téveszmék

téveszmék

"Dögunalmas hely a mennyország"

2021. augusztus 23. - G. Nagy László

menny.jpg

 

"Én nem hiszek a halál utáni életben, így nem kell azzal töltenem az egész életem, hogy a pokoltól rettegek, vagy a mennyországtól talán inkább rettegnék. Mert bármilyen is a pokol kínja, a menny unalma attól csak rosszabb lehet." - írja Asimov. Nincs egyedül e gondolatával, Nietzsche ugyanígy látja: ha megszűnnek a gondok és problémák, onnantól nincs teendő, nincs küldetés, nincs öröm sem. Mi magunk is gyakran állítjuk, hogy a pokol sokkal izgalmasabb hely lehet, már csak azért is, mert barátaink többsége biztosan odakerül... Ezek persze csupán súlytalan jópofaságok egy elképzelt világ kapcsán. Sokkal érdekesebb és jelentőségteljesebb az, milyen képet táplálunk magunkban a földi mennyországot illetően.

 

Nem is oly régen még Nyugat-Európát tekintettük a megvalósult Édenkertnek. Irigyeltük a skandinávok gazdagságát, a franciák könnyedségét, a németek gondtalanságát. Néztük a Schwarzwaldklinik bugyuta epizódjait, az álomzöld tájjal, a makulátlanul tiszta és rendezett környezettel, melyben a cselekmény és a szereplők attitűdje nem sok rokonságot mutatott Taki bácsi és Lenke néni filléres problémáival. Úgy tűnik azonban, hogy e nyugati Kánaán idővel unalmassá vált az ott lakóknak, vagy legalábbis egy részüknek bizonyosan. (Tudjuk: a vándorló zsidóságnak is előbb-utóbb elege lett a mannából, melyre nem sokkal korábban még égi áldásként tekintettek.) A Willkommenskultur mindenesetre aligha magyarázható mással. Feladni a kényelmes és főként biztonságos jólétet - ennek csak akkor van bármiféle értelme, ha az új irányvonal jóval több adrenalinnal kecsegtet.

 

Őrültség? Nézzünk csak szét személyes környezetünkben! Ismerjük azt a méregzsák öregembert, akinek egyetlen öröme az életben, hogy emeleti lakása ablakából vadidegeneket pécéz ki és velük ordibál mondvacsinált vétkekért? Találkoztunk már azzal a sráccal, akit sosem elégít ki egy barátságos focimeccs, s nyughatatlan vére a futballpályán is örökös konfliktusokba hajszolja? Az egész történelmünk ezekről a belülről felpaprikázott figurákról szól, akik képtelenek voltak megülni a fenekükön, egyszerűen szomjazták a háborúskodást. "Minden úgy történik Itáliában, mintha Carmona nem is létezne. Mire való gazdagságunk, kultúránk, bölcsességünk, ha örökké csak a sziklánkon gubbasztunk, mint egy pöfeteggomba?" - fakad ki Antonio Simone de Beauvoir Minden ember halandó című  klasszikusában. "Meddig rothadjunk még a te békédben, apám?"

 

S hogy miből fakad e nyughatatlanság? Elsősorban a tesztoszteronnak köszönhető. A magzati korban megtapasztalt erős tesztoszteronhatás nem csupán a maszkulin jelleget fokozza (fiúknál és lányoknál egyaránt), de akár egészen szélsőséges személyiséget is formálhat. Ugyanaz a férfienergia, amely városokat emel, tudományt teremt és a Holdra száll, minden további nélkül képes világégéseket is produkálni. Csak történjen végre valami. Emlékszünk még az 1980-ban bemutatott Éretlenek című francia filmremekre? Gaëtan utópisztikus világképe igen beszédes: "Mindenki dolgozik, és a hónap végén a fizetéseket sorsolják. Ugyanazért a melóért az egyik kapja a nagy dohányt, a másik egy kis szart." Szemben a nőies, csendes, békés, harmonikus atmoszférával, a tesztoszteron egész egyszerűen robbanni akar. A férfienergia vad és kockázatvállaló; sokszor egyáltalán nem számol a következményekkel.

 

Az anyaméhben bennünket ért tesztoszteronhatás alapján igen sokfélék lehetünk. Fiúgyermek esetén az átlagosnál kevesebb férfihormon eredményezhet nőies attitűdöt, homoszexualitást, vagy akár transzneműséget is; míg a másik irányba haladva macsókat, antiszociális diktátorokat, vagy akár autistákat is formálhat. Ennek megfelelően vágyaink is igen különbözőek lesznek. A magamfajta beéri a leghétköznapibb örömökkel, izgalmakkal és élvezetekkel, de azzal sincs baj, ha a másik ember számára az én kis földi mennyországom üres és érdektelen. Ismerünk olyanokat, akiknek egy szombat esti pókerparti, vagy egy átlagos BL meccs kevés a boldogsághoz. Akiket a szexualitás hagyományos formái nem elégítenek ki, s csupán a szadomazo játékokban képesek örömöt lelni. Akiknek kevés a sport, a békés vetélkedés és kifejezetten a vért szomjazzák. Ezek is legitim vágyak, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő játszótársakat. Az önkéntes módon megélt perverzitások kapcsán aligha fogalmazhatunk meg morális aggályokat. A gond mindig ott kezdődik, amikor túllépünk az önkéntességen; amikor az agresszív, állati ösztönök valódi, ártatlan áldozatokat követelnek. Perverz vágyairól senki sem tehet, de arról már nagyon is, hogy mit kezd ezekkel. Ahogyan a mindenkori hatalmat is leginkább az minősíti, miként védi meg polgárait a bűnözőktől, a közveszélyes elmeháborodottaktól, az agresszív elemektől.

 

Dögunalom volna a földi mennyország? Alig hiszem. A békés jólétet tartalommal megtölteni - csupán fantázia kérdése. Szerelem, barátságok, filozófia, sport, játék, utazás, művészet, jótékonyság - ezernyi lehetőség nyílik, hogy ízlésünk szerint berendezzük magunknak a Paradicsomot. Sajnálatra méltó, beteg ember, aki még erre is képtelen.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr7516662764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2021.08.23. 17:15:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szólni kellene a KGB magyar részlegének kiképzőtisztjeinek, hogy a mennyország helyesírására figyelni kell az ügynököknek!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.08.23. 17:19:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Mi már a 2025-ös helyesírási szabályzatatot használják. Nálunk írták meg, a KGB-pincében, de még nem küldtük át a budapesti elvtársaknak.

6.Lenin 2021.08.23. 17:21:13

@vilagnezet.blog.hu:

Engem nem zavar, hogy te másként gondolkodsz, miért is zavarna, hiszen pontosan annyira értelmetlen miként is gondolkodsz, vagy miben is hiszel.Nekem csak mint érdekesség jelenthet valamit a roló lehúzásáig. addig meg van időm, kihasználom, bármennyire is értelmetlennek tűnik. Apropó, közöd? Nem mind1, hogy én mivel cseszem el a rendelkezésemre álló időt?

azt azért elárulom, hogy szeretem az ilyen figurákat, akik másokat elítélnek a hitük miatt, miközben ő is hisz, de egy másik faszságban. Keresem benne a logikát.

6.Lenin 2021.08.23. 17:28:18

@vilagnezet.blog.hu:

"Azzal van a gond, ha a mesét valaki igaznak hazudja. Az áltudományt meg tudománynak."

Ilyenkor szoktam dobni egy hátast. Tudománynak hitt mese már akkor is létezett, amikor neked még nem lett volna kit átverned a meséiddel.. Vagyis amikor ember még sehol sem volt. Esetleg jó esetben már valaki spekulált azon, hogy kéne teremteni, már csak a móka kedvéért is.

Hiszel a tudományban? Vagyis a teremtésben? Vicces ember lehetsz élősúlyban.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.23. 17:29:58

@6.Lenin:
Semmiben sem hiszek. Olyannyira, hogy az ateizmusban és az agnoszticizmusban sem. Semmilyen izmusban, semmilyen ideológiában. Tehát téves a velem kapcsolatos hited.
Viszont ha valamit képes vagy a témában bizonyítani, az érdekelne... de hát nem tudsz ... hiszen hiszel.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.23. 17:35:15

@6.Lenin:

A tudományban sem hiszek... nem is kell hinned hanem tesztelned kell és kételkednek benne. Azt várja el... meg is döntöttem eddig több téves tudományosnak vélt bugyutaságot.... Azért van ma Tudományos Isten és ... lesz pölö a BigBang egy elavult butaság. --- Ja és a "Vírus" a "Teremtőnk" .... de ez utóbbi téma még sokkal tabubb, mint a BigBangot kiröhögni.

