Elmaradt az idei Tusványos, így Orbán Viktor ezúttal nem élőszóban, hanem a Magyar Nemzet hétfői számában adta közre aktuális politikafilozófiai meglátásait. Írásművében elsősorban a címbéli állítást igyekszik körbejárni.

Valójában már az is jócskán megkérdőjelezhető, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus jelentik-e az eszmei végpontokat. A miniszterelnök dolgozata mindazonáltal nem az elméleteket elemzi, hanem a jelen politikai valóság szekértáborait, elnevezve azokat liberálisnak, illetve kereszténydemokratának - függetlenül attól, hogy e címkék illenek-e rájuk. Innentől kezdve - akár egy jó szektavezér - csomagban kínálja a hitigazságokat. Mintha az teljességgel elképzelhetetlen lenne, hogy bizonyos kérdések mentén az egyik oldal képviseli a liberális megközelítést, míg más témák esetén esetleg megcserélődnek a szerepek. Pedig a helyzet pontosan ez, ráadásul Orbán tálcán kínálja a legizgalmasabb pontokat.

POLITIKAI KORREKTSÉG

"A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik. Egyre többen és egyre bátrabban lépnek ki a már fojtogatóan szűk egyetlen helyes beszédmód, egyetlen helyes demokráciafölfogás, egyetlen helyes Európa- és Nyugat-értelmezés kalodájából." A miniszterelnök jól látja: a PC beszédmód valóban fojtogató, mi több, szöges ellentétben áll a liberalizmus alapértékével, a szólásszabadsággal. A politikai korrektség elutasítása tehát valójában liberális attitűdöt tükröz.

KÜLPOLITIKA

"A liberálisok – itt nem részletezendő, Kantig visszanyúló filozófiai megfontolásból – azt hiszik, hogy minden országot, azokat is, amelyeket ma nem liberális demokráciaként irányítanak, arra kell kényszeríteni, hogy elfogadják ezt a kormányzati formát. A kereszténydemokraták ellenben elvetik az efféle külpolitikát, mert szerintük a társadalmakat más és más módokon tartják össze és békében, és mint legutóbb az arab tavasz is bebizonyította, a liberális demokrácia összeomlást és káoszt, több kárt, mint hasznot hozhat magával." Orbán Viktor pontosan tudja, hogy a liberalizmus eszméje megengedő, s kizár mindenféle kényszerítést. Aki erőszakkal kíván demokráciát exportálni, azt aligha lehet liberálisnak nevezni.

 SZUBSZIDIARITÁS

"Egymásnak feszülnek politikáink abban a kérdésben is, amit elegánsan szubszidiaritásnak szokás nevezni Brüsszelben. A liberálisok szerint az a jó, ha minél több nemzeti kormányzati hatáskört ruházunk át a nemzetközi szervezetekre. Ezért ütik össze a tenyereiket illedelmesen, ezért fátyolosodik el a látás, és ver gyorsabban a szív, ha bármely nemzetközi szervezet új hatáskört, feladatot és persze paripát, fegyvert kap, hiszen ezzel az univerzális eszmék, az európai értékek, az egyetemes emberi jogok kapnak újabb bátorítást és elismerést." A liberális attitűd minden esetben a decentralizációt részesíti előnyben a központosítással szemben. Az Orbán-kabinet működését illetően is az állam túlburjánzása az egyik legjelentősebb (és legjogosabb!) liberális kritika. Ha történetesen európai, vagy egyenesen világkormányról beszélünk, esetleg nemzetközi szervezetekről a nemzeti kabinetek ellenében, úgy ebben az összevetésben a decentralizáció igénye az utóbbi hatáskörét bővítené az előbbiekkel szemben. A nemzeti önrendelkezésről való lemondás semmiképpen sem tekinthető liberális értéknek.

