téveszmék

téveszmék

"Eszeveszett vármegyének bolond az ispánja"

2022. június 26. - G. Nagy László

ispan-varmegye.jpg

 

A Fidesz kedden alaptörvény-módosítást kezdeményezett. A történelmi hagyományokat szem előtt tartva a megyét ennek szellemében vármegyének; a kormánymegbízottat pedig főispánnak neveznénk. Nem meglepő, hogy napok óta ettől hangos a magyar sajtó. Alig három hónapja még az volt a mondás, hogy Magyarország előre megy, nem hátra...

 

Kezdjük mindjárt a lényeggel: amikor értékítéletet alkotunk bármiről, azt három, egymástól jól elkülöníthető síkon tehetjük. A legfelsőbb szféra a morálé. Példának okáért ide tartozik az, amikor egy adórendszert minősítünk. (Vajon szabad-e bárkit bármilyen mértékben megsarcolni azért, hogy a befolyó összegből másokat támogassunk?) A második szint a minőségi kérdéseké. (Vajon érdemes-e elnökké választani egy - mentális állapotát tekintve - nyilvánvalóan alkalmatlan jelöltet?) A harmadik polcon a tisztán ízlésbeli ügyek sorakoznak. Muszáj leszögezni: az egyes titulusok elnevezése ilyen, totálisan jelképes ügy. Sem morális, sem minőségi tekintetben nem állítható, hogy a kormánymegbízott elnevezés jobb, mint a főispán, avagy fordítva. Ez színtisztán ízlés dolga, semmi több. Európa számos országában találunk sok száz éves titulusokat, alapvetően nincs ebben semmi ördögtől való.

 

A baloldali vészmadarak persze kapásból azt károgják: ez már a királyság restaurációjának előszobája. Időutazás a múltba; az arisztokrácia feltámasztása és a nemesi előjogok visszaállítása a következő lépcsőfok... Természetesen szó sincs semmi ilyesmiről, mindazonáltal érdemes egy percre elmerengni e felvetéseken. Az egyetemes morál szemszögéből tekintve csupán egyetlen elfogadható álláspont létezik: törvény előtt minden ember egyenlő. A születéssel - az állampolgárságon túl - nem keletkezhetnek előjogok. A kékvérűeknek járó minden kiváltság épp oly erkölcstelen, mint amikor a progresszívek többletjogokat kívánnak biztosítani a feketéknek, a melegeknek, a transzneműeknek, vagy bármely kisebbségnek, áldozati csoportnak. Nem nehéz belátni, hogy mindazoknak, akik kiállnak a különböző kvóták, pozitív diszkriminációk mellett, nem sok morális alapjuk marad prüszkölni a sötét múltra. 

 

Amikor a Fidesz ehhez hasonló, jelképes .ügyeket dob be a köztudatba, annak mindig legalább négyféle célja lehet.

  • GUMICSONT - "Amíg háborogsz, hogy ispán és vármegye, addig sem inflációról, 400 forintos euróról, megszűnő kórházi osztályokról, felmondó tanárokról, leszerelő rendőröktől beszélsz. Ez a céljuk." - írja Gréczy Zsolt. Kétségtelenül van ebben igazság.
  • SZONDÁZÁS - Egy javaslatból még bármi lehet, érdemes kicsit megszellőztetni a dolgot. Ha még a saját táboron belül is kiveri a biztosítékot, úgy bizonyosan lekerül majd a napirendről.
  • ELVEK ÉS ÉRTÉKEK - Orbán Viktor abszolút pragmatikus politikus. Semmi olyat nem fog meglépni, amit nem muszáj és szavazatvesztéssel jár. A kormányoldal erősen megosztott a múltba révedés terén; létezik egy réteg, mely eszelősen vonzódik a történelmi gyökerekhez és jelképekhez, mások - például Lázár János - sokkal inkább a jövő felé tekintenének. Kétségkívül az fogja eldönteni vitát, hogy melyik irányvonal erősíti és bővíti jobban a szavazótábort. 
  • TROLLKODÁS - "Ha csak annyi történik, hogy a baloldalt alaposan felbosszantjuk ezzel, már megérte..." - hallottuk több kormánypárti megmondóembertől is. Kétségkívül ez is egy szempont...

 

Ami engem illet, jómagam a modernizáció híve vagyok, a múltat a legkevésbé sem sírom vissza. Ezzel együtt is szívesen ízlelgetem a szóban forgó kifejezéseket. A VÁRMEGYE olyan fogalom, amely a tökéletesen neutrális MEGYE megnevezéssel szemben erőt mutat. A VÁR előtag a puszta nosztalgián túl emlékeztet a magyar történelem legfelemelőbb epizódjaira, a nándorfehérvári diadalra, a szigetvári hősökre, vagy épp az egri várvédőkre. Ma is gyakran érezzük azt a régmúltat idéző, kurucos, dacos, macsó attitűdöt, amellyel az ország gazdasági érdekeit, vagy épp a klasszikus európai értékeket igyekszik védelmezni a kormány. Erre a permanens harckészültségre jól rímel a VÁRMEGYE kifejezés, így nekem személy szerint tetszik is. Az ISPÁN megnevezés ugyanakkor nem több béna avíttságnál, ennél fogva aligha fogom a szívembe zárni.

 

Vármegye vagy megye? Főispán vagy kormánymegbízott? Nyilvánvalóan nem sok gyakorlati jelentőséggel bír, miként nevezzük közigazgatási egységeinket és a különböző állami funkciókat. Ettől még izgalmas lehet, hogy mi sül ki mindebből...

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2817866889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez a nevem senki 2022.06.26. 04:01:03

az is
pán jószó
is
pán
csodál
a
tos
vár
megy
e
szint
én

Wildhunt 2022.06.26. 12:11:50

Gumicsont. A ballenzék most is sikeresen hülyét csinál magából, aztán pedig nyugodtan be lehet vezetni pár valóban népszerűtlen rendeletet a gazdaság stabilizálására. Tőlem aztán hívhatnák a megyét countrynak az ispánt meg sheriffnek is, úgysem változtat semmin. A királysággal meg amúgy is csak a DK kemény magját lehet riogatni.

birkamenet 2022.06.26. 19:27:08

@Wildhunt:

Már orbánodat is balellenzéknek nézed te agymosott NER cseléd? Ugyani csak ő csinált hülyét magából. Na meg belőletek a kétmillió agymosott birkájából.

erol 2022.06.26. 20:36:14

Szerintem az ellenzék nem dühös emiatt, hanem nevetségesnek tartja, nem ugyanaz.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ А GYÚRCSÁÁNY!2 2022.06.26. 22:39:31

@Wildhunt: Szóval így kell kormányozni, hogy átverik a népet miközben meghúzzák a nadrágszíjat. Értjük.
Közben az államadósság 43 585,54 milliárd HUF. Mennyi volt amikor Bajnai átadta a kormányzást? 19900 milliárd? Közben még 3000 milliárd manyupnak is lába kelt?

birkamenet 2022.06.26. 23:48:14

@Wildhunt:

Rátok kétharmadnyi szellemi fogyatékos fidernyákra már évek óta csak röhögni járok be.

