téveszmék

"A földi élet csupán csak siralomvölgy"

2019. április 07. - G. Nagy László

apaca.jpg

 

Nyakunkon a húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe. A következő két hét azonban még a nagyböjt jegyében telik, amely - szemben az üdvösség égi szférájával - magát a földi létezést szimbolizálja, annak minden szenvedésével, gyötrelmével és lemondásával. Mintha így kéne megfizetnünk a későbbi, felhőtlen boldogság árát. A különböző vallásokban számos irracionális, megmosolyogtató, vagy akár pusztító és emberellenes elemet is felfedezhetünk. Amikor az e világi létezést nettó siralomvölgynek tekintjük, s elsősorban a túlvilágtól, a feltámadástól reméljük a valódi megelégedést, létünk értelmét, úgy erre a gondolkodásmódra mind a négy felsorolt jelző érvényes.

 

Pár napja - a belvárosi autódzsungelben araszolva - a rádióállomások közt szörfözve az egyik katolikus adóra tévedtem, melyen Barsi Balázs ferences hitszónok prédikált, egyébiránt kifejezetten értelmesen. "Aki hisz bennem, annak örök élete van" - idézte János evangéliumát, s a teljes beszédét e gondolat köré építette. Érdeklődésem egészen addig kitartott, míg el nem érkezett a szokásos, egyházi fordulathoz, mely szerint az örök élet nemhogy nem e világon keresendő, de talán nincs is olyan őrült, aki itt, e siralomvölgyben kívánna vég nélküli életet. Amikor ilyeneket hallok, bevallom, nálam azonnal elgurul a gyógyszer. Egyszerűen nem ismerek annál kishitűbb és szánalmasabb attitűdöt, mint amely a teremtett (!!) világot sivárnak és örömtelennek látja. A klasszikus keresztény hit sokunk számára éppen e búbánatos békaperspektíva miatt oly taszító. Czike László A szeretet törvénye című könyvében hajszálpontosan megfogalmazza a vallásos mentalitás önpusztító lényegét: "Mi, jók, nem ezen a Földön akarunk 'jólétben' élni, hiszen egy fenékkel egyszerre két lovon nem lehet ülni; más szóval nincsen olyan szerencsés ember, aki mind a földi, mind az égi karriert megnyerheti. (...)Tekintve, hogy mi, jók a túlvilági paradicsomra, a Mennyek Országára voksolunk, s tesszük rá teljes földi életünket, túl sok jóra, gondtalan, hosszú életre nemigen számíthatunk." Ezzel a hozzáállással még az a legkisebb gond, hogy minden józan lelket eltérít a vallásgyakorlástól. Ami sokkal szomorúbb: erénynek tünteti fel a szenvedést, így konzerválja a lelki nyomorúságot, sőt szélsőséges esetben fanatizálhatja is a hívőket. Teszi ezt úgy, hogy közben tökéletesen félreérti Jézus tanítását. Ha egyetlen mondatban kéne összefoglalni a teljes krisztusi üzenetet, az valahogy így festene: pontosan ugyanaz az életmód vezet a földi boldogság felé, mint amely belépőjegyet biztosít számunkra az after partyra is. Az égvilágon semmi ellentét nem feszül a mámoros, élvezetes és komplex létezés, illetve az Istennek tetsző, erkölcsös életút között. Az emberi értelem ott kezdődik, hogy élből visszautasítunk minden olyan filozófiát, amely földi boldogtalanságot hirdet.

 

