Ha a társkereső férfiak számára adható legpocsékabb útravalókat keressük, úgy a "mindig add önmagad" egészen biztosan ott lesz a dobogós helyek egyikén. Aki ilyen tanáccsal szolgál, azt fél percnél tovább nemigen érdemes hallgatni, mert valószínűleg halvány fogalma sincs a női lélekről.
A valóság az, hogy a férfi evolúciós küldetése ettől egészen eltérő útra terel. Ahogy a szkeptikusok fogalmaznak: a nők arra a férfira vágynak, aki nem is létezik; aki egyidejűleg egymással szöges ellentétben álló jellemvonásokat visel: aki úgy sziklaszilárd, hogy közben végtelenül érzékeny; aki úgy domináns, hogy mellette maradéktalanul figyelmes; aki egyszerre vad és betörhetetlen, miközben magában hordozza a háziasíthatóság ígéretét. Ebből fakadóan a lányok, asszonyok becserkészésének minden apró mozzanata nettó szerepjátszás, függetlenül attól, hogy miként látják a naiv széplelkek. A teljes őszinteség luxusát csupán kevesen engedhetik meg maguknak az ismerkedés korai szakaszában. Ehhez tökéletes férfinek, de minimum rocksztárnak kell lenni, aki bármit mond, bármit tesz, olvadnak tőle a csajok. A másik őszinte út az, hogy teljesen a vérünkké válik a színészkedés, így egy idő után már nincs benne semmi verejtékszag; abszolút eggyé olvadunk a szereppel. Ez utóbbi forgatókönyv minden földi halandó számára adott, még gitár vagy dobszerkó sem kell hozzá.
A nagy kötéltánc gyakorlatilag az első szemkontaktussal kezdetét veszi. A feladat kettős, ráadásul egymásnak ellentmondó: bizalmat ébreszteni a másikban, s mindeközben titokzatosnak megmaradni. Az a fickó, aki az első találkozás során mindent feltár magáról, jó eséllyel kockáztatja, hogy második randira már nem is kerül sor. (Minek is? Hiszen nem sok rejtett kincse maradt.) Fura, de a legtöbb srác a legkevésbé sincs tisztában azzal, hogy a titokzatosság milyen elemi fontosságú vonzalmi kapcsoló. A csalárd, csajozós trükkök jó része (elhallgatások, csalik és horgok) éppen erre épül. A másik véglet sem igazán nyerő. Ha az égvilágon semmit sem közlünk személyünkkel kapcsolatban, úgy nehéz lesz elhitetni, hogy nem kell tőlünk tartani - semmilyen értelemben. Mi persze tudjuk magunkról, hogy nem vagyunk sem pszichopata, fűrészes gyilkosok, sem pedig meg nem értett, nincstelen költőpalánták, viszont korántsem biztos, hogy mindezeket a másik is azonnal érzékelni fogja. Sanszos, hogy épp elég őrülttel találkozott már ahhoz, hogy óvatos tartózkodással viseltessen minden gyanús alakkal szemben. Az arany középút e téren természetesen nem azt jelenti, hogy csupán az életünk felét tárjuk elé. A magam részéről hajlanék a titokzatosság felé, a bizalmat pedig elsősorban a nonverbális kommunikációval - mosollyal, higgadt beszédtempóval, helyénvaló érintések által - célszerű építeni.
Az érzelmek és a lelkesedés kimutatása az a terület, ahol szinte lehetetlen megúszni színészkedés nélkül. Egy férfi tud eszelősen szeretni és elvetemülten gyűlölni is, ám érdektelen közönnyel sosem fog viseltetni olyan nő iránt, akit épp becserkészni kíván, akit mindennél jobban akar. Mégis muszáj eljátszani, hogy nekünk tulajdonképpen mindegy. Ha megőrülünk az elemi vágytól, s legszívesebben a nyílt utcán letepernénk, akkor is kötelező flegmaságot mutatnunk, egy nagyon diszkrét, alig észrevehető érdeklődéssel meghintve. Tény, hogy ez a legkevésbé sem életszerű viszonyulás, és fura az is, hogy a csajok soha, de soha nem fognak gyanút. ("Mit keres ez a fickó mellettem, ha ennyire nem hozom tűzbe?" - kérdezhetnék joggal.) Mégis, az esetek túlnyomó többségében ez az egyetlen járható út. Valójában az önfegyelem magasiskolájáról beszélünk, hiszen mindig a férfinek kell először szeretnie, ugyanakkor muszáj megvárnia, hogy a másik mutassa ki először az érzéseit. Kőkemény játszma.