Ekrü 2022.06.26. 23:59:49

Míg az ellenzék a vármegyékkel volt elfoglalva, addig a Fidesz a 4 budapesti választásból behúzott 3-at. Akárhogy is nézem ez biza 4/3. :))))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.06.27. 03:59:24

A lényeg: a ballibák gágognak. Ez jár nekik. Mi meg röhögünk rajtuk.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ А GYÚRCSÁÁNY!2 2022.06.27. 07:12:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Donyeckben és Luhanszkban lajtoskocsiról osztják az ivóvizet, és a sorban álló, hadköteles korú férfiakat a milíciák autói összeszedik, besorozzák.

G. Nagy László 2022.06.27. 07:35:09

@főispán: Az ukrán helyzet miként kapcsolódik mindehhez?

neminiteneri 2022.06.27. 09:22:41

@Ekrü: a matek nem erőssége egy fideszbirkának, de segítek: 4-ből 3 az 75% azaz háromnegyed, nem négyharmad

nemecsekerno_007 2022.06.27. 10:24:04

@Ekrü: Jaja :))))))))))6
A Patás még ebben is segít nekik.

ulpius66 2022.06.27. 10:34:30

Szerintem meg a ballibsiknek azt a törvényjavaslatot kéne beterjeszteniük, hogy jöjjön vissza az "elvtárs" megszólítás és a kormánymegbízott helyett a "MEGYEI PÁRTTITKÁR" VAGY A "MEGYEI TANÁCSELNÖK" megnevezés!

ulpius66 2022.06.27. 10:40:10

Alig 80 évet kell visszamenni a magyar történelemben, és máris találunk egy nekem is tetsző vármegye beosztást!!!

A MAGYAR KIRÁLYSÁG VÁRMEGYÉI 1941-1944 KÖZÖTT:

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zigazgat%C3%A1silag_egyel%C5%91re_egyes%C3%ADtett_v%C3%A1rmegye#/media/F%C3%A1jl:Kingdom_of_Hungary_1944_44_Varmegye.png

Wildhunt 2022.06.27. 12:43:33

@főispán: Úrfi úrfi, mivé lettél? Az egyik legértelmesebb balos kommentelőből elsüllyedtél Matyi mellé...

padlogaz 2022.06.27. 13:14:46

@főispán: "...Közben az államadósság 43 585,54 milliárd HUF. Mennyi volt amikor Bajnai átadta a kormányzást? 19900 milliárd? Közben még 3000 milliárd manyupnak is lába kelt?..."
az államadósság mértékét GDP arányosan érdemes nézni, ez magyarországon 2010-ben 80% volt, 2020-ban 80,1%, és ezzel lényegesen javítjuk az EU átlagát :-), ami 2010-ben 80,4% volt, 2020-ban viszont 90,1% (!).
www.ksh.hu/ffi/4-5.html

Depper 2022.06.27. 16:07:05

“Időutazás a múltba“ Két forint a forró lángos, éljen soká Kádár János!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.06.27. 16:45:41

"Vajon szabad-e bárkit bármilyen mértékben megsarcolni azért, hogy a befolyó összegből másokat támogassunk?"

Például befagyasztjuk, sőt, lefoglaljuk oroszok vagyonát, és odaadjuk az ukránoknak segélyként... :-]

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.06.27. 16:49:37

"Nem nehéz belátni, hogy mindazoknak, akik kiállnak a különböző kvóták, pozitív diszkriminációk mellett, nem sok morális alapjuk marad prüszkölni a sötét múltra."

Köszönöm.

Egyébként: mind a vármegye, mind a főispán fölösleges változtatás. Remélem, hogy csak elszórakoznak az ötlettel, és nem nem gondolják komolyan. Baj nem lenne belőle, de bosszúság épp elég.

Wildhunt 2022.06.27. 17:37:04

@Androsz: pedig megléphetnék. A kommentelők felét azonnal megütné a guta.

IdomitottFoka 2022.06.27. 17:58:34

Egy kissé elkéstél a poszttal, Szellő már kihozta a helyzetből, amit lehet.

IdomitottFoka 2022.06.27. 18:00:45

@padlogaz: hát ja, közben elinflálták a forintot. miközben évekig 1% alatt volt az alapkamat.

midnightcoder2 2022.06.28. 08:51:06

@birkamenet: "Már orbánodat is balellenzéknek nézed te agymosott NER cseléd? Ugyani csak ő csinált hülyét magából. "

Rád tényleg igaz, hogy nomen est omen. Wildhunt pont azt mondta ami az igazság: ez egy gumicsont. Amin remekül el lehet rágódni, miközben a valós problémákkal nem foglalkozik az istenadta nép, élükön a balfékekkel. Mert hogy a főispán a lényeg, és nem a megszorítások. És igen, ez muníciót ad annak a pár ezer DK-s hülyének akik gondoskodnak arról, hogy Orbán király 30 év múlva is hatalmon legyen.

midnightcoder2 2022.06.28. 08:52:21

@Androsz: "Például befagyasztjuk, sőt, lefoglaljuk oroszok vagyonát, és odaadjuk az ukránoknak segélyként"

Igen. Ezzel kapcsolatban persze felvetődik az a kérdés is, hogy az az ország ami ilyet csinál, az vajon jogállam?

Wildhunt 2022.06.28. 09:10:44

@midnightcoder2: háborúban igen. Az ellenség vagyonának lefoglalása bevett szokás.

G. Nagy László 2022.06.28. 10:35:54

@Wildhunt: "Az ellenség vagyonának lefoglalása bevett szokás."

Csakhogy kit tekintesz ellenségnek? Tegyük fel, hogy Orbán király fehér lován megtámadja valamelyik szomszéd országot, erre befagyasztják Niedermüller Péter Londonban élő gyerekének a vagyonát. Az érintett közben úgy utálja Viktort, a nemzetét, a teljes magyarságot, mint a szart. Még a himnusz alatt sem áll fel. Csak pechje van, mert magyarnak született. Ő ekkor is tapsolni fog a brüsszeli elit idiótáinak és az általuk kreált eljárásnak?

