téveszmék

téveszmék

"Orbán Viktor velejéig romlott"

2022. január 03. - G. Nagy László

 mero2.jpg

 

"Nem, miniszterelnökünk nem lett sem fasiszta, sem diktátor, és meg sem zakkant. Csak velejéig romlottá vált." E szavakkal zárul Mérő Laci barátom A dörzsölt szélkakas című, legújabb könyve. Amikor a szerző karácsony előestéjén megajándékozott vele, a következő ajánlással dedikálta: "G. Nagy Lacinak, aki a negyedik részét biztosan nagyon nem fogja szeretni. De nem baj." A kötet utolsó negyede Orbán Viktorról szól, és Laci jól érezte: tényleg van vele vitám.

 

dorzsolt.jpg

 

Magyarország sok évtizedes megosztottsága terén a törésvonalat egyértelműen a miniszterelnök személyéhez való viszonyulás jelenti. A nemzet egyik fele a pokolba kívánja, a másik fele egyenesen rajong érte. Mérő Laci pontosan tudja, hogy jómagam az utóbbi csapatba tartozom. 1989. június 16, Nagy Imre újratemetése óta valóságos rocksztárként tekintek rá, s ezen attitűdöm az elmúlt 33 esztendőben sem változott sokat. Pedig Orbán mondott és tett is már számos megkérdőjelezhetőt, ezzel együtt a magamfajta elfogult rajongó jócskán elnéző vele szemben. Még ha kritizálom is egyes lépéseit, a szándékot és az irányt alapvetően helyesnek ítélem. Mérő Lacival immáron 25 éve ismerjük egymást, s ha e kérdés kapcsán nem is egyezik az álláspontunk, a világot azért nagyon hasonlóan látjuk. Abban meg végképp egyetértünk, hogy van értelme a párbeszédnek, a gondolatok ütköztetésének.

 

A könyv címének megfelelően az Orbán Viktorról szóló zárófejezet első számú állítása, hogy a miniszterelnök egy dörzsölt szélkakashoz hasonlít. "Pénteken kijelenti, hogy minden erőnkkel megvédjük az ország első emberét az aljas, nemtelen támadásoktól, hétfőn lazán meneszti Schmitt Pált. Reggel kijelenti, hogy az iskolák semmiképp sem zárhatók be, majd délután, hogy az iskolákat bezárják. Egyik nap megvétózza az EU költségvetését, másnap büszkén aláírja. Közben megfordult a szél, illetve a dörzsölt szélkakas megérezte, hogy hamarosan meg fog fordulni." A felhozott példák tényszerűen megállják a helyüket - mi több, a felsorolás még könnyedén folytatható volna -, mindazonáltal ezek egyike sem olyan alapvető, húsba vágó elvi döntés, amelyhez tűzzel-vassal ragaszkodni illene. "Véletlenül tudom, mert volt tanítványaim mesélték, akik akkoriban a Fidesznek dolgoztak közvélemény-kutatóként, hogy az a hétvégéjük rohammunkával telt. Azt az utasítást kapták, hogy most rögtön, pillanatok alatt derítsék ki, mit gondol az ország Schmitt Pál doktori disszertációjáról, a főnökség tudni akarja a pontos és teljes igazságot. A hallgatóimat is váratlanul érte, amit tapasztaltak: ellentétben az akár pár nappal korábbi mérésekkel, a hétvégén megfordult a közvélemény. Úgy látszik, kétszáz oldal tiszta plágiumtól hirtelen besokallt az ország, ezt már nem tekintette bocsánatos diákcsínynek." Részemről a kérdés csupán annyi: mi ezzel a probléma? Nem ez a helyes eljárás? A köztársasági elnök nem lövetett a tömegbe, nem sikkasztott közpénzeket, de még csak le sem vizelte részegen a Parlament oldalát. A múltjában éktelenedő szégyenfolt kapcsán nyugodtan meg lehet kérdezni az átlagszavazót, hogy ennyi belefér-e még. (A szerző ráadásul tökéletesen fogalmaz: "bocsánatos diákcsínynek" tekinti-e az ország az esetet.) S ha nem, hát lépni kell, ahogyan az meg is történt. Ami az iskolabezárást illeti, ez az ügy pláne nem morális természetű, sokkal inkább a járványkezelés szakmai kérdése. Az EU költségvetésének vétója esetében pedig egy tisztán üzleti-politikai csatározást láthattunk, amely - a kiegészítő záradék beillesztésével - Orbán totális győzelmével zárult, még Soros György sem érzékelte másképp. Itt még a kommunikáció is perfekten folyt, szemben az előző két példával, ahol valóban elhamarkodott kijelentésekkel találkozhattunk. Összességében tehát e téren nincs komoly vitám Mérő Lacival: a tényeket pontosan ugyanúgy látjuk. Csupán a szóhasználatunk különbözik - amit ő szélkakas-magatartásnak nevez, azt én önreflexióra való képességnek hívom.

 

A kötet egyik esszéje a Katonásdi címet viseli, és az fejtegeti, hogy a miniszterelnök beszédmódja egyre militaristább. "Partra szállni" indult Brüsszelbe, "állig felfegyverkezve várjuk a második hullámot" - mondta szeptember elején. (Ennél jócskán többről is van szó: mostanság meglehetősen sűrűn hallunk a magyar haderő fejlesztéséről. Megfogalmazódott az a célkitűzés is, hogy Magyarország védelmi költségvetése 2024-től a GDP 2%-a fölé emelkedjen. Vagyis a fegyverkezést nem kizárólag a szavak szintjén észleljük.) "Orbán alkatilag képtelen békében élni, békében vitatkozni azokkal, akik más nézetet vallanak, még egy békés interjút sem hajlandó adni egy olyan orgánumnak, amely nem rokonszenvezik vele. Lételeme a harc, a háború, a csihipuhi - ahelyett, hogy egyszerűen csak kormányozna. A lelke mélyén katona akkor is, ha igazi, éles háborút soha életében nem látott." Mindezt magam sem látom másként. "Orbán Viktor sikeresen militarizálta Magyarországot, és így folyamatos hadiállapotban kell élnem." Ezzel viszont már a legkevésbé sem értek egyet. Miért is kéne hadiállapotban élnünk? Személy szerint azt érzem, hogy a bolygó egyik legbékésebb és legbiztonságosabb országa a miénk. Találkoztunk pár gépfegyveres katonával a kijárási tilalom idején? Na bumm! Európa számos nagyvárosában folyamatosan jelen vannak a 2015-ös migránshullám óta. Bevallom: én magam is idegenkedem ettől a világtól, s kényes ízlésem szerint az volna az eszményi állapot, ha a katonák és a rendőrök láthatatlanok maradnának. Ez azonban csupán a felszín. A lényeg sokkal inkább az, hogy az állam felfegyverzett testületei védik, avagy támadják a békés állampolgárt. Az Egyesült Államokban George Floyd halála óta a lakosság egyre kevésbé számíthat a rendőrségre. Nyugat-Európa számos nagyvárosában a no-go zónákban senki sem garantálja az odatévedők biztonságát. Mindeközben Hollandiában éles lőszert is bevetettek az oltásellenes tüntetők ellen. Hol vagyunk mi mindezekhez képest? Létezik-e olyan kerülete Budapestnek, ahol nem sétálhatok nyugodtan végig sötétedés után? Történt-e a legapróbb rendőri túlkapás az ellenzék számos tüntetése során az elmúlt 12 esztendőben? Hozzám is sokkal közelebb áll a farmerkabátos, szakállas, hosszú hajú forradalmár, mint a jelenlegi őszülő, testes, katonalelkű kormányfő, ugyanakkor nagyságrendekkel nagyobb biztonságban tudom magam és a családom, mintha Márki-Zay, Dobrev, vagy Karácsony vezetné az országot.

 

Mérő Laci igazán otthon van a pszichológia tudományában, így ismernie kell a Myers-Briggs páros által kifejlesztett MBTI tesztet, mely négy törésvonal mentén jelöl meg tizenhatféle személyiségtípust. Jómagam - aki a világ legpacifistább figurája volnék - az elmúlt 15 év során bármikor, bármelyik változatát töltöttem ki, minden esetben a HADVEZÉR karaktert kaptam eredményül. E típus rövid jellemzése: "A Hadvezér személyiségű emberek született vezetők. Karizmatikusak, magabiztosak, és olyan tekintélyparancsoló a kisugárzásuk, hogy egész tömegek egy emberként állnak mögéjük egy-egy cél érdekében. Kérlelhetetlenül racionálisak, éles eszüket használva és belső eltökéltségüktől vezérelve megállíthatatlanul menetelnek céljaik felé. A tárgyalóasztalnál a Hadvezérek domináns, fáradhatatlan és könyörtelen vitapartnerek. Nem azért, mert keményszívűek vagy gonoszak, hanem mert hihetetlenül élvezik a kihívást, az agyak csatáját és az egész megmérettetést. Nem érzik úgy, hogy le kellene mondaniuk a győzelem édes ízéről csak azért, mert a másik fél nem képes tartani az iramot." Ha ezt a leírást igaznak érzem saját magamra nézve, úgy Orbán Viktor kapcsán százszorosan is. Ha ez az attitűd nálam - vagy épp Steve Jobs, Franklin D. Roosevelt, illetve Jim Carrey esetén - alapvetően békés személyiséggel párosul, úgy miért kéne a kormányfő részéről bármiféle bántó agressziótól tartanom? Igaza van Mérő Lacinak: Orbán valóban katonásdit játszik. Azonban - hitem szerint - a legkevésbé sem a fegyverekhez és a lőporszaghoz vonzódik, sokkal inkább az irányítást, a stratégiaalkotást, a szervezőmunkát és a diplomáciai hadviselést élvezi. Ezek pedig alapvető kellékei az országvezetésnek.

 

A harmadik pont, amelyben vitába szállok a szerzővel: "Mit tartalmaz majd az Orbán Viktor című érettségi tétel? Például: kijelentheti-e a tétel majdani összeállítója, hogy Orbán Viktor a rendszerváltás korának legtehetségesebb politikusa? Ezt a jelzőt több mint harminc éve egyfolytában hallom róla, azoktól is, akik kedvelik őt, és azoktól is, akik nem. De miért mondják még ma is, egy 58 éves emberre, hogy tehetséges? A tehetség mindig valaminek, egy nagy teljesítménynek az ígérete - és ezt a megítélést Orbán sokszorosan alátámasztotta, például azzal, hogy négyszer megválasztották Magyarország miniszterelnökének. Ha ennek ellenére hívei és ellenzői egyaránt továbbra is nagy tehetségként beszélnek róla, az azt jelenti, hogy még mindig várják tőle a nagy teljesítményt, a nagy dobást." Majd Puskás Öcsit és Albert Flóriánt hozza fel példaként, akik 25 esztendősen már hatalmas futballisták voltak, rég nem ígéretként beszéltek róluk. Ezúttal azt gondolom, Mérő Laci valójában csupán a saját, szubjektív világát vetíti ki, a személyes csalódását igyekszik általános méretűre nagyítani. A valóság az, hogy hívei  - velem együtt - valódi, kimagasló államférfiként tekintenek Orbánra. Egy olyan embert látnak benne, aki máris meghatározó alakja a magyar történelemnek, miközben nemzetközi porondon még számos diadalt arathat. Kizárólag az ellentábor használja a tehetséges jelzőt vele kapcsolatban, s teszi ezt azért, mert ez a minimum, amit a kormányfő kapcsán muszáj elismerni. A honvédos Puskás, vagy a fradista Albert játéktudását, eredményeit ismerve még egy Újpest-szurkoló is bátran kijelentheti: hatalmas egyéniségek. Ezzel szemben az Orbánt leváltani igyekvők többsége inkább vállalná, hogy kitépjék a nyelvét, mintsem hogy ki kelljen mondania: nagy politikusról van szó. Számukra már az is egy rettenetes tudati állapot, hogy egyetlen összetartó erejük az Orbán-gyűlölet, s hogy jelöltjeik mindegyike totálisan alkalmatlan. Miért mélyítenék ezt a szakadékot még azzal is, hogy reálisan ítélik meg a miniszterelnököt? "Én nem vártam Orbántól, hogy nagy államférfi legyen, beértem volna azzal, ha fiatalkori ígéreteinek megfelelően Európa felé kormányozza ezt az országot." Bennem - szemben Mérő Lacival - szemernyi kétség sincs annak kapcsán, hogy máris nagy államférfi, a kérdés csupán annyi, mi van benne még. Azt pedig végképp nem gondolom, hogy a jelenlegi Nyugat-Európa felé kellene orientálódnunk. Számos kérdésben sokkal inkább őket kéne visszarángatnunk a racionalitás, a szabadság, a hajdanvolt európaiság világába.

 

"Én úgy látom, hogy a majdani történelemkönyvekben Orbán úgy fog szerepelni, mint akinek vezetése alatt az ország elszalasztotta a felemelkedésének legjobb lehetőségét, azt az időszakot, amikor tíz évig egyfolytában gazdasági konjunktúra volt, és ömlött a pénz az EU-tól. (...) Azoknak az országoknak, amelyek hátrányosabb helyzetből indultak, mint mi, és az utóbbi tíz évben elénk kerültek, például Szlovákia, Észtország, Lettország, nem volt olyan tehetséges, dörzsölt vezetőjük, mint nekünk, mégis megelőztek minket, és nemsokára Románia is előttünk lesz, ha mindkét országban folytatódik az elmúlt tíz év növekedési trendje." Az hiszem, ez az a gondolat, amelynek csaknem minden eleme megkérdőjelezhető. Egyrészt: biztos az, hogy a felsorolt országok hátrányosabb helyzetből indultak? Elég csak az egy főre jutó GDP-adatokat megnézni, és azt fogjuk látni, hogy Észtország és Szlovákia már 2010-ben is előttünk jártak. Másodszor: számos olyan gazdasági adatot előrángathatunk, amelyek terén a felsoroltaknál jelenleg is jobban állunk (például adók mértéke). Harmadszor: a történelem olyan kísérlet, amely nem megismételhető. Bizonyára lehetett volna eredményesebben is kormányozni az elmúlt évtizedben, ahogyan pocsékabbul is. Negyedszer: a közép-európai riválisainkkal való összevetés terén érdemes volna a számok mögé nézve a lényeget is meglátni. Lettország és különösen Észtország a világ legszabadabb gazdaságai közé tartoznak. Nyilvánvaló, hogy nekünk is ebbe az irányba kell mozdulnunk. Nos, ha a Fidesz távozik és az ellenzék ülhet a kormányrúdhoz, vajon a már most beharangozott adóemelésekkel és egyéb intézkedésekkel mennyi esély van minderre? (Ne feledjük: az ellenzék legnagyobb tüntetése épp a "rabszolgatörvény" elfogadásához kötődik, amely pedig - gúnynevével ellentétben - éppen egy bürokratikus korlát lebontását, vagyis a gazdaság szabadságának szélesítését célozta.) A váltással felzárkózás esélye is elszállna. Ötödször: Romániával példálózni már önmagában is vicc kategória... Közgazdász legyen a talpán, aki magabiztosan osztályozni képes a konzervatív kabinet elmúlt három ciklusának teljesítményét. Jómagam bizonyosan nem vállalkoznék ilyesmire.

 

S hogy Orbán Viktor velejéig romlott volna? A magam részéről nem gondolom. Igaz ami igaz: néha elfordítja a fejét. Néha nem finnyáskodik, amikor az eszközök közt válogat. És igen: néha kifejezetten otromba intézkedéseket is elrendel. Azt azonban egy fél percig sem gondolnám soha, hogy nem az ország felemelkedése vezérli (szemben számos politikai ellenfelével, akiket cinikus, megvásárolható perc-embereknek gondolok). Való igaz: élvezi a pódiumot és a reflektorfényt. Szemmel láthatóan imád tábornokot játszani, annak minden pozitív és megmosolyogtató elemével. Gyönyörködteti a tudat, hogy már most bekerült a magyarság történelemkönyvébe, mint annak egyik legmeghatározóbb modern kori vezetője. Nyilvánvalóan kacérkodik azzal is, hogy az európai történelemkönyvekbe is beírja a nevét. Mindezeket azonban aligha nevezném romlottságnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr1416794846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2022.01.03. 11:10:53

Valamint az egyetlen politikus, aki képes/hajlandó nemzetben gondolkodni.

G. Nagy László 2022.01.03. 12:55:57

@Wildhunt: Érdekes ez a nemzetben gondolkodás is. Nem is oly rég még sokan a vérüket adták a hazáért - ma már aligha találnánk ilyet. (Én sem áldoznám fel soha az életemet egyetlen országért sem.) Ha kettőt visszalépünk az elkötelezettség terén, még mindig olyanokat fogunk találni, akik valamiféle pátosszal beszélnek Magyarországról, a nemzeti lobogóról, a koronáról, az ősi földről. Ha ezt a réteget is lehántjuk, még mindig érdemes nemzetben gondolkodni, hiszen az egy területen élők érdekszövetségéről van szó. Még ha egyesek gyűlölik is a szakrális-pátoszos elemeket, még ha rosszul is vannak a magyar kultúrától, még ha utálják is az egész Kárpát-medencét, még ők is jobban járnak az olyan vezetővel, aki az ország érdekeit nézi.

Wildhunt 2022.01.03. 13:09:29

@G. Nagy László: nem erről beszéltem. Szerintem Orbán a nemzetet pragmatikus értelemben látja: számára a humán erőforrás nem csak a határon belüli lakosság, hanem a világ magyarsága.

G. Nagy László 2022.01.03. 17:38:58

Kétségkívül ez is egy lényeges szempont. És ez valóban túlmutat az adott területen élők praktikus érdekközösségén. Az azonos gyökerek, az azonos kultúra, az azonos nyelv már valóban nem mindenki számára jelent értéket. Ez némiképp érthető is: ha például friss bevándorlóként telepednél le az országban, úgy a közvetlen lakószomszédaiddal előbb-utóbb összebarátkoznál, ám az Amerikában, vagy Ausztráliában élő magyarokkal nem éreznél semmi köteléket.

alöksz róz 2022.01.03. 23:15:49

"Ami az iskolabezárást illeti, ez az ügy pláne nem morális természetű, sokkal inkább a járványkezelés szakmai kérdése." - nem volt sok köze hozzá. úgy ítélték meg (szerintem helyesen) h nem kell bezárni az iskolákat. de olyan szinten be voltak már pánikoltatva a szülők és a tanarak is, hogy egyszerűen nem volt mit tenni.
(a mostani kötelező tanároltásnak meg semmi köze hozzá, amit a kormányzat mond erről, az tényszerűen nem igaz.)

"Az EU költségvetésének vétója esetében pedig egy tisztán üzleti-politikai csatározást láthattunk, amely - a kiegészítő záradék beillesztésével - Orbán totális győzelmével zárult, még Soros György sem érzékelte másképp." - nem zárult orbán totális győzelmével, csak a ballibek hisztiztek, hogy orbánt nem vetették azonnal kufstein várának zord tömlöcébe.
ez egy olyan szituáció volt, hogy eleve nem nagyon lehetett nyerni rajta.
(mára azért annyit megtanulhatott belőle bárki, akinek nem volt eleve világos, hogy "azok" pont leszarják a jogot, csak hivatkozni szeretnek rá meg kiforgatni.)

"Bevallom: én magam is idegenkedem ettől a világtól, s kényes ízlésem szerint az volna az eszményi állapot, ha a katonák és a rendőrök láthatatlanok maradnának." - és az nem zavar, hogy a rendőrök "láthatatlansága" már önmagában nagyon lerontja a közbiztonságot?

alöksz róz 2022.01.03. 23:26:08

"Én úgy látom, hogy a majdani történelemkönyvekben Orbán úgy fog szerepelni, mint akinek vezetése alatt az ország elszalasztotta a felemelkedésének legjobb lehetőségét, azt az időszakot, amikor tíz évig egyfolytában gazdasági konjunktúra volt, és ömlött a pénz az EU-tól. (...) Azoknak az országoknak, amelyek hátrányosabb helyzetből indultak, mint mi, és az utóbbi tíz évben elénk kerültek, például Szlovákia, Észtország, Lettország, nem volt olyan tehetséges, dörzsölt vezetőjük, mint nekünk, mégis megelőztek minket, és nemsokára Románia is előttünk lesz, ha mindkét országban folytatódik az elmúlt tíz év növekedési trendje." Az hiszem, ez az a gondolat, amelynek csaknem minden eleme megkérdőjelezhető.

melyik eleme nem?

G. Nagy László 2022.01.03. 23:42:16

@alöksz róz:

"ez egy olyan szituáció volt, hogy eleve nem nagyon lehetett nyerni rajta."

De bizony. A vétójog egy erős adu volt és Orbán élt is vele. Eladta a hozzájárulását azért, hogy ne basztassanak minket a hülyeségeikkel, vagy legalábbis ne zsarolhassanak pénzek visszatartásával.

"mára azért annyit megtanulhatott belőle bárki, akinek nem volt eleve világos, hogy "azok" pont leszarják a jogot, csak hivatkozni szeretnek rá meg kiforgatni."

Ebben totálisan igazad van. Magasról szarnak a saját ígéretükre, a vállalásukra. A szemükben ennyit számít a jog és a morál.

"és az nem zavar, hogy a rendőrök "láthatatlansága" már önmagában nagyon lerontja a közbiztonságot?"

De igen. Képzelj el egy olyan világot, ahol a többség abszolút jómódú és kulturált. Legyen az Svájc, vagy épp Dánia. Mi szükség van a fegyveresek állandó jelenlétére? Most képzelj egy gettónegyedet, csupa bevándorlóval. Az utóbbiban nagyon is indokolt a rendőrség láthatósága. A kényes ízlésemnek az előbbi idill felel meg, de ha történetesen nem ilyen biztonságos helyen élnék, úgy nagyon is ragaszkodnék a rendőri jelenléthez. Budapest e tekintetben - hála az égnek - igazán kulturáltnak, nyugodnak és békésnek számít.

alöksz róz 2022.01.04. 02:04:14

@G. Nagy László: "De bizony. A vétójog egy erős adu volt és Orbán élt is vele." - nem, nem lehetett élni vele. ez a realitás, tisztában volt vele orbán is.
(volt egy nagyon jó ultizós szövege is erre, csak nem értette szinte senki.)

"Eladta a hozzájárulását azért, hogy ne basztassanak minket a hülyeségeikkel, vagy legalábbis ne zsarolhassanak pénzek visszatartásával." - mert úgy látod, hogy nem basztatnak minket a hülyeségeikkel vagy nem zsarolnak a pénzek visszatartásával? sőt nemcsak ijesztgetnek vele, vissza is tartják.

"Képzelj el egy olyan világot" - sok mindent el lehet képzelni, meseországot is könnyen el tudom képzelni, ahol mindenkinek mézeskalácsból van a házikója terüljterüljasztalkámmal, és boldogan élnek míg meg nem halnak...
mondok egy nehezebbet: képzeld el budapestet a való életben, ha holnaptól megszűnne a rendőri jelenlét

Mérnork 2022.01.04. 08:26:21

"Véletlenül tudom, mert volt tanítványaim mesélték, akik akkoriban a Fidesznek dolgoztak közvélemény-kutatóként, hogy az a hétvégéjük rohammunkával telt. Azt az utasítást kapták, hogy most rögtön, pillanatok alatt derítsék ki, mit gondol az ország Schmitt Pál doktori disszertációjáról, a főnökség tudni akarja a pontos és teljes igazságot. A hallgatóimat is váratlanul érte, amit tapasztaltak: ellentétben az akár pár nappal korábbi mérésekkel, a hétvégén megfordult a közvélemény. Úgy látszik, kétszáz oldal tiszta plágiumtól hirtelen besokallt az ország, ezt már nem tekintette bocsánatos diákcsínynek." Részemről a kérdés csupán annyi: mi ezzel a probléma? Nem ez a helyes eljárás?"
Megkérdezni az embereket arról, hogy mi a véleményük valamiről és az alapján kormányozni a mai balfék oldal szerint a totális fasizmus. A kis hülye emberkéket szerintük ugyanis csakis az ő "élcsapatuknak" kell vezetni, a véleményükre csak addig van szükség, amíg őket választják.

lenörd hofstadter 2022.01.04. 08:36:38

Ajvé.
Ennél szebben nem is lehet összefoglalni, hogy az ország egy részének erkölcse olyan mélyre süllyedt, vagy teljesen eltűnt, ahol a bűn minden formája bocsánatos mert a Főtitkár Elvtárs is elkövette.

G. Nagy László 2022.01.04. 08:36:56

@alöksz róz:

"mondok egy nehezebbet: képzeld el budapestet a való életben, ha holnaptól megszűnne a rendőri jelenlét"

Elbeszélünk egymás mellett. Más a jelenlét és más a láthatóság. Rendőrségre minden élhető emberi társadalomban szükség van és valószínűleg szükség is lesz. Ám az már az adott társadalom civilizáltságának, tudati szintjének függvénye, hogy kellenek-e gépfegyveres katonák, esetleg szigorú képű csendőrök az utcára, hogy a legprimitívebbek - akiket a térfigyelő utcai kamerák nem rettentenek el - ne essenek spontán kísértésbe.

G. Nagy László 2022.01.04. 08:38:24

@Mérnork:

"Megkérdezni az embereket arról, hogy mi a véleményük valamiről és az alapján kormányozni a mai balfék oldal szerint a totális fasizmus."

Ezt sosem értettem. Mi a baj a populizmussal? Nem ettől demokrácia a demokrácia?

lenörd hofstadter 2022.01.04. 08:39:30

@Mérnork:

Megkérdezni az embereket, és a rajongói többség akarata szerint kommunikálni nem kormányzás, hanem fasizmus, ha a valóság az, hogy az emberek akarata kizárólag csak akkor van figyelembe véve, ha az a Főtitkár Elvtárs éppen aktuális hatalmi törekvéseinek megfelel, és minden más esetben le van tojva az emberek véleménye.

G. Nagy László 2022.01.04. 08:41:34

@lenörd hofstadter:

"a bűn minden formája bocsánatos mert a Főtitkár Elvtárs is elkövette."

Ezt nem tudom, honnan olvastad ki. Ha a Főtitkár Elvtárs például a tüntetők közé lövetne (elég lenne csak gumilövedékkel, még éles lőszer sem kéne hozzá), én lennék az első, aki a menesztését követelném.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.04. 08:57:44

Hozza a kötelező több évtizedes libernyák toposzokat Orbán kapcsán. Deklarálja hovatartozását, növeli eladott példányszámát.

G. Nagy László 2022.01.04. 09:07:27

@CSOKKI MÁLNA: A legtöbbször egyet szoktam érteni veled, de ezzel most több vitám is van. Egyrészt: Mérő Laci kifejezetten korrekten kommunikál. Nem vádolja Orbánt légből kapott, indulatos valótlanságokkal, másfelől Gyurcsányékat hasonlóképpen kritizálja. Számomra abszolút hiteles ember. Másfelől: ami az elszalasztott lehetőséget és a "románok elhúznak mellettünk" típusú szövegeket illeti, ebben tényleg nincs újdonság. A többi részében azonban akad friss gondolat. Mérő Laci mindig is egyedi módon látja a világot, többek közt ezért is bírom annyira.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.01.04. 09:37:35

Amikor valaki a hatalmával visszaélve, ideiglenes törvényeket hozva kizsarol az emberektől 3000 milliárd magánnyugdíj pénzt és nyomtalanul eltünteti, az milyen büntetőjogi kategória?
Amikor valaki a pozíciójával visszaélve az ország leggazdagabb embereivé teszi a strómanjait és rajtuk keresztül önmagát, azt egy jogállamban hány év börtönnel szankcionálnák?
Aki teljhatalma birtokában tönkretesz jól működő cégeket csak azért, hogy a haverjait (az apját) tökéletes versenyhelyzetbe hozza, annak mi a büntetőjogi tétele?

CSOKKl MÁLNA 2022.01.04. 09:47:55

Nem csak a szemek, az elme vaksága is tort ül...
Mondjuk aki önmagát "elfogult rajongó"-nak aposztrofálja, arról az egyetlen jó amit el lehet mondani, hogy van önkritikája.

G. Nagy László 2022.01.04. 09:53:00

@CSOKKl MÁLNA: Ne légy ily szűkmarkú! Vannak egyéb erényeim is :)

CSOKKl MÁLNA 2022.01.04. 09:55:02

@G. Nagy László:
-Tanárnő, magának van melle?
-Micsoda pimasz kérdés...persze, hogy van!
-Akkor miért nem hordja?

f@szkivantöletek 2022.01.04. 10:08:52

Amennyi kárt okozott ennek az országnak és amennyit lopott nem a börtönben lesz a helye.
Teljes vagyonelkobzás neki és a családtagjainak is. A Magyar állampolgárság elvétele és az országból való kiutasítás jár neki nem a történelemkönyv.
Azt tudják, hogy amit művelnek nem mehet a végtelenségig. Ezért is kezdte meg biztonsági okokból a kivonulást és a vagyonáthelyezést az orbán klán és helyezi az embereit minden lényeges pozícióba, hogy maximálisan ellehetetlenítse a következő kormány működését egy esetleges visszatérés reményében. Sorolhatnám...
Ez az ember egy szarkupac, számoljon el a tetteivel a több ezer elpocsékolt milliárddal és húzzon el valahová máshova katonásdit játszani.
Aki meg örül a mostani osztogatásának az gondolom tudja, hogy a tavaly felvett 1400 milládból és a jövőre a gazdaságból kivon 1 500 milliárdból osztogat Ez még nagyon fog fájni mindenkinek. Soha, semmi nincs ingyen az életben, mindenért fizetni kell!

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 10:24:03

@G. Nagy László:

Nos jómagam Mérő Lacit mint munkatársamat ismerem még az egykori AION alapítványból, amely az emberi pszichikum képességeinek a kutatására jött létre. Tehát van az már vagy 30 éve is kb.

Orbán Viktort meg még tizenéves gyerekkoromból. Valamelyik zánkai , vagy csillebérci országos Ifjú Gárda szemlén futottunk össze először. ( ~1980-1984 között valamikor) Ő is én is rajparancsnok voltam. Vetélkedtek a rajaink egymással és hát beszólt nekem, a picike félroma termete és kinézete ellenére .... Otthagytam .... nem ők nyertek ...

Nos nekem sem Mérő Laci sem Ovi sem barátom .... de jól és túl jól ismerem őket. Jobban mint a nagy átlag és tőled is.

Sőt Ovi sorkatonaként .... nagyon mást csinált, mint én .... jómagam 1988-1989 ben másfél évben sorkatonai századpolitikai megbízotti kiképzést kaptam ... a végén hadnagyi piros dimlomával. Többek közt emiatt nem lettem politikus és már a főiskolai KISZ-titkári felkérésre is azt mondtam, hogy kihagynám ...

altera 2022.01.04. 10:26:39

Tömény faszság. Mérőnek igaza van, G. Nagy Lászlónak semmiben.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 10:30:37

@vilagnezet.blog.hu:

+ kihagytam a lényeget ... egyikük sem olyan ember, hogy JÓ, vagy ROSSZ. Nem szükséges hamis dilemma érvelési hibával vagy egyik, vagy másikba besorolni őket. Mindkettőjüknek vannak értékes tanításaik és meglátásaik és vannak tévedéseik és emberi gyengeségeik is, amelyek erkölcsileg is megkérdőjelezhetők. Az erkölcs meg relatív.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 10:37:41

@G. Nagy László: "Nem is oly rég még sokan a vérüket adták a hazáért - ma már aligha találnánk ilyet. (Én sem áldoznám fel soha az életemet egyetlen országért sem.)"
Na, akkor ezt fejtsd ki. Komolyan érdekel. Nem is olyan rég amikor a vért adták akkor volt egy valós fenyegetés, és nem volt más opció. Persze lehet pátoszosan beszélni, de kurvára kevés az olyan közkatona aki boldogan ment volna a jeltelen sírba.
Szóval, ha holnapután megtámad a román-ukrán-szerb hadsereg, akkor te elhúznál mint egy patkány? Hátrahagyva földet, marhát? Vagy bebújnál egy pincébe, aztán bíznád másra, hogy védjen meg? Átállnál, és letolt gatyával várnád a frontot? Komolyan kérdezem.

Rodney_2 2022.01.04. 10:41:16

@lenörd hofstadter: Te nyilván teljesen idióta vagy, nem baj, ilyen is kell elrettentő példának

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 10:43:55

@f@szkivantöletek:
"a tavaly felvett 1400 milládból és a jövőre a gazdaságból kivon 1 500 milliárdból osztogat"
Ja. Sokkal jobb lenne, ha inkább éhenpusztulnának a nyugdíjasok meg családosok. Igazi gonosz ember aki osztogat.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 10:47:29

@tiltsál ki te gyökér:

1988-1989 ben 1,5 év sorkatona voltam és tartalékos hadnagyi ranggal szereltek le. Akkori szokás szerint kaptam nemsokára behívót kiképzésre ... nem vettem át. Kiküldték sokszor, nem vettem át .... hogy köszönöm én ezt nem kérem már. Megtettem a kötelességem. Behívtak a Hadkiegészit parancsnokságra és börtönnel fenyegettek . .... Így lettem a Hadkötelezettséges Ellenzők Ligájának a tagja .... és teljesen hivatalosan és jogszerűen mentem át másfél év fegyveres katonai szolgálat után polgáriba ... aminek a max időtartalma 1,5 év és azt már megvolt. Nos a dolog bonyolultabb .... mert magasrangú hivatásosok is voltak köztünk .... Ha érdekel a f@szbukkon van egy olyan oldal, hogy "Csak Önkéntesen" Vagy Önkéntesen .... ott olvasgathatsz ...

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 10:48:16

@Frady Endre: Gecikurvaunalmas a magánnyugdíj nevű baromság. Ha nem jött be 8 éve, akkor most sem fog, nem gondolod?
Ja, persze, hogy nem gondolod.

Rodney_2 2022.01.04. 10:48:39

@tiltsál ki te gyökér: Voltak ilyen felmérések hogy európai országokban 85-95% elhúzna mint egy patkány ha megtámadnák az országát. Régen meg nem ennyi jött ki hanem sokkal kevesebb. Balliberális nevelés: csak a niggerfaszszopás és a buzulás érték, minden más mehet a levesbe.
De ennél is jobb példa a sok katonaköteles szír férfi menekült. Ezek megkapták a behívót, hogy harcoljanak a muszlim extremista terrorista csőcselék ellen, erre inkább elhúztak mint a patkány Ny-Európába és elvárták, hogy Szíriában a nyugati katonák (és politikusok) tegyenek rendet. Már csak ezért agyon kellett volna lőni őket a határon mint katonaszökevényeket. A degenerált nyugatiak is pl azért nem küldenek haza ilyen szíreket akik nekiállnak a befogadó országban bűmözni, mert otthon halálbüntetés várna rájuk jajj jajj. Ezért inkább életük végéig zabáltatják őket az adófizetők pénzéből. Mondjál nagyobb idiotizmust és elkúrást a történelemből, mint a "nyugaton" tomboló mai ballibsiség.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 10:54:18

@vilagnezet.blog.hu: Szerintem ne hozzuk ide a hadkötelezettséget - a világ faszsága volt, hogy eltörölték. Pont ezért van egy rakat görbehátú idióta, aki nem tudja, hogy fiú vagy lány, vagy micsoda. De hagyjuk a hadkötelezettséget.

Hogy jön ide amit írtál. Én azt kérdeztem a szerzőtől, hogy ha ő nem halna meg az országért - saját állítása szerint - akkor mégis hogy képzelne el egy esetleges támadást. Elhúzna mint az arabok, becsicskulna, kollaborálna és felvenné a román állampolgárságot, vagy mégis mit tenne. Teljesen komolyan kérdeztem - és külső támadásról beszélek.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 10:55:26

@Rodney_2: Én ezt tudom, a szerzőt kérdeztem, hogy ő mit csinálna.

Ménár Atya 2022.01.04. 10:58:02

@f@szkivantöletek:
Szerintem fejezd be a reggeli tömény szeszesital fogyasztását ekkora mennyiségben, és akkor nem írsz ilyen butaságokat. :)
Mert láthatóan problémáid vannak, főleg magaddal.

Rodney_2 2022.01.04. 11:00:08

@Frady Endre:
Amikor Merkel nem állt jól az egyik választás előtt és pont jött Fukusima, akkor az volt a nagy huszárvágása, hogy akkor 10 évvel előbb bezárják a német atomerőműveket (Fukusima a föld egyik legdurvább tektonikus törésvonalán van, Németországban még sosem volt földrengés meg semmi, mert egy híg foson fekszik). Ettől a döntéstől nyilván a nagy energiacégek tőzsdei értéke bezuhant, a részvényeket birtokló nyugdíjalapok stb jelentős veszteségeket szenvedtek el. Merkel megnyerte a választást hála a degennerált agymosott idióta (zöld) német választóknak, a leendő nyugdíjasok és megtakarítók meg szívtak. Az ilyen agyament populizmusnak mi a büntetőjogi tétele??

Merkel nem akarta beengedni 2015-ben a majomcsordákat, de azt mondták neki a PR-osai, hogy jobb a PR ha beengedi. Erre ráeresztett másfélmilió majommigránst a német népre, a következmények között volt a lakbérek megdrágulásától egy csomó bűncselekményen át az AfD ("nácizmus") megerősödése és a társdalom tovább posztulása. Milyen büntetési tételt gondolsz erre?

Hülye :)

G. Nagy László 2022.01.04. 11:01:20

@vilagnezet.blog.hu:

"Az erkölcs meg relatív."

Nos ez az, amiben alapvetően nem hiszek. Jómagam csak nagyon kevés dolgot sorolok a morál fennhatósága alá, de ezek - hitem szerint - megkérdőjelezhetetlen erkölcsi elvek, korokon, helyeken, kultúrákon átívelő módon.

Bobacska 2022.01.04. 11:05:46

@Frady Endre: Hát bennem is ilyen kérdések merülnek fel. Meg még egy pár hasonló.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.01.04. 11:06:01

@Rodney_2: Mi köze Merkel vélt vagy valós bűneinek ahhoz, hogy Orbán miket művelt?
Egy bűnöző felmenthető azáltal, hogy rajta kívül léteznek más bűnözők is?
Az én magánnyugdíjamat nem Merkel lop... ööö... "védte meg", hanem Orbán Viktor és népi zenekara.
Merkel megítélését bízzuk a németekre! ;-)

G. Nagy László 2022.01.04. 11:06:01

@tiltsál ki te gyökér:

"Szóval, ha holnapután megtámad a román-ukrán-szerb hadsereg, akkor te elhúznál mint egy patkány? Vagy bebújnál egy pincébe, aztán bíznád másra, hogy védjen meg?"

Igen és igen. A honvédelem egy szakma. Léteznek profi katonák, akiknek ez a hivatásuk, ez a vállalásuk. Tőlem ez nagyon messze áll. Viszont visszakérdeznék: ha hajótörést szenvednél egy lakatlan szigeten huszadmagaddal, ahol nincs orvos, megműtenéd azt a társadat, akinek vakbélgyulladása van?

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 11:06:07

@Frady Endre: Mi a tény, te szerencsétlen?
Hogy valaki kitalált egy hülye rendszert, a másik meg megszüntette? Mennyi pénzt fizettél te személyesen be? Tudod - megtakarítás, amit te betettél.

Andy73 2022.01.04. 11:11:15

Orbán már bekerült az európai történelembe, többek között a határvédelemmel. Egyszerűen megelőzi a korát, a történelem már igazolta, legutóbb a lengyel hataron.
A másik, amiről itt nem esik szó, az a családtámogatási rendszer. Európa és Magyarország legnagyobb problémája a demográfiai helyzet, amivel persze a migráció is összefügg. Orbán pedig nem egyszerűen segélyekkel, családi pótlékkal próbál ezen segíteni, ami önmagában kevés. Egy átfogó rendszert dolgoztak ki Novák Katalinnal. Persze példát is mutat az öt gyerekével, egy házasságból. Ebben MZP-ben most emberére akadt, de az őt támogató erőket kevesen kívánják vissza a hatalomba, én sem.

Rodney_2 2022.01.04. 11:12:25

@G. Nagy László: Azt az erkölcsi dilemmát hogyan oldod fel, hogy ha mondjuk Orbán erkölcsösen viselkedik (bármi is legyen az) akkor elveszíti a választást és helyette jön a migráncsoló, buzuló, elkúró, hazaáruló és szintén a közpénzekben könyékig turkáló csőcselék és az országnak kampec :) Az ellenzék olyan magas erkölcsi szinten van, hogy az előválasztáson pl simán megválasztották a még 2010 előtt 3 rendbeli gazdasági bűncselekményekért jogerősen elitélt és foglalkozásától eltiltott és Gyurcsány seggében lakó Czeglédy Csaba nevű pszichopata bűnözőt??

konrada 2022.01.04. 11:13:50

@vilagnezet.blog.hu:
Azért tudod teljesen más világ volt a katonaság utótáposan 26-27 évesen a rendszerváltás környékén a főiskolán (gondolom Budapesten) és más volt Zegerszegen egy 18 éves valódi sorkatonának a hidegháború újbóli bedurvulásának idején 81-ben.

...így az önmagad összehasonlítása kb annyit ér, mint ha azt hasonlítgatnád, milyen hasonló dolgod volt kezdő irodistaként 90 körül egy tarjáni vájárral, és hogy te mennyivel különbül tudtad azt megoldani...

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2022.01.04. 11:14:21

@G. Nagy László:

Tényekben nem nyitok vitát. Az erkölcs is az, de a politikai meg hatványozottan az.

