: "Az egy az egyben magába olvasztja szinte a BigBangot , csak olyan módon, hogy kiegészíti egy körkörös ciklussá. Jelzem nem tartom valóságosnak, ez csak egy gondolati modell, de már is jobb a BigBangnál"

Zavaros fantazmagóriákat nyomsz. Azt mondod, hogy a big bang theoryt fel fogja váltani egy másik, ami magába olvasztja, kiegészíti. Na, ha kiegészíti, akkor nem teszi érvénytelenné, nem váltja fel.

De még egyszer mondom: a ciklikus modellek midegyikét a legtöbb fizikus elveti. Nem modern, jobb, haladóbb, többet kutatottabb hipotézisek ezek, hanem olyan elképzelések, amelyek néhány évtizede voltak népszerűek.

A ciklikus modellek, a eternal inflation, a big rip elképzelések mindegyike a big bang theoryt próbálja továbbfejleszteni. Ma már nem nagyon találsz olyan fizikust vagy csillagászt, aki megcéfolni akarná az ősrobbanás elméletet. Nyilván tudják, hogy elég valószínűtlen, hogy ez sikerülne, ami *pont* az ellenkezője annak, amit te állítasz.

Vagyis szembemégy a tudományt művelők elsöprő többségével. Amitől persze még lehet igazad, de amikor azt mondod, hogy "valüszínűleg hamarosan megcáfolják", akkor egyértelműen hamis az állításod. Annyira nem valószínű, hogy már nem is nagyon próbálják.

6.Lenin 2021.05.09. 16:43:20

@TanNé:

"Miért fikáznám? Te félreértesz engem. Érdekes gondolataid vannak, díjazom, amikor valaki agyal a számára ismeretlen dolgokon. Eszem ágában sincs fikázni."

Előlegként csak ennyit tudok nyújtani, majd ha belenéztem, elolvastam, de fikázni akkor sem fogom, hiszen agyaltál olyasmin, amit nem tudsz másoktól elfogadni, az pedig még akkor is dícséretes, ha nincs igazad, de legalább próbálkoztál. Mások még arra sem képesek, de fikáznak, őket én is elítélem.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.09. 16:46:08

@arthurthedent:

A mérnöki lapszakmám miatt céltudatos gyakorlati ember vagyok és nincs értelme egy adott dologgal több időt eltölteni, mint amit ér. Jogod van hinni egy olyan elmélet/mém valóságosságában, amit a megalkotó is csak lehetségesnek tartanak max. Sőt állandóan kénytelenek korrigálni. Egyre idősebb lesz a föld és az BigBang is. :-) Összefoglalva:

1. "Gödel, aki matematikus volt, azzal vált híressé, hogy bebizonyította: lehetetlen bebizonyítani minden igaz állítást, még ha olyan száraz, egzakt területre is korlátozzuk magunkat, mint a számtan." Stephen Hawking ezen leírt mondata tudományosan és logikusan is hibás. - Ezt bizonyítottam is.

2. Stephen Hawking által is egy darabig támogatott, majd az élete vége felé gyakorlatilag saját maga által is megcáfolt "Ősrobbanás elmélet" is hibás és elvethető. - Ezt nem kívánom bizonyítani. Memetikai prognózis, előrejelzés. Megvárom, hogy teljes mértékben beigazolódjon és ezzel a memetikát is megerősítse, mint reális tudományágat.

Tehát részebről az Ősrobbanás/BigBang nem bizonyított elmélet vita veled a továbbiakban nem érdekel. Úgy gondolom nekem bőven elég volt egy nagyon-nagyon régi rejtélyt megfejtenem - Istent -. Nem szükséges egy másikkal is foglalkoznom. Elég ha ezt "bezsákolom" és learatom miatta amit le kell aratni. ....

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.09. 16:59:39

@6.Lenin:

Annyit tudok segíteni neked, hogy mindenütt van belőle részlet, amit el lehet a megvétel nélkül olvasni. Abból a DiBook -ost lehet a legegyszerűbben és a google book ahol meg a legtöbbet.

Nem nagyon védettem le erősen -direkt - így elvileg kalózkodhatnak is vele.
Előző, csak tíz fejezetes példányból ( a mosotani már 12 fejezet) több százat osztogattam szét ajándékba és tesztelések miatt is, olyan feltétellel, hogy baráti körben tovább is adható, csak teljesen nyíltan nem megengedett feltenni a netre. Mert az sérti a szerzői jogaimat. Nem csak az enyémet, hanem a könyvterjesztők jogait is.

