téveszmék

"A földi élet csupán csak siralomvölgy"

2019. április 07. - G. Nagy László

apaca.jpg

 

Nyakunkon a húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe. A következő két hét azonban még a nagyböjt jegyében telik, amely - szemben az üdvösség égi szférájával - magát a földi létezést szimbolizálja, annak minden szenvedésével, gyötrelmével és lemondásával. Mintha így kéne megfizetnünk a későbbi, felhőtlen boldogság árát. A különböző vallásokban számos irracionális, megmosolyogtató, vagy akár pusztító és emberellenes elemet is felfedezhetünk. Amikor az e világi létezést nettó siralomvölgynek tekintjük, s elsősorban a túlvilágtól, a feltámadástól reméljük a valódi megelégedést, létünk értelmét, úgy erre a gondolkodásmódra mind a négy felsorolt jelző érvényes.

 

Pár napja - a belvárosi autódzsungelben araszolva - a rádióállomások közt szörfözve az egyik katolikus adóra tévedtem, melyen Barsi Balázs ferences hitszónok prédikált, egyébiránt kifejezetten értelmesen. "Aki hisz bennem, annak örök élete van" - idézte János evangéliumát, s a teljes beszédét e gondolat köré építette. Érdeklődésem egészen addig kitartott, míg el nem érkezett a szokásos, egyházi fordulathoz, mely szerint az örök élet nemhogy nem e világon keresendő, de talán nincs is olyan őrült, aki itt, e siralomvölgyben kívánna vég nélküli életet. Amikor ilyeneket hallok, bevallom, nálam azonnal elgurul a gyógyszer. Egyszerűen nem ismerek annál kishitűbb és szánalmasabb attitűdöt, mint amely a teremtett (!!) világot sivárnak és örömtelennek látja. A klasszikus keresztény hit sokunk számára éppen e búbánatos békaperspektíva miatt oly taszító. Czike László A szeretet törvénye című könyvében hajszálpontosan megfogalmazza a vallásos mentalitás önpusztító lényegét: "Mi, jók, nem ezen a Földön akarunk 'jólétben' élni, hiszen egy fenékkel egyszerre két lovon nem lehet ülni; más szóval nincsen olyan szerencsés ember, aki mind a földi, mind az égi karriert megnyerheti. (...)Tekintve, hogy mi, jók a túlvilági paradicsomra, a Mennyek Országára voksolunk, s tesszük rá teljes földi életünket, túl sok jóra, gondtalan, hosszú életre nemigen számíthatunk." Ezzel a hozzáállással még az a legkisebb gond, hogy minden józan lelket eltérít a vallásgyakorlástól. Ami sokkal szomorúbb: erénynek tünteti fel a szenvedést, így konzerválja a lelki nyomorúságot, sőt szélsőséges esetben fanatizálhatja is a hívőket. Teszi ezt úgy, hogy közben tökéletesen félreérti Jézus tanítását. Ha egyetlen mondatban kéne összefoglalni a teljes krisztusi üzenetet, az valahogy így festene: pontosan ugyanaz az életmód vezet a földi boldogság felé, mint amely belépőjegyet biztosít számunkra az after partyra is. Az égvilágon semmi ellentét nem feszül a mámoros, élvezetes és komplex létezés, illetve az Istennek tetsző, erkölcsös életút között. Az emberi értelem ott kezdődik, hogy élből visszautasítunk minden olyan filozófiát, amely földi boldogtalanságot hirdet.

 

