téveszmék

téveszmék

"A munka nemesít"

2022. november 29. - G. Nagy László

szippantos.jpg

 

Minden öncélú ideológiának megvan a maga dilije. A prűdek szerint a szex mocskos dolog. A zöldek azt hirdetik: a fogyasztásban kéne visszafogottságot mutatnunk. Az egészségmániások úgy gondolják: a fittség mindenki számára kötelező. Az érzékenységet tisztelők kötelezővé tennék az általános tapintatot. A klasszikus baloldaliság az elesettek támogatására esküszik; a munkaalkoholisták szerint pedig a nonstop robot az, amely leginkább tiszteletreméltó. Ezen gondolkodásmódok gyökere közös: mind azon igyekszik, hogy erkölcsi piedesztálra emelje a saját preferált értékét. Ezek természetesen eleve kudarcra ítélt küldetések, hiszen egyik esetben sem a morál felségvizein hajózunk. Az embernek veleszületett joga, hogy tökéletlen, hogy gyarló lehessen. Jogunk van a fösvénységhez, a bujasághoz, a torkossághoz és a restséghez is, függetlenül attól, hogy ezek mennyire használnak vagy ártanak; s különösen attól, hogy mások mit gondolnak minderről.

 

Voltak idők, amikor egy arisztokrata számára a kétkezi munka megvetendőnek számított. Aztán jöttek olyan idők, amikor a tétlenséget tartották vétkesnek. A valóság természetesen az, hogy mindkét megközelítés mélységesen gőgös és elvetendő. Semmi közöm hozzá, hogy más mivel keresi a kenyerét; hogy mennyi időt tölt munkavégzéssel, s hogy mennyire találja azt fárasztónak. Egyszer egy újságíró elment Muhammad Ali edzésére, aki épp hasizom-programjánál járt. A kérdésre, hogy hány felülést végez, a legendás ökölvívó annyit válaszolt: csak onnantól számolja, amikor már fáj... (A legtöbben Orbán Viktortól hallottuk a sztorit, aki Arnold Schwarzenegger fekvőtámaszait említette március 15-i beszédében. Valójában már Schwarzi is csak továbbörökítette az adomát.) Számos sportoló és edző vallja, hogy teher alatt nő a pálma, s hogy muszáj átlépnünk a saját árnyékunkat, minden alkalommal kimozdulva a komfortzónán túlra, ahol már összeesünk, ahol már pokoli a kín. Valószínűleg ez a fajta fanatizmus is szükséges a kiemelkedő sikerhez. Viszont tény az is: nem mindenki vágyik a dobogó legmagasabb fokára.

 

Ha képesek vagyunk ideológiamentesen tekinteni a munkavégzésre, úgy azt kell mondanunk: olyan ez, akár a diéta. A tökéletes alkattal bíróknak nincs igazán szükségük rá, de ártani bizonyosan nem fognak vele. A súlyfelesleget cipelőknek ugyanakkor aligha lehet más választásuk, ha minőségi életet kívánnak élni. Lefordítva az anyagiak nyelvére: amennyiben van pár olajkutunk Norvégiában, valószínűleg nem fogunk kapkodni minden ócska, értelmetlen és megalázó munka után. Természetesen az aranyifjak is érezhetnek ürességet; rájuk is rátörhet a feleslegesség sötét hangulata, ám lássuk be: ez pusztán súlytalan ego-játék, az önmegvalósítás hiúsága, a szimpla gőg, hogy beírjuk magunkat a történelemkönyvekbe. Egy kellően értelmes ember képes komplex életet élni; képes tartalommal megtölteni a napjait úgy is, hogy bármiféle munkát végezne. A szegénységben vegetálók esetén egészen más a helyzet. Náluk a dologtalanság az önbecsülés durva sérülésével is jár, hiszen aligha lehet megemészthető bárki számára, ha még annyit sem képes nyújtani a világnak, hogy munkájával eltartsa magát és családját. (Éppen ezért: bár a közmunkaprogram százféle kritikával illethető, ezzel együtt is ott segít, ahol kell és oly módon, ahogy ez szükséges. És persze egészen biztosan hozzájárult a Fidesz kétharmados győzelmeihez.) Fura, hogy még egy ilyen végtelenül pragmatikus fejezet esetén is, mint amilyen a pénzkereset, mennyire a szokások rabjai vagyunk. Kovács Ákos számos interjúja során elmesélte, hogy már sokadik sokadik sikeres albuma, megszámlálhatatlan díj és telt házas koncert után is még mindig arról faggatta az apja, mikor talál végre egy rendes állást magának...

 

Azt mondják: az élet olyan, akár egy csúszdapark. Húsz másodperc élvezetbe tizenötször annyit fektetünk: sorban állunk, hosszú lépcsősorokat mászunk meg. Ennek csak akkor van bármi értelme, ha képesek vagyunk örömöt lelni a két csúszás közti periódusokban is. (Akár úgy, hogy sportélményként kezeljük a lépcsőzést, akár úgy, hogy közben pazarul múlatjuk az időt gyerekeikkel, barátainkkal.) A valóság az, hogy egy közönséges földi halandó életében csaknem mindent ezek az arányok jellemeznek: tizenöt egység munka, házi feladat, edzés, ráfordítás - egy egység szüret. Mindannak, aki képtelen élvezetet találni a felkészülési szakaszban, totális szívás a létezés; annak minden mozzanata rettenetes, soha meg nem térülő befektetés. Ami engem illet, leginkább Márai Sándor munka-attitűdjét érzem magaménak. Az írózseni nem vetette meg a polgári kényelmet, a teniszt, a masszázst, a pihenést, mindenek előtt azonban katonás fegyelemmel dolgozott; soha nem állt fel az íróasztal mellől, amíg el nem készült az aznapra önmagának előírt - nem túlságosan megterhelő - penzummal. Hitem szerint ez tökéletes módja a hétköznapi egyensúly megtalálásának.

 

Akik arról papolnak, hogy a munka nemesít, többnyire meglehetősen finnyásan közelítenek a különböző szakmákhoz, önkényesen döntve arról, hogy azok hasznosak-e a társadalom számára, vagy sem. Az orvosok és az ápolók kérdés nélkül átmennek e szűrőn; a brókerek természetesen mind felesleges élősködők, az ügyvédek pedig határesetet képeznek - állítják a fintorgók. Muszáj látni, hogy ennek az attitűdnek is megvannak a maga bibliai gyökerei. A vámos és a farizeus című példabeszédben például az utóbbi foglalkozása miatt nézi le, veti meg az előbbit. A különböző vallások megszállottjai egyenesen odáig mennek, hogy megkülönböztetnek Isten előtt kedves és Istennek kevésbé tetsző munkákat. A nehéz és fáradságos robot kényszerét évszázadokon át Isten büntetésének és arra vonatkozó lehetőségnek tekintették, hogy Istennek tetsző cselekedettel próbára tegyük embervoltunkat. Mára a keresztény teológia meghaladta ezt a nézetet, azonban az egyház berkein belül még mindig sűrűn találkozunk beteg világlátással a téma kapcsán. Cháva Márton, a vasárnap.hu újságírója így fogalmaz: "A munka isteni parancs, ami értelemszerűen csak jó és üdvös lehet. Ennek a képnek a keresztény ideája a munkás Szent József: családfenntartó és hiteles apakép. Dolgozik a családjáért, de nem profitorientált, korrupt módon, hanem becsülettel betölti hivatását, amire Isten kérte." Az üzenet (itt is, és csaknem minden keresztény állásfoglalásnál) erősen kommunisztikus: Istennek tetsző mindaz, ami önfeláldozó, ami altruista; s elszomorítja a Teremtőt, ha még némi pénzt is akarunk keresni...

 

"Egy kis munkába még senki sem halt bele" - tartja a régi mondás, a kutatások azonban nem ezt bizonyítják. Egy összeurópai felmérés azt mutatta, hogy akik naponta tíz órát, vagy annál is többet dolgoznak, azoknál 60%-kal nagyobb a szívinfarktus és az egyéb szívproblémák kockázata, mint a kevésbé megszállottaknál. Ha valaki ráadásul gyűlöli is a munkáját - és lássuk be, találkoztunk már ilyennel -, annál szinte garantált, hogy hosszútávon pszichés zavarok is kialakulnak. Lehet tehát dobálózni az olyan mondásokkal, hogy "a munka nemesít", de pontosan tudjuk, hogy ennél üresebb frázis aligha létezik. A munka lehet kínos kötelesség, és lehet örömforrás is. De bárhogy is: nemesíteni biztosan nem fog senkit sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr7717865329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.11.29. 09:41:13

a természeti környezetben végzett munka nemesít. megmetszed a fát. nemesíted a növényt, vagy az állatot. a környezeted magad építed. és az nemesít. ez az agrár világkép. az iskolát szeptemberben kezdik. aratás idején szükség van a gyerekekre. mert hogy az agrárjellegű munka nemesít.

2022.11.29. 09:54:53

"A véghajrájánál tart a Semcorp debreceni üzemének építése, 440 ember munkahelye lesz"
írja a helyi önkormányzati lap. elkészül az első kínai akkumulátor gyár. debrecenben négy is lesz, két kínai, egy koreai és egy német. azonban ez még kevés.

"Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrégiben arról beszélt, hogy a cég jelezte azon szándékát, hogy lényegesen, akár a duplájára bővítse debreceni beruházásának értékét, erről tárgyalni fognak velük."

ez az épülő gyár.
scontent.fbud6-4.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/316659525_567222688740349_3455299989150490379_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=973b4a&_nc_ohc=QJoA7JfwxoIAX9PVnG4&_nc_ht=scontent.fbud6-4.fna&oh=00_AfBTWbW7G-mBBwPUsBg42SMFsvGM5kvatoIAZyl9HaiuvA&oe=638B781B
ebben a munka vajon nemesít-e?

ilyen új munkahelyből lesz a tervek szerint 10 ezer csak debrecenben. nagyrészt kínaiak kezében. amíg a magyar az állam óriás hiteleket vissza nem fizeti. mert az eu-s pénzek nélkül nem tudják működtetni az országot. nincs mit szétlopni.

bogár laci bácsiék a nyugat bedöntéséről vizionálnak. a fidesz a keletnek is kiszolgáltatja az országot.

G. Nagy László 2022.11.29. 10:02:06

@cvsvrs:

"a természeti környezetben végzett munka nemesít. megmetszed a fát. nemesíted a növényt, vagy az állatot."

Világos, de te most kihasználod azt az értelmezési rést, amelyet a mondás hagy a számodra. Mert ugye tudjuk, hogy az alapértelmezés szerint a munka a munka alanyát és nem a tárgyát nemesíti.

"az iskolát szeptemberben kezdik. aratás idején szükség van a gyerekekre. mert hogy az agrárjellegű munka nemesít."

Ha Csokonai Vitéz Mihály elvonul szobája mélyére és megírja a Tartózkodó kérelem című remeket, az mennyivel nemesít kevésbé, mintha kévét kötne?

2022.11.29. 10:14:09

@G. Nagy László:
a földből (ásványi anyagokból), a növényből és az állatból vagy teremtve. (az evolúció elmélete szerint is.). tehát ha azt nemesíted, akkor azzal magad is nemesebbé válasz. mert a természettel egyek vagyunk. ha másért nem, akkor azért, mert a javakat abból fogyasztjuk el illetve termeljük újra.

2022.11.29. 10:29:01

@G. Nagy László:
a kultúra és az agrárkultúra ebben az erősen rurális világképben: egyek.

csokonai többek között azért írhatta meg a verseit, mert a 18-19. század fodulóján ha bement egy vendéglőbe, akkor vendégül látták. költöttek a költőre. az volt a marketing. a vendéglős azt mondta, hogy ő kérem szépen csokonai vitéz mihály. a messze földön híres költő. és nálunk ebédel. és elment pestre. és azt mondták, hogy nincs ingyen ebéd. mert az egy "természeti" törvény. minden pénzbe kerül.

Inkább laknám Moldovába, Bukarestbe, / Mintsem a candra, pénz-sípos, fene Pestbe. / Búcsúzz hát el innen, hasam és erszényem, / Mert itt pénzbe kerűl minden kedves kényem.
Itt holmi gőgős irka-firka uraknál, / Kevély ráncba szedett homlokú uraknál / Mit agárkodsz egy két sovány ebédéért.

pénzbe kerülnek a dolgok. nincs ingyen ebéd. aztán később debrecenben sincs. petőfit nem tartják el a vendéglősök.ady endrét nagyon is eltartják az angol királynő szálloda bundatermében. prózaíró munkásságát jól megfizetik azért, hogy szétverje a magyar királyságot.

G. Nagy László 2022.11.29. 10:38:45

@cvsvrs: A pesti dicsőség... ma is tanultam valamit :) Nem ismertem sem a verset, sem Csokonai ilyetén attitűdjét.

2022.11.29. 10:55:43

a kérdés az, hogy a marketing elsődlegesen a kultúrát és az agrárkultúrát (az újratermelést) a támogatja vagy direktben ösztönzzön a fogyasztásra. és a modern marketing válasza az, hogy nyilván az utóbbi. egyszerűen azért, mert az a hatékony. az a nyugatos. és ezt nem írhatja felül semmi.

