téveszmék

téveszmék

"A béke és a szeretet legnagyobb rombolója az abortusz"

2019. március 04. - G. Nagy László

madre-teresa.jpg

 

Teréz anya, akitől a címbéli mondás származik, már nem érhette meg New York állam új abortusztörvényét, mely egészen a magzat megszületéséig kitolta a terhességmegszakítás legitim határát. Nem kérdés, hogy szegény most forog a sírjában. És az sem kérdés, hogy jelenleg a fél világ ki van akadva a január végén elfogadott jogszabály miatt.

 

Meggyőződésem, hogy az abortusz már önmagában is az egyik legösszetettebb erkölcsi dilemma. A józan morál - mely szerint mindenki azt tesz a testével, amit csak akar, egészen addig, amíg nem árt másnak -, könnyed eleganciával kezeli a hétköznapok kérdéseit, a prostitúciótól kezdve a verbális agresszión át a kocsmai pofonokig; szinte minden problémás helyzetre ad valami pofonegyszerű és egyértelmű választ. A művi terhességmegszakítás azért jóval komplikáltabb, mert korántsem evidens, hogy meddig tart az anya teste és saját döntési kompetenciája, s hol kezdődik egy új, önálló élet, amely immáron szent és sérthetetlen. Kevesen vitatkoznának azzal, hogy egy féléves csecsemő meggyilkolása brutális bűntett, még akkor is, ha ez egyes történelmi korokban - például a középkor hajnalán - teljesen hétköznapinak számított. Nézzük a másik végpontot: azt sem vitatja senki, hogy amíg a petesejt és a hímivarsejt egyesülése nem történt meg, addig nincs miről beszélni. Az alapvető - és máig tisztázatlan - dilemma az, hogy az embrió/magzat fejlődéstörténetében - a fogantatástól a születésig - hol lehet meghúzni azt az éles és egyértelmű határvonalat, amelyet megelőzően még ártatlan tettről, átlépve azt pedig kifejezetten gyilkosságról beszélhetünk.

 

Fontos volna látni, hogy az abortusz körüli morális dilemmák kizárólag arról szólnak, hogy elpusztítunk-e egy önálló élőlényt, vagy sem. Tökéletesen felesleges és félrevezető, amikor sokan összemossák a kérdést egy sor abszolút ide nem illő kérdéssel, a testiséggel, avagy a demográfiával. Már a szexualitás és a szaporodás is csupán technikai értelemben mutatnak összefüggést, ezen túlmenően az égvilágon semmi közük egymáshoz. A szex legfőképpen egy alapvető szükséglet kielégítése, szerencsés esetben a szerelem kifejeződése, és igazán ünnepi pillanatokban a gyermekáldás elősegítője. Tekintve azonban, hogy több ezer aktusból alig néhány az, amelynek konkrétan a szaporodás a célja, ostobaság volna ezeket egy csomagban kezelni. Hasonló az összefüggés a gyermekáldás és a demográfia között: egyetlen épeszű ember sem azért nemz/szül gyermeket, hogy megmentse az emberiség, vagy a nemzet sorsát, csakis egyéni indíttatásból. Amikor terhességmegszakításról beszélünk, a lehető legostobább dolog bármi egyebet belekeverni ebbe az egyébként sem vékonyka pakliba, mint az anya és a magzat jólétét.

 

New York állam szenátusának februári döntése meglehetősen radikálisnak tűnik. Ám még mielőtt belemennénk, hogy mennyire az, érdemes egy pillantást vetni a másik végpontra. A katolikus egyház szexualitással kapcsolatos attitűdje ugyancsak meglehetősen szélsőséges, amelynek egyik markáns eleme az, hogy elveti a mesterséges fogamzásgátlás minden formáját. Izgalmas volna eltűnődni azon, hogy mekkora a különböző vallások felelőssége egyrészt a harmadik világ túlnépesedését illetően, másfelől az abortuszok megdöbbentő gyakorisága kapcsán. Tudok olyan jegyespárról, akik katolikus meggyőződésük miatt nem használnak óvszert, de a lány már három abortuszon is átesett... Azzal együtt is, hogy ez utóbbi csupán egy extrém eset és a vallások sem okolhatók minden emberi ostobaságért, abban azért egészen biztos vagyok, hogy radikálisan csökkenthető volna a művi terhességmegszakítások száma, ha a társadalom - ezen belül az oktatás és az egyház - nem kezelné továbbra is bűnös dologként, avagy tabutémaként a szexualitást. Egyik közeli rokonom szociális munkásként járja a vidéket, s számtalan tapasztalatot gyűjt a népi folklór terén. Pár hete, amikor egy nyírségi, nincstelen családnál felmerült a kérdés, hogy miként védekeznek, a feleség így válaszolt: "Szex közben erősen összeszorítom a combom, utána pedig a férjem és én külön ágyban alszunk..." És ez még csak Magyarország. Léteznek olyan szegmensei a Földnek, ahol az abortuszt olyan természetességgel alkalmazzák, mint civilizált vidékeken a fogamzásgátlást. Ilyen például Kuba, ahol a terhességek 60%-a végződik magzatelhajtással. Megdöbbentő.

 

Az alapproblémára visszatérve: mikortól tekinthetjük a magzatot önálló létezőnek, akinek élete szent és sérthetetlen? Ha azt mondjuk - amit egyébként a katolikus egyház is képvisel -, hogy a megtermékenyítés pillanatától, úgy rögtön lehetetlenné válna minden lombikbébi program, hiszen a sikeres beültetéshez 4-10 petesejt megtermékenyítése szükséges, ezek többségéből pedig sohasem fejlődik ki valódi élet. Természetesen már ezen eljárás kapcsán is felmerülhetnek bizonyos erkölcsi aggályok, elég csak a keresztény álláspontra gondolnunk. Tekintve azonban, hogy a mérleg egyik serpenyőjében egy ténylegesen megszülető gyermek, egy boldog házaspár és néhány fel nem használt zigóta áll, míg a másik tökéletesen üres, a  józan morállal bírók az élet oldalán állnak és pártolják a lombikbébi eljárásokat. A következő mérföldkőnek a magzat első szívdobbanását szokták tekinteni, mely rendszerint a terhesség hatodik hetében következik be. Iowa államban ez a pillanat jelenti a határt; a tavaly elfogadott, az Egyesült Államokban a legszigorúbbnak számító törvény szerint innentől már tilos abortuszt végrehajtani. Nehéz volna érveket találni arra, hogy egy működő szívvel bíró magzatot miért ne tekintsünk élőlénynek, ugyanakkor az is tény, hogy a legtöbb állapotos nő ebben a szakaszban még nem is tud róla, hogy egyáltalán gyermeket vár. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője pár hónapja törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint terhességmegszakítás előtt az anyának az utolsó orvosi vizsgálaton kötelező legyen a magzat szívhangját meghallgatnia. A következő sarokpontot kijelölve: a legtöbben egyetértünk abban, hogy amint a magzat idegrendszere elég fejlett a fájdalomérzethez, mi több, a saját öntudat kialakulásához, már kétségkívül teljes értékű élőlénynek kell tekintenünk. A probléma csupán az, hogy ennek időpontját illetően erősen megoszlanak a szakmai vélemények. Susan Greenfield, az Oxford Egyetem ideggyógyász professzora szerint az öntudattal rendelkező agy már a terhesség 24. hete előtt kialakulhat. A Daily Telegraph 2002-ben arról számolt be, hogy a brit ideggyógyászok többségének meggyőződése szerint 20 héttel a fogantatás után a magzat már képes fájdalmat érezni. Az ízérzékelés ugyancsak a 20. hétre, a hallás kialakulása a 22-24. hétre tehető. Mindezekkel szemben a Royal Collage of Obstetricans and Gynaecologists (szülészeket és nőgyógyászokat tömörítő nagy-britanniai szakmai kollégium) tanulmánya szerint több mint valószínű, hogy a magzat 24 hetes életkora előtt semmilyen módon nem érzékeli a fájdalmat, és feltételezhető, hogy utána sem. Szakember legyen a talpán, aki ennyi bizonytalan és egymásnak ellentmondó álláspont között magabiztosan látja a valóságot.

