Már a választások előtt is sokan beszéltek arról, hogy nem jó az, ha a Fidesz túlnyeri magát. Még olyanokat is ismerünk, akik csak és kizárólag azért szavaztak a Kétfarkú Kutya Pártra, a Megoldás Mozgalomra, vagy épp Toroczkaiékra, hogy ezzel is akadályozzák Orbánék újabb kétharmadát. Jómagam másként látom. Kifejezetten szurkoltam az elsöprő győzelemnek, mégpedig azért, mert így, és csakis így indulhat el egy régóta esedékes megtisztulási folyamat. Mindenki arról beszél, hogy beteg a hazai társadalom. Mindenki egy élhető Magyarországról papol. Mindenki az árkok betemetéséről álmodozik. Nos, itt a remek alkalom, hogy ennek is nekifogjunk!

Bevallom: életemben először tapasztalom, hogy a magyar baloldal szavazói ébredezni kezdenek. Nem csupán az újabb, immáron negyedik kétharmad az, ami kijózanítóan hat. Nem csupán az a felismerés, hogy a teljes összeborulás pokolian rossz stratégiának bizonyult. De az is világossá vált, hogy ez a magyar valóság. Szó sincs arról, hogy a választási rendszeren, a szavazókörzetek kijelölésén, manipulálásán múlna az ország sorsa, vagy hogy a Fidesz elcsalná a választásokat. Mérő László, aki ellenzéki szavazatszámlálóként egy zempléni településen töltötte a teljes vasárnapot, tegnapelőtti Facebook-posztjában így ír: "Felemelő volt látni, mennyire jól tudtunk kooperálni a szavazatszámláló bizottsággal, a fideszes küldöttekkel is. Legalább húszezer emberben dőlt meg az a mese, amivel a mi pesti agyunk át lett mosva, hogy vidéken sötétség, tudatlanság, agymosás és csalás honol. A Fidesz valóban tarolt vidéken, de nem emiatt, hanem amiatt, mert sokkal jobb volt, mint az ellenzék. És ugyanezért még Budapesten is sikerült sokkal szorosabbá tennie a meccset, mint az pár héttel a választás előtt várható volt." Korrekt és tisztességes beszéd, mely eleddig ritka kincsnek számított az ellenzéki térfélen - a reményem az, hogy innentől ez lesz az uralkodó hangvétel. No de nem értünk még a tanulságok végére. Úgy tűnik, hogy a vidéki szavazók lenézése sem bizonyult nyerőnek: "A magam részéről nem szerettem meg a Fideszt, nem bocsátottam meg az égbekiáltó disznóságait, viszont megszerettem és sok mindenben megértettem azt a vidéki világot, amely nagy többséggel a Fideszre szavazott. És szó sincs arról, hogy vidéken csak a Fidesz médiája látszik." És végül, a legdöbbenetesebb, amit megtapasztalhatott a kormányváltásra voksoló, jóhiszemű szavazópolgár, hogy mit is jelent az összefogás, a bajtársiasság és a felelősségvállalás ezen a térfélen. Mérő így fogalmaz: "A többi párt viselkedésére csak egy apró példa már a választás utánról: az ellenzéki eredményváróról két ember kivételével mindenki elszelelt MZP mellől. Előttem ezentúl nem áll meg egyik olyan párt sem, amelynek a vezetőitől ez kitellett. Így a szememben MZP-n kívül csak Donáth Annának (s így a Momentumnak) és Karácsony Gergelynek (az örök pártnélkülinek) maradt meg a becsülete, ők nem lógtak meg gyáván. A többiek részemről kuka. DK – kuka, Jobbik – kuka, MSZP – kuka, úgy, ahogy vannak. LMP, Párbeszéd, Együtt – á, rajtuk már kikukázni sincs mit."

Hitem szerint - és az azóta eltelt négy nap tapasztalati alapján - április harmadika lehet az ÉBREDÉS NAPJA, amikor minden jóérzésű voksoló ráeszmél végre, hogy Gyurcsánnyal lehetetlen választást nyerni. Ha a hazai politikai pártoknak van egy csöppnyi eszük, és nem csupán a parlamentbe jutás és a szimpla megélhetés a céljuk, úgy Fletót és pártját leprásként kezelik a jövőben. Ugyanez a helyzet a szavazókkal is. Ha továbbra is azt a mantrát erőltetik, hogy Orbánnal szemben akár az ördöggel is összefognának, úgy immáron egészen pontosan láthatják, hová vezet mindez. A szimpla gyűlölködés megmérettetett és könnyűnek találtatott - valós alternatívát, eszmét, programot kell kínálni Orbánnal szemben. Igaz ez a jelöltek személye kapcsán is. Ezúttal tehetségtelenebbnél tehetségtelenebb politikusok gyűltek össze egy akolba, akik ráadásul még egymást is gyűlölik... ez már az induláskor sem ígért sok jót. Muszáj, hogy az ellenzéki szavazókban kialakuljon némi igényesség, mely nem engedi, hogy méltatlanokra voksoljanak. Muszáj, hogy felépüljön egy olyan politikai erő, amelyre akár a magamfajta fideszes is rá merné bízni az országot. Újfent Mérő Lacit idézem: "Ezt a hatalmas erőforrást használhatta volna az ellenzék sokkal hatékonyabban is, ha nem azt a buta mesét kellett volna megcáfolnunk, hogy vidéken agymosott fideszesek elcsalják a szavazást. Erre lett elhasználva az energiánk ahelyett, hogy ezt a sok százmillió forintnyi értéket arra használtuk volna, hogy kitaláljunk egy sok mindenki számára vonzóbb alternatívát Orbánnal szemben."

