téveszmék

"Minden úgy jó, ahogy van"

2018. szeptember 19. - G. Nagy László

amish.jpg

 

Szemben a vallásos keresztényekkel, a Bibliát csupán egy ember alkotta irodalmi műnek tekintem, semmiképpen sem szent és megkérdőjelezhetetlen alkotásnak. Ezzel együtt is elismerem, hogy van pár egészen figyelemreméltó fejezete. Már rögtön a felütésnél érdemes megfigyelni a teremtés aktusát, azon belül is elsősorban a folyamatos minőségellenőrzés funkcióját: "És látta Isten, hogy ez jó." Ebben a mondatban ott rejlik magának az evolúciónak a gondolata. Nem azt írja: "És mivel Isten megteremtette, ezért ez törvényszerűen jó, és az is marad az idők végezetéig; ehhez ember hozzá ne tegyen, rajta ne változtasson, fogadja el úgy, ahogy van." Szó sincs ilyesmiről. Még Isten is folyamatosan ellenőrzi, korrigálja magát, az életképes újításokat meghagyva, a működésképtelen megoldásokat elvetve. Ezt nevezzük természetes és szexuális szelekciónak. Ezt hívjuk Teremtésnek.

 

Még mindig a kezdeteknél maradva: "Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert." Kevés dolog létezik, ami annyira megkülönböztet bennünket legközelebbi rokonainktól, a többi állattól, mint az alkotás képessége, a kreativitás szárnyaló sokszínűsége. Az ember nem csupán produktuma a teremtésnek, de tudatos formálója is egyben. Ha már elfogadtuk ezt a megtisztelő lehetőséget, annyit minimum megtehetnénk, hogy nem fordítunk hátat az isteni metódusnak, hanem mi magunk is - az evolúció működéséhez hasonlóan - folyamatosan felülvizsgáljuk, átértékeljük a minket körülölelő világ elemeit. A vallási fundamentalizmus nem csupán megmosolyogtató és káros, de egyenesen szembe megy az isteni teremtéselvvel.

 

Lehet értelme annak, ha azt mondjuk: "Minden úgy jó, ahogy van." Ez a kijelentés azokra a ritka esetekre vonatkozhat, amikor nincs befolyásunk a dolgok alakulására - időjárás, baleset, vakszerencse -, s bölcs alázattal elfogadjuk, amit számunkra rendelt a sors. Ám minden egyéb esetben miénk a felelősség, hogy eldöntsük: változtassunk-e azon, ami megváltoztatható. Számomra egészen döbbenetes, hogy milyen ritkán élünk ezzel a sansszal. Manapság szinte nincs olyan területe az emberi létezésnek, amelynek kapcsán ne végeztek volna több tucatnyi pszichológiai, szociológiai, vagy épp élettani kutatást, ráadásul ezek jelentős része könnyen hozzáférhető. Számtalan régi beidegződésünk kapcsán bebizonyította a tudomány, hogy hasztalanok, avagy egyenesen pusztítóak. Miért vagyunk lusták a változásra?  Miért válunk méltatlanná a társteremtői szerepre? És miért bújunk oly sokszor a hagyományok mögé, mintha restségünk és gyávaságunk követendő érték volna? A következőkben néhány teljesen hétköznapi példát említek, melyek kapcsán a megszokás a mai napig diadalmaskodni képes a tudomány és a józan ész felett.

 