 

A január 22-én elfogadott New York-i törvénymódosítás lényege, hogy a 24. hét után is engedélyezik az abortuszt, amennyiben kiderül, hogy életképtelen a magzat, vagy ha terhesség veszélyezteti az anya egészségét. Érdemes megnézni, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban. A késői abortusz valójában koraszülést jelent. Egy életképtelen magzatból nagy valószínűséggel halott újszülött lesz. Vajon mi értelme annak, ha előzetesen még egy méreginjekciót is belefecskendeznek? Amennyiben az anya élete kerül veszélybe, és csakis a magzat eltávolításával menthető meg, arra is a koraszülés a megoldás, a méreginjekció semmivel sem javítja az anya életesélyeit. Ami pedig az életveszélyen túli egészségi kockázatokat illeti, e téren gyakorlatilag bármilyen érzelmi, pszichológiai tényező figyelembe vehető. A korábbi szabályozás szerint a beavatkozást csak szakember végezhette el, ezután ápoló, vagy egészségügyi asszisztens is. Az is új elem, hogy az egészségbiztosítóknak az eljárást kötelezően finanszírozniuk kell. A törvénymódosítás ráadásul csomagban érkezett, hogy ne kerüljön ellentmondásba más, élő jogszabályokkal. Csupán egyetlen példát felhozva: korábban, ha valaki meggyilkolt egy állapotos nőt, úgy a magzat életéért is felelősséggel tartozott. Január 22. óta a magzat halálát okozó erőszak már nem számít büntetendő cselekménynek... Akárhonnan nézzük, piszok nehéz volna morálisan elfogadható köntösbe bújtatni New York állam új abortusztörvényét.

 

A magam részéről akkor lennék elégedett, ha a hasonló híreket józan elemzések kísérnék. Egyes baloldali újságírók mentegetni kívánják a menthetetlent, míg a jobboldali publicisták egy része most is felteszi a szokásos lemezt, és újfent a liberalizmus és a túlzott egyéni szabadság kárhoztatása kerül napirendre. Ez utóbbi esetén nincs másról szó, mint - kihasználva az alkalmat - teljesen elvtelen módon belerúgni egy eszmerendszerbe, amelynek az égvilágon semmi köze az egészhez. A klasszikus liberális gondolkodás ugyanis pont arról szól, hogy minden élet szent, és az anya szabadságjogai semmivel sem előbbre valóak a magzat szabadságjogainál. Sokféle álláspont képviselhető az abortusz kapcsán, és bőven illethető kritikával a születésig végrehajtható művi terhessségmegszakítás, ám ez - ha sportszerűek kívánunk maradni - még véletlenül sem lehet a liberalizmus kritikája.

 

"A béke és a szeretet legnagyobb rombolója az abortusz" - állítja Teréz anya, de alig hiszem, hogy igaza lenne. Nem mintha a magzatelhajtás olyan vidám dolog volna. Erkölcsi aggályainkon túl ismerjük az anyákat érintő egészségügyi kockázatokat és az életüket végigkísérő, mérhetetlen lelki terhet is. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy kivétel nélkül minden jóérzésű ember abortuszellenesnek vallja magát, talán még az erre specializálódott, profitorientált klinikák üzemeltetői is. Azonban a terhességmegszakítás sem más, mint egy eszköz - még ha meglehetősen drasztikus is -, melyet lehet indokoltan, értelmesen és morálisan helyes módon alkalmazni - például a magzat súlyos fogyatékossága esetén -, s lehet felelőtlenül, vagy akár a legelemibb erkölcsi szabályokkal szembemasírozva. A szélsőségesen szigorú abortusztörvények nyilvánvalóan immorálisak és elfogadhatatlanok. Salvadorban groteszk módon azt az Imelda Cortezt hurcolják meg, akit hetvenéves nevelőapja 12 éves kora óta erőszakolt, majd teherbe is ejtett, s a lány - érthetően - nem kívánta megtartani gyermekét. Akár húsz év börtönnel is sújthatják... A katolikus álláspont szélsőséges mivoltára Sam Harris, amerikai agykutató szavai tökéletesen rávilágítanak: "A vallás egyik legártalmasabb hatása, hogy a morált el akarja választani az emberek és a többi élőlény szenvedésétől. (...) Ezért lehet, hogy Önök, keresztények, néha több erkölcsi energiát fektetnek be az abortuszellenes küzdelmükbe, mint a népirtások ellen. Ezért érdekli Önöket sokkal jobban az embriók sorsa, mint az őssejt-kutatás életmentő lehetőségei. És ezért képesek az óvszer ellen prédikálni fekete Afrikában, ahol minden évben milliók halnak meg AIDS-ben." Ugyanígy igazat kell adnom Cseh Katalinnak, a Momentum szülész-nőgyógyász végzettségű képviselőjének, akit a Mandiner keresett meg a közelmúltban: "Alapvetően nem gondolom, hogy lényegi változtatásra szorulna a terhességmegszakítás hazai szabályozása. A Momentum Mozgalom a tudatos családtervezés elősegítése céljából más téren tenne változtatásokat: állami támogatás alá vonnánk a fogamzásgátló termékeket, illetve az alap- és középfokú oktatásban önálló tantárgyként vezetnénk be az egészségnevelést." Azzal együtt, hogy van még bőven teendő, Magyarország abortusz statisztikája mindenesetre kedvező trendet mutat: húszéves folyamatos csökkenést követően - köszönhetően a sokféle, megbízható fogamzásgátló eszköznek és szernek - 2017-ben már csak 28,5 ezer magzatelhajtást hajtottak végre, ami az elmúlt hatvan esztendő legalacsonyabb értéke. (Összehasonlításképpen: 1969-ben megközelítette a 207 ezret!) Az iskolai végzettség e téren is meghatározó: a nyolc általánost sem teljesítők tízszer gyakrabban élnek ezzel a módszerrel, mint a diplomások. Hiszem, hogy mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy az abortuszok száma a jövőben még tovább csökkenjen. Úgy tűnik, hogy ehhez a célhoz nem az egyházi vaskalaposság, s nem is a New York-i, lelketlen attitűd vezet, sokkal inkább az emberi tudatosság. És ahol az értelem lassabban szökik szárba, még mindig ott van az "abortusz helyett örökbeadás" elv, melyet ugyancsak Teréz anya hirdetett meg, s melyet teljes mellszélességgel támogatni lehet. Ideje volna felnőni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr414661327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.04. 08:07:42

