téveszmék

"A határ a csillagos ég"

2018. november 19. - G. Nagy László

 

hatar_a_csillagos_eg.jpg

 

Cristiano Ronaldo, Steve Jobs, Robbie Williams, Hosszú Katinka... Léteznek olyanok, akik számára semmi sem lehetetlen. Ahol a tehetség találkozik a kitartással, ott a határ valóban a csillagos ég. Azonban mi lesz velünk, közönséges földi halandókkal?

 

Valójában háromféle út áll előttünk. A többség a legpocsékabb megoldást választja: bele sem vágnak, el sem kezdenek élni. Képesek 60-70 évet eltölteni önmaguk börtönében, szidva a rendszert, a főnököt, a nagypolitikát és a házmestert (csak önmagukkal ne kelljen szembenézni). Csupán remélni lehet, hogy ez a mentalitás - egyre távolodva a Kádár-éra langyos mocsarától - lassan a múlt ködébe vész, még akkor is, ha mind a bal- mind a jobboldali propaganda elsősorban erre a frusztrált és irigy attitűdre épít. A másik véglet az, amikor elhisszük, hogy számunkra sincs lehetetlen, s akkora nagy fába vágjuk fejszénket, melyhez képtelenek vagyunk felnőni. A harmadik út a realitásé és a komforté: amikor tisztában vagyunk a képességeinkkel és lehetőségeinkkel, s ezekkel jól sakkozva úgy érezzük magunkat győztesnek és az élet császárának, hogy mindeközben nem követünk el önbecsapást, de nem is kell az erőn felüli teljesítményt hajszolnunk.

 

Alain de Botton, korunk egyik ismert filozófusa az Egy barátságosabb, szelídebb sikerfilozófia c. előadásában így beszél: "Szenvedésünk egyik oka, hogy sznobok vesznek körül bennünket. (...) Kicsoda a sznob? Az, aki kiragadja egy kis részedet, és ez alapján állapítja meg, hogy voltaképpen milyen ember is vagy. A sznobizmus uralkodó fajtája manapság a munka-sznobizmus. Perceken belül belebotlunk egy partin, amikor felteszik nekünk a 21. századra jellemző, tipikus kérdést: Mivel foglalkozol? És a válaszunktól függően az emberek vagy hihetetlenül örülnek, hogy megismertek, vagy az órájukra pillantanak és kimentik magukat." Tökéletes helyzetrajza a nyugati társadalmaknak, de tegyük mindjárt hozzá: nem csupán az a sznob, aki a társadalmi pozíciónk alapján dönti el, hogy fontosak vagyunk-e számára, de mi is, ha a lelki egyensúlyunkból ez bármennyire is kibillent bennünket. Alain de Botton szerint a sznob ellentéte az anya, aki a szeretetét nem teszi függővé az eredményeinktől. Ám rögtön bővítsük is ezt a kört a valódi barátokkal, akik pontosan ugyanazzal a lelkesedéssel vesznek részt a szerda esti pókerpartin és a pénteki focin, akár bankigazgatók vagyunk, akár pizzafutárok. Szóval: ha kívül szeretnénk maradni a teljesítménykényszertől frusztrált sznob világon, az egyik legfontosabb teendőnk, hogy tartós barátságokat építünk.

 

