Iszonyú mázlisták vagyunk. Nem csupán azért, mert a 21. században élhetünk, de azért is, mert a történelem során jó páran voltak, akik le mertek térni a járt útról, hogy valami újat kipróbáljanak. Elsősorban nekik köszönhetjük, hogy átlagos európaiként kipárnázottabb luxusban élhetünk, mint bármelyik uralkodó néhány generációval ezelőtt.
A történelem legjelentősebb mérföldkövei: a neolit, az ipari és a napjainkban is tartó információs forradalom gyökeresen átformálták az emberiség hétköznapjait. A természetnek tökéletesen kiszolgáltatott ember mindhárom lépcsőfokkal óriásit haladt előre a kényelmes és biztonságos öngondoskodás irányába. Ha magunk elé képzelünk egy automatizált birtokot - melyhez nem is kell túl nagy fantázia, hiszen minden technológia adott -, úgy kamerákat, szenzorokat és drónokat látunk, melyek széles sávú interneten továbbítják az információt a központi szerver számára. A mért hőmérséklet, páratartalom, talajösszetétel és egyéb releváns adatok kiértékelését követően lépnek működésbe az autonóm munkagépek: öntöző-, műtrágyázó és egyéb berendezések, mindez természetesen napenergiával működtetve, káros anyag kibocsátása nélkül. A farmer egy whisky és egy kubai szivar mellett kedélyesen pókerezhet a barátaival, s ha bármilyen szokatlan, vagy közvetlen beavatkozást igénylő helyzet adódik, azonnal jelez a zsebében lapuló iPhone. Jól hangzik? Három komoly, történelemformáló lépés után ma körülbelül itt tartunk, s még messze nem járunk a folyamat végén.
Ha végignézünk a mögöttünk hagyott pár ezer éven, azt látjuk, hogy mindig az adott kor tudományos-technikai nívója az, amely meghatározta a gazdaság működését, az életszínvonalat, a népszaporulatot, a kultúrát, sőt az uralkodó vallást is. Természetesen mindig voltak olyanok, akik féltették magukat az újdonságoktól. Ez nem egy evolúciósan nyerő attitűd, ám egészen addig szimpla magánügy, amíg az érintettek nem rendelkeznek hatalommal mások felett. Amikor azonban a "járt utat a járatlanért el ne hagyj" ortodox világát törvényi erőszakkal kényszerítik széles néptömegekre; amikor a hatalmi státusz megtartása egy szűk elit számára megér annyit, hogy a többséget tudatlanságban és nyomorban tartsa, az már jócskán sportszerűtlen. Különösen, ha isteni törvényekre és az emberi jólétre hivatkozva tiltják az új utak keresését. Volt rá példa bőven.
Vajon miért szeretünk Amszterdam, Róma, Lisszabon, vagy Barcelona utcáin sétálni? Elsősorban azért, mert mások, mint a mi imádott és nem kevésbé gyönyörű Budapestünk. Mert mindenütt akadtak olyan építészek, akik mertek eltérni a szokványostól, s valami újat varázsolni. Vajon miért nem felejti el soha a világ Bill Haley, a Beatles, vagy a Deep Purple nevét? Mert bennük is megvolt a zseni, ők is képesek voltak - új stílust teremtve - letérni a megszokott útról. Miért van az, hogy gyermekeinket arra buzdítjuk, hogy legyenek nyitottak és kóstoljanak meg minden új ízt? És - ezzel szemben - miért van az, hogy a nagykorú magyar lakosság egyharmada kifejezetten elhízott? Nyilvánvalóan azért, mert felnőttként már nem tágítjuk tovább kultúránk határait. A járt utat a járatlanért semmi pénzért el nem hagynánk - ha negyven évig kenyéren, cukron, zsíron és pálinkán éltünk, most már miért is változtatnánk? Legfeljebb meghalunk hatvanévesen, betegen és hájasan.
Magánéletünket különösen tönkrevághatja a közmondás szerinti vaskalaposság. Ha apánktól azt láttuk, hogy "az asszony verve jó", s e kulturális mintához magunk is ragaszkodunk, úgy nehéz lesz magunkba bolondítani bármilyen vonzó és értékes nőt. Ha feleségként normálisnak tartjuk a házisárkány viselkedést, a permanens veszekedést, féltékenykedést, a másik örök hibáztatását; úgy e járt úton maradva tucatszámra cserélhetjük a férjeket, egyik kapcsolat sem hoz majd hosszútávú elégedettséget. Valójában azt nevezzük személyiségfejlődésnek, hogy nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba; hogy a járt - de rossz felé vezető - utakat új, eleddig járatlanokra cseréljük.
Szögezzük le: nem minden változás jelent fejlődést. Egy csomó ipari találmány tökéletesen felesleges, vagy használhatatlan. A kultúra forradalmárjai sem csupán értéket szülnek, elég csak a focistafrizurát, a tetovált szemöldököt, a makkos cipőt, vagy az Éjjel-Nappal Budapestet említenünk. Személyiségünk sem mindig a legjobb irányba formálódik. Ám ezzel együtt is az evolúciót az élteti, hogy merünk járatlan utakra lépni. Egyes ritka mutációk életképesek lesznek, a többség pedig simán eltűnik a történelem zsákutcáiban. Ha a természet követné a címbéli közmondást, úgy sivár és halott univerzum volna a miénk.