... de ha már pszichológia .... akkor elemezzük Ovi-t ... mi is az ő nagy baja, amiért sokak által tudottan a sógoroknál is kezelni kellett már.

Nos a "Jelentenem kell rólad Lajos ..." mindennek a fő pszichés oka ....ha igaz ... de annak látszik.

Putyin és Megyesi is 007-es volt bizonyos értelemben ... csak ugye ott kicsit azért másként ....
Nos mit tehet ilyenkor a "beteg" aki mellette azért elszánt is ....
Előre menekül .... letiltatja az ügynöklisták nyilvánosságra való hozását ... és egyre több hatalmat rendel magához ... hogy biztosíthassa a le nem bukását ...
Aztán az egyre nagyobb hatalom ... stb ... egy olyan mókuskerék, amiből már nem lehet és nem is tud kiszállni ....

Illetve nekem lenne ötletem, hogy elkerülje és tényleg nagy politikusként emlékezzenek rá és ne úgy járjon mint számos elődje és politikus társa ... akiket azért utolért az az i-gazsságszolgáltatás is végül, amit eleve ő zsirozott le , hogy ne érhesse utol.

G. Nagy László 2022.01.04. 11:15:49

@Andy73: Ez mind igaz, magam is így gondolkodom. Viszont ez két külön kérdés. A határvédelmet csakis azok nem támogatják, akik igazi agymosott idióták és nem látják a saját érdekeiket sem. A családtámogatás ugyanakkor olyan ügy, amely bár számomra kedves, de egy gyermektelen joggal kifogásolhatja, hiszen közös pénzből támogatnak magánprojektet.

Rodney_2 2022.01.04. 11:18:09

@Frady Endre: Arra próbáltam rávilágítani, hogy politkusok mindnenhol a világon hoznak olyan döntéseket, amikkel másoknak anyagi kárt okoznak és ezért nem mennek börtönbe. Pl a progresszív adórendszer is egyfajta rablás, a kulcsok emelgetése kb ugyanaz mint a magánnyugdíjpénztár beszántása. De gondolom annyira fogalmatlan idióta vagy, hogy ez nem zavar amikor majd az Összefogás nevű csőcselékre fogsz szavazni.
Vagy amikor a jegybankok (ECB) öntik a pénzt a piacokra politikai megfontolásból és a megtakarítók elvesztik a megtakarításaikat az infláció miatt. Ezek ugyanolyan kategóriás politikailag motivált döntések amik százezermilliárdbillió kárt okoznak az embereknek világszerte. Kivégzik a politikusokat ezért? Egy faszt :(

G. Nagy László 2022.01.04. 11:18:24

@ulpius66: sosem cenzúrázok, de ezt a kommentedet most törlöm. Engem illethetsz bármilyen jelzőkkel, de a barátomat, akiről írok, ezen a felületen nem. Ha ugyanezt a hozzászólást kulturáltan megismétled, természetesen meghagyom.

G. Nagy László 2022.01.04. 11:20:09

@Rodney_2:

"Azt az erkölcsi dilemmát hogyan oldod fel, hogy ha mondjuk Orbán erkölcsösen viselkedik (bármi is legyen az) akkor elveszíti a választást és helyette jön a migráncsoló, buzuló, elkúró, hazaáruló és szintén a közpénzekben könyékig turkáló csőcselék és az országnak kampec :)"

Sehogy. Pont erről írok a posztban. Pontosan ugyanezt érzem, látom, gondolom.

konrada 2022.01.04. 11:21:16

@Rodney_2: Azért egymás között: Orbánnak nincsenek erkölcsei, neki céljai, ideái vannak.
Qrva nagy szerencse, hogy ez nagyjából megegyezik Magyarország érdekeivel, mert ilyen tehetség mellett nagyon rábaltáznánk, ha ez a cél az európai unió lenne...

Kivlov 2022.01.04. 11:23:05

Muhahahaha.
Bezzeg a makulátlan ellenzék... :D

Rodney_2 2022.01.04. 11:24:47

@TanBá: Megint egy hülye, fogalmatlan idióta. A katonaságnál minden században a besorozásnál KIJELÖLTEK egy embert, akinek jelentenie kellett. Nálunk elbaszták, mert egy piaristáknál végzett fiúra esett a választás. Annyira nem volt background check. Ő szegény meg nem tudta mit csináljon, elvonult a többiektől (raktáros lett és előléptetgették, hát meghúzta magát a raktárban) aztán írt valami bullshit jelentéseket. Mikor leszereltünk, akkor mondta el az egész sztorit. Rohadt besugó, mi?
Ha nem vállalja, akkor esetleg kijelölnek helyette valaki mást aki meg örömmel ír mindenféle rosszat olyankról akiknek nem tetszik a pofája.

Ha szerinted az erkölcs "tény", akkor fogalmatlan idióta vagy és semmit nem tudsz az emberiség kultúrtörténetéről

Andy73 2022.01.04. 11:27:04

@Rodney_2: @G. Nagy László: aligha csak maga projekt, mert a gyermekteleneket is el kell látni majd valakinek, ha megöregednek. És csak úgy lehet pótolni a hiányzó gyerekeket, ha a nagycsaládosokat fokozott mértékben támogatják. Minden gyermektelen párra ugyanannyi négygyermekes családra lenne szükség, hogy kijöjjön a kettes átlag. Ez sajnos elég egyszerű matek, mégis kevesen értik meg. Az alternatíva pedig a bevándorlás, de az integráció sem olcsó mulatság, és a sikere is kérdéses.

Andy73 2022.01.04. 11:28:26

@Andy73: javítás: aligha magán projekt.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 11:29:42

@Rodney_2:

Simicskával együtt, egyidőben és egy helyen voltak sorkatonák? Ezt írod.... meglepne ...

... de a dolog még bonyolítja és a sejtést erősíti, hogy Ovi apósáról ugyebár már tényként kiderült, hogy 007-es volt és a galádabb fajtából ....

.... nos így ő már nem csak a saját valagát védi .... hanem 007-es sok-sok más valagot is, hogy nehogy úgy járjanak, mint az apósa.

Boldeone2 2022.01.04. 11:29:49

Magyarország sok évtizedes megosztottsága terén a törésvonalat egyértelműen a miniszterelnök személyéhez való viszonyulás jelenti. A nemzet egyik fele a pokolba kívánja, a másik fele egyenesen rajong érte...(....)....ezzel együtt a magamfajta elfogult rajongó jócskán elnéző vele szemben."

Ez a blogposzt is azt igazolja , hogy egy abszurd dráma, más szempontból tragikomèdia rèszesei vagyunk. Magyarországon nem csak egy demokráciában szokásos , " normál " kormány ès egy a győztes párt\koalíciók által megválasztott, azoktól függő , korlátos hatalmú miniszterelnök sorsáról döntünk , hanem egy rezsimről , az Orbán- rezsimről döntünk.
A 2022-es választás tulajdonkèppen egy nèpszavazás lesz Orbán Viktor sorsáról - az optimista emberek szerint, akik elhiszik hogy le lehet váltani egy majdnem autokratát, mert az fair versenyt enged
Két rendkívül megosztott oldal van a társadalomban , amit ha lehet mèg tovább távolított Orbán eddigi politikájával , hiszen a 2\3 birtokban sem láttunk tőle semmilyen gesztust a máskèpp gondolkodók felè. Csak az ideológia gleichschaltung megy 12 ève , az önkènyes hatalom tobzódása , a hatalom minden törvènyi eszközzel való bebetonozása, a társadalom és gazdaság teljes leuralása, a korrupt haveri kapitalizmus.
Az mennyire erkölcsös, ha egy kormányfőnek, de nevezzük inkább nemzetvezetőnek, a közvetlen családtagjai milliárdos állami közforrásokat akvirálnak ? Sőt,leginkább abból gazdagodnak...Mennyi a matematikai valószínűsège , hogy az ország leggazdagabb embere èppen Orbán Viktor falutársa ? Rendkívül alacsony

Tènyleg szomorú helyzetben van az ország a rendszerváltás után 30 èvvel! A plurális demokrácia haldoklik , a pártok egyenlő versenye ès váltógazdálkodása nem működik, a jogrend az egypárti hatalom kiszolgálója, a "fèkek ès ellensúlyok" rendszerèt az Orbán által kinevezett pártkatonák biztosítják ...
A sajtót egyre inkább bekebelezik, milliárdos közpènzek manipulálják a társadalmat . Az Index politikai rovat főszerkesztője éppen most mondott le, mert pártállami nyomás volt a szerkesztősègen , cikkeket közöltetnek le, politikai nyomásra

Summa summarum: Orbán egyszemélyben felelős az abszurd , pártállami politikai rendszer kialakulása miatt, azért , mert a szabad , autonóm, plurális társadalmon fejlődèsènek elősegítèse helyett egy haveri kör , de valójában sajat maga èvtizedes önkènyhatalmát teremtette meg. Az hogy ügyes ember, zsivány ember , nem kèrdèses. Erkölcsileg viszont nem elfogadható amit tesz.
A kerdès, hogy mi jön Orbán után ? A társadalom fiatalabb hányada , a kèpzettebbek, a budapestiek , a nagyvárosi lakosság - úgy néz ki egyre nagyobb arányban elutasítja ezt az önkényes , egyhatalmi politikát
Előbb- utóbb úgyis beérik a változás , a legszilárdabb autokrata rezsimek is elvesztik a hatalmat , valamilyen úton. A Társadalmat szét fogják feszíteni az egyhatalmi rezsimek ellentmondásai :
Egyre nagyobb lesz az a réteg, amely ha bármi rossz törtènik , már automatikusan Orbánt fogja hibáztatni , mert Orbán ennek a rendszernek az ikonikus alakja, a megszemèlyesítője
Izgalmas\kritukus időszak előtt állunk, de az látszik , hogy Orbán és rendszere túl vannak a csúcson. Innen csak lefelè jöhet nekik !

konrada 2022.01.04. 11:30:44

@G. Nagy László: " de egy gyermektelen joggal kifogásolhatja, hiszen közös pénzből támogatnak magánprojektet. "

Mi gyermekesek meg azt, hogy ezen gyermektelen meg elvárja, hogy a mi gyermekeink üzemeltessék azt a világot, melyet ő öregként már nem tud.
...s ha azt hiszi, hogy ezt a gyereknevelés elhagyásával felgyülemlett pénzével meg tudja oldani, akkor menjen be a bankba 30-50 év múlva, és álljon oda trezorhoz, hátha az tisztába teszi. (Persze csak akkor, ha beengedik, mert a 30-50 év előtti átlagbérből ha akkor hasonló arányt takarított volna meg, annak még a kamataival se engednék be egy tisztes elfekvőbe...)

G. Nagy László 2022.01.04. 11:31:09

@Andy73:

"Az alternatíva pedig a bevándorlás"

Szó sincs ilyesmiről. Sehol nincs az megírva, hogy tízmilliós országnak kell lennünk. Lehetünk ötmilliós, vagy húszmilliós nemzet is. Ha nem volna állami nyugdíj, úgy a lakosság mérete igazán rugalmasan alakulhatna, nem kötné semmi kényszer.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 11:38:30

@Boldeone2:

Ezért írtam, hogy az erkölcs és főként a politikai erkölcs az nagyon relatív. Még a judeokeresztény Bibliában is még a kiskutyásk, kismacskák, kisgyerekek, mókusok, terhes nők vizbefojása is ERKÖLCSÖS egyeseknek egy KIVÁLASZTOTT CSALÁD miatt.

Andy73 2022.01.04. 11:40:55

@G. Nagy László: talán beszelgethetnel a matematikus barátoddal kicsit a számokról is. Egy elöregedő társadalomban arányaiban sokkal több egészségügyi dolgozóra van szükség, más területen pedig munkaerőhiány alakul ki. Ez már most is érvényesül nemcsak nálunk, hanem egész Európában. Nyugaton viszont még tőlünk is el tudják szívni a munkaerőt.

G. Nagy László 2022.01.04. 11:47:41

@Andy73: "Egy elöregedő társadalomban arányaiban sokkal több egészségügyi dolgozóra van szükség, más területen pedig munkaerőhiány alakul ki."

Mi ezzel a baj? A piac megoldja. Ha majd havi négymilliót keres egy betegápoló, magam is el fogok gondolkodni, hogy ezt a hivatást válasszam. Ez tényleg tiszta piaci kérdés.

Mankel 2022.01.04. 11:50:52

@TanNé: Az összképhez azért az is hozzá tartozik, hogyca kereszténység erkölcse két osztatú. Az ó erkölcs amelynaz ó szövetségből eredezik és az új erkölcs ami az új szövetségből. A mai NY-i erkölcsöt nem az ószövetségből eredeztetjük.

Rodney_2 2022.01.04. 11:51:21

@TanNé: Meglepetééés!

hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n%E2%80%93Simicska-konfliktus

kicsit művelődjél.
Én is a későbbi egyetemi társaim egy részével voltam egy században, akkoriban ez volt a normális előfelvételiseknél.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 11:52:22

@G. Nagy László:

Nagyon szeretném ha reagálnál a pszichológiai elemzésemre, mert Mérő Laci elsődlegesen pszichológus és egy memetikai marketing vállalkozása is van, ami szintén pszichológia főként. ( A matekot alig használja már)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 11:54:24

@Rodney_2:

Rendben.

A pszichológiai elemzésem lényegén semmit sem változtat. Sőt megerősíti, hogy az lehet a fő motiváló ...

Rodney_2 2022.01.04. 11:56:10

@G. Nagy László: Ez nem így működik. A piac működését meghatározza a környezete. Ha egy társadalom már főleg öregekből és ápolókból áll (ez lesz nagyon hamarosan a németeknél), akkor nem nagyon termelődik pénz amiből lehetne sok fizetést adni az ápolóknak. Nem magyarázom, mert nem vagy hülye. Esetleg ha a nyugdíjasok a magánvagyonuk (amit amúgy épp 10 éve inflálnak el tudatosan) felélésével tudnak bedobni jelentősebb összegeket a közösbe, akkor annak mértékéig lehet ápolózni, különben ott döglenek meg

konrada 2022.01.04. 11:56:52

@G. Nagy László: Na jó, de te firkász vagy, abból meg mindig van önjelölt messiás, aki ingyen is ossza az észt!;))

...de mi van azokkal a szakmákkal, amelyekből - ha hiányzik az ember - akkor megáll az élet?
...mert persze jöhet egy bérspirál oda-vissza, de az átlagember - akiknek ezt kéne megfizetni - qrvára ráfarag, mert a világ globalizált, és ha a termelés költsége nem enged haszont, úgy azt kihelyezik oda, ahol a munkaerő úgy szaporodik, mint a nyulak. ...vagy behozzák őket munkaerőnek. ...de az már más ország lesz, nem a magyar identitásuké...

G. Nagy László 2022.01.04. 11:59:00

@TanNé: Konkrétan mire reagáljak? Hogy Orbán őrült, vagy hogy besúgó volt, vagy hogy előre menekül? Egyikhez sem tudok olyan érdemit hozzáfűzni, amit nem írtam már le százszor.

Mankel 2022.01.04. 11:59:40

@G. Nagy László: Egy túróst. Még soha de soha sehol nem okozott széles társadalmi jólétet a "piac megoldja" mentalitás. Persze megfogja oldani. Ha alsó középtől lefelé vagy megdöglesz a saját piszkodban fekfe ha nem akkor nem. Én személy szerint az állami nyugdíjakba épíném be a dolgot egy szorzóval. 0 gyerek x 0,6 1 gyerek 0,8, 2 x1. És így tovább. A gyermektelen meg amit a gyerek nevelésen spórolt tegye félre nyugdíjra.
A jelen támogatási rendszer szemmel láthatóan nem hatékony (vagyhát nem tudjuk sohavsrnki nem kutatja)

Andy73 2022.01.04. 12:01:49

@G. Nagy László: De nemcsak eü. dolgozókra van szükség, ezért munkaerőhiány lép fel, és már most is az van. Tényleg nem érted, amit írtam? Egy példa: a csökkenő lakosságú települések infrastrukturáját is fenn kell valakinek tartani, pl. az oda vezető utakat karbantartani. Lehet, hogy idővel kevesebb autó koptatja azokat az utakat, de az időjárás ugyanakkora kárt tesz bennük.Egy iskolát akkor is fűteni kell, ha kevesebb benne a diák (amíg vannak egyáltalán diákok), stb. És minden diákból nem lehet orvos vagy ápoló, lásd fenn.
Sajnos nem érek rá veled vitatkozni, más dolgom lenne most is. Egyébként vannak jó gondolataid, magában a vitában nyilván neked van igazad. A baloldali kormányzás csúfos kudarcot vallott Orbán előtt, illetve a két Orbán-korszak között.

G. Nagy László 2022.01.04. 12:02:38

@konrada:

"de mi van azokkal a szakmákkal, amelyekből - ha hiányzik az ember - akkor megáll az élet?"

Nincs ilyen. Tényleg hiszek a piacban. Csak jöjjön el az a perc, hogy elfogy az árufeltöltő és engem is ott látsz majd a teszkóban, ahogy éjjel pakolom a diétás joghurtokat másfél millióért...

Rodney_2 2022.01.04. 12:03:27

@TanNé: Szerintem ezek a besúgó voltam de kényszerítettek meg nem is jelentettem sztorik már nagyon unalmasak és el vannak inflálva. Aki akkor élt az legalább részben tudja, hogy mik voltak. Pl ha egy tudós vayg sportoló kimetn nyugara, akkor tuti hogy kellett "utijelentést" írnia, stb. Ha a besúgó ilyen szörnyű, akkor mi a faszér nem akasztottuk fel azokat akik pl az MSZMP KB tagjai voltak?? Az ő bűnük mekkora?? Ők voltak maga a(z IGAZI) diktatúra. Amikor a debil ellenzékiek diktatúrázzák az orbán rendszert és közben ott ül köztük pl Lendvai Ildikó aki a diktatúrában a cenzúrával foglalkozott, akkor hagy köpjem már le őket. Valami nagyon félrement egy csomó ember fejében. Úgy látszik, hogy az idiótaság alap követelmény lett a baloldalon :(((

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 12:03:30

@G. Nagy László:

Erre, azonos avatárral csak más nicknévvel írtam és most ki is egészítem:

... de ha már pszichológia .... akkor elemezzük Ovi-t ... mi is az ő nagy baja, amiért sokak által tudottan a sógoroknál is kezelni kellett már.

Nos a "Jelentenem kell rólad Lajos ..." mindennek a fő pszichés oka ....ha igaz ... de annak látszik.

Putyin és Megyesi is 007-es volt bizonyos értelemben ... csak ugye ott kicsit azért másként ....
Nos mit tehet ilyenkor a "beteg" aki mellette azért elszánt is ....
Előre menekül .... letiltatja az ügynöklisták nyilvánosságra való hozását ... és egyre több hatalmat rendel magához ... hogy biztosíthassa a le nem bukását ...
Aztán az egyre nagyobb hatalom ... stb ... egy olyan mókuskerék, amiből már nem lehet és nem is tud kiszállni ....

Illetve nekem lenne ötletem, hogy elkerülje és tényleg nagy politikusként emlékezzenek rá és ne úgy járjon mint számos elődje és politikus társa ... akiket azért utolért az az i-gazsságszolgáltatás is végül, amit eleve ő zsírozott le , hogy ne érhesse utol.

+ Apósa lebukott ügynök volt ez már tény.
+ volt egy vizsgáló bizottság és sok anyag nyilvánosságra került ami csak tagad ... hogy csak lejáratni akarták vele ..., de hogy ő szerepel benne az tagadhatatlan.

G. Nagy László 2022.01.04. 12:08:05

@TanNé: Mi a kérdés??? Hogy Orbán besúgó volt-e?

Andy73 2022.01.04. 12:08:40

@G. Nagy László: búcsúzóul: szerintem ne zsigerből válaszolj a kommentekre, hanem előbb gondold át. És utána dönts, hogy árufeltöltő vagy ápoló leszel. Egyszerre nem csinálhatod mindkettőt - közben meg persze a blogodat.

arthurthedent 2022.01.04. 12:09:05

@Andy73: "Egy elöregedő társadalomban arányaiban sokkal több egészségügyi dolgozóra van szükség, más területen pedig munkaerőhiány alakul ki."

Körülbelül száz évvel ezelőtt azon aggódtak az emberek, hogy az ezredfordulóra annyi ló lesz, hogy a világ minden termőterülete sem lesz elég zabföldnek. Aztán kicsit később meg azon lehetett aggódni, hogy mit fognak csinálni a lóápolók amikor már nem lesznek konflisok.

Mára nincs munkája a piócagyűjtőknek, a jégvágóknak, a pákászoknak, a lámpagyújtogatóknak, a telefonközpontosoknak, a rikkancsoknak, a tejesembereknek. Hiány van viszont programozóból, UI designerből, weblapkészítőből meg egy csomó másból.

Az elöregedő társadalom a különféle szakmák közt nyilván feszültséget, változtatási kényszert okoz, de ez a probléma elhanyagolható ahhoz, amit a technika, a tudomány változása okoz. Merthogy ez már egy generáción belül is olyan kiszámíthatatlan változásokat hoz, hogy szükség van a felnőttek átképzésére.

Ráadásul a technika változásával egyre nagyobb arányban van szükség az elméleti, a magasan képzett munkaerőre. A lóápolóból lehet betegápolót képezni, a jégvágó elmehet kórházat takarítani, a kubikusból viszont nem lesz programozó akárhogy is erőlködünk.

konrada 2022.01.04. 12:10:30

@G. Nagy László: De már előbb elmentél ágytálazni többért! Biztos fogod bírni amellett a tescós árufeltöltést is éjszaka???;)))

arthurthedent 2022.01.04. 12:11:55

@TanNé: "Aztán az egyre nagyobb hatalom ... stb ... egy olyan mókuskerék, amiből már nem lehet és nem is tud kiszállni ...."

Az orbánnak egyesek szerint már tíz éve folyamatosan csak nő a hatalma. Ha ez tényleg így lenne már a galaxis istencsászárát kellene benne imádnunk, ennek ellenére az ellenzék azt mondja, hogy éppen most fogjuk leváltani mint a sicc. Némi önellentmondást vélnék itt felfedezni. :D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 12:13:02

@G. Nagy László:

Tehát még világosabban fogalmazok:

Ovi pszichés motivációjáról kérem az álláspontod.

Amiben nem lényeg, hogy esetleg elmebeteg-e vagy sem, hiszen elmebetegen Nobel - díjat is lehet kapni .... a legtöbb elmebetegség nem érinti a teljes elmét és gondolkozást.

Az sem lényeg, hogy 007-es volt, vagy sem, mert más országokban is megszokott dolog. Az is hogy Medgyesit emiatt megbuktatják .... más meg 3-4 politikusi főciklust él meg.

Tehát csak a dolog pszichológiája érdekel, mert szerintem ez hajtja .... Más már régen kiszállt volna a mókuskerékből ....és áztatná valahol a lőcsöt melegebb éghajlaton.

Boldeone2 2022.01.04. 12:16:09

@G. Nagy László: Mi ezzel a baj? A piac megoldja. Ha majd havi négymilliót keres egy betegápoló, magam is el fogok gondolkodni, hogy ezt a hivatást válasszam. Ez tényleg tiszta piaci kérdés."

Piaci megoldásokról csak piacgazdaságban beszèlhetünk. Magyarországon az egèszsègügy nagyjából az állam által fenntartott intèzmèny , nem a piaci viszonyok uralkodnak
Most annyi törtènik - hogy egyre kevesebb jó szakember az egèszsègügyben , mivel nem ismerik el többek között a szakápolók teljesítmènyèt, te pedig könnyen meghalhatsz egy operáció után , mert nem lesz elèg szakszemèlyzet

G. Nagy László 2022.01.04. 12:16:11

@Andy73: @konrada:

"És utána dönts, hogy árufeltöltő vagy ápoló leszel. Egyszerre nem csinálhatod mindkettőt - közben meg persze a blogodat."

"De már előbb elmentél ágytálazni többért! Biztos fogod bírni amellett a tescós árufeltöltést is éjszaka???"

:) :) :) Jól van, csúnyán lebuktam... :)

arthurthedent 2022.01.04. 12:18:08

@Andy73: "Egy példa: a csökkenő lakosságú települések infrastrukturáját is fenn kell valakinek tartani, pl. az oda vezető utakat karbantartani."

Jó példa. Ismerősöm nagyapja annak idején macskaköveket rakott, nagyon megbecsült, jól fizetett szakma volt. Egész életében ebből élt. Sőt volt olyan bánya is, ahol ilyen kocka alakú köveket faragtak és hordták az egész országba. Egy komolyabb utca több tucatnyi családnak adott munkát hosszú hónapokra.

Mára néhány nap alatt végigmegy a gép és felújítja az utat. Néhány ember dolgozik, bár még sok a lapátos, képzetlen munkaerő is köztük. Nyilván 20-30 év múlva sokkal kevesebb ember tud sokkal gyorsabban sokkal tartósabb utat készíteni. A többiek elmennek az öregek otthonába ágyneműt cserélni.

G. Nagy László 2022.01.04. 12:18:25

@arthurthedent:

"Az elöregedő társadalom a különféle szakmák közt nyilván feszültséget, változtatási kényszert okoz, de ez a probléma elhanyagolható ahhoz, amit a technika, a tudomány változása okoz. Merthogy ez már egy generáción belül is olyan kiszámíthatatlan változásokat hoz, hogy szükség van a felnőttek átképzésére."

Teljes mértékben egyetértek, pont ugyanezt akartam írni magam is. Köszönöm, hogy dolgozol helyettem :)

konrada 2022.01.04. 12:21:00

@arthurthedent:
...tudod, én személyesen ismerek tucatnyi olyan nőt, aki osztrákokhoz, németekhez ment el házhoz ágytálazni. (Azért magyart, mert az ottani munkaerőt a családjuk se tudta megfizetni.)

Az egészségügy az a terület, ahol az ember nem nagyon kiváltható, legfeljebb úgy, ha járulékos veszteségként 90% felett viszik tepsiben ki a lélegeztető gépen lévőket.

...Szóval hidd el, komoly probléma az, ha egy jóléti társadalomban összetalálkozik a magas életkor az alacsony reprodukciós rátával, mert a várható átlagéletkor megsokszorozza azon igényt, amelyet emberekkel kéne megoldani, miközben a kevés gyereket a szülei egyre inkább
olyan iskolába küldik, mely a produktív korszakának 10-15%-át elhasználja, és onnan már nem az ágytál cipelésére vágyik....

arthurthedent 2022.01.04. 12:21:24

@TanNé: "Az sem lényeg, hogy 007-es volt, vagy sem, mert más országokban is megszokott dolog. Az is hogy Medgyesit emiatt megbuktatják ...."

A megyót nem ezért buktatták meg. A megyót azért buktatták meg, mert ott volt a gyurcsány.

G. Nagy László 2022.01.04. 12:24:41

@TanNé: Mérő Laci ugyanezen könyvében ír McClelland pszichológiai kutatásáról. A vezetők általános attitűdje volt terítéken, s a kutatás egyértelműen igazolta, hogy a legáltalánosabb jellemvonás a jó vezetők közt a hatalomvágy. Orbánnál sincs ez másképp. (A kérdés mindig az, hogy a vezető miként használja a hatalmát.)

Magam is ezt írom: Való igaz: élvezi a pódiumot és a reflektorfényt. Szemmel láthatóan imád tábornokot játszani, annak minden pozitív és megmosolyogtató elemével. Gyönyörködteti a tudat, hogy már most bekerült a magyarság történelemkönyvébe, mint annak egyik legmeghatározóbb modern kori vezetője. Nyilvánvalóan kacérkodik azzal is, hogy az európai történelemkönyvekbe is beírja a nevét. - nincs ebben semmi bonyolult szerintem.

konrada 2022.01.04. 12:27:47

@Boldeone2: Azért nem árt tudni: Magyarország GDP-je fele környékén van a németnek, osztráknak, és még ebből is jelentős részt a bérmunka teszi ki.
Te biztos vagy abban, hogy egészséges átlagemberként hajlandó vagy-e az egészségügyre a fizetésed sokkal nagyobb részét költeni, mint az osztrákok-németek?
...mert akkor lehetne itt is olyan szintű ellátás, de míg magyarként most is jobban megküzdesz az élet egyéb költségeinek a megkeresésével, addig a realitás, hogy a fránya németek elszívják innen a munkaerőt, mert még ők se hajlandóak azért olyan árat kifizetni, hogy önellátók legyenek abban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 12:28:08

@arthurthedent:

Ilyen oka Ovi megbuktatásának is lehet majd ... ha úgy alakul esetleg ...
Rajtam biztos nem fog múlni , mert több mint két évtizede semmilyen politikai szavazásra sem járok és nem is áll szándékomban.

.... de mint írtam .... politikai katonai kiképzést kaptam .... az qvázás / Borkai és ERESZ / Szájer és és I-gazság / Völ-NER és az EU pártcsaládból való kitettség ... arról árulkodik, hogy akik esetleg régebben 007-esként hasznosnak gondolták, ma már nem gondolják annak. .... Tehát lehetnek még itt további bili kiborulások.

arthurthedent 2022.01.04. 12:28:23

@konrada: "...tudod, én személyesen ismerek tucatnyi olyan nőt, aki osztrákokhoz, németekhez ment el házhoz ágytálazni. (Azért magyart, mert az ottani munkaerőt a családjuk se tudta megfizetni.)"

Ennek nem sok köze van a társadalom elöregedéséhez, a programozók is elmennek meg a gyerekorvosok is.

"Az egészségügy az a terület, ahol az ember nem nagyon kiváltható, legfeljebb úgy, ha járulékos veszteségként 90% felett viszik tepsiben ki a lélegeztető gépen lévőket."

Nagyon sok ilyen terület van, de az is igaz, hogy az egészségügy fejlődése csökkenti az élőmunka szükségességét is valamelyest. Ma már csípőprotézis beültetése után pár nappal otthon lábadozhat a beteg például.

"...Szóval hidd el, komoly probléma az, ha egy jóléti társadalomban összetalálkozik a magas életkor az alacsony reprodukciós rátával,"

Igen. Mint ahogyan az is komoly probléma, ha a magas életkor összetalálkozik a magas reprodukciós rátával, úgy hívják, hogy túlnépesedés. Sőt, az is komoly probléma, ha az alacsony életkor összetalálkozik a magas reprodukciós rátával, lásd afrika.

Akármit csinálsz egy csomó váratlan problémát hoz a jövő. A demográfiai problémák annyiban mások, hogy előre lehet számolni évtizedekkel míg más dolgokban teljesen naívak és tudatlanok vagyunk.

"mert a várható átlagéletkor megsokszorozza azon igényt, amelyet emberekkel kéne megoldani, miközben a kevés gyereket a szülei egyre inkább
olyan iskolába küldik, mely a produktív korszakának 10-15%-át elhasználja, és onnan már nem az ágytál cipelésére vágyik...."

Csakhogy aztán mérnök lesz belőle és tervez egy gépet, ami tízezrek munkáját váltja ki.

Boldeone2 2022.01.04. 12:31:42

@TanNé: Ezért írtam, hogy az erkölcs és főként a politikai erkölcs az nagyon relatív. "

Azèrt annyira nem relatív. El tudjuk dönteni bizonyos politikai aktusokról , hogy az erkölcsileg mennyire elfogadhatók A politikai ellenfelek börtönbe zárása , megölèse egyèrtelműen bűn
A jogrend átalakítása a saját hatalom bebetonozása, a haverok\család politikai alapon előnyhöz juttatása , az nem erkölcsös, hogy bűn lesz- e belőle , majd a "törtènelem" dönti el

Annyiban igaz a "relativitás", hogy minden rendszer megírja\ átírja a saját nemzetènek emlèkezetpolitikájat , hogy azzal saját magát legitimálta, erkölcsileg felemelje az abszolút jó szerepèbe. Sajnos, ezt is elkezdtèk Orbánèk...

Èppen ezèrt jó a minèl jobban ideológia- mentesített plurális demokrácia , ahol az alapèrtèkekről többè- kevèsbè konszenzus van

arthurthedent 2022.01.04. 12:33:22

@G. Nagy László: "Teljes mértékben egyetértek, pont ugyanezt akartam írni magam is. Köszönöm, hogy dolgozol helyettem :)"

Tévészerelőnek készültem, általános elektroműszerész lett belőlem, aztán villamos üzemmérnök, aztán rendszergazda, aztán programtervező matematikus, aztán oktató, aztán programozó.

És mindezt úgy, hogy egyik munkakörömet sem bántam meg és egyiket sem hagytam ott idő előtt.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 12:33:50

@G. Nagy László:

Nos Laci sem olvassa az én könyveimet, blogbejegyzéseimet és én sem olvasom az ő könyveit. Egyet sem olvastam és nem is fogom ... Nincs rá szükségem, mert semmi olyasmi sincs bennük, amit tanulhatnék és ne tudnám.

Amit írsz ... nem logikus és nem racionális ... ha egyet értesz Lacival, hogy csak sima hatalomvágy ... Az már megvan régen .... és kiszállhatna akár 'ALAPTÖRVÉNY ELNÖKKÉNT' is. ..... de akár sok más módon is .... Amit most csinál, az már a tulkockázat kategória ....

baalint1 2022.01.04. 12:36:05

Ami az első gondolatot illeti, valóban van amikor hasznos, ha monitorozzák a közvéleményt, és ennek megfelelően döntenek. Csakhogy épp emiatt még a 2/3-os többségükkel sem valósítottak meg semmiféle átfogó reformot, mivel az átfogó reformok általában olyanok, hogy nem egyből jön a pozitív visszacsatolásuk. Egy igazi államférfinak igenis legyen elképzelése a világról, és ne pedig mindig azt mondja és cselekedje, ami épp több szavazatot hoz.

Ami a GDP 2%-át kitevő katonai kiadást illeti, én egyetértek a céllal. Épp elég baj, hogy több más európai országgal együtt a biztonságunk csak a NATO-tól függ, azon belül az amerikaiaktól, és még a NATO által előírt 2%-ot sem érjük el. Nyilván ehhez nem ártana valamilyen szintű EU-s katonai és külpolitikai integráció, aminek viszont határozottan ellenese Orbán.

Ugyanakkor megint más téma Orbán háborús retorikája. Állandóan fenn kell tartania az ellenségképet, és ez megint nem a nagy államférfiak jellemzője, hogy erre van szüksége a népszerűsége fenntartásához. Ráadásul ez csak akkor működik hatékonyan, ha az ellenség kitalált, vagy legalábbis nem itt és nem úgy van, vagy nem akkora jelentőségű, illetve nem üt vissza, lásd migránsozás, Sorosozás, Brüsszelezés, ellenben mikor valós ellenség van, lásd covid, akkor mégsem képes megbírkózni vele.

Egyébként Orbánnal így is sokkal kevesebb probléma van, mint az érte való rajongással, ami bármilyen értelmes politikai vitát megakadályoz.

Boldeone2 2022.01.04. 12:36:36

@konrada: Te biztos vagy abban, hogy egészséges átlagemberként hajlandó vagy-e az egészségügyre a fizetésed sokkal nagyobb részét költeni, mint az osztrákok-németek?"

- Èn abban nem vagyok biztos, hogy az egèszsègügyre fordított GDP- arányos ráfordítás elèg, meg abban sem ,hogy jól hasznosulnak a források
Többet kellene egèszsègügyre fordítani. A covid -járvány is azt mutatta meg, hogy sem az egyènek általános eü helyzete nem jó, sem maga az intèzmènyrendszer nem állt a helyzet magaslatán . A számok nem hazudnak

arthurthedent 2022.01.04. 12:38:20

@Boldeone2: "El tudjuk dönteni bizonyos politikai aktusokról , hogy az erkölcsileg mennyire elfogadhatók A politikai ellenfelek börtönbe zárása , megölèse egyèrtelműen bűn"

Na mondjuk attól függ ám, hogy mit csinált az a politikai ellenfél, nemdebár? Vagy mondjuk mire készült? Esetleg mire bújtott fel?

Mert ha megjelenne egy politikai erő, amelyik mondjuk az "idegenszívűek" vagy a "fajidegenek" kiirtását tűzi a programjára akkor a vezetőjét egyből lecsuknák és ez eléggé erkölcsös is lenne.

Szóval talán nem is olyan egyszerű, ugye?

baalint1 2022.01.04. 12:39:46

@Wildhunt:
Ha nemzetben gondolkodna, akkor nem használná a retorikájában a kizárólagosan a saját politikai oldalára a nemzeti fogalmakat. Szóval én inkább azt mondanám, hogy ő az a politikus, aki totálisan képtelen nemzetben gondolkodni.

arthurthedent 2022.01.04. 12:42:08

@baalint1: "lásd migránsozás, Sorosozás, Brüsszelezés"

Ha valaki többeket bírál különböző dolgok miatt, akkor annak nincs "ellenségképe". Az ellenzék csinálja jól a háborús retorikát, hiszen nekik tíz éve a patásorbán az ellenségképe és ebből nem engednek.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 12:45:11

@baalint1:

Azért én olvastam újságokat 1989 előtt és után is. Akkor Ovi-ról simán leírták, hogy hátrányos kettős kisebbségű emberként Jogot tanulhat az egyik egyetemünkön. Csak az egyik nemzeti/ népi kisebbség volt megemlítve, a másikat politikailag nem volt szabad leírni.

Ezzel csak azt akarom pedzegetni, hogy nagyon kérdéses, hogy mi is az ő szíve választottja népe (nemzete) ... Vagy esetleg három is van neki egyszerre?

baalint1 2022.01.04. 12:45:53

@G. Nagy László:
Populizmus az, amikor leegyszerűsített, népszerű, de jellemzően hamis válaszokat adsz, mert ez népszerűbb, mint a bonyolultabb, nehezebben felfogható, nehezebben elfogadható, de mégiscsak helyes válaszok helyett.

Pl. ha az USA-ban tovább növekedne az evolúció tagadók aránya, akkor lesz olyan populista politikus, aki felveti majd, hogy az evolúció helyett kreacionista tanokat tanítsanak biológia órán. Miközben egyébként az evolúciótagadók érveit nem lehet egy egyszerű, rövid mondattal megcáfolni.

Szerintem mindez a demokrácia totális félreértelmezése, mert elmarad benne egy fontos lépés: a tájékoztatás, beleértve nem csak a pártok és a kormányzat kommunikációját, hanem az oktatási rendszert is, ami jó esetben felkészítene arra, hogy mélyebben megismed a dolgokat, amikről dönteni fog a politika.

baalint1 2022.01.04. 12:49:54

@arthurthedent:
A többek az csak néhány darab. Gyurcsány, Soros, Brüsszel, a többit meg mind ezek a szereplők okozzák a Fideszes világképben. Az ellenzék Orbánozása pedig egyrészt része a kétpólusú politikának, másrészt egyszerűen abból fakad, hogy a "jobboldal" máig ugyanazt az embert futtatja, miközben a politikai nézetek többször is 180 fokot fordultak. Szóval a politikát egyetlen karakterre építi fel egy párt, akkor az nem egy ellenségkép a nem velük tartóknak, hanem egy valós ellenség. Míg pl. Soros abban az értelemben, ahogy használják, kitalált, simán ráillik arra a mintára, ami az 1984-ben Goldstein, a Brüsszelezés pedig különösen abszurd az amúgy egyáltalán nem egységes, és töketlen EU-ra. Az a baj, az egész retorika a legbutább konteókra épít.

baalint1 2022.01.04. 12:51:23

@TanNé:
Orbán Viktort cigányozni nem csak aljas dolog, hanem konkrétan tükörképe a legostobább Fideszes propagandának. Egyáltalán nem kellene számítania a származásának.

Boldeone2 2022.01.04. 12:52:17

Na mondjuk attól függ ám, hogy mit csinált az a politikai ellenfél, nemdebár? Vagy mondjuk mire készült? Esetleg mire bújtott fel?"
- Mit csinálna a politikai ellenfèl? Teszi a dolgát : kritizálja a kormányt , az a fő feladata! Fegyveres erőszak nincs , de mèg erőszakos tüntetèsek sem. Vagyis , nincs miről beszèlni!

Mert ha megjelenne egy politikai erő, amelyik mondjuk az "idegenszívűek" vagy a "fajidegenek" kiirtását tűzi a programjára akkor a vezetőjét egyből lecsuknák és ez eléggé erkölcsös is lenne.
Szóval talán nem is olyan egyszerű, ugye?"

- Volt ilyen rendszer , a názicmus. A modern demokráciák Nyugat - Európában viszont azon alapulnak , hogy elfogadjuk az egyenlő emberi mèltóság elvèt , a rasszizmus így elítèlendő
Jogkövetkezmènyek leginkább akkor vannak , ha "present danger" vagyis valaki erőszakot szít valamely kisebbsèg ellen, reális hatással a mára

G. Nagy László 2022.01.04. 12:54:18

@baalint1:

"Populizmus az, amikor leegyszerűsített, népszerű, de jellemzően hamis válaszokat adsz, mert ez népszerűbb, mint a bonyolultabb, nehezebben felfogható, nehezebben elfogadható, de mégiscsak helyes válaszok helyett."

Ez tényleg gáz. De amikor leegyszerűsített, népszerű és IGAZ válaszokat adsz, azzal semmi baj szerintem, sőt kívánatos. Sokan ezt is populizmusnak nevezik.

arthurthedent 2022.01.04. 12:54:26

@baalint1: "Szerintem mindez a demokrácia totális félreértelmezése, mert elmarad benne egy fontos lépés: a tájékoztatás"

Bizonyos dolgokat nem lehet demokratikus eszközökkel csinálni. A demokrácia az átlagos tudást, az átlagos világfelfogást juttatja érvényre. Az átlagos tudással nem lehet tanrendet összeállítani, repülőgépet vezetni, szívműtétet végezni vagy zenét szerezni. Akárhogy is tájékoztatsz akárkit.