"Tudod, nincs mennyország" - énekelte Demjén Rózsi negyven éve a Várj, míg felkel majd a nap című V'Moto-Rock slágerben, s ez a magabiztos állítás már kisgyerekként is zavart. A nyilvánvaló igazság az, hogy halvány fogalma sincs senkinek, létezik-e bármiféle élet a halál után. Ám amíg ez így van - s borítékolhatóan egy jó ideig még így is marad, hiszen a tudomány egyelőre nem sokat tud hozzátenni a kérdéshez - addig kevés nagyobb ostobaság létezik, mint egy puszta fikcióra feltenni az életünket. Irgalmatlan pofára esés az, ha valaki egész életében a szenvedést választja az öröm helyett, aztán az út végén nem várja semmi. Túl az intellektuális mélyrepülésen: hit, lélek és fantázia dolgában sem ostromol komoly csúcsokat az, aki képtelen összeegyeztetni a földi elégedettséget és a morálisan helyes attitűdöt. Vajon mit tudnánk felhozni egy olyan gondtalan milliárdos életvitelével szemben, aki százaknak ad munkát, jótékony célokat támogat komoly adományokkal, miközben a légynek sem árt? Czike László mondatai igen beszédesek: "A tisztességes ember nem viselkedhet, nem élhet kettős identitás szerint, mintha e világon elfogadná a Sátán (a pénz) uralmát, amíg a túlvilágon Isten bocsánatát és az üdvözülést reméli!" Illetve: "A mélyen istenhívő ember nem hazudhat sem önmagának, sem ennek a szomorú-szép ragadozó világnak. Nem hitegetheti magát azzal, hogy holnap majd újra jó lesz (sose volt jó), hogy az álszent és gonosz kizsákmányolók hirtelen megvilágosodnak, s profit-hajhászás helyett majd önsanyargatókká válnak, illetve szétosztják minden vagyonukat." Engem mindig megdöbbent ez a kommunista lelkület, a pénz és a jómód eszelős gyűlölete és feltétlen hibáztatása. Arra mindenesetre tökéletesen alkalmas az ilyenfajta irodalom, hogy megértsük: az életellenes filozófiák mögött mindig az irigység, a frusztráltság, a kisebbrendűség mindent átjáró érzete húzódik. Semmi könnyedség, semmi nagyvonalúság. Ha valaki boldog és elégedett - mondhatni, Isten útján jár - az magasról tesz rá, hogy a többiek mekkora profitot tesznek zsebre. Jellemző, hogy a szerző egyetlen percig el nem töpreng azon, hogy a másik vagyona és az ő személyes nyomora között van-e bármiféle kitapintható összefüggés (leszámítva az irigységet, persze). A valóság az, hogy a szenvedést hirdető prédikátorok egy része kifejezetten perverz - szadista vagy mazochista -; más része képmutató, s maga sem hiszi azt, amit mond, a többiek pedig szimplán kishitűek. Egyik rosszabb, mint a másik, s nem ismerek egyéb opciót. Ferenc pápa, Barsi Balázs, Czike László és a többi hasonlóan gondolkodó fejében talán meg sem fordul, hogy a földi élet - még a maga tökéletlenségében is - mennyire pazarul komplex és örömteli lehet. A jajgatókat, a siránkozókat, az életuntakat és depressziósokat nemhogy nem rázza fel ez a fajta világlátás, de egyenesen visszaigazolja, legitimálja alapbeállítottságukat. Az élet: siralomvölgy. Csoda, ha zokognak?

 

Amennyiben a vallások valódi célja a béke és harmónia megteremtése volna, valójában semmi másra nem kéne fókuszálniuk, mint az emberi jólétre. Közhelyes igazság ugyanis, hogy a sikeres társadalmi integráció egyik alappillére a bőség. Aki kielégítően érzi magát a bőrében, az aligha akar bántani másokat. Az agressziót minden esetben a tudatlansággal párosuló frusztráció szüli. A terroristák üzemanyaga nem csupán a vallási fanatizmusból eredő eszelős gyűlölet, de tettükhöz az is elengedhetetlen, hogy ne legyen semmi veszítenivalójuk. Az Iszlám Állam egyik fiatal, öngyilkos merényletet végrehajtó katonája a következő búcsúlevelet hagyta hátra: "Kedves családom, kérlek, bocsássatok meg! (...) Szerettétek volna, ha megnősülök. Az Úr segedelmével 72 szüzet veszek feleségül." Ha ennek a szerencsétlen srácnak csak egyetlen jóravaló barátnője akadt volna, egész biztosan nem cserélte volna le 72 fantázia szülte lányra. A pókerasztalnál bárki megtapasztalhatja, milyen az, ha ellenfelének nincs valódi veszítenivalója. Egy versenyen, ha vészesen fogy a zsetonkészletünk, egy idő után az jelenti az optimális stratégiát, ha szinte bármilyen lapokkal all int mondunk. Ez a jelenség tökéletesen modellezi a valóságot. Ahhoz, hogy békés, nyugodt és felelősségteljes életet élhessünk, hogy ne jelentsünk a társadalom számára időzített bombát, elengedhetetlen, hogy legyen némi veszítenivalónk. Az az ideológia, mely szerint a földi lét csupán siralomvölgy, a legjobb táptalaja az emberek közötti kegyetlenkedésnek.

 

Tekintve, hogy a túlvilág ködös ígérete csakis akkor vonzó, ha földi életünk pocsék, a különböző egyházaknak nem is áll érdekükben, hogy híveik boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek, hiszen onnantól kezdve mi szükségük volna a hagyományos vallásra? (Olyan ez, mint az egészségügy. Ha hirtelen mindenki meggyógyulna, milyen feladatuk maradna a doktroknak? A különbség csak az, hogy egy igazán elhivatott orvos akkor boldog, ha páciense - betegségétől szabadulva - távozik, s többé vissza se néz. A lelkipásztorok ezzel szemben szeretnék egyben tartani a nyájat, akár a permanens bűntudat árán is.) Szerencsére azért nem mindenki osztja ezt a végtelenül kicsinyes - bár tökéletesen racionális - megközelítést. Ma már léteznek olyan úttörő papok - példának okáért Pál Feri -, akik igyekeznek azt nyújtani a híveknek, amire valódi szükségük van, s a lelki egészségre helyezik a hangsúlyt. Nincs könnyű dolguk, mert számos rideg, rosszízű beidegződéssel kell szembemenniük, ám egyedül ők azok, akik bármiféle értéket és jövőt jelenthetnek az egyház számára.