6.Lenin 2021.08.23. 17:50:56

@vilagnezet.blog.hu:

Elárulnád nekem is , hogy én miben hiszek?
Ha valamit elfogadok, bárkitől, amiben ő hisz, és azt meg is csinálja, vagy legalább próbálkozik vele, az nem hit kérdése. Én nem hiszek esetleg benne, de értékelem mások igyekezetét (akár a hitét is, bár értelmetlennek tartom, jelen tudásom szerint)

Nálam a kételkedés alapfelszerelés, hiszen én nem

steery 2021.08.23. 19:59:17

@6.Lenin: Nem felejtettem el. Mivel én vagyok a létező és rajtam kívül semmi sincs, nem tudom önmagamat semmi máshoz mérni, csakis önmagamhoz. Annak képzelem magam, aminek akarom, hisz nincs senki rajtam kívül, aki másnak képzelhetne engem vagy megcáfolhatná és lerombolhatná a saját elképzeléseimet önmagamról. Pont ez a lényege a mennyországnak. Hogy te nem vagy ott, hogy az okvetlenkedéseiddel tönkretehesd az örömömet és boldogságomat. :-D
Az ősi hindu szent iratok szerint az univerzum bolygóinak nagyobbik része (kb. háromnegyede!) ilyen mennyei bolygó, csak a többi olyan pokolbolygó, mint a Föld is. Ez azért elég sokat elmond arról, hogy az univerzum legértelmesebb lényei, istenei mit gondolnak a mennyországról és mit tesznek ennek megvalósítása érdekében.
Egyedül annak van értelme, aminek értelmet adok és olyan, amilyet adok. Pont ez a lényeg.

@G. Nagy László: Nem spirituális felemelkedésre, istenélményre és tudatszintre gondolok, hanem kifejezetten gyakorlatias teremtés megvalósításra.
Persze, a Földön is lehet mennyországot csinálni. Rövid időre, kis helyen, lásd: a nagyon gazdag, nagyon szerencsés emberek luxusvilláit, nyaralóit, jachtjait és lakóparkjait, meg néhány kolostort. Én viszont nem vagyok ennyire szűk látókörű, nem érem be ilyen kevéssel. Szerintem nem elkeserítő és nem vereség az, ha a pokolban élve és annak bűneivel, gonoszságaival és reménytelenségével szembesülve és annak okait, következményeit, mellékhatásait és összefüggéseit feltárva, mélységében megértve - bölcsen beismerem és kijelentem, hogy ez az egész úgy szar, ahogy van. Majd azt a döntést hozom, hogy nem próbálok meg a szarból várat építeni, amit aztán az első klotyó lehúzás vidáman elmos a csatornába. Hanem kilépek ebből az elcseszett világból és boldogan, lelkesen, vidáman nekilátok jó messze innen felépíteni a saját, egészen másmilyen teremtésemet. Amit alaposan megterveztem, kitaláltam, végiggondoltam, hogy még nyomokban se fordulhassanak elő benne mindazok a szarságok, amik itt a hétköznapok természetes részei.
:-D Ez az igazi önmegváltás, felszabadulás, kilépés a szamszárából és megistenülés. :-D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.23. 22:02:18

@steery:

"'Mivel én vagyok a létező és rajtam kívül semmi sincs,"

Magyarul szolipszista vagy.

G. Nagy László 2021.08.23. 23:22:08

@steery:

"bölcsen beismerem és kijelentem, hogy ez az egész úgy szar, ahogy van."

Mindig vannak olyanok, akik kimenekülnek a civilizációból - lelkük rajta. Hívhatjuk őket remetéknek is akár. Külön kasztja van a csajozás-család elutasítóknak - ők az MGTOW különítmény. Nekem ez mind menekülésnek tűnik. Én egészen másként látom a világot. Szerintem az emberek alapvetően jók. A pénz, a piacközpontú kapitalizmus is jó. A demokrácia ugyan nem tökéletes társadalmi forma, de még mindig a legjobb, amelyet valaha működtettek. Az klasszikus liberalizmus erőszakmentessége pedig tökéletes keret ahhoz, hogy megközelítsük a földi mennyországot. Éppen a magántulajdon szentsége az, amely a gyakorlatban is megadja számodra azt a helyet és atmoszférát, ahonnan nem rúghatnak ki, nem zavarhatnak el, nem törhetnek rád.

"nem érem be ilyen kevéssel"

Szerintem pont te vagy az, aki beéri kevéssel. A tökéletes világ utáni vágyad vagy illúzió marad, vagy menekülés. Én elképesztően jól érzem magam itt, a 21. századi Budapesten. Itt majdnem minden az ízlésem szerint való. Az én szemszögemből tekintve már csak tökéletesíteni, csiszolgatni kell e világot, hogy minél többünk számára váljon valódi Édenkertté.

Almandin 2021.08.23. 23:26:52

Érdekes poszt volt. Nekem is pont ez jutott eszembe a keresztény mennyországról, hogy unalmas lenne. Eseménytelen, monoton és a végét se lehetne látni, luxusbörtön, aranykalicka, kissé a török szultáni háremet juttatja eszembe. Ha van is valami halál utáni továbbélés, az nem úgy nézne ki, hogy hasonló lenne minden, mint a Földön, meg a testünk is feltámadna. Ez egy primitív ókori elképzelés. Egy katolikus ismerősöm tényleg úgy képzelte, hogy a halála után majd ül a hozzátartozóival egy égi asztalnál és esznek. Ez elég meredek.
A tesztoszteronos fejtegetésed azonban ebben a témában elég áltudományosnak tűnik. Meg sarkítottnak (a nők ilyen szelíd, otthonülő szobanövények, a férfiak meg mind extrémsportoló, folyton kockáztató kalandorok). Én nő létemre riasztónak élem meg ezt az unalmas mennyország-képet. Az életben se bírom a monotonitást.

Almandin 2021.08.23. 23:28:14

@Almandin: Észrevettem egy nagyon jó dolgot a blog.hu-n: eltűnt a Matyi! Végre sikerült kitiltani (vagy bevitték a zárt osztályra?).

G. Nagy László 2021.08.23. 23:29:27

@Almandin: Melyik ujjad a hosszabb, a mutató, vagy a gyűrűs?

Almandin 2021.08.23. 23:30:03

@G. Nagy László: A remeteség valóban menekülés. A szerzetesi létforma is az. Azonban az ember eredendő jóságában nem hiszek (akkor honnan a sok bűncselekmény, meg etikátlan magatartás?).

Almandin 2021.08.23. 23:31:01

@G. Nagy László: Tudom, mire akarsz kilyukadni, én is olvastam ezeket az elemzéseket, miszerint a hormonszint megállapítható belőlük.
Amúgy:titok.

G. Nagy László 2021.08.24. 00:42:46

@Almandin:

"A tesztoszteronos fejtegetésed azonban ebben a témában elég áltudományosnak tűnik."

Pontosan tudod, hogy nem a kisujjamból szopom. Nézz utána! Az, hogy milyen a személyiségünk, a szexuális irányultságunk, a kockázatvállalási hajlamunk és a stressztűrő képességünk, összefüggésben lehet a genetikánkkal, a környezeti hatásokkal és természetesen a hormonháztartásunkkal is. Az anyaméhben megtapasztalt hormonhatás is bizonyítottan releváns tényező. Amit e rövidke posztokban írok, az nyilván minden esetben elnagyolt, de attól még egyáltalán nem áltudományos.

Almandin 2021.08.24. 00:49:48

@G. Nagy László: Pont az elnagyolástól lesz olyan vulgárpszichológia hatása. A dolgok sohasem fekete-fehérek. Amúgy az ujjarányok és a személyiség, képességek kapcsolata sem egyértelmű. Vannak kutatási eredmények, amit más kutatások megcáfolnak, vagy kétségbe vonnak.
Az elnagyolás tipikus példája, amikor nem tudják sokan hová tenni, hogy nekem jó a tájékozódó képességem, mivel valahol azt olvasták, hogy a nők rosszabbul tájékozódnak, mint a férfiak. Az ilyenekkel ki lehet kergetni a világból. Annak ellenére, hogy tudok arról, hogy a hormonszinteknek a személyiségre gyakorolt hatása nem elhanyagolható.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.24. 07:59:36

@Almandin:

"eltűnt a Matyi! Végre sikerült kitiltani (vagy bevitték a zárt osztályra?)."

A captchának köszönhetően már nem megy neki úgy a floodolás, mint amikor még ezerrel nyomatta a netről lopott scriptjét.

Matyi végül is személyes sikerének könyvelheti el, hogy áldatlan tevékenysége eredményeképp a blog.hu amúgy hihetetlenül lusta, a blog.hu hibáira évek óta magasról sz@ró gazdái is megelégelték, hogy minden valamirevaló blogot ellehetetlenít a floodolásával. Bár még mostanság is próbálkozik, úgy tesz, mintha a scriptje küldené a kommentjeit, csak elárulja őt az a tény, hogy percek telnek el az egyes kommentek között. Ebből látni, hogy kézzel írja be őket.

