Kismilliószor megfogalmaztam már, hogy a jólápoltság az emberré válás alapja. Ebben a mondatomban mindig volt valami szándékolt bántó él, némi polgárpukkasztó célzatú túlzó jelleg. Ám amióta először kezembe vettem Geoffrey Miller A párválasztó agy című könyvét, már közel sem tartom túlzásnak. Ha megkérdeznénk az utca bamba járókelőit, hogy mitől lett a homo sapiens olyan, amilyen, bizonyára kapnánk pár érdekes válaszverziót. Lenne, aki a Teremtőre hivatkozna, mások a természetes szelekcióra, melynek során azok a mutációk maradtak fenn, amelyek a legjobban alkalmazkodtak a változó környezeti tényezőkhöz. De alig hiszem, hogy akadna bárki is, aki az emberré válás legfontosabb mozgatórugójára akár csak halványan is utalna. Pedig borzasztó egyszerű: tetszeni akarunk a csajoknak.
A legtöbben tisztán emlékszünk John Keating (Robin Williams) szavaira a Holt költők társasága c. filmből: "a költészet célja az udvarlás". 1989-ben csupán naivan romantikus gondolatnak tűnt, ma már - az evolúciós pszichológiának köszönhetően - pontosan tudjuk, hogy mennyire igaz. Sőt: nem túlzás azt állítani, hogy szinte minden, ami kiemel bennünket az állatvilágból - nyelv, művészetek, ruházkodás, lakberendezés, vallás, filozófia, erkölcs - gyakorlatilag a szexuális szelekció terméke. Semmi más nem indokolja ugyanis azt a pazarlóan költséges evolúciós csúcsproduktumot, amit emberi elmének nevezünk. És most nem csak arról van szó, hogy lám, az állatvilág túlnyomó többsége kiválóan elvan fejlett agyberendezés nélkül. Ami igazán szembetűnő, az az, hogy hosszú tízezer évek teltek el az emberiség történelmében úgy, hogy a közel másfél kilós agyunkat bármilyen látványos tevékenységre használtuk volna. Generációról generációra semmi mást nem tettünk, csak tétován dézsmáltuk a szavannák gyümölcsfáit, miközben koponyánkban egy ötször akkora hardver dübörgött, mint amekkorát testtömegünk indokolt volna. Márpedig az evolúció szigorú puritánsággal mér: csakis olyan innovációkra teszi rá kézjegyét, amelyek azonnal profitot termelnek.
Charles Darwin munkásságának korabeli kritikusai jellemzően nem is elsősorban a természetes szelekció elvét támadták, sokkal inkább a szexuális szelekció gondolatával volt problémájuk, különösen azzal a megállapítással, hogy mindig a nőstény választ. Ez teljesen ellentétes volt az akkori társadalmi felfogással, mely szerint jellemzően a férfi döntött, s a lányok, asszonyok ezt csendben elfogadták. Pedig Darwin több tucat példát hozott: a hím madarak színpompás tollazatát (megemlítve természetesen a páva büszke farktoll-parádéját), az énekesmadarak dallamvilágát, a szarvasok pompás agancsait, a bogarak színgazdag kitinpáncélját (köztük a világító szentjánosbogarakat), a majmok különféle arcszőrzeteit, s nem utolsó sorban a megszámlálhatatlanul sokféle állati illatanyagot. Ezek nemhogy nem segítik a közvetlen túlélést, de egyenesen kockázatossá is teszik a létezést, hiszen minden esetben feltűnést keltenek, s esetenként még a szabad mozgásban is korlátot jelenthetnek (nagyméretű agancsok és farktollak). Jól érzékelhető tehát, hogy az állatvilág hímjei hajlandóak komoly rizikót vállalni azért, hogy a nőstények számára megfelelően vonzókká váljanak. Ösztöneik pontosan jelzik, hogy a szürke nyúlbélák nem rúgnak labdába a petesejtekért folytatott meccs során.