Nem a demokráciát értik félre, egyszerűen azt hiszik, hogy mindenre jó.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 12:58:45

@baalint1:

Amint írtam, nem én írtam, hanem országos lapok. Könyvtárban ma is elérhetőek, vagy mikrofilmen, vagy digitálisan. Ja és tudtommal, ahogy írták az csak az apai rész ... az anyait ott sem írták le, pedig az is tényszerű ... Kérdés, hogy akkor a másik kisebbségi származási szál, ami nem lenne lec.... akármizés .... az miért szégyen és miért cenzúrázott dolog?

Amúgy én láttam gyerekkorában és simán igaz a dolog. Akkor még részben úgy is viselkedett. Nálunk meg a falunkban volt külön ... sor ... Külön kultúrális élet és közösség biztosítása miatt. Osztálytársam is több. Tehát ismerem a viselkedés tipusokat.

Mielőtt meggyanúsítanál valami irtó nagy baromsággal: Megjegyzem csecsemő koromban volt olyan dajkám Is) ... igen ... anyámnak egy darabig nem volt teje ... 1-2 hétig csecsről csecsre jártam a csengeri szülőotthonban.

G. Nagy László 2022.01.04. 12:58:47

@TanNé:

"Amit most csinál, az már a túlkockázat kategória .... "

Én ezt nem érzem. Szerintem mindig pont annyit kockáztat, amennyit az adott pillanatban kell. Ha van valami, amiben zseniális, úgy a rizikó/nyereség arány felmérése biztosan ilyen. Az internetadó és a vasárnapi boltbezárás az a két régi eset, amikor viszonylag nagyokat kockáztatott a semmiért. Ezeket gyorsan vissza is vonta.

konrada 2022.01.04. 12:59:03

@TanNé: Aranyos? ez a burkolt cigányozós-zsidózós identitáskeresésed Petőfik, Törleyk, Ganzok, Radnótik országában.

...persze érthető bizonyos szempontból, mert a sejtetés az mindig jó lehet, csak vicces egy erkölcstannal kiegészült nicknév mellett...;)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 13:05:49

@G. Nagy László:

Sok minden kiderülhet még a jövőben, mint írtam, amiről nem tudsz, de sejthető ... hogy a 007-es már önállósult és nem azt az érdeket képviselni, mint kellene ... beáldozható .. Ő is beáldoz és őt is beáldozhatják tehát ...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 13:08:39

@konrada:

Ugye, hogy érdekes, hogy az egyik dolgot sem írtam le és Te sem tudhatod, hogy csak tej, vagy vérben is keverék vagyok-e magam is.

Boldeone2 2022.01.04. 13:10:13

Akit èrdekel: www.ft.com/ft-view

A Financial Times friss cikke, Orbán Viktorról, meg a többi autokratáról , mint Duterte, Bolsonaro ès Erdogán

" strongman rule may be weaker than it seems "

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 13:16:11

@G. Nagy László:

Ja azt nem említettem ... régebben nem tett ilyen visszalépéseket, nem volt szokása. ... Csak úgy alakult, hogy az egyik nagyon is hozzá közeli politikussal amikor éppen nem voltak hatalmon beszélgettem és pont az AIKODÓ politikai stilúsról ... Tutira tudom, hogy számos esetben 3-4 ő beszélte rá a lépjünk ki a támadás elől, hadd essen orra a lendülettől, aki támad.

konrada 2022.01.04. 13:20:11

@TanNé:
Erről van szó! Ha nem írjuk le, csak érzékeltetjük az idegenszívűséget, akkor az nem is lehet felemlegetni.
Erkölcsös?

CSOKKl MÁLNA 2022.01.04. 13:23:01

@baalint1: A cigányokat cigányozzuk...mert cigányok...
És nem, nem vagyunk rasszisták, csak tapasztaltak...
OV se különb, neki is megjár ami megjár a többinek...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 13:25:46

@konrada:

Tudtommal a valós tények elhallgatása lehet erkölcsös és erkölcstelen is még egy haldokló ember esetén is. Ovi -t meg még nem tudhatjuk - Shördinger doboza példával - hogy mi lesz ha kinyitják. ... Nagyon úgy néz ki 7-8 nagy horderejű politikai történés alapján is, hogy Ovi 007-es rejtvény doboza nemsokára ki lesz nyitva. Szerintem várjunk és csak figyeljünk. Nem szükséges és nem is tudunk beleavatkozni.

konrada 2022.01.04. 13:27:05

@TanNé: Ja meg még annyit: A magyar attól magyar, hogy ez az identitása, ahogy egy (US) amerikai is attól az, hogy az identitása.
Nem attól, hogy körzővel méregetik a fejét, meg génszekvenálással kimutatható, hogy ősapja Árpáddal ment át a hágón (vagy US esetén sokadrendbéli csiroki.)

Nem attól leszünk polkorrektek, ha szavak használatát betiltjuk - nem mondjuk ki - hanem attól, hogy nem keressük hogy különbözik rasszban. Ennyi.

11110000 2022.01.04. 13:31:47

Remélhetőleg együtt ültök majd a tetves tolvaj példaképeddel a börtönben, és ott is nyalhatod a seggét.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 13:33:02

@konrada:

Ez már inkább C.G Jung alá tartozó kollektív tudattalan és archeotipusok felvételének, vagy fel nem vételének a kérdése. .... Csak hogy a politikus mi is??? Elsősorban előadó művész, színész ...

Ja egyébként meg az az oldal pontosabban leírva ez:

Szórakoztató ErkölcsTan MémBlog

Kubszrok Hadnagy 2022.01.04. 13:33:09

Orbannnak nalam egyaltalan nem kell kampanyolnia. Nalam mellette kampanyol az egesz EU-s elit.

Wildhunt 2022.01.04. 13:35:32

@G. Nagy László: mindaddig míg az idősek eltartása nem magánprojekt, a gyermekvállalás sem az.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 13:41:32

Nos Ovi ebbe menekülhetne és akkor valóban NAGY POLITIKUS LENNE:

Fórum » Politika, közélet » Aktuálpolitika »
Párthatalom Nélküli Állam
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9248198

A Párthatalom Nélküli Állam egy utópia, vagy megvalósítható gyakorlat lesz a közeljövőben? Rövid lényege: Pártok csak törvényeket készítenének elő, de azt párton kívüliek 10-20 ezres tömege szavazná meg elektronikusan.

Ez a lényeg:

"Még lehetnek meglepetések, mert OVi képes arra is. Kijátszhatja a hatalmat egy semleges térbe. Ezzel sok mindent megold. Kevésbé lehet felelősségre vonni. Tényleg demokratikus és politikai hős és "szent" lesz és hát az ellenzék ... már nem ellenzék lesz. A hatalom sem az a hatalom."

konrada 2022.01.04. 13:42:38

@TanNé: Na jó, értelek én, csak bemutattam, hogy lehet egy önpörgető dilemmába beküldeni egy témát, hogy bizonyítható legyen az, amit a másik nem is gondolt, vagy csak tudat alatt.

Ez mindenesetre jó ujjgyakorlat és példa volt mindkettőnknek arra, hogyan lehet mások szavára lecsapni és kifordítani, mert ez is a politika!;)

Tamáspatrik 2022.01.04. 13:52:47

A cikket alapvetően jónak tartom, mert tényleg vitatkozik.
Mérő politikai felfogása közelebb áll hozzám mint a szerzőé, mégsem érzem azt, hogy Orbán "velejéig romlott" lenne, bár még válhat azzá a jövőben a túl sok hatalom miatt, lásd a belarusz elnök példáját. A mameluksereg, ami körülveszi és nyal neki sokkal romlottabb.
Orbánról nem mondanám, hogy államférfi, mert nem képes a nemzetet egységesíteni egy Kossuth Lajos szintjén. Ez a "tehetséges politikus" játék a szavakkal, azt mondanám, hogy kiemelkedő, nagyon jelentős politikus, a szerzővel ebben egyetértek.
Nem tartom viszont szélkakasnak sem, ezen a ponton Mérő túl elfogult, itt is a szerzővel értek egyet.
A harciasság - itt a blog szerzője kell, hogy elfogultságot jelentsen be, mert Orbán habitusa közel áll hozzá, ami az objektív értékelést rontja.
Románia kétélű példa, van több olyan európai ország, ahol a kormányzat nem működik, stabil kormánya évek óta nincs, a gazdaság adatai mégis jók és viszonylagos társadalmi béke van.
Ha az intézmények erősek, akkor stabil kormányzás nélkül is vihetik a hátukon az ország ügyeit.
Én békés típus vagyok, és a történelmi tapasztalataim alapján is úgy gondolom, hogy a túlságos harciasság gerjesztése (amiért nem csak Orbán a felelős), hosszú távon keserű gyümölcsöket érlel.

Wildhunt 2022.01.04. 13:56:29

@G. Nagy László: legyen. De most sehol nem az. És sehol nincs is olyan politikai erő aki ezen változtatni akarna.

Wildhunt 2022.01.04. 13:57:39

@trev: vagyis minden népszerű politikus Hitler? Vagy Orbán azért Hitler mert népszerű?

Nabradius 2022.01.04. 13:58:36

@G. Nagy László:

Kedves László!

Mérő Úr valóban egyedi és megismételhetetlen, mint mindenki más. A fogalmazásából ítélve, minden bizonnyal egy nagyon okos ember, kultúrlény, ami mostanság csodaszámba megy, mondjuk meg őszintén. Ámde, bármiféle logikai képesség és múltban rekedt matematikai éleslátás, a pontos helyzetértékelésből levont következtetések helyes és objektív (feltételezem nem direkt ferdített) kiindulási alapja nélkül csak bugyuta szöveg, bármilyen míves mondatokba van csomagolva. A mi meglátásunk hasonló Orbán Viktorral kapcsolatban, függetlenül attól, hogy több, a kormánya által véghez vitt intézkedést magam sem preferáltam volna. Sajnos az írását olvasva végig az volt az érzésem, mintha gyermekkkori, vagy legalábbis fiatalkori barátját mentegette volna, annak helytelen, esetenként rosszindulattal átitatott véleménye folytán. Tény, hogy Mérő úr intelligens ember, ellenben sajnos nem annyira tájékozott, mint azt egyébként megtehetné, a múltja megkövetelné, így az általa írt "tények", hivatkozási alapok legalább annyira falsak, mint amikor a kétfarkú kutyapárt vezetője az állami vagyon alapítványokba történő magáncélú kiszervezéséről hablatyol, teljesen figyelmen kívül hagyva az alapítványok közalapítvány jellegét, mely nyilván nagyon komoly elszámolási kötelezettséggel tartozik a ÁSZ felé. Mivel feltételezem, hogy egy magára valamit is adó főiskolát, egyetemet végzett ember tájékozott (és utána járt....) annyira, hogy pontosan tisztában legyen a tényekkel, egy dolgot feltételezhetek csak. A rosszindulatot, és a direkt félrevezetést. Ez volt az érzésem végig, amíg Mérő Urat idézte és mentegette. Jól tette, hiszen a barátja, s az ember kiáll a barátaiért akkor is, ha esetleg tévúton vannak. Ellenben vannak olyan helyzetek, amiket, ha mindketten egy irányból nézünk, nem láthatunk másképp, még akkor sem, ha különböző családból, különböző dolgokat hozunk. Egy zuhanó repülőgépet látván, mindketten tudjuk, hogy le fog zuhanni, pont. Nincs tovább. Amikor egy gyermekvédelmi törvény kapcsán elhangzik, hogy összemossák a homoszexuálisokat a pedofilokkal és azt elolvasva, látom, hogy ilyenről szó sincs benne, akkor nem írok le olyat, se könyvben, sem hozzászólásban, ugyanis nincs ilyen, nem lehet másképp értelmezni, hiszen nincs. (Csak példa volt, a könyvben nem biztos, hogy szó van ilyesmiről) Látom én, látja a baloldali gondolkodó is, pontosan. Csak neki ebben nincs haszna, sem politikai, sem anyagi, hiszen ki a fene venné meg Mérő Úr könyvét, ha egy ilyet leírna. Ha leírná azt, hogy igen, gazdaságában haladunk előre, akkor ki venné meg?? Inkább bezzegromániázik, szlovákiázik. Ne haragudjon László, nem akarom megbántani Mérő Urat, ellenben sajnos nem tudom matematikusként elképzelni róla, hogy az interneten két számot, gazdasági mutatót, stb. ne tudna összehasonlítani. A következtetést mindenki levonja magának.

Tamáspatrik 2022.01.04. 14:10:29

@Rodney_2: Merkellel kapcsolatos példák hajávál fogja lettek előrángatva. Vannak rossz, hibás politikai döntések, pl. Merkel elismerte később, hogy a migránsok bátorítása ilyen volt később. Még egy, hogy ezekről valós viták voltak a németeknél, mindkét kérdésben, nem Merkel döntött egyedül.
Orbán magántulajdont csorbító lépései viszont önkényesek, nem támogatta a társadalom 90%-a mint a németeknél az atomerőművek leállítását (még ha hiba volt is részükről, ez más kérdés), nálunk azt, hogy minden közbeszerzést egy adott területen Mészáros és Mészáros nyerjen meg. Ez tiszta korrupció, büntetőjogi kategória nem politikai.

Tamáspatrik 2022.01.04. 14:15:12

@Nabradius: "Ellenben vannak olyan helyzetek, amiket, ha mindketten egy irányból nézünk, nem láthatunk másképp" a politikai kérdések TIPIKUSAN nem ilyenek, annyira nincsenek objekív kritériumok.
Ld. én tájékozottnak tartom magam és 100%-ban meg vagyok róla győződve, hogy a gyermekvédelminek mondott törvények teljesen fölöslegesek, mert nálunk nem létező problémákra keresnek megoldást. (Vagy hát mikroszkóppal mindenhol lehet problémát találni.) Ergó szimpla propaganda céllal jöttek létre.
Az értékrendbeli, érzelmi beállítódások különbsége + a közösségé, amiben létezünk (!), mert ez is sokféle lehet, nagyon bezavar, az objektív értékelést lehetővé teszik.

Tamáspatrik 2022.01.04. 14:15:50

@Tamáspatrik: ...pontosabban nem teszik lehetővé az objektív értékelést.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 14:19:31

@Tamáspatrik:

Ez már viszont csak tényleg pletykaszintű dolog ... ettől még persze lehet igaz is akár ... le kellene ellenőrizni DNS vonalon, hogy biztosat tudhassunk ... de a csipcsirip hírügynökség szerint Ovi és PénztárosLőrinc közt afféle ... nem is tudom, hogy írjam virág nyelven ... talán akkor legyen ... DNS unokatestvérség áll fenn.

Nabradius 2022.01.04. 14:21:09

@Tamáspatrik:

Kedves Patrik!

A belarusz és a magyar jogrendszert összehasonlítani a jogrendszerük kialakulásának ismerete nélkül, cizelláltan, érthetően megfogalmazott jogállami kritériumok nélkül teljességgel lehetetlen, még két EU-s tagállam esetén is, mint az a közelmúlt rendkívül sokszor bizonyította. Másfelől azt gondolom, bár történelmi tapasztalatokkal nem rendelkezem, mindössze 42 éves vagyok, hogy az 1800-as évek derekán történtek más embereket követeltek meg, mint a jelenlegi béke idők, más volt a harc alapja és eszköze is. Ha tanulmányaimból jól emlékszem pár százezren meghaltak abban a kis forradalomban és ugye mi lett a vége? Illetve, ha már össztársadalmi összefogás, mondjon már egy, csak egy részt vevő magyar, főnemesi családnevet abból a kb 50-60 családból....... Elárulok valamit, nem fog menni, a 13 aradi vértanúból is csak 6 volt magyar, ha jól emlékszem, a többi mind szerb, osztrák, német középnemes volt. Az egész forradalom az elszegényedett közép és kisnemesi réteg városi polgársággal karöltött eseménye volt, nem több, bár valóban elmondható, hogy a társadalmi támogatottsága valamivel több volt, mint Orbáné, de higgye el, a parasztnak tök mindegy volt, hova fizet adót, s pláne milyen nyelven. Szép a mítosz és a legenda, csak hát..... A lényeg ilyen szabadságharcról nincs szó, nem is kell Kossuth ide, Petőfi meg van elég a bezzegromániás túloldalon. Ismeri a viccet, ugye Vasvári meg Petőfi 14-én unikumoznak a Pilvaxban....
A gazdaság, valóban sok mindent elbír, de hát nem is az olasz gazdaságról volt szó, hanem a románról. Másfelől azt gondolom, hogy mindenki hozzászokik egy szinthez, amiből nem szeretne lejjebb adni. Ha valaki egy kávézó tulajdonosaként keres mondjuk 5000 Eurót és jól él, s mindez visszaesik 4500-ra, mert már a harmadik koalíció is megbukik, bizony nem fog örülni, én sem tenném. Embereket fog utcára tenni, mert nem fogja tudni fizetni őket.
Szóval mindennek, Kossuthnak, kormányváltásnak is egy a lényege, semmit nem lehet, politikust, politikai helyzetet, gazdasági körülményeket az adott kontextusból kiragadva megvizsgálni, összehasonlítani, hiszen ami Kossuth idejében, vagy akár a rendszerváltás idején liberális eszmének számított, azok közül sok ma alapjog. Akkor liberális, ma már lehet konzervatív. Így lett a liberális Orbánból konzervatív politikus. Igazából nem változott, csak amiért akkor harcolt, ma már meg van, s ezt szeretné megőrizni mellékvágányok nélkül.
A cikk valóban jó.

.Gordon Gekko. 2022.01.04. 14:30:16

Hagyjuk az ilyen larifarikat hogy ki tehetseges, meg szent ember, meg velejeig romlott. Pont leszarom, az eredmeny erdekel.

Eredmenye meg, olyan ami tartos, nem volt egy politikusnak sem Magyarorszagon, Orbant leszamitva, 1990 ota. Es az eredmenyei tulnyomoan pozitivak, kritizalni nem az ertekrendje meg a celjai miatt kell, hanem azert mert a megvalositasban nem olyan jo, mint a tervek, celok eloadasaban - csakhogy meg igy is jobb ebben mint az osszes tobbi

2022.01.04. 14:33:45

orbán egy kétes megítélésű korszakos politikus. és a hangsúlyt mindenki oda helyezi ahová akarja. az, hogy orbán államférfivé nemesedhet-e egy nyitott kérdés. van aki szerint már most az (mert egy "félisten") és van aki szerint semmiképpen (mert "velejéig romlott").

szerintem ez attól függ, hogy mennyire ügyes hatalomtechnikus. budapesthez (időlegesen) hozzácsatolnám pest megyét. és a székes főváros ezek után buda és pest megyéből állna össze egy vidékies hátországgal. és úgy konszolidálnék. általában véve a megyerendszer visszavezetése hiányzik a magyar hagyományból. a megyeszékhelyekhez hozzákapcsolja a vidéket, akkor 20 tövényhatósági választásból 20-at megnyerhet. persze el is vesztheti mindet. szóval ez megint azt jelentené, hogy mindent egy lapra feltesz. ha ezt meglépi és nyer, akkor megsüvegelem feltéve, hogy nem viszi csődbe az országot.

a konszolidációnak két eleme van. az egyik nemzeti kulturális. a liberálisnak mondott szabadosságot a politikai underground világába taszítja. a másik gazdasági. az nyilván valami olyasmi, hogy az oligarchákból nagypolgárokatt farag. felépítenek egy gyerekvárost az adrián. ekkor bocsátana meg neki a nép. lölőből úttörő vezetőt csinál.

és ezzel beáll a késő kádár korba oltott korai horthy korszak. és a kérdés az, hogy utána hogyan tovább. azt már a magyar és az erdélyi magyar néppárt mellett megszerveződő .hu értelmiségre bízza.

kb. ez a legjobb forgatókönyv, amit az orbánizmusból ki lehet hozni 2030-ig.

Nabradius 2022.01.04. 14:35:37

@Tamáspatrik:

Oksa. Nem tudom van-e gyereke, csaxólok, a mi református iskolánkba is volt képük bejelentkezni "érzékenyíteni" nem is egyszer. Az igazgató elzavarta őket a fenébe. Magyarországon több iskolában is jártak homoszexuális érzékenyítést tartani, a szülők megkérdezése nélkül, teszem hozzá. Bárhogy is tagadjuk, a probléma valós, maximum eltagadhatjuk, ami hazugság.
A "mikroszkóppal keresni" jelentése a következő:
Amíg engem közvetlenül nem érint a probléma, addig le van ejtve, nem érdekel.
Ne haragudj, de a jogszabályok egy társadalomra vonatkoznak. Azért, mert te még nem találkoztál gyilkossal, még léteznek és büntetni kell a cselekményüket. Azért, mert a migránsok nem a te házadba vonultak be, hanem Teri nénihez az alföld közepén, attól még nem kell ezerszámra befogadni őket. Azért, mert nem a szomszéd suliban, hanem mondjuk ha jól emlékszem Budaörsön tartottak érzékenyítést, attól az a probléma még létezik, csak még közvetlenül téged nem érint. Ha pedig téged nem érint hátrányosan, akkor miért is baj? Megfordítva a gondolkodást.

A tájékozottság pedig azt jelenti, hogy utánajárok, olvasok, s annak megfelelően alakítok ki egy látásmódot. Például, ketten fekszünk a réten, nézzük az eget, megállapítható, hogy szép kék. Szerinted világosabb, szerintem sötétebb, de, hogy kék az biztos, nem láthatjuk pirosnak.
Ha mondjuk egy baloldali kritikus veszi a fáradtságot és elolvassa a gyermekvédelmi törvényt, nem láthat bele olyan dolgokat, amik nincsenek odaírva, ez nem más, mint ferdítés, vagy ahogy írtam neked az előbb, bizonyos emberek, tények, események kontextusból, környezetből történő kiemelése, ferdítés. Ettől persze véleménye mindenkinek lehet, nagy dolgot én sem látok bele, talán még lehet, hogy felesleges is volt ez a szabályozás, de ettől függetlenül, amit hangoztatnak róla még nem igaz!

Boldeone2 2022.01.04. 14:40:33

@Nabradius: az állami vagyon alapítványokba történő magáncélú kiszervezéséről hablatyol, teljesen figyelmen kívül hagyva az alapítványok közalapítvány jellegét, mely nyilván nagyon komoly elszámolási kötelezettséggel tartozik a ÁSZ felé. "

A tulajdonosi jogok átszállnak a pártalapítványokra , miközben fenntartói kötelezettsègek megmaradnak az államnak, de a kuratórium tagjait nem válthatja le egy elkövetkezendő kormány . Ergo egy párt elveszi , kivonja az állami vagyont a közellenőrzès alól. Jogosak a fèlelmek !

2022.01.04. 14:46:33

@.Gordon Gekko.:
most azért a megyó féle 100 napos program és a gyurcsány féle 100 lépés program lett újratöltve. a hitelből történő keresletélénkítés döntően a fogyasztás növekedését célozza. ha az orbán kormány nem kapja meg az eu mentőcsomagot, akkor az ország csődközeli állapotba kerül. és ha orbán választást nyer, akkor is keresztbe tehetnek neki. abból cudar idők következnének. ha orbán magyarországot csődbe viszi, akkor "lölő lopik" narratíva lesz a meghatározó a korszakból. mert új intézményrendszer nem épült. legfeljebb a régi "kommunista" rezsim részleges lerombolása történt. 40 éven át mentük befelé az erdőbe. és most úgy tűnik, hogy ugyanennyi időbe telik a kifelé jövet. 2030-ra lehet konszolidálni az országot feltéve, hogy addig a fidesz mindent megnyer. ez a legjobb forgatókönyv.

de ha az orbán-kormány csődbe viszi az országot, vagy csőd közeli állapotot teremt, akkor ugyan nem jut ceusescu sorsára, de majdnem.

Tapi2021 2022.01.04. 14:48:24

@Boldeone2: " Orbán eddigi politikájával , hiszen a 2\3 birtokban sem láttunk tőle semmilyen gesztust a máskèpp gondolkodók felè."

Mire gondolsz? Például, mint kereszténydemokratának bűn az LMBTQ, a két férfi szerelme nem házasság, a nekik kiadott gyerekek szellemi, lelki fejlődése, nemi identitásának alakulása esetleg problémás..., de azért pl. gesztusként ismerjék el a nem házasságot házasságnak, és tegyék lehetővé a gyerekek örökbefogadását, nevelését (ker. szempontból megrontását)?
Mert ezt az ellenzék díjazná? Hogyan díjazná? Rá szavazna egy választáskor?... Vagy hogyan?
Miközben megölnék egy kanál vízben.

A politikai győzelem és a kormányzás nem arról szól, hogy a politikai ellenfél elvárásait teljesítem, az ő programját valósítom meg!
Ellenkezőleg. Ebből van a konfliktus. És ez a jó. Ha nincs konfliktus, különbség sincs pártok és politikák/ideológiák között.

Nabradius 2022.01.04. 14:51:38

@.Gordon Gekko.:

Ez így teljesen igaz, de még jobban egyszerűsítek. elég csak körülnéznem, saját városomban.
Van új kórház, megyei, szép, nagy, még befeküdni is jó. A szájsebészem a múltkor azt mondta, hogy úri passzióból csinálja a számat, mert olyan jól keres, hogy nem nagyon kellenek neki már magánbetegek, úgy 5-öt tartott meg a 30-ból. A nővérek mosolyognak, a plafon nem omlik a fejemre.
A múltkor komolyzenei koncerten voltam az új arénában, teltház volt, mindenki ki tudta fizetni a jegyet, romák is voltak bőséggel.
Ha az új aréna nem tetszik, feljövök a budapestibe, az új 4 sávos úton, az eddigi kettő és fél helyett, simán csak 2 óra alatt, vagy éppen lemegyek az elmúlt 10 évben teljesen felújított főtérre, avagy a mellette levő kultúrpalotába egy jó koncertre.
A Balcsira nyáron lemenni nem lehet, mert az összeomlóban lévő magyar gazdaság miatt Pesttől Siófokig áll a sor, Horvátba a határon a szegénymagyarok ezrei várakoznak az átkelésre, pfuj ez a Viktor. Az adósságom lényegében teljesen kifizetve, így döntöttem, felújítom a házat, aminek a felét a mit gondoltok ki állja??? A magyar gazdaság és bezzegrománia csődje, bizony a magyar állam. Pfuj ez a Viktor milyen egy csúnya bácsi..
Jakab meg egye a paprikáskrumplit. A "melós", meg közben hülyére keresi magát, már, ha hagyják dolgozni, a kőművesem panaszkodott, a segédmunkása otthagyta, elment a gyárba melózni, mert többet fizetettek neki mint 250 nettó, az asztalos ismerősöm nem tud eleget dolgozni, meló van, munka van, befizetett adó van. Pfuj ez a Viktor bácsi.

.Gordon Gekko. 2022.01.04. 14:55:57

@cvsvrs: "most azért a megyó féle 100 napos program és a gyurcsány féle 100 lépés program lett újratöltve."

most valasztas elott vagyunk egy nemzetkozi kaoszban, de volt elotte 10 ev epitkezes es kivetelesen nem hitelbol

ezt az Orban majd csodbe viszi az orszagot dumat, sajnos nem lehet komolyan venni

Tapi2021 2022.01.04. 14:57:35

Mérő, ha maradna a kaptafánál...
Én is szeretem a munkáit, de kár politikával foglalkoznia.
Két mondat után egyértelműek az elfogultságai és az, hogy hová tartozik ideológiailag, politikailag. És ezen a terepen ő már nem "a" tudós! Csak egy politikai véleményvezér.
Külön sajnálatos, ha/hogy a tudósi tekintélyét használja fel politikai állásfoglaláshoz.
Kár ezért.

Tapi2021 2022.01.04. 15:00:52

@Nabradius: Ez az igazság. De mikor zavarták a tények a progresszív forradalmárokat a permanens forradalmukban?

CSOKKl MÁLNA 2022.01.04. 15:03:11

@Nabradius: Öcsém te még propagandistának is hülye vagy...
Szánalmas ez a hazudozás.

2022.01.04. 15:06:40

@Nabradius:
a törvény nemi irányultság alapján taxatíva diszkriminál és emiatt de jure alkotmányellenes lenne mindenhol a civilizált világban. a "homoszexuális" helyébe "öncélú szexuális" ábrázolást kellene írni. a szex akkor jelenhet meg a közmédiában és a reklámokban, ha annak célja gyermeknemzés. és az ugye azonos neműek esetén kizárt.

a homoszexualitás nem öncélú akkor ha irodalmi műveket hoz létre. így szapphó megjelenhet a középiskolai irodalom órán. vagy turing története, aki üldözött homoszexuálisként mégis hazafivá vált.

így a törvény céljai de facto teljesülnek úgy, hogy de jure nem sért alkotmányt. jelenleg azonban nem ez a helyzet. az európai bizottság nézőpontjából ez egy súlyosan diszkriminatív törvény és külügyi nézőpontból is rendkívül aggályos. azzal együtt, hogy a belpolitikában ezzel (valószínűleg) újra többséget lehet szerezni.

konrada 2022.01.04. 15:11:34

@cvsvrs: "ha az orbán kormány nem kapja meg az eu mentőcsomagot, akkor az ország csődközeli állapotba kerül."

...de megkapja, mert hiába próbálkoznak, az nem pofára jár. Legfeljebb visszatarthatják, a választásokig, mert bepróbálkoznak, de a vége úgy is az lesz, hogy ha zorbán is nyer, nekik ki kell azt fizetni, mert ő van annyira profi, hogy utána már kihátrál azokból a pontokból, melyek csak addig fontosak, míg a választáson megkülönbözteti őt a másik oldaltól - ha azokkal még továbbra is támadható marad. (Nem sok van, mert valódi bíróság nem fogad el politikai támadást igazolásként, ott valódi tények kellenek, illetve amíg vannak olyan szavazások, melyek mögé egység kell...)

...szóval még nem kell várni az IMF csődgondnokot újra...

Tapi2021 2022.01.04. 15:13:04

@trev: Ha Hitler nem kezd háborúba teljesen feleslegesen, hanem megül az 1939-ig elért bőségesen elegendő eredményeken (és így nyilván Holokauszt, Végső Megoldás sincs), ma minden sarkon szobra lenne Németországban! (Persze, ha háborút nyer akkor is. De arra sok esély nem volt, a még nagyobb cápákkal teli vízben.)

Mai politikusok összehasonlítgatása meg Hitlerrel. Komolytalan. Főleg a magyaré.

Alick 2022.01.04. 15:16:53

"magánnyugdíjpénztár"

Azt kellett volna szívlapáttal fejbevágni, aki ezt kitalálta és anno nem tiltakozott ellene hangosan. Igazi posztbolsevik találmány, állami nyugdíjalap pénzeit privát alapkezelők felé kisíbolni, számukra a piaci versenyhez képest kényelmesen szabályozott feltételekkel.

Van az állami nyugdíj és a saját pénzemből a saját portfólióm, amit a saját felelősségemre úgy állítok össze és gondozok, ahogy azt jónak látom... és állambácsinak nem igazán van köze hozzá. Akár külföldi megtakarítási alapba is fizethetek.

Nabradius 2022.01.04. 15:18:20

@Boldeone2:

Na ne mesélj már. A párt, egy civil szerveződés, mely bár hozhat létre alapítványt az közvagyonnal, ingóságokkal nem rendelkezhet. Mondjuk Karácsony nem adhatja nekik a városházát, sem pénzért, sem ingyen.

A közalapítványt az országgyűlés, a kormány és a helyi önkormányzat hozhatott létre, feladatainak ellátása céljából. Pont. Az alapító okirata és a gazdálkodása nyilvános!!!! Kezelő szerv pedig a minisztérium, minden minisztérium honlapján ezek fenn is vannak. A működésüket az Állami Számvevőszék ellenőrzi. 2006 óta nem is lehet ilyet létrehozni.
Tehát a tulajdonosi jogokat az Országgyűlés vagy a kormány gyakorolja a végrehajtó szerveken keresztül, de várom az ellenpéldákat, amikor a fidesz alapítványa gyakorol valamilyen állami feladatkörrel kapcsolatban tulajdonosi jogokat.
Közhasznú alapítványok persze lehetnek, csakhogy azokat tevékenységre hozzák létre, nem tulajdonjog gyakorlására, tehát, ha egy közhasznú alapítvány átveszi egy múzeum üzemeltetését, attól még sem a múzeum, sem a benne található művészeti értékek nem kerülnek a tulajdonába, ilyen jellegű jogokat nem gyakorol.

Valóban a kuratórium elnökét valóban nem lehet csak úgy leváltani, de hát szép is lenne nem, ha az összes állami alkalmazottat csak úgy leváltanánk minden kormányváltáskor. A legfőbb hivatalok vezetői mind 9 vagy 10 évre választódnak, nyilván most a fidesz a saját embereit fogja beültetni. Na bumm. Ezt jelenti a kétharmad. Az MSZP biztos fideszest ültetne be, tudom. Na hagyjuk a dajkameséket, PTK

Alick 2022.01.04. 15:18:43

@Tapi2021: Ha Hitler a franciák lerohanása után kijelenti, hogy a továbbiakban békét szeretne és ő csak Európát akarta egyesíteni, kellő nagyvonalúság és diplomáciai alátámasztás után a tenyeréből ettek volna.

konrada 2022.01.04. 15:18:59

@Tamáspatrik: "mert nem képes a nemzetet egységesíteni egy Kossuth Lajos szintjén."
...hááát... Látom nem nagyon vagy otthon a történelemben.
Kossuthnak még 1948-ban is minimális többsége volt, és csak akkor tudta azt megerősíteni, amikor az osztrák támadás megtörtént (lásd Széchenyi vita, trónfosztás körüli polémiák), aztán a szabadságharc után a kiegyezéskor a saját kormányának tagjai sem engedték visszatérni, mert annyira megosztó volt.

...szóval az a nagy egységesítés egy megtámadott ország idején volt, de ezt alapvetően - ha van esély a sikeres ellenállásra - bármelyik politikus tudná hozni.

Tapi2021 2022.01.04. 15:20:07

@cvsvrs: A szóhasználat nem véletlen, mivel sajnos az LMBTQ nyomulás ellen született. És, ha az lenne csak, hogy "öncélú", akkor az LMBTQ máris érvelhetne azzal, hogy a "felvilágosításuk", érzékenyítésük nem öncélú. Sőt! Direkt kívánatos!
És akkor mivel véded ki, hogy a kis gyereked olyan előadást kapjon, amivel te, mint szülő nem értesz egyet?
Ráadásul, ha tiltakoznál, rögtön megbélyegeznének azzal, hogy homofób vagy, gyűlölködsz. Holott mondjuk csak hithű keresztény, muszlim, vagy zsidó vagy - akik szerint ezek bűnök - és azt szeretnéd, ha a gyerekeid is azok lennének!

Nabradius 2022.01.04. 15:27:08

@cvsvrs:

EZ igaz, én a "biológiai nemi jellegtől eltérő identitást" fogalmaztam volna meg, Jól megbántva ezzel mindenkit. Igazad van abban, amit írtál teljesen, a te meglátásod jobb, ez viszont cseppet sem változtat azon a tényen, hogy nem mossa őket össze a pedofíliával. Az észrevételed helyes. Az Orbán kormány legnagyobb problémájának azt tartom, hogy össze vissza csapkod, még a jó célokra való törvényeket is sikerül úgy megfogalmazni, mintha egy 8 elemis hegesztő írta volna. Ez nagy hiba, sokszor találkozok vele sajnos.

Nabradius 2022.01.04. 15:34:17

@Tapi2021:

Abban, hogy mire hozták létre igazad van, DE!

Én azt sem szeretném, ha az általános alsós gyerekemnek hetero szexuális felvilágosítást tartanának, ezért ebben igazat kell adjak a megszólítottadnak.
Egyszerű logoka mentén azért, mert a matekot sem a diferenciálszámítással kezdjük. Nem kell, hogy érdekelje a gyerekeket ebben a korban, majd felnőtt korukra eldöntik, hormonjaik révén kialakul majd, hova húz a szívük. Szóval LMBTQ sem, de leginkább semmilyen.

Tapi2021 2022.01.04. 15:38:43

@konrada: Persze. Sosem volt teljes egységben az ország. Nem is lehet, ha különböző elképzelések, célok vannak. Sok magyarnak 1848-ban is megfelelt a Monarchia.

G. Nagy László 2022.01.04. 15:44:21

@Tamáspatrik: Köszönet az alaposságért és a tárgyilagosságért!

Tapi2021 2022.01.04. 15:46:24

@Nabradius: Ebben egyetértünk. Amit írtam, nem is zárja ezt ki. Szerintem a tv. sem szól arról, hogy homo nem, de heteroszexuális felvilágosítás, nem a korosztály szintjén, meg mehet.
Az sem mehet, csak a korosztály szintjén, és a tanárok, illetve a szülők által is kontrollálható formában. Amibe beleegyeznek.

Ez akkor lett fontos és kezelendő kérdés, amikor sorra jelentek meg egymással versengő nézetek, amelyek nem kis része igen csak ideológiai, vallási, identitási kérdés is.
Most már nem csak az a kérdés, mint régen, hogy legyen-e szexuális felvilágosítás az iskolákban (óvodákban!?), hanem már az is, hogy MILYEN legyen?
Ezért kellett beavatkozni, szabályozni.

ulpius66 2022.01.04. 15:50:37

"Mérő László velejéig romlott!"

Ulpius Tamás

Egyebekben meg:

"A kormány támogatására buzdított újévi beszédében a Hit Gyülekezetének vezetője, Németh Sándor."

" Az ATV-t is tulajdonló egyházi vezető azt mondta, „a 2022-es választás tétje, hogy a globalisták hazai képviselői kezébe kerül az államhatalom vagy megmarad azoknál, akik az itt élő polgárok javára és érdekében használják azt.”

Szerinte a nyugati világban ma olyan „törvénykezési” folyamat indult el, amely figyelmen kívül hagyja a természet, például a szexualitás vagy a házasság törvényét.

Az egyházi vezető ugyan komoly problémának látja a korrupciót és a gyűlölködést, de ezeknél összehasonlíthatatlanul súlyosabb szerinte, hogy Magyarország is a „természetellenes törvénykezés” fenyegetettsége alatt áll. Szerinte ez összefüggésben áll a globalizmus eszméjével, illetve mozgalmával.

Németh úgy látja, emiatt a legfontosabb kérdés a magyarok számára, hogy kinek a kezébe kerül az állam irányítása."

Tapi2021 2022.01.04. 15:51:26

@Alick: Az előtt kellett volna, miután rendeződött az, amit az I. Vh. után elcsesztek a nagyhatalmak, és a zömmel/történelmileg németek (nekünk a magyarok) lakta területek sorsa.
(Azt meg ne feledjük, ki üzent hadat kinek!?)

2022.01.04. 15:52:32

@.Gordon Gekko.:
ha nem kapja meg az eu mentőcsomagot, akkor az ország csődközeli állapotba kerül. és persze értem, hogy megkapja. csak ez azért egyáltalán nem biztos. ahogyan egyébként az eu is finanszírozhatta volna tovább gyurcsányt. csak akkorra berlinben már a szőnyeg szélére állította orbánt és ki volt jelölve. az első merkel kormány idején úgy, hogy a koalíciós partner szocdemek is belementek abba, hogy bukjon fletó. annyira, hogy dk nem is akart a s&d frakcióba beülni. ezzel csak azt akarom mondani, hogy a külpolitika a választásokba időnként belejátszik.

G. Nagy László 2022.01.04. 15:56:22

@Nabradius:

Kedves Nobradius!

Köszönet a végtelen kulturáltságért! A magam részéről tisztelem és szeretem Mérő Lacit, de a világért sem mentegetném. Ha egyetértenék vele, nem született volna meg a fenti írás.

Sokfélék vagyunk. E poszt alatt is már több mint 150 komment keletkezett, s pár kivételével mind igyekszik racionális, objektív maradni. Nehéz ügy, mert emberek vagyunk, emocionális lények, némiképp irracionálisak is. Számomra is fura, hogy egy igazán bölcs és tiszta erkölcsi gondolkodással bíró ember miként látja Orbánt ennyire másként, mint én. Ám ettől még mindkettőnk véleménye őszinte és jóindulatú. Csupán elfogultak vagyunk.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 15:58:16

Ovi bukását sok minden okozhatja és hát legkevésbé Mérő Laci leírt szavai.

Amit eddig nem érintettünk pedig fontos ....az az hogy kikopik a RAJONGÓ és JahveIstenHívő tábora. Ez pedig tény :

Magyarországon főként a fiatalokat, ami jelen esetben 16-tól 29 évesig korosztályt jelent, nem érdeklik már a vallások . 67% -ukat egyik vallás sem. ( Beleértve a sajátságos ateista tagadásvallást is.) A tanulmány két évnyi (2014-2016) adatgyűjtés eredményét elemzi.

Ez az arány a felméréstől még valószínűleg tovább növekedett. Bővebben , képekkel, grafikonokkal, linkekkel, hivatkozásokkal itt:

Tömeges kigyógyulások Isten mémből
2020. október 14. - IGe
vilagnezet.blog.hu/2020/10/14/tomeges_kigyogyulasok_isten_membol

Tapi2021 2022.01.04. 16:04:28

@ulpius66: És Némethnek, aki nem nagyon vádolható Orbán szimpátiával, ebben igaza van.
A kiállásából az látszik, hogy ha tényleg komoly kérdésekről, kockázatokról, fenyegetésekről van szó, akkor hiába az SZDSZ-es múlt, meg a korábbi ellentétek, össze kell tudni fogni.
Nyilván a Hit Gyülinek is nagy lépés volt a korábbi ellenséggel egyetérteni, de ha ezt dobta a gép... Valamikor 2015 táján jött náluk is a megvilágosodás, hogy ami történik, az gyakorlatilag a keresztény Európa felszámolása.
A hazai zsidóság sem olyan hangos ellenzék már, mert ők is egy vonaton ülnek a keresztényekkel.

2022.01.04. 16:04:29

@Tapi2021:
minden szexualiás öncélú, amelyik nem gyermeknemzésre irányul. a biológiai felvilágosító órán is az autonóm humán reprodukció módozatait kellene bemutatni összhangban a gyermekek nemi érettségével. ami tkp. heteroszexuális propaganda. és ehhez képest az lmbtq közösségek érzékenyítő programja homoszexuális ellenpropaganda. rendesen mégsem ezt kell tiltani, hanem köznevelésről szóló törvénynek kell érvényt szerezni. és az de facto kizárja az lmbtq közösségeket úgy, hogy a törvény de jure nem sérti alkotmányosságot. és ezen változtatni kellene, feltéve hogy az ország nyugat-európai vagy észak-amerikai szövetségi rendszerben akar maradni és kiváló viszonyt akar a diplomáciai testületekkel. nem elég a belpolitikában nyerni, a külpolitikát is legalább döntetlenre kell hozni.

pragmatika 2022.01.04. 16:13:48

@Rodney_2:

"Valami nagyon félrement egy csomó ember fejében. Úgy látszik, hogy az idiótaság alap követelmény lett a baloldalon :((( "

Az ellenzék, azokat az embereket célozza meg a propagandájával, akik gyengék. Egész életükben alkalmazottként dolgoztak, így a sorsukat nem tudják, vagy csak korlátozott mértékben tudják irányítani.
Azt hiszik, hogy ha a gyűlölt Orbán távozik, akkor az ő sorsuk is jobbra fordul. Holott valószínűsíthető, hogy ennek a fordítottja fog megtörténni. És amikor erre rájön, a reakciója a passzivitás lesz, mint a 2010-es választásokon.
Ismerem ezt a réteget. A 2008 előtti szoci majálisokon, a kis MSZP-s zászlócskáikkal, fröcsögő gyűlölködésükkel a jobboldal felé. Hogy aztán a legközelebbi pofára esésük (balf.sz ballibsi kormányzás ) után kijelentsék, hogy őket már nem érdekli a politika.
Szánalmasak na.

Boldeone2 2022.01.04. 16:15:34

@Nabradius:
Tehát a tulajdonosi jogokat az Országgyűlés vagy a kormány gyakorolja a végrehajtó szerveken keresztül, de várom az ellenpéldákat, amikor a fidesz alapítványa gyakorol valamilyen állami feladatkörrel kapcsolatban tulajdonosi jogokat."

Kamu! Ezekre az alapítványokra át fognak szállni a tulajdonosi jogok, de facto. Valójában fideszhű pártemberekkel feltöltött alapítványok fognak dönteni a magyar felsőoktatás jövőjèről, a nemzeti vagyonról. Ha nincsenek mögöttes szándèkok ( A haveri kör vagyonhoz\pozícióhoz juttatása ) ez akkor is aggályos
Az alapítványok kuratóriumát az alapító, vagyis az állam, az orbáni állam jelöli ki. Ezekbe az eddigi tapasztalatok szerint kormánypárti politikusok, akár miniszterek, a gazdasági élet szereplői és szakemberek kerültek be. Nincs semmilyen konszenzus szemèlyükről, a rezsim dönt
A kilencedik alkotmánymódosítással ráadásul beleírtak egy, külön a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról, amelyekről majd kétharmados törvény rendelkezik. Ugyanekkor meghatározták az Alaptörvényben a közpénz szűkítő értelmezésű meghatározását is. Ezáltal a vagyonkezelő alapítványok által kezelt pénz már az Alaptörvény szerint sem lesz közpénz!
Teljesen nonszensz , pártemberekkel feltölteni ezeknek az Alapítványoknak a kuratóriumát, majd közjogi mèltóságokat csinálva belőlük, bebetonozni őket 9 èvre. Mi szüksèg van erre? Csak nem a pártállami rezsim nyomulása, az orbáni mèlyállam kièpülèsèt látjuk?
Ha autonómiát akarnak a felsőoktatásban , bízzák az egyetemi szenátusra! Majd azok választanak rektort maguknak , vagy kurátorokat az alapítványba!
Na a rezsim döntsön minden kèrdèsben!

G. Nagy László 2022.01.04. 16:15:54

@Iván Gábor IGe:

"Amit eddig nem érintettünk pedig fontos ....az az hogy kikopik a RAJONGÓ és JahveIstenHívő tábora."

Ez is lényeges paraméter. Márki-Zay az újévi beszédében azzal állt elő, hogy a covidban elhunytak nagyrészt idősek, így feltehetően Fidesz-szavazók voltak. 1994-ben az MSZP brutálisat nyert, ma már szinte nemlétező párt, ugyanezért. Egyszerű, demográfiai okai vannak: meghaltak az öreg kommunisták. Ez ilyen. A kérdés egyre hangsúlyosabban az, hogy melyik oldal képes erőteljesebben megszólítani a fiatalokat. Abban meg neked van igazad, hogy a hagyományos, monoteista vallások nyelvezete és dogmavilága erre tökéletesen alkalmatlan.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.04. 16:18:03

Pedig így van.

Liberális szemszögből mindenki gonosz elmbeteg, aki nem liberális.

Aki pedig egykor liberális volt, majd hátat fordított az eszmének, az velejéig romlott.

G. Nagy László 2022.01.04. 16:20:16

@pragmatika: Szívemből szólsz.

"Az ellenzék, azokat az embereket célozza meg a propagandájával, akik gyengék."

Ez a klasszikus baloldali politika. A szerencsétlenek, tehetségtelenek, gyengék felhergelése. Már Marx előtt is működött, de ő csinált belőle rendszert. Undorító.

teveszmek.blog.hu/2021/04/29/_mindig_vedd_a_gyenget

"Azt hiszik, hogy ha a gyűlölt Orbán távozik, akkor az ő sorsuk is jobbra fordul. Holott valószínűsíthető, hogy ennek a fordítottja fog megtörténni."

Pontosan így látom magam is.

Tapi2021 2022.01.04. 16:20:27

@cvsvrs: A megoldás az lesz - remélem -, hogy a döntés a szülőké lesz, hogy milyen szexuális felvilágosítást szeretnének a gyermeküknek és mikor?!
Kiegészítve olyan racionális jogokkal, mint az, hogy pl. sem keresztények, sem muszlimok, sem hívő zsidók és ezek intézményei, különösen ide értve az oktatási intézményeket, nem kötelezhetők a világnézetükkel, hitükkel ellentétes néztek befogadására, népszerűsítésére.

Ez még azt sem zárja ki, hogy legyen szó az LMBTQ orientációkról is, de az ezen világnézeteknek megfelelő formában. Tehát teszem azt, a keresztény, zsidó, muszlim... tanításokkal összhangban.
És ezt NE lehessen homofóbiának, gyűlölködésnek, stb. bélyegezni! Hanem TOLERÁLNI legyen köteles minden másként gondolkodó, érző is. Így várható el a kölcsönös tolerancia.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.04. 16:22:33

@G. Nagy László:

Mérő mindenképpen a ballib megmondóemberek fékezett habzású rétegéhez tartozik, ez tény. Azaz pl, nem okolja Zorbánt a haiti földrengésért.

Boldeone2 2022.01.04. 16:23:00

@pragmatika: Az ellenzék, azokat az embereket célozza meg a propagandájával, akik gyengék. Egész életükben alkalmazottként dolgoztak, így a sorsukat nem tudják, vagy csak korlátozott mértékben tudják irányítani."

Pont fordítva igaz: az állami \ Fidesz propaganda cèlozza meg a leggyengèbb embereket. A Fidesz nèpszerűsège - nem vèletlenül- az idősebb, kevèsbè iskolázott, kistelepülèsi lakosság köreiben a legmagasabb
A nagyvárosi , legfőkèpp budapesti , kèpzettebb, fiatalabb rètegek akarnak leginkább kormányváltást

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.04. 16:23:35

@Frady Endre:

"Amikor valaki a hatalmával visszaélve, ideiglenes törvényeket hozva kizsarol az emberektől 3000 milliárd magánnyugdíj pénzt és nyomtalanul eltünteti, az milyen büntetőjogi kategória?"

Helyes gazdasáspolitikát követő államférfi a neve.

Boldeone2 2022.01.04. 16:26:18

@G. Nagy László: Ez a klasszikus baloldali politika. A szerencsétlenek, tehetségtelenek, gyengék felhergelése"

Ezt csinálja az orbáni propaganda gèpezet is: populizmus non plusz ultra
Az ellenzèk " nem egysèges. Nem mindenki baloldali , a vidèki kisemberhez el sem jutnak a narratívái
A társadalmat , a közvèlemènyt Orbán tematizálja 99%- ban

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 16:29:59

@G. Nagy László:

Igen ez valóban így van.... a politikus az politikus marad. Ez a választási lehetőség meg csak egy hamis dilemma. Ovi és Qrcsány ráadásul KISZ emlőn nevelkedtek. Pláne nem mások.

Ezért lehetne Ovi tényleg nagy politikus, ha megszabadítaná az országot a PÁRT-HATALOMTÓL. Kivenné a pártok kezéből a hatalmat. Cserébe szerintem tényleg szobrai lennének és akkor már megérdemelten. Sőt akkor már világszinten lenne valaki .... Megelőznénk a svájci közvetlenebb demokráciát is.

Most itt az idő és a lehetőség és a motiváltság is hozzá. Sőt ebben köthetne szövetséget MZP-vel és hát még Gattyánnyal is.

Tapi2021 2022.01.04. 16:30:12

@Boldeone2: "Na a rezsim döntsön minden kèrdèsben! "

Ez előbb-utóbb így is lesz, de most az átállást valahogyan le kell menedzselni! Anélkül, hogy elszabotálnák! Lásd SZFE!!!

Ellenzékiekkel erre mekkora lenne az esély?
Persze akár lehetne is, ha nem alapból mindent szabotálni akarnának, hanem pl. megérteni, hogy ez a forma JÓ AZ EGYETEMEKNEK!

Miskolcon pl. a kuratórium tagja a város ELLENZÉKI polgármestere és egy sor nagy - főleg német - cég helyi igazgatója is!!!
Lehet(ne) ezt normálisan is csinálni, ha az ellenzék is úgy áll(na) hozzá!!!

Amíg csak a zsigerből szabotázs van, addig mégis kire bízzák az átalakításokat???

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.04. 16:32:11

@Rodney_2:

Jelentést minden vezető beosztásúnak kellett írnia, s ennek része volt a beosztottak jellemzése is.

Az esetek 99 %-ában ez egy teljesen unalmas szöveg volt. Normális ember csak azt írta bele, amit eleve mindenki tudott.

S volt 1 %, aki szeretett másoknak bajt okozni, bosszút állni.

Kb. mint a KISZ-jellemzés. Teljes formalitás. Sok iskolában a KISZ-titkár szólt "írd meg magadról, mi aláírjuk".

.Gordon Gekko. 2022.01.04. 16:32:26

@cvsvrs: "ha nem kapja meg az eu mentőcsomagot, akkor az ország csődközeli állapotba kerül."

Marhasag. Magyarorszagon ma ugyanannyi az eladosodas szintje, mint 2010ben, mig az osszes nyugati EU orszagban joval magasabb. Az EUnak egy fillerje sincs, kozos hitelt vettunk fel a karvalytokesektol, ez a "mentocsomag"

A kulpolitika nem szolt bele a magyar valasztasokba se 2006ban, se 2010ben. Kar, jobb lett volna az elQro bandatol hamarabb megszabadulni. De sajnos meg ma se szabadultunk meg toluk teljesen.

Azt azert vegyuk eszre, hogy a 2008as penzugyi valsag ota az EUban a keleti felzarkozokon kivul szinte senki nem lepett elore, joparan viszont hatra leptek, oriasi problemak vannak, arrol nem beszelve hogy az egyik fo befizeto orszagnak is elege lett es lelepett. Ezt a virushisztit is tragikusan kezelik, rosszabbul mint Orbanek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.04. 16:33:38

@TanNé:

Medgyessy informátor volt, Putyin meg hírszerző. Nem ugyanaz.

.Gordon Gekko. 2022.01.04. 16:35:37

Von der Leyen ferje masszivan erdekelt az oltashisztiben, nagymeno vakcina dealerkent

A gorog oregasszony az EU cilikeje meg 4 millio euro kenopenzt kapott a vakcinasoktol (2021 apr-majusi hir), azota sincs semmi kovetkezmenye, megcsak nem is irnak rola. Meg a google meg a youtube is gondosan kigyomlalt szinte minden hirt errol

Ugyhogy pucsithattok jonnek a kotelezo oltasok

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.04. 16:36:22

@G. Nagy László:

3 fő politikustípus van:
- korrupt: a pénz miatt politikus,
- hatalommániás: maga az uralkodás vonzza,
- a hírnévmániás: a történelemkönyvnek dolgozik.

Boldeone2 2022.01.04. 16:36:32

@G. Nagy László: Azt hiszik, hogy ha a gyűlölt Orbán távozik, akkor az ő sorsuk is jobbra fordul. Holott valószínűsíthető, hogy ennek a fordítottja fog megtörténni."

- Ezt szerintem nem várja senki . Hosszú és rögös lesz a kivezető út a kvázi egypárti , tekintèlyelvű rendszerből, de valamikor el kellene kezdeni a plurális demokráciák útját járni , a mèrsèkelt politikának kellene váltani a megosztó , orbáni szèlsősèget
Vagy marad a nemzetet abszurd módon megosztó , türannosz , Orbán örök hatalma , a csendes vagy a kevèsbè csendes polgárháború
Nonszensz , hová jutott az ország : a közbeszèd 90% Orbánimádat vagy gyűlölet ,lassan
IAz elmúlt èvszazad a magyar államrezsimekről , a törtènelmi tèvutakról szólt , sajnos
Ennek az ügynek meg kell oldódni , erre pedig csak egy megoldás van

Tapi2021 2022.01.04. 16:38:26

@Boldeone2: "A nagyvárosi , legfőkèpp budapesti , kèpzettebb, fiatalabb rètegek akarnak leginkább kormányváltást "

Mert tapasztalatlanok, idealisták és a kötődésük sem elég erős már nemzethez, országhoz, közös hithez...

Lásd még:
"Ha egy ember 30 éves kor alatt nem liberális, akkor nincs szíve, ha viszont 30 fölött nem konzervatív, akkor nincs esze. "

(Sir Winston Churchill)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.04. 16:40:38

@arthurthedent:

Én meg filozófusnak készültem. Aztán az uitolsó pillanatban átmentem nyelv szakra, mert rájöttem, meg fogom utálni a filozófiát, ha kötelesség lesz belőle.

Aztán tolmács-fordító lettem. Majd jártam még jogász szakra, s majdnem el is végeztem.

Aztán elmentem 15 éve kólcenterbe dolgozni fix munkaidővel és fix fizetéssel.

S most már többet értek a filozófiához, mint a filozófiát végzettek 95 %-a.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.04. 16:42:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Én is jobban értek a közgazdasághoz mint a közgázt végzettek 99 százaléka. :-))

Boldeone2 2022.01.04. 16:43:18

@Tapi2021: Elvileg lehetne jó az egyetemeknek. Sokan úgy voltak vele - mèg mindig jobb egy fideszes kuratórium - mint a közvetlen ès kiszámíthatatlan kormányfüggősèg
A kerdès csak annyi , hogy ezek a kurátorok valóban az egyetem érdekeit nèzik majd, vagy alávetik magukat a pártèrdeknek , ha kell . Ezért jobb a plurális demokrácia, akkor èrdekalkuk vannak , nem pedig önkènyes döntèsek
Nem önmagában az alapítványi formával van a baj , hanem a megvalósítás módjával

2022.01.04. 16:46:42

@Iván Gábor IGe:
a vallást a zsidókereszténységgel azonosítod. és azt gondolod, hogy magyarországon nincsenek nagy számban zsidókeresztények (bigott római katolikusok). egyrészt vannak, másrészt a vallás ennél szélesebben értelmezendő. az a politikai irányzat nyer, amelyik népvallást, népegyházat hirdet. csakhogy ez ellentmond a felvilágosult hitelveknek és az akadémikus bölcseletnek. és erre orbán válasza az, hogy na és? horn válasza is az volt. sőt a késő kádár kor válasza is az volt. emlékszem arra, hogy nyertes zsuzsát (akit addig kabaréjelenetekben fiatal ledér lánykaként ismertek a nézők) beöltöztették szűzmáriának. kb. úgy, ahogy most tóth gabit.

a vallás általában a népvallás, aminek része a biblikus hagyomány is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.04. 16:48:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Lehet. Sokan csak azért mennek oda, mert divatos.

Ahogy Kádár alatt a bölcsészek. Akkor az volt a szöveg, hogy "aki nyelvszakon végez, az előtt számtalan lehetőség van". Így oda akart menni mindenki. S úgy is elvégezték egyesek,hogy az adott nyelvet se tudták rendesen megtanulni.

Én már láttam végzett spanyol szakos tanárt, aki NEM tudott spanyolul.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 16:50:16

@G. Nagy László:
"Igen és igen. A honvédelem egy szakma. Léteznek profi katonák, akiknek ez a hivatásuk, ez a vállalásuk. Tőlem ez nagyon messze áll. "
Baszki, kerülöd a választ. Igen, ha van tűzoltó, akkor nyilván csak nézed a tüzet az utca túloldaláról. Arról beszéljünk, amikor támad az ellen, és a profi sereg kevés hozzá. Értem én, hogy kapásból másra bízod a szaros munkát, de légyszi válaszolj arra a kérdésre, hogy inkább végignézed amíg a családod felkoncolják és megölik, vagy otthagysz mindent és elmenekülsz, vagy esetleg megpróbálsz tenni valamit?
Ja, teszem hozzá, hogy pár száz éve nem volt opció az a "elfutok németbe mert ott jó menekülttáborok vannak"

"Viszont visszakérdeznék: ha hajótörést szenvednél egy lakatlan szigeten huszadmagaddal, ahol nincs orvos, megműtenéd azt a társadat, akinek vakbélgyulladása van?"
Most a te válaszoljak olyat mint te, hogy a lakatlan szigeten nincs szike? Vagy korrektül - igen. Ha nincs olyan aki alkalmasabb lenne (képzettebb, okosabb, kevésbé remegő kezű, ügyesebb) akkor nyilván nekiállnék. Az az 1% hogy sikerül még mindig jobb mint beledögleni.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 16:51:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Én is jobban értek a közgazdasághoz mint a közgázt végzettek 99 százaléka. :-)"
Jaja. Ezt olvassuk is naponta. :D:D:D:D

Boldeone2 2022.01.04. 16:55:21

@Tapi2021: Mert tapasztalatlanok, idealisták és a kötődésük sem elég erős már nemzethez, országhoz, közös hithez...
Lásd még:
"Ha egy ember 30 éves kor alatt nem liberális, akkor nincs szíve, ha viszont 30 fölött nem konzervatív, akkor nincs esze. "

- A Medián szerint a 40 èv alattiak között utcahosszal vezet az ellenzèk ...
Bármerre tekintünk a világban : a "liberális" emberek leginkább a társadalmi elithez , tipikusan a városi , tanultabb , polgáribb rètegekhez tartoznak
A társadalom vesztesei , a kistelepülèsi, kevèsbè kèpzett rètegek , a jobboldali populizmus hívei lettek , de az nem valódi konzervativizmus
A konzervatív- liberalizmus más tèszta, de azok sem támogatják a szèljobb populizmust . Pl Pálinkás József konzervatív- liberális

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 16:55:47

@cvsvrs:

Valamit elolvashattál. Idézem megint:

"Magyarországon főként a fiatalokat, ami jelen esetben 16-tól 29 évesig korosztályt jelent, nem érdeklik már a vallások . 67% -ukat egyik vallás sem. ( Beleértve a sajátságos ateista tagadásvallást is.) "

Tehát még az ateizmust is belevettem a többi valláshoz. Mindegyikhez.
Mára már ezek nagy része szavazhat ... mivel el is telt 5-6 év a elméréstől ... és nem fog egy JahveIsten fan kormányzatra és politikai pártokra szavazni .... Ha lenne kormányon más Isteneket, Aton, Hórusz, Mithrász, Dionüszosz, Attis, Krisna, Baál, Thor, Wotan, Borvo, Allah, Ré, Zeusz, Siva, Ahura Mazdá, Nagy Manitu. -t éltető formáció, akkor úgy is írtam volna ... de nincs.

leponex 2022.01.04. 17:03:09

@G. Nagy László: grat.
DE.
" Számomra is fura, hogy egy igazán bölcs és tiszta erkölcsi gondolkodással bíró ember miként látja Orbánt ennyire másként, mint én. Ám ettől még mindkettőnk véleménye őszinte és jóindulatú. Csupán elfogultak vagyunk. "

Számomra furcsa, hogy egy fentebbiekkel jellemzett értelmiségi miért képes teljesen elveszíteni a fejét, a józan eszét az irracionális gyűlöletében.

Földi pályafutása vége felé emlékezetem szerint így járt Veér prof, aki O. elmetegeségéről vizionált (mentségére legyen tudva, súlyos betegsége ...) Popper 'prof', de még egészen elképesztő módon Ranschburg prof is elkeseredésében egy szakembertől elfogadhatatlan stílusban volt képes utalásokat tenni O. vélelmezhető pszichikai-pszichiátriai tüneteire.
Mérő úrnak intő jel lehetne ...

PS: László, egy 'tiszta erkölcsi gondolkodású' értelmiségi - legyen az bármi bölcs is - mit mond el magáról azzal, hogy politikai okok miatti reménytelenségben így ítéljen : " Ő egy velejéig romlott ember, akit megrontott a hatalom. "
Ha ez a jóindulat benne, milyen lehet rosszindulatában?
PS2:
Az egyik kedvencem a Kohán, nehéz lenne vitatni, őt valóban jóindulat vezérli ...
mandiner.hu/cikk/20220104_kohan_matyas_magyar_kozelet

"Ha valamit tanulhatunk Homonnay Gergely tragikus elhunytából, az az, hogy milyen iszonytatóan mélyen vagyunk a mocsárban."
BUÉK.

2022.01.04. 17:04:29

@Tapi2021:
lmbtq ügyben egységes szabályozásra van szükség. az állami és egyházi iskolákba járók szüleinek döntő többsége egyetért. ezért helyénvaló a népszavazás. a törvény szövege azonban problémás. (nem a célja).

pragmatika 2022.01.04. 17:10:23

@Boldeone2:

"A Fidesz nèpszerűsège - nem vèletlenül- az idősebb, kevèsbè iskolázott, kistelepülèsi lakosság köreiben a legmagasabb "
Na, ja. Ez a szokásos ballibsi "vénhülyekormánypárti" toposz.

Akkor én egy kivételes faluban lakok, mert itt nem így vannak a politikai oldalak reprezentálva.
Az azonban határozottan megfigyelhető, hogy a vállalkozók között több a jobboldali. Egy vállalkozónak ugyanis folyamatosan használnia kell a szürkeállományát, különben felkopik az álla. Így aztán képes felmérni, hogy számára mi az előnyösebb.

Hát, igen, a baloldali tábor egy másik szekciója a nagyvárosi fiatalság buborékja, kevés élettapasztalattal, akiknek fogalma sincs, hogy 2010 előtt mi volt. (Na, meg "Aki fiatalon nem liberális, annak nincs szíve, aki idős korára nem konzervatív, annak nincs esze." Ugyebár.) Hiába minden generációnak szüksége van egy kiadós pofonra, hogy rájöjjön, hogy mi az előnyösebb perspektíva.

A baloldalon aztán ott vanak még az értelmiség egy része is, akik szintén nem a józan megfontolások, hanem az emocionális beállítottságuk miatt balosok. Pl. a zsidó felmenőkkel bíró értelmiség egy része, akiknek a történelmi traumák miatt van a jobboldal felé erős ellenszenvük, egyszerűen zsigeri módon. Orvosok, Ügyvédek, Tanárok, stb. De ez is, inkább emóció és nem pragmatizmus. Nem lehet rájuk ez miatt haragudni. Ez van.

A történelmi tapasztalatok alapján a balliberális kormányzás Magyarország esetében kifejezetten káros volt. 1918-tól kezdve, a Szocialista diktatúrán át, 2010-ig bezárólag.

Sokan tájékozatlanságból, vagy egyszerűen emocionális okokból ezt nem veszik figyelembe.
Figyelembe véve a jelenlegi ellenzék szellemi színvonalát, ezzel együtt politikai teljesítményét, nehéz lenne ráfogni a jelenlegi ellenzéki szavazóra, hogy észszerű megfontolások alapján áll az ellenzék mögé.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 17:18:33

@leponex:

Popper Péternek idős korára tényleg nagyon elmentek otthonról és az a szomorú, hogy ezt sokan ki is használták ... ahelyett, hogy azt mondták volna neki ... teljes az életműve ... nem kell már több könyv, sem cikk, sem előadás, sem videó, sem nyilatkozat ... Tudjuk... még ki is használták inkább.

Így könnyen lehet a másik két közéleti személynél is ez lehetett. Sok minden megélt mindegyikük ... és tudhatták milyen az ha politizálnak. Egyiküknek sem kellett volna. Sok mindet amit alkottak lerombolták ezzel.

Mérő Lacinak sem ... kellett volna ezt a könyvet megírni .... mint volt már hasonló régebben Kende Pétertől ... annak sem volt igazán semmi hatása sem.

Igazából egyébként én nem is tudok Mérő Lacinak egyetlenegy valamiért figyelemre érdemesebb kutatási eredményéről sem. Arról híres csak, hogy MESÉLGET.

Amikor együtt voltunk munkatársak egy időben, jó 30 éve kb, akkor az ELTE Kísérleti Pszichológiai tanszékén tanított. Ott volt több tanár és előadó is, akiknek voltak eredményeik. Pölö: Bányai Éva az aktív éber hipnózis feltárásáért.

pragmatika 2022.01.04. 17:21:23

@Boldeone2:

"a mèrsèkelt politikának kellene váltani a megosztó , orbáni szèlsősèget"

Mit értesz megosztó, meg mérsékelt alatt ?
Csak nem azt, amikor a komment szekcióban, olyan megjegyzések jelennek meg hogy "akasztjuk a törpe cigányt" és hasonlók ?
Ezt a megosztott társadalmat, a balliberális politikusok alakították ki. Elsősorban az agresszív fellépésükkel, és gyűlölet kampányukkal. Éppen erről írtam fentebb, hogy ez miért lehetett eredményes, az ellenzék részéről.

G. Nagy László 2022.01.04. 17:21:46

@tiltsál ki te gyökér:

"Az az 1% hogy sikerül még mindig jobb mint beledögleni."

Akkor jóval bátrabb vagy, mint én.

Ha a profi hadsereg nem védne meg, összecsomagolnám a családot és lelépnék. Fura lenne, ha az életem - és a gyerekeim élete - nem érne többet, mint a magyar föld hősies védelme...

G. Nagy László 2022.01.04. 17:30:48

@leponex: Nagyon jó a mandineres cikk. Pont ugyanezt mondtam tegnap este az asszonynak: ez a Homonnay egy bitang nagy gennyláda volt, de akkor is sajnálom, senki sem érdemel ilyen értelmetlen, béna halált. Csatlakozom Kohánhoz: az örök világosság fényeskedjék neki, nyugodjék békében!

white999 2022.01.04. 17:32:15

A SZERZŐNEK:
Mérő Lászlónak igaza van, van neki meg nincs. Nagyon nincs.
Egy, a szélkakas mentalitást önreflexiónak nevezni lehet csak nem érdemes.
Közvélemény kutatás alapján lehet kormányozni de az populizmus. Főleg ha irányítják propagandával a közvéleményt. pl. olyan nyalánkságokat veszek alapul mint a járványkezelés minősége, amit a valós adatok elhallgatása eltitkolása, ugyanakkor a propaganda miatt a fideszesek 70% jónak ítél. Ami ha valóságot nézzük a világon az egyik legrosszabb de az ország fejlettségét tekintve biztos illetve Európában is ez a helyzet.
Egy alternatív sulykolt valóságra hivatkozni pedig nem kormányzás. A gazdaságnak működni kell ugye, mert az emberek ezt akarták. Ha tudnák, hogy ez működhetett volna kevesebb halottal és kevesebb személyes anyagi áldozattal, akkor nagyon meglepődnének, pedig nem lett volna olyan nagy mutatvány.
Kettő: Bizonyított tény, hogy a karizmatikus (hadvezér) típusú vezetőkkel szemben introvertáltak ezerszer jobbak. A trükk abban van, hogy az elnyomás miatt alapesetben az emberek arra szocializálódtak, hogy hajlamosak az ilyen vezetőket jobbnak tartani pedig ez nem igaz. Már emiatt is alapesetben Orbán egy sokkal rosszabb döntéshozó, viszont az erőszakossága a hatalom megtartásában segíti de ettől nem lesz államférfi, ahogy Hitler sem volt az pedig kétségtelenül karizmatikus vezető volt.
Három a fentiből következően Orbán nem államférfi, mert az államférfi a teljes nemzet sorsát próbálja a legjobban intézni. Orbán a fideszesek és a rajongók és agyhalottak férfija de semmi szín alatt nem az államot összességében alkotó ember tömegé. Nyilván nem lehet olyan döntéseket hozni ami mindenkinek jó de azért törekedni lehetne rá. Orbán a hatalom megtartása miatt jól látható csoportoknak kedvez és mindenki más még csak nem is le van xarva hanem elpusztítandó és a vagyonát el kell venni, átcsoportosítani a rajongó tábornak.
Négy, A rendszerváltozást követő harminckettő évnek a felében Orbán kormányzott. nehéz másra fogni a végtelenségig, hogy a baloldal végtelen hozzá nem értése okozott mindent. Tényszerűen poszt szocialista országok közül az egyik Európa egyik legxarabb felzárkózását mutatjuk nyugat felé. Sorban hagynak le a mögöttünk levők. Nem kell hozzá közgazdász zseninek lenni, hogy ezt megállapítsa valaki. Európa legfejletlenebb régiói itt vannak, a minimál bér még most is itt a legkevesebb, ahogy az átlagbérek is.Az ország egyik legnagyobb problémája a két tábor megosztottsága, ami állandó újrakezdéshez vezet, valamint a lónak azon a bizonyos két oldalához ahelyett hogy a lovon ülnénk és előre haladnánk. Egy közepesen hülye államférfinak készülő debilnek is az árok betemetésén kellene munkálkodni, mert hosszú távon ez lenne a fejlődés záloga. Enélkül bármit csinálhat, közös értékek nélkül semmi nem fog történni hosszútávon. Egy államférfinak bele kellene férni egy vereségnek is ha attól jobb az országnak, Ahogy Gyurcsánynak nem fért bele Orbánnak sem. Egy szemmel nem különb tőle.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 17:32:29

@G. Nagy László:

Teljes mértékben igazad van és egy mémkép erről:
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=160312825&t=9238942

Mert sok esetben jobb a békés megadás, mint a pusztítás és az ölés.
Nézd meg Párizst és Budapestet a 2. Vh-ban. Egyik megadta magát a másikért az utolsó csepp vérig harcoltak a katonák. Így lett Bp. nagyon előkelő helyen a világ városainak legnagyobb kárt szenvedőinek a listáján. Egyikben a német katonák fizettek a női szolgáltatásokért ... kajáért , borért, sörért ... a másikban tudjuk ... kicsit más történt .

2022.01.04. 17:35:20

@Iván Gábor IGe:
a vallás általában véve nem a teizmus és az ateizmus. hanem a népvallás. az, hogy tóth gabi arról énekel, hogy megjön a mennyből az angyal. az is, hogy alföldi azt szavalja az rtl klubon, hogy "mindazokért kiket nem láttunk régen egy-egy gyertya égjen".
www.youtube.com/watch?v=3Hodcx83YwY
ez is a népvallás része. attól vallás, hogy ennek a modern kori "zsoltárnak" az alapja nem evilági bölcselet. és amíg a baloldal ezeket nyomta az rtl klubon addig ők nyerték a választást. csak aztán megvilágosodtak, hogy hülyeség ez a dal. mert a gyertya fényereje és égéshője sehogy se viszonyul az elhunytakhoz. lelketlen faszokká váltak.

Pesti 2022.01.04. 17:36:27

A New York Times szerint Orbán fasiszta. Amanpour szerint oyan mint Venezuela, vagy Fehér Oroszország. Szóval van bőven hely lavirozni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.04. 17:42:52

Amúgy hogy szaporodnak az ilyen seggnyaló írások.

.Gordon Gekko. 2022.01.04. 17:43:16

@Pesti: "A New York Times szerint Orbán fasiszta. "

Ez jo hir

Tapi2021 2022.01.04. 17:51:48

@Boldeone2: Az, hogy egy párt (itt éppen kettő!), adja több cikluson át a kormányt, az ellenzék meg közben a seggét vakarja havi milliókért (rosszabb esetben, mint nálunk, szabotál), nem magyar jelenség, és semmiképpen nem jelent egypártrendszert, meg diktatúrát!
Ez a nép akarata, erre szavaztunk!

Ilyen alapon a németeknél is durva egypártrendszerek szoktak lenni, amikor két-három cikluson át azonos párt(ok) adják a kormányt. Ugye?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.04. 17:52:28

@Tapi2021: hagyjuk már ezt a baromságot!
"A Fidesznek nincsenek elvei, érdekei szerint cselekszik".
Ez a leg igazabb állítás Ázsia utóbbi 30 évről.
Ma liberális vagyok holnap konzervatív hogy aztán visszatértek a kommunista gyökereimhez.

pragmatika 2022.01.04. 17:56:05

@white999:

"A trükk abban van, hogy az elnyomás miatt alapesetben az emberek arra szocializálódtak, hogy hajlamosak az ilyen vezetőket jobbnak tartani pedig ez nem igaz."

Na, és ki van itt elnyomva te szerencsétlen ? Sajnos még ti sem. Hiszen a logikád szerint akkor ti is fideszesekké váltatok volna.
Elképesztő baromságokat tudtok ti fröcsögni. De nem is baj talán, a racionálisan gondolkodó réteget így tudjátok távol tartani a ballibbant elveitektől.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.04. 18:00:44

@Boldeone2: rám is mondták már hogy konzervatív liberális vagyok de én nem hiszek az ilyen felosztásban/ beskatulyázásban megfelelő szó most nem jut eszembe.

Tapi2021 2022.01.04. 18:01:04

@cvsvrs: A vallás alapvetően hitvallást jelent. Vagyis minden világnézetet. Mert minden világnézet egy hit a világról. Amit az adott illető vall!
A nyelvünk gyönyörűen kifejező!

Ezen belül/túl vannak, amelyeknek van saját írott, íratlan tanításuk, hagyományaik és szertartásaik, másoknak nincsenek.

IGe is vallásos!
Ahogy mindenki, akinek van bármilyen hitvallása, amiben hisz, amit gondol a világról, vagyis van világnézete.
És ez azért mindenkinek van.

Boldeone2 2022.01.04. 18:06:50

@pragmatika: Mit értesz megosztó, meg mérsékelt alatt ?"

- A mèrsèkelt politika az, amelyik tesz gesztusokat mindkèt oldal felè, konszenzust keres. Orbán ennek pont az ellentetèt teszi : folyamatosan szítja a gyűlöletet

Csak nem azt, amikor a komment szekcióban, olyan megjegyzések jelennek meg hogy "akasztjuk a törpe cigányt" és hasonlók ?"

- Más a kommentszekció , ès megint más ha egy regnáló kormány szít gyűlöletet! Egy kormánynak minden magyar embert kellene kèpviselni! Orbán nem ilyen

Ezt a megosztott társadalmat, a balliberális politikusok alakították ki. Elsősorban az agresszív fellépésükkel, és gyűlölet kampányukkal. Éppen erről írtam fentebb, hogy ez miért lehetett eredményes, az ellenzék részéről."

- Ne viccelj már ember! Az ellenzèk kampánya el sem èr az emberekhez , hogy lenne akkor eredmènyes?
Az állam százmilliárdjai , a közmèdia , a Fidesz kampányát segítik! A politikát Orbán tematizálja!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.04. 18:07:03

Amióta tegnap olvastam hogy mit szedtek össze a fiúk csak idén meg tavaly úgy vagyok vele hogy aki mentegeti ezeket vagy védi vagy jön a deaballibekis szöveggel az egyszerűen hazaáruló.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.04. 18:09:57

@pragmatika: Öööö... Gyurcsányt a Dunába, a többit meg utána...?

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 18:10:23

@Tapi2021:

Nekem nyolc vallásom van, de mivel egyikben sem hiszek, mert semmiben sem hiszek, így vallásos még sem vagyok. Pont annak a biztosítéka a nyolc, hogy egyik sem lehet uralkodó, tulburjángzó. Csúpán kulturális játékok és valamennyire valamelyik életútmutató a számomra. A csecsemőkori görög-katolicizmust például csak azért hagytam meg, hogy nem kivülről, hanem belülről kritizálhassam.

erkolcstan.blog.hu/2020/02/06/nekem_nyolc_vallasom_van

Másrészt az egy vallásúakkal van a gond, mert ők ugyebár más vallásokban meg kételkednek, sőt tagadják. Tehát a vallásos - így lehetne akár kételkedő, vagy ateista is. Mint gyűjtőfogalom. Hiszen ha egy vallás tagság miatt lehet valaki vallásos, akkor egy tagadása miatt lehet ateista is. - de ez már tudományfilozófia. Erről meg itt írok bővebben, de röviden:

erkolcstan.blog.hu/2020/02/06/nekem_nyolc_vallasom_van

Tapi2021 2022.01.04. 18:12:10

@pragmatika: " Pl. a zsidó felmenőkkel bíró értelmiség egy része, akiknek a történelmi traumák miatt van a jobboldal felé erős ellenszenvük, egyszerűen zsigeri módon. "

Ez egyébként egy ordító ellentmondás, hiszen a holokausztot a német SZOCIALISTÁK csinálták!!! A későbbi diktatúrákat meg a több SZOCIALISTA!!!

Tehát, hogy miért nem a szocikra haragszanak, az rejtély. (Mondjuk kis magyarázat, hogy az egyik szoci diktatúrában feltűnően sokan vállaltak igen csak vezető és igen csak dicstelen szerepeket, már 1919-től kezdve... És nem tetszik, hogy ez a nem szociknak nem tetszik...)

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 18:13:38

@Boldeone2:
"Orbán ennek pont az ellentetèt teszi : folyamatosan szítja a gyűlöletet"
Igen, hiszen az ellene levők nem kiesnek a juttatásokból mint pl. Csok meg jakab. Vagy nem jutnak uniós pénzekhez mint Cseh.
Ja, folyamatosan fenyeget lámpavassal is.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.04. 18:14:59

@G. Nagy László:

Ha jobban megnézed egy ócska kis nicktolvaj válaszolt neked. Kúrt von Regenkúrtnak nincs jobb időtöltése.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.04. 18:16:29

@CSOKKl MÁLNA:

Gratulálok, már 30 kommentnél jársz. Még 10-szer ennyi és tényleg egész jó leszel..

Tapi2021 2022.01.04. 18:22:07

@white999: Kár volt ezt idehányni. Uncsi már nagyon, ezek untalan ismételgetése, hátha igaz lesz, ha sokszor elmondják.
Persze ez egy vélemény és hitvallás!

Éppen az a nehéz egy vezetőnek, hogy az ilyenekkel együtt kell az országot megtartania és a jó irányba elvinnie. Hegedűs hadnagyokkal, Kun Bélákkal... együtt.SŐT! ELLENÜKRE!

CSOKKI MÁLNA 2022.01.04. 18:22:29

@Boldeone2: A társadalom vesztesei Angyalföldön, Kispesten, meg a Nyócckerben is ott vannak. A Belváros meg ugye megmaradt Fideszesnek.
A Fidesz végzettség szerinti megoszlása a DK-éval kb. azonos, és nagyobb arányban vannak diplomások a Fidesz szavazói között, mint Karigery PM-jében. Ennyit arról az ostoba sztereotípiáról, ami a kommentedben is szerepel.

Boldeone2 2022.01.04. 18:26:16

@pragmatika: Az azonban határozottan megfigyelhető, hogy a vállalkozók között több a jobboldali. Egy vállalkozónak ugyanis folyamatosan használnia kell a szürkeállományát, különben felkopik az álla. Így aztán képes felmérni, hogy számára mi az előnyösebb."

- Azok a vállalkozók akik kötődnek a pártállamhoz, nyilván Fidesz választók lesznek. Èn viszont az akadèmiai ès vállalkozó szférában is mozgok. Az elit többsègènek elege van ebből a rendszerből. Sokan olyanoknak , akik hittek benne
Nézd meg , Budán jó munkát vègző fideszes polgármestereket küldött el Buda nèpe . Valójában Orbán ellen tiltakoztak

Hát, igen, a baloldali tábor egy másik szekciója a nagyvárosi fiatalság buborékja, kevés élettapasztalattal, akiknek fogalma sincs, hogy 2010 előtt mi volt. (Na, meg "Aki fiatalon nem liberális, annak nincs szíve, aki idős korára nem konzervatív, annak nincs esze." Ugyebár.) Hiába minden generációnak szüksége van egy kiadós pofonra, hogy rájöjjön, hogy mi az előnyösebb perspektíva"

- Ez már sokszor elcsèpelt narratíva. Az akadèmiai èrtelmisèg jelentős rèsze , nagyjából kihátrált a rezsim mögül , úgy mint Pálinkás Prof. Akik maradtak , azok többsège szimpla lakájèrtelmisèg
Aki tudja mi folyik a tudomány berkein belül , tudja miről beszèlek
A szèljobb pártállami rezsimek mindenhol a kevèsbè kèpzett, kistelepülèsi , öregedő lakosság által vannak támogatva

A baloldalon aztán ott vanak még az értelmiség egy része is, akik szintén nem a józan megfontolások, hanem az emocionális beállítottságuk miatt balosok."

- Ezek az emóciók ugyanúgy lèteznek jobboldalon , leginkább a kormányközeli jobboldali vèlemènyformálók a legirracionálisabbak, csak nevetik őket èrtelmisegi körökben .

A történelmi tapasztalatok alapján a balliberális kormányzás Magyarország esetében kifejezetten káros volt. 1918-tól kezdve, a Szocialista diktatúrán át, 2010-ig bezárólag.

-A Kádár -rendszernek közé nem volt a balliberalimushoz, kevered a szezont és a fazont . De , persze káros volt, ahogy a Horthy - rendszer is, amely vègül háborúba taszította az országot .
Sokáig pl nyílt választás volt Magyarországon , Európában egyedülálló módon . Zsidótörvènyek, stb..

Figyelembe véve a jelenlegi ellenzék szellemi színvonalát, ezzel együtt politikai teljesítményét, nehéz lenne ráfogni a jelenlegi ellenzéki szavazóra, hogy észszerű megfontolások alapján áll az ellenzék "

- Miért , talán a Fidesz politikusai jobbak ? Nèmet Sziszi, Kubatov, vagy Kósa mennyiben hozza az " akadèmiai" színvonalat?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.04. 18:26:25

Látom ma majdnem mindenkit berendeltek!

Tapi2021 2022.01.04. 18:30:33

@white999: Amúgy kérlek mesélj a közös értékekről!

Mire gondolsz?

A lépjünk be egy EEÁ-ba és legyünk egyik kisebbsége Európának a sok között, tegyük amit a nagyok mondanak, mert leszavazni többé semmit nem tudunk, elveszett szuverenitással kontra maradjunk nemzetállam, saját döntési képességekkel?

Őrizzük meg nemzeti-keresztény kultúránkat, vagy adjuk fel egy nyitott társadalomért, ahol a mi értékeink senkit nem érdekelnek?

Legyünk bevándorló állam, ahol majd túlszaporodnak a sokkal reproduktívabb bevándorlók, vagy tartsuk meg az országunkat magyarnak? ... Stb.

Genderről, LMBTQ-ról és sok-sok más ideológiai, elvi, világnézeti ellentétpárról nem is beszélve.

Szóval milyen közös értékek mentén egyesülhetnénk?
Kb. olajról és vízről beszélünk. Sosem egyesülnek, legfeljebb élnek békében együtt.

Boldeone2 2022.01.04. 18:31:55

@CSOKKI MÁLNA: társadalom vesztesei Angyalföldön, Kispesten, meg a Nyócckerben is ott vannak. A Belváros meg ugye megmaradt Fideszesnek."

Budán meg elvesztettek polgári kerületeket, meg számos vidèki nagyvárost : Szeged, Pècs , Miskolc

A Fidesz végzettség szerinti megoszlása a DK-éval kb. azonos, és nagyobb arányban vannak diplomások a Fidesz szavazói között, mint Karigery PM-jében"

- Ez ugye egy 1000 főn vègzett kutatás amivel te jössz folyton. A PM egy elve alig merhető párt
Az viszont biztos , hogy az ellenzèk ott tud pozíciót nyerni , Budapesten ès nagyvárosokban , ahol jóval magasabb a diplomások aránya , mint a kistelepülèsken
Vagyis teljesen igaz , ami állítok!

Tapi2021 2022.01.04. 18:34:42

@Iván Gábor IGe: Más részről: gyáva népnek nincs hazája! Aki elfut, annak nincs hazája. A franciáknak sem lenne, ha a fél világ nem küzd meg azért, hogy visszakapják.
Van, aki nem kapja vissza.

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.04. 18:34:56

@Boldeone2:

"Más a kommentszekció , ès megint más ha egy regnáló kormány szít gyűlöletet!"

Például?

Tapi2021 2022.01.04. 18:38:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem tértek vissza. 30 évesen liberálisak voltak, aztán konzik. Ahogy kell, mert van eszük. Benőtt a fejük lágya. Azóta konzekvens politikát visznek, kár tagadni. Ezért szavazunk rájuk.

Tapi2021 2022.01.04. 18:41:01

@Boldeone2: "A mèrsèkelt politika az, amelyik tesz gesztusokat mindkèt oldal felè, konszenzust keres. Orbán ennek pont az ellentetèt teszi : folyamatosan szítja a gyűlöletet
"

Kérlek mond ezekre KONKRÉT példákat!

CSOKKI MÁLNA 2022.01.04. 18:41:14

@Boldeone2:

A nagyvárosokban is ott van a nyomor, nemcsak a zsákfalvakban. Kár ebből vidék-város konfliktust erőltetni. És persze a vidék sem csak zsákfalvakból áll, ahogy megpróbáljátok beállítani. Számos 5-10-20 ezres kisvárosban nagyobb arányban élnek jól szituált emberek, mint a fővárosi lakótelepi dzsumbujban, vagy a Nyóccker mélyén.

" Ez ugye egy 1000 főn vègzett kutatás amivel te jössz folyton."

Ilyen nagyságrendű mintán történnek a politikai közvélemény-kutatások és a piackutatások is. Ez egy tudomány. Vitasd meg Hann Endrével mondjuk..

pragmatika 2022.01.04. 18:42:22

@Boldeone2:

"Az ellenzèk kampánya el sem èr az emberekhez , hogy lenne akkor eredmènyes?"

Gondolkozz egy kicsit, ha el sem érne az ellenzéki fröcsögés az emberekhez, nem lenne ellenzéki szavazótábor. Ehhez képest ha leállok bármelyik ellenzéki szavazójelölttel vitázni, szóról szóra felmondják, amit itt, meg a többi ellenzéki portálon nyomnak.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 18:42:25

@Tapi2021:

Csak emlékeztetnélek, hogy 1939-1945.ös időszak az mennyi is??? ...

80 éve volt

Ahogyan a hadászatban kihaltak és elavultak a kardok, nyilak, dárdák ... hát elavult lett már golyófogó kényszerített gyalogos katona is. A jó katona nem harcol értelmetlenül, hanem megelőzi, hogy harc legyen. Ja és ma már nem is akár korszerű ismétlő kézi fegyverekkel, hanem még fegyveres konfliktus esetén is egy szobában ülve távirányítással. Minden nagyon más lett 80 év alatt.

Tapi2021 2022.01.04. 18:45:01

@Boldeone2: "Egy kormánynak minden magyar embert kellene kèpviselni! Orbán nem ilyen
"

Francokat! Az a köztársasági elnök!!!
A kormánynak azokat kell képviselnie elsősorban, akik megválasztották őket!!!

Vagyis most a konzi-nemzeti-keresztény szavazókat. Különben minek rájuk szavaztunk? Ez a választás értelme! Ha nem így lenne, tök mindegy lenne kire szavazunk!!!
A szavazásnak azért van tétje, mert MÁS és MÁS politikákat fognak megvalósítani, más és más ideológiák mentén, más és más célokkal!

És ezért nem mindegy, kire szavazunk!

Tapi2021 2022.01.04. 18:47:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem szabad választást irigységre alapozni!
Tudni kell mi a fontos, maradandó, mi nem az?!

A pénz csak pénz. Por és hamu.

Te emlékszel a rendszerváltó oligarchák nevére? ...

Tapi2021 2022.01.04. 18:51:36

@Iván Gábor IGe: Csűrheted, de a világnézeted a (hit)vallásod! Amit gondolsz és vallasz a világról. Vagy nincs világnézeted?

2022.01.04. 18:54:55

@Tapi2021:
azonban nem minden világnézet keresztényi.
a keresztény hit alapja az általános emberség mellett a nem evilági bölcselet. biblikusan:
Máté 22
37Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38 Ez az első és a nagy parancsolat. [higgy nem evilági módon] 39 második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. [ez az általános emberség biblikus meghirdetése] 40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

tehát ha valaki azt mondja, hogy minden ember egyenlő. mert ezt hirdették meg a felvilágosodás hívei a nagy francia forradalomban és ebben hisz, vagy a proletariátus világforradalmában, akkor nem-keresztény hitű. mert marx-ban, engels-ben vagy montesquieu-ben hisz. ezeket hirdető akadémikus filozófusok azt mondják, hogy például az egyenlőség valamiből racionálisan levezethető. nem mondták meg, hogy miből. hanem azt, hogy a felvilágosodásból következik, magából a racionalitásból. de ez egy téves logikai levezetés. ezt hirdeti meg a magyar tudományos akadémia.

és budapesten ennek van a legtöbb híve. a baloldal azt mondja, hogy az emberek egyenlőek. az a jó. a jobboldal azt, hogy egyenlőtlenek. az a jó. és ennek keresik a meghaladását. egy kategorikus állítás. és annak tagadása. ennek klasszikus meghaladása nincsen. és ezt próbálják egyesíteni statisztikailag, hogy kérem szépen magyarországon az egyenlőtlenség nőtt, vagy csökkent ilyen, vagy amolyan intézet felmérése szerint. és ez most jó, vagy nem jó. és ezen vitáznak. ezek nem teremtenek egységet.

a keresztényi válasz az, hogy az emberek Isten előtt egyenlőek. és ez a filozofikus egyenlőség. ami nem ilyen az matematikai egyenlet. és van aki így kalkulál, van aki úgy. a magyar keresztényszocialista államiságban a szent korona alattvalói egyenlőek. az Isten alattvalói, nem az orbáné, vagy gyurcsány házaspáré. és ez a világias libertárius keresztényi hit teremthet egységet.

csak ugye a szocialisták (mszp) és liberálisok (szdsz) politikai vezetői nem annyira keresztényesek, hanem inkább keresztényellenesek. és ehhez kapcsolódott márky zay péter. nem evilági bölcselet nélkül aligha tud egységet teremteni. ezt se tudom, csak azt hiszem.

a piac, hogy novemberben felment az üzemanyag. üljél kisebb autóba. decemberben lement. már meg üljél nagyobba. piaci törvények szerint. az egységet az teremt, hogy fagyasszuk be az üzemanyag árakat az atyaúristennek nevében. és ha arról koldulunk, akkor elzavarjuk a geciorbánt. ha nem, akkor nem. ez a populista gondolkodás. az elitista azt mondja, hogy kalkuláljunk közben, hogy mennyit vesztünk, nyerünk. az üzemanyag árát befagyasztását az atyaúristentől kell elrendelni. a be nem fagyasztását is. a teremtő szabad piacot akar. végső módon valamilyen nem evilági bölcseletre kell hivatkozni. PIAC istenre, vagy mit tudom mire.

Boldeone2 2022.01.04. 18:55:04

@atomic power 1986DucaDuca: Például?

Soros Gyurka, liberányákok , migránsok, LMBTQ

Ezek többsège nem lènyeges kèrdès vagy nem is kerdès, mint a liberális demokrácia , de arra jók hogy tematizáljak vele a közvèlemènyt, indulatokat kavarjanak , vagy akár gyűlöletet , így az emberek a fizikai erőszakig is eljuthatnak . Ez a kormány felelőssège . A kormánynak moderálni kellene a társadalmat, pèldat mutatni, csökkenteni a feszültséget, nem szítani

A migráció valós problèma, de az egy globális jelenség, nemzetállami keretek között nem nagyon kezelhető. Max. Ideiglenes megoldások vannak . De , a hisztèriakeltès nagyon hasznos politikailag , ha valakinek más a politika vèlemenye, akkor rögtön rásütik a migránspárti bèlyeget...
Itt értelmes vitát még nem hallottam a migráció kerdèsèben , csak az eszetlenkedès megy

Tapi2021 2022.01.04. 18:56:52

@CSOKKI MÁLNA: Nem beszélve arról, hogy egy néppárt két és félmilliós tábora nyilvánvalóan leképezi a népet. Míg egy pár tízezer szavazóval rendelkező, egy-két százalékos pártocska réteg párt, és ez a pici réteg állhat akár száz százalékban diplomásokból is. Csak mire mennek velük?

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 18:59:12

@Tapi2021:

"Én egy mélyen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle."
Ne fáradj vele ez egy eldönthetetlen valódi paradoxon.
Mert számtalan más is lehetséges a hit és az ateizmuson kívül.
Nem csak az eldönthetetlenség.

Ja és kb egy hónapja mutattam ki, hogy Gödel első nemteljességi tétele egyáltalán nem is volt soha sem bizonyított állapotban. Tehát ha ezen téren vitázni kívánsz velem ... jobban felkészültnek kellene lenned.

Boldeone2 2022.01.04. 19:03:31

@CSOKKI MÁLNA: Számos 5-10-20 ezres kisvárosban nagyobb arányban élnek jól szituált emberek, mint a fővárosi lakótelepi dzsumbujban, vagy a Nyóccker mélyén."

- Számos, de Budapesten , a nagyvárosokban még mindig jóval magasabb az átlagfizetès , mint mondjuk Mètèszalkán vagy Hajdúhadházon
Az emberek a nagyvárosokban èlnek polgári èletet, ott èl az èrtelmisèg derèkhada. Amellett, hogy vannak lakótelepek is , de a lakosság arányához kèpest jóval több a diplomás ,mint a kistelepülèsi tersègekben , ahol a Fidesz tarol

white999 2022.01.04. 19:05:04

@pragmatika: Szövegértelmezés. Kivételesen a paranoiádal ellentétben az elnyomást a szó domináns értelmében kellett volna értelmezni. Már ha a domináns szót ismered ha nem akkor ajánlom google-t. egy házasságban és vállalati kultúrában is van domináns fél. Orbán domináns elnyomó személyiség de ahogy a vállalati kultúrában itt sem jó hasznos, csak az emberek így szocializálódnak, hogy az erős az okosabb ügyesebb szebb és jobb döntéseket hozó. Pedig pont az ellenkezője igaz ennek és ennek Te is a mintapéldája vagy. a nem domináns kretén aki fenntartja a téves képzetet.. Rólad is szólt a komment.

Tapi2021 2022.01.04. 19:06:03

@Boldeone2: " Horthy - rendszer is, amely vègül háborúba taszította az országot ."

Aha. Közvetlenül az után, hogy Trianon után talpra állította az országot, fejlődési pályára állította, és visszaszerezte 1938-ra egyetlen puskalövés nélkül az elvett országrészek jelentős hányadát. Úgy, hogy az SENKI sem vitatta, sem az Antant, sem az utódállamok részéről. Hiszen jogos volt, mindenki tudta, aki nem volt teljesen hülye vagy gátlástalan.

Hát igen, de szar volt. Ja, meg leverte a kommunista lázadást, a Szovjet-köztársaságot.
Ez sokaknak máig fáj...

Nyilván az ő hibája, hogy a hülye Hitler 1939-ben háborút robbantott ki a SZU-val együtt, erre előre leszerződve a másik szocialista diktatúrával, és benyújtotta a számlát a korábbi segítségért.
És akkor nézz utána, mennyire volt lelkes szövetségese Horthy Hitlernek!!! Meg fogsz lepődni.

Boldeone2 2022.01.04. 19:08:16

@pragmatika: ha el sem érne az ellenzéki fröcsögés az emberekhez, nem lenne ellenzéki szavazótábor. Ehhez képest ha leállok bármelyik ellenzéki szavazójelölttel vitázni, szóról szóra felmondják, amit itt, meg a többi ellenzéki portálon nyomnak."

- De nem mondhatják fel, hiszen maga az ellenzék sem egységes igazán , ellenzèki sajtó nincs , egyveretű vèlemeny nincs ,mint a Pesti Srácokon pl vagy a 888- on

Az egyik nem kormánypárti sajtó isteníti MZP-t, a másik meg tulajdonképp kritizálja .
Ez a vèlemènypluralizmus
Orbánt mikor fogják kritizálni a 888- on. Nagyjából soha

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 19:13:24

@CSOKKI MÁLNA:
"nagyobb arányban vannak diplomások a Fidesz szavazói között, mint Karigery PM-jében. "
Ez kizárt bazmeg. A PM ben vagy 100% a diplomás, vagy ha Karácsonynak sem találják a szakdogáját akkor nulla.

Tapi2021 2022.01.04. 19:14:21

@Iván Gábor IGe: Akkor fusson a drónvezérlőig! Azzal kiegyezem. De nem erről volt szó!

Boldeone2 2022.01.04. 19:14:26

@Tapi2021: Aha. Közvetlenül az után, hogy Trianon után talpra állította az országot, fejlődési pályára állította, és visszaszerezte 1938-ra egyetlen puskalövés nélkül az elvett országrészek jelentős hányadát. Úgy, hogy az SENKI sem vitatta, sem az Antant, sem az utódállamok részéről. Hiszen jogos volt, mindenki tudta, aki nem volt teljesen hülye vagy gátlástalan."

Ez egy Hitler ès a fasiszta Olaszország által kèrèszèletű dolog volt. Vègül , az utódállamok mindent visszavettek, picit mèg többet is

Hát igen, de szar volt. Ja, meg leverte a kommunista lázadást, a Szovjet-köztársaságot.
Ez sokaknak máig fáj...

3 millió koldus országa volt a Horthy - rendszer , zsellèrek , kilátástalan sorsú emberek országa . Úgy volt rossz rendszer , ahogy volt : antidemokratikus , anakronisztikus rendszer

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 19:15:15

@Boldeone2:
"Orbánt mikor fogják kritizálni a 888- on. Nagyjából soha"
Pont amikor a Szegedi kattintóson dicsérni.

2022.01.04. 19:16:12

@white999:
orbánnak egy pálfordulása volt. amikor a fidesz kilépett a liberális internacionáléból. a kongresszust közvetlen nem budapesten készítették elő, hanem debrecenbe hozták. és a fidesz szétszakadt. egyes mérések szerint 70% (!) népszerűségről leestek 7%-ra. és azóta megoszlanak a vélemények, hogy ezáltal orbán saulból paul lett, vagy fordítva. illetve hogy félisten volt mindig is, vagy satánfióka.

orbán a kezdettől fogva több volt, mint egy pillanatot uralni akaró szélkakas. keresett valami ideológiát. és ezt a populizmusban találta meg. a populizmus leglényege az, hogy magyarok fasza gyerekek. például nótázó fasza gyerekek. piros volt a paradicsom nem sárga, magyarország előre megy nem hátra. mindenkinek küldi, aki szereti. na most lehet mondani, hogy ez nem filozófia. háát. de nem is szélkakasság. népi nacionalista ideológia, nemzeti idealizmus. ideálokat, idollokat teremt. kultuszt. azt, hogy mi magyarok vagyunk. fasza gyerekek. mert szilágyi áron is hármat nyert egymás után kardvívásban. és ki nyert még hármat. senki. csak ez a szilágyi áron. mert sokat vívott, edzett. azért is. és mert magyar. választott ő is. és ez melyik vallás? a zsidó? francokat. a keresztény. a magyar keresztény, ami lehet magyar zsidó is.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 19:19:24

@Boldeone2:
"Az emberek a nagyvárosokban èlnek polgári èletet, ott èl az èrtelmisèg derèkhada. Amellett, hogy vannak lakótelepek is , de a lakosság arányához kèpest jóval több a diplomás ,mint a kistelepülèsi tersègekben , ahol a Fidesz tarol"

És mint tudjuk jól, egy budapesti könnyűiparin végzett ruhaipari termékfejlesztő mérnök sokkal magasabb nívót képvisel, mint egy hülye vidéki orvos.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.04. 19:20:03

@Tapi2021: lószart mama! Oda húztak ahonnan több szavazatot reméltek!
Liberálisként nem megy? Akkor holnaptól keresztény konzervatívok leszünk!
Mint Ténardier a cstamezőn, mikor látta hogy Napóleon szarban van.-Na asszony! Holnaptól royalisták leszünk!

Boldeone2 2022.01.04. 19:21:49

@tiltsál ki te gyökér: Orbánt mikor fogják kritizálni a 888- on. Nagyjából soha"
Pont amikor a Szegedi kattintóson dicsérni."

Ez nem èrv. Hiszen a DK- közeli ellenzéki portálokon, azért már osztották MZP-t rendesen . Szerintem fogják is , ha nem nyeri meg a választást . Vèlemènypluralizmus van
A kormánypárti szervilis portálokon viszont még minimális kormánykritika sincs. A Fidesz egy vallás, nem pedig politikai part

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.01.04. 19:21:59

@Tapi2021: ha hahaha kommunistából liberális, aztán liberálisból konzervatív.
Mert megvoltak a gyökerek, mi?
Ja nem.

Tapi2021 2022.01.04. 19:25:09

@Boldeone2: "Soros Gyurka, liberányákok , migránsok, LMBTQ "

Ezek szavak, témák. De hol a gyűlölködés, gyűlöletkeltés???

Amúgy, de. A migráció kezelhető nemzetállami hatáskörben is: Nem léphetnek be illegálisan csak az engedélyünkkel, és nem telepedhetnek itt le, még az EU sem tolhatja őket ide. És lőn.

Érdekes, hogy korábban minden ország meg tudta akadályozni a belépést a területére! Csoda? Nem. Akarat!

A kiváltó okokat kell kezelni, ahogy Orbán ezerszer elmondta, ott helyben, nem magunkra húzni mindenkit, az összes problémájukkal együtt!
Nem lenne ez nehéz, ha a nyugat nem akarná a bevándorlást. Gyerekszülés, családtámogatások helyett...

Boldeone2 2022.01.04. 19:26:08

@tiltsál ki te gyökér: És mint tudjuk jól, egy budapesti könnyűiparin végzett ruhaipari termékfejlesztő mérnök sokkal magasabb nívót képvisel, mint egy hülye vidéki orvos."

Ez megint nem érv! Az egész világon mindenhol , a társadalom kevesbè kèpzett, kistelepülèsi, elmaradottabb rèsze támogatja leginkább a szèljobb populizmust , az autokarciat
A tanultabbak , városok nèpe pedig ellene van. Kivételek mindig lesznek , de ez a jellemző általánosan

Tapi2021 2022.01.04. 19:28:29

@Iván Gábor IGe: :-) Édes, ahogy ismeretlenül lenézel. Arc. :-)
A lényeg, hogy magad szerint zseni vagy. Jó is az. Az ember legalább magát nagyítsa, ha már...

Legyen neked a te hited szerint! :-)

pragmatika 2022.01.04. 19:30:13

@white999:

"Orbán domináns elnyomó személyiség"

Tényleg ? Akkor én végül is libsi lennék, csak Zorbán elnyom engem, és ezért istenítem.

Komolyan, elképesztő, amilyen baromságokat ide toltok. Jöttök ezekkel a pszichológiai félremagyarázásokkal. Célozgatva itt valamiféle Stockholm szindrómára.
Figyu koma. Jobboldali voltam mindig is. Nekem még az Antall kormány is balos volt kicsit.
Nem Orbán érdekel engem, és nyilván nem is értettem egyet minden lépésével. Pláne nem istenítem.
Egyszerűen még mindig őket tartom a legkevésbé káros alternatívának, ha úgy tetszik.

Ahogy történelmi távlatokban pedig Bethlen Istvánt tartom az elmúlt 100 év legnagyobb magyar politikusának. Nem a ti defetista Károlyitokat, nem.

Tapi2021 2022.01.04. 19:30:21

@Boldeone2: " ahol a Fidesz tarol "

A lényeg, hogy taroljon! A többi csak... :-)

white999 2022.01.04. 19:31:27

@Tapi2021: Például néhány evidencia. A korrupció mindkét oldalon káros nem csak ha a baloldal csinálja.Ez már lehetne egy nemzeti minimum. A fideszes korrupció pedig nem a nemzeti keresztény túlélés érdekében hozott áldásos tevékenység hanem az is köztörvényes bűntett.
Vagy nem csak a keresztény ember lehet a társadalmunk hasznos tagja, hanem Buddha Jehova iszlamista és a a nem vallásos is. De ha csavarok a történeten akkor nem csak a leszbikus és homoszexuális a normális és értékes ember hanem a keresztény heteroszexuális is. De az sem ártana ha a zenészeket és a filmkészítőket az minősítené amit letesznek az asztalra, amennyire népszerűek és nem pedig az ha valaki éppen az aktuális segget nyalja.Az egészséges az volna ha pár kretén rajongó kivételével( elég morbid dolog politikusért rajongani szerintem) a nagy többség a középhez szólna. Értem, hogy a politika kretén emberek primitív igényének a kielégítéséről szól a megosztással, csak ezt nem még generálni kellene, hanem éppen az eltüntetésén munkálkodni. Valamint az is a fejlődés ellen van, hogy primitív szerencsétlen hülyéknek kell kurzusonként a vagyont átjátszani az ellen kurzus primitív hülyéitől, ahelyett, hogy egy okos vállalkozókat hagynának békében hosszan érvényesülni vagy elbukni éppen érdemeik szerint. Talán néhány elég de hozzászólásodból gondolom te is attól rettegsz, hogy charter járatokkal hoznák egy baloldali kormányváltás esetén a migránsok milliót. Ami nyilván nem így lenne de akár ki is lehetne mondani, hogy ez baromság, már ha jobboldalon ezt szeretnék meghallani de gondolom kényelmeseb egy prekoncepcióban létezni.

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.04. 19:34:17

@Boldeone2:

"Soros Gyurka, liberányákok , migránsok, LMBTQ"

S. Gy.- a kormány politikai ellenfele. A politikai harc egy adott ideológiával szemben önmagában véve nem gyűlölet. Gyűlöletről akkor lenne szó, ha faji hovatartozás, nemzeti vagy etnikai származás, nyelv, bőrszín, vallás, nem, kor, értelmi vagy testi fogyatékosság, szexuális irányultság vagy más hasonló tulajdonság alapján folytatnának harcot ellene, de nem erről van szó.

libernyák - ez gúnyos, nevetségessé tevő kifejezés, politikai ellenfelek használhatnak lekicsinylő kifejezést egymásra

ennél durvább a "kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat, országunkat megvédjük", a patkányozás, kandeláberezés, stb.

migránsok, LMBTQ - itt nem a személyek a politika célpontjai, hanem - migránsok esetében az illegális, erőszakos fellépésük, LMBTQ személyek - itt, hol a konkrétum a gyűlöletre, mert a gyermelvédelmi törvényben ilyet nem találtam.

white999 2022.01.04. 19:34:52

@pragmatika: Stockholm szindrómát nem tudom hogy sikerült idehozni de látszik, hogy tökéletesen tévúton jársz. Asszem felesleges tovább bonyolítanom, mert az első fordulóban kiestél.

Tapi2021 2022.01.04. 19:34:55

@white999: Talán igazad van. Egy hajbókoló nebánts virágot kellene megválasztani és kiküldeni pl. Brüsszelbe a cápákkal harcolni.

Lásd még: "ide hamuzzanak...".

Ugye nem gondolod komolyan? Hogy bármilyen érdekérvényesítő képessége van ma egy nem vezető típusú politikusnak?
Azok a futottak még kategóriában mozognak, paprikajancsiként.

Nem, ne ilyen miniszterelnöke legyen az országnak.

2022.01.04. 19:37:46

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
ez az, hogy nem. ha a fidesz nem fordul meg 93-ban, akkor 94-ben fidesz-koalíció lett volna. a fidesz azért, mert választást nyer. az szdsz azért, mert ők az egyetlen civilizált párt, a legeurópaibbak. amit dobrev klára és márki zay péter egyként hirdetnek. hogy ők az szdsz örökösei. karigeri és ezt hirdette meg. és ezzel a politikával lehet majdnem biztosan nyerni pesten, és majdnem biztosan veszteni vidéken.

pragmatika 2022.01.04. 19:39:06

@Boldeone2:

"Ez egy Hitler ès a fasiszta Olaszország által kèrèszèletű dolog volt. Vègül , az utódállamok mindent visszavettek, picit mèg többet is"

Igen, azok az utódállamok, amelyek Károlyi segítségével jöttek létre. Ez a történet ugyanis Károlyi kormányzása alatt vett visszavonhatatlan fordulatot.

Tapi2021 2022.01.04. 19:40:26

@Boldeone2: "rbánt mikor fogják kritizálni a 888- on. Nagyjából soha "

Amíg jól végzi a dolgát, arra megy, és vele az ország, amerre mi akarjuk, miért is kritizálnánk?

Egyébként van jobboldalon is kritika. A valódi túlkapásokat kritizáljuk, a túltolt agitpropot kritizáljuk... A buktáknak itt van következményük, nem úgy, mint a ballib oldalon, ahol minél gátlástalanabb valaki annál nagyobb hős.

pragmatika 2022.01.04. 19:41:44

@white999:

"Stockholm szindrómát nem tudom hogy sikerült idehozni"

Nem én hoztam ide, ti jöttök ezzel (nem a nevén nevezve persze) egy diktatúrában élünk nem ?

Tapi2021 2022.01.04. 19:43:05

@Boldeone2: Túl kéne már lépni a szoci tananyagokon! :-)

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 19:43:23

@Tapi2021:

Hogyan értene valaki egy nagyon bonyolult technika kezeléséhez, ha nem az a hivatása? Elárulom sehogyan sem és a mai drága katonai technika már nem amatőrök kezébe való.

Az egyébként szerintem helyes, hogy vettünk végre valami normálisabb tankokat, lövegeket és miegymást is. Azokat sem tudja már bárki irányítani, vagy lőni vele. Tehát e Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája nem pacifista és hadsereg ellenes volt, hanem csak a kényszerített sorozás ellenes. Amúgy meg nincs is szükség kényszerítésre, ha egyszer már Ovi fia is önkéntesen megy annak.

Boldeone2 2022.01.04. 19:44:04

@Tapi2021:

Ezek szavak, témák. De hol a gyűlölködés, gyűlöletkeltés???

- A szavak -témák " már nem csak szavak , hanem abszurd törvènykezès van mögöttük, proaganda- ezermillirárdokból tematizáljak vele a közvèlemènyt: uszítanak , beviszik az addig ott nem lètező tèmakat az iskolába , az ideológiai gleichaltungot folytatnak

Amúgy, de. A migráció kezelhető nemzetállami hatáskörben is: Nem léphetnek be illegálisan csak az engedélyünkkel, és nem telepedhetnek itt le, még az EU sem tolhatja őket ide. És lőn.

- ès lőn, vègleg nem állított meg senkit a magyar hármas kerítès sem , havonta ezrek jutnak át rajtunk keresztül Ausztriába. Aki itt akár átmenni az előbb- utóbb át is fog menni .
A szerencséje csak annyi Magyarországnak ,hogy itt nem igazán akar megállni senki.

Érdekes, hogy korábban minden ország meg tudta akadályozni a belépést a területére! Csoda? Nem. Akarat!"

A migráció mindig is folyt , amióta az ember a Földön van, valójában ezt megadályozni nem , csak lassítani lehet

A kiváltó okokat kell kezelni, ahogy Orbán ezerszer elmondta, ott helyben, nem magunkra húzni mindenkit, az összes problémájukkal együtt!
Nem lenne ez nehéz, ha a nyugat nem akarná a bevándorlást. Gyerekszülés, családtámogatások helyett..."

- A kiváltó okok nem rendezhetők, olyan mertèkű globális jóléti különbsègek vannak , más mozgatórugói: afrikai nèpessègrobbanas, klímaváltozás - mind a növekvő migráció irányába hatnak. Sőt, csak most indul meg el igazán
Nyilván a nők sem fognak jóval több gyereket szülni sem nyugaton , sem nálunk. Az idő kerekét , a demográfiai ciklusokat megfordítani nem lehet .
A fejlett országokban mindenhol alacsony a nèpessègszaporulat, ami nem is fog változni

white999 2022.01.04. 19:44:51

@cvsvrs: Orbán diákként még (elvileg) a szocialista rendszer ellen harcolt. Azután rájött, hogy az emberek szeretik a szocializmust. Nem kell versenyezni legyen annyi ami a túléléshez elég. Ezt biztosítja a többit meg zsebre teszi. A fidesz rajongók szerint a nép érdekében a kevésbé erre fogékonyak szerint csak szimplán lopásból.Azért az elég nagy pálfordulás, hogy valaki azzá válik ami ellen harcol. AZ odavezető út ez ennek csak a stációi. A jó hír az, hogy ha az emberek 90% egy becsületes tisztakezű liberális, zöld vezetőre vágynának, akkor ő azt is eljátszaná és azzá válna. Orbán csak olyan mint a magyarok nagy többsége. Sajnos.

pragmatika 2022.01.04. 19:47:01

@Tapi2021:

"Ugye nem gondolod komolyan? Hogy bármilyen érdekérvényesítő képessége van ma egy nem vezető típusú politikusnak?
Azok a futottak még kategóriában mozognak, paprikajancsiként. "

Ja. Akinek még a nevét sem jegyzik meg. Üdvözlöm izé, uram. Magyarország ? Az valahol keleteurópában van ugye ? Na, szóval akkor bevezetik önöknél is az LMBTQ törvényt?
Helyes csak így tovább, ön nagyon jól képviseli izé . Litvániát ?

Boldeone2 2022.01.04. 19:47:20

@pragmatika: Igen, azok az utódállamok, amelyek Károlyi segítségével jöttek létre. Ez a történet ugyanis Károlyi kormányzása alatt vett visszavonhatatlan fordulatot."

- Dehogy is. A gyulafèrvari nemzetgyűlèsen a románok a kimondták mit akarnak . Magyarország már egy vesztes háború után csak elfogadta a diktatumokat. Kènytelen volt

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 19:50:45

@Tapi2021:

Maradjá má.... :-) Jössz ezzel a hülye szöveggel. Nem én vagyok zseni, hanem a matematikusok, fizikusok, filozófusok, kozmológusok egy része nagyon buta, hogy ezt vagy 90 éven keresztül beszopálták. (Gödel meg köztudott elmebeteg is volt, abba is halt bele) Nézd meg egyszerű közérthető nyelvezettel és háromfajta módon is kimutattam, hogy érvénytelen:

Gödel első nemteljességi tétele öncáfolás és hamis dilemma
2021. november 28. - IGe

IGe: Nos legyen itt kezdő ráébresztő példának egy álhír: Gödel nemteljességi tételei érvényesek, validak. /// feladat: Igaz, vagy hamis az állításom? ...

vilagnezet.blog.hu/2021/11/28/godel_elso_nem_teljessegi_tetele_oncafolas_es_hamis_dilemma

white999 2022.01.04. 19:51:25

@pragmatika: Nem. Autokráciában vagy inkább egy pseudo demokráciában. Stockholm szindrómát nem hoztam ide. Majd ha arról akarok írni akkor azt fogom írni ne gondolkozd túl ha nem megy. Bár kétségtelen, hogy van benne csábítás az Orbán rajongókat így hívni de nem tettem. Mondjuk már az is beszédes amikor már magától magára veszi.

pragmatika 2022.01.04. 19:52:05

@white999:

"Orbán csak olyan mint a magyarok nagy többsége. Sajnos."

Mert ? Milyen a magyarok nagy többsége ?

Haver, ebbe nem mentem volna bele a helyedben. Nagy fröcsögésed közben nem figyeltél oda, lekaptad végre a maszkot, Magyargyűlölő libsikém.

Tapi2021 2022.01.04. 19:54:16

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Orbánnak sokkal könnyebb dolga lenne, sőt, arany élete, ha úgy táncolna, ahogy a nyugat fütyül! De nem ezt teszi, hanem belemegy durva konfliktusokba is. Ha mindegy lenne neki, mit képvisel, nem vállalna ennyi ütést, kiátkozást, gyűlöletet. Ki lenne olyan hülye? Kormányon van, ő osztja a pénzt... Ha csak ennyi lenne, akkor hagyná a fenébe az ideológiákat, kereszténységet, LMBTQ-t, gendert, lópikulát..., a nemzeti érdekeket, beállna a sorba (ahogy a baloldal szokott) és vígan gyarapodna. DE NEM EZT TESZI!
Hanem felvállalja azt, amiben hisz, és amiért tőlünk szavazatot kapott!
Ezért utálják sokan. És mégis.

Ez egyértelműen igazolja, hogy hol áll, mit képvisel!
Sőt, olyan szinten, hogy a balra fordult Néppártot is inkább otthagyta. Pedig politikailag szinte öngyilkosságnak számít.
Pedig csak le kellett volna feküdnie Merkeléknek. Beállni a sorba.

Nekem ezek bőven elég igazolások ahhoz, hogy rájuk szavazzak.

white999 2022.01.04. 19:55:23

@Tapi2021: " Brüsszelbe a cápákkal harcolni."?

Én azt hittem, hogy ott csak nyámnyila szerencsétlenek vannak és mi a vezérünk a legnagyobb hadvezér. aki még az energiaválságot is megállítja a határon mint Kádár elvtárs 72' ben.

white999 2022.01.04. 19:56:27

@Tapi2021: Orbánnak sokkal könnyebb dolga lenne, sőt, arany élete, ha úgy táncolna, ahogy a nyugat fütyül!

ŐÖÖÖÖÖ MINT A NÉMET AUTÓGYÁRTÓK PÉLDÁUL?

white999 2022.01.04. 19:59:40

@pragmatika: Magyargyűlölő libsikém.

Megszoktam már. 2010 előtt jobboldali keresztény genyó voltam. Gondol akkor te pedig szociál liberális voltál.

Boldeone2 2022.01.04. 20:00:32

@atomic power 1986DucaDuca: S. Gy.- a kormány politikai ellenfele. A politikai harc egy adott ideológiával szemben önmagában véve nem gyűlölet. "Gyűlöletről akkor lenne szó, ha faji hovatartozás, nemzeti vagy etnikai származás, nyelv, bőrszín, vallás, nem, kor, értelmi vagy testi fogyatékosság, szexuális irányultság vagy más hasonló tulajdonság alapján folytatnának harcot ellene, de nem erről van szó."

Egy 90 èves öregember a kormány politikai ellenfele ? Ne viccelj már ! Nem kell valakit explicit módon támadni , elèg egy rossz fènykèp , egy mondat , amit a szájába adnak , miközben soha nem mondta..
Ilyet egy felelős kormány nem tehet!

libernyák - ez gúnyos, nevetségessé tevő kifejezés, politikai ellenfelek használhatnak lekicsinylő kifejezést egymásra"

- Tudod melyik az a társadalmi rendszer , amelyik a liberalizmust pellengèrre állította , gúnyolta? A fasizmus . Ezt követi a szèljobb populista gyűlöletnarratíva is . Meg akommunisták ..

ennél durvább a "kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat, országunkat megvédjük", a patkányozás, kandeláberezés, stb."

- Ezek szemèlyek . A kerdès , miért van ekkora gyűlölet egy társadalomban! Mindig a fejètől bűzlik a hal! A kormány kavarja a szart , hiszen 12 ève uralják a közbeszèdet

migránsok, LMBTQ - itt nem a személyek a politika célpontjai, hanem - migránsok esetében az illegális, erőszakos fellépésük, LMBTQ személyek - itt, hol a konkrétum a gyűlöletre, mert a gyermelvédelmi törvényben ilyet nem találtam.

- A kollektív megbèlyegzès az szokványos a kormányparti sajtóban. A "gyermekvédelmi törvény "egy új propaganda eszköz - megosztani a társadalmat, feszültségeket kreálni
Hány 18 èven aluli operáltatta eddig át magát ? Ja, hogy egy sem! Akkor, minek erről nèpszavazni , ha már eddig is szabályozták a törvènyek a kérdést ?

pragmatika 2022.01.04. 20:00:47

@Boldeone2:

"A gyulafèrvari nemzetgyűlèsen a románok a kimondták mit akarnak . "

Ja. Ahogy a világon, már sokan, és sok helyen kimondták hogy mit akarnak. Aztán mégsem úgy lett. Talán Károlyinak nem kellett volna felfegyvereznie a kisantantot, meg nem kellett volna a védelmi erőket visszavonulásra utasítgatni. Én olvastam a könyvét, amin átsütött az önmentegetőzés ténye. De vétett néhány hibát is, pl. leírta, hogyan fogadták Belgrádban, és miket fröcsögött az a francia bohóc. Mondjuk abból leeshetett volna neki, hogy mi várható.
Az a "nem nem soha" kifakadása nem csak az antantnak szólt, hanem magának is, szerintem rájött, hogy a magyar történelemben nem ő lesz az isten.

white999 2022.01.04. 20:01:32

@pragmatika: Amúgy csak a hülyéket nem kedvelem a nációtól függetlenül. és abból van nem kevés,

pragmatika 2022.01.04. 20:05:11

@white999:

"Gondol akkor te pedig szociál liberális voltál. "

:))) Ja. Csak aztán a Zorbán domináns lett, aztán megtértem. :))))

Bakker jól szórakoztam. :)))

Na, toljátok csak, én leléptem.

Tapi2021 2022.01.04. 20:05:39

@Boldeone2: Attól, hogy ti széljobbnak, populistának, stb. mondtok valamit, nem biztos, hogy az az is.
Azért lenne jó KONKRÉTUMOKBAN beszélni! Mi a széljobb vagy a populista szerinted a kormányban? Mert, ha tudnánk, ilyenkor mire gondoltok, lehetne rá reagálni.

Mondjuk kiderülne, hogy ami nektek széljobb, az nekünk nemzeti politika, ami nektek populista, az nekünk a nép akaratának és érdekeinek figyelembevétele és képviselete (amit a ballib elit leszar nagy ívben, mert ők tanítani és átnevelni akarják a népet az éppen aktuális elveik szerint, nem szolgálni...) ..., stb.

Boldeone2 2022.01.04. 20:07:20

@pragmatika: Ja. Ahogy a világon, már sokan, és sok helyen kimondták hogy mit akarnak. Aztán mégsem úgy lett. Talán Károlyinak nem kellett volna felfegyvereznie a kisantantot, meg nem kellett volna a védelmi erőket visszavonulásra utasítgatni"

- Hagyjuk már azt butaságot , hogy Károlyi Mihály miatt vesztette el Magyarország a törtènelmi határait. Önmagában a román hadsereg is jóval erősebb volt mint a magyar, már èvek óta Erdèly elszakítására kèszültek , nem beszèlve a többi kisantant állam hadseregekről. Esèlyünk sem volt

Boldeone2 2022.01.04. 20:13:36

@Tapi2021: Azért lenne jó KONKRÉTUMOKBAN beszélni! Mi a széljobb vagy a populista szerinted a kormányban? Mert, ha tudnánk, ilyenkor mire gondoltok, lehetne rá reagálni.

- Antiberalizmus- Illiberális" demokrácia
- Populista , profán , nèpbutító propaganda
- Ideológiai glechshaltung a kultúra ès a tudomány területèn
- fèkek ellensúlyok kiherèlèse
- Mèdiatanács, propaganda- közmèdia
- haveri kapitalizmus
- egypárti hatalmat megalapozó jogrend

Tapi2021 2022.01.04. 20:16:48

@white999: A korrupció természetesen egy nagyon rossz tulajdonsága az embernek, de mindig volt és lesz is. Ki nem a sajátjainak osztja le a munkákat???

Ha kirívó és törvénytelen tenni kell ellne!!! Ebben egyetértünk.

Kell magyar munkaadó, tulajdonos, tőkésosztály? Vagy maradjunk mindig a nyugati tőkések cselédei? Szerintem kell.
Lehet ilyet állami gyámkodás nélkül létrehozni? Nem. (Porsche, Krupp... kinek gyártott Tigriseket???...)

Igen mindenki egyaránt értékes. És ezt ki vitatja?
Csak most a keresztény-konziknak sikerült kormányra juttatni az ő érdekeiket és értékeiket képviselő politikusokat! Akik ezt teszik: És nem a másokét képviselik. Ez a demokrácia, a többpártrendszer! Ez ilyen.
Ha az LMBTQ-soknak lesz kormányuk felteszem az ő értékeiket képviselik majd, a mieinkkel szemben!
Nem?
És azt a békát meg mi nyeljük le, ahogy ez a nem ker-konzi kormányok alatt így is volt.

Boldeone2 2022.01.04. 20:22:12

@Tapi2021: Mondjuk kiderülne, hogy ami nektek széljobb, az nekünk nemzeti politika, ami nektek populista, az nekünk a nép akaratának és érdekeinek figyelembevétele és képviselete "

- Azt mondja Erdogán is meg Putyin is , hogy nem szüksèges a plurális demokrácia , mert kizárólag ők kèpviselhetik a nemzet èrdeket
Ez a kirekesztő, demagóg , autoriter politika lènyege. Csak ők kèpviselhetik az igazságot, az országot , mindenki más ellensèg aki maskèpp gondolja a politikát megvalósítani

Miközben a vak is látja , hogy kinek az èrdekèt kèpviselik ezek az erős kezű vezetők: saját maguk ès sleppjük èrdekèt

A demokrácia viszont nem erről szól , hanem az elszámoltatható KORLÁTOS kormányzásról!!! (Is)

Tapi2021 2022.01.04. 20:29:12

@Iván Gábor IGe: A lényeg mégis csak az, hogy védje meg más a te házadat, hazádat, családodat. Mert te nem teszed. Más persze tegye már meg.
És, ha elfogynak a hivatásosok, és állítja az ellenség falhoz a családodat, előtted erőszakolják a lányodat...? Akkor? Azt fogod gondolni, hogy így jártunk? Jó ez így.

Ezt már a Jehova tanúi sem értették, hogy addig tudnak ők is erőszakmentesen élni, katonai szolgálatot megtagadni, amíg MÁSOK HELYETTÜK mennek és megvédik őket is.
A mi van, ha elfogynak és az anyádat erőszakolják, meg téged vernek agyon, holott tehettél volna ellene kérdésre, meg hebegnek, habognak. És gyorsan kiderül, hogy csak elméletben állnak készen a vértanúhalálra, akkor, amikor még elméleti veszély sem fenyegeti őket.

Tapi2021 2022.01.04. 20:33:44

@Boldeone2: Ne csúsztass kérlek! Én nagyon nem ezt mondtam! Hanem azt, hogy népnevelés, érzékenyítés, stb. helyett van aki megkérdezi a népet, valójában mit is szeretne? És rá mondják, hogy populista.
Pl. mielőtt ráeresztettek több millió honfoglalót a népekre, megkérdezhették volna a németeket is pl., hogy szeretnék-e? Persze a népet megkérdezni merő populizmus.

Itt a gond.

Tapi2021 2022.01.04. 20:39:15

@Boldeone2: Ja, ha feltartod a kezedet mert tehetetlen vagy, akkor minden amit írtál meg is történik veled! Mert azt hiszed, úgy sem lehetne másképp. (Ezt mantrázzák a nyugati embereknek is nap, mint nap.)
Pedig de.
Ezért nem mindegy, kik kormányoznak.
Tehetetlenek vagy akik kiteszik a stop táblát bevándorlóknak is, a nyugatiak nyomulásának is.
Hogy ettől dühösek? Elzavarnák a kormányt? Naná.

Tapi2021 2022.01.04. 20:44:50

@Boldeone2: Az Antant diktátuma nélkül a románok a fejükön is táncolhattak volna!!!
Ha pl. a nemzetiségi problémákat akarták volna valóban kezelni és nem szétkúrni sok kisebb-nagyobb acsarkodó országgá a térséget, akkor hogy került több millió magyar kisebbségbe más államokban, szín magyar települések százaival? Ugyanaz, fordítva.
Átlátszó.

Boldeone2 2022.01.04. 20:45:00

@Tapi2021: Persze a népet megkérdezni merő populizmus."

Vajon itt megkèrdezik a nèpet? Hány nèpszavazas ment át 12 èv alatt ? Egy, a Fideszè
Itt a kormány nem akar èrtelmes parbeszèdet folytatni senkivel . Csak az állami , nèpbutító propagandát nyomtatják a nèpre
Azt meg van aki beveszi , van aki nem ...
Melyik demokratikus rendszer folytat nèpmanipuláló állami propagandát? Nagyjából egyik sem
Nem ez lenne a dolguk , hanem " csak " a kormányzás

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 20:45:09

@Tapi2021:

Ennyire nem lehetsz értetlen ... :-) Ha valamit nem jól és hivatásos hozzáértő csinál, akkor nem kell ellenség, mert a saját hozzá nem értő amatőr sorkatonák gyilkolják le a saját lakosságukat.

A mai technikákkal be sem szabad jönnie ahol nem akarják az ellenségnek. Tehát módjuk sincs senki családjának a közelébe sem érni emberkéknek.

Automata érzékelő és tüzelő rendszerek is vannak és eléve már kilövik a járműveket, utat stb-és, amin jöhetnének ... de ők sem jönnek már .... ők is robotot küldenek ... rakétát lőnek ... stb.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 20:50:35

@Tapi2021:

Nézd már meg ezt a nem azért grafika videót, mert ilyen nem létezik már a valóságban is, csak azt tilos lenne filmezni, azért csak grafika:

www.youtube.com/watch?v=KgQAfNP0RNA

Remélem leesik.

Boldeone2 2022.01.04. 20:57:26

@Tapi2021: Tehetetlenek vagy akik kiteszik a stop táblát bevándorlóknak is"

Kitehetik a táblát , a nagy globális folyamatokat nem fogják tudni megállítani. Csak Nigèriában 20-30 èv múlva 400 milliós lehet a lakosság , 2100- ra pedig 800 millió...és ez csak egy ország ...
Nyugaton sem akarják az emberek a migrációt, de belátták , semmi értelme a több tízezer km - es határt megvèdeni , úgysem lehet , mert vègül aki elindul valahogy csak bejut, vagy így, vagy úgy
A nyugat lakossága vèszesen csökken, úgy vannak vele , azt egy korlátozott , rendezett migrációval fenn lehet tartani, meg úgysincs más lehetősèg
Mondok egy pèldat . Az átlag német 45 èves , úgy hogy Günter 60 , Ahmed meg 30...
Ki állítsa meg a migrációt? Ahmed , vagy Günter?
A társadalom többsége elfogadta a migrációt, kètsègtelen arnyoldalával együtt
Ezért nyerte túl magát az SPD- Zöld - Liberális koalíció
Az AFD visszaszorult

Bárkivel fogadok bármibe , hogy nem lesz megállítva a migráció , sőt , meg az csak az elején vagyunk
Ha egyszer igazán jómódú orszag leszünk, itt is sok migráns lesz. Már egyre többen vannak ...

Tapi2021 2022.01.04. 20:59:11

@Boldeone2: Ez a felsorolás újra csak egy sor vélemény. (Az enyém más.) Nem konkrétum. Pl. konkrétan melyik művész és hogyan van elnyomva? Vagy mondj egy konkrét népbutítást! Vagy hol érhető tetten a demokrácia leépítése? (Ki, mikor, hol nem szavazhatott pl., vagy hol nem tudta elmondani a véleményét, hol börtönözték be a véleményéért, vették el az útlevelét..., vagy bármi, stb.)
Hol érhető tetten az egypárti akármit megalapozó akármi?

Nem lesznek szabad választások? Nem arra ikszelhetsz, akire csak akarsz?
Nem biztos, hogy az nyer, akit szeretnél? (Ja, nem. Ez nem diktatúra. Ez a szavazás lényege.)

Haveri kapitalizmus. Van más is? Hol nem a támogatóknak osztják a megrendeléseket, nagyköveti posztokat, stb. USA? ...
Ne adjuk már a hülyét.
Mennyi megrendelést passzoltak a ballib kormányok jobbra??? Ha nem volt muszáj, nem volt háttér alku? Apró Piroska miért nem intézett egy gyárat Orbánnak is? ...

Tapi2021 2022.01.04. 21:05:03

@Boldeone2: "Melyik demokratikus rendszer folytat nèpmanipuláló állami propagandát? "

Ha jól megnézed a nyugati, pl. német, holland, amerikai... médiát, akkor egyértelmű, hogy MIND!!!

Tapi2021 2022.01.04. 21:07:23

@Iván Gábor IGe: Magyarországnak ilyen rendszerei, meg úgy az országok 98%-nak nincsenek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.01.04. 21:11:25

@G. Nagy László: "Ezt sosem értettem. Mi a baj a populizmussal? Nem ettől demokrácia a demokrácia?"

Helyes a bőgés. Ez a "populizmus" olyan szó, mint a "rezsim". Aki nekünk nem tetszik, arra következmény nélkül ráaggathatjuk, képtelenség ez ellen védekezni. Ma populista az, akit nem szeretnek azok, akik egyáltalán nem törődnek a köz véleményével. És akkor sandán még hozzáteszik, hogy a diktatúra populista, és mindenki gondoljon azt, amit akar. Ez mindössze szavakkal való sunyi játszadozás. Én sem fogom bomlott elméjű diktátornak látni azt, aki időnként megkérdezi a népét, hogy akkor most mit szeretnének, akkor sem, ha pár ellenségünk váltig hajtogatja, hogy akkor is diktátor, mert csak.

Orbán ellen ennyi év alatt egyszer sem tudtak semmiféle vádat emelni. Beláthatnák végre, hogy Orbán nem bűnöző. Akik bűncselekmények neveivel dobálóznak - szétlopta az országot -, azok megbízhatatlan elméjű alakok, csak sűrűbben vagyunk velük, de nem többen. Kábé az ország egynegyede ilyen, jó ideje.

Az iskolák bezárásával személyesen is érintett vagyok, ezért odafigyelek a hírekre. Orbán kijelentette, hogy nem kell bezárni, de a pedagógus szakszervezetek hőbörögtek, zúgolódtak, ezek után a Diktátor úgy döntött, hogy hát akkor nincs mit tenni, jöjjön a zárás, ha a hangoskodók ennyire azt akarják. Jóvátehetetlen károkat okozott ez az időszak az oktatásban, kár, hogy elkerülhetetlenné vált a beijedt hangoskodók miatt. Ez most már történelem.

Tapi2021 2022.01.04. 21:12:58

@Boldeone2: Nem akarásnak nyögés a vége. Vagyis, ahogy mondtam: a nyugatiak akarják a bevándorlókat (persze a népet nem kérdezték róla!, őket kész tények elé állították, állítják a vetőik, amikor már tényleg nem tehetnek semmit), ezért nem találják a megoldást hat éve arra, hogy vajon hogyan lehetne megállítani az illegális bevándorlást?! Aki nem is keres, nem is talál.
Igen, ők így akarják feltölteni a népességet, nem saját gyerekekkel. Ezért fel is áldozzák a nemzeteiket. Mi meg nem szeretnénk.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 21:15:05

@Tapi2021:
Már részben hasonlóak vannak és folyik a beszerzése is további hasonlóaknak.
Ma már egy RPG páncéltörő gránát sem kézből indítós jellemzően. Az csak a terelés.
Az se tévesszen meg, hogy most kerítés építéssel és ott emberek franlárásával terelnek.
Háborús helyzetben minden egyszerűbb... és más ... erkölcsös és jogszerű az emberölés és a másik technikájának és javainak az elpusztítása is. Akkor előjön a pusztító technika, amiről nem is tudsz és úgy van rendjén, hogy ne is tudjál. Ezért is nem jó, meg nem is lehet kiképezni sem rá közkatonákat.... Hivatásosok kellenek. Ez a lényeg.

Tapi2021 2022.01.04. 21:15:08

Köszi a beszélgetést! Jó éjt!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.01.04. 21:15:19

@Boldeone2: "Hány nèpszavazas ment át 12 èv alatt ?"

Emlékszel még a vasárnapi boltbezárás elleni népszavazási kezdeményezésre? Miért nem lett belőle népszavazás? Mert a Hatalom látta, hogy nagy az ellenkezés, ezért úgy döntött, hogy kár végigcsinálni egy népszavazást, tessék, megkapjátok anélkül. És lőn. Ezt hova számolod?

Boldeone2 2022.01.04. 21:20:43

@Tapi2021: Vagy hol érhető tetten a demokrácia leépítése? (Ki, mikor, hol nem szavazhatott pl., vagy hol nem tudta elmondani a véleményét, hol börtönözték be a véleményéért, vették el az útlevelét..., vagy bármi, stb.)
Hol érhető tetten az egypárti akármit megalapozó akármi? Nem lesznek szabad választások? Nem arra ikszelhetsz, akire csak akarsz?"

- Választások vannak Oroszországban ,meg Kínában is. Csak nem egyenlő feltètelekkel folytatott választások!
A kormányt segíti az egypárti hatalmat megalpozó jogrend, a választási rendszer átalakítása, az összes közjogi " mèltóság " fidesz pártkatona, a KESMA, a mèdiatanács, közmèdia, a fideszesedő online mèdia egyre nagyobb rèsze

Csak a Megafon központ èvi 500 milliót költ, szoc. Mèdia hirdetèsekre ès ez csak egy minimális rèsze a százmilliárdokból , közpènzből is folytatott nèpbutító kormánypropagandának!

2022.01.04. 21:21:23

@white999:
errefelé a fidesz a baloldali neoliberális és zöld párt. errefelé ma állítottak üzembe 34 új "magyar mercedes" autóbuszt. a helyi buszgyár mercedes alvázra szereli fel a karosszériát.

és a fidesz azzal kampányol, hogy mennyire környezetbarát. az euro6-os motorokkal mennyit csökken a co2 és szálló por kibocsátás. beruházási adókedvezményekkel támogatják a multikat és ezzel munkahelyeket teremtenek. ez elég liberális. a populista elem, hogy ezeket a buszokat debrecenben szerelik össze debreceniek: debreceniek. a debreceniekben erősítik a debreceniséget.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4919/220103ujdkvbuszok_ksz_(12).jpg
az új buszok mögötti irodaház évekkel ezelőtt épült. töküres. nem számít. majd jönnek a nyugat német elvtársak és a bmw. és az majd munkahelyeket teremt és megtelnek a töküres irodaházak. ez egy új kgst. kis kína. eléggé szocialista és liberális?

a reform buszokat debreceni egyetemen tanuló járműipari mérnökök tervezik (értsd megtanulják, hogy miből is áll egy busz. hogyan kell azt összeállítani.) és a reform buszokba a református egyház (!) is szállít alkatrészeket. a nyitott kapuk (!) szociális szövetkezet. és így bevételt teremtenek a hajléktalan szállón. plusz a hajléktalanok esetleg nem hugyozzák össze azt az ülés szövetet, amit maguk szőnek, vagy ők vágnak méretre. az összeszerelő üzem: szocialista, liberális és zöld egyben.

budapesten azt mondják, hogy nem kell összeszerelő üzem. hanem valami, ami szocialista, liberális és zöld is egyben. a fidesz azt mondja, hogy ilyen a magyar mercedes. és működik. nem ment csődbe. egyelőre. évente 2,000 buszt akarnak gyártani. majd meglátjuk. amire te azt mondod, hogy oké, és hogy a francba lesz exportképes akkor ha robotok helyett. hajléktalanok szövik az üléshuzatot a keresztény szocialista hajléktalan szállóban. exportképes nem nagyon lesz. legfeljebb édes erdélybe lehet majd így buszozni. fenntartható lesz. lesz egy kevés veszteség. és majd ahhoz pénzt teremtenek. lesz egy kis infláció. gyengül a forint. csökken az import. erősödik az export. és majd ez így egyensúlyt teremt. vagy nem teremt egyensúlyt. kb. ezt lehet mondani. de ez egy legitim és a valóságban működő modell. értem, hogy ebben lopnak. lopnak a szocialista buszgyárban a hajléktalanok egy kis hungarocellt, lopnak a fiatal mérnökök a kihelyezett tanszéken, a haverok, amikor megépítik a buszgyárat, az utakat a buszok alá. és a mercedes is lopik. amit lopásnak neveznek az a profit. és ez egy ilyen "félállami" rendszerben is termelődik. lehet, hogy összeomlik.

csak azt állítom, hogy amit a fidesz csinál az valami. valamilyen. és ami azzal szemben áll az semmi. az egy nem létező világ. amikor az ellenzék odakerül, akkor az van, hogy ööö. a buszbeszerzést tendereztesse meg valaki az mszp-ből, ami ellen tiltakozik az lmp, vagy a momentum, és így egymást körbeverik. és nincsenek buszok.

Boldeone2 2022.01.04. 21:22:36

@Androsz: Ezt hova számolod?
Politikai szempontból lènyegtelen kèrdès. Mèg a fideszesek sem támogatták igazán .

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.04. 21:28:33

@Boldeone2:

"Egy 90 èves öregember a kormány politikai ellenfele ? Ne viccelj már ! "

Eszem ágában sincs viccelni, de nem fogadtunk vakságot!

S.Gy. nem egy átlagos 90 éves öregember, ezt mindenki tudja.

1. A világ egyik leggazdagabb embere, az ezzel járó gazdasági, politikai befolyással.
2. Az Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) szervezetnek a legfontosabb mecénása, annak minden politikai befolyásának a háta mögött
3. Ezen szervezet útján elősegítette a keleteurópai országokban a rendszerváltozást
4. A rendszerváltás után az általa alapított Közép-európai Egyetem (CEU) révén támogatta ezekben az országokban a liberális demokrácia megvalósítását
5. Az USA-ban a Demokrata Párt egyik legjelentősebb támogatója.
6. A Nyílt Társadalom ideológiáját követve támogatja az illegális migrációt a nemzetállamokkal szemben.

S.GY. mögött tehát egy hatalmas gépezet áll. Ezt a hálózatot ö teremtette meg, az ő elképzeléseit valósítja meg.

"Nem kell valakit explicit módon támadni , elèg egy rossz fènykèp , egy mondat , amit a szájába adnak , miközben soha nem mondta.."

Például?

Rossz fénykép mindenkiről készülhet, O.V-ről is láttam sokat. Ez gyűlölet? Akkor az mi, amit a főpolgármester mondott: "Orbán alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok”.

"Tudod melyik az a társadalmi rendszer , amelyik a liberalizmust pellengèrre állította , gúnyolta? A fasizmus. Ezt követi a szèljobb populista gyűlöletnarratíva is . Meg akommunisták .."

A mostani doktriner liberalizmus és a hagyományos szabadelvűség között ég és föld a különbség. A "libernyák" titulus az előbbinek szól, semmi esetre sem a hagyományos szabadelvűségnek.

"A kerdès , miért van ekkora gyűlölet egy társadalomban! Mindig a fejètől bűzlik a hal! A kormány kavarja a szart , hiszen 12 ève uralják a közbeszèdet"

A balliberális oldal a kezdetektől fogva O.V. fóbiában szenved, aminek ma is a foglya. Ez már akkor is megfigyelhető volt, amikor még a hatalom közelében sem került. A balliberális hisztéria szerint a baloldal akkor lesz eredményes, ha az O.V. fóbiát a csillagos égig borzolják fel.

A "gyermekvédelmi törvény "egy új propaganda eszköz - megosztani a társadalmat, feszültségeket kreálni"

Ez általános szöveg! Nem ezt kérdeztem! Konkrét törvényi paragrafust, mely a gyűlöletkeltést igazolja.

"Hány 18 èven aluli operáltatta eddig át magát ? Ja, hogy egy sem! Akkor, minek erről nèpszavazni , ha már eddig is szabályozták a törvènyek a kérdést ?"

Kormányváltás esetén is?

Boldeone2 2022.01.04. 21:30:03

@Tapi2021: ezért nem találják a megoldást hat éve arra, hogy vajon hogyan lehetne megállítani az illegális bevándorlást?! Aki nem is keres, nem is talál."

- Ha lenne rá valóban megoldás , akkor már régen megtalálták volna. Az emberek többsége is úgy vèlkedik ,hogy nem veszèlykènt, hanem egy lehetősègkènt, humanitárius dologkènt tekintek a migracióra, minden problèmájat látva folytatnak
Ha nem így gondolnák az emberek , akkor nem nyerte volna túl magát elsősorban a Zöld, a Liberális alternatíva, meg az SPD is kicsit javított...
Hol van a nagy antimigráns lázadás ? Nagyjából sehol.. Az ADF visszaszorult , a szegènyek pártja lett...

2022.01.04. 21:35:52

@white999:
a fidesz mercedes buszgyára félállami vegyes gazdasági modellben működik. mindenki lop egy kicsit. ez a "profit". és a végén lesz egy kis veszteség az államnál. amit el lehet viselni akkor ha ezt fedezi a buszgyártásból fakadó növekedési többlet. ha nagy veszteség van, akkor az egész összeomlik.

értem persze, hogy "rendes" globális kapitalista buszgyártás kellene, hogy a magyar mérnökök és a munkások összeállnak és kenterbe verik a világot buszgyártásban, vagy akármiben. nem egy félfeudális-félkapitalista magyar mercedes, vagy egy új szocialista ikarus, hanem szabad piaci.

az ellenzék világképe a valóságban olyan, mint a squid game. beterelik a pórnépet az egyszerű játékok közé. és ha elég ügyesek vagy és mellette szerencsések is, akkor túlélik és a jutalom százcsillió won. ha nem, akkor megdöglenek. ez a szabad piac. és erre nem azt mondják, hogy ez egy technokrata újfasizmus, hanem baloldali, zöld, liberális. dehogy.

nem azt állítom, hogy a fidesz összvér megoldásainál nincs jobb. hanem azt, hogy az egy működő világ. egy ideig legalább is lehet működtetni. és amit az ellenzék kinál az egyelőre vagy utópia, vagy disztópia.

Boldeone2 2022.01.04. 21:41:19

@atomic power 1986DucaDuca: Eszem ágában sincs viccelni, de nem fogadtunk vakságot!"

- Dehogynem ! Èppen magad írtad le, mennyi hasznos dolgot tett a világgal. " Segítette a rendszerváltást "A vagyona legnagyobb rèszèt már elosztotta, vagyis vezekelt pènzügyi műveleteièrt, " bűneièrt"
A legtöbb "bűn" amivel vádolják közèleti tevèkenysegèben , viszont hamis. Nem Soros szervezi az illegális migrációt, hanem a globális problèmák miatt vándorolnak , menekülnek az emberek. Soros èppen azt mondta hogy nem fogadhat be mindenkit Európa, de vannak humanitárius ügyek, miben rèszt kell venni Európának is , ő is segített a menekülteken, mert ez a hitvallása
Mit mond Ferenc Pápa ?? Nagyjából hasonlót !
Egy ideje szinte már meg sem szólalt, de a szèlsőseges politikai erőknek idealis bűnbak, akik következmènyek nèlkül lehet gyűlölni

Pesti 2022.01.04. 21:48:00

atomic power 1986DucaDuca:

"A balliberális oldal a kezdetektől fogva O.V. fóbiában szenved, aminek ma is a foglya. Ez már akkor is megfigyelhető volt, amikor még a hatalom közelében sem került. A balliberális hisztéria szerint a baloldal akkor lesz eredményes, ha az O.V. fóbiát a csillagos égig borzolják fel"

Ez egy magyaros betegség, a sikeres ember vagy lop, vagy csal, de tisztességes nem lehet.

2022.01.04. 21:48:57

@Boldeone2:
liberális zöld. a lmp-s fiatalok civilek. a fideszben.
futureofdebrecen.hu/
támogatják a ökológus, természetfotós, rádiós. ez egy működő valami.
összehasonlítva az lmp-vel.
lmp.hu/
elég volt, stb. lehet mondani, hogy mert a debreceni fideszhez társult lmp-nek több hatalma van, mint budapesti lmp-nek, vagy országosan az lmp-nek. lófaszkarikát. schmuck erzsébet nem fogná meg a lapátot. a fideszben meg legalább addig, amíg a mediaworks lefotózza őket.

a fidesz egy zöld párt, legalább is errefelé, az lmp egy zöld ellenpárt. és a momentum és a párbeszéd. mitől zöld. fellépnek az autósok ellen. értem, hogy az zöld. csak úgy egy ellenpárt.

Boldeone2 2022.01.04. 21:53:14

@atomic power 1986DucaDuca: S.GY. mögött tehát egy hatalmas gépezet áll. Ezt a hálózatot ö teremtette meg, az ő elképzeléseit valósítja meg."

- Putyin, Hszi Csin Ping mögött áll hatalmas gèpzet. Soros csak egy ember, aki a maganvagyonát idealista álmaira költi
Leginkább a diktátorokat zavarja ez

A mostani doktriner liberalizmus és a hagyományos szabadelvűség között ég és föld a különbség. A "libernyák" titulus az előbbinek szól, semmi esetre sem a hagyományos szabadelvűségnek"

- Akárhogy nèzzük, a libernyákozás minden liberálisnak sèrtő. Orbánnak egyèbkènt mi köze van a konzervativizmushoz ?A jelenkor szèljobb populista rendszerei inkább a fasizmsura hasonlítanak , nem klasszikus konzervatív politikát folytatnak .
Orban sem a Nèppartban - a konzik- között politizál már, hanem szèlsőjobb barátai vannak

Wildhunt 2022.01.04. 21:57:57

@Iván Gábor IGe: ne a terminátorból tájékozódj.

Boldeone2 2022.01.04. 22:04:28

@atomic power 1986DucaDuca: balliberális oldal a kezdetektől fogva O.V. fóbiában szenved, aminek ma is a foglya. Ez már akkor is megfigyelhető volt, amikor még a hatalom közelében sem került"

- Buta vagy ! Orbánèk szeretnék csak az ellenzèket " balliberálisnak " beállítani. Itt valóban mindenki összefogott az orbáni rezsim ellen. A Jobbik megmaradt szavazó sem balliberálisok , de nem balliberális a " felelős èrtelmiseg "sem , Palinkasèk
De, MZP sem
A Fidesz osztja mesterségesen két oldalra a társadalmat, ami az európai plurális demokráciában nem normális
A Fidesz nem párt , hanem egy vallás
Egy abszurd irracionális hit. A Fidesz kongresszust Orbán celebrálja, Orbán 99%- al nyer , mint anno Ceaseseau ...
A hívek felálva tapsolnak ... Orbán omertát hirdet ...

Ez normalitás ???? Alig hiszem . ..nem mintha olyan jó ellenzék lenne , de Orbán abszurd világát le kell váltani !

Boldeone2 2022.01.04. 22:07:56

@cvsvrs: elég volt, stb. lehet mondani, hogy mert a debreceni fideszhez társult lmp-nek több hatalma van,"

A debreceni önkormányzat mindenkit bevesz a hatalomba , kapnak egy felügyelőbizottsági helyet , vagy mást , ami nem publikus ( de tudok konkrét ügyet )
Megy a mutyi , a korrupt , haveri kapitalizmus , de már az ellenzèk sem szól..
Ès ez jó? Ez a demokrácia ? vagy a mutyiorszag ?

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.01.04. 22:15:54

@Wildhunt:
Nem szükséges, mert vezérlés és robot-technika volt az a szakterület, amit végeztem és fejlesztő mérnökként dolgoztam is. CNC vezérlésű szerszámgépek ... és gyártócellák. Sok gépünk ment a hadiiparba. Igaz a 'rendszerváltás' miatt tönkrementek a gyáraink és át kellett képeznem magam mássá.

A mai modern fegyverzetek lényege is a vezérléstechnika .... de az elv és a működés azonos ... érzékelők, lineáris és forgó motorok, program számítógép, ember kezelése nélküli mód ... csak fejlettebb szinteken. Illetve minimálisan már hozzájött valamiféle mesterséges intelligencia is. Bár az már az én korszakomban is volt. A gép megmérte néha a szerszámot és ha az kopott automatikusan után-állította magát.

Ahogyan ma már az autók gyártásának számtalan része is csak robot-technika .... a háború és hadászat sem más. Egyre kevesebb helyen van ember. Sok helyen folyt is gyártás ember nélküli üzemcsarnokokban is .... de végül valamennyire vissza emberísítették. Tehát nem Elon Musk volt az első aki teljes robotizáltságot próbált, majd visszalépett belőle. Már az olaszoknak is volt ilyen gyártóüzeme 20 évvel ezelőtt is. Fire motort ott gyártották.

Boldeone2 2022.01.04. 22:16:29

@cvsvrs: fidesz egy zöld párt, legalább is errefelé, az lmp egy zöld ellenpárt. és a momentum és a párbeszéd. mitől zöld. fellépnek az autósok ellen. értem, hogy az zöld. csak úgy egy ellenpárt."

- Mondjuk úgy , hogy az ellenzèk defacto nem nagyon lètezik a vidèki Magyarországon . Ez is egyfajta rendszertorzulás Magyarországon . Az okok komplexek, miért alakult így ...
Minden politikai rendszernek az a jó , ha annak választható alternatívák , programok
Debrecenben van a Fidesz 1 , meg a Fidesz 2. Ez egyetem vezetèse is full fideszes . Korábban lètezett az autonómia , meg a rektorválasztás ...Ma mindenhol állampárt káderek ülnek ...
Most Lajos haverja a rektor ...de , enbloc , minden megbízást kapó nagyvállalkozó a haveri körből kerül ki .Szó szerint . Együtt buliznak

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.01.04. 22:17:24

@arthurthedent:

"Okés, tehát fals párhuzam, körülbelül ugyanaz.

Ez amolyan indexes kommentelő mentalitás: "nem nagyon tudom, hogy mit gondolok, de nekem van igazam és mindenki más rohadtul tévedésben van". ;) "

Sztem inkább az a tipikus indexes kommentelő mentalitás, hogy kiragadsz egy mondatot a szövegkörnyezetből. Ha rendesen elolvastad volna szembesülsz azzal, hogy a hitleri államnak teljesen más távlati stratégiai elképzelései voltak, mint Putyinnak. Hitler egy szomszédos , eltérő ideológiájú nagyhatalommal való totális háborúra, leszámolásra készült, a keleti "élettér" megteremtésére.
Putyin esetében szó sincs arról, hogy le akarna számolni valamelyik rivális nagyhatalommal. Ezért értelmetlen párhuzamba állítani a két történelmi szituációt.

Etniez 2022.01.04. 22:23:22

@Boldeone2: A migráció megállítható, csak ahhoz be kell mocskolnia a kezét Európának.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 22:35:26

@Etniez:
Vagy üzletelni vele, mint nálunk tették. Pénzért szabad.

Az a baj....hogy be se jöttek 2022.01.04. 22:37:29

És tudjátok mit lippsikk? EZERSZER IS INKÁBB PUTYIN MINT AZ EU!

Csak Oroszországban van még demokrácia, csak ott vannak emberi jogok és csak ott nem akarják a fehér fajt kiirtani migránsokkal.

Ha Orbán Viktor egy nap úgy dönt, hogy a maradék életét Oroszországban fogja leélni, akkor én követem őt!

Boldeone2 2022.01.04. 22:39:51

@Etniez: Azt meg nem vállalja senki. Eleve nincs még rá a közös akarat, hogy pusztán ellensègkènt tekintsenek ezekre az emberekre. Van egy humanitárius oldal is, meddig lehet elmenni. Valójában a legtöbben már valamilyen hivatalos vízummal jönnek be. Most olvastam , hogy tart karokkal várja az indiai szakembereket az UK... A lengyelt leváltották..

Wildhunt 2022.01.04. 22:40:33

@Iván Gábor IGe: a leírtak alapján fogalmad sincs róla.

2022.01.04. 22:41:33

@Boldeone2:
a fidesz egy klasszikus tömegpárt, vagy ha úgy tetszik, akkor néppárt. ha valaki környezetvédő és van egy fideszes ismerőse, akkor beléphet a fideszbe. legalább is errefelé. és fát ültethet kósa lajossal, vagy fára mászhat a környezetvédelemért felelős fideszes alpolgármesterrel. szerelheti a madáretetőket miközben szaladgálnak a mókusok. és főzhet házilag szaloncukrot. celofán helyett becsomagolhatja klórmentes csomagolópapírba, amit komposztál a natúr raffia madzaggal. és ez errefelé a fideszben van. ami azt jelenti, hogy ezt a fidesz teszteli. magába olvasztaná az lmp-t, a széteső momentum és a párbeszéd egy részét is.

értem, hogy ez egypárti mutyi világ, csak ez lényegileg miben különbözik a többpárti mutyi világtól?

Az a baj....hogy be se jöttek 2022.01.04. 22:44:01

@atomic power 1986DucaDuca:

Nekem már mondta is a balliberális szomszédom 14 éves balliberális fia, hogy kormányvaltás esetén lánnyá fogja operáltatni magát, mert szeretne Selmeczi Gabriellára hasonlitani.

Meg kell tehát állitani a ballibet, mert ha nem, akkor tavasszal tele lesznek az utcák Kövérlászlóvá, Orbánviktorrá meg Rogánantallá átoperált 16 éves lányokkal!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.01.04. 22:46:20

@Az a baj....hogy be se jöttek:

Semmilyen ideológiában nem hiszek, nem vagyok a pártolója ... sőt a szoktuk mindegyiket cikizni is. Amit nem kedvelsz azt is.

Milyen is egy toleráns liberális?
erkolcstan.blog.hu/2016/11/15/milyen_is_egy_tolerans_liberalis

Amit felvetettél ... hogy kivetheti Ovi -t magából a magyar föld ...és emigrálnia kell valahová ... nagyon is előfordulhat ... nem törvényszerű, de jelenleg kb úgy 70-80% esély van rá. Bár szerintem messzebb és más helyre menne ... melegebb éghajlatra. Küldenék is meg mennie is kellene, ha veszít a következő választáson az F.MPSZ.

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.04. 22:56:00

@Boldeone2:

"Èppen magad írtad le, mennyi hasznos dolgot tett a világgal. Segítette a rendszerváltást "

Ami nagy csalódást okozott a magyar társadalomnak egy 2009 es amerikai közvélemény kutatási eredmény szerint. A legnagyobbat a térség országai között. 20 év kellet hozzá, hogy kiderüljön: a magyarok nem kérik a nyugati típusú liberális demokráciát. Míg 1991-ben a magyarok 74%-a helyeselte a demokratikus átalakulást, 2009-re már csak 56%-a!

Magyarországon a liberális demokrácia az első pillanattól kezdve gyanakodva fogadott rendszer volt. A 90. évi országgyűlési választáson csak 65 % volt a részvétel. A többi volt szocialista országban jóval magasabb volt a részvétel. Általában 95 %-os. Még Romániában is 88%. 2002-től fokozódtak az ellentétes érzelmek. Magyarország egyre sikertelenebbé vált. 2006 környékén leköröztek a régiós versenytársak. Az országon belül alapvető szakpolitikai döntéseket nem tudtak meghozni. Jöttek az utcai zavargások. 2008-ra egy felmérés szerint Magyarországon nagyobb volt az emberek csalódása a liberális demokráciában, mint Oroszországban vagy Ukrajnában.

www.pewresearch.org/global/2009/11/02/end-of-communism-cheered-but-now-with-more-reservations/

In Hungary, there is clear frustration with the current state of democracy, despite the public’s acceptance of the shift to a multiparty system. More than three-quarters of Hungarians (77%) are dissatisfied with the way democracy is working in their country. This may be due in part to an overwhelmingly dismal national mood: About nine-in-ten think the country is on the wrong track (91%) and that the economy is in bad shape (94%). Disenchantment with political elites is especially strong in Hungary, where only 38% believe voting gives them a say in politics. And even more than other publics included in the survey, Hungarians are frustrated by the gap between what they want from democracy — such as a free press, free speech and competitive elections — and what they believe they currently have.

Magyarországon egyértelműen csalódottság tapasztalható a demokrácia jelenlegi állapotával kapcsolatban, annak ellenére, hogy a közvélemény elfogadja a többpártrendszerre való átállást. A magyarok több mint háromnegyede (77%) elégedetlen azzal, ahogyan a demokrácia működik hazájában. Ez részben a túlnyomóan lehangoló nemzeti hangulatnak tudható be: tízből kilencen úgy gondolják, hogy az ország rossz úton halad (91%), és rossz állapotban van a gazdaság (94%). A politikai elitekkel szembeni kiábrándultság különösen erős Magyarországon, ahol mindössze 38 százalék gondolja úgy, hogy a szavazással beleszólhat a politikába. A magyarokat pedig még a felmérésben részt vevő többi közönségnél is jobban frusztrálja a szakadék aközött, amit a demokráciától akarnak – például szabad sajtót, szólásszabadságot és választási versenyt –, és aközött, amiről úgy gondolják, hogy jelenleg van.

"A vagyona legnagyobb rèszèt már elosztotta, vagyis vezekelt pènzügyi műveleteièrt, " bűneièrt"

A tönkretett emberi életeket nem lehet pénzzel levezekelni. Gondolok a vérdíjat kitűző országok lakosaira.

"Soros èppen azt mondta hogy nem fogadhat be mindenkit Európa, de vannak humanitárius ügyek, miben rèszt kell venni Európának is....."

Itt kilóg a lóláb! Eddig az volt a narratíva, hogy egy 90 éves öregember nem lehet a kormány politikai ellenfele. Most meg előírja Európának, hogy mit kell cselekednie?

Boldeone2 2022.01.04. 22:59:38

@cvsvrs: Az egypárti mutyivilág , a valódi mutyivilág , ahol az egypárti hatalom kezèben van minden . Nincsenek a hatalomnak fèkei, ahogy a szocialista pártállami rezsimben is így volt . Akkor is lètezett mindenfèle alternatíva , de csak addig , amíg nem volt valaki a rendszer explicit ellensége
A pluralis demokrácia problèmái is megvannak : de látjuk , nincsenek igazán erős politikusok, a kormányfők , kormányok jönnek - mennek , nem lehet "rezsimesedni "
A demokracia egyik lènyegi eleme , a korlátos hatalom , a különböző alternatívák egyenlő versenye
Ez nálunk nem működik, torz. Lehet úgy is fogalmazni : premodern szinten rekedt az ország
Az elmúlt 100 èv szinte csak az allamrezsimekről szólt, a korlátos, vagy a nem lètező demokráciáról

Boldeone2 2022.01.04. 23:05:39

@atomic power 1986DucaDuca: Ami nagy csalódást okozott a magyar társadalomnak egy 2009 es amerikai közvélemény kutatási eredmény szerint. A legnagyobbat a térség országai között. 20 év kellet hozzá, hogy kiderüljön: a magyarok nem kérik a nyugati típusú liberális demokráciát. Míg 1991-ben a magyarok 74%-a helyeselte a demokratikus átalakulást, 2009-re már csak 56%-a!"

- már megint hül.e vagy! Mennyiben releváns 2022- ben egy 2009- és , kismintas közvèlemènykutatas ???
" Nem kèrik a liberális demokráciát "
Akkor mit kérnek , azokat a diktatúrákat , amelyek szegènysègbe, nyomorba taszították őket?
A Föld első 10 de majdnem 20 országa HDI alapján ,mint Liberális demokrácia . Akkor miről beszèlsz , ember?

Boldeone2 2022.01.04. 23:15:32

@atomic power 1986DucaDuca: Magyarországon a liberális demokrácia az első pillanattól kezdve gyanakodva fogadott rendszer volt. "
Ne historizálj ! Most 2022- őt írunk nem 2009-et, amikor világválság volt
Ma pedig az emberek elsöprő többsège - meg a Fidesz szavazók is - támogatják az ország EU - tagságát
Az EU pedig a liberális demokráciák közössège , liberális alapokon is nyugszik

A magyar társadalom többsège pedig tagja akar maradni a liberális demokráciák közössègènek !
Az orbáni illiberalizmusnak a fejlett világban nincs többsège ! Orbán egy politikai pária! A Putyin által pènzelt ,bomlasztó szèljobb egyik alakja
Meg a Nèppart is kiutálta, a mèrsèkelt jobboldal
Nem beszèlve arról , hogy az "illiberális demokrácia " egy politikai blöff..
A modern , plurális , nyugati típusú demokrácia a liberalizmus elvein nyugszik. Pont.

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.04. 23:20:44

@Boldeone2:

"Orbánèk szeretnék csak az ellenzèket " balliberálisnak " beállítani. Itt valóban mindenki összefogott az orbáni rezsim ellen."

"The fish stinks from its head" Ki a fej az "összefogásban?" Ki irányít a háttérből? Ez a meghatározó! A frontvonal a globalisták és a nemzetiek között van. Nem a baloldal, jobboldal felosztás a fontos!

"A fidesz osztja mesterségesen két oldalra a társadalmat, ami az európai plurális demokráciában nem normális"

Egész Európa megosztott. Nem a Fidesz miatt!

"A Fidesz nem párt , hanem egy vallás"

Az eredmények számítanak, nem a titulus!

"Ez normalitás ???? Alig hiszem . ..nem mintha olyan jó ellenzék lenne , de Orbán abszurd világát le kell váltani !"

Itt az alternatíva!

www.youtube.com/watch?v=v2T--t5zFjo

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.04. 23:26:19

@Boldeone2:

"Putyin, Hszi Csin Ping mögött áll hatalmas gèpzet. Soros csak egy ember, aki a maganvagyonát idealista álmaira költi"

S. GY-nek az unióra van nagy befolyása. Államfőnek kijáró szinten szokták fogadni.

"- Akárhogy nèzzük, a libernyákozás minden liberálisnak sèrtő."

Akinek nem inge, ne vegye magára!

"Orbánnak egyèbkènt mi köze van a konzervativizmushoz ?A jelenkor szèljobb populista rendszerei inkább a fasizmsura hasonlítanak , nem klasszikus konzervatív politikát folytatnak" .

A törésvonal a globalizmus és a nemzetiek között van!

Boldeone2 2022.01.04. 23:37:03

@atomic power 1986DucaDuca: " Ki irányít a háttérből" Ez a meghatározó!"
- Ki más irányítana , mint Gyurcsányi ! Ja , nem a Soros Gyuri , meg a CIA ! Ne haragudj, de nem tudlak komolyan venni!

A frontvonal a globalisták és a nemzetiek között van. Nem a baloldal, jobboldal felosztás a fontos!

- A bal ès jobboldal felosztás valóban nem fontos . Ugyan, mit erdekelnè a globalistákat Magyarország, ha vannak egyáltalan olyanok ? Az európai embereket viszont aggasztja, hogy Orbán az EU belső bomlasztója, mindezt európai pénzből teszi. Csak a külső források tartják fenn az Orbán - rendszert.
A kerdès nem a nemzeti ès globalista erők küzdelme, hanem az, hogy marad - e Orbán abszurd , kvázi egypárti , korrupt rendszere vagy elindul végre az orszag a plurális demokratikus úton , ès vègre normalizálódik az orszag az orbáni megosztottság , gyűlölködès, agymosás világából

"A Fidesz nem párt , hanem egy vallás"
Az eredmények számítanak, nem a titulus!

- Ezt mondta Hitler is, meg ezt mondja Hszi Csin Ping is !
Magyarorszag majdnem az egyik legszegènyebb ország az EU- ban! A román bérek elérték nagyjából a magyart

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.04. 23:39:54

@Boldeone2:

"Mennyiben releváns 2022- ben egy 2009- és , kismintas közvèlemènykutatas ???"

Nem a jelen időre releváns!

Akkor mit kérnek , azokat a diktatúrákat , amelyek szegènysègbe, nyomorba taszították őket?

Mit kértek 2010-ben? Minketten tudjuk!

Boldeone2 2022.01.04. 23:48:30

@atomic power 1986DucaDuca: . GY-nek az unióra van nagy befolyása. Államfőnek kijáró szinten szokták fogadni."

A múltkor meg azt mondta a pártállami média , hogy a hátsó ajtón surrant be, ès titokban tárgyalnak . Akkor,most allamfőkènt fogadják , vagy titokban tárgyalnak vele ???

"Orbánnak egyèbkènt mi köze van a konzervativizmushoz ?A jelenkor szèljobb populista rendszerei inkább a fasizmsura hasonlítanak , nem klasszikus konzervatív politikát folytatnak" .
A törésvonal a globalizmus és a nemzetiek között van!

- A törèsvonal azok között van , aki belátják, hogy milyen veszèlyesek a populista atokraták a világra ès azok között , akik beveszik a Cippola mesterek hazugságait , a globális összeesküvèsről , meg a világot irányító csoportokról

Bárhová nèzünk a világban : a társadalom tanultabb , polgáribb rèsze mindenhol átlát ezen a hatalomtechnikán ès ellenzi a különböző autoriter , szèlsőjobb ( esetenként bal) politikákat , a nemzeti érzelmekkel való manipulaciót

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 23:49:11

@Boldeone2:
"Hiszen a DK- közeli ellenzéki portálokon, azért már osztották MZP-t rendesen . Szerintem fogják is , ha nem nyeri meg a választást . Vèlemènypluralizmus van"
hahahaha
Hehehe
Esküszöm ez kurva jó.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.04. 23:49:58

@Boldeone2: "Magyarorszag majdnem az egyik legszegènyebb ország az EU- ban! A román bérek elérték nagyjából a magyart"
Miért hazudsz? Hol érték el?

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.04. 23:52:19

@Boldeone2:

"A modern , plurális , nyugati típusú demokrácia a liberalizmus elvein nyugszik. Pont."

Mi ez? Doktrína?

Van más vélemény is!

"Fukuyama szerint a politikai stabilitás első és legfontosabb feltétele az erős központi állam. Amennyiben ez hiányzik, a törvények uralma nem valósulhat meg, a demokratikus intézményrendszer pedig anarchiához, kormányozhatatlansághoz és végső soron az állam teljes szétzilálásához vezet.
Azt is állítja, hogy a liberális demokrácia legnagyobb problémája a hatékony állami működést megbénító túlzott demokrácia.
A liberális demokrácia egyre inkább gazdasági érdekcsoportok és az őket kiszolgáló pártok befolyása alá kerül. A fejlett jogállam és a demokratikus súlyok és ellensúlyok segítségével a szembenálló érdekcsoportok megvétózhatják a közérdek szempontjából előnyös reformokat is. A kormányzás így az érdekcsoportok közötti egyeztetéssé degradálódik, ami jelentősen csökkenti hatékonyságát és hozzájárul a hatalomból kiszorulók leszakadásához, a vagyoni és politikai egyenlőtlenség növeléséhez. "

Boldeone2 2022.01.04. 23:57:33

@tiltsál ki te gyökér: Te hazudsz èn a tènyeket mondom : vasárlóerő- partiáson számítva a román átlagber, nettó utolérte a magyart, ahogy a minimálbér is!
Nem veszèlve arról , hogy Kolozsváron több a bér mint Debrecenben

Boldeone2 2022.01.05. 00:02:56

@atomic power 1986DucaDuca: kormányzás így az érdekcsoportok közötti egyeztetéssé degradálódik, ami jelentősen csökkenti hatékonyságát és hozzájárul a hatalomból kiszorulók leszakadásához, a vagyoni és politikai egyenlőtlenség növeléséhez. "

Mert az illiberális demokrácia hatèkonyabb rendszer?? Majdnem összes , vezèrelvű , illiberális állam rossz èletfeltèteleket biztosít az ott èlőknek, ès nem is szabad társadalmak
Mondhat bármit Fukayama: a világ első 30 állama HDI alapján - egyet- kettőt kivève - inkább egyet , mind liberális demokrácia!
Akkor , miről beszèlsz?

Boldeone2 2022.01.05. 00:10:14

@atomic power 1986DucaDuca: fejlett jogállam és a demokratikus súlyok és ellensúlyok segítségével a szembenálló érdekcsoportok megvétózhatják a közérdek szempontjából előnyös reformokat is. A kormányzás így az érdekcsoportok közötti egyeztetéssé degradálódik"

- Ez még mindig jobb - ha egyáltalan így van ez - mintha a kormányzás csak egy ember, egy autokrata rezsim , egy politikai slepp hatalmának fenntartásáért működne . Ahol zèró szerepe van a demokratikus súlyoknak ès ellensúlyoknak!

Boldeone2 2022.01.05. 00:24:57

@atomic power 1986DucaDuca: Azt is állítja, hogy a liberális demokrácia legnagyobb problémája a hatékony állami működést megbénító túlzott demokrácia."

- Ezt inkább a te állítod , meg a rezsimszolgákè! Hogy lehet eltúlzott demokrácia ? Mi az a határ , amikor már eltúlzott? A modern társadalom az autonómiák ès nem az autoritások működèsère èpül!
Az államhatalomnak korlátosnak , az emberek szolgálójának kell lenni , nem pedig önmaga hatalmát, nagyságát valamifèle absztrakt , nem lètező hatèkonysággal igazolni!

Az a baj....hogy be se jöttek 2022.01.05. 00:33:25

@atomic power 1986DucaDuca:

Azért buknak mindig ezek a lippsik mert fel nem tudják fogni hogy mi fideszes magyarok nagyon nem szeretjük az okoskodókat hanem helyette vezér kell nekünk aki megmutatja az irányt és nem terhel minket azzal hogy gondolkodjunk meg gazdagodjunk, hanem ezt ő mind megteszi helyettünk. Jó hogy itt vagy és megmutatod nekik ezt naponta ezerszer, de ezek még egy teljes nap után sem értenek téged. Ezek azt hiszik hogy át tudják operálni az agyunkat lippsivé meg európaivá.

2022.01.05. 00:42:52

@Boldeone2:
debrecenben nincs minden egykézben. tehát a fidesz nem úgy működik, hogy van orbán, aki kiadja az ukázt kósa lajosnak és ő kiadja az ukázt a debreceni polgármesternek, aki kiadja az ukázt a szociális alpolgármesternek és ő utasítja a szociális munkást, aki elvégez egy feladatot.

hanem a fideszben a legtöbb vezető többé kevésbé autonóm. és egy viszonylag zárt körben működnek együtt. ami azért nem hermetikusan elzárt.hanem egy szűk csoportosulás ural szinte mindent. akik mindannyian fideszesek, vagy fidesz közeliek. ennek ellenére politikai verseny van. egyrészt a párton belül. másrészt a párt különféle platformjai között. harmadrészt a hatalmi központok között. ez a város, azzal humánumban versenyez az egyház, reáliákban pedig az egyetem. ez egy háromhatalmi alapműködés. leegyszerűbben így lehet leírni. ebben debrecennek nagyjából az egyharmada vesz részt. egyharmad ezen kívül esik. és egyharmadot nem érdekli a politika. nagyjából ez a felállás.

a kívülálló harmadban levők debreceniek sokkal inkább függetlenek, mint budapesten. debrecenben a jelenlegi ellenzéki pártok bukása jelenetené a demokratizálódást és nem a fidesz bukása. errefelé aki kicsit is értelmes az vagy fideszes, vagy valóban párton kívüli, független, nem fideszes, de nem is feltétlen fidesz ellenes.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.05. 00:54:48

@Boldeone2: Jaa, hogy vásárlóerő paritáson. Abba ugye beleszámít az, hogy Székelyszentlélek külsőn mennyi az albérlet, illetve, hogy a juhászné mennyiért nyírja le a hajadat.

"A kétkeresős és kétgyerekes háztartások esetében a romániai családok euróban kifejezve a magyarországi átlag 83 százalékát keresték meg tavaly, '
Menj oda, ha nagyon tetszik, ne itt rontsd a levegőt.
Ja, és még mielőtt ugye leborulsz a románok előtt, nem zavar, hogy leginkább abból van gazdasági növekedésük mert az ország mintegy 20%a külföldön dolgozik? Tudod, elmenekült. A maradék pedig pontosan olyan összeszerelőüzem, mint egész KK-Európa. Ja, és mintha Románia pontosan úgy kapná az uniós támogatásokat mint mi.

tiltsál ki te gyökér 2022.01.05. 00:57:45

@Boldeone2:
"Mondhat bármit Fukayama: a világ első 30 állama HDI alapján - egyet- kettőt kivève - inkább egyet , mind liberális demokrácia!
Akkor , miről beszèlsz?"
Azok az országok leginkább akkor erősödtek meg, mielőtt liberális demokráciák lettek volna.
Ja, szép meg jó a belga liberált demokrácia, erre kétmillió kongói néger sírja a bizonyíték.
Aztán a leszármazottaknak már van pénze meg ideje azon gondolkodni, hogy fiúk-e vagy lányok.

2022.01.05. 01:04:39

@Boldeone2:
kvázi egypártrendszerben a párton kívüliek, nagy számú független teremthetik meg a sokféleséget. tehát van egy uralkodó állampárt és egy normális, vagy a normalitásra törekvő ellenzék. amelyik nagyrészt párton kívüleikből áll össze. ez is pluralizmus. csak nem a nyugati típusú pszeudo többpártrendszer (mert valódi demokrácia ott se nagyon van), hanem egy keleti működés, amelyik kiegészül nyugatos elemekkel. hibrid rezsim. leginkább ez képezné le a közakaratot magyarországon. és nem a többpárti ideológiai megosztottság.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.05. 01:08:08

@G. Nagy László: azért hogy Magyarországon nincs no-go zóna???
Azt állítani, hogy az egy főre jutó gdp növekedésében élen járnánk, enyhén szólva csúsztatás. Talán nem két országot kéne kiemelni, akkor látszana, hogy noha tényleg ömlik a pénz az EU-ból(a gdp növekedés 2%-át adja), azért a fejlődésünk nem jobb, mint a környező országoknak.
Ja, azt is figyelni kéne, hogy 2010 előtti 7 évhez képest, a fidesz alatti 7 évben négyszer annyi pénz jött az EU-,tól. Hogy 2012-14 volt a gazdasági mélypont, különösen, ha Európa más országaival vetjük össze.
Igen, lehet mondani pragmatikusnak a kétkulacsos politizálást, csak félő, hogy a végén mindkét oldal megbízhatatlannak tart. Lásd most.
Sem az EU, sem az USA, sem Putyin nem tart minket partnernek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.05. 01:10:10

@tiltsál ki te gyökér: "gazdasági növekedésük mert az ország mintegy 20%a külföldön dolgozik? Tudod, elmenekült. A maradék pedig pontosan olyan összeszerelőüzem, mint egész KK-Európa. Ja, és mintha Románia pontosan úgy kapná az uniós támogatásokat mint mi"

Pontosan így van. Ez erősen hasonlít a magyar viszonyok leírására...

Boldeone2 2022.01.05. 01:12:43

@tiltsál ki te gyökér: kétkeresős és kétgyerekes háztartások esetében a romániai családok euróban kifejezve a magyarországi átlag 83 százalékát keresték meg tavaly, "

Euróban kifejezve van 17% különbsèg , vagyis akkor mivel a románia árak alacsonyabbak , többè- kevèsbè hasonló színvonalon èlnek már .

Azok az országok leginkább akkor erősödtek meg, mielőtt liberális demokráciák lettek volna."

Nagy túrót! Finnország vagy Írország sem a gyarmati rendszerènek köszönhette a fejlett országok közè lèpèst , hanem a liberális társadalmi - gazdasági berendezkedèsnek
Vagy : Èsztország , Litvánia vs Belorusz. Èg ès föld a különbsèg
Afrikában is liberálisabb államok fejlődnek jobban ,mint Ghána vagy Botswana

A lènyeg : a világ első 30 állama , HDI terèn mind liberális demokrácia
Minèl fejlettebb egy társadalom, annál liberálisabb, plurálisabb , autonóm

Boldeone2 2022.01.05. 01:18:13

@cvsvrs: viszonylag zárt körben működnek együtt. ami azért nem hermetikusan elzárt.hanem egy szűk csoportosulás ural szinte mindent. akik mindannyian fideszesek, vagy fidesz közeliek. ennek ellenére politikai verseny van"

- De , hogy lehet úgy verseny, ha te is azt mondod " egy szűk csoportosulás ural szinte mindent "
Az nekem nem fér össze a valós verseny feltételeivel !
Van a Fidesz 1 meg a Fidesz 2. Meg van a király , Orbán ,aki vègül eldönt mindent . Ez feudalizmus, nem plurális demokrácia !

Boldeone2 2022.01.05. 01:27:24

@cvsvrs: egypártrendszerben a párton kívüliek, nagy számú független teremthetik meg a sokféleséget. tehát van egy uralkodó állampárt és egy normális, vagy a normalitásra törekvő ellenzék"

A kerdès csak annyi, miért kell egy uralkodó állampárt , egy demokráciában ??? Ha ez még az egyáltalán ? Ki határozza meg , mi a normalitás ?? Orbán vagy a Fidesz ??
A demokrácia nem erről szól, hanem a sokszínű ideológiák , programok , pártok versenyèről

Korábban még arról ment a vita , hogy ez bizony , demokrácia , csak annak szokatlan magyaros formája ...
Ma meg lassan a kormánypártiak is elismerik hogy ez nem demokrácia - de indokolt egypárti rendszer . Mert ez a hatékony , ez jó a nèpnek , stb...

2022.01.05. 09:20:04

@Boldeone2:
a 0 pártrendszer is lehet demokrácia. és az 1 pártrendszer is feltéve, hogy szabad választások vannak. és a párton kívüliek szabadon megszerveződhetnek. jelölteket állíthatnak. és bekerülhetnek az önkormányzatokba, a parlamentbe. ez is demokrácia. az ilyen nyilván elég sajátos, mert 1 pártrendszer általában véve diktatúra szokott lenni. azért lehetnek kivételek. és többpárti demokrácia is van. és többpárti diktatúra is.

egyetlen valamire való párt van, amelyik az ország érdekeit elemi módon képviseli. ezért nem tartom problémának azt sem, hogy nyer a fidesz. szétesik a jelenlegi ellenzék. az underground világába süllyed. és párton kívüliek lépnek a helyükbe.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2022.01.05. 09:35:34

Fontos kérdés még, hiszen az ország "Alaptörvénye" JahveIsten tartalmú.
Pedig azon Über Istenen kívül számos más Isten is van.

Az emberek több tízezer éve teremtenek különféle Isteneket,
de eddig nem volt egy tudományosan meghatározott Istenünk.
Miért is???
... és mi lesz azután, hogy már van?

2022.01.05. 10:11:34

@Boldeone2:
a debreceni fideszben van két nagy rendezvényszervező cég. az egyik az önkormányzati fidesz. a másik az egyetemi fidesz. előbbi rendezi például a virágkarnevált. és annak éjelén esti gálát orbán stadionjában. és utóbbi szervezi az egyetemi bulikat. például az egyetemi évnyitót követő partit szintén orbán stadionjában. mindkét cég a fideszen belül van. és összemérik, hogy ki tud több embert összegyűjteni, szórakoztatni. tehát verseny van.

ugyanilyen rendezvényszervező a sportcentrum. nemzetközi sportversenyeket szervez. pl. most kézilabda eb lesz budapest mellett debrecenben. a fidesz szervezi. ezzel versenyez mondjuk a helyi salakmotor együlettel. ha az a város nagydíjára kivisz 5 ezer embert, akkor azt mondja, hogy kapjon ugyanannyi támogatást, mint a sportcentrum. amelyik a kézilabda eb-re szintén 5 ezer ember népszórakoztatását biztosítja.

és ez verseny. és persze erre lehet mondani, hogy baszki. ez piac. mindenki 0 azaz nulla forint támogatást kapjon. és csak ne követeljen egy fillért se. aki népszórakoztatást akar az hozzon létre egy rendezvényszervező céget az államtól függetlenül, építsen saját rendezvénycsarnokot, vagy béreljen, és az emberek fizessék meg direktben a szórakoztatás árát. ezt hívják úgy, hogy szabad verseny.

és ne az állam állapítsa már meg, hogy most mennyire fontos a kézilabda európa bajnokság. millió vagy milliárd forintokban mérve. mi a francért kellene támogatni a salamotorozást. ha valami motorozni akar, akkor vegyen motort. üljön fel rá. építsen magának salakpályát. vagy valaki csináljon egy ilyen privát klubot. és versenyeztessen. így működik a nyugat. és valóban ez a cardiff-i nagydíj wales-ben.
i2-prod.walesonline.co.uk/incoming/article9504048.ece/ALTERNATES/s615/World-Championship-Speedway-at-Cardiffs-Millennium-Stadium-2009.jpg
ez pedig a félállami lengyel nagydíj varsóban.
marvel-b1-cdn.bc0a.com/f00000000104050/www.monsterenergy.com/media/uploads_image/2017/04/28/1600/800/de4b98bde6a4583c6a81874aa584a6ad.jpg?mod=v1_5980f7590127ef52ddc39854634c73bd
a lengyel állam, varsó városa a főszponzorok. mellette a monster energiaital gyártó és még egy rakás multi. na most ha nem mennek el elegen erre a versenyre, akkor a lengyel állam, abban varsó városának vezetése azt mondja, hogy ők nem adnek egy zloty-t se erre, mi a francnak, a lengyel állami lottó is azt, hogy lófaszt kell a lengyeleknek salakmotor. de ha kell, ha elég sokan lelkesednek azért, hogy ez náluk nemzeti sport, akkor a populista pártok ezeket megtámogatják. kimegy a polgármester és népszerűséget szerez magának. és igyekszik megnyerni a salakmotor rajongók szavazatát.

és lehet mondani, hogy az államilag támogatott lengyel salakmotorozás összeomlik. lengyel városok versenyeznek, hogy kinek van menőbb klubja. és megveszik a brit, az amerikai és az ausztrál versenyzőket. és a sparta wroclaw vezeti a lengyel bajnokságot. és ez nem államilag vezérelt régi típusú szovjet szpartakiád. de nem is a nyugatos megoldás.

a populizmus az olcsó szavazatvásárlásra van alapozva. arra, hogy a politikusok és liblingjeik hány ember szavazatát tudják megnyerni. és ebből is kialakulhat egy polgári társadalom. akár egypárti keretek között is. feltéve, hogy szabad választások vannak. úgy, hogy párton kívüliek összeszerveződve bármikor elseperhetik a rezsimet.

2022.01.05. 10:26:36

@TanBá:
az alaptörvényben nincs olyan, hogy jahveisten. kereszténységet olvashatsz. amin te a zsidókereszténységet érted.

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.05. 10:49:15

@Boldeone2:

"Finnország vagy Írország sem a gyarmati rendszerènek köszönhette a fejlett országok közè lèpèst , hanem a liberális társadalmi - gazdasági berendezkedèsnek"

A UK-ban is liberális demokrácia van. miért nem tudott Finnországgal versenyben maradni?
Lehetséges, hogy nem a liberális demokrácia az a hajtóerő, ami átrendezete a sorrendet?

"Afrikában is liberálisabb államok fejlődnek jobban ,mint Ghána vagy Botswana"

És melyek a leggyorsabban fejlődő országok a világban?

hvg.hu/gazdasag/20190108_Ezek_a_fejlodo_orszagok_dominaljak_majd_a_vilagot_2030ra

A leggyorsabban fejlődő országok között egy sincs, ami nyugati értelemben vett liberális demokrácia.

"A lènyeg : a világ első 30 állama , HDI terèn mind liberális demokrácia"

Elértek egy bizonyos fejlettséget, ez alapozta meg a demokratikus fejlődésüket, és nem fordítva. Kialakult a jólétnek egy bizonyos szintje, ami megnövelte a humán tőke értékét, megemelte az iskolázottság szintjét. Ezzel párhuzamosan az emberek több autonómiát, jogokat igényeltek. A jólét következtében ez megvalósíthatóvá vált, mert mérséklődött a politikai konfliktusok esélye. Így fejlődött tovább a demokráciájuk. Minél gazdagabb egy társadalom, annál liberálisabb, plurálisabb. Ehhez azonban el kell érni egy bizonyos fejlettséget. Minden országnak joga van ahhoz, hogy a történelmi -kulturális hagyományainak, gazdasági fejlettségének megfelelő társadalmi rendszert működtessen, ami biztosítja a maximális gazdasági fejlődést. Ehhez a Nyugatnak is joga volt, így is tettek. Ott sem volt mindig a mai értelemben vett liberális demokrácia.

2022.01.05. 10:57:50

@TanBá:
a keresztény tanítás alapja az általános emberség és az, hogy a hit alapja nem evilági.
Máté 22
37Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38 Ez az első és nagy parancsolat. 39 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. 40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

tanítás a zsidó bibliában.
Mózes 5,10
12 Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből.
Mózes 3,19
18 Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.

ez a keresztény tanítás alapja. és ezt vallják a magyarok az alaptörvény szerint. de ezt ha valaki nagyon akarja, akkor éppenséggel levezeti a lolka bolkából vagy füles mackóból. vagy méliusz juhász péter prédikációiból vagy szenczi molnár albert zsoltáraiból, vagy akár a tancsapda zenekar szövegeiből. és különösen a népmesékből, vagy akár népies műmesékből. debrecenben a többség úgy hiszi a jézus sztort, ahogyan a lúdas matyit, vagy a nyilas misit, vagy szabó magda abigélját.

a kihajtási ünnepen kiárad a szent lélek. a reformált hitű csikósok szerint. a római katolikus szerint nem akkor árad ki, hanem pünkösdkor.

ApCsel 2,1
1És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
2 És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.
3 És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
4 És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
5 Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
6 Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
ez a szentlélek kiáradásának leírása a zsidókeresztény hagyományban. a kereszténység az, hogy a hortobágyon is kiárad a szentlélek a kihajtási ünnepen a csikósok szerint. amikor vén dudás tulok balogh felszállt a mennybe akkor is kiáradt a legenda szerint.
www.youtube.com/watch?v=yay8rfi3J7w
és miért keresztény ez a fenti nóta? azért, mert az általános emberséget hirdeti és az abban rejlő bölcselet alapja nem evilági hit. senki se gondolja, hogy tulok balogh dudája világias módon szólt. a szent lélek szólt belőle. nyilván vannak olyan keresztények is, akik szerint ez újpogányság. és az ördög szólt a dudából. lehet. kinek-kinek az ő hite szerint.

Boldeone2 2022.01.05. 11:02:28

@cvsvrs: a populizmus az olcsó szavazatvásárlásra van alapozva. arra, hogy a politikusok és liblingjeik hány ember szavazatát tudják megnyerni.
és ebből is kialakulhat egy polgári társadalom. akár egypárti keretek között is. feltéve, hogy szabad választások vannak. "

Az " olcsón " megvásárolt szavazat, nem más ,mint a politikai hatalom csalárd módon megszerzèse , a demokrácia eredeti cèljainak megcsúfolasa . A társadalom kiszolgáltatott ès kevèsbè kèpzett tagjainak manipulálásából , SOHA nem alakulhat ki ezen a módon polgári társadalom . Ahol alulról jövő kezdemènyezèsek vezérlik a társadalmat . Ott autonóm döntèsek vannak ès valós alternatívák közötti verseny , nem pedig a klánok hatalma . Sőt, a hatalom sem hatalom , hanem csak megbízatás . A politikusok körül nem alakul ki szemèlyi kultusz. Elég egy minimális hiba , ami távozásra kèszteti őket . Nem is nagyon kell kènyszer. Nálunk minden az egypárti, autokrata rezsimek útján megy , a hatalom szinte abszolút termèszetű, ès korlátlan . A felkent vezető, Orbán egy vallást vezet, a fidesz - vallást . Olyan mint egy főpap : celebrálja a propaganda - misèt az országnak . A helyi Fidesz pragmatikus , mint Papp László . Ők csak le akarják nyúlni az állami milliárdokat
Tipikus karrier politikusok. Egy haveri kör összefonódása

Amiről te beszèlsz, az a (fèl)feudalizmus , amit a függősègek, a kiszolgáltatottság , a hierarchia , a hatalmi viszonyok állandósága jellemez. A nyugati típusú polgári demokrácia azonban máskèpp működik

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.05. 11:19:45

@Boldeone2:

"Hogy lehet eltúlzott demokrácia ? Mi az a határ , amikor már eltúlzott? A modern társadalom az autonómiák ès nem az autoritások működèsère èpül!"

A modern társadalom igen, azonban oda el is kell jutni. A koraszülött demokrácia gátolhatja a gazdasági fejlődést, a gazdaságilag fejletlen országokban a fejlesztési diktatúrák lehetnek sikeresek, hiszen ezek képesek a társadalom tagjaira rákényszeríteni az átalakulás költségeinek elviselését, a fogyasztás korlátozására a megtakarítások, a beruházások növelésére. Minél nagyobb az elmaradottság, annál inkább szükség van a gazdaságfejlődést segítő állami beavatkozásra.

A demokrácia instabilitást is teremthet. A liberális demokráciában az eljárások, a cselekvési szabályok biztosak, de a kimenetek bizonytalanok. Mivel bizonytalan, hogy a különböző gazdasági érdekeket képviselő pártok közül melyik párt nyeri a választásokat , a kockázatkerülő befektetők előnyben részesíthetnek egy autoriter rendszert.

A fejlesztő államok példája mutatja, hogy állami beavatkozással nagyon gyors gazdasági fejlődést lehet elérni.

Nabradius 2022.01.05. 11:31:53

@Boldeone2:

Olvastam a hozzászólasaid, végig, nem vagy vitaképes, sajnos. Ha egy jogszabályról azt állítod, hogy kamu, akkor érzelmi alapon döntesz valamiről úgy, hogy annak valós, reális alapját egyszerűen nem vagy hajlandó figyelembe venni, így nyilván vitatkozni sem lehet veled, mert nincs miről.

Igen, azt látod, amit írsz. Nem orbáni, hanem egy jobb oldali állam épül, nevezheted orbáninak, ha akarod, de tök mindegy.
Nem deep state-ről van szó, hanem egyszerűen a jobboldali értelmiség mindenhonnan történt szisztematikus kizárásának megszüntetéséről és ismételt pozícióba helyezéséről. Ezt nyilván be lehet úgy állítani, hogy jaj a zorbán micsoda rendszert állít fel itt nekünk, lehet rajta sírni, de én többszörös diplomásként és liberális felfogású művészeti végzettségű emberből lettem konzervatív, mert láttam, hogy az egyetemeken, főiskolákon a liberális nekünk mindent is szabad véleményvezér tanárok, hogyan veszik át a hatalmat mind a mentális, mind az anyagi javak felett s mossák át az emberek agyát. Az, hogy beszélek a demokráciáról, s közben mit teszek két külön fogalom. De vegyük csak az egyetemek példáját. A magyar egyetemek átlagszínvonala a béka segge alatt volt/van, nagyon régóta. Erről a pozícióról el kellett mozdulni, mivel a liberális vezetés szórta a sok pénzt a semmire. Ha egy liberális havernak, vagy seggnyaló phd-s diáknak kellett némi a támogatás, akkor hipp-hopp nyitottak egy új tanszéket, mondjuk középkori ürítési szokások tanulmányozása tanszéket, a havert beültették tanszékvezetőnek, kapott zsíros állást, titkárnőt, irodát, s persze szabadon pályázhatott az elérhető forrásokra, hogy aztán kutathassa Mátyás király székelési szokásait. És persze az egyetemi kuratóriumokban is mind haverok ültek, akik büszkeséggel és évtizedes kutatásaikkal a zsebükben szavazták meg a rektorok béremeléseit, míg eljutottunk odáig, hogy volt annak idején olyan intézmény nem egy, ahol a rektor A8-as audival járt szolgálati autó gyanánt, meg lett vagy 6 millás fizetése. A naaaagy baloldali demokráciában mert volna bárki ellent mondani!!! Sok esetben - merthogy nem a Karácsony Gergelyé az egyetlen eset - mindenfajta végzettség nélküli szarháziak kaptak adjunktusi fizetéseket és EZEK tanítottak minket!!!!! De pont ez ment mindenhol. Az egészségügyről is lehetne beszélni, a kórházban az emberek fejére esett a vakolat a plafonról, de amikor a kórházigazgatók "bankettet" adtak, akkor a kaviár folyt a dunai hajón..... Persze, pénzért adták még az este 11 órás időpontot is a CT-re a rákos, gerincbeteg nagymamámnak, természetesen az után, hogy beperkáltad a vizit díjat. Na öccse, ez a ti nagy demokráciátok, aztán ha jön egy jobboldali producer, vagy kórházigazgató és rendet tesz, akkor ordibáljátok, hogy diktatúra, meg a rezsim.
Na, ennek vetett véget az alapítványi rendszer, ahol nem a kiskirály rektorok egyszemélyben döntenek, hanem a kuratórium és egy külön biztos felügyeli a pénzek elköltését, ilyen kuratóriumi tag pl Szili Katalin is!

De tudod, mit én nem győzködlek, lesza.......m, mi a véleményed, mert amíg az új színházból mehetek új úton Budapestre, s vissza térve az új kórházban jól fizetett orvos és azért már sokkal jobban jobban fizetett ápoló foglalkozása után az új arénába járhatok meccsre, mert a 15 évvel ezelőtti fizetésemből nem futotta volna meccsnézésre, addig nem érdekel a fájdalmad, de az sem, ha Orbán királlyá koronázza magát. Az erkölcsi kérdésekben szerintem meg nem lehet a liberalizmus alá süllyedni, a fent írtak csak a felszínt karcolgatták.

2022.01.05. 11:44:39

@Boldeone2:
a debreceni (felteszem általában az önkormányzati) fidesz mást se akar mint az alulról jövő kezdeményezeket becsatornázni. tehát ha valaki azt mondja, hogy neki van egy táncegyüttese és táncikálna a főtéren csak elfeslett a csizmájuk, mert annyit táncikáltak, akkor megkeresnek egy kulturális tanácsost, vagy annak egy ismerősét, vagy ha elég jó a kapcsolatrendszerük, akkor egyenesen a főtanácsos elé járulnak. hogy kellene 100 ezer forint csizma javításra. cserébe táncot járnának. és a fidesz programiroda azt mondja, hogy oké. ez a táncegyüttes hány tagot és pártoló tagot számlál. és vajon mekkora nézőközönsége lehet, hány embernek tetszene ez egy családi rendezvény keretében. és azt mondják, hogy a csapókerti fesztiválon lehetne fellépni és 50 ezer forintot adnak csizmára. vagy azt, hogy 500 ezer forintot is adnak csizmára, és megszervezik a színpadot, a hangosítást. 5 millió forintból megszervezik a nemzetközi turnét. mert úgy ítélik meg, hogy ezzel nemzetközi kapcsolatokat lehet építeni. és ha nem lopnak el közben mondjuk 50 millió forintot, akkor ezt fent tudják tartani. mert a táncikálók köré nemcsak a nép és szavazók gyűlnek. hanem az a főtéren a placcon, a piacot teremt. jönnek az árusok, hogy ők eladnák a forralt bolt, a krumpli lángost. és a fideszben számolják a potenciális szavazatokat és pénzt. mennyi pénzt és szavazatot hoz az óriáskerék.

vagy akár a bmw gyár építése. a szakkézési centrumban képzik ki a bmw inasait. és az hány első szavazót jelent. azoknak vannak szüleik, nagyszüleik, testvéreik, unokatestvéreik. és a fidesz azt mondja, hogy milyen nagy dolog a BMW inasának lenni. a multik lányvállalatainak hr/pr feladatait látják el. népszerűsítik a bmw-t. a bmw leendő inasai, akik egyben potenciális fidesz szavazók.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3843/191204autoiparinyiltnap_ksz_(29).jpg
és lehet mondani, hogy ezek a gyerekek jobbágysorba kerülnek. kihasználják, átverik őket. kifosztják a szüleiket. ezt sohasem látott mértékű puszítást eredményez. mert az állam és a piac összefonódik. manipulálják őket. ilyen sütikkel.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3843/191204autoiparinyiltnap_ksz_(1).jpg
és mindezt állami segédlettel. ettől már csak egy lépés a fasizmus és a haláltáborok. azért talán nem.

ez egy haveri államkapitalizmus. aminek része a bmw. a képen balról jobbra a szakképzési centrum igazgatója, a polgármester és mellette a bmw hr/pr felelősei.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3843/191204autoiparinyiltnap_ksz_(3).jpg
akik koccintanak szijjártó péterrel, palkovics lászlóval. és értem persze, hogy a német fiatalok elutasítják ezt a szörnyűséget, ami magyarországon zajlik. a gyáriparosaik támogassák csak meg az új baloldalt. és úgy lesz vörös audi. és államosíthatják a bmw gyárakat. ahelyett, hogy az államtól beruházási adómentességet kapnának.

Rodney_2 2022.01.05. 17:03:51

@Nabradius: Ezt szépen összefoglaltad. Én is ismerek olyan ballib / zsidó embereket, akik egyszerűen képtelenek elviselni, ha nem ők rendelkeznek az összes elosztható erőforrás (pénz, paripa, fegyver) 100%-ával és örjöngve fasiszta diktatúrát kiáltanak (és nem csak Magyarországon) és addig nem nyugszanak amig újra meg nem kaparintják a hatalmat, vagy a nép önvédelmi reflexe végez velük (lásd történelem)

CSOKKI MÁLNA 2022.01.05. 17:46:05

@CSOKKl MÁLNA:

Figyu, Kurt von Régenkurt! a te nicked is szaporodhat, ha sokat ugrálsz..:)

Tamáspatrik 2022.01.05. 18:42:56

@Nabradius: "homoszexuális érzékenyítést tartani" meg testileg és szellemileg fogyatékosságról, ez mind idetartozik, a homoszexualitás is egyfajta fogyatékosság, nem választás kérdése. Nem tudom hogy jönnek ide a gyilkosok a következő bekezdésben.
"Amíg engem közvetlenül nem érint a probléma, addig le van ejtve, nem érdekel." Igen, kivéve ha mondjuk van az embernek homoszexuális gyereke, az más helyzet. Már az anyaméhben eldől mint mondjuk a bőrszín, a törvényalkotók ezt nem tudták.
A tájékozottsághoz hozzátartozik a legutóbbi kutatási eredmények ismerete is.

Ennek ellenére nem hibáztatlak, sok mindenben igazad lehet, ezt is túl lehet tolni pl. nem átalakító műtétekkel, és sok minden mással, és lehet hogy tőlünk nyugatra egyes helyeken erősen túltolják.
CSAK azt akarom mondani, hogy ezek a kérdések nem egyértelműek, nem teljesen olyanok mint az égbolt színe, hanem hogy most felhős vagy derült, mert ritka hogy egyáltalán nem felhős, de van aki a hideg esőket hozó felhőktől fél, egy gazda esetleg a túl sok napsütéstől, ami kiszárítja a talajt.

Tamáspatrik 2022.01.05. 18:53:34

@Nabradius: Elnézést egyébként az előző hsz.-ben a tegező hangnemért, ez nem jelenti a tisztelet hiányát.
Érdekes kérdés, hogy ki az "államférfi", bár valóban idealizáljuk a régieket és őket is pfújolták sokan, pl. Petőfi sem volt oda nem, hogy Széchenyiért, de még Kossuth-ért sem 1848-ban. Azért Széchenyi és Kossuth egy más kategória, vagy Bethlen István a múlt századból, tényleg eléggé egységesíteni tudták a nemzetet, Horthyt is közéjük lehetne sorolni, a háborús szerepünk sokat lerontott a korszakának a mérlegén.
"ami Kossuth idejében, vagy akár a rendszerváltás idején liberális eszmének számított, azok közül sok ma alapjog" Ezzel egyetértek. Mégis bennem van az kis "csak", hogy nem haladunk-e visszafelé, egy olyan ország felé, ahol a felső, közép és alsó rétegek hermetikusan elválasztódnak, mint a 19.század elején... REMÉLEM, hogy az én optikámban van a hiba ezúttal, és túlaggódom az Orbán rendszert. Önkéntes "aggódó" vagyok, ezen nem tudok segíteni...

Tamáspatrik 2022.01.05. 19:00:49

@konrada: Nem csak a '48-49-es Kossuth a jelentős (sőt ez az időszaka vitatható döntéseket hozott), inkább az, amit a '40-es években addig tett, a főnemességből is sokakat megnyert az iparfejlesztési politikájának, ráadásul a jobbágyfelszabadítás híve volt, nem azzal foglalkozott, hogy vannak jó magyarok és kevésbé jók.

2022.01.05. 19:12:01

@Tamáspatrik:
és az emigrációban levő kossuth is jelentős. a kiegyezés alternatívájanként kínált dunai államszövetség.

Etniez 2022.01.05. 21:47:26

@CSOKKI MÁLNA: Mert 1914 óta tudjuk, hogy bármekkora embertömeg megállítható, csupán akarat kérdése.

Etniez 2022.01.05. 21:52:11

@Nabradius: Az nagyon meleg, hogy felmerted hozni az egészségügyet, ez a Fidesz egyik nagy kudarca. Ilyen szar mint most, még sosem volt.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.05. 22:04:47

@Etniez: Figyelj, ha itt felállítanánk őrtornyokat, géppuskákkal, meg kiírnánk, hogy aknazár, nem lenne itt semmilyen embertömeg.
Egyébként a spanyolok azokat a négereket, akiknek sikerül átmászni a 8-10 méteres kerítésen, sokkolóval várják, majd visszaszállítják a kerítésen túlra..

