Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

téveszmék

téveszmék

"A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út"

2017. december 05. - G. Nagy László

  linda-13-1.jpg

 

Az MTV nosztalgiacsatornája ismét műsorra tűzte a Linda című klasszikus sorozatot, mi pedig azonnal ráharaptunk, s gyerekeimmel - akik körülbelül annyi idősek, mint én voltam a széria forgatása idején - esténként együtt bámuljuk e remeket. Jó-jó, a verekedős jelenetek megmosolyogtatóak és többnyire a bűnügyi szál sem túl kreatív, a színészi alakítások ugyanakkor helyenként egészen briliánsak, a Pécsi-Bodrogi kettős különösen parádés. E nem mindennapi páros már-már azt a régi téveszmét is elhiteti a nézővel, hogy a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Lehet ebben bármi igazság?

 

Tény, hogy hímek túlnyomó többsége imádja a hasát, azonban párválasztáskor nem elsősorban szakácsnőt keresünk. Ez pont olyan, mint a foci: egyetlen fontos meccset sem hagynánk ki sem játékosként, sem a képernyő előtt, ám a kapcsolathoz nem sokat tenne hozzá, ha az asszony is ott szurkolna értünk, vagy velünk. Ezerből legfeljebb két olyan fickót találnánk, akik inkább élnének egy kevésbé vonzó konyhatündérrel, mint egy szakácskönyvet hírből sem ismerő bombázóval. (Sanszos, hogy abban a két férfiben sem lesz sok köszönet...) Mi, a fennmaradó 998 inkább járunk vendéglőbe, rendelünk pizzát, vagy akár még főzni is megtanulunk, ha nagyon muszáj. Természetesen nem hátrány, ha a lány jól mozog a konyhában, ám ez a preferencia-sorrendünkben csupán a 12.-16. helyeken szerepel. Mi lehet hát, ami még a gyomrunknál is fontosabb?

 

1. FIZIKAI SÍK - Minden idevonatkozó kutatás és elemzés megerősíti, hogy a férfi szívéhez vezető úton az első kapu a testi vonzerőé. Az egyik legalapvetőbb evolúciós ösztönünk lép működésbe, amikor azt látjuk szépnek és kívánatosnak, ami egészséges, ami termékeny. Igaz, hogy a Willendorfi Vénusz csupán egy gnóm; az is igaz, hogy Rubens nőalakjai sem voltak kiköpött fitneszmodellek; az meg pláne igaz, hogy a divattervezők előszeretettel küldenek zörgőcsontú modelleket a kifutóra. Ám ezek mind csupán a művészvilág periférikus, extrém megnyilvánulásai, semmi közük a tömegízléshez, mely kortól, földrajzi helytől és kultúrától függetlenül csaknem sztenderd. A fizikai vonzerő természetesen nem szűkíthető le a szimmetrikus, finom vonalú arcra és az arányos testalkatra. Idetartozik a mozdulatok nőiessége, a testtartás, az ápoltság, az illat, a szexi, de nem közönséges megjelenés és természetesen a szexualitáshoz való hozzáállás is. Egy egészséges férfi csakis olyan nőt választ, aki szívesen gyakorolja a testi szerelmet, és képes élvezni azt oly módon, hogy még a szomszédok is elégedetten csettintenek.

 

2. ÉRZELMI SÍK - Egy hosszútávú kapcsolathoz nem elég a perfekt testiség. A második kosárba kerül mindaz, amit érzelmi intelligencia címen összegezhetünk. Ez már csak azért is izgalmas fejezet, mert a nők valamiért azt gondolják, hogy ezen a pályán - szemben a valóban suta férfiakkal - ösztönösen jól mozognak. Ezzel együtt a legtöbb frigy pont ezen a harcmezőn vérzik el. Hiba lenne azt gondolni, hogy könnyű megfelelni annak az elvárásrendszernek, amelyet mi, férfiak támasztunk e téren. Egy érzelmileg komplex nőnek sokszor egymással ellentétes jellemvonásokat is magáénak kell tudnia. Elengedhetetlen, hogy kedves, kiegyensúlyozott és higgadt legyen, miközben fészkeljen benne démoni szenvedély. Legyen támogató, megértő, gondoskodó és otthonteremtő, miközben független is, aki nem tapad piócaként a férfire, van önálló élete, nem féltékenykedik és nem igyekszik kontrollálni a társát. Legyen spontán és lezser, aki könnyen veszi a dolgokat, miközben hadvezéreket megszégyenítő módon szervezi a család életét: elindítja a mosógépet, összekészíti a tízórait a gyerekeknek, karácsonyi ajándékot rendel az anyósnak a neten - mindezt hat perc leforgása alatt, miközben fejben már a következő két hét részletes menetrendjét állítja össze...

 

3. SZELLEMI SÍK - Mondhatnánk, hogy a Girlfriend Warrior akadálypályáján ez már csupán könnyű levezetőgyakorlat, ha úgy tetszik: hab a tortán. Való igaz, hogy a legtöbben nem támasztanak túl nagy elvárásokat a női intelligencia terén, már azt is valóságos áldásnak tekintik, ha bármely jelölt az első két akadályt úgy ahogy teljesíti. Ezzel együtt végzetes hiba lehet az elköteleződés egy szellemileg alulvértezett nő oldalán. Nem mintha attól jönnénk ágaskodó izgalomba, ha életünk párja nagyvállalatot irányít, vagy félévente új és új diplomával tér haza. De egy kevéske intelligencia egyszerűen nélkülözhetetlen a hétköznapi jóléthez. Ebből gyökerezik ugyanis ezer olyan dolog, amely a közös életet pazar kalanddá, de minimum elviselhetővé teszi. Innen sarjad a játékosság, a humor, a nyitott gondolkodás és az együttműködés képessége. Az Isten óvja meg minden férfitársamat az olyan nőtől, aki nem érti a viccet, akinek kifejezéstelen arcán érdektelen unalom ül, akivel nem lehet három izgalmas mondatot váltani.