Wildhunt 2022.06.28. 10:42:00

@G. Nagy László: én senkit. Akinek hatalma van, az dönti el ki az ellenség - vagy hogy hány fokra fűtheted fel a lakásod. Ha hajlandó vagy elfogadni hogy ez a diktatúra (függetlenül attól, hogy minek hazudják az itt perceken belül megjelenő bérkommentelők is), akkor nem kell csodálkoznod sem rajta.

grundigg 2022.06.28. 12:16:33

@G. Nagy László:

Az EU szankiós listájára senki sem került fel pusztán azon az alapon, hogy orosz állampolgár, vagy hogy az apja Putyin-ellenes politikus. A példád ostobaság.

A szankciókról a tagállamok képviselői döntenek egyhangúsággal. Tehát szerinted Orbán Viktor is "a brüsszeli elit idiótái" közé tartozik.

A tagállamok megállapodásában felsorolt személyeket tehát Magyarország is szankcionálja. Aki szerint jogállamban ilyen nincs, az vonja le a következtetést Magyarországra nézve, pacsizzon le Niedermüller Péterrel, és tartsa a tenyerét, Varga Judit már suhogtatja a vonalzót.

És jegyezzük meg újra és újra: ezen a liberális blogon, ahol az a filozófiai kérdés, hogy "Vajon szabad-e bárkit bármilyen mértékben megsarcolni azért, hogy a befolyó összegből másokat támogassunk?" nem téma pl. az "extraprofitra" rendeletben(!!!) kivetett adó, a hatósági árak és a gazdaság folyamatos politikai megerőszakolása, ellenben azon megy a vekengés, hogy az Európában területszerző háborút indító diktátor embereinek befagyasztják a vagyonát. (Persze nem Orbán Viktor, ő ott se volt. Az idióta brüsszeli elit.) A problémád tehát nem elvi, a problémád, hogy nem borul mindenki térdre Putyin elvtárs előtt.

midnightcoder2 2022.06.28. 12:29:48

@Wildhunt: Nem tudok arról, hogy az ukránokon kívül bárki hadban állna az oroszokkal. Ha ilyet mondanál az érintett országok diplomatáinak, sikítva tiltakoznának.

midnightcoder2 2022.06.28. 12:31:37

@Wildhunt: "Ha hajlandó vagy elfogadni hogy ez a diktatúra (függetlenül attól, hogy minek hazudják az itt perceken belül megjelenő bérkommentelők is), akkor nem kell csodálkoznod sem rajta. "

Értem. Akkor ezek szerint az európában lévő kínai, arab, török befektetések sincsenek biztonságban? Mert hogy Pl. Szaud-Arábiához képest Putyin a demokrácia bajnoka.

G. Nagy László 2022.06.28. 13:16:23

@grundigg:

1. "A szankciókról a tagállamok képviselői döntenek egyhangúsággal. Tehát szerinted Orbán Viktor is "a brüsszeli elit idiótái" közé tartozik."

A magyar kormány számos érintettje százszor kifejtette, hogy a szankciók csaknem mindegyikét értelmetlennek és idiótaságnak tartja. ennek ellenére sok mindent valóban megszavaztunk, pont azért, hogy a vétó értékes munícióját megtartsuk a fajsúlyos ügyekre.

2. "nem téma pl. az "extraprofitra" rendeletben(!!!) kivetett adó, a hatósági árak"

Nem várhatom el, hogy minden posztomat olvasd el, de igyekszem kerülni, hogy ismételjem magam. A kedvedért leszögezem itt és most századszorra is: Nincs olyan, hogy extraprofit, bármit is mondanak a kormányközeli hangok. Ez egy marxista frázis, semmi köze a közgazdaságtanhoz, engem is kurvára idegesít. A hatósági árakkal sem értek egyet. Több mint két éve megírtam:

teveszmek.blog.hu/2020/04/12/_a_tulzo_arazas_tisztessegtelen

Wildhunt 2022.06.28. 13:16:57

@midnightcoder2: pontosan erről van szó. Mostantól semmilyen befektetés nincs sehol biztonságban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.06.28. 13:19:19

@Wildhunt: "háborúban igen. Az ellenség vagyonának lefoglalása bevett szokás."

Talán Amerika vagy az EU valamelyik országa háborúban áll az oroszokkal? Mert ha csak kibicként beavatkozik olyan konfliktusba, amely nem az övé, akkor azt hogyan kell magyarázni?

"Ha hajlandó vagy elfogadni hogy ez a diktatúra"

A diktatúra fogalma nincs semmilyen nemzetközi jogi egyezményben leírva, hanem önkényesen kimondható minősítés, amit önkényesen szokás is hol erre, hol arra a kormányra odabiggyeszteni. Az lenne a jogállami demokratikus európai módszer, hogy valamelyik országra rámondom, hogy te diktatúra vagy, ezért én elvehetem a te pénzedet? Tényleg nem érzed, hogy ez mennyire fals megközelítés? Ilyet háborúban meg lehet tenni, de csak ott, mert egyébként ez háborús ok. Ha a diktatúraság olyan tűrhetetlen és olyan kézenfekvő ok a pénz elrablására, akkor ezt a jövőben meg fogják tenni a többi, még veszélyesebb diktatúrával is? Mert nem Oroszország a legrosszabb diktatúra. Ez KALÓZKODÁS. Számítsunk egy csak ebből kialakuló világháborúra, közönséges kalózkodás miatt?

Wildhunt 2022.06.28. 13:44:48

@Androsz: ha te aszerint alakítod a világképed hogy az USA, Oroszország, Németország hivatalosan mit mond, akkor szerintem vár még rád néhány meglepetés. Az meg hogy a modern média mit hogy nevez engem teljesen hidegen hagy. Mondok egy érdekességet: Oroszországban leélheted úgy az életed, hogy semmilyen kapcsolatba nem kell kerülnöd az állammal. Próbáld meg ezt az EU-ban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.06.28. 19:11:48

Érdekes, hogy ott vannak előtted a kirakós darabjai és nem rakod össze őket.
- A Kossuth teret visszaállította az 1944-es állapotába.
- Felköltözött a várba.
- A Legfelsőbb Bíróságot átnevezte Kúriává, ami a királyi udvari bíróságot jelenti.
- Az ország nevéből törölte a köztársaság nevet.