Etniez 2022.01.05. 22:08:46

@CSOKKI MÁLNA: Ezért mondom, hogy kéz bemocskolása nélkül nem fog menni.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.05. 22:18:32

@Etniez: Mit teszel a lakásodban egy illetéktelen behatolóval? Megkínálod kávéval?

alöksz róz 2022.01.05. 23:39:42

@Tamáspatrik: honnan veszed, hogy a homoszexualitás már az anyaméhben eldől?
(a propagandakiadványokat ne számold bele)

white999 2022.01.06. 09:26:41

@cvsvrs: "

Az EU-tól olyan összegű támogatás érkezett Magyarországra, ami messze felülmúlja a Marshall-segély mértékét. Amíg a Marshall-segély összességében egy-egy ország GDP-jének két-három százaléka volt, mi évente a magyar GDP három-négy százalékának megfelelő transzfert kapunk az uniótól. Ennek ellenére a magyar gazdaság teljesítménye 2010 és 2020 között nem nevezhető kiemelkedőnek, a gazdasági növekedés éves átlaga ebben az évtizedben nem érte el a három százalékot sem. "

Kisebb növekedés mint a befolyó pénz. Kvázi negatív a növekedés üteme. Én nem látom ebben a páratlan bravúrt. Erre kb. bárki képes, még egy félhülye is.

2022.01.06. 10:19:29

@white999:
antall, horn-bokros kormányok, medgyessy-gyurcsány-bajnai kurzusok mindegyike csődöt, vagy csődközeli állapotot teremtett. orbán-kormányok nem jelentettek csődöt. eddig legalább is. és ezt adják el úgy, hogy "csoda". egy mai hír, hogy debrecenben idén is folytatódnak az aszfaltozási munkák. 2 (!) új utcát is leaszfaltoznak. íme:
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2022/utca.jpg
bámulatos ahogy fejlődik a város. az eu pénzek nagy része a statikus építőiparba folyik. felhasználása földmunkák, aszfaltozás, betonozásra, gipszkartonozás, polisztirol szigetelés, beltéri burkolás, stb. ebből létrejött a magyar építőipari kartell. "lölő lopik". és erre mondja azt ellenzék, hogy soha még ennyit nem loptak el magyarországon, elmulasztották a nagy felzárkózás lehetőségét, stb.

2022.01.06. 10:35:34

@white999:
ezen utca szomszédságában van harmadvonalbeli amerikai mikroelektronikai gyár (amit én megvennék) és egy biotechnológiai üzem (richter). ez nem eu forrásból épült. valamint a bmw gyárhoz kapcsolódnak nagy infrastrukturális beruházások. az eu pénzekből támogatjuk a németeket. ez egy kényszerpálya. az ellenzék semmilyen alternatívát nem kínál. az van, hogy a momentum bevezettjük a finn oktatást és mindenki olyan okos lesz, mint fekete győr andrás és donáth anna.

Nabradius 2022.01.06. 11:09:15

@Etniez:

Kedves Etniez!

Na ne beszélj már. Komolyan. Nyilván mások a tapasztalataink, de van ami nem változhat, változik.

Az egészségügy, mint rendszer legalább 2-3 nagyobb elemre bontható, mint gazdasági rendszer. Az egyik ilyen a személyzet bére. Persze ápolói szinten lehet még panasz, de már ott is kigyulladt a fény az alagút végén, s jön egyre közelebb, az orvosok szar bérezése pedig most már felejtős. A szájsebész barátom, aki úgy 25 éve orvos bruttó 2 millió felett keres mindennel együtt, szinte az összes magánbetegét lemondta, tud a munkájára koncentrálni, ahogy ő fogalmazott úri passzióból dolgozik. Hozzáteszem édesanyám laboros, faterom mentős, nagymamám pedig ápolási igazgató volt anno, gusztustalanul tele vagyok EÜ-s rokonokkal, ismerősökkel. Ja, persze, van olyan szülész-nőgyógyász barátom, aki folyamatosan panaszkodik mindennek ellenére, összehasonlítva a régi illegális jövedelmét a mostani szabályozott jövedelmével. Erre szoktam azt mondani, hogy a drogdíler is panaszkodhat, ha kiengedik a BV-ből, hogy milyen szarul keres az ALDI-ban, csak nem reális az összehasonlítás.
Az pedig az egészségügy egy másik financiális része, amilyen ütemben a kórházakat felújítják, illetve eszközökkel felszerelik. Csak az én szülővárosomban felújították és újragépesítették az egész kórházat, a szülészetet külön 3 milliárdos projektként. Világszínvonalú lett. Nyilván nincs pénz az összes kórházra, de ha bemegyek a szemem szám eláll. Az elmúlt tizenévben részben, de inkább egészben 77 kórház újult meg, azt gondolom, persze van még munka, hogy sokan nem panaszkodhatnak a munkakörülményekre, az új profi gépekre, a fizetésekre meg pláne. (Én még tanárt, egészségügyist elégedettnek ritka kivétellel még nem nagyon láttam.....)
A munkaszervezésről. 3 éve bementem, mert műtét várt rám, ennek előkészítése során kaptam időpontot 4 helyre, ahova el kellett mennem. (Ez még ugye járvány előtt volt, de aki ugye össze meri hasonlítani a járvány alatti és előtti állapotot, az jegyezzük meg, nem túl okos, gondolom ebben egyet érthetünk.) Visszatérve a 4 különböző helyen végeztem 1,5 óra alatt!!!! Ez korábban elő sem fordulhatott volna, legalább 4 napom ment volna el rá, s nem túlzok. De menjünk tovább. Jómagam vidéken élek, de pesten dolgozok, s minthogy létezik egészségügyi alapellátás, meg kellett, hogy állapítsam, mind a vidéki városomban, mind abban a kerületben, ahol dolgozok, az összes, értsd kivétel nélkül felújításra kerültek a háziorvosi rendelők. Pesten és vidéken is. Új műszereket, PC rendszereket kaptak, s ezt tovább gondolva, talán máshol is hasonló a helyzet, ha nem is teljes egészében. Ha ennél is több kell, menj nyugodtan magánba, nekem semmi szükségem rá, bár tudom, van akinek az 5* is kevés lenne.
No de, tudod mi a meleg??? Nem is meleg, hanem forró, hogy csak abban a városban, ahol élek, fejlesztették a közlekedést, összekötötték 4 sávos úttal a legközelebbi autópályáig. Kapott a város új közlekedési rendszert, integrált MÁV - helyi és helyközi pályaudvart, új gyalogoshíddal. Leszállsz a buszról, szállsz át a vonatra. Ennél jobb nincs jelenleg.
Felújították az EÜ intézményeket a kórháztól az ügyeletig, a háziorvosi rendelőkig, laborokig mindent.
Csak nálunk 3 kulturális intézményt újítottak fel tetőtől talpig, a színháztól előadótermekig, az alapoktól.
Épült egy aréna, mellette megújul a régi sportcsarnok, új a versenyúszó központ, megújult focipályák, stadionok.
Az utcák, terek patyolattiszták, a hajléktalanok sem érzik már otthon magukat, a főtér és az összes környező utca megújult teljesen.
Rendezték a béreket sok helyen, én pl. pont 2x annyit keresek, mint 10 évvel ezelőtt, többet, ha a jutalmakat is bele számolom.
Mivel pesten is élek, sajnos többet már, mint vidéken, de kérdezem: a Városligettel mi a helyzet??? No, amit én látok belőle, az annyi, hogy ilyen mértékű projekt szerintem pesten még nem volt, sorra nyeri a díjakat, impozáns, kreatív, mégse tetszik egyes embereknek.

És ami lényeges, a válság ellenére a magyar gazdaság, bár nyilván nem lett az EU húzógazdasága, de recesszív sem lett, sőt, pl. az aranytartalékot éppen 33x-ára növelték, tehát van mire, hova hitelezni, hitelt felvenni, van kraft a rendszerben. Mindamellett, hogy a közlekedésben, az EÜ-ben, az iparban eddig soha nem látott mérvű fejlesztések és bértámogatások valósultak meg. Az is nyilvánvaló, hogy ezek egy része Eu-s forrásból van, de sok mindenre nem ad pénzt az EU, ilyen az egészségügy bér is pl. béremelés.
Közben fejlesztik a Honvédséget, a rendőrséget, a feleségem is úgy néz ki kap némi fizetésemelést, bár az ő bére még az enyémnél is messze magasabb.
Éppen most vettük fel a támogatott lakáshitelt, folynak a házon a munkák. Bürokratikus volt, nem kis meló, de igen, kapunk támogatást abban is.
A városomban, ha megépül az új gyár is, amit ígértek, akkor elméletben megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság is. Több lesz a munkahely, mint a melós.

Persze nyilván nem lehet mindenki egy rendszer kedvezményezettje,

white999 2022.01.06. 11:47:58

@cvsvrs: AZ mdf kormány csődje az nem az mdf sara hanem a 40 szocializmusé de azért lehetett volna jobban csinálni. Bokrosra nem emlékszek, hogy csődbe vitte volna az országot. Sőt utána Vitya abból parádézott 4 évig, hogy a végét elkúrja, mint ahogy most is. A szocikat hagyjuk pont azt csinálták mint Vitya most. Semmi nem volt drága azért, hogy Orbán ne jöjjön vissza de lehetőségben sokkal kevesebb volt a mozgásterük mint 2010 utáni kormánynak.
Azért had ne essek már hasra mert egy országban leaszfaltoznak két új utat. Az eredmények nem azt mutatják, hogy gazdasági géniuszok vezetik az országot.
Ráadásul a gyászos gdp adatok még azt is elfedik, hogy a gdp nek milyen a szerkezete, mert lehetett volna ugyanennyi a gdp még úgy is, hogy 0 stadion épül oktatást és egészségügyet fejlesztenek és úgy is hogy még több pénzt vonnak ki az oktatásból egészségügyből és minden 2000 főt számláló falunak lesz 10.000 stadionja.
Asszem zongorázni lehet a különbséget a kettő között az emberek életére gyakorolt hatásában, illetve a hosszútávú növekedésre tekintettel. Szétkúrt oktatásból nem lesz semmi. Ha elfogy az eu pénz és előbb utóbb akkor is elfogy ha lassan már csak azért kapjuk mert az eu legszegényebb tagállama vagyunk, a lopott pénzből grundolt hazai tőkésosztály semmit nem fog megoldani. Orbán egy porfészek királya lesz az élete végéig kb. ennyi és a összes posztszoc ország lakója ki fogja röhögni a magyarokat Európa Kínáját, aki az olcsó munkaerőn kívül semmit nem tud felmutatnia. A boldogságot meg az okozza majd, hogy a munkás egy tál rizs helyett kettőért dolgozik.

white999 2022.01.06. 11:53:53

@Nabradius: Ha ilyen csudálatosan pazar az egészségügyben, akkor miért van az, hogy 6-18 hónapot kell várni egy szemműtétre vagy csípőprotézisre vakon vagy fájdalmak között? Vagy mint egy ismerősöm anyja, akinek az államiban amputálták volna a lábát de magánban 700 ezerért kicserélték az ereket és maradt a lába. Vagy itt miért halnak meg 40.000 a covidban ha mindenki szuper ellátást kap?

white999 2022.01.06. 11:58:32

@cvsvrs: Ja még valami a Marshal segélyből az NSZK kicsit jobban boldogult, mint mi mos. Az EU felzárkóztatós gdp 4%-át kitevő pénzből az lenne a csoda ha, még egy szaros útra se futná.

2022.01.06. 12:28:52

@white999:
antall csődja kádár sara. horn-bokros csődje antall sara. és akkor jött az orbán. és "csodát" teremtett. azzal, hogy nem vitte csődbe az országot. totális médiellenszélben megbuktatták. és jött d-209. meghirdette a jóléti rendszerváltást. és gyurcsány-bajnai tandem bevégezte. csődbe(n) vezették az országot. és akkor megint jött az orbán. és "csodát" teremtett. és most a 100 napos és a 100 lépés program lett újratöltve. ahelyett, hogy csődöt jelentene. megnyeri a választást a geci. aztán még az eu pénzeket is lenyúlja.

egy fideszes ismerősöm 2010-es választási győzelem után azt mondta, hogy a fidesz addig lesz, amíg van forint. a fidesz a forint. mert most nálunk lesz a pénzjegynyomda és a kassza kulcsa. és az unióból is idedobnak egy pénzes zsákot. és mi meg majd nem ugrunk el előle. kérdeztem tőle, hogy akkor loptok, csaltok, hazudtok majd? mit csináljunk? az nyeri a választást, aki nagyobbat hazudik: ügyesebben. háát.

2022.01.06. 12:46:33

@white999:
az eu forrásból nem építhetsz autógyárat. hanem a német autógyárhoz építhetsz infrastruktúrát. és ezek után a beszállítók beszerezhetik a német munkagépeket a gumibiszbasz gyártáshoz. és telepíthetsz mellé egy koreai akkumulátor gyárat.

2022.01.06. 13:02:12

@white999:
ugye elvben bármennyi pénz van. a jegybank leüti az entert. és elvben bármennyi készpénzt teremthet. az államnak elvben nem kellene hitelt se felvennie. egy fillért se. hanem ezek után a liberalizált devizakereskedelem majd belövi az árfolyamokat. csak ha egy mezítlábas (értsd nem amerikai) jegybank túl sok készpénzt teremt, akkor jönnek "liberálisok", hogy nincs jogállam. telekürtölik a világlapokat, hogy nincs demokrácia. és erre orbán válasza az, hogy "illiberális" demokráciát épít.

most az elsődleges cél nem is az, hogy legyen egy viszonylag jól működő egészségügyi rendszer. összeomlott nem? és ha össze is omlott, akkor közvetítte az rtl klub? nem. tehát nem omlott össze. különben is oltásvilágbajnokok. és akkor is ha nem. és a másik oldalról hullavillágbajnokok vagyunk. akkor is ha nem. mit számít az.

a magyar egészségügy régiós összehasonlításban közepesen teljesített. európai összehasonlításban gyengén. tehát az eredmény: 2/3. és ez már elég lehet a kétharmadhoz. csak azt kell mondani a híveknek, hogy csillagos 5-ös. az ellentábor azt mondja, hogy ülj le egyes. miért nem fejleszti az orbán az oktatást? errefelé fejleszti. a régi szocialista iskolákat újracsempézik. na de miért nem vezeti be a finn oktatást? azért, mert mi magyar iskolát akarunk. ez az alapvetés. hogy a magyar emberek többsége magyar iskolába járjon. az nem jó. az nem is lehet. finn iskola lehet? az lehet. ezek nem magyarok. azok nem európaiak. így mennek dolgaink. mondaná friderikusz sándor. és akkor még megkajálták. mérő professzort is megkajálták, amíg nem rettegett az orbán sátántól.

2022.01.06. 13:16:23

@white999:
a bmw azt mondja, hogy építsél nemzetközi iskolát. mert ha idejönne jürgen a családdal mondjuk fél évre, akkor gyerek járhasson nemzetközis isibe. évente 3 millió a tandíj. nem probléma, hiszen a bmw gyár alsóhangon kap 300,000 millió forint készpénzt a magyar államtól azért, hogy hosszú távon többet fizessen vissza. oké, építünk nemzetközi isit. erre azt mondják, hogy már meg nem jürgen jönne, hanem hanzi. és hanzi gyerekének nemzeti isi kell. deutsche schule. rendben. építünk olyat.

a német megnézi a szakközépző iskolát. mikor épült ez? száz éve, száztíz? nem jó. építeni kell egy modern inasiskolát, munkásszállót. az évfolyam első mehet a müncheni műszaki egyetemre. feltéve, hogy addigra felsőfokon beszél németül. a kompetencia mérések mellet akkreditáljuk a német nyelvviszgaközpontot. és beindítjuk a debrecen-lufthansa járatot. szikiné fia villanyt szerel münchenben. és hazahoz egy kis kutyát. a német családnak mégse kellett. ciki menhelyre vinni. villanyszerelő elviszi az anyjának. szikiné németül tanul. mert a kutya csak a német vezényszavakat érti. és ezt kiszolgálja palkovics akadémikus államminiszter, járműipari lobbista. így fejlődik az oktatás. és mellette az egyetemi learning center-ben imaszobát építenek muszlimoknak.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4866/211105learningcenter_ksz_(29).jpg
mert mi elsősorban a magyar oktatást fejlesztjük. jaj, szörnyűséges xenofóbia, fasizmus ez kérem szépen.

white999 2022.01.06. 14:08:00

@cvsvrs: 2002 ben Orbán ugyanolyan rossz irányba vitte az országot mint most. Abban csoda nem volt max annyi, hogy a bokros által állított pályát nem tudta elbaxni előtte 3 évig.
A 2010 utáni "csoda" a világgazdasági konjunktúra és az EU pénze nem pedig a szakértelem diadala. Most kellett volna elválni a szarnak a májtól a covid idején. Az első válság megmutatta mennyit értenek hozzá. Sikerült is az emberek kivéreztetésével vállalkozások tönkretételével és 40.000 covid halottal prezentálni. A külker mérleg egyre szarabb az államadósság visszajutott oda ahol volt, az infláció az egekben. Halandó embernek támogatás nélkül nehezebb megvenni egy ingatlant mint előtte bármikor. Hát ennyire futotta. és ez még a kezdet mert az energiaárak befagyasztásával is kell majd valamit kezdeni a választások után. Kiderül mint Kádár elvtársnál, Orbán elvtárs sem tudja a határon megállítani az energiaárak elszabadulását. A 2010-19 közötti kegyelmi időszaknak vége a vak kutyám is elvezette volna így az országot.

CSOKKl MÁLNA 2022.01.06. 14:28:28

@CSOKKI MÁLNA: A mi nickünk szaporodik? Tessék rá vigyázni!

CSOKKI MÁLNA 2022.01.06. 16:18:43

@CSOKKl MÁLNA:

Na, már 31-nél jársz, de messze még a 3900.

Rodney_2 2022.01.06. 19:16:29

@white999: Te nem valami orvos vagy?? Fasza ahogy elemzed a gazdasági helyzetet. Legközelebb majd én műtök helyetted.
Minden idióta azzal jön, hogy milyen kurva nagy konjunktúra volt a covid előtt 10 évig. Ez egy akkora baromság, hogy hihetetlen. Tudod miért van negatív euro kamat? Mert az egész euro zóna szó szerint döglődik és így próbálják életben tartani. Lélegeztetőgép + infúzió. Így érted? 2008 óta nem képes rendbejönni, mert a degenarált idióta politikusok csak a zöldülésben (netto károkozás) és buzulásban jók, máshoz nem nagyon értenek. A kontraszelekció csúcsa. Az új német kormány kb az utolsó szeg az EU koporsójában :(((
Egy prosperáló gazdaságban pozitív reálkamatok vannak (ami helyett most negatív NOMINÁL kamat van elszabadult infláció mellett, az euroról beszélünk), amitől a fél eurozóna egyből csődbe menne a nagyon magas államadósság és a döglődő gazdaság eredményeképpen.
Tovább nem is folytatom, mert gutaütést kapok aztán majd kezelhecc :)))

Rodney_2 2022.01.06. 19:34:59

@cvsvrs:
@white999:

Horn-bokros csődje nem Antall sara. Antall sok mindnet elkúrt, de ez egy másik történet. A horn-bokros csőd pont olyan volt, mint a medgyessy- gyurcsány csőd. Jött Horn és azt mondta: a nép 4 évig szenvedett, ennek véget kell vetni. És elkezdett osztogatni (rendes komenyista, baloldali politika, osztogat a semmire, mer kell a csőcseléknek a lapos TV) Aztán kb 9 hónap elkúrás után (Békesi próbált ellenállni pénzügyminiszterként, de gyenge volt, belebukott) jött Bokros és Surányi és elmagyarázták neki, hogy ez így nem megy és jött a Bokros csomag.
Medgyessy ugyanez pepitában: 100 napos program, stb. Aztán jött Gyurcsány és a rendbetétel helyett a nagy elkúrást választotta (ami alatt objektíven, számokkal bizonyíthatóan elhúztak mellettünk a régiós versenytársak). Ez a ballib oldal 12 éves kormányzásának rövid története. Kurva nagy igény van arra, hogy visszajöjjenek. Csak rombolásra és idiótáskodásra képesek, elég megnézni az Összefogás programját :(((

CSOKKI MÁLNA 2022.01.06. 23:03:20

@white999:

Egy érdekes cikk 2006-ból, amikor ugye még a"világgazdaság pénzbősége":

infostart.hu/gazdasag/2006/07/03/financial-times-a-magyar-a-legsebezhetobb-gazdasag-54964

"A Financial Times szerint nincs Európában sebezhetőbb gazdaság a magyarnál, mivel mind a folyó fizetési mérleg, mind az államháztartás hiánya 10 százalékhoz közelít, az adóemelések pedig lassíthatják a gazdasági növekedést. "

Szerencsére a net nem felejt.:)

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.07. 11:25:40

@white999:

"2002 ben Orbán ugyanolyan rossz irányba vitte az országot mint most."

2002-ben kisebb GDP arányos államadóssággal adta át a kormány a hatalmat, mint amivel 1998-ban átvette!

2002–2010 közötti időszakban viszont a fogyasztást finanszírozó, de még a hetvenes években tapasztaltnál is nagyobb mértékű (külső) eladósodáson ment keresztül az ország. A bruttó államadósság 25,4 százalékponttal növekedett, amin belül a devizaadósság megnégyszereződött (és aránya az adósságon belül 25-ről 48 százalékra emelkedett), a lakossági hitelállomány pedig 30 százalékponttal növekedett a lakossági devizahitel-felvételnek és az árfolyamveszteségnek köszönhetően. A hitelből növekvő fogyasztás mögött nem állt gazdasági teljesítmény, így visszaesett a GDP. A teljes korszakra, 2002–2010 közötti időszakra vetítve 12 százalékos gazdasági növekedést sikerült csak produkálnia a nemzetgazdaságnak, miközben 2009-re az ország teljes nettó külső tartozása (állam, lakosság, vállalatok) meghaladta a GDP közel 115 százalékát. Ez után a külső forrástömeg
után az országnak folyamatosan forrásköltséget kellett fizetni kamat és osztalékjövedelem formájában, a GDP 5‒7 százalékának megfelelő arányban. A liberális gazdaságpolitika (elsietett liberalizáció, dereguláció és privatizáció) és a nagyvonalú szociális juttatások elegye – ideértve a bőkezű korai nyugdíjazást lehetővé tevő politikákat is közel 800 ezer munkavállaló munkaerőpiacról történő kilépéséhez vezetett.

"Abban csoda nem volt max annyi, hogy a bokros által állított pályát nem tudta elbaxni előtte 3 évig."

Magyarországon ötször annyi vállalkozás szűnt meg 1992‒1996 között, mint a hazánkkal közel azonos méretű Csehországban és kétszer annyi, mint a Magyarországnál négyszer nagyobb Lengyelországban! Erre az időszakra gondolt, mikor pöffeszkedő dilettentizmusában azt írja, hogy "a vak kutyám is elvezette volna így az országot!"

"A 2010 utáni "csoda" a világgazdasági konjunktúra és az EU pénze nem pedig a szakértelem diadala."

A Fidesz 2010-es hatalomra kerülésekor még adósságválság tombolt az eurózónában. Magyarország jelentős állami külső tartozással vágott neki a gazdasági- pénzügyi stabilizációnak, míg pédául Csehországot nem terhelte külső tartozás. A cseh külső tartozás közel 90 százaléka külföldi működőtőke. A 2002-2010 közötti összes rossz stratégia döntés következményeivel kellett megbírkóznia a kormánynak. Egy külső erőforrásokra épülő „debt-fare” gazdaságot kelltt átállítani belső erőforrásokra, munkára és megtakarításokra épülő „work-fare” gazdasággá, úgy. hogy közben Magyarország a kelet-közép-európai térségben egyedülállóan rossz külső adósságpozícióban és belső egyensúlytalanságban volt. A stratégiai változtatásoknak köszönhetően a következő eredményeket tudja felmutatni a magyar gazdaságpolitika.

Nagymértékú foglalkoztatási ráta növekedés, a kkv-k teljes adóterhelésének jelentős csökkentése, a bérhányad növekedett a szektorális adók terhére végrehajtott béradókedvezmények következtében; részben az adószerkezeti átalakításnak köszönhetően.
A nettó bérek és a nettó minimálbér jelentős növekedése, a külső sebezhetőség nagymértékű csökkenése a nettó külső tartozásállomány csökkentésével, az államadósság külföldi fizetőeszközben denominált aránynak jeles csökkentése. Az állam részesedése a működő vagyonból jelentősen növekedett, közművek és a kritikus infrastruktúrához tartozó oligopol és monopol piaci vállalkozások megvásárlásával.

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.07. 11:26:21

@white999:

A 2010 -2019 közötti időszakban az egy főre jutó GDP ben újra felzárkóztunk Lengyelországhoz, illetve túlszárnyaltuk Szlovákiát, mely országok korábban leköröztek bennünket 2006 -2010 között.

"Sikerült is az emberek kivéreztetésével vállalkozások tönkretételével és 40.000 covid halottal prezentálni."

"A külker mérleg egyre szarabb az államadósság visszajutott oda ahol volt, az infláció az egekben."

Ha utána néz, akkor tudhatja, hogy mindezek nagymértékben külső okokra, illetve a hirtelen megugró hatalmas GDP növekedésnek tudható, mely átmeneti állapot.

"Halandó embernek támogatás nélkül nehezebb megvenni egy ingatlant mint előtte bármikor."

Igénybe kell venni akkor a családtámogatásokat!

"Sikerült is az emberek kivéreztetésével vállalkozások tönkretételével és 40.000 covid halottal prezentálni."

Utána kell nézni a KSH adatoknak!

2021. II. negyedévben már a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások fejlesztései járultak hozzá legnagyobb mértékben a beruházások bővüléséhez, a III. negyedévben pedig tovább nőtt a vállalkozások szerepe a fejlesztésekben. A nemzetgazdasági beruházások január-szeptemberi növekedése szinte teljes egészében nekik volt köszönhető, miközben a költségvetési szervek visszafogták a volumenemelkedést. A járvány 2020. márciusi kitörését követően visszaesett a vállalkozások száma, júniustól azonban ismét emelkedni kezdett, és a tendencia az év végi átmeneti mérséklődést leszámítva azóta is folyamatosan tart. 2021. október végén közel 1,9 millió vállalkozást tartottak nyilván, az egy évvel korábbinál 2,5, a járvány kirobbanása előtti 2020. februárinál 3,1%-kal többet. A növekedéshez mind a társas, mind az önálló vállalkozások hozzájárultak, utóbbiak körében elsősorban az egyéni vállalkozók száma gyarapodott, egy év alatt 5,2%-kal.

A járvány harmadik és negyedik hulláma a cégalapításokat is kevésbé befolyásolta. 2021 első tíz hónapjában közel 120 ezer új vállalkozást jegyeztek be, az egy évvel korábbi, alacsony bázishoz képest 12, a 2019. január‒októberihez viszonyítva pedig mindössze 1,5%-kal többet. A vállalkozási kedv két évvel ezelőttihez mért hasonló szintjét az eredményezte, hogy az önálló vállalkozókból 3,0%-kal kevesebbet, a társas vállalkozásokból a tíz hónap alatt összességében 19%-kal többet indítottak

A szomorú halálozási statisztikában a többlet halálozást kell nézni. A Covid statisztika nem alkalmas összehasonlításra. Töblet halaálozásunk is sajnos magas, de nem több, mint a hasonló fejlettségű régiós országokban.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2022.01.07. 13:53:32

@cvsvrs:

Jómagam több tízezernyi Istent ismerek és elismerem, hogy mind Isten. Az "laptörvényben " egyértelműen a judeokeresztény Jahve Isten van megemlítve. Nem én határozom be, hanem tény, hogy az van benne. Kérdés meddig. Szerintem nem olyan sokáig, mert a tömeges kigyógyulások korát éljük már.

Másrészt meg a hasznos ellenségkép is ki fog esni:

Az ateizmus megbukott a tudományosan
2022. január 07. - IGe

vilagnezet.blog.hu/2022/01/07/az_ateizmus_megbukott_a_tudomanyosan

A TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN, a HELYES ÉRVELÉSTAN és IGe feltárása szerint: Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet 3. egy idegrendszeri /pszichológiai vírus/mém.

Tehát Isten, amin a Tudományos Istent kell érteni elsődlegesen egy gyűjtőfogalom. Ami adatgyűjtéssel és szemantikai elemzéssel is bizonyítva lett. Aztán csak ezen belül van még három fő csoport.

A vallásokban eddig is teljesen természetes volt, hogy nagyon sokféle Isten van. Főként az ateizmus követelte a logikailag és érveléstanilag helyes Isten feltárását. Megtörtént és ezzel az ateizmus meg elbukott.

Továbbá az emberiségnek lett IstenTudása.

2022.01.07. 14:31:25

@TanBá:
Magyarország Alaptörvénye
(2011. április 25.)
Isten, áldd meg a magyart!
[...]
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
[...]
Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.
[...]
R) cikk
(4) * [hetedik módosítás] Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.
[...]
XVI. cikk
(1) [kilencedik módosítá] Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.

hol van ebben "Jahve Isten" megemlítve. hacsak úgy nem, hogy kereszténységet a zsidókereszténységgel azonosítod. és azonosíthatod persze. azzal is.

2022.01.07. 14:45:17

@TanBá:
van mondjuk a jogegyenlőség. miből következik az, hogy az emberek egyenlőek? következethet a Tudományos Szocializmusból. régebben abból következett. most pedig az Isten előtti egyenlőségből következik. és ennek megfelelően a Vörös Csillagot lecseréltük Szent Koronára. ez a rendszerváltás.

2022.01.07. 15:03:31

@TanBá:
ez a debreceni (attila !!!! téri) görög katolikus templom és a képen a metropolita.
www.magyarkurir.hu/img1.php?id=72554&v=1&img=o_04.jpg
felette jelképesen a mennyben boldogasszony anyánk: regina pátrónának. szűz mária az anyakirálynőnk a koronával. és a kis jézus. és óvja az árpád ház, a turul (!!!) nemzetség pajzsa valamint az angyalok. hol van ilyesmiről szó a bibliában?

van görög katolikus kosárlabda, karate (!) és pilátes (!) torna is. görög katolikus romkocsmában fellép a nirvána (!) aucustic zenekar.
hd.gorogkatolikus.hu/hirek_images/hirek_3839_1.jpg
ez egy görög katolikus motoros zarándoklat.
777blog.hu/wp-content/uploads/2018/06/IMG-0920.jpg
az ősi fatemplomok újjáépülnek.
777blog.hu/wp-content/uploads/2018/06/CAM00458-1080x608.jpg
erre a bigott római katolikusok azt mondják, hogy ez ÚJPOGÁNYSÁG. a sajtkészítőket megáldotta jézus a hegyen, de ezeket a NÁCI motorosokat nem. ez világias hit kérdése. hogy lehet ilyesmi, vagy nem lehet. mindenesetre van.

2022.01.07. 15:13:31

@TanBá:
nyírségi görög katolikus motorosok.
www.nyirgorkat.hu/kepek/hirek/index/979.jpg
ez most a lopakodó fasizmus, vagy a kereszségben megtérített népi nacionalisták.
csajok a motoron klub 56-os koszorúzása.
csajokamotoron.hu/wp-content/uploads/2021/10/motoros-koszoruzas-56-tiszafured.jpg
ez a logójuk. már nem annyira szűzmárias.
csajokamotoron.hu/wp-content/uploads/2020/05/cropped-csajokamotoron-logo-180x180.png
na most ez sátáni, vagy micsoda. miről van szó? orbán pénzeli az egyházakat, ahhoz kapcsolódó "civil" közösségeket. és a "csajok a motoron" klub is beáll keresztény közösségbe. a papok megáldják őket.

na most erre lehet mondani, hogy ezt sürgősen meg kell állítani, mert ez lopakodó fasizmus, ettől egy lépés hitleráj. és azt is, hogy a népi nacionalizmus keresztény pacifikációja.

white999 2022.01.07. 19:06:35

@Rodney_2: Kérdés mit értünk konjunktúra alatt. Nem csak Európában van negatív kamat Amerikában is. A kamat pont azért alacsony, hogy ne ott tartsák a pénzt a vállalkozók hanem bizniszbe fektessenek, amit a polgárok majd szépen elfogyasztanak és a jó részük meg megtermeli ezáltal biztosítva a fogyasztói társadalom mókuserekét. Ezen nem tudom mit nem értesz.Ez megy 12 éve. Az ok hogy ez a jövő felélése és nem megy a végtelenségig valamint az is, hogy időnként menetrendszerűen jönni kell a visszakorrigálásnak de attól még a hullám felfele menő részén volt zorbán kormány és covidban sem hagyták visszakorrigálni a gazdaságot a világban, hanem nyomják ezerrel (fedezetlen) hitelből. Talán Kína jobb az éppen becsődölni készülő ingatlan szelektorával, ahol éppen vasba és betonba öntötték a növekedést (a'la Matolcsy)? Akkor nem lesz konjunktúra ha már engedik visszakorrigálni a gazdaságokat, csak azt nem nem konjunktúrának hívják hanem világ gazdasági válságnak, mint 2008-ban.

white999 2022.01.07. 19:17:16

@atomic power 1986DucaDuca: "2002-ben kisebb GDP arányos államadóssággal adta át a kormány a hatalmat, mint amivel 1998-ban átvette!"

Kádgörbe, emelkedni kezdett hála a választások előtti osztogatásnak, mint most.

A gazdasági csoda a forint leértékelésével és a bérből fizetésből élők deviza hitelesek szopatásával következett be. Ok törvényszerű volt, hogy ennek így kell lenni de azért ne csináljuk már úgy, mint ha ez valami világmegváltó sikerstory lenne az embereknek. Nem az üregi nyulak véráldozata volt hanem az embereké. Hiába emelkedik a bér 20%-al ha forint meg romlik 30%-al. Az eu s pénzekről te is diszkréten hallgatsz ami éppen több mint a növekedés üteme. Kvázi úgy csinált az állam 100 forintból 103-at. hogy 4 et kapott az eu-tól a 100 meg addig is megvolt. Hát tényleg beszarok, hogy mekkora teljesítmény.

atomic power 1986DucaDuca 2022.01.07. 21:49:22

@white999:

"Kádgörbe, emelkedni kezdett hála a választások előtti osztogatásnak, mint most."

A balliberális kormány tért le a korábbi növekedési páyáról. Magyarországnak 2003-ig GDP növekedési többlete volt a régiós országok átlagához képest. Innentől kezdve növekedési hátrányba kerültünk. 2006-tól már évente átlagosan 3,3%-os volt a növekedési hátrányunk. Pedig globális konjunktúra, valamint a felzárkózó térségekre jellemző, tőkebeáramlás vezérelte növekedés az egész régiót magával húzta ebben az időszakban.

"Az eu s pénzekről te is diszkréten hallgatsz ami éppen több mint a növekedés üteme. Kvázi úgy csinált az állam 100 forintból 103-at. hogy 4 et kapott az eu-tól a 100 meg addig is megvolt. Hát tényleg beszarok, hogy mekkora teljesítmény."

2010-2020 között az ország nettó uniós támogatása kb. 12.400 milliárd Ft. Az euróban beérkező uniós transzferek az MNB devizatartalékát növelték. A devizatartalék a devizakonvertáláshoz szükséges fedezetet biztosította az állam külső devizaadósságának, és a lakossági devizahitelek forintosításához.

Az önfinanszírozási program (az állam külső devizaadósságának csökkentése) eredményeként az ÁKK-n keresztül a Magyar Állam 2016 júliusáig több mint 9 milliárd euro devizaadósságot fizetett vissza forintban. Ez kb. : 2.900 milliárd Ft.

A devizakonvertáláshoz szükséges jegybanki devizatartalék összege 2014. év nyarára fedezetet nyújtott a kereskedelmi bankok forintosításhoz szükséges mintegy 8 milliárd euró
körüli devizakeresletére. Ez kb.: 2.600 milliárd Ft

Az IMF-EU hitelkeret 2008-2009-2010-ben elköltött része 2700 milliárd Ft.

A kormányzati szektor kamatköltségeit, melyek 3-4-szer nagyobbak voltak, mint a versenytársaké, a PPP beruházásokból fakadó terheket, az önkormányzatok, a MÁV, BKV, Malév, kórházak adósságkonszolidációját, a déli határ védelmi költségei nem is említem!

Tesssék mondani, melyik KKE ország indult 2010-ben ekkora hendikeppel?
Ön nem is érti, vagy nem is képes tisztelni a teljesítményt!

A magyar országkockázati mutató (CDS felárak) alakulása visszaigazolja az országkockázat jelentős csökkenését. Az 5 éves magyar forint és deviza államkötvények CDS felára a 600-700 bázispontot (6-7%-ot) is meghaladta 2008-2009-ben.

Jelenleg ez 100, vagy alacsonyabb.

Míg 2011-ben heti szinten átlagosan 80 darab CDS-megállapodást kötöttek a magyar devizakötvényekre, az elmúlt években (2020, 2021-et is beleértve) csupán átlagosan heti 1-2 megállapodás született. A forgalom volumene is csökkent.
Azaz közel sincs akkora kereskedési aktivitás a magyar CDS piacon, mint 10 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy befektetők derűlátóan értékelik Magyarország kilátásait a válság ellenére is.

alöksz róz 2022.01.07. 22:31:29

@white999: "Kádgörbe" - inkább kádárgörbe.

baalint1 2022.01.12. 18:36:15

Újabb feljemény:
Kedvenc elvtársad bizonyos élelmiszerek árát is hatóságilag befagyasztja. Továbbra is előre a Lenini úton! Kíváncsi leszek, hogy most az a lemez jön, hogy bizonyos esetekben ez indokolt, és nem kell kommunizmust kiáltani, vagy a másik lemez, hogy senki sem lehet tökéletes, de ezek legalább nem segélyt osztogatnak.

G. Nagy László 2022.01.12. 21:48:20

@baalint1: Miért védeném a védhetetlent? Ez nagyon gáz, nincs rá mentség.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2022.01.15. 09:14:31

@G. Nagy László: "Miért védeném a védhetetlent? Ez nagyon gáz, nincs rá mentség. "

Volt már rá példa, hogy valami miatt akkor számodra nincs gond az állami szabályozással, ha a fidesz csinálja:

"A magam részéről utálom, ha belepiszkálnak a piacba, de ha ennek az a vége, hogy a magyar gazdaság és a magyar állampolgár jól jár, akkor nekem kell finomítanom a szabadpiaci gondolkodásomon. "

teveszmek.blog.hu/2021/11/11/_a_kormany_lepattintja_a_piszkos_melot?full_commentlist=1#c41029860

G. Nagy László 2022.01.15. 16:32:18

@stoic79: Légy velem elnéző! Sajnos nem vagyok annyira bölcs, hogy minden kérdésben sziklaszilárdan tudjam az igazságot. Az élet ráadásul sokszor bonyolult. Egy olyan (általam ideálisnak tartott) világban, ahol az adó mértéke minimális, abszolút fel lennék háborodva a CSOK-on és minden egyéb családtámogatási elemen. De a magas adók világában ezt muszáj átértékelni. Hasonló a helyzet a védővámokkal is. Simán el tudom fogadni, ha egy mélyről jövő ország gazdasági szakemberei előadják, hogy a felzárkózásik védik a saját iparukat, s hogy ennek lehet üdvös hatása. De az árstop nem ilyen. Az árstop a legdurvább és legdirektebb beavatkozás, sosem lesz jó vége. Akkor se a berlini lakáspiacon alkalmazzák, s akkor se, ha idehaza.

Ugyanez a helyzet a bérekkel is. Mélyen egyetértek Márki-Zay Péterrel: a minimálbér totál felesleges. (Csak ez a szerencsétlen balfasz erről elfelejtette megkérdezni az övéit. Mind a hat párt, amely mögötte áll, mélyen balos, és hidegrázást kapnak az ilyesmitől...)

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2022.01.15. 16:58:03

@G. Nagy László:

"Egy olyan (általam ideálisnak tartott) világban, ahol az adó mértéke minimális, abszolút fel lennék háborodva a CSOK-on és minden egyéb családtámogatási elemen. De a magas adók világában ezt muszáj átértékelni."

Nem. Hibás állami beavatkozásra nem megoldás egy másik állami beavatkozás, mert ez gyorsan vezet túlméretezett államhoz.

G. Nagy László 2022.01.15. 17:18:23

@stoic79: Ebben eddig sem volt vita köztünk.

2022.01.15. 19:12:05

@stoic79:
a fidesz politikája másról se szól csak arról, hogy alacsonyak legyenek az adók. sőt nulla adó legyen. csak ez az adókedvezmény nem az egyénnek, hanem a gyermekét nevelő családnak jár. és alacsony az adó. a fidesz akárkinek beruházási adókedvezményt ad aki termelő munkahelyet teremt. klasszikus beruházásösztönzés. mondhatnák azt is, hogy liberális gazdaságpolitika. és most 0 az adó a beruházásokra különösen a leszakadó kistérségekben. és ettől ez szociálliberális. csak ehelyett a kultúrkampf van.

Reactor 2023.07.28. 21:07:49

Az állítás, miszerint a Vicctor egy velejéig romlott korrupt hataloméhes laposféreg, teljesen megáll. De ugyanúgy megáll ez bármelyik másik politikusra, de úgy kb. bárkire, akinek elég pénze és hatalma is van hozzá. Tehát nem kell az állítást kimondottan őrá kihegyezni; névbehelyettesítéssel is 100%-ban igaz. A politikus, a nagytőkés, a pénzember stb. névtől, címtől, magasságtól, testsúlykilogrammtól függetlenül is egy legalja irtani való féreg. És az is marad.
süti beállítások módosítása