BEVÁNDORLÁS

"A liberális és a konzervatív politika összecsap, sőt élet-halál harcot vív a migráció kérdésében is. A libernyákok szerint nincs miért félni a nagymértékű bevándorlástól, sőt beözönléstől akkor sem, ha a hívatlan vendégek nemzeti és vallási hagyományai igencsak eltérnek, sőt szemben állnak a mieinkkel. A terrorizmus, a bűnözés, az antiszemitizmus, a párhuzamos társadalmi berendezkedés csak átmeneti rendellenességek, esetleg a mindjárt világra jövő szép új világ szülési fájdalmai. A konzervatív-kereszténydemokrata tábor azonban elutasítja a bizonytalan kimenetelű társadalmi és emberkísérletet, mert vállalhatatlanul nagynak tartja a krónikus interkulturális feszültség és erőszak kockázatát." A migráció kérdése különösen izgalmas, már csak azért is, mert a klasszikus liberális álláspont egyértelműen elutasítja a nyugat-európai bevándorláspolitikát. Teszi ezt legalább három okból. Az első az, amit a miniszterelnök is említ: a liberalizmus legfőbb értéke az egyén szabadsága, melyet kevés dolog veszélyeztet annyira, mint a terrorizmus, és az erőszakos bűnözés egyéb formái. Amikor egy-egy ország vezetése úgy mond igent a tömeges migrációra, hogy közben képtelen megfékezni az újonnan érkezőkkel beáramló erőszakhullámot, az nem csupán a többségi társadalommal, de a liberalizmus eszméjével is szembemegy. A második szempont gazdasági természetű. A szabadelvűség a piacban hisz, s lehetőség szerint minimálisra szorítaná az adókat, illetve az állami támogatásokat. A tömeges bevándorlás ugyanakkor elképesztő anyagi terhet ró az államra és rajta keresztül az adófizetőkre. És végül harmadszor: a liberalizmus soha nem mehet szembe a népakarattal, soha nem nyomhat le a többség torkán olyat, amelyet az elutasít. Magyarország 2016-ban népszavazást tartott a kérdésben, s az érvényesen voksolók több mint 98%-a nemet mondott a migrációra. (A nyugat-európai kormányokat szemmel láthatóan nem érdekli a választópolgárok véleménye, hazánkon kívül máshol nemigen kezdeményeztek hasonló referendumot.)

OKTATÁSPOLITIKA

"Összebékíthetetlen különbségek mutatkoznak az oktatáspolitikában is. A konzervatívok szerint a karakteres nemzeti hagyományokra kell összpontosítani, s a nevelés célja, hogy a bevált hagyományainkat továbbvinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből." Az első olyan - Orbán hétfői cikkében felhozott - téma, amelyben tényleges ellentét feszül a konzervatív és a liberális eszmevilág között. Való igaz: a szabadelvűség magasról tesz a meddő hagyományőrzésre, s valóban nem a hazafiasságot állítja az oktatás centrumába. Ezen tartalmi elemeknél is fontosabb, hogy a liberális megközelítés szakítana a lélekromboló, poroszos tanítással, s olyan új utakat támogat, melyek nem idegenítik el a gyerekeket a tudástól, melyekben a tanulás tényleges örömforrás lehet.

VALLÁS

"A liberálisok azt is gondolják, s valamilyen rejtélyes okból azt védelmezik a legmegveszekedettebb módon, hogy az igazságos és erkölcsileg megalapozott kormányzáshoz elegendő az általános egyetemes értelem, és semmi szükség az Isten által kinyilatkoztatott abszolút értékekre s az ebből kinőtt vallási, bibliai hagyományra."  Itt a második, és egyben - a miniszterelnök által felhozott - utolsó olyan téma, melyben a két politikai elmélet egymásnak feszül. Azon túl persze, hogy liberális szemmel nézve megmosolyogtató az isteni törvényekre való hivatkozás a 21. században, a valóság az, hogy mindez csupán szóhasználat, stíluskérdés, politikai marketingmáz, semmi egyéb. Amennyiben a kérdés mélyére tekintünk, azt fogjuk látni, hogy a konzervatív és a liberális iskola nem sokban különbözik. Mindkettő hisz a természetjogban. Mindkettő vallja az állam és az egyház különválasztását. Mindkettő elveti a fundamentalista vallások túlkapásait. Mi marad ezek után, ami különbséget jelentene? Puszta szavak, üres rituálék, s meddő viták a transzcendencia kapcsán.

"A liberalizmus és a konzervativizmus a politikai elmélet két ellentétes pozícióját képviselik" - állítja hétfői cikkében a miniszterelnök, miközben a teljes dolgozat ennek szöges ellentétét támasztja alá. Hat konkrét kérdést vesz elő, ebből négyben éppen a kereszténydemokrata tábor képviseli a liberális álláspontot, s legfeljebb két olyan pontot találni, amelyben eltérőek a politikafilozófiai attitűdök. Ha pragmatikusan tekintünk az ellenségkép-gyártás ezen állomására, arra a következtetésre fogunk jutni, hogy Orbán nem vállal túl nagy kockázatot. Populista kiáltványával aligha veszít szavazatot; aki valóban liberális módon gondolkodik, az épp elég tudatos ahhoz, hogy pártválasztásában ne befolyásolja e logikai bukfencekkel tarkított dolgozat. Amennyiben azonban hajlandóak vagyunk valamivel messzebbre tekinteni, úgy látni fogjuk mindazt a kárt, melyet a gyanútlan Fidesz-szavazó tudatában okoz. A miniszterelnök cikke ezúttal a liberalizmus eszméjét, vagyis a józanságot, a normalitást, a felnőttséget, az önmagunkért vállalt felelősség iskoláját támadja, miközben a lényeges kérdésekben maga is a szabadelvű álláspontot képviseli. Ez a buta agymosás csak arra jó, hogy akinek eleddig nem voltak önálló gondolatai, annak eztán se legyenek. Alig hiszem, hogy ez lenne a társadalmi felemelkedés útja.