Szerintem le kell szögezni, hogy nem az élet, hanem a tudat védelme a fontos. Ugyanis már egy petesejt is élet, vagy akár egy baktérium is. Amikor arról megy a vita, hogy mikortól nem oké az abortusz, akkor az a kérdés, hogy mikortól ért el olyan szintet a kezdetleges tudat, hogy már nem etikus az abortusz. Tehát egyértelműen idegrendszeri kérdésről van szó.

Nem értek hozzá, de abban nem lennék biztos, hogy amikor az anyuka életét veszélyezteti a sokadik hónapos magzat, akkor minden ilyen esetben koraszülésre is lehetőség lenne úgy, hogy nem rontanák ezzel az anyuka túlélési esélyeit.

G. Nagy László 2019.03.04. 08:32:20

@Zabalint: Egy sor nőgyógyász úgy nyilatkozik, hogy gyakorlatilag nincs olyan eset, amelyben a magzat megölése bármit is javítana az anyuka életesélyein.

Az egyébként is alap, hogy az anya élete az első. Még a kifejezetten középutas magyar jogi szabályozás is lehetőséget ad rá, hogy az orvos az anya életét bármi áron megvédje, a terhesség bármely szakaszában.

2019.03.04. 09:40:21

"A klasszikus liberális gondolkodás ugyanis pont arról szól, hogy minden élet szent, és az anya szabadságjogai semmivel sem előbbre valóak a magzat szabadságjogainál. Sokféle álláspont képviselhető az abortusz kapcsán, és bőven illethető kritikával a születésig végrehajtható művi terhessségmegszakítás, ám ez - ha sportszerűek kívánunk maradni - még véletlenül sem lehet a liberalizmus kritikája."

Egyetértek. Csak tudja, amíg a klasszikus liberalizmus köntösébe bújtatva a kontrollálatlan progresszivizmus, haladáspártiság érvényesül, addig egyértelműen a liberalizmus lesz a kritikák célpontja. Ugyancsak a progresszívizmus képviselőinek tulajdonsága, hogy a fogalmakat összekeveri, széndékosan vagy tudatlanságból, rosszul használja. A mai "liberalizmus" nem liberalizmus. Szabadelvűség vs. szabadosság. A transz-mozgalom erőltetése, a meleglobbinak teret engedés, a végtelen abortuszpártiság és lehetne még sorolni nem fér bele a klasszikus liberalizmus gondolkodásba.

G. Nagy László 2019.03.04. 10:23:11

@fáradtolaj: Pontosan ugyanígy látom én is. Létezik egy nagy rakás elmebeteg marxista, aki progresszívnek, haladónak, liberálisnak hazudja magát, mert ezek a jelzők valamennyire még szalonképesek. Ami dühítő, az nem csupán az, ahogyan lerombolják a liberalizmus eszméjét, de az is, ahogyan a jobboldal ehhez asszisztál. Ők nem azt mondják, hogy, hé srácok, ennek semmi köze a haladáshoz és a szabadságjogokhaz, hanem egy füst alatt a szemétre vágnák a liberalizmus egész eszmerendszerét. Mintha 1789 csakis az őrült Robespierre-ről szólna...

2019.03.04. 10:51:45

@fáradtolaj:
"A transz-mozgalom erőltetése, a meleglobbinak teret engedés, a végtelen abortuszpártiság és lehetne még sorolni nem fér bele a klasszikus liberalizmus gondolkodásba."

Szerintem meg ez egy szalmabáb, amit a magukat konzervatívnak valló elvtelenek mondanak a liberalizmusra. Az, hogy a melegek, transzneműek elfogadásáért indítanak mozgalmakat, teljesen belefér a klasszikus liberalizmus nézetbe. Ezek a mozgalmak nem jelentik azt, hogy ezeket a dolgokat barkire ráerőltetnék, na ebben áll az elvtelen álkonzik hazugsága, hogy ezt próbalják ráfogni ezekre a mozgalmakra. Mint a viccben, mikor Józsi bácsi mondja, hogy 20 éve utáltak a melegeket, ma elfogadják, de ha egyszer kötelezővé teszik, akkor ő elmenekül.

Az abortusz természetesen ennél összetettebb téma.

2019.03.04. 10:57:30

@G. Nagy László:
Pedig igencsak összefüggő egységet alkot a modern és a klasszikus liberalizmus. Csak ehhez előbb külön kell választani azokat a közhelyeket, amit az illiberálisok próbálnak ráhúzni a liberálisokra, meg azt, amit a liberálisok valóban vallanak.

Gondolj csak arra az esetre, mikor telw volt azzal a magyar közösségi média, hogy valami orosz feminista büntette azokat a férfiakat, akik szétterpeszkedtek az orosz metróban Pár nap múlva kiderült hogy kacsa volt a hír, amelyet Putyin cselédsajtója talált ki. Csak erről már a háborogni akarók többsége már nem értesült. Normalis esetben már eleve gyanúsnak kellett volna lennie a hírnek csak ugye annyi embernek belefért a vilagképébe, hogy a feministák bizony ilyenek...

Egyébként léteznek azok a vadhajtások, persze, csak vadhajtások alapján megítélni a mai modern liberalizmust elég gáz.

2019.03.04. 11:01:26

@G. Nagy László:
A marxizmusnak meg végképp semmi köze ehhez, ma a magukat konzervatívnak vallók sokkal közelebb állnak a marxizmushoz, mint a liberálisok. A Bayer és hasonlók által hangoztatott "kultúrmarxizmus" szó mögött nincsen valódi jelentés, ugyanúgy szitokszóként használjak, mint alacsonyabb Fideszes körökben a ballib szót. A marxizmus ugyanis egyenlőségre törekszik, ami egy utópia, a liberalizmus viszont esélyegyenlőségre, ami gazdasági szempontból a kapitalista piaci verseny fontos alapfeltétele. A marxizmus egyenmassza embert akar, a liberalizmus elfogadja a színességet, a választási lehetőségeket.