Mindezt tudva és látva tökéletesen érthetetlen az az attitűd, amit igénytelen férfiak jelentős tömegei képviselnek. Nem is elsősorban a zoknis-szandálos, pólót a rövidnadrágba betűrő, hasitasis lúzerekre gondolok. Ők, szegények azt sem tudják, hol vannak, abszolút vakok és süketek a környezetükre, s természetesen totálisan esélytelenek arra, hogy egy valamire való nőben valódi vágyat ébresszenek. Sokkal inkább azok járnak a fejemben, akik - tökéletesen szembemenetelve az evolúcióval - még ideológiát is gyártanak a férfi puritánság üdvözítő volta mellett. Jelmondataik: "az igazi férfi nem piperkőc"; "csak a melegek divatoznak"; "száz kiló alatt a férfi csak papírnehezék" stb. A kisebbik baj az, amikor mindez csak a lustaságot és igénytelenséget elfedő kamuduma. Jóval nagyobb a gond, amikor komolyan is gondolják. Amikor valódi hittel tudják megfogalmazni, hogy a karcsúsított szabású zakó langyi, a parfüm és az ékszer minden formája nőies és a díszzsebkendő meg egyenesen nevetséges. Ezeknél a vaskalapos vikingeknél igazán mélyen gyökerezik az a barbár kultúra, mely csakis az erőt, a harcot, a praktikumot és a túlélést tekinti férfiasnak; a szépséget, a kreativitást, a művészeteket és a jólápoltságot - mint komolytalan területeket - leginkább meghagyná a nők számára. Ma már kissé furának tűnik, hogy ez az attitűd hogy volt képes egyáltalán mostanáig fennmaradni. A magyarázat egyszerű: mindaddig, amíg léteznek olyan nők, akik a bitang barbár favágóra buknak, addig ez a világlátás is tovább él. (Márpedig ha egy nőnek választania kell a kockás inges, százkilós medve és a nyüzüge, bizonytalan divatmajom között, úgy a döntés - még ha fintorogva is - tízből kilencszer az előzőre fog esni. Az optimum természetesen az erős és határozott, ugyanakkor jólápolt, igényes, szellemileg is jól vértezett férfi.)
Ami igazán csodálattal tölt el, az a különböző vallások zseniális húzása, ahogyan rátették kezüket az emberi szexualitásra. Ahhoz persze nem kellett különösen éles szem, hogy érzékeljék, micsoda hajtóerő a testiség. Már önmagában azért megérte törvényekkel szabályozni a szexualitást, hogy képesek legyenek uralni a lelkeket. Ám ha mélyebben belegondolunk, ennél jóval többről van szó. A testiség maga a teremtés, vagyis közvetlen konkurenciáját jelenti a teremtő Istennek. Nem csupán a gyermekáldás szimpla mozzanata okán, hanem kifejezetten a szexuális szelekció hosszú távú hatását tekintve, mely gyakorlatilag megteremtette magát az embert. Azért váltunk azzá, akik ma vagyunk, mert évezredeken keresztül hajkurásztuk a nőket, s kimagasló agykapacitásunknak köszönhetően képesek voltunk minden olyan szirupos mondatot, gavallér nagylelkűséget, meggyőző dominanciát, szellemes geget, csalárd trükköt elsajátítani és bevetni, amely közelebb vitt bennünket a Paradicsom kapujához. Természetesen az egyházalapító atyák mit sem tudhattak az evolúcióról, pláne az evolúciós pszichológiáról, de valahogy mégis érezhették, hogy a szexualitás a kulcsa mindennek.
A természetes szelekció konvergens folyamat. Ez azt jelenti, hogy térben és időben egymástól függetlenül kialakultak az olyan létfontosságú testrészek, mint a szem, a végtagok, vagy épp a szív. A természetes szelekció logikája azt diktálná, hogy csupán kevés számú, magas fittségű faj létezzen. A biológiai sokszínűség elsősorban a divergens módon ható szexuális szelekció eredménye, mely a hipergám nőstények ízlése szerint egyre nagyobb agancsokat, egyre színpompásabb tollazatokat és egyre összetettebb elméket produkál, ezáltal újabb és újabb fajokat hozva létre. Pontosan a szexualitásunk tett emberré bennünket, így minden okunk megvan rá, hogy komolyan vegyük, s a jó ízlés határain belül legyünk annyira piperkőcök, amennyire csak lehet. "Cherchez la Femme!" - mondja a francia. Kezdem megérteni, mit jelent.
