téveszmék

téveszmék

"Dobrev Klára lesz az első női kormányfőnk"

2021. május 31. - G. Nagy László

dobrev.png

 

Én még emlékszem a lovasrendőrök rohamára, ahogy belehajtottak a tömegbe. A rémült arcokra a Dohány utca felé menekülő sokaságból, gyerekekére, idősökére. Még emlékszem a könnygáz csípős, mindent átható szagára. A könyvelőm Károly körúti irodájára, ahol még napokkal később is szemünket törölgetve tárgyaltunk. És emlékszem a gumilövedékekre, a 167 súlyos sérültre, a kilőtt szemekre. Sosem felejtem el a perceket, amikor a Rákóczi úton - két vízágyú közé beszorulva - végre megpihentünk, s telefonálhattunk ismerőseinknek: "Nincs tovább!" - hirdettük szent meggyőződéssel, mert ott, akkor, azokban a drámai pillanatokban; az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóján egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy Gyurcsány Ferenc másnap még miniszterelnökként folytathassa ámokfutását, mintha mi sem történt volna.

 2006-oktober-23.jpg

 

Persze tévedtünk. Nem kicsit, nagyon. Fletó nemhogy ott folytatta, ahol október 22-én abbahagyta, de neje - aki mostanság épp kormányfői álmokat dédelget - VV Zsolti kanapéján, alig 15 év távlatából egyenesen tagad mindent, vagy legalábbis igyekszik elkenni, bagatellizálni a dolgot. Van is oka a maszatolásra, hiszen a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized legbrutálisabb eseményéről van szó, melyhez fogható Kádár bukása óta egyetlen kabinet alatt sem történt. Valódi, súlyos, sötét mérföldkő ez a legújabb kori magyar történelemben. Ez az a pillanat, mely megszülte a jobboldal szétrobbanthatatlan összefogását; a 2010-es kétharmadot, s örök skarlátbetűként ég azóta is Gyurcsány homlokán. Persze könnyű az emlékezés nekünk, akik immáron negyven felett járunk, aki jelen voltunk, akik a saját szemünkkel láthattuk a példátlan rendőrterrort. De vajon mennyit tudnak minderről a mai huszonévesek? Vajon hallottak-e az előzményekről, a viperával felszerelt, azonosító jelvény nélküli, maszkos rendőrök szeptemberi embervadászatairól? A hamis jelentésekről, a statáriális eljárásokról, a megalázott, megkínzott, hetekig fogva tartott fiatalokról? S ha véletlenül igen, vajon elhiszik-e, hogy mindehhez az épp regnáló miniszterelnöknek semmi köze sem volt? Mi, az X generáció képviselői sokszor nagyon el vagyunk tévedve. Azt gondoljuk, hogy József Attila, George Orwell, a Guns 'N Roses, vagy épp a Gyaloggalopp ugyanolyan evidens sarokpontokat jelentenek minden korosztálynak, ahogyan nekünk. A hidegzuhany csak akkor ér bennünket, amikor a fociöltözőben egymás kamasz fiaival beszélgetünk, s kiderül: soha életükben nem hallottak még a U2-ról, ahogy a Dire Straits-ről sem. Kijózanító momentumok ezek, melyek rá kell hogy döbbentsenek: meghatározó történeteinket újra és újra át kell adnunk a következő generációk számára, mert ha nem tesszük, az újmúltat pingálók azonnal átszíneznek mindent. Elhitetik, hogy 2006. október 23-án - és az azt megelőző hetek során - nem történt semmi rendkívüli, hogy Fletó valójában egy kedves, tornacipős bohém, az ifjak vajszívű barátja.

 

2006.jpg

 

Dobrev Klárának azért nincs könnyű dolga. Egyrészt el kell határolódnia nagyapjától, Apró Antaltól, aki kiszolgálta a Rákosi- és a Kádár-rendszert is, mi több, Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét személyesen felügyelte. Férjétől már nehezebb a távolságtartás, így e téren marad az események tudatos összemosása, a radírozgatás és a maszatolás. (Ez sem egyszerű mutatvány, hiszen Kálomista Gábor új filmje, az ELK RTUK még a politikai krimi műfaján belül is lényegesen tisztább és hitelesebb képet fest a 2006-os eseményekről, mint Klára asszony teszi.) Mindezeken túl szüksége volna még némi cukiság-faktorra, melytől potenciális választói végképp elgyengülhetnének. Dobrev Klára talán pont e téren a legeszköztelenebb. Bár hosszú ideje figyelem pályáját, egészen a VV Zsoltival készült beszélgetésig kellett várnom, hogy először mosolyogni lássam. Persze, jobb későn, mint soha, ám kérdés, hogy ez a hirtelen imidzsváltás mire lesz elég. A Medián áprilisi felmérése szerint az öt ellenzéki miniszterelnök-jelölt közül csupán a negyedik helyen áll (egyedül Fekete-Győr Andrást előzi meg), továbbá ő a legelutasítottabb aspriáns: a megkérdezettek 44%-a semmilyen körülmények közt nem szavazna rá. Megítélésén az sem javít sokat, hogy Gyurcsány Ferenc egy interjújában elkotyogta: neje a forradalom ötvenéves évfordulóján jóval keményebb fellépést látott volna helyesnek... A kanapés videó alatti kommentek mindenesetre beszédesek: "a hideg kiráz ettől a nőtől"; "sugárban hányok"; "ez a nő egy rákfene a magyar társadalmon". Jó sokáig pörgettem lefelé, de egyetlen pozitív hozzászólást sem találtam. Kínos.

 

2006_okt.jpg

 

Alig hiszem, hogy Klára asszony lesz az első női kormányfő Magyarországon. Még akkor sem, ha a porondon lévő öt jelölt közül messze a legrátermettebb. Fekete-Győr Andrással szemben képes kommunikálni. Márki-Zay Péterrel ellentétben nem veri a gyerekeit. Jakab Péterhez képest nagyon is tud viselkedni. Karácsony Gergelyt pedig utcahosszal előzi magabiztos nyelvtudásával. Intellektuális tekintetben lazán übereli mind a négy srácot, ám önmagában ez még sosem volt elég a népszerűséghez a történelem során. Ha mindenképpen női miniszterelnökre vágyunk, számos jobb választás lehetséges. Donáth Annában például határozottan megvan a cukiság-faktor. Kunhalmi Ágnes pedig minden megszólalásával garantálná, hogy kiválóan mulassunk...

 

"Minden porcikámmal azon vagyok, hogy én nyerjem. És így is fogom befejezni. Olyan mérhetetlen módon hiszek abban, hogy meg tudom nyerni és tudok kormányozni, hogy alapvetően ez a legfontosabb, ami most a fejemben van." Dobrev Klára bármilyen elszánt is, pedigréjét és habitusát tekintve behozhatatlan hendikeppel indul. Vele az élen aligha győzhet az ellenzéki összefogás.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr8316576124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2021.05.31. 08:45:54

Az a baj, hogy egyre több az olyan szavazó akinek a választás is csak egy YouTube prank. Lemérhető ez az olyan szövegekből, hogy most beszavazzuk a ballenzéket hogy jól megszivassuk a zorbánt, ebből tanulnak, aztán meg 4 év múlva visszaszavazzuk a Fideszt. Így nyert ugye karácsony is. A gyerekek valamiért képtelenek felfogni hogy a választások nem Southpark évadválasztók.

6.Lenin 2021.05.31. 09:41:10

@Wildhunt:

Ezek valahogy természetes folyamatok. Mindig jön egy új generáció. Nekik is végig kell menniük az úton. Ahogy az ember hiába is mond sok mindent a gyerekeiknek, úgysem hallgatják meg. Aztán amikor ugyanazok a problémák adódnak az ő gyerekeikkel is, jön az "igazad volt", de általában már későn.

A ballib oldal mindigtönkreteszl mindent, a másik épít. Most is erre van esély, aztán 4-8 év múlva visszaáll a eredeti állapot. Lesz megint mit felépíteni, ahogy eddig is már számtalanszor. Minden generáció megküzdhet a saját balfaszságával
Így működünk. A jólét is egy idő után rossznak tűnhet, főleg azoknak, akik már beleszülettek és csak készen kapni szeretnének mindent. Egy a lehetőség, meg kell próbálni átvészelni ezt a néhány évet . A bukásuk nekik is tuti biztosra vehető. Nem lenne példa nélküli eset.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 10:04:58

Én még emlékszem a magánnyugdíjak ellopására. Még emlékszem az azeri baltás gyilkos aprópénzért való kiadatására. Emlékszem Rogán Tóni napról napra táguló lakására, Kósa Lali csengeri örökösnőjére, kupakjaira, kamerából kiállására, hogy nem tud-e az újságíró olyat kérdezni, amire pozitívan tudna válaszolni. Emlékszem a rabszolgatörvényre, emlékszem Selmeczi Gabriella "csak"-jára. Emlékszem olyan nemzetközi körözés alatt álló bűnözők kimenekítésére mint Gruevszki, Orbán Viktor szomszédjára, Pharaonra. Emlékszem a máig veszteséges felcsúti kisvasútra, a miniszterelnök háza mellé felállított, közpénzből finanszírozott magánstadionra, meg az ezernyire, ami feleslegesen viszi napról napra a pénzünket. Emlékszem a népakarattal szembemenő vasárnapi boltzárra, az olimpiai (rém)álomra, a népszavazások ellehetetlenítésére odaállított kopaszokra. Emlékszem a netadós képtelen ötletre, a választási regisztrációs tébolyra, a gerrymanderingre. Az illegitim "alaptörvényre". Schmitt Pál másolt doktorijára. Lázár János Origora tett nyomásgyakorlására, szegényekre tett mocskos megjegyzésére, majd a klán által való lenyúlására, a Népszabadság látványos gazdasági ellehetetlenítésére, az Index kiherélésére. A közmédia propagandamédiává züllesztésére, amiről hangfelvétel szivárgott ki, hogy ha kell, akkor hazudnak is. Az oroszokkal kötött nyilvánvalóan káros metróbeszerzésre, Paks 2 titkosított szerződéseire, a Budapest-Belgrád vasút hasonlóan több évtizedre titkosított papírjaira, a TV2 eistandjára, az RTL-re kivetni kívánt, diszkriminatív adóra, mert nem tudta a miniszterelnöknek megvenni a Roszatom. A CEU elüldözésére, hogy magyar rendőrök 3-szor igazoltatták a párizsi terroristát, és egyszer se vették észre hogy nem stimmeltek a papírjai, és hogy külföldi titkosszolgálatoknak kellett szólni hogy hirtelen valaki 200 000 magyar SIM-kártyát vásárolt. Az ezután következő security theatre-re. Hogy a lengyelek arról beszélnek egymás között hogy Orbán Viktor mennyire elégítette ki orálisan a haza kárára Putyint. A kínai selyemút körüli rejtélyes ügyletekre. A Színművészeti NER-esítésére, Szájer ereszére, Kaleta közel 20 ezer kiskorútól tárolt fényképére, majd titkon hazamenekítésére, 500 ezer forintos büntetésére ezért, a jachtra Borkai bekokózott kurváival, pöttyhedt seggére. Hogy Szíjjártó Péter megtiltja a külügyeseknek a home office-t, a Facebook-on arról hazudik hogy dolgozik a fehérorosz válságon, közben kiderül hogy a főni jachtján sütteti az Adrián a hasát. Mészáros rejtélyes gazdagodására, hogy gőze sincs arról, hogy tegnap mit vásárolt. A Karmelitában szétcseszett freskóra, a 4 milliárdból építtetett miniszterelnöki irodára, más műemlékrombolásokra, a városlihlgeti tiltakozók megveretésére, az oktatás és egészségügy szisztematikus szétverésére, a NAV-vezető Vida Ildikó USA-ból való kiltiltására, angol tudásának hiányára, és még annyi mindenre, amire egy kormányváltás után már emlékezni sem akarok.

Tudom, hogy most a Fidesz agymosógépezete 2006-ból a szokásos történelemhamisítási technikákkal valami maníros nemzeti ünnepet akar faragni. Hát akkor nekünk, igazi magyaroknak akiknek fáj ez a megannyi hazaárulás minden nap gyásznapot kéne tartanunk ezek alapján, amit felsoroltam, amit elfelejtettem megemlíteni, és azokra, amik mai napig pusztítják az országot, de még nem derült ki.

Orbánnál és klánjánál bárki jobb, és Magyarország ennél csak jobbat érdemel.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 10:10:53

@Renee Le Renard: ja igen, emlékszem a törvénytelen szavazásra is az Országházban, a rejtélyes 2018-as "szerverleállásra", és a krumplival vásárolt szavazatokra. A szavazati diszkriminációra anyaországi, külhoni és emigrált magyar között.

Ezek után nincs szükség magyarázatra, hogy nagyon sok jobboldali érzelmű társammal miért fogok leszavazni akár a patás ördögre is, ha ennek a bandának az eltakarításához ez szükséges.

G. Nagy László 2021.05.31. 10:23:04

@Renee Le Renard: Ismered a gondolkodásmódomat. Pontosan tudod, hogy számos kritikát megfogalmaztam már magam is Orbánékkal szemben. Amiket felsorolsz, azokban is bőven van igazság.

Ám a lényeg az lenne, hogy a patás ördögre azért mégse bízzuk rá a hazánkat. Tudnék sokkal jobb alternatívát a Fidesznél, de ha Dobrevékkel kell megmérkőzni, úgy elég egyértelmű a választás.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 10:33:47

@G. Nagy László: nem tartom Dobrevet esélyesnek én sem. Engem csak az b*sz fel, hogy a Fideszes agymosással szemben egy ötödikes is felismeri, hogy Gyurcsány Ferenc nem egyenlő a feleségével, annak van önálló személyisége is. És 2006-ban is volt, aki NEM VOLT KORMÁNYON, A FÉRJÉVEL ELLENTÉTBEN.

30 ezer halottról beszélünk a Fidesz szándékos mulasztásai miatt, és ehhez képest 2006-ban randalírozó csőcseléket, akik közül csak pár sérült meg, hőssé akarjátok fújni. Akik szöveget se tudnak amúgy értelmezni, el lehet olvasni hogy miről szól az őszödi beszéd.

És igen, inkább egy igaz őszödi beszéd, mint egy velejéig hazug tusványosi.

Nőjjünk már fel, és mindenkit a saját tettei miatt ítéljünk meg.

6.Lenin 2021.05.31. 10:33:54

@Renee Le Renard:

Tipikus idióta szöveg. Láthattuk a jobbakat 2002-2010 között Nyilván ne tökéletes az Orbán kormány sem. Ma nincs jobb tőlük. Levitézlett, alkalmatlannak bizonyult jobb oldalinak magukat valló megélhetési seggnyaklók vannak,. akik a hatalomért bárkinek e a seggét fényesre nyalnák.
Egy biztos, amit írtál egyértelműen arra utal, hogy nagyon ritkán szoktál gondolkodni is.

Miért történt, és mi 2010-ben? Olyan piti összegeket bírálsz, ami már szinte nevetséges ahhoz a csődtömeghez képest, amit ránk hagytak az igen tehetséges ballipsik. És elhallgatsz milliárd dolláros lopásokat. Vagyis ebben a kérdésben a véleményed nem sokat ér.

Ha nyerne is ez az ellenzék 22-ben, legkésőbb 8 év múlva biztos a bukásuk. Sajnos az ország is megint megsínyli, lehet, hogy már végérvényesen. Neked ez miért jó? Gyógyír a nyomorult életedre? Más nem lehet, ennyi rosszindulatot olvasva.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 10:39:22

@6.Lenin: te se tudsz szöveget olvasni. Az hogy felsorolom a Fidesz szándékosan elkövetett bűneit nem jelenti, hogy nem tudom hogy mit basztak el a szocik.

Csak hát az a helyzet, hogy a jelenlegi(!) baloldalról tudom hogy nem rosszindulatúak. Míg a Fideszről mindenki látja, aki nem vak, hogy a hazára hivatkoznak minősített hazaárulás elkövetése közben.

Ezek tények, kár nyomatnod a hazugságokat, gondolkodás nélkül a propagandát, mindenki tudja hogy a Fidesznél csak jobb van.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 10:43:32

@6.Lenin: olyannyira a pokolra kíván minden magyar titeket, és tudja hogy a bűneitek korántsem pitik, pláne nem az MSZP-hez képest, hogy meg lehet nézni hogy mennyi lájk van Orbán posztján amin azt kérdi hogy hol voltál te személyesen amikor az őszödi beszéd kiszivárgott (szerinte májusban, ami hát vicces, dehát a fideszes történelemhamisítást ismerjük), mint amennyivel messze több van az ez alatti kommenten, amiben Gyurcsány kérdi hogy hol voltál amikor a Fidesz szétlopta az országot.

Adjak linket, vagy oda se akarsz találni hazudóskám?

6.Lenin 2021.05.31. 10:47:37

"És igen, inkább egy igaz őszödi beszéd, "

Aki ilyesmit leír, az ebben a témában vitaképtelen, mert valószínűleg annak a rendszernek a haszonélvezője volt, aki majdnem nyomorba döntötte már néhányszor az országot. Most erősebb jelzőket inkább mellőznék.

6.Lenin 2021.05.31. 11:06:48

@Renee Le Renard:

Nem minden magyar, csak a gazemberek. Sajnos ebben az országban mindig is akadtak ilyenek az elmúlt évszázadokban.
Engem biztosan nem kívánhatnak, mert és csak jobb híján támogatom a jelenlegieket. sok mindennel nem értek egyet, de én az országot nézem az első sorban, nem a politikusokat. Az elmúlt 11 évben pedig az ország sokat fejlődött.

A SAJÁT ÉLETEMEN ÉRZEM:

Az Őszödi beszéd lényege pedig, mivel titokban mondta el ez a gazember a saját bandájának, hogy tudok mindent, mit CSINÁLTUNK, nem ő egyedül.Rákente a szart a többiekre. Elmondta, hogy mivel tudok mindent RÓLATOK, RÁBASZTOK, ha nem követtek. Itt már magát szépen kifelejtette, ahogy azóta is. Minek ide bármilyen link? Ahol a seggnyalók mossák tisztára.

Én meghallgatom ezt a gazembert is, látom a testbeszédét, tudom is értelmezni, az elmondottakat is. Azt is láttam , hogy kinek is tartották az EU-ban. Egy leprás szar alaknak, aki képes a saját országát eladni.

hol mennyi a komment? Ma az internet korában? Ne viccelj már. De sajnos azt elfogadom, hogy rengeteg a rosszindulatú ember.

"Dögöljön meg a szomszéd tehene is" Gondolom ismered, hiszen közéjük tartozol te is. Mit számít, hogy az ország belerokkan, csak az bukjon, akit ti utáltok, mert esetleg tehetségesebb. ezt szeretnéd megmagyarázni? Ehhez valamilyen nyomós érvek kellenének, nem szardobálás.

Az üszüdi beszédet valószínűleg az 2006 őszi választások miatt szivárogtatta ki maga a gazember Gál J. tanácsára, hiszen a Fidesz nagy nyerésre állt az önkormányzati választáson. Gondolták , hogy tudnak fordítani, innen az "igazság beszéd" hazugság. Nem jött be.

És ha akkor nem egy gyenge KE-e van az országban, új választásnak kellett volna lennie. Ha akkor nyer a baloldal, ma lehet, hogy a Fidesz se lenne. De ennyi eszük nem volt, vagy képtelenek normálisan gondolkodni.
De nekik mindig könnyebb a szart másokra kenni. Komolytalan vagy.

G. Nagy László 2021.05.31. 11:30:09

@Renee Le Renard:

"Csak hát az a helyzet, hogy a jelenlegi(!) baloldalról tudom hogy nem rosszindulatúak. Míg a Fideszről mindenki látja, aki nem vak, hogy a hazára hivatkoznak minősített hazaárulás elkövetése közben."