1. TÁPLÁLKOZÁS - Számos bejegyzésben említettem már: Európa legkövérebb nemzete a magyar, s ebben kulcsszerepet játszanak étkezéssel kapcsolatos beidegződéseink. Sokan a késsel keresztet rajzolnak a kenyér lapos felére, mielőtt megszegnék azt. Ebben a mozzanatban számos pozitívum lehet: köszönetnyilvánítás mindazoknak, akik részt vettek az előállításában; hálaadás mindennapi betevőnkért, emlékezés Jézusra és az utolsó vacsorára, stb. Negatív hozadéka ugyanakkor, hogy szent ételként tekintünk a fehér kenyérre, miközben kevés egészségtelenebb táplálékot tudnánk megnevezni. A jó hír az, hogy egyre kevesebb kenyeret fogyasztunk - a KSH adatai szerint 2002-ben még 63 kilogramm volt az egy főre jutó éves mennyiség, 16 év elteltével ez már csupán 37 kilogramm. A mérhetetlen cukorbevitel még nagyobb probléma. Vidéken még manapság is léteznek olyan üzletek, ahol hiába keresnénk light üdítőket. A boltos is csak kikerekedett szemmel közli, hogy mi vagyunk az elsők, akik ilyet szeretnénk... Amikor az okokat firtatjuk, a válasz szinte minden esetben az ismert téveszme: "Az édesítőszerek rákkeltők." Döbbenet. Az elmúlt 50 év MINDEN ilyen irányú kutatása egyértelműen igazolta, hogy a cukorfogyasztás százféle betegséget okoz, többek között a rák kialakulásában is jelentős rizikófaktornak számít. Az édesítőszereket még sűrűbben vizsgálják, s a szacharin fémes mellékízén, a xilit és a szorbit enyhe hashajtó hatásán túl semmi károsat nem jelzett egyik analízis sem. A különösen ártalmatlan aszpartámot világszerte több mint hatezer termékben használják édesítőszerként, immáron 50 esztendeje - nyilván ezért kerül oly sok internetes pletyka és álhír célkeresztjébe. A tudományos eredmények pár gombnyomással elérhetőek - mi mégis inkább Jocira, a nyolc általánost végzett kocsmárosra hallgatunk, hiszen ő autentikus szakértő, a neje a járási kórházban dolgozik segédápolóként...

 

2. HÁZASSÁG - A párkapcsolat is egy tipikusan olyan terület, amelynek kapcsán az emberiség túlnyomó többsége az ideológiai alapú szokásokból építkezik, s mit sem tud a témában fellelhető tudományos megfigyelésekről. Mióta Mózes leballagott a Sínai-hegyről a két kőtáblával, azóta tudjuk, hogy nem ildomos sem a paráználkodás, sem felebarátunk házastársának megkívánása. A valóság azonban az, hogy ezen szexuális korlátozások hasznosságát nemigen igazolja semmiféle kutatás. John M. Gottman - az Egyesült Államok egyik legismertebb párkapcsolati szakembere - munkatársaival több ezer önkéntes házaspárt vont be egyedülálló, minden apró részletre figyelmes kutatássorozatába. A vizsgálati alanyok egy különlegesen felszerelt lakásban - a szerelemlaborban - töltöttek el egy-egy hétvégét, ahol reggel 9 és este 9 között folyamatosan megfigyelték őket, szavaikat, gesztusaikat, arckifejezéseiket kamerák vették, a mellkasukon lévő érzékelők pedig rögzítették a stressz és a nyugalom minden lényeges testi megnyilvánulását. Az évek során olyan elképesztő adatmennyiséget sikerült felhalmozni és kielemezni, amelyek segítségével Gottman ma már 91%-os biztonsággal megmondja bármelyik párról, hogy tartós lesz-e a házasságuk, vagy sem, elég hozzá egy 15 perces gyors megfigyelés. A jól működő házasság 7 alapelve c. művében részletesen elmeséli kutatásainak eredményét. A kulcs természetesen az érzelmi intelligencia, mely az egymással való törődés minőségét nagyban meghatározza. Az esküvő előtti szexuális önmegtartóztatás és a testi hűség e téren semmiféle közvetlen hatást sem gyakorol.

 

