Soros György augusztus 12-én töltötte be kilencvenedik életévét. A Népszava ünnepi riporttal köszöntötte a magyar származású üzletembert.
Az interjúból kiderül: Soros manapság is hetente háromszor teniszezik. Le a kalappal, mindenkinek így kéne élnie aggastyán éveit. És nem csupán a fizikai fittség az egyetlen pozitívum személye kapcsán: "A nyílt társadalmak támogatójaként a politikai korrektséget politikailag inkorrektnek tartom. Sosem szabadna elfelejtenünk, hogy a különböző nézetek pluralitása lényeges eleme a nyílt társadalmaknak." Ezen a mondatán kifejezetten meglepődtem. Mi több: innentől kezdve valóságos rejtély számomra, hogy egyáltalán kik azok az ütődöttek, akik a PC-vonalat erőltetik, ha Trump-tól Sorosig mindenki idegenkedik tőle.
A riport további része a 750 milliárd dolláros újjáépítési alap és a nyílt társadalom kérdéseit feszegeti. Ez utóbbit Soros György evidenciaként kezeli. Szavaiból kiderül: számára az Európai Unió egyet jelent a nyílt társadalommal. Aki ezt az ideológiát támadja, az - szerinte - valójában az EU ellensége. Hogy ez igaz vagy sem, annak eldöntéséhez először is magát a fogalmat kellene a helyére tenni. Talán ez az a kifejezés, amely a közéletben a leggyakrabban elhangzik - hol földi mennyországként, hol a Sátán műveként beállítva -, anélkül, hogy bárki is tisztázni kívánná a jelentését.
Amit mindenképp látnunk kell: a nyílt társadalom nem egy egzakt módon definiált fogalom. Gyakorlatilag mindenki azt ért rajta, amit akar. Még Karl Popper, azt alapelmélet szülőatyjának tekintett filozófus, A nyitott társadalom és ellenségei című mű szerzője és Soros György, aki nem csupán könyvet írt a témában, de a gyakorlati megvalósításán is gőzerővel dolgozik - még ők sem ugyanazt értik a fogalmon. Ebből kiindulva egy dolgot feltétlenül leszögezhetünk: nincs értelme a fekete-fehér gondolkodásmódnak e kérdéskör kapcsán sem. Gyermeteg dolog zsigerből azt állítani, hogy a nyílt társadalom szőröstül-bőröstül ördögtől való, de az is, hogy Soros valamennyi elképzelése kritikátlanul elfogadható és megvalósítandó.
Kezdjük a legelején, támaszkodva (az egykori SZDSZ elnök) Kis János szavaira, melyek a Soros Alapítvány egyik rendezvényén hangzottak el: "Mi a nyitott társadalom? Röviden, nyitottnak nevezünk egy társadalmat, ha az pluralista, ha tiszteli és óvja tagjainak autonómiáját, és ha a kritika szelleme hatja át. Pluralizmuson az együttélő hitek, világnézetek, életfelfogások, kultúrák szabad sokféleségét értjük. Nyitott társadalomban egyetlen vallás, egyetlen világnézet, életfelfogás, egyetlen kultúra sem törekedhet kizárólagosságra. Az autonómiáról szólva arra az alapvető jogunkra gondolunk, hogy magunk döntsük el, milyen meggyőződésekkel, milyen kulturális mintákkal azonosulunk, és milyen célok jegyében vezetjük életünket. A kritikai szellem elevensége pedig arra utal, hogy az egyén választási szabadsága nem relativizmuson és az észérvek elutasításán alapszik, hanem szakadatlan, gyakran éles vitával jár együtt. Nyitott társadalomban nincsenek tévedhetetlen tekintélyek, akik eldönthetnék helyettünk, hogy mi az igaz, a jó és a helyes. Minden nézetnek az érvek és ellenérvek összecsapásában kell helytállnia magáért. Minden nézetről kiderülhet, hogy téves." Nos, ha csupán ennyiről volna szó, a civilizált többség boldogan tapsolna a nyitott társadalom eszméjének. Ezek valójában demokratikus minimumok, melyeket minden EU tagország - köztük hazánk - szinte csont nélkül hoz. Magyarországot ugyan számos támadás éri azért is, mert az alkotmányba bekerült a keresztény jelző, ám aki - ebből kiindulva - magának a vallásszabadságnak a létét kérdőjelezi meg, az nem igen járhatott mifelénk.