 

Ha létezne egy olyan csodakapszula, amely tartalmazná a napi szükséges tápanyagot és vitamint, továbbá garantálná a sportos kapcsúságot és az éhségérzet hiányát, a legtöbb férfi - legyen önmagával szemben bármilyen igényes - rövid gondolkodás után nemet mondana rá, ha az ára a kulináris élvezetekről való lemondás volna. Bár fent vastagon kifejtettük: a férfi szívéhez a nem a gyomrán át vezet az út, azért itt is bőven lehet jó pontokat gyűjteni. Az igazi főnyeremény egyértelműen az a lány, aki - telt keblein, széles mosolyán és páratlan intelligenciáján túl - azzal az egészségtudatos látásmóddal, valamint az ehhez illeszkedő konyhai jártassággal is bír, mellyel a létezés - a franciaágytól az étkezőasztalig - permanens és bűntelen örömforrássá nemesül. Hát, hajrá csajok!

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr8013410607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cselaxi 2017.12.06. 13:24:01

Nem a szívéhez...

Terézágyú 2017.12.06. 15:08:38

Eleve rossz a kérdésfeltevés. Egy húszéves vagány, nagyvárosi pasi nyilván nem a főzőtudomány alapján választ párt. (De elváláshoz simán vezethet, hogy nem eszi meg az asszony főztjét, emiatt összevesznek stb.)

De ha a falusiakat nézzük, vagy éppen a harmincas, negyvenes (újra) párválasztó pasikat, akkor sokkal inkább lesz létjogosultsága ennek a közmondásnak...

Mellesleg: Karinthy Cini írja a naplójában, hogy számára a szerelem ott kezdődik, hogy a nő legalábbis egy teát főz neki...

Terézágyú 2017.12.06. 15:15:47

Tehát valójában a közmondás így hangzik: "A férfi szívéhez, aki komoly családot és rendes feleséget keres, a gyomrán át vezet az út"

G. Nagy László 2017.12.06. 15:47:06

@Terézágyú: Az már önfeladás, ha valakinél a szakácstudomány TOP10-es elvárás. Ez életkortól független. Nem válthatja ki a fontosabb vágykeltőket. Húszévesen és hatvanévesen is ugyanazt keresem a nőkben.

Terézágyú 2017.12.06. 16:01:38

@G. Nagy László:
"Az már önfeladás, ha valakinél a szakácstudomány TOP10-es elvárás."

Na ja, ha szerinted önfeladás (vagyis egy marha negatív fogalom), akkor ez ellen nincs érv :)

Terézágyú 2017.12.06. 16:16:36

@G. Nagy László:
"Az már önfeladás, ha valakinél a szakácstudomány TOP10-es elvárás."

Fentebb azt írod:
"Természetesen nem hátrány, ha a lány jól mozog a konyhában, ám ez a preferencia-sorrendünkben csupán a 12.-16. helyeken szerepel. "

Most akkor ennyire rettenetes az, hogy ami nálad 12, az másnál mondjuk a 9. helyen van? :)

Nem az, csak te rettenetesnek tartod, ezért ítélkezel:
"Egy egészséges férfi [amilyen ugye te vagy] csakis olyan nőt választ"

Na, hát lehet egy ilyen állítással vitatkozni? Nyilván akinek más a véleménye, az NEM egészséges férfi, slussz, quod erat demonstrandum.

G. Nagy László 2017.12.06. 16:50:37

@Terézágyú: Tökéletesen igazad van. Semmi gáz azzal, ha a 9. helyen van. Azzal sincs, ha felkúszik egészen az ötödikig. Mások vagyunk, mások az értékeink és ebben semmi rossz nincsen. A baj akkor kezdődik, ha valaki becsapja önmagát. Amit leírtam fent, az a nagy átlagra igaz, de nyilván vannak kivételek.

Abban is igazad van, hogy nagyképű a stílusom, néha talán bántóan is az. De egy poszt esetén nem fér bele minden második mondatba az, hogy "szerintem", "véleményem szerint", a "tárgybéli kutatások alapján" stb. A kommunikációs forma a szenvedélyességet szolgálja. Sajnálom, ha néha bántó vagyok.

baryll 2017.12.06. 19:15:16

Vitatkoznék.Az egész eddigi életemet ott rontottam el,hogy nem az első helyen szerepelt az étkezésem.Olyan jó nő szerintem nem tud létezni hosszútávon,aki nem tudja szinte tökéletes táplálékkal ellátni elsősorban önmagát,majd a szerelmét,majd gyermekeit,és így tovább..."Gyárilag" lehet szép valaki,de ha belül,nem azt kapja ami oda való,annak súlyos következményei lesznek.Tisztelet annak a kis számú kivételnek,akiket nem is ismerek.Aki ezt érti,az tudja is,hogy a szépség igen is belülről fakad.

satie · http://321.hu/sas 2017.12.06. 21:39:19

van, aki gasztrocsodáktól érzi a szeretetet, én egy mosolytól

AtomAntiPatikus 2017.12.07. 17:35:37

Huu ez mekkora oltari baromsag volt. Szex es kaja, egyertelmu. :)
Max a veganoknak nem fontos a gyomruk vagy akik utaljak az eletet. A kajalas eppen olyan letszukseglet mint a punci. Engem tuti nem erdekel egy no aki nem tud fozni, legyen akar pacsirtakent dalolo puncija. Es nem, nem kell foznie, mert en is tudok. De hogy ne tudjon fozni....ez valami uj hipszter szingli agymenes mar megint????
süti beállítások módosítása