téveszmék

téveszmék

"A zsenit és az őrültet csupán egy hajszál választja el egymástól"

2019. szeptember 12. - G. Nagy László

magnus.jpg

 

Pár napja Magnus Söderlund agymenésén röhög a világ. A stockholmi közgazdaság-tudományi főiskola docense szerint ugyanis a klímakatasztrófától csak úgy menekülhetünk meg, ha fehérjeszükségletünket nem tenyészállatokból elégítjük ki, hanem ehelyett elfogyasztjuk a halottainkat. Igaz ami igaz: elsőre elég meredek gondolatnak tűnik. Tekintve, azonban hogy lépten-nyomon másról sem papolok, mint hogy ne döntsünk zsigerből, hagyományból, megszokásból, ezúttal sem mondhatok mást. Próbáljuk meg komolyan venni az ürgét, már csak azért is, mert a problémafelvetése kétségkívül helyes: élelmezési rendszerünk a jelen formájában hosszútávon fenntarthatatlan.

 

Először is játsszunk el a gondolattal, hogy egy csúnya autóbalesetben az életünket veszítjük, ugyanakkor belső szerveink perfekt állapotban maradnak. Volna-e kifogásunk az ellen, hogy vesénket, májunkat, vagy szívünket egy arra rászoruló kapja meg? A legtöbben minden gondolkodás nélkül vágjuk rá, hogy semmi gond, mi már úgysem használjunk; a legtöbb, amit alkatrészeinkből kihozhatunk, az, ha életeket mentünk meg általuk. Lépjünk eggyel tovább: most képzeljük el azt, hogy tagjai vagyunk annak az uruguayi rögbicsapatnak, amelynek Chilébe tartó repülőgépe 1972. október 13-án egy hófödte hegycsúcsnak ütközve lezuhan az Andokban. A katasztrófa kapcsán készült regényből és filmből (Életben maradtak) tudjuk, hogy a 3600 méter magasságban rekedt túlélők egy idő után kénytelenek voltak halott társaik húsával táplálkozni. Ha történetesen mi is az áldozatok táborát gyarapítanánk, kegyeletsértőnek ítélnénk-e, ha formás, de már egyébre nem használható combizmunk jelentené a túlélést társainknak? A legtöbben természetesen ezen sem botránkoznánk meg, s az meg végképp eszünkbe sem jutna, hogy e kényszerű kannibalizmus a feltámadásunk teljességét veszélyeztetné. Mindezen gondolatjátékok azért szükségesek, hogy lássuk: Magnus Söderlund felvetése nem azért bődületes baromság, mert újszerű, mert meghökkentő, mert sokak szemében kegyeletsértő. Az extrém helyzetek igazolják, hogy ezen szempontok nem feltétlenül relevánsak.

 

Amikor egy gazdasági döntést hozunk - és táplálkozásunk megszervezése tipikusan gazdasági kérdés - a kereslet és a kínálat viszonya, a helyettesítő termékek kínálata, valamint az ár-érték arányok minden esetben meghatározóak lesznek. Mindezt természetesen Magnus Söderlundnak is illene tudni, ha már a stockholmi közgázon oktat. Ha a nép nyelvén kívánjuk megfogalmazni a dilemmát: elhunytjaink húsának elsőosztályú csemegének kell lennie, vagy pedig - az uruguayi rögbijátékosokhoz hasonlóan - irgalmatlan ínséges időket kell élnünk ahhoz, hogy a svéd lángelme javaslatának legyen némi létjogosultsága. Az első feltevést gyorsan meg tudjuk válaszolni. Tisztán táplálkozástudományi szempontból tekintve az emberhús megfelelő fehérjeforrásnak tekinthető. Az új-guineaiak szerint kifejezetten ízletes, leginkább a sertésre emlékeztet. Néhány apróságról azonban érdemes szót ejteni. A Föld civilizált részein az átlagos élettartam nyolcvan év. A hőre oldható kötőszövet - mely a hús porhanyósságának záloga - a korral rohamosan csökken. Ez azt jelenti, hogy egy tipikus európai halott elmajszolása aligha nyújthat kiemelkedő kulináris élvezetet. Az sem mellékes körülmény, hogy az emberhús fogyasztása jelentős egészségügyi kockázattal is jár. Pár évtizede Új-Guineában jellemző betegségnek számított a szellemi képességek gyors hanyatlását, az izomkoordináció elvesztését, majd idővel halált okozó kór, az ún. kuru. Ez a fertőző szivacsos agysorvadás emberi változata, amely az orvostudomány feltételezése szerint kizárólag az emberi hús fogyasztása révén terjed. A minőségi problémákon túl említést érdemel a mennyiség kérdése is. Az öreg kontinens átlagos lakója 80-90 kiló húst fogyaszt évente - lényegesen kevesebbet, mint az ausztrálok, az argentinok, vagy épp az USA-beliek. Az elhalálozottak e nagyságrendnek egészen kis töredékét tudnák csak biztosítani. Magyarországon például a tavalyi 131.100 haláleset a hazai hússzükséglet kevesebb mint 5 %-át elégíthetné ki.  

 

Legalább ilyen lényeges, hogy az állati hús számos helyettesítő termékkel kiváltható, s ezek mindegyike lényegesen vonzóbb alternatívát jelent, mint a halottak elfogyasztása. A mesterségesen előállított hús már ma is létezik, még ha egyelőre megfizethetetlenül drága is. (A tőke jellemzően oda áramlik, ahol egy tényleges szükségletből fakadóan komoly profitot remélhet. Jelenleg ömlik a pénz a műhús-szektorba, többek közt Bill Gates és Leonardo DiCaprio is az üzletág jelentős befektetője.) Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete pár éve Ehető rovarok címmel jelentetett meg egy komolyabb tanulmányt, melyből kiderül, hogy a rovarok táplálkozástudományi szempontból kiválóak és a hagyományos húsfehérjékhez igen hasonlóak. A tengeri moszatok ugyancsak táplálóak: számos ásványi anyagot, vitamint, nyomelemet és fehérjét tartalmaznak, ráadásul előállításuk sem kerül semmibe. És akkor még a hagyományos vegetáriánus táplálkozásról nem is beszéltünk, amely bármilyen távol is áll a legtöbbünktől, még mindig barátságosabb ötletnek tűnik, mint a végelgyengülésben elhunyt szomszédasszonyból készítendő hortobágyi húsos palacsinta.

 

Túllépve a földhözragadt, praktikus fejezeteken, a kérdés filozófiai szempontból is izgalmas. A homo sapiens egész történelme során azon munkálkodott, hogy életkörülményeit egyre elviselhetőbbé, kényelmesebbé tegye. E folyamat során - egészen a legutóbbi évtizedekig - a legkevésbé sem aggódott a természetért, holott már a vadászó-gyűjtögető periódusban is emlősállatok százait pusztította ki. Önmagával sem tett mindig jót, hiszen egészségügyi szempontból a mezőgazdaságra, majd az iparra való átállás is pusztítónak bizonyult. Mindezekkel együtt is a cél világos volt: a jobb élet reménye. Persze, minden kornak megvoltak a maga aszketikus prófétái, akik böjtre és visszafogottságra intettek. Magnus Söderlundhoz hasonló csodabogarat azonban eleddig még nemigen produkált a történelem. A 21. században, amikor az emberiség sosem látott jólétet élvez, ilyen pokoli életminőség-romlást meghirdetni - egészen hajmeresztő. Tegyük fel, hogy a svédnek abszolút igazsága van: kizárólag azzal menthetjük meg a klímát, a bolygót, a homo sapienst, ha holnaptól felfaljuk hulláinkat. Vajon érdemes-e ilyen áron továbbpörgetni a történelem kerekét? Alig hiszem. Akkor már inkább tartsunk egy komolyabb búcsúbulit, rengeteg sztékkel, hagymás rostélyossal, s mindennel, ami belefér.

 

"A zsenit és az őrültet csupán egy hajszál választja el egymástól" - így szól a klasszikus mondás, melynek egyébiránt az égvilágon semmi valóságalapja sincs. Léteznek persze szórakozott professzorok, akik annyira beleragadnak a flow-ba, annyira egy pontra fókuszálnak, hogy körülöttük akár meg is szűnhetne a világ, észre sem vennék. Ők azonban a legkevésbé sem őrültek. Nincs rá bizonyíték, hogy a kiemelkedő intelligencia fogékonnyá tenné az embert a pszichológiai zavarokra. Épp ellenkezőleg: a skizofréniában szenvedők intelligenciahányadosa például jellemzően alacsonyabb, mint az átlagnépességé. Hogy Magnus Söderlund őrült-e vagy sem, azt valószínűleg nem én fogom eldönteni, a zseni jelzőt azonban egészen biztosan nem fogjuk ráaggatni. Már az is sokat elárul róla, hogy a szélsőbaloldali ideológia megszállottja, ebben a táborban pedig meglehetősen ritka kincs a józanság. Mondjuk, én sem vagyok teljesen normális, hogy a hullaevés problematikáján tíz másodpercnél tovább elmerengtem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4915066040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2019.09.12. 13:28:09

"Nincs rá bizonyíték, hogy a kiemelkedő intelligencia fogékonnyá tenné az embert a pszichológiai zavarokra."

Ez egy picit bonyolultabb. Az ember mintakereső főemlős, és a sikeressége függ attól, hogy a valóságról adott modellek/minták mennyire írják le helyesen a valóságot. Az "őrült" lehet olyan ember is, aki ott is mintákat lát, ahol nincsenek. Javaslom az alábbi kb. 10 perces videó megtekintését Michael Shermertől, aki - mint az amerikai szkeptikus társaság elnöke - már régóta foglalkozik a témával:

www.youtube.com/watch?v=ODKUnO7aZ8k

G. Nagy László 2019.09.12. 13:44:42

@stoic79: Köszi az ajánlást. Nemrég írtam is hasonlókról, talán a Hinni szívvel kell c. bejegyzésben.

2019.09.12. 18:38:01

Ne a skizofréneknél, hanem az Asperger szindrómásoknál keresd a választ erre a mondásra.

Ami a halottakat illeti, nyilván erőltetett, de ha továbbgondoljuk, akkor bizony nem annyira hülyeség, csak nem emberi táplálékba érdemes tenni, hiszen ott a kuru veszélye, hanem kutyakajába, macskakajába, és nem feldolgozatlanul, hanem porítva, ahogy amúgy a "dögüzemnek" nevezett fehérjefeldolgozók is csinálják az elhúnyt állatok tetemeivel. Jó eséllyel es sem lenne gazdaságos, meg amúgy is, a temető egyszer jó termőföld lesz a lebomlott halottak miatt, de a cikkben említett aggályaid ezzel megoldhatóak.

2019.09.12. 18:56:53

Az emberek szemszögéből a rejtélyes zsenit és a szánalmas lúzert is csak egy dolog választja el egymástól és ez a pénz.

sírjatok 2019.09.12. 20:04:27

Én azt hittem hogy a prionok miatt nem célszerű emberhúst enni, de mondjuk nem vagyok doki.

en.wikipedia.org/wiki/Kuru_(disease)

G. Nagy László 2019.09.12. 20:26:58

@sírjatok:

A kutatók szerint a betegséget a pápua új-guineai fore törzs terjesztette el kannibalizmusuk útján. Az új-guineai fore népesség körében a kuru előfordulási gyakorisága csökkent, miután felhagytak azzal a rituáléval, hogy az elhunytak agyát kivették és megették nyersen, vagy sütve. (Wiki ez is)

Alick 2019.09.12. 21:43:29

Majd a migráncsok megeszik a profot. :)
süti beállítások módosítása