téveszmék

téveszmék

"Létezik előremutató ideológia"

2024. március 28. - G. Nagy László

hitler_wein.jpg

 

Ha lenne három kívánságom (na jó, legyen hat), az egyik az lenne, hogy ideig-óráig beköltözhessek mások fejébe. Egy kis ízelítőt kapni, mi zajlik ott legbelül. No nem mindenkiébe. A józanok belső mozija nem ígér sok izgalmat. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja: épp elég őrült szaladgál közöttünk, akikből válogatni lehetne.

 

Az igazi eszelősek kapcsán nincs miről beszélni. Akik már teljesen elveszítették a kapcsolatot a valósággal, azok elméjében bármi megtörténhet. Képzelhetik magukat Ferenc Józsefnek, Elvis Presleynek, esetleg magának a Messiásnak. Fantáziálhatnak ufókról, jelenésekről, vagy akár az ukránok harctéri győzelméről. Ez az a szint, amelyen lehetetlen bármiféle párbeszédet folytatni. Ahol a ráció teljesen köddé vált, ahol semmi sem következik semmiből, illetve bármiből formálódhat bármi, ott azonnal elvész a megértés lehetősége és intellektuális izgalma. A legszomorúbb az, amikor idős rokonainkon látjuk a leépülés visszafordíthatatlan folyamatát. Ez tragikus úgy is, ha egy héttel korábban még lebilincselő párbeszédet folytattunk; és úgy is, ha ez soha nem történt meg, csak vágytunk e katarzisra egy életen át, hogy e ponton végleg búcsút intsünk minden ilyen reménynek.

 

Az igazi kihívást azok jelentik, akik tökéletesen észlelik az őket körülvevő világot, ugyanakkor nem restek egyéni narratívát társítani a nagy közös mozihoz, így siklatva ki a filmet. Szinte mindegy is, hogy az elméjüket fogva tartó ideológiák világmegváltó, össztársadalmi víziók, vallási meggyőződések, avagy speciális, egyéni hóbortok csupán, a végeredmény mindig ugyanaz: pont az ellenkezőjét érik el annak, amit megálmodtak. A kedvenceim a marxisták. Számos művelt, értelmes figurát ismerünk, akik különböző egyetemi katedrákról osztják az észt; a többségük még rossz szándékkal sem vádolható. Ismerik a történelmet. Tisztában vannak az alapvető közgazdaságtani összefüggésekkel. Mégis: van valamiféle becsípődésük, amely minden tapasztalatuk ellenére is a kommunizmus irányába tereli ábrándos jövőképüket. A széles társadalom jóléte lebeg küldetéstudattól csillogó szemeik előtt, eszméjük mégis mindenütt nyomort és szegénységet hagy maga után.

 

"Minden társadalmi szervezetnek legbensőbb lényege az, hogy az egyén lemond személyes véleményéről és érdekeiről és azokat a köz érdekében áldozza fel. Csakhogy ezzel a társadalom keretén belül, kerülő úton juthat maga is jogos illetménye birtokába. Mint az emberi társadalom tagja például nem dolgozik többé közvetlenül önmaga számára, hanem tevékenységével bekapcsolódik a közösség keretébe, nemcsak saját haszna, hanem a közösség haszna érdekében is. Eme lelkület legszebb magyarázatát a munka szó adja, amely nem a megélhetésért folytatott tevékenységet jelenti, hanem egy olyan tevékenységet, amely a közösség érdekeivel nem áll ellentétben. A más irányú emberi tevékenységet, amely embertársaink javára való tekintet nélkül kizárólag saját létének fenntartását szolgálja, lopásnak, rablásnak és zsarolásnak hívják." - Ezek már Adolf Hitler mondatai és úgy hülyeség az egész, ahogy van, miközben a világ összes kollektivista gondolkodója pontosan ugyanezt vallja. Ez a látásmód az emberi társadalom teljes félreértésén nyugszik, és nem válik igazzá attól, hogy Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Orbán Viktor is ugyanezt kommunikálják. Nincs és nem is lehet semmiféle magyarázat arra, hogy az egyénnek miért is kéne lemondania bármiféle békés vágyáról; hogy miért kéne kerülő úton jutnia jogos illetményéhez; s hogy miért bűn az, ha az ember kizárólag az önérdekét tekinti. Ezek üres frázisok csupán. Az igazán tragikomikus az, hogy a nácizmus atyja tökéletesen tisztán látja a száz évvel ezelőtti valóságot, annak jelenségeit, problémáit. Csupán a megoldási javaslatai perverzek - nem csinál titkot abból, hogy eszelősen vonzódik az erőszakhoz. Hitler érzékelhetően világjobbító küldetéstudattal bír; folyamatosan a másokért hozott áldozatról papol, miközben csaknem nyolcmilliárdan valljuk, hogy boldogabb hely lenne e bolygó, ha soha meg sem született volna. Az eredmény itt is ellentétes a szándékkal. Arról már nem is beszélve, mi történt a német nemzettel. A Führer a világ legbüszkébb és legerősebb népévé kívánta formálni az övéit, s lám, mi maradt utána: permanens szégyen és bűntudat. Látunk ma még büszke német polgárt egyáltalán?

 

Meg is érkeztünk a keresztény tanítás központi elemeihez: bűn és a bűnbánat. E dogmavilág sűrű vétket vizionál mindenhová. Áteredő bűnről beszél, mely szerint már az újszülöttek is gyarlók, miközben ennél értelmetlenebb és pusztítóbb gondolat kevés létezik. Hét főbűnről beszél, miközben elismeri, hogy valójában ezek egyike sem vétek (legfeljebb jellemhiba). Liturgiája szerint "gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással" is vétkezhetünk, miközben tudjuk, hogy gondolattal lehetetlen, továbbá szóval és mulasztással is csak nagyon szélsőséges esetekben. E téveszme kialakulásának, mely szerint az ember eredendően és alapvetően rossz, kétféle motivációja lehet. Ha jó szándékot feltételezünk, úgy az állandó önreflexió elősegítésére gondolhatunk. Csakhogy a permanens bűntudat sokkal inkább szorongást okoz, mintsem tudatosságot. Ha pedig az egyház célja az, hogy kellően szorongó híveit magához láncolja, úgy ebben is kudarcra ítéltetett - a szabad világ tudatos polgára előbb int búcsút egy lélekmérgező vallásnak, mint a saját pszichikai jólétének.

 

Persze a naiv verzió is téves, mely szerint az ember alapvetően jó. Aki látta Milos Forman Tűz van babám című kultikus filmjét, sosem feledi a szívbemarkoló jelenetet: A tűzoltóbált rövid áramszünet zavarja meg, amelynek ideje alatt a vendégek alaposan lerabolják a tombolaasztalt - az ajándékok fele eltűnik. A műsorvezető igyekszik a jelenlévők jóérzésére hatni, s bejelenti: két percre újfent lekapcsolják a világítást, és a sötétség leple alatt mindenki visszaviheti az eltulajdonított tárgyakat. Amikor újra felgyúlnak a fények, az asztal már totálisan üres, csupán egy toporgó kisembert látunk, aki a felesége unszolására próbálja visszacsempészni az előző körben elcsent csülköt... A filmet 1967-ben forgatták, ami különösen izgalmas, mert nincs ennél hatásosabb kritikája a kollektivista világrendnek. (1968-ban annak rendje és módja szerint be is tiltották.) A szatíra kitűnően láttatja, hogy az átlagember kizárólag a saját pecsenyéjét sütögeti, mi több, az az egyetlen, aki nem így tesz, sokszorosan megbűnhődik. A becsületes lúzer nem csupán nincstelen marad, de még közröhej tárgyává is válik. Így megy ez: az emberi jóságra sem épülhet világrend, tökéletesen függetlenül attól, hogy ezt a naivitást vallási, avagy politikai ideológiák éltetik.

 

Mint minden egészséges ember, magam is szeretem a szépet. Nem csupán a nőkben, de a művészetekben, az öltözködésben, az autókban, a kapásgólokban is, és különösen a lakberendezés terén. Épp ezért mindig megdöbbent, amikor rendetlen lakásba tévedek. Egy alkalommal az egyik szomszédom megkért, hogy külföldi útjának ideje alatt locsoljuk növényeit. Az illető egyetemi professzor, aki feleségével kettesben egy háromszobás kecóban élt, a lehető legnagyobb káosz közepette. Amikor először beléptem, teljesen ledöbbentem: könyvek és jegyzetek szanaszét minden létező helyiségben, hetven négyzetméteren. Persze mindannyian ismerjük a bohém értelmiségi archetípusát, aki mindig könyvespolc előtt fotóztatja magát, ugyanakkor a polcokon mindig rémes felfordulás uralkodik. Számomra borzasztó idegen az ilyen, s azonnal bizsergő késztetést érzek, hogy rendet tegyek, ám el kell ismerni: ezek a fickók tökéletesen önazonosak, s abszolút otthonosan érzik magukat a legnagyobb kuplerájban is. Az igazi baj akkor van, ha valaki úgy teremt káoszt, hogy közben a szeme előtt a rend eszményképe lebeg. Ismertem ilyen embert is. Szinte vallásos buzgalommal gyűjtött, rendszerezett, adminisztrált és feliratozott minden létező tárgyat, míg végül az egész a fejére nőtt és elborította. Mániákus gyűjtögetőből persze sok van; a legtöbben rendeltünk már konténert, amikor nagyszüleinket eltemetve azok sufniját, fészerét kellett felszámolni. Ilyenkor meg sem lepődünk a szeméthegyeken. De amikor valaki a legmagasabb ideológia szintjére emeli a rendet, s mindent precízen könyvel és katalogizál, mégis minden ellene fordul, az minimum tragikomikus. 

 

Pazar kaland volna beköltözni mások fejébe, és meglátni az érintettek elméjében lakó, egyénre szabott Mórickákat, akiknek mindig mindenről ugyanaz jut eszébe, akik minden jelenséget a saját kényszerképzeteik szerint narrálnak. A mentális egészség első lépcsője az lehetne, ha képesek lennének megszabadulni ezektől az elméjüket fogva tartó betolakodóktól. Nem minden a kommunizmusról, az erőszakról, a bűnről, vagy épp a rendről szól. Hiszem és vallom, hogy nem létezik semmiféle előremutató ideológia. A rögeszméink csupán béklyók, a kérdés csak az, milyen körben és mértékben bénítanak. Ha valaki kőbevésett elvekről, dogmákról, kötelességekről és kényszerpályákról kezd beszélni, az a legkevesebb, hogy legyintünk és odébbállunk. A szabadság tiszteletén túl ugyanis aligha kutathatunk pozitív eszme után. Önként vállalt terheinken kívül nincs olyan, amit kötelességnek nevezhetnénk. Kényszerpályákról meg pláne nem beszélnék; mindig van választás. Az ideologikus becsípődések nem csupán bénítóak és károsak, de a legtöbbször még az eredeti célt tekintve is kontraproduktívak. Kukába minddel!

"Három a magyar igazság"

legutobb_frissitve12.jpg

 

Nem három a magyar igazság, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom is elindítja főpolgármester-jelöltjét Dr. Grundtner András személyében, azonban Toroczkaiék is pontosan tudják, hogy esélytelenek a győzelemre, csupán a tisztes helytállás a céljuk. (Nem is értem a motivációt; minden jóérzésű jobboldali le szeretné váltani Karácsonyt. Még a párt legelkötelezettebb hívei sem fognak a saját emberükre szavazni. De ők tudják.) És akkor Brenner Kolomanról, a Jobbik közismert és hatalmas eséllyel ringbe szálló üdvöskéjéről még nem is beszéltünk... Ami viszont sokkal lényegesebb: múlt héten eldőlt, hogy Vitézy Dávid vállalja a megmérettetést, így három komoly jelölttel is számolhatunk. Számomra ez rém izgalmas, hiszen akár egy szoros befutó is kialakulhat - mindhárman ismertek, tapasztaltak, s rendelkeznek olyan plusszal, amely esélyessé teheti őket a győzelemre. Jómagam így március vége felé biztosan nem mernék fogadást kötni egyikükre sem, hiszen halvány fogalmam sincs, mi lesz a választási matek vége. Amit meg tudunk vizsgálni, az legfeljebb annyi, hogy mi szól egyikük, avagy másikuk mellett. Majd júniusban a szavazóurnáknál eldől, hogy ezek milyen súllyal esnek latba.

