Hetek óta minden a vakcináról szól. Amerikai? Kínai? Orosz? Lesz elég? Beoltassuk magunkat, vagy sem? Legyen esetleg egyenesen kötelező, ahogy már oly sokan javasolták? És mikor ér véget ez a nyomasztó karantén-időszak? A mai napon az uniós vezetők videokonferencia keretében megbeszélést folytatnak a Covid19-világjárványra válaszul hozott intézkedések koordinálásáról. Estére talán már többet tudunk.
Ami a védőoltás "népszerűsítését" illeti, idiótákba természetesen mindenütt belefutunk, idehaza és külföldön egyaránt. Kis hazánkban múlt héten mindenki Fekete-Győr Andráson mosolygott, aki szerint százezer forinttal kellene jutalmazni azokat, akik hajlandók beoltatni magukat... A felvetés nyilvánvaló nonszensz, nem csupán gazdasági, de morális és pszichikai szempontból úgyszintén. Ha hasznosnak és szükségesnek találom a vakcinát, kérni fogom. Ha nem, úgy némi készpénz ellenében változik majd a véleményem??? Ha eddig nem volt bizodalmam, ilyen tukmálást követően még kevésbé lesz. A másik jómadár, aki egy hete felrobbantotta a teljes nemzetközi bulvármédiát, a népszerű izraeli rabbi: Daniel Asor. Szerinte nem árt, ha óvatosak vagyunk, mert a koronavírus elleni védőoltás homoszexualitást okozhat... Úgy tűnik, vele sem vagyunk sokkal beljebb.
Ami igazán izgalmas kérdés, hogy milyen lesz az élet az önkéntes jelentkezés alapján történő oltást követően. Két külön kasztra tagozódik majd a társadalom? Lesznek a BEOLTOTTAK, akik számára megnyílnak az éttermek, a szórakozóhelyek, a fesztiválok és a repülőterek, szemben az OLTATLAN réteggel, akik továbbra is kimaradnak mindebből? Sokan már most kirekesztést kiáltanak, s olyan véleményt is hallani, amely ezt az elképzelt világot a kínai rendszerhez hasonlítja, ahol az állam pontrendszerrel értékeli - s ez alapján jutalmazza, vagy bünteti - polgárait. Ha őszinték kívánunk maradni, azt kell mondanunk: morális tekintetben ez egyáltalán nem szimpla kérdés. A hétköznapok szokásos erkölcsi dilemmái - gyilkosság, nemi erőszak, eutanázia, prostitúció, drogfogyasztás, szolidaritás stb. - rendszerint egydimenziósak, így ezek kapcsán igazán könnyű az etikus álláspont kialakítása. Most azonban viszonylag összetett problémával állunk szemben, melyet érdemes volna némiképp szétszálazni.
ÁLLAMI ÉS PIACI SZFÉRA
A törvény előtt mindenki egyenlő; egy demokratikusan működő országban aligha elképzelhető bármiféle kasztrendszer, kirekesztés, megkülönböztetés. Jóllehet a baloldali világjobbítók ezt az attitűdöt a piaci szereplőkre is rá kívánják kényszeríteni, azonban a magántulajdon szava erősebb, s egy etikus társadalomban mindig is erősebb marad. Mindez azt jelenti, hogy ugyanazzal az önkénnyel, ahogyan magánemberként elhatározzuk, kivel kötünk üzletet, s kivel nem; ahogyan a Facebook vagy a Twitter eldönti, hogy milyen posztokat töröl, s mely felhasználókat korlátoz; ugyanúgy - hangsúlyozom: egy etikus világban - a vendéglők, klubok és légitársaságok is saját hatáskörben megálmodhatják, hogy mely vendégeket, tagokat, utasokat szolgálják ki, s kiket nem. A döntési szempontjuk akár a beoltottság is lehet. Mindez persze csupán erkölcsi-elvi háttér, aligha valószínű, hogy az Easy Jet védőoltáshoz köti majd az utazást, miközben a Ryanair járataival bárki repülhet. Szinte bizonyos, hogy a piaci szereplők is összehangolt, egységes álláspontot hirdetnek majd.
"A" ÉS "B" TÍPUSÚ POLGÁR
Az igaz, hogy - szemben a piaci szereplőkkel - a jogállamok nem kivételezhetnek kényük-kedvük és ízlésük szerint semelyik társadalmi csoporttal. Léteznek azonban olyan jól körülhatárolható, racionális szempontok, melyek alapján bármely központi hatalom szelektálhat ember és ember között - még csak pandémia sem kell hozzá. Gondoljunk csak a nemzetbiztonsági átvilágításra, vagy szimplább pozíciók betöltése esetén a büntetlen előélet megkövetelésére. A beoltottság is ilyen szempont lehet: számos olyan egzotikus ország létezik, amelyekbe a lábunkat se tehetjük be, ha bizonyos védőoltásokkal nem rendelkezünk. És ha egy ország kötelezővé tehet egy védőoltást - márpedig mind a magyar Alkotmánybíróság, mind a Stassbourgi Bíróság legitimnek tekinti az önrendelkezés ilyetén korlátozását - akkor azon se nagyon hőböröghetünk, ha jogszabályi szinten tesznek majd különbséget beoltott és oltatlan között. A nyugati világ kormányai nem fogják felvállalni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást, ám azt talán igen, hogy központi döntéssel feltételül szabják bizonyos közösségi szolgáltatások igénybevételéhez.
MIÉRT ALACSONY AZ OLTÁSI HAJLANDÓSÁG?
A magam részéről semmi meglepőt nem találok abban, hogy sem idehaza, sem nemzetközi szinten nem látjuk az eszeveszett lakossági lelkesedést és tülekedést a vakcináért. Ennek legalább négy oka van. Egyfelől: a döntő többség - magamat is beleértve - nem igazán fél magától a betegségtől. Ha be is oltatjuk magunkat, annak a fő oka az lesz, hogy túljussunk végre ezen a nyomorúságos karantén-időszakon. Másodszor: azok száma sem csekély, akik egyenesen tartanak az oltástól, mert elhiszik a blődebbnél blődebb álhíreket, összeesküvés-elméleteket. Ilyenből pedig van bőven; a nézettségét, olvasottságát fokozni kívánó média készséggel tálalja mindet. Harmadszor, ahogy Puzsér Róbert is megfogalmazta: ha a polgárok úgy szocializálódtak, hogy a mindenkori kormányzat hazug, miért volna most nagyobb a bizalmuk? (Annyi esze persze mindenkinek lehetne, hogy ne a kormányban, hanem a bevizsgálást végző szakmai szervekben bízzon.) Negyedszer: a nyájimmunitás eléréséhez nem kell mindenkit beoltani. Sokan lesznek, akik puszta kényelemszeretetből nem jelentkeznek. Ezen sincs mit csodálkozni: amikor a társadalom jelentős szegmense még arra sem hajlandó, hogy a parlamenti választások idején felkeresse a szavazófülkét, ezektől az emberektől nehéz volna elvárni, hogy egy védőoltásért serényen felkerekedjenek. Ha az országgyűlés összeállítását simán rábízzák a többiekre, úgy a nyájimmunitás kialakítását pláne.
Gyanítom, hogy a mai EU-s videókonferencia fő témája a vakciahiány lesz. De talán a magyarázkodásokat követően marad még idő arra is, hogy az európai kormányfők felvázoljanak valamiféle remélt, közös jövőképet. Jó lenne mihamarabb túllépni ezen a nyamvadt, szürreális jelenen, s legalább homályosan sejteni, milyen is lesz a holnap.
