téveszmék

téveszmék

"A magyar kormány Európa bomlasztásán munkálkodik"

2019. március 06. - G. Nagy László

gyurcsany2.jpg

 

Gyurcsány Ferenc igazán elemében van. Hétfőn bejelentette 1+7 pontos akciótervét, azt megelőzően pedig nyílt levelet intézett Angela Merkelhez. Mindkét összeállítás olyan színvonalú, hogy már ezek önmagukban is megmagyarázzák Fletó senkihez sem fogható elutasítottságát.

 

Az csupán megmosolyogtató, hogy egy bukott miniszterelnök nyúlfarknyi támogatottsággal a német kancellárhoz fordul. Mondjuk, ennyi erővel bármelyikünk tollat ragadhatna, de nem ez a lényeg. Fletó sem gondolja, hogy levelének hatására Angela Mutti a fejéhez kap, s innentől gyökeresen más politikát folytat. Nyilvánvaló, hogy irománya a magyar választópolgárt célozza. Igaz, így talán még kínosabb.

 

"Nagyon sokan, köztük én is, úgy gondoljuk, hogy Magyarországon fojtogató lett a légkör, a tény hogy a mai magyar kormány nem Európa egységén, hanem bomlasztásán munkálkodik, az Ön felelőssége is." - írja Gyurcsány, miközben tudja, hogy ebből sokszorosan összetett mondatból - melyet illett volna kettébontani - egyetlen árva szó sem igaz. Orbánt sok mindennel lehet vádolni, ám az biztos, hogy nem komplett idióta, így nem is a saját maga ellensége. Az Európai Unió valóságos aranybánya Magyarországnak és a mindenkori kormánynak, nem csupán a különböző források és támogatások okán, de a számtalan gazdasági együttműködésből fakadóan is. A kabinetnek van annyi esze, hogy nem bomlasztja azt a szervezetet, amelynek számos sikerét köszönheti. Az már más kérdés, hogy alakítani viszont szeretné. Ahogyan Merkel és Macron, úgy Orbán is megkísérli a saját képére formálni az EU-t, s ehhez minden joga megvan. Fura, hogy Gyurcsány - aki a kispadról írogat világmegváltó, nyílt leveleket, mert neki azért lehet - eltagadja ezt a jogot a magyar miniszterelnöktől.

 

"Mert talán azért, mert képviseli a német befektetők érdekeit, vagy mert megőrizni kívánja az Európai Néppárt egységét, Ön számunkra egyre nehezebben elfogadható módon végső soron szemet húny Orbán miniszterelnök önkényuralmat teremtő, Európa-ellenes politikája felett." - Ne is akadjunk fenn a nyelvtanilag végtelenül suta felütésen és a későbbi helyesírási hibán! Ami sokkal fontosabb: a levélből egyáltalán nem derül ki, hogy mit jelent a "szemet húnyni"  (illetve helyesen: szemet hunyni) kifejezés. Mit kéne Merkelnek tennie? Elzárnia a pénzcsapokat és hazahívni a német befektetőket? Tényleg megérné Fletónak, hogy tízezrek elveszítsék munkájukat és megroppanjon a hazai költségvetés, csak azért, hogy megleckéztessék Orbánt? Ezt azért elég cinkes volna leírni, így marad az üres lebegtetés. Érdekes Gyurcsány demokrácia-felfogása is. Tényleg azt hiszi, hogy az EU és Németország úgy működik, mint a hajdani, MSZMP vezette Magyarország? Angela füttyent egyet, s megáll az élet? Valaki közölhetné már vele, hogy a demokratikus rendszerek vezetői nem önkényuralkodók. Merkelnek nincs közvetlen ráhatása sem a német nagyvállalatok döntéseire, sem az EU-s pénzek folyósítására. Ami pedig az Európai Néppártot illeti, a lehető legnagyobb öngólt rúgnák, ha ki akarnák zárni a Fideszt. Bár igaz, ha Fletó kéri...

 

"Ha Németország szemet húny a magyar kormány politikája felett, és csak szavakban áll ki Európa mellett, akkor iszonyatos évek várnak ránk. Európára is, Magyarországra is." - Vicces. Hosszú éveken keresztül azt hallgattuk, hogy milyen kicsik és jelentéktelenek vagyunk. Most meg kiderül, hogy Orbán egy személyben képes elhozni az Armageddont az egész kontinens számára. Ki érti ezt?

 

"Tudom, hogy érti, mit kérek." - A befejezés már-már bájos. Mintha egy szerelmi románc "találd ki gyorsan a gondolatom" fejezetébe csöppentünk volna. Angela Mutti valószínűleg azóta is vakarja a fejét, hogy vajon mire célozhatott Ferenc testvér... Az egész annyira szánalmas, annyira gyermeteg és annyira idegen a diplomácia felnőtt világától! Vagy van egy határozott elképzelésem, amit megosztok a másikkal, vagy inkább csendben maradok. Világos, hogy Fletónak rém zsenáns leírnia: a kedvéért toljanak ki az egész országgal. Ám ez így, ebben a formában legalább olyan kínosan fest.