Ugyanezt az önkontrollt érdemes magunkévá tenni a pénzügyek terén is. A hősszerelmes balek mindenét a lány lábai elé szórná, míg a szűkmarkú még a vendéglői számla felét is kifizettetné. A helyes gazdálkodási stratégia minden esetben az, ha időről időre készek vagyunk nagyvonalúságot mutatni, de még véletlenül sem engedjük ki a kezünkből a gyeplőt. Ha a legpuccosabb helyen is úgy rendelünk, hogy meg sem nézzük az étlapot és az azon szereplő árakat, az a legtöbb nő számára végtelenül imponáló. Az ilyen gesztusok nem csupán anyagi bőséget mutatnak, de azt is, hogy hajlandóak vagyunk e bőségből részesíteni a másikat is. Ha viszont rábízzuk a nőre a bankkártyánkat, úgy erősen átesünk a ló túloldalára, s a tehetős, vonzó férfi státuszából pillanatok alatt letornázzuk magunkat a béna, korlátlanul fejhető sugar daddy pozíciójába. A pénzügyi kontroll ráadásul az a terület, amely nem csupán az ismerkedés korai szakaszában lényeges, de - szemben például az érzelmek kimutatása kapcsán gyakorolt önfegyelemmel, mely a kapcsolat fejlődése során sokat veszít a jelentőségéből - még az aranylakodalom idején is csaknem ugyanolyan fontossággal bír.
Jelentéktelen apróságnak tűnik, mégis kiemelkedően fontos terület az idővel való gazdálkodás kérdése is. Az ismerkedési fázisban - tudatos és hatékony vadászat esetén - vegytiszta színészkedés zajlik. Már a felütésnél is sok esetben hamis időkorlátokat alkalmazunk ("szia, rohannom kell, csak egy gyors kérdést engedj meg..."), s a továbbiakban úgyszintén rendre eljátsszuk, hogy rém elfoglaltak vagyunk, tele fontosabbnál fontosabb üzleti teendőkkel. Még ha a legszívesebben a másikkal töltenénk a következő teljes hónapot, akkor is muszáj lelépni és szüneteket tartani, lehetőleg épp akkor megszakítva a románcot, amikor a másik a lehető legjobban érzi magát. Valójában nincs kiábrándítóbb egy olyan randinál, amely már túl van a hangulati zeniten, ám a fülig szerelmes, tejbetök ifjú még órákkal később is a másik nyakán ül. Ahogy a részvényeinket is érdemes a lehető legmagasabb áron eladni, úgy az együttléteket is célszerű a csúcson megszakítani - csupán érzékelni kell, hogy melyik az a pillanat. Természetesen kapkodni is tilos, hiszen az frusztráltságról, gyenge idegrendszerről árulkodik. Még akkor is hűvös nyugalommal és méltósággal távozunk, ha másodperceken múlik az életünk.
Aligha tudunk olyan területet megjelölni, ahol a férfi fegyelmezett színjátéka nagyobb jelentőséggel bír, mint a fizikai kontaktus kérdésköre. A nyers ösztöneink azt diktálnák, hogy a szavannák vadállataihoz hasonlóan ne sokat teketóriázzunk. A kapcsolat érettebb szakaszaiban ez alkalmasint belefér, mi több: esetenként kifejezetten vágykeltő tud lenni, ha egy nő azt látja, hogy a másik a legszívesebben felzabálná. Ám az ismerkedési periódusban ez a legkevésbé sem tipikus. A tudatos férfi olyan helyeken érinti meg a nőt, amelyekre egyébként semmiféle ösztönkésztetés nem vezetné: a felkarján, a hátán, a kézfején, így haladva egyre intimebb testtájak felé. A "mindig add önmagad" instrukció alapján a gátlásosak mindenféle fizikai kontaktust kerülnének, a merészek pedig rögtön a lány fenekét markolásznák. Egyik sem tűnik nyerő stratégiának. Magának a szexuális együttlétnek az időzítése, előkészítése is többnyire kínosan tervezett, szemben a romantikus filmekben megjelenő könnyed spontaneitással. Ha egy fickó két hónapja teljes cölibátusban él, úgy félő, hogy az első egymásra találást egyikük sem fogja tantrikus módon elnyújtott örömszerzésként emlegetni. A naiv széplelkek számára talán illúzióromboló, ám egy tudatos szerető pontosan tisztában van a regenerálódási időigényével, s ennek megfelelően tervezi együttléteit. Különösen a kezdeti szakaszban, amikor minden apró hiba végzetes lehet.
A látszólagos flegmaság eszköztárának elemeit napestig sorolhatnánk. Ezek azok, amelyeket a lányok ösztönösen ismernek, tudnak és rutinszerűen alkalmaznak, míg nekünk irdatlan meló, mire beletanulunk, hiszen lényünktől tökéletesen idegen harcmodorról van szó. "Egy igazi férfi egyenes, azt mondja, amit gondol. Ami szívén, az a száján. Nem játszik szerepeket, nem akar se többnek, se kevesebbnek látszani annál, amennyit ténylegesen ér. Egy igazi férfi mindig önmagát adja." - Körülbelül ezeket halljuk azoktól a fickóktól, akik lusták és erőtlenek a vadászathoz. Ezek a mondatok egyébiránt jól csengenek, s az élet számos területén igazak és követendők is. A csajozás azonban egy egészen speciális pálya. A nyílt tekintet és az egyenes beszéd ezen a küzdőtéren sosem lesz elég.
