téveszmék

téveszmék

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan"

2020. augusztus 16. - G. Nagy László

kisherceg.jpg

 

Sohasem szerettem A kis herceg-et. Nem is értettem igazán. Olyan nyálasnak és idegennek hatott már gyerekfejjel is. Világos, hogy számos megszívlelendő gondolatot megfogalmaz, ám Antoine de Saint-Exupéry világa sosem lesz igazán az enyém.

 

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" - talán a mű legtöbbet idézett frázisa. Nem állítom, hogy teljes mértékben téveszme volna. A regény kapcsán rendszerint azt a jelentéssíkot társítjuk hozzá, mely szerint nem szerencsés a puszta külsőségek alapján ítélni, érdemes valamelyest mélyebbre ásni. Ha még általánosabb igazságot keresünk: valóban azt tapasztaljuk, hogy életünk esszenciális értékei - hit, remény, szeretet, bölcsesség, bizalom, barátság, szerelem, Isten stb. - mind láthatatlanok, mérhetetlenek, megfoghatatlanok. Mindezek azonban csupán az EGYÉN szempontjából izgalmasak. Amikor TÁRSADALOM-ról beszélünk, annak erkölcsi alapjairól, berendezkedéséről, működéséről, itt már az elvont értékek azonnal elveszítik jelentőségüket és kizárólag az érzékelhető, mérhető, kézzelfogható jelenségekre fókuszálunk. Mondhatnánk: "Ami igazán lényeges, az a szemnek nagyon is látható".

 

„A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból" - egy újabb idézet A kis herceg-ből, s ezzel már maradéktalanul egyet lehet érteni. A cselekedetek hatása ugyanis - szemben a gondolatokéval, érzelmekével, ábrándokéval és nyelvi fordulatokéval - többnyire egzakt módon mérhető. Ha valakit fejbe verünk egy baseballütővel, viszonylag könnyen eldönthető, hogy mennyire okoztunk súlyos sérülést. Ha puszta szavakkal bántunk, annak a sértettre gyakorolt hatása a legenyhébbtől a legdurvábbig terjedhet. Ugyanazon a mondaton az egyik ember csak mosolyog, a másik meg talán rögtön a háborgó Dunába veti magát. Egy magára valamit is adó társadalom csakis az egzakt módon mérhető sérelmeket veszi számításba, amikor erkölcsi kódexet, illetve erre alapozva törvényeket alkot. Ha ennek a végtelenül praktikus eljárásnak az elvi, morálfilozófiai hátterét is látni kívánjuk: a baseballütővel mért csapás hatása az áldozattól  független; szinte kizárólag a fizika és a biológia törvényei határozzák meg. A verbális bántalmazás kapcsán pont fordított a helyzet: teljes egészében a befogadón áll, hogy mit kezd a sértéssel. Pontosan ez az erkölcsi alapja annak, hogy a szólásszabadság magasabb rendű érték, mint a mimózák védelme.

 

Ami igazán lényeges, az a szemnek nagyon is látható - ez az alapelv nem csupán a tettek büntethetőségében, de a különböző társadalmi csoportok támogathatóságában is meg kell mutatkozzon. "Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint" - hirdette Marx, s ma már pontosan tudjuk, hogy e kommunista alapmantra miért tarthatatlan. Túl azon, hogy morálisan is megkérdőjelezhető, a gyakorlati gondot az jelenti, hogy mind a tényleges képességek, mind a szükségletek láthatatlanok. Jómagam például tökéletesen elégedett vagyok a másfél éves, középkategóriás, városi terepjárómmal, de meggyőzően tudnám állítani bármilyen bizottság előtt, hogy vigasztalhatatlanul búskomor leszek, amíg nem egy vadonatúj Maserati Levante volánját markolom. Ugyanígy: talán futná az erőmből, hogy kétszer ennyit dolgozzak, ám minden további nélkül eljátszhatnám azt is, hogy megtört aggastyánná lettem, aki még fele ennyire sem képes. Pontosan tudjuk, hogy nem vagyunk egyformák. Sem a munkabírás, sem az ambíció, sem a stressztűrő képességünket illetően. Csakhogy mindezeket egyetlen társadalom sem veheti figyelembe, amikor szociális hálót sző. Kizárólag az egzakt módon mérhető paramétereket érdemes szem előtt tartani az ilyen jellegű támogatások esetén, ami így gyakorlatilag kimerül a fiatalkorúak és a fogyatékkal élők védelmében. Ez a megközelítés egyfelől praktikus, hiszen a határok transzparensek; másfelől annyira szűkre szabja a támogatandók körét, hogy pártfogásuk nem rak elviselhetetlen terhet a többségi társadalomra. Mindezeken túl morálisan is megalapozott, hiszen az érintettek önhibájukon kívül kerültek kiszolgáltatott helyzetbe, melyből külső segítség nélkül aligha szabadulhatnak. (Természetesen a pszichológusok és szociológusok ezer okot ismernek, melyekkel a - fizikailag egészséges, felnőttkorú - egyén felelősségét tompíthatják. Szorongás, depresszió, maximalizmus, egykori bántalmazó szülők, hátrányos szociális körülmények stb. Ezek igazságát nem érdemes vitatni, de felmentést attól még aligha jelentenek.)

