téveszmék

téveszmék

"Egy szál cigi nem a világ"

2018. szeptember 10. - G. Nagy László

cigi6_1.jpg

 

Él bennem egy idealizált világ képe, amelyben az emberek egytől egyig szabadok és józanok. Nem köti őket semmiféle külső korlát, sem belső kényszeresség. Csupa olyan dolgot tesznek, amelyek hasznosak, vagy élvezetesek. Esetleg: hasznosak, mert élvezetesek. Jómagam is igyekszem így élni, hiszen ez tűnik racionálisnak; valójában - a természetes és szexuális szelekció révén - ez az isteni teremtés logikája. Az értelmes létezéshez hozzátartozik az is, hogy kigyomlálunk minden káros, vagy csupán felesleges eszmét, gondolatot, cselekedetet, szokást és hagyományt. A magam részéről a dohányzást is idesorolom.

 

Csak a rend kedvéért: mindenki úgy teszi tönkre magát, ahogy akarja. A cigarettázásnak mindössze két morális vetülete létezik. Az egyik a passzív környezet mérgezése, ezt figyelembe véve helyes elv a közösségi terekben való tiltás, vagy korlátozás. A másik költségvetési természetű: a dohányzás drasztikusan növeli a rák, az agyvérzés és a szívkoszorúér-betegségek kockázatát, ami - államilag finanszírozott egészségügyi ellátást alapul véve - nyilvánvalóan hat a központi kiadások mértékére. Mélyen erkölcstelen volna, ha e káros szenvedély mellékhatásait mások viselnék, így a dohánytermékek adótartalmának elvileg fedeznie kellene az egészségügyi többletköltségeket. Manapság idehaza minden szál cigaretta árának háromnegyede adótartalom (több mint a fele jövedéki adó, közel a negyede ÁFA), s az Európai Unió elvárása szerint ez még tovább növelendő (Brüsszel irányelve alapján a jövedéki adó mértékének legalább a 60%-ot el kell érnie).

 

Szó sincs tehát arról, hogy a dohányzás önmagában vétkes, elítélendő cselekedet volna, ám az egészen bizonyos, hogy brutálisan rontja az emberi élet minőségét. Az egészségügyi kockázatokat már említettük. Számomra teljesen érthetetlen, hogy miért hajszol bárki olyan szenvedélyt, amely előbb vagy utóbb egészen biztosan megbetegíti, ám ez csupán egyetlen - bár annál súlyosabb - szempont. Még azok is, akik nem várják meg a tüdőrákot, vagy lábuk érszűkület miatti amputálását, s még időben leszoknak, kivétel nélkül arról számolnak be, hogy összehasonlíthatatlanul jobban bírják a mozgást, a sportolást, mint azelőtt. Évente hozzávetőlegesen 360 millió doboz cigarettát adnak el idehaza, ez egy laza 40 ezer forintos költségtételt jelent fejenként - ebben az átlagértékben az újszülöttől az aggastyánig mindenki pöfékel. Figyelembe véve, hogy "csupán" minden harmadik magyar dohányzik, egy átlagos fogyasztó 120 ezer forintot költ évente; egy vérbeli nikotinfüggő ugyanakkor - aki nem éri be napi két doboznál kevesebbel - közel egymilliót is elfüstölhet egyetlen esztendő alatt. Arról nem is beszélve, hogy e függés a kiadási oldal mellett a bevételi oldalt is negatívan érinti: egy sor olyan munkafolyamat létezik, amelynek a hatékonyságát számottevően rontják a kényszerű cigiszünetek. Az egészségügyi és anyagi pusztításon túl a cigaretta képes a vonzerőnket is teljes romlásba dönteni. A nikotinos-kátrányos sárgásbarna fogkövek legalább annyit rontanak a megjelenésen, mint a rohamosan ráncosodó, öregedő arcbőr. És akkor még az elviselhetetlen bűzről nem is beszéltünk, amely a dohányosok autójából, lakásából, ruhájából, szakállából, bőréből és mindenek előtt a szájából árad. Minden fiatalkorú ismerősömnek azt szoktam javasolni: nyugodtan szokjanak rá a cigire, ha azt akarják, hogy a kutyának se legyen kedve csókolózni velük.