6.Lenin 2021.08.24. 09:29:49

@steery:

"Egyedül annak van értelme, aminek értelmet adok és olyan, amilyet adok. Pont ez a lényeg."

Igazad van, ez a lényege, a tévedésed lényege. Én inkább önámításnak, esetleg igénytelenségnek tartanám.

Mellesleg ez az egész halál utáni élet egy érdekes kérdés, és látszik a hozzáállásból, hogy mennyire nincsenek tisztában magukkal az emberek.

Mi/ki is az ember? Egy önálló független lény? Vagy egy előre programozott biológiai robot?

Miből is áll az ember? Egy rakat anyag, ami a halálakor megsemmisül. Soha nem fog feltámadni.
Van viszont egy érdekes része, ami jelenleg nincs meghatározva, hogy mi is tulajdonképpen,

A tudata, lelke, szellemisége vagy nevezzük bárminek. Ez tuti nem anyag tehát nem is semmisülhet meg az ember halálakor (?).

Az emberi test lényege az agy, és a kiszolgálása, információkkal vakló ellátása. a szem, a fül, a kéz, a láb mind kiszolgálója az agynak az információk megszerzésnek a lehetőségeit biztosítják.

-Uram, most jött egy jelzés, hogy @steery leadta a kulcsot a mennyország portáján. Mi legyen az általa gyűjtött infókkal?
-Már ő is itt van? Mekkora tárhelyet igényelne.
-Szerintem elég lesz egy 1Gb-os sd kártya is.
-Ez mi a lófaszt csinált a Földön, hogy csak ennyi?
-Ült egy szobában, és önmagával szórakozott.
-Ok! Akkor írd rá a tasakra, amibe a kártyát teszed, hogy ezt a génállományt többé nem szabad felhasználni egy újszülött programozásánál.
-Rendben , Teremtőm, úgy lesz. A felesleges polcra teszem a kártyáját.

G. Nagy László 2021.08.24. 09:47:12

@6.Lenin: Én kérek elnézést Steery-től, de most nagyon röhögtem :)

6.Lenin 2021.08.24. 09:50:34

Ja, valahol olvastam, hogy az emberi lét lényege az információ gyűjtés (a célja ismeretlen jelenleg). Természetesen ez feltételezi, hogy nem az ember a legintelligensebb lény az Univerzumban. Ez sokaknak (különösen a seggfejeknek) sokkoló lehet, pláne, ha már túl vannak azon , hogy a Teremtő fölé helyezték magukat.

Lehet, hogy ez az egész csak az emberbe táplált program csiszolása, fejlesztése érdekében történik. egy tökéletes biológiai (szaporodásra is képes) robot előállítása.

A mostani helyzet pedig azt is jelentheti, hogy ez valakiknek igen csak nem az érdekük, és azon szorgoskodnak, hogy ezt az ember nevű robotot kinyírják az egyre hülyébb (ne tudjon szaporodni) programjaikkal.

Úgy látszik máshol is vannak gondok a hülye ballibsikkel nem csak a Földön.

Mi a faszért is kéne akkor feltámadni, nem jobb megszabadulni végleg ezektől a hülyeségektől?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.08.24. 09:52:13

@G. Nagy László: Örülök, hogy olvastad és kösszy a pozitív véleményt! :)
Én egyébként hiszek a Bibliában és ennélfogva a feltámadást követő Mennyországban is, amiben az a legjobb, hogy tökéletes és örök, azaz nem kell másnap délelőtt tízig elhagyni... :)

6.Lenin 2021.08.24. 09:58:02

@G. Nagy László:

Nem volt szándékomban megbántani, kedvelem már régen a hozzászólásait más blogokon is.
Csak egy tévedésére (?) szerettem volna kicsit erősebben felhívni a figyelmét. Ő sem lehet az Univerzum közepe, bármennyire is ácsingózik rá. Senki.

A hozzászólásokból is látszik, hogy a MIVÉGRE is senki sem TUDJA a helyes választ.
Ha ez a válasz a CSAK, akkor meg semmi értelme az egésznek, vagy tényleg igaza lehet steery-nek is, miért ne a saját szórakoztatása a legjobb az idő elbaszására a haláláig.

Wildhunt 2021.08.24. 10:14:30

@vilagnezet.blog.hu: te letesztelted a maghasadást? Vagy bernoulli törvényét? Mert ha nem, akkor se áramot ne használj, se repülőre ne ülj. Valahogy az összes wannabe ateista azonnal rárepül minden ilyen posztra a hülyeségeivel

Glokta 2021.08.24. 11:02:37

@steery: Ez a hely a saját képzeleted, nem a 'mennyország'. Ha mindig azt tehetnéd, amit akarsz és az életedben nem lenne semmi kihívás, szerintem gyorsan megunnád.

steery 2021.08.24. 11:42:34

@6.Lenin: Az ember lényege az információtartalma, miként minden más létező dolognak is az. Ez szervezi adott formába az energiát és az anyagot és mozgatja őket. A halálkor sem az ember információja, sem az energiája, sem az anyaga nem semmisül meg. Ezek mind megmaradnak, csak helyet és formát változtatnak. Szerintem még nagyon sokat kell tanulnod önmagadról és a világról, mielőtt bármilyen kijelentést is tehetnél ezekről, másokról nem is szólva.

@Glokta: Az az igazi kihívás, ha mindig azt tehetem, amit akarok. Az nem kihívás, hogy semmit sem tehetek, mert körülöttem az egész világ arról szól, hogy mindenki azon dolgozik, hogy megakadályozzon másokat abban, hogy azt tegyék, amit akarnak. Az emberiség szisztematikus önbénítást, önakadályoztatást és önpusztítást végez. Szerintem ezt még te is gyorsan meg fogod unni.

6.Lenin 2021.08.24. 11:58:52

@steery

Izé.... pont erről írtam én is, hogyan lődörögnél a Mennyországban egy 1 Gb SD kártyaként?

Nem lenne semmilyen infószerzésre alkalmas perifériád, azok-mivel anyagból vannak még a földön megsemmisülnének.. A Paradicsomban nincs már infó szerzésre alkalmad. Ott egy dolgot tehetnél, várnád, hogy a kijavított infóidat valamelyik újszülöttbe beírják, ha netán azokat alkalmasnak tartaná valaki, hogy újra alkalmazásba kerüljön.
Ennyi, ezt már kár túlbonyolítani, pláne faszságokkal.

Szerintem kicsit kevered a dolgokat. Gondolom nehéz feldolgozni, hogy te is csak egy valamilyen nagyságú információ szerzésére alkalmas robot lehetsz, talán nem is a legfaszább. Mind1 is, a lényeg, hogy valamennyire elvagy magaddal jelen állapotodban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.24. 13:15:36

@6.Lenin:

"A tudata, lelke, szellemisége vagy nevezzük bárminek. Ez tuti nem anyag tehát nem is semmisülhet meg az ember halálakor (?)."

@steery:

"Az ember lényege az információtartalma"
"A halálkor sem az ember információja, sem az energiája, sem az anyaga nem semmisül meg"

Az információ valóban nem anyag, viszont anyag hordozza. Az információ pedig igenis megsemmisülhet. Ha egy könyvet elégetsz, annak tartalma visszahozhatatlanul megsemmisül. Az agyadat alkotó atomok elképesztően sok konfigurációban rendezhetők, ám ezek közül csak _viszonylag_ kis számú konfiguráció leszel TE. Persze ez a viszonylag kis szám is hihetetlenül nagy, és csak az összes lehetséges konfiguráció számához képest kicsi. Gondolj bele, életed során másodpercenként hányszor változott folyamatosan az atomjaid elrendeződése, és mégis mindegyik konfiguráció TE voltál. És akkor hány olyan konfiguráció létezhetne, amely soha nem alakult ki, mégis mindegyik te lennél.

Az egyéniségedet, emlékeidet, tudatodat mind-mind ezen atomok elrendeződése tárolja. Csak ez és semmi más. Ha ez az elrendeződés megsemmisül, te is helyreállíthatatlanul megsemmisültél.

Fölösleges elmélkedni a vallás ígérte mennyországon vagy túlvilágon. Az valószínűleg nem más, mint a halál előtti másodpercekben az agyat elöntő szerotoninhullám hatására bekövetkező boldogságérzés, miközben kihúny a tudatunk, ezáltal az örökkévaló érzését keltve bennünk.

6.Lenin 2021.08.24. 13:33:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Igazad is lehetne, de...