"Tudod, nincs mennyország" - énekelte Demjén Rózsi negyven éve a Várj, míg felkel majd a nap című V'Moto-Rock slágerben, s ez a magabiztos állítás már kisgyerekként is zavart. A nyilvánvaló igazság az, hogy halvány fogalma sincs senkinek, létezik-e bármiféle élet a halál után. Ám amíg ez így van - s borítékolhatóan egy jó ideig még így is marad, hiszen a tudomány egyelőre nem sokat tud hozzátenni a kérdéshez - addig kevés nagyobb ostobaság létezik, mint egy puszta fikcióra feltenni az életünket. Irgalmatlan pofára esés az, ha valaki egész életében a szenvedést választja az öröm helyett, aztán az út végén nem várja semmi. Túl az intellektuális mélyrepülésen: hit, lélek és fantázia dolgában sem ostromol komoly csúcsokat az, aki képtelen összeegyeztetni a földi elégedettséget és a morálisan helyes attitűdöt. Vajon mit tudnánk felhozni egy olyan gondtalan milliárdos életvitelével szemben, aki százaknak ad munkát, jótékony célokat támogat komoly adományokkal, miközben a légynek sem árt? Czike László mondatai igen beszédesek: "A tisztességes ember nem viselkedhet, nem élhet kettős identitás szerint, mintha e világon elfogadná a Sátán (a pénz) uralmát, amíg a túlvilágon Isten bocsánatát és az üdvözülést reméli!" Illetve: "A mélyen istenhívő ember nem hazudhat sem önmagának, sem ennek a szomorú-szép ragadozó világnak. Nem hitegetheti magát azzal, hogy holnap majd újra jó lesz (sose volt jó), hogy az álszent és gonosz kizsákmányolók hirtelen megvilágosodnak, s profit-hajhászás helyett majd önsanyargatókká válnak, illetve szétosztják minden vagyonukat." Engem mindig megdöbbent ez a kommunista lelkület, a pénz és a jómód eszelős gyűlölete és feltétlen hibáztatása. Arra mindenesetre tökéletesen alkalmas az ilyenfajta irodalom, hogy megértsük: az életellenes filozófiák mögött mindig az irigység, a frusztráltság, a kisebbrendűség mindent átjáró érzete húzódik. Semmi könnyedség, semmi nagyvonalúság. Ha valaki boldog és elégedett - mondhatni, Isten útján jár - az magasról tesz rá, hogy a többiek mekkora profitot tesznek zsebre. Jellemző, hogy a szerző egyetlen percig el nem töpreng azon, hogy a másik vagyona és az ő személyes nyomora között van-e bármiféle kitapintható összefüggés (leszámítva az irigységet, persze). A valóság az, hogy a szenvedést hirdető prédikátorok egy része kifejezetten perverz - szadista vagy mazochista -; más része képmutató, s maga sem hiszi azt, amit mond, a többiek pedig szimplán kishitűek. Egyik rosszabb, mint a másik, s nem ismerek egyéb opciót. Ferenc pápa, Barsi Balázs, Czike László és a többi hasonlóan gondolkodó fejében talán meg sem fordul, hogy a földi élet - még a maga tökéletlenségében is - mennyire pazarul komplex és örömteli lehet. A jajgatókat, a siránkozókat, az életuntakat és depressziósokat nemhogy nem rázza fel ez a fajta világlátás, de egyenesen visszaigazolja, legitimálja alapbeállítottságukat. Az élet: siralomvölgy. Csoda, ha zokognak?

 

Amennyiben a vallások valódi célja a béke és harmónia megteremtése volna, valójában semmi másra nem kéne fókuszálniuk, mint az emberi jólétre. Közhelyes igazság ugyanis, hogy a sikeres társadalmi integráció egyik alappillére a bőség. Aki kielégítően érzi magát a bőrében, az aligha akar bántani másokat. Az agressziót minden esetben a tudatlansággal párosuló frusztráció szüli. A terroristák üzemanyaga nem csupán a vallási fanatizmusból eredő eszelős gyűlölet, de tettükhöz az is elengedhetetlen, hogy ne legyen semmi veszítenivalójuk. Az Iszlám Állam egyik fiatal, öngyilkos merényletet végrehajtó katonája a következő búcsúlevelet hagyta hátra: "Kedves családom, kérlek, bocsássatok meg! (...) Szerettétek volna, ha megnősülök. Az Úr segedelmével 72 szüzet veszek feleségül." Ha ennek a szerencsétlen srácnak csak egyetlen jóravaló barátnője akadt volna, egész biztosan nem cserélte volna le 72 fantázia szülte lányra. A pókerasztalnál bárki megtapasztalhatja, milyen az, ha ellenfelének nincs valódi veszítenivalója. Egy versenyen, ha vészesen fogy a zsetonkészletünk, egy idő után az jelenti az optimális stratégiát, ha szinte bármilyen lapokkal all int mondunk. Ez a jelenség tökéletesen modellezi a valóságot. Ahhoz, hogy békés, nyugodt és felelősségteljes életet élhessünk, hogy ne jelentsünk a társadalom számára időzített bombát, elengedhetetlen, hogy legyen némi veszítenivalónk. Az az ideológia, mely szerint a földi lét csupán siralomvölgy, a legjobb táptalaja az emberek közötti kegyetlenkedésnek.