 

Attól tartok, hogy Gyurcsány nem igazán érti, mi történik ebben az országban. Pedig egyszerű. Majdnem színtiszta matek. A költségvetésbe beáramló forrásokat számtalan módon fel lehet használni. Jómagam - kifejezetten önkényes módon - a kiadási oldalt hat kosárra bontom:

  1. Gazdaságélénkítés; a polgárok és a vállalkozások számára visszaforgatás adókedvezmények, járulékcsökkentés és egyéb módokon.
  2. Kiemelt programok: családtámogatás.
  3. Értelmes beruházások: útépítés, kórházfejlesztés, stb.
  4. Megkérdőjelezhető hasznosságú beruházások: stadionépítés, kisvasút, kormánymédia kiépítése, stb.
  5. Bevándorlók támogatása.
  6. Lopás, korrupció, kormányközeli vállalkozások feltőkésítése.

A képlet nem bonyolult: a választópolgár pártolja az első három pontban szereplő felhasználási módokat és rühelli a többit. Orbánnak elnézik a stadionépítéseket és Mészáros Lőrincet is, tekintve, hogy az átlagember életszínvonala is érzékelhetően javul, megtakarított vagyona kimutathatóan nő. A Gyurcsány-éra ugyanúgy hangos volt a korrupciós botrányoktól, azzal a különbséggel, hogy akkoriban az első három pont sem igazán működött. Ráadásul egy baloldali váltás esetén markánsan megnőhetne a bevándorlók támogatására fordított költségvetési keret, ami joggal kelt aggodalmat a választópolgárban.

 

Régi vesszőparipám, hogy a magyar ellenzék csak kormányt akar dönteni, de valódi programról sohasem beszélnek. Most eljött az idő, s Fletó hétfői sajtótájékoztatójában bejelentette a DK 1+7 pontos családvédelmi csomagját. Bár ne tette volna... A hét pontból egynek semmi értelme (a rabszolgatörvény visszavonása); néhánynál nyitott kapukat dönget, hiszen a kormányprogramnak is része (pl: egészségügyi dolgozók bérének emelése); egy jogos, de önmagában üresen kongó (oktatási reform), ráadásul az indoklás is gáz, senki sem attól teszi függővé a gyermekvállalást, hogy milyen az állami oktatás; egy pedig kifejezetten káros (a családi pótlék összegének emelése). Sok hibát és hülyeséget lehet a Fidesz-kormány nyakába varrni, ám az mindenképpen pozitívum, hogy a családi pótlék helyett a családi adókedvezményt növelik évről évre. Gondoljunk csak bele: ki az akinek családi pótlék jár, de az adókedvezménnyel nincs kisegítve? Csakis az az igen szűk réteg, ahol a família egyetlen tagja sem dolgozik. Tényleg az lenne a társadalom erkölcsi feladata, hogy ezt az attitűdöt erősítse? Tényleg azokat kell támogatni és még több gyerek vállalására buzdítanunk, akik még magukért sem hajlandóak tenni? Nem elég tanulságos a harmadik világ tragédiája? A baloldal tényleg képtelen tanulni bármiből?

  

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2014668579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.06. 12:47:31

Speciel a Néppártba nem való egy nemzeti-kommunista párt, így jogos lenne kizárni, csakhogy ehhez Gyurcsánynak, mint egy baloldali párt vezetőjének, az égvilágon semmi köze, egy ilyen levél kontraproduktív, és Orbánék kizárásának esélyeit csökkenti, hiszen egy másik pártcsaládból szóltak át, a másik pártcsaladnak meg érdeke lehet a Néppártot bomlasztani.

Egyébként Orbánt túlbecsülöd. Neki nagyon jó az EU, ahogy most van, nem akarja átformálni. Jó neki, hogy a pénzcsap nyitva, és ellenőrizetlenül lehet lopni a pénzből, jó neki, hogy az EU-ban rossz szemmel nézik a tevékenységét, mégse tesznek semmit, ez kiváló helyzetbelpolitikai kampányolásra. Az is jó neki, hogy az EU gyenge, töketlen. Én inkább azt mondanám, azon dolgozik, hogy az EU ne erősödjön, ne váljon jobban működővé.

2019.03.06. 12:50:14

"Gondoljunk csak bele: ki az akinek családi pótlék jár, de az adókedvezménnyel nincs kisegítve? Csakis az az igen szűk réteg, ahol a família egyetlen tagja sem dolgozik. "

Vagy aki épp elveszítette a munkáját, hiszen akkor az SZJA kedvezmény sincs. Ez a mindent vagy semmit alapú "családtámogatás" ugyanolyan kontraproduktív, csak mashogy az.

