téveszmék

"Egy gyerek nem gyerek"

2018. április 15. - G. Nagy László

egy_gyerek2.jpg

 

Annak idején, amikor e közmondás született, a korszellem elsősorban azért tartotta problémásnak a kevés számú utódot, mert bármiféle tragédia esetén a szülők támasz nélkül maradtak. Ma már ez nem igazán meghatározó szempont. Nem csak azért, mert háborúk és pusztító járványok hiányában a fejlett civilizáció gyermekei jellemzően megérik a felnőttkort, de morálisan is fejlődött annyit a nyugati világ, hogy a 21. században már nem azért nemzünk utódokat, hogy azok eltartsanak bennünket. A címbéli közmondást használva manapság sokkal inkább a gyermekek szükségleteit tartjuk szem előtt, s az egykék magányától igyekszünk megóvni őket. Ez már egy legitim, erkölcsileg helyes aspektus. A jelen poszt mindazonáltal egy harmadik szempontra fókuszál: a kérdés szociológiai okait és demográfiai hatásait vizsgálja.

 

Tény, hogy a tipikus fehér, európai nő egy gyereket szül, míg az afrikai ötöt. (Az amerikai Pew Research intézet 2015-ös becslése szerint a teljes termékenységi arányszám a világon a kettő között csaknem félúton, 2,4 körüli értéket mutat, miközben az egyes populációk szinten tartását a 2,1-es érték szolgálja.) Mindez jó pár kérdést felvet:

  • Jelent-e ez bármiféle problémát?
  • Miből fakad a jóléti társadalmak alacsony gyermekvállalási hajlandósága?
  • Mit lehet tenni, hogy változzon a trend?
  • Mit kezdenek a jelenséggel a világ vezetői?

 

Konrad Lorenz már 1973-ban, A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című művében megkongatta a vészharangot, a vétkek közül első helyen említve a Föld túlnépesedését. A könyv megjelenésének idején 4 milliárdan éltünk a bolygón, jelenleg csaknem kétszer annyian. Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy mekkora az optimális méretű populáció a technológia és az infrastruktúra jelenlegi színvonalán, pláne hogy mekkora lesz húsz, vagy ötven év múlva. Hallunk olyan hangokat, hogy másfél milliárd embernél többet nem tud kényelmesen eltartani a Föld, míg más elemzők szerint akár 15-20 milliárdot is. A probléma kettős: ökológiai és gazdasági természetű egyben. Az előbbit a legtöbben értik: minél többen vagyunk, annál többet fogyasztunk, s ezzel százféle módon tesszük tönkre környezetünket. Az utóbbi már nem mindenki számára világos. Ahhoz, hogy az emberiség jóléte pozitív irányba mozduljon, a tőkejavaknak gyorsabban kell növekedniük, mint a népességnek. (Ha csak három lapátom van, hiába alkalmazok öt embert, az utolsó kettő már semmiféle értéket nem fog teremteni, csak a költségeket növeli. Előbb érdemesebb volna beruháznom, két új lapáttal bővítve az eszközparkot.) Ha az ember elég értelmes faj volna, úgy nem fokozná a saját nyomorúságát, hanem lényegesen tudatosabb szaporodási stratégiát követne. Simán lehet, hogy 10-15 év múlva - a mezőgazdaság és az élelmiszeripar forradalmi változásai, a környezettudatos technológiák, a megújuló energiák széles körű felhasználása és az automatizáció nyomán - már semmiféle gondot nem okoz majd 7,5 milliárd ember jólétének biztosítása, jelenleg azonban a legkevésbé sem vidám az összkép. Mindezeket figyelembe véve elvileg nem jelent problémát a népességcsökkenés, Európa egyébként is az egyik legsűrűbben lakott kontinens. Maximálisan egyetértek Csányi Vilmossal, a világhírű etológussal: magam is szívesebben élnék egy ötmilliós Magyarországon, ahol mindenki megtalálja a számítását, mint egy tízmilliós hazában, ahol a társadalom fele folyamatosan elégedetlen. Ám ez csupán teoretikus lehetőség. Az állami egészségügyi és nyugdíjrendszer miatt kényszerpályán az egész európai civilizáció: a népességfogyás az állami költségvetéseket és az ellátórendszereket veszélyezteti. Vegyük észre: tisztán piaci alapon működő társadalmakban nincs ilyen kötöttség; a populáció mérete szabadon, rugalmasan változhat mindkét irányban.