 

Nyilván nem a dohányzás az egyetlen káros szenvedély. A drogok ugyancsak tönkrevágják az egészséget. A szerencsejátékok hasonlóan költségesek. Az alkoholtól sem lesz finomabb a leheletünk. Ezeket sem ajánlanám jó szívvel a gyerekeimnek, de legalább érzékelem bennük az élvezet-faktort. Megértem azokat, akiket magával ragad a drogok különféle tudatmódosító hatása (azzal együtt, hogy sosem próbáltam egyet sem). Pontosan ismerem a szerencsejátékok semmihez sem fogható, bizsergető izgalmát. Ahhoz sem fér kétség, hogy pár pohár ital nagyszerűen hozzájárulhat az emelkedett hangulathoz, legyen szó szolid kerti sütögetésről, zúzós házibuliról, avagy ígéretes randiról valami szende szőkével. A cigarettában semmi ilyen jellegű örömforrást nem látok. Nem lazít el, nem kölcsönöz jókedvet, nem kecsegtet nyerési eséllyel. Valójában nem több egy rossz szokásnál, amelyet egyszer - ki tudja miért - a nyakába vesz az ember, hogy az esetek többségében sose szabaduljon. Egészen konkrétan azt érzem, hogy a dohányzás is hasonlóképpen működik, akár egy elhibázott házasság, egy pusztító vallás, egy mérgező ideológia, vagy egy meghaladott, idejétmúlt hagyomány. Nem látjuk semmiféle hasznát, sőt érezzük, ahogy elszívja erőnket, mégsem tudunk kilépni a fojtó ölelésből, mert annyira eggyé váltunk vele.

 

Ha már egyetlen épkézláb érvet sem tudunk felhozni a cigaretta mellett - és tényleg nem -, joggal merül fel a kérdés, hogy miért dohányzik minden hetedik földlakó, s minden harmadik magyar. Mivel valós élvezetet nem okoz, csakis a kínzó nikotinhiány enyhítését szolgálja, az adekvát kérdés sokkal inkább így hangzik: miért szoknak rá oly sokan? A válasz pontosan ugyanaz, mint a rossz házasságok, a pusztító vallások, a mérgező ideológiák és az idejétmúlt hagyományok esetén. Birkaszellem. A kiközösítéstől való félelem. Ha a brigádból majdnem mindenki szívja, hogyan maradhatnék ki? Ha az osztálytársak közül a többség már kipróbálta, és tényleg olyan felnőttesen áll a kezükben, pont én legyek az éretlen kölyök, akinek még ehhez sincs elég bátorsága? És valljuk be őszintén, a legtöbben példaképként tekintünk Hank Moodyra, a zseniális Kaliforgia c. sorozat David Duchovny által formált főszereplőjére, pedig az ő kezében is folyton ott a bláz, vagy épp a spangli. A gyerekeket különösen sajnálom, hiszen bennük folyamatosan munkál a bizonyítási vágy, a közösségi elfogadás feltétlen szükséglete, s a felnőtté válás igénye, miközben eszközkészletük többnyire még szegényes ahhoz, hogy egyéb készségekkel vívják ki a társaság elismerését és megbecsülését. A felnőtteknek ugyanakkor már bőven lehetne annyi eszük, hogy a beilleszkedés oltárán ne áldozzanak ekkorát. Nyilván nem fogunk meglepődni, ha ránézünk a statisztikákra: minél alacsonyabb az iskolázottság, annál nagyobb a dohányzás valószínűsége. Míg az alapfokú végzettségűek közül minden második hazánkfia cigarettázik, addig a diplomásoknak csupán a negyede (NDI, 2007).