 

Amióta csak ember él a Földön, azóta foglalkoztatja a fantáziánkat az örök fiatalság és a halhatatlanság gondolata. Ezek mind a mai napig sima fantasy-elemnek számítottak, azonban - szemben a feltámadással, mely továbbra is csupán ködös ábránd - lassan kézzel fogható, elérhető valósággá válhatnak. A vénséget és a halált az elöregedő sejtjeink okozzák. Igen ám, de ha megfelelő klinikai kezeléssel - időről időre - cserélni tudjuk e sejteket, úgy elvileg nincs számunkra lehetetlen. Steve Horvath, a Kaliforniai Egyetem genetikaprofesszora egy 2013-as kísérletében négy speciális gén segítségével felnőtt őssejteket alakított át embrionális őssejtté, amellyel a felnőtt bőrsejtek epigenetikai korát egy magzatévá fordította vissza. Ez is azt vetíti előre, hogy az öregedés folyamata korántsem irreverzibilis. Semmi okunk rá tehát, hogy a földi lét nyomorúságain keseregjünk, s egy elképzelt túlvilágban keressünk vigaszt. Lehet, hogy a mi életünkben az örök fiatalság még elérhetetlen marad, de talán az unokáink számára már teljesen természetes lesz, hogy nem csak pár évtizedre kell berendezkedniük. Számunkra addig is ott van a sport, a diéta, az egészséges életmód. Arra mindenképpen jók az esélyeink, hogy 100-120 évet eltöltsünk a bolygón, minden különösebb jajveszékelés nélkül.

 

"Isten országa nem jön el szembetűnő módon. (...) Isten országa köztetek van." - A jézusi üzenet a Napnál is világosabb. A küldetésünk a legkevésbé sem az, hogy passzív letargiában végigvánszorogjunk e földi siralomvölgyön, miközben egy másik világról álmodozunk. A lecke adott: a magunk szerény eszközeivel érdemes azon munkálkodnunk, hogy e bolygó egyre inkább közelítsen ahhoz az állapothoz, amelyet Isten országának nevezhetünk. Ha semmi mást nem teszünk, mint hogy talpra állunk, s kirángatjuk magunkat az életuntságból, már azzal is rengeteget mozdítunk a világon. Ha nem akarunk bonyolult spirituális összefüggésekbe belemenni (energiaszintek, tudati szintek, pillangóeffektus, stb.), elég, ha csak arra gondolunk, hogy a környezetünket a továbbiakban már nem mérgezzük állandó nyavalygásunkkal.

 

A kereszténység húsvétkor Jézus feltámadását ünnepli. A magamfajta szkeptikus ebben az örömben nemigen tud osztozni, ám ebből nem következik az, hogy számomra a húsvét semmit sem jelentene. Amit jómagam érzek, az nem más, mint végtelen hála. Egyrészt azért, amiért a jelenkorban élhetek. Egészen biztos vagyok abban, hogy manapság Jézus is simán megérné a nyugdíjas éveit, senki sem akarná a vérét venni. Még a múlt században is munkatáborban, vagy gázkamrában végezte volna. Feltehetően Robespierre is megszavazott volna számára egy guillotine-t, és semmi kétségem afelől, hogy III. Ince pápa is simán lemészárolta volna eretnek tanai miatt. Valószínűleg ma sem lenne ünnepelt sztár; a baloldali sajtó ugyanúgy ízekre szedné, ahogyan a jobbosok is. Még nem jött el az a kor, amely a krisztusi üzenetet a helyén kezelve értékelni tudná, de legalább fizikai atrocitás már nem érné szavaiért. A másik, amiért hálát érzek, az Jézus elemi filozófiája, mely szerint a földi élet maga a potenciális Paradicsom, s még véletlenül sem siralomvölgy. Vagy legalábbis nem kell feltétlenül annak lennie.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr6314738039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2019.04.08. 13:42:43

Pedig az intézményesített vallás szemszögéből teljesen logikus a siralomvölgy elv. Bizony az fog lojális követője lenni egy intézményesített vallásnak, aki fizikailag vagy lelkileg kiszolgáltatott. Ezt a kiszolgáltatottságot pedig fenn kell tartani.