"Az valószínűleg nem más, mint a halál előtti másodpercekben az agyat elöntő szerotoninhullám hatására bekövetkező boldogságérzés, miközben kihúny a tudatunk, ezáltal az örökkévaló érzését keltve bennünk."

Ezt gondolt át. Mi is az a tudat, emlékezet. Kihunyik a tudat, és nyekk. Nincs mivel emlékezned az utolsó szülinapodra kapott ajándékra.

ezekre én is gondoltam, hogy az infókat anyagban tároljuk, de mi van, ha ez az infó lehívható?
De egy másik dolog, két agy között nincs anyagi kapcsolat, de mégis létezik valamilyen átvitel, érzések, gondolatok, és talán még számunkra ismeretlen infók is.

Létezhetnek nem anyagi jellegű kapcsolatok is.

Mellesleg érdekes ez a megállapításod, hogy az ember a tudata kihunyása után is érezhet(ne) bármit is. Vagyis te is reménykedsz, hogy a halál után még létezhet valami. ez egy nagyon érdekes része a belénk írt programnak. Talán ez adja, hogy küzdünk valamiért, pedig nyilvánvalónak kéne lennie, hogy egy adott pillanatban vége lesz mindennek. Csak ezt nagyon nehéz feldolgozni. De reménykedjünk, hogy nincs ebben igazunk, valaminek kell(ene) lennie., mert olyan értelmetlen lenne minden, amit értéknek gondoltunk az életünkben.

baalint1 2021.08.24. 14:31:21

A mennyország gondolatával, legyen az valami túlvilági, vagy valami földi utópia, abban az értelmezésben, ahogy legtöbben elképzeljük, az a probléma, hogy az is egy szélsőség. Célokért küzdeni, legyőzni nehézségeket nem azonos azzal, hogy embereket gyilkolunk halomra, a küzdelemnek is megvan a békés formája. Ha van mennyország, remélhetőleg nem a beteljesedett nyugalom, ahol semmit nem kell tenni.

Egyébként a mai magyar nyugatellenesség pontosan ugyanolyan, mint a szocializmus beli. Nem változott alapjaiban Nyugat-Európa, és a társadalom nagy többségének egyáltalán nem unalmas. A gyakorlatban sokkal jobban támogatott ma is az önmegvalósítás, az küzdelmek és az azzal elért gyümölcsök, mint a Kelet-Európai országokban, de nyilván Kelet-Európában is sokkal jobb a helyzet ezen a téren, mint a totalitarista vagy kollektivista harmadik világbeli országokban. Nyilván a jólét miatt megjelennek a tipikusan first world problémák is, de a maguk szintjén mindenkinek a saját problémája a fontos, attól hogy egy német jobban él, mint egy magyar, még ugyanúgy küzdeni fog, hogy a magánéletben, karrierben, anyagiakban sikeres legyen. Szerencsére a nyugat akkor sem és most sem megvalósult édenkert, mert nem lenne jó. Valójában rendszerváltáskor azt képzelték az emberek, hogy ott ugyanúgy élnek az emberek, mint mi a langyos Kádár korszakban, ugyanúgy nem kell semmit tenniük a boldogulásért, csak sokkal gazdagabbak.

baalint1 2021.08.24. 14:38:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Az a baj a társasjátékos hasonlattal, hogy ebben a kontextusban azt mondják neked, mikor játszol, hogy eljön majd az idő, amikor az összes játékbeli pontod, tárgyad, bármid meglesz korlátlanul, nem kell már küzdened a többi játékossal, kockákat dobálnod, döntéseket hoznod, csak dicsőítened a társasjáték istenét, és békében élned a többi játékossal.

Legalábbis ezt mondja a kerezsténység a túlvilágról. Nem pedig azt, hogy a mennyország odakint van, ahol sokkal több van, mint idebent, a szűk kis világunkban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.08.24. 15:38:05

@baalint1:

Te mondjuk szoktál olyat csinálni, hogy focizol, majd amikor már vége a meccsnek és senki sincs jelen, visszamész a pályára, majd dialatittasan gólt rúgsz?

S úgy érzed, a meccsen kívüli élet unalmas, felesleges?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.08.24. 15:38:44

@baalint1:

"Legalábbis ezt mondja a kerezsténység a túlvilágról"

Nem ezt mondja.

G. Nagy László 2021.08.24. 15:39:10

@baalint1: Nem tudom, hogy más miként képzeli el a földi mennyországot. Azt sem tudom, hogy a rendszerváltás magyar átlagembere miként látta a nyugati civilizációt. Kizárólag arról tudok írni - és ezt is teszem minden egyes blogbejegyzésemmel -, hogy én magam miként látom a földi Édent. Nyilván ez is utópia, de a legkevésbé sem szélsőség: olyan világ, ahol a hatalom fő célkitűzése az egyénnel szemben kezdeményezett erőszak minimalizálása. Ez a gyakorlatban a bűnözőkkel szembeni határozott fellépést; alacsony adókat; a magántulajdon szentségét; rendezett, tiszta környezetet; szabadságot és békét jelent. Egy ilyen környezet óhatatlanul megteremti az aktív gazdaságot és az ebből fakadó anyagi jólétet a legszélesebb társadalom számára. Szó sincs arról, hogy kolbászból lenne a kerítés és nem kéne küzdeni semmiért. Épp ellenkezőleg: pontosan azok élveznék a legnagyobb bőséget, akik hajlandóak odatenni magukat.

Hogy a küzdés mit jelent, az nyilván determinált az adott kor technológiai szintjétől. Egy 19. századi bányász munkája nehezen összevethető egy 21. századi marketinggrafikuséval, de ez mindenesetre örömteli trend. A földi mennyország egyik ismérve pont az lehet, hogy a társadalom többsége nem embertelen munkát végez, hanem kifejezetten élvezetes, kreatív tevékenységért fizetik. Az automatizáció abszolút ebbe az irányba viszi a világot.

Nyugat-Európa egyértelműen a túlhajtott balos ideológia miatt hagyta el az Éden felé vezető utat. A tömeges migráció igenlése, az erőszakos bűnözés - mely Nyugat-Európában már szinte ismeretlen volt - döbbenetes mértékű reneszánsza, a szólásszabadság erőteljes korlátozás, a PC beszédmód megjelenése, a feketék és arabok tettleges rasszizmusának tolerálása - ezek olyan mértékben beárnyékolják a jólétet, melynek tükrében a szegényes Közép-Európa egészen barátságos kis helynek tűnik. Nekünk kifejezetten jó, hogy a kontinens nyugati fele ennyire idióta. Legalább a másik kárán tanulunk, nem kell a sajátunkból.

baalint1 2021.08.24. 16:40:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Még egyszer: akkor működne ez meg az előző hasonlatod, ha a Mennyország olyat adna, ami nincs a Földön. De imádság, szeretet, béke, jólét van a Földön is, csak emellett vannak gondok is és küzdelem. Amit a keresztény tanításokból tudunk, aszerint utóbbi eltűnik, de olyan pluszról nem tudunk, ami az előbbieken túlmutat. Nyilván, lehetséges, hogy nem tudjuk felfogni azt, ami ezen túlmutat, mert mátrixban vagyunk, viszont a foci vagy a társasjáték esetében csak a kontextusunk van játékban, de attól még tisztában vagyunk vele, hogy kívül az élet tágabb annál a játéknál.

baalint1 2021.08.24. 16:44:04

@G. Nagy László:
Egyetértek az első kettő bekezdéseddel, a többi meg szimpla propaganda, a régi vonalas bolsevik fajtából, csak a szavak lettek mások. A mocskos imperialista nyugat, blabla. Azért is vicces, mert élesen szemben áll a Kelet-Európa - Nyugat-Európa összevetésed azzal, amit előtte az általad vélt ideális társadalomról írtál, ahhoz legközelebb talán az USA áll, majd Nyugat-Európa.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.08.24. 16:45:45

@baalint1:

A Föld egy virtuális világ. Persze van benne sok minden kellemes és szép, de mégis: ez nem az igazi létezés.