2022.11.29. 11:04:13

@G. Nagy László:
az elte btk-n megállapították, hogy ez a vers "ál-csokonai". így a kötetekből kihagyják. mert csokonai, a felvilágosodás költője nem írhatott ilyet. legfeljebb valamelyik kortársa. azonban jól mutatja a feudális és a kapitalista világkép különbözőségét. ezeket az ellentéteket a reformkor sikeresen elsimítja. a kiegyezés után azonban újra kiütköznek.

GyMasa 2022.11.29. 11:42:15

Van még a közmunkaprogramnak egy nagyo-nagyon fontos eleme, amit kihagytál, az pedig az, hogy milyen képet mutat agyerekeknek aouka és anyuka...
A szoci segélyezés alatt azt a képet mutatta, hoyg elég otthon dögleni, várni a postást a pénzzel, ha elfogy, lehet uzsoráshoz menni, vagy "gyüjtögetni", hiszen azzal volt tele a sajtó, hogy ök tulajdonképpen áldozatok, és kényszerböl "kell" lopniuk.
Így, felnött egy generáció, aki ezt látta maga körül.
Ezzel szemben a közmunkaprogram azt mutatta a gyerekeknek, hogy apuka reggel felkel, tisztálkodik, felöltözik, és JÓZANUL elmegy dolgozni.
Én ezt tartom a legfontosabb ereményének a rendszernek.
És, a balos károgással szemben igenis segített sok embernek visszatérni akár a piaci munkaeröpiacra...

2022.11.29. 12:34:42

@GyMasa:
a közmunkaprogramok mint szinte minden a fidesz gépezetében: esetleges. az a mélyszegénységben élők számára olyan, mint a kutya vacsorája. vagy lesz, vagy nem. aztán persze értem, hogy mi az ultima ráció, mit akarsz. gyurcsányt?

GyMasa 2022.11.29. 13:37:21

@cvsvrs:
Ajaj, annyira "eseti", hogy alaposan le kellett csökkenteni a helek számát...

G. Nagy László 2022.11.29. 13:42:09

@GyMasa:

"Ezzel szemben a közmunkaprogram azt mutatta a gyerekeknek, hogy apuka reggel felkel, tisztálkodik, felöltözik, és JÓZANUL elmegy dolgozni.
Én ezt tartom a legfontosabb ereményének a rendszernek."

Egyetértek. Kuncze Gábor dumája - "MEGÉLHETÉSI BŰNÖZÉS" - az egyik legnagyobb árulás a civilizáció ellen. Ennél már csak a londoni polgármester szavai pusztítóbbak: "a nagyvárosi léthez hozzátartozik a terrorizmus is..." Ez maga a balos agyhalál.

2022.11.29. 14:02:50

@G. Nagy László:
háromnegyed évvel ezelőtt jött egy háború. és mindenki tudta, hogy ez a legszegényebbeket fogja a leginkább sújtani fogja. és nyilván azt kellett volna mondani, hogy a közmunkaprogramokat kell felfuttatni azért, hogy télire legyen megfizethető a krumpli.

ez volt eddig a fidesz elképzelése. hogy ne halad adjunk, hanem hálót. ne olcsó krumpit osszunk mindenkinek, hanem a közbirtokosság keretei között biztosítsunk krumpliföldet és vetőkrumplit. nyilván aki nincsen rászorulva az nem fog kimenni a földekre kapálni, hanem megveszi a hipermarketben azon az áron, amennyiért azt kínálják. és a közmunkaprogramoknak hatékonynak kell lennie azért, mert most még a kisnyugdíjasnak is fel kellene tölteni a közraktárat.

és ezt mondja a fidesz? dehogy is. azt, amit gyurcsány. ezt így nem lehet. nincs rá pénz. legyen olcsó mindenkinek a krumpli. és majd lesz valahogy. a negyedik kétharmad nettó gyurcsányizmus.

2022.11.29. 14:35:08

@GyMasa:
a közmunkaprogramoknak folyamatosan kellene futniuk. és nem annak függyvényében, hogy most nemzeti konzultációra kell inkább a pénz 10, vagy katinkának az uszoda kerül többe még 10 milliárddal. vagy most negyedóra alatt kiszórnak 150 milliárdot gyármentésre. választások előtt 1500 milliárdot a családoknak. és utána mondja a kamarának, hogy látják, üres a zsebem, nincs pénz a költségvetésben. ezt ismerjük. ez a gyurcsányizmus.

baalint1 2022.11.29. 14:53:13

@GyMasa:
A közpmunkaprogram a bolsevik kormány nagyon kevés jó koncepciója közé tartozik, még ha a megvalósítás hemzseg is a problémáktól.

baalint1 2022.11.29. 14:55:48

@cvsvrs:
Igazából normális esetben a közmunkaprogramra épp akkor kellene sokat költeni, amikor szar a gazdasági helyzet, ehhez viszont anticiklikus kölztségvetési politika kellene. A fellendülési időszakban jó esetben a piac felszívja még a képzetlen munkaerőt is. De abban igazad van, hogy nagyon nem azon kellene múlnia, hogy épp mikor hová szórják a pénzt.

GyMasa 2022.11.29. 15:33:31

@cvsvrs:
FOlyamatosan fut, csak csökkent a rendelkezésre álló helyek száma, annak függvényében, hogy mekkora a munkanélküliség.
Ha jól emlékszem, annot a fidesz 10% körüli rátával vette át a kormányt, és jelenleg 4% körül van.

G. Nagy László 2022.11.29. 15:36:54

@baalint1:

"A fellendülési időszakban jó esetben a piac felszívja még a képzetlen munkaerőt is. De abban igazad van, hogy nagyon nem azon kellene múlnia, hogy épp mikor hová szórják a pénzt."

Egyetértek.

GyMasa 2022.11.29. 15:38:39

@baalint1:
Szerintem, ha van egy fix keret rá, akkor lehet azt a keretet rugalmasan betölteni.
Aztán, ha a helyzet nagyon romlik, lehet növelni a keretet...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.11.29. 15:58:55

@G. Nagy László: nincs időd olvasni (infromálódni, tanulni, vitázni), mert mindig írsz.

biztos ismered a viccet a szorgalmas idiótáról.
grafomán vagy, oké, de azért nem fontosabb a minőség a mennyiség helyett?

G. Nagy László 2022.11.29. 16:05:59

@tesz-vesz: Cuki vagy, hogy ezt épp te mondod :)

2022.11.29. 16:18:51

@GyMasa:
a kormány temérdek pénzt költ el munkahelyteremtésre. és ezt eseti döntésekkel szórja szét. ez az alapprobléma. részlegesen az is közmunka, amikor a bosch-t, vagy akármit támogat. közpénzből támogatja.

2022.11.29. 16:40:10

@baalint1:
a jelenlegi rendszert a múlttal is össze szoktam hasonlítani. a debreceni állami gazdaság közmunkaprogramban róna üdítőt gyártott. és a költségvetés nettó befizetője volt.

értem, hogy a coca cola üdítői termékei kelendőbbek és valószínűleg korszerűbb módon palackoznak. a közmunkaprogramoknak elsődlegesen az alapvető közellátást kellene célozniuk. és nem azt, hogy az emberek az utcán esetlegesen lébecoljanak. és ezzel "csökkentsék" a munkanélküliséget.

GyMasa 2022.11.29. 18:45:54

@cvsvrs:
Szerintem ebben egészen addig nincsen probléma, amíg "van rá pénz", azaz az odaadott pénzt olyan feltételekkel adják, mai a végén pozitív pénzügyi egyenleget ér el a másik oldalon beszedett összes adó által.
(pl, egy cég kap 1 milliárdot, de cserébe meg van nekik szabva, hogy 3 év alatt fel kell venniük 200 plusz mérnököt, és azokat 5 évig nem rúghatják ki (nem lehet átszervezés vagy leépítés, különben a pénzt vissza kell fizetni)
A 200 mérnök keresni fog kb. havi 1 milliót, ami után fizetni fog 150 millió szja-t, 350 millió egyéb közterhet, és 270 millió ÁFÁ-t. Tehát, a kormány 1 milliárdos "befektetése" 5 év alatt 770 milliót hoz vissza, azaz a kormány 230 milliót költött el valójában.
(És, itt most nagyvonalúan elhanyagoltam, hogy egy mérnöknek csak a munkábaállása simán 1-3 millió HUF-ba kerül egy multi cégnek (notebook, asztal, 24 órás irodai szék, bútorok, egyéb eszközök, stb, aminek az ÁFA-jával már meg is van az 1 milliárd.)
És, a legtöbb esetben egy multi itt is marad, amint megvetette a lábát.
Tehát, egy ilyen 1 milliárdos "befektetés" kb. 5 év után megtérül, és utána netto pluszbevétel lesz a költségvetésnek.

GyMasa 2022.11.29. 18:54:25

@cvsvrs:
Ezzel szemben, tudod mit lehet pl. "eszméletlenül rossz" (természetesen figyelembe véve a nyilvánvaló korrupciót benne) üzletnek?
Ha eladod a teljes ország, amúgy nyereséges komplett villamosenergiarendszerét eszközárban, úgy, hogy garantálsz a vevőnek évente 8% nyereséget. Azaz, ha valami miatt az addig nyereséges szolgáltató mondjuk hírtelen veszteséges lesz (teszem azt, minden egyes dolgozója full extrás Land Roverrel közlekedik, meg minden, addig belsős munkát kiszerveznek valami haveri cégnek, akik 50 000 Forintért húznak meg egy-egy csavart), akkor az állam kipótolja a "veszteséget", majd az éves forgalomra kifizeti a 8% "hasznot".
Ezen kívül még, szerintem ilyen üzlet lett volna a Szerencsejáték ZRt eladása is, amit soha nem értettem, hogy egyáltalán, hogy merül fel bármelyik, az irszág sorsáért legalább egy pici felelősséget érző vezető fejében? Az konkrétan az a cég, amelyik per definitem nyereséges...
Egy arany tojást tojó tyúk...

Etniez 2022.11.29. 20:26:25

" A klasszikus baloldaliság az elesettek támogatására esküszik"

A jobboldaliságról nem tudtál berakni semmilyen bullshitet, csak mindenki másról a palettán, segítek:

A klasszikus jobboldaliság az egyént hátrányba helyezi a csoportokkal szemben.

Gondolom kiegészítem az írást, melynek egy lába nagyon hiányzott, gondolom nem véletlenül ;)

Etniez 2022.11.29. 20:27:55

@cvsvrs: Igen, a kínaiak arról híresek, hogy milyen jól bánnak a munkásaikkal, biztos egy élmény lesz nekik dolgozni :D

Nem baj, debreceni proliknak is jár valami, bár sejtéseim, szerint inkább ukránokkal lesz tele az a gyár.

Etniez 2022.11.29. 20:32:25

@G. Nagy László: "MEGÉLHETÉSI BŰNÖZÉS"

Elmondod, hogy mi is a baj ezzel a kifejezéssel?

Szerintem nem más, mint egy motiváció meghatározása. Te vajon mit látsz benne?

A másik oldal használja a "cigány bűnözés" kifejezést, a kettőnek van közös halmaza. Érveid szerint mind a két kifejezés káros...

Etniez 2022.11.29. 20:34:28

@GyMasa: És ahhoz mit szólsz, hogy 35 évre eladták az autópályák nyereségét Mészárosnak?
Gondolom azon is kiakadtál nagyon.

Mátrai Erőmű? Arról mi a véleményed?

2022.11.29. 21:07:47

@Etniez:
a bmw gyárat pakisztániak építik.

2022.11.29. 21:10:25

@G. Nagy László:
ez is népi nacionalista csokonai.

Imé, a németség / Alja, sepreje / Egy nemes nemzetség / Ura és feje.
Bécs Angáriának hívja / Scythák lakhelyét, / Álnok Áspis-módra szívja / Mézét és tejét.
Árpád örökjébe / Csúf bitang duskál, = A sólymok fészkébe / Gyáva banka száll;
Ha van szíve a magyarnak, / Ha van benne ész, / A bugyogós hóhér kardnak / Áldozatja lész.
Hacsak bécsi lelket / Rókától nem kér, / Méltóságos telket / A magyar nem nyér.
Így lett úrrá holmi Nitzki / És Grasalkovics; / Holmi német itzki, fitzki, / Holmi rác ics, vics.

www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/csokonai-vitez-mihaly-5088/1798-57D1/oh-szegeny-orszagunk-595A/

CCnick 2022.11.29. 21:14:24

"A munka nálunk becsület és dicsőség dolga. Csinálja az"

G. Nagy László 2022.11.29. 21:17:18

@Etniez:

"A klasszikus jobboldaliság az egyént hátrányba helyezi a csoportokkal szemben."

Az a helyzet, hogy ez nem igaz. A kollektív szemlélet alapvetően baloldali.

"A jobboldaliságról nem tudtál berakni semmilyen bullshitet, csak mindenki másról a palettán"

A konzervatívokat rendszerint fogva tartja a vallás - ez így oké?

"MEGÉLHETÉSI BŰNÖZÉS - Elmondod, hogy mi is a baj ezzel a kifejezéssel?"

El. Az, hogy felmenti a tolvajt. Egy olyan világban, ahol munkával is biztosítani lehet egy alapszintű megélhetést, ott nem használhatsz ilyen kifejezést.

