téveszmék

"Az öndicséret büdös"

2019. augusztus 23. - G. Nagy László

pictures1_1.jpg

 

Talán a leghülyébb közmondás, amit ismerek. Jelzésértékű, hogy élőbeszédben eleddig csakis szürke és fantáziátlan figurák szájából hallottam, akik jellegtelenségükből igyekeztek erényt kovácsolni. Elég reménytelen próbálkozás.

 

A legszembetűnőbb módon akkor találkozunk a közmondás szellemében élőkkel, amikor társkereső oldalak kínálatát böngészve kiszúrunk egy-egy igazán figyelemreméltó jelöltet. Bevallom: számomra sokszor nem csupán sokkoló, de egyben értelmezhetetlen is az élmény. Aki még arra is képtelen, hogy egyetlen nyamvadt fotó erejéig önmaga legjobb arcát mutassa, az mégis mit vár? Arról nem is beszélve, hogy 2019-ben már nem csupán a netes társkeresésnek, de ezen belül magának a profilkép elkészítésének is könyvtárnyi az irodalma, két kattintásra bárkitől. Elképesztő ostobaság és igénytelenség olyan fényképet felrakni, melyet megpillantva még az érintett is villámgyorsan továbblapozna, vagy talán hangosan fel is röhögne. Még az is előfordulhat, hogy ezek az emberek tényleg elhiszik, hogy az öndicséret büdös, s már a kezdet kezdetén a másik arcába kívánják tolni a kozmetikázatlan valóságot. Tényleg döbbenetes. (Miközben e sorokat gépelem, a blogajánlóban a következő cím jelenik meg: "Nem tetszett a körözési fotója, küldött másikat". Stephen Murphy, egy angol bűnöző - miután három napja ott virított az arca a plakátokon - egy helyi lapnak juttatta el új, előnyösebbnek ítélt fényképét, cserére felkínálva. Nos, ezt hívom én igényességnek.)

 

Önmagunk fényezése természetesen nem merülhet ki abban, hogy előnyös profilképet választunk. Minden olyan élethelyzetben, ahol a külső környezet döntése markánsan alakítja sorsunkat - állásinterjú, randi, képviselő választás - alapvető, hogy személyünket a lehető legalkalmasabb jelöltnek állítsuk be. Ezerszer halljuk a jól csengő ostobaságokat: "légy önmagad"; "nincs fontosabb, mint a teljes őszinteség" és hasonlók. E silány útravalóknak csakis akkor van bármi értelmük, ha James Bondnak, vagy Názáreti Jézusnak hívnak bennünket. Ezekben az esetekben valóban nincs szükségünk semmi verbális tuningra. Ám ha mégsem így lenne, ha csupán közönséges földi halandók volnánk, messze a tökéletességtől, úgy elengedhetetlen, hogy - diszkréten és stílusosan - az egekig hájpoljuk magunkat. Az átlagember örök frusztrációja, hogy látszólag egy áthidalhatatlan szakadék tátong a képességei és a vele szemben támasztott, sokszor csupán vélt elvárások között.  Kizárólag a magabiztosság és a tudatos önmenedzsment jelentik a kiutat az ilyenfajta szorongásból. Ha izzad a tenyerünk a bemutatkozáskor, ha remeg a hangunk az izgalomtól, ha szóba hozzuk bizonytalanságunkat alkalmasságunk kapcsán - nem sok jóra számíthatunk.

 

A dolog innentől kezdve már elsősorban stílus kérdése. Az Audi-slusszkulcs kényszeres villantása, a több kilóra rúgó aranykészlet állandó viselése, a folyamatos kérkedés - ezek az öndicséret olyan formái, melyek ha nem is büdösek, de civilizált környezetben mindenképpen visszafelé sülnek el. Itt nem is az a gond, hogy az érintettek csupán egyetlen dimenzióban, az anyagi javak síkján igyekeznek bizonyítani. Legalább ilyen súlyos probléma a végtelen ízléstelenség is. Egy visszafogottan viselt Patek Philippe, vagy egy minőségi anyagból készült, jól szabott öltöny nagyságrendekkel elegánsabb, ráadásul sokkal megbízhatóbban reprezentálja a vagyont, a pénzügyi biztonságot. Ugyanígy: önmagunk sztárolása a verbális kommunikáció szintjén sem viseli el a harsány hencegést. Ez persze nem jelenti azt, hogy szerényen hallgatnunk kéne mindarról, amit legszívesebben a homlokunkra írnánk. Azt viszont feltétlenül, hogy muszáj becsomagolnunk az üzenetet. Mindazt, amire büszkék vagyunk, amire úgy igazán felvágnánk, amit legszívesebben belekiabálnánk a világba, érdemes minden esetben oly módon szóba hozni, mintha a beszélgetésbe szervesen illeszkedő spontán elem, jelentéktelen mellékkörülmény volna: "Velem is pont ugyanez történt, amikor Washingtonban, a Fehér Házban dolgoztam. Képzeld, megyek a folyosón..."