 

Tekintve, hogy a túlvilág ködös ígérete csakis akkor vonzó, ha földi életünk pocsék, a különböző egyházaknak nem is áll érdekükben, hogy híveik boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek, hiszen onnantól kezdve mi szükségük volna a hagyományos vallásra? (Olyan ez, mint az egészségügy. Ha hirtelen mindenki meggyógyulna, milyen feladatuk maradna a doktroknak? A különbség csak az, hogy egy igazán elhivatott orvos akkor boldog, ha páciense - betegségétől szabadulva - távozik, s többé vissza se néz. A lelkipásztorok ezzel szemben szeretnék egyben tartani a nyájat, akár a permanens bűntudat árán is.) Szerencsére azért nem mindenki osztja ezt a végtelenül kicsinyes - bár tökéletesen racionális - megközelítést. Ma már léteznek olyan úttörő papok - példának okáért Pál Feri -, akik igyekeznek azt nyújtani a híveknek, amire valódi szükségük van, s a lelki egészségre helyezik a hangsúlyt. Nincs könnyű dolguk, mert számos rideg, rosszízű beidegződéssel kell szembemenniük, ám egyedül ők azok, akik bármiféle értéket és jövőt jelenthetnek az egyház számára.

 

Amióta csak ember él a Földön, azóta foglalkoztatja a fantáziánkat az örök fiatalság és a halhatatlanság gondolata. Ezek mind a mai napig sima fantasy-elemnek számítottak, azonban - szemben a feltámadással, mely továbbra is csupán ködös ábránd - lassan kézzel fogható, elérhető valósággá válhatnak. A vénséget és a halált az elöregedő sejtjeink okozzák. Igen ám, de ha megfelelő klinikai kezeléssel - időről időre - cserélni tudjuk e sejteket, úgy elvileg nincs számunkra lehetetlen. Steve Horvath, a Kaliforniai Egyetem genetikaprofesszora egy 2013-as kísérletében négy speciális gén segítségével felnőtt őssejteket alakított át embrionális őssejtté, amellyel a felnőtt bőrsejtek epigenetikai korát egy magzatévá fordította vissza. Ez is azt vetíti előre, hogy az öregedés folyamata korántsem irreverzibilis. Semmi okunk rá tehát, hogy a földi lét nyomorúságain keseregjünk, s egy elképzelt túlvilágban keressünk vigaszt. Lehet, hogy a mi életünkben az örök fiatalság még elérhetetlen marad, de talán az unokáink számára már teljesen természetes lesz, hogy nem csak pár évtizedre kell berendezkedniük. Számunkra addig is ott van a sport, a diéta, az egészséges életmód. Arra mindenképpen jók az esélyeink, hogy 100-120 évet eltöltsünk a bolygón, minden különösebb jajveszékelés nélkül.

 

"Isten országa nem jön el szembetűnő módon. (...) Isten országa köztetek van." - A jézusi üzenet a Napnál is világosabb. A küldetésünk a legkevésbé sem az, hogy passzív letargiában végigvánszorogjunk e földi siralomvölgyön, miközben egy másik világról álmodozunk. A lecke adott: a magunk szerény eszközeivel érdemes azon munkálkodnunk, hogy e bolygó egyre inkább közelítsen ahhoz az állapothoz, amelyet Isten országának nevezhetünk. Ha semmi mást nem teszünk, mint hogy talpra állunk, s kirángatjuk magunkat az életuntságból, már azzal is rengeteget mozdítunk a világon. Ha nem akarunk bonyolult spirituális összefüggésekbe belemenni (energiaszintek, tudati szintek, pillangóeffektus, stb.), elég, ha csak arra gondolunk, hogy a környezetünket a továbbiakban már nem mérgezzük állandó nyavalygásunkkal.