A katarzisnak azonban nem csupán az ellenzéki oldalon kell megszületnie. Muszáj, hogy a Fidesz is megmutassa végre a legjobb, legszerethetőbb arcát. Mikor máskor, mint most, amikor - belpolitikai szempontból - a lehető legkényelmesebben kormányozhat? "Köszönetet kell mondanom a magyar választópolgároknak, s csak annyit tudok mondani most nekik, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megszolgáljuk a bizalmat, amit ma este tőlük kaptunk." Orbán Viktor győzelmi beszédében megfutotta a kötelező köröket, ugyanakkor üdvös volna, ha mindez nem állna meg a szavak szintjén. Ha az ötödik Fidesz-kabinet úgy szolgálná meg a bizalmat, hogy négy év múlva a most még fintorgók is elégedetten csettintenének. Ha a sok évtizedes árkok betemetésében a kormányoldal is tevékeny részt vállalna. Természetesen nem gondolhatja senki, hogy a hazai közéletbe egyszer csak eljő a teljes béke és harmónia, hogy Vadai Ágnes és Németh Szilárd majd kézen fogva libbennek végig a plurális demokrácia tavaszi mezején, miután virágot tűztek egymás hajába... De a jelen rögvalóságán azért kétségkívül van mit javítani. A zsigeri gyűlölködőket aligha lehet jobb belátásra bírni, ez azonban csupán szűk - és talán egyre szűkebb - kisebbség. A többségre - hitem szerint - lehet hatni. Hogy mivel is?

Itt volna az ideje, hogy Orbán Viktor és a Fidesz végre gesztusokat gyakoroljon. Hogyha akad egy-egy támogatható ellenzéki törvényjavaslat, azt egyetértésben szavazza meg a Ház. Hogyha akad egy-egy olyan alkalom, amikor az ellenzék képes revideálni nézetét, azt a miniszterelnök elismerje. (Orbán még akkor is oltásellenesnek nevezte az ellenzéki pártokat, amikor azok már átvették a kormány álláspontját. Ez a magatartás nem csupán nem elegáns, de szavazatot sem hoz.) Túl a gesztusokon: a kormányzás minőségén is bőven van mit javítani. Az oktatási reform például egyértelmű kudarc - ezt a területet előbb-utóbb muszáj lesz rendbe rakni. Az atyáskodó állam a gazdasági hatékonyságot sem szolgálja megfelelően - lassan ideje engedni, hogy a lehető legtöbb területen a piac vegye át az irányítást. Bár az adóterhek tizenkét éve folyamatosan csökkennek, még mindig túl sok ágazatban dönt az állam helyettünk. Idővel érdemes volna elgondolkodni a kultúra, az élsport, az egyházak, vagy épp a közmédia pénznyelőinek leépítésén. Minél több erőforrás marad az állampolgároknál, annál dinamikusabban mehetünk előre (és nem hátra).

A fene se tudja, hogy mindebből mennyi a tiszta naivitás és mi az, ami ténylegesen valóra válhat. Három dologban azonban egészen biztos vagyok. Először is: ha a jövő ellenzéke felhagy a Jakab Péterre és Szabó Tímeára jellemző arroganciával, gyűlölködéssel és primitív hangvétellel, úgy a fogadjisten is lényegesen barátságosabb lesz. Másodszor: ha a jövő ellenzéke már nem úgy alakítja majd álláspontját minden egyes kérdés kapcsán, hogy az - függetlenül az ország érdekétől és minden racionalitástól - pontosan szembemenjen a Fideszével, úgy talán megvalósulhat, amit konstruktív ellenzéki működésnek nevezünk (csak a gyakorlatban nemigen láttunk még példát még ilyenre). És harmadszor: egy ilyenfajta szerethető, értékek mentén gondolkodó, felelős ellenzék megléte esetén Orbánéknak is muszáj lesz felkötni a gatyájukat. Akkor már nem lesz elég a választási győzelemhez annyi, hogy ők jelentik a kisebbik rosszat. Mert ahogy Schiffer András mondja: "Nem kétharmadnyian szeretik a narancsot, hanem ilyen sokan utálták a moslékot." Tökéletes helyzetértékelés. A jövő már - ha szabad kérnem - ne ilyen legyen!