téveszmék

"Okos enged, szamár szenved"

2018. október 18. - G. Nagy László

okos_enged.jpg

 

Egyre többet hallunk a Békés Iskolák programról, melynek célja a gyerekek közti - fizikai és verbális - bántalmazás visszaszorítása. Egy 2015-ös, nemzetközi felmérés szerint a magyar iskolákban minden ötödik diákot rendszeresen zaklatnak a társai. (Ez világviszonylatban átlagos értéknek számít, félúton a Hollandiában mért 9,3%-os és a hongkongi 32,3%-os szélsőértékek között.) A rivalizálás és az agresszió a gyerekek természetes ösztönéből fakad, ám hogy ez hová fut ki, nagyban függ a környezettől, a kívülállók hozzáállásától is. "A zaklató helyzeteket az olyan téveszmék is fenntartják, amelyeket a felnőttek működtetnek. Például ki ne hallotta volna már, hogy ugyan, ez a gyerekkor velejárója, én is kibírtam, ne is törődj vele. Okos enged, szamár szenved..."- írja Kempf Zita, az NLCafén megjelent, pár nappal ezelőtti cikkében.

 

Valójában közel sem egyszerű és magától értetődő az, hogy miként festene az optimális gyerektársadalom. Azt tűpontosan definiálni tudjuk, milyen az ideális felnőttvilág, ám ezt csupán mint távlati célt jelölhetjük meg. Az odáig vezető úton figyelembe kell venni a gyermeklélek sajátosságait; érzékenységét, felkészületlenségét is. Mindenesetre kezdjük azzal, hogy kijelöljük a végállomást! A fizikai erőszaknak természetesen a felnőtt társadalomban sincs semmi helye, az arányos önvédelem és a szabad akaratból kialakuló párbaj (a legártatlanabb sporteseménytől kezdve a legdurvább összeütközésig) ugyanakkor alapjognak tekinthető. A verbális agressziót tekintve kettős mércét alkalmazunk: a másikkal szemben engedékenységet, magunkkal szemben szigorúságot tanúsítunk. A szólásszabadságot olyan alapvető értéknek tekintjük, melyet - általános érvénnyel - semmilyen formában nem kívánunk korlátozni. Önmagunkkal szemben ugyanakkor kontrollt gyakorlunk, s igyekszünk úgy kommunikálni, hogy azzal ne okozzunk fájdalmat másoknak. Ez volna tehát a cél, már ami a morált illeti.

 

A kérdés nem csupán attól válik összetetté és izgalmassá, hogy a gyerekek érzelmileg még nem eléggé stabilak, hanem attól is, hogy a helyes kommunikáció még felnőttkorban is finom kötéltáncot jelent. Elmehetünk abba az irányba, hogy mindenki mindenkivel úgy bánik, mintha törékeny porcelánbabák volnánk, ám ezáltal valami szürreális és rém unalmas világot építenénk, melyből nem csupán a humort, de az őszinteséget és az intimitást is száműznénk. A tanártársadalom jó része - átesve a ló túloldalára - ezt az irányvonalat képviseli, s már a legapróbb cinkelést is szóval való bántalmazásnak ítéli. Ezeknek a galamblelkű, a humorérzéket hírből sem ismerő pedagógusoknak többnyire fogalmuk sincs, mi zajlik egy focipályán, egy pókerasztalnál, vagy akár egy jó hangulatú munkahelyen: az érintettek rommá szívatják egymást, lényegében mindenfajta tabu nélkül. Amíg csillog a szem és mosolyra húzódik a száj, addig aligha lehet megsértődni bármin. (Nálunk ugyanez megy otthon, kiskamasz gyerekeimet egészen pici koruk óta edzésben tartom. Szinte kizárt, hogy bármilyen jóindulatú élcelődésen kiakadjanak.) Ahhoz persze, hogy ez jól működjön, szükséges némi szociális intelligencia. Hajszálpontosan tudnunk kell, kinél-kinél hol húzódik az a határvonal, melyet nem léphetünk át anélkül, hogy sérülést okoznánk. Odáig azonban feltétlenül el kell merészkednünk, hogy a jó értelemben vett pimaszság minden szem gyümölcsét leszüretelhessük.

