téveszmék

"Szeress úgy is, ha rossz vagyok!"

2018. április 12. - G. Nagy László

szeress_ugyis.jpg

 

Ha létezik olyan metszéspont, ahol a férfiak és a nők egymástól oly különböző gondolatvilága találkozik, akkor a "fogadj el olyannak, amilyen vagyok", illetve a "ne akarj megváltoztatni" kívánalmak feltétlenül ide sorolhatók. Az infantilizmus ugyanis nemtől független. Aki azt várja, hogy feltétel nélkül szeressék, az szociális fejlődésében csúnyán megrekedt a 4-5 éves gyerek szintjén. Az egyik legpusztítóbb téveszme, hogy szüleinken kívül lesz bárki is e világon, aki anélkül szeretne bennünket, hogy számára valamiféle értéket nyújtanánk.

 

Ami igazán megmosolyogtató, hogy a bamba beletörődést megpróbáljuk erénynek beállítani: "én elfogadlak a hibáiddal együtt is." Ez az a mérgező mondat, amely akár egy életre megakaszthatja a másik fejlődését. Alapvetően háromféle kapcsolati felállás létezik. Először is lehet olyan, hogy Ádám és Éva egyaránt igénytelenek, s nem várnak sokat sem egymástól, sem az élettől. Ez a boldog tudatlanság állapota, nincs is vele különösebb baj, csupán a kihagyott lehetőségekért kár. A másik végletet az a lélekemelő együttműködés jelenti, amikor férj és feleség egymást motiválják a fejlődésben; együtt diétáznak, sportolnak, támogatják a másikat a továbbtanulásában, karrierépítésében, kreatív hobbijában, önmegvalósításában. E két ritka szélsőérték között találjuk az átlagos párkapcsolatot, ahol a felek elégedetlenek egymással, miközben lusták is a változásra. Ha mindezt meghintjük azzal a hazugsággal, hogy a házasság a kompromisszumokról szól, hogy néha nyelnünk kell és hogy végtére is ettől válunk jó emberré - máris felépítettük magunknak a saját kis földi poklunkat.

 

Sokan úgy gondolnak az esküvőre, mint egy markáns választóvonalra. Előtte: romantikus kalandregény, utána: két haldokló jajgatása az elfekvőben. Előtte: szívdöglesztően szexi szerkók, utána: elnyűtt mackónadrág. Amikor egy-egy tévériportban megszólaltatják a nép gyermekét, s a feliratból megtudjuk, hogy Kovács Ádámnnénak hívják a kövér, fogatlan, műszálas otthonkában nyilatkozó riportalanyt, minden esetben azon kezd el pörögni az agyam, hogy vajon ki lehet Kovács Ádám, és mit tett, amivel ezt kiérdemelte? Egy párkapcsolatnak nem a hétköznapokról kell szólnia, hanem az ünnepekről. Nem azért házasodunk, hogy szert tegyünk egy ingyen ápolóra, szakácsra, bejárónőre, sofőrre, vagy rakodómunkásra. A másik jelenléte nem a nyomorunk és fájdalmunk enyhítését, hanem az örömünk fokozását hivatott szolgálni.

 