Egyébként ez az egész rosszabb annál, hogy királyság meg ilyesmi. Ez egy félig nevetséges, félig szánalmas nosztalgia (a Horthy-korszak iránt). Egy romantikus kapaszkodás egy dicsőségesnek gondolt, bár abban a formájában soha nem létezett múltba. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy a nosztalgiából ritkán sül ki bármi előremutató dolog. Arra ösztönzi az embert, hogy megpróbálja újra azt, ami egyszer működött az akkori körülmények között, csak épp most teljesen mások a körülmények.
Anno Mussolini is fejébe vette, hogy visszaállítja a Római Birodalmat, csak épp azt felejtette el, hogy azóta eltelt két évezred és sok minden megváltozott. Ha ma mongolok nekiindulnának leigázni Eurázsiát kb. 100 km-ig jutnának.

A vármegye kifejezés nem erőt sugároz, hanem anakronizmust. A vármegyeség lényege, hogy a vár a központja. A várak azonban a tűzfegyverek elterjedésével először elvesztették a katonai jelentőségüket, majd a feudalizmus bomlásával az adminisztratív központ jellegüket is. A nagy részük már amúgy csak rom formájában létezik.
Igazság szerint a kifejezés már 1920-ban is anakronisztikus volt és ezen nem változtat, hogy sok más országnak is vannak hasonlóan idejétmúlt intézményei (szokott is gondjuk lenni belőle mellesleg).

G. Nagy László 2022.06.29. 00:17:04

@Lord_Valdez:

"Anno Mussolini is fejébe vette, hogy visszaállítja a Római Birodalmat"

Mussolini egy büdös komcsi volt, aki a vöröset barnára festve kitalált egy beteg és embertelen rendszert, illetve összeállt Hitlerrel. Minden hibát elkövetett, amit ember csak elkövethet, a Római Birodalom iránti nosztalgiája volt a legapróbb ezek közül.

"Ezzel az a legnagyobb baj, hogy a nosztalgiából ritkán sül ki bármi előremutató dolog"

Ez egy totálisan megalapozatlan kinyilatkoztatás. A dolgok értékét nem az dönti el, hogy valami régi, avagy új. Hanem hogy használható, vagy sem. Ha a régi csajom jobb, mint az új, a nosztalgia helyénvaló, sőt a visszatáncolás is áldásos lehet.

"A vármegye kifejezés nem erőt sugároz, hanem anakronizmust."

Értem, hogy neked nem, de másnak talán igen. Ezek szimpla érzelmi töltetek, fogadjuk el, hogy sokféleképpen reagálunk ugyanarra a jelenségre, kifejezésre. Egy vega is másképp néz egy sztékre, mint jómagam...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.06.29. 07:16:54

@G. Nagy László:
Általában oka van annak, hogy valami elmúlt. Amikor nosztalgiát érzel, akkor megszűröd az emlékeket és csak a jó részekre emlékszel. Amikor vágysz vissza az exedhez, akkor jó eséllyel nem jut eszedbe, hogy valami oka volt annak, hogy szétmentetek. Valami nem működött már akkor se.
Arról nem is beszélve, hogy azóta mind a ketten változtatok. Ha újra össze is jönnétek, akkor se lenne ugyanaz. Nincs nagy esélye, hogy másodjára jobban fog elsülni.

G. Nagy László 2022.06.29. 09:20:29

@Lord_Valdez:

"Nincs nagy esélye, hogy másodjára jobban fog elsülni. "

Én ezt elfogadom, mindazonáltal két kiegészítést mindenképpen tennék.

1. Ami a párkapcsolatokat illeti: elég sok olyan barátom van, akik fiatalon szakítottak a tartós barátnőjükkel, majd egy-lét hónap, vagy év után visszatáncoltak, összeházasodtak és azóta is - húsz-harminc éve - együtt vannak. Létezik, vagy létezhet az útkeresésnek egy ilyen "tékozló fiús" szakasza, amikor beleszagolsz a világba, és rájössz, hogy sehol sem jobb és visszatérsz a kikötődbe.

2. A hazai közéleti viszonyokat nem az effajta, önkéntes útkeresés jellemzi. Két világháború és pár évtized szocialista diktatúra térítette le az országot a saját útjáról. Itt minden visszatáncolásnak lehet értelmes és megfontolandó alapja. Mondom ezt úgy, hogy a magam részéről - Lázár Jánossal egyetértve - a modernizáció hívének vallom magam.

IdomitottFoka 2022.06.29. 11:38:57

@G. Nagy László: A két vh az ország saját útja volt. Egyikbe sem védekező félként keveredtünk bele. És az útkeresés elég ritkán jó úgy h azt az utat nézzük amin idejutottunk.

G. Nagy László 2022.06.29. 11:47:47

@IdomitottFoka: Ez nem ilyen egyszerű. Természetesen van felelősségünk mindkét esetben, de valójában kurvára nem akartunk háborúzni. Tisza István volt az EGYETLEN a Monarchia minisztertanácsában, aki hosszú ideig következetesen a béke mellett érvelt.

Amit muszáj látnod: a mai Magyarországon a jobboldali politikusok - szemben a rettentően tudatlan ellenzékiekkel - meglehetősen jól ismerik a történelmet. Ez az intellektuális különbség nem csupán arra jó, hogy vonzóbbak a választók szemében, de arra is, hogy pontosan ismerik a múlt hibáit. Orbán nem véletlenül fekete bárány az EU-ban: egyszerűen nem hagyja, hogy olyan faszságokba belerángassák az országot, mint amikbe a múlt században többször is. Pont Orbán és a Fidesz-kormány a biztosíték arra, hogy ugyanezeket a tragikus lépéseket ne kövessük el többé.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.06.29. 21:05:22

@G. Nagy László:
Nem arról beszélek, amikor elbizonytalanodtok egy kis időre, hanem amikor komolyan véget vettek a szenvedésnek. Nem hiszem, hogy sok példát tudnál arra, hogy sok év nyűglődés után pár hónap, vagy év szünet után beállt volna a harmónia.

Csakhogy a két világháború közti berendezkedésnek már akkor se voltak meg az alapjai. Például a vitézi rend gyakorlatilag egy lovagrend silány utánzata volt. Totálisan diszfunkcionális volt, mivel már nem léteztek feudumok, amiket osztani lehetett volna...

Erősen vitatnám azt, hogy a magyar jobboldali politikus ismernék a történelmet. Amit ők ismernek az nem a történelem, hanem egy romantikus mese történelmi alakokkal. Az a rossz hírem, hogy ennek köze nincs ahhoz, ami tényleg történt.