2019.03.06. 12:52:21

"Nem elég tanulságos a harmadik világ tragédiája? "

A harmadik világban akkor is vállalnak gyereket, ha nincs segély, legfeljebb éhen halnak. Ezért rossz ez a közhelyes érvelés, hogy a cigányok a családi pótlék miatt szülnek. Meg ugye akkor évek óta erősen esnie kellene a körükben a gyerekszámnak, erre viszont semmilyen jel sem mutat.

G. Nagy László 2019.03.06. 13:58:16

@Zabalint:

"Ezért rossz ez a közhelyes érvelés, hogy a cigányok a családi pótlék miatt szülnek."

A liberális gondolkodás azt mondja: dolgozz annyit, amennyit szeretnél, szülj annyi gyereket, amennyire csak vágysz és támogasd azt, akit akarsz. Leszarom, hogy vki fehér, vagy cigány, vagy afrikai, vagy hindu. Ennek semmi jelentősége sincs. Az viszont erkölcsileg abszolút helytelen, hogy csinálok tíz gyereket és a társadalomtól várom el, hogy eltartson. Ha a társadalom adókedvezmény formájában elismeri és jutalmazza a gyerekvállalást, az oké. (Ha immorális elemet akarnék megemlíteni, úgy a gyermektelenek magas adóját hoznám ide, nem a gyermekesek kedvezményeit.) Viszont a családi pótlék intézménye már önmagában is gáz. Minden erkölcsös párt megszüntetné, ha nem bukna bele.

2019.03.06. 14:58:06

@G. Nagy László:
Az élet nem csak fekete vagy fehér, nem csak olyan van, hogy nyomorba szülnek, hanem olyan is, hogy közben megy tönkre anyagilag a család. Nem azt mondom, hogy egyetértek a családi pótlékkal de szemforgatásnak tartom szembeállítani a családi adókedvezménnyel. Az adót elsősorban azért fizetjük, hogy az állam fenntartsa a közösen szükséges szolgáltatásokat szervezeteket, pl. rendfenntartás, infrastruktúra, oktatás, egészségügy (utóbbi azért kérdéses, hogy jó-e ez így), nem azért, hogy mások gyerekvállalását segítsük. Mindegy, hogy az mélyszegény vagy középosztálybeli. Az adókedvezmény ugyanúgy egy juttatás, teljesen mindegy, hogy az be nem fizetett adó, hiszen az adót az említett közös dolgok miatt valakinek be kell fizetnie.

2019.03.06. 14:58:41

@G. Nagy László:
"Viszont a családi pótlék intézménye már önmagában is gáz. Minden erkölcsös párt megszüntetné, ha nem bukna bele."

Ahogy a családi adókedvezményt is. Meg a CSOK-ot és társait is.

2019.03.07. 08:59:38

@M87:
Ez az elgondolás azt feltételezi, mint ha a jelenlegi kormánynak határozott koncepciói lennének. Pedig az ország jövőjét érintő kérdésekben ez hetente változik.

G. Nagy László 2019.03.07. 09:41:13

@Zabalint:

"Ez az elgondolás azt feltételezi, mint ha a jelenlegi kormánynak határozott koncepciói lennének. Pedig az ország jövőjét érintő kérdésekben ez hetente változik."

?????

Néha bedobnak egy-két elmebeteg ötletet - vasárnapi zárva tartás, internetadó, stb. - de a fő vonulat 2010. óta következetes és változatlan. Mi az, ami húsbavágó és hetente változik?

2019.03.07. 09:54:57

@G. Nagy László:
Pl. olvastad az MNB javaslatait? Majdnem minden szembemegy az elmúlt 9 év gazdaságpolitikájával. Magyarul meglepően értelmes javaslatok vannak benne, olyanok, amelyeket élből elleneztek ezidáig.

2019.03.07. 10:02:42

@G. Nagy László:
Vagy ott az oktatáspolitika. Pl. először kötelező természettudományos érettségi volt a terv (amivel egyet is értettem, majd pár évre rá csökkentették a természettudományos órak számát. Vagy ott a szaközépiskolák esete, amelyek szakggimnáziumok lettek egy bizonyos koncepció alapján, most meg technikumok lesznek egy egészen eltérő koncepció alapján.

Az egészségügyben meg tényleg hetente változik, hogy most akkor sátántól való vagy pedig jó lenne a magánegészségügy felé nyitás. Ne felejtsd, anno ennek határozott ellenzésére építettek kampányt, mostanában meg többször is ők hozzák fel. Bár én sajnos nem hiszek benne, hogy bármi lesz belőle.