 

A társadalomkutatók egyik legfontosabb kérdése évtizedek óta, hogy miért születik ilyen kevés gyerek a jóléti államokban, holott - első ránézésre - ennek ellenkezője volna logikus. Az okok között minden esetben megjelenik a mesterséges fogamzásgátlás széleskörű elterjedése. Joggal, hiszen a felmérések szerint a teljes bolygón a szexuális életet élők kétharmada használ valamiféle fogamzásgátló eszközt. Nyilvánvaló azonban, hogy nem sírjuk vissza a múltat, s nem tekintünk irigykedve Afrikára, ahol még mindig a puszta ösztönök uralkodnak a tudatosság felett. Sokan a hedonizmust teszik felelőssé. Azt mondják: annyiféle elérhető élménnyel gazdagodhat az ember, a családalapítás csak egy ezek közül, ráadásul drágább is, mint a karibi nyaralás, vagy a nepáli hegymászó túra. Ebben is van valami, ám magyarázatnak ez is rém karcsú. Gyermeket hozni a világra és felnevelni - semmihez sem hasonlítható élmény. Nem pótolja sem kutya, sem macska, sem világ körüli utazás. Arról nem is beszélve, hogy e téren sem sírjuk vissza a csóró és ingerszegény múltat, amikor nemhogy internet nem volt, de útlevelünk sem, sőt hétfőnként tévéadás sem... Léteznek olyanok, akik a nők megváltozott társadalmi szerepét okolják. Azelőtt - mondják - egyszerűbb világ volt. A nők otthon maradtak, vezették a háztartás és nevelték a gyerekeket. Ebben is van igazság, de még ha a női egyenjogúság volna a népességfogyás egyetlen oka - ahogy messze nem az - akkor sem tehetnénk ellene semmit. Az emberi szabadságjogok magasabb rendű értékek, mint a stabil létszámú populáció. Elég megnézni "A szolgálólány meséje" című filmet, vagy a későbbi, azonos című sorozatot, hogy felálljon a szőr a hátunkon a diktatórikus, fundamentalista, gyermekszülés-orientált társadalmat látva. Akár a fogamzásgátlás lehetőségéről, akár az ingergazdag környezetről, akár a női egyenjogúságról beszélünk, ezek mind értékek; a szabadságról és a tudatosságról szólnak, s valójában nem is tehetők felelőssé a gyermekvállalási hajlandóság alacsony szintjéért.

 

Amikre igazán érdemes odafigyelnünk, azok az európai lakosság körében készített kérdőíves felmérések (pl. Gallup, Eurobarometer), melyek azt firtatják, hogy a megkérdezettek hány gyereket szeretnének. Az általam ismert kutatások mindegyikére igaz, hogy az átlagos érték - akár Magyarországot, akár a kontinens egyéb országait tekintjük - mindenütt 2 feletti. Szó sincs tehát arról, hogy az európai embereknek már nincs kedvük utódokat nemzeni és szülni. Persze, látjuk, hogy a nemi szerepek sokat változtak az utóbbi évtizedekben. Egészen biztos, hogy a házasság és az elköteleződés már nem ugyanazt jelenti, mint ötven évvel ezelőtt. A lényeg viszont fikarcnyit sem változott: az emberek ugyanúgy vágynak gyerekekre és unokákra, mint bármikor a történelem során, csupán tudatosabban terveznek családot. Az a tény pedig, hogy vágyaik és a valóság ennyire távol kerültek egymástól, semmiképpen sem írható az individualizmus, vagy az elkényelmesedés számlájára, ahogy a legtöbben magyarázni szokták. Olyan elemzéssel is találkoztam már, amely egyenesen a kapitalizmust tette felelőssé az európai népességfogyásért. Ezek a magyarázatok jó esetben téveszmék, rossz esetben szándékos félrevezetések, ócska hazugságok. A valódi mozgatórugó végtelenül szimpla; nem más, mint az anyagi biztonság kérdése. Ezt támasztja alá a családtámogatási intézkedések jól mérhető sikere, a másik oldalról ezt igazolja Nyugat-Európa jelenlegi társadalmi szerkezete. Ahogyan Douglas Murray írja: "Három típusú embernek van ma három, vagy annál is több gyereke: a nagyon gazdagoknak, a szegényeknek, vagy az új bevándorlóknak."