 

"Egy szál cigi nem a világ" - állítják sokan, önmagukat nyugtatva, szembe menetelve a tudomány megállapításaival. A közelmúltban a British Medical Journal hasábjain közzétett kutatás szerint a naponta elszívott cigaretták számának jelentős visszafogása sem csökkenti megnyugtató módon a gyilkos betegségek kialakulásának kockázatát, csakis a teljes leszokás hoz átütő eredményt. Mióta Charlie huszonöt éve megénekelte, pontosan tudjuk: "Minden napra kell egy szippantás a jóból." Ezzel nehéz volna vitába szállni, ám ha választhatunk, lehetőség szerint ne a cigiből szippantsuk. Akkor már jöjjön inkább a "Jég dupla whiskyvel"...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4014227173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Guille 2018.09.10. 10:41:38

De miért írsz róla, ha nem érted? Azt te sem gondolhatod, hogy ennyien űznek egy szokást, ami semmit nem ad nekik legalább pszichésen. Hidd el, sok dologra "jó" ez a pótcselekvés, de ha soha nem csináltad, persze, hogy nem érheted meg. Amúgy meg van, aki szeret cigizni.

G. Nagy László 2018.09.10. 11:44:55

"De miért írsz róla, ha nem érted?"

Pont azért. Elárulom, van még egy pár dolog, amit nem értek a világban. Csak néhány, amelyekről már írtam korábban: Miért verik a szülők a gyerekeiket? Miért tanítanak annyi felesleges ostobaságot a z iskolákban? Miért rendezünk méregdrága temetéseket és igénytelen lagzikat? Mire jó a féltékenység és a társfüggőség? Miért gondoljuk, hogy etikus a sorkatonai szolgálat? Miért hisszük, hogy külső korlátok közé kell szorítani a szexualitást? Soroljam még? :)

Ezeket ugyanúgy gyakoroljuk, és ugyanúgy semmi értelme egyiknek sem. Attól persze még lehet szeretni bármelyiket, ha az ember kellően igénytelen, ostoba, vagy sérült.

Tranquillius 2018.09.11. 14:36:32

@G. Nagy László: Háát, amellett, hogy a dohányzás közterületen való tiltásával egyetértek, szerintem van benne ráció, hogy a pedofilokat börtönbe küldjük...

Égő_Víz 2018.09.11. 14:43:19

Szerintem nem minden esetben oka a rászokásnak a "birkaszellem". (Én pl. húsz évesen úgy szoktam rá, hogy egyedül ültem egy lakásban, és jó fél évig a legközelebbi barátaim előtt is titkoltam annak ellenére, hogy ők is dohányoztak.). Arról miért nem beszélünk, hogy az elhízás okozta egészségügyi problémák milyen mértékben terhelik meg a központi költségvetést - tudva, hogy a magyar lakosság kb. 2/3-a elhízott?
Az pedig elég szubjektív, hogy minek nincs semmi értelme. Szerintem például TV-t nézni semmi értelme, minden hír, ismeretterjesztő és szórakoztató tartalom elérhető az interneten is, ahol ráadásul sokkal egyszerűbben kiiktathatók a reklámok is.

G. Nagy László 2018.09.11. 14:59:54

@Tranquillius: És valószínűleg a sorozatgyilkosokkal is érdemes volna ezt tenni :)

Jennie 2018.09.11. 15:19:51

Sok magasan képzett, egyébként rendszeresen sportoló és egészségesen táplálkozó kollégámat látom az épület előtt naponta többször, ahogy szívják a cigit. Tisztában vannak a hatásaival de nem érdekli őket, nem is akarnak leszokni. Némelyikük megbánta, hogy rászokott, de semmit nem tesz, hogy leszokjon. Párválasztásnál sincs gond, találnak maguknak dohányos embert, van belőlük elég ugyebár.
Szüleim se bírtak leállni vele soha, az egész lakásban érezni, akárhogy szellőztetnek. Ha eltöltök ott egy napot, moshatok hajat.
Soha senki nem tudott rávenni, hogy cigizzek, de tudom, hogy rá tudnék kattanni. Az a kellemes stresszoldó hatás, amiről sokan beszámolnak, sokszor jól jönne, de ismerem magam annyira, hogy a piával együtt ezt is kizárjam az életemből.

