téveszmék

téveszmék


"Életünk végéig szerepeket játszunk"

2024. április 14. - G. Nagy László

  Szappanos százados mélyen a szemembe nézett, s együttérző komolysággal tájékoztatott a döntésről. Tette ezt olyan arckifejezéssel, mintha egy közeli hozzátartozóm halálhírét közölné: "László, önt alkalmatlannak találtuk a sorkatonai szolgálatra..." Legszívesebben felugrottam volna a levegőbe…

Tovább

"Magyar Péter sem más, mint az eddigiek"

  Őszintén bevallom, hogy egy hete még én is azt gondoltam: Magyar Péter sorsa pont ugyanaz lesz, mint az eddigi ellenzéki messiás-jelölteknek, Jakab Péternek, vagy épp MZP-nek: rövid tündöklés, majd gyors zuhanás a semmibe, hogy soha többé meg se említsük őket, mint komolyan vehető politikai…

Tovább

"Az értelmiség a racionalitás talaján áll"

  Pár napja parázs vitát folytattam egyik jóbarátommal. Amit tudni kell róla: közgazdász diplomával és kifejezetten magas intelligenciahányadossal bír, továbbá nagyon nem rajong a Fideszért. A téma a jobboldal politikai kommunikációja volt, amely számára kifejezetten ellenszenves. Példaként a sok…

Tovább

"Három a magyar igazság"

  Nem három a magyar igazság, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom is elindítja főpolgármester-jelöltjét Dr. Grundtner András személyében, azonban Toroczkaiék is pontosan tudják, hogy esélytelenek a győzelemre, csupán a tisztes helytállás a céljuk. (Nem is értem a motivációt; minden jóérzésű jobboldali le…

Tovább

"Az elegáns megjelenés kötelező!"

    Minden idők legaljasabb kampányába kezdett a DK. Ízléstelen óriásplakátjaik a hétvégén utcára kerültek, de ez csak egyetlen elem egy összehangolt, egységes őrjöngésben. Gyurcsány évértékelője, Kálmán Olga megszólalása az ATV-n, Varju László és Fletó minősíthetetlen fröcsögése a parlamentben -…

Tovább

"A kétharmadok sora megcsúfolja a demokráciát"

    Állandóan ezt halljuk. Magyarország nem igazi demokrácia. Hogy miért? Mert Orbán folyton nyer... Természetesen ez az ország minden bajának az oka, még a gyermekek ellen elkövetett bűntettekről is Orbán tehet. "Ahol érinthetetlen kaszt létezhet, ott lesznek portyázó pedofilok is." - írja a…

Tovább

"Nincs ma már jobb- és baloldal"

  Rengetegszer hallom manapság, hogy nincs már értelme hagyományos jobb- és baloldalról beszélni. Ebben persze van is némi igazság, én azért mégsem engedném el a dogot ilyen könnyedén. Egyszerűen azért nem, mert ez is a káoszteremtők malmára hajtaná a vizet. Jómagam azt szeretem, ha a nevén…

Tovább

"Szétzilált ország a hazánk"

  Olyan brutális diktatúra tombol Magyarországon, olyannyira el van nyomva a szólásszabadság, hogy már megint megjelent egy újabb kötet, amely mindezt részletesen feltárja... Ezúttal Szelényi Zsuzsanna az elkövető, aki 1988-ban még a Fideszben kezdte meg politikai pályafutását.       A…

Tovább

"Az Orbán-rendszer az ötvenes éveket idézi"

  Lehet kritizálni a NER-t. Volna rá száz okunk. Onnantól kezdve azonban, amikor a jelenkort bárki az ötvenes évekhez kezdi hasonlítani, az illető azonnal búcsút is mondhat annak, hogy komolyan vegyék. A helyzet az, hogy Orbánhoz képest Gyurcsány maga az ördög, de még őt sem láttuk Rákosihoz…

Tovább

"Európa népei tisztelik egymást"

  A miniszterelnök tusványosi előadásából sok mindent ki lehetne ragadni, a magam részéről mindenesetre a bevezetőt találtam legérdekesebbnek. Orbán kezdésként beszámol róla, hogy a román külügy részéről kapott némi instrukciót, miről szabad beszélnie és miről nem, illetve reagál is erre: "Azt…

Tovább
süti beállítások módosítása