Teréz anya, akitől a címbéli mondás származik, már nem érhette meg New York állam új abortusztörvényét, mely egészen a magzat megszületéséig kitolta a terhességmegszakítás legitim határát. Nem kérdés, hogy szegény most forog a sírjában. És az sem kérdés, hogy jelenleg a fél világ ki van akadva a január végén elfogadott jogszabály miatt.
Meggyőződésem, hogy az abortusz már önmagában is az egyik legösszetettebb erkölcsi dilemma. A józan morál - mely szerint mindenki azt tesz a testével, amit csak akar, egészen addig, amíg nem árt másnak -, könnyed eleganciával kezeli a hétköznapok kérdéseit, a prostitúciótól kezdve a verbális agresszión át a kocsmai pofonokig; szinte minden problémás helyzetre ad valami pofonegyszerű és egyértelmű választ. A művi terhességmegszakítás azért jóval komplikáltabb, mert korántsem evidens, hogy meddig tart az anya teste és saját döntési kompetenciája, s hol kezdődik egy új, önálló élet, amely immáron szent és sérthetetlen. Kevesen vitatkoznának azzal, hogy egy féléves csecsemő meggyilkolása brutális bűntett, még akkor is, ha ez egyes történelmi korokban - például a középkor hajnalán - teljesen hétköznapinak számított. Nézzük a másik végpontot: azt sem vitatja senki, hogy amíg a petesejt és a hímivarsejt egyesülése nem történt meg, addig nincs miről beszélni. Az alapvető - és máig tisztázatlan - dilemma az, hogy az embrió/magzat fejlődéstörténetében - a fogantatástól a születésig - hol lehet meghúzni azt az éles és egyértelmű határvonalat, amelyet megelőzően még ártatlan tettről, átlépve azt pedig kifejezetten gyilkosságról beszélhetünk.
Fontos volna látni, hogy az abortusz körüli morális dilemmák kizárólag arról szólnak, hogy elpusztítunk-e egy önálló élőlényt, vagy sem. Tökéletesen felesleges és félrevezető, amikor sokan összemossák a kérdést egy sor abszolút ide nem illő kérdéssel, a testiséggel, avagy a demográfiával. Már a szexualitás és a szaporodás is csupán technikai értelemben mutatnak összefüggést, ezen túlmenően az égvilágon semmi közük egymáshoz. A szex legfőképpen egy alapvető szükséglet kielégítése, szerencsés esetben a szerelem kifejeződése, és igazán ünnepi pillanatokban a gyermekáldás elősegítője. Tekintve azonban, hogy több ezer aktusból alig néhány az, amelynek konkrétan a szaporodás a célja, ostobaság volna ezeket egy csomagban kezelni. Hasonló az összefüggés a gyermekáldás és a demográfia között: egyetlen épeszű ember sem azért nemz/szül gyermeket, hogy megmentse az emberiség, vagy a nemzet sorsát, csakis egyéni indíttatásból. Amikor terhességmegszakításról beszélünk, a lehető legostobább dolog bármi egyebet belekeverni ebbe az egyébként sem vékonyka pakliba, mint az anya és a magzat jólétét.
New York állam szenátusának februári döntése meglehetősen radikálisnak tűnik. Ám még mielőtt belemennénk, hogy mennyire az, érdemes egy pillantást vetni a másik végpontra. A katolikus egyház szexualitással kapcsolatos attitűdje ugyancsak meglehetősen szélsőséges, amelynek egyik markáns eleme az, hogy elveti a mesterséges fogamzásgátlás minden formáját. Izgalmas volna eltűnődni azon, hogy mekkora a különböző vallások felelőssége egyrészt a harmadik világ túlnépesedését illetően, másfelől az abortuszok megdöbbentő gyakorisága kapcsán. Tudok olyan jegyespárról, akik katolikus meggyőződésük miatt nem használnak óvszert, de a lány már három abortuszon is átesett... Azzal együtt is, hogy ez utóbbi csupán egy extrém eset és a vallások sem okolhatók minden emberi ostobaságért, abban azért egészen biztos vagyok, hogy radikálisan csökkenthető volna a művi terhességmegszakítások száma, ha a társadalom - ezen belül az oktatás és az egyház - nem kezelné továbbra is bűnös dologként, avagy tabutémaként a szexualitást. Egyik közeli rokonom szociális munkásként járja a vidéket, s számtalan tapasztalatot gyűjt a népi folklór terén. Pár hete, amikor egy nyírségi, nincstelen családnál felmerült a kérdés, hogy miként védekeznek, a feleség így válaszolt: "Szex közben erősen összeszorítom a combom, utána pedig a férjem és én külön ágyban alszunk..." És ez még csak Magyarország. Léteznek olyan szegmensei a Földnek, ahol az abortuszt olyan természetességgel alkalmazzák, mint civilizált vidékeken a fogamzásgátlást. Ilyen például Kuba, ahol a terhességek 60%-a végződik magzatelhajtással. Megdöbbentő.
Az alapproblémára visszatérve: mikortól tekinthetjük a magzatot önálló létezőnek, akinek élete szent és sérthetetlen? Ha azt mondjuk - amit egyébként a katolikus egyház is képvisel -, hogy a megtermékenyítés pillanatától, úgy rögtön lehetetlenné válna minden lombikbébi program, hiszen a sikeres beültetéshez 4-10 petesejt megtermékenyítése szükséges, ezek többségéből pedig sohasem fejlődik ki valódi élet. Természetesen már ezen eljárás kapcsán is felmerülhetnek bizonyos erkölcsi aggályok, elég csak a keresztény álláspontra gondolnunk. Tekintve azonban, hogy a mérleg egyik serpenyőjében egy ténylegesen megszülető gyermek, egy boldog házaspár és néhány fel nem használt zigóta áll, míg a másik tökéletesen üres, a józan morállal bírók az élet oldalán állnak és pártolják a lombikbébi eljárásokat. A következő mérföldkőnek a magzat első szívdobbanását szokták tekinteni, mely rendszerint a terhesség hatodik hetében következik be. Iowa államban ez a pillanat jelenti a határt; a tavaly elfogadott, az Egyesült Államokban a legszigorúbbnak számító törvény szerint innentől már tilos abortuszt végrehajtani. Nehéz volna érveket találni arra, hogy egy működő szívvel bíró magzatot miért ne tekintsünk élőlénynek, ugyanakkor az is tény, hogy a legtöbb állapotos nő ebben a szakaszban még nem is tud róla, hogy egyáltalán gyermeket vár. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője pár hónapja törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint terhességmegszakítás előtt az anyának az utolsó orvosi vizsgálaton kötelező legyen a magzat szívhangját meghallgatnia. A következő sarokpontot kijelölve: a legtöbben egyetértünk abban, hogy amint a magzat idegrendszere elég fejlett a fájdalomérzethez, mi több, a saját öntudat kialakulásához, már kétségkívül teljes értékű élőlénynek kell tekintenünk. A probléma csupán az, hogy ennek időpontját illetően erősen megoszlanak a szakmai vélemények. Susan Greenfield, az Oxford Egyetem ideggyógyász professzora szerint az öntudattal rendelkező agy már a terhesség 24. hete előtt kialakulhat. A Daily Telegraph 2002-ben arról számolt be, hogy a brit ideggyógyászok többségének meggyőződése szerint 20 héttel a fogantatás után a magzat már képes fájdalmat érezni. Az ízérzékelés ugyancsak a 20. hétre, a hallás kialakulása a 22-24. hétre tehető. Mindezekkel szemben a Royal Collage of Obstetricans and Gynaecologists (szülészeket és nőgyógyászokat tömörítő nagy-britanniai szakmai kollégium) tanulmánya szerint több mint valószínű, hogy a magzat 24 hetes életkora előtt semmilyen módon nem érzékeli a fájdalmat, és feltételezhető, hogy utána sem. Szakember legyen a talpán, aki ennyi bizonytalan és egymásnak ellentmondó álláspont között magabiztosan látja a valóságot.
A január 22-én elfogadott New York-i törvénymódosítás lényege, hogy a 24. hét után is engedélyezik az abortuszt, amennyiben kiderül, hogy életképtelen a magzat, vagy ha terhesség veszélyezteti az anya egészségét. Érdemes megnézni, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban. A késői abortusz valójában koraszülést jelent. Egy életképtelen magzatból nagy valószínűséggel halott újszülött lesz. Vajon mi értelme annak, ha előzetesen még egy méreginjekciót is belefecskendeznek? Amennyiben az anya élete kerül veszélybe, és csakis a magzat eltávolításával menthető meg, arra is a koraszülés a megoldás, a méreginjekció semmivel sem javítja az anya életesélyeit. Ami pedig az életveszélyen túli egészségi kockázatokat illeti, e téren gyakorlatilag bármilyen érzelmi, pszichológiai tényező figyelembe vehető. A korábbi szabályozás szerint a beavatkozást csak szakember végezhette el, ezután ápoló, vagy egészségügyi asszisztens is. Az is új elem, hogy az egészségbiztosítóknak az eljárást kötelezően finanszírozniuk kell. A törvénymódosítás ráadásul csomagban érkezett, hogy ne kerüljön ellentmondásba más, élő jogszabályokkal. Csupán egyetlen példát felhozva: korábban, ha valaki meggyilkolt egy állapotos nőt, úgy a magzat életéért is felelősséggel tartozott. Január 22. óta a magzat halálát okozó erőszak már nem számít büntetendő cselekménynek... Akárhonnan nézzük, piszok nehéz volna morálisan elfogadható köntösbe bújtatni New York állam új abortusztörvényét.
A magam részéről akkor lennék elégedett, ha a hasonló híreket józan elemzések kísérnék. Egyes baloldali újságírók mentegetni kívánják a menthetetlent, míg a jobboldali publicisták egy része most is felteszi a szokásos lemezt, és újfent a liberalizmus és a túlzott egyéni szabadság kárhoztatása kerül napirendre. Ez utóbbi esetén nincs másról szó, mint - kihasználva az alkalmat - teljesen elvtelen módon belerúgni egy eszmerendszerbe, amelynek az égvilágon semmi köze az egészhez. A klasszikus liberális gondolkodás ugyanis pont arról szól, hogy minden élet szent, és az anya szabadságjogai semmivel sem előbbre valóak a magzat szabadságjogainál. Sokféle álláspont képviselhető az abortusz kapcsán, és bőven illethető kritikával a születésig végrehajtható művi terhessségmegszakítás, ám ez - ha sportszerűek kívánunk maradni - még véletlenül sem lehet a liberalizmus kritikája.
"A béke és a szeretet legnagyobb rombolója az abortusz" - állítja Teréz anya, de alig hiszem, hogy igaza lenne. Nem mintha a magzatelhajtás olyan vidám dolog volna. Erkölcsi aggályainkon túl ismerjük az anyákat érintő egészségügyi kockázatokat és az életüket végigkísérő, mérhetetlen lelki terhet is. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy kivétel nélkül minden jóérzésű ember abortuszellenesnek vallja magát, talán még az erre specializálódott, profitorientált klinikák üzemeltetői is. Azonban a terhességmegszakítás sem más, mint egy eszköz - még ha meglehetősen drasztikus is -, melyet lehet indokoltan, értelmesen és morálisan helyes módon alkalmazni - például a magzat súlyos fogyatékossága esetén -, s lehet felelőtlenül, vagy akár a legelemibb erkölcsi szabályokkal szembemasírozva. A szélsőségesen szigorú abortusztörvények nyilvánvalóan immorálisak és elfogadhatatlanok. Salvadorban groteszk módon azt az Imelda Cortezt hurcolják meg, akit hetvenéves nevelőapja 12 éves kora óta erőszakolt, majd teherbe is ejtett, s a lány - érthetően - nem kívánta megtartani gyermekét. Akár húsz év börtönnel is sújthatják... A katolikus álláspont szélsőséges mivoltára Sam Harris, amerikai agykutató szavai tökéletesen rávilágítanak: "A vallás egyik legártalmasabb hatása, hogy a morált el akarja választani az emberek és a többi élőlény szenvedésétől. (...) Ezért lehet, hogy Önök, keresztények, néha több erkölcsi energiát fektetnek be az abortuszellenes küzdelmükbe, mint a népirtások ellen. Ezért érdekli Önöket sokkal jobban az embriók sorsa, mint az őssejt-kutatás életmentő lehetőségei. És ezért képesek az óvszer ellen prédikálni fekete Afrikában, ahol minden évben milliók halnak meg AIDS-ben." Ugyanígy igazat kell adnom Cseh Katalinnak, a Momentum szülész-nőgyógyász végzettségű képviselőjének, akit a Mandiner keresett meg a közelmúltban: "Alapvetően nem gondolom, hogy lényegi változtatásra szorulna a terhességmegszakítás hazai szabályozása. A Momentum Mozgalom a tudatos családtervezés elősegítése céljából más téren tenne változtatásokat: állami támogatás alá vonnánk a fogamzásgátló termékeket, illetve az alap- és középfokú oktatásban önálló tantárgyként vezetnénk be az egészségnevelést." Azzal együtt, hogy van még bőven teendő, Magyarország abortusz statisztikája mindenesetre kedvező trendet mutat: húszéves folyamatos csökkenést követően - köszönhetően a sokféle, megbízható fogamzásgátló eszköznek és szernek - 2017-ben már csak 28,5 ezer magzatelhajtást hajtottak végre, ami az elmúlt hatvan esztendő legalacsonyabb értéke. (Összehasonlításképpen: 1969-ben megközelítette a 207 ezret!) Az iskolai végzettség e téren is meghatározó: a nyolc általánost sem teljesítők tízszer gyakrabban élnek ezzel a módszerrel, mint a diplomások. Hiszem, hogy mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy az abortuszok száma a jövőben még tovább csökkenjen. Úgy tűnik, hogy ehhez a célhoz nem az egyházi vaskalaposság, s nem is a New York-i, lelketlen attitűd vezet, sokkal inkább az emberi tudatosság. És ahol az értelem lassabban szökik szárba, még mindig ott van az "abortusz helyett örökbeadás" elv, melyet ugyancsak Teréz anya hirdetett meg, s melyet teljes mellszélességgel támogatni lehet. Ideje volna felnőni.