 

Ha létezik olyan terület, amely természeténél fogva láthatatlan, úgy a transzcendens világ feltétlenül ebbe a kategóriába sorolható. Maradva kiinduló gondolatunknál, mely szerint a társadalomépítés lényeges alappillérei a fizikai térben gyökereznek, gyorsan belátható, hogy mindenféle államvallás léte mélyen erkölcstelen. Az istenhit minden esetben magánügy, egy intelligens társadalom nem vezetheti le moralitását szent iratokból. Az egyén azt tesz, amit akar, mindenkinek alapjoga az őrület. Mindazonáltal az átlagpolgár is jobban jár, ha Istent nem a vakhit, hanem a tényleges tapasztalás útján keresi. Ez jelenthet tudományos elmélyülést, melynek eredményeképpen az egyre alaposabban megismert Univerzumot kezdjük - némi romantikus pátosszal - Istennek nevezni; vagy akár spirituális meditációt, illetve egyéb misztikus kalandozást, melynek során az arra nyitottak ténylegesen megtapasztalhatják a bennük lakó Teremtőt. Ezek csodás és lélekemelő utazások, melyek nélkül aligha képzelhető el komplex létezés, társadalmunkat azonban mégsem építhetjük e szubjektív élményekre.

 

Ami igazán lényeges, az a szemnek nagyon is látható. Az embert a moralitása és a szolidaritása teszi genetikai rokonainál valamivel nemesebb állattá. Történelme azonban megtanította rá, hogy a farkastörvények és totális altruizmus között valahol meg kell húznia a határt, ha egyszerre kíván életképes és humánus világot építeni. Ennek a választóvonalnak pedig nagyon is LÁTHATÓ-nak kell lennie. Az elmúlt pár ezer év valamennyi uralkodója, diktátora és egyéb politikai aktora abszolút önkényesen húzogatta a büntethetőség és támogathatóság határait, többnyire valamiféle ködös eszmére (vallás, születési előjogok, nemzet, egyenlőség, szocializmus, nemzetszocializmus, politikai korrektség, feminizmus, antirasszizmus stb.) hivatkozva; jellemzően hatalmi és korrupciós céljait szem előtt tartva. A jelen posztban felvázolt, végtelenül egyszerű materializmusnak; objektivizmusnak; a látható, érinthető, megtapasztalható világ előtérbe helyezésének nem az a célja, hogy eltemessük az Istent, vagy hogy egy merev, hűvösen érzéketlen társadalom szülessen. Sokkal inkább az igazságosságot, a kiszámíthatóságot és az átláthatóságot célozza. 

 

Ha volna lidérces álmom, az valami ilyesmi lenne: Bajnokok Ligája, ahol nem a (videó gólbíró rendszerrel ellenőrizhető) találatok száma dönt a továbbjutásról, hanem a műkorcsolyához hasonlóan egy zsűri értékelné, hogy mely csapat játszott szemrevalóbb módon. Igaz, a Barcelonát pénteken a világ legelfogultabb zsűrije sem juttatta volna az elődöntőbe, ám ezzel együtt is az ég óvjon minket minden ehhez hasonló rémségtől.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr7316139880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.08.17. 15:14:20

Viszont ha fejbe versz valakit baseball ütővel, akkor nem véletlenül fogja vizsgálni a bíróság azt, hogy előre eltervezett volt, hirtelen felindulásból, szándékos vagy véletlenül legyintetted sportolás közben. Ugyanis ezek egyrészt nagyban befolyásolják az elkövetés ismétlésének esélyét, másrészt az emberek igazságérzete is úgy működik, hogy súlyosabbnak értékeljük, ha valaki elvetemült módon módszeresen megöli azt, aki az útjába kerül, vagy ha mondjuk egyszeri gondatlanságból munkahelyi balesetet okozott, és ezáltal halt meg valaki. Márpedig az eredményt nézve ezek a moticáviók láthatatlanok, mégis van értelme mélyebbre ásni, ha társadalmilag igazságos büntetést akarunk kiszabni.