 

ALKALMASSÁG

 

Nem hiszem, hogy bárki számára kérdéses volna: messze Vitézy Dávid a legalkalmasabb a jelöltek között. Mindent tud a közlekedésről, ugyanakkor a városfejlesztés és -üzemeltetés terén is határozott elképzelésekkel, adekvát programmal bír. Ha kizárólag a rátermettség és a felkészültség alapján döntene a józan szavazópolgár, már most oda is adhatnánk az első helyet. Szentkirályi Alexandra hosszú éveken főpolgármester-helyettesként tevékenykedett, továbbá megválasztása esetén biztosan számíthat egykori főnöke, Tarlós István segítségére. Ha Vitézyt szakmailag kitűnőre értékeljük, úgy a Fidesz jelöltjére is azt mondhatjuk: minimum megfelelő. Semmi kétség afelől, hogy Karácsony áll e lista utolsó helyén; öt év alatt számtalanszor bizonyította tökéletes alkalmatlanságát. A kezdet kezdetén még sokat bántották azért, hogy városvezetés helyett kizárólag Facebook-posztok gyártásával foglalkozik, de ma már tisztán látjuk: még ezek voltak a legjobb pillanatai. Gyakorlatilag nincs olyan projektje, amire büszke lehetne. A Lánchíd renoválása hosszú évek óta a főváros legnagyobb korrupciós botrányát szülte. A Blaha Lujza tér felújítása olyan, mintha félbemaradt volna. Ha valaki átsétál azon a húgyszagú aluljárón, biztosan nem az lesz az első gondolata, hogy a közel négymilliárdos költségvetésből valami hatalmas csodát tettek. A biciklisávok felfestése az autóforgalom kárára - ez pedig nem több, mint a fővárosiak szívatása újabb és újabb dugókat okozva.

 

PÁRTLOGIKA

 

Vitézy Dávidot a néhány százalékos LMP támogatja - ez önmagában kevés a mennybemenetelhez. Nem árt figyelembe venni ugyanakkor azt a tényt, hogy az országot kifejezetten az ellenzékváltó hangulat jellemzi, miközben a kormány népszerűsége is csökkent valamelyest. Egy ilyen politikai környezetben nagyon is van keresnivalója egy olyan jelöltnek, aki a pártlogika szerint a másik kettő közé pozicionálható. Ha figyelembe vesszük, hogy a februári, influenszerek által szervezett tüntetésen tízezrek vettek részt, ezzel szemben az egy héttel később tartott ellenzéki megmozduláson csupán alig pár százan, az egyértelműen azt jelzi, hogy komoly igény mutatkozik a változásra. (Magyar Péter eleddig nem foglalt állást, de ha megtenné, úgy csakis Vitézy neve merülhet fel, mint támogatandó.) Szentkirályi Alexandra természetesen számíthat a Fidesz elkötelezett híveire, ahogyan Karácsony is a baloldal fanatikusaira. A jelenlegi főpolgármester szakmai alkalmatlanságát már öt éve is sejtette mindenki, és akkor sem zavarta Budapest népét; most, hogy a teljes ciklusával visszaigazolta e várakozást, a DK nyugdíjas-kommandóját ezúttal sem fogja elrettenteni. Az, hogy a főváros egy ellenzéki kifizetőhellyé zülledt; hogy a Tarlós által hátrahagyott megtakarításokat villámgyorsan eltapsolták; hogy hosszú idő óta először emelkedtek a jegyárak, csak hogy forrást teremtsenek az önkormányzati cégvezérek prémiumkifizetésére - ezek egy hithű balost aligha tántorítanak el attól, hogy 2024-ben is Karigeri neve mellé húzza be az ikszet.

 

KOMMUNIKÁCIÓ, MEGJELENÉS, NEMI SZTEREOTÍPIÁK

 

"Vitézy agresszíven hadar, Karácsony jajveszékel, Szentkirályi jól kommunikál" - állítja Tarlós István a jelölteket méltatva. Jómagam e téren nem érzek ekkora differenciát. Karácsony valóban egy rinyagép, de ettől még nincs olyan érzésünk, hogy ne tudna nyilatkozni. Vitézy hadarása sem különösebben bántó. Szentkirályi Alexandra nyilvánvalóan profi e téren, s ha engem kérdeznek, külső megjelenés alapján is őt választanám... Ha minden igaz, májusban megrendezésre kerül a nagy főpolgármester-jelölti vita, kíváncsi leszek, mit produkálnak majd hárman éles helyzetben. Alig hiszem, hogy Karácsony jól tudna kijönni ebből - még ha ő lenne a legnagyobb dumás, akkor sem lenne könnyű megvédenie az elmúlt öt év teljesítményét. Felkészülnie azért lesz miből: a volt kormányszóvivő "kamumétert" indít a be nem tartott ígéretekből - az első videó már el is készült. Ami izgalmas még: a volt kormányszóvivő személyében a Fidesz egy újabb nőt küld a ringbe, ennek választói megítélése korántsem egyértelmű.

  • ÁLTALÁBAN azt lehet mondani, hogy férfiként szeretjük a szépet, s Alexandra igazán helyes csajszi. A pókerteremben például, ahol a játékosok 90%-a férfi, a pincérek mindegyike lány, s egytől egyig kifejezetten szívdöglesztők. Sanszos, hogy meredeken visszaesne a forgalom, ha rossz arcú fiúk szervíroznák a söröket, kávékat és üdítőket. A választópolgárok nemi megoszlása közel 50-50%, így itt ez a hatás nem érvényesül ennyire markánsan. Az is kérdés, hogy a női szavazók esetén a nemi alapú szolidaritás az erősebb, avagy a zsigeri rosszindulat, amely egyeseknél a náluknál csinosabbak megjelenésekor azonnal felüti a fejét.
  • POLITIKAI értelemben azért izgalmas a kérdés, mert a baloldal mindig fennhangon követeli a női kvótákat, majd ezt rögtön el is felejtik, ha az ellentábor női jelöltet indít. Most is ez a helyzet, Karigeri nem mutat túl nagy tiszteletet riválisa felé: "A Fideszben pontosan lehet tudni, a nőket azért rakják a táblára, hogy aztán le is lehessen venni őket. Szerintem a kormányszóvivő asszony jövője is nagyjából így néz ki."
  • A FŐPOLGÁRMESTERSÉG olyan terület, amely elsősorban a városüzemeltetésről szól, ebből fakadóan sokan úgy látják: ide egy műszaki vénájú férfiember kell. Ez nem növeli Szentkirályi esélyét, igaz, a szociológus végzettségű Karácsonyét sem, akit - Orbán találóan fogalmazta meg annak idején - biztosan nem hívnánk át, ha egy IKEA bútort kéne összeszerelni... Hitem szerint az elváráscsomag ezen eleme kissé túl van misztifikálva. Egy főpolgármesternek elsősorban jó vezetőnek kell lennie, a műszaki kérdések terén számos szakember alkalmazható, nem muszáj mindenhez egy személyben érteni.

 

***

 

A Republikon Intézet felmérése szerint Karácsony támogatottsága jelenleg 50% feletti, Vitézy 22 százalékot, Szentkirályi 17 százalékot szerezne, ha ma lenne a főpolgármester-választás. Addig még sok minden történhet, Karigeri szerint a volt kormányszóvivő visszalépésére lehet számítani. Ez sem kizárható forgatókönyv, várjuk ki a végét!

"A baloldaliság az együttérzésről szól"

fat_man.jpg

 

"Egyszer egy repülőúton beszédbe elegyedtem egy szakszervezet igazgatójával. Elkezdett szitkozódni a gépesítés katasztrófája miatt, állítva, hogy egyre több dolgozó veszíti el tartósan a munkáját az új gépek miatt, és hogy ezzel valamit kezdeni kell. Azt válaszoltam, hogy ez egy mítosz, ami már számtalanszor meg lett cáfolva. Hogy az új gépek bevezetése minden esetben azt eredményezte, hogy nőtt a munka utáni kereslet, és emelkedett az átlagos életszínvonal. Hogy ez elméletileg bizonyítható és történelmileg is megfigyelhető. Hozzáfűztem, hogy a gépesítés megnövelte a szakképzett munka iránti keresletet a szakképzetlenhez képest, és hogy kétségkívül sok dolgozónak kell új készségeket tanulnia. De - kérdezte felháborodva - mi lesz azokkal a dolgozókkal, akik nem akarnak új készségeket tanulni? Miért kell az olyanoknak hátrányba kerülni?"

 

A fenti idézet Nathaniel Branden A stagnálás istenadta joga című, 1963-ban megjelent esszéjéből való, és tökéletesen bemutatja a klasszikus baloldaliság lényegét. Miért válik vesztessé az, aki lemond a fejlődésről? - teszi fel a költői kérdést minden balos gondolkodó, mintha a modernizáció, vagy épp a kapitalizmus szándékosan büntetni kívánná a lustákat és szellemileg renyhéket. Pedig szó nincs ilyenről: az evolúció nem bánt senkit, csupán elrobog a léhűtők mellett. A természet alaptörvénye, hogy azok nyernek, akik ügyesebben alkalmazkodnak a környezethez. "Szárazság idején az állatok elpusztulnak - az ember öntözőcsatornát épít. Árvíz idején az állatok elpusztulnak - az ember gátat épít. Amikor egy ragadozó, fosztogató falka támad, az állatok elpusztulnak - az ember megírja az Egyesült Államok alkotmányát." - így fogalmaz Ayn Rand 1961-ben. A homo sapiens evolúciós sikere nem véletlen - mi vagyunk az a faj, amely a legtöbbet teszi saját magáért. Én csupán a baloldali attitűdöt nem értem. Miért vonzóbb a kiszolgáltatott állatvilág primitív, suta alkalmazkodása az emberi kreativitásnál? Ha Ábel öntözőcsatornát és gátat épít, amíg Káin csak a fenekét vakarja (hiszen ő nem kíván új készségeket tanulni), úgy miért Ábelnek kell szégyenkeznie Káin kudarca miatt??

 

Ha már repülés: időről időre felmerül a túlsúlyosak klasszikus problémája: nem férnek el egyetlen ülésen. A többségnek megvan a maga sztorija, milyen volt órákon át összepréselődnie egy olyan utastárssal, aki minden létező dimenzióban kitöltötte a rendelkezésre álló teret... Túl a személyes élményeken: érdekes az, hogy a különböző légitársaságok, illetve államok miként állnak a kérdéshez - egységes szabályozás ugyanis nem létezik. Előfordul olyan, hogy az erősen elhízott utassal két jegyet vetetnek, tekintve, hogy két helyet is foglal. A baloldali véleményvezérek minden ilyen esetnél epét hánynak, mondván: egyenlőség mindenek felett, "egy személy, egy viteldíj!" Ez az alapelv Kanadában - hol máshol? - állami szinten érvényesül; a belföldi járatokon tilos többletdíjat felszámítani a kövéreknek. Filozófiát is találtak hozzá: a túlsúlyosságot fogyatékosságként tartják számon. Mintha az érintettek nem is tehetnének róla, nem is tehetnének ellene... Oké, legyünk empatikusak: vannak, akik ténylegesen betegek, s reményük sincs a fogyásra. Legyünk még megértőbbek: akik önhibájukból vaskosak, azoknak is rém kínos már maga a létezés is, nemhogy a repülés, pláne a dupla jegyár. De a kérdés mégiscsak az, hogy ki fizesse meg a testi renyheség árát. Amikor egy baloldali kormányzat az egalitarizmusra hivatkozva durván beleszól egy piaci cég működésébe és árképzésébe, azzal a többi, normál testalkatú utasnak teszi kényelmetlenebbé, avagy drágábbá az utazását. (Ha az elhízottnak két helyre van szüksége, de csak egyet fizet, úgy a plusz ülés árát végső soron a többiek dobják össze.) Ez nem csupán azért visszatetsző, mert a legtöbb légitársaságnál már egy aprócska bőrönd is brutális többletdíjat jelent - és itt hiába hivatkoznék arra, hogy gyermekeim szuperszexi édesanyjának legalább ötféle cipőre szüksége lesz egy háromnapos kiruccanás során... De sokkal inkább azért, amit a bevezetőben a szakszervezeti vezető megfogalmaz: mentőövet jelent azoknak, akik egyáltalán nem kívánnak fejlődni. Valójában ez a baloldaliság lényege: konzerválni a bajt, s megsimogatni a lustákat. Még véletlenül sem változásra, előrelépésre ösztökélni.