Az egyik legostobább párkapcsolati téveszme, hogy a feleknek - miután határozatlan időre összekötötték az életüket - fel kell adni egyéni életvitelüket, át kell adni magukat az örök kompromisszumnak és innentől kezdve muszáj mindent együtt csinálniuk. Tegyük fel, hogy Ádám szombat este kimenne a Fradi bajnoki rangadójára, míg Éva ugyanarra az időpontra színházlátogatást tervez, s közben mindketten szívesen lennének együtt is. Mi a helyes döntés? (Az lenne az igazán szerencsés, ha most egy pillanatra abbahagynád az olvasást, s Te magad is megpróbálnál választ adni a kérdésre.) Számtalan különböző megoldási javaslatot hallottam már: döntsék el sorsolással; mondjon le az elképzeléséről az egyik, legközelebb majd a másik viszonozza; válasszanak egy harmadik, új programot, melyet mind a ketten élveznek, stb. Az optimális megoldás persze nem így születik. Az érintettek akkor járnak a legjobban, ha egyéni elégedettségük összege a lehető legmagasabb, ezt pedig úgy lehet elérni, ha mind a ketten a szívüket követik. Évának arról kell egyéni és tökéletesen önző (!) döntést hoznia, hogy mi okoz számára nagyobb örömet, a színházi előadás, avagy Ádám társasága. Ha az előbbi, úgy a férfiú döntésétől függetlenül érdemes jegyet váltania a darabra. Ugyanez a helyzet a focimeccs kapcsán is. Ha mindkettőnek a saját programja a fontosabb, úgy - ha elég intelligensek - külön töltik az este egy részét. Ha bármelyik inkább elengedi a saját tervét, mert nagyobb értéket jelent számára a társa testközelsége, úgy nyert a közös program. A kölcsönös elégedettség kulcsa, hogy még véletlenül se áldozza fel magát egyikük sem a másikért. A rossz szájízzel meghozott döntések csupán arra jók, hogy lassan halmozódó méregként idővel tökéletesen aláássák és elpusztítsák a szerelmet.

 

A házasságon belüli testiség vonatkozásában is jócskán tele vagyunk ostoba beidegződésekkel, alaptalan téveszmékkel. Az egyik legmérgezőbb az a jellemzően férfiúi attitűd, hogy az oltártól való távozás után - reklamációt el nem fogadva - jogunk van rámászni a másikra ott és akkor, amikor csak kedvünk tartja. Nem kevésbé elítélendő a szexmegvonás intézménye sem, mely többnyire a nők által alkalmazott zsarolási eszköz. Nem igaz az sem, hogy mindkét félnek közel megegyező alkalommal kell kezdeményeznie, az meg pláne nem, hogy mindig csak a férjnek. Mindezek olyan kulturális hagyományokban gyökereznek, melyeket érdemes volna egyszer s mindenkorra magunk mögött hagyni. A szerelem természetes és etikus játékszabályai ezeknél lényegesen egyszerűbbek: mindkét fél megteheti az első lépést és mindketten mondhatnak nemet is. Annak érdemes kezdeményeznie, akiben erősebb a vágy, még akkor is, ha ez minden esetben ugyanaz a fél. Az ő feladata a csábítás, az erőszak viszont csak szerepjáték részeként megengedett. Ha gyakoribb az elutasítás, mint a kéj, ott valamelyik féllel komoly baj van, érdemes újragombolni, vagy akár újragondolni a kapcsolatot. Nem tűnik túlságosan bonyolultnak.

 

A jól működő párkapcsolatok sohasem a feltétel nélküli szeretetről, az önfeladásról, a megalkuvásról, vagy az oltár előtt tett ígéret kényszerítő erejéről szólnak. Sokkal inkább az okos önzésről. Okos önzésünk az, amely megakadályozza, hogy lemondjunk bármiről is, ami igazán fontos számunkra, különös tekintettel szabadságunkra, önrendelkezésünkre, időbeosztásunkra. Okos önzésünk az, amely nap mint nap emlékeztet arra, hogy fontos számunkra a másik, ezért igyekszünk a lehető legnagyszerűbb szeretőkké válni, fizikai és lelki értelemben egyaránt. Okos önzésünk az, amely megköveteli, hogy a másik is igyekezzen hasonlóan tökéletes társsá formálódni. Olyan végtelenül egyszerű ez: minden, amivel többé - gazdagabbá, egészségesebbé, ápoltabbá, szebbé, műveltebbé, figyelmesebbé, érzékenyebbé, komplexebbé - válunk, azzal a kapcsolatot is erősítjük, anélkül, hogy egy szemernyit is feláldoznánk  egyéniségünkből. Ezeket már önmagunkért is érdemes meglépnünk. Ugyanakkor minden olyan mozzanat, amely önfeladással jár - hagyni, hogy a másik döntsön helyettünk, beletörődni a rossz bánásmódba, bármiért is engedélyt kérni, átengedni az irányítást, keserű ízű kompromisszumokat kötni, elfogadni a másik igénytelenségét, hibáit -, magát a kapcsolatot is gyengíti.