"30 ezer halottról beszélünk a Fidesz szándékos mulasztásai miatt"

Ezek a mondatok olyan szintű elfogultságról és gyűlöletről tesznek tanúbizonyságot, melyekkel még vitázni sem érdemes. Az, hogy az ellenzéki összefogás alkalmatlan, program és gondolat nélküli és kizárólagos összetartó kovásza a gyűlölet és a hatalomvágy, az aligha kérdéses. De még belőlük sem nézném ki, hogy szándékosan hagynának 30 ezer embert meghalni.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 11:38:46

@G. Nagy László: az összes bűnténye a Fidesznek, a "világbajnok" halálozás és szándékos mulasztásai tények, amik egy netes kereséssel könnyedén utánkövethetőek. Ha gyűlölködni szeretnék, az tények nélkül is menne. Hogy a tények mentén levonom a konzekvenciákat? Továbbra sem gyűlölet, hanem leplezetlen őszinteség. Az őszinteség meg csak azoknak fáj, akik elfogultak a kritizálttal szemben.

A továbbiakban nincs miről beszélni.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 11:42:45

@6.Lenin: 11 éve kormányoz a Fidesz 2/3-al, a vírus óta rendkívüli felhatalmazással. Minden hatalmuk megvan hogy jót tegyenek az országgal, mégis minden rosszért a semmilyen hatalommal nem rendelkező a Gyurcsány a felelős - akinek a "bűneit" a Fidesz elfelejtette számonkérni... ekkora felhatalmazás mellett.

Ezek után állítod hogy könnyebb másokra kenni a szart. 11 év Fideszes kétharmad mellett, a múlt felé mutogatva, egy hatalommal nem rendelkező ellenzékre. Bravó.

6.Lenin 2021.05.31. 11:46:28

@Renee Le Renard:

Látod, ezt nem értettem soha. Hogy igen sokan vannak ebben az országban (is) olyanok, akik vitát szeretnének, vagy hatalmat, és ezért hülyének nézik a másik oldalt. Tényeknek próbálsz mutatni egy elfogult és torz véleményt. Ez nem vezet sehová sem

A 30 ezer halottat egy ember nyakába varrni, mint szándékos cselekedetet erre már nagyon nehéz jelzőt találni. Így tényleg nincs miről beszélgetni sem, vitázni meg tök reménytelen.

6.Lenin 2021.05.31. 12:01:48

@Renee Le Renard:

Ez a te véleményed. Azt viszont kifelejted, hogy mekkora adóswságot vállalt át a kormány az önkörmányzatoktól, kórházaktól stb..
Menni munkahely jött létre, mennyivel emelkedtek a bérek béren kívüli juttatások.

De nézzük azt a gazdasági környezetet, ahol HATALMASAT kpéne előre lépni. Nézzük meg , mit örökölt az elmúlt rendszerektől, milyenek is a külső körülmények. Kikből is áll az a tömeg, akkikkel mindezt végig kellene vinni. Pl te mennyiben tudnál támogatni olyan kormányt, amelyik építi az országot nem eladja? Hányan vannak még hozzád hasonlók? Mennyi idő kéne ehhez?

Mindenről próbálsz beszélni, csak a megoldásól nem. Az nem igaz, hogy bárki jobb lenne, hiszen a baloldal is volt már 2x kormányon. Láttuk az eredményét.

Mellesleg nem az ellenzékre mutogat a jelenlegi kormány, hanem azokra a károkra, amit okoztak. Bármennyire is szeretnéd ezt a részét elfelejteni. Hányan eltűntek az elmúlt 30 évben? Senkinek nem hiányoznak, de a kár amit okoztak itt maradt utánuk.
Te is elkerülted a kérdést. mi történt , és miért 2010-ben? Meguntuk a jólétet?

És, ha Mo-ot nézzük, akkor az elmúlt több, mint 1000 évet kell nézni. Dobrev már most hivatkozik arra, hogy piszok nehéz lesz kormányozni Orbán után. sok mindent kéne neki a hazugságaival átfesteni, hogy rossznak lássák az emberek.

Glokta 2021.05.31. 12:09:44

@Renee Le Renard: Én nem vagyok kormánypárti, de azért meg kell mondjam, elképesztő ez a gyűlölet és aránytalanság.
A 30 ezer halottban persze joggal lehet a kormány felelősségét firtatni, de azért érdemes ezeket az adatokat kontextusba helyezni: www.economist.com/graphic-detail/coronavirus-excess-deaths-tracker
vagyis a régió más országaival összehasonlítva a magyar adat átlagosnak tekinthető. Persze lehetne sokkal jobb is egy olyan kormánytól, ami kétharmaddal kormányoz, de nem kéne úgy tenni, mintha ez valami világrekord lenne, amit szándékosan hoztak volna össze.

Abban egyetértünk, hogy a "szemkilövetés" egy masszívan túldimenzionált valami a magyar jobboldal mitológiájában, de amit te múvelsz az azért túlzás. Pont nem a csőcseléket, hanem a békés tüntetőket támadták meg a rendőrök.

Glokta 2021.05.31. 12:23:33

@G. Nagy László: Amúgy szerintem Márki-Zayjal igazságtalan vagy.

Azt, hogy a kisgyerek fenekére csap, amikor az sokadik szólásra sem engedelmeskedik, nem nevezném gyerekverésnek. Nem arról van szó, hogy én különösebben támogatnám ezt, de a fegyelmezésnek ezt a fajtáját semmiképp sem nevezném gyerekverésnek, és a valóságban a szülők 80-90%-a tett már ilyet, még ha nem is vallja be.

alöksz róz 2021.05.31. 12:46:19

@Renee Le Renard: arra is emlékszel, hogy mi volt valójában az az "ellopott" magánnyugdíj, hogy mi volt a rendszer?
vagy csak a mantrát nyomod?

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 12:48:44

@Glokta: én még nem láttam békés tüntetésen lángoló autókat, megrohamozott tévészékházat, elfoglalt hidat, utcakövekkel megdobált rendőröket, elkötött tankot(!). 2006 márpedig ilyen volt.

Orbán Viktor 2020 szeptemberében maga, személyesen vállalt felelősséget egy rádióinterjúban minden halottért. Ez így, pontosan az ő kijelentése volt, úgyhogy számonkérhetjük.

6.Lenin 2021.05.31. 13:01:05

@Glokta:

Nagyon sok embert képtelen vagyok megérteni. Gondolom te is csak otthonról nézted az akkori eseményeket, ha így írsz róluk. aztán jönnek az ilyen szardobálások egymásra, ami lényegtelen is lehetne, de...

aki nézte akár otthonról is, és kicsit is gondolkodik, annak világos volt az egész "megrendezettsége". Ilyesmiket kitervelni pedig csak gazemberek szoktak.

az egésznek a lényege, hogy aki elmondta az őszödi beszédet, aki levezényelte az egész 2006-os esemény sorozatot, és amit azóta is művel ez a pacák, hogy nem lehet látni benne a gazembert.

ahogy a Kari Gerit, Fekete Győrt kezeli. ahogy szelfizik a saját választóival, sugárzik belőle, hogy lenézi őket, bábúként kezelve. Láttam a budapesti közgyűlés megalakulását, ahol Fletó az első sorban vigyorogva tudatta mindenkivel, hogy na kis pöcsök játszatok csak, de itt én diktálok mindenkinek. Ezeket nem látni, azért ezt elképesztőnek tartom.

Ehelyett picsa részletkérdéseken marja egymást a két tábor. Szinte ordít, hogy az emberek többsége zsigerből szavaz egyik, vagy másik oldalra , minden különösebb gondolkodás nélkül.

G. Nagy László 2021.05.31. 13:03:24

@Renee Le Renard:

"én még nem láttam békés tüntetésen lángoló autókat, megrohamozott tévészékházat, elfoglalt hidat, utcakövekkel megdobált rendőröket, elkötött tankot(!). 2006 márpedig ilyen volt."

Ugyanazt csinálod, mint Klára nagyasszony. Összemosol legalább három tök különböző dolgot. 2006. szeptemberét, az október 23-i radikális tüntetést és a Fidesz ünnepi nagygyűlését. Az a minimum, hogy ezeket külön tárgyalod.

G. Nagy László 2021.05.31. 13:05:12

@Glokta:

"Azt, hogy a kisgyerek fenekére csap, amikor az sokadik szólásra sem engedelmeskedik, nem nevezném gyerekverésnek. "

Ez világos. Én is küldök pár elefántpuszit a kiskamasz fiamnak. De Márki-Zay pofonról beszélt, ráadásul kicsi gyerek kapcsán. Elszomorító.

G. Nagy László 2021.05.31. 13:10:27

@Glokta:

"Abban egyetértünk, hogy a "szemkilövetés" egy masszívan túldimenzionált valami a magyar jobboldal mitológiájában,"

Én nem hiszem, hogy ezt túl lehetne dimenzionálni.

Én nem vagyok naiv. Tudom, hogy csaknem minden politikus korrupt. Csaknem mindegyik kozmetikázza a statisztikákat, csúsztatva kommunikál és igyekszik úgy alakítani a választási szisztémát, hogy az neki kedvezzen. Ezek sem apró, de talán még bocsánatos bűnök. De fegyvert fogni a saját állampolgáraidra... Erre negyven év szocialista diktatúra után igencsak érzékenyek vagyunk sokan. Ez megbocsáthatatlan.

Glokta 2021.05.31. 17:32:48

@G. Nagy László: Persze ha személyesen átélted akkor megértem, hogy miért így állsz hozzá.

A 'túldimenzionáltat' arra értem, hogy az ilyesféle rendőri atrocitások sajnos egyáltalán nem példátlan események a világban, főleg olyan típusú és méretű tüntetéshullám után, mint ami 2006 őszén volt (és soha máskor az elmúlt 30 évben Magyarországon), és arra sincs bizonyíték, hogy Gyurcsány adta volna ki bármire a parancsot, és a jobboldal ezt mégis úgy tesz, mintha ez egyértelmű lenne ('fegyvert fogni a saját állampolgáraidra') és 56'-al hozza párhuzamba.

Glokta 2021.05.31. 17:42:13

@Renee Le Renard: "én még nem láttam békés tüntetésen lángoló autókat, megrohamozott tévészékházat, elfoglalt hidat, utcakövekkel megdobált rendőröket, elkötött tankot(!). 2006 márpedig ilyen volt."
A rendőri atrocitásokra épphogy a békés tüntetésen került sor.
Az más kérdés, hogy a rendőri brutalitást alighanem az azt megelőző erőszakos tüntetések váltották ki, ahol valóban rengeteg rendőr megsérült.

"Orbán Viktor 2020 szeptemberében maga, személyesen vállalt felelősséget egy rádióinterjúban minden halottért. Ez így, pontosan az ő kijelentése volt, úgyhogy számonkérhetjük."
Ha jól emlékszem, valami olyasmiről beszélt, hogy a sikerességet a halottak számában mérik, nem azt, hogy minden halottért ő a felelős.
Bár őszintén szólva nem igazán érdekel, hogy mit mond Orbán a híveinek (meg az ellenzéki értelmiségnek, hogy kifakadjanak valamin) a Kossuth rádióban, mert ez csak duma, és nem Orbán szempontjai szerint élem az életem, szerintem a járványkezelés során nem csak a halottak száma az ami számít.

6.Lenin 2021.05.31. 17:53:14

@Glokta:

Egy olyan szervezetnél, mint a rendőrség is, parancs nélkül még fingania sem szabadna egy közrendőrnek. Minden CSAK felülről indulhat.
látszott is, amikor néha hosszú perceken keresztül álltak a rendőrök, aztán hirtelen megindultak.
A Hírtv-n néztem a 2006-os eseményeket élőben. Gyurcsány maga dicsekedett, hogy szoros kapcsolatban áll a rendőrség vezetőivel, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak az ő utasítására dönthettek.

Néztem a vizsgáló bizottságokat is. Na ott aztán voltak olyan kérdések, válaszok, hogy az6z ember haja égnek állt tőlük. A bizottságok mosdatták a rendőröket.

Pedig a dolog roppant egyszerű. Ha rendőrség szabálytalanságot , törvénysértés követ el (azonosító jelzések hiánya, jogszerűtlen beavatkozások) az ELSŐ számú felelős a rendőrség felett álló miniszter, aztán a legfelsőbb rendőrségi vezető. Nekik egyszerre kellett volna távozniuk. Utánuk az alsóbb vezetők. a rendőrök csak parancsot hajtottak végre.

Miben is kéne Gyurcsány felelősségét vizsgálni? Ő volt a me-e Mo-nak. azonnal le kellett volna mondania.
De az őszödi beszéd után-mivel önként beismerte a választási CSALÁSOKAT (nem is egyet), a KE-nek kötelessége lett volna új választásokat kiírnia. Ha ezt megteszi valszeg simán nyert volna a baloldal. Gyurcsány meg el kellett volna takarítani a közéletből. Nem látták a lehetőséget, vagy...

És itt kanyarodnék vissza az őszödi beszédhez. Tudták a gazemberek, hogy Gyurcsány mindenkiről tud mindent, még ma is félnek tőle. Nyilván a Jobbik is tudja, hogy ki is a pártjuk apja/keresztapja. Vissza is tértek apucihoz, ma már együtt a család. Azt is tudják, hogy 22 az utolsó esély, ha buknak, végleg mennek a szemétdombra. Nagy harc lesz még tavaszig.

Glokta 2021.05.31. 17:55:48

@Renee Le Renard: Az őszödi beszédben Gyurcsány alighanem tényleg őszinte volt - a saját frakciójának tagjaival. Bevallotta nekik, hogy két évig eltitkolták még előlük is, hogy milyen rossz a helyzet valójában, csak azért, hogy megnyerhessék a választást és most nagyívű reformokra van szükség, hogy kikapaszkodjunk a szarból, amit elsősorban az ő pártja hozott létre az elmúlt 4 évben.

A reformtörekvései szerintem is helyesek voltak, csak egész egyszerűen elvesztette a hitelét. Tudod, elég nehéz megbízni egy emberben, aki két évig úgy tett, mintha minden rendben lenne, miközben tisztában volt azzal, hogy terjed a tűz. Te rábíznád a tűzoltást?

6.Lenin 2021.05.31. 18:26:48

@Glokta:

Te tényleg elhiszed, hogy a többiek, mint a szűzlányok megszeppenve hallgatták Ferit, és nem is sejtették, hogy mi is volt előtte? ez nagy elfogultságra utal vele szembe.
egyszer láttam egy vitát Torgyán, és Csintalan közt. Csintalan elárulta Torgyánnak, hogy a baloldalon aki életben akar maradni, az adatokat gyűjt a másikról.

ezek nem voltak hülyék (akik irányították), ők gazemberek. Nem ismered a történelmüket?
A sajátjaikat nyírták ki, majd újratemették, aztán megint kivágták a pártból. Ők mindent tudtak egymásról. De a trükkök százait, a csalásokat kik követték el? egyedül a Fletó.

A beszédben is Feletó amikor a gazemberségeket sorolja mindig többesszámban beszél.
Nem a beszédben tudatta, hogy mindenki felelős a szar kormányzásért, és csak egy esélyük van, ha őt követik. Persze úgy is tűnhet, hogy végre kimondta az igazságot, amit mindenki tudott előtte is, de kirúgtak valakit érte? Változtatott utána? Pont úgy hazudott továbbra is, azóta is, mint előtte.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 19:42:53

@Glokta: "Tudod, elég nehéz megbízni egy emberben, aki két évig úgy tett, mintha minden rendben lenne, miközben tisztában volt azzal, hogy terjed a tűz. Te rábíznád a tűzoltást?"

És egy olyanra, aki 11 éve hazudja a képembe hogy minden rendben, miközben 30 ezer ember égett meg a házban?

Komolyan, meggyőződésem hogy igazából a Gyurcsány-rajongók nem is a DK-ban ülnek, hanem a Fideszben, annyit beszélnek róla. :)

Wildhunt 2021.05.31. 19:58:06

@Renee Le Renard: szeretettel mondom: keress segítséget.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.05.31. 20:38:03

@Glokta: „Nézze, szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.”

Orbán Viktor, 2020. szeptember 18.

Csakhogy a magyar választók halmemóriáját kicsit tágítsam.

G. Nagy László 2021.05.31. 20:59:08

@Renee Le Renard: Viktor száz hasonlót mondott, már csak azért is, mert minden felelősségteljes kormányfő így beszél. Nyilván bárki így beszélne, pártállástól függetlenül.

No de mi köze van ennek ahhoz, hogy meghalt sok ezer hetven feletti, számos súlyos betegségben szenvedő honfitársunk? Tényleg el tudod képzelni, hogy a COVID-áldozatok túlnyomó többsége nem halt volna meg COVID nélkül is rövid időn belül? Tényleg el tudod képzelni, hogy az orvosok nem tettek meg mindent értük? Tényleg el tudod képzelni, hogy Vitya megmenthette volna őket? A magam részéről azon csodálkozom, hogy Európa legkövérebb, legegészségtelenebb társadalmaként ennyivel megúsztuk.

alöksz róz 2021.05.31. 21:41:09

@G. Nagy László: "Tényleg el tudod képzelni, hogy az orvosok nem tettek meg mindent értük?" - szerintem eléggé kérdéses h megfelelően tették-e...
meg a szervezés se ment valami jól.

IdomitottFoka 2021.06.01. 09:57:53

Én mindig is csodálkoztam, hogy a fideszeseknek Gyurcsány a mérce. És a magyarázat bármire is.
@Renee Le Renard: +1

6.Lenin 2021.06.01. 11:37:44

@IdomitottFoka:

Ki a tökömhöz kéne mérni bárkinek is hatalomban magukat? Nem az előzőkhöz? akik esetleg jól, vagy rosszul kormányoztak?

Még eddig soha senkitől nem kaptam arra választ, hogy mi is történt 2010 -ben? Megunta a magyar a kibaszott jólétet?

Ha erre válaszolnál akár saját magadnak is megkapnád arra is a választ, hogy miért hivatkoznak Gyurcsányra,. Mert eddig elkúrt mindent, és most is vissza szeretne kapaszkodni. Mi ebben neked az érthetetlen? A személye senkit nem érdekel, hanem a tettei.

G. Nagy László 2021.06.01. 16:37:34

@6.Lenin: @IdomitottFoka:

"Mi ebben neked az érthetetlen? A személye senkit nem érdekel, hanem a tettei. "

Pontosan így van. Már az őszödi beszéd is bőven elég lett volna arra, hogy végleg eltűnjön a színről. Ehhez képest a rendőri brutalitás 2006 őszén még sokkal durvább. Azt nem veszik észre a balosok, hogy a DK és az MSZP nélkül volna morális alapja az ellenzéknek. Így semmi. Ha sokan vannak is, akik leváltanák Orbánékat, Gyurcsányékra egészen biztosan nem érdemes.

leponex 2021.06.01. 16:41:49

@Renee Le Renard: "Én még emlékszem a magánnyugdíjak ellopására."
Mi is.
'Magánszámlákra' sikkasztották el az aktuális nyugdíjak fedezetét, amit állampapír kibocsátásával - azaz államadóssággal - kellett finanszírozni.
EZT az állampapírt meg épp a 'magánnyugdíjpénztárak' vették meg - de most már kamat fejében.
Ingyen, költségek kockázat és mindenféle garanciavállalás nélkül jutottak az állami (közösségi) nyugdíjkasszához, amivel fix jutalékért és magasan tartott költségeket elszámolva jórészt külföldi alapkezelgetők jutottak (volna) végtelen ideig extra jövedelemhez.
NEM extraprofithoz, hiszen a saját befektetett tőke zérus volt.
Közgazdasági abszurdum : államadósságból majd valamikori 'magánnyugdíjat' megfinanszírozni magas államháztartási hiány mellett.