 

Érdekes módon azt tapasztalom, hogy a valódi fogyatékossággal élők jellemzően nem rinyálnak, nem pályáznak az áldozati pozícióra, hanem kifejezetten azon dolgoznak, hogy a lehető legteljesebb életet élhessék. Két barátom is van, akik gyengénlátók - mindketten csupán az egyik szemükre számíthatnak, arra is csak néhány százalék erejéig. Egyikük pókerjátékos. A saját lapjait még meg tudja nézni egy speciális nagyítású, brutál vastag, távcsőszerű szemüveggel, de már az asztalra kerülő - tőle negyven centire lévő - közös lapokat fel kell olvasni számára. Fejben kell tartania, hogy kilenc játékostársa mikor mit tesz, hogyan licitál, szokott-e blöffölni, hajlandó-e dobni, ha megijesztik. Ráadásul úgy, hogy az egyes pozíciókhoz csupán hangokat társíthat, arcokat nemigen. Ez a srác valódi példaképem. Nem elsősorban azért, mert jó pókeres. Sokkal inkább a hozzáállása miatt. Én képes vagyok egész este hisztizni a vacak lapok miatt - nála még sosem láttam ilyet. Én 17 év után, 2000 élő versenyt és közel 20 ezer órányi játékidőt követően is képes vagyok kiborulni a szerencsétlenül alakuló partik miatt - ő barátságosan mosolyog és gratulál a győztesnek. Minden oka meglenne az elkeseredettségre, mégis belőle merítek erőt. Minden oka meglenne a mérhetetlen dühre, hiszen egy éjszakai szórakozóhely a felelős azért, hogy elveszítette látását - metil-alkohollal szolgálták ki; gyakorlatilag megmérgezték. Ő mégis higgadt és derűs. A másik barátom - hasonló adottságokkal - még nehezebb fába vágta fejszéjét: sakkozik. Nem is akármilyen szinten; a magyar látássérült válogatott tagja. Minden tiszteletem az övé és a hozzá hasonlóké - én még látóként is borzalmasan sakkozom. Ha fejben kéne tartanom, miként fest a tábla lépésről lépésre... lehetetlen küldetésnek tűnne. És persze ő sem az a panaszkodós fajta - kiválóan gondoskodik magáról és családjáról. Még sosem láttam depressziósnak, pedig húsz éve ismerem.

 

"A folyamatos fejlődés az ember pszichológiai szükséglete. A mentális jólétének egyik feltétele. A mentális jólétéhez szükség van arra, hogy az irányítás biztos érzetével rendelkezzen a valóság és a saját létezése felett - a meggyőződéssel, hogy alkalmas az életre. És ehhez nem mindentudónak vagy mindenhatónak kell lenni, hanem tudni kell, hogy a módszerei, amiken keresztül megbirkózik a valósággal - az elvek, melyek alapján működik -, helyesek. A tétlenség összeegyeztethetetlen ezzel az állapottal." - Nathanial Branden helyesen látja: az önbecsülés elsősorban azon múlik, hogy teszünk-e magunkért, készek vagyunk-e a fejlődésre. Lehetünk betanított munkások, akiket mellőzötté tesz az automatizáció; lehetünk túlsúlyosak, akiknek dupla jegyet kell vásárolniuk, ha repülni szeretnének; lehetünk valódi fogyatékossággal élők; és lehetünk átlagos, hétköznapi polgárok is - a legtöbben nap mint nap szembesülünk azzal a frusztráló érzéssel, hogy nem születtünk sem Szoboszlai Dominiknek, sem pedig Azahriahnak. Minden jellemvonásunk közül az minősít bennünket legjobban, hogy e mérhetetlen csalódásunkat miként leszünk képesek feldolgozni. A legtöbben sportszerűen küzdünk, birkózunk a sorssal, igyekezve lépésről lépésre előrejutni. Ennyi nagyjából elég is a lelki egészséghez. A gondot egyedül a világforradalmárok okozzák, akik képtelenek elfogadni a mellőzöttséget, a háttérszerepet, s főként azt a tényt, hogy kudarcukért legfőképp önmagukat okolhatják. Ők a valódi baloldaliak. Ők azok, akik felperzselik a Földet. Ők minden idők Lenin-fiúi.

 

"Kun Béla repülőgépen menekült az országból." Tudjuk mindannyian, akik olvastuk Kosztolányi Édes Anna című regényét. Nincs persze különösebb jelentősége, hogy ez a bestiális bűnöző végül miként lépett olajra, de ha már ennyiszer előjött a repülés... Annál fontosabb, hogy március 21-ét írunk, ami a magyar történelem egyik legsötétebb dátuma. Nem vitás, hogy a proletárdiktatúra bevezetése minden formájában és minden időben szégyenteljes, ám szovjet tankoktól támogatva (a második világháború után) kivédhetetlen; közvetlen külső segítség nélkül azonban (1919-ben) egyenesen felfoghatatlan. Igaz ugyan, hogy a Tanácsköztársaságot nem széles népakarat, hanem egy szűk csoport puccsa juttatta hatalomra; hogy viharvert időkben történt, s hogy nem is tartott 133 napnál tovább, mégis érthetetlen, hogy ez százöt esztendeje megtörténhetett. Talán akkortájt még elhitték, hogy a kommunizmus jólétet teremthet. Fura, hogy még ma is van olyan, aki szerint a baloldaliság a gondoskodásról és az együttérzésről szól.

"A baloldaliság a következetességről szól"

naci.webp

 

Tudom, már a cím is álságos. A baloldaltól soha senki nem várja el, hogy következetes legyen. Még a saját szavazóik sem. Mindenki rég tudomásul vette, hogy a többi valláshoz és ideológiához hasonlóan a balos világlátás dogmái is erősen önellentmondásosak. Hogy mást ne mondjunk: a szabadság és a vagyoni egyenlőség eszméi bizonyosan nem férnek meg egy csónakban. A különböző áldozati csoportok is ütik egymást - képletesen és szó szerint egyaránt. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyszerre képviselni a melegeket és a muszlim hitűeket; vagy épp a sport terén a nőket és a transznemű nőket. Ám ezek még szinte megmosolyogtató problémák. A nagyobb gond az, hogy minden, ami az utóbbi 80 esztendőben a baloldaliság jegyében hangot kapott, valójában a nácizmus ellenében került megfogalmazásra. A nyugati szociáldemokrácia egyértelműen elutasította a rasszizmust, az antiszemitizmust és a háború imádatát. Ezekkel mélyen egyet lehet érteni. Ám mit látunk az utóbbi pár évben? A fejlett világ balos hangadói mára harsányan rasszistává, antiszemitákká és a háború legnagyobb követelőivé váltak. Érti ezt valaki?

 

RASSZIZMUS

 

Martin Luther King világraszóló beszéde óta tudjuk: a rasszizmus egyetlen ellenszere a színvakság. Ez persze sosem jelenthet afféle álszent színjátékot, mint amikor Michael Jordannel beszélgetve benyögöd: észre sem vettem, hogy fekete vagy... Erre az ostoba képmutatásra semmi szükség. Cigány származású barátaim többsége sem rejtheti el vérvonalát, pedig elképesztő különbségeket mutatnak. Ottó - a legnagyobb dumás - pont úgy fest, mint egy török szultán. Piszkálom is, amikor nagy ritkán megborotválkozik, mert nála a szakáll a perfekt imidzshez elengedhetetlen. Gyuszit is imádom. Őt csak Don Julionak szólítjuk, mert egy az egyben úgy fest, mint egy mexikói maffiózó. Aztán ott van Tibi, akiről Gárdonyi regényalakja, Sárközi ugrik be azonnal... Ám ellenpéldaként megemlíthetem Gombos Laci barátomat, aki pár éve itt hagyott bennünket. Hosszú esztendőkön át pókereztünk együtt, rengeteget beszélgetve; csupán két apróság maradt titok előttem: énekesi tehetsége és származása. Halála után rákerestem zenei produkcióira, s csak akkor esett le a tantusz... Nyilván persze nem ez a lényeg, amikor színvakságról beszélünk. Egy valami fontos csupán: mindenki ugyanazt a bánásmódot érdemli, akár kiabál róla a vérvonala, akár nem. Ez volna a középutas, liberális, erkölcsös álláspont, amely egy rövid ideig jellemezte is a civilizált világot. Aztán jött a baloldal és mint mindig, minden téren, itt is sikerült túltolniuk a biciklit. Jött a feketéket helyzetbe hozó kvóta az amerikai felsőoktatásban. Jött az Oscar-díj faji kvótakövetelménye. Jött a "próbálj kevésbé fehér lenni" kampány a Coke részéről. Majd jött a BLM a "nem lesz egyenlő a fehér ember, hanem a mi rabszolgánk lesz!" jövőképpel. Ta-Nehisi Coates amerikai író már első könyvében nyíltan megfogalmazza, milyen megvetéssel tekint a fehér emberekre: "Úgy gondoltam, hogy mocskosnak tűnnek, és ez rasszistává és büszkévé tett." Addig idegenkedtek Hitler gyalázatos gondolkodásmódjától, míg egészen magukévá nem tették.

 

ANTISZEMITIZMUS

 

Sokan már évekkel ezelőtt felkapták a fejüket, hogy mi lesz ebből. A baloldali gondolkodást ez idő tájt már áthatotta a mély és zsigeri rasszizmus, de akkoriban még csak az volt egyértelmű, hogy a (gonosz, elnyomó, rabszolgatartó) fehér ember kerül a legalsó polcra, a piramis csúcsán pedig a (legtöbbet szenvedett) feketék állnak. Az indiánok áldozati státusza szintén nem lehetett megkérdőjelezhető, így viszont a velük egy nagyrasszba tartozó távol-keletiek is jó pozíciót nyertek, még úgy is, hogy semmilyen tekintetben nem tekinthetők sem vesztesnek, sem elnyomottnak, sem pedig áldozatnak. No de mi lesz a többiekkel? Az első ijesztő jelet egy amerikai egyetem baloldali diákcsoportjának röplapja szolgáltatta, a következő felirattal: "A zsidó vajon fehérnek számít?" A fene se tudja, hogy e teoretikus felvetést sikerült-e megválaszolni azóta, egy biztos: a gázai konfliktus megmutatta, mit gondol az echte baloldali. Az amerikai egyetemi diákság Palesztina mellett tüntet. Claudine Gay, a Harvard Egyetem afroamerikai elnöke az intézményében megjelenő nyílt antiszemitizmust mentegeti. Nagy-Britanniában 2023-ban minden eddigi rekordot megdönt a zsidók elleni támadások száma. Párizsban Dávid-csillagokat festenek a házak falára - októberben három hét alatt 850 antiszemita esetet jelentenek a francia rendőrségen. Világos, hogy nem vált mindenki egy csapásra zsidógyűlölővé, ám ami eddig a legfőbb bűnnek számított, azzal szemben kifejezetten elnézővé és megengedővé vált a világ - nem kis részben a baloldal iszlámsimogatásából fakadóan. Addig idegenkedtek Hitler gyalázatos gondolkodásmódjától, míg egészen magukévá nem tették.

 

A HÁBORÚ IMÁDATA

 

1945 után meglehetősen egységes közhangulat uralta a világot: soha többé háborút! Az Európai Unió (és elődei) létrehozásában is jelentős motivációt jelentett a békevágy. Mindenki érezte, hogy az első világháború lezárásakor valamit nagyon elrontottak. Mindenki úgy gondolta, hogy amennyiben közös akolba kerül Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia, onnantól többé nincs miről beszélni. A hidegháború időszakában voltak ugyan ingerült pillanatok - rendszerint a kubai rakétaválságot szoktuk emlegetni a feszültség csúcspontjaként -, ám 1962 és 2022 között már csupán lokális konfliktusokat láttunk, s nem volt gyakori téma az atomháború réme. Az utóbbi két évben azonban mintha megveszett volna a világ. "1848 márciusában Európa lángokban állt. Vér folyt a fővárosok utcáin. Bécsben barikádokon harcoltak. Mit csináltak a magyarok? Verset írtunk. Tizenkét pontot szerkesztettünk. Átsétáltunk Pestről Budára. Az volt az első békemenetünk... Puskalövés nélkül kiszabadítottuk a politikai foglyokat. Színházba mentünk, nemzeti darabot néztünk, a szünetben nemzeti dalt énekeltünk, és estére győztünk. Napra pontosan kilenc hónapra rá megszületett Petőfi Zoltán..." - így kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor március 15-én, megerősítve azon önképünket, hogy alapvetően békés nemzet volnánk. S ha nagy költőnknek a forradalom első estéjén még be kellett érnie a szenvedély levezetésének köznapi módjával, azért pontosan tudjuk, milyen erős harci szellem munkált benne. "Sehonnai bitang ember, Ki most ha kell, halni nem mer" - alighanem ez az attitűd jellemezte inkább az adott kort. Ma már ez nem 176 esztendőre, de fényévnyi távolságra van tőlünk. Nincs miért fegyvert fognunk, és természetesen európai polgártársainknak sincs sok oka rá. De kedvük sincs hozzá; ha megkérdeznénk száz spanyolt, vagy száz svédet, aligha találnánk köztük olyat, aki önként és dalolva az ukrán frontot választaná. A háborús hergelés a szűk politikai elit felelőtlenkedése csupán. Ha az agytrösztre, az Egyesült Államokra tekintünk, azt fogjuk látni, hogy erősen fordult a kocka; míg korábban a jobboldal volt harciasabb, ma egyértelműen a demokraták tüzelik a háborút. Természetesen mindkét oldal elkötelezett a hadiipar mellett - ennek a lobbiérdekeken túl az alapvető közgazdaságtani okait is ismerjük -, ám amíg a republikánusok beérik azzal, ha eladják termékeiket, a demokraták szemlátomást használni is akarják azokat. "Szeretkezz, ne háborúzz!" - hallottuk oly sokszor a pacifista baloldaltól. Ma a konzervatív Orbántól halljuk ugyanezt, míg a globalisták nap mint nap azt hirdetik: vége a béke korszakának. Ugyanazok, akik tegnap még a hópihéket védték, nehogy felzaklassák magukat egy durvább történelmi fotón; akik a nők elleni támadásként kezelték az útburkoló munkások elismerő füttyét; akik a politikai korrektség jegyében létrehozták az újbeszélt, hogy elkerüljék a legártatlanabb verbális sértést is - ma simán a vágóhídra terelnék a világot. Addig idegenkedtek Hitler gyalázatos gondolkodásmódjától, míg egészen magukévá nem tették.