 

Elvétve még manapság is találkozni olyan bárgyú, naiv széplelkekkel, akik őszintén vallják a címbéli közmondás igazságát. Szerintük önmagunk feltupírozása nem más, mint olcsó szélhámosság, közönséges csalás. Legalább négy szinten tévednek.

EVOLÚCIÓ - Koponyánkban hosszú-hosszú évezredek óta egy meglehetősen túlméretezett hardver, egy csaknem másfél kilós agy dübörög, melyet - lássuk be - az elmúlt pár száz esztendőt leszámítva az emberiség nemigen használt semmire. Ugyanígy: nagyságrendileg negyvenezer éve kialakult a tagolt beszéd, ennek ellenére konfliktusainkat egészen a legutóbbi korokig mindig fegyveres agresszióval igyekeztünk rendezni. Mi több, a mai napig létezik számos globális méretű probléma, melyeket képtelenek vagyunk megoldani, holott az együttműködés legfontosabb eszköze már a vadászó-gyűjtögető korban rendelkezésre állt. (Egy mamut csapatmunkában történő elejtéséhez aligha volt szükség Arany János szókincsére, nyelvi fordulataira.) Tekintve, hogy az evolúció sohasem pazarló, a téma szakértői hajlanak arra, hogy mindezek, az adott kort tekintve feleslegesnek tetsző adottságok és képességek a szexuális szelekció termékei, vagyis kifejezetten az udvarlás céljából alakultak ki. Amikor tehát egy csillagos nyáresten andalogva történeteinket úgy színezzük, hogy ezzel önmagunk ázsióját emeljük, valójában evolúciós küldetésünknek teszünk eleget.

PSZICHOLÓGIA - A személyiségfejlődés klasszikus dinamikája a következőképpen fest: elképzeljük azt a kívánatos karaktert, amellyé válni szeretnénk, majd igyekszünk minden élethelyzetben úgy viselkedni, mintha az áhított cél máris megvalósult volna. Elménket ezzel a módszerrel tudjuk a leghatékonyabban magunk mellé állítani; előbb-utóbb elkerülhetetlenül azzá válunk, akit magunk elé vetítünk. Amikor egy randin, vagy egy állásinterjún valamelyest kozmetikázunk magunkon, az pontosan ennek az építő folyamatnak a része.

ERKÖLCS - Amikor megkíséreljük, hogy magunkról a lehető legvonzóbb képet fessük, az nem jelentheti azt, hogy ordas hazugságokkal traktáljuk beszélgetőpartnerünket. Nem mondjuk, hogy mi tanítottuk gitározni Slasht, vagy hogy ott voltunk a Holdra szálláskor. Csupán arról van szó, hogy kreatív oldalunkat megvillantva, szolidan használjuk a színes ceruzát. Valószínűleg nem fogunk a pokolra jutni, ha egy-egy sztorit úgy mesélünk el, mintha velünk esett volna meg, s nem mint ahogy a valóságban: egy ismerősünk távoli ismerősével. A helyszín, az időpont és az egyéb körülmények is szabadon variálhatók, ahogyan a helyzet drámaisága megköveteli: talán izgalmasabbnak hangzik, ha egy kihalt, éjszakai mellékutcába helyezzük a cselekményt, s nem a kora délutáni körúti forgatagba, ahol és amikor az ténylegesen játszódott. S persze a történetbeli ellenfelünk sem egy csenevész kiskamasz, hanem három tagbaszakadt börtöntöltelék lesz...