 

"Szeress úgy is, ha rossz vagyok!" "Fogadj el olyannak, amilyen vagyok" - oly gyakran halljuk, hogy már-már elhisszük az igazságát. Végzetes hiba volna. Az igazán kielégítő párkapcsolatok egyik legfontosabb ismérve, hogy egyetlen percre sem törődünk bele a másik fejlődésképtelenségébe. No és persze a sajátunkéba sem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr6513779420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tompahawk · https://oberwaldmeister.blog.hu 2018.04.12. 10:56:38

Bravo! Jó lett. Érdekes, hogy az elméleti részével mindvégig tisztában voltam, mégsem tudtam megúszni, hogy ideiglenesen ugyan, de ne érezzem magam korlátozva, frusztráltnak minden igyekezetem ellenére bekövetkezett házasságomban. (Adótechnikai okokból szükségessé vált. :)) Sokszor nem is arról van szó, hogy a másik próbál minket befolyásolni, vagy akaratunk ellenére megváltoztatni, hanem kievetítjük rá a nyűgjeinket. Lusták vagyunk sportolni, és azt mondjuk, az asszony nem enged. Pedig már rég Ironmanek lennénk, csakhát....blabla. A kocsmákban ilyen sztoriktól sárgul meg a fal. Ha az ember rendbe kerül önmagával abból önbizalma születik, az pedig már a társát is inspirálja, kritizálásból támogatásba vált, ha az eredmények, tények, igazolják a helyes utat, szájjal már nem sok csatát kell megvívni. Fordítva meg, egy felpuffadt, vörösesképű kocsmatöltelék mégy Arany János szavaival sem tud meggyőzni senkit, mert ránézésre hiteltelen.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.13. 08:56:41

Valójában azt jelenti: az embert szeressük, ami nem jelenyi hibáinak szeretét is.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2018.04.13. 09:08:10

Kicsit keverednek a fogalmak. A kompromisszum (amire a házasság épül) nem azt jelenti, hogy a felek az undor minden látható jelével az arcukon lemondanak a nekik örömöt szerző dolgokról, hanem azt, hogy minden egyes helyzetet külön-külön, intelligensen megfontolva eldöntik, melyik az a megoldás, ami a két félnek, mint párnak optimális (mely folyamatban az is elfordulhat, hogy a felek lemondanak valamiről). A poszt pedig pontosan erről szól (:

szanaImas 2018.04.13. 10:42:00

"Az egyik legpusztítóbb téveszme, hogy szüleinken kívül lesz bárki is e világon, aki anélkül szeretne bennünket, hogy számára valamiféle értéket nyújtanánk."

Ez a kijelentés akármelyik oldalról nézve egy Coelhói faszság. Egyrészt "az egyik legpusztítóbb téveszme", hogy a szülők feltétel nélkül szeretnek, másrészt ennek fényében nem nagy dolog megugrani egy átlagos párkapcsolatnak sem azt a pici magasságot.
Nyilván néhány dolog a posztban ettől függetlenül tartalmazhat valamennyi részigazságot.

G. Nagy László 2018.04.13. 10:49:34

@szanaImas:

"Nyilván néhány dolog a posztban ettől függetlenül tartalmazhat valamennyi részigazságot."

Megtisztelsz.

"Egyrészt "az egyik legpusztítóbb téveszme", hogy a szülők feltétel nélkül szeretnek"

Nyilván nem mindegyik. Elképesztően sokan vállalnak gyereket úgy, hogy tökéletesen alkalmatlanok a szülői szerepre. Ha minden szülő feltétel nélkül szeretné a gyermekét, ez egy gondtalan bolygó volna, nulla bűnözéssel, nulla terrorizmussal, nulla éhezéssel.