 

***

 

Ami engem illet: sosem leszek baloldali. Sosem tudnám vallani értékeiket és sosem tudnám elnézni következetlenségeiket. De ezzel együtt is követelem vissza azt a hagyományos baloldalt, amelyet még szociáldemokratának lehetett nevezni. Amelyik kiállt szegények mellett. Amelyik egyenlőséget hirdetett. Amelyik elvetette az erőszakot és a háború minden formáját. Amelyikben még volt némi szeretni való.

"Amit elkezdtél, fejezd is be!"

 finish.jpg

 

"Tudtam, hogy ez az elhatározás egy életre szól. Számomra a vissza ismeretlen fogalom. És az elhatározás nem átmeneti szórakozást, hanem véres komolyságot jelentett. Már akkor is ösztönszerűleg idegenkedtem az olyan emberektől, akik mindent elkezdenek anélkül, hogy keresztül is vigyék, amit elkezdtek. Ezeket a mindenütt jelenlevőket már akkor is gyűlöltem, működésüket veszedelmesebbnek tartottam a semmittevésnél." - Vajon kitalálná-e a kedves Olvasó, hogy kitől származik ez az idézet? Segítek: ezek egy valódi fanatikus mondatai. Egy igazi pszichopata mondatai. Adolf Hitlerről van szó, s személye kapcsán aligha lepődünk meg, hogy elvi kérdést csinált abból is, ami tisztán pragmatikus. Ugyanakkor be is árazta a címbéli frázist.

 

Nyilvánvaló, hogy nem kell minden úton végigmennünk, melyre valaha ráléptünk. Ha egyértelművé válik, hogy rossz felé indultunk, onnantól minden további lépés indokolatlan. Ha belátjuk, hogy reménytelenül messze a cél, felesleges a további erőlködés. A gondolkodásra és önreflexióra képes ember életét nem merev dogmák, hanem a tiszta matek irányítja, akármilyen hűvösen is hat e kijelentés. És lám, milyen szép is a nyelv; amikor az mondjuk: BEFEJEZNI, érthetjük rajta azt is, hogy VÉGIGCSINÁLNI, de annak szöges ellentét is: ABBAHAGYNI. Mindkettő lehet legitim választás, a lényeg, hogy saját, kiérlelt döntésünk legyen.

 

PSZICHIKAI SZÁL

 

A magamfajta őskövületek hagyományos határidőnaplót használnak, melybe tollal írják az adott napokra kiporciózott teendőket. Minden egyes befejezett projekt egy áthúzott, kisatírozott sort jelent és kéjes örömöt okoz. A modernek a laptopjukon, vagy a telefonjukban rögzítik elvégzendő feladataikat, az önmagukat zseniknek képzelők pedig igyekeznek mindent fejben tartani... a gondok ott kezdődnek, amikor több tucatnyi elintéznivaló sűrűsödik össze, folyamatosan robbanás közeli állapotban tartva az elmét. Persze, akármilyen módját is választjuk az adatrögzítésnek, a lezárt akták minden esetben a kielégülés forrásai, míg a lezáratlanok a frusztrációé.

 

Érdemes különbséget tennünk feladat lajstrom és bakancslista között. Míg az előbbit valamiféle kényszerítő szükség hizlalja, az utóbbi csupán lehetőségeket tartogat. Ami engem illet: telefonomban több száz film- és könyvcím szerepel; ismerősök, barátok, olvasók, vagy épp közszereplők ajánlásai alapján. E listák hossza sosem csökken - ahogy lekerül egy megnézett/elolvasott tétel, rögtön jön helyette másik kettő. Valószínűleg halálom napján lesznek a leghosszabbak, de a fene se bánja.

 

KIS PROJEKTEK - RUTINMŰVELETEK

 

Az ember hazaér a bevásárlásból, s hatalmas szatyrait a konyha közepére helyezi. Vége a tengerparti nyaralásnak, s kipakolunk a kocsi csomagtartójából; a nappali táskákkal, bőröndökkel teli. E helyzetek kezelése terén kétféle iskolát ismerünk. Ez egyik a Pató Pál eljárás, amely első blikkre kényelmesnek tűnik ugyan, azonban hosszasan kerülgetni a csomagokat idővel fárasztóvá válik. Jómagam a hagyományos módszert részesítem előnyben: "amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!" Az ősi mondás a kis projektek világában abszolút helytálló; tényleg jobb pár perc alatt túl lenni az egészen. Elkezdtük, befejezzük - minek dagasztani a káoszt?

 

Léteznek mindenesetre igazi csodabogarak is. Apámat egy hónapja temettük. Halála után szemrevételeztük hagyatékát - lakásában számos tároló dobozban önmagának címzett instrukciókat találtunk: átnézni, megvizsgálni, meghallgatni, ellenőrizni stb. Minden egyes feliratnál az volt az érzésem: egyszerűbb lett volna elvégezni a folyamatot, mint dokumentálni a teendőt... Talán így gyártott magának jövőbeli elfoglaltságot, hogy érezze: nyugdíjas éveiben is van még fontos teendője. Talán a lelke mélyén azt is érezte, hogy ezek oroszlánrészét sosem fogja elvégezni. Valójában nincs baj ezzel; van, aki szükségét érzi az effajta ártatlan önbecsapásoknak. Ám ha játszmamentes személyiségre vágyunk, úgy érdemes elfogadnunk, hogy az apró teendőket illetően érvényes a mondás: amit elkezdtünk, érdemes villámgyorsan be is fejeznünk. (És nem kell aggódni, holnapra is jut feladat bőven.)

 

NAGY PROJEKTEK

 

A kisebb rutinfeladatok esetén azért érezzük, hogy érdemes gyorsan túl is lenni rajtuk, mert így gazdálkodunk a leghatékonyabban az időnkkel, az energiánkkal, a figyelmünkkel. Nem érdemes terjedelmes emlékeztetőket készíteni, hogy hol is tartottunk; nem kell újra felvenni az esetleg elveszített fonalat; hiszen egyetlen lendülettel is meglovagolhatjuk a problémát. A nagy projektek esetén ez nem lehetséges, ezért ezeknél pont fordított a helyzet: érdemes időnként megállni, és kiértékelni, hol tartunk, mennyit haladtunk és milyen irányban. Egy házasság esetén az nem lehet szempont, hogy egyszer valamikor belekezdtünk, ebből fakadóan muszáj is végigcsinálnunk... Vagy képzeljük el azt, hogy felvételt nyerünk az orvosi egyetemre, de már az első félévben világosan látjuk, hogy soha a büdös életben nem fogunk az egészségügyben dolgozni. Vajon hány előadásra ülünk be e felismerést követően? És ott van a vallás is. A legtöbben beleszületünk egy hitrendszerbe, majd múlnak a gyermekévek, s azt találjuk, hogy semmi közünk az egészhez. Miért kéne a családi tradíció miatt a lelkünktől idegen ösvényeken, apáink útján járnunk?

 

Amíg a dogmatikus makacsság az egyén esetén hiba, addig a politikai vezetők részéről egyenesen bűn. Ha egy kormányzat a lenini úton vezet egy országot, s azt tapasztalja, hogy egyre kilátástalanabb a sötétség (márpedig ez minden marxista kísérlet alakalmával így alakult a történelem folyamán), úgy nem a tempót kell fokozni, hanem érdemes inkább visszafordulni. Sajnálatos módon a jelenkorban sem látunk egyebet, mint ideologikus őrületet. Elég, ha csak az orosz-ukrán háborút tekintjük. Két éve tart az értelmetlen vérontás, ám Orbánon kívül nem sok mindenkitől halljuk, hogy álljunk meg egy szóra, s nézzük meg, mire mentünk az eddigi EU-s politikával. A szankciók semmit nem érnek, de azért fenntartjuk azokat. Az Ukrajnának juttatott milliárdok elfolynak mindenfelé, de azért küldünk még. Azt már firtatni sem meri senki, mi lesz a sorsa a fegyverszállítmányoknak... Ha már elkezdtük, végig is csináljuk, ha beledöglik is mindenki! És tökéletesen mindegy, hogy a világmegváltó, dogmatikus téboly, a korrupt lobbiérdek, vagy épp az önreflexióra képtelen politikusi gőg irányít, a lényeg ugyanaz: masírozunk tovább rendületlenül, ködös ideológiákra hivatkozva.

 

VEGYES PROJEKTEK

 

A legérdekesebbek azok a projektjeink, melyekben keverednek a kisebb-nagyobb, könnyebb és nehezebb feladatok. Matek érettségi, felvételi... számomra ezek már igen régi emlékek, viszont azóta is volt részem hasonlóban. A mai napig nagy barátja vagyok a logikai rejtvényeknek, s volt szerencsém hat világbajnokságon, számos 24 órás versenyen, s megszámlálhatatlanul sok kisebb próbatételen részt vennem. Ezeken az egyik legnagyobb kihívást - az iskolai dolgozatokhoz, zárthelyikhez, vizsgákhoz hasonlóan - az jelenti, hogy mely feladatokba érdemes egyáltalán belekezdenünk, s ha már időt áldoztunk rájuk, szabad-e kifarolnunk azokból. A logikai versenyeken a részmegoldásokért nem jár pont, így az idővel való gazdálkodás kiemelt jelentőséggel bír. Semmi sem olyan frusztráló, mint amikor egy húszpercesnek gondolt rejtvénnyel már negyedórája vacakolunk, s még mindig nem látszik az alagút vége. Ráadásul fogalmunk sem lehet róla, hogy három, avagy harminc percnyire vagyunk a megoldástól. Ha az előbbi az igaz, végzetes hibát követünk el, ha lemondunk róla. Ha az utóbbi áll közelebb a valósághoz, olyankor a kitartás jelent borzalmas döntést. (Seth Godin üzleti filozófus szerint kétféle feladás létezik. Az egyik a reaktív, amikor elfáradunk, elmegy a kedvünk az egésztől. Ez romboló. Az átgondolt, tudatos, ún. stratégiai feladás ezzel szemben kifejezetten hasznos lehet.) A lényeg: ezek a vegyes projektek szemléltetik a legjobban, hogy a címbéli, meglehetősen dogmatikus mondás mekkora téveszme. A jó döntés mögött mindig a józan matek áll.

 

MÉRTÉKLETESSÉG

 

Az élet persze nem csupán a feladatokról szól. Az élvezetek terén sem tűnik nagy okosságnak a "befizettük, végigesszük" alapelv alkalmazása. Ha a Trófeában ebédelünk, nyilván megkóstolunk két-három levest és a desszert sem maradhat el, ám ezek közé aligha tudunk kettőnél több fogást bepréselni, mégis a legtöbben megpróbálják... Világos, hogy a második világháború nélkülözésében edződött nagyszüleinktől még azt tanultuk, hogy mindent szépen meg kell enni, a jólét időszakaiban azonban a mértékletesség sokkal használhatóbb iránytűt jelent. Ugyanez a helyzet a vagyonszerzéssel is. Sokan vannak, akik soha nem tudnak leállni. Már régen megvan mindenük ahhoz, hogy még a dédunokáik is kipárnázott kényelemben élhessenek, de azért csak pörgetik tovább a mókuskereket. Megértem mindazokat, akiknek a biznisz az életük, a hobbijuk, a legfőbb szenvedélyük. De akiknek főként stresszt jelent az üzlet és a karrier, ráadásul ezerféle, sokkal élvezetesebb tevékenységgel is tartalmassá tehetnék az életüket, azok bizonyosan rossz döntést hoznak, amikor tűzzel-vassal végigcsinálják, amibe belekezdtek. (Sokak számára megmagyarázhatatlan Jürgen Klopp távozása a Liverpooltól. Én sem vagyok boldog tőle, mindenesetre érteni vélem döntését.)