 

A kereszténység húsvétkor Jézus feltámadását ünnepli. A magamfajta szkeptikus ebben az örömben nemigen tud osztozni, ám ebből nem következik az, hogy számomra a húsvét semmit sem jelentene. Amit jómagam érzek, az nem más, mint végtelen hála. Egyrészt azért, amiért a jelenkorban élhetek. Egészen biztos vagyok abban, hogy manapság Jézus is simán megérné a nyugdíjas éveit, senki sem akarná a vérét venni. Még a múlt században is munkatáborban, vagy gázkamrában végezte volna. Feltehetően Robespierre is megszavazott volna számára egy guillotine-t, és semmi kétségem afelől, hogy III. Ince pápa is simán lemészárolta volna eretnek tanai miatt. Valószínűleg ma sem lenne ünnepelt sztár; a baloldali sajtó ugyanúgy ízekre szedné, ahogyan a jobbosok is. Még nem jött el az a kor, amely a krisztusi üzenetet a helyén kezelve értékelni tudná, de legalább fizikai atrocitás már nem érné szavaiért. A másik, amiért hálát érzek, az Jézus elemi filozófiája, mely szerint a földi élet maga a potenciális Paradicsom, s még véletlenül sem siralomvölgy. Vagy legalábbis nem kell feltétlenül annak lennie.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr3514738039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2019.04.08. 13:42:43

Pedig az intézményesített vallás szemszögéből teljesen logikus a siralomvölgy elv. Bizony az fog lojális követője lenni egy intézményesített vallásnak, aki fizikailag vagy lelkileg kiszolgáltatott. Ezt a kiszolgáltatottságot pedig fenn kell tartani.

nárcisz kutyus · http://odamondogato.blog.hu/ 2019.06.20. 14:13:31

Teljesen elfogadható a "siralomvölgy" meghatározás a földi létre, hiszen az élet a földön a táplálékláncra épül! Az élőlények egymást falják fel élve vagy holtan, illetve egymás elől is felfalják a táplálékot. Ez az élet szenvedéstörténete is egyúttal. Az emberi történelem is ebbe a láncba kapcsolódik azzal a különbséggel, hogy a féktelen gonoszság is megjelenik, mintegy "szinesítve" a tápláléklánc siralomvölgyét . Káin megöli Ábelt, Romolus megöli Remust. Ezzel kezdődik az emberiség története. A vallások több kevesebb sikerrel igyekeztek, igyekeznek szembe szállni az emberi gonoszsággal. Elgondolkodtató, hogy nekünk magyaroknak teljesen eltérő erkölcsiséget felmutató őseredet történetünk van, hiszen Hunor és Magyar nem törnek egymás életére, nem pusztítja el az erősebb a gyengébbet, hanem egymás segítői lesznek jóban, rosszban. Ezt a testvértípust arkadashnak nevezik, amely háttársat jelent. Egymásnak hátat fordítanak és úgy védelmezik a bajban a testvérek egymást és önmagukat. Nem szúrják hátba egymást. Jézus is azt tanította, hogy az igaz barát életét is odaadja barátaiért. A szenvedést is felvállalja a másik segítése érdekében. Ilyen történeteket találunk őseinknél, a szkítáknál is :
"Lucianus: a barátság megható példáját hozza fel a szittya életbol: Dandamis és Amizok vérszerzodéssel esküdtek egymásnak baráti huséget. A szarmaták háromszoros túlerovel támadták meg és verték szét a Thanais /Don/ partján meglepett szittya tábort. Thanaison átúszva Dandamis megmenekült. Amizok fogságba esett, de kiáltozására Dandamis visszaúszott az ellenséghez, kiknek a vezérétol visszakérte barátját. Váltságdíj hiányában a szemevilágát ajánlotta fel barátja életéért. A vezér megvakíttatta Dandamist és szabadon bocsátotta Amizokot, aki azután támogatva vezette haza szabadítóját."
A földi siralomvölgy poklát tehát a szeretettel, a szenvedés önkéntes átvállalásával, felvállalásával és megosztásával lehet csillapítani.
Nem nevezhető tehát téveszmének a földi siralomvöly eszméje. Az egy téveszme, hogy a különböző bölcsességeket, aforizmákat, mondásokat téveszméknek tartod. Ezeket a helyükön kell kezelni, mert nem abszolút igazságok, hanem az igazság szeletei, részei, amelyek bizonyos esetekben, körülmények közt, adott időben igazságokat tárnak elénk. Amikor vakok megtapogatnak egy elefántot, akkor aszerint próbálják leírni az állatot, ahol éppen megtapogatták az elefántot. Az egyik az ormányánál tapogatja és azt mondja: -Az elefánt hosszú, kígyószerű és üreges. A másik a lábánál érintgeti és azt közli: -Az elefánt oszlopszerű, monumentális és megingathatatlan. Aki meg a farkát fogja, azt állítja: Az elefánt vékony, gilisztaszerű és hengeres. Kinek van igaza? Mindenkinek, mert a teljes igazság birtokában egyikük sem volt, és mi sem vagyunk.