Igazából ha nem ássuk mélyebbre magunkat, akkor az a büntetőjogban a korábban általam említett felbújtókat is felmentené, hiszen a fizikai tény csak az, hog a bérgyilkos legyilkolt valakit, kit érdekel, miért. Ha a büntetőjogban mégis mélyebbre ásunk, más területen miért ne lenne értelme?

"Ha volna lidérces álmom, az valami ilyesmi lenne: Bajnokok Ligája, ahol nem a (videó gólbíró rendszerrel ellenőrizhető) találatok száma dönt a továbbjutásról, hanem a műkorcsolyához hasonlóan egy zsűri értékelné, hogy mely csapat játszott szemrevalóbb módon. Igaz, a Barcelonát pénteken a világ legelfogultabb zsűrije sem juttatta volna az elődöntőbe, ám ezzel együtt is az ég óvjon minket minden ehhez hasonló rémségtől."

Na, én nagyon nem szeretem a focit, de még inkább azt unom, amikor azon rinyálnak egyes foci rajongók, hogy X csapat bunker focit játszik, azaz védekezésre játszanak, így főleg ha a másik is ezt teszi, akkor milyen unalmas lesz a játék. Pl. mikor a görög válogatott EB-t nyert, akkor is ez a rinya ment, hogy majd most akkor mindenki ezzel fog próbálkozni.

Namost a foci egy játék lefektetett szabályokkal, amit gólra játszanak, ha a szabályokat betartja egy adott csapat, akkor játszhat akármilyen unalmas focit, akkor is az a lényeg, hogy ki nyer. Ha már nem tudja eladni a focit a szövetség az unalom miatt, akkor majd kitalálnak olyan szabályrendszert, amelyikben nehezebben lehet unalmas focit játszani, vagy majd más sportág lesz népszerűbb, ennyi.

G. Nagy László 2020.08.17. 20:54:42

@Zabalint: Ami azt illeti, egy felnőtt társadalomban a hirtelen felindulás nem volna enyhítő körülmény. Sőt.

2020.08.18. 11:35:23

@G. Nagy László:
Én értem miért gondolod így, mert szerinted a felnőttség része, hogy megtanulja kontrollálni az indulatait. Szerintem meg ugyanúgy a felnőttség része, hogy nem alkalmaz gyilkosságot, mint eszközt azért, hogy elérje a célját. Tehát ez alapján még egyenlő is lehetne, csakhogy egy felnőtt társadalomban nem a megtorlás a cél, az indulat kezelés pedig könnyebben tanítható, tanulható, mint hogy egy gátlástalan nagykorú embert arra taníts, hogy ne legyen gátlástalan.

2020.08.18. 11:40:21

Egyébként az általad felnőtt társadalomnak tekintett valami ugyanolyan utópia, mint a kommunizmus. Az emberek döntéseiben ugyanúgy szerepet játszik az érzelelem is, még ha törekedni is kell a racionális döntésre, ez 100%-ban nem megkerülhető. Ha teljesen lecsupaszítasz minden döntést racionális síkra, a céljaink, motivációink a létszükségleteket és talán a szaporodást lezsámítva akkor is irracionálisak maradnak, pusztán ezek eléréséhez hozhatunk úgy-ahogy racionális döntéseket.

szemet 2020.08.18. 14:17:40

@Zabalint: "céljaink, motivációink a létszükségleteket és talán a szaporodást lezsámítva akkor is irracionálisak"

Terminológiai offtopic. De én azt mondanám, hogy célok alapvetően nem lehetnek sem racionálisak sem irracionálisak. Ahogy részben írod kétféle értelemben szokták használni a racionális szót: episztemológiai értelemben, azaz a korrekt tudás megszerzése (ez a leíró tudomány eszméje), illetve alkalmazott értelemben adott célokhoz a leghatékonyabb cselekvések mikéntje(instrumentális racionalitás)

Ha ortogonális fogalmat keresünk a célokra, hogy ne keverjük bele a racionalitás fogalmát, a te példádra azt mondanám, hogy:

Lehetnek olyan céljaink amik evolúciósan instabilak ("wingsuit világbajnok akarok lenni!"), illetve az általad említettek amik meg többé kevésbé evolúciósan stabilak (önfenntartás, szaporodás).

