"Az Orbán-kormány nem húzza ki az elkövetkező négy évet. Rájuk fog omlani az a válság, amit Orbán Viktor maga idézett elő." - jövendölte Facebook-bejelentkezésében Jakab Péter a választás éjszakáján, majd arról beszélt, hogy az ellenzéknek kell átvennie az ország vezetését, amint a népharag elsöpörte a Fidesz-kabinetet... Az ember nem akar hinni a fülének. Még percek sem teltek el azóta, hogy kiderült: Orbánék rommá verték az ellenzéki összefogást. Még alig pár órával vagyunk túl a szavazáson, amikor bőven lett volna tere a Jakab által fantáziált népharagnak. Nem tapasztaltunk ilyet, ahogyan az elmúlt tizenkét esztendőben sohasem. Igazán fura lehet ennyire torz tudattal létezni. Peti, hiszen éppen titeket söpört el a népakarat...

A Jobbik elnöke szemmel láthatóan nem kívánja érzékelni a valóságot. Ahogy az borítékolható volt: Gyurcsánnyal hatalmas egyetértésben Márki-Zayra mutogatnak, mint a bukás egyetlen felelősére. Természetesen MZP is megtette a magáét, ám szó sincs arról, hogy minden rajta ment volna el. És arról sincs szó, hogy a magyar társadalom tökéletesen elégedett volna a regnáló kormányzattal. Ami viszont a Napnál is világosabb: a választópolgárok egyértelműen megüzenték, hogy nem kérnek ebből az összetákolt, szánalmasan inkompetens, semmire sem jó ellenzéki összefogásból. Április harmadikán végképp beigazolódott a régi frázis igazsága: ha valaki Magyarországon kormányt szeretne váltani, annak először az ellenzéket kell leváltania. Vona Gábor ezúttal is perfekt értékelést fogalmazott meg Az ellenzék bukásának öt oka című írásában, melynek mind az öt pontja tökéletes igazság. Külön említést érdemel, amit Jakab Péter személyes felelőssége kapcsán ír: "Nem értette meg, hogy az ő szerepe csupán annyi, hogy hebehurgya akcióival szórakoztassa és fellelkesítse a DK-s néniket, mielőtt leszavaznak a komolyan vehető Dobrev Klárára. Nem az a baj, ha egy politikus csinál karcos, meglepő vagy vicces dolgokat, sőt ez kifejezetten vagány is lehet. A baj akkor van, ha egy politikus teljesítménye ennyiben merül ki." A Jobbik elnöke nem csak ezt nem érti. Videóüzenetében így nyilatkozik: "A hat ellenzéki párt egységét és összefogását meg kell őrizni, és erősíteni kell. Az összefogásnak nincs alternatívája." De Peti, tényleg nem látod, hogy ez sehová sem vezet? Tényleg nem érzékeled, hogy nagyobbat buktatok, mint négy éve? Értem én, hogy nehéz szembenézni saját tévedéseinkkel, de ez már a szándékos vakság minősített esete.

"Azt tudjuk mondani, hogy kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak. És talán még annyit megengedtek nekem, ha azt mondom, úgy tűnik, hogy a magyar baloldal volt Gyuri bácsi életének legrosszabb befektetése..." Ezek nem csupán a legszellemesebb mondatok Orbán győzelmi beszédéből, de egyúttal egészen pontosan kifejezik a lényeget: ezzel a szedett-vedett bandával lehetetlen választást nyerni. Ez az a kijózanító pillanat, amikor a szponzoroknak és az O1G mantrát daráló, indulattól fűtött választóknak muszáj végre belátniuk, hogy a múlt ellenzéke csúfosan megbukott, s aligha érdemes bármiféle jövőbeli bizalomra.