Magyarországot nem kellett belerángatni a faszságokba. Mentünk mi magunktól is. Nehogy azt hidd, hogy kétszer kellett mondani, hogy menjünk háborúba Szerbia ellen. Az egész ország dalolva vett részt benne. Csak akkor kezdett el kijózanodni az ország, amikor már nagy lett a nélkülözés.
A második világháborúba se Hitler akarta, hogy belépjünk. Azt mi akartuk, mert azt hittük, hogy mi is vagyunk olyan jók, mint a románok és majd megmutatjuk a ruszkiknak. Aztán hamar kiderült, hogy a nagy büszkeségeink, mint Nimród tankok ellen szart sem ér.

Orbán azért fekete bárány, mert úgy viselkedik, mint a rossz szomszéd, aki időnként lelejmol. Máskor feljelent. Megint máskor a hátad mögött ármánykodik és pletykál. Mindenki a háta közepére kívánja, de nem lehet tőle megszabadulni.

Ha abban reménykedsz, hogy Orbán fogja megvédeni az országot a faszságoktól, akkor nagyot fogsz csalódni, amikor majd ki kell fizetni a 2036-s olimpia árát.

IdomitottFoka 2022.06.29. 22:01:09

@G. Nagy László: "a jobboldali politikusok - szemben a rettentően tudatlan ellenzékiekkel - meglehetősen jól ismerik a történelmet"

Mégis melyikre gondolsz, lalira?

IdomitottFoka 2022.06.29. 22:04:37

@G. Nagy László: "Orbán nem véletlenül fekete bárány az EU-ban" Hát tényleg nem. De az okairól nem értünk egyet, mert senkise azért utálja az EUban, mert a békéről papol.

G. Nagy László 2022.06.29. 22:19:06

@Lord_Valdez:

"Magyarországot nem kellett belerángatni a faszságokba. Mentünk mi magunktól is. Nehogy azt hidd, hogy kétszer kellett mondani, hogy menjünk háborúba Szerbia ellen."

Ennek azért olvass utána, elég jól dokumentált a sztori. Tisza levelei az uralkodónak, felszólalásai a magyar parlamentben, stb. Elkötelezett békepártiság, 100%-ban. Semmilyen érdekünk nem fűződött az I. világháború kirobbanásához, de Szerbia megtámadásához sem. A nagyhatalmak undorító játéka volt az is, pont ugyanúgy, mint ahogy ma is játsszák, most épp Ukrajnában. Mi voltunk a józanság szigete akkor is; valódi nemzettragédia, hogy Tisza nem volt képes kitartani a végsőkig.

Wildhunt 2022.06.29. 22:49:14

@G. Nagy László: plusz talán ez volt az egyetlen kérdés amiben Tisza és a hiperprigresszív Ady egyetértett.

G. Nagy László 2022.06.29. 22:55:44

@Wildhunt: Én csak azt nem értem, hogy Valdez, aki az egyik legműveltebb és legértelmesebb kommentelő, s gyanítom, hogy ismeri is történelmünk ezen fejezetét, miért szeretne más képet festeni az adott korról. Tényleg nem megy a fejembe. (A fejem teszem rá, hogy nincs benne sem rosszindulat, sem tisztességtelenség.)

Wildhunt 2022.06.29. 23:38:54

@G. Nagy László: lásd saját cikkedet a baloldaliságról. Nekem kifejezetten furcsa az, hogy velük sokkal kevesebb közös pontod van mint velem. Te meg én elméletben ellentétes világnézetet vallunk magunkénak, de nagyon hasonló társadalmat tartunk kívánatosnak. Az általuk istenített progresszivizmustól pedig kb egyformán irtózunk. Ráadásul hasonló okokból.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.06.30. 07:50:45

@G. Nagy László:
Az, hogy a "nagyhatalmak játéka volt" egy nagyon kényelmes önfelmentés. Nekünk semmi közünk hozzá, mi csak áldozatok voltunk. Erre mondom, hogy ez nem történelem. Történelem az, ahogyan történtek a dolgok.

Tisza nagyjából egyedül volt ezzel. Az egész ország üdvrivalgásban tört ki, hogy végre megmutatjuk a szerbeknek, hogy hol a helyük. Nézd meg a korabeli sajtót. A háború eleinte baromi népszerű volt. (sőt, sokan még 18-ban is hittek abban, hogy meg lehet nyerni, de az értelmesebbek már rég tudták, hogy erre rábasztunk)
Azt felejted el, hogy Ferenc Ferdinánd magyar trónörökös is volt. A meggyilkolása és utána annak flegma kezelése Magyarország számára is arculköpés volt. Ha ezt az ország tűri, akkor minden tekintélyét elveszíti.

Senki se akarta a kirobbantani az első világháborút. Csak Szerbiát akarta elpicsázni. Hogy erre ugranak az oroszok? Arra meg a németek. Arra meg a franciák. A britek azt nem fogják hagyni, hogy Belgiumot bántsák. Az USA attól akad majd ki, hogy Németország Mexikót akarja felbujtani stb.. Hát, ezzel senki se számolt. Arra számítottak, hogy Románia kihasználja majd az alkalmat, de arra, ami végül történt, arra nem.

G. Nagy László 2022.06.30. 08:11:55

@Lord_Valdez: Ez így már jóval árnyaltabb és meg is felel a valóságnak.

Most helyettesítsd be a jelen szereplőit a száz évvel ezelőtti jelenetbe! Tisztán látszik, hogy Tisza karakterét Orbán hozza. Tisztán látszik az is, hogy a nagyhatalmak épp olyan felelőtlenek, mint akkortájt. Annyi csupán a szerencsénk, hogy az ország többsége elég józan ahhoz, hogy a felelősségteljes politizálást támogassa.

Őszintén hiszem, hogy a diplomácia és az asszertív kommunikáció egyet jelent. Mindegyikünknek el kéne sajátítani. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása olyan provokáció volt, amelyre lettek volna egyéb, határozott, de békés válaszreakciók is. A háborúsdi az ötévesek szintje. De nézd meg a két világháború közti magyarságot is: a területi revízióért sokan az életüket adták volna. Ma nem találsz ilyen idiótát. Tény, hogy fejlődünk, és egyre érettebben gondolkodunk. (A tragikus az, ami nyugaton történik: visszafejlődés a kisgyermek mentális szintjére. Bár látva a FINA legutóbbi, 70%-os többséggel hozott döntését, úgy tűnik, nem veszett még el a világ, vannak még józan felnőttek rajtunk kívül is.)