6.Lenin 2021.05.09. 17:45:20

@TanNé:
1-2 helyen néztem, de nem kapható volt kiírva, de mivel mentünk kirándulni, nem néztem utána tovább. Majd holnap kutakodom, mert ma kikészített a hegymászás. 1re jobban érdekel a dolog, és remélem holnapra nem múlik el.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.09. 17:53:09

@6.Lenin:
A régi pdf verzió, ami csak 10 fejezetes azt kértem, hogy vegyék is már le, több hónapja, csak nem veszik le, mert sokan rákeresnek és a linkelés forgalmat és keresést generál nekik. Náluk van csak elfogyott jelzés. Ami nem is valós. Hiszen felbontott szerződés van. Nem is lenne már joguk ilyen formában sem ott tartani.

Itt van felsorolva a legfontosabb és hivatalos forgalmazók. A név mögött a link rá kattintva az oldalukra vezet.

erkolcstan.blog.hu/2021/02/28/tul_richard_dawkinson

arthurthedent 2021.05.09. 19:47:04

@TanNé: "Stephen Hawking által is egy darabig támogatott, majd az élete vége felé gyakorlatilag saját maga által is megcáfolt "Ősrobbanás elmélet" is hibás és elvethető."

Ennek érdemes lenne újra utánanézni, mert nem a big bang elmélettel foglalkozott. Kevered, mást volt az.

"Tehát részebről az Ősrobbanás/BigBang nem bizonyított elmélet"

A természettudományban egyetlen "bizonyított elmélet" sincs. Az a matematika, ahol bizonyítás van. A természettudományban a bizonyosság elérhető legmagasabb foka az "elmélet".

"vita veled a továbbiakban nem érdekel."

Nem vitáztam veled. Próbáltalak szembesíteni a valósággal. Nyilvánvaló, hogy amit leírtam egyetlen egy mondaton sem gondolkodtál el, egyetlen egy dologra sem kerestél rá. Pár másodperc lett volna, de nem kívánsz szembesülni a valósággal.

A probléma csak az, hogy egy csomó ember olvassa amiket írsz és nyilván van köztük olyan, aki elhisz dolgokat azok közül, amiket mondasz. Hawking bebizonyította, hogy az ősrobbanás elmélet nem is igaz, meg nem is volt soha bebizonyítva, meg a ciklikus modell majd felváltja az ősrobbanás elméletet meg MÁGNESES MONOPÓLUSOK.

Az egely féle ufológusok ötven éve hülyítik az embereket a mágneses monopólusokkal, már általános iskolában is tele volt velük a hócipőm. :-o

arthurthedent 2021.05.09. 19:52:56

""Gödel, aki matematikus volt, azzal vált híressé, hogy bebizonyította: lehetetlen bebizonyítani minden igaz állítást, még ha olyan száraz, egzakt területre is korlátozzuk magunkat, mint a számtan." Stephen Hawking ezen leírt mondata tudományosan és logikusan is hibás. - Ezt bizonyítottam is."

Hát én történetesen kollokváltam Gödelből, vagyishogy a Gödel's incompleteness theorems a része volt a tananyagnak. Ez a kis mondat amit ideírtál egy elég jó megfogalmazása a dolognak.

Kizárt, hogy bármit is megcáfoltál volna, pláne nem "tudományosan". Mégis hogy a francba akarsz "tudományosan" megcáfolni egy matematikai bizonyítást? :D

Figyu, a Gödel tételeivel két dolgot lehet csinálni: (1) megtanulod és (2) hibát találsz a bizonyításukban. Nem tudom melyiken lepődnék meg jobban. :D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.09. 20:49:11

@arthurthedent:

"Gödel, aki matematikus volt, azzal vált híressé, hogy bebizonyította: lehetetlen bebizonyítani minden igaz állítást, még ha olyan száraz, egzakt területre is korlátozzuk magunkat, mint a számtan." Forrás: Stephen Hawking: Az idő rövid története könyv.

A fenti idézet egyértelmű butaságot tartalmaz és ha sokak által a "világ legokosabb emberének" tartott valaki ilyeneket megengedhetett magának a könyvében megjelenni, akkor ne csodálkozzunk, hogy a butaságok szaporodnak és nem a tudományosságok. Sőt végeztem kísérletezést és más tudományágakban képzettek közül is sokan helytelenül értelmezik és nem értik valójában. Tehát érdemes ezt a folyamatot, mint memetikai érdekességet és feltárást is átnézni, mert vannak olyan részei is. Pláne, hogy sok teológus és filozófus, Gödel tételét használja "kardnak" az ókori meséik egyes részeinek alátámasztásául.

Tisztázzuk: Gödel értette a saját első nem teljességi tételét és helyesen. A matematikusok is szinte kivétel nélkül helyesen értelmezik. - Sokan mások nem értik és ezek szerint Hawking sem értette. Vagy értette.... csak???