Költségek, kockázatok társadalmasítása, nyereség magánosítása.

Ennyike.

2021.06.01. 16:48:40

@G. Nagy László:
az mszp, a dk, az szdsz maradványa nélkül volna morális alapja az ellenzéknek. hja és a jobbik nélkül. mert aki gárdista volt azt még éppen megértem. iskolázatlansága folytán nem tudja magát filozofikusan kifejezni. és zsidót mond, amikor azt körbeírja az értelmiség. vagy cigányt, vagy buzit. és ez még rendben van. de amikor ugyanezek rajonganak a pozitív diszkriminációért (korábban a negatívért) az a vicc kategóriájába esik. de ők még megtévedt választók. ahogyan a szoci kisnyugdíjasok is. a demokratikus ellenzéknek semmiféle morális alapja nincs a parlamentáris létezésre.

és a kormánypártnak?

G. Nagy László 2021.06.01. 16:51:55

@leponex:

Az az igazság, hogy ez egy borzasztó nehéz kérdés. Elvben magam is a piaci szabadság, a magángazdaság és a magánnyugdíj rendszere mellett vagyok. Csakhogy, ahogy írod is: "államadósságból majd valamikori 'magánnyugdíjat' megfinanszírozni magas államháztartási hiány mellett." Valójában ez a lényeg. Hornék lépése aligha volt időszerű annak idején.

Számos állami költést le lehet faragni: a kultúra, a vallás, vagy épp az élsport finanszírozása lehet vita tárgya. Ám az állami nyugdíjrendszer olyan elbaszott mókuskerék, amelyből igen nehéz a kiszállás. Nem is igen látom a reális jövőjét.

6.Lenin 2021.06.01. 17:11:08

@G. Nagy László:

-Jó napot kívánok.
-Jó napot, miben segíthetek?
-A nyugdíjamért jöttem, elértem a korhatárt, szeretnék nyugdíjba menni.
-Rendben kérem foglaljon helyet, Mancika, kérlek nézz utána az úr nyugdíjának. egy kávét addig?
-Köszönöm, nagyon kedvesek, kérek, két cukorral.
-Nos, meg is van. Itt az ön kartonja. ezek szerint ön tartozik még nekünk 12, 5 millió HUFT-al.
-Én tartozom, de én mindent időben fizettem?
-Nézze uram, mit gondol mi ingyen vacakolunk az ön lóvéjával? Mit gondol mennyibe kerül nekünk ez a gyönyörű iroda fentartása? Mancika rendben tartása? Elvárná, hogy ezt mi mind ingyen végezzük? Meg aztán jelenleg válság is van. Az ön befizetett pénzecskéje már régen elúszott.
-De így hogyan fogok élni?
-Kérjen az államtól segélyt, vagy dolgozzon még, egész jó állapotban van még. Vagy költözzön a temető közelébe, hogy kímélje az utódait, ha vannak a költségektől, ha feldobja a bakancsot.
-De kérem.....
-Semmi de, majd az ügyvédeink behajtják a tartozását, addig húzzon el, mert zavarja az ügyfeleinket.

A Joda visszatér 2021.06.01. 17:27:45

Ez nem elég forradalmi! Gery lehetett volna az első nem bináris.:D

2021.06.01. 17:30:18

@G. Nagy László:
a magyar állam 58 ezer forintot dob ki kamatkiadásra másodpercenként.
commodity.com/data/hungary/debt-clock/
ennyi a költsége a szabad pénzpiaci újraosztásnak. ez tűnik soknak. a hétvégén errefelé utcazenészek fesztiválja lesz. a "kalapozás" megengedett ahogyan írják. ez kultúra. nem tudom, hogy mibe kerül. hány másodpercbe. lesz utcai kosárlabda. olimpiai selejtező. élsport. nem tudom, hogy mibe kerül. hány másodperbe. de úgy gondolom, hogy inkább ezek maradjanak meg. húzzák a talp alá valót. pattogtassák a labdát ha kell, akkor adómentességet élvezve. és a "piacokat" kellene visszaszorítani. annak van túl magas költsége az államra terhelve.

persze ez nem túl egyszerű. mert budapesten van 180 ezer diplomás jogász és közgazdász. ennek van költsége. és van 30 ezer orvos. de ebben már benne van a diplomás szakápoló és még a szociális munkás is. szociális dolgozók és az egészségügy együttvéve. és ezek nincsenek partiban. az a csoda, hogy az ellátórendszer nem omlik össze. a jogállam és a piacok is sokba kerülnek. nem kicsit. és elsődlegesen ebből adódnak a hatalmi harcok. az képződik le a médiára.

A Joda visszatér 2021.06.01. 17:31:17

@IdomitottFoka: Jelentősége abban áll, hogy amíg politikailag aktív, addig nem váltható le a Fidesz. Ez, ha úgy tetszik, a Gyurcsány-szabály.:D

G. Nagy László 2021.06.01. 17:32:32

@A Joda visszatér: Ne tegyél le róla! Geri lesz a befutó. Olyan silány a kínálat, hogy ez a teljesen alkalmatlan srác még mindig a legjobb jelöltjük. Még a Fővárost is elengednék, annyira akarják a hatalmat...

nemecsekerno_007 2021.06.01. 17:40:33

@A Joda visszatér: Jaj, ez nagyon jó.
A Gyurcsány-szabály. Bár ez inkább törvény :)))

1. Gyurcsány-törvény = 1. Fidesz-megmaradás törvény

:))))))

A Joda visszatér 2021.06.01. 17:48:08

Jól meghízott ez a partizán. Írónk elvtárs?:D

A Joda visszatér 2021.06.01. 17:53:24

@G. Nagy László: Sztem ha nyernének tavasszal Geryvel, borítékolható lenne, hogy a fővárost Klárika venné át. Egyébként Sztem Fletó még nem döntött véglegesen, hogy Gery vagy Klárika álljon fel Orbánnal szemben.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2021.06.01. 18:12:50

Kicsit szelektív a memóriád. Én a randalírozó huligánokra is emlékszem, a TV-székház szétverésére is, meg a Kossuth-téri sámánhúgyozdára is, a Fidesz sunnyogására is.
Kilőtt szemekre nem emlékezhetsz, mert 1 darab volt. Ráadásul, ő pont nem az ártatlanok közé tartozott. Az, ahogyan kilőtték, persze védhetetlen, mert földön fekvő emberre bűncselekmény lőni, de azért ne változtassuk meg a történelmet. Ezeknek a túlkapásoknak volt előzménye is.

Dobrevnek egyébként baromi kevés esélye van, de nem Gyurcsány miatt. Gyurcsánynak ma már nincs nagy jelentősége. Annak sokkal inkább van, hogy Dobrevnek nincs karaktere. Egy választás az egy piaci tranzakció, ahol a politikus a termék. Egy terméknek brand kell. Ha azt mondanám, hogy írj 5 mondatot arról, hogy milyen Dobrev Klára, csak annyit tudnál róla elmondani, hogy Gyurcsány felesége. Még annyi karaktere sincs, mint Varga Juditnak. Egy Karácsonyról, vagy egy Márki-Zayról, vagy egy Jakabról lehet véleményed. Jó, rossz, de legalább lehet. Egyszerűen semmilyen érvet nem lehet találni, hogy miért szavazna bárki is Dobrevre, azon túl, hogy nem Orbán.

eßemfaßom meg áll 2021.06.01. 18:25:18

@Renee Le Renard: príma sablonszöveg, a rutinosabb propagandisták ctrl+v illesztik be.

Boar. 2021.06.01. 18:25:27

@G. Nagy László: Oszt orbán haverod "öszödi beszéde" meddig tartana szerinted? Hány db letöltendő életfogytiglanit lehetne kiosztani érte?
Nevetséges vagy.

Boar. 2021.06.01. 18:26:41

@eßemfaßom meg áll: Príma sablonválasz, se ész se gondolkodás nem kell hozzá csak végrehajtani a gazdáid utasítását.

taga20 2021.06.01. 18:26:53

@G. Nagy László: olyan silány a fityeszmaffia, hogy bárki jobb lenne náluk!

figyejj fityeszdroid, ez azé üt, nem ?!:)))

hvg.hu/itthon/20210601_Dalai_Lama_ut_Szabad_Hongkong_Fudan_Egyetem

A Joda visszatér 2021.06.01. 18:27:07

@Lord_Valdez: Csak tudod, az ördög a részletekben van. Önmagában árulkodó, hogy egy kiemelt fontosságú épület, a TV székház védelmére egy épp Budapesten tartózkodó vidéki alakulatot küldték női kollégákkal, pocsék felszereléssel, és nem hétpróbás rohamrendőröket. De a legsúlyosabb az volt, amikor 23-án egy kis agresszív tömeget a Bajcsy-Alkotmány kereszteződésétől beleterelték a Fidesz rendezvény után az Astoriától hazafelé induló tömegbe. Kilóg a lóláb.

eßemfaßom meg áll 2021.06.01. 18:28:21

@Renee Le Renard: Ez is a szokásos sablon a bal legendáriumból. Jó ez, ilyenekkel tartjátok Orbánt hatalmon.

Folytasd.

ben2 2021.06.01. 18:35:26

@Lord_Valdez:

Azért kíváncsi lennék, hogy ha ma egy ellenzéki nagygyűlésről hazatérő tömeg ellen rohamot intézne a rendőrség, minden irányban elzárva a menekülési útvonalakat, önmagát szabályosan igazoló ellenzéki képviselőt vernének eszméletlenre, majd utána gúnyolódnának rajta a parlamentben, baloldali(!) újságírókat rabosítanának hónapokra tárgyalás és kihallgatás nélkül csak azért, mert rosszkor voltak rossz helyen, szóval egy ilyen helyzetben is csak annyit mondanál-e, hogy a randalírozó huligánokra emlékszel.
Vagy ez nálad pártállás kérdése?

Az a helyzet, hogy Gyurcsány és Dobrev olyan az ellenzék számára, mint a szar a palacsintában: aki már nagyon ki van éhezve, az valahogy legyűri, de mindenki érzi, hogy büdös.
Amíg Gyurcsány része az ellenzéki összefogásnak, addig bármit mondanak vagy tesznek személyesen hiteltelenítik.
Fegyőr előáll, hogy leszámolnak az oligarchákkal.
- Kit tekint oligarchának? - kérdezik tőle.
- Aki állami pénzen gazdagodott meg. - mondja öntudatosan Fegyőr, miközben ott vigyorog mellette Gyurcsány Ferenc.
Jakab Péter agitál, hogy le a korrupcióval. Miközben ott vigyorog mellette Gyurcsány(i) Ferenc.
Szabó Tímea hazugságokról rikácsol a parlamentben. Miközben ott vigyorog mellette Gyurcsány Ferenc.
És így tovább.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2021.06.01. 18:35:45

@A Joda visszatér:
Rohamrendőrök voltak és férfiak, csak kevesen. Normális körülmények között semmilyen rendőri különítményre nincs szükség a TV-székháznál.

Volt ott egy csomó szakmai hiba, szabálytalanság és törvénysértés, ez nem is kérdés. Csak azt kifogásolom, hogy beindult a whitewashing és most úgy tesznek, mintha a gonosz gyurcsányisták alattomosan megtámadták volna az ártatlan hazafiakat. Ez így ebben a formában nem igaz.

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.01. 18:35:47

@Renee Le Renard:

„Én még emlékszem a magánnyugdíjak ellopására.”

Hazugság!
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a nyugdíjrendszert érintő szabályozással a magántulajdonhoz fűződő jog nem sérült.

index.hu/gazdasag/2013/01/30/strasbourg_rendben_volt_a_nyugdijallamositas/

Kedves Honfitársam! Ön sok mindenre emlékszik, de nekem olyan érzésem van, hogy vagy szelektív az emlékezete, vagy a 2002-2010 között időszakot egy párhuzamos univerzumban töltötte.
Felsorol olyan ügyeket, bírálva a jelenlegi ország vezetést, melyek köszönő viszonyban sincsenek a 2002-2010 között elkövetett károkozással, bűnökkel.
Elhiszem, hogy az azeri gyilkos, Gruevszki, Rogán T. lakása, Pharaon, a csengeri örökösnő mély nyomot hagyott a lelki világában, úgymint a felcsúti kisvasút és magánstadion, de:

Én meg arra emlékezem, hogy 2007-re Magyarországot padlóra vitték, hogy 2008-ra már az államcsőd fenyegetett.

2007-re-konjunktúrában- már annyira lelassult a gazdaság, hogy a maga 0,2%.-os gazdasági „növekedésével” utolsók voltunk KKE országok között.

www.ksh.hu/stadat_files/gdp/hu/gdp0001.html

A magyar GDP növekedés 2007-ben 39,8-szer kisebb volt, mint a kelet - európai országok átlaga.
55,5 szer kisebb a litvánnál, 54-szer kisebb a szlováknál. 2003-tól a pénzügyi válságig tartó időszakot ez a növekedési ütem elmaradás jellemezte, aminek következménye a GDP jövedelem elmaradás. Ennek összesített értéke: 9 585 milliárd Ft,

polgariszemle.hu/.../229-az-unios-felzarkozasunk...

Áthúzódó terhek a 2002-2010 közötti időszakból:

2002-2010 között a bruttó államadósság GDP arányosan 53%-ról 82%-ra, 8.701,92 milliárd Ft-ról 22.363,33 milliárd Ft-ra nőtt. Ez 13.661,41 milliárd Ft növekmény. A V3 országok adósságnövekedési átlaga GDP arányosan 6,3% volt ugyanezen időszakban. Az adósság növekedési különbség: 22,7 százalékpont. Ha Magyarországon is a V3 országok adósság növekedésének megfelelő ütemben nőtt volna az államadósság, akkor ez 8.701,92 milliárd Ft helyett 2415 milliárd Ft lett volna.

A többlet: 6286,92 milliárd Ft.

A költségvetési lyukak befoltozására 2008-2009-ben elköltött12,8 milliárd euro IMF-EU hitel 2010 utáni visszafizetése akkori árfolyamon 4.172,8 milliárd Ft-ba került.

A lakosság devizaadósságának forintosítása 2010 után 8 milliárd euróba került, ez akkori árfolyamon 2.608 milliárd Ft volt.

Az állam külső devizaadósságának csökkentése 2010 után az önfinanszírozási program keretében 9 milliárd euróba került, ez akkori árfolyamon 2.934 milliárd Ft volt.

PPP beruházásokból fakadó terhek: 2.853 milliárd Ft

Önkormányzatok adósságkonszolidációja: 1.344,4 milliárd Ft

MÁV, BKV, Malév, kórházak adósságkonszolidációja: 310 milliárd Ft

A 2010 előttről áthúzódó terhek és az elmaradt GDP jövedelem együttes összege több, mint 30.000 milliárd Ft!

Horvátország becsült anyagi vesztesége a délszláv háborúban: 27 milliárd USD, 7-8 000 milliárd Ft volt!

„Orbánnál és klánjánál bárki jobb, és Magyarország ennél csak jobbat érdemel.”

Önök ezt érdemlik: www.youtube.com/watch?v=v2T--t5zFjo

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2021.06.01. 18:42:28

@ben2:
Ez nem nagyon történhet meg, mert az ellenzéki oldalon nincs egyetlen militáns vezető se, talán a Mi Hazánkat leszámítva, aki képes lenne olyan indulatokat szítani, hogy Molotov-koktélok repüljenek, vagy tankot lopjanak.
A Fideszt egyébként előre figyelmeztették, hogy nem javasolják a gyűlés megtartását, mert tudomásuk van róla, hogy a rendezvényt meg akarják zavarni.
Nem pártállás, hanem tények kérdése. Voltak huligánok? Igen/Nem. A válasz, voltak.
Az, hogy nem lett volna szabad hagyni, hogy összekeveredjenek a Fidesz gyűlés résztvevőivel, az elég nyilvánvaló, mint ahogy az is, hogy számos törvénysértést követtek el a rendőrök, illetve az utána történő elszámoltatások se voltak sikeresek.

A Joda visszatér 2021.06.01. 18:43:16

@Lord_Valdez: Rengeteg súlyos szabálytalanság volt a rendőri intézkedés során abban a káoszban, amelyet a rendőri vezetők szándékosan idéztek elő politikai utasításra. Viperák kiosztása, a test felső részére lőtt gumilövedékek, az azonosítószám hiánya pedig azt üzenetet hordozta, hogy “hajrá srácok, nem lesztek beazonosíthatók”. Persze a böszme elszámította magát ezzel az ámokfutással: már a következő önkormányzati választáson komoly vereséget szenvedett a baloldal, a többi pedig már történelem..

Boar. 2021.06.01. 18:46:41

@atomic power 1986DucaDuca: Te agyatlan fasszopó fideszdroid, arra esetleg nem emlékszel azzal a csökött agyaddal, hogy 2008 tájban volt egy úgynevezett világgazdasági válság?
És azt nem mesélte a jó kurva anyád, hogy mennyit nőtt az államadósság az elmúlt tizenegy évben? Annak ellenére, hogy válság nem volt viszont a sokat szidott eu igencsak talicskázta befelé a pénzt?
Na elmész te a büdös picsába. A gazdáid bűneit valahogy nem veszitek észre pedig ahhoz képest amit a balosok elloptak, max. kerekítési hiba volt...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2021.06.01. 18:46:50

@A Joda visszatér:
Az megint csak hülyeség, hogy politikai utasításra. Egyetlen vezető se profitál abból, ha zsarnok imidzset épít. Még Putyin és Hszi is igyekszik távol tartani magától ezt a képet. Van egy mondás, hogy egy politikus a riválisára jobban vigyáz, mint saját magára. Ez igaz. Az utolsó dolog, amire egy politikusnak szüksége van, hogy mártír legyen a riválisából.
Ezt egyszerűen csak elkúrták. Nem voltak urai a helyzetnek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 18:49:18

Nagy szerencsénk van, hogy a legliberálisabb, legnyugatosabb áramlatot ma Mo-on Gyurcsányék képviselik.

Boar. 2021.06.01. 18:49:27

@Lord_Valdez: Orbán nagyon jól tudta, hogy balhé lesz de simán felhasználta a híveit arra, hogy kárt okozzon a baloldalnak. Mint most az országát a kínai vakcináért járó profit/buksisimi érdekében.
Bármikor vágóhídra küldené a népét ha pillanatnyi érdeke úgy kívánja.

A Joda visszatér 2021.06.01. 18:49:41

@Lord_Valdez: Na ne vicceljünk már, egy foci meccsre komolyabb erősítést küldenek, mint akik itt voltak. Egy pécsi század, akik továbbképzés ürügyén lettek fel rendelve a fővárosba, akik között bizony nők is voltak, és nem azokat küldték, akik hetente vernek szét futballhuligánokat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 18:52:19

@Renee Le Renard:

"magánnyugdíjak ellopása" - az emberek zöme nem tekinti lopásnak, mert nem is az: szimpla változás, hogy a kötelezően beszedett nyugdíjadót hová teszi éppen az állam.

"azeri baltás gyilkos aprópénzért való kiadatása" - a legtöbb ember számára szimpla diplomáciai taktikázás.

"Rogán Tóni napról napra táguló lakása" - ezt érti a legjobban a kisember, d emivel tudja, a politikiusok korruptak minden oldalon, ez nem hat a szavazási magatartásra

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 18:54:13

@Renee Le Renard:

A többi, amit említsz, pedig csak a ballib mitológia része, s SENKIT nem izgat az eleve ballib törzszavazókon kívül.

