A Pál apostoltól származó szállóige szellemisége nem áll messze a nép ajkán keletkező olcsó frázisoktól: "aki gazdag, becstelen", illetve: "akinek tele a zsebe, nem tiszta a keze". Ezek egy olyan öngyilkos mentalitás megnyilvánulásai, amely egészen biztosan elvág bennünket az anyagi jóléttől, s az ebből fakadó elégedettségérzettől. Pál apostol gondolata a kielégületlenséget, az irigységet, a kisebbrendűség érzését szolgálja, melyekből semmi más nem fakad, csak gyűlölet és gyilkos indulat a tehetősek iránt.
Közhelyes igazság, hogy a pénz nem több, mint eszköz. Olyan, akár a gyógyszer, az ablak, vagy a repülőgép. A gyógyszert túl lehet adagolni, az ablakon kizuhanhatunk, a repülőt pedig neki lehet vezetni egy felhőkarcolónak. Természetesen ettől ezek még remek eszközök maradnak. A pénz ráadásul több megkerülhetetlen funkcióval is bír. Csereeszköz, mellyel beszerezhetünk csaknem bármit, ami létfenntartásunkhoz szükséges. Értékmérő is egyben, mely önmagában, mindenféle külső beavatkozás nélkül képes optimalizálni a gazdaság működését. De értékmérő a társadalom szintjén is. Természetesen nem lesz jobb zenész, festő, vagy orvos az, aki többet keres. De sikeresebb feltétlenül, s ez egyáltalán nem elhanyagolható szempont, különösen ami az önbecsülést, a társadalmi kapcsolatokat és a párválasztási lehetőségeket illeti. Valójában az egész nyugati civilizáció arra az alapkőre épül, hogy a pénzt, mint a siker értékmérőjét kölcsönösen elfogadjuk. Amennyiben a tisztelt galamblelkű Olvasó e ponton rosszallóan felhorkanna, s szemöldökét ráncolná, úgy emlékeztetném rá, hogy az ősközösségi társadalmak egydimenziós világában a sikeresség kizárólag - genetikailag meglehetősen determinált módon - a fizikai adottságokon múlt (erő, gyorsaság, ügyesség). A lényegesen komplexebb jelenkorban az ember számtalanféle képessége pénzre, sikerre váltható. Lehet, hogy Woody Allen, Bill Gates vagy Bruno Mars sosem lettek volna kiváló mamutvadászok. Igazi mázlisták, hogy nem negyvenezer évvel korábban születtek.
Pál apostol azzal a küldetéssel járta a világot, hogy Jézus filozófiáját népszerűsítse. Amikor a timóteusokhoz írt levélben a fenti frázist megfogalmazta, sokadjára is jelét adta annak, hogy valójában nem sokat értett meg a krisztusi tanításból. (Ezek az elképesztően zagyva páli levelek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Jézus humanisztikus morálfilozófiájából egy tisztán tekintélyelvű, rideg vallás szülessen.) Az evangéliumokban több ízben terítékre kerül az anyagi javak kérdése. A legismertebb talán a gazdag ifjú esete, akit Jézus arra buzdít: "Menj, add el amid van, oszd szét a szegények között!" Nem is áll meg itt, később még ennél is radikálisabban fogalmaz: "Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom." Az üzenet egészen nyilvánvaló: ne váljunk rabjává semminek, nemhogy a pénznek, de még emberi kapcsolatainknak sem. A napnál is világosabb, hogy nem kell szó szerint érteni e szavakat; a gyűlölni kifejezés jócskán túlzó szónoki fordulat. Anthony de Mello jezsuita szerzetes - aki Pál apostollal szemben tökéletesen megértette a jézusi üzenetet - így ír: "Az emberek mindenütt arra a meg nem kérdőjelezett feltevésre építették az életüket, hogy bizonyos dolgok - pénz, hatalom, siker, elismerés, jó hírnév, szerelem, barátság, lelkiség, Isten - nélkül nem lehetnek boldogok. Mi a te sajátos kombinációd?"
Amióta ember él a Földön, azóta tapasztaljuk két jelentős erő - ha úgy tetszik, Káin és Ábel - egymásnak feszülését. Az egyik dolgozik, alkot, mindent elkövet a boldogulásért, míg a másik sikertelensége miatt frusztrált, irigy, s akár ölni is képes. Ez két egészen különböző beállítottság, s a kettő között az egyik vízválasztó éppen az, hogy miként gondolkodunk az anyagiakról. Persze nem válunk automatikusan erkölcsössé és példaértékűvé attól, ha elismerjük, hogy szeretjük a pénzt. Ám ha csak nem viseljük tiszta szívvel valamely szerzetesrend csuháját, úgy ez az első lépés egy egészséges lelkület és egy ebből fakadó morális tartás felé. Ez a morális tartás pedig abban mutatkozik meg, hogy tiszteletben tartjuk a másik vagyonát, nem érzünk maró irigységet a másik sikere láttán, hanem hajlandóak vagyunk megdolgozni azért, hogy mi magunk is - igényeink szerint - vagyonossá váljunk. Mert ez az egyetlen útja annak, hogy életünket és gondolatainkat ne tartsa permanens függésben a pénz. Ha Pál apostol velejéig hamis szállóigéjével indítottunk, zárjuk sorainkat egy annál igazabb gondolattal, újfent Anthony de Mello tollából: "Sohasem emelkedhetsz annál magasabbra, mint amitől meg akarsz szabadulni."