2022.11.29. 21:27:19

@GyMasa:
ezek a vállalatok lényegében beruházási adómentességet kapnak. nyilván ezt meg lehet adni, amíg van szabad munkaerő, amíg a beruházás nem rombolja a környezetet. kósa lajos szerint az akkumulátor gyártás környezetbarát. mert "ami befolyik, az rögtön kifolyik". ezt nagy ferótól is tudjuk. tehát nagyon kiváló lesz. az összesen 10+ ezer főt foglalkoztató kínai gyártelep debrecenhez képest kissé túlzónak tűnik. a nép lehet, hogy tapsol. és az is lehet, hogy nem annyira.

2022.11.29. 21:37:41

@G. Nagy László:
a legtöbb közéleti eszme kollektivizál. a szocializmus, a nacionalizmus külön-külön is. együttesen brute force módon. a kereszténység is. és ha a konzervativizmus alapja a feudalizmus és a nemesi tradíció, akkor az is. a jobbágyság nagyjából azt várja, hogy az uradalom legyen félig kollekvitizált. polgári konzervatív változatban a cselédség. a patriciusok osszák meg a vagyonukat a plebejusokkal.

ez magyarországon nem kádár találmánya. sokkal régebbi. a magyar társadalom többségének agrár jellegéből adódik. a természeti környezet is erre predesztinál. trianon óta különösen. a hegyeket nagyrészt elvették. síkvidéken elsődlegesen nagy állami gazdaságokat lehet építeni.

GyMasa 2022.11.29. 22:56:23

@Etniez:
"És ahhoz mit szólsz, hogy 35 évre eladták az autópályák nyereségét Mészárosnak?"
Mondjuk, nem a "nyereségét" adták oda, hanem a karbantartás feladatát.
Ami, azért elég nagy különbség.

"Gondolom azon is kiakadtál nagyon."
Nem látom, ez mennyiben rosszabb, mint, ami az M5-össel történt a szocik alatt.

"Mátrai Erőmű? Arról mi a véleményed? "
Ügyes volt.
És, mennyire jó, hogy az állam visszavásárolta, hiszen az EU-s elvtársaid agyatlan szankciói miatt most nagy seggítség, hogy még létezik, és otthoni bányászattal el lehet látni üzemanyaggal.

GyMasa 2022.11.29. 22:57:46

@G. Nagy László:
"Egy olyan világban, ahol munkával is biztosítani lehet egy alapszintű megélhetést, ott nem használhatsz ilyen kifejezést. "
Szerintem sehol nem jelenthet ki senki ilyet, ahol a magántulajdon szentsége a társadalom alapfelvetése!

GyMasa 2022.11.29. 22:58:21

@cvsvrs:
Azaz?
Most mit akartál mondani?

Etniez 2022.11.29. 23:09:37

@cvsvrs: és ukránok dolgoznak majd benne.

Etniez 2022.11.29. 23:13:20

@GyMasa: "Mondjuk, nem a "nyereségét" adták oda, hanem a karbantartás feladatát.
Ami, azért elég nagy különbség."
Ja értem, tehát Mészáros belevágott egy üzeltbe, ami 35 évig veszteséget fog neki termelni.
Te most tényleg ilyen hülyének nézel? :D

"Nem látom, ez mennyiben rosszabb, mint, ami az M5-össel történt a szocik alatt."
Tehát a szocik elkúrása semlegesíti azt, hogy Orbánék is lopnak. Érdekes érvrendszer, csak nem válasz a kérdésre.

"Ügyes volt.
És, mennyire jó, hogy az állam visszavásárolta, hiszen az EU-s elvtársaid agyatlan szankciói miatt most nagy seggítség, hogy még létezik, és otthoni bányászattal el lehet látni üzemanyaggal."

Az biztos, hogy ügyes volt, szépen lehúzták a magyar adófizetőket Mészárosék:
444.hu/tldr/2020/09/07/igy-keresett-rengeteg-penzt-meszaros-az-allam-karara

Csak hogy tudd, miről beszélek.

Etniez 2022.11.29. 23:15:05

@G. Nagy László: "El. Az, hogy felmenti a tolvajt. Egy olyan világban, ahol munkával is biztosítani lehet egy alapszintű megélhetést, ott nem használhatsz ilyen kifejezést."

Nem menti fel a tolvajt, csak leírja a bűncselekmény körülményeit, pont mint a cigánybűnözés.

"Az a helyzet, hogy ez nem igaz. A kollektív szemlélet alapvetően baloldali."
Isten, haza, család. Remélem érted.

G. Nagy László 2022.11.29. 23:35:53

@Etniez:

"Nem menti fel a tolvajt, csak leírja a bűncselekmény körülményeit, pont mint a cigánybűnözés"

Te is pontosan tudod, hogy az a célja, hogy felmentse. Ha nem az lenne, úgy egy semleges kifejezés lépne a helyébe, pl: alacsony jövedelemmel rendelkezők által elkövetett bűncselekmény. No de a megélhetés az más, az szent. Az önvédelem. Legalább is ezt kívánja sugallni a fogalom.

"Isten, haza, család. Remélem érted."

Persze hogy értem és igazad is van. Csupán a "jobboldali" kifejezéssel volt bajom. Ha konzervatívot írtál volna, szavam se lenne.

(A jobb-bal tengely elsősorban gazdasági területen értelmezhető, ahol a bal a kollektivizálást, a jobboldal pedig az egyéni szabadság érvényesülését szorgalmazza.)

Etniez 2022.11.30. 00:00:35

@G. Nagy László: Én nem érzek benne semmi felmentőt. Megélhetési bűnözök gondolkodás nélkül követik el a gyakran feleslegesen és brutálisan erőszakos bűncselekményeiket.

Szocializáltság teljes hiánya jellemző az elkövetőkre.

A felmentés az olyan bűnözőknek jár, akik ételt lopnak saját részükre, minden más a törvény teljes szigorával büntetendő.

G. Nagy László 2022.11.30. 00:05:12

@Etniez:

"A felmentés az olyan bűnözőknek jár, akik ételt lopnak saját részükre, minden más a törvény teljes szigorával büntetendő."

Milyen érdekes, hogy a lényegi kérdésekben egyetértünk, s mégis mindenen vitázunk :)

2022.11.30. 00:14:58

@GyMasa:
azt, hogy a fidesz munkahelyteremtő beruházásai szolgáltak közérdeket is, ma már nem. errefelé legalább is.

2022.11.30. 08:41:33

@GyMasa:
egy mai hír, hogy 95 helyett 121 milliárd forintba kerül a debreceni déli ipari park fejlesztésének újabb üteme. ez most csak a villamos energia hálózat kiépítése. és ez egy cca. 10 ezer főt foglalkoztató kínai akkumulátorgyártelep lenne.

na most nyilván nincs ekkora szabad munkaerőkapacitás debrecenben. és nyilván debrecen se akar kínai akkumulátor gyárakat. azt gondolják az emberek, hogy ez nem fog megvalósulni. egyébként lehet. mert hogy ez a kínai hitelkhez kellenek. kína úgy ad hitelt, hogy betelepül a gyarmatra. az eu úgy ad vissza nem térítendő támogatást, hogy betelepül. csak most ugye nem jön a pénz. anélkül a nem tudnak mit lenyúlni. erre épül a forintgazdaság. és a most kínai relációba is kiszolgáltatnák az országot.

GyMasa 2022.11.30. 08:54:52

@Etniez:
"Ja értem, tehát Mészáros belevágott egy üzeltbe, ami 35 évig veszteséget fog neki termelni.
Te most tényleg ilyen hülyének nézel? :D"
Figyelj csak!
MIért is fáj neked, ha nyereséget termel ezzel a feladattal?
Különösen akkor, ha mondjuk még javít is az állapotokon?
Utaztál te autóval mondjuk az M1-M5 vagy az M7 útvonalakon, és álltál meg egy-egy WC-ben?
Mert, azért lenne ott mit javítani a helyzeten.

"Tehát a szocik elkúrása semlegesíti azt, hogy Orbánék is lopnak. Érdekes érvrendszer, csak nem válasz a kérdésre."
EGyrészt, leírtam a véleményemet a helyzetröl, amiszerint én nem látom problémásnak az esetet, amenyniben mészáros vállalási ára nem magasabb, mint, amennyiért azt a piacon más elvállalná. Amennyiben az ár magasabb, mint, ami az átlagos ár, akkor ballagj el a rendörségre és tegyél feljelentést!
Ha jól tudom, akkor épp az EU nyomására, mostmár te is megteheted ilyen esetekben.
Ha az ár nem magasabb, mint a szokásos, akkor viszont azt kell mondjam neked, hoyg :
- AZ országot nem éri kár, hiszen ugyanazért a szolgáltatásért ugyanazt az árat fizeti
- Az összes "kár" annyi, hogy nem szoci háttérember illetve nem egy külföldi cég teszi zsebre a hasznot, hanem mészáros. AZ meg csak a hazaáruló szocik problémája.
De ott sincs semmi baj, hiszen, amint kezd kiderülni, van az USA-ban legalább 11 olyan "Mikroadományozó", akinek nem jelent gondot 2 hét alatt összedobni 3 milliárd HUF-t.
tessék odamenni hozzájuk, és ott kuncsorogni!
Erre nem hoztál bizonyítékot.
Másrészt, az ellenzéknek semmiféle erkölcsi alapja nincs emiatt panaszkodni, pont az´ret, mert ök nemhogy ugyanezt csinálták, hanem sokkal többet loptak belöle anno.

"Csak hogy tudd, miről beszélek."
És, most megint úgy beszélsz, mintha ezt csak orbánék csinálnák...
De, csak ismételni tudom magam:
Sétálj el a rendörségre, és tegyél feljelentést ellenük!
Ne csak puffogjál itt nekem, mint egy óvodás!

GyMasa 2022.11.30. 08:57:42

@Etniez:
Mondjuk, a "cigánybünözés" kifejezés valóban nem felmentö, hanem rassziszta, szóval igazad van!
Érdekes, hogy akkor a szuper elfogadó, balos szocik, meg az ex-SZDSZ (Isten nyugosztalja öket a helyükön, a történelem szemétdombján) a legnagyobb rasszisták;

GyMasa 2022.11.30. 08:59:06

@cvsvrs:
EZ egy anekdótikus érvelés, semmiképpen nem jelenti, hogy az egész országra igaz lenne.
Söt, azt sem jelenti, hogy a te környekedre igaz lenne, hiszen ez csak a megatásod/vélem´nyed, és nem számokkal alátámasztott tény.

GyMasa 2022.11.30. 09:00:46

@cvsvrs:
"...kína úgy ad hitelt, hogy betelepül a gyarmatra."És, pont ezért van szüség, az óriási, tökeerös, MAGYAR tulajdonú bankokra, hogy ne legyünk igazi gyarmat, ami rá van kényzserülve, hogy felvegye azt az elönytelen kínai hitelt!

2022.11.30. 09:39:40

@GyMasa:
ezt mondja a fidesz. hogy majd ők beszállnak a globális kapitalista világba és térdre kényszerítik európát és kenterbe verik amerikát. bogár laci bácsi szerint bedől a nyugat. és magyarország felivirágzik, mert kitömik mol részvénnyel a corvinus egyetemet. vagy a haverok létrehoznak egy bankholdingot az otp-vel szemben.

ezek tőkeexportra alkalmatlan formációk. a corvinus egyetem még magyar összehasonlításban sincs sehol semmiféle nemzetközi rangsorban. a kutatási eredményeit egyszerűen nem lehet értelmezni nemzetközi összehasonlításban. fejlesztések nincsenek. (na most ettől még lehetne egy jó tanárképző főiskola, vagy ehhez hasonló. csak a corvinus még az se. vagy az mcc. mégcsak nem is egy jó tanítóképző (tehetséggondozó iskola))

a "nemzeti nagytőkések" vezette vállalatok tőkeexportra alkalmatlanok szinte kivétel nélkül. egy kivétel van. az otp. ami ugye jelenlegi formájában úgy jött létre, hogy a rendszerváltás idején csányi a legnagyobb állami bankot gyakorlatilag átírta a saját nevére. legalább nem vitte csődbe. és ezzel szemben létrehoznak egy bankholdingot. hozzanak létre énfelőlem. ez azonban a gyurcsányizmus. mindenki mindenki ellen harcoljon.

lehet mondani, hogy még sikeres az mvm és a mol. valóban. csakhogy ezek a vállalatok most a magyar önkormányzatiságot romba döntve lesznek feltőkésítve.

és lehet mondani, hogy van még a richter. a magyar állam nem az orvosi egyetemekbe biotechnológiába invesztál, vagy mikroelektronikába, hanem kínai akkumulátor gyártásba. a fideszben azonban nincs reálértelmiség. a fidesz környékén se. és ha nincs az eu-s pénz, akkor a haverok egy fűszálat nem tesznek odébb. mert úgy nincs mit lenyúlni.

és ebből így egy minden irányba kiszolgáltatott ország adódik. vagy ha az euromilliárdok megérkeznek, akkor minden megy tovább.