G. Nagy László 2019.03.04. 11:06:28

@Zabalint:

"Egyébként léteznek azok a vadhajtások, persze, csak vadhajtások alapján megítélni a mai modern liberalizmust elég gáz."

Pont ezért igyekszem szétszálazni minden történetet, hogy ne egy sztereotíp képről beszéljünk, hanem minden elemről külön-külön. Csak egy példa: A homofóbia primitív attitűd. De amikor jön Dr. XY, hogy "kigyógyítja" az önként jelentkező melegeket a hajlamukból, úgy ennek tiltása ugyanolyan fasizmus, mint a melegszerelem tiltása. Márpedig a mai ultraliberalizmus sok kérdésben nem úgy működik, hogy virágozzék minden virág, hanem kifejezetten fasiszta módon, tiltással, ellehetetlenítéssel.

2019.03.04. 11:19:44

@G. Nagy László:
Te utananéztél azoknak az ex-gay mozgalmaknak? Mert én igen, jóval korabban, mint hogy ez köztéma lett volna, sőt elárulom, akkoriban kimondottan homofób oldalról néztem a dolgokat. Nem az a baj, ha valakik "gyógyítani" akarják a homoszexuális embereket, mert habár nem betegség, végülis a szemem színét is át lehet műttetni. A baj az, hogy ezek a vallási fanatikusok nem gyógyítják, csak megpróbálják elérni, hogy elnyomják a valódi nemi orientációjukat. Rengeteg embert nyomorítanak meg ezzel. Szvsz az ilyen ellen fellépni épp ugyanannyira liberális, mint a szcientológia ellen.

2019.03.04. 11:21:21

@G. Nagy László:
Egyébként ha valaki vallási fanatikus alapon meg akarja "gyógyítani" a balkezeseket, gondolom akkor is fasisztának neveznéd azt, akinek mindez nem tetszene.

G. Nagy László 2019.03.04. 11:51:34

@Zabalint: "Szvsz az ilyen ellen fellépni épp ugyanannyira liberális, mint a szcientológia ellen."

Vagy a prostitúció ellen, vagy az alkoholfogyasztás ellen. Semennyire.

G. Nagy László 2019.03.04. 11:55:56

@Zabalint:

"Egyébként ha valaki vallási fanatikus alapon meg akarja "gyógyítani" a balkezeseket, gondolom akkor is fasisztának neveznéd azt, akinek mindez nem tetszene."

Nem. Joga van hozzá. Mindenkinek alapjoga, hogy kifejezze a nemtetszését. (Ahogyan ahhoz is, hogy értelmetlen terápiákat folytasson.) A fasizmus az, amikor erővel megtiltod.

2019.03.04. 12:19:05

@G. Nagy László:
Ha valakit kamu ígéretekkel hülyítenek be és vesznek rá prostitúcióra, akkor jogos a fellépés. Ahogy pl. az oltásellenességet sem liberális dolog elfogadni, tekintve hogy az egész társadalomnak ártanak vele.

És emellett hangsúlyozom, a liberálisok sosem akarták betiltani az ex-gay mozgalmakat, ellenbe ezek a fanatikusok ha nagyobb szerepet kapnának, szerinted hogyan bánnának a melegekkel? Ellenben nem lehet elmenni csak úgy szó nélkül az embertelenség mellett. Ok, ez lehet nem is annyira liberalizmus, hanem humanizmus.

2019.03.04. 12:20:53

@G. Nagy László:
Joga van hülyének lenni. De akik káros hazugságokat adnak el tudományos köntösben, azok ne rinyáljanak, ha a sajtó nem bánik velük kesztyűs kézzel.

2019.03.04. 12:25:49

@G. Nagy László:
"Vagy a prostitúció ellen, vagy az alkoholfogyasztás ellen. Semennyire."

Egyébként te itt valamit nagyon félreértesz. Ugyanúgy joga van kifejezni valakinek a véleményét a prostitúció és az alkoholfogyasztás ellen is, ahogy mellette is. Az nem véleménydiktatúra, hogy egyes kérdésekben a liberális sajtó véleményt alkot, így az sem, ha elítélően beszél az ex-gay mozgalmakról például. Ha a liberálisok hisztiznének ennyire véleménydiktatúra ellen, akkor 2 sornyi Bayer Zsolt után sírhatnának, mint egy fürdős kurva.

G. Nagy László 2019.03.04. 12:29:38

@Zabalint:

"De akik káros hazugságokat adnak el tudományos köntösben, azok ne rinyáljanak, ha a sajtó nem bánik velük kesztyűs kézzel."

Naná.

Szerintem az is belefér, hogy van ezotévé, és leveszik rólad a rontást... :)

Liberalizmus, humanizmus, korai buddhizmus, jézusi tanok - mind egy tőről fakad. A lényeg ugyanaz.

G. Nagy László 2019.03.04. 12:32:52

@Zabalint: "Egyébként te itt valamit nagyon félreértesz."

Valószínűleg. A fellépni igét használtad, s nem gondoltam hogy ez azt jelenti, hogy felszólalni.

Felszólalni bármi ellen lehet. Tiltani csak nagyon kevés dolgot.

2019.03.04. 12:38:56

@G. Nagy László:
A te példádban (ex-gay mozgalom) felszólalatak ellene, egyébként jogosan, és nem azért, amit te állítottál.

2019.03.04. 12:55:44

@G. Nagy László:
Itt konkrétan arról van szó, hogy előbb elhitetik vele, hogy ő nem normális, deviáns, majd gyógyítás címen megtanítják neki, hogyan nyomja el ezen tulajdonságát. Igen, ezt tiltani ne lehet, csak ha valaki ilyet propagál, ne csodálkozzon, ha minden jóérzésű ember (nem csak liberálisok) felháborodik. Ahogy az orvosoknak, kutatóknak sem tetszik különösen az ezotv.

A jézusi tanokról tovabbra is azt gondolom, hogy szembemennek a humanizmussal, nagyjából a kettő ellentéte egymásnak, épp a jézusk tanok háttérbe szorulása indította el a humanizmust. Szvsz az ex-gay mozgalom kiváló példája annak, hogy semmiben nem msnnek szembe a jézusi tanokkal, humanista szempontból nézve viszont rosszat akarnak.

G. Nagy László 2019.03.04. 13:12:26

@Zabalint:

"A jézusi tanokról tovabbra is azt gondolom, hogy szembemennek a humanizmussal, nagyjából a kettő ellentéte egymásnak"

Én ebbe most nem megyek bele. Egy komplett könyvet szenteltem a példabeszédeknek, továbbá minden második posztom arról szól, hogy miként terelték mellékvágányra az egyházat, fittyet hányva a Jézusi tanításokra. Ha lesz időd, olvass bele Lukács evangéliumába. Nem sok olyan jézusi kijelentést fogsz találni, ami nem színtiszta humanizmus.

2019.03.04. 14:01:12

@G. Nagy László:
Múltkor épp azért Lukácsot említettem, mert az ő evangéliumát ismerem legjobban.