ÉRTÉKPREFERENCIA - Azok a régi vágású fickók, akik megingathatatlanul hisznek a színtiszta őszinteségben, bizonyára úgy gondolják, hogy ez egy mindenek felett álló, univerzális valuta, mely minden élethelyzetben értéket képvisel. Óriásit tévednek. Puzsér Róbert - találóan - így fogalmaz: "A nők nem akarnak téged. A nők egy ideát akarnak, melyet ha fel tudsz építeni bennük magadból, akkor abból még szex is lehet." Valóban így van. Hiába hisszük, hogy jelentőséggel bír a lelkesedésünk, az elkötelezettségünk, a szenvedélyünk, a befektetett időnk, energiánk és pénzünk. Pláne az egyenességünk. A megismerkedéskor, a kapcsolat korai szakaszában ezek majdhogynem hátrányt jelentenek. A hatékony önfényezés ebben a periódusban maga a brutális színészkedés: eljátszani a flegmát, aki bár a legjobb formáját hozza, de tulajdonképpen jól elvan, tökéletesen kiegyensúlyozott, s nem igazán számít neki, hogy mi lesz a kaland vége. Kell ehhez lelkierő: elhitetni, hogy véletlen volt a találkozás, spontán ötletként jött a város legjobb étterme, s a vakszerencsén múlott, hogy épp felszabadult egy kétszemélyes asztal a legdiszkrétebb sarokban.

 

Amikor egy-egy állást meghirdetve kasztingot rendezek, minden alkalommal találkozom olyan jelöltekkel, akik - lemondva az öndicséret áldásos eszközéről - a teljes őszinteséget választják. Nyugodtan mondhatnák, hogy "ez egy rövidebb szakmai periódus volt az életemben", ehelyett nyíltan elfecsegik, hogy alig egy hónapot dolgoztak az adott munkahelyen. Minden kockázat nélkül kamuzhatnának munkakörük összetettségét illetően is, mégis inkább bevallják, hogy csupán jelentéktelen feladatokat bíztak rájuk. Persze, próbálok segíteni rajtuk. Elmondom, hogy a legközelebbi állásinterjún - mert a hallottak után sanszos, hogy nem ez lesz az utolsó - érdemes volna használni a púdert és kissé rafináltabban kommunikálni. Természetesen a rutintalanság nem tragédia; az egész élet másról sem szól, mint a folyamatos tanulásról és a fejlődésről. Ezzel együtt is bitang jó lenne, ha életünk fontos állomásaira már felkészülten érkeznénk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr515014448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2019.08.23. 15:27:50

Pedig a fuxot, BMW kulcsot villantó figura pontosan azt csinálja, mint aki stílusos öltönyt villant, csak a kultúrkör más. Ahogy azzal sem kellemes társalogni aki mindig arra igyekszik kilyukadni, hogy ő mennyire tökéletes, még rosszabb változat, ha a gyerekét fényezi így. Szerintem ez a nagyon kevés helyes mondások egyike, ugyanis aki valamit fel tud mutatni, annak nincs szüksége annak a mutogatására. Igen, szükség van bizonyos önmarketingre, de azt nem múltbeli érdemeink felmutatásával kell elérni, hacsak nem kérdeznek rá, hanem jelenbeli hozzáértésünkkel, profizmusunkkal. A társkeresős hasonlattal élve olyan az öndícséret, mint ha leírod, hogy szép vagy, és nem a kép beszél helyettes. Ha nem is büdös, de az öndícséret visszatetsző.

(Akik baromi őszintének mondják magukat, azok is magukat fényezik, csak máshogy).

Egy interjún meg aranyat kellene érnie egy tényleg őszinte jelöltnek, mert jót, rosszat elmond az addigi munkájáról, és ez alapján tudsz róla dönteni, míg a jól felkészült interjúzóról nem tudsz meg sokat. Neked interjúztatóként épp az lenne a feladatod, hogy utóbbinál is átláss a szitán, nem pedig az, hogy a jó marketingjét értékeld. Nyilván kivétel, ha sales-est keresel.

G. Nagy László 2019.08.23. 20:59:23

@Zabalint:

Ezúttal nagyon nem értünk egyet.

Ha én pályáznék egy állásra, simán megengedhetném magamnak a teljes őszinteség luxusát. Persze, nem azért, mert annyira tökéletes volnék. Egyszerűen azért, mert anyagilag teljesen független vagyok bármiféle munkától, így nem fogok görcsösen kapaszkodni semmibe sem.

A csajozásnál annyiban más a helyzet, hogy vagy akarunk valakit, vagy nem. Ott nincs langyos középút, pedig pont azt kéne eljátszani. Megőrülsz a nőért, soha senkit nem akartál még így, de ő ebből az égvilágon semmit sem érzékelhet, mert azonnal véged van. Itt nincs helye az őszinteségnek, ha nem színészkedsz, esélyed sincs. Itt az önfényezés annyit takar, hogy eljátszod a kiegyensúlyozott palit, miközben sosem voltál még ennyire labilis.

CSOKKI MÁLNA 2019.08.24. 01:08:48

Nem büdös, csak értelmetlen, és szánalmas. A teljesítményt többnyire enélkül is elismeri a környezet. Ha mégse, akkor ettől nem fogja..

CSOKKI MÁLNA 2019.08.24. 01:10:39

" Elmondom, hogy a legközelebbi állásinterjún - mert a hallottak után sanszos, hogy nem ez lesz az utolsó - érdemes volna használni a púdert és kissé rafináltabban kommunikálni. "

Ez tulajdonképpen elsősorban nem öndicséret, hanem hazugság..

acycloren 2019.08.24. 06:12:44

@CSOKKI MÁLNA: Az öndícséret igenis hasznos, nyomják is nyugaton és máshol is, hogy a gyerek legyen kis könyöklő, tolja előtérbe magát, ha leüt egy billentyűt a zongorán, akkor arra is roppant büszke legyen. Ez amolyan "fake it till you make it" hozzáállás, illetve néma gyereknek anyja se érti a szavát. Agresszívan kell tolni a saját érdekeidet, fényezni magad akár erősen, direktbe, akár finoman, asszertíven, mert két azonos képességű ember közül
Én persze magyar gyerekként nem így lettem nevelve. Az öndícséret büdös, ez volt a jelszó. A munkád beszéljen helyetted, sok beszédnek sok az alja. Aztán az életbe kikerülve láttam, hogy az önfényezés elengedhetetlen az önérvényesítéshez. Még a visszahúzódónak hitt kelet-ázsiaiaknál is azt tapasztalom, hogy ezerszer önérvényesítőbbek, mint a magyarok.

acycloren 2019.08.24. 06:38:09

@CSOKKI MÁLNA: A teljesítmény felmutatásához meg kell kapni az esélyt, ehhez pedig előtérbe kell helyezni magát az embernek.

G. Nagy László 2019.08.24. 07:33:24

@acycloren: @CSOKKI MÁLNA:

"A teljesítmény felmutatásához meg kell kapni az esélyt, ehhez pedig előtérbe kell helyezni magát az embernek."

Magam sem fogalmazhattam volna pontosabban. Ez a lényeg.

Semper Fidelis 2019.08.24. 07:59:39

Ez egy kitűnő összefoglalás. Nagyon egyetértek az egésszel. Sokszor bizony azok jutnak előrébb, akiknek bár a teljesítményük és a képességeik szerényebbek, de az önmarketingben jók. Másoknak, meg az esetleg jóval szorgalmasabb, tehetségesebb embereknek meg marad a munka dandárja.....

Semper Fidelis 2019.08.24. 07:59:40

Ez egy kitűnő összefoglalás. Nagyon egyetértek az egésszel. Sokszor bizony azok jutnak előrébb, akiknek bár a teljesítményük és a képességeik szerényebbek, de az önmarketingben jók. Másoknak, meg az esetleg jóval szorgalmasabb, tehetségesebb embereknek meg marad a munka dandárja.....

midnight coder 2019.08.24. 08:51:18

Igen, az elõrejutás receptje a felfelé nyalj, lefelé taposs. Nem annyira új ez idehaza sem, a jó biciklista már akkor is szépen haladt felfelé. Ennek egy része az önfényezés is. Más kérdés, hogy az emberek 99%-a hány az ilyentõl, ahogy én is.

G. Nagy László 2019.08.24. 09:05:46

@midnight coder: Szerintem ezúttal tudatosan összekevered a dolgokat. Az önmenedzselés sosem jelenthet felfelé nyalást, lefelé taposást meg pláne. Ezektől én is hányni tudnék.