2022.06.30. 09:07:50

tisza történelmi felelőssége elsősorban az, hogy nem verte szét budapesten a magyarellenes népelemeket. ahogyan orbán történelmi felelőssége is az, hogy nem verte szét magyarellenesek intézményeit és elvesztette a fővárost.

2022.06.30. 09:36:00

vegyük az ep választást. 21 képviselői hely van. ami azt jelenti, hogy cca. 0.5 millió főre jut 1 képviselő.

budapest és pest megye egy elektori körzet. 6 képviselővel. amerikai mintára a győztes mindent visz alapon jutnak be. ezt vélhetően az ellenzék is támogatja, amelyik amerikai egyesült államokat akar. ezt az amerikai demokrata párt se ellenezheti. hiszen őket tekintjük a fővárosiasodásban (a kapitalizációban) mintának.

és 15 vidéki képviselői hely. 18 megye marad. abból a legkisebbeket össze kell vonni. heves-nógrád, tolna-baranya, vas-zala megyék. vagy vármegyék. 15 elektori körzet. ez meg ugye brit minta. ennél nyugatosabb választási rendszer nincsen.

és így a fidesznek esélye van 21:0-ra nyerni. az ellenzéki pártok ep képviseletét teljes egészében felszámolni. mondván, hogy idővel létrejöhet egy új európa párt. csak nem ezekkel a nímandokkal. orbán az ep választást 13:8-ra akarja megnyerni. abból értelmetlen viták lesznek. 21:0-ra kell nyerni ahhoz, hogy az ország a külpolitikában egységet tudjon felmutatni.

2022.06.30. 10:14:48

@Lord_Valdez:
valóban ez a probléma. hogy csak szimbolikus politika folyik a fővárosban.

orbán nem hozta létre a szent istván kormányzati kerületet. úgy, hogy az közigazgatási értelemben a pest-buda, a nyugat-magyarországi főegyházmegye alá van beosztva. és nem mondta azt a hogyishívjákoknak, hogy ehhez lehet csatlakozni errefelé. a libertárius keresztségben. vagy nem csatlakozni. ha ez a magyar főváros nem elég nyugatos, akkor lehet menni bécsbe. vagy berlinbe. ott olyan rendesek. és lehet választást nyerni. alkotmányos többséget szerezni a szent istván kormányzati kerületet és pest-budát, a nyugat-magyarországi főegyházmegyét felszámolni. arra is van mód.

erzsébetvárosban, lipótvárosban, terézvárosban, józsefvárosban akar versenyezni. és nem azt mondja, hogy van a szent istván kormányzati kerület. és v naszályi márta budavárban lehet főétekfogómester. steward vagy stewardess. nagyon nyugatos ez is. és repülhet. budavár a középponti állam. és annak kormányzója van. külön polgármestere nincsen. az pest-budának vannak polgárai, akik a szent korona alattvalói a nyugat-magyarországi főegyházmegyében.

és akinek ez nem tetszik az vagy választást nyer alkotmányos többséggel és akkor ezt éppenséggel felszámolhatja, vagy költözzön bécsbe, vagy berlinbe.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.07.01. 08:27:08

@G. Nagy László:
Tisza is egy mélységesen autoriter vezető volt, ennyiben feltétlen hozza.
Javaslom a következő téveszmének, hogy vannak háborúpárti és békepárti emberek.
A válasz: nincsenek. Mindenki békét akar, még Putyin is. A különbség abban van, hogy milyen feltételek mellett akarják.
Putyin azt akarja, hogy Ukrajna legyen a leendő Orosz Birodalom része, de minimum csatlósa.
A Nyugat meg azt, hogy Oroszország térjen vissza a háború előtti határaihoz, de még jobb lenne, ha a 2014 előttiekhez tenné.
Ilyen körülmények között értelmetlen arról beszélni, hogy mi a felelősségteljes politizálás. Ha azt mondod, hogy rögzítsük a pillanatnyi status quo-t, az sem az. Ez lényegében azt üzenné a világnak, hogy "ha elég erőszakos vagy, akkor neked szabad". És értem, hogy atomhatalom, de gondolj bele, hogy mi lenne az üzenete annak, hogy "atombombád van, tehát szabad". Csak szólok, hogy Kína, India, Pakisztán és Észak-Korea is az. Izrael szerintem nem az. Izraelről feltételezik, hogy az, amit ő soha nem kommentál. Szerintem nekik baromi kényelmes, hogy mindenki úgy kezeli őket, mintha azok lennének, a velejáró macera nélkül.
Szerinted mennyire vezet békéhez, ha Észak-Koreát, vagy Pakisztánt bátorítjuk a katonai megoldásra?

A Monarchia is békésen próbálkozott először, egy teljes hónapon át a diplomácia dolgozott, csak a szerbek nem mutattak kooperációs hajlandóságot.

Mi még gyerekebbek vagyunk, ha úgy vesszük. Mi még a probléma létezésének felfogásáig se jutottunk el. Nem azért utasítunk el a témában bármit, mert megértettük, végiggondoltuk, hanem mert már a kérdést se értettük. A magyar emberek túlnyomó többsége a transzszexualitásról körülbelül annyit tud, hogy létezik shemale pornó, meg hogy hallotta már azt a szót, hogy hermafrodita. Ha csinálnál egy felmérést, akkor 99%-uk 5 értelmes mondatot nem tudna összeszedni a témában.
A képmutatásról nem is beszélve. Az egyik transzi ismerősömnek 3 olyan facebook ismerőse van, akkor a facebookon köpi az epét rájuk, de privátban bepróbálkozott...

Glokta 2022.07.01. 10:55:51

@Lord_Valdez: Egyetértek, ez szimpla nosztalgia, és semmi haszna és igazolása nincs az átnevezésnek a szavazótábor radikális részének szimbolikus kiszolgálásán túl (bár ha meg akarják tartani ezt a szavazóréteget, akkor inkább így tegyék meg, mint fizikai cselekvésekkel).

Ráadásul a 'kormánymegbízott' és a 'megye' az átlagember számára könnyebben érthető és ismert, mint a 'főispán' (szerintem a lakosság jelentős részének nincsen meg a történelmi tudása ahhoz, hogy tudja ez mit jelent) és a 'vármegye'.

Viszont Tiszával kapcsolatban G. Nagy Lászlónak igaza van. Az most lényegtelen, hogy mennyire volt autoriter vezető, a tragikus az, hogy ő volt az, aki leginkább hajlandóságot mutatott arra, hogy kimaradjon egy potentenciálisan katasztrofális háborúból (amiből a Monarchia - szemben a németekkel - sokkal többet veszíthetett, mint nyerhetett), de mivel mindenki más ragaszkodott hozzá, ezért arcát adta hozzá és a végén ő vállalta (és vitte el) a felelősséget az egészért.
(Bár - és érdekes, hogy erről senki nem beszél - a háború fő felelősei valójában az oroszok voltak)

"Ilyen körülmények között értelmetlen arról beszélni, hogy mi a felelősségteljes politizálás. Ha azt mondod, hogy rögzítsük a pillanatnyi status quo-t, az sem az. Ez lényegében azt üzenné a világnak, hogy "ha elég erőszakos vagy, akkor neked szabad"."
Mondjuk nem indítani háborút gyakorlatilag semmilyen körülmények között, mert a néped nagy részének csak rosszabb lesz tőle? Az teljesen más, ha egy másik ország indít fegyveres agressziót ellened vagy egy szövetséged ellen.

alöksz róz 2022.07.01. 18:31:45

@Lord_Valdez: "vannak háborúpárti és békepárti emberek.
A válasz: nincsenek. Mindenki békét akar" - ez jó nagy butaság.
egy csomóan szeretik a háborúzást.
vannak akik anyagi érdekből akarnak másokat háborúztatni, pl fegyver- és mindenféle haditechnikai gyártók.
rengetegen vannak a simán csak militáns faszkalapok, főleg a két (régi) katonai nagyhatalom polgárai között.
meg ott van a metszet, a viszkető tenyerű tábornokok.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.07.02. 09:26:39

@Glokta:
Tiszához azért hozzátartozik, hogy ő is csak előtte ellenezte a háborút, utána beállt a támogatók közé. Illetve sokan azért gyűlölték, mert őt hibáztatták több kiszállási lehetőség elmulasztásáért. Hogy mennyire jogosan, az másodlagos.

A háború már elindult, ezért ez a kérdés már nem aktuális. De úgy általánosságban minden vezető tudja, hogy egy jobb dolog van egy megnyert háborúnál: háború nélkül elérni ugyanazt. Ha Putyinnak sikerült volna újra egy bábkormányt hatalomra juttatni háború nélkül, akkor nem lett volna háború.

@alöksz róz:
Oké, nyilván a Raytheon most dörzsöli a markát, de a háborúról nem ő döntött és arról se ő dönt, hogy mikor lesz vége.

alöksz róz 2022.07.02. 20:44:00

@Lord_Valdez: nem ő dönt, de fizetheti azokat az embereket, akiknek ráhatása lehet a döntésre

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.07.03. 07:14:58

@alöksz róz:
Erre a háborúra egyetlen embernek van ráhatása: Vlagyimir Putyinnak. Ezt csak ő tudja abbahagyni.

alöksz róz 2022.07.03. 12:44:11

@Lord_Valdez: "Erre a háborúra egyetlen embernek van ráhatása" - muhaha.

Wildhunt 2022.07.03. 14:12:28

@alöksz róz: a Lord ezt el is hiszi. Ne gúnyold a beteget.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.07.04. 09:17:59

@alöksz róz:
Na, mesélj! Szerinted ki tudja még visszahívni az orosz hadsereget?

0dzsud0 2022.07.04. 10:27:23

@Lord_Valdez: Világos, hogy elítéljük az agresszort, de bazmeg miért nem lehet még egy lépéssel továbbgondolkodni, mi ez az aranyhal-észjárás? Február óta azt lehet csak olvasni a retard liberráltaktól, hogy be kell állni drukkolni az ukránoknak (akik mellesleg ránk meg az oroszoknál is veszélyesebbek), mert attól a ponttól kezdve, hogy Oroszország támadást indított, minden más törlődött a memóriából.

Mint amikor a kisgyerekek veszekednek, és a kis közösségük automatikusan annak ad igazat, amelyik először elsírja magát. Felnőtt emberektől meg azt várjuk, hogy ennél egy picivel tovább tudjon gondolkodni és lássa be, hogy rossz dolgok nem csak a jófiúkkal történhetnek.

Aki nem látja az USA egyértelmű szerepét és stratégiai felelősségét, az sajnos egy megveszekedett idióta és ha annyit tud felfogni a körülötte zajló világból, hogy ukrán=jó, orosz=rossz, azzal ki is írja magát minden vitából.

Tök alap, hogy az oroszok nem engedhetnek meg maguknak egy csendes kivonulást, elkullogást, erről mégis ki álmodozik? :D Aki most dönthet az áldozatok mérsékléséről, az:
- az USA: világos, hogy nekik az sem drága, ha holnapra minden egyes ukrán meghal, ezen nincs mit csodálkozni; és
- Ukrajna: jelenleg úgy tűnik, hogy Zelenszkij is addig folytat egy olyan háborút, amit nem nyerhet meg, míg el nem fogynak. Ez már sokkal több kérdést vet fel.

De az, hogy majd a világ harmadik nagyhatalma az őt ért nyilvánvaló provokáció után még majd felhagy a támadásokkal...hol éltek? Most komolyan nyári szünetes tinikkel kell itt vitatkozni?

alöksz róz 2022.07.05. 00:05:58

@0dzsud0: "az USA: világos, hogy nekik az sem drága, ha holnapra minden egyes ukrán meghal, ezen nincs mit csodálkozni" - ez igaz több európai országra is.
akik az oroszoktól félnek, az ukránok véráldozatával szeretnék megvédeni magukat. csak szebben hangzik, ha azt mondják (amivel amerikában évtizedekig mosták az agyát a népeknek), hogy támogatjuk a hős ukránoknak az európai demokratikus értékekért vívott harcát.
és van hülye, aki elhiszi.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.07.05. 08:17:57

@0dzsud0:
Ahogy korábban mondtam, senki gondolkodik ennyire szélsőségesen. Világosan tudja mindenki, hogy Ukrajna egy velejéig korrupt ország, csak hellyel-közzel demokratikus ország.

Aki az USA-t látja az ukrán-orosz konfliktus mögött az túl sok összeesküvés-elméletet olvas.

Ukrajna nem hagyhatja abba az ellenállást, mert akkor megszűnik létezni. Mivel az oroszok kivéreztek annyira, hogy már nem tudják folytatni Ukrajna teljes leigázását teljes mozgósítás nélkül, ezért nyernének 10 évet. Aztán utánra újra kezdődik. Ameddig az oroszok az ukránokat kisorosznak hívják, addig egyesíteni akarják majd Oroszországgal.
Az USA nem vesz részt a háborúban, csak segélyekkel. Ezeket abba lehet hagyni, de annyi fog történni, hogy az ukrán veszteségek megnőnek, mert rosszabb fegyverekkel kénytelen tovább harcolni.