2022.11.30. 09:50:30

@GyMasa:
csak arról regélek, amit debrecenben közvetlen tapasztalok. hogy országosan mi van, vagy mi lesz azt nem tudom. debrecenben az ellenzék 98 őszén nyert utoljára 1 önkormányzati körzetet. akkor 26:1-ra nyert a fidesz és azóta az ellenzéki pártok minden választáson (gyurcsány idején is, országgyűlési, önkormányzati választáson is) nullára veszítenek. tehát innen nézve nem jön vissza gyurcsány. van szavazóbázisa az ellenzéki médián keresztül. aligha nyerhet.

debrecenből nézve a fideszt a fidesz válthatja le. budapesten az ellenzék alighanem újrázhat. mert az egy ostoba politika, hogy nem tárgyalnak a tanárokkal (úgy, hogy a fidesz szavazók fele is azt mondja, hogy tárgyaljanak). gyurcsányizmus van. tüntessenek csak. majd hazamennek. ez csak egy momentumos csőcselék. errefelé a momentum két emberből állt. és debrecenben is azért több száz vagy talán ezer diák tüntetett. csak diák. a klik kiemelt iskolájából. és ők első szavazók lesznek. tárgyalni kellett volna. és azt mondani, hogy oké, létrehozunk egy bizottságot, a diákönkormányzat vezetője is üljön be. és akkor mi van. jön a gyurcsány?

és ha nem jön az eu-s pénz, akkor a fideszben is problémák lesznek. debrecenben is. ezt jósolom kávézaccból.

2022.11.30. 10:02:52

@GyMasa:
a financial times is írt egy cikket debrecenről.
"The electric vehicle boom in a quiet Hungarian town"
www.ft.com/content/fafda4ff-0385-4007-9a27-869c1fdad69f
2030-ra csak debrecenben több akkumulátort gyártanak majd mint európa bármely másik országában, kivéve németországot. írja a helyi lap. csak ugye semmi se lesz magyar tulajdonban. és a munkavállók többsége is valószínűleg külföldi lenne. a helyi iparűzési adót a kormány el fogja szedni. és nem tudjuk, hogy milyen környezeti károkat okoz.

kósa lajos a humor nagyágyúja szerint semmit. mert "ami befolyik az rögtön kifolyik". ezt nagyferótól is tudhatjuk. tehát nem lesz különösebb környezeti terhelés. ezt kósa lajos se tudja. és senki. a szakértők se. és egyébként ezek a beruházásokkal a termelés akkor indulna el ha kína hiteleket adna. és akkor kerülne német kézbe ha a szövetségi kormány leváltja orbánt.

ebből kialakulhat egy patthelyzet. és lehet egy patyomkin projekt. betonoznak, óriás villamos energia hálózatot építenek ki. a köznépet nem kérdezi meg senki. debrecenben meg végképp leuralták a helyi médiát. ahogyan a fideszes ismerősöm mondta. a városi tévében (nemcsak debrecenben, hanem mindenhol, a szoci városokban is) nem alákérdezés van, hanem felszopás.

2022.11.30. 10:12:50

@GyMasa:
ha kína felszámolja a német vegyesvállalatokat, akkor kapnak cserébe európába betelepült kínai technológiát. csak ugye nem biztos, hogy ez megvalósul. senki se tudja. és hogy a népakarat micsoda azt se tudja senki. nem is lehet tudni. kikutatni se tudják. mert kussba kell lenni. így ennek a projektnek a kimenetele erősen kétséges. gyurcsányizmus. majd lesz valahogy.

GyMasa 2022.11.30. 10:18:31

@cvsvrs:
Szerintem a "fidesz" nem mond ilyet.
Magyarországnak nem túl sok esélye van alaposan megszorongatni azokat a nyugati tökés cégeket, ahol 200+ éve, szinte háborítatlanul folyik a tökefelhelmozás.

baalint1 2022.11.30. 11:38:12

@GyMasa:
"Ügyes volt.
És, mennyire jó, hogy az állam visszavásárolta, hiszen az EU-s elvtársaid agyatlan szankciói miatt most nagy seggítség, hogy még létezik, és otthoni bányászattal el lehet látni üzemanyaggal."

Tehét az nem gond, hogy előtte az elvtársaid kivették belőle a felszámolásra félretett összeget az amúgy veszteséges erőműből?

baalint1 2022.11.30. 11:42:31

@GyMasa:
Mondjuk ott, ahol eleve nincs versenyeztetés, hanem mindent Mészáros meg a többi haver nyer, erősen kétséges, hogy piaci áron annak megfelelő munkát végeznek.

Vicces, ahogy a teljesen nyílt lopást mentegeted.

GyMasa 2022.11.30. 12:04:34

@baalint1:
"Tehét az nem gond, hogy előtte az elvtársaid kivették belőle a felszámolásra félretett összeget az amúgy veszteséges erőműből? "
Dehogynem baj.
És, ha valami törvénytelenre gyanakszol, vgay van róla bizonyítékod, akkor irány a rendőrség!
Bárki tehet feljelentést ezügyben!
Te tettél már?
Vagy, mondjuk bármelyik, képviselői mentesség alatt álló, ellenzéki képviselő?

GyMasa 2022.11.30. 12:09:31

@baalint1:
"Mondjuk ott, ahol eleve nincs versenyeztetés, hanem mindent Mészáros meg a többi haver nyer, erősen kétséges, hogy piaci áron annak megfelelő munkát végeznek."
Miért is lenne az?
Ezekben az állami üzletekben pontosan az a poén, hogy sokkal magasabb rajtuk a nyereséghányad, mint a piaci üzleteken. És, ez nem azt jelenti, hogy csak Lőrinc tud nagyot kaszálni rajta, hanem, hogy mondjuk Bajnai is pont ugyanakkorát kaszálna rajta.
És, ez egyáltalán nem magyar sajátosság, az egész világon ez van.
ELmondom még egyszer, ha nincs bizonyítékod rá, hogy lopnak a dologból, akkor az összes "kár", ami bárkit is ér az az, hogy nem a szoci háttéremberek teszik el a profitot.
Ez pedig au ország szempontjából nem kár, azaz nem történik lopás.
Főleg azért nem, mert egy szoci kormány alatt pontosan ugyanez történne, csak más nevekkel...

"Vicces, ahogy a teljesen nyílt lopást mentegeted. "
Ez csak egy vád, bizonyítsd be, hogy lopás történik.
Ami elég nehéz lesz, ha igaz az, hogy ugyanazért a pénzért kell ugyanazt a szolgáltatást vállalniuk, mint eddig.

2022.11.30. 12:25:22

@GyMasa:
ha a forintgazdaság nem különösebben akar versenyezni nyugat-európával és észak-amerikával, akkor mi a francnak kell egy gigantikus bankholding. ez esetben a tőkepiacot decentralizálni kellene. ebben budapest nyilván ellenérdekelt. hogy debrecennek egy saját kis központi bankja. svájci mintára egy debreciner kantonalbank. vagy az, hogy miskolcnak van egy saját bankcentere. és az megfinanszírozza a bosch borsod beszállítóit. és ezt budapest csak felügyelje.

ebben az esetben ugyebár verseny van. lehetnek kisebb nagyobb bankcsődök. és nem csak azért, mert ezek a decentralizált tőkepiaci központok a jelenleginél is felelőtlenebből hitelezhetnek. hanem mert versenyhelyzet alakul ki 20-30 megyeszékhely között. amibe akár a határon túliak magyarok is bekapcsolódhatnak. és akkor a multik beszállítójaként létrejöhet egy magyar tulajdonú kis és középvállalkozói réteg.

a fidesz nem ezt csinálja. hanem a bankrendszer centralizálni igyekszik. azért, hogy csányi ne nőjön a kormány és a nemzeti nagytőkések felé. csányi ugye bajnait is támogatta anno. létrehoznak egy ellenbankot. ahol majd megint egy szűk haveri körből épül a klientúra. és az oligarchák a fideszen belüli belhacokat lejátszhatják. ki kit visz csődbe.

a fidesz azt mondja, hogy debrecenben lesz egy óriás gyártelep, 6-8 ezer milliárd forintos beruházás. ennek fele német, fele kínai, egy német-kínai vegyesvállalat, amiben a magyar tulajdonrész 0 azaz nulla. és ez majd foglalkoztat 10+ ezer embert. amiből nem tudni, hogy mennyi lesz a magyar. és ezt látva, hogy magyarország milyen versenyképes az eu megnyitja a pénzcsapokat. és a bankholding pedig finanszírozza a haverokat az építkezésekhez.

tehát a multinacionális gyártipart egy magyar építőipari kartell a világ összes realációjába kiszolgálja. a fidesz lesz a multik helytartó elitje. amelyik majd politikai stabilitást teremt. és lehet.

csak nem vagyok abban annyira biztos, hogy ez az átlag debreceninek tetszeni fog. és abban sem, hogy a betonozáson túl a gyártás megvalósul. de lehet. ez majd kiderül. mivel most a pénz jelentős részét még nem a befektetők fizetik, hanem egyelőre a kormány. tehát mintha ez egy opciós kínai-német ügylet lenne. amiről még ők se tudják, hogy mi valósul meg. de ezt nem lehet látni pontosan.

mindenesetre nem az átlag vállalkozó érdekeit nézik, hanem egy szűk kör ügyködik, és ebből lehet akár egy óriási jól működő beruházás. ugyanúgy lehet összeomlás is. mert nem a magyar kormány a döntéshozó. és semmiféle garanciavállalás nincs. a bmw gyárnak régen működnie kellene az eredeti elképzelések szerint. és a németek húzzák az időt. hogy nem indítják el a gyártást, hanem egy még nagyobb üzemet építsenek nekik. nyilván ők se tudják, hogy merre alakul a piac.

szóval lehet ebből akár jó is (ha minden úgy van ahogyan a fideszben mondják és a szakértők megállapítják, hogy semmiféle szennyezés nem lehet) és (akár a környezeti károkon túl) egy orbitális szopás is következhet.

2022.11.30. 12:30:31

@GyMasa:
oké, csak ugye ez esetben ezek a 100% állami megrendelésből élő cégek miért nem 100%-ban állami építőipari vállalatok. mint a szocializmusban. abban ugye van verseny. mert a hajdúsági építőipari vállalat versenyez a veszprémivel, vagy borsodival.

lehet mondani, hogy nyugaton is építőipari kartellek vannak. vannak valóban. a strabag is ilyen. csak a strabag túl azon, hogy nem egy félhülye van kirakva a kirakva elsődlegesen külföldön bassza át a kormányokat. ausztria elsődlegesen a tőkeexportból húzza a nyereséget. lölő cégei mondjuk a tiszántúlból gazdagodnak meg és nem koszovóból, vagy montenegróból.

2022.11.30. 12:41:55

@GyMasa:
és lehet mondani, hogy majd lölő megy balkánra, meg kazahisztánba. az albánok enver hodzsa vezetésével is tudtak betonozni. és majd a kazah és orosz cég nyersanyagokkal átengednik a magyar cégeknek valamit. nem a magyar cégek betonoznak kínában, hanem kínának betonoznak. nyilván nekik a nyereség szempontjából mindegy, az országnak azonban nem. hogy tőkeexport van, vagy tőkeimport.

az ország minden relációban kiszolgáltatott helyzetbe kerül. a fideszt ez nem érdekli. növekszik a gdp. az eladósodás is majd növekszik vele együtt. és mi a kérdés? fejlődik az ország. kínaiakkal. na és? ez a gyurcsányizmus.

GyMasa 2022.11.30. 13:01:56

@cvsvrs:
Azért kell a bankholding, hogy megerősödhessen az ország!
Az, hogy jelenleg nem vagyunk erősek, nem azt jelenti, hogy "merni kell kicsinek lenni"!
Most annak van itt az ideje, hogy erőt gyűjtsön a magyar gazdaság.
Aztán, amikor ez kialakult, akkor szépen lehet terjeszkedni, ahogy a MOL meg az OTP csinálja

Nyilvánvalóan attól még messzire vagyunk, hogy ilyen Google meg McDonalds jellegű cégekkel keljünk közvetlen versenyre, de én úgy látom, megvannak azok apiaci rések, ahol lehet terjeszkedni.

GyMasa 2022.11.30. 13:19:43

@cvsvrs:
"mint a szocializmusban. abban ugye van verseny."
Hát, ezt nem tudom, honnan vetted...
Akkoriban max Sztahanovista verseny volt, amivel csak kizsigerelték, kvázi önmagukat a "résztvevők".
És, a legnagyobb baj az volt, hoyg a "verseny" az nem az ügyfelek megelégedésére, vagy a nagyobb profitra irányult, hanem a TÖBB termék legyártására. A minőség senkit nem érdekelt...

" mert a hajdúsági építőipari vállalat versenyez a veszprémivel, vagy borsodival."
Igen, csak abban versenyeztek, ki tud TÖBB SZEMETET gyártani.

"lehet mondani, hogy nyugaton is építőipari kartellek vannak."
Lehet, hiszen ez így igaz.
Egy ordas nagy hazugság, hogy itt mindenki rüzsaszín egyszervúpónikat simogat..
Itt legalább egy nagyságrenndel nagyobb összegekben jétszanak a korrupció tekintetében!

" vannak valóban. a strabag is ilyen. csak a strabag túl azon, hogy nem egy félhülye van kirakva a kirakva elsődlegesen külföldön bassza át a kormányokat."
Dehogy basz át bárkit is!
A Strabagnak, ahogy a Siemensnek is ez az üzleti modellje... Korrupt üzletekkel fizeti le az országok politikusait...