Ráadásul egyes ügyeket kifejezetten át is fordított a maga javára a Fidesz, pl. a Schmitt Pál ügyet.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2021.06.01. 18:56:56

@A Joda visszatér:
Az biztos, hogy erősen alulbecsülték a helyzet komolyságát. Volt megfelelő felszerelésük, csak kevesen voltak, illetve kellett volna léteznie erősítésnek, de nem volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 18:58:43

@Renee Le Renard:

S ezt is bukták a ballibeket, a vírucsatában győzelmet ajándékoztak a Fidesznek. Éppen azzal, hogy abszurd dolgokkal vádolták a kormányt - ahogy te is teszd a 30 ezer megölttel -, s ezt a kisember nem veszi be, mert nyilvánvalóan nem igaz.Viszont a hamis vádak alapján könnyű jól kijönni az igaztalanul megvádoltnak.

A ballibek egyszerűen képtelenek mérsékeltek lenni. számukta csak fekete és fehér van.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 19:06:29

@G. Nagy László:

A ballibek egyszerűen képtelenek elemezni ma már, képtelenek mélyebben elgondolkodni. Ma a ballib elit pontosan a legvadabb ballib törzszavazók szintjén van, mondjuk Bolgár Gyuri bácsi gyűlölettől csöpögő betelefonálóival.

A Fidesz dolga ezután rendkívül könnyű. Csak időzíteni kell egyes ügyeket, aztán a ballibek azonnal ugranak is, s tombolnak. Közben lejáratva magukat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 19:10:31

@leponex:

Ezt csak azok értik, akik foglalkoznak a témával.

A kisember számára az egész "'manyup ellopás" kb. ugyanaz, mint a "jogállamiság elleni támadás", azaz ócska ballib belterjes szöveg, melynek a valóságban nulla a jelentősége.

A kisember azt látta: levonnak adót a pénzéből. Az már tizedrangú kérdés, hogy levont pénz hová megy. Így a liberális narratíva, hogy a már levont pénz a "tiéd", de azt Zorbán ellopta, egyszerűen értelmezhetetlen.

Aki pedig mégis érti az egészet, az tudja: HELYES lépés volt a manyup "ellopása".

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 19:13:57

@taga20:

Remélem, gazdáid ezt fogják ismételgetni. Mert ez biztos Fidesz-győzelmet hoz jövőre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 19:16:01

@Boar.:

Orbán sose mondana ilyen beszédet, mert érti, hogy a diktatúra módszere nem alkalmas egy demokráciában.

Gyurcsány ott követte el ahibát, hogy Kádár-kori PR-fogást próbált alkalmazni demokratikus körülmények között, lásd beszéd kiszivárogtatása. Ez működött is volna 40 éve.

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.01. 19:17:41

@Boar.: "Te agyatlan fasszopó fideszdroid, arra esetleg nem emlékszel azzal a csökött agyaddal, hogy 2008 tájban volt egy úgynevezett világgazdasági válság?"

2003-2007 között nem volt világgazdasági válság!

Magyaroszágot 2003-2007 között 6.525 milliárd Ft relatív veszteség érte csak amiatt, hogy a régiós átlaghoz képest alulteljesített GDP növekedésben, és felülteljesített az államadósság növekedés miatt.

Magyarország 2015-2019 között 5.205 milliárd Ft relatív nyereséget produkált a régiós átlaghoz képest felülteljesített GDP növekedés, és felülteljesített államadósság csökkentés miatt.

A Joda visszatér 2021.06.01. 19:20:02

@Lord_Valdez: Szándékosan lett így alakítva, hogy kibontakozhasson az erőszak. A helyzet megoldani képes erőket csak jóval később engedték oda, hosszú várakozás után.

birka menet 2021.06.01. 19:21:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "S ezt is bukták a ballibeket, a vírucsatában győzelmet ajándékoztak a Fidesznek."

Te félkegyelmű bulgár kérődző állat. A tömérdek munkanélküli éveidben inkább a tényekkel kellene foglalkoznod, nem Putyin és orbán gazdád egész napos f.rokszopásával, mert a tények makacs dolgok:

Ausztria: 9 millió lakos: 10 ezer covid halott
Orbanisztán 9 millió lakos: 30 ezer covid halott

Orbán 3-szor gyorsabban irtja a magyarokat!
Megint jobban teljesít!

birka menet 2021.06.01. 19:25:14

@atomic power 1986DucaDuca:

2020 december: 25 éves csúcsra került az államadósság!

Orbán az ország adósrabszolga tételében is jobban teljesít! És le se áll róla a következő két évben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 19:28:21

@birka menet:

Tudod, hogyan lehet valakinek a legjobban segtíni, ha az nem igazán jól kezel valamit, nem igazán jó valamiben? Megvádolod túlzó módon.

Pl. XY nem beszél jól angolul.

Úgy tidsz segíteni XY-nak, hogy azt hangoztatpd: egy szót se tud angolul,

Aztán meg XY bizonyítja: de igen, beszél.

Ugyanez aballib járványnarratíva: teljes összeomlásról beszéltek, Orbán totális hozzá nem értléséről. Aztán nem omlott össze semmi, a helyzet rendeződött.

Szóval folytasd csak a "Zorbán legyilkolt 30 ezer ember szöveget", ezzel nagyon segíteni a Fidesz-kampányt.

A Joda visszatér 2021.06.01. 19:28:33

@Lord_Valdez: Ha meg akarjuk érteni Gyurcsány motivációit, vissza kell menni a kályhához. Megnyerték a választást, de pocsék gazdasági helyzetben volt az ország. Erről szó a beszéde is Őszödön. Előre akart menekülni. Bedobni egy jó nagy követ a pocsolyába, a győzelem után pangásba. Hátha kisül a számára ebből valami jó, hisz világ életében opportunista szerencselovag volt.
És ne feledjük a hangfelvétel a magyar állami rádióban lett nyilvánosságra hozva akkor, amikor Orbánnak több napos lekötött programja volt Brüsszelben.
Gyurcsány a rendteremtő pózában tetszelegve akart politikai hasznot lefölözni. Attól remélte helyzete megerősödését az országban és pártjában, hogy keményen oda csap, és úrrá lesz a saját maga által generált káoszon.
Persze a böszme mesterterve csődöt mondott. A 2006-os önkormányzati választásokon még az események által igencsak érintett 5. kerületben is kikapott a baloldal. Megkezdődött az az út, amelynek a vége a baloldal egyharmados veresége lett.

2021.06.01. 19:30:51

@Lord_Valdez:
egyik ellenzéki vezetőnek sincs karaktere. karigeri egy tipikus tejbetök politikus. a karaktere kb. annyi, hogy ővele adnák el a termékeket a nagymaminak. jobbikossal a vidéki iskolázatlannak. (aki nem célcsoport a piacoknak) fegyőrrel pedig a nagyvárosi fiatalnak a tarifacsomagot. gyurcsányné is beszélgethetne a reklámban a hüvelygombáról.

orbánnal meg nem adnál el semmilyen piaci terméket. és ő a politikus. gyurcsánnyal se adnál el semmit a piacon. és ő is politikus. vonával a néppártosodás előtt nem adtál volna el semmit. most vele lehetne reklámozni a kutyakaját. és már annyira nem is népszerű.

nem stimmel ez a "politikai párt" = "szabad piaci brand" dolog. inkább antibrand.

6.Lenin 2021.06.01. 19:42:14

@A Joda visszatér:

2006 ősze óta a Fidesz minden lényeges választást megnyert. 3 lényegeset kétharmaddal.
A népszavazás pedig Gyurcsány bukását jelentette.

A baloldal 2006 őszén követte el a legnagyobb hibát, hogy nem rúgta ki már akkor Fletót.

2006 őszén már világos volt, hogy ennek a ballib oldalnak vége.

Egy esetleges 22-es győzelmük meg feltenné az i-re a pontot. 2-3 után jönne a végleges bukásuk.
Orbán még fiatal politikusnak számít. Nagy jövő vár rá az EU-ban. Ennek a magyar ballib oldalnak vége. Nincs jövőképük. A bukásuk beléjük van kódolva.

Boar. 2021.06.01. 19:44:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Amit Fletó elmondott, az önkritika volt.
És valóban, a tetves kancigány erre képtelen.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.01. 19:47:22

@6.Lenin: "Orbán még fiatal politikusnak számít. Nagy jövő vár rá az EU-ban. " - ez volt a hét vicce. :-))

kvadrillio 2021.06.01. 19:49:46

PETIKE ! TE....., NEM VAGY MAGYARORSZÁG !!!!!! :)))))))))))))))))))))))))

Magyarország kiáll barátja, és szövetségese, Izrael mellett - hangsúlyozta keddi jeruzsálemi találkozójukon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek.

"Izrael a barátunk, a szövetségesünk, s teljesen természetes, hogy amikor támadás éri, akkor kiállunk Izrael, a barátunk mellett"

AHHHA.....TE ÁLLSZ KI, MEG MÉG AKIK MELLETTED IS KIÁLLNAK ! ÉN A PALESZTINOK MELLETT VAGYOK, ÉS MÉG SOKAN MÁSOK IS ! :o)))

A Joda visszatér 2021.06.01. 19:49:49

@6.Lenin: Kérdés, hogy tudnak e tőle szabadulni? Sztem komoly hálózati háttér áll mögötte. Az Mszp-ből kirakhatták, aztán visszajött és megette őket reggelire.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 19:50:48

@Boar.:

A forma önkritika volt, a tartalom nem: a pártját vádolta valójában.

Orbánnak nncs oka hasonlóra, jó a taktikai és stratégiai érzéke, jellemzően csak kis ügyekben szokott hibázni. Míg Gyurcsány a lehető legnagyobb ügyben tévdett.

6.Lenin 2021.06.01. 19:51:32

@pincébezuhanási tudományok doktora:

A 2002-es vesztés után mondta, hogy neki csak kétharmados győzelemmel szabad nyernie Mo-on.
Miután 2008-ban kirúgatta Fletót, háromszor meg is csinálta. Orbán lát előre több évvel.
Fletó esetleg egy héttel, azt is csak homályosan.

Boar. 2021.06.01. 19:51:43

@atomic power 1986DucaDuca: "és felülteljesített államadósság csökkentés miatt. "
Aha...
A mesében...
A gdp arányos adósságráta csökkent, a nominális adósság meg növekedett.
A gdp-vel meg trükköztek a fiúcskák, csak hogy fényes legyen a statisztika.
Valójában folyamatosan nő az adósságunk.

kvadrillio 2021.06.01. 19:53:42

NNNA...MÉGCSAK AZ KŐŐŐNNNEHHH ! MEG EGY PÚP A HÁTUNKRAHH ! :o)))

KLÁRIKA ÉRJE BE AZZAL, HOGY NEM KELL NEKI ADÓT FIZETNI MER 4 GYEREKES !!! :o)

Boar. 2021.06.01. 19:54:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Demagóg fasz vagy.
Szőrszálhasogathatsz, tökmindegy, a lényegen nem változtat. A csúti cigányvajda soha nem ismeri be amit elkúrt meg amit ellopott.

6.Lenin 2021.06.01. 19:57:02

@A Joda visszatér:

Miért kéne tőle megszabadulni. Tönkrevágta a hazai ellenzéket. Ha nyernének is egy szűk előnnyel 22-ben (mint 2002-ben) az a vég kezdete számukra.
Fletó előnye, hogy valszeg kartotékja van mindenkiről a SAJÁT TÁBORÁN belül, a félelem tartja őket csak össze. Majd az előválasztás megmutatja, hogy a kimaradók mernek-é borítani?

Messze még a jövő tavasz. Addig még simán kicsinálják egymást. Ami összetartja ezt a tábort, az tényleg egy moslékos vödör.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.01. 20:00:52

@Glokta:

"arra sincs bizonyíték, hogy Gyurcsány adta volna ki bármire a parancsot"

Miniszterelnökként Gyurcsány volt felelős a rendőrkapitány intézkedéseiért. Főleg mivel köztudott, hogy "a sajnálatos események" alatt állandó kapcsolatban állt a rendőri vezetőkkel.

Így aztán ez az a tipikus eset, hogy ha tudott róla, akkor azért felelős a történtekért, ha nem tudott róla, akkor azért.

6.Lenin 2021.06.01. 20:06:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ilyen nem fordulhat elő,, hogy ilyen esetben a rendőrség felsőbb utasítás nélkül cselekedjen.
azonnal le kellett volna tartóztatni őket.
Lehet, hogy nem közvetlen utasításokat adott, de, hogy jóváhagyta a rendőri vezetés elképzeléseit az biztos. A két szándék találkozott.

Ezt sehogy nem értettem, azóta sem, hogy ezt miként úszták meg. akár Gyurcsány, akár a rendőri vezetők. De az, hogy emberek még szavaznak is ezekre a gazemberekre, az meg végképpen érthetetlen számomra.

6.Lenin 2021.06.01. 20:10:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez az egész kb olyan eset, mint amikor a képviselők átmásztak az MTV kerítésén. Molnár Zsolt akkor kijelentette ott a helyszínen: tudjátok, hogy most bűncselekményt követtünk el. A Nemzetbiztonsági bizottság elnöke még a saját bevallása szerint is bűncselekményt követett el, és semmi, továbbra is a helyén van. Érthetetlen, de nem ez lenne az egyetlen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.01. 20:14:05

@6.Lenin:

"Azt is tudják, hogy 22 az utolsó esély, ha buknak, végleg mennek a szemétdombra."

Ebben nem vagyok olyan biztos. Minden párt, minden politikus előbb-utóbb elfárad, és aztán megbukik, Orbán sem lesz kivétel. Na meg időközben felnőtt egy új generáció, amely nem tapasztalta a saját bőrén a baloldal impotenciáját.

Még egy szempont: Az előző választásokon Orbán támaszkodhatott a cigányság jelentős részére, valamelyest a korrupt díszcigány Farkas Flórián révén is, bár szerintem egyre kevésbé. A túlnyomórészt képzetlen cigányság azonban mostanra egyre elégedetlenebbé vált, amit az is tetéz, hogy ma már nehezebben lehet csak gyerekcsinálásból megélni, ha az ember nem végez normális munkát, hiszen a családtámogatások egyre inkább adókezdvezményekben nyilvánulnak meg. Ez persze egy jó és okos lépés volt a Fidesz-kormáytól, ám 2022-ben csúnyán visszaüthet.

6.Lenin 2021.06.01. 20:15:06

Mellesleg a Fidesz ott követi el a legnagyobb hibát, hogy néha támadja ezt a bandát, és nem hagyja őket nyugodtan belefulladni a saját szarukba. Már régen túl lenne az ország ezeken a felesleges körökön.

A Joda visszatér 2021.06.01. 20:17:06

@6.Lenin: Úgy értem, hogy a baloldal nem tud tőle szabadulni.

Boar. 2021.06.01. 20:20:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mondom, hogy demagóg fasz vagy.
A netadó egy teszt volt. Folyamatosan tesztelik a népet, meddig lehet elmenni...

Boar. 2021.06.01. 20:22:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Itt már mindenki volt ellenség. Aztán van, aki egy bözsiutalványért egyből elfelejti, hogy törölték fel vele a padlót, van, aki meg nem.
A kínai vakcinával oltottak nem lesznek ennyire megbocsátóak. Az a kancigány szerencséje, hogy azon részük, aki igazán megtapasztalja a saját bőrén(60+ férfilakosság), hogy egy hatástalan szarral oltották be, bele is hal a dologba így nem fog ellene szavazni.

Boldeone Bull 2021.06.01. 20:25:41

A blogger szerintem most a téveszmék eloszlatása helyett, inkább a felszínt kapargatja és a kormány narratíváját mondja , miszerint Gyurcsány részvétele miatt mindenki hiteltelen az ellenzéki oldalon, így az ellenzéki szövetség enbloc nem lehet erkölcsileg igazolható összefogás , mert ott van Gyurcsány ( Szót sem szólva arról a kényszerű politikai helyzetről - a rendkívüli hatalmú," bebetonozott" rezsimről, a jól kifundált - állampárti alkotmányról és közjogi rendszerről -ami kényszerű helyzetbe hozott minden ellenzéki pártot , és a változást akaró embereket is ...)
Én kétlem- bármekkora kampánypénzt is fektetnek a "mindent Gyurcsány irányít" narratívába , hogy azzal jelentős számú ember véleményét lehetne befolyásolni... Abban biztos vagyok , ha nincs a kormánypártnak más a tarsolyában, mint a karaktergyilkos kampány , akkor az ellenzéki előválasztás el fogja lopni a showt előlük ...
Dobrev Klára biztos hogy nem lesz közös miniszterelnök-jelöltnek megválasztva. Az túl nagy támadási felültet biztosítana a Fidesznek , ráadásul nő. Magyarországon - ebben a premodern társadalmi légkörben -még 20-30 év kell , amíg az emberek egy nőt miniszterelnöknek elfogadnak ( sajnos ) Majd a németek ...
A két legesélyesebb jelölt: 1. Karácsony Gergely , aki az értelmiség és a nagyvárosi közeg első számú támogatottja 2. Jakab Péter , aki a kistelepülések , a "facebook" népe és a fiatalok támogatottja lehet elsősorban. Majdnem biztos , hogy Jakab fog nyerni , mert annyira szenvtelen , pofátlan , polgárpukkasztó - olyan mint a fiatalkori Orbán- amivel több embert szólíthat meg , mint Karácsony , bár bírhat taszító erővel is ( de a magyarok csípik a megosztó embereket , Orbán is az ...). Róla el lehet hinni, hogy miniszterelnöki pozícióban " tojik " majd az alkotmányra és végrehajtja az elszámoltatást...
Márky-Zay Péter is nagyon esélyes lett volna, lehet , hogy a legesélyesebb ha időben "felépítik "hiszen megtestesíti a konzervatív , nagycsaládos, keresztény magyar ember "arkhétípusát" - csak fiatalabb, jobb megjelenésű kiadásban , mint Orbán...DE, párterő nincs mögötte ..

6.Lenin 2021.06.01. 20:26:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Van benne igazság amit írsz, de.
Ennek az ellenzéknek semmi elképzelése sincs hosszútávra. Látszik az ellenzéki önkormányzatoknál is .Ráadásul ők maguk az ígérgetéseikkel magasra teszik a mércét, amit pontosan ők nem fognak tudni teljesíteni.
Orbán megmutatta, hogyan is kell ezt csinálni 2002 után. Aki előre lát, annak világos volt a végeredmény.
Van egy érdekes a magyar politikában. Orbán a legtöbb esetben előre el is mondja, hogy évek múlva mi is fog történni. Eddig bejött neki. Ez az ellenzék annyira korlátolt, hogy előre szinte semmit se látnak. Millió példa van már mindenre, csak érteni is kellene ezekhez.

Nyilván az új generációk veszélyt jelentenek a nagy elvárásaikkal, de pont ez benne a lényeg, hogy hamar azt is észreveszik, ha becsapták őket.

Valamikor ezer évek kellettek a változásokhoz, aztán már csak 5-600 év. Éz az időszak mára már csak néhány évet jelent. Minden felgyorsult.És még tovább is rövidülhet ez az időszak, pláne az új generáciúk miatt, akik már készen szeretnének mindent kapni, aztán az első nehézségnél már mindent borítanak. Az USA is jó példa erre. Már nem kellenek évtizedek a drasztikus változásokhoz. Már elég néhány év, és borulhat minden, pláne akik hülyén is állnak a dolgokhoz.

6.Lenin 2021.06.01. 20:32:39

@A Joda visszatér:

Írtam, hogy valószínüleg Fletó mindenkiről mindent tud. Őszödön elmondta. Ezt elkúrtuk. Nem ő, mindenki. Ereztette a hallgatóságával, hogy jobb, ha mindent rábíznak, és nem ugrál senki. Az ő oldalukon ezt meg is csinálta. A beszéd után minden az ő elképzelései történik Senkit nem vont felelősségre az elkúrásokért. azokat dobták ki, aki nem álltak be mögé. aki beállt, azt a banda védi, mint a maffiában is. aki kilóg, azt kicsinálják. Legyen az bárki, művész. tudós, politikus vagy egyszerű proli.