@alöksz róz:
Ez meglepően értelmes mondat, de erről van szó. Az ukránok most minket védenek és baromira örülünk neki, hogy nem nekünk kell harcolnunk.

alöksz róz 2022.07.06. 00:08:03

@Lord_Valdez: "Ez meglepően értelmes mondat, de erről van szó. Az ukránok most minket védenek és baromira örülünk neki, hogy nem nekünk kell harcolnunk." - az előbbi szalmabábozásodnál mindenképp értelmesebb, nem igaz? :-)

akiknek okkal lehet félnivalójuk (pl. ex-szovjet balti országok), azok nyilván így gondolkodnak, hogy őket is védik. na de a többieknek mi okuk van rá hogy így gondolkodjanak? hol van ebben ráció?
vagy abban hol a ráció, hogy tudván tudva hogy az ukránokon nem segítesz vele, tönkretedd a saját gazdaságodat az amerikai érdekekért?

alöksz róz 2022.07.06. 00:13:04

@Lord_Valdez: "Ukrajna nem hagyhatja abba az ellenállást, mert akkor megszűnik létezni." - majd elmúlik az is. másokat is szálltak már meg korábban katonailag erősebb országok, mégse szűntek meg létezni... van amikor van értelme, van amikor nincs. ki volt az okosabb, kossuth vagy görgei?

alöksz róz 2022.07.06. 00:22:26

@Lord_Valdez: "Mivel az oroszok kivéreztek annyira, hogy már nem tudják folytatni Ukrajna teljes leigázását teljes mozgósítás nélkül" - de szarrá bombázni anélkül is tudják.
"annyi fog történni, hogy az ukrán veszteségek megnőnek, mert rosszabb fegyverekkel kénytelen tovább harcolni" - vagy lecsökkennek mert kénytelen feladni a harcot. miért kéne az utolsó ukránig harcolni a kitudjamiért?

Wildhunt 2022.07.06. 01:07:24

@Lord_Valdez: azt hogy rakod össze magadban hogy
1. Az ukránok legnagyobb része feltétel nélkül harcolna a végsőkig az oroszok ellen, ezért támogatni kell őket.
2. Ukrajnában már hónapok óta kényszersorozással töltik fel a hadsereget, októbertől kezdődik a nők katonai nyilvántartásba vétele, mert nincs elég katona, aki csak teheti bujkál vagy külföldre menekül?
Az első a te állításod, a második tény, ellenőrizhető bármelyik határátkelőn.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.07.06. 08:39:34

@alöksz róz:
Nem nekik van. A pánorosz doktrína szerint az ukránok oroszok (kisoroszok) és a fehéroroszok is oroszok (fehéroroszok). Ezeket a népeket egyesíteni kell az orosz zászló alatt.
A balti államok nem esnek a doktrína alá.

"vagy abban hol a ráció, hogy tudván tudva hogy az ukránokon nem segítesz vele, tönkretedd a saját gazdaságodat az amerikai érdekekért?"
Ez bullshit.
1. Nem igaz, hogy nem segítesz vele az ukránok. Nyilván könnyebb lenne ezt belátni, ha az oroszok már visszavonultak volna.
2. Nem az amerikai érdekekért. Ebben Amerikának csak annyi érdeke van, mint nekünk is: kordában tartani az orosz birodalmi törekvéseket.
3. Nem emiatt megy tönkre a gazdaságunk. Az oroszok bölcsen időzítettek, mert látták, hogy mikor vagyunk eleve sebezhetőek.

Katonai értelemben nyilván Görgei, de itt nagyon más a szitu. Itt két kimerült birkozót látsz. Igaz, hogy az egyik sokkal nagyobb, de beteg is egyúttal és nem is csinálja valami nagy meggyőződéssel.

Semmi értelme szarrá bombázni azt, amit meg akarsz hódítani.

A szabadságért. Az ukránoknak nincs jó történelmi tapasztalatuk az oroszokról.
Nem fogják feladni. Ha a hagyományos háborút el is vesztik, akkor gerillaháborúként fog folytatódni.

@Wildhunt:
Úgy, hogy az első sem az én állításom. Attól, hogy nagy a háború támogatottsága nem következik, hogy mindenki szeretne a fronton lenni.
Nem hiszem, hogy tudsz róla, de Magyarországon is általános hadkötelezettség van férfiak számára. Igaz, hogy a sorozás fel van függesztve, de a hadkötelezettség fennáll. Háború esetén itt is ugyanez történne. Az emberek egy része bevonulna önként, másik része menekülni kezdene, a legnagyobb pedig csendben reménykedne. Aztán ahogy fordul rosszabbra a helyzet, úgy az önkénteseket elkezdik felváltani a sorozottak.

alöksz róz 2022.07.06. 13:35:59

@Lord_Valdez: "Semmi értelme szarrá bombázni azt, amit meg akarsz hódítani." - na és ha azt látod, hogy nem igazán fogod tudni meghódítani? mert ez volt a felvetés.

na de ha nem esnek a doktrína alá, akkor mi okuk félni. vagy akkor tulajdonképpen mitől is védenek minket az ukránok, milyen harcot is vívnak helyettünk?

remélem nem tanítasz valahol

(a megszokott valóságtagadáshoz meg nem igazán tudok mit hozzáfűzni)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.07.07. 07:16:12

@alöksz róz:
A puszta pusztítás erőforrás pocsékolás. A tüzérségi gránát sincs ám ingyen.
Azért bombázzák, mert azt remélik, hogy az ukránok fel fogják adni.

Azért, mert a hosszú távú cél egy a Szovjetunióra hasonlító birodalom létrehozása. Azt ki is mondták hangosan, hogy szerintük Közép-Európa orosz érdekszféra. Szeretnéd ezt újra?

Wildhunt 2022.07.09. 13:27:21

Amúgy : inkább illiberális vármegye, mint demokratikus tömegbe lövetés éleslőszerrel.

alöksz róz 2022.07.09. 16:48:08

@Lord_Valdez: nem pocsékolás, kőkemény üzenet a többi utódállamnak

az meg nem jelent önmagában semmit, hogy érdekszféra

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.07.11. 07:07:24

@alöksz róz:
Hogy önként álljon be a sorba?

De. Az érdekszféra azt jelenti, hogy kizárólagos igényt formál a jelenlétre. Lényegében a gyarmatnál valamivel szabadabb státuszt jelent.
süti beállítások módosítása