G. Nagy László 2019.06.20. 17:36:51

@nárcisz kutyus: Egy csomó jó meglátásod van, csak a következtetéseid rosszak. Káin és Ábel - valóban itt kezdődik minden, zseniális sztori, csak érteni kell.

Káin és Ábel történetének megértéséhez Táborszki Bálint Káin - kommunizmus, kapitalizmus és a helyénvaló áldozat c. írása segített hozzá. A sztorit mindenki ismeri: Ábel attól válik pozitív szereplővé, hogy az Úr kegyesen tekint ajándékára, míg Káiné iránt nem sok érdeklődést mutat. Hogy ennek mi az oka? A Biblia a legkevésbé sem részletezi. Ám ha kilépünk az oltáron égő áldozatok jelképes világából és a valódi, a jövő építését szolgáló lemondásokra gondolunk - tanulás, munka, megtakarítás, testedzés, mértéktartás, tudatos családtervezés - rögtön közelebb kerülünk a megfejtéshez. Ábel jelképezi azt a karaktert, aki a megfelelő áldozatokat meghozva révbe ér. Ahogy Táborszki Bálint írja: "Az élő, lélegző, sikeres megtestesítője mindannak, ami te szeretnél lenni. - de amire képtelen voltál. A két lábon járó emlékeztetője annak, hogy a kínjaidért te vagy a hibás." Bátyja - saját kudarcát érzékelve - haragra gerjed, csakhogy ezt az indulatot képtelen céljai szolgálatába állítani. Ahelyett, hogy a siker receptjét kutatná, ellesné, inkább simán lemészárolja a testvérét. Elég beteg reakciónak tűnik, ugyanakkor nagyon is valóságos: pontosan így működik a kommunizmus és a nácizmus lélektana. Nem fejlődni, nem naggyá válni, nem versenyezni akar, hanem egyszerűen elpusztítani és kirabolni a másikat. Káin és Ábel sztorija azon kevés ószövetségi történetek egyike, amely minden tekintetben kiállja a morál próbáját, még az Úr karaktere is pozitív attitűdöt mutat. "Miért vagy haragos és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed?" - a bátyhoz intézett isteni kérdések azt hirdetik, hogy létezik szabad akarat; hogy csakis rajtunk múlik, képesek vagyunk-e emelt fővel és nyílt tekintettel járni.

"Az emberi történelem is ebbe a láncba kapcsolódik azzal a különbséggel, hogy a féktelen gonoszság is megjelenik, mintegy "színesítve" a tápláléklánc siralomvölgyét."

Attól tartok, ez egy olyan ember hangja, aki a világot komornak és sivárnak, az embereket pedig alapvetően gonosznak tartja. Ebből a lelkületből tényleg nem épül földi Paradicsom.

"A szenvedést is felvállalja a másik segítése érdekében."

Ez megint a fekete-fehér gondolkodás. Vagy elpusztítom a másikat, vagy az életemet adom érte... Semmi középút? Én a magam részéről nem bántok senkit, de nem is vagyok hajlandó szenvedni másokért. Meggyőződésem, hogy messze ez a legjobb és legélhetőbb hozzáállás.