Boldeone Bull 2021.06.01. 20:35:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A Fidesznek vannak eszközei , ezért már elkezdte az osztogatást célirányosan , pl a 25 éven aluliak adómentessége , a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése , ajánljanak a cigányoknak is valamit a hatalmon maradás érdekében.
A kistelepüléseken van nagy előnyük , a 10 legnagyobb városban és Budapesten az ellenzék arathat, a rurális térségekben van a kormánypártnak nagy esélye, ahol az ellenzék jelen sincs..
2022-ben brutális nagyváros-vidék dichotómia lehet a választási térképen , ikonikus " körzeteket is elbukhat a Fidesz ,mint a Debrecen 1..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.01. 20:49:12

@6.Lenin:

"Ráadásul ők maguk az ígérgetéseikkel magasra teszik a mércét, amit pontosan ők nem fognak tudni teljesíteni."

Majd teljesítik külföldi hitelekből, ahogy anno a szoci kormányok tették. S hidd el, ha ne adj' isten jövőre a baloldal győz, dőlni fognak a hitelek az országba - amelyeknek természetesen politikai áruk is lesz. Igaz, ezt az árat a baloldal hitelek nélkül is megfizetné.

élveteg 2021.06.01. 20:50:40

Azt nem tudom milyen szinten beszél 4 nyelven, állítólag magas szinten ami ha igaz gratulálok hozzá Viszont magyarul valami katasztrófális hangsullyal beszél

birka menet 2021.06.01. 20:58:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Szóval folytasd csak a "Zorbán legyilkolt 30 ezer ember szöveget", ezzel nagyon segíteni a Fidesz-kampányt. "

Akkor hát segítsek nektek hazaáruló ruszki ügynököknek:

Ausztria: 9 millió lakos: 10 ezer covid halott
Orbanisztán 9 millió lakos: 30 ezer covid halott

Orbán 3-szor gyorsabban irtja a magyarokat!
Megint jobban teljesít!

6.Lenin 2021.06.01. 21:00:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

De a 3 millió fideszes, és az átvertek már nem sokáig fogják tűrni, sőt az új generáció se. Nincs más megoldás.

birka menet 2021.06.01. 21:08:26

@6.Lenin: "Ha nyernének is egy szűk előnnyel 22-ben (mint 2002-ben) az a vég kezdete számukra."

fideszbolsikám, a 100 éve a mauzoleumban bomló rokonodnak több esze van most is mint neked. Igaz neked sose volt. Annyira ostoba vagy te a világhoz, hogy ez elmúlt 80 évedben észre se vetted, hogy Európában a diktátorok lámpavason, kivégző osztag előtt, börtönben végzik - legjobb esetben az arany WC kefével elemenkülve Putyinnál - de semmi esetre sem 20 évig ellenzékben a parlamentben, mint ahogy a bomlott agyú orbánod röhögtette meg a minap az egész világot ezzel a vágyálmával.

Kisbolsifidernyákom, ha az Antiorbán koalíció hatalomra jut, a fidesz 90%-.a egy éven belül börtönben fog rohadni. Erről Gyurcsány, a Momentum meg a Jobbik fog gondoskodni. A fidesszel 20 évig együtt mutyizó maszopra már ne számítsatok, hogy majd az majd megint elkeni a gazdádnak az elszámoltatást. Jobban fogsz zokogni 2022-ben orbán bukásakor, mint amikor Sztálin halálakor zokogtál hónapokig, hogy Mi lesz most veled?

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.01. 21:08:34

@birka menet:

"2020 december: 25 éves csúcsra került az államadósság!"

Már ebben az évben elkezdjük kinőni az államadósságot!
Az államadósság nem a rossz gzdaságpolitika miatt nőtt meg, hanem azért, mert
2020-ban a GDP 23 százalékának megfelelő védekezési csomagot állított össze a kormány a pandémia hatásainak enyhítésére. Az unióban ennél csak Németország költött GDP-arányosan többet a védekezésre.

Másik oldalról csökkentek a lezárások miatt az állam bevételei.

Az Ön főnöke 2009-ben örült volna, ha:

- az államadósság devizaaránya az akkori 41% helyett 17% lett volna, mint most
- ha a nettó külső adósság az akkor 55% helyett 8% lenne, mint most
- ha az államadósság deviza része nem haladta volna meg a devizatartalékot (az EU-IMF hitel felvétele előtt)
- ha a rövid lejáratú államadósság (fél éven belüli) nem haladta volna meg jeletősen a deviza tartalékot (EU-IMF hitel felvétele előtt)

Jelenleg a devizatartalék jelentősen meghaladja a befektetők által kiemelten figyelt rövid lejáratú külső adósság szintjét. A nemzetközi tartalékok 2020. december végén 33,7 milliárd eurót tettek ki, a rövid külső adósság pedig 21,5 milliárd eurót. A rövid külső adóssághoz viszonyított tartalékmegfelelés 2 milliárd euróval javult 2020 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest.
A Guidotti-Greenspan mutató feletti mozgástér az év végén elérte a 12 milliárd eurót.
Több mint háromszor annyi a kormányzati tartalék most, mint 2019 végén.

„A bizalom megvan a magyar állammal szemben a nemzetközi piacokon, nem úgy, mint 2009-ben.

CDS felár (országkockázati mutató) az Ön főnöke idején, 2009 márciusában 600 felett volt.
Jelenleg 60 körül.

Boldeone Bull 2021.06.01. 21:12:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Miniszterelnökként Gyurcsány volt felelős a rendőrkapitány intézkedéseiért"
Ez igaz, DE, azt is figyelembe kellene venni , hogy akkor a rendőrségi intézkedések sok esetben felsőbb utasítások nélkül és szervezetlenül , kaotikusan zajlottak.
pl szept 19-én 100 ! rendőr sérült meg. Egy barátom , aki ott volt a készenléti rendőrök között - de persze őket nem nagyon kérdezték utólag , mi történt - azt mondta , hogy ott álltak , szemben velük a tömeg , jöttek a molotov-koktélok rájuk és a kőzápor , a " tüntetők " kezében vasrudak stb... Eljött az a pont, amikor elvesztették a "hivatalos közeg" viselkedésüket és elkezdetek félelemből vezérelve az életükért harcolni, így a" szemet szemért fogat fogért elv érvényesült" , ami során számos rendőri túlzott erőszak történt. DE, a tüntetők viselkedése is eltúlzott volt, hiszen bűncselekményeket követtek el: autókat gyújtott fel, betörtek a TV -székházba , garázdálkodtak, randalíroztak , erőszakoskodtak a rendőrökkel
Erre jött később okt 23 . ahol már a rendőrök eleve úgy vonultak ki , hogy a tömeg mindenre elszánt lesz , ezért elkezdetek használni gumilövedéket és viperákat is
Ezért kellett volna a Fidesznek - szerintem - abben a polgárháborús helyzetben nem odacsődíteni 170 ezer embert, mert borítékolható volt hogy nagy baj lesz belőle, ha ennyi ember az utcára megy ...Miközben a Deák térnél pedig néhány hardcore harcos volt , akik harcolni is akartak , nem békésen tiltakozni . Komoly erőt képviseltek , felfegyverkezve , akiket így elkezdett oszlatni a rendőrség majd az Asoria felé szorították őket, ahol összekeveredtek a Fidesz gyűlésről távozókkal és megtörtént a baj
A rendőrök - ebben a felfokozott helyzetben - túlléptek hatáskörükön , 13-at elítéltek , 2 embert letöltendőre ( ha jól emlékszem) és többüket kirúgták később...
Balsai István törvényjavaslatára később - minden rendőri vallomáson alapuló eljárást - ami legyen szó rendőr ellen fegyvert használó tüntetőről -semmissé nyilvánítottak...

birka menet 2021.06.01. 21:19:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Majd teljesítik külföldi hitelekből, ahogy anno a szoci kormányok tették. "

Józsi néni, az M1-ed nem mondta be, hogy 2020 végével orbán 25 éves államadóssági csúcsot állított fel, leváltotta a ballibet? Emellett 2021-re már fix hogy minimum 7%-os hiányt csinálnak. Te meg beírhatod magadnak az újabb 10 év nem megszorítást, a 37%-os áfával meg az újabb 150 különadóval. Igaz cserébe majd kapsz az szja-n keresztül 1-2% alamizsnát, hogy a funkcionális analfabéta kisfidernyákja elhiggye, hogy jobban él mint 4 éve.

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.01. 21:22:18

@Boar.:

"Aha...
A mesében...
A gdp arányos adósságráta csökkent, a nominális adósság meg növekedett.
A gdp-vel meg trükköztek a fiúcskák, csak hogy fényes legyen a statisztika.
Valójában folyamatosan nő az adósságunk".

A trükközés az Ön főnökének a szokása!

Két konjunktúra összehasonlítása:

Magyarország vásárlóerő paritáson számított GDP növekedése 2003-2007 között 14,5 százalékponttal maradt el régiós versenytársaink (Lengyelország, Csehország, Szlovákia) átlagától.

Ha nincs ez a lemaradás, Magyarország hozta volna az átlagos növekedési ütemet, akkor a magyar GDP nagysága (folyó áron) 2007-ben 102,3 milliárd euró helyett 116,6 milliárd euró lett volna.

Magyarországon 2007-ben 14,3 milliárd euróval kevesebb volt a GDP, mint ha a régióval ütemet tartva fejlődik.

Magyarországon az államháztartás GDP arányos bruttó adósságának növekménye 2003-2007 között +7,6 százalékpont volt, miközben a régiós versenytársaink (Lengyelország, Csehország, Szlovákia) átlagosan - 4,27 százalékponttal csökkentették államadósságukat. Ez Magyarország számára a régiós átlaghoz képest 11,87 százalékpont pozícióromlást jelentett.

Ha nincs ez a pozícióromlás, ha Magyarország hozta volna az átlagos államadósság csökkentés ütemét, akkor a magyar államháztartás GDP arányos bruttó adóssága 2007-ben 65% helyett 53,83 % lett volna.

A magyar államháztartás bruttó adóssága euróban és GDP arányosan:

2003: 41 665,4 millió euró, 58,1%
2007: 65 765,4 millió euró, 65.7%

államadósság növekmény: 24 100 millió euró

Az államháztartás 53,83 % -os GDP arányos bruttó adóssága esetén a 2007-es, 102,3 milliárd eurós GDP-t figyelembe véve 55 068,1 millió euró lett volna az államadósság 2007-ben.

Államadósság növekmény 2003-hoz képest ebben az esetben 24 100 millió euró helyett 13 402,7 millió euró lett volna. A különbség: 10697,3 millió euró, azaz 10,697 milliárd euró.

A régiós átlaghoz képest elmaradt 14,3 milliárd eurós GDP növekmény, és a régiós átlaghoz képest 11,697 milliárd eurós államadósság növekedés együttes összege: 25,997 milliárd euró.

Ez 2007-es árfolyamon 6.525 milliárd Ft.

EKKORA VOLT MAGYARORSZÁG ELMARADT HASZNA CSAK A 2003-2007 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN, KONJUNKTÚRA ALATT!

Magyarország vásárlóerő paritáson számított GDP növekedése 2015-2019 között 3,9 százalékponttal nagyobb, mint a régiós versenytársaink (Lengyelország, Csehország, Szlovákia) átlaga.

A magyar GDP nagysága (folyó áron) 2019-ben 143,8 milliárd euró volt. Amennyiben nincs a régiós átlaghoz képest 3,9%-os GDP növekedési többlet, akkor a 2019-es magyar GDP 138,2 milliárd euró lett volna.

A GDP növekedés többlet 2019-es árfolyamon 5,6 milliárd euró, azaz 1820 milliárd Ft.
Magyarországon az államháztartás GDP arányos bruttó adósságának csökkenése 2015-2019 között 9,9 százalékpont volt. Régiós versenytársaink (Lengyelország, Csehország, Szlovákia) átlagosan 6.13 százalékponttal csökkentették államadósságukat. Ez Magyarország számára a régiós átlaghoz képest 3,37 százalékpont pozíció javítást jelentett.

Ha Magyarország nem érte volna el a relatív pozíció javítást, akkor a magyar államháztartás GDP arányos bruttó adóssága 2019-ben nem 66,3% lett volna, hanem 69,67% lett volna.

A magyar államháztartás bruttó adóssága euróban és GDP arányosan

2015: 81 188,8 millió euró, 76,2%
2019: 91 329,1 millió euró, 66,3%

államadósság növekmény: 10 140,3 millió euró

Az államháztartás 69,67 % -os GDP arányos bruttó adóssága esetén a 2019-es, 146 039,4 millió eurós GDP-t figyelembe véve 101 745,6 millió euró lett volna az államadósság 2019-ben.

Államadósság növekmény 2015-höz képest ebben az esetben 10 140,3 millió euró helyett 20 556,8 millió euró lett volna. A különbség: 10 416,5 millió euró, azaz 10, 416 milliárd euró.

Ez 2019-es árfolyamon 3.385 milliárd Ft.

A régiós átlaghoz képest nagyobb, 5,6 milliárd eurós GDP növekmény, és a régiós átlaghoz képest nagyobb, 10, 416 milliárd eurós államadósság csökkentés együttes összege: 16.016 milliárd euró. Ez 2019-es árfolyamon 5.205 milliárd Ft.

EKKORA VOLT MAGYARORSZÁG NYERESÉGE A 2015-2019 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN!

ÖSSZEGZÉS:

2003-2007 KÖZÖTT: 6.525 MILLIÁRD FT VESZTESÉG A RÉGIÓS ÁTLAGHOZ KÉPEST ALULTELJESÍTETT GDP NÖVEKEDÉS, ÉS FELÜLTELJESÍTETT ÁLLAMADÓSSÁG NÖVEKEDÉS MIATT.

2015-2019 KÖZÖTT: 5.205 MILLIÁRD FT NYERESÉG A RÉGIÓS ÁTLAGHOZ KÉPEST FELÜLTELJESÍTETT GDP NÖVEKEDÉS, ÉS FELÜLTELJESÍTETT ÁLLAMADÓSSÁG CSÖKKENÉS MIATT.

Boldeone Bull 2021.06.01. 21:23:14

@atomic power 1986DucaDuca: Tiszlet Duca Radu! Román nevű barátom , ne nyomd már folyton ezt ócska , egyoldalú propagandát- ami TOTÁL nem releváns ehhez a blogposzthoz ! Minden blogon elsütöd ugyanazokat a fa...ságot 500x, miért nem a témához szólsz?

birka menet 2021.06.01. 21:25:28

@atomic power 1986DucaDuca:

szerencsétlen hülyém, ezzel a szokásos tengernyi hazudozásaiddal meg FAKE adataiddal menj a fideszbe hazudozni. Ahogy azt Csányi tanácsolta egykoron Kocsismáténak. A kutya se olvassa a te FAKE fosömleményidet. Küldd vissza a feladónak.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.01. 21:26:26

@atomic power 1986DucaDuca: Mennyire idióta vagy! Egy hitelválság idején lévő CDS felárat hasonlítasz a mostanihoz?

birka menet 2021.06.01. 21:33:25

@atomic power 1986DucaDuca:

Te pszichopata román fideszbolsikám: Gyurcsányék 2010-ben úgy adták át az országot, hogy ez EU 28-ak között még 9 ország volt Magyrország után a vásárlóerőparitáson számolt GDP/fő fejlettségi mutatóban. Orbán ezt gyorsan ledolgozta a mélybe, hogy már csak 4 ország maradt. Magyarul: Orbanisztán kieső helyen áll az EU-ban már 10 éve. Rádásul már a román bérek is kiröhögik a magyart.

Ez a VALÓSÁG te szorglamas idióta, nem az amit a fideSSben éjjelnappal összehazudtok a Kacsa Lőrinccel meg a Roggyant Tónival.

birka menet 2021.06.01. 21:35:57

@pincébezuhanási tudományok doktora:

Még jó hogy nem a rezsicsökkentett egészségügyi dolgozó bérét hasonlítja össze CDS-feláron Mérszaros Lörinc egy percnyi bevételéhez.

leponex 2021.06.01. 21:39:42

@G. Nagy László: " Ám az állami nyugdíjrendszer olyan elbaszott mókuskerék, amelyből igen nehéz a kiszállás. Nem is igen látom a reális jövőjét."

Liberálistól meglepő, hogy reálisan látná a jövőt :)

Az 'állami nyugdíjrendszer' annak a normális 'rendnek' a leképezése, hogy az öregekről az akkori kevésbé öregek gondoskodnak. Egy normális társadalomban nem egymás ellen küzdenek a zemberek ( lásd a mindenkori kapitalizmus és az ő mindenkori pandantja a komenizmus osztályharca), hanem képesek felismerni, hogy az előző generáció 'hozta létre' őket, nevelte fel, mondhatnánk eufemisaztikusan: nekik köszönhetik a létüket.
Ahogy normális társadalomban azok a kevésbé öregek szintúgy létrehozzák az őket követő generációt, akik a következőt, ... akik majd a szintúgy megöregedőkről gondoskodnak.
Nem olyan bonyolult ez, elég ehhez egy évszázadot végiggondolnod ...
De ha nem, hát nem.

gigabursch 2021.06.01. 21:50:56

Rohadék ringyó megérdemelné egy szemkilövetést.
Remélem a fogsora is kapna belőle.

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.01. 22:04:19

@birka menet:

"Orbán ezt gyorsan ledolgozta a mélybe, hogy már csak 4 ország maradt."

Van az hét is, ne hazudjon!

hvg.hu/gazdasag/20201023_A_magyar_gazdasag_utolerte_es_megelozte_a_szlovakot

"Ahogy az alábbi grafikonon látható, az egy főre eső (vásárlóerő-paritáson számolt) szlovák GDP a 2010-es évek elején jóval nagyobb volt, mint a magyar, illetve az azzal azóta is nagyjából tandemben mozgó lengyel. Magyarország és Lengyelország az évtized során fokozatosan zárkóztak föl Szlovákiára, 2019-ben pedig utolérték."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 22:04:42

@birka menet:

Az áldozatszám sok tényező eredménye. A ballib narratíva, hogy ez Zorbán hibája, még a ballib szavazók számára s ehangzik értelmesen. Csak a hizzád hasonló bértrollok ismételgetik ezt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 22:05:50

@birka menet:

Ahogy Soros gazda jövedelme se mérce, nem ahhoz méri magát a kisember.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 22:08:23

@Boldeone Bull:

Nagy most Orbán felelőssége. Mindent meg kell tennie, hogy a Soros Koalíció ne nyerhessen jövőre.

morph on deer 2021.06.01. 22:13:56

@Boldeone Bull:
Érdekes, hogy ez a rész valahogy következetesen kimarad az orbánhitű NER-cselédek emlékei közül, - beleértve a szerzőt is.

Amikor ilyen aljas és életveszélyes módon támadják meg a rendfenntartókat, akkor a világ minden részén, - a polgári demokráciákban is, - teljesen legális a fegyverhasználat, még célzott, azaz élet kioltására alkalmas módon is!
Igen, a tank meg a térkő NEM a demokratikus véleménynyilvánítás eszköze, hanem egy életveszélyes támadásé, amire a válasz is lehet az, ráadásul a rendőrnek nem csak joga, de kötelessége is megvédeni saját magát és a bajtársait, ha tetszik, ha nem!

Szóval ajánlom ebből az aspektusból megközelíteni a kérdést, és lehet örülni annak, hogy a rendőrök még a saját jogaikkal sem voltak tisztában, ott és akkor.