Ha stabil emberi kapcsolataink meg is teremtik a mókuskerékből való menekvés szociális hátterét, azért van még teendő bőven. Muszáj úgy strukturálnunk a világunkat, hogy a szükségleteink és lehetőségeink egyensúlyba kerüljenek, ez pedig sokszor leheletfinom kötéltáncot igényel. Amennyiben a nagy többség életét egy keresztrejtvényábrához hasonlítjuk, melyet kötelességtudóan, adott meghatározások szerint kell kitölteni, úgy a tudatos létezés analógiája egy optimizer feladvány lehet: mondjuk egy 10x10-es üres négyzetháló, melybe a lehető legtöbb európai főváros nevét kell bepréselni a scrabble szabályai szerint. Akik a teljesítmény fokozását választják, azoknak minden arról szól, hogy egyre tágítsák kereteiket, s lehetőség szerint egy 11x11-es, vagy akár 12x12-es ábrával dolgozhassanak, ahol szinte minden elfér, s nem kell azon agyalniuk, hogy a végén Brüsszel vagy Budapest marad ki. Akik viszont a kényelmes élet hívei, azoknak érdemes profivá válni a scrabble játékban, vagyis megtanulni gazdálkodni a rendelkezésre álló erőforrásokkal. Anélkül, hogy analógiánkban túlságosan mélyen elmerülnénk, két fontos jelenségre azért felhívnám a figyelmet. Először is: kezdeti ábránk tökéletesen üres. Ellentétben a skandináv keresztrejtvénnyel, ide azt írunk, amit csak szeretnénk. Lehet, hogy a végén még London is kimarad, pedig szívünk szerint azzal indítanánk, viszont Ankarát valahogy mégis csak sikerül begyömöszölnünk a jobb alsó sarokba. Felnőtt emberek vagyunk, az égvilágon senki sem dönti el helyettünk, hogy napi tíz órát dolgozzunk, vagy mindössze kettőt; hogy hat gyereket vállaljunk, vagy csupán egyet; hogy a Rózsadombra költözzünk, vagy Balassagyarmatra. Másodszor: aki szeret játszani a szavakkal, s valaha találkozott már optimizer rejtvénnyel, az pontosan tudja, mekkora belefeledkezés, mekkora flow, mekkora szellemi örömforrás egy ilyen típusú alkotófolyamat. Életünk optimalizálása ugyanilyen parádés élvezet: sakkozni az idővel, a pénzzel, az energiával és az élettérrel, úgy, hogy végül minden fontos dologra jusson elég, s még véletlenül se bánjunk pazarlóan egyikkel sem - kifejezetten jó móka. 

 

Azt mondják: "a nő minden teret betölt", s hazudnék, ha azt állítanám, hogy személyes tapasztalataim ettől merőben eltérőek. Ha csak az újabb és újabb cipőkre és táskákra gondolunk, egy átlagos nőt tekintve már ezek is egy teljes gardróbszobát képesek elfoglalni, ha egy pillanatra nem figyelünk oda. Az a férfi, aki ennek a cunaminak a beérkező oldalon kíván gátat emelni, valószínűleg semmit sem tud a másik nemről. Egy nő addig igazi nő, amíg vásárol; s ha elapadnak az újabb és újabb lábbelik, ruhák és kiegészítők, elhervad, mint az öntözetlen virág. A mindent elborító ár csakis úgy fékezhető meg, hogy a másik oldalon elvezetjük a felesleget. Ha egy asszony tudja, hogy a gardrób mérete fix, s csakis akkor vásárolhat új szandált, ha kidob egy régit, az általában vállalható kompromisszumot jelent. Számtalan olyan ismerősöm van, akik el sem tudják képzelni az életüket 150 négyzetméternél kisebb ingatlanban. Lelkük rajta. Azonban ha végzünk egy gyors és szimpla számítást, érdekes dolgokat fogunk látni. Magyarországon az átlagos nettó kereset jelenleg 220.000 forint. Ez azt jelenti, hogy egy 40 éves munkaviszonnyal százmilliós vagyont lehetne összepakolni. Ez talán elég is egy 150 négyzetméteres ház megvásárlásához, viszonylag elfogadható környéken, ám akkor nem számoltunk azokkal az apróságokkal, hogy a következő évtizedekben lesznek egyéb kiadásaink is, valamint hogy a százmillióra itt és most lesz szükség, s nem negyven év múlva. Ha ugyanezt az ingatlant bérelni szeretnénk, az ugyanúgy felemészti a teljes átlagfizetést. Mindebből az következik, hogy életminőségünk javításának legkézenfekvőbb módja, hogy optimális méretű otthont választunk. A zsúfoltság és a szűk terek is beteggé tesznek, azonban számtalan kreatív módja létezik, hogy egy 60-80 négyzetméteres kecót kényelmessé és élhetővé tegyünk, akár egy többgyermekes család számára is. A számtalan belsőépítészi megoldás közül csak párat említenék: mobil falak japán mintára; szekrénybe, könyvespolcba épített, kihajtható asztal és ágy; nagy belmagasság esetén vertikális tárolás, a lakás felső szegmensét hasznosítva. Nyilvánvaló persze, hogy a lakóingatlan mérete státuszszimbólum is. Ezen a sznob-hatáson a bevezetőben már említett módon mi magunk könnyedén átlibbenhetünk, már csak asszonyainkat kell meggyőzni arról, hogy a mértékletesség erény. Baj akkor van, ha minden barátnő valóságos palotában él, ám ez esetben valószínűleg a párválasztásnál nyúltunk mellé. Ilyenkor marad a búskomor blues: "Teérted hajtok, mindened meglegyen..."