 

A történelem jelentős részében úgy élt a világ, ahogy a mai Afrika: rengeteg születés, magas gyermekhalandóság, kevés érzelmi kötődés az utódokhoz, s konzervált szegénység, mely nem volt sokkal nyomasztóbb hat gyerekkel, mint kettővel. A világ azonban rengeteget változott. Az átlagember számára elérhetővé vált az a szintű jólét, amely az elmúlt pár ezer évben megközelítőleg sem.  A legfényűzőbb luxus azonban ma már nem az extrém sportautó, vagy az egzotikus nyaralás, hanem éppen a gyerekvállalás. Pár generációval ezelőtt majdnem mindegy volt, hogy a parasztház egyetlen helyiségében négyen, vagy nyolcan hajtották álomra a fejüket, s azon sem aggódott különösebben senki, hogy miből fedezik majd a gyerekek egyetemi oktatását. Manapság - egyre magasabb ingatlanárak mellett - minden gyereknek megfelelő lakókörnyezetet, minimum külön szobát szeretnénk biztosítani, s már csecsemőkorukban azon kattogunk, hogy mibe kerülnek majd a különórák, edzések, pláne a felsőoktatás. Azt kell észrevenni, hogy amikor kifejezetten gazdag országokban szerény számú gyerek születik, ott a valami nagyon el van rontva. A nemzeti össztermék adatokat látva a baj nem azzal van, hogy kevés értéket állítanak elő, ezért a kapitalizmus hibáztatása fatális tévedés. A gond nyilvánvalóan az újraelosztási rendszerben keresendő. Ha megnézzük az Egyesült Államok szaporodási rátáját, azt látjuk, hogy - megelőzve valamennyi európai országot - 2 fölötti értéket mutat, ezen belül a fehér nők átlagosan 1,8 (!) gyereket hoznak a világra, miközben az egy főre jutó GDP nagyságrendileg megegyezik Dánia, vagy Svédország adatával. A képlet borzasztó egyszerű: az amerikaiakat nem adóztatják agyon, így bőven marad pénz a családra.

 

Európa vezetői úgy döntöttek, hogy nem követik a tengerentúli mintát, hanem jóléti államokat hoznak létre, magas szintű központi ellátással, s ezt finanszírozandó brutális adóterhekkel. Ez a rendszer látszólag kényelmes és élhető, azonban pontosan az alacsony gyerekszám mutatja meg hosszútávú életképtelenségét. Az öreg kontinens kormányai természetesen évtizedek óta tisztában vannak a lesújtó demográfiai adatokkal, mégsem voltak hajlandóak elgondolkodni azon, hogy rossz úton járnak. Ehelyett inkább úgy döntöttek, hogy ázsiai és afrikai bevándorlókkal pótolják a meg nem születő európaiakat. Hogy ez a hetvenéves folyamat mihez vezetett, ma már pontosan láthatjuk. Jómagam csak azon csodálkozom, hogy a nyugat-európai polgárok miként tűrik azt a végtelenül erkölcstelen folyamatot, melynek keretén belül az ő jövedelmükből finanszírozzák a teljes leváltásukat. (Én még Magyarországon is ki vagyok akadva az elvonások mértékétől. Még kevésbé volna őszinte a mosolyom, ha az államháztartási bevételek jelentős részét idegen kultúrákból érkező gazdasági menekültek segélyezésére fordítaná a kormány. Svédország 2015-ben 50,4 milliárd koronát költött a bevándorlókra, ez kb. a magyar költségvetés 8%-ának felel meg.) Számos népet kiraboltak és elpusztítottak már a történelem során, hódítással, gyarmatosítással, katonai diktatúrával. De olyan még eleddig sosem volt hogy egy nép önként döntött volna a saját kivéreztetéséről. Most elérkezett ez is.

  

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr5713827728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tompahawk · https://oberwaldmeister.blog.hu 2018.04.16. 09:35:48