midnightcoder2 2018.09.11. 15:48:29

Alapvetõen nem az a baj, hogy a dohányzástól mindenféle csúnya bubókat lehet kapni, hanem az, hogy a kuruzslók nemigen tudják gyógyítani òket. Ez pedig azért baj, mert ezeket a betegségeket szinte 100%-os biztonsággal elõbb-utóbb így is elkapod. A népesség nagy része rákban vagy agyvérzésben, esetleg infarktusban hal meg.

bda 2018.09.11. 15:48:45

Két nagyapám közül az egyik még mindig él, 83 éves és egész jól bírja magát, füvet nyír, hagyományos kézi kaszával kaszál, láncfűrésszel fát kugliz, fát hasogat stb. Persze vannak azért problémák amelyekre gyógyszert szed, sűrű vér, magas vérnyomás, ízületi gondok, de ezek ellenére megy és teszi dolgát megállás nélkül. Bányász ember volt 30 éven keresztül, jó ideig mozdonyt vezetett, gázolaj füstöt sokat szívott akarva-akaratlanul. Túlsúlyos ember volt amióta ismerem, de arra is emlékszem, hogy mikor nyugdíjas lett a 100 kilójával nem volt akadály lenyomni 30-40 fekvőtámaszt reggelente és utána folytatta az otthoni teendőket. Alkarján az erek néhol ujjnyi vastagságban dudorodnak a sok munkától. Ennek a nagyapámnak a dohányos öccse 10 éve halott, ahogy sajnos a másik dohányos nagyapám is 30 éve. A diesel autókban ellenséget látnak, a cigarettában valahogy nem, vagy legalábbis nem olyan szinten, hogy betiltanák a gyártását, érdekes dolgok ezek.

G. Nagy László 2018.09.11. 15:59:12

@bda: A diesel autók jelentősen hozzájárulnak a Föld klímaváltozásához, korlátozásuk, tiltásuk ennél fogva legitim lehet, ráadásul van helyette altervatív megoldás.

A dohányzás kapcsán nem ismerek ilyen globális hatásokat, viszont az egyént abszolút tönkreteszi. Mivel ez valójában magánügy - mindenki azt kezd a saját testével, amit akar - nem volna etikus betiltani. Ami fura: ismertem egy csomó olyan papot és szerzetest, akik a szexről le tudtak mondani, de a cigiről nem. Vajon Istennek jobban tetsző dolog önmagunk mérgezése, mint az egészséges lepedőakrobatika?

ansife 2018.09.11. 17:23:57

kár, hogy a legtöbb családon belüli erőszak, alkohol hatására történik, és nyugi, van élvezet a cigiben.

G. Nagy László 2018.09.11. 17:39:06

@ansife: Azt hiszem, nem lenne jobb a világ, ha ugyanennyi családon belüli erőszakos cselekedet történne, s azokat józanul követnék el... De persze értem, mire gondolsz. Kevés primitívebb dolgot tudok elképzelni, mint amikor valaki az alkoholra fogja az agresszivitását. Az legalább háromszoros öngól.

Mesélj, mi a jó a cigiben? Ugye nem azt akarod mondani, hogy megnyugtat, vagy hogy pazar unaloműző?

ansife 2018.09.11. 17:43:48

kitörölted egy kommentemet:)), nincs válasz, ahogy a többi cikkedet elnéztem, te inkább kinyilatkoztató vagy, de nem okos:), ennyit töltöttem a blogodon.

G. Nagy László 2018.09.11. 18:07:59

@ansife: Soha semmit nem törlök. A tiédet sem.

midnightcoder2 2018.09.11. 18:18:51

@bda: Az egyik nagyapám soha nem dohányzott, ahogy én sem, de a másik, aki elég erősen szívta szintén megért 74 évet, és bár a halálát összefüggésbe lehet hozni a dohányzással ha nagyon akarjuk (trombózis), de azért az is belejátszhatott, hogy előtte hosszú utat tett meg egy kocsi hátsó ülésén ülve, elég szűk helyen.