Glokta 2021.08.24. 16:48:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Fölösleges elmélkedni a vallás ígérte mennyországon vagy túlvilágon. Az valószínűleg nem más, mint a halál előtti másodpercekben az agyat elöntő szerotoninhullám hatására bekövetkező boldogságérzés, miközben kihúny a tudatunk, ezáltal az örökkévaló érzését keltve bennünk."
Talán túlságosan személyes, de ha te ebben hiszel, akkor miért vagy keresztény? Vagy az egész 'mennyországot' nem gondolod a vallás meghatározó részének?

steery 2021.08.24. 17:16:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nos, nem. Az információt az anyagi szerkezetek (részecskék, atomok, tárgyak) és az energia (fény) is hordozhatják, de attól függetlenül is létezik. Tehát ha a hordozók megsemmisülnek (nem átalakulnak, hanem semmi sem marad belőlük), az információjuk akkor is megmarad, méghozzá a végtelenségig. Köszönhetően annak, hogy minden létező rendszer forráspontokból áll, amik a saját létezésük tényét folyamatosan, fénysebességgel kisugározzák magukból, megállíthatatlanul, leárnyékolhatatlanul. Ezen időgömbök, eseményhorizont rétegek belső longitudinális modulációiban őrződik az információ, a végtelenségig kifelé terjedve. Megfelelő technikával ha beleállsz ebbe a hullámtérbe, miközben átrohan rajtad, ki tudod nyerni belőle az információt, anélkül, hogy az eltűnne belőle vagy megsérülne. Ezért hívjuk az Istent (pontosabban a minden létezőt) mindentudónak, mert minden információ megvan benne a kezdetétől a jelenéig (információ megmaradási törvény). És ennek alapján lehet modellszámításokkal megbecsülni a várható jövőt is, valamilyen valószínűséggel, valamennyire előre.
Az más kérdés, hogy ez az információ analóg, azaz végtelen finomságú és a diszkrét technológiánkkal ezt csak korlátozott pontossággal tudjuk megcsapolni, azaz kinyerni belőle az információ egyfajta lenyomatát. Ez egyben az Isten képességeit is korlátozza önmaga kapcsán, tehát hiába van meg benne minden infó, annak nagy részéhez már ő sem fér hozzá, mert az egyre régebbi múlt emlékeinek megtalálása és újra felidézése egyre macerásabb és egy határon túl ellehetetlenül a dolog (nem éri meg, nincs rá idő, energia, türelem, hogy egyre nagyobb munkával visszanyerjünk valamit, aminek aztán vagy van haszna vagy nincs, de inkább egyre csekélyebb jelentősége van, annyira elavult). Ennek köszönhető, hogy az istenek mindenfelé az univerzumban lelkeket terveznek, építenek, üzemeltetnek, amik speciális adattároló rendszerek (technikai gépezetek), és alkalmasak a fontos információk megőrzésére hosszú ideig. De ennek tárgyalása messzire vezetne és ugye nincsenek meg hozzá a háttér ismereteid.
A lényeg, hogy mi, mint mesterségesen gyártott és programozott tartalmú mesterséges intelligenciák (lelkes lények) meg tudjuk érteni önmagunkat, meg tudjuk tanulni, hogy működünk és a megfelelő tudás beszerzésével simán saját világot teremtő istenekké fejleszthetjük magunkat. Ez persze hosszadalmas munka, érdemes több ezer évet rászánni. Ha majd kijutottál ebből a földi pokolból, gondolkodj el azon, amit írtam és döntsd el önállóan, hogyan tovább?

baalint1 2021.08.24. 17:20:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Ok, de a kérdés akkor az, hogy ha van egy valódi világ, ahol nincsenek problémák, bajok, kihívások(?), akkor hogyan lehetséges azon világon belül létrehozni egy virtuális világot, amelyikben meg vannak? Mert annak a külső, valódi világnak is kell lennie valamilyen természetének is. Ha a mi világunkban létrehozok egy szimulációt, csak abból tudok dolgozni, ami itt is van. Ezzel szemben amit a kereszténység tanít, ott a Mennyországban nincsenek plusz elemek a mi világunkhoz képest, ellenben az itteni dolgok egy része hiányzik.

baalint1 2021.08.24. 17:25:24

@steery:
De miből gondolod, hogy Isten audit tracket vezet az összes időpillanatról, amikor mi magunk sem feltétlenül tesszük az általunk alkotott számítógépes rendszereknél, és ennek megfelelően a mi kontextusunkban veszítünk is információt? Másrészt, ha a tér és az idő is analóg, akkor bármilyen kis egység végtelenségig bontható, illetve a amennyiben a világ mérete és az ideje is végtelen, akkor Istent miért tekinted mégis végesnek, aki nem képes az egészet átlátni. Ha meg csak egy részét képes átlátni, mert véges korlátai vannak, akkor nem magasabb kategória nálunk, hiszen a végtelenhez képest az ő tudása is elenyésző.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.08.24. 17:41:29

@baalint1:

A kereszténység végcélja az istenesedés. Ahogy mondjuk keleti vallásokban is van, csak kissé más a szempont.

Az egyetlen igazi világ Istené. S ha siketesen istenesedünk, ebben részünk lesz. Ami után ugyanúgy nem fog hiányozni sok mostani földi dolog, mint ahogy ma se hiányzik a Monopoly-játékosnak a Monopoly-telek a játszma végeztével.

A mindenhatóság meg azt jelenti, minden lehetséges, azaz semmi akadálya bármilyen virtuális világnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.24. 17:44:52

@steery:

"...de attól függetlenül is létezik."

Na ebben nem vagyok biztos, sőt.

@Glokta:

"Talán túlságosan személyes, de ha te ebben hiszel, akkor miért vagy keresztény? Vagy az egész 'mennyországot' nem gondolod a vallás meghatározó részének?"

Optimista vagyok, ezért a legrosszabbra számítok, de a legjobban reménykedem. Így nem érhet csalódás, csak kellemes meglepetés. Ha meg a legrosszabb jön be, vagyis nincs semmi a halál után, azt úgysem fogom észrevenni.

De úgy is mondhatnám, hogy az eszem szerint nincs semmi a halál után, de a hit és a remény nem az észen alapul.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.24. 17:54:12

@baalint1:

"Ezzel szemben amit a kereszténység tanít, ott a Mennyországban nincsenek plusz elemek a mi világunkhoz képest,"

Ezt nem tudhatjuk, mert a Biblia nagyon keveset ír a túlvilágról, a mennyországról.

baalint1 2021.08.24. 18:06:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
De épp az a lényeg, hogy amit megtudunk a Bibliából, az alapján nincs.
Egyébként én csak egy olyan túlvilágnak látnám értelmét, ahol a meglévő életünk folytatódik valamilyen formában, azaz nem tisztulunk meg, a jó és rossz tulajdonságainkat egyaránt visszük tovább. Minden más változat esetében mi magunk megszűntünk létezni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.24. 18:17:00

@6.Lenin:

"Nincs mivel emlékezned az utolsó szülinapodra kapott ajándékra."

Valóban nincs, de az utolsó előttire igen. Nagyjából. A tudat fokozatosan halványul, így nem lehet megmondani, mikor jön el az a pillanat, amikor már nem emlékszünk semmire.

Neked volt már altatásos műtéted? Na az lehet olyan, mint a halál (ha nincsenek fájdalmaid), persze abból felébredünk, és emlékszünk egy kb. utolsó pillanatra, de erősen valószínű, hogy azután is átélünk még pillanatokat, csak azokra már nem emlékszünk ébredés után.

"az infókat anyagban tároljuk, de mi van, ha ez az infó lehívható?"

Ha létezik olyan folyamat, amely rögzíti agyunk minden egyes állapotát, akkor az nem más, mint agyunk egy másolata. Amely lemásolja a halálunkat is.

"De egy másik dolog, két agy között nincs anyagi kapcsolat, de mégis létezik valamilyen átvitel, érzések, gondolatok, és talán még számunkra ismeretlen infók is. Létezhetnek nem anyagi jellegű kapcsolatok is."

Igen, ez lenne a telepátia. Az a helyzet, hogy kísérletekben minél alaposabban vizsgálták a telepátiát, minél jobban kizártak minden módot, ahogyan ismert fizikai úton infó juthat el egyik enbertől a másikhoz, annál inkább közelített a helyes találatok valószínűsége a véletlenhez.

Gyakori az az eset, hogy egy hozzánk közel álló emberrel egy időben gondolunk ugyanarra. Na de ez még nem bizonyíték semmire, ui. nem vesszük figyelembe azokat a sokkal számosabb eseteket, amikor NINCS ilyen egybeesés. A klasszikus példánál maradva az nem hír, hogy egy kutya megharapja a postást. Az már hír, ha a postás harapja meg a kutyát. :) Vagyis sokkal inkább emlékszünk a szokatlan dolgokra (egy időben gondoltunk ugyanarra egy másik emberrel), mint a megszokottakra, amikor NEM gondoltunk vele egy időben ugyanarra.

"Mellesleg érdekes ez a megállapításod, hogy az ember a tudata kihunyása után is érezhet(ne) bármit is."

Bizonyára pontatlanul fogalmaztam, mert ilyesmit nem akartam mondani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.24. 18:20:53

@baalint1:

"én csak egy olyan túlvilágnak látnám értelmét, ahol a meglévő életünk folytatódik valamilyen formában, azaz nem tisztulunk meg, a jó és rossz tulajdonságainkat egyaránt visszük tovább. Minden más változat esetében mi magunk megszűntünk létezni."