 

"A határ a csillagos ég...." Távol álljon tőlem, hogy bárkinek is le akarnám törni a lelkesedését. Még ha nem is vagyunk kimagasló tehetségek, akkor is százszor jobb elbukni, mint soha meg sem próbálni. De talán akkor járunk a legjobban, ha reális célokat tűzünk magunk elé. Úgy nem csupán a csalódástól kíméljük meg magunkat, de attól is, hogy a túl magasra pakolt léc látványa bénítólag hasson, avagy ellenkezőleg: magunkból kifordult fanatikussá formáljon. Ha álmaink elérhetőek, úgy sohasem fogjuk a világot hibáztatni a kudarcainkért, de megszakadni sem az önként vállalt teher súlya alatt. Szóval: csak lazán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr7014377259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2018.11.19. 13:04:19

Nem tudom része volt-e a hivatalos tananyagnak, de anno az egyetemen egy pszichológiát tanító tanárom mondta, hogy vannak a kudarckerülő és a sikerkereső emberek, és míg a sikerkereső emberek általában közepesen nehéz célokat tűznek ki, amelyeket kellő energiabefektetéssel és közepes szerencsével elérhetnek, addig a kudarckerülők a könnyű, így nagyon minimális eséllyel kudarcba fulladó célok mellett a nagyon nehezeket is választják. Ugyanis utóbbiak nagy eséllyel nem sikerülnek, így nincs is igazán tétjük, ha meg nem sikerül, akkor lehet panaszkodni, és megindokolni, hogy a közepesen nehéz célokat miért kerülik. Valószínűleg ezért is lottóznak annyira sokan.

Feaky D 2018.12.03. 23:14:43

életem egyik legostobább írását olvastam...a szerző tisztel egy törzstagot...mert nincs keze, se lába...ennyi a csóka kunsztja...nem írt szép verset, se nem fest, nem zenél, nem is mond semmi okosat...igaz, évi kilencjegyűt /dollárban/ keres a lábatlankodásával...vásárolt feleség, szép mosoly...te tényleg ilyen hülyének nézel engem, mint olvasót? ma nyolcvanegy éve ugrott Attila a vonat elé...a semmi ágán ül szívem többet ér, mint a természet eme szörnyű fintora...mert nincs lába, se keze...de mosolyog...nem tudsz róla semmit, csak amit a média surbunkóknak üzen: neki azért szarabb, fogd be és örülj...az ilyetén szánalom mögött nincs semmi...EMBEREK!!! menjetek segítsetek rászorulóknak...ajánljátok fel munkátokat segítségül...és felejtsétek el a tagok nélküli millárdost...legközelebb pedig inkább valaki olyat olvassatok, aki mond valamit...vagy az eszével, vagy a szívével...a közhelyek unalmasak...és hazugok...

Feaky D 2018.12.03. 23:36:54

bocs...ezt egy torzóhoz írtam...

G. Nagy László 2018.12.03. 23:50:06

@Feaky D: De jó, beugrottál megint egy kis fikázásra. Gondolom, nem vagy már szomjas, nyilván ezért kommenteltél egy másik bejegyzés alá. Sebaj. József Attila kurvára nem ugrott a vonat alá. Beszorult két kocsi közé, talán csak ostoba baleset volt.

Azon azért tűnődj majd el, hogy attól, hogy József Attila irgalmatlanul jó költő - nekem személy szerint hatalmas kedvencem Radnótival, Pilinszkyvel, Nagy Lászlóval és Szabó Lőrinccel együtt - attól miért ne volna elképesztően nagy teljesítmény, hogy valaki végtagok nélkül képes komplex életet élni? Ki a szart érdekel a pénze? Odaaodná mindenét két rendes karért, biztos lehetsz benne. Tudod mi az irgalmatlanul gáz? Hogy József Attila ezzel az elképesztően jó adottságával sem volt képes boldog életet építeni magának.