Ahhoz, hogy nyitott társadalomról beszéljünk, nem elég csupán belső pluralizmusról beszélni. Elengedhetetlen, hogy az országhatárok is átjárhatók legyenek. Az Európai Unió négy alapelve, hogy az áruk, a szolgáltatások, a tőke és az emberek (úgy is, mint munkavállalók) szabadon mozoghatnak a tagországok között. E szabadságelveket sem kérdőjelezheti meg egyetlen állam sem, amely aláírta a csatlakozási szerződést. Mindez nem kizárólag gazdasági téren nyújt jelentős szabadságot, de alkalmas arra is, hogy számos történelmi sérelmet - lásd: Trianon - feledtessen, enyhítsen, gyógyítson.
Eddig a nyílt társadalom nem kért lehetetlent, az említettek dalolva teljesíthetők. Az első valódi törésvonal a nemzetállamok létével/megszüntetésével kezdődik. Muszáj kihangsúlyozni: az EU eddigi története során soha nem született olyan, a tagországok által egységesen elfogadott dokumentum, mely rögzítené, hogy az Európai Egyesült Államok megalkotása a cél. A független tagországok gazdasági együttműködésén alapuló, laza szövetség ugyanolyan legitim jövőkép. A nyitott társadalom eszméje ugyanakkor kifejezetten ellenzi a nemzetállamok létét. Karl Popper úgy tekintett ezekre, mint a folyamatosan újratermelődő, és akár világháborúvá dagadó nemzetközi konfliktusok potenciális forrására. 1945-ben, amikor a már említett, A nyitott társadalom és ellenségei című alapműve megjelent, mindez jogos aggály lehetett. Csakhogy azóta eltelt 75 év, és ma már aligha elképzelhető, hogy német fiatalok ezrei fegyvert ragadjanak, lemészárolandó a franciákat - vagy fordítva. A nagy európai nációk közti évszázados ellentétek már az 1970-es években is csupán vicc tárgyát képezték, ahogy a zseniális Waczak szálló epizódjaiban is láthattuk. Mindez azt vetíti előre, hogy a nagyon is indokolt békevágy önmagában már a legkevésbé sem teszi elengedhetetlenné a nemzetállamok felszámolását. Arról nem is beszélve, hogy a demokrácia és a sokszínűség sokkal inkább decentralizációt követel, mintsem központosítást. Amennyiben bármely nemzetállamban sérülnek a demokratikus szabadságjogok, vagy sűrűsödnek a szőrszálhasogató szabályzások, esetleg kellemetlenül magasra kúsznak az adóterhek, úgy az érintett polgárok lazán átköltözhetnek a határon túlra, egy számukra kedvezőbb gazdasági-társadalmi környezetet választva. Azonban egy Európai Egyesült Államok megalakulása esetén aligha adódik ilyen lehetőség. Ha a központi kormányzat pocsék, az poklot teremthet a teljes kontinensen. Amiben a túlnyomó többség biztosan egyetért, az az, hogy a politikusok a legkevésbé sem szentek, még a legjobb esetben is korruptak. Kis hazánk egyik fele meg van győződve róla, hogy Orbánék kizárólag saját zsebre dolgoznak, míg a másik fele biztos abban, hogy Hornék és Gyurcsányék tették ugyanezt. Miért gondoljuk, hogy egy egységes európai kormány makulátlanul tisztán működne?
Szabadelvűként sokáig nem értettem, hogy a balliberálisok miért oly elnézőek a kommunizmussal szemben, miközben mindennél jobban gyűlölik a nácizmust. (Az én szememben mindkettő egyformán utálatos.) A magyarázat a nyílt társadalom eszméjében keresendő. Míg a marxizmus internacionalista, addig a hitleri világ a törzsi eredetű, nemzeti, etnikai, vallási azonosságtudatra épít, s azt erősíti. Abszolút legitim, ha valakinek az előbbi közelebb áll az ízléséhez, a probléma csupán az, hogy - mindent egybevetve - ez egy huszadrangú szempont. A legfontosabb, hogy mindkét forma véres és kegyetlen diktatúrát jelent, azelőtt sosem látott méretű hullahegyekkel. Ha ennyi nem lenne elég: mindkét gazdasági modell működésképtelen. (Valójában nem sok eltérést találunk.) Amennyiben ezek után még bárki különbséget kíván tenni a kettő között, az pont olyan, mintha két mérges gomba közül azért találná az egyiket ártalmatlanabbnak, mert kecsesebb a formája, vagy tetszetősebb a színe.