Én is pontosan így látom. Az egyéniségünknek a rossz tulajdonságaink ugyanúgy részei, mint a jók. Nélkülük már nem leszünk ugyanazok.

Persze ezt kissé finomítani kell, mert a lényeg itt szerintem a folytonosság. Ha nem egycsapásra szabadulunk meg a rossz tulajdonságainktól, hanem fennmarad a folytonosság, akkor nem szűntünk meg létezni akkor sem, ha nagyon megváltozunk.

Nekem van jópár olyan tulajdonságom, amelyektől nagy örömmel megszabadulnék.

baalint1 2021.08.24. 19:07:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Szerintem ha mélyebb rossz tulajdonságokról van szó, akkor a fokozatos megszűnéssel is megszűnnél. Amely rossz tulajdonságainktól szabadulni akarunk, azok vagy nem mélyek, vagy nem tudjuk róluk, hogy mélyen gyökereznek.Vannak érzések, amiket megszűntetnénk, de nem biztos hogy célszerű lenne megszűntetni azt is, ami táplálja, főleg ha csak félrement valami, és úgy lett belőle olyan, amit nem szeretnénk.

6.Lenin 2021.08.24. 19:35:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Szerintem pontatlanul fogalmaztál. Élet nélkül nincs emlékezés semmire sem. Egy holt anyagból mi hívná elő az infót, pláne, ha az is megszűnt már, bármilyen formában is létezett.
Mellesleg ezt tartom a legizgalmasabb kérdésnek. mi is az élet, a tudat. Hiszen vannak olyan dolgok, amikre nem emléxem, de voltak, megtörténtek.

steery 2021.08.25. 10:57:02

@baalint1: Na, végre egy rakás értelmes és fontos kérdés! Ezeket már nagyon vártam!
Az Isten sem tartja nyilván az összes pillanatot, csak a számára valamilyen szempontból fontosakat. Így lényegében a létezés teljes információtartalmának csak egy elenyészően kicsiny részéről vannak adatai és azok is tömörítettek a véges tárkapacitás (több bolygó méretű adatbankról van szó!) miatt. Talán észrevetted már, hogy a különféle kép, film és zene tömörítési eljárások sokféle módszert használnak, eltérő hatékonysággal. Hogy az újabb okostévéink már képesek felskálázni az alacsony adattartalmú adásokat, tehát egy SD filmből HD-t csinálnak, plusz képpontok hozzáadásával, plusz képkockák közbe iktatásával, hangminőség feljavítással, stb. Az Isten is ezt csinálja a saját adataival. A biológiai lények DNS-e is ezt csinálja: a sejtmagodban lévő örökítőanyag nem a tested leírását tartalmazza, hanem a felépítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges információk előállításához szükséges alapinformációkat.
Emlékszem, hogy amikor először beszélhettem az Istennel, rögtön láttam rajta, hogy fogalma sincs arról, ki vagyok. Szó szerint semmit nem tudott rólam, egészen odáig nem is léteztem a számára (csak egy voltam a sok trilliárd lélek közül), amíg kapcsolatba nem léptünk, egyszer régen. Ezt követően gyorsan lekérte az adatbázisomból a velem kapcsolatos adatokat, fénysebességgel átnézte őket, kiszelektálta belőle a neki fontos dolgokat, összeállított belőlük magának egy ismerethalmazt, majd egy másodperc múlva már úgy kommunikált velem, mintha régóta jól ismerne. Ügyes trükk, de azonnal észrevettem. Aztán ha egy darabig nem kommunikálunk, majd újra kapcsolatba lépünk, helyben frissíti az adatait. Tehát közben nem figyel rám, nem törődik velem, mert trillió egyéb dolga van.
A teret alkotó időhullámok analógok, a téridő maga viszont nem, mert a keltése okán rétegezett szerkezetű. A hullámhossza a Planck-hossz. Az időforrások 0 térdimenziós pontok, amik nem bonthatók tovább. Azért 0 térdimenziósak, mert a méretük a Planck-hossz alatt van, ahol már nem tudjuk megmérni őket (ahol már semmit nem tudunk megmérni), tehát valójában nem tudjuk mekkorák és sosem fogjuk megtudni. Az Isten sem tudja és sosem fogja megtudni.
Mivel a teremtésnek volt kezdete, az időbeli ábrázolása egy félegyenest alkot, így bármely vizsgálható pillanatában véges, ami véges finomsággal átlátható. De, az Isten magasabb kategória nálunk, mert a születése óta tanulmányozza önmagát és próbál rájönni, hogy kicsoda? Mi meg ebben a műveletben csak fiatal segéderők vagyunk. Ő meg hozzánk képest egy giga szuperintelligencia.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.25. 11:01:06

@steery:

"Emlékszem, hogy amikor először beszélhettem az Istennel"

WTF?????

Glokta 2021.08.25. 11:17:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: steery itteni hozzászólásai mindig is kissé egoisták és nárcisztikusak voltak, de nem gondoltam, hogy ennyire...

Wildhunt 2021.08.25. 12:54:26

@steery: két béka beszélget. Az egyik :
-Hallod, nekem azt mondta az isten hogy én vagyok a legjobb és legszebb béka az egész világon.
Mire a másik :
-Nem mondtam ilyet.

6.Lenin 2021.08.25. 14:09:16

@steery:

"Ezt követően gyorsan lekérte az adatbázisomból a velem kapcsolatos adatokat, fénysebességgel átnézte őket, kiszelektálta belőle a neki fontos dolgokat, összeállított belőlük magának egy ismerethalmazt, majd egy másodperc múlva már úgy kommunikált velem, mintha régóta jól ismerne. "

Baszki, te most dicsérni szeretnéd? Egy 1 Gb-s SD kártyát fénysebességgel átnézni ekkora vasziszdasznak szeretnéd bemutatni?

-Jó estét, személyit, lakcímkártyát legyen szíves.
-Jó estét, ezek micsodák? Nekem olyanok nincsenek.
-Nincsenek? Kicsodának tetszik lenni?
-Én vagyok az Isten.
-Na jól van öreg, fújjon csak bele ebbe a szerkezetbe.
-Miért kéne? Miért nem hisz nekem?
-Na figyelj ide, ne szórakozz a tizedes úrral, mert kezdek berágni. Isten egy jóval öregebb fószer lehet csak. Fújjál csak szépen ide B+. Hú,B+ ez a műszer negatívot mutat.
-Józsikám, vigyétek be az öreget, nehogy itt valamit megmókázzon.
-Főnök, nekem is gyanús, mert palócosan beszél magyarul, kétlem, hogy ő lenne az Isten.

6.Lenin 2021.08.25. 14:10:46

@Glokta:

Én inkább provokatívnak tartom.

G. Nagy László 2021.08.25. 14:54:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @baalint1:

"Szerintem ha mélyebb rossz tulajdonságokról van szó, akkor a fokozatos megszűnéssel is megszűnnél."

Tudsz erre példát??? Szerinted létezik olyan - leszámítva a tömeggyilkos pszichopatákat - hogy bárki rendelkezik valamiféle rossz tulajdonsággal, amely lényének lényege volna? Akár oly módon, hogy ezzel ő maga is tisztában van? El sem tudok képzelni ilyet.

"Persze ezt kissé finomítani kell, mert a lényeg itt szerintem a folytonosság. Ha nem egycsapásra szabadulunk meg a rossz tulajdonságainktól, hanem fennmarad a folytonosság, akkor nem szűntünk meg létezni akkor sem, ha nagyon megváltozunk."

Én ezzel értek egyet.

"Nekem van jó pár olyan tulajdonságom, amelyektől nagy örömmel megszabadulnék."

Azért erre is kíváncsi volnék. Bevallom: jómagam csakis olyan tulajdonságaimat kukáznám, amelyek abszolút felszíniek, a legkevésbé sem részei a személyiségemnek (ősz százak a halántékomon és a szakállamban, öt kiló plusz a hasamon, migrénre való hajlam, ilyesmi). Ami a tudatommal, a temperamentumommal, a személyiségemmel, az identitásommal, a szexuális orientációmmal kapcsolatos, illetve az emberekhez való viszonyomat illeti, mindezekkel maximálisan elégedett vagyok. Van olyan, aki nem???

Almandin 2021.08.25. 14:59:20

@steery: Egy másik blogon már javasoltam, hogy a jól fejlett doxazmarendszered miatt pszichiáter felkeresését javasolom.