"másrészt ennek fényében nem nagy dolog megugrani egy átlagos párkapcsolatnak sem azt a pici magasságot"

A feltétel nélküli szeretet magassága megugorhatatlan. Ugyanis önző génjeinkbe táplált, zsigeri ösztönről van szó, semmi köze a másokhoz való viszonyunkhoz, legyen az akár életünk legperzselőbb érzelmi kalandja.

szanaImas 2018.04.13. 11:03:52

@G. Nagy László:

Nézd, ha a párom iránt nem éreznék feltétel nélküli szeretetet, semmit sem ér a kapcsolat. Nyilván most magamról beszélek, és nem Vajna Tímeáról, és másik x milliárd emberről, akik meg sem értik, miről beszélek. Ezért kellene óvatosan bánni az örök érvényű kinyilatkoztatásokkal.
A gyerekem iránt is feltétel nélüli szeretetet érezhetek, de az teljesen más jellegű kell, legyen.
Az ember életében a legminőségibb kapcsolatnak szerintem a párkapcsolatnak kellene lennie, nyilván a szülő és a gyerek felé is szeretetet érzek, de össze sem szabadna hasonlítani az életem párjához való viszonnyal. Más dimenziók. Szerintem.
Abszolút tudatában vagyok annak, hogy én én vagyok, és nem tudom (törkszem rá), hogy mások hogyan szeretnek, de nem egyformán, az biztos. Sokan hajlamosak a saját maguk által megtapasztalt dolgokat manifesztálni, pedig naponta cáfol rá a világ.

G. Nagy László 2018.04.13. 11:11:25

@szanaImas: Majdnem mindennel egyetértek.

"Az ember életében a legminőségibb kapcsolatnak szerintem a párkapcsolatnak kellene lennie"

Tökéletesen igaz.

"a szülő és a gyerek felé is szeretetet érzek, de össze sem szabadna hasonlítani az életem párjához való viszonnyal. Más dimenziók. Szerintem."

Tökéletesen igaz, sőt még a szüleink és a gyerekeink iránt érzett szeretet is abszolút más jellegű.

"Nézd, ha a párom iránt nem éreznék feltétel nélküli szeretetet, semmit sem ér a kapcsolat."

Az egész poszt arról szól, hogy ez nem igaz. Mondok egy egyszerű példát. Tegyük fel, hogy a fiam keményen drogozni kezd és a leghitványabb minőségű életet éli. Kirakom a lakásomból? Szinte kizárt. Tegyük fel, hogy én teszem ugyanezt. Szakít velem az asszony? Azonnal és teljes joggal. Én is otthagynám. A párkapcsolatban a szeretet nem feltétel nélküli. A súlyos hibáknak következményei vannak. A gyerekedet mindig szeretni fogod, bármit is tesz.

Szalay Miklós 2018.04.13. 11:20:25

Egy elemző írás az érzelmek és érdekek kapcsolatáról:

egyvilag.hu/temakep/055.shtml

szanaImas 2018.04.13. 11:23:09

@G. Nagy László:

Akkor példálózzunk (hülye) extrém dolgokkal.
(Nyilván értelmes esetben a szerető páromat nem szivatom drogokkal, mert a drogozás már okozat. U.ez a hitvány élet. Mondjuk az előző két eset abszolút nem rólad, vagy rólam szólhat. És számtalan esetben kidobják a szülők a gyereküket ok nélkül is.)

Példa: Megtalálod életed párját: Nem lehet gyereketek, örökbefogadtok egy csecsemőt. Q: szeretheted-e feltétel nélkül, vagy sohasem?