" ausztria elsődlegesen a tőkeexportból húzza a nyereséget."
Nem, amit a Stragab csinál az tiszta korrupció. Semmiféle tőkét nem exportál pl. Magyarországra.

" lölő cégei mondjuk a tiszántúlból gazdagodnak meg és nem koszovóból, vagy montenegróból. "
Most még igen. Aztán, amikor elégnek egy olyan méretet, hoyg megengedhetik maguknak, hogy induljanak a koszovói 6G mobiltenderen, akkor majd oda is terjeszkedni fognak.

baalint1 2022.11.30. 14:00:34

@GyMasa:
Ha törvényesen megoldották, akkor rendben van?

Meg komolyan, ez érv, hogy tegyél feljelentést, miközben az összes hasonló ügyben lepattant minden az ügyészségről? Te is nagyon jól tudod mi a helyzet, akkor miért hazudsz? Miért véded csak azért is a korrupt bandát? Mond azt, hogy még így is megfelel neked, vagy valami hasonlót, de miért kell hazudozni?

baalint1 2022.11.30. 14:02:15

@GyMasa:
Mondjuk állampolgárként engem zavar, hogy jóval nagyobb a haszonrés rajta, mint a versenyszférás megrendeléseken, mert az én adóforintjaimból is megy ez a buli. Az, hogy téged nem zavar, sőt még képes vagy előadni ezt a gusztustalan szöveget, hogy miért nem jelentem fel, ha nem tetszik, mikor tudod mi a helyzet, az azt jelenti, hogy te vagy érdekelt vagy a bizniszben, vagy nem állampolgár vagy, hanem szolga.

baalint1 2022.11.30. 14:04:56

@GyMasa:
A tapasztalat viszont az ellenkezőjét mutatja. Pl. a CBA-t is nyomatták rájuk szabott adótörvényekkel, és nem lett belőle semmi. Egy rakás céget nyomatnak állami megrendelésekkel, vagy beruházások állami támogatásával, ezeket a pénzeket viszont rendkívül rossz hatékonysággal költik el, nem véletlenül. Az állami pénzzel tömött vállalaltok sosem lesznek nemzetközileg versenyképesek, cserébe egy olyan rendszerben, ahol az állami kapcsolatokkal lehet a legjobban boldogulni, kevés tényleg versenyképes cég tud felnőni.

2022.11.30. 14:06:18

@GyMasa:
konkrétan a hajdúsági építőipari vállalat egykori menedzsmentje része a kartellnek. csak nincs verseny. hanem leosztják a lapokat. és a kérdés csak az, hogy ki ossza le. melyik fidesz potentát. ennél a szocializmusban is nagyobb verseny volt.

2022.11.30. 14:10:49

@GyMasa:
koszovóban két nagy mobilszolgáltató van. a legnagyobb a koszovói kormánycég, a második legnagyobb szlovén állami cég. és majd belép a forájdzsí. lépjen. csak erre semmi garancia nincs. ez az, hogy vannak a haverok. kik kell tömni őket pénzzel. és majd lesz valahogy. aztán ha nem jön be, akkor brüsszel a hibás. vagy soros, vagy akárki. és ha ez nem, akkor jön a gyurcsány. ezt játsszuk. na most ezt amíg kívülről finanszírozza az eu, addig el lehet adni. ha nem, akkor nem.

2022.11.30. 14:15:09

@GyMasa:
ha létrejön egy bankholding, ami közösségi kézben van, akkor attól erősebb lesz a közösség. ha magántársaság kezében van egy a tőkealap (nem a saját pénzüket viszik be, hanem a semmiből teremtett pénzt adják nekik oda és értem, hogy csak hitbizományba és jegybanki alapkamatra, aminek aztán a sokszorosát hitelezhetik), de ez egy senki által se kontrollált klientúra építés. és nincs verseny.

GyMasa 2022.11.30. 14:25:45

@baalint1:
"Meg komolyan, ez érv, hogy tegyél feljelentést, miközben az összes hasonló ügyben lepattant minden az ügyészségről? "
Igen, pontosan ezt mondom!
Ha meg sem próbálod, akkor biztosan megússzák!
És, alapod sincs semmiféle ítélkezésre, hiszen azzal, hogy nem jelentetted fel, elfogadtad amit csinálnak.

"Te is nagyon jól tudod mi a helyzet, akkor miért hazudsz?"
Miben hazudok?
A szoci lopásokat sem jelentetted fel, ugye?
AZ, hogy nem teszel semmit, az nem legitimizálja a lopási vádjaidat.
Tudod, van az az elmaradott, de sajnos még mindig érvényes alavetése a jogrendszernek, hogy mindenki ártatlan, amíg jogerösen el nem ítélik.
Mi ebben a hazugság?
Megint ott tartunk, hogy te állítasz valamit, amit neked kellene bizonyítanod, az aktuálisan érvényes jogrendszer szerint!
De te semmit nem teszel ezügyben, csak kinyilatkoztatod, hogy "márpedig lopnak"!
Én nem vagyok sem nyomozó, sem jogász, így én a rendörségre és az ügyeszségre bíznám ennek a kiderítését.
Nekem nem tünik ez lopásnak, és amiatt, hogy te (és tulajdonképpen az egész ellenzék sem) tesz semmit, hogy - amúgy demokratákhoz méltóan a demokratikus kereteken belül gyözzetek - azt mutatja, hogy vagy TI sem tartjátok annak, és akkor kettös mércét alkalmazol, vagy pedig annak tartod ugyan, de vagy nem akarod, hogy bünhödjenek, vagy nem vagy benne bizutos, hogy megállna a vád.
Pedig, elmondom öszintén, labb lábakon állna a kijelentésed, ha hozzá tudnád tenni, hoyg "feljelentettem öket, de lepattantam Poltról". AKkor ugyanis az lenne a kép, hoyg te mindent megpróbáltál.
Most viszont az a kép, hogy csak picsogsz...

" Miért véded csak azért is a korrupt bandát? Mond azt, hogy még így is megfelel neked, vagy valami hasonlót, de miért kell hazudozni?"
A világ müködésének van egy viszonylag stabil rendszere, amit az emberiség az elmúlt 2000 évben vérrel-verejtékkel kiépített.
Ezt a rendszert akarjátok ti most lebontani.
Nem tudom mit vársz tölem?
Te állítod, hogy lopnak, de ezt semmi konkrétummal nem tudod alatámasztani, amit nem lehet megcáfolni azonnal egy "anno a aszocik..." kezdetü mondattal.
Erre van az a mondás, a más szemében a szálkával a sajátodban meg a gerendával.

GyMasa 2022.11.30. 14:30:32

@baalint1:
"Mondjuk állampolgárként engem zavar, hogy jóval nagyobb a haszonrés rajta, mint a versenyszférás megrendeléseken, mert az én adóforintjaimból is megy ez a buli."
Képzeld nekem sem tetszik.
De ez nem magyar sajátosság, mert ez megy az egész világon, tehát teljesen felesleges ezen dünöngened.

" Az, hogy téged nem zavar, sőt még képes vagy előadni ezt a gusztustalan szöveget, hogy miért nem jelentem fel, ha nem tetszik, mikor tudod mi a helyzet, az azt jelenti, hogy te vagy érdekelt vagy a bizniszben, vagy nem állampolgár vagy, hanem szolga."
Ezt most komolyan le tudtad írni???
TE vádolsz valakit lopással!
A TE FELADATOD AZT BIZONYÍTANI!
Egyelöre még így müködik a jogrendszer!
Nekem semmiféle feladatom nincs ebben az esetben.
A rendelkezásemre álló információ alapján, és az ezügybeni szakértelmem hiányoaban én nem érzem magamat kompetensnek döntést hozni!
Szóval, nem tudom, mégis kinek képzeled magadat, hogy ennek ellenére ítélkezel felettem?

GyMasa 2022.11.30. 14:35:06

@baalint1:
"A tapasztalat viszont az ellenkezőjét mutatja. Pl. a CBA-t is nyomatták rájuk szabott adótörvényekkel, és nem lett belőle semmi."

Tehát, müködik a szabad piac, és az alkalmatlanok elbuknak. És az elbukott pénz olyanokhoz kerül, akik jobban értenek hozzá (illetve, ami a legfontosabb, hogy az országon belül maradt az összes pénz).

" Egy rakás céget nyomatnak állami megrendelésekkel, vagy beruházások állami támogatásával, ezeket a pénzeket viszont rendkívül rossz hatékonysággal költik el, nem véletlenül."
Igen, de elismétlem, ez NEM magyar sajátosság, ez a világ minden részén így megy!

" Az állami pénzzel tömött vállalaltok sosem lesznek nemzetközileg versenyképesek, cserébe egy olyan rendszerben, ahol az állami kapcsolatokkal lehet a legjobban boldogulni, kevés tényleg versenyképes cég tud felnőni."
Ott van a Strabag meg a Siemens.
Azok maguk a akorrupció manifesztációi...
Ezeknek a cégeknek a korrupció az üzleti modellje, mégis (vagy az is lehet hogy pont azért) sikeresek nemzetközi piacokon is.
A "szabad piac" vilägszerte egy illúzió! Szerintem SEHOL nincs szabad piac.

baalint1 2022.11.30. 14:35:35

@GyMasa:
Akkor mit gondolsz arról az összegről, amit Lölőék kivettek osztalékként a Mátrai erőműből, mielőtt eladták az államnak? Az állam az én veszteséges cégemet is megveszi, miután kiveszem azt az összeget belőle, ami majd az adott létesítmény életciklusa végén kelleni fog?

Cinikus és hazug, amit előadsz. Pont ti vertétek szét a jogállamot azzal, hogy az ügysészséget és a bíróságot a saját ügyeitek fedezésére használjátok. Olyan pusztisták végeztek ti bolsevik férgek, amit utána nehéz lesz helyrehozni. Ja, jelentsem fel. Mert eddig bevált, ugye?

GyMasa 2022.11.30. 14:41:17

@cvsvrs:
" ...nincs verseny. hanem leosztják a lapokat."
Ez a rendszerváltás óta így van, kormányoldal színétöl függetlenül.
A szocik alatt is le voltak osztva a lapok, csak akkor a szoci haverok cégei kapták a melókat.
Vagy, amikor "igazi, demokratikus" tenderek voltak, akkor szépen nem lettek az alvállakozók kifizetve... Keress csak rá Szegeden az M43-as autópálya mega a Forrás szálló esetére.
MOst nem akarok butaságot mondani, de csak ez a két eset 200 milliárdos lenyúlás volt... (Ennyi pénzt vett fel a fövállalkozó, amit nem fizetett ki az alvállakozóknak)

" és a kérdés csak az, hogy ki ossza le. melyik fidesz potentát. ennél a szocializmusban is nagyobb verseny volt."
A szocializmusban NEM VOLT verseny. Legalábbis nem a profitszerés értelmében!
Nem volt értelme, hsizen az állam határozta meg az 5 éves terveket, és, amelyki cég nyereséges volt, attól elvették a pénztes odaadták olyanoknak, akik meg nem.
Senki nem volt motíválva a nyereségre.

baalint1 2022.11.30. 14:41:41

@GyMasa:
"Képzeld nekem sem tetszik.
De ez nem magyar sajátosság, mert ez megy az egész világon, tehát teljesen felesleges ezen dünöngened."

De, tetszik neked, mert véded, bagatellizálod. Legalább ilyen apróságokban ne hazudnál. Feljebb leírtad a Lánczi féle alapvetést, mely szerint ez nem korrupció, csak a magyar nagytőkés réteg feltőkésítése. Ok, ez is egy álláspont, bár gazdaságilag irracionális, morálisan pedig a legalja, csak ne próbálnád letagadni, mikor magad írtad le.

"Igen, de elismétlem, ez NEM magyar sajátosság, ez a világ minden részén így megy!"

Te írtad feljebb, hogy ezzel sikeres magyar nagyvállalatokat lehet felépíteni. Akkor most mégis egyetértesz, hogy ez hatékonytalan működéshez vezet? Akkor most melyik? És mióta menti fel az, hogy máshol is történik ilyen?

"Ott van a Strabag meg a Siemens.
Azok maguk a akorrupció manifesztációi...
Ezeknek a cégeknek a korrupció az üzleti modellje, mégis (vagy az is lehet hogy pont azért) sikeresek nemzetközi piacokon is."

Egyrészt mihez képest? Az elmúlt évtizedekben az USA cégek például jobban fejlődnek, mint a német multik, nyilván ott is van az állammal korrupció, de eleve kisebb az állam.

Másrészt ezeket a cégeket mind egy politikai holdudvarnak játszák ki, ellenpólus nélkül? Mert nekem nem úgy tűnik. Berlusconi akart még olyan lenni, mint a vezéred, de neki sem jött össze.

" "szabad piac" vilägszerte egy illúzió! Szerintem SEHOL nincs szabad piac."

Ez nem egybites kérdés, hogy szabad vagy nem szabad a piac. Valamilyen korlátja mindig van a szabad piacnak. Csak nagyon nem mindegy milyen léptékű. Te annak a rendszernek tapsolsz, ahol az állam még azt is megmondja, hogy hogyan szarhatsz, mind gazdaságpolitikai, mind társadalompolitikai léptékben.