A multikhoz való hozzáállásuk is teljesen ambivalens, aktuális politikai érdekek függvénye.

A külpolitika is totálisan szélkakas.

Ha bármi állandót keresek, akkor az az, hogy felépítik a saját strómanjaikat, kifelé azt hazudva, hogy ők bizony a magyar tőkés osztályt építik.

G. Nagy László 2019.03.07. 10:59:01

@Zabalint: Van abban valami, amit írsz...

Azt mondjuk értékelem, amikor valamiről belátják, hogy hülyeség volt és visszavonják, vagy új utakat keresnek. Persze, jobb lenne elsőre profi döntést hozni.

Ami az oktatást illeti, szerintem koncepcionális váltás kellene. Nap mint nap szembesülök az általános iskolai tananyaggal, botrányos. Szinte rosszabb, mint a mi időnkben.

2019.03.07. 12:18:51

@G. Nagy László:
"Ami az oktatást illeti, szerintem koncepcionális váltás kellene. Nap mint nap szembesülök az általános iskolai tananyaggal, botrányos. Szinte rosszabb, mint a mi időnkben."

2010 több kormányon át (Pokorni alatt is) lényegében ugyanaz az elképzelés volt, hogy a poroszos, túlzottan lexikális tudásra építő oktatásunkat kompetencia alapúra kell átalakítani. Nagyon döcögősen haladt persze, és rengeteg volt a hiba. Na ehhez képest 2010 óta újra visszafelé tartunk ezen az úton. Bármilyen más kormány lenne a Fideszen kívül, elég erős egyetértés van a tananyag és a módszerek elavultságában, ezért ezen a téren bármely más alternatíva, amely elfogadja ennek a problémának a létezését, jobb lenne, ahogy jobb is volt az összes korábbi alternatíva.

De egyébként az egészségügy megreformálasára is voltak korábban próbálkozások. A Molnár Lajos féle reformtervet példaul utolsó pillanatban Gyurcsány maga mondta le, mert kellettek neki a szavazatok. De pl. a patikaliberalizációt már a Fidesz csinálta vissza, nem hogy visszacsinálta, szigorúbb lett a szabályozás, mint még előtte volt.

Glokta 2019.03.12. 22:55:02

@Zabalint: "A harmadik világban akkor is vállalnak gyereket, ha nincs segély, legfeljebb éhen halnak. Ezért rossz ez a közhelyes érvelés, hogy a cigányok a családi pótlék miatt szülnek. Meg ugye akkor évek óta erősen esnie kellene a körükben a gyerekszámnak, erre viszont semmilyen jel sem mutat."

Van olyan balos ismerősöm, aki BAZ megyében élt és szerinte a "megélhetési gyerekvállalás" létező jelenség fiatal nőknél (gyakran lányoknál). Gondolj bele, egy negyedik gyerekét megszülő anya 64 000 Ft-os családi pótlékot és 28500 Ft-os gyest kap, ami együtt már meghaladja a 2018-as
nettó minimálbér összegét. Ez 2010-ben még sokkal durvább volt.
A demográfiai jelentés alapján viszont éppenséggel emelkedik a gyerekvállalási kedv a képzetleneknél (a legfeljebb 8 általánossal rendelkezőknél) - talán azért, mert manapság ők is többnyire találnak munkát (legrosszabb esetben közmunkát) és családi adókedvezményt 1-2 gyerekig teljesen érvényesíteni tudják.

Amúgy szerintem a családi pótlék emelésének lenne értelme, csak a gyerek jegyeihez kéne kötni, a képzetlen családoknál egy részét külön szociális kártyára utalni, valamint gyest és családi pótlékot is csak a 20 éven felül gyereket szülő nőknek adni, ezzel ösztönözve, hogy ne gyereket szüljenek és neveljenek a nyomorban tanulás helyett.

2019.03.13. 10:17:24

@Glokta:
"Gondolj bele, egy negyedik gyerekét megszülő anya 64 000 Ft-os családi pótlékot és 28500 Ft-os gyest kap, ami együtt már meghaladja a 2018-as
nettó minimálbér összegét."

Belegondoltam, 2 ember két közmunka bérből, de alkalmi feketézésből is jobban él, mint 2 felnőtt + 4 gyerek ebből. Az a baj, ott keresel valami racionalitás szerüséget, ahol nincs.

Jegyekhez kötni az itthon is a korrupció melegágya. Szerintem simán jó ötlet volt az az utalványos ötlete a Fidesznek, csak nem lett belőle semmi, mert szarul csinálták. Ahol pedig nem tudják a szülők a minimális körülményeket biztosítani, ott bizony egészen kicsi korában vegyék el a gyereket, amikor még örökbe adható.
süti beállítások módosítása