A nyitott társadalom eszméje három alapértéket kimondottan elismer. Ezek: az európai kultúra védelme; a sokszínűség; valamint a béke megőrzése. Mindezeket azért lényeges kihangsúlyozni, hogy lássuk: amikor Soros szintet lép, s hitet tesz a muzulmánok tömeges bevándorlása mellett, valójában nem csupán az öreg kontinens polgárai és a józan ész ellen vét, de magával a nyílt társadalom eszméjével is szembemegy. Az iszlám nemhogy nem tiszteli az európai kultúrát és a sokszínűséget, de kifejezetten kizárólagosságra törekszik, s a terjeszkedést lényegesen előbbre sorolja, mint a békevágyat. Csupán összehasonlításképpen: Londontól Szófiáig több százezer kínai él a földrészen, szemmel láthatóan békésen és zavartalanul. Úgy tűnik: tökéletesen alkalmasak a nyitott társadalom megvalósítására; bár a legkevésbé sem asszimilálódnak, ugyanakkor szokásaikat, hitüket, életvitelüket sem kívánják az európai őslakosságra erőltetni. Egyértelműen látszik, hogy a tömeges bevándorlás ellenzőit nem rasszista rugók mozgatják. Ha így lenne, úgy a kínaiakkal szemben sokkal erősebb idegenkedést kéne éreznünk, mint az arab származásúak kapcsán, tekintve, hogy utóbbiak közelibb rokonaink: ugyanazon nagyrassz tagjai. Ami pedig Sorsos Györgyöt illeti, kifejezetten érdekes, hogy A nyílt társadalom védelmében c. könyvében egyetlen árva szót sem szól arról, hogy mi az elképzelése az iszlámmal kapcsolatban.
A puding próbája az evés. A társadalomfilozófiai koncepciók próbája maga a történelem. A nyitott társadalom kapcsán az utóbbi 150 esztendő három komolyabb tesztpályát is felépített. Az első regionális integrációs kísérlet az Osztrák-Magyar Monarchia, mely Karl Popper elképzeléseire is meghatározó módon hatott. A fene se tudja, hová fejlődhetett volna, ha nincs az első világháború, s nincs a nagyhatalmak kérlelhetetlen elhatározása, hogy felrobbantsák és darabora szaggassák. Tudjuk persze, hogy a tucatnyi nemzetiség egy államon belüli együttélése korántsem volt maradéktalanul harmonikus - talán akkortájt még nem jött el az az idő, amikor ez gond, gőg és gáncs nélkül megvalósítható. A második kísérletnek az Amerikai Egyesült Államokat tekinthetjük, melyet évtizedeken keresztül etnikai-kulturális olvasztótégelynek neveztek. Ma már alig hallani ezt a kifejezést; az idő azt látszik igazolni, hogy az elmélet nemigen működik. Nincs élő ember, aki 2020-ban az USÁ-t a béke földjének, a különböző népcsoportok idilli együttélésének helyszíneként látná. És végül itt az öreg kontinens, ahová szintén nem 2015-ben kezdtek szállingózni az első bevándorlók. Nyugat-Európa immáron 75 éve küzd e problémával, szép lassan feladva reményeit az új betelepülők asszimilációját, majd integrációját illetően. Így állunk jelenleg: háromból három bukta.
Ami azt illeti, a magam részéről egyáltalán nem vagyok a nyílt társadalom ellen. Amennyiben ez azt jelenti, hogy mindenki azt gondol, azt mond, azt tesz és azt árul, amit csak szeretne, miközben tiszteletben tartja a másik ilyetén szabadságát - számomra ez a tökéletes földi mennyország. Egy ilyen világban nincs jelentősége a bőrszínnek, a vallásnak, az eltérő kultúrának és szokásoknak. Kár, hogy eleddig még egyetlen állam, vagy államszövetség sem nőtt fel ahhoz a feladathoz, hogy a békét és a közrendet ilyen környezetben is maradéktalanul biztosítsa. Pedig ez volna az alapfeltétel.