A humanizmus nem pusztán azt jelenti, hogy nem ártunk másoknak, sőt segítünk másokon. A humanizmus emberközpontúság, ezért elképzelhetetlen bizonyos egészséges méretű becsvágy, önszeretet nélkül, valamint a keresztény elvekkel szemben nem azt hirdeti, hogy majd a jó elnyeri jutalmát a túlvilágon, ha a földi élete szenvedés is, hanem hogy ne legyen szenvedés a földi életünk. A jézusi ideál, Lukács evangéliumában szolgai, ne legyenek nagy igényeid, szolgáld az Urat majd megkapod érte a méltó jutalmadat. Ezzel szemben a humanizmus nem veti meg a földi gyönyöröket. Jézus a megalázkodó embert dícséri az öntelt emberrel szemben, a humanizmus ezzel szemben a középút, bizony büszkék kell lennünk a valós eredményeinkre, ne essünk persze túlzásba, de ne is alázkodjunk meg.

Gyerekkoromban nagyon rühelltem Janus Pannonius versét, az egyrtlent, amit tanultunk. Tudod, hogy "szellemem egyre dicsőbb, általa híres e Föld". Ma már értem, hogy még ha túlzó is a szövege, fontos dolog az önmagubk megbecsülése, nem az önzetlenségből fakadnak a legjobb cselekedetek, sőt legritkábban fakadnak abból.

G. Nagy László 2019.03.04. 14:15:35

@Zabalint:

A jézusi ideál, Lukács evangéliumában szolgai, ne legyenek nagy igényeid,

NEM IGAZ

a humanizmus nem veti meg a földi gyönyöröket.

IGAZ

Jézus a megalázkodó embert dícséri az öntelt emberrel szemben,

NEM IGAZ, SOHA SEHOL NINCS ILYEN MONDATA

a humanizmus a középút, bizony büszkék kell lennünk a valós eredményeinkre, ne essünk persze túlzásba, de ne is alázkodjunk meg.

IGAZ. PONT ERRŐL SZÓL A JÉZUSI TANÍTÁS

Valami kalóz kiadást olvashattál... :)

2019.03.04. 14:16:21

@Zabalint:

Még hogy nem erőltetik?! USA-ban meleg és transz kvóták vannak egyes egyetemeken, munkahelyeken. Nyugat-Európa számos városában nem két wc van, hanem egy vagy jobb esetben három. Nagy-Brittaniában az orvosi kamara szólította fel az orvosokat, hogy ne anyának, hanem szülőnek hívja az ANYÁ-kat. Csak ilyen apróságok, melyek abszolút kimerítik az erőltetés fogalmát.

Arórl nem beszélve, hogy csak ez az említett három jelenség abszolút szembemegy a természetes önfenntartó, közösségfenntartó ösztönöknek, érzéseknek, hagyományoknak. Ha csak általánosságban nézzük az emberiségre vonatkoztatva: 1) orvosként mondhatom teljes bizonyossággal, hogy két biológiai nem létezik (az interszex állapot az betegség, nem harmadik nem), e kettő mellett alkalmazni további társadalmi nemeket nem célszerű, hatalmas káoszt eredményez, (mégha tudományosan meg is figyelhető). 2) a homoszexualitás az utódnemzést gátolja, fajfenntartást akadályozva. 3) az abortusz direkt módszer a fajfenntartás akadályozására. Minden élőlénynek az a célja, hogy saját faját megtartsa, gyarapítsa. Embereknek még ez ráadásul egy Istentől kapott feladata is (1 Móz, I).

Az önzőség természetesen magyarázat mindegyikre. De se nem célszerű, se nem gyakorlatias. Ez az egész haladáspártiság vagy, ha úgy tetszik progresszivizmus csak arra jó, hogy politikusok szavazatot maximalizáljanak. Illetve egy adott ember hajlamosabb elfogadni ezeket, ha saját maga is érintett benne (meleg, meleg gyerek szülője, váratlan terhesség...).

Továbbá: 1) a történelemben szinte mindenhol két nem létezik. 2) szinte minden földi kultúrában a heteroszexualitás a kívánatos és egészséges szexualitás. 3) már a hippokratészi eskü is tiltja a magzat elhajtását.

2019.03.04. 14:39:23

@fáradtolaj:
A homszexualitás az állatvilagban is természetesen jelenlévő jelenség. Többféle elmélet is létezik, hogy miért nem pusztult ki a természetes szelekció során, a legvalószínűbb az, hogy korlátozott erőforrások között előnyt jelentett, ha volt a családban egy fivér, aki nem jelentett konkurenciát a férfi testvéreinek a nőknél, ellenben munkájával segíthette testvéreinek és azok gyerekeinek a boldogulását. Ugyanis a gének továbbadása nem csak egyenes úton lehetséges. A női homoszexualitásra úgy tudom más elméletek vannak, de nőknél amúgy a biszexualitás gyakoribb.

Mindenesetre tévedés, hogy nem természetes jelenségről lenne szó. Emellettnem minden kultúraban üldözték, leginkább az ábrahámi vallásokra jellemző de ez nem csoda, hiszen mint írtam korabban, ezek erősen emberellenes vallások.

Ami pedig az abortuszt illeti, épeszű ember nem a nem kívánt gyerekekben látja a társadalom jövőjét. Egyszer már próbálkoztak ilyennel az országban, és nem lett jó eredménye...

Mivel a legtöbb ember, főleg előrehaladott korban, nem igazán hajlamos progresszióra, ezért úgy gondolom, inkább a populizmus az, ami a legalkalmasab szavazatszerzésre.

2019.03.04. 14:47:13

@G. Nagy László:
"A jézusi ideál, Lukács evangéliumában szolgai, ne legyenek nagy igényeid, "

Múltkor említettem a vagyon szétosztósdit. Aztán ott van a gyermeki lélek emlegetése, a birkás hasonlat, vagy a farizeusok ostorozásánál is többször kiemeli, hogy mennyire rühelli az önteltséget, beztmzeg ha kétségbeesett emberek fordulnak hozzá.

"Jézus a megalázkodó embert dícséri az öntelt emberrel szemben, "

Lásd amiket előbb írtam. De egyébként az egész evangéliumban a megalázkodó, gyenge ember az ideál, aki feltétlenül követi az Urat. Nem, nem úgy mint a farizeusok, hanem teljesen őszintén, teljesen lealacsonyodva.

"IGAZ. PONT ERRŐL SZÓL A JÉZUSI TANÍTÁS"

Elhiszem, hogy képes vagy így kiforgatni, és megmagyarázbi, hogy másfél évezredig félremagyaráztak. Pedig messze nem magyarázták félre annyira, mint amennyire gondolod. Az egész Egyház létrejötte is Jézus tanaiból következik, Jézus volt aki Péternek átadta a stafétabotot, az Egyhazból mint szervezetből meg már eleve sokminden következik. Meg pl. abból is hogy a Bibliában alig akad olyan, ahol a földi élvezetek pozitívan tűnnének fel.

2019.03.04. 15:08:06

@Zabalint:

Látja, ez a tévedés. Megnevezésbeli tévedés! Azért, mert valami előfordul, nem egészséges, vagy előrébbvivő. Attól, hogy jelen van az állatvilágban, még nem egészséges. Ez így igaz az összes betegségre. Jelen van, egyszerű meg is magyarázni, de nem egészséges. A sarlósejtes vérszegénység is szelekciós előnyt jelenthet malária terheket vidékeken, de ha nincs malária, nem jelent semmilyen előnyt. Sőt, súlyos betegség. Minden relatív, illetve nem mindegy hogy nevezzük.

A nem kívánt gyerekekről továbbá: ezek szerint ön szerint egy gyilkosság belefer, ha az adott ember nem kívánt.
Tudja, mi meg a gond a progresszivizmus demagóg, kontrollalatlan es abszolút nonszensz világában? Hogy egy szetrohadt, öreg Városligeti platánfáért több követ mozgat meg, mint egy abortuszra váró magzatert. Ez súlyos, bárhonnan is nézzük.

2019.03.04. 15:40:51

@fáradtolaj:
A különbség az, hogy a homoszexualitás ma sem okoz semmilyen kárt, hiszen az amúgy is túlnépesedett világban nem csökkenti a termékenységet, ha elfogadjuk őket, hiszen férfi oldalról nem szükséges minden egyednek résztvennie a szaporodásban, női oldalról meg nincs akadálya a teherbe esésnek máshonnan, attól, hogy az illető leszbikus kapcsolatban él.

Ami az abortuszt illeti, mint írtam korabban, nem kívanok állaspontot foglalni abban a kérdésben, hogy mikortól számít gyilkosságnak a magzat elvetetése. Ám azt gondolom, ez idegrendszeri fejlettség kérdése, amit nem vallási alapon kell megközelíteni. A gyilkosságot meg semmilyen esetben sem tarthatom elfogadhatónak.

2019.03.04. 16:15:10

Amit írt, az az erektilis diszfunkcióra is igaz. Senkinek nem okoz kárt, ha úgy nézzük. Önmagában nem képes szaporodni, betegségnek tekintendő, de semmi esetre sem egészségesnek. Visszatérhet spontán vagy segítséggel a funkció, de amíg fennáll, nem egészséges.

Vagy egy másik oldalról közelítve: van a kényszeres szemelyisegzavar. Betegség, vagy mindenesetre nem egészséges. Ha fizikálisan nézem képes ő az egészséges működésre is, csak belső késztetése van az ellenkezőjére. A tarsadalomnak nagy kárt nem okoz, meg szaporodni sem tud, de nem egészséges.

2019.03.04. 16:16:27

Az utolsó sorban :... Meg szaporodni is tud.. , elnezest

2019.03.04. 16:50:52

@fáradtolaj:
Tehát azt belátod, hogy nem ártalmas a társadalom számára. Nos, nem is betegség, ugyanis a DSM-IV-ben nem szerepel a mentális betegségek között.

2019.03.04. 18:15:59

@fáradtolaj:
Voltak korok, amikor a balkezességet is betegségnek tekintették, gyógyítani akarták. Tudom, hogy a homofób folklór szerint azért vették anno ki, mert a "homoklobbi" elérte ezt, ugyanakkor megjegyzem, erről pszichiáterek döntöttek. Te kétségbe vonod a szakmai döntésüket?

Valóban több a melegeknél a nemi betegség, de erre nem megoldás a csoport üldözése, hanem sokkal fontosabb, hogy nyitottan lehessen ezekről a dolgokról beszélni, és felhívni a figyelmüket a veszélyekre. A promiszkuitás heteroknál sem probléma megfelelő védekezéssel, hazugságok, képmutatás nélkül.

G. Nagy László 2019.03.04. 18:22:22

@fáradtolaj: Amint a posztban is írtam, a józan morál a legtöbb kérdést elrendezi. Teljesen mindegy, hogy a homoszexualitást betegségnek, aberrációnak, vagy teljesen egészséges és természetes működésnek tekintjük. Amíg Joci és Béla frigye nem árt közvetlenül másnak, addig az ő magánügyük, semmi jogom ítélkezni felettük. (Ahogy a humunisztikus Jézusis fogalmaz: ne ítélkezzetek!) Az önkéntes szexualitás - legyen bármilyen perverz - nem erkölcsi kérdés.

Az abortusz merően más kérdés. Durván morálba vágó.

G. Nagy László 2019.03.04. 19:06:50

@fáradtolaj: Én pedig azt tanultam Jézustól, hogy tegyek különbséget a tényleges BŰNÖK és a FORMÁLIS, ÓSZÖVETSÉGI ELŐÍRÁSOK között.

homoszexuális - a tette sem bűnös

a parázna - a tette sem bűnös

a házasságtörő - a tette sem bűnös

a tolvaj - a tette bűnös

a gyilkos - a tette pláne bűnös

G. Nagy László 2019.03.04. 19:11:57

@Zabalint: Jézus legfőbb tanításai a következők:

1. Szeresd embertársadat, mint önmagadat!

Az érzelmi felszabadulás azt jelenti, hogy világossá válik számunkra: a másik kárára sosem tudjuk kielégíteni az igényeinket. Csakis azok a kapcsolatok gyümölcsözők, amelyekben mindkét fél szükségletei kielégülést nyernek. Ne tégy olyat a másikkal, amit te sem vennél jó néven!

2. Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el.

Erőszakmentesség. Az agresszió alkalmazása mélyen erkölcstelen. A morál ott kezdődik, hogy emberi interakcióink során nem alkalmazunk kényszert.

3. Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!

Az erőszakmentesség kiterjesztése. Az emberi értelem legmagasabb szintje az, amikor már mindent értékelés és ítélkezés nélkül tudunk megfigyelni. Az életidegen kommunikáció egyik fajtája az olyan morális ítélet, amely azt feltételezi, hogy akiknek a viselkedése nem a mi értékrendünkhöz igazodik, az hibás vagy rossz ember.

4. Legyetek éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!

Az éber ember tudatos, felkészült, nyitott, elfogadó. Nem ítélkezik, csak megfigyel, dacára annak, hogy tisztában van a dolgok polaritásával. Konkrét célkitűzései vannak, ismeri képességeit, hiányosságait, és folyamatosan fejleszti magát. Nem rabja az érzelmeinek, képes irányítani azokat a saját elgondolásai mentén. Túllép azon a beállítódásán, hogy csak egy válasz létezik, és csak ez lehet a helyes.
5. Legyetek tökéletesek!

Hozzuk ki magunkból a maximumot! Törekedjünk komplex személyiségre és teljes értékű létezésre! Jellemezze életünket az önfeledt aktivitás, merjünk kockázatot vállalni és kimozdulni a biztonságosnak tűnő komfortzóna mélyéről. Jézus egészen direkt módon arra buzdít bennünket, hogy váljunk azzá, amivé potenciális adottságaink szerint válnunk kell. A legapróbb bizonytalanság sincsen benne, hogy képesek vagyunk-e rá.

6. Ne aggódjatok a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról!

Hit, remény és pozitív gondolkodás. Optimizmus mindenek felett!

7. Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!

Szolgának lenni – jézusi értelemben – azt jelenti, hogy egy gyümölcsöző emberi interakcióban mi legyünk azok, akik dominánsak, mi tegyük meg az első lépést és mi irányítsuk a kapcsolat alakulását, mindvégig ügyelve arra, hogy mindkét fél szükségletei kielégülést nyerjenek.

8. Legyetek olyanok, mint a gyermekek!

Feltétel nélküli bizalom, az önátadás képessége, játszmamentes őszinteség és felszabadult, tiszta, semmihez sem fogható gyermeki öröm. Ezek nélkül esély sincs a boldogságra.

9. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak!

A megbocsátás elsősorban saját pszichológiai szükségletünk. Bizonyos, hogy aki bosszút melenget, az maga tartja sebeit nyitva.

10. Legyetek ti a föld sója!

Tegyük jobbá a világot! Segítsük a békés és együttműködő attitűd terjedését! Éljünk úgy, hogy az bárki számára vonzó és hiteles például szolgáljon!

Van ezek között akár egy is, amely nem humanisztikus?

2019.03.04. 19:24:18

@G. Nagy László:
Amit @fáradtolaj: ír, én is épp ezt tanultam, mivel részben én is vallásos nevelésben részesültem:

"Én Jézus tanításából azt tanultam, hogy míg a homoszexuális, a parázna, a házasságtörő, a tolvaj, a gyilkos ember nem elítélendő, addig a cselekedeteik azok."

Nos, ezért mondom, hogy ez a vallás nem humánus, hanem épp ellenkezőleg, emberellenes, gonosz, amely egy kategóriába veszi a gyilkosságot és a lopást a szexualitással. Ha a keresztények/zsidók/muzulmánok Istene létezne, akkor ezen vallások szerint kicsinyes játékot űzne az emberekkel, teljesen értelmetlen erkölcsi parancsok alapján büntetve őket. Mindezt úgy, hogy ezen vallasok szerint ezen vágyakat is Isten teremtette, de azért akkor már nyomják el, akkor is ha teljesen ártalmatlan dolgokról van szó, kezeljük olyan szinten, mint a gyilkosság.

És bocs, de aki hisz a Bibliában, az nem válogat, hogy Pál vagy Lukács írta.

2019.03.04. 19:32:23

Hozzáteszem, ez nem az embert hanem a bűnt ítéljük el, kamu duma. A kereszténység, de a többi ábrahámi vallás hívei mind állandóan azon vannak, hogy épp kit ítéljenek el . A gyűlölet ezeknek a vallásoknak lételeme. A muszlimokon nézünk, holott a keresztények is épp ugyanazt csinálták a múltban, csak szerencsére nálunk volt felvilágosodás, az állam teljesen világi lett. Vannak üdítő kivételek, lásd Ferenc pápa, na én eddig minden magyar kereszténytől csak azt hallottam, hogy fikázza...

G. Nagy László 2019.03.04. 19:53:54

@Zabalint: Ferenc pápa:

teveszmek.blog.hu/2018/05/15/_az_ordog_nem_alszik
teveszmek.blog.hu/2018/05/06/_a_szegenyseg_az_evangelium_kozeppontja

"Nos, ezért mondom, hogy ez a vallás nem humánus, hanem épp ellenkezőleg, emberellenes, gonosz, amely egy kategóriába veszi a gyilkosságot és a lopást a szexualitással. Ha a keresztények/zsidók/muzulmánok Istene létezne, akkor ezen vallások szerint kicsinyes játékot űzne az emberekkel, teljesen értelmetlen erkölcsi parancsok alapján büntetve őket. Mindezt úgy, hogy ezen vallasok szerint ezen vágyakat is Isten teremtette, de azért akkor már nyomják el, akkor is ha teljesen ártalmatlan dolgokról van szó, kezeljük olyan szinten, mint a gyilkosság."

Pontosan így van. (Csak Jézusnak nincs ehhez semmi köze.)

teveszmek.blog.hu/2017/10/18/_a_kis_bun_is_bun

G. Nagy László 2019.03.04. 20:00:27

@Zabalint: "És bocs, de aki hisz a Bibliában, az nem válogat, hogy Pál vagy Lukács írta. "

Ezt határozottan visszautasítom. A Biblia egy irodalmi mű, amelynek vannak használható, használhatatlan és kifejezetten mérgező fejezetei. Csak a birkák kezelik csomagként, a tudatos ember feladata az értelmezés és a szelekció.

2019.03.04. 20:23:55

@G. Nagy László:
Ha irodalmi műként tekintesz rá, az teljesen más, mint ha hiszel benne. Én is szeretem értelmezni a példabeszédeket, de ettől még tudom, hogy azt saját szájízem szerint teszem. Ellenben ha elfogadnád a bibliai Istent valósnak, akkor nem válogathatnál annyira, ok még az Ószövetséget meg lehet magyarázni, hogy az abban foglaltakat Jézus tanításai átértelmezik, de az Újszövetségben is akadnak elborult dolgok. Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a Biblia alapvetően jó útmutatás, csak az Egyház forgatta ki a tanait. Konkrétan te sem tekinted iránymutatónak a 10 parancsolatot, csak 2-t (szerintem ezeken felül még van 1-2 aminek részben van értelme, de az 1. példaul épp azt várja, hogy szolgáld, amiről beszéltem...)

G. Nagy László 2019.03.04. 20:33:52

@Zabalint: A Biblia alapvetően nem jó útmutatás. Az Ószövetség nagy része iszonyú gáz. Az Újszövetségből is csupán az evangéliumok használhatók. Egy csomó posztom címe bibliai idézet, nettó baromság, igazi téveszme. Jézus buddhista tanítása az, ami üde színfolt a barbár közel-keleten. Jézus egy középutas pali az ortodox világban. Ferenc pápa viszont - akiben bíztam, hogy igazi reformer lesz, s csalódnom kellett benne - irgalmatlanul balos. Az ugyanolyan mérgező, mint a fundamentalizmus.

2019.03.05. 14:09:22

@fáradtolaj:
"Miért ne lehetne elítélni a homoszexualitást, mint jelenséget? "

Amiért a balkezességet sem ítéli el épeszű ember. Mert egyrészt ez nem választás kérdése, másrészt nem ártanak senkinek vele. Ha létezik az az Isten, aki ezt parancsolja, az nem jóságos, hanem gonosz.

"Miért ne lehetne elítélni a paráznaságot, mint jelenséget?"

Ez már döntés kérdése, ugyanakkor ismét felhívnám a figyelmedet az ártalmatlanságra. Na meg arra, hogy koronként mást jelentett a paráznaság.

"Miért ne lehetne elítélni a házasságtörést, mint jelenséget?"

Nem a házasságtörés a bűn, hanem a csalás, hazugság. Egy nyitott házasságban miért ne "léphessenek félre", ha ezt megbeszélték? A hazasságtörés a házaspár elleni bűn, amennyiben az külön megegyezés nélkül történt.

Egyébként van egyetemes erkölcs is, csak abba meg nem fér bele pl. mások hálószobajában turkálás, amit a vallasosak művelnek. Ahogy az sem fér bele, hogy a gyerekekre vallásos nevelés címen frusztráló és gonosz eszméket erőszakoljanak rá.

G. Nagy László 2019.03.05. 19:30:42

@Zabalint: @fáradtolaj:

Kivételesen egész nap dolgoztam, most néztem csak a reakciókat. Nincs igazán mit mondanom, Bálint tökéletesen megválaszolta a felvetéseket, minden szavával maximálisan egyetértek.

Csupán kiegészítésképpen: elítélni bármit lehet. Azt is, ha valaki mulatós zenét hallgat. Azt is, ha rockot. Azt is, ha balkezes. Mindenkinek joga van gondolatban és szóban ítélkezni - csupán ő maga lesz szegényebb. Ő maga lesz képtelen bármiféle szeretetre. Tettlegesen azonban nincs joga az ítélkezéshez senkinek, amennyiben nem bűnről beszélünk.

Szerintem egyébként jó és használandó szó a bűn. Pontosan azért, hogy ne lehessen maszatolni, hogy ez egy kicsit rossz, azt egy kicsit nem szeretem. A BŰN fogalma világos kategóriákat teremt. Gyilkolni bűn, lopni bűn, kényszeríteni bűn, fizikai erőszakot alkalmazni bűn. A többi nem az. Elég logikus eszmerendszer. Csak kínos azoknak, akik gyűlölködni szeretnének, mert mert ez alapján nem rúghatnak bele sem a rockerekbe, sem a Kadlott Karcsikba. Ha nem vagyok túlságosan tolakodó, linkelek egy utolsót:

teveszmek.blog.hu/2017/12/12/_izlesrol_vitanak_nincs_helye

Glokta 2019.03.12. 22:15:36

@Zabalint: "Szerintem meg ez egy szalmabáb, amit a magukat konzervatívnak valló elvtelenek mondanak a liberalizmusra. Az, hogy a melegek, transzneműek elfogadásáért indítanak mozgalmakat, teljesen belefér a klasszikus liberalizmus nézetbe. Ezek a mozgalmak nem jelentik azt, hogy ezeket a dolgokat barkire ráerőltetnék, na ebben áll az elvtelen álkonzik hazugsága, hogy ezt próbalják ráfogni ezekre a mozgalmakra. Mint a viccben, mikor Józsi bácsi mondja, hogy 20 éve utáltak a melegeket, ma elfogadják, de ha egyszer kötelezővé teszik, akkor ő elmenekül."

Az még beleférne, hogy a melegek "elfogadásáért" indítanak mozgalmakat. Viszont ennél sokkal tovább mennek.
Néhány példa:
(1) Amerikában gyakran magukat "liberális"-nak valló portálok, közszereplők támogatják az affirmative actionöket - amelynek segítségével statisztikai alapon (elődeik több mint fél évszázaddal ezelőtt esetleg elkövetett bűneire hivatkozva) diszkriminálnak fehér és ázsiai tanulókat - pedig ez egyértelműen meritokráciaellenes lépés, amit egy liberálisnak nem lenne szabad pártolnia.
(2) Például úgy tűnik, hogy Franciaországban "apa, anya" helyett KÖTELEZŐEN "szülő1, szülő2" szavaknak kell szerepelnie az iskolákban használatos űrlapokon (infostart.hu/tudositoink/2019/02/17/anya-es-apa-helyett-jon-a-szulo-1-es-szulo-2), az már egyértelműen "ráerőltetés" - nem arról van szó, hogy meleg párok használhatják a "szülő 1, szülő 2" elnevezést, hanem hetero pároknak is KÖTELEZŐEN ezt kell használniuk. Ez nem "elfogadás", hanem "behódolás". Ráadásul ezt egy centrista - a közbeszédben liberálisként emlegetett - párt javasolta.
(3) Magyarországon a "Liberális Párt" képviselője szerint a diákokat "megalázza" a felvételi teszt (mandiner.hu/cikk/20190118_bosz_anett_szerint_a_diakokat_megalazza_a_kozepiskolai_felveteli), mert túl nehéz. Na most kérdem, egy elvileg liberális jelölt milyen alapon mondhatja, hogy ne legyen szabad normális, valódi versenyhelyzetet teremtő felvételi teszteket íratni?

Általában is manapság a magukat liberálisnak tartók jelentős része támogat egalitariánus lépéseket az esélyegyenlőség nevében (persze vannak kivételek, pl a német FDP viszonylag közel van a klasszikus liberalizmushoz) szerintem erre célzott G. Nagy László a marxizmus felemlegetésével.

Amúgy pedig a transzneműséggel elvileg nincs probléma, viszont a (természet)tudományos szakértők szerint a nemváltó gyerekek nagy többsége megbánja döntését és számos probléma jelenik meg náluk: www.acpeds.org/the-college-speaks/position-statements/gender-ideology-harms-children
"According to the DSM-5, as many as 98% of gender confused boys and 88% of gender confused girls eventually accept their biological sex after naturally passing through puberty.5"
"Rates of suicide are nearly twenty times greater among adults who use cross-sex hormones and undergo sex reassignment surgery, even in Sweden which is among the most LGBTQ – affirming countries."
"A person’s belief that he or she is something they are not is, at best, a sign of confused thinking. "

A tapasztalatok szerint az ex-gay mozgalmak általában károsak a "meggyógyítani kívánt" melegekre, de ugyanaz vonatkozik a gyerekek nemváltását propagáló mozgalmakra is - az ebben résztvevő gyerekek nagy többségének életre szóló károkat okoznak. Ennek ellenére mégis kettős mércével mérünk: egyiket tiltjuk, a másikat nem?
A véleményem egyébként az, hogy felnőttek rendelkeznek azzal a belátással és felelősséggel, hogy saját felelősségre nemet váltanak, megpróbálják "kigyógyíttatni" magukat a homoszexualitásukból, viszont a gyerekek esetében - akik még nem (vagy nem teljesen) döntésképesek, van helye az állami beavatkozásnak néhány helyen: ennek megfelelően nem kéne engedni, hogy őket bárki megpróbálja "kigyógyítani" a született nemi vagy szexuális orientációjából, ugyanez vonatkozik az oltásokra is.
süti beállítások módosítása