Azt csak mellesleg jegyzem meg, hogy a bloggazda épp az ellenkezőjét vallja a szabad piacról, mint te, mégis ugyanazoknak a bolsevik intézkedéseknek tapsikol, ha konkrét ügyekről van szó. Szerinte ami Magyarországon van, az szabad piac.

baalint1 2022.11.30. 14:49:33

@GyMasa:
A szocik lopása is ugyanúgy probléma volt. Azokat is mentegetted, azoknak is tapsikoltál anno?

GyMasa 2022.11.30. 15:03:07

@baalint1:
"De, tetszik neked, mert véded, bagatellizálod."
Nem, te bagatellizálod, meg relativizálod mindezt, amikor a szocikat mentegeted azzal, hog "az régen volt" AKkor sem tettél semmit a "lopás" elllen, és most sem teszek a paüicsogáson kívül.
És, mndezek ellenére van képed rajtam számonkérni, hogy én miért nem teszek semmit?
AZért nem, mert nem az én feladatom.
Nem ez a szakmám, és nem tudom megítélni, hogy lopás-e.

" Legalább ilyen apróságokban ne hazudnál. Feljebb leírtad a Lánczi féle alapvetést, mely szerint ez nem korrupció, csak a magyar nagytőkés réteg feltőkésítése. "
Igen, ami pont egy (sok) fokkal jobb, mint, amit a szocik csinálnak, akik szervilis módon roppant elönytelen üzleteket kötöttek és adták el az ország infrastruktúráját külföldieknek.

"Ok, ez is egy álláspont, bár gazdaságilag irracionális, morálisan pedig a legalja, csak ne próbálnád letagadni, mikor magad írtad le."
Nem, tudod morálisan mi a legalja:
Kiárúsítani az országot fillérekért külföldi cégeknek, akik jobb esetben csak kisajtolják az utolsó fillért is az ügyfeleböl, és a teljes hasznot elviszik, rosszabb esetben pedig teljes iparágakat szántanak be, ahogy az a magyar cukorgyártással történt.

"Te írtad feljebb, hogy ezzel sikeres magyar nagyvállalatokat lehet felépíteni. Akkor most mégis egyetértesz, hogy ez hatékonytalan működéshez vezet?
Látod, megint túlegyszerüsítesz!
Egyrészt nem állítottam, hogy MINDEGYIK ilyen cég sikeres lesz, viszont azt sem állíthatod, hogy mindegyik kudarc lett!

"Akkor most melyik?"
Mindkettö.
Van, amelyik sikeres lesz, van, ami nem.

" És mióta menti fel az, hogy máshol is történik ilyen?""
Szerintem azt a "felmentés" dolgot a jogrendszerre kellene bízni...
Mert, amit te csinálsz az a lincselés online megfelelöje.

"Egyrészt mihez képest?"
Mit "mihez képest"???
EZek korrupt, külföldi vállaltok, amiknek az üzleti modellje az, hoyg korrumpálnak minden lehetséges tendert, és úgy "nyernek" megbízásokat.
Ez a tény cáfolja, hogy amit állítasz, az csak magyar jelenség lenne, és csak a patásorbán felelös érte.

"Az elmúlt évtizedekben az USA cégek például jobban fejlődnek, mint a német multik, nyilván ott is van az állammal korrupció, de eleve kisebb az állam."
Ez jelenleg irrelevás kérdés/tény.

"Másrészt ezeket a cégeket mind egy politikai holdudvarnak játszák ki, ellenpólus nélkül?"
HOl van leirva, hogy KELL ellenpólus?
Ha jól emlékszem, a rendszerváltástól volt egy fajta hallgatólagos megállapodás, hoyg 4 évig balos, 4 évig jobbos kormány van, és a nem hatalmon lévök 70-30 arányban nyernek tendereket.
Nos, kitalálod, ki rúgta fel ezt a hallgatólagos megállapodást?
Kedves Ferencünk, amikor 2006-ban hazudozással, és az EU aktív támogatásával "megnyerte" a valásztást.
Azóta a fidesz nem tartja magára nézve kötelezönek ezt a megegyezést.
Beszélj ferenccel emiatt is.

" Mert nekem nem úgy tűnik. Berlusconi akart még olyan lenni, mint a vezéred, de neki sem jött össze."
Egyrészt, nekem nicsen "vezérem" másrészt meg úgy tünik, orbán tehetségesebb Berlusconinál...

"Ez nem egybites kérdés, hogy szabad vagy nem szabad a piac. Valamilyen korlátja mindig van a szabad piacnak. Csak nagyon nem mindegy milyen léptékű. Te annak a rendszernek tapsolsz, ahol az állam még azt is megmondja, hogy hogyan szarhatsz, mind gazdaságpolitikai, mind társadalompolitikai léptékben."
Lóf*szt sem tudsz te rólam, és ne vetítsd ki rám a képzelgéseidet, ha kérhetném!

"Azt csak mellesleg jegyzem meg, hogy a bloggazda épp az ellenkezőjét vallja a szabad piacról, mint te, mégis ugyanazoknak a bolsevik intézkedéseknek tapsikol, ha konkrét ügyekről van szó. Szerinte ami Magyarországon van, az szabad piac."
Attól, hogy orbánék bizonyos cégeket/iparágakat/személyeket támogatnak, még kurvára nincsen semmiféle diktatúra az országban.
Dehát gyurcsány megmondta a vállakozóknak anno, hogy el lehet menni, ha nem tetszik valami...

GyMasa 2022.11.30. 15:07:31

@baalint1:
"A szocik lopása is ugyanúgy probléma volt. Azokat is mentegetted, azoknak is tapsikoltál anno?"
Mit nem ´rtesz azon, hogy amikor valakit lopással vádolsz, azt neked kell bizonyítani?
Hány szoci ember/cég került lopás miatt börtönbe?
Én senkit nem mentegetek, én csak a hatályos jodrend szerinti elbánást követelem meg mindenkitöl, mert:
- Csak akkor állíthatod magadat valódi demokratának, ha a demokrácia szabályai szeirnt játszol, és így gyözöl
- Amennyiben felrúgod az eddigi, jól müködö szabályokat, akkor, onnantól BÁRMIKOR te is az áldozata lehetsz egy koncepciós eljárásnak!
Nem csak magam miatt várom ezt el, hanem a gyermekeim, a barátaim, a családom, és még miattad is!

Etniez 2022.11.30. 15:25:59

@G. Nagy László: Figyelj, elviek

1. Erkölcs. Nem fogadom el, hogy Magyarország maffiaállam lett. Nem fogadom el, hogy a korrupció az élet normális része, különösen nem az a mérték, amit Orbánék csinálnak.
2. Erő. Az erős nem nyomja el a gyengéket, figyelembe veszi a törvényeknél az ország egészének javát, nem erőszakosan (erőszakos kisebbség) kormányoz.
3. Egyetértés. Az ellenzék nem ellenség, hanem a nemzet része és egy kormánynak őket is képviselnie kell.

Röviden. Három E, a Fradi címerből.

4. Oroszország ellenség, nem üzleti partner.
5. Magyarországnak nyugat felé kell orientálódnia, nem kelet felé és főleg nem kell játszania ezt az értelmetlen kompország szerepet.
6. Törvényjavaslatokat egyeztetni kell az emberekkel, nem felettük-helyettük dönteni.
7. MTVA. Erről inkább karaktert sem ejtek.
8. Hatalmi ágak szétválasztása, békén hagyása.

Elmondtam, mi a bajom a mostani rendszerrel, sajnos az egész rendszer rohadt. Szerinted meg nem, ezért nem értünk egyet.

baalint1 2022.11.30. 15:32:39

@GyMasa:
"Nem, te bagatellizálod, meg relativizálod mindezt, amikor a szocikat mentegeted azzal, hog "az régen volt" AKkor sem tettél semmit a "lopás" elllen, és most sem teszek a paüicsogáson kívül.
És, mndezek ellenére van képed rajtam számonkérni, hogy én miért nem teszek semmit?
AZért nem, mert nem az én feladatom.
Nem ez a szakmám, és nem tudom megítélni, hogy lopás-e."

Eleve te hoztad fel a szocikat. És egy szóval sem ítéltem meg őket másképp, de véded az elvtársaidat azzal, hogy a szocik is.

"Igen, ami pont egy (sok) fokkal jobb, mint, amit a szocik csinálnak, akik szervilis módon roppant elönytelen üzleteket kötöttek és adták el az ország infrastruktúráját külföldieknek"

Akkor ne hazudozz máskor, hogy nem tapsikolsz ennek!

"Nem, tudod morálisan mi a legalja:
Kiárúsítani az országot fillérekért külföldi cégeknek, akik jobb esetben csak kisajtolják az utolsó fillért is az ügyfeleböl, és a teljes hasznot elviszik, rosszabb esetben pedig teljes iparágakat szántanak be, ahogy az a magyar cukorgyártással történt."

De érdekes módon ugyanez a saját elvtársaid esetében nem zavar.

"Látod, megint túlegyszerüsítesz!
Egyrészt nem állítottam, hogy MINDEGYIK ilyen cég sikeres lesz, viszont azt sem állíthatod, hogy mindegyik kudarc lett!"

Én csak annyit állítok, hogy az állami pénzzel kitömés minden esetben rontja a versenyképességét a cégeknek.

Etniez 2022.11.30. 16:04:52

@GyMasa: ""Ja értem, tehát Mészáros belevágott egy üzeltbe, ami 35 évig veszteséget fog neki termelni.
Te most tényleg ilyen hülyének nézel? :D"
Figyelj csak!
MIért is fáj neked, ha nyereséget termel ezzel a feladattal?"

Általában nyomod a hülyeséget, de most fullba toltad, ezért reagálok.
Szóval írtam, hogy 35 évre odaadták az autópályákat Mészárosnak. Erre azt mondtad, hogy ez nem gáz, mert úgy sem éri meg az államnak.
Erre írtam, hogy akkor Mészáros veszteséget vásárolt 35 évre, írtad hogy nem, de most már azt írod, hogy miért baj ez.

LEÍROM: MERT HA NYERESÉGET TERMEL, AKKOR MIÉRT ADJA KI AZ ÁLLAM A KEZEI KÖZÜL AHELYETT, HOGY ELTENNÉ A NYERESÉGET ÉS CSÖKKENTENÉ AZ ADÓDAT?

Így megérted?

Olyan idióta vagy sokszor/általában, hogy hihetetlen. Azért egy IQ-tesztet odaraknák eléd, az enyém 128 volt előző hónapban, a tiedre nagyon kíváncsi vagyok.

Etniez 2022.11.30. 16:18:51

@cvsvrs: Debreceniekről van egy személyes példa, egyik nagyszülő ott lakott egész életében, mindig osztotta az észt a Fideszről meg a Lajosról.
Hogy épül-szépül.

Aztán egyedül maradt, ezért felhoztuk Budapestre, hogy közel legyen, két év alatt kinevelődött belőle a Fidesz. Mondta, hogy mennyi mindenről nem tudott, hogy egész Debrecen egy szekta, stb.
Kicsit tájékozódott több oldalról és egyből felnyílt a szeme.

Etniez 2022.11.30. 16:21:19

@baalint1: Tegyél feljeneltést: az EU most tartja vissza a pénzt és a FIDESZ hozta létre az INTEGRITÁSI HATÓSÁGOT azért, mert az ügyészség nem vizsgál semmit, nem csak az EU szerint, de már Orbán szerint sem.

Szóval térjünk vissza erre a feljelentőseire akkor, amikor már nem Polt vezeti az intézményt.

Etniez 2022.11.30. 16:25:33

"Ki felelős ezért a helyzetért, a 12 éve hatalmon lévő kormány vagy az ellenzék?
Gulyás Gergely szerint lényegesen 50 százalék fölött van az ellenzék felelőssége, így van ez mindig, az internacionalista baloldalnak külföldön mindig nagyobb a befolyása, mint Magyarországon."

Erről is legyen már egy cikk lécci :D

13 éve 2/3, de az ellenzék a felelős, aki ellenzékből irányít. Nem kellene lemondani a Fidesznek, ha ez tényleg így van?

GyMasa 2022.11.30. 16:26:27

@baalint1:
"Eleve te hoztad fel a szocikat. És egy szóval sem ítéltem meg őket másképp, de véded az elvtársaidat azzal, hogy a szocik is."
Igen, mert te folyamatosan "orbánék" lopásáról beszélsz, holott helyesebb lenne a "politikusok lopásáról beszélni"
És, ha így mondod, akkor teljes szélességgel melléd állok.
De nem így mondod, hanem nagyon úgy tünik, hogy relativizálod a szocik - talán még súlyosabb - büneit azzal, hogy nem vesze róluk tudomást.

"Akkor ne hazudozz máskor, hogy nem tapsikolsz ennek!"
Miért tapsikolnék?
Neked az, hogy minden bünözöt azonos mércével ítélj meg, az tapsikolás?
Ilyen arövel te pedig a szocik egykori büneinek "tapsikolsz", hiszen azok már nem is számítanak, mert "régen voltak".