3. SZAKKÉPZÉS - Nem csupán az általános oktatást jellemzi a múltba révedés és a tökéletesen felesleges információtömeg diákfejekbe erőltetése, a szakmunkásképzést tekintve mindez fokozottan igaz és még nagyobb problémát okoz. A kocsányos tölgy ugyanis harminc évvel ezelőtt is a bükkfavirágúak rendjébe tartozott, ahogyan a hangyasav képlete sem változott az esztendők során; legfeljebb annyit mondhatunk ezek kapcsán, hogy mindkét adat végtelenül érdektelen. A technológiai fejlődés ütemét figyelembe véve a szakképzés terén nem az a legnagyobb veszély, hogy feleslegesen sok tudást közvetít, sokkal inkább az, hogy csupán történelmet oktat, s a bizonyítvány megszerzése után a munka valódi világában újra kell tanulni az egész szakmát. Dübörög az építőipar, miközben a szakképzés a kanyarban sincs: a gépi vakolást, a térköves burkolást, a szárazépítést, vagy épp a monolit vasbetonépítést alig érinti a tanmenet. A festőknél nem tananyag a gipszkartonozás, pedig a gyakorlatban alapelvárás. Több tucatnyi szakma létezik, amelyet ma már többé-kevésbé az automatizáció jellemez, ám a szakmai tanterv még mindig a múlt századi, manuális technikákat erőlteti. Így volt ez annak idején is: amikor - huszonhét évvel ezelőtt - a látszerész szakmát tanultam, már nem volt olyan eldugott sarka az országnak, ahol nem automata gépek alakították méretre a szemüveglencséket. Mi mégis egy teljes évet töltöttünk azzal, hogy megtanultunk kézzel csiszolni. Az csak egy dolog, hogy tanáraink vinnyogva röhögtek béna vizsgadarabjainkon, hiszen mi is ezt tettük. Sokkal bántóbb az, hogy százszor többet ért volna a gépi technika gyakorlati elsajátítása, még akkor is, ha elég lett volna hozzá egy fél délelőtt. Helyénvalónak gondolom, hogy a szakmai képzésnek része a múltbéli eljárások felemlegetése, ám számomra mindig érthetetlen, ha az elavult technikákat el is kell sajátítani. Azon tűnődöm, hogy a mezőgazdasági iskolák rendelkeznek-e megfelelő ökörállománnyal ahhoz, hogy a tanulók hosszasan gyakorolhassák a korabeli szántás-vetés technológiáját...

 

Napestig lehetne sorolni a rossz beidegződések ezernyi példáját a gyermekneveléstől egészen a temetkezésig. Amikor egy ideológiai eredetű szokás felülírja az ésszerűséget, abból ritkán születnek szívderítő dolgok, a kérdés csupán az, hogy szánalmas önsorsrontás, vagy gyilkos tömegpusztítás az eredmény. Elsőre akármilyen furán is hat: ugyanaz a merev gondolkodási struktúra jellemzi a terrorcselekményeket elkövető vallási fanatikusokat, mint azt a családapát, aki lemondja az évek óta várt Guns 'N Roses koncertet, csak mert a feleségének egyazon időpontra esik a névnapja. Mindenki ismeri a klasszikus viccet, melyben a medve halállistát készít, s tájékoztatja az azon szereplőket. Az egyetlen józan érintett a nyuszika, aki felteszi az adekvát kérdést: "Te, medve, nem lehetne, hogy kihúzd a nevem a listáról?" A valódi röhej az, hogy ez ténylegesen ilyen egyszerű. Nem lehetne, hogy a százféle betegséget okozó cukrot valami jófajta édesítőszerre cseréljük? Nem lehetne, hogy figyelmen kívül hagyjuk a haszontalan vallási előírásokat? Nem lehetne, hogy elsősorban praktikus dolgokat oktatunk? Nem lehetne, hogy az asszony névnapját szombat helyett vasárnap ünnepeljük? Nem lehetne, hogy nem robbantjuk fel azt, aki másféle istenben hisz, mint mi magunk? Ostobaság volna elhinni, hogy minden úgy jó, ahogy van. Ha bármilyen elmebeteg szokás, hagyomány, vagy előírás megváltoztatásán gondolkodunk, nyugodtan idézzük fel a viccbéli medve válaszát: "Miért is ne?"

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4314230475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2018.09.19. 16:07:33

Ami az 1-est illeti, szerintem épp az a rossz beidegződés, hogy édesíteni kell a vizünket, vagy bármi mást. Mégis minek? Értem még mondjuk egy izotóniás italnál, pezsgőtablettánál bizonyos ásványi anyagok rossz mellékízét el kell nyomni, de hogy cukros/édesítőszeres vizet inni üdítő címen, azt sosem értettem.