Igen, történtek túlkapások, magam láttam, ahogy ketten ütnek egy kölyköt, - aki előzőleg ne csinált mást, csak álldogált a járda szélén egy panyókára vetett nemzeti lobogóval a hátán, - miközben vagy öt másik rendőr körbeállta az eseményt, hogy ne lehessen látni, meg még jónéhány hasonló, nem is áll szándékomban ezeket védeni!
Csak pont az történt, ahogy írod, hogy a végén már nem rendőrként viselkedtek, hanem elkezdtek visszaütni, válogatás nélkül. Eszem ágában sincs ezt mentegetni, végül is pontosan ugyanolyan bunkó rendőr módon viselkedtek, mint mindig is tették.

Ennek a felelőssége viszont egyértelműen azokat terheli, akik felhergelték és az utcára küldték a sok hülyét is a profi randalírozókkal együtt!
Ami igazán szánalmas, hogy sokan még mindig hősnek tartják magukat, mert nem mernek szembenézni azzal, hogy simán csak manipulálták, majd beáldozták őket.

Ők egyszerűen csak egy patetikus puccskísérlet “fogyóeszközei,”egyszer használatos kellékei voltak, és a jelek szerint még most sem fogták fel.

leponex 2021.06.01. 22:14:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "elismeri: változtat a politikáján. Lásd netadó."

A netadó egy végtelenül ostoba 'gondolat' volt - egy amúgy valós, ma sem igazán megoldott problémára: hogyan lehetne megfogni a neten történő adóelkerülést.
Az autópálya fenntartójától beszedni az azt használó autók helyett az autópálya használat díját. O-nek ölég kellemetlen lehetett ezt az orbitális marhaságot valahogy korrigálni.

O. azért nem egyszer volt hajlandó még Ferenc testvér javaslatát is megfontolni, mi több azt meg is valósítani.
Ferenc testvérünk az öszödi apokrifjében több remek javaslattal élt:

" Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel."

És Orbán megfogadva Ferenc javaslatát: lészen ezért egyfordulós, vegyes választási rendszer, még jobban csökkentett parlamenti létszámmal.
Ferenc javasolta, és amikor Orbán meg is valósította, Gyurcsány lett a leghangosabb tiltakozó a demokrácia sárbatiprása és egyéb szamárságok emlegetésével.

A Feri másik - tényleg jó ötletét - : "Mindeközben természetesen megjelennek olyan, az egyéni hozzájárulást jelentő fizetési kötelezettségek is, mint a felsőoktatásban a diplomakölcsön, ami ugye ausztrál módszerként vonult be a sajtóba. A képzésről, a képzés költségeiről a hallgató számlát kap és a képzés költségeit elkezdi visszatéríteni akkor, hogyha jövedelme a minimál, a havi minimálbér negyvenszeresét elkezdi meghaladni évente, tehát ezt mondhatnánk ügyesebben is én szerintem, ez tehát nagyjából azt jelenti, hogy közel három és félszerese a jövedelme, igen és összesen a bérek 3 százalékával elkezd fizetni visszafelé. Hozzáteszem, én ennél többet szeretnék, én azt szeretném, hogyha az egyetemek saját hatáskörükben korlátokkal, de bevezethetnék a tandíjat. Nem mi, az egyetemek, mert önállóak."
- és megint a Feri által tunningolt hahás tünti miatt vonta vissza Orbán az eredetileg a Ferenc testvér tényleg jó koncepcióját.
Hogy az fizesse meg a képzés költségeit, aki abból hasznot húz, ne csak megint a többi adófizetőt húzzák le.
Ha az állam alkalmazza a diplomást, akkor az állam , ha a versenyszféra, akkor adójóváírásssal megtámogatva a versenyszféra fizesse meg a képzés költségeit.
Ha meg valaki az itthon ( a többi adfófizető által finanszírozva) szerzett diplomájával elmegy külföldre, éas ada termeli a profitot, akkor az fizesse meg utólag a képzését.

Ferencük egyáltalán nem volt h.lye, csak épp alkalmatlan volt miniszterelnöknek.
Írt aUj Péter akkoriban, és nagyon igaza volt.

G. Nagy László 2021.06.01. 22:18:27

@Lord_Valdez:

"Kilőtt szemekre nem emlékezhetsz, mert 1 darab volt. "

"Gumilövedékek miatt fél szemére megvakult a tüntetések két résztvevője is."

Magyar Nemzet, 2021. május 25.

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.01. 22:21:40

@pincébezuhanási tudományok doktora:

"Mennyire idióta vagy! Egy hitelválság idején lévő CDS felárat hasonlítasz a mostanihoz?"

A régió többi országában nem volt hitelválság? 2009 márciusában az európai adósságpiacon minden 10 millió euró magyar adósság nem teljesítővé válás elleni biztosítása öt év futamidőre 620 ezer euróba került.

Ugyanez Lengyelországban:382 500 euró

Csehországban: 306 500 euró

Szlovákia: 270
Csehország 257

Billy Hill 2021.06.01. 22:24:11

Menetrendszerűen előkerült megint Apró Antal. Már sokszor, sokan leírták, hogy senki sem felel azért, hogy a nagyapja milyen magas volt...!

nemecsekerno_007 2021.06.01. 22:32:46

@Billy Hill: Akkor a vagyonához sincs, amit szerzett, így simán elkobozhatjuk.

G. Nagy László 2021.06.01. 22:33:35

@Boldeone Bull:

"A blogger szerintem most a téveszmék eloszlatása helyett, inkább a felszínt kapargatja és a kormány narratíváját mondja , miszerint Gyurcsány részvétele miatt mindenki hiteltelen az ellenzéki oldalon, így az ellenzéki szövetség enbloc nem lehet erkölcsileg igazolható összefogás , mert ott van Gyurcsány"

Van olyan, hogy a kormány narratívája megegyezik a sajátommal.

Az új évezred pártjai - Momentum, Jobbik, LMP - megtehették volna, hogy szövetkeznek a Kétfarkú Kutyapárttal, Pálinkásékkal, vagy bárki mással még, aki nem mocskolta be magát a múltban. Senki nem tartott pisztolyt a fejükhöz, hogy Gyurcsányt is be kell venni a buliba. Ez ugyanaz az erkölcsi árulás, mint amit az SZDSZ meglépett 1994-ben. Meg is lett az eredménye: eltűntek a süllyesztőben.

Ha ezek a fiatal pártocskák a DK-val kiegészülve jobb eredményt hoznak, mint nélküle, az csupán az ellenzéki szavazók végtelen igénytelenségéről árulkodik. Jómagam e kérdésben 100%-ig Puzsér álláspontját osztom: először az ellenzéket kell leváltani. Gyurcsányékra nem érdemes lecserélni Orbánékat. Ennél ez az ország sokkal többet érdemel.

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.01. 22:38:12

@birka menet:

"Ausztria: 9 millió lakos: 10 ezer covid halott
Orbán 3-szor gyorsabban irtja a magyarokat!
Megint jobban teljesít!"

Ha sorba rendezzük a Worldometers. info koronavírus adattáblázatát az egymillió lakosra jutó halottak száma szerint, akkor azt kapjuk, hogy - követve az ellenzéki narratívát, mely szerint ez a védekezés fokmérője - , akkor megállapíthatjuk, hogy Tanzánia, a maga 0,3 fő/egymilliós adatával a világ legjobban védekező országa! Ha összevetjük az adatokat Ausztriával akkor ezt látjuk:

Tanzánia:

Fertőzöttek száma: 509 Elhunytak száma 0,3/ egymillió fő

Ausztria:

Fertőzöttek száma: 643 168 Elhunytak száma 1168/egymillió fő

Ha arányosítanánk a fertőzöttek számát a két országban (1264-szeres különbség), és ennek az aránynak megfelelően határoznánk meg a covid áldozatok számát, akkor Ausztriában 379 elhunyt lehetne egymillió lakosra számítva.

Tanzániában az összes covid áldozat a teljes népességre vetítve: 18 fő
Ausztriában az összes covid áldozat a teljes népességre vetítve, ha a Tanzániai színvonalú védekezés valósult volna meg: 379 fő

A különbség a hivatalos covid áldozatok számához képest Ausztriában: 789/egymillió fő. Azaz ennyivel kevesebb áldozatnak kellene lenni, ha a tanzániai adatokból indulunk ki, és feltételezzük, hogy egyforma metodikával tartják nyilván a covid áldozatokat, és az adatokat mechanikusan arányosítjuk.

A tanzániai járványvédekezéshez képest sokkal roszabb ausztriai védekezés miatt Ausztriában a teljes népességre vetítve 7142 fővel több áldozat van, mintha ugyanolyan színvonalon védekezett volna, mint Tanzánia.

Ausztriában népírtás történt, Tanzániában meg kiváló védekezés!

Na, ezért nem lehet a covid statisztikákat összehasonlítani, mert ilyen blődségek jönnek ki!

G. Nagy László 2021.06.01. 22:38:32

@Billy Hill:

"Menetrendszerűen előkerült megint Apró Antal. Már sokszor, sokan leírták, hogy senki sem felel azért, hogy a nagyapja milyen magas volt...!"

Ebben igazad van. Klára asszony az interjú elején határozottan és korrekt módon el is határolódik a nagyapjától. Nyilvánvaló, hogy nem felelős a nagyapja tetteiért, de az is nyilvánvaló, hogy ez ettől még árnyékot vet az imidzsére. A magam részéről tudok négy-öt sokkal meghatározóbb szempontot, amiért soha nem szavaznék rá (de lesz, aki ezt teszi az első helyre).

G. Nagy László 2021.06.01. 22:47:20

@Lord_Valdez: Kérdezd Fricz Tamástól. (Egyébként Gaudi Nagy Tamás is következetesen többesszámot alkalmaz minden jelentésében.)

gsgaga 2021.06.01. 22:51:35

@6.Lenin: a magánnyugdij pénztár lenyúláshoz. Ezt olvastad?

www.azenpenzem.hu/cikkek/megduplaztak-nyugdijpenzuket-a-maradok/6463/

És ez tavalyi adat. Hát pusztán ezért nem fog tudni senki rávenni arra,hogy az OV-re szavazzak, mert anno belengedte , hogy nem kapsz állami nyuggert ha maradsz, majd visszakozott. Én hülye -sok hasonló sorsú, a miniszterelnöknek szavára adó társammal együtt- otthagytam a magán nyuggert. Hát ez van..

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.01. 22:53:02

@Boldeone Bull:

"Tiszlet Duca Radu! Román nevű barátom , ne nyomd már folyton ezt ócska , egyoldalú propagandát- ami TOTÁL nem releváns ehhez a blogposzthoz ! Minden blogon elsütöd ugyanazokat a fa...ságot 500x, miért nem a témához szólsz?"

A "duca" szó olaszul herceget jelent. A Radu az nem tudom hogy jön ide, mert tőzsgyökeres magyarországi magyar állampolgár vagyok. Az "ócska, egyoldalú propaganda" azért kívánkozott ki belőlem, mert az egyik hozzászóló ócska, egyoldalú propagandájára válaszoltam. Az, hogy totál nem releváns, számomra nem bír hitelességgel, amíg az adatok hitelt érdemlően nincsenek megcáfolva. Annyiszor ütöm el a fa....ságokat, ahányszor erre okot adnak.

gsgaga 2021.06.01. 23:05:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: szeva’, kisember vagyok, ezt olvastam , igaz ez még tavalyi adat, de ha nem láttad, ajánlom figyelmedbe,hogy mit vesztett egy kisember:

www.azenpenzem.hu/cikkek/megduplaztak-nyugdijpenzuket-a-maradok/6463/

gsgaga 2021.06.01. 23:37:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: mindenki abban hisz,amiben akar. Te a Viktorban pl, én abban nem. No problem.. Nekem ez a lenyúlás - ha elhiszed egyáltalán,hogy volt ilyen- az ős bűne. Csinálhat ezek után amit akar, egy -1- szavát sem hiszem el többé, mivel átverte a kisember búrámat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 23:40:02

@gsgaga:

Értélválasztás kérdése ez.

A liberálisok szerint a nyugdíj valamilyen piaci izé, s magáncégeknek kell belőle megtollasodnuk.

Míg a populisták szerint a nyugdíj a társadalmi szolidaritás jele, s állami feladat.

Ez van. Két ellentétes világkép.

Boldeone Bull 2021.06.01. 23:41:35

@G. Nagy László: Az új évezred pártjai - Momentum, Jobbik, LMP - megtehették volna, hogy szövetkeznek a Kétfarkú Kutyapárttal, Pálinkásékkal, vagy bárki mással még, aki nem mocskolta be magát a múltban. Senki nem tartott pisztolyt a fejükhöz, hogy Gyurcsányt is be kell venni a buliba."

A való világ realitásai szerint - a DK ès az MSZP - a viszonylag jelentős számú választóival nem hagyható ki semmilyen kormányt váltani akaró koalícióból , ès mèg így is- ebben a zsiványul "megkomponált " választási keretrendszerben - kicsit nagyobb esèlye van Orbánnak, mint az ellenzèk pártjainak a győzelemre

Magyarország nem egy progresszív ország , itt van a populista jobboldal- Orbánèk - az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a " règi baloldal" - a baloldali választókat és balliberálisokat kèpviselő pártok ( DK , MSZP) ehhez jön mèg a szintèn inkább baloldali, progresszív -liberális Momentum ès a PM . Jelentős "harmadik erő " nincs , nem is volt ès nem is igen lesz...
Erre az LMP - tett kísèrletet anno, ami nem sikerült és talán mèg a Jobbik ilyen valamelyest - nekem egyfajta "plebejus "Fideszt jelenítenek meg . Illetve , érdekes módon a MI Hazánknak is vannak "harmadik utas " javaslatai , színben is felvettèk a zöldet , egyfajta nemzeti zöld radikalizmust kèpviselnek ( kis náculással ..)

A lènyeg : a magyar politikában soha nem lesz teljesen új ellenzèk és egyedül kormánytváltani kèpes erő. Ha a viszonylag új erők le akarják váltani a kormányt , akkor kènytelenek a règi baloldali( liberális ) pártokkal együtt megtenni , máskülönben , Orbán addig marad hatalmon amíg èl. Közben elsorvad a magyar pártrendszer , hiszen már ennek vagyunk tanúi : a plurális demokrácia romokban hever , alig van új kezdemènyezès , mozgó pártdinamika - talán KariGeri új mozgalma kicsit változtat ezen , de szkeptikus vagyok ... Nulla pènzzel ès nulla sajtóval sehová sem lehet eljutni , nemhogy hálózatot èpíteni , vidèken megjelenni ....Az elmúlt èvekben a magyar társadalom teljes nihilizmusba kezdett süllyedni ,ahogy a Kádár - rendszerben...Egy picit most van talán valami pozitív változás...
Szerintem , 2022 nem Gyurcsanyról, de nem is Orbánról szól ( na jó, róla jobban ) hanem arról - hogy vègre - le tudjuk vetkőzni a premodern világunkat : a tekintèlyuralmi rendet, az elmaradott gondolkodást , a hierarchikus viszonyokat , oligarchák hatalmát- ehhez meg kell törjük a kvázi egypárti , állampárti rendszert ( mert nem csak egy kormányról beszèlünk...) Azt kell megérteni - politikai affiliációtól függetlenül - hogy nemzeti érdek az , ha a pártok egyenlő versenyèn ès váltógazdálkodásán alapuló rendszer jönne lètre , azaz: valódi plurális demokrácia
Nem kellenek nagyhatalmú " felkent " vezetők, sem az államot leuraló állampártok ès az általuk kreált rendek ,a kulturális gleichschaltung, a state capture , helyette legyen sokszereplős , egymással egyenlő feltètelekkel demokratikus versenyt folytató több nem túl erős pártok versenye , ebből adódó koalíciós kormány . Arányos(abb) választási rendszerre lenne szüksèg a jövőbeli hatalmi torzulások megakadályozására ès közvetlen köztársaságielnök- választásra ....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 23:42:23

@gsgaga:

A liberális médiák nyilván foggal-körömmel védik a liberális érdekekt, az anyagiakat is.

A nép viszont örül a manyup-cápák mocskos pofája szétverésének, s az elsíbolt nyugdíjadók visszaszerzését pedig támogatja. Nyilván a liberális nagyurak más véleményen vannak, hiszen csökkent ezzel is extraprofitjuk.

gsgaga 2021.06.01. 23:42:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nézd, mondják,hogy a pénztár így meggazdakszik meg úgy meggazdagszik. Ezzel nekem addig amíg nekem is növeli a bevételem - ahogy nem,mivel kiléptem,de a cikk azt mondja- nincs bajom.

gsgaga 2021.06.01. 23:44:06

@gsgaga: hát a nagyurak nevében nem, csak mint kisember tudok nyilatkozni, az meg mint fent.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 23:44:50

@gsgaga:

Az alapkoncepció abszurd, ez a fő gond.

Nincs szükségünk manyup-cápákra, takarodjanak. Mivel ezt nyíltan nem lehet kimondani, így trükkösen kell letörni a szarvukat.

gsgaga 2021.06.01. 23:47:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az én leendő szép szarvamat az imádott OV- d törte le 11 évvel ezelőtt amikor átverte a már akkor is kisember búrámat.

Boldeone Bull 2021.06.01. 23:48:44

@atomic power 1986DucaDuca: Nézd , ha kell leèrvellek gazdasági vonalon is , de most - pont azért mert nem releváns - nem akarok ebbe a vitaba belemenni. Önálló gondolatod nincs ,mindig ugyanazok a pártállami sajtóból összeolózott adatokat hozod

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.01. 23:50:43

@gsgaga:

Mint mondtam, ez értékválasztás kérdése.

Ha nyílt, liberális, szivárványos, ateista társadalmat akarsz, nagytőkés urakkal, drogokkal, nemzetellenességgel, családelenességgel, akkor nyilván hatalmas baj neked Orbán uralma.

Ha meg az előbbi ellenkezőjét szeretnéd, akkor támogatod Orbánt.

Boldeone Bull 2021.06.01. 23:53:27

@atomic power 1986DucaDuca: A demogóg propagandának pont az a jellemzője hogy az adott tèmaról el akarja terelni a figyelmet : vannak benne fèligazsagok, de mindig egyoldalú ,átlátszó , fèlteveztő !

gsgaga 2021.06.02. 00:00:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ne viccelj má’, a Marx Tőkéjét is be fogod ide idézni. Meg ne mosogassál itten össze mindenféle katyvaszt, amiről én nem dumáltam és nem is fogok beleszállni. Magánnyugger volt a téma, Orbán belengedte,hogy nem kapsz államit ha maradsz, majd valaki szólt neki,hogy az nem fog menni. Csak addigra már majd mindenki bexart - velem együtt- és otthagyta az aranytojást tojó tíkot.
Arról nincs véleményed,hogy egy kormányfő hogyan tehet ilyet? Mert,hogy megtette az tutti, hiszen akik maradtak, kapják az államit is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 00:13:28

@gsgaga:

Orbán ügyeen megoldotta a manyupok ellehetetlenülését, ez a lényeg. Úgy, hogy még az EU is kénytelen volt utólag rábólintani.

gsgaga 2021.06.02. 00:20:20

@jancsi_12: figyu jancsi, ki tudnál venni a címzettek közűl? Lassan betelik a gémél fiókom..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 00:27:01

@gsgaga:

Nem lehet. Pedó Matyi éppen küzd a diktatúra ellen. Ha panaszkodsz, az azt jelenti, te Zorbán embere vagy.

birka menet 2021.06.02. 00:32:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mi van Putyin kéme, ma nem alszol, csak hogy percenként szoptathasson a Matyi? Az asszonyt már leirtad?

gsgaga 2021.06.02. 00:35:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: értem Birca, szóval OV hablatyolhat a kisembernek összevissza mindenféle baromságot, még hazudhat is, az rendben van neked. Na ja, aki nagy ember annak ez okés.
Az eut hagyjuk, az nem az OV hazudozására mondott igent, messze visz. Vannak ott olyan más megnyilatkozások aminek - szerintem, ahogy eddig olvastalak- nem örülsz ennyire. Úgyhogy amiben nem hiszel onnan ne citálj ide dolgokat.
Nem is erre kérdeztem rá,hanem arra,hogy hazudhat-e ekkorát egy kormányfő. Hát nem mondtál erre semmit. Kár..

gsgaga 2021.06.02. 00:36:53

@gsgaga: sajna a jancsika ömlengése között elvész a levelezésünk. :(

birka menet 2021.06.02. 00:41:18

@atomic power 1986DucaDuca:

Te elvetélt birka, már a 9 éves korú gyereknek is értenie kell, hogy azonos lakosságszám mellett orbán egyszemélyes járványelkúrása 3-szor több covid halott termelt mint Ausztria. Ha ezt a 9 éves gyerek nem érti, akkor berakják a szellemi fogytékosok iskolájába. Téged meg ezek szerint onnan vett ki a fidess bértrollnak. Hogy lehazudjad a VALÓSÁGOT is.

gsgaga 2021.06.02. 00:43:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: okés, reménytelen. Kössz a beszélgetést, előre nem jutottunk, de nem baj. Fő az eszmecsere. :) báj!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 00:48:55

@gsgaga:

Búcsúzul egy rövid vers:

A népek tenger forrong

Forgolódik a nagytőke,
Profitot lop,
De éled a proletár ökle,
Új jövőt hoz!