"De érdekes módon ugyanez a saját elvtársaid esetében nem zavar."
FIgyelmesen hallgatom azokat a komplett, azelött virágzó, akár világhírü komplett iparágak felsorolását, amiket orbánék eladtak külföldre gombokért, majd az új tulajon teljesen tönkretették öket, mert nekik csak a piac kellett!
Jelenleg ilyenröl még nem tudok, de tényleg hajlandó vagyok tanulni töled!

"Én csak annyit állítok, hogy az állami pénzzel kitömés minden esetben rontja a versenyképességét a cégeknek."
Én pedig azt mondom, hogy legyél nagyon óvatos az ielyen "minden" meg "semmi" tartalmú kijelentésekkel, mert azokat a legegyszerübb cáfolni.
Hiszen, nekem pont elég egy ellenpéldát hoznom, aztán neked vagy az marad, hogy elismered, hogy tévedtél, vagy elkezdesz maszatolni, amivel csak rontasz a helyzeteden.

GyMasa 2022.11.30. 16:47:00

@Etniez:
"Általában nyomod a hülyeséget, de most fullba toltad, ezért reagálok.
"Szóval írtam, hogy 35 évre odaadták az autópályákat Mészárosnak. Erre azt mondtad, hogy ez nem gáz, mert úgy sem éri meg az államnak."
Én nem ezt írtam....
Egészen pontosan ezt írtam:
"Figyelj csak!
MIért is fáj neked, ha nyereséget termel ezzel a feladattal?
Különösen akkor, ha mondjuk még javít is az állapotokon?
Utaztál te autóval mondjuk az M1-M5 vagy az M7 útvonalakon, és álltál meg egy-egy WC-ben?
Mert, azért lenne ott mit javítani a helyzeten."
Ennek melyik részét sikerült úgy értelmezned, hogy nem éri meg az államnak?
Mert, nekem így sokadszorra elolvasva sem ez jön ki belöle...

"Erre írtam, hogy akkor Mészáros veszteséget vásárolt 35 évre, írtad hogy nem, de most már azt írod, hogy miért baj ez."
Nem vásárolt veszteséget.
EZt nem mondtam..
Söt a cikkben is az a becslés, hogy kb 1000Milliárdot fog keresni az üzleten.
35 év alatt.
(És, akkor megint kénytelen vagyok az orrodat beleverni az alsós matekba: 1000 milliárd 35 évre elosztva az évente szük 29 milliárd nyereség, elhanyagolva azt, hogy a cikk szerint "akár" annyit is kereshet, ami azt jelenti, hogy a legjobb esetben.)
És, tökéletesen értem, hoyg a te proletát életedben már a 29 milliárd forint is egy akkora összeg, amiröl soha nem álmodhatsz, de ez egy egész ország teljes autópályahálózatának az üzemeltetése, amiben az az évente 29 milliárd aprópénz.
www.vezess.hu/hirek/2022/05/19/magyar-autopalya-e-utdij-nusz-2021-bevetel/
Tavaly 345milliárd HUF volt a bevétel autópályadíjakból.
Ennek a 29 milliárd forint a 8,2%-a azaz ez egyáltalán nem egy arcpirítóan magas nyereségarány. (amit tovább ront az összes, egyéb bevétele a cégnek)
Tehát, nekem nem teljesen világos, hogy ezek fényében melyik részével nem vahy elégedett az üzletnek?

"LEÍROM: MERT HA NYERESÉGET TERMEL, AKKOR MIÉRT ADJA KI AZ ÁLLAM A KEZEI KÖZÜL AHELYETT, HOGY ELTENNÉ A NYERESÉGET ÉS CSÖKKENTENÉ AZ ADÓDAT?"
Azért, mert azt NEM TUDHATOD, hogy most termel-e nyereséget. A cikkben szerepel, hoyg tavaly 2 milliárd volt a NÚSZ nyeresége.
Azaz azt az 1000 milliárdot akkor fogja megkeresni, ha optimalizálja a müködést.

"Így megérted?"
Azt értem, mit mondasz, csak értelme nincsn neki. Lásd fentebb.

"Olyan idióta vagy sokszor/általában, hogy hihetetlen. Azért egy IQ-tesztet odaraknák eléd, az enyém 128 volt előző hónapban, a tiedre nagyon kíváncsi vagyok."
Hát a számok megint azt mondják, hogy te vagy az idióta...
Kb. egy 3 perces Google kereséssel és 2 db egyszerü ostással megkímélehetted volna magadat ettöl e beégéstöl.
Én Mensa tag is lehetnék.
Oklevelem is van róla.
De, ez nem jelent semmit. Mert a te 128-as IQ-d nem védett meg attól, hogy az alsós matek legyözzön.

GyMasa 2022.11.30. 17:57:34

@GyMasa:
Most nézem:
"Azért egy IQ-tesztet odaraknák eléd,..."
OMG...

2022.11.30. 19:14:24

@Etniez:
a fideszt legnagyobb valósznűséggel a fidesz fogja leváltani. és hogy mikor azt az európai unió dönti el.

2022.11.30. 19:48:08

@Etniez:
debrecenben elég sok minden épül. csak nagyrészt azért minden ócska, mert először szinte mindent debrecenben próbálnak ki. (és az első változat nyilván nem a legjobb.) debrecen a fidesz teszt városa.

debrecenből pontosan lehet látni, hogy a fidesz mit csinál, mit tervez. és most német-kínai vegyesvállalatok épülnek. óriásberuházások ha kell, akkor az eu ellenében. azonban ennek is a projektnek is egy teszt változatát élesítik.

MEDVE1978 2022.12.01. 15:14:30

Igazából arról van szó, hogy az embernek kell, hogy legyen egy életcélja. Ha most az evolúciós megközelítésből indulok ki, a bioszférában minden élőlénynek bizonyos funkciója van, nagy egészében ezek tartják fenn az egyensúlyt, az egyensúly pici részeihez pedig hozzájárulnak az egyes fajok. A krill például zsákmányállata egy rakat halnak, a kisebb halak a cápáknak stb. Ezen belül egyedi céljuk is van a fajfenntartás, illetve annak az előkészítése (táplálkozás, növekedés stb.). Az ember az ősközösségekben is ezeket a célokat hajtotta. Biztonságot akart az utódneveléshez, táplálékot a túléléshez, szexet stb. Akkor ezeknek a céloknak a megvalósítása és az annak érdekében tett erőfeszítés volt a munka. Nem nagyon volt választás vagy dolgoztál vagy feleslegessé váltál és meghaltál. Az ókori váltás, a mezőgazdasági termeléssel lehetővé tette újabb célok kialakítással. Immár a biztonsági célrendszer része volt az is, hogy ha nem élelmet termeltél mondjuk, hanem biztonságot teremtettél katonaként vagy az ismeretlentől védted meg a közösséget (papok). És így tovább. Az emberek a történelem során folyamatosan együtt léteztek ezekkel a célokkal. A kialakult társadalmak nem "pazaroltak", nagyon kevés olyan ember létezett, aki cél nélkül tudott volna élni. Ugyanis simán éhenhalt stb. Aki meghatározott cél nélkül élt, pl: hedonista, világba beleélő gazdag rómaiak, általában elveszítette a kontrollt és rövid időn belül halálra drogozta / itta / szexelte (nemi betegségek) magát. A mai társadalmakat a korábbiaknál sokkal jelentősebb mértékben jellemzi a cél ilyen irányú hiánya.

Mindenkinek tudok ajánlani egy Severance nevű idei TV sorozatot. A sorozat lényege, hogy egy cég (valamiért) olyan munkavállalókat foglalkoztat, akiknek szétválasztják a személyiségét. Lesz egy munkaidőn túli életük, amikor élményeket szereznek és emlékeznek rá, illetve lesz egy munkaidőn belüli életük, amikor semmire nem emlékeznek és fordítva. (A sorozatban egy agyi műtét és implantátum teszi lehetővé, hogy az egyikből a másikba kapcsoljanak). Ennek megfelelően, amikor a munkaidős életüket kezdik először, tiszta lapok, egy alapszemélyiségük, verbális, logikai stb. alapképességeik vannak, de semmilyen információjuk nincs arról, hogy kik ők és hol vannak. Amint felébrednek, az első reakció rögtön a pánik és a harag (FLIGHT or FIGHT reflex), utána viszont megmutatnak nekik annyit, hogy azért vannak itt, hogy dolgozzanak, ők egy "munkaszemélyiség", vállalták ezt, munka után boldogan élnek. Ezt követően ők is rögtön célt keresnek, ez itt kapcsolódik. Valakinek az lesz a célja, hogy a munkahelyén rendelkezésre álló minimális ismeretanyagból új világképet építsen, valaki egyszerűen dugni akar, valaki pedig elmenekülni. De célt keresnek, egy részüknek a megadott munka ezt meg is adja.

A cél azért fontos, mert gondolkozol azon, hogy azt hogyan éred el és rendszerszerűen erőfeszítéseket teszel, hogy ezt megtehesd. A mai társadalmakban sokszor elveszett a munkakényszer. Újabb popkulturális utalás: meg kell nézni a Z generáció tini életét bemutató Euforia című sorozatot. Az USA-ban élő, többnyire ott átlagos, a mi szemünkkel nézve gazdag tiniket mutat be, érdemi cél nélkül. Hedonizmus, szexuális perverziók és mértéktelen drogfogyasztás jellemzi. Ezeknek a tinédzsereknek jó életszínvonalat biztosítanak, közvetlen, erős céljuk nincsen. Emiatt ezt rendszerszerűen nem próbálják elérni sem. Mivel nincs se cél, se rendszer az életükben az szétesik, mindenféle devianciákat kezdenek el követni.
Ez azonban viszonylag kisebb probléma, a nagyobb a gettósodó underclassnál van és itt ez visszamutat egészen a párizsi, brüsszeli külvárosokra, de akár a magyar borsodi zsákfalvakra is. Ez esetben egész olyan közösségek vannak, ahol nincsen szabályos munkahely és a cél nélküliség és ennek következtében a rendszertelenség öröklődik. Mivel a gyerek nem látja a szüleitől, hogy valamiért felkelnek és utána rendszeresen munkába mennek, ezért benne sem alakul ki ez a rendszer. Ebben nagyon sokat segített a közmunka, hiszen visszahozta egész településekre ezt a rendszerességet.

A céltalanság, a rendszer elvesztése mindenkinél leépülést tud hozni. Van egy rokonom, akit a szülei nagyon elkényeztettek. Édesapa jól keresett és nem várta el a kislánytól sem, hogy jól tanuljon, aztán azt sem, hogy dolgozzon. Persze a látszat kedvéért középiskola után beiratkozott valami büfé szakra, de azt se végezte el. Egy idő után könnyebb volt apától pénzt kérni, mint kisebb kiegészítő munkákat vállalni, így fel is adta utóbbit. Állandóan a buli, szórakozás ment. Mivel nem volt munkája, a hétköznapok egybefolytak, bejöttek az enyhe drogok, a pia, a szerencsejáték. Gyereke is lett, akit leginkább a nagyszülők neveltek. A rendszertelenség és céltalanság nála függőséghez, utána betegséghez vezetett, máig nem találja a helyét.

alöksz róz 2022.12.01. 15:43:14

@Etniez: "Azért egy IQ-tesztet odaraknák eléd, az enyém 128 volt előző hónapban, a tiedre nagyon kíváncsi vagyok." - :DDD

1. milyen teszt lehetett az, amin tökhülye létedre ennyi pontot elértél?
2. azon a teszten én legalább 300 pontot elérnék

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.01. 16:17:46

@alöksz róz: miért tökhülye? tök jókat mondott, te reagálnál rá esetleg még az idén? mert ha nem, akkor egyértelmű hogy ki a tökhülye.

ezt írta:
"Ja értem, tehát Mészáros belevágott egy üzeltbe, ami 35 évig veszteséget fog neki termelni.
Te most tényleg ilyen hülyének nézel? :D"
Figyelj csak!
MIért is fáj neked, ha nyereséget termel ezzel a feladattal?"

Általában nyomod a hülyeséget, de most fullba toltad, ezért reagálok.
Szóval írtam, hogy 35 évre odaadták az autópályákat Mészárosnak. Erre azt mondtad, hogy ez nem gáz, mert úgy sem éri meg az államnak.
Erre írtam, hogy akkor Mészáros veszteséget vásárolt 35 évre, írtad hogy nem, de most már azt írod, hogy miért baj ez.

LEÍROM: MERT HA NYERESÉGET TERMEL, AKKOR MIÉRT ADJA KI AZ ÁLLAM A KEZEI KÖZÜL AHELYETT, HOGY ELTENNÉ A NYERESÉGET ÉS CSÖKKENTENÉ AZ ADÓDAT?

Így megérted?

Olyan idióta vagy sokszor/általában, hogy hihetetlen. Azért egy IQ-tesztet odaraknák eléd, az enyém 128 volt előző hónapban, a tiedre nagyon kíváncsi vagyok.

G. Nagy László 2022.12.01. 16:24:01

@MEDVE1978: Köszönöm az ajánlást, mindkét sorozatot felvettem a bakancslistámra.

"A céltalanság, a rendszer elvesztése mindenkinél leépülést tud hozni. Van egy rokonom, akit a szülei nagyon elkényeztettek. Egy idő után könnyebb volt apától pénzt kérni, mint kisebb kiegészítő munkákat vállalni, így fel is adta utóbbit. Állandóan a buli, szórakozás ment. Mivel nem volt munkája, a hétköznapok egybefolytak, bejöttek az enyhe drogok, a pia, a szerencsejáték."