 

***

 

"Amit elkezdtél, fejezd is be!" Való igaz: nem tesz jót az önbecsülésnek, ha az ember soha semmit nem fejez be, s minden projektje megfeneklik félúton. Számos sikerrecept és bölcs instrukció létezik ennek elkerülésére, ám mind közül talán a legfontosabb, hogy jól válasszuk meg, mibe fogunk bele egyáltalán. Tévedni persze emberi dolog, előfordul, hogy rossz lóra teszünk. Egészen biztosan nem attól leszünk jellemesek, gerincesek, erkölcsileg kikezdhetetlenek, ha kitartunk a hülyeség mellett.

 

boros.png

"Az elegáns megjelenés kötelező!"

 pedo2.jpg

 

Minden idők legaljasabb kampányába kezdett a DK. Ízléstelen óriásplakátjaik a hétvégén utcára kerültek, de ez csak egyetlen elem egy összehangolt, egységes őrjöngésben. Gyurcsány évértékelője, Kálmán Olga megszólalása az ATV-n, Varju László és Fletó minősíthetetlen fröcsögése a parlamentben - tolják ezerrel. A legnagyobb ellenzéki párt eddig sem az eleganciájáról volt híres, de mostanság mintha mindent egy lapra kívánnának feltenni; még a szokásosnál is jócskán gusztustalanabbak. Persze a világért sem szeretnék eltartott kisujjal fintorogni. Nem a kifinomultságot kérem számon.

 

Donáth Anna azt írja Facebook oldalán: hányingere van e plakátoktól. "Szeretném kérni az ellenzéki világ szereplőitől és minden jóérzésű embertől, hogy elkeseredettségüket és jogos felháborodásukat ne durvuló retorikával, nagyotmondással, gyűlöletbeszéddel, gyűlöletplakátokkal vezessék le. Maradjanak emberek." Ebben tökéletesen egyet lehet érteni vele. A bibi csupán annyi hogy nemrég még a Momentum is pontosan ugyanezt a retorikát folytatta. "Pedofidesz" feliratú laptopok a parlamentben; "pedofilvédő évértékelő" plakátok az utcán - Annácskáék aligha a leghitelesebbek, ha a DK-t kell helyrerakni.

 

A kisgazdák is reagáltak: szerintük jogsértő a plakát, hiszen az "Isten, haza, család" jelmondat szabadalmi jogvédelem alatt áll, így engedélyük nélkül az nem használható. Bevallom: én már azon is meglepődtem, hogy ez a párt egyáltalán létezik még - Torgyán doktor halála óta nem hallottam róluk semmit, pedig már annak is hét éve. A kisgazdák szerint a plakátkampány alkalmas arra, hogy a pedofíliát kapcsolatba hozza a számukra „száz éve fontos és változatlan szent fogalmi hármassal”. Valóban, tényleg alkalmas rá. Mi több: ez a konkrét célja. Ám az nyilvánvaló, hogy jogi relevanciája nincs és nem is lehet az ügynek. Sajnos azt kell mondani, Kálmán Olgának e kérdésben abszolút igaza van: az "Isten, haza, pedofília" fogalomhármas semmilyen szempontból nem foglalt, nem védett; nem volt még olyan elmebeteg e földön, aki ezeket ilyenformán összekapcsolta volna. Az pedig nem is lehet kérdés, hogy a három kifejezés egyike sem kisajátítható önmagában. Megint ott tartunk, hogy látunk egy bántóan ízléstelen, de jogilag nem kifogásolható megnyilvánulást, s a konzervatívok ugyanúgy elkezdenek mimózáskodni, ahogyan a balos hópihék szoktak.

 

"Kilencvenes IQ-val lelepleződik: pont nem az a baj a Fidesszel, hogy pedofilok." Ezek már Puzsér Róbert szavai, aki az Önkényes Mérvadó hétfői adásában sok sületlenséget összehord a téma kapcsán, ám a lényeget azért jól látja. A DK-t és fanatikusait eddig sem zavarta a valóság, de most rámentek a legképtelenebb, legszürreálisabb hazugságra: a fideszesek pedofilvédők, sőt pedofilok, mi több: egyenesen pedofilhálózatot üzemeltetnek... Ezt a világon senki nem hiszi el, még a saját szavazóbázisuk se. A Gyurcsány-szektának ettől függetlenül szemmel láthatóan tetszik a műsor: lehet fröcsögni, őrjöngeni, acsarkodni. A legkevésbé sem érdekli őket, hogy a párt központi kommunikációja tartalmaz-e bármiféle igazságmorzsát, vagy sem. Bár marketinget tanultam és a diplomamunkámat is a politikai reklámból írtam, mégsem tudom megítélni, mennyire hatékony ez a fajta nyilvánvaló hazugságcunami. Ha a DK szavazóbázisában előfordulnak igényes, gondolkodó értelmiségiek, azok most minimum fintorognak, de talán még el is tűnődnek azon, hogy júniusban inkább a Momentumra, vagy a Kutyákra voksoljanak. Ha pedig ilyenek jellemzően nincsenek (gyanítom, hogy ez áll közelebb a valósághoz), úgy a korábbi, progresszív irányvonalat nem értem. A migránssimogatás és a genderügyek felkarolása kifejezetten az elit, a kaviárbaloldal, a belpesti értelmiség vonala. A jelen igénytelen kampánya ezzel szemben a legiskolázatlanabb proliréteget célozza. Hogy fér meg e kettő együtt?

 

Amiben szemlátomást egyetért a teljes ellenzék - Puzsértól Donáth Annán át egészen a Telexig -, hogy bár Gyurcsányék kampánya igazán ízléstelen, hazug és gyűlölettől csöpögő, mindazonáltal ők is csak Rogán Tóni kottájából játszanak; a Fidesz sem különb náluk. Való igaz, hogy a kormánypárt sem kíméli ellenfeleit és egyáltalán nem finomkodik, amikor a lejáratás fegyvertárából válogat. Mindazonáltal három jelentős különbségre mindenképpen érdemes felhívni a figyelmet, ha már a DK olcsó aljasságát a Fidesz kommunikációjával vetjük össze.

  1. VALÓSÁGTARTALOM - A kormánypárt arra azért mindig ügyel, hogy politikai marketingje ne menjen szembe a valósággal. Hárommillió szavazót aligha lehetne tömény hazugsággal etetni. Ha Jakab Péter fejére bohócsipka kerül, azt a legtöbben helyénvalónak érezzük. Ha Orbán Viktor MZP épelméjűségét kérdőjelezi meg, az sem hat életidegennek. Ha Soros Gyuri bácsit az a vád éri, hogy az ellenzéket és a migrációt támogatja, ezek is bizonyítottak. A baloldal, és különösen a DK ilyen apróságokkal nem foglalkozik.
  2. ÍZLÉS - A Fidesz lejárató kampányai számomra sokszor unalmasak; még a szellemesnek gondolt gegek is többnyire laposak, érdektelenek. Talán bántóak is sokszor, de soha nem mennek túl az elfogadható ízlés határán. Annál azért jócskán igényesebb a törzsszavazók tábora, hogy ilyesmi beleférjen. A DK-nak nincsenek ilyen gátjai; úgy tűnik, tényleg hajlandó lemenni bármekkora mélységbe.
  3. ÖNVÉDELEM - A kormánypártot gyakran vádolják azzal, hogy ellenségképet kreál, mellyel szemben gyűlöletkampányt lehet folytatni. Csakhogy még sohasem láttam egyetlen olyan ellenségképet sem, amelyet Rogán Tóni véletlenszerűen jelölt volna ki, hogy holnaptól tessék utálni. (A DK most ezt teszi. Jött egy alkalom szülte, nem várt lehetőség, s most verejtékszaggal próbálják meglovagolni.) Mindenki, aki eleddig a Fidesz célkeresztjébe került, az korábban ártó szándékkal lépett fel, s a válaszkampány valójában kimerült ennek kimondásában, ha úgy tetszik, jogos önvédelemként. Brüsszel nem véletlenül lett szitokszó - egészen döbbenetes, hogy a teljes európai jogrendet felrúgva packáznak az országgal immáron 14 esztendeje. Ha az EU vezetése csak feleannyira lenne együttműködő Orbánékkal, mint amilyen a szocialista kormányokkal volt, a belga főváros neve ma is kedvesen csengene mindannyiunk fülében. De megemlíthetjük Gyurcsányt is, aki karhatalommal támadt a saját népe ellen. Ki fogja ezt valaha is elfelejteni? S végül ott van Ukrajna, az ország, amely iránt a jobboldal nem igazán érez őszinte empátiát. Mondaná bárki, hogy ennek sincs semmi alapja? Hogy jól bánnak a Kárpátalján élő nemzettársainkkal, s hogy kifogástalan diplomáciát folytatva tisztességesen kommunikálnak vezetőinkkel?

 

Orbánt számtalan módon lehet támadni. Lehet mondani - és el is hangzik napi gyakorisággal -, hogy túlsúlyos. Jogos kritika, látjuk. Tényleg jobban festett vékonyan. A fejére lehet olvasni, hogy öntörvényű, és senki sem fog tiltakozni - a vezetők jelentős része már csak ilyen. Lehet a Fideszt korrupcióval vádolni - bizonyosan lesz benne igazság. Ám úgy tűnik, a valóság felfestése már kevés. Ezeket eddig is tudtuk, mégis négyszer egymás után kormányra szavaztuk őket, mégpedig mindannyiszor magabiztos kétharmaddal. Az ellenzék mindig, minden formában leszerepelt, legutóbb február 25-én, amikor közös felhívásukra alig pár százan érkeztek a Kossuth térre. Helyesen érzékelik, hogy amit 14 éve tesznek, az teljesen értelmetlen, a kérdés csak az, milyen irányba változzanak. A DK úgy döntött, hogy minden józanságnak búcsút int, s visszatér a gyökerekhez, a totális bolsevik tempóhoz. A Momentum mintha más utat választana, ám számukra sincs jó hírünk: Donáth Anna fent említett Facebook-bejegyzése alatt a kommentek oroszlánrésze Gyurcsányék stratégiáját élteti. "Nekem meg tőled van hányingerem!" - ez volt a legjellemzőbb reakció. Úgy tűnik, minden marad a régiben, Orbán elégedetten hátradőlhet. Az ellenzék továbbra is fényévekre van attól, hogy valódi alternatívát kínáljon.

"Csak egyféle okosság létezik"

  mero_az_esz_1.jpg

 

Ha megkérdik tőlünk, mi a világ megismerésének az útja, a legtöbben azonnal rávágjuk: a tudomány! Mérő László - aki egyaránt beszéli a matematika és a pszichológia nyelvét is - Az ész segédigéi c. művében azt állítja, többféle okosság is létezik.

 

TUDOMÁNY - A tudományok a hitelesség segédigéi. Objektívek, logikusak, a megfigyeléssel és a kísérletezéssel keresik az igazságot. Törvényeket, szabályokat, paradigmákat fogalmaznak meg. Jóllehet a tudományban is előfordulnak forradalmi felfedezések; megesik, hogy egy korábban kőbe vésettnek gondolt elmélet idejét múlttá válik, mégis ez a legszilárdabb talapzat, melyre a valóságunk épül.

MÁGIA - "A mágia különféle formái a működés segédigéi. Akkor hasznosak, amikor nagyon konkrét kérdésekkel foglalkozunk, amelyek megoldásában a legjobb eséllyel a best practice segíthet." A mérnökök és az orvosok szigorúan kontrollált körülmények között megvizsgálják, hogy mi milyen valószínűséggel bizonyul kevéssé, vagy nagyon hatékonynak, esetleg ártalmasnak. E statisztikák adják a működés alapját. Az orvos is csak a már meglévő terápiák és gyógyszerek közül válogathat, akár anélkül, hogy pontosan tudná, az adott eljárás valójában mitől is működik.

MŰVÉSZET - A művészetek a különlegesség segédigéi. Messze túl a tudomány nehézkes szabályain, a műalkotások befogadásakor az egyedit tartjuk szem előtt, miközben általános érvényű igazságokra lelhetünk.