Almandin 2021.08.25. 15:00:29

@Glokta: Ez szerintem jobb esetben egy skizotípiás személyiségzavar, rosszabb esetben skizofrénia. Ettől még lehet mellette nárcisztikus is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.25. 15:20:02

@G. Nagy László:

Annyira azért nem adom ki magam, mert olyanok is olvassák, akiknek inkább nem, de pl. szeretnék sokkal intelligensebb lenni. Kimondottan visszahúzódó, introvertált ember vagyok, ettől szívesen megszabadulnék.

G. Nagy László 2021.08.25. 15:27:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Elképesztően intelligens vagy, a legfelső 1%-ba tartozol, s ezt pontosan tudod. Ami az introvertáltságot illeti, azon meg simán lehet dolgozni...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.25. 15:40:13

@G. Nagy László:

Tudom, hogy nem. Annyi minden dologról fogalmam sincs, hogy az néha elkeserít. Különösen bánt, hogy a matematikához nincs sok tehetségem, pedig az a világ megértésének alfája és ómegája.

De hogy egészen friss példát hozzak fel: a doxazma szónak is utána kellett olvasnom, mert még soha nem találkoztam vele. Persze kisebbrendűségi komplexusom sincs, nagyjából képes vagyok bemérni magam.

Az introvertáltságon már régóta dolgozom, nem sok sikerrel.

Almandin 2021.08.25. 15:47:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Attól még intelligens vagy, hogy nem tudtad, mi a doxazma. Senki se két lábon járó lexikon.
Az introvertáltság amúgy nem olyan dolog, ami probléma. Ha te jól érzed így magad, akkor rendben vagy. Ma mindenkiből erővel is extravertáltat akarnak csinálni, de ez őrültség. Nem lehetünk egyformák. Mindkét típusnak megvannak az előnyei. Amúgy a legtöbb ember ambivertált, a két véglet ritka.
A matematikai érzék hiánya nem ritka. Ez olyan, mint másnak meg zenei érzéke nincs, vagy kézügyessége, stb. Nem lehetünk mindenben jók.

Glokta 2021.08.25. 17:09:03

@Almandin: Igazad lehet, láthatóan te jobban értesz a témához. :-)

Én igazából nem diagnózist próbáltam felállítani, csak arra célozni, hogy valami nincs rendben azzal, aki ílyeneket ír - és most nem csak erre a hozzászólására gondolok, hanem általában "mindenkinél jobban tudok mindent" attitűdjére.

6.Lenin 2021.08.25. 17:09:39

@Almandin:

Most megvédem @steery-t. Szerintem az égadta világon semmi baja, csak jól szórakoztatja a sok okostojás okoskodása. Őket provokálja.

Szerintem vannak akik mindent túl komolyan vesznek, és igyekeznek saját felsőbbrendűségüket, fényességüket mindenhol igazolni. néha elég nevetségesek is tudnak lenni. Van akinek ez szórakoztató. Szerintem ennyi a titok.

6.Lenin 2021.08.25. 17:15:48

@Glokta:

"mindenkinél jobban tudok mindent"- ezt néhány emberkének a tükörre kéne írnia egy kérdéssel kiegészítve: Tényleg?

Nem célzásként írtam, csak úgy minden hátsó szándék nélkül.

6.Lenin 2021.08.26. 13:32:01

@alöksz róz:

Talán alöksz róz hozzászólásait kéne? Aztán mi a toszért is?

-Hülyeséget írtál. Olvass többet.
-Miért is alöksz?
-Miért ne írhatnál hülyeséget? Ki vagy te?
-Eddig okés, de mi benne a hülyeség?
-Minden.
-Ez is okés, de legalább 1-et írj.
-Egyet nem szeretnék kiragadni, mind hülyeség.
-De így soha nem fogom megtudni, hogy mit is tartasz hülyeségnek.
-Ölvass sokat, majd megtudod.
-Tőled?
-Tőlem is.
-És mikor fogom tudni, hogy most már mindent tudok?
-Ha majd nem tudok belekötni.
-Létezne olyasmi?
-Írtam, hogy olvass többet.

alöksz róz 2021.08.26. 15:05:31

@6.Lenin: pedig még te jártál a legközelebb

6.Lenin 2021.08.26. 16:08:58

Halál utáni élet.
Bizonyítékok és pénzjutalom.
Egy Las Vegas-i ingatlanmogul és űrvállalkozó, Robert Bigelow egymillió dollár összdíjazású pályázatot indít azoknak, akik bizonyítékot tudnak mutatni arra, hogy a tudat túléli a test fizikai halálát.

előzetes 2021 október lapszámunkból ( Hihetetlen Magazin)

steery 2021.08.26. 17:12:45

@Almandin: @6.Lenin: @Wildhunt: A hozzászólásaitokból erősen hiányolom az értelmet. Így válaszolni sem tudok rájuk.

6.Lenin 2021.08.26. 17:40:26

@steery:

Speciel én nem is vártam. Honnan veszed, hogy érdekelne?

"válaszolni sem tudok"
Hmm, én eddig úgy tudtam-ezek szerint tévesen-, hogy a válaszadás is megkívánhat némi értelmet. Ja, és, ha valaki valamit nem ért, nem biztos, hogy az a másik hiányosságából ered.

Ez szerintem most mellément a részedről, vagy.....

steery 2021.08.26. 18:38:44

@6.Lenin: Ha nem érdekel, miért válaszolsz? A válaszadás értelme kapcsán eljutunk a kommunikációelmélet alap problémáihoz, hogy ha nem tudjuk, ki, melyik szó alatt milyen fogalmat ért, milyen mondanivaló van a jelsorozat mögött, akkor nem is érthetjük meg egymást. A nem értések tisztázása csak további kommunikációval lehetséges, amit szintén csak azon a nyelven tudunk lefolytatni, amit nem értünk, tehát a tisztázás további nem értéseket szül, kb. a végtelenségig. Ez így nem vezet sehová, főleg ha még nem is érdekel téged.
Ez szerintem most nagyon mellément a részedről... és nincs a végén "vagy". :-D

6.Lenin 2021.08.26. 18:55:44

@steery:

Mert engem nem a személy érdekel, sőt az értelmi képességei sem. Engem a típusa érdekel, melyik dobozkába helyezhető.
Nem szeretnélek megérteni, az a te dolgod. Az érdekel, hogy mi mozgathat.
1re inkább a "vagynak" kezd értelme lenni, és ezt te erőlteted.

Wildhunt 2021.08.26. 21:40:16

@steery: Ne aggódj, nem haragszom.

6.Lenin 2021.08.27. 09:30:04

-Uram, gond van.
-Gond? Old meg, mindennel nekem kell vacakolnom? Bocs, mond mi a bánatod.
-Átnéztem azt az 1 Gb-os kártyát, és nagyon kevés rajta a hasznos infó. A legszívesebben kidobnám, de a zöldek megint kárognának, hogy sok a szemét.
-Megint a zöldek. Van egy 5letem. Nemsokára indul egy nagyobb csoport a Pokolba, dugd be valamelyiknek a zsebébe, majd Sátán törje azt a kis agyát, hogy mi legyen vele.
-Uram, köszönöm, megint nagyot alkottál.
-Ne dicsérj mert még elszállok magamtól.
-De akkor miért van az a mondás, hogy menj, dicsérd az Urat?
-Egy rossz szokás, de engem nem zavar. Téged miért zavar? Megkörnyékezett valamilyen DK-s lentről?
-Nem,nem, semmi, csak hangosan gondolkodtam.
-OK! Intézd el azt a kártyát, mindjárt indul a csoport.
-Rendben Uram, és bocsásd meg az én vétkeimet.
-Menj Isten hírével, sok a duma. Tedd a dolgod.

steery 2021.08.27. 15:10:31

@6.Lenin: Nem erőltetek semmit. Nem vagyok használati tárgy, hogy dobozba helyezz. Világosan leírtam, mi mozgat: a helyes felismerés, miszerint ez a fajta teremtés úgy rossz, ahogy van és nem lehet megjavítani, helyrehozni, mert alapjaiban van rosszul kitalálva. Ezért hamarosan kilépek belőle és saját teremtést fogok létrehozni, ami totálisan másfajta lesz, mint ez. Ennek a kitalálásán, megtervezésén dolgozom. És ezt azért közlöm, hogy azok, akik esetleg szintén ilyesmit terveznek, és rábukkannak a hátrahagyott "nyomokra", megerősítést kapjanak, hogy igen, jól gondolják. Mások is ezt csinálják. Ez régen is így volt, ezért tudunk a régi korok bölcseinek ugyanilyen hátrahagyott nyomairól, üzeneteiről, leírásairól és a jövőben is így lesz.