"Kinek van igaza? Mindenkinek, mert a teljes igazság birtokában egyikük sem volt, és mi sem vagyunk. "

Ez meg sima maszatolás. A klasszikus elefántos példát szeretem, de az nem erről szól. Amikor azt mondom, hogy "a földi élet csupán csak siralomvölgy" kijelentés téveszme, az nem azt jelenti, hogy senkinek sem szopás az élete. Van olyan, akinek az elefánt pénisze jut, s ő ilyennek látja a világot. a mondás attól téveszme, hogy NEM KELL FELTÉTLENÜL ÍGY LENNIE.

nárcisz kutyus · http://odamondogato.blog.hu/ 2019.06.20. 18:34:32

@G. Nagy László: Ezek nem téveszmék, mint ahogyan nem is eszmék, hanem bölcsességek, aforizmák, amelyek adott esetekben, szituációkban igazak. Kár ezek ellenében hadakoznod, mert ezt mindenki tudja, hogy mely élethelyzetben segít rajta egy aforizma és mikor nem alkalmas megfogadni a tanácsát!
Káin és Ábel történetében a világot csak külsőségeiben megragadó és a belső értékekre is figyelni tudó kétféle embertipus harca jelenik meg. A Kinn és a Bel ellentétét láthatjuk:
Káin és Ábel története egykoron olyan embereknek szolgált felvilágosításként, akiknek nem kellett külön megmagyarázni, "részletezni", hogy Isten miért utasította el Káint és miért fogadta el Ábelt, mert nyelvük segítségével megértették az okokat a beszélő nevekből! A Biblia ugyanis nem részletezi a miérteket, az okokat! Nem furcsa ez?
Kizárt dolog, hogy ezt a lényegi kérdést homályban hagyták volna az őseink és senki sem firtatta volna a miérteket!
Erre egyébként az okos és ravasz teológusok rájönnek ma is, a magyar nyelv névmagyarázó képességeinek felhasználása nélkül is:
"Tudnunk kell,hogy mit is jelent, hogy föld gyümölcsei. Itt nem az eperrõl lehet szó,
vagy éppen karalábéról.
Valaminek az elõképérõl kellene gondolkodnunk. Tudjuk, hogy Isten az embert a földbõl formálta. Ha megfigyelted a Bibliában, akkor olvastál arról, hogy a "szívünk szántóföldje",
hogy "agyagedények" vagyunk, ami a testünkre utal.
A föld gyümölcsei mindazok a dolgok, amelyek emberi kéz által vannak. Nem lehetnek kedves áldozatok Isten elõtt azok a dolgok, amelyek a mi saját igyekezetünkbõl és gondolatainkból keletkeznek. Isten ezeket nem fogadja el! Visszautasítja! Ábel ajándékáról pedig részletesebben olvasunk a Bibliában: " Ábel is vitt az õ juhainak elsõ fajzásából és
azoknak kövérségébõl."
Ki a juhainak elsõ fajzása? Ki a kövérsége? Ki az elsõszülött? Jézus a Bárány, az Isten egyszülött Fia! A kövérsége pedig a Szent Szellem. Ábel, Isten színe elõtt, Jézus Krisztusban és a Szent Szellemben
bízva állt, míg Káin ajándéka jelképezi, hogy az ember az igyekezetébõl próbál megfelelni Istennek, amit Õ nem fogad el. Csak és kizárólag Jézus Krisztuson, a Bárányon keresztül történhet meg! Ebbõl derül ki,
hogy kétféle módon áldozik az ember, saját erejébõl, vagy Jézussal"
www.ujteremtes.hu/pdf/bibliaorak%205.pdf