MISZTIKA - A misztika a megvilágosodás segédigéiről szól. "Ha azt állítanám, hogy értem, mi a miszticizmus, ezzel egyértelmű tanúbizonyságot tennék arról, hogy még csak nem is kapiskálom a lényegét. (...) A miszticizmus egyáltalán nem taszít, sőt idegensége, az a mód, ahogy világképe tökéletes antitézise az enyémnek, kifejezetten vonz."

HIT - A hit különféle formái a szilárdság segédigéi. "Az istenhitet, az ateizmust és az agnoszticizmus mindegyik formáját ebben a könyvben pszichológiai jelenségként kezelem, miközben arról a kérdésről egyáltalán nem beszélek, hogy valójában van-e Isten. Pszichológiai szempontból ugyanis ez mellékes kérdés." A szerző meggyőzően állítja, hogy Isaac Newtont kifejezetten istenhite; Stephen Hawkingot ateizmusa; Albert Einsteint pedig agnosztikus szemlélete segítette eredményeinek elérésében. A hitet tehát gondolkodási keretnek is tekinthetjük - számtalan intuíció forrása lehet. 

 

mero_blog.png 

Ami engem illet: nekem kicsit soknak tűnik az öt kategória. A magam részéről leszűkíteném háromra. Már csak azért is, mert kifejezetten vonzódom a hármas tagoláshoz. Elfogadom, hogy az univerzum felfedezéséhez többféle nyelvre is szükségünk lehet, ám mivel világunkban három - egymástól markánsan elkülöníthető - szféra jelenik meg, ennek megfelelően nyelvből is elég lesz ennyi. Számomra a tudomány és a technika jelenti a kézzel fogható világot, s amit Mérő László mágiának nevez, azt jórészt ide sorolnám. Való igaz, hogy van különbség a megkérdőjelezhetetlen tudományos igazságok és a nem tökéletesen átlátott, ám kiválóan működő praktikák között, mindazonáltal igen valószínű, hogy ezek mind azonos tőről fakadnak. Az eltérés talán csak a feltérképezés mértékében keresendő. A másik végletet a transzcendencia jelenti; mindaz, ami túl van az érzéki tapasztalaton és az emberi léten. Ide tartozik az istenkeresés, a megvilágosodás, a különböző vallások fantáziavilágai és mindazok az intuíciók, amelyeket hitbéli meggyőződéseink sugallnak. A misztika is elsősorban ebbe a kategóriába kívánkozik, még akkor is, ha mélyebb, tartalmasabb és őszintébb, mint a kiüresedett, formális vallásosság. Tudjuk: bármely felekezet kitermelheti a maga misztikusait, illetve azok érkezhetnek valláson kívülről is. Ha a misztikára úgy tekintünk, mint az Istennel való eggyé válásra, úgy valójában egy igen mély hitről beszélünk - én e kettőt nehezen tudnám különböző gondolkodási keretnek tekinteni. Mindazt, ami megmaradt az ég és a föld között, ami sajátságosan emberi, nevezhetjük akár humán szférának is. Ez nem a kőbe vésett természeti törvények és az üzembiztos, hideg technológiák felségterülete, de nem is a ködös transzcendens világé. A művészetek, a politika, a pszichológiai és morális igazságok is idetartoznak. Kétségkívül itt van a legnagyobb mozgásterünk; az ég és a föld törvényszerűségein vajmi keveset formálhatunk.

 

A szerző kitér azokra a gondolkodási keretekre is, melyeket megvizsgált ugyan, de egyiket sem tudta beilleszteni körvonalazódó rendszerébe. Az asztrológia, az ezotéria és a New Age kapcsán azt találta, hogy túl sok komolytalan butaság kapcsolódik hozzájuk, ráadásul utóbbiakban teljesen értelmetlenül keverednek a legkülönfélébb gondolkodási keretek bölcsességei. Amit kizárt még, az nem más, mint a filozófia. "Arról ugyanis fogalmam sincs, micsoda. Eléggé jó érzékkel meg tudom különböztetni a jó tudományt a rossztól; arról is vannak érzéseim, hogy mi a jó, nívós mágia és mi a rossz, nívótlan; valamennyire arról is, hogy mi a jó művészet és mi a rossz. Istenhívő ugyan nem vagyok, de a mélyen istenhívő emberek között vannak, akiket nagyon hitelesnek érzek. Egy filozófiai szövegről viszont egyáltalán nem érzem, jó-e vagy rossz." Nekem az tetszik Mérő gondolatmenetében, hogy fel meri vállalni: soha senki nem tudta megértetni vele, mi is valójában a bölcselettudomány, holott számos jó eszű filozófust faggatott már ez ügyben. Részben egyetértek vele. Azért csak részben, mert a morálfilozófiát igen sokra tartom. Ám ezen túlmenően az általános bölcsészet szerintem sem több, mint öncélúság, üres köldöknézegetés. "Még annyira sem értem a filozófia lényegét, hogy kajánul vigyorogjak, amikor Hawking és Mlodinow könyvének rögtön az elején ezt olvasom: A filozófia halott. Hawking és Mlodinow azzal érvel, hogy mára a természettudományok nagyrészt megválaszolták az évezredes filozófiai kérdéseket, és amit nem, azt is meg fogják, biztosan hamarabb, mint a filozófia." Ehhez legfeljebb annyit érdemes hozzátenni: a földi szférában nincs helye a filozófiának, a transzcendens világ kapcsán pedig csupán nettó fantáziajátékra képes. Egyedül a humán szférában van létjogosultsága, ám ott is kimerül az erkölcsi kérdések feletti elmélkedésben.

 

Mérő László nem csupán azokat a gondolkodási kereteket említi és elemzi, amelyek rászolgáltak, hogy az ész segédigéinek tekintsük, illetve azokat, amelyek biztosan nem, hanem nyitva hagyja a kaput néhány jövőbeli, lehetséges befutó számára is. Ezek: parapszichológia, mesterséges intelligencia, illetve a termékeny nemtudás. Az előbbi kettő aligha igényel magyarázatot, az utóbbi annál inkább. "Ha nem érezzük magunkat butának, akkor túl könnyű problémán gondolkodunk és biztosan nem fogunk komoly eredményeket elérni - és ez nem csak a tudományra érvényes." Mérő szerint nem csak azt kéne megtanítani a diákoknak, miként sajátítsanak el hatalmas ismeretanyagokat, de azt is, hogyan legyenek termékenyen buták. Fontos lenne, hogy merjenek olyan kérdésekkel és problémákkal foglalkozni, melyekre még a tanáruk sem tudja a választ.

 

Szeretem ezt a könyvet. Mérő László egyik legolvasmányosabb, legkönnyebben emészthető műve. Mer szubjektív lenni, felvállalva, hogy a saját szemüvegén át értékeli az egyes gondolkodási kereteket. Ezt bármely olvasó megteheti - akár felülbírálva a szerzőt -, ahogyan magam is vállalkoztam rá. Számomra legalább ilyen fontos, hogy Az ész segédigéi sokat megmutat Mérő László személyéből - messze többet, mint korábbi könyveinek bármelyike. A tudósemberek többsége mindig a nagyvilágról mesél, önmagukat háttérbe szorítva, s csak ritkán engednek bepillantást a kulisszák mögé. Jómagam a személyes adalékokat különösen nagyra értékelem, mivel jól ismerem és barátomnak tekintem a szerzőt.

"Tíz évünk maradt a civilizáció megmentésére"

 szatmary.jpg

 

Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az ELTE professzora. Szimpatikus fickó, még ha pesszimista is a jövőt illetően. A hétvégén végighallgattam néhány előadását és interjúját; számos tudóstársához hasonlóan ő is az emberiség ökológiai lábnyoma miatt aggódik. Nem is kicsit.

 

Szinte minden szereplése alkalmával szóba hozza a Fermi-paradoxont, mely szerint komoly ellentmondás feszül a földön kívüli civilizációk létezésének nagy valószínűsége és a bizonyítékok teljes hiánya között. Az Univerzum kora és mérete alapján igen csekély az esélye annak, hogy bolygónkon kívül semmiféle értelmes élet nem alakult ki soha, sehol. "Hol vannak?" - tette fel a kérdést Enrico Fermi 1950-ben, miközben Teller Edével és más fizikus kollégáival ebédelt. E paradoxon legszimplább és igen logikus feloldása az, hogy az intelligens, magas technológiai fejlettségű civilizációk átlagos élettartama igen rövid. Ez kétségkívül megmagyarázza, hogy miért nem találkozunk soha földönkívüliekkel: mire egy civilizáció elérné azt a szintet, hogy képessé válna komolyabb űrutazásra és idegen kultúrákkal való kapcsolatfelvételre, akkorra össze is omlik. Ez persze nem több, mint puszta teória, mindazonáltal kiváló alátámasztása annak a narratívának, mely szerint meg vannak számlálva a napjaink.

 

Szathmáry Eörs tisztességes tudósember, s mint ilyen, fenntartja annak a lehetőségét, hogy tévedhet. Mi több: drukkol is ennek. Maga is elismeri és előszeretettel hangoztatja: az ökológia nem mérnöki tudomány. A földi élettér rendkívül komplex; az egyes környezeti paraméterek változásai százféle módon hatnak, ezek eredője többnyire nem kalkulálható precízen és üzembiztosan. Nem várt események is bármikor bekövetkezhetnek. Ezzel együtt a biológiai tudomány doktora igen nagy magabiztossággal fogalmazza meg téziseit.

  • Lényeges állítása, hogy túl nagyra hízott az emberi populáció. Csak ahhoz, hogy képesek legyünk műtrágya használata nélkül élelemmel ellátni a földlakókat - és ez környezetvédelmi kulcskérdés - nem lehetünk többen négymilliárdnál. Ami azt illeti, e téren teljességgel egyetértek Szathmáryval, azonban muszáj megjegyezni, hogy nem az övé az egyetlen legitim álláspont. A tudóstársadalom egy része szerint a bolygó akár 15 milliárd lakót is kényelmesen jól tudna lakatni.
  • Szathmáry Eörs határozottan tagadja azt is, hogy az egyes ember élettartama jelentősen növelhető volna. Vele szemben többen is hangoztatják, hogy nem létezik felső határ. Csupán technológia kérdése, hogy az erre felkészült klinikák elöregedő sejtjeinket időről-időre fiatalabbra cseréljék, így ostromolva a ma még elérhetetlennek tűnő öröklétet. (E témában aligha tudnék releváns álláspontot megfogalmazni, egy azonban biztos: nem tudunk olyan tényről, amely kizárná ezt az igazán izgalmasnak tűnő kalandot.)
  • A professzor a fejlett technikával bíró civilizációnk összeomlását vizionálja. Sokatmondó, hogy a Brain Bar pódiumbeszélgetését úgy kezdi: 45% esélyt lát a katasztrófa bekövetkezésére. Egy óra elteltével a műsorvezető szembesíti e kijelentésével, hozzátéve: azok alapján, amiket azóta mondott, mintha 100%-ot gondolna... Szathmáryval szemben a magam részéről határozottan optimista vagyok. Számtalan krízishelyzeten és számtalan világvége-jövendölésen van már túl az emberiség. Képtelen vagyok belátni, hogy miért ne élhetnénk túl bármit brutális katasztrófa, avagy jelentős civilizációs hanyatlás nélkül.

 

Egyikünknek sem okoz gondot, hogy elképzeljünk egy optimális, fenntartható, magas technikai szintű, aprócska ökológiai lábnyomot hagyó, stabil világtársadalmat. Gondoljunk arra, hogy a mai tudás, gépesítettség és felhalmozott vagyon mellett mindössze másfél milliárdan lakjuk a bolygót! Még a legszegényebbek is kényelmes családi házat birtokolnak, tágas kerttel. A megújuló energiaforrások minden szükségletünket fedezik. Az állattartás és a növénytermesztés is a teljes körű öko-gazdálkodás keretén belül történik. Az ipar automatizált. A folyók, a tavak, a tengerek, az erdők és szavannák tiszták, halakban-vadakban gazdagok. A homo sapiens átlagos szaporodási rátája 2 körül mozog, vagyis a populáció mérete hosszú távon változatlan. Ez egy olyan egyensúlyi állapot lehetne, ahová egyszer talán megérkezünk, hogy azután évszázadokon át el se mozduljunk innen. Persze, persze, ezer kérdés adódik, ha már álmodozni kezdünk. Hogy jutunk el ide? Van-e elég időnk, amíg ez kialakul? Mi garantálja, hogy ez működni fog? És főként: mi a garancia arra, hogy e földi mennyország hosszú ideig megmarad egyensúlyi állapotában? Nyilván csak találgatni lehet. Ám ha elérnénk, hogy a világ kormányai legalább ezt az optimumpontot képesek lennének meghatározni, így minimum a célokban egyetértenének, onnantól már nem tűnne lehetetlennek, hogy az ide vezető út kapcsán is megszüljük a magunk okosságait. Ám az biztosan nem megy, hogy Ázsia falja fel a bolygót, de csak Európát kényszerítjük visszafogottságra. (Az elmúlt 30 évben az öreg kontinens 24%-kal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását. Máshol mindenütt nőtt ez az érték, Kínában 300%-kal, Indiában 178%-kal.) Csak az idióták fognak egyetérteni azzal, hogy az európai nő ne szüljön gyereket, miközben az afrikai meg sem áll hétig.

