Ma már csak mosolygunk Luther címbéli kijelentésén. A katolikus inkvizíción ugyanakkor nehéz volna jóízűeket röhögni, holott az is pontosan erre az attitűdre épült. Mi, a felvilágosodás gyermekei azt hittük, ez a kor és ez a szemlélet már sohasem térhet vissza; a tapasztalatra épülő tudomány igazsága egyszer s mindenkorra legyőzte a vakhit dogmatikus világát. Naiv elképzelés volt. A középkor ismét kopogtat. Sőt, posztmodern jelmezben már itt is van közöttünk.

Az Index hétfői cikke arról tájékoztat, hogy kutatóintézete minden címétől megfosztotta a Nobel-díjas professzort, James Watsont. A kilencven esztendős biológus azt találta mondani egy dokumentumfilmben, hogy genetikánkból fakadóan lényeges a különbség a fehér és a fekete bőrű emberek intelligenciaszintje között, a fehérek javára. Kijelentése - melyet bulváros egyszerűséggel rasszista gyűlölködésnek titulálnak - komoly viharokat keltett a tudomány világában.

Amikor Giordano Brunot 1600-ban elevenen elégették, előzőleg - biztos ami biztos - kivágták nyelvét, azt azonban senki sem vizsgálta, hogy botrányos tanai - például hogy az univerzum végtelen - legalább nyomokban tartalmazhatnak-e tudományos igazságot. Egész egyszerűen szembement a korszellemmel, és ez sértette a katolikus egyház dogmáit és tekintélyét. Ma ugyanezt látjuk - szerencsére máglyák nélkül. Egy tudós állít valamit, ami ellentétes a posztmodern kor dogmáival, s azonnal a kispadra ültetik. A politikai korrektség kiütéssel győz a tudomány felett, s kijelenti: bizonyos kérdések nem képezhetik kutatás tárgyát, mert az érintettekre nézve ez sértő. De lássuk csak, ki sérteget kicsodát? Ha James Watson azt állította volna, hogy a fehér embereknek genetikai okból jobb a ritmusérzéke, szálkásabb az izomzata és hosszabb a pénisze, mint a feketéknek, valószínűleg csak mosolyogva legyintett volna mindenki, annyira képtelenség. Ám amikor az általános intelligencia kerül terítékre, legszívesebben rögtön kivágnák az ember nyelvét, csak nehogy még egy szót szóljon. Mindez végtelenül kontraproduktív: nincs az a reklámhadjárat, ami mélyebben bevési az emberek tudatába, hogy a feketék kevésbé intelligensek - függetlenül attól, hogy ebben van-e bármi igazság - mint az, ha hivatalosan tabuként kezeljük a témát. Ha jómagam afrikai srác volnék, sokkal bántóbbnak találnám ezt a politikailag korrekt megközelítést, mint a Nobel-díjas professzor kijelentését. A nyugati mainstream gondolkodás azonban nem csupán a feketéket sérti vérig, de a fehéreket legalább annyira. Ugyanis azt feltételezi, hogy amennyiben - megfelelő genetikai kutatással alátámasztva - tudományos ténnyé érne a professzor feltételezése, az fokozná a rasszizmust, zárttá és kirekesztővé tenne bennünket. Tényleg el tudja képzelni bárki, hogy a szőke, müncheni lány, aki kenyai udvarlójával az esküvőjére készül, egy ilyen hír hallatán behúzná a kéziféket és a lagzi lefújásán kezdene töprengeni? Az az érzésem, hogy a fő véleményformálók komplett idiótának nézik a teljes emberiséget, fehéret, feketét, tarkát egyaránt.

Semmi sem jellemzi jobban a mai közéletet, mint a fenti "Tessék választani!" című mém. A konzervatív üzenet világos: "Jobb ma egy fehér unoka, mint holnap két fekete bevándorló." Akármennyire is elutasítom a tömeges bevándorlást, az ilyen plakátokkal sem tudok egyetérteni, hiszen egyértelműen negatív mozzanatként állítja be Macron barátkozását a fekete bőrű srácokkal. Semmi értelme e szembeállításnak: a gyermekvállalás is megkérdőjelezhetetlen érték, ahogyan a rasszok közötti elfogadás is az. Az adekvát válasz az, hogy nem kell választani, s még véletlenül sem az, amit a Facebook tesz, kapásból cenzúrázva az ilyen mémeket. Mintha mindkét oldal azon dolgozna, hogy fokozódjon a gyűlölet.

A magam részéről nem hiszek semmiféle összeesküvés-elméletben, sem pedig milliárdosok ördögi terveiben. A jószándékot feltételezem minden szó és cselekvés mögött. Egyben viszont egészen bizonyos vagyok: a rasszizmus abból a primitív törzsi gondolkodásból fakad, amelyet az ismeretlentől való félelem táplál. Semmi sem képes annyira nevetségessé, értelmetlenné és végül semmissé tenni az idegengyűlöletet, mint a másik megismerése. Ennek viszont része az is, hogy nyíltan és szabadon beszélhetünk egymással és egymásról. A magam részéről híve vagyok a vérfrissítésnek, s leborulok az olyan gyönyörűségek előtt, mint ami az eltérő rasszok közös utódaiban oly gyakran megjelenik. Kifejezetten izgalmasnak és hasznosnak tartanám a különböző rasszok minél szélesebb körű genetikai vizsgálatát, továbbá azokat a kutatásokat is, amelyek a rasszok közötti keveredés hatásait veszik górcső alá. Ami az intelligencia kérdését illeti, az egyes országok átlagos IQ-ját rendszeresen mérik, többek között a brit Ulster Intézet is végez ilyen irányú kutatásokat. Sértődésre valójában nekünk is bőven volna okunk, az élmezőnyt ugyanis hosszú ideje változatlanul a fejlett gazdasággal bíró, távol-keleti nemzetek adják. James Watson botrányt kavaró állításával összhangban az afrikai országok valóban nem szerepelnek fényesen ezeken a felméréseken, ám ez még korántsem jelenti állításának igazolását. Akárhogy is: alig hiszem, hogy jó ötlet, ha mindezt tabuként kezeljük. A legtöbben semmivel sem fogjuk kevésbé kedvelni egyik népcsoportot sem, amelyről esetleg kiderül, hogy alacsonyabb intelligenciahányadossal bír. Sőt, azt gondolom, e tudás inkább megértőbbé és empatikusabbá formálna bennünket. Ami pedig a rasszok keveredését illeti: vagyunk egy páran, akik szívesen adnánk 10 pontot az IQ-nkból egy szálkás, kapucsínó testért és egy húszcentis péniszért cserébe...