G. Nagy László 2018.04.13. 11:41:05

@szanaImas: Ez piszok nehéz kérdés, kevés vagyok hozzá, hogy megválaszoljam. Talán igen. Talán az a kötődés, hogy én neveltem fel, lényegtelenné tudja tenni azt a tényt, hogy nincs vér szerinti rokonság. Viszont ha itt jön valami extremitás, mondjuk terrorcselekményt követ el, talán rögtön kihátrálnánk a feltétel nélküliség mögül, mondván, hogy ezt genetikusan hozta magával, nincs közünk hozzá. Talán még akkor is ezt tennénk, ha ennek semmi köze nem volna a valósághoz: genetikailag senki sem terrorista.

szanaImas 2018.04.13. 12:05:51

@G. Nagy László:

Mindegy is.
A lényeg, hogy én hiszek a feltétel nélküli szereteben (gondolom, azért, mert csak úgy tudok igazából szeretni), de ez olyan, mint az UFO kérdés, van aki hiszi, hogy vannak, de szinte még senki nem látott olyat. :)
A szülői feltétlen szeretet szerintem mítosz, bár tény, hogy több lehet belőle, mint UFO-ból, de ez inkább ösztönös, genetikai hatás. Többtíz példát lehetne felhozni a majomszerettől a gyerekotthonig, amikkel az alkalmatlan szülők tömegei az alkalmatlan szülők tömegeit klónozzák újra és újra.

szanaImas 2018.04.13. 12:16:28

@G. Nagy László:

Vagy várjál, van még a klasszikus örökbecsű kérdés:

Ha választanod kellene, hogy életed párját ölik meg, vagy a gyereked, ki lenne az?

(Nyilván nem kell válaszolni rá. :) )

tmstms 2018.04.13. 13:19:41

Kedves G. Nagy. Nem vagyok benne, biztos, hogy te valaha szerettél valakit, vagy tisztában vagy a szeretet fogalmával. Feltételek? Fejlődés? Okos önzés?

"A kölcsönös elégedettség kulcsa, hogy még véletlenül se áldozza fel magát egyikük sem a másikért."
Igen, valószínű ez lehet a kulcs....

Én azért adott esetben, az életemet odaadnám azért akit szeretek. Valószínű megrekedtem egy 4 éves szintjén ...

G. Nagy László 2018.04.13. 14:10:39

@tmstms: Életemet adnám a gyerekeimért. Ez evidencia. Amíg kicsik, és az anyjukra nagyobb szükségük van, mint rám, addig érte is. Utána biztosan nem.

Mások vagyunk. Szerintem semmi értelme meghalni a szerelmed helyett. A halál az abszolút nulla állapot. Ha a szerelmed meghal, az nyilván piszkosul fáj, de egy idő után lesz más, akit ugyanúgy szerethetsz. Ez mindenképpen gazdagabb jövőkép. Én nem szeretnék olyannal együtt élni, aki meghalna értem.

tmstms 2018.04.13. 18:41:48

Gratulálok!
Ha mondjuk adott egy helyzet, a szakadék szélén megcsúsztok, te csak úgy mentheted meg ha visszarántod, de ez azzal jár hogy te lezuhansz.
Hagyod, mert majd lesz másik, a gyerekeket már úgyis felnevelte.
Te ezt nevezed szeretetnek?
Vagy ez az okos önzés?
És annak másiknak hogyan udvarolnál?
Szia itt vagyok mert a feleségem lezuhant a szakadékba, megmenthettem volna de, úgy gondoltam majd lesz egy másik, én mégis csak fontosabb vagyok, mostmár, hogy nagyok a gyerekek.
Hát te vagy az a szerencsés másik. De vigyázz! Nehogy túl közel menj aszakadék széléhez mert mehetsz a levesbe te is.
Biztos bejönne. Ezzel tutti elcsavarnád a fejét.

tmstms 2018.04.13. 18:48:17

Az sem hiszem el, hogy a gyerekeidért meghalnál.
Mert önző vagy.
Lehet, hogy okos önző, de önző.

G. Nagy László 2018.04.13. 22:33:43

@tmstms: Persze hogy önző vagyok, semmi kétség. És mindenkit arra biztatok, hogy legyen önző. Egyedül ebből az attitűdből épülhet normális világ. Az iszlám terroristák önzetlenül felrobbantják magukat a hitükért. A hülye németek, svédek és franciák önzetlenül befogadják ezt a fanatikus, bűnöző hordát. A kommunisták és a katolikusok is önzetlenséget hirdettek. Ezek mind pokoli eszmék. Létezik persze értelmes önzetlenség, például a francia rendőr tette, aki meghalt a terrorista által ejtett túsz helyett, le a kalappal előtte. Ez piszok nagy dolog, de nem elvárható senkitől sem.