A dízel által kipufogott mikrokorom részecskék pedig, amik simán átmennek a részecskeszűrőn is, folyamatosan öntik el a városok utcáit. Akkor hiszek majd a tiszta dízelekben, ha a kipufogót a tulaj bevezeti az utastérbe.

midnightcoder2 2018.09.11. 18:20:48

@ansife: Mint már mondtam, nem az a baj, hogy rákot kapsz, hanem az, hogy a kuruzslók nem tudják gyógyítani. Az hogy rákot kapsz csak idő kérdése - illetve persze előbb agyonüthet valaki, vagy elüthet egy autó, vagy agyvérzést, esetleg infarktust kaphatsz. De ha nem, akkor szinte biztos, hogy a rák visz majd el.

G. Nagy László 2018.09.11. 18:25:53

@ansife: Köszönöm az ajánlást, elolvastam, egyet is értek a leírtakkal. A befejezés:

"David Spiegelhalter, a Cambridge-i Egyetem professzora nem vett részt a kutatásban, de megjegyezte, hogy bár nincs biztonsággal fogyasztható alkoholmennyiség, ez mégsem ok arra, hogy az egészségügyi kormányzat az absztinenciát javasolja. Ehelyett azt ajánlják, hogy se a férfiak, se a nők ne igyanak többet heti 14 egységnyi alkoholnál."

Én még ezt a 14-et is soknak tartom. Ebből kétszer durván be lehet rúgni...

Takony(Aki az élet vizet issza) 2018.09.12. 10:25:48

Az ideális cél az, hogy a dohányosoknak joguk legyen önmaguk pusztításához, a nemdohányzóknak meg a tiszta levegőhöz, és egyik jog se csorbuljon a másiktól. Ez nagyjából megvan nálunk a kijelölt dohányzóhelyeknek és a tiltott területeknek mint. pl a buszmegállók - köszönhetően. Úgy igazságos, hogy a dohányosok maguk fizessék az egészségügy többletköltségét (és ez természetesen így kéne hogy legyen a szemétkaját zabáló és alkesz embereknél is) - erre szolgál a hatalmas különadó. Csak bármennyi is az, még így se fedezi a dohányzás okozta betegségek kezelési költségét, ahogy hallottam nemrég.

Egyébként igen, tud jó érzés lenni a cigi, mint bármely tevékenység (van aki a kínzást is élvezi). Nem voltam soha állandó dohányos, de voltak időszakok amikor elszívtam egy-egy szálat, teljesen változó gyakorisággal. Hozzáteszem, mielőtt rágyújtottam volna elolvastam egy csomó orvosi tanulmányt, eskü. Soha nem alakult ki nálam nikotinfüggőség - gondolom mert annyit soha nem szívtam, legalábbis nehezen hiszem hogy a szervezetem nem lenne rá képes. Volt hogy rendszeresen elszívtam napi 2-4 szálat, aztán kimaradt pár nap gond nélkül.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2018.09.12. 10:33:37

Két dolgot szerettem egyébként a cigiben, és ezzel gondolom nem vagyok egyedül:
- kiveszem, beteszem, meggyújtom, beleszívok - mozdulatsor, a dohányosok nagy része ezt jobban kívánja mint magát a füstöt.
- simábban mentek az olyan időpocsékoló tevékenységek mint ide-oda elmenni, meg várni a buszra stb. Ez volt benne a legjobb. Mostanában már csak zenét hallgatok.