Egy bizonyos tudati szint felett az ember ura önmagának. Azért írtam bele Márait is a posztba, mert jó példa erre. Neki sem kellett hajcsár főnök, hogy értelmesen és produktívan töltse el az életét.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.01. 16:41:46

@GyMasa: te mensa-tag? te? :D

csöpi, egy pohár vizet nem bíznék rád. olyan ostoba vagy mint a faszom, a mensa-tagoknak nem kell magyarázni, hogy mi a baj a fidesszel, mert maguktól is rájönnek.

ez csak az bizonyítja hogy valami kibazott hitvány kis fideszes pártkaton lehetsz valami minisztériumnál, nem te vagy a a deákdani? vagy a megafon-csoport?

de most tényleg, alap logika lenne.

mészáros olcsóbban veszi az alapanyagot, mint a magyar állam!?! mitől olyan jó üzlet ez a magyar államnak eladni az autópálya koncensziót?
nem emlékszel hogy fújt a fidesz a gyurcsányi PPP-konstrukció ellen,
megvan?

www.origo.hu/itthon/20101018-a-ppp-beruhazasok-leallitasat-tervezi-a-kormany.html

mindig baloldalazol, mintha tudnád mi az, de figyelj csak ide, a diplomataútleveles KÓKA MAGÁNkórházában adott ÁLLAMI támogatást a fideszt, ebbe mi az üzlet amikor még létezik ám az állami eü is. azt tudtad csöpi?

"az a becslés, hogy kb 1000Milliárdot fog keresni az üzleten.
35 év alatt."

és szerinted nem lenne jobb ha ez hivatalosan is állami közcélokra költődne el? hazaáruló vagy te is? egy ócska, ostoba kis patkány?
az országot kár éri! hazaáruló vagy.

a mátrai erőművet is szétlopták a fideszes haverjaid. az autpályát is szét fogják. te meg itt ábrándozol?

"Tavaly 345milliárd HUF volt a bevétel autópályadíjakból.
Ennek a 29 milliárd forint a 8,2%-a azaz ez egyáltalán nem egy arcpirítóan magas nyereségarány. "

"Azért, mert azt NEM TUDHATOD, hogy most termel-e nyereséget"

miért nem? nem állami a cég? titkolják mint valami holmi diktatúrában, mi? mint valami hibrid rezsimben?

GyMasa 2022.12.01. 18:23:56

@tesz-vesz:
"te mensa-tag? te? :D"
Nem kell elhinni.

"csöpi, egy pohár vizet nem bíznék rád."
Nyugodtan vidda vizedet, ahová akarod, én biztos nem vigyáéznék rá.

" olyan ostoba vagy mint a faszom, a mensa-tagoknak nem kell magyarázni, hogy mi a baj a fidesszel, mert maguktól is rájönnek."
Látod, te is megint túlegyszerűsítesz...
Azt hiszed, hogyha valakinek van IQ-ja, akkor az autómatikusan ellenzéki.
EZ nem így van, de ezt nem is magyarázom tovább, mert felesleges, hiszen úgysem fogod fel.

"ez csak az bizonyítja hogy valami kibazott hitvány kis fideszes pártkaton lehetsz valami minisztériumnál, nem te vagy a a deákdani? vagy a megafon-csoport?"
Na, találgass még!
Kíváncsi vagyok, mit találsz még ki!

"de most tényleg, alap logika lenne."
Csak a te kis orbánfóbiás fejedben!
Nézd már meg a választási eredményeket, te értelmi fogyatékos!
A legnagyobb összefosással az ellenzék a legrosszabb eredményét érte el 2010 óta!

"mészáros olcsóbban veszi az alapanyagot, mint a magyar állam!?! mitől olyan jó üzlet ez a magyar államnak eladni az autópálya koncensziót?"
Az is teljesen világos, hogy semmiféle fogalmad nincs róla, hogyan kell egy vállaltot vezetni, sőt, még arról sincs fogalmad, hogy megközelítően hogyan működhet egy olyan cég
Szóval, nagyszerű, hogy bármiféle tudás nélkül le tudsz vonni mindenféle következtetéseket!

"nem emlékszel hogy fújt a fidesz a gyurcsányi PPP-konstrukció ellen,
megvan?"
Igen, mert az egy teljesen másfajta konstrukció volt.

"http://www.origo.hu/itthon/20101018-a-ppp-beruhazasok-leallitasat-tervezi-a-kormany.html"

"mindig baloldalazol, "
Nem mindig, csak akkor, amikor a hozzád hasonló, teljesen értelmi fogyatékos agyhalottak előjönnek a seggükből előhúzott - kizárólag fideszes - "nemzetrontó" példákkal, amikkel a heti, keddi orbánbukást, majd közvetlenül utána az államcsődöt vizionáljátok.
Na, ekkor én csak annyit teszek, hogy emlékeztetlek titkete arra, hogy ez már megtörtént a szocik alatt is anno, és akkor érdekes módon nem volt vele problémátok, söt azóta a Bokros csomag is oltárra került, meg Bajaniból is világító páncélú hős lett, aki egyszemélyben óvta az országot.
Vagy másik esetben - ami bevallom arcpirítóan egyszerű, és szégyellem is, hogy bevetem - az az, hogy az alsós matekot fordítom ellenetek. Tudod, amit kb 10 éves korodig kellene megtanulni.
Az, hogy ezt ti rosszul viselitek, az csak a ti bajotok, én jót szórakozom rajtatok, már, ha van időm erre, mert nekem van egy úgynevezett életem is, amit főként nem azzal akarok tölteni, hogy neked ismátelgetem el a megértés legcsekélyebb szikrája nélkül is ugyanazokat a trivialitásokat, miközben te úgy beszélsz rólam/velem, mint egy nagyon primitív kocsis.

"mintha tudnád mi az, de figyelj csak ide, a diplomataútleveles KÓKA MAGÁNkórházában adott ÁLLAMI támogatást a fideszt, ebbe mi az üzlet amikor még létezik ám az állami eü is. azt tudtad csöpi?"
Erről nem hallottam, szóval nyilatkozni sem tudok...

"és szerinted nem lenne jobb ha ez hivatalosan is állami közcélokra költődne el?"
Bazmeg, te annyira egy egysejtű, write only pöcs vagy, hogy az hiehetelen.
Beliknektem AZ etinez nevű, másik értelmi fogyatékosnak egy cikket!
Szabad ciokket, amit te is el tudsz olvasni, nem olyat, amit ti szoktatok, hogy valami fizetős oldalról van!
Ott részletesen le van írva MINDEN az anyagiakról.
Azaz, tavalyelőtt bőven 1 milliárd alatt volt a NUSZ adózott nyeresége, ami tavaly felment kb 2 milliárdra.
Azaz SEMMI nem garantálja, hogy idén, vagy jövőre lesz nyeresége a cégnek.
Dehát te ezt vagy el sem olvastad, vagy elolvastad ugyan, de nem értetted meg a leírt szöveget, vagy elolvastad, megértetted, csak egy ostoba hazaáruló senkiházi kiss troll vagy, akinek ennyi öröme van az életben.
Rádbízom, hogy melyiket választod, meg a többi olvasóra, már, ha van még valaki aki az értelmetlen zagyvaságaidat olvassa.

" hazaáruló vagy te is? egy ócska, ostoba kis patkány?
az országot kár éri! hazaáruló vagy."
A fejedben éri kár az országot.

"a mátrai erőművet is szétlopták a fideszes haverjaid. az autpályát is szét fogják. te meg itt ábrándozol?"
Majd, ha ez megtörtént, akkor leszel szíves elmenni a rendőrségre, és feljelentést tenni.
Amíg ezt nem teszed meg, addig úgy tekintek rád, mint egy greinctelen, gyáva féregre, akinek csak a szája nagy.

"miért nem? nem állami a cég? titkolják mint valami holmi diktatúrában, mi? mint valami hibrid rezsimben? "
Látszik, hogy nem olvastad a cikket. Benne van minden.
Ezek után mi a fenének pazaroljam rád az időmet?
Egy nyilvánvalóan teljesen vitaképtelen egyén vagy!

alöksz róz 2022.12.02. 06:39:17

@tesz-vesz: nem olvastam és nem is érdekel. korábban már bőven bizonyította ostobaságát a sok faszsággal amit leírt, vagy az alapvető logikai érzékének hiányát, pl amikor egymásnak tök ellentmondó dolgokat hitt el egyszerre. ha most véletlenül jó dolgot írt, arra azt tudom mondani, hogy a tehénszarban is lehet búzaszem

alöksz róz 2022.12.02. 06:50:33

@GyMasa: "Azaz, tavalyelőtt bőven 1 milliárd alatt volt a NUSZ adózott nyeresége, ami tavaly felment kb 2 milliárdra.
Azaz SEMMI nem garantálja, hogy idén, vagy jövőre lesz nyeresége a cégnek." - ja, garancia nincs rá, de mégis úgy lesz :-)

van viszont egy másik része is a történetnek, ha jól emlékszem. az is beletartozik, hogy utat kell építeni. ennek a költségét pedig nem tudja és/vagy nem akarja most kifizetni az állam. volt már hasonlóra példa a kétezres években.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.02. 16:03:22

@alöksz róz: értelmes ember konkrétumokban beszél.

neked most ez nem jött össze, és gyanítom máskor se igen szokott, ugye?

vagy megpróbálod most mégegyszer? még idén esetleg?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.02. 16:52:05

@GyMasa:

nem is hiszem el, te mindent megcáfolnál, amit az intelligenciáról tudunk, bár mondjuk az is igaz, hogy az IQ-teszt nem tisztán az értelmet méri, hanem inkább azt, hogy ki mennyire jó az IQ-teszt megoldásában.
bár az is igaz, hogy a hiszékegységért felelős rész a az agy prefrontális agykérgének ventromediális területe tehetõ felelõssé azért az emberi képességért, hogy egy új információ befogadása után elgondolkodjunk az új információ igazságtartalmán. - Mikor a felnõttek többsége olvas, vagy hall valami új információt, akkor elõször elhiszi azt, majd elkezdi feldolgozni a hallottakat, majd ezt követõen elkezd kérdéseket feltenni az új információ igazságtartalmával kapcsolatban.

na, te ilyen kérdéseket nem teszel fel magadnak, nem gondolkodsz, nincs analitikus gondolkodási képességed
az agyad vagy vegetál és szét van rohadva, vagy egy gerinctelen hazug fideszes köcsög lehetsz, akit a párt fizet, így vagy úgy.
melyik legyen? választhatsz.
vittél-e már pénzt unokázós csalóknak a híd alá?

mindenesetre az értelmeddel k-ra nem kéne kérkedned egyik esetben sem, hisz ha fizetett fideszs vagy és ilyen színvonalú fizetett propaganda konfabulációjára telik, mint a gyurcsányos szabadláb oka a kis elmebeteg fejecskédben, szóval az is színvonal alatti.

láttad az igazi maót? végignézted?

azt gondolod hogy értelmes emebr nem lehet fideszes, dk-s se nagyon, meg tudománytagadó mi hazánkos se, de te fideszes vagy, ezért most a fideszről

ja és ebben pl a fidesznek sok munkája van ám, hogy összevissza hazudoznak, amit az agyhalott fideszesek képtelenek felismerni, hogy milyen szinten hazug és korrupt a szeretett pártjuk, nem is akarják felismerni, erről szól a kogn. dissz.
ezek mind kib. ostoba emberek, persze lehetnek tanultak is, csak tudod a tanultságtól se lesz a többség értelmes.
olyan nehéz lenne észrevenni, hogy MINDENT szétlopnak, és ez csak a bűnszervezet, ami hazudozik valamit az értékekről?
hát azt azért mégse valhatja be őszintén, hogy csak lopni akarnak, a banánköztársaság élén a luxusban a rabszolgákon uralkodni.

de ha ez megnyugtat: téged röhögnek ki legjobban a kedvenceid, hogy milyen ostoba vagy és mindent beveszel.

én legalább nem hiszem el a hazug tolvajoknak hogy tisztességesek és hogy a nemzet érdekeit tartják szem előtt.

nem tudjuk mennyi választási csalás volt oroszoroszágban, luaksenkónál, meg itt, de tény hogy vannak agyhalottak akik támogatják putyint, lukasenkót és orbánt, mire bizonyíték ez?

már ez a reakció mutatja hogy elmebeteg vagy, sehogy nem jön sehová, de odaírja:

""de most tényleg, alap logika lenne."
- Csak a te kis orbánfóbiás fejedben!
Nézd már meg a választási eredményeket, te értelmi fogyatékos!"

akinek egy csöpp kis esze van a működő agyacskájában az orbán-ellenes. lehet akkora tolvaj mint gyurcsány, de nem árulja el a nato-t, meg európát.

neked milyen tudásáod van a vállalatvezetésben vagy a közgázban? áruld el a titkot, hogy lehet jöveledelmező mészárosnak ami az államnak nem az? az állam rossz gazda ugye? ezt akarod mondani? mint kóka jános akinek MAGÁN kórházát pénzeli a fