téveszmék

"A bizalom jó dolog, az ellenőrzés még jobb"

2018. február 07. - G. Nagy László

lenin.jpg

 

Vlagyimir Iljics Lenin címbéli frázisa kapcsán az embernek rögtön egy George Bernard Shaw idézet jut eszébe: "A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki, hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek." Ha létezik olyan, ami a világ valaha volt összes kommunista rendszerét jellemezte, úgy az embertelenség és a nélkülözés mellett a végtelen bizalmatlanság is feltétlenül ide sorolható.

 

Az ellenőrzés természetesen lényeges funkció. Emberéletek múlhatnak rajta, ha egy szívsebészetet, vagy egy atomreaktort üzemeltetünk. De ne is menjünk ilyen messzire! Képzeljük el magunkat egy sikeres csokoládégyár igazgatójának szerepébe! Jöhetnek bármilyen üzleti nehézségek, kényszerülhetünk százféle költségmegszorításra, minőség-ellenőrzési osztályunkhoz minden körülmények közt ragaszkodni fogunk. Hiszen elég egy raklapnyi hibás termék, mely a bolti polcokra kerül, s az ügy olyan sajtóvisszhangot kap, hogy talán le is húzhatjuk a rolót miatta. Hasonlóképpen gondolkodunk, ha középiskolás diákként egy matekdolgozat fölött ülünk: ha már negyven perc melót beleöltünk, a csengetés előtt megéri rászánni néhány ellenőrző pillantást, hátha kiszúrunk valami fatális elírást. S legyen szó szívátültetésről, egy hétköznapi algebra feladatsorról, vagy az említett példák bármelyikéről, az elengedhetetlen ellenőrző funkciót minden esetben következők jellemzik:

  • Valós, megkérdőjelezhetetlen értéket véd (életet, minőséget).
  • Hatalmas károkat képes megelőzni.
  • A teljes folyamathoz képest viszonylag kis ráfordítást igényel.
  • A saját tevékenységünk kerül ellenőrizés alá.
  • Senkinek a szabadsága nem sérül.
  • Minden érintett jól jár.

 Ugyanezt a minőség-ellenőrző funkciót látjuk a "beszerzési" oldalon, amikor különböző szintű átvilágításokról van szó. Amikor megvizsgáljuk egy politikus múltját, egy bevándorlást kérelmező hátterét, avagy egy álláspályázatra jelentkező környezetét, olyankor semmiféle immorális dolgot nem cselekszünk. Elvitathatatlan jogunk, hogy eldöntsük, kit szeretnénk beengedni a saját házunkba, cégünkbe, országunkba.

 

A kommunista rendszerekben megtapasztalt, minden apró szegletbe elérő, minden lélegzetvételre figyelmes ellenőrzési mechanizmust korántsem jellemzik a fenti kritériumok. A szigorú kontroll csupán a központi propaganda szerint óv bármiféle értéket, valójában egyedül a diktatórikus elit hatalmát védi. Az egyetlen "kár", amit megelőzni képes, az az adott rezsim bukása. A munkahatékonyság egyenesen csapnivaló: szemben a minőség-ellenőrzéssel, ahol a MEO ráfordításai eltörpülnek a teljes üzemi költségtömeghez képest, a kommunizmusban szinte megfordulnak az arányok. Katonaság, rendőrség, titkos rendőrség, cenzúra, besúgóhálózat... Mindig mindent kontroll alatt kell tartani, annyira labilis a rendszer. Nemhogy újságcikk nem jelenhet meg engedély nélkül, de semmilyen művészeti alkotás sem. A hazai gyakorlatban az Országos Rendező Iroda hozzájárulása nélkül koncertezni sem lehetett. A Vörösmarty téri irodaházban egy teljes emelet személyzete semmi mással sem foglalkozott, mint a zenészek politikai megbízhatóságával. (Ma már úgy hangzik mindez, mintha  valami szürreális bohózatról lenne szó.) Ez a betegesen eltúlzott kontroll önmagában lehetetlenné teszi a társadalom hatékony működését, és akkor még a kérdés morális vetületéről nem is szóltunk: térdig gázolni a másik ember szabadságában - nehezen védhető tett.

 

Tudjuk, hogy néhány szomorú sorsú kelet-ázsiai országon kívül a kommunizmusnak végleg befellegzett, ugyanakkor valamiért mégsem akarunk tanulni a hibáiból. Amikor a Fidesz 2010-ben másodszor is hatalomra került, Orbán Viktor kijelentette, hogy rövidesen egy söralátéten elfér majd az éves adóbevallásunk. Ez egy végtelenül szimpatikus és önmagán jócskán túlmutató ígéret volt; azt hirdette, hogy egy egyszerűbb, élhetőbb világ következik. Igazságtalan volna a jelenlegi kormányzatot azzal vádolni, hogy nem léptek semmit ezen a téren, hiszen a Lázár-féle államreform program kifejezetten a bürokráciacsökkentést és az államigazgatás karcsúsítását célozza. Ám azt sem mondhatjuk, hogy komolyat haladtunk volna előre. Csupán pár példa a központi ellenőrzés egyre nagyobb térnyerésére:

  • Az oktatási rendszer centralizálása, megannyi adminisztrációs többletteherrel, az iskolák mozgásterének jelentős szűkítésével.
  • Az Über betiltása, ami a taxislobbin kívül senkinek sem kedvez, ráadásul azóta alig lehet taxit fogni Budapesten.
  • A vasárnapi zárva tartás elrendelése, amit még a kormánypárt leghűbb szavazóbázisa is jórészt ellenzett. Szerencsére volt annyi esze a kabinetnek, hogy visszavonták a döntést.
  • Sokmilliárdos ráfordítás a NAV-hoz bekötött online számlázórendszer kiépítésére.
  • Az MSZP-rezsim alatt elfogadott, katasztrofális pókertörvény bevezetése és végrehajtása. Az ügy periférikus és csupán keveseket érint, de jól mutatja, hogy mit tesz a központi ellenőrzés szigorítása egy üzletággal. A jogszabály olyan mélységig szabályozza a pókertermek működését és olyan durván túladóztatja a tevékenységet, hogy a nyolc éve még virágzó terület ma már szinte halott: a magyar szerencsevadászok jó része inkább Bécsben költi el a pénzét. (Ahelyett, hogy szlovák mintára szimpla asztaladót kellene fizetni, a Szerencsejáték Felügyelet ellenőrei gyakorlatilag beköltöznek a pókertermekbe, hogy kockáról kockára végignézzék a kamerák felvételeit... Röhej.)

 

Az a rögeszme, hogy a másik embert ellenőrizni kell, a párkapcsolatok jelentős részét is kikezdi. Hasonló a helyzet, mint a kommunista államhatalom esetén: a másik utáni kémkedés semmiféle nemes célt nem szolgál, csupán a pozíciójáért aggódó, betegesen féltékeny fél nyugalmát. A sors fintora az, hogy pont az áhított cél, a kapcsolat fenntartása válik lehetetlenné a nagyfokú bizalmatlanság miatt. Azt már szinte említeni sem kell, hogy morálisan micsoda mélység a másik telefonjában, vagy laptopjában való kutakodás, illetve hogy mennyi elpocsékolt időt és energiát jelent mindez. A magánéletben a partner ellenőrzésének egyetlen optimális szintje létezik, ez pedig a nulla. Mindazoknak, akik ezt másképp látják, érdemes volna elgondolkodniuk azon, hogy mit nyernének azzal, ha fokozott kémtevékenységük során sikerülne hűtlenségen kapniuk társukat. A hűvös valóság az, hogy nem sokat. Ha az adott kapcsolat már kimúlóban van, a felfedezés nem sokat változtat a dolgokon. Ha meg egyébként virágzó frigyről van szó, ahol a felek kielégítően boldogok, úgy a sikeres nyomozás igazi öngól: az ego diadalmaskodik ugyan, ám tulajdonosa nyomorulttá és boldogtalanná válik. 

 

A fentieket összegezve azt mondhatjuk, hogy Vlagyimir Iljics mondása sokkal igazabb volna ebben a formában: "Az ellenőrzés jó dolog, de csak ha magunkon gyakoroljuk. Mindenki mással szemben marad a bizalom." Ha bárki azt gondolná, hogy a kommunista diktátor és a féltékeny szerető közti posztbéli párhuzam a véletlen műve, annak csalódást kell okoznom. Ezek ugyanannak az örök Káinnak a különböző megnyilvánulásai. Léteznek ugyanis a tetterős Ábelek, akik nem félnek a versenytől, mert mindent megtesznek a győzelemért, amit tisztességes módon lehetséges. Nem is akarnak uralkodni senkin, vagy kontrollálni, korlátok közé szorítani bárkit. És persze ott vannak a lelki törpék, a világ Káinjai, akik semmitől sem tartanak jobban, mint a sportszerű megmérettetéstől. S ahelyett, hogy irigységüket, frusztráltságukat, gyilkos indulatukat kezelni próbálnák, inkább megpróbálnak világrendszert építeni rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr9913551335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Doe3 2018.02.14. 16:47:25

Azon kívül, hogy definitíve nem volt kommunizmus (na jó, egyes történelmileg és térben rendkívül korlátozott időszakoktól eltekintve, de a poszter nem ezekre gondol), mit is mondhatnék: egyrészt, hogy "hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát", másrészt, hogy bár az itt hivatkozott mondást ugyan Leninnek tulajdonítják, de ez a vélekedés nem megalapozott (vö: https://de.wikipedia.org/wiki/Vertrauen_ist_gut,_Kontrolle_ist_besser! ).