Saját elméletem szerint a gyermekvállalási hajlandóság csökkenésének oka Európában és az egyesült államokban a gyengeség. Már annyira kiszolgáltak és kényelmesek vagyunk (mérnökök ezrei dolgoznak túlórában csak azért, hogy ne kelljen kézzel nyitnunk a kocsi csomagtartóját) hogy a gyerekvállalás terhei egyre többek erejét haladják meg. Mert azok nem lesznek könnyebbek, révén gyereknevelő robot még nincs...elterjedve. Egy gyerek fárasztó, sokszor unalmas, a szomszéd, a gyerekpszichológus meg csak elvárásokat támaszt. Egy félrenevelt, hisztiző gyerek meg egyre nagyobb elrettentő erő. Az a kevés aki születik olyan mértékben alakítja át, darálja be a családot amiben megszületik, hogy abból egyre többen nem kérnek. A gyerek az, akinek nem mondunk nemet, aki ha nem tablettal (miközben nyomkod, engedi, hogy szájába lapátolják a kaját) etetik tombol és talán éhen is halasztja magát, ha nem puppog neki közben valami neurotikus rajzffilm...tényleg rossz nézni. Elnézve a szomszéd gyerekeit egy szikrányi aranyosság, gyermeki báj, kedvesség nincs bennük. Egy csokival fülig kikent (mást nem is hajlandó megenni a csokin a nutellán meg a banánon kívül) zsarnokot látok, akinek megnyilvánulásai elsősorban összerezzentik a szülőket. Ráadásul a legtöbb autóba max 2 gyerekülés fér. Egy afrikai gyerek hat évesen már átvágott a sivatagon gyalog, a tengerten meg gumicsónakban. Egy európai gyerek még nem tette meg a babakocsi és a mászóka közötti utat marékniy győri édes keksz nélkül. Ott aztán megáll és elvonyította magát, hogy az anya jöjjön és tegye fel, mert a keksztől nem tud kapaszkodni. Az anyuka pedig fut, az öröm minden látható jele nélkül és felteszi.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.04.16. 09:49:04

"
- Jelent-e ez bármiféle problémát?
"
Önmagában nem. A tévhitekkel ellentétben a bolygó sokkal több ember számára is lakható, mint amennyit jósolni szoktak.

"
- Miből fakad a jóléti társadalmak alacsony gyermekvállalási hajlandósága?
"

Az állatvilágban is megfigyelhető, hogy azoknál az állatoknál kevesebb az utód, ahol az egyed "minősége" fontos, és ebbe sokkal több energiát fektetnek. Fordítva: a sok utód akkor jellemző, ha annak felnevelésére a szülők nem fordítanak sok energiát és a mennyiség felülírja a minőséget.

"
- Mit lehet tenni, hogy változzon a trend?
"
Az afrikai termelékenységi ráta akkor fog csökkenni, ha mennyiségi szemléletet felváltja a minőségi szemlélet, ehhez meg az kell, hogy az erőforrásaikkal hatékonyabban gazdálkodjanak.

"
Mit kezdenek a jelenséggel a világ vezetői?
"

Ha azt akarják, hogy ez a folyamat ne vezessen fölösleges konfliktushoz, akkor hagyják, hogy a szabad piac keretein belül zajoljanak ezek a folyamatok. Bármilyen központi beavatkozás - legyen szó háborúról vagy állami szintű újraelosztásról - torzítja ezt és csak konfliktushoz vezet.

2018.04.20. 13:29:38

@Tompahawk:
Ez azért nem igaz, mert ebbe előtte kevés ember gondol bele.

Amit én látok, budapesti 20-as, kora 30-as, diplomás pároknál az olyasmi, amit a szerző is ír: lakás probléma. Elkezdenek dolgozni az egyetem után, keresnek Budapesten fejenként 200-300 nettót, 4-5 év után már 300-400-at, ha az egyik nagyon jó a szakmájában, akkor többet, de ha az egyik közalkalmazott (pl. tanár), akkor kevesebbet. Ha nincs szülői segítség, talán 15 év alatt szednek össze egy olyan lakásra pénzt, de legtöbb esetben csak önrészt, amibe 1, talán 2 gyereket vállalnának. Egy 1+3 szobás panel ma 30 millió körül van Budapest valamely külváosávan, ez kb. a minimum 2 gyerekhez. A legtöbbjük 30 éves koea közelében még egy garzont sem tudott venni, albérletben laknak. És nem azért, mert szórják a pénzt. És én főleg olyan példákat látok, akik egyetemen végzéskor már stabil párkapcsolatban voltak, sokan messze nem tartanak akkor még ott.

2018.04.20. 13:31:59

Egyébként visszavezethető a probléma az urbanizációhoz, ma mubkahelyek 90%-a nagyvárosokban van, ahol korlátozott a hely, így drágák a telkek, házak, lakások. De ez nem egy olyan folyamat, amit meg lehet fordítani csak úgy, nem kívánhatjuk, hogy majd a modern világban paraszti életmódot éljenek az emberek.