Káin a kinti világot jelképezi, a kézzelfogható anyagiakat, a föld termését, míg Ábel a titokzatos belsőt, a lényegesebbet: az állat kiontott vérével.
"embereket pedig alapvetően gonosznak tartja"
Nem tudom, hogy az emberek alapvetően milyenek, nem is hiszem, hogy általánosságban ez megatározható. Mindenki másmilyen és élethelyzettől is függő, mikor milyenné válik valaki.Én csak azt mondtam, hogy a gonoszság is belép az emberi világba, mert talán nincs is olyan ember, akiből adott szituációban ez nem törne fel.
"Vagy elpusztítom a másikat, vagy az életemet adom érte... Semmi középút?"
Magasabb szintű erkölcsiséget jelez, aki képes a másikért az áldozatra. Ez nem kötelező dolog természetesen, hanem belátás kérdése. Ha eljut valaki az életében ennek megtapasztalásához, akkor eljut, ha nem, akkor nem.
"a földi élet csupán csak siralomvölgy"
Ez egy bölcsesség, amely sok tekintetben helytálló, sok ember azonosulhat ezzel a saját élettapasztalata okán, sok tekintetben meg nem igaz, mások számára nem helytálló. Ezért van sok aforizma, sok meglátás, sok bölcsesség, hogy jobban megérthessük a minket körülvevő világot.

G. Nagy László 2019.06.20. 19:33:31

@nárcisz kutyus: Kétségkívül ez is egy adekvát értelmezése Káin és Ábel sztorijának, s egy papképzőben el is megy. A hétköznapi létezést sokkal inkább segíti az általam vázolt világi értelmezés.

Zabalint 2019.06.21. 12:33:12

@G. Nagy László:
A baj az, hogy ez a Káin és Ábel értelmezés nem a szövegen alapszik, hanem hozzátesz egy olyan tényezőt, ami ott nem szerepel, sőt inkább épp úgy tűnik, hogy Káin és Ábel egyaránt sikeres a saját területén, csak Káin munkáját nem ismeri el Isten, Ábelét meg igen. Ez nem a kommunizmus-kapitalizmus kérdésköre, egy tisztán kapitalista Káin leszarta volna mit mond az Úr, mert az Úr nem a piac, hanem egy fentről jövő értékelés, kb. olyan, mint ha Ábel jó dolgozó elismerést kapott volna a párttól.

Zabalint 2019.06.21. 12:37:08

@nárcisz kutyus:
A probléma ezekkel a bölcsességekkel, hogy mivel sokféle ember sokféle helyzetre talált ki ilyeneket, ezért kontextus nélkül semmit nem érnek, vannak egymásnak ellentmondó bölcsességek is.

G. Nagy László 2019.06.21. 13:16:24

@Zabalint: Amikor azt mondod, hogy az Úr nem a piac, olyankor elismered a judeo-keresztény vallási értelmezést, amelyet Nárcisz kutyus tálalt. Én pontosan azt mondom: az Úr = a piac. Ebben a sztoriban is és mindenütt. A piac az úr.

nárcisz kutyus · http://odamondogato.blog.hu/ 2019.06.21. 22:24:59

@Zabalint: Hogyne lennének egymásnak ellentmondó bölcsességek, hiszen különböző élethelyzetekre különböző bölcsesség dukál. Ezért mindenki maga tudja eldönteni, mikor melyikre hallgat, melyikből merít erőt, tudást vagy megnyugvást.
Káin-Ábel történetét is nyugodtan lehet különbözően értelmezni, hiszen a 21. században nem biztos, hogy ugyanaz az értelmezés ad erőt, mint a bronzkor emberének. Én az őseredeti értelmezésre koncentráltam, ezért indultam ki a beszélő nevekből. Egyébként nekem ez ad erőt, mert Jézus is az igaz Istentiszteletet szívből jövőnek, az ember belsejéből fakadónak mutatta be, márpedig ahol a szív van, onnan jön a vér. Ábel az állat vérével áldozott, amely vér a szívvel együtt a bronzkor emberének képzelete szerint a titokzatosság, a lélek, az élet lakóhelye. Jézus is a szívből jövő igaz szeretetet fogadta csak el egyedül hiteles Istentiszteletnek. A külsőségekben megmutatkozó, kimerülő Istentisztelet gépies, emberellenes és pökhendi. Ezért mondta az utolsó vacsorán a tésztára azt, hogy test (tészta- test) a borra azt, hogy vér (Bor- vér,/b-v/ pl. Bálint=Valentin) Egyedül a magyar nyelvben áll elő a két fogalom összetételével az új minőség a testvér fogalma. A testvériség a kereszténység központi gondolata: "De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok."Mt23,8 "Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát."'1Ján4,20