Reszket Brüsszel és Soros,
Végetek közel,
Remeg a cégtulajdonos,
A kisember menetel!

luis5 2021.06.02. 07:00:04

Ott voltam a gyulesenek az akkor 76 éves anyámmal. Menekultunk de a rohadekok egy konnygazgranatot dobtak egy szűk utcába. Mivel futni nem tudott egy földszinti lakásba menekült és befogadlak. Én elmenekultem de 2 napig konnyeztem. Soha nem felejtem el rohadék komcsik!!!!!!

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.02. 08:43:17

Brendel Matyi megint feleslegesen éjszakázott? :-)) Köszi blogger! Olyan jó ezt látni hogy kitakarítod!

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.02. 08:52:46

@atomic power 1986DucaDuca: "Magyarország és Lengyelország az évtized során fokozatosan zárkóztak föl Szlovákiára, 2019-ben pedig utolérték."" - megint hazudozol.

gvi.hu/grafikon/29/az-egy-fore-juto-gdp-alakulasa-a-visegradi-orszagokban-2006-2020

G. Nagy László 2021.06.02. 08:53:50

@pincébezuhanási tudományok doktora: Muszáj. Soha nem törlök semmit, de a szándékos szemetelést nem bírom.

#szájbergyerek# 2021.06.02. 08:56:05

Az O1G produkciós iroda bemutatja az "Előválasztás" című kisfilmet.
Főszereplő: Gyurcsányné Dobrev Klára,
magyar hangja: Karácsony Gergely.
Rendező: Gyurcsány Ferenc
...

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.02. 09:09:11

@birka menet:

"Te elvetélt birka, már a 9 éves korú gyereknek is értenie kell, hogy azonos lakosságszám mellett orbán egyszemélyes járványelkúrása 3-szor több covid halott termelt mint Ausztria. Ha ezt a 9 éves gyerek nem érti, akkor berakják a szellemi fogytékosok iskolájába. Téged meg ezek szerint onnan vett ki a fidess bértrollnak. Hogy lehazudjad a VALÓSÁGOT is"

Hiába tetszik rám akasztani jelzőket, akkor sincs igaza abban, hogy a covid statisztikákat összehasonlítja. Ezek nem a valóságot tükrüzik, a tanzániai példa is ezt támasztja alá.

Ha nekem nem tetszik hinni, akkor áljon itt a WHO állásfoglalása. A WHO már 2020. júniusában állást foglalt arról, hogy a Covid statisztikák a különböző orsszágok között nem alkalmasak a járvány érintettség meghatározására.

Erre nagyon sok okot felsorol. Ha van kedve és tud angolul, akkor olvssa el!

analysis.covid19healthsystem.org/index.php/2020/06/04/how-comparable-is-covid-19-mortality-across-countries/?fbclid=IwAR30fzTWfO7XvPIpx9E_NuqyvlS2Gb-vnVbNXo4dltVHjt06n-6ZQOkxzqs

Ebből néhány idézet:

"Dashboards from the World Health Organization (WHO), Johns Hopkins University, and Worldometer, among others, publish information on daily numbers and rates of COVID-19 cases and deaths. However, they rely on summary data supplied by countries (or, sometimes, a variety of sources) ANDD THE DEATHS ULTIMATELY COUNTED AS COVID-19 CAN DIFFER SUBSTANTIALLY, COMPLICATING CROSS-COUNTRY COMPARISONS."

azaz

"és a végül COVID-19-nek számított halálesetek jelentősen eltérhetnek, megnehezítve az országok közötti összehasonlításokat."

és

"Monitoring excess deaths can more accurately highlight the scale of COVID-19 impact."

azaz

"A többlet halálozások figyelemmel kísérése pontosabban kiemelheti a COVID-19 hatásának mértékét."

és

"Therefore, the European Centre for Disease Prevention and Control (ECDC) endorses the WHO definition and also recommends European countries monitor total, as well as excess mortality by age at least on a weekly basis.[5] Tracking all deaths has several advantages. Most importantly, it includes deaths among those who probably had COVID-19. It also provides a more comprehensive picture of the scale of mortality during the crisis and facilitates comparisons across countries."

azaz

"Ezért az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) támogatja a WHO meghatározását, és azt is javasolja, hogy az európai országok legalább heti rendszerességgel kövessék nyomon a teljes és a túlzott halálozást életkor szerint. Az összes halálkövetésnek számos előnye van. Ami a legfontosabb: magában foglalja a haláleseteket azok között, akiknél valószínűleg COVID-19 volt. Átfogóbb képet nyújt a válság alatti halálozás mértékéről és megkönnyíti az országok közötti összehasonlítást."

A fentiek alapján már a 9 éves korú gyereknek is értenie kell, hogy a covid statisztikák nem hasonlíthatók össze mechanikusan.

birka menet 2021.06.02. 09:27:28

@atomic power 1986DucaDuca:

A tények a szuterénba vágnak téged fidesstrollkám:

Az egy főre eső hazai GDP szépen nőtt 2019-ben, a valódi helyzetet tükröző, háztartások fogyasztása viszont még mindig utolsó előtti volt az unióban. Az állam ellenben rengeteget költ.

Hiába nőtt nagyot 2019-ben is a magyar gazdaság, az egy főre eső GDP továbbra is csak az uniós mezőny végére volt elég – derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adataiból. Vásárlóerő-paritáson (vagyis az egyes országok árszínvonalai közti különbségeket kiküszöbölve) az egy főre eső hazai GDP mindössze fele volt a leggazdagabb nyugati tagállamokénak (figyelmen kívül hagyva a sorból elöl messze kilógó, adóparadicsomként is kiválóan teljesítő Luxemburgot és Írországot).

birka menet 2021.06.02. 09:30:04

@atomic power 1986DucaDuca:

Ja persze te VALÓSÁGTAGADÓ pszichopata hülyegyereke a NER-nek, Orbán 30 ezer covid halottját nem lehet összehasonlítan a szomszéd (a labor!) ország csupán csak 10 ezer halottjával?? Azonos lakosság szám mellett? Te nyomorék agyú fideSSes troll, téged anya szült vagy egy orangután????

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.02. 09:31:52

@pincébezuhanási tudományok doktora:

-------"Magyarország és Lengyelország az évtized során fokozatosan zárkóztak föl Szlovákiára, 2019-ben pedig utolérték."" - megint hazudozol.-------

data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.PP.CD?locations=CL/-HU-SK-PL

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.02. 09:35:24

@atomic power 1986DucaDuca:

"excess mortality"

"túlzott halálozást "

Én ezt inkább többlethalálozásnak fordítottam volna. Amúgy a kommenteddel egyetértek.

Valóban, csak egy szellemileg visszamaradt gyerek nem képes felfogni, hogy csak a járvány előtti pár év halálozási átlagát érdemes alapul venni a járvány éveinek halálozási számaival, mivel országonként eltér az a módszer, amely szerint egy halottat COVID-halottnak minősítenek vagy sem.

De ezt már annyian és annyiszor leírták. Természetesen semmivel nem lehet meggyőzni azokat, akik politikai célokra használják fel a nominálisan valóban igen magas magyar halálozási számokat. Még akkor sem, ha a korrigált adatok nem a magyar hatóságoktól, hanem egy független amerikai kutatóintézetből érkeznek.

6.Lenin 2021.06.02. 09:37:18

@gsgaga:

A 2008-as gazdasági "válság" idején amarikaiak milliói vesztették el a megtakarításaikat.

volt a neten néhány igen csak jó tanulmány a magánynyugdíjról, azóta törölték őket. A Mo-on működő rendszer a lenyúlásról szolt, nem véletlenül szüntették meg a csehek, és a lengyelek is. Utoljára szüntették meg nálunk , sehol nem működött hasonló rendszer.

Most se akadályoz senki, hogy ne legyen magán megtakarításod, befektetésed. Túl sok ezzel kapcsolatban a süketelés. Ha buknád a lóvéd, akkor persze ordítanál, hogy fizessen az állam. Mert az csak biztosabb.

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.02. 09:47:28

@birka menet:

"Ja persze te VALÓSÁGTAGADÓ pszichopata hülyegyereke a NER-nek, Orbán 30 ezer covid halottját nem lehet összehasonlítan a szomszéd (a labor!) ország csupán csak 10 ezer halottjával?? "

Ki mondta, hogy nem lehet összehasonlítani? Csak nem a covid statisztika alapján, hanem a többlet halálozás alapján.

6.Lenin 2021.06.02. 09:48:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @atomic power 1986DucaDuca:

Az ellenzék egyetlen fegyvere, hogy az Orbán kormány eddigi sikereit besározza. Célzottan szól a saját táboruk szellemi színvonalához.

Sose fognak elfogadni semmiféle tényt, eredményt, hiszen azzal csak a saját tehetetnségüket, tehetségtelenségüket bizonyítanák. Természetesen be kell mutatni az eredményeket, sikereket, de ezzel azon az oldalon SOHA nem fogtok meggyőzni senkit.

Ha bármit is elismernének a jelenlegi kormány sikereiből, maguk alatt fűrészelnék az ágakat. Nekik nincs elfogadható jövőképük, bármit ígérhetnek, ahogy eddig is, és soha nem teljesítettek belőle semmit, de ezt a híveik elfogadják, mert az megnyugtatja őket, hogy a gyűlöletük tárgya megbukott. Nekik ez tökéletesen elég.

Meg kell nézni a Telex, Index cikkeit. A szardobbálás megy ezerrel, és minden az irigység fokozásáról szól. Nekik ez a táplálékuk.
NEKIK NINCS MÁS ÖRÖMÜK , mint gyűlölni a tehetségesebbeket. Csak ez élteti őket.

atomic power 1986DucaDuca 2021.06.02. 09:58:59

@birka menet:

"Az egy főre eső hazai GDP szépen nőtt 2019-ben, a valódi helyzetet tükröző, háztartások fogyasztása viszont még mindig utolsó előtti volt az unióban. Az állam ellenben rengeteget költ."

Az állampolgárok fogyasztása és az állam gazdagsága nem ugyanaz.

Alacsonyabb fogyasztás mellett is düböröghet a gazdaság. Pl.: Kína

Az életszínvonal csak akkor számít, ha valós gazdasági teljesítmény van mögötte, és nem hitelből fogyasztanak.Magyarország a megtermelt GDP-jének 48,3 %-át fogyasztja el. A fennmaradó rész nagy részét beruházásra költi.

Az alábbi országok hitelből, illetve a vendégmunkások hazautalásából fedezik többletfogyasztásukat.

Elfogyasztják a GDP-jük Bulgária: 59,5%-át, Horvátország: 58,1%-át ,Lengyelország: 57,3%-át, Lettország: 59,7%-át, Litvánia: 60,7%-át, Románia: 63,6%-át, Szlovákia: 56,1%-át, Szlovénia: 51,7%-át

Kutatás-fejlesztési kiadások tekintetében mögöttünk vannak:

Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia

Tőkebefektetés a GDP százalékában 2019-ben:

Magyarország 28,63, Észtország 28,05, Csehország 26,25, Szlovákia 23,29, Románia 22,93

Horvátország 22.80, Lettország 22,08, Szlovénia 20,73, Lengyelország 19,58,

Bulgária 19,49

A KKE országok között elsők vagyunk beruházásban. A szegény Magyarország Norvégiát és Dél-Koreát erősen megközelítő tőkebefektetési mutatóval rendelkezik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.02. 10:13:08

@Boldeone Bull:

Van igazság abban is, amit írsz, de egy dolgot ne feledj: A rendőrség fellépése eleve akkor szükséges, ha az állampolgárok megsértenek valamilyen törvényt. Ha az állampolgárok törvénysértése feljogosítaná a rendőrséget a rá vonatkozó törvények megsértésére, akkor a rendőrség MINDEN rendőri intézkedés esetén eltekinthetne a rá vonatkozó törvények betartásától.

Ebből világosan következik, hogy a rendőri intézkedés során a rendőrség akkor sem sérthet törvényt, ha az eljárás alá vont civilek törvényt sértenek.

Az pedig, hogy az események kaotikusra fordultak, pusztán azt bizonyítja, hogy a rendőri vezetés alkalmatlan volt a feladata ellátására.

Természetesen eszem ágában sincs tagadni, hogy a tüntetők egy része is törvényt sértett, és a Fidesz is hibázhatott, amikor annyi embert az utcára hívott. Ám a törvényeket betartó rendfenntartás mindenképpen a kormányzó hatalom joga és kötelessége. Tömeget oszlatni lehetett volna vízágyúkkal vagy könnygázzal is, de semmiképpen nem maradandó, sőt akár halálos sérülés okozására is alkalmas lőfegyverekkel. Az pedig jobb esetben súlyos hiba, rosszabb esetben a helyzet szándékos súlyosbítása volt, hogy a rend fenntartására hivatott karhatalom a békés tüntetőket rászorította a randalírozókra, ezzel épp a céllal ellentétes eredmény elérve.

6.Lenin 2021.06.02. 10:26:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Miért kell azt külön elmagyarázni, hogy a Fidesz ellenzékben volt, kiderült egy gazemberség, és ezért (is) kormányt akartak buktatni.?

a mostani is bármit megtesz, hogy buktassa az Orbán kormányt. Törődnek a törvényekkel? Vagy bárhol a világon?

Az USA-ban emberek haltak (gyilkoltak meg) meg. Törődik valaki azzal, hogy egy veteránt simán legyilkoltak a Capitoliumban?

A politikában amikor ellenzékben vagyok minden jogos, akik hatalmon vannak azok mindig gazemberek.. Kivéve nyugaton, ahol nincs valódi ellenzék, mert mindent elosztanak simán egymásközt. Ha jön egy valódi ellenzék Afd, vagy Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban ott is érvényes lesz, hogy azok ellen bármi megengedett, a kormány ellen is.. Sajnos ez a természetes. Az is, hogy mind a két oldal ordibál a másikra, aztán fordított esetben pontosan azt csinálják ők is.

Bayaz 2021.06.02. 10:57:38

@G. Nagy László: "Számos állami költést le lehet faragni: a kultúra, a vallás, vagy épp az élsport finanszírozása lehet vita tárgya. Ám az állami nyugdíjrendszer olyan elbaszott mókuskerék, amelyből igen nehéz a kiszállás. Nem is igen látom a reális jövőjét."
Hát a magánnyugdíj-rendszer épp az ebből való kiszállásra biztosított volna lehetőséget.

Persze az államháztartásnak egy ideig plusz kiadást jelentett volna, de ez idővel (kb. 2020-tól kezdve, amikor azok, akik már 20 éve magánpénztárba fizetik a pénzt, nyugdíjba mennek) elkezdett volna kifizetődni. Addig meg nem hitelből kellett volna finanszírozni, hanem a populista kiadásokat (forintalapú lakáshitel-támogatás, száznapos program, 50%-os béremelés, 13. havi nyugdíj stb.) kellett volna megnyírni, az általad említett állami költésekkel együtt.

Persze az igaz, hogy a rendszer törvényi szabályozása pocsék volt, az első években roppantul rosszul működött, még a rendes nyugdíjrendszernél is kisebb növekedéssel. Viszont az elmúlt 10 évben már hatalmas haszont könyvelhettek el azok, akik nem engedtek Matolcsy zsarolásának és bennmaradtak a rendszerben, ami azt jelenti, hogy az egésznek nagyon fényes jövője lett volna.

Bayaz 2021.06.02. 11:02:13

@6.Lenin: "Ha jön egy valódi ellenzék Afd, vagy Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban ott is érvényes lesz, hogy azok ellen bármi megengedett, a kormány ellen is."
Hát igen, ezeket valahogy "jogállami" módon meg lehet figyelni a titkosszolgálatoknak meg kamuvideókkal ('Strache-ügy') el lehet távolítani őket a politikából.

Glokta 2021.06.02. 11:04:59

@G. Nagy László: Manyup kapcsán ezzel a hozzászólással értek egyet, be is másolom:
"Hát a magánnyugdíj-rendszer éppen a mókuskerékből való kiszállásra biztosított volna lehetőséget.

Persze az államháztartásnak egy ideig plusz kiadást jelentett volna, de ez idővel (kb. 2020-tól kezdve, amikor azok, akik már 20 éve magánpénztárba fizetik a pénzt, nyugdíjba mennek) elkezdett volna kifizetődni. Addig meg nem hitelből kellett volna finanszírozni, hanem a populista kiadásokat (forintalapú lakáshitel-támogatás, száznapos program, 50%-os béremelés, 13. havi nyugdíj stb.) kellett volna megnyírni, az általad említett állami költésekkel együtt.

Persze az igaz, hogy a rendszer törvényi szabályozása pocsék volt, az első években roppantul rosszul működött, még a rendes nyugdíjrendszernél is kisebb növekedéssel. Viszont az elmúlt 10 évben már hatalmas haszont könyvelhettek el azok, akik nem engedtek Matolcsy zsarolásának és bennmaradtak a rendszerben, ami azt jelenti, hogy az egésznek nagyon fényes jövője lett volna."

Én benn is maradtam a kormány fenyegetései ellenére, és hát azt kell mondjam, jó döntés volt, sokkal jobb, mint ha az állami nyugdíj-piramisjátékban maradok.

Bayaz 2021.06.02. 11:11:49

@leponex: Én értem ezt a problémát a manyuppal, és nyilvánvaló, hogy Hornék pont ezzel a céllal alkották meg.

Viszont a kormánynak a törvényi szabályozást kellett volna megváltoztatnia ahelyett a (számomra nagyon nem szimpatikus) manyup-ellenes kampány helyett, amibe belekezdtek, mert az állami nyugdíjrendszer sajnos hosszú távon nem fenntartható.

Nyilván mondhatod, hogy erre nem volt mód, de én úgy látom, sikerülhetett volna, még abban a rossz gazdasági helyzetben is, amit az előző kormány rájuk hagyott. Más téren is sikerült Orbánnak elérnie, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, pl. multikkal jól együttműködik, de jóval kevesebb hasznot fölöznek le, mint korábban és jut a magyar vállalkozásoknak is.
Valami ilyesmit kellett volna tenni a manyuppal is a bedarálás helyett.

6.Lenin 2021.06.02. 11:14:17

@Glokta:

Ezt majd akkor nyugtázd, ha eléred a korhatárt és lesz nyugdíjad, és netán tovább élsz, mint amennyit kapsz majd. Senki nem dolgozik ingyen. De legyen szerencséd.
Szerintem biztosabb az állami, mert az életed végéig szól, emellett pedig befektethettél volna bárhová, hogy legyen elég pénzed majd akkor is. Senki nem tiltotta, hogy tegyél félre önként, vagy valamibe fektesd be a felesleged.

Glokta 2021.06.02. 11:26:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mondjuk az azért nem annyira meglepő, hogy a rendőrség alkalmatlan volt a feladata ellátására lévén hogy évtizedek óta nem történt hasonló mérvű és erőszakosságú tüntetéshullám, semmiféle tapasztalatuk nem volt a helyzet kezelésében.
Az ehhez hasonló tüntetéseken Nyugaton (és általában a világon) is előfordulnak durva rendőri túlkapások, néha még halálesetek is, még akkor is, ha a rendőrség több tapasztalattal rendelkezik.

Gyurcsány felelősségét így inkább abban látom (azon túl, hogy semmit nem tett a helyzet javulásáért, a szakértői kormányról szóló javaslatot elutasította), hogy semmiféle következménye nem volt az incidensnek, a rendőri vezetők (és a legtöbb atrocitásokat elkövető rendőr) maradhattak a helyükön; sőt még kitüntetéseket is kaptak a 'jól végzett munkájukért'.

6.Lenin 2021.06.02. 11:38:13

@Glokta:

Az őszödi beszédnek sem volt. Szerintem ha nem álltak volna bukásra az őszi választáson, a beszéd soha nem kerül nyilvánosságra.
az egész akkori események alapja egy rossz 5let volt. Az októberi pedig tervezett volt. Válogatott nagy lóbaszó rendőröket már egy héttel előtte Bp-re vezényelték. Nyilván készültek valamire. a közvetítéseken is látszott, az irányításuk. Nem voltak a vezetők annyira hülyék, ahogy mutatni szeretnék.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.02. 12:15:10

@Glokta:

Egyetértek veled, csak annyit jegyeznék meg, hogy az azonosítók levételére adott utasítás nem magyarázható a tapasztalat hiányával, ahogy a vízágyú és a könnygáz helyett alkalmazott lőfegyverhasználat sem.

Próbálok tárgyilagos lenni. Amikor anno néhányan azon szörnyülködtek, mekkorát rúg a műanyag lövedéket kilövő fegyver (és ezért milyen veszélyes), én azt magyaráztam el nekik, hogy épp azért rúg akkorát, mert a lövedék tömege sokkal nagyobb (100 grammnál is több) a katonai kézifegyverekből kilőtt lövedékekénél, viszont sokkal kisebb a torkolati sebesség. A fegyver rúgását azonban az impulzus- és nem az energiamegmaradás törvénye határozza meg, márpedig egyrészt a fegyver tömege sokkal kisebb, másrészt a lövedék mozgási energiája a kisebb torkolati sebesség miatt a nagyobb tömeg ellenére is jóval kisebb.

Ettől persze közelről fejre lőve igen súlyos, akár halálos sérülést is képes okozni, így az alkalmazása súlyos hiba, sőt bűn volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.02. 14:13:44

Nem tartozik szorosan a poszt témájához, de azért idetartozik:

Az előbb olvastam Bojár Gábor írását a tervezett budapesti Fudan egyetemről. Többek között ezt írja:

"A hírek szerint a Fudan budapesti campusára 540 milliárd forintot terveznek költeni. (Persze a végszámla ilyen esetekben sokkal magasabb szokott lenni). Csak hogy jobban érezzük a nagyságrendet: a két legnagyobb magyar egyetem, az ELTE és a BME költségvetésének állami forrása (a honlapjukon elérhető információk szerint) 32, illetve 17 milliárd forint volt 2019-ben."

Bojár kiváló szakember és sikeres üzletember, ezért is furcsa, hogy egy egyetem ALAPÍTÁSÁNAK és megépítésének költségét hasonlítja két már meglévő és igen hosszú ideje működő egyetem éves költségvetésének állami forrásához. Ez kb. olyan, mint ha egy ház építési költségét hasonlítaná az adott ház éves fenntartási költségéhez. :D Bojár nyilván tudja, hogy ez az összehasonlítás óriási csúsztatás és demagógia, tudja, hogy a számok egymás mellé tétele félrevezeti az olvasót, mégis leírta.

Egy másik dologban viszont abszolút igaza van:

"Természetesen amíg akadozott a 95 százalék feletti hatékonyságú nyugati vakcinák szállítása, jó döntés volt az elérhető kínait megrendelni, hiszen azok 60-70 százalékos hatékonysága sokkal jobb, mint ha nincs oltás. A nulla helyett a 70 százalék sokkal nagyobb különbség, mint a 70 helyett a 95. Ez tehát jó döntés volt. De most már van bőven a 95 százalékos nyugatiból is, és mi mégis lemondjuk a jövőre esedékes, lényegesen olcsóbb és jobb vakcinát, amelynek fő előnye, hogy sokkal gyorsabban lehet igazítani az ismételten megjelenő új mutánsok ellen. Ez a lemondás életekbe fog kerülni, és ezt a magyarok többsége tudja. "

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.06.02. 16:41:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: és ezek után mondja bárki is, hogy nem érdemel jobbat Magyarország a Fidesznél.

Egy magát jobboldalinak tartó párt, ami a magyarok pénzéből építtet a Kínai Kommunista Pártnak káderképző egyetemet. Amit mint a felmérések mutatják, a magyarok 2/3-a elutasítja. Az volna a csoda ha nem, miután kiderült hogy magyar diákok még a szüleik pénzéből építtetett könyvtárt se használhatnák.

Az a gond, hogy egy ideig túl sok ígéretet hallottunk, minthogy az ellopott magánnyugdíjt államadósság visszafizetésére fordítják (ehhez képest nagyobb, mint 2010-ben volt), de mostmár szimplán csak az érvek nélküli rablás folyik.

Lehet itt jönni Dobrev Klárával meg Gyurcsánnyal, vásárolni az ukránok szavazatait krumpliért, sőt, meg lehet nyerni a 22-es választást is titokzatos szerverleállásokkal. A nap végén viszont csak az van, hogy az emberek látják, hogy a kormány nem értük dolgozik, hiába a propaganda, és unokáink fogják számonkérni a Fidesz-szavazókat, hogy miért rohad még mindig az ország, amikor Gyurcsány már 60 éve halott.

alöksz róz 2021.06.02. 19:33:45

@Bayaz: "Hát a magánnyugdíj-rendszer épp az ebből való kiszállásra biztosított volna lehetőséget." - na és hogy? a magánnyugdíj-rész a teljes nyugdíj harmadát se fedezte volna. és még arra is az államnak kellett garanciát vállalni.
(és szinte mindenki visszalép az államiba pont a nyugdíjkorhatár elérése előtt a rossz konstrukció miatt)

alöksz róz 2021.06.02. 20:05:12

@Renee Le Renard: milyen ellopott magánnyugdíjról beszélsz, bértroll, még mindig nem tudod? és milyen szerverleállásról beszélsz, az összes szavazatot megőrizték papíron, bárki összeszámolhatta...

Glokta 2021.06.02. 21:25:38

@alöksz róz: Hát mondjuk nehéz másnak minősíteni azt a zsarolást, amit a magánnyugdíjakkal műveltek, főleg annak fényében, hogy az ígért egyéni számlákból semmi nem lett.

Az, hogy a szerverleállás során csaltak viszont tényleg ellenzéki mítosz, soha semmiféle bizonyítékot nem látam erre. Azokban a választási bizottságokban, ahol csak fideszes delegáltak voltak már jobb esély lett volna csalni, de ugye erre sincs semmiféle bizonyíték, pedig ez egész biztosan kiderült volna (ha rendszerszinten művelik).

Bayaz 2021.06.02. 23:11:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Őszintén szólva nem értem, miért ilyen fontos a kormánynak a Fudan, és különösen miért kell ezt egy évvel a választás előtt behozni.

Az ellenzéknek ez tökéletes kampánytéma (mint amilyen annak idején a Nolimpia volt). Az igazat megvallva a a jobboldali sajtóban sem adnak kielégítő magyarázatot arra, miért van szükség erre, miért is éri ez meg, sőt alig esik szó a témáról. Ez azt sugallja, hogy ők is tudják, hogy ez vesztes téma - a magyaroknak elég sok jogos frusztrációja van a Nyugattal szemben, de ettől még nem fogják a Keletet szeretni.

A kérdés az: miért volt erre szükség pont az elmúlt 12 év legfontosabb választása előtt, ahol egy magabiztos győzelemmel lényegében megsemmisítő csapást lehetne mérni az ellenzékre?

alöksz róz 2021.06.02. 23:36:03

@Glokta: "Azokban a választási bizottságokban, ahol csak fideszes delegáltak voltak" - hol volt ilyen? :D

sokféleképpen lehet csalni, de pont ezzel a legnagyobb hülyeség, ha csalásra gyanakszik valaki, csak odaül és összeszámolja a papírt :-)

alöksz róz 2021.06.02. 23:42:47

@Glokta: elvileg meg lehet nézni az egyéni számlát. csak minek, mikor úgyis az állam határozza meg a nyugdíjadat :D
azt felejtik el sokan, hogy a manyupos rendszerben sem a magánnyugdíjpénztártól lett volna nyugdíjuk.
most azt játsszák az emberek, hogy a korhatár előtt visszalépnek az államiba, mert mégiscsak az éri meg. az időnként a pénzügyi magazinokban fizetett hirdetésekben reklámozott milliós összegű kivétek pedig az extra befizetésekből származnak.

Bayaz 2021.06.03. 01:17:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ami viszont a vakcinákat illeti, szerintem tévedésben vagy.

A Pfizernek egész egyszerűen jobb a sajtója, de ez nem azt jelenti, hogy tényszerűen a legjobb.

A magyar adatok azt mutatják, hogy a Pfizer igen hatékony, de több más vakcina nagyobb hatásfokkal véd a koronavírus ellen, a "gyors igazíthatóságról' szóló kijelentések igazságtartalma pedig majd akkor fog kiderülni, ha elkezdenek oltásokat beadni a variánsok ellen.

Ha pedig erre sor kerül és tényleg a Pfizer lesz a legjobb az új mutánsok ellen, akkor a kormány még mindig vehet piaci áron.

Erről egyenlőre szó sincs és sokmilliónyi Pfizert rendeltünk meg, ennek fényében fölösleges százmilliókat elszórni a közös EU-s vakcinabeszerzésre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.03. 08:50:40

@Bayaz:

"Őszintén szólva nem értem, miért ilyen fontos a kormánynak a Fudan, és különösen miért kell ezt egy évvel a választás előtt behozni. "

Ebben teljesen egyetértek veled, teljesen fölösleges, sőt káros volt épp az ogy. választások előtt beleállni egy ilyen megosztó témába. Függetlenül attól, mennyire válik az ország hasznára a Fudan egyeteme.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.03. 09:30:28

@Bayaz:

Ha valaki visszaolvassa a kínai vakcinával kapcsolatos kommentjeimet, akkor láthatja, hogy határozottan és teljes mértékben kiálltam a kínai vakcina hazai alkalmazása mellett, ahogy teszem ma is. Mindettől függetlenül tény, hogy még a Kína-ellenességgel messze nem vádolható WHO is elimerte, hogy az időseknél nincs elegendő adat a Sinopharm hatékonyságának megállapításához. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy feltétlenül rosszabb a nyugati vakcináknál, azt viszont igen, hogy noha Kínának bőven lett volna ideje pótolni az erre vonatkozó vizsgálatokat, mégsem tette. Kérdés: miért?

A nyugati vakcinák, főleg a Pfizer mellett van még egy komoly érv, mégpedig az, hogy a lakosság jobban bízik benne, mint a kínaiban - függetlenül attól, mennyire megalapozott ez a véleményük. Vagyis valószínűleg olyanok is elfogadnák, akik a keleti vakcinákat visszautasítják. Ezzel valamelyest növelhető lenne a hazai átoltottság.

"a "gyors igazíthatóságról' szóló kijelentések igazságtartalma pedig majd akkor fog kiderülni, ha elkezdenek oltásokat beadni a variánsok ellen."

Ezzel kapcsolatban laikusként csak azt mondhatom, hogy független szakértői - és még inkább gyakorlati - tapasztalatok híján azt kell elhinnem, amit az mRNS vakcina egyik kifejlesztője, Karikó Katalin mondott. Tudom, ez tekintélyelvű érvelés, de az általa kifejlesztett eljárás eddig már bizonyított, ő ismeri a gyártási folyamatot is, vagyis leginkább ő és munkatársai tudhatják, milyen könnyen és gyorsan igazítható a vakcina az új mutációkhoz.

IdomitottFoka 2021.06.03. 15:36:34

@A Joda visszatér: Egen, azt én is látom h Gyurcsány kontraproduktív (és itt nagyon finom és visszafogott voltam), de h Viktort mindig Ferihez kell viszonyítani... Ennyi erővel MagdaMarinkóhoz is nyugodtan, vagy bármelyik életfogytoshoz...

IdomitottFoka 2021.06.03. 15:37:45

@IdomitottFoka: Úgy látszik Gyulát már nem ugorja meg, pedig nem volt egy nagy ember ő se...

A Joda visszatér 2021.06.03. 22:15:25

@IdomitottFoka: Ha Furaferi csendben kortyolgatná magas alkoholtartalmú koktéljait az Apró villa teraszán és kiszállt volna a politikából, tényleg nem lenne sok értelme a vele való összehasonlításnak. Csakhogy Ferencünk szeretne visszamászni a politikai vezetésbe, mindenféle bábokat felhasználva ehhez.

Glokta 2021.06.07. 00:20:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A Fudan ügye tényleg érdekes.
A kormánynak nincs semmiféle politikai haszna belőle, a lopás se merül fel, vagyis csak a Kína felé orientálódásról és Palkovics álmának (egy világszintű, műszaki irányultságú magyar egyetem) megvalósításáról lehet szó.

Amit eddig tudunk róla, az mindenesetre nem biztató.

Az egyik legnagyobb gond az az, hogy egyenlőre úgy tűnik, hogy ez az egyetem elsősorban a külföldieknek szólna, akik idejönnének tanulni, aztán jó eséllyel továbbállnának. A fizetések, felszereltség terén pedig jó eséllyel akkora lenne a szakadék a többi magyar egyetem és a Fudan között, hogy ez nem versenyhelyzetet teremtene, hanem inkább csak elszipkázná a legjobb tanárokat.

Az ötszázmilliárdos összeg a magyar oktatás tekintetében elég nagy összeg, de ha valóban egy olyan egyetemet kapnánk, ami hasonló méretű és szintű a kínai Fudannel, akkor megérné. Azonban nem hiszem, hogy erről lenne szó. Az Örülünk Vincenten olvastam a következőt erről, érdemes elgondolkozni rajta (tudom, hogy a szerző nagyon elfogult, de ez a gondolatmenet nem tűnik annak):

" A nyilvánosságra hozott adatok alapján az egyetemnek nagyjából 150 millió dollár lesz az éves költségvetése, ami nagyon nagy összegnek tűnik, de nem az. Az én egykori alma materemnek, amelyik top 100-as egyetem a Shanghai ARWU listán (ezen a listán a kínai Fudan éppen a századik) kétmilliárd dollár az éves költségvetése, a bécsi egyetemé nagyjából 650 millió dollár, a Stanfordé olyan 6 milliárd dollár, a CEU budgetja pedig nagyjából 70 millió dollár. Az egészen kicsi, alig pár száz graduate studentet tanító Rockefeller kutatóegyetem kutatási budgetja 225 millió dollár. Ez egy nagyon kicsi egyetem lenne, 5000 diák (3000 alapszakos, 1500 mesterszakos, 500 doktorandusz). 55 full professorral, 60 associate professorral és 117 assistant professorral számolnak, de az assistant professorok (adjunktus) tervezett jövedelme évi 150000 dollár lenne, ami több, mint a Harvard assistant professor átlag. Ez azért nem bizarr dolog, mert négy kiemelt területen (business, orvosi, intelligens járművek, mesterséges intelligencia) lesz ötven professzor az ötvenből, és ezeken a területeken mind sokkal magasabb a jövedelmek az átlagnál. Ez az egyetem fajlagosan jobb lenne, mint a kínai anyaegyetem, ha egyáltalán anyaegyetemnek lehet nevezni a Fudant.

Egyáltalán nem világos, hogy miért ér meg a Fudan Hungary 540 milliárd forintot a magyar államnak. Most hagyuk az “úgyis ellopják” szöveget. Nem, ez nem a kínai kommunista párt egyeteme lesz, nem kínai kémközpont, hanem egy nyugati (de még mennyire) egyetem Kelet-Európában. A kínaiaknak nyilván megér évi 10-20 milliárd forintot (ennyi jön ki költségként a bevételek kivonása után, és az sem biztos, hogy nekik kell kifizetni) egy egyetem Európában, ők építhetik meg, a magyarok meg kifizetik. Hogy majd lesz magyar egyetem a legjobb ötszázban? Akár a legjobb háromszázba is bekerülhetnek bizonyos listákon, de ez valóban megér félbillió forintot? Sokkal olcsóbban be lehetne juttatni (gyakorlatilag ingyen) egy magyar egyetemet a legjobb háromszáz környékére, ezt sokan kiszámolták már, formálisan egyesíteni kellene néhány budapesti egyetemet és csókolom. Ha mondjuk háromszor-négyszer ekkora lenne a Fudan Hungary, ugyanezekkel a fajlagos mutatókkal, akkor Európa egyik legmenőbb egyeteme lenne, de 55 professzor, akár negyedmillió dolláros fizetéssel, kevés a legjobb kétszázhoz."

Szóval egyenlőre nem tűnik szimpatikusnak a projekt, de meggyőzhető vagyok, tekintve, hogy nagyon keveset tudunk róla.
Az igazság az, hogy ez tipikusan az az ügy, aminek megvannak az előnyei és hátulütői, és normális országban tisztességesen meg lehetne vitatni.
Magyarországon azonban a hosszú évek során az ellenzékben felgyűlő frusztráció (pl. CEU-ügy) és a mindkét oldalon felgyűlő gyűlölet ezt lehetetlenné teszi.

Glokta 2021.06.07. 00:25:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A nyugati vakcinák nem megrendelésére viszont egyszerűen nem látok más valamennyire is hihető magyarázatot, hogy Orbán megsértődött a Nyugatra, és 'bosszúból' mindent feltesz Kínára. A Magyarország nézőpontjából teljesen felesleges vétók is azt mutatják, hogy felhagyott a 'egyensúlytartás' (vagy pávatánc, kinek hogy tetszik) politikájával.
Ha egy kelet-ázsiai ország miniszterelnöke lenne, akkor ezt meg tudnám érteni és értelmes stratégiának tűnne, de Európa közepén nagyon nem az.

6.Lenin 2021.06.07. 09:31:34

@Glokta:

Azért van egy lényeges része ennek a kapcsolatban. Kína a jövő, Amerika lassan lefelé megy. Nem mind1, hogy Kína, és az EU (ha marad még akkorra)ki lesz a hídfő. Mo profitálhat ebből (gazdaságilag).
A nyugat leáldozóban van. Itt vedd figyelembe, hogy ekkora birodalmak akár több száz év alatt szoktak padlóra kerülni, de , ha figyelembe vesszük, ezek az idők mára rövidülnek, akkor 1-2 száz év kell mire végleg összeomlanak.

Nem véletlen, hogy az EU is kekeckedik velünk, ők tudják a lényegét. Nem szeretnék, ha Mo ezekből jól jönne ki.
Én ezért inkább azt mondom, hogy ennek pont itt Európa közepén van igen is nagy értelme. Orbán mindig is jól látja a jövőt. Ez nem sértődés kérdése. Ez egy nagy politikusi erény.
süti beállítások módosítása