 

Fenntartható-e a kapitalizmus? Ezt kérdi a világ azon része, amely az ökológiai katasztrófától retteg. Jogos a dilemma, hiszen a kapitalizmus egyet jelent a szabadsággal, a versennyel, a növekedéssel. Akik a gazdaságok mesterséges szűkítésében, visszafogásában látják a megoldást, azok egészen biztosan összeütközésbe kerülnek a piaci működés alapelveivel. "Abból, hogy a kommunista praxis és ideológia megbukott, nem következik két dolog. Nem következik, hogy a kapitalizmus jó és fenntartható. És nem következik az, hogy nem lehetne egy alternatív rendszer, ami nem a kapitalizmus és nem is a kommunizmus, hanem más, és működik." - imigyen elmélkedik Szathmáry Eörs egyik előadása során. Természetesen ezen túl nem jut, ötlete nincs a hogyanról, csupán találgat. A Brain Bar pódiumbeszélgetést követően az egyik néző egészen konkrétan meg is kérdi tőle, miként lehet elkerülni, hogy a piaci folyamatokba való beavatkozásnak tervgazdaság legyen a végső kifutása. Választ - természetesen - erre sem ad. "Sokan azt mondják, hogy valójában nem is a piac problémája a legnagyobb, hanem a kamatok problémája. Az adósságszolgálat az, amely állandó növekedési kényszert ad a gazdaságnak és az állandó növekedési kényszer pedig tönkreteszi a bioszférát." Világos, hogy a természettudományok doktorának nem kell feltétlenül a közgazdaságtanhoz is konyítania, ám ez a fajta naiv tudatlanság egészen megdöbbentő. A pénzpiac is a piac része. A kamatok problémája is a piac problémája. Olyan egész egyszerűen nem létezik, hogy szabadon kereskedhetünk termékekkel, szolgáltatásokkal, termelőeszközökkel, valamint munkaerővel, csak épp a legfontosabb tőkejószágot, magát a pénzt, a hitelt zárjuk valamiféle korlátok közé. Muszáj kimondani: a professzor már azzal hiú ábrándokat kerget, amikor arról beszél, hogy létezhet a kapitalizmuson túl bármiféle egyéb működőképes gazdasági rendszer. Szathmáry Eörs nem azért nem tud alternatívát kínálni, mert a fantáziája szegényes, hanem azért, mert filozofikusan lehetetlen dologról beszél. Ahol szabadság van, abból törvényszerűen kapitalizmus formálódik. Ahol nincs, abból pedig tervgazdaság. Átmenetek persze léteznek, de harmadik út nemigen.

 

A bioszféra tönkretétele nem tréfadolog, muszáj komolyan venni a problémát. De ne kergessünk beteg illúziókat - a megoldások csakis a kapitalizmus keretein belül lehetségesek. Én értem azt, hogy a marxizmus megszállottjai a mai napig itt élnek közöttünk, s hogy számukra csupán ürügy a környezetvédelem, de nem kéne bedőlni a hülyeségnek. Ha eltört a kisujjunk, még nem kell tőből amputálni az egész karunkat. Nem a piacgazdasággal van a baj. Nem is a kamatokkal. Még csak nem is a növekedéssel. Egészen konkrétan azt és csakis azt kell kezelni, ami a problémát okozza. Ha egy gazdasági tevékenység visszafordíthatatlan pusztítást okoz (pl. egy üzem mérget önt a folyóba), azt természetesen szigorúan tiltani kell. Ha egy ártalom visszafordítható, de az költséggel jár (pl. légszennyezés), úgy arányos adókat kell kivetni az adott területekre. Lehet hogy ennek az lesz az eredménye, hogy megfizethetetlen luxussá válik a légiközlekedés. Na bumm. Utazunk vonattal. Lehet, hogy irgalmatlanul megdrágul a tengeri szállítás. Annyi baj legyen. Majd kereskedünk lokálisan. Szathmáry Eörsnek igaza van: az nem megy, hogy az ökológiai konferenciák felszólalói magángépekkel repülnek a helyszínre. És igaza van abban is, hogy a festményrombolók, a városi közlekedést bénítók, és az egyéb haszontalan performanszokat bemutató zöld aktivisták őrületei csak ártanak az ügynek. Továbbá abban is igazat kell adni a professzornak, hogy a megoldáshoz együttműködés, mégpedig globális együttműködés szükséges. Csupán azt kell megérteni, hogy a fürdővízzel együtt nem kell kiönteni a gyereket is; a megfelelő kooperáció a piacgazdaság keretein belül nagyon is megvalósítható. Akár tíz évünk van rá, hogy megmentsük a civilizációnkat, akár húsz, akár száz.

"A kegyelembotrányból az ellenzék profitál"

partizan_dobrev_1.jpg

 

Szeretem Gulyás Marcit. Igaz ugyan, hogy a politikai, ideológiai, társadalomfilozófiai értékválasztásaival a legkevésbé sem értek egyet, mindazonáltal tisztességesnek és korrektnek tartom. Most, amikor két tüntetés közt vendégül látta a baloldal három vezetőjét, el kell ismernem: őket sem kímélte. Mindannyian megkapták azokat a kínos kérdéseket, melyeket nagyon nem szerettek volna, s melyekre szemmel láthatóan nem is igen voltak felkészülve.

 

DOBREV KLÁRA

 

Elsőként a DK miniszterelnök-jelöltje került sorra. Bevallom: a magam részéről rosszul vagyok ettől a nőtől. Tudom, nem elegáns dolog a fizikai megjelenését boncolgatni, de ha van valami, amiben mélyen hiszek, az az, hogy az ember legfőképp önmagáért felel, s ebbe a külső is szervesen beletartozik. Méltatlan dolog bántani bárkit olyanért, amiről nem tehet. Ám ha valaki jó adottságokkal születik a világra, annál különösen beszédes, ha idő előtt megcsúnyul.

 

dobrev_fiatalon.jpg

FIATALON


dobrev_oregen.jpg

A NEGYVENES ÉVEIBEN

 

Muszáj leszögezni: Dobrev Klára egyáltalán nem vén. Idén ötvenkét esztendős. Nagyon jól ismerem ezt a generációt: a nők jelentős hányada - aki sportol és odafigyel magára - még kifejezetten vonzó, ha már nem is hamvas. Elnézem az árnyékkormány vezetőjének fiatalkori fotóját: igazán szexi csajszi. Hogyan tudta röpke két-három évtized ennyire eltorzítani? Sokan megfogalmazták már: a gyűlölet nem tesz jót. Elcsúfítja az arcot, vékonyítja a szájat és eltünteti a mosolyt. Alapvető igazság, hogy a személyiség hosszútávon markánsan formálja a fizimiskát. Pontosan ezt látjuk - kár ezért az egykor oly helyes leányzóért.

 

Ennél is nagyobb gond az a stílus, amelyet képvisel. Elég pár szót szólnia, az embernek máris feláll a szőr a hátán. Dobrev Klára üzembiztosan hoz szinte minden olyan kommunikációs elemet, amely idegesítő és taszító lehet egy férfi számára. Affektál, folyamatosan túlszínészkedi a helyzetet. Ijesztő látni, hogy hanghordozását, gesztusainak egy részét egy az egyben Fletótól vette át. Fájdalmasan hiányzik belőle az a kedvesség, amelyre férfiként - és választópolgárként - oly annyira vágynánk. Már a rövidre nyírt frizura is mintha arról árulkodna, hogy szakítani kíván a hagyományos nőiesség minden formájával - mindez szerintem végzetes hiba. Meggyőződésem, hogy - bármelyik nemet tekintve - igen kevesen vannak, akik számára vonzó egy olyan nő, aki férfiként próbál viselkedni. 

 

"Mit mond el a pártod elnökéről, hogy ő nem volt kint a pénteki tüntetésen?" - kérdezi Gulyás Marci a beszélgetés vége felé. "Sokat beszélgettünk róla, hogy melyikünk menjen ki, és végül én mentem, ugyanis van egy kilencéves fiúnk, akivel otthon kellett maradni." - Parádés, hogy Klára asszony zsigerből tudja tolni a kamu dumát. A műsorvezető persze nem hagyja annyiban: "Felteszem, hogy azért a bébiszitter költségét ki tudjátok gazdálkodni... Nem beismerő vallomás ez a részéről, hogy teljesen tisztában van vele: az ő személye egy ilyen tüntetésen nem tud elismerést aratni?" Az árnyékkormány feje tesz még egy erőtlen kísérletet, hogy megvédje férjét, ám nincs sok muníciója hozzá. Ahogyan ahhoz sem, hogy bármely nézőnek kedvet csináljon a Demokratikus Koalícióhoz. Egy terjedelmes, félórás interjú során mindössze annyit sikerült megtudnunk, hogy Orbán rendszere gonosz és hogy ők ezerszer jobbak, ezerszer demokratikusabbak, ezerszer szakértőbbek. Gyermekvédelemről - természetesen - szó sem esett.

 

UNGÁR PÉTER

 

Az LMP társelnöke szimpatikus, jóképű, meleg srác. A teljes ellenzék egyik legértelmesebb, legműveltebb tagja - talán ebből is fakad, hogy az utóbbi időben már erősen szembemegy a többiekkel. Az LMP hosszú évek óta a legkulturáltabb és legkonstruktívabb ellenzéki párt; parlamenti felszólalásaik üdítően hatnak a szocialisták, a jobbikosok és a DK-sok minősíthetetlen hőbörgései mellett. Ungár Péter személyében is hidat képez a két oldal között, s nem csupán édesanyja, Schmidt Mária révén, de rendszeresen szerepel együtt kormánypárti politikusokkal és megmondóemberekkel, velük higgadt, érett vitákat folytatva. Erre egyedül ő képes az ellenzéki térfélen. Jómagam nem sok mindenben értek egyet vele, ám ha holnap reggel úgy ébrednék, hogy Ungár Péter az ország miniszterelnöke, egy percig nem aggódnék a hazáért.

 

A három interjú közül ez az egy, amely tartalmas, nem üres szájtépés. A témát az LMP jelöltjei adják; a köztársasági elnöki pozícióba Hack Pétert javasolják, Budapest főpolgármesterének pedig Vitézy Dávidot szeretnék. (A magam részéről mindkettőt elfogadhatónak tartom.) Intellektuális tekintetben a teljes másfél órás adás csúcspontja, ahogyan Ungár Péter elmagyarázza Gulyás Marcinak a liberális attitűd lényegét: nem számít, hogy Hack Péter a saját értékrendje szerint miként vélekedik egyes kérdésekről, ha egyébként képes fellépni az alkotmányosság őreként. Példaértékű, ahogyan Ungár ki tud lépni a szekértábor-logikából, és valódi értékek mentén képes politizálni. Ez az attitűd még a kormányoldalon is ritka, az ellenzékben pedig abszolút egyedülálló.

 

DONÁTH ANNA

 

Az alkalmatlan Fegyőr és a jelentéktelen Gelencsér után a Momentum végre megtalálta a maga adu ászát Donáth Anna személyében. S bár simán lehet, hogy házon belül ő a legpengébb elme, az egyszeri néző biztosan nem volt elájulva a Partizánban nyújtott intellektuális teljesítményétől. Amire mindenki emlékezni fog: annyira beleszerelmesedett "a nap végén" szófordulatba, hogy fél óra alatt képes volt tucatszor alkalmazni - a kommentelők ízekre is szedték miatta. Még szegény Lipcsei Peti is aggódhatott, hogy megdöntik legendás rekordját, mikor is a Porto csapatába igazolva interjút adott, s négy perc alatt tizenötször használta a "mindenféleképpen" töltelékszót... Érdemes tisztán látni: az önreflexió minimuma az, hogy halljuk a saját mondatainkat, s azonnal a fékre lépünk, ha azt érezzük, kezd röhejesen egysíkúvá válni a beszédünk. Egy focistától persze elnézhető e kontrollálatlan ösztönösség - ő alapvetően a lábából él. Egy politikus esetében azonban végzetes hiba, ha képtelen kordában tartani a saját kommunikációját.

 

Tartalmi tekintetben Donáth Annától sem tudtunk meg sok újat, talán csak szégyentelensége az, ami említést érdemel: "Ha a rendszerre hatással akarunk lenni törvényi úton, mert a politikus, a megválasztott képviselő ugyebár törvényalkotó is, ha erre bármilyen szinten hatással akarunk lenni, ahhoz Európán keresztül vezet az út." Számomra döbbenetes, hogy egy politikus nem csupán ilyen álláspontot képvisel, de ezt nyíltan fel is vállalja. Mit jelent ez magyarra lefordítva? Tudjuk, hogy a magyar választók többsége nem a mi elképzeléseinket támogatja. De minket ez nem érdekel, mi az EU erejével keresztülverjük, amit csak akarunk... Volt idő, amikor ezt az attitűdöt egyszerűen csak hazaárulónak nevezték. Ma ezt büszkén ki lehet trombitálni.

 

A Momentum elnöke bevallotta azt is, hogy a DK-val való cicaharca csupán üres marketingfogás, amely a szavazatmaximalizálást igyekszik szolgálni. Nincs mögötte semmiféle elhatárolódás; pontosan tudja, és felvállalja, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetén Gyurcsányékkal kéne együtt kormányozniuk. Ami még ennél is kínosabb: Donáth Anna képtelen megválaszolni azt az egyszerű kérdést, hogy miben más a két párt ideológiája, társadalomfilozófiája. "Mi az igazi probléma a DK és a Momentum között? Mert ahogy te is mondtad, tartalmilag nincsenek hatalmas különbségek közöttetek." - Gulyás Marci felvetésére hebegés-habogás, mellébeszélés a válasz, ám a műsorvezető nem hagyja annyiban: "Van súlyos társadalompolitikai különbség igazából köztetek? Nem beszédes az, hogy most egyet sem tudtál hirtelen megnevezni?" Rém kínos, hogy Annácska valami jelentéktelen, XV. kerületi kilakoltatási üggyel próbálja megvilágítani a Momentum és a Demokratikus Koalíció közti filozófiai differenciát. Egy valamirevaló, felkészült politikus ilyenkor képes megfogalmazni pár mondatot pártjának adópolitikájáról, szociálpolitikájáról, bevándorláspolitikájáról. Nyilván kellemetlen, ha igaz, amit Marci sejtet, hogy nincs érdemi eltérés a két szervezet között. Az is cinkes, ha van ilyen, de a külföldi szponzorok miatt ezekről nem beszélhet az ember. Ám a leginkább zsenáns az, ha egy pártvezetőnek halvány fogalma sincsen, mit is képvisel valójában, és most leginkább ez a kép alakulhatott ki a nézőkben.

 

 ***

 

Múlt pénteken ötvenezres tömeg gyűlt össze a Hősök terén a civil influenszerek által szervezett tüntetésen. Elég nyilvánvaló, hogy a kormányzattal szemben komoly ellentábor áll. Az is érthető, hogy az ellenzék politikusai pióca módjára tapadnának e sokaságra, megpróbálva elcsábítani a tiltakozókat, s magukhoz becsatornázni a felháborodás minden szenvedélyét. A Partizán videójának kommentszekcióját olvasva az a benyomásom, hogy ez meddő és reménytelen próbálkozás. "Elképesztően elszomorító a pénteki energiák megtapasztalása után újra ezeket az embereket hallgatni mint lehetséges politikai alternatívák... Letaglózó élmény újra visszatérni a valóságba. Szomorú vagyok." - írja egy hozzászóló. Másikuk: "Új szelek fújnak, új arcok kellenek, egyébként ez így nem fog menni." Évek óta másról sem papolok, mint hogy először az ellenzéket kéne leváltani, s csak azután jöhet szóba a kormányváltás gondolata. Szemmel láthatóan egyre többen vannak, akik kezdik megérteni. 

"A kétharmadok sora megcsúfolja a demokráciát"

 

2/3 - Extra 2 oldalas környakú piros póló

 

Állandóan ezt halljuk. Magyarország nem igazi demokrácia. Hogy miért? Mert Orbán folyton nyer... Természetesen ez az ország minden bajának az oka, még a gyermekek ellen elkövetett bűntettekről is Orbán tehet. "Ahol érinthetetlen kaszt létezhet, ott lesznek portyázó pedofilok is." - írja a bölcs Tóta W. Árpád csütörtöki cikkében, a legkevésbé sem zavartatva magát attól, hogy a NER-ben szemmel láthatóan senki sem érinthetetlen; éppen két kulcsfigura bukott bele a kegyelembotrányba. A hosszúra nyúló országirányítás persze csak akkor gond, ha a nemzeti oldalé a hatalom. Svédországban megesett, hogy 44 esztendőn át kormányzott a Szociáldemokrata Párt. Azzal soha nem volt senkinek semmi baja, hiszen a baloldal dominanciája mindig jó, kívánatos és demokratikus dominancia... Hagyjuk is ezt a hülyeséget, s koncentráljunk inkább arra, hogy a rettenetes siránkozás, a feldagasztott hiszti és a tartalmatlan tüntetések hangjain túl képesek vagyunk-e értéket találni a tartós kormányzásban.

 

STABILITÁS

 

Imádom, amikor a baloldali jajveszékelők előadják, hogy milyen jó is az, amikor a parlamenti váltógazdaság működik, s négyévente cserélődik a kormány. Nyilvánvaló, hogy tömény képmutatás az egész, és maguk sem gondolják komolyan. Ezt azonnal bizonyítják is, amint Amerikára terelődik a szó: "ha Trump visszatér, vége lesz a világnak" - ekképpen riogatnak, vagyis a váltás, a csere, a frissítés, a forgás azonnal megszűnik értéknek lenni, ahogy az ő embereik kényszerülnek távozásra. De ne is őket vegyük alapul, hanem próbáljuk meg egy semleges néző szemüvegén át figyelni a világot! Ha a helyén marad a korábbi kormány, az magával hozza a stabilitás minden előnyét. A befektetők, a gazdaság szereplői, s a választópolgárok elég pontosan prognosztizálhatják, mire kell készülniük. Működik egy ismert és jól bejáratott adórendszer; tisztában vagyunk a fő kormányzási, szabályozási, törvényalkotási és támogatási elvekkel; nagy meglepetés senkit sem fog érni. Ez a fajta kiszámíthatóság felbecsülhetetlen érték, melyet a Magyarországra érkező működő tőke rendesen meg is hálál. 

 

FELELŐSSÉG

 

Léteznek olyan társadalmak, amelyek választási rendszeréből egyenesen következik, hogy a kormányok jellemzően nem tartanak ki ciklusuk végéig. Ilyen például Olaszország is, ahol gazdasági téren történhet bármi, soha senki nem fogja tudni megállapítani, ki a felelős egy-egy komolyabb lejtmenetért. Magyarországon immár 14 esztendeje Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Természetesen mi sem felejtettük el sem a pusztító Kádár-érát, sem Hornék elképesztő mértékű vagyonkimentését, sem Medgyessy dilettantizmusát, s pláne nem Gyurcsány megbocsáthatatlan disznóságait. Mégsem mutogathatunk az elődökre, ha a jelen problémái kerülnek terítékre. Kis hazánkban gyakorlatilag mindenért a Fidesz felel. Talán még azért is, ha Manhercz kihagyja a büntetőt, vagy ha szombat délután váratlanul beborul az ég, s lőttek a kerti grillezésnek... Persze a két tábor közt egyébként is ég és föld a különbség, ha felelősségvállalásról van szó. Ahogy Kocsis Máté fogalmazott a napokban: "A jobboldalon a hibáknak is van következményük, a baloldalon a bűnöknek sincs." Így megy ez: Schmitt Pál egy béna plágiumügy miatt távozott; Szájer egy kalandos házibuli miatt; Borkai pedig csupán hajókázni ment a szeretteivel. És most itt van Novák Katalin és Varga Judit, akik kapcsán soha fel nem merült volna, hogy le kell mondaniuk, ha történetesen a baloldal politikusai lennének. Az elmúlt hét egyetlen üdítő momentuma az volt, amikor végignézhettük Gyurcsány kiborulását az ATV riportererének felvetését követően, mely szerint ő maga sosem vállalt felelősséget a tetteiért... Nem mondott le annak idején a pufajkás, illetve a D-209-es elvtárs sem. Ha pedig kifejezetten beteges és gusztustalan botrányt szeretnénk felidézni: Gréczy Zsolt fotói mindannyiunk retinájába beégtek. Következmény? Szinte semmi; a DK-sperminátor is szép csendben visszaszivárgott a közéletbe. Mondhatnánk persze, hogy a Demokratikus Koalíció, illetve a többi baloldali párt szavazóbázisa ennyire igénytelen: náluk mindezek simán beleférnek. De ennél sokkal többről is szó van. A Fidesz nem csupán azért nem engedheti meg magának, hogy hibái következmények nélkül maradjanak, mert elegánsabb, mint a posztkommunista-globalista pártok bármelyike. De azért sem, mert a hosszútáv is kötelezi. Amelyik politikai erő négy (öt, hat, hét?) cikluson át kormányoz, annak muszáj felelősséget vállalnia csaknem mindenért, ami az országban történik.

 

KOALÍCIÓS KÉNYSZER NÉLKÜL

 

Szeretem azt is, amikor a demokrácia szélmalomharcosai etalonként mutatnak azokra az országokra, amelyekben koalíciós kormány működik, mondván: micsoda klassz dolog, hogy a sokszínűség megjelenik már az országirányítás szintjén is; így a legkülönbözőbb értékválasztású szavazók is azt érezhetik, hogy van képviseletük a végrehajtó hatalomban... Talán ez az, amit a legtöbbször a demokrácia megcsúfolásának érezhetünk. Mintha egy olyan brigád építené a házunkat, amelynek minden tagja másfelé húz, az összhang legkisebb jele nélkül. Valami ilyesmit látunk napjainkban Németországban, ahol a liberálisok és a zöldek szinte minden kérdésben egymás ellen dolgoznak. Orbánnak sem volt egyszerű dolga 1998 és 2002 között: a kisgazdák és Dávid Ibolyáék inkább jelentettek púpot a hátán, mint valós segítséget a kormányzati munkában. A miniszterelnök számtalan beszédében el is mondja: óriási előny a Fidesznek (és elfogultan mondhatom: a teljes magyarságnak is), hogy önállóan, mindenféle koalíciós kényszer nélkül viheti az ország ügyeit. (Semmi kétségem afelől, hogy Orbán erős kezű vezető, s pártján belül nincs nagy jövője annak, aki szembefordul vele. Csakhogy egészen más az, hogy miként vezeti a pártját, a kormányát, és miként az országot. Ha Tennesseeben egy valódi diktátor irányítja a whiskey üzemet, teszek rá; attól még a Jack Danielst demokratikus, piaci körülmények közt vásárolom meg.) Pontosan tudjuk, hogy a mostani kegyelembotrányba nem fog belebukni a kabinet, de képzeljük csak el, hogy 2026-ban nyer az ellenzék, s nekik kell koalíciós kormányt alakítaniuk. Az erőszakos Gyurcsány, a kimúlófélben lévő MSZP, az idiótákból álló Momentum, a náci Jobbik és a láthatatlan Párbeszéd... Mindössze egyetlen dolog szól amellett, hogy képesek lennének ideig-óráig megmaradni egymás mellett, az pedig az, hogy egyik mozgalomnak sincsen valódi értékválasztása és arra épülő programja, így ezt a sok-sok semmit talán össze lehet fésülni egy nagyobb semmivé. (Oké, nincs is szükségük ilyesmire, majd időben megkapják a szükséges utasításokat...) 

 

Empatikus srác vagyok, megértem az ellenzék rinyálását. Tényleg vacak lehet tizennégy éve a cserepadon ülni, a játéklehetőség leghalványabb reménye nélkül. És lehet sírni, lehet finnyáskodni, és lehet képmutató meséket kitalálni annak kapcsán, milyen szörnyű, milyen sportszerűtlen is egy ilyen hosszúra nyúló, folyamatos kormányzás. Ám ami nem elvitatható: a stabilitás, a megkerülhetetlen felelősségvállalás és a koalíciós kényszer hiánya ritka szilárd alapot ad. Kétségtelenül megvan az előnye a kétharmadok sorának, még akkor is, ha a cserepad egyre hisztérikusabb. Talán többet kéne edzeniük, s kevesebbet balhézniuk. Mert ha továbbra is csak a rombolásra képesek, úgy már most borítékolható, hogy 2026-ban is ugyanaz a kezdőcsapat léphet majd pályára, amelyik 2010 óta focizik.

süti beállítások módosítása