Azok a célok amik önmegsemmisítőek, vagy saját előfeltételeiket semmisítik meg - nyilván ritkábban láthatóak a világban, de ez ugye csak a "survivorship bias". De ilyen célok esetében is létezhet ettől még (alkalmazott) racionális lépéssor, illetve helyes tudás ami alapján ezt megtervezzük: pl. a 10 leghatékonyabb módszer az emberiség kiirtására - vagy ilyesmi

szemet 2020.08.18. 14:47:24

@Zabalint: Illetve kis kiegészíttés, ha van valami már (akár implicit) elfogadott fő cél, és a hozzá vezető racionális lépéssor akkor az oda vezető állomásokat hívhatjuk racionális céloknak - és a legtöbb ember így is gondol rájuk: pl. (implicit) célja a legtöbb embernek az önfenntartás, ehhez vezető racionális cselekvéssor része mai világunkban a pénzkeresés, így a legtöbb ember fejében a pénzkeresés egy "racionális cél".

Lehet így fogalmazni, de ha nem akarunk pongyolák lenni, akkor jobb észbentartani, hogy ekkor a célok (pl. pénzkeresés) "racionalitása" nem inherensen a cél tulajdonsága, hanem egy derivált öröklött jelző, amit ráadásul nem az (amúgy nem racionális) végcél felől örököl, hanem az a végcélhoz vezető helyes lépésektől, "alkalmazott racionálitástól".

szemet 2020.08.18. 15:19:59

@G. Nagy László: @Zabalint: "egy felnőtt társadalomban a hirtelen felindulás nem volna enyhítő körülmény"

És pusztán csak szórakozásként, ugye akár lehet az is racionális ha valaki kiszámíthatatlanul őrült. Lásd Derek Parfit ismert példája:

books.google.hu/books?id=ulhHdvbDRUkC&lpg=PP1&pg=PA12

Lásd pl. itt a lap közepe a Schelling's answer to armed robbery rész.

G. Nagy László 2020.08.19. 17:12:34

@Zabalint:

"Szerintem meg ugyanúgy a felnőttség része, hogy nem alkalmaz gyilkosságot, mint eszközt azért, hogy elérje a célját. Tehát ez alapján még egyenlő is lehetne, csakhogy egy felnőtt társadalomban nem a megtorlás a cél, az indulat kezelés pedig könnyebben tanítható, tanulható, mint hogy egy gátlástalan nagykorú embert arra taníts, hogy ne legyen gátlástalan."

Könnyen lehet, hogy ebben igazad van. De talán éppen azért, mert könnyebben tanulható, nem kéne enyhítő körülményként figyelembe venni. A lényegben - szerintem - egyetértünk.

G. Nagy László 2020.08.19. 17:26:48

@Zabalint:

"Egyébként az általad felnőtt társadalomnak tekintett valami ugyanolyan utópia, mint a kommunizmus."

Abban az egy aspektusban - melyet felvázolsz - talán. De közben ezernyi a különbség:

1. Felnőtt társadalom = pozitív utópia. Kommunizmus = negatív utópia.
2. Felnőtt társadalom = minden progresszív időszakban ebbe az irányba halad a világ. Kommunizmus = abszolút visszafejlődés, jobb időkben távolodunk is ettől.
3. A felnőtt társadalom (= a magas tudati szintű világ) egy olyan áhított cél, mely nem arra épít, hogy már mindenki érett és tudatos. Nem javaslok olyasmit, hogy szüntessük meg a rendfenntartó szervezeteket, hiszen már nincs bűnözés. Ilyet max a Jehova Tanúi színes szóróanyagaiban látsz, ahol együtt legel a bárány és az oroszlán. Bűnözés mindig is lesz, de a mértékét igenis lehet csökkenteni (anyagi jóléttel, szeretetteljes neveléssel és tudatossággal). A kommunizmus ezzel szemben alapjaiban építi a világát az emberi altruizmusra. A kommunista utópiában nincs pénzt és magántulajdon sem. Ez egy beteg elképzelés, nagyon messze a többség vágyaitól és az alapvető emberi természettől.