bda 2018.09.12. 11:27:40

@G. Nagy László:
Nyilván ezt szajkózza a média meg a környezetvédők, de valóban jelentősen befolyásolja a diesel autó a klíma változást? Nekem egy kicsit olyan mint a zsír és az étolaj esete. Ne egyél zsírt mert egészségtelen inkább olajjal főzzél, aztán később inkább zsírt egyél mint étolajat. Akár a Föld lapos esetét is vehetnénk alapul, milyen sokáig ez volt a tézis, hogy lapos, aztán, hogy gömbölyű. Állítólag volt itt jégkorszak, ill. pontosan még mindig az van ha lehet hinni a leírásoknak, csak voltak melegek is, a Pangeából is csak lettek külön földrészek, diesel autó nélkül is. Az én szemem elé még nem tettek olyan modellt ami egyértelműen és a laikus számára érthetően le lenne vezetve, hogy a gázolaj füst ennyi és ilyen arányban felelős a klíma változásért. Bár nem értek hozzá, de úgy gondolom nem is lehet ezt mérni, ahhoz vissza kellene pörgetni az idő kerekét és mondjuk éveken keresztül félre tenni a diesel járgányokat mérést csinálni és összehasonlítani a két időszakot. Amíg ilyen lehetőség nincsen addig csak találgatunk és hagyatkozunk pár ember elméletére, ami később kiderül, hogy ja mégsem úgy volt egészen, ja meg igen káros volt, de amit kitaláltak helyette az még rosszabb lett. Említhetek más példát is szajkózzuk, hogy a hal milyen egészséges, elviekben az is lehetne, én már 30 éve megkérdőjelezem ennek az állításnak a voltát, az összes halastó gyakorlatilag szántóföldek mellett fekszik. Na már most onnan azét csak bejut valamennyi vegyszer, műtrágya a vízbe amiben a hal úszkál. Manapság meg bukkannak elő felvételek, hogy a tengerben is mennyi műanyagot találnak vagy éppen magában tengeri élőlényekben. Pedig szeretem halat. Zárszóként ha a környezetvédő valóban védeni akar valamit akkor felejtse el villanyt, költözzön barlangba, dárdával vadászon, gyűjtögessen bogyókat, csiholjon tüzet stb. Én meg járok diesel autóval 30 évessel mert imádom.

G. Nagy László 2018.09.12. 13:07:07

@bda: Szerintem kevés ahhoz a saját életünk, hogy mindent személyesen próbáljunk meg felfedezni, igazolni, bizonyítani. Erre való a tudomány, s kell hogy legyen bennünk annyi alázat, hogy elfogadjuk a téziseit, még akkor is, ha sok olyannal találkozunk, amelyet később új megállapítások írtak fölül, vagy egészítettek ki. A lapos Föld sosem volt tudományos tézis, csupán egy szűk látókörű fantazmagória, szemben a (közel) gömbalakú Földdel. Ez utóbbit aligha kell bizonygatni, ezerszer lefotózták már.

A dízel kapcsán sincs kérdés a tudományos világban, gyakorlatilag mindenki egyetért azzal, hogy erősen környezetszennyező. Nem kell, hogy rosszul érezd magad miatta, nem a te hibád, hogy ilyeneket gyártottak anno, s hogy még ma is közlekedhetnek.

G. Nagy László 2018.09.12. 13:10:16

@Takony(Aki az élet vizet issza):

"kiveszem, beteszem, meggyújtom, beleszívok - mozdulatsor, a dohányosok nagy része ezt jobban kívánja mint magát a füstöt.
- simábban mentek az olyan időpocsékoló tevékenységek mint ide-oda elmenni, meg várni a buszra stb. Ez volt benne a legjobb. Mostanában már csak zenét hallgatok."

Rituálé, üres idő kitöltése. Pontosan így. Zenét hallgatni - szerintem - sokkal jobb unaloműző. Ahogy az olvasás is.

efi 2018.09.15. 00:01:26

A dohányosok fejében biztos, hogy nem okés valami.
Először is, az 1. cigi nyilvánvalóan szar, itt még nem játszik az, hogy ellazít, meg jól esik. Ahogy a 2. se. Aki innentől kezdve mégis folytatja a 3.-kal, meg a 4.-kel, hát arra most mit mondjak mégis, szerintem idióta.
Másodszor van bennük valami lekezelő nagyképű pökhendiség, egyszerűen cigizés közben látszik a képükön. Ahogy mindenkit lesz@rva fújják a füstöt, amíg lehetett, addig mindenkire és mindenre, most már hálisten csak maguk elé vagy fölé. Ahogy laza, ki ha nem én mozdulatokkal ütemesen emelgetik a szájukhoz, meg vissza. Ahogy semmivel sem törődve elpöckölik a betonra, földre, fűbe, mások orra alá, lába alá.
süti beállítások módosítása