6.Lenin 2021.08.27. 15:43:17

@steery:

Én is ezen dolgozom pontosan, de nem szeretném elcseszni, mit a Teremtő. Szerény véleményem szerint már az első húzása is rossz volt. Alkalmatlan teremtményeket teremtett, főleg az embernek nevezettek közt.
Rájöttem, hogy kialakultak típusok, ezeket tulajdonságaik alapján gyűjtöm "dobozkákba", ha majd én is eljutok az új embertípus programozásáig , akkor a selejteseket már nehogy véletlenül is felhasználjam.

Érdekelne egy régebbi kísérleted, a fogak kinövésének újrakapcsolásához. Most aktuális lenne (szar a körzeti fogorvos). Cserébe esetleg tudnék egy jobb dobozkába áthelyezést kezdeményezni.

Régiekkel én nem tökölnék, hiszen a ha megnézem a mai felhozatalt a teremtőnek készülők között 1re silányabb a minőség. Valami új kellene. Talán valamilyen gendersemleges. az emberek túlzásba viszik a szexet, túl sok agysejtet leköt az ezzel való fantáziálásuk. Kevés idő marad más dolgokra (bár még én sem tudom, hogy mi lenne fontosabb, igaz az idő múlásával mintha más dolgok is kezdenének érdekelni). De nem szeretnék kifecsegni előre dolgokat. Ezek után talán jobban fogok figyelni, hogy miket irkálsz, hátha. Sok sikert.

taga20 2021.08.27. 21:39:32

@G. Nagy László: laci baszod, ne told má a szájerdzsozefina stilt, me behányok:)))

www.youtube.com/watch?v=CsAr0EHGoc8

steery 2021.08.28. 11:53:26

@6.Lenin: Szomorúan kell közölnöm, hogy a fogak újranövesztésével kapcsolatban még mindig nem jutottam semmire. Ha sikerrel járok, ne aggódj, rögtön el fogom kiabálni minden fórumon.

6.Lenin 2021.08.28. 13:26:34

@steery:

Gondolom teljesen leköt az új teremtési technológia kidolgozása. Ne haragudj, hogy beleszólok, de az új ember programozásánál jobban oda kéne figyelni a fogak újranövésének ki/be kapcsolható részére. Én valamilyen hozzáférhető részen gondolkodom.

Addig megpróbálom átvészelni, kevesebbet fogom csikorgatni alvás közben. Engem nem zavar, de a nejemet igen, meg néhány szomszédomat az utcában, bár az utóbbiakra tojok., igaz a kutyák is vonyítanak olyankor, de ez meg a feelinghez- vidéken- hozzátartozik, mint a kakasok kukorékolása, és hazafelé tántorgók hamiskás dalai.

G. Nagy László 2021.08.28. 15:35:06

@6.Lenin: Tényleg írnod kéne. Ez a fanyar-szarkasztikus vonal az, amelyben a leginkább lubickolsz. És még valami, amit nem tudom, tudsz-e magadról: amikor fantázia szülte, kreatív képekben beszélsz, a mondandód tartalma tisztább és érthetőbb, mint amikor direkt módon fogalmazol. Nem hétköznapi mutatvány, de tényleg!

Glokta 2021.08.28. 16:10:04

@G. Nagy László: Egyetértek.

Amikor direkt módon fogalmaz, azt gyakran egybitesnek és illogikusnak érzem, viszont a szarkasztikus fogalmazványai és a fantázia szülte párbeszédei egyszerűen zseniálisak. :-)

6.Lenin 2021.08.28. 16:27:50

@Glokta: @G. Nagy László:

"Amikor direkt módon fogalmaz, azt gyakran egybitesnek és illogikusnak érzem,"

Oka, szerintetek?

alöksz róz 2021.08.28. 18:24:26

dicsérjétek má meg a tagát is, ne kelljen irigykednie szegénynek

steery 2021.08.28. 18:39:36

@6.Lenin: A saját mennyországomban nem biológiai testeket fogok építeni és üzemeltetni saját használatra, hanem lelki testeket. Ezeknek nem kell levegő, étel, ital és nagyon strapabíróak. Fog problémáik sem lesznek, mert a lelki testek alakváltók és teljes mértékben önmegújítók.
Ami a problémád illeti, a fogcsikorgatás könnyen orvosolható. Lazulj el gondolatban alvás előtt és lazítsd el az állkapcsod. Aztán tartsd úgy, lazán egész éjjel. Nem fognak lekopni a fogaid. Mert az életet jobb leesett állal, csodálkozva élni, mint fogcsikorgatva küzdeni mindenért, még álmodban is. :-D

alöksz róz 2021.08.28. 18:51:37

@6.Lenin: nti tss éjszakai harapásemelő

6.Lenin 2021.08.28. 19:44:25

@steery

Ezek a lelki testek kicsit bonyolultnak tűnnek nekem, mert ha test forma, ahozz kell némi anyag is.Ráadásul alakváltó láthatatlan, érzékelhetetlen semmi elég újnak tűnik még.
a fogakról. A lazulási dolgot próbáltam. két következménye lett.
1) nagyon ellazultam, de közben el is aludtam. Vagyis nem jött be.
2) koncentráltam lazulás közben, de akkor másnap kurva álmos voltam egész nap.

De amint írtam, a jelenség engem tök nem zavart. a szomszédokat meg ki nem szarja le, hogy mi zavarja őket. Az egyik veri az asszonyt , nem zavar, mert szerintem is van némi alap rá. a többieknek is vannak irritáló szokásaik, de a biztonság kedvéért leadtam a vadászpuskám. A kutyák, és a hajnali részegek vonyítása, a kakaskukorékolás meg megnyugtat, rögtön felébredek, ha csendben vannak.

Ez a lelki test dolog kiverte az álmot a szememből. Van soványban, és kövérben is? A női lélek testén megmarad a repedés? Remélem azért beszélni nem fognak? az utóbbi előnyös lenne, az előző viszont unalmassá tenné a dolgot.
Szerintem.

6.Lenin 2021.08.28. 19:46:39

@alöksz róz:

Volt, hogy kivettem mind a két protkót, de a pohárban is csikorogtak, az viszont már engem is zavart, inkább nem vacakoltam még azzal is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.28. 20:46:36

@G. Nagy László:
@Glokta:

Le merném fogadni, hogy van egyvalaki, akinek csak most kezd leesni a tantusz,

6.Lenin 2021.08.28. 20:48:20

@Glokta:

Sajnálom, hogy nem válaszoltál, te sem. Kíváncsi voltam az indokaidra.

Mind1, felejtsük el az egészet.

6.Lenin 2021.08.28. 21:14:47

Térjünk vissza a témához. Annyi érdekes kérdem lenne.Pl

Ha meghalunk, és megszűnik a tudatunk, honnan a fenéből fogok arra emlékezni, hogy valaha voltam? Voltak valamilyen dolgaim valahol.
Földi Paradicsom. Mi értelem, ha egyszer eltűnik minden? Mi a jó nekem, ha valakik felsóhajtanak valahol, na ez a tróger is végre elment? Viszketni fog valamim akkor tőle?
Nem minden mind1 lesz?

Egyszer egy vén komcsi is azon töprengett, hogy az nem lehet, hogy amit eddig tett, az egy pillanatban értelmét veszti. Kell, hogy legyen valami utána.
(egy híres színész töprengett ezen a halála előtt)

6.Lenin 2021.08.28. 21:20:49

-Anya, láttad? Valahol egy bolygó felrobbant.
-Állítólag az a Föld nevezetű volt. Már megint nem figyeltél az órán.
-De figyeltem, állítólag élet is volt ott.
-Jól mondod, volt. És? Megcsináltad holnapra leckét?
-Miért kéne? És, ha mi is felrobbanunk? Megyek inkább lányokat kergetni, szarok a leckére.

Glokta 2021.08.28. 21:49:23

@6.Lenin: Bocsáss meg, nem töltöm egész napomat blogolással, csak most láttam a kérdésedet.

Őszintén szólva nehéz ezt a benyomást megmagyarázni.
Lehetne persze a politikai egyet nem értésre fogni, de Kovacs Nocraft Jozsefne-nél nem érzem ugyanezt.
Lehet a korkülönbség - ez biztos megvan 30 év -, az eltérő élettapasztalatok (a korábbi kommentjeid alapján neked biztosan szélesebb körű).

Alighanem a világképed és az életfelfogásod az, amit túlságosan leegyszerűsítőnek látok-gondolok.
Egy példa erre az amit korábban írtál kb. arról, hogy 'a genetika az, ami végső soron predesztinál és a balosoknál itt kezdődnek a gondok'.

6.Lenin 2021.08.28. 22:07:54

@Glokta:

Kösz, hogy válaszoltál. Keményebbre gondoltam.

"Őszintén szólva nehéz ezt a benyomást megmagyarázni. " Igaz, különösen, ha valójában semmit nem tudunk egymásról, csak azt, ami itt látszik, és annak se ismerjük a hátterét, okát.
süti beállítások módosítása