Dan da Man 2020.08.21. 11:23:31

Én is utáltam a kisherceget. Nyálas fos. Sok alapvető igazságot megfogalmaz, de korának coelho-ja volt.
Jó tudni, hogy van más is, aki nem rajong érte. (Akkor is, ha nem ez a poszt esszenciája.)

2020.08.24. 15:52:50

@G. Nagy László:
Elgondolkodtattál, mert igen, ha tanulható, akkor nem kellene enyhítő körülményként figyelembe venni, legalábbis abban az értelemben nem, hogy mondjuk kevesebb börtönbüntetést kapjon az illető. Viszont az illetőnek nagyobb esélye van megjavulni, mint aki totálisan gátlástalan. Ezért célszerű lenne ilyen esetekben speciálisan gyakorolni az enyhítő körülményt, tehát ha vállalja azt, hogy terapeuták foglalkoznak vele (amit persze ki kellene fizetnie, akár előtte legálisan szerzett vagyonából, akár börtönmunkából), akkor feltételesen hamarabb szabadulhat, szemben az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésért elítéltekkel.

2020.08.24. 16:11:55

@G. Nagy László:
1. Kinek mi. Nekem egyik sem szimpatikus, és pontosan azért, mert egyik sem kezeli emberként az embereket, az egyik mesterségesen egyenlősdibe kényszeríti az embereket, a másik pedig önjelölt "érzelemmentes" technokraták kezébe adja a világ irányítását. A "felnőtt" szót pedig ugyanúgy önkényesen használod az általad vélt jóra, mint ahogy a liberalizmust is. A kommunistáknak az általuk vélt a "felnőtt" társadalom, a náciknak szintén az sajátjuk.

2. Nem értek egyet, a bolsevikek hatalomra jutása épp azt bizonyítja, hogy nincsen így. Az első világháború előtti békeévekben mind a cári Oroszország, mind pl. Magyarország is komoly fejlődésen volt túl. Aztán mégis belerohantunk a szakadékba, az első világháborúba, aminek egyenes következménye volt a kommunisták (és a nácik, fasiszták, nyilasok) megerősödése. De mondhatnám a francia forradalom szélsőségeseit, még korábbról a keresztényeket, akik a kor legprogresszívabbnak számító államában erősödtek meg a sokkal későbbi kommunizmusra erősen hajazó eszméikkel. De a közelmúltból mondhatnám Németországban az Új Baloldal megerősödését (emiatt jött létre Merkel első nagykoalíciója), akkor amikor egyébként Németországban minden korábbinál nagyobb jólét volt, de ugyanilyen az USA-ban a demokratáknál a szélsőbal előretörése. Ezzel mondjuk nem értenél egyet, de szerintem az altright, illiberális mozgalmak is inkább erősen baloldaliak, és ezek is épp jólétben erősödtek meg az elmúlt egy-két évtizedben, beleértve a neokádárista Fideszt is.

3. A kommunizmus is működne, ha a lakosság egy bizonyos többsége "hangyaember" lenne, a többit meg elnyomnák, és kész. Az általad áhított rendszer is pontosan azért nem működik, mert az emberek nem úgy működnek, ahogyan te leírod az általad vélt felnőtt ember ideálját, ahogy a kommunisták is tették a saját ideáljukkal, és abból indultak ki. Aztán azt gondolták, hogy majd átneveik az embereket, és akkor majd jó lesz. A te áhitott rendszered igazából egyetlen pontban különbözik a kommunizmustól, nem hiszel az egyenlőség eszméjében, szerencsére.

G. Nagy László 2020.08.24. 19:42:38

@Zabalint:

"Ezért célszerű lenne ilyen esetekben speciálisan gyakorolni az enyhítő körülményt, tehát ha vállalja azt, hogy terapeuták foglalkoznak vele (amit persze ki kellene fizetnie, akár előtte legálisan szerzett vagyonából, akár börtönmunkából), akkor feltételesen hamarabb szabadulhat, szemben az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésért elítéltekkel."

Abszolút jó és támogatható gondolat.

G. Nagy László 2020.08.25. 01:22:50

@Zabalint:

Ami a felnőttséget illeti, pár dologban nem értjük jól egymást.

"önjelölt "érzelemmentes" technokraták kezébe adja a világ irányítását."

Itt nem tudom, mire gondolsz. Abszolút a decentralizáció híve vagyok (hisz tudod), senkinek sem adnám a világ irányítását.