Mindenki tudta, hogy Márki-Zay tökéletes bűnbak lesz választási vereség esetén, azonban illúzió volna azt gondolni, hogy bármely másik kormányfőjelölttel jobb eséllyel szálltak volna ringbe. Fekete-Győr Andrásról soha senki nem hitte el, hogy bármiféle felelős pozíció betöltésére alkalmas. Jakab Péter stílusa köszönőviszonyban sincs azzal a képpel, amely a választópolgárok zömében egy államférfi kapcsán él. Karácsonyt felemésztette a főpolgármesteri szerep, az azzal járó botrányok és kudarcok végeláthatatlan sorozata. Dobrev Klára volt az egyetlen valamirevaló jelölt, akinek elegendő a szürkeállománya és még angolul is beszél, azonban elképesztő társadalmi elutasítottsága a biztos vereséget jelentette volna. (A fene se gondolta volna, hogy MZP is képes ledolgozni magát erre a szintre, vagy még mélyebbre.) Szóval: már amikor felállt ez a mesés ötösfogat, bőven sejthető volt, hogy nincs köztük egyetlen árva jelölt sem, aki győzelemre vihetné ezt az ütött-kopott csapatot.

Liberális demokrataként nem mondhatunk mást: virágozzék minden virág! A különböző politikai pártok - a maguk arculatával, üzeneteivel és képviselőivel - valójában olyan termékek, amelyekről a választási piac mond ítéletet. És természetesen minden olyan politikai csoportosulás legitim, amelyre az állampolgárok - szavazataikkal - igent mondanak. Ez azonban semmiképpen sem az a bazár, ahol a speciális, egyéni igények megjelenhetnek. Ez a tömegtermékek piaca. Itt százezreknek kell megfelelni, így megkerülhetetlen, hogy a választáson induló pártok precízen pozicionálják magukat, megjelenítve valamiféle valós értéket, mely elsősorban rájuk jellemző, ugyanakkor viszonylag széles társadalmi réteget szólít meg. A Mi Hazánk Mozgalom - a választási eredményeket tekintve - meggyőzően képviseli a nemzeti radikalizmust. Erre - érzékelhető módon - tényleges igény mutatkozik. A DK ugyanilyen markánsan képviseli a globalizációt, a nyílt társadalmat, a nyugati progressziót, a magyarság teljes feloldását az európai masszában. (Igaz, hogy ezt az elmúlt évszázadok során nettó hazaárulásnak ítélték volna a világ minden táján, ám ennek nincs sok jelentősége. Ha a nemzet többsége nem akar többé saját országot, az épp olyan legitim akarat, mint a határok és az önrendelkezés megtartása.) Erre az eszmeiségre is van néhány százaléknyi társadalmi fogadókészség. A többi ellenzéki párt azonban - a mindent elhomályosító Orbán-fóbián túl - szinte semmit sem képvisel. A Jobbik által hagyott űrt Toroczkaiék töltik be, Jakabéknak az égvilágon semmi küldetés és jövő sem maradt. Az MSZP szép lassan elfogy, a Párbeszéd soha nem is létezett. A Momentum és az LMP lehettek volna a jövő nagy reménységei, azonban az összefogással tökéletesen beleszürkültek a mezőnybe, s mára nem sok maradt sem az ártatlanságból, sem a fiatalos lendületből, sem a liberális, illetve a zöld pártkarakterből.

2022. április 4-én úgy áll tehát a helyzet, hogy Magyarország politikai palettáján megnyílt egy 25-30%-os rés, amely kiadó, már csak potens jelöltre vár. Pontosan azt látjuk, amit huszonnyolc évvel ezelőtt, amikor Hornék visszatérésével a hazai jobboldal megsemmisült. A Fidesz kiválóan érzékelte ezt a pártpiaci rést, és azonnal élt is a pillanat kínálta lehetőséggel. Most ugyanez a helyzet, csak a másik oldalon. Vajon lesz-e aki felismeri az ebben rejlő, talán soha vissza nem térő lehetőséget? Vajon lesz-e méltó kihívója Orbánnak 2026-ban? Mert abban biztosak lehetünk, hogy se mindent elsöprő népharaggal, sem előrehozott választással nem kell számolnunk a következő esztendők során. Az új kormány simán és zökkenőmentesen kitölti négyéves ciklusát - erre elég komoly tétben fogadnék.