A szakadékos példád tiszta manipuláció, mert belekeverted az elmaradt segítségnyújtást. Ajánlok egy sterilebb példát. Száguld a vonat, az asszony a síneken, jómagam a B vágányon. Csakis azzal tudom megmenteni, ha átkapcsolom a váltót, úgy engem pusztít el. Ez még így is baromi nehéz. Egyébiránt bárhogy döntök, az életben maradóban is pokoli lelki károkat teszek, de ez már csak a hab a tortán.

G. Nagy László 2018.04.14. 17:48:28

@Kovácsné: Azt gondolom, nincs érdemi vita köztünk, csupán a fogalmakat és az árnyalatokat érdemes pontosítani.

Kompromisszum = engedményekkel járó megegyezés. Vagyis maga a fogalom önmagában semleges tónusú, sem negatív, sem pozitív. Ha az eladó 30 millióra tartja a lakását, a vevő pedig 26-ot kínál érte, majd két nap múlva mosolyogva egymás tenyerébe csapnak, 28 millióban megállapodva, azt tisztességes, win-win üzletnek hívjuk, s valójában ez minden emberi együttműködés alapja.

A párkapcsolatok, házasságok ugyanúgy az együttműködésen nyugszanak. Csakhogy amikor e téren a kompromisszum kifejezést használjuk, a legtöbbször nem az együttműködésre és a kölcsönös elégedettségre kerül a hangsúly, hanem a lemondásra, az áldozatvállalásra, a házasság intézményéből fakadó íratlan kötelességekre. Ezeket neveztem keserű ízű kompromisszumoknak.

Van még valami, ami fontosabb, mint a szavakhoz tapadó jelzők és érzetek. Meggyőződésem, hogy a párkapcsolatokban a felek TÚL SOK kompromisszumot kötnek. TÚL SOKSZOR próbálják egymáshoz igazítani személyes vágyaikat. Sokkal célszerűbb volna és nagyobb elégedettséggel járna, ha a felek tökéletesen megőriznék autonómiájukat a házasságon belül is. Alig akad olyan kérdés, amiben meg kellene állapodni, vagy folytonos konfliktusforrássá kéne tenni. Ahol például nincs közös kassza, ott megszűnnek a pénzügyi viták. Ahol szexuálisan nyitottak a felek, ott értelmét veszti a féltékenység és a megcsalás fogalma. Amikor már gyerekek is vannak, ott már valóban megjelenik a napi szintű szervezés igénye, ám ezt sem nevezném rossz ízű kompromisszumnak, sokkal inkább könnyed családmenedzsmentnek.

2018.04.19. 06:16:19

Szerintem rohadtul nem mindegy, hogy ezek a hibák, amelsikeket elfogadunk a másikban hiányosságok, amelyeken változtatni lehet, vags az illető alapszemélyiségének része, esetleg csak valamilyen máshogy gondolkodásból, más érdeklődésből fakadó dolog (lásd a focimeccses példát), amit lehet higy a másik hibának fog fel. Mert ezek közül csak az első az, amin egymást motivalva javítani tudnak, a többi ugyanúgy méreggé válik, ha egymásra erőszakolják kompromisszum helyett. Azoknál vagy az segít, hogy ha tűréshatáron túli a másiknak, akkor eleve nem mennek bele a kapcsolatba, vagy szakítanak, ha meg belüli, akkor bizony el lehet fogadni.

G. Nagy László 2018.04.19. 09:34:26

@diszkriminans: Nagyjából egyetértek. Nyilván olyanokkal érdemes kapcsolatba kerülni, akiknek az alapszemélyisége értékes. Az apró hibákon könnyű javítani, ám tényleg léteznek menthetetlen esetek, ezeket érdemes messze elkerülni.