"A "felnőtt" szót pedig ugyanúgy önkényesen használod"

A felnőtt kifejezésen azt értem, hogy megáll a lábán egzisztenciális és érzelmi tekintetben is. Nem támaszkodik másra, nem instabil, képes az önfegyelemre, kontrollált, nem ideggyenge, nem tesz meggondolatlan dolgokat. A tudatosság egy nem elérhetetlen magas szintjét nevezem felnőttségnek.

"Az általad áhított rendszer is pontosan azért nem működik, mert az emberek nem úgy működnek, ahogyan te leírod az általad vélt felnőtt ember ideálját, ahogy a kommunisták is tették a saját ideáljukkal, és abból indultak ki."

Egy igazán húsba vágó dologról elfeledkezel. Az idealizált kommunizmus akkor, és csakis akkor működik, ha MINDENKI altruista üzemmódba kapcsol. Ha csupa szent lakja a bolygót. Ez ugyanis nem egy evolúciósan stabil stratégia; elég csak egy önző alak, s máris dől az egész rendszer, hiszen az ő attitűdje életképesebb, mint a többieké. Elindul a közlegelők klasszikus játéka és vége is a kommunista álomnak.

Amikor felnőttségről beszélek, olyankor egyáltalán nem elengedhetetlen, hogy MINDENKI attitűdöt váltson. Ha csupán a társadalom 1%-a mutat elfogadható tudatosságot, már az is hihetetlen változásokat teremt. Ha ez 5%, úgy kezd egész barátságossá válni a Föld. Ha megközelíti a 30-40%-ot, az már maga a Kánaán. Itt elég csupán egy kritikus tömeget elérni, hiszen evolúciósan stabil létstratégiáról van szó. Az egyén és a környezete akkor is nyer vele, ha a világ egyébként barbár marad.

2020.08.25. 14:09:51

@G. Nagy László:
"Itt nem tudom, mire gondolsz. Abszolút a decentralizáció híve vagyok (hisz tudod), senkinek sem adnám a világ irányítását."

Itt nem a centralizációra gondolok (mondjuk elgondolkodtató, hogy az aktuálpolitikában épp a centralizációt pártoló politikai erőket támogatod), hanem arra, hogy a te ideálod a mindig mindent hidegvérrel megítélés, ami szerintem meg eleve egy önbecsapás, akik ezt terjesztik, maguk is érzelmi alapon döntenek, csak ez az érzelmi alap gyakrabban a gőg és a vélt felsőbbrendűség, a saját vélt racionalitásuk.

"A felnőtt kifejezésen azt értem, hogy megáll a lábán egzisztenciális és érzelmi tekintetben is. Nem támaszkodik másra, nem instabil, képes az önfegyelemre, kontrollált, nem ideggyenge, nem tesz meggondolatlan dolgokat. A tudatosság egy nem elérhetetlen magas szintjét nevezem felnőttségnek."

A te mércéd szerint egy pszichopata a felnőttség netovábbja.

"Egy igazán húsba vágó dologról elfeledkezel. Az idealizált kommunizmus akkor, és csakis akkor működik, ha MINDENKI altruista üzemmódba kapcsol. Ha csupa szent lakja a bolygót. Ez ugyanis nem egy evolúciósan stabil stratégia; elég csak egy önző alak, s máris dől az egész rendszer, hiszen az ő attitűdje életképesebb, mint a többieké. Elindul a közlegelők klasszikus játéka és vége is a kommunista álomnak."

Ezzel nem értek egyet. Ha 95% olyan lenne, akkor az 5%-ot kicsinálná. Hidegvérrel, nem bosszúból, mert kommunista ideál szerint tökéletesek lennének. Egyébként a valóságban senki sem olyan, mint a kommunisták ideálja, ahogy te magad sem vagy olyan, mint az ideálod.

"Amikor felnőttségről beszélek, olyankor egyáltalán nem elengedhetetlen, hogy MINDENKI attitűdöt váltson. Ha csupán a társadalom 1%-a mutat elfogadható tudatosságot, már az is hihetetlen változásokat teremt. Ha ez 5%, úgy kezd egész barátságossá válni a Föld. Ha megközelíti a 30-40%-ot, az már maga a Kánaán. Itt elég csupán egy kritikus tömeget elérni, hiszen evolúciósan stabil létstratégiáról van szó. Az egyén és a környezete akkor is nyer vele, ha a világ egyébként barbár marad."

