Peti nagy kedvence a nutellás palacsinta, Pali mindig lekvárosat kér. Peti Pink Floydot hallgat, Pali nappalija Kozsó nótáitól hangos. Peti a sportosan feszes csajokra mozdul, Pali a kifejezetten molettekre indul be. Peti azt szereti, ha az örömtől sikít a lány, Pali azt, ha félelemtől... Elintézhetnénk egy nagy legyintéssel, hogy ízlésről vitának helye nincs, ám kár volna megfosztanunk magunkat életünk egyik fő esszenciájától, az értékítélet örömétől.
Oké, lebuktam, picit összekevertem a dolgokat. Az egyéni preferenciák ugyan mind a négy fenti esetben markánsan megjelennek, a felsoroltak többsége mégsem tisztán ízlésbeli kérdés. Valójában csupán a palacsinták összevetése sorolható ide, ahol a különböző töltelékek abszolút mellérendelt viszonyban állnak. E helyütt tökéletesen igaz a mondás; nem is igen számíthatnánk pezsgően intellektuális eszmecserére a mogyorókrém és a baracklekvár ízvilágának méltatása során. A paletta másik végén azok a ritka esetek találhatók, melyeknél értékítéletünkben a morál is megkérdőjelezhetetlen szerepet játszik. Ahol az erőszak felüti a fejét, ott megint csak elmarad a vita: nincs értelme ízlésről diskurzust folytatni megengedhetetlen tettek kapcsán. A tisztán ízlésbeli és az erkölcsi kérdések közötti szürke mezsgyén keresendők a minőségi kérdések, melyek témánk szempontjából a legizgalmasabbak.
Azért szükséges tisztán látni, hogy egy adott értékítéletünk mely kategóriát érinti, mert a történelem során ezeket számtalan esetben összekeverte az emberiség. Ahol törvények szabályozzák a hajviseletet vagy a szexuális magatartást; ahol a hatalom dönti el, hogy mi jelenhet meg a sajtóban és mi nem; ahol a Táncdal- és Sanzonbizottság szájíze szerint lesz egy rockzenekar tűrt, tiltott, vagy támogatott; ott pontosan azért groteszk a rendszer, mert az adott elit önkényesen átrendezte e természet adta fogalomköröket. Amikor egy pusztán ízlésbeli, vagy minőségi kérdés morális színezetet kap, vagy épp ellenkezőleg: egy tökéletesen erkölcstelen minta abszolút elfogadott, mondhatni, ízlés dolga, ott mindig embertelen világ épül.
Amikor egy átlagos, bágyadt délutánon autónkban ülve araszolunk a csúcsforgalomban, s a Sláger FM egymás után játssza a Learning to Fly-t és a Szomorú szamurájt, olyankor reagálhatunk úgy, mint a fütyörésző házmester: "Ízlések és pofonok... mindkettő milyen jó kis nóta..." És persze áteshetünk a ló túloldalára is: "Bilincsbe kéne verni ezt a Kozsót és eltiltani minden további dalszerzéstől". Nyilván egyik sem felnőttreakció. Amikor összefutunk Peti és Pali barátunkkal - előbbi egy húszéves, feszes bombázóval, utóbbi egy leharcolt behemóttal az oldalán -, olyankor is jogunk van hazudni, még önmagunknak is: "milyen helyes mindkettő..." De lehetünk erősen túlzók is: "Büntetni kéne az ilyen külsőt, minimum lakhelyelhagyási tilalom..." Ezek azok a nyilvánvaló esetek, amikor minőségi különbségekről beszélhetünk, akár objektív módon mérhető paraméterek mentén. Ezek azok az esetek, amikor nagyon is van helye az ízlésről folytatott vitának, számos, egymással összefüggő okból:
- Amikor egészséges lelkű felnőttként értékítéleteket alkotva vitázunk, azzal egyszersmind meg is állapodtunk abban, hogy minőségi kérdésről van szó. Kölcsönösen elismertük, hogy mindenkinek jogában áll gyenge nívójú kultúrát gyártani és fogyasztani is, ebben senki sem korlátozható és nem is büntethető érte. Ugyanígy: mindenkinek privát ügye, ha előnytelen a megjelenése, s az is, ha valakinek ezzel együtt is vonzó. A minőség és a jó ízlés - szemben az elemi morállal - nem kikényszeríthető.
- A Maslow-piaramis hatodik szintjén találhatók az esztétikai szükségletek, melyeket a füttyös házmester legfeljebb hírből ismer, mi viszont imádnánk, ha gyermekeink személyisége elsősorban a szépség, az igényesség, a valódi minőség kereséséből építkezne. A témában folytatott eszmecserék elsősorban önmagunk és a környezetünk folyamatos fejlődését célozzák.
- Alig van 80-90 évünk, ezt a nyúlfarknyi periódust érdemes megfelelő minőségű élményekkel megtölteni. Ahogy mondani szokás: "Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk." Csakis úgy válhatunk tudatos kultúrafogyasztóvá, ha a látókörünkbe kerülő minden regényt, verset, festményt, zenét, filmet és divatirányzatot kritikával illetünk, elraktározva magunkban mindazon pozitív elemeket, melyeket életünk hátralevő részében szomjasan kutatunk majd.
- Amit minőségnek nevezünk, az jórészt mérhető, objektív módon megfigyelhető paraméterekből építkezik. Amikor kiskamasz gyerekünk rettenetesen gyenge Pamkutya paródiákat bámul a Youtube-on, olyankor nincs nehéz dolgunk, ha elfogulatlan kritikát szeretnénk megfogalmazni. Hivatkozhatunk a csetlő-botló ritmikára, a kínosan szabálytalan rímekre, vagy akár az énekhang teljes hiányára is. Az ízlésről folytatott viták túlnyomó többsége nem jelent mást, mint tárgyilagos minőség-értékelést.
- Léteznek olyan elemei a szépségnek és a minőségnek, melyek nem mérhetők, szavakba nem önthetők, egyszerűen csak magával ragadják a lelket. A tudatos kultúrafogyasztás nem csupán abban segít bennünket, hogy minél több ilyen eksztatikus csodában legyen részünk, de talán közelebb is visz ahhoz, hogy megértsük, miben áll a varázslat. Valami ilyesmiért volt értelme megszületnünk.