Másrészt ez az egész az elemi ízek elméletére épül, ami viszont már sokszor cáfolva lett, nem lehet 5 elemi ízből bármilyen ízt előállítani. A cukor is édes, az aszpartám is édes, a kettőnek viszont messze nem ugyanaz az íze. Én például nagyon utálom az aszpartám ízét, míg pl. a nátrium-ciklamáté rendben van. Szóval nem, nincsen olyan, hogy általános édes ízesítés.

Ennél még durvább az a hagyomány, hogy az emberek nem bírnak lekattanni a desszertezésről, inkább megpróbálják ugyanazt az amúgy teljesen felesleges ételt édesítőszerrel és valami fogyókúrás lisztutánzattal összedobni.

G. Nagy László 2018.09.19. 16:47:53

@Zabalint: Az a helyzet, hogy az édes ízre való rákattanás az egyik legősibb ösztönünk. És nem csak nekünk, s közvetlen rokonainknak, az emberszabású majmoknak, még a kutyák, a rókák és az elefántok is imádják. Jómagam senkitől sem várnám el azt az aszkéta magatartást, hogy mondjanak le valamiről, amiért odáig vannak. Viszont gondolkodni és tudatosan élni nem árt. A diétás üdítőkkel és süteményekkel szerintem nincs baj. (Magam is édesszájú volnék...)

Zabalint 2018.09.20. 09:28:06

@G. Nagy László:
Na, ez a tipikus minden jó, ahogy van felfogás ebben a témában :-)

Igen, az egyik legősibb ösztönünk, csakhogy az őseink a gyümölcsöket szerették ezen ösztön miatt. Hol van egy átlag gyümölcs, különösen anno nemesítés előtt édességben egy light kólához? Én is édesszájú voltam anno, de ma nem kell aszkétának lennem, hogy az agyonédesített üdítőket vagy süteményeket kerüljem, egyszerűen miután nem vagyok édesség függő, ma már taszít a túlzottan erős édes íz, egy átlagos alma édessége bőven elegendő, a szőlő már sok, ritkán is eszek szőlőt.

Aztán az is egy szokás, és baromi sokan csináljak, hogy ebéd után sütizés. Pedig ezzel azt érik el, hogy sokkal nehezebben megy utána a munka, mert sokkal jobban tele lesznek. Ezen csak nagyon kicsit segít, ha édesítőszeres, az életmódot kellene megreformálni, nem pedig becsapni a szervezetet édesítőszerrel.

Zabalint 2018.09.20. 09:47:24

A másik, hogy nemrég kóstoltam meg a Fantát, amit legutóbb talán 10 éve ittam. Akkor cukros volt, ma aszpartámos. Nos, az íze így olyan lett, mint anno a leggagyibb Fanta utánzatnak. Mert anno azokba tettek aszpartámot. Hasonlóan ahhoz, mint mikor a Coca Cola Zero-val vakteszteket csináltak újságírókkal, és hatalmasat bukott a Zero, mert a leggagyibb Tesco-s utánzatnak hitték vakon, szerintem a puszta megszokás az, ami miatt egy idő után jónak érzik az emberek ezeket az üdítőket. Vonatkozik ez a cukros eredetire is, csak ugye a vakteszten annak az ízét már ismerték.

Tompahawk · https://oberwaldmeister.blog.hu 2018.09.20. 10:00:41

Egyik kedvenc viccem ami kicsit passzol a témához, legalábbis a bevezetéshez:

Csendes kisvárosban hirtelen esni kezd! A vízszint növekszik és evakuállást zajlik! A pap kijön a templomból és imádkozik. Arra megy egy autós:
-Jöjjön,uram el kell hagyni a várost!
-Mennyen csak fiam,majd az isten megsegit...
a víz már félig belepte a templomot.A pap kihajol az ablakon és imádkozik!Arra megy egy motorcsónakos:
-Jöjjön,uram mingyárt ellepi a víz a várost!
-Mennyen csakfiam, majd az isten megsegít...
A víz már a tetőt éri. A pap felnéz és imádkozik. Arra megy egy helikopter:
-Jöjjön,uram minnygyárt elsülyed a templom!
-Mennyencsak fiam,majd az isten megsegít!
A pap belefülad a vízbe felkerül a mennybe és kérdi az istentől:
-Uram,miért nem menteted meg az életem???
-Dehát édesfiam küldtem neked kocsit, motorcsónakot, helikoptert de te egyiket sem fogadtad el...

Tompahawk · https://oberwaldmeister.blog.hu 2018.09.20. 10:13:47

A házasság témában viszont a Mózesi törvények és a kapcsolat tartóssága ne összetartozó gondolatok. A kapcsolat tartósságában minden bizonnyal igazak, statisztikailag helytállóak a mérések, kutatások de a Mózesi törvények célja más volt.
Olyan korban születtek egy átlagosnál sokkal műveltebb embertől, amikor még antibiotikumok csak a penészes gyümölcsökben léteztek. Mózes nem mellesleg hadvezérként is megtapasztahatta, mi mindenre képes egy felkapottabb szifiliszes kurtizán egy sereggel. Az ellenség fegyvereinél sokkal nagyobb pusztítást végzett a higénia hiánya és a sereg nyomában járó, prostituált, kereskedő, varázsló és kuruzsló karaván.
Ráadásul más asszonyának kívánása könnyen hajszolta a közösséget egymás pofánverdesésébe, onnan meg már csak egy lépés volt a szintén igen szép vérbosszú hagyománya....na ja, a szemet szemért koncepció is tőle ered. Amit annyira nem is tartok rossznak, különösen, hogy a sokkal kegyetlenebb, kiirtom a gyerekeid is elvet váltotta. Igazi pacifista reformnak számított a maga idejében.

G. Nagy László 2018.09.20. 10:43:34

@Tompahawk:

"A mózesi törvények és a kapcsolat tartóssága nem összetartozó gondolatok."

Valóban nem. Pontosan ezért izgalmas a kérdés: mi szükség a mózesi törvények érintett pontjaira? A történelmi magyarázat nyilvánvalóan megállja a helyét, csakhogy azóta eltelt három és fél évezred. Már közel sem ugyanaz a leányzó fekvése... Bármilyen szokásról, törvényről, szabályról, hagyományról beszélünk, mindnek lehet létjogosultsága, ha látjuk a praktikus hasznát. A szexualitással kapcsolatos szokásoknak a 21. században nem tudom máshol keresni az értelmét, mint a párkapcsolatok kapcsán érzett elégedettség terén.

G. Nagy László 2018.09.20. 10:49:36

@Zabalint: Klasszikus kísérlet, még a nyolcvanas évekből: vakteszt a Coke és a Pepsi között. A kóstolásban résztvevők 80%-a a Pepsit találta finomabbnak, mégis a Coke volt a piacvezető - s így van ez máig.

A light üdítők sokáig valóban ihatatlanok voltak. 15-20 éve, amikor a Coke zero megjelent, új időszámítás kezdődött. Ma már - szerintem és sok más fogyasztó szerint - a cukormentes üdítők nemhogy rosszabbak, de talán még jobbak is ízben, mint a hagyományosak. A magam részéről kólafüggő vagyok, de egy cukrosat ma már alig tudnék legyűrni.

Zabalint 2018.09.20. 11:30:30

@G. Nagy László:
Csak marketingben volt a Zero mérföldkő, egyébként ízben nem ad pluszt a korabbi ihatatlan aszpartamos üdítőkhöz képest, csak sikerült magasabbra pozícionálni a korábbiakhoz képest, ezért az emberek megszokták. Ha a Coca Cola Light vette volna át az új receptet, akkor eleinte még fikázták is volna, de nem lett volna ekkora áttörés. Egyszerűen így működnek az emberek, az ízeket megszokják, és sokszor a csomagolás, tálalás, markanév többet számít.

Nem ízben lettek jobbak, hanem megszoktad az aszpartám ízét, és neked cukrosan fura már. Egy volt munkatársam is így volt vele, eleinte az aszpartamos kólán érzett rossz mellékízt, idővel a cukroson.

Nekem amúgy konkrétan legutóbb az aszpartámos Fanta több mint 10 órára rossz szájízt adott, bármit ettem vagy ittam, megmaradt. Érdekes amúgy, hogy a Coca Cola Lightnál ennyire nem érzem durvának a helyzetet, valószínűleg az erős kóla aroma markánsabb, mint az aszpartam utóíze, de azért így is érzem valamennyire. Legszörnyűbb amúgy amit kóstoltam az az aszpartámos 12%-os "gyümölcslé" volt, azt ellenségeimnek se kívánnám.

Zabalint 2018.09.20. 11:38:54

@G. Nagy László:
A házassággal és a szexualitással kapcsolatban a normativitás a legnagyobb probléma. Ugyanis a mai világban az erőszakoskodást leszamítva nem szükséges, hogy az állam, egyhaz, vagy bárki beleszóljon, esetleg a társadalom megbélyegezzen amiatt, hogy hogyan élik az emberek a szexuális életüket, illetve milyen családmodellt valasztanak. Akár azért, mert sok partnerrel folytat szexualis viszonyt, akár azért, mert monogám. Sajnos ezt az állaspontot nagyon kevesen képviselik, a monogamia hívei a monogamiát, a poligámia hívei a poligámiát kívánnák ráerőltetni az egész társadalomra.

Tompahawk · https://oberwaldmeister.blog.hu 2018.09.20. 12:04:54

@G. Nagy László: Ja, beszéltünk már erről egyszer. Lehet, hogy rossz beidegződés, beteges hagyomány, de az is lehet, hogy ösztön. Önző mód azt szeretném, hogy az én asszonyom az én gyerekemet hordja ki, ne a szomszédét, akinek meg majd én fizetem az oktatását. Egy olyan közösségben, ahol mindenki hálhat mindenkivel, ez nyilván nincs így, de ott az oktatásfinanszírozás is közösségi alapú. El tudom képzelni, hogy az egy jobb modell, de az is lehet, hogy nem. Könnyen megeshet, hogy mindenki az alfa hímmel akarna hálni, így a közösség gyerekei gyakolatilag rokonok lennének. Ráadásul ott egy rakás irigy béta hím. Mondjuk ezzel viszont az alfák cserélődése lenne biztosítva (nap mint nap döfnék őket hátba), szóval mégsem lenne testvére mindenki mindenkinek, viszont nem biztos, hogy erőszakmentes lenne. :)
Egy másik, azóta a történelem szemétdombjára került modell a nagy vallási orgiák gyakorlata. Amikor betépett nők tömege hentergett betépett férfiakkal, hogy egy erre fogékony Isten kedvére tegyenek. Utána meg nevelték kitudja kinek a kölykét, én a tiéd, te az enyém. A monoteizmus az Egy Isten elsőként az ilyen konkurens istenek nyakát vágta át. Nem is nagyon bánom.

G. Nagy László 2018.09.20. 12:35:56

@Tompahawk: Az én filozófiámat ismered: virágozzék minden virág, s ne vágjuk el egymás torkát. Onnantól kezdve, hogy senki nem szól bele erőszakkal a másik vallásába, szexualitásába, hajviseletébe és általában az életébe, az már egy szabad és demokratikus világ. Innentől már csak az van, hogy hülyén élünk, vagy értelmesen. Én már semmi olyat nem teszek, aminek nem látom az értelmét és erre tanítom a gyerekeimet is. A szüleim meg még hetvenen túl is kényelmetlenül feszengenek, mert az egész életüket megkérdőjelezhető értékű szokásokra építették...

A bétákért nem ejtek könnyet. Fel kell nőni az alfasághoz. Ez volna a feladat.

VaszilUr 2018.09.25. 20:51:59

"Nem lehetne, hogy figyelmen kívül hagyjuk a haszontalan vallási előírásokat? Nem lehetne, hogy elsősorban praktikus dolgokat oktatunk? "

Nem tudom miért van az, hogy erről Szathmári Sándor klasszikusa a "Kazohínia" ugrik be!? Hínek és belohínek...