Csakhogy a kommunista (vagy a keresztény) emberidáálhoz hasonlóan soha egyetlen ember sem közelíti meg azt a "tudatosságot", amiről beszélsz. Akiket annak vélsz, azok a legtöbb esetben nárcisztikus személyiségzavaros vagy akár pszichopata emberek, akiknek a "hidegvérét" a többi szívja meg.

G. Nagy László 2020.08.25. 14:49:31

@Zabalint: Érdekes, hogy A kis herceg mellett a másik utált gyerekregényem, a Légy jó mindhalálig kapcsán írok pont ugyanezekről.

teveszmek.blog.hu/2018/06/27/_ha_szereted_magad_teljesen_onzetlenne_valsz

Ebben szerepel:

A pszichopaták három legmarkánsabb jellemzője, hogy nem szeretnek, nem tanulnak és nem szoronganak. Amikor azt állítom, hogy van mit ellesnünk tőlük, úgy nyilvánvalóan a harmadik vonásra gondolok. Egy átlagos ember annyi gátlással, szégyenérzettel és bűntudattal él, melynek a negyede is túlságosan megterhelő egy elégedett, hatékony és komplex létezéshez. Aki sohasem blöfföl; aki nem keresi az adóoptimalizálás lehetőségeit; akinek duplájára nő a pulzusa, ha tíz méternél többet halad a buszsávban; aki kölyökkorában sosem lógott be strandra vagy kertmoziba; aki képes megkérdezni egy nőtől, hogy megcsókolhatja-e - nos, ezt az embert nem úgy hívja a köznyelv, hogy becsületes, hanem úgy, hogy tökéletesen élhetetlen. A mai pszichológia egyik legfelkapottabb területe - elsősorban Paulhus és Williams kutatásai nyomán - az ún. Dark Triad személyiség vizsgálata, amely három, némiképp egymást átfedő vonásból tevődik össze: a fent már említett pszichopátia mellett itt megjelenik a nárcizmus és a machiavellizmus is. Azért izgalmas ez a kombó, mert a jelentős karriert befutó üzleti, politikai, társadalmi vezetőket rendszerint ez a személyiség jellemzi. Természetesen nem születtünk mindannyian topmenedzsernek, s a legtöbben nem is vágyunk az ezzel járó felelősségre és hatalomra, ezzel együtt is érdemes megfigyelni a kiemelkedően sikeres embereket, jellemvonásaik közül egyet-egyet magunkává téve. Talán nem kívánunk arrogáns, antiszociális, érzéketlen, kritikát nem tűrő fickóvá válni, viszont a karizmatikusság, a bátorság, a józan kockázatvállalásra való hajlandóság és a jó értelemben vett gátlástalanság mindannyiunknak jól jöhet.

2020.08.25. 16:26:26

@G. Nagy László:
Tudom, talán azért is emlegettem. A gond az, hogy a kettő összefügg, igen azt meg egy másik cikkben tagadod, és az is totálisan ellentmond az emberi természetnek, az általad idealizált gátlástalanságot csak az tudja igazán profin megjátszani, ha a pozitív érzelmeknek is hiányában van.

A legnagyobb baj az egésszel, most függetlenül attól, hogy az általad vázolt felnőtt világ jó lenne-e, hogy az emberek alapvetően nem változnak. Nekem van Nyilas Misi típusú barátom, lett volna az életben mi megváltoztassa, de nem változott semmit, ugyanaz a bátortalan kisfiú 2 gyerekes apaként is.

Ennél nagyobb baj, hogy ahogyan a kommunisták is, minden valós társadalmi problémát lepattintasz az utópiádra hivatkozva. Pl. nincs verbális erőszak, mert felnőtt embereket nem lehet verbálisan bántalmazni. Ja, csak az emberek 99%-a ebben az értelemben nem felnőtt, az 1% pedig az említett pszichopaták lehetnek. Erre kész a válaszod, ja, de ilyennek kellene lennie. A mi lenne ha egyébként már magadnál sem stimmel, lásd aktuálpolitika, kisebb rossz alapon támogatsz egy neobolsevik autokrata pártot, holott elvileg autokrácia ellenes vagy. Csak mert migránsok, rasszizmus-antirasszizmus, melegek jogai, stb., stb. kérdésekben egyetértesz, illetve az egykulcsos adóztatásban, amelyben én is egyetértek veled (mondjuk azt épp a másik oldal találta ki korábban). Holott ha a saját mércéd szerint felnőtt lennél, akkor is egy olyan pártot támogatnál, amelyik legalább az alapelveiddel egyetért (volt valami ilyen kis párt, amit említettél), ha annak nincs esélye bejutni a parlamentbe.

G. Nagy László 2020.08.25. 17:28:49

@Zabalint: Olyan vagy, mint Móricka, akinek mindenről a dugás jut eszébe :)

1. Abban teljesen igazad van, hogy mindannyiunkat meghatározó módon mozgatnak az érzelmeink, magam sem vagyok kivétel. (Csupán romantikus képzelgés, hogy a teremtés tökéletes embert alkotott. E tökéletlenség egyik legszembetűnőbb jele, hogy egyetlen idegpályánk van csupán, ezt használjuk ezernyi funkcióra.) Sokszor még nekem is nehéz szétszálaznom az érzelmeket és hűvös gondolatokat. Olyan szintű mély és kérlelhetetlen haragot, megvetést és idegenkedést érzek minden önkényuralommal szemben, hogy SOHASEM leszek képes kommunista utódpártra szavazni. Ha a DK-n kívül minden más párt nyíltan náci, vagy radikális muszlim volna, talán akkor választanám őket, piszkosul fintorogva.

2. A változás nagyon is lehetséges. Jómagam Nyilas Misiként indultam, de legjobb esetben is Nemecsek Ernőként. Nem mondom, hogy ma már Boka vagyok, de nagyok közel állok hozzá. (13 éve pókerezem. Sok száz magyar játékost ismerek, s folyamatosan figyelem a játékukat. Tényleg vannak köztük fejlődésképtelenek, ám legalább az érintettek felénél látok némi előrelépést.) Ha nem hinnék abban mindennél erősebben, hogy képesek vagyunk fejlődni és jobbá válni, nemhogy blogot nem írnék, de magának a létezésnek sem látnám értelmét.

3. Az emberi természetben benne van a legaljasabb állati és a legnemesebb isteni faktor is. Ugyanúgy emberi a hirtelen haragból történő brutális gyilkosság, mint ahogyan a hideg fejjel történő megbocsátás is. (Csakhogy a két végpontot kijelöljem.) Én csupán annyit állítok, hogy az utóbbi emelkedettebb, bölcsebb és szinte mindig kifizetődőbb is. És azt is, hogy képesek vagyunk ennek megtanulására. Könyvtárnyi irodalmon vagyok túl e témában Jézustól Marshall Rosenbergig.

2020.08.25. 19:14:00

@G. Nagy László:
1. Azt meg tudom érteni, hogy azokra nem szavazol, politikai programjuktól függően. Viszont ettől még olyan pártra szavazol, amelyik eléggé nyíltan autokrata, és programjában sokkal közelebb áll az egykori kommunistákhoz. Elvileg szabad piacgazdaságban hiszel, ők a legkevésbé piacbarát párt, elvileg a szólásszabadságban hiszel, ők igyekeznek azt leginkább korlátozni, elvileg a decentralizációban hiszel, ők erősen centralizáció pártiak (országon belül), elvileg a magántulajdonban hiszel, ők ahol úgy áll érdekükben államosítanak, elvileg a kis államban hiszel, ők a nagy és erős államban hisznek.

2. Az alap személyiségünk nem változik, amikor fejlődünk, abból hozzuk ki a jobbat, vagy a rosszabbat, ha visszafejlődünk. Az utópiák mind arra építenek, hogy az emberek célzottan megváltoztathatóak az általunk ideálisnak tartott irányba, ami nyilván a nézeteinktől függenek. De tudod, én azt gondolom, hogy pl. mindig lesznek konteós idióták, soha nem lesz olyan társadalom, amiben nincsenek pl. olyan csoportok, mint most az oltásellenesek, és mindig minden korban védekezni kell egyes szélsőségesekkel szemben, mert mindig lesznek követőik. Van társadalmi fejlődés, csak nem abszolút értelemben, és nem folytonosan, hanem ciklikusan.

3. Már megint a primitívet állítod szemben a tudatossal normatív alapon. Holott mindkettő lehet jó és rossz is. Az emberi természetben benne van a hideg fejjel történő gyilkosság és a hirtelen elérzékenyülésből történő megbocsátás is.
süti beállítások módosítása