Amikor megpróbálsz magadról kedvező képet festeni, az annak a cselekvéscsomagnak a része, mint hogy megfürdesz, megborotválkozol, elmész fodrászhoz és tiszta inget veszel. Ezzel előnybe kerülsz mindazokkal szemben, akik mindezt nem teszik. Ez ettől még nem eltaposása a másiknak. És semmi köze a nyaláshoz sem. Már ami a főnöki seggeket illeti.

Emmett Brown 2019.08.24. 09:13:52

Hosszú távon csakugyan büdös (és visszataszító is), de rövid távon sajnos megkerülhetetlen.

magyarparaszt 2019.08.24. 09:44:34

Hát, elég nagy seggfej vagy, ha dícséred magad, és ezen az sem segít, ha tudományosan alátámasztod, miért jobb, ha szebbnek mutatod magad, mint amilyen vagy...

CSOKKI MÁLNA 2019.08.24. 23:22:16

@acycloren: Azok az öndicsérők, akiket én ismerek, szinte mind sikertelen lúzerek, akik a környezetüket hibáztatják azért, hogy az nem veszi észre az ő nagyszerű teljesítményeiket. Nem tudom, hogy mi az igazság ebből, de szánni való figurák a szememben..

G. Nagy László 2019.08.25. 03:21:46

@CSOKKI MÁLNA: Itt azért jócskán keverednek a dolgok.

Aki a környezetét hibáztatja a kudarcaiért, az mindenképpen egy roppant alacsony tudati szinten vergődő lúzer. Ott nagyon komoly problémák vannak már az attitűd szintjén is, függetlenül a teljesítménytől és az önmarketingtől.

Azért világosan kell látni a szinteket:

1. Önbizalom, hinni abban, hogy a sikereink elsősorban saját magunkon múlnak.
2. Tényleges teljesítmény.
3. Önreklám.

Az első kettő nélkül az önfényezés nem sokat ér. A marketing funkciója az, hogy előtérbe helyezzük magunkat. Ott még bőven kell bizonyítani. Az említett ismerőseidnél nem az a gáz, hogy hájpolják magukat, hanem az, hogy valószínűleg nincs mögötte semmi.

CSOKKI MÁLNA 2019.08.25. 13:41:04

@G. Nagy László: Nem arról beszélek, hogy el kellene tagadni a saját teljesítményt, meg álszerénykedni, de állandóan azzal traktálni a többieket, hogy az illető már megint mennyire ügyes volt, és micsoda teljesítmény tette le az asztalra szerintem visszatetsző és kontraproduktív..

Zabalint 2019.08.26. 08:21:48

@G. Nagy László:
Nem. A nők is kiszúrják az ilyen hazugságot. Ugyanis ilyen dolgokban a kommunikáció nagyobb része nem verbális amiben sokkal nehezebb hazudni. Pontosan emiatt röhögik ki azokat, akik fényezik magukat, miközben az önfényezésük köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Az egészséges önbizalomhoz nem önfényezés kell, hanem az, hogy helyén kezeljük a sikereinket.

Zabalint 2019.08.26. 08:22:51

@G. Nagy László:
Az öndicséret egy relatív fogalom, hogy többnek próbálod mutatni magadat, ami vagy. És ez tényleg büdös.

Almandin 2019.08.29. 22:56:06

Szerintem ez a tévhit is a kereszténység hatása. Önmegtagadás, önmagunk lekicsinylése mint az üdvözüléshez vezető út...nos, nekem ez a büdös!
Nyilván van középút az önlebecsülés és a nagyképűség között. Sajnos gyakori, hogy valaki a valós érdemeit, eredményeit se meri vállalni, mert akkor nem tűnik szerénynek, ez inkább megfelelési kényszer. Van álszerénység is.
Én ismerek olyan embert is, aki művelt, abszolút nem egy szürke egyéniség, de nem képes önmagát dicsérni, ha én dicsérem, zavarba jön.
A legrosszabb hatása ennek, hogy szülők is visszahúzhatják így a gyereküket. Letörik az önbizalmát, unalmas, álszerény strébert csinálnak belőle, ha a gyerek kipróbálja a tehetségét és nyíltan örül a sikereinek, letorkolják, hogy ne képzeljen sokat magáról és beletörik a nyárspolgár-létbe.
A magyar társadalom tagjai is lehúzzák egymást, tisztelet a kivételnek. Az irigységgel is kapcsolatban van ez szerintem.