Mi is volt Hawking végzettsége? Elméleti fizikus? Elvileg nem lett volna szabad ekkorát hibáznia a felkészültsége miatt és pláne nem ilyen lényegi kérdéskörben. Itt több dolog lehetséges:

1. Hawking buta volt és fel sem tudta fogni Gödel első nem teljességi tételét.

2. Hawking nem volt buta felfogta, csak a Pápai Akadémiai Tagsága miatt eltorzította.

3. Hawking nem volt buta csak a könyvkiadója, ahogyan a végét is átírták, tettek bele más bulvár populáris butaságokat is. Például; a Pápai 'Tudományos' Akadémia céljainak támogatása miatt, nem véletlenül ez a befejezése: "Mert akkor megismerhetjük Isten gondolatait" Jómagam ezt a verziót tartom a legvalószínűbbnek. Hawking kettős játszmát végzett, és "egy seggel próbált meg két lovat is megülni". Annyira nem tetszhetett ez neki, de az ígért siker miatt belement.

4. Hawking nem volt buta és az idézete helyes és igaz. (akkor én tévednék, de nem tévedek)

5. Hawking nem volt buta, csak bekapott egy mémet és ez torzította el az éleslátását és másokét is.

6. A magyar nyelvre fordító volt buta és helytelenül fordított.

Kezdjük azzal, hogy ide tesszük Gödel első nem teljességi tételének az ismert legjobb magyar nyelvű szöveges leírását: "Minden ellentmondásmentes, a természetes számok elméletét tartalmazó, formális-axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan állítás, mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható."

Igen, ennyi a tömör lényeg, logikai és matematikai hókuszpókolások nélkül és azt kikerülve. Kezdjük el értelmezni mit is jelent ez még közérthetőbben és példákkal, hasonlatokkal. Kb annyit jelent, hogy zöld a fű és kék az ég, a paradoxonok meg paradoxonok, a dogmák meg dogmák. Zárt és kitalált rendszerek belülről számos kérdéskörben nem igazolhatják és nem is cáfolhatják magukat. ... Nem lesz attól igaza Kis Jóskának, mert leírja, hogy neki mindig igaza van. A matek meg kitalált dogmatikus rendszere épül. A {pont} ez és ez ... punktum.... a {nyolc} meg ez és punktum .... Illetve rendszerekre, mert ugyebár csak számrendszerből is van több tucatnyi is, de a legtöbb ember legalább a tízest, kettest, tizenkettest és a hatvanast ismeri. Illetve talán még a római számtan rendszert is. Az egyikben 2+2=4 igaz, a másikban meg hamis állítás.

A lényeg viszont még egyszer ideidézve, hogy ez hol is érvényes; a "formális-axiomatikus elméletben". Tehát egy nagyon szűk és csak matematikai területen. Hogy káromkodjak; a matematikai aritmetikában.

Más megfogalmazásban: "Fontos megjegyeznem, hogy Gödel tételei csak a matematikai rendszerek egy részében érvényesek, nem alkalmazhatóak a számokat vagy a formális nyelvezetet nélkülöző euklideszi geometriában, humán és társadalomtudományokban vagy bármely hasonló rendszerben." forrás

Itt igazából már be is fejezhetném fejtágítást, de sajnos elő kell még is rágnom a tejbepapinak valót. Mert nem fogadok, mert tutira tudni lehet, ettől még sokaknak nem esett le a tantusz, hogy akkor ez miért is mond ellent a kezdő Hawking idézettel. Egyszerű halmazelmélet. Ott úgy van leírva, hogy ez általánosan igaz és még ráadásul a matematika legszigorúbb rendszerén belül is. Holott ez fordítva van. Gödel tétele csak a matematikán belül igaz és annak is csak egy szűk részén. Máshol meg nem. Mert ha kilépünk a matematikából, akkor metafizikába vált át a szöveg, ami meg egyértelmű áltudomány és zagyvaság.

Tehát Gödel nem alkotott meta-matematikát, ahogyan Karl Popper sem meta-logikát. Gödel nem ment a matematikán túlra, akkor sem ha elmebetegségével is meg kellett küzdenie, és az nem is sikerült neki. Az első nem teljességi tétele maximum a matematikán belül igaz csak. Sőt, ha rávetítjük saját magára a tételt, hát lehet még azon belül sem. Esetleg egy eldönthetetlen és valódi paradoxont eredményezhet.

vilagnezet.blog.hu/2021/02/23/hawking_es_godel_elso_nem_teljessegi_tetele

arthurthedent 2021.05.09. 21:33:31

@TanNé: "Tehát egy nagyon szűk és csak matematikai területen. Hogy káromkodjak; a matematikai aritmetikában."

Tévedsz. Gödel számhalmazokat használt, de a számhalmazokra kimondott tételei egy csomó más matematikai struktúrára érvényes. Mondjuk például számítógépprogramokra, egyszerűen leképezzük a lehetséges számítógépprogramokat egy számhalmazra (azt szoktuk mondani, hogy "leszámoljuk") és kész. Máris alkalmazható a tétel.

"Gödel tétele csak a matematikán belül igaz"
Okés, mutass egy matematikai tételt, ami nem csak "a matematikán belül igaz".

"Kezdjük azzal, hogy ide tesszük Gödel első nem teljességi tételének az ismert legjobb magyar nyelvű szöveges leírását"

Ne, ne kezdjük ott. Matematikai tételek igazságértékét nem ilyen rigmusok meg mondatok vizsgálgatásával szokás művelni. Matematikát akarsz "szöveges leíráson" kleresztül bizonygatni, ami egy agyrém.

"Gödel értette a saját első nem teljességi tételét és helyesen. A matematikusok is szinte kivétel nélkül helyesen értelmezik."

Matematikus vagyok. Nem kell elhinni. Látom, hogy te nem vagy az. Nem kell bizonygatni.

De: matematikai tételeket nem lehet "értelmezni". Matematikai tételeket "alkalmazni" lehet.

Hidd el, amit Hawking mondott teljesen korrekt. Hidd el, hogy Gödel tételét a leszámlálás segítségével igen-igen széles területen lehet használni.

Ez az, ahogyan a matematika működik, a tételben egész számok vannak te pedig alkalmazod birkákra, számítógépprogramokra, igaz-hamis állításokra, bonyolult rendszerekre, akármire.

arthurthedent 2021.05.09. 21:37:08

@TanNé: "Sőt, ha rávetítjük saját magára a tételt, hát lehet még azon belül sem."

Butaság. Gödel nem teljességi tételt mondott ki, azt, hogy nem lehet minden kérdést megválaszolni, nem lehet minden tételt bizonyítani. Soha nem is álmodott arról, hogy azt mondja "egy tételt sem lehet bizonyítani".

Olvasd el azt a rohadt bizonyítást/bizonyításokat és ha nem tetszik, akkor keress benne hibát. Az ilyen "lehet, hogy nem is igaz" méltatlan a matematikához, ostoba és gyerekes. Mennyire kell már beképzeltnek lenni, hogy ilyet mondjon az ember?!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.09. 22:02:29

@arthurthedent:

Nem foglalkozom veled, mert már az alap felvetést sem értetted meg és azt is rosszul értelmezted.

"Stephen Hawking ezen leírt mondata tudományosan és logikusan is hibás. "

Erre meg te:
"Figyu, a Gödel tételeivel két dolgot lehet csinálni: (1) megtanulod és (2) hibát találsz a bizonyításukban. Nem tudom melyiken lepődnék meg jobban. :D "

Tehát azt sem fogtad fel, hogy nem Gödel tétele a kérdéses, hanem annak Hawkingi helytelen értelmezése.

Így már el sem olvastam mit reagálsz és nem is érdekel.

arthurthedent 2021.05.10. 05:33:58

@TanNé: "Tehát azt sem fogtad fel, hogy nem Gödel tétele a kérdéses, hanem annak Hawkingi helytelen értelmezése."

Konkrétan ezt írtad:

"Az első nem teljességi tétele maximum a matematikán belül igaz csak. Sőt, ha rávetítjük saját magára a tételt, hát lehet még azon belül sem."

Hogy lehet, hogy "nem kérdéses" miközben azt írtad, hogy "lehet, hogy nem is igaz"?!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.10. 08:02:20

@arthurthedent:

Tehát már kezded érteni, hogy másra reagáltál. Nos amit most csinálsz az is egy érvelési hiba. Van szakirodalma is. (Margitay Tihamér 2014: Az érvelés mestersége, -Érvelési hibák ) A fő állításom igaz és ezt nem akarod elismerni, mert az. Alátámasztja Lovász László matematikus kedvelői oldalának link szöveg tartalma is. Meg jobb lexikonok is. Meg gyakorlatilag az összes értelmes matematikus. Ezek szerint gyanítható, hogy neked még sem ez az alapszakmád.

Amit most idéztél tőlem, annak a második mondata csak egy plusz megjegyzés, ami csak egy feltételezés és lényegében egy + kérdést fogalmaz meg, akkor is ha nincs a végén kérdőjel. Mert a feltételes fogalmazás a fontosabb benne.

Tehát el kellene ismerned, ha korrekt vagy, hogy a fő felvetésem igaz. ... és nem summákolni olyasmivel, amit igazából már nem is állítottam. (Bár nagy valószínőséggel igaz lehetne az is)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.10. 08:06:37

@TanNé:

+ ha megnézed a hozzászólásain időrendiségét, azzal is önellentmondásba és hibába kerültél. Mert már az adott bi-bis reagálásod után írtam csak, amit most legutóbb lehivatkoztál. Tehát akkor már az férle értelmezést egyértelműen elkövetted. Nos kiváncsi vagyok mennyire vagy a tudományos módszertan elkötelezettje. Elismered-e a hibádat?

arthurthedent 2021.05.10. 08:19:06

@TanNé: "és nem summákolni olyasmivel, amit igazából már nem is állítottam."

Hú, hát nem nagyon vagy képes elismerni, amikor önellentmondásba kerültél. :D Szóval lehet, hogy nem is igaz, de nem kérdéses. Az állításod meg kérdés volt, de annak ellenére, hogy megkérdőjelezted mégsem "kérdéses". :D

A lényeg persze az, hogy nem érted mit is állítod Gödel. Még egyszer elmondom, de persze nyilván reménytelen:

Amikor a matematika azt mondja, hogy 5 + 3 = 8, akkor nem mondhatod, hogy "ja, de mi most kecskékről beszélünk és ez az állításod nem használható csak a matematikán belül". Nem mondhatod, hogy 5 kecske meg 3 kecske az "kérdéses" mert a matematikai állításban nem szerepeltek kecskék.

Gödel gondolkodásmódja, az általa bemutatott tétel az élet számtalan területén alkalmazható és Hawking erre célzott, ezt értette az alatt, amit idéztél. Ez egyébként közismert, nem fogom bizonygatni, nyilván mások már megtették.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.10. 08:58:53

@arthurthedent:

Nem vagy a tudományos módszertan ismerője, sem alkalmazója. Amit csinálsz az áltudomány. Hiszen nincsenek kivételek. Maradéktalanul kell azt betartani.

"Minden ellentmondásmentes, a természetes számok elméletét tartalmazó, formális-axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan állítás, mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható."

Ez Gödel első nem teljességi tétele a legrövidebben és szövegesen. Szó sincs benne, hogy ez máshol is alkalmazható lenne, mint a formális-axiomatikus elméletek és a természetes számok rendszere. A valódi tudomány meg nem ezekre épül, hanem elsődlegesen a reális definíciókra.

felhebarat 2021.05.10. 13:53:29

@arthurthedent: Hogy az agnoszticizmus az ateizmus része-e, nem te döntöd el. A filozófiai nézetek besorolása nem egzakt tudomány.
Tudományos szempontból messze van az ateizmustól (ami Isten konkrét tagadása). Az Ateizmus közelebb áll az Istenhithez mint az Agnoszticizmushoz, mert _állít_ valamit, anélkül, hogy tudományos módszerekkel bizonyítana. Az agnoszticizmus ezzel szemben - nagyon leegyszerűsítve - azt mondja; nem tudom és nem is megtudható.
Sőt - kissé provokatívan - azt állítom, hogy az Isten hit közelebb áll a tudományhoz, mint annak tagadása. Az alábbi okból:
- A hit legalább saját magát tudományos szempontból jól határozza meg: nincs tudományos alapja. Hit és PONT. Ezzel szemben az ateizmus - első sorban az ateisták maguk - azt állítják magukról, hogy tudományos alapokon állnak, miközben állítanak valamit; "Isten nem létezik" anélkül, hogy erre tudományos bizonyítékuk lenne. Ez teljesen tudománytalan.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.10. 14:36:09

@felhebarat:

Az ateizmus tudományfilozófiailag (logikailag), de az agnoszticizmus és hát a monoteista vallások (jó sok van kb félszázat ismerek) a "LÉTEZÉS"-el való babrálás miatt a metafizika (halandzsászás) alá tartoznak. Gyakorlatilag a filozófia legáltudományosabb területe alá. Szoktam is vele viccelni, hogy a "Létezés létezésének bizonyítékai?"

Az persze benne van az agnoszticizmus nevében is, hiszen ez egy gúnynév eredendően, hogy semmit-tudás. Tehát azt sem tudják hasonlattal eldönteni, hogy Darth Vader létezik-e? Persze a szó először egy metafizikai gyűlésen hangzott el, tehát ezen nincs is mit csodálkozni.

Tehát ez csak kiegészítése és némileg pontosítása amit írtál.

A következő gondolatmeneted meg bizony pimasz igazság. Igen mivel a hitek/vallások saját önvallomása, néhány vadbarom apologetikustól eltekintve helytállóbb, mint a teljesen valótlan dolog, hogy az ateisták jellemzően a tudománnyal próbálják magukat ön-azonosítani. Nem az.

Számos írásom és bizonyítékom és mémképem is van a témában.
Talán ezt még nem adtam meg itt:
Ateizmus mint tagadásvallás képekben
istenteszt.blog.hu/2018/08/27/ateizmus_mint_tagadasvallas_kepekben

arthurthedent 2021.05.10. 14:45:46

@felhebarat: "Tudományos szempontból messze van az ateizmustól (ami Isten konkrét tagadása). "

Az ateizmus nem "isten tagadása". Elmégy a youtube-ra, beírod, hogy ateizmus, százával jönnek a konferenciafelvételek, ateista szószólók, filozófusok, biológusok, publicisták. Gyakorlatilag mind azt mondja, hogy az ateizmus az istenhit elutasítása.

Még a wikipédia első mondata is ez:

"Az ateizmus az Isten, istenség vagy más természetfeletti lények létezésébe vetett vallásos hitet elutasító eszmei irányzatok csoportja."

arthurthedent 2021.05.10. 14:51:49

@TanNé: "Ez Gödel első nem teljességi tétele a legrövidebben és szövegesen. Szó sincs benne, hogy ez máshol is alkalmazható lenne"

(1) Egy matematikai állítást nem szöveges formában kellene már elemezgetned, mert csak magadat csapod be.

(2) De igen, ott van benne, csak félreérted. A "természetes számok elméletét tartalmazó" kifejezés eléggé félreérthető, ezt érted félre. Azt gondolod, hogy ha nincs benne valamiben az, hogy "a természetes számok", akkor már nem lehet a tételt alkalmazni.

Valójában lehet, mert Gödel nem a számokról tett állítást csak szüksége volt egy végtelen halmazra. Akármilyen rendszert le tudsz képezni a természetes számok halmazára már alkalmazható a tétel, de ezt már elmondtam.

Egyszerűen nem hiszed el amit mondok és nem vagy elég képzett annak, hogy utánanézz.

arthurthedent 2021.05.10. 14:59:37

@felhebarat: "Hit és PONT. Ezzel szemben az ateizmus - első sorban az ateisták maguk - azt állítják magukról, hogy tudományos alapokon állnak"

Hát már amelyik. Rengeteg ateista van, akinek fogalma sincs a tudományról, nem hivatkozik rá. A néhai Cristopher Hitchens például híresen ateista volt, fogalma sem volt a tudományról, leginkább publicista, újságíró volt.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.10. 15:22:29

Az ateizmus egy vallási hasznos ellenségkép mém.

Ha az ateisták kicsit értelmesebbek lennének,

minimum poli-ateistának nevezhetnék magukat.

arthurthedent 2021.05.10. 16:25:01

@TanNé: "minimum poli-ateistának nevezhetnék magukat."

Mer' a nyelv így működik, ezer éves szavakat hosszabbakra cseréljük mert az neked jobban tetszik. :D

Nagy mágus vagy te öregem. :D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.10. 18:37:15

@arthurthedent:

A memetika működik így, amihez meg tényleg pláne nem értesz. Hatnak a mémjeim az ateizmusra. A Trükkös Mém -Túl Richard Dawkinson szórakoztató tudományfilozófia esszém kezdeti címe meg ez volt: Tudományon Átszűrt "Isten", avagy az Ateizmus Memetikai megdöntése. .... mert igen ez megdönti az ateizmust. Tehát itt nem is új név kell, hanem "utolsó kenet" :-)

arthurthedent 2021.05.10. 19:38:23

@TanNé: "Hatnak a mémjeim az ateizmusra. "

Hát biztos, rohadtul hatnak. Büszke lehetsz magadra. :)

Mondjuk ha már erre gyúrsz, akkor szerencsésebb lenne angolul írnod, nem? :D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.11. 08:22:19

@arthurthedent:

A mémeknek lényegtelen a nyelv. Megoldják önmaguk. Éppen ezért olvassák már a könyvemet Olaszországban, Hollandiában, USA-ban és Japánban is. Hét országban. Vannak ugyan is felolvasó és fordító programok és képzeld el megértik vele a lényeget.

Másrészt meg az első fejezete már angolul is terjed. Tesztelheted és Te magad is terjesztheted, hogy mennyire értik meg:

„God” being filtered by scientific methodology
vilagnezet.blog.hu/2019/11/20/_god_being_filtered_by_scientific_methodology

2021.05.11. 13:04:20

@TanNé:
jézus neve héberül yoshusa. nyilván azért, mert a gyermeki jóságot hirdette. a magyar a napkeleti bölcselet nyelve. a három királyoké. hihet valaki ebben a mémban? miért ne hihetene? számít a nyelv?

a memetika alapja a nyelv. a magyar noé bárkai nyelve. ebben hittek 19. századi keresztény prédikátorok.

noé ha egyetlen létező személy volt, akkor csak csak nő lehetett. ugyanis egyetlen férfitől nem születhet fehér, hámi és sémita fiú gyerek. ezek egymástól jól megkülönböztethető egyenes férfiágak. noé csak nő lehetett. és ugye magyarul is noe: nő. kínaiul: nű. az ősi hun és a han dinasztia nyelvén egyezés mutatkozik a héberrel. tehát a magyar kérem szépen az ősnyelv, vagy ahhoz hasonló nyelvezet.

a magyarok őrzik az ősműveltséget. napnál is világosabb. nippon az naphon. és lehet? persze, hogy lehet. csak nem biztos. ez mind mind memetika tárgykörébe tartozik. és annak alapja a nyelvészet. vénusz vén ős. jupiter jó páter. ebben hitt egyházas nagyberzsenyi berzsenyi dániel.

és lehet mondani, hogy ez mind baromság. mert a magyarok finnugorouk mint tudjuk. de a finnugrizmus is memetika. az, hogy nem mi vagyunk finnugorok, hanem csak a nyelvünk. ezek is csak mémek. és az is, hogy a magyarok ősei baktriából baktattak bagdadba. a legújabb kutatások szerint az árpád ház avagy a turul dinasztia hindu árjákból állott. a magyarságkutatók archeogenetikai eredményeit a columbia és a stanford egyetem társszerzőivel jegyzi prof. dr. kásler. és ez is memetika. és az is, hogy kásler egy "futóboldond". mert a magyarok egy ősi finn nyelvjárást beszélnek. és aki nem hiszi, az kripli, kretén, fasiszta, sőt egyenesen náci.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.11. 14:41:29

@cvsvrs:

Értelek .... de az általam gyártott legtöbb vakcina mémnek nem kell nyelvi fordítás. Ez például egy "gravomágneses készülél mémképe"

erkolcstan.blog.hu/2019/02/20/gravomagneses_falszaritas

2021.05.11. 15:42:23

@TanNé:
a mém az, ami legalább egy nemzedéken át fennmarad. elvtársak a krumplileves: legyen krumplileves. egy mém. ami a kádár kori gondolkodás meghatározta. cipőt a cipőboltból. és effélék.

és amikor bement a magyar egy bécsi hipermarketbe, akkor nem értette, hogy az osztályok között hogyan lehet fizetés nélkül átjárni. és hogy rakhatja a bevásárló kocsiban a cipős doboz mellé a rekesz sört. a hipermarketben túlzó a verseny. nem úgy, mint a corvin áruházban. corso cipőben corso cipővel jól jár. vagy minden időben tisza cipőben. állítólag nem volt verseny. dehogy nem volt. csak korlátozott. ezeket hirdették a mémek. nemzedékek életét ilyenek határozták meg. én vagyok a skála kópé. reklámom a skála coop-é. minden kedden más és más kedvezménnyel kedveskedik minden skála áruház. és erre azt mondták
rendszerváltók, hogy ez a sok állami áruház valójában nem versenyez egymással. nem kell szövetkezeti bolthálózat. hanem lesz teszkó gazdaságos. az is egy mém. nemzedékek életét az határozta meg.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.12. 08:42:03

@cvsvrs:

A sima utánzás nem mém .. .meg különben is az a memetika külső ágazata és az engem nem nagyon érdekel, mert nem is nagyon tartom azt az ágat sem logikusnak, sem tudományosnak. Nem csak én, hanem a más tudósok sem, akik komolyabban tanulmányozták már ezen területet.

Szerintem ez a memetika és mém álláspontom szerint, amit még lehet tovább pontosítani is:

Memetika; az emberi gondolatok – a biológiai vírusok működési elvéhez hasonló – lényegét tekintve pszichológiai klónozással szaporodó fertőzési és gyógyítási szabályait és törvényszerűségeit vizsgáló, feltáró tudományág. (röviden: utánzástan, ismétléstan régebben, de helyesen inkább klónozástan a jövőben)

Mém; egy speciális információs csomag, amelyhez valamilyen formában, valamilyen késztetés is kapcsolódik, ami miatt ráveszi az embereket, hogy akár racionális gondolkozás nélkül, sőt annak ellenére is, magukban hordozzák, ismételjék, másolják, átadják.

Tehát nem tekinthető szerintem memetikának az állati utánzás, mert az az etológia hatásköre. Nem tekinthető szerintem memetikának az emberi viselkedéstan sem, ha az csak ösztönös, vagy genetikai jellegű. Tehát akkor sem, ha az csak játék, vagy szórakozás. Nem tekinthetőek metikának az érzelmi alapú emberi dolgok sem, mert az a pszichológia és a pszichiátria területe. Nem is sorolom, mi miért nem a továbbiakban, mert ez a rövid memetika meghatározás eléggé pontosan és röviden leírja a szükséges lényeget, ami által már össze nem téveszthető más tudományterülettel. Remélem így van, ha nem akkor javítani és pontosítani fogom. Valószínűleg szükség lesz rá ...

2021.05.12. 14:41:15

@TanNé:
ezek alapján ha bárki bármilyen faszságot feltölt a fészbukra, akkor az egy mém. és a mém lehet bármi.

a maslow piramis egy mém. maslow ábrahám arra jött rá, hogy kérem szépen az embereknek általában fontosabb a fiziológiai szükséglet, például a lélegzés, mint mondjuk az esztétika. ki hitte volna? erre 1950-ben jött rá. azt addig nem tudta az emberiség. mégis ezt így magyarázzák nemzedékeknek. ez a valódi mém. vagy jézus, akinek a történetét évszázadok óta tanítják. leszállt a szentlélek a mennyből és megszületett jézus, akit felszegeltek a keresztre és fellszállt a mennybe. és most ül a teremtő atyaúristennek jobbján. elég nagy hülyeségnek hangzik. de ez mégis mérhető módon befolyásolja az emberiség történetét. a jézus sztorinak van valami jelentősége. na most egyesek ezt meg akarják cáfolni. felülírni ezt a mémet. ikonfestőktől andew lloyd webber-ig. aki szerint jézus krisztus egy szupersztár volt. és ez is mém. de attól, hogy tartozik hozzá egy valódi kulturális termék. ami nemzedékek életét mérhető módon befolyásolja.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.12. 18:28:35

@cvsvrs:

Igen ez már egyértelműen mémnek számít, sőt a különféle mutációi miatt, ami már átment vallási jelképbe is, pláne. Ugyan is a zodiákus kereszt is lényeges elem volt, a judeokereszténység jelképének a kialakulásában.

Persze a görög Dionüszosz-nak is volt egy etruszt jellegű szerencsehozó talizmánja, ami egy feszületen mosolygó szakállas ürge volt.

Leírtam a könyvemben is, hogy a memetikát sokáig magam is áltudománynak tartottam. Kísérleteim miatt kellett belátnom, hogy van tudományos területe is. Nem volt olyan régen, kb 2 éve ez a belátás. Tehát nekem is kutatnom kell még és okosodnom. Az biztos és te is helyesen látod, hogy a demagógiához használnak memetikát és az hatalmat is ad egyben...

Engem különösebben sose hatot meg "ÚjPéter" és "Worluk" meg pláne nem. Pedig ez utóbbi a valláskritikai dolgait, stílus elemeit sokáig tőlem másolta. Tehát már nem mennek, már ott vannak szerintem. - de judeokeresztény zombikultusz imádókkal együtt.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.13. 08:48:24

@cvsvrs:
Igen és kutatásaimban nekem, is nehéz volt és most is nehéz, de lehet nem is az én dolgom megkülönböztetni a kényszerképzetes elmebetegeket a csak mémfertőzést elkapottaktól. Valószínű a kettő sok esetben fedi is egymást.

Glokta 2021.06.22. 04:25:10

@jancsi_2: " blogger egy sötét, tudatlan, idióta köcsög. A kereszténység erőszakossága itt él köztünk. Anders Breivik, a boszniai népirtás, az amerikában lövöldöző fegyveresek jelentős része, a muszlimok közé gázoló nácik mind mind idióta keresztény faszok voltak. A keresztény vallás pontosan ugyanolyan kibaszott agresszív köcsög vallás, mint a többi. Az ilyen ostoba bloggerek azok, akik a keresztény egyházállamnak megágyaznak, mint ez a tudatlan, sötét blogger. Európában az én életemben a legtöbb, és ráadásul tök ártatlan embert a keresztény faszok irtottak ki Boszniában."
Elmagyarázom, Matyikám.
Az általad leírt cselekedeteket azért nem kötjük a kereszténységhez, mert elsősorban nem vallási motivációjúak voltak (a muszlimok közé gázoló kivételével), és egyiknél sem a kereszténység volt az elsődleges kiváltó ok.
süti beállítások módosítása