 

Az igazán szívszorító az, amikor még egy tanárember sem rendelkezik megfelelő érzelmi intelligenciával, s önnön népszerűségét többre értékeli, mint diákjainak lelki egészségét, így képes egy-egy poén kedvéért akár hiperérzékeny kamaszokat is megalázni. Jómagam számtalanszor tapasztaltam hasonlót annak idején, holott egyházi középiskolába jártam, s a jámbornak mondott szerzetesektől valahogy mindig többet várna az ember. Ahhoz, hogy békés iskolákat - s hosszú távon békés világot - teremtsük, az a minimális elvárás, hogy a pedagógusok megfelelő példát mutassanak. A második lépcsőfok, hogy legyen bennük szándék és képesség, hogy a gyengéket megvédjék a bántalmazóktól. A harmadik, és korántsem könnyű lépés, hogy segítsék a diákokat egy megfelelő értékrend kialakításában. Pontosan tudjuk, hogy egy kisgyerek számára önmagán kívül semmi más nem létezik, s ez így is van rendjén. Idővel aztán kénytelenek vagyunk megtanulni, hogy él még vagy 7,5 milliárd ember a bolygón, s bár a saját szükségleteink továbbra is a legfontosabbak, ezeket nem elégíthetjük ki mások kárára. A szülők mellett a tanárok felelőssége óriási abban, hogy a kamaszokban az együttműködő attitűd kialakuljon. (Pokoli a baj, ha ez nem történik meg. Találkoztunk már elviselhetetlen vénemberekkel, akik még 70 évesen sem látnak tovább a saját szűk világuknál; s ismerünk örök áldozatokat is, akik sosem merték felvenni a kesztyűt. Mindkét szélsőség tragikus.) Amint már a bevezetőben is utaltunk rá, a Békés Iskolák program komoly hangsúlyt fektet arra, hogy kívülállóként se legyen senki passzív nézője, néma cinkosa az agressziónak. Ez talán a legnehezebb feladat, hiszen a gyerekekből - akik sokszor tele vannak félelemmel és szorongással - valódi hősöket kell faragni, akik hajlandók kiállni az embertelenséggel szemben. Fontos tudni, hogy ezek a bátrak komoly rizikót vállalnak. Ha a falkavezérek agresszívek - és erre mindig nagy az esély - úgy fellépésükkel fizikai épségük is veszélybe kerülhet. Kockáztatják a kiközösítést is, ami 10-12 éves korban katasztrofális lehet. Ráadásul, ha az osztályközösség éretlen, s értékrendje kezdetleges, úgy nem hősnek, hanem ünneprontónak, poéngyilkosnak titulálják majd őket, vagyis még morális síkon sem nyerik el jutalmukat. Hosszú távon persze mindenképpen ők a nyertesek, hiszen akiben már gyerekkorban kialakul az igazság melletti kiállás eszménye és elszántsága, azt felnőttkorában sem fogja a birkaként a vágóhídra terelni egyetlen diktatórikus szekta, vallás, vagy állam sem. Szóval: kétségkívül nemes küldetés, ám kifejezetten kemény nevelési munka is egyben; tanár legyen a talpán, aki frusztrált kiskamaszokból emelt fejű hősöket farag.

 

"Okos enged, szamár szenved" - Léteznek olyan helyzetek, amikor a címbéli mondás igaz lehet. Súlytalan, gyermeteg viták esetén - kié legyen a sárga homokozó lapát - feltétlenül alkalmazható. Azonban ahol az agresszió felüti a fejét, ott abban a minutumban érvényét veszíti. Engedni az erőszaknak, avagy kívülről, tétlenül végignézni azt - abszolút életellenes stratégia. Aki ezt szülőként, tanárként, vagy lelkipásztorként, mint erényt hirdeti, arra a legenyhébb kifejezés az, hogy aljas. Akkor is, ha komolyan gondolja. Akkor meg pláne, ha maga sem hisz benne, csak könnyebb rávennie a gyereket az áldozatszerepre, mint megvédenie.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2714304399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

haromegesztizennegy 2018.10.18. 20:41:54

Nincs olyan hogy tűpontos. Hajszál pontos van, meg borotva éles.
Nem, rosszul tudod.
A pin sharp nem ez....

G. Nagy László 2018.10.18. 23:04:19

@haromegesztizennegy: Nagyon köszönöm az értékes hozzászólást.

A TŰPONTOS egy rém találó kifejezés, nem véletlen, hogy oly sokan használjuk nagy előszeretettel. Mivel a tű hegyes, képes precízen egy egészen apró pontot kijelölni. Ugyanezen okból nem használjuk például a GERENDAPONTOS kifejezést, mert ugye, egy gerendával nehéz volna - emberi szemmel nézve - egy konkrét pontra mutatni. Tetszik érteni? :))))

ludwigvan 2018.10.19. 10:06:26

Talán bunkóság idekeverni a politikát, és nem is akarom, csak kicsit: A "kié legyen a homokozólapát? - okos enged, szamár szenved"-elmélettel arra lett nevelve generációkon át a népünk, hogy hagyjuk a bunkókat bunkóskodni, ne is idegesítsük rajta magunkat. Talán ez az egy - nem is értelmetlen, hanem logika- és igazságérzet-ellenes - közmondás vagy nevelési elmélet vezetett oda, hogy egy egész ország nézi tétlenül, ahogy kirabolják, és megfosztják a jogaitól.

G. Nagy László 2018.10.19. 11:43:23

@ludwigvan: Mindenkinek van bizonyos tűréshatára, amíg enged. 2006-ban annyira tűrhetetlen volt a helyzet, hogy ezrek és ezrek vonultunk utcára nap mint nap. Manapság - bár jócskán lehet hibákat találni a kormányzat munkájában - nagyon messze vagyunk ettől. Minden korrupció mellett is meredeken nő az életszínvonal, s az átlagember alapjogai a legkevésbé sem sérülnek. Hibrid rendszer, lehetne sokkal jobb is, de jelenleg nincs külső alternatívája, max az jöhet szóba, hogy a Fidesz javít a saját teljesítményén.

Arcade Macho 2018.10.19. 12:40:49

en otthon a gyerekemet arra nevelem hogyha egressziroztatjak vagy piszkaljak es tobbszori szep keresre sem hagyjak abba, akkor sportosan csapjon csak oda...

ludwigvan 2018.10.19. 12:55:26

@G. Nagy László: Nekem az életszínvonalam a 2008-as gazdasági válság óta folyamatosan csökken. Biztosan vannak jobb részek is az országban, de én nem olyanban élek. Úgyhogy én, minthogy egy okosengedszamárszenved-személy vagyok, türelmesen várom, hogy végre a 2006-os csapatnak is elkezdjen csökkenni az életszínvonala.

G. Nagy László 2018.10.19. 13:00:38

@ludwigvan: A legnagyobb barátsággal és szeretettel írom: a jólétünk a legkevésbé attól függ, hogy az ország mely szegletében élünk. Ami engem illet: én azért szurkolok, hogy mindenkinek emelkedjen. Van hová, majdnem mindannyiunknak.

ludwigvan 2018.10.19. 13:06:33

@G. Nagy László: Nézd, én sem akarok vitatkozni. De sajnos amit te "barátságnak és szeretetnek" hívsz, az csak arrogancia. Utazz el Kecskemétről Szolnokra, nézz szét csak ebben a két városban, és meglátod, hogy semmi mástól nem függ. (Persze elutazhatnál Nürnbergből Pirotba is - az sem támasztaná alá, a "jólét nem a helytől függ" elméletet, de hidd el, ki se kell mozdulni az országból, és el se kell menni falura, hogy lásd az eget verő különbségeket.)

G. Nagy László 2018.10.19. 14:14:14

@ludwigvan: Nem arról beszélek, hogy mindenütt ugyanazok a lehetőségek. Hanem arról, hogy az egyéni jólétünk elsősorban a saját döntéseinken múlik. Ha történetesen Észak-Koreában élnénk, avagy - emlékezve a közelgő ünnepre - az ötvenes évek magyar valóságában, úgy valóban súlyosan determinálná létezésünket a környezet. De nem így van. Ma idehaza mindannyiunknak száz és száz lehetősége van a boldogulásra. Gyakorlatilag bárki talál munkát, szabadon indíthatunk egy sor vállalkozást, elköltözhetünk más településre, vagy végső esetben minden korlát nélkül akár külföldre is. Ma sem lényegtelen, hogy hová születtünk, de ez max 5-10%. A többi rajtunk áll. Őszintén hiszem, hogy így van, minden arrogancia nélkül.

ludwigvan 2018.10.19. 18:55:09

@G. Nagy László: Igazából ez a mondás lehet, hogy nem is azt jelenti, amit hiszünk róla, meg ahogy gyereknevelés közben próbálták a szüleink beállítani. Nem az a lényeg, hogy az szenved, aki megkapja a homokozólapátot, és az az okos, aki odaadja. Hanem, például ebben a vitában én vagyok az okos és a szamár is. Amolyan Schrödinger macskájaként. Mivel úgyse tudlak meggyőzni - ha nem engedem el ezt a parttalan vitát, én fogok szenvedni, ha elengedem, okos leszek.
De mivel nem vagyok okos, mégis folytatom: azt hiszed, hogy kedves dolog valakinek, aki bevallottan rosszabb élethelyzetben van, azt tanácsolni, hogy szedje össze magát, mert vár rá a világ, holott nem tudhatod, hogy miért van még mindig az elmaradott kis városában, mi köti oda, milyen anyagi és lelki akadályai vannak mondjuk az elköltözésének. Ezt hívom én arroganciának.

G. Nagy László 2018.10.19. 21:19:44

@ludwigvan: Eleddig az égvilágon semmit sem tanácsoltam. Általános igazságokról beszélgettünk. Szívesen adok tanácsot, ha tudok és ha felhatalmazol rá azzal, hogy elmondod mi a gond.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.10.20. 16:02:17

@G. Nagy László: "Gyakorlatilag bárki talál munkát, szabadon indíthatunk egy sor vállalkozást ... "

Ez nem egészen így van, már ha nem akarsz a fekete gazdaságban dolgozni, ugyanis a legális vállalkozásokat gyakorlatilag ellehetetleníti a rengeteg szabály. Ami miatt ez nem látszik az az, hogy van egy kimondatlan kompromisszum a NAV és a szürke/fekete gazdaságban operáló cégek között, ami szerint ha nem ugrálnak, akkor nem vizsgálják őket. De csak egyszer legyen olyan alkalom, hogy valakinek nem tetszik az arcod, akkor teljesen mindegy, hol dolgozol, pillanatok alatt el tudják lehetetleníteni a vállalkozásodat azzal, hogy betartják a szabályokat.

G. Nagy László 2018.10.20. 17:44:23

@stoic79: Pontosan tudod, hogy ebben - nagy vonalakban - egyetértünk. Minél kevesebb szabály, minél kisebb állam... tudjuk jól. És még csak nem is mindig a rossz szándék húzódik meg a háttérben, hanem sokszor a túl merev, értelmetlenül szögletes előírások.

Ami biztos: manapság lényegesen könnyebb munkát találnia bárkinek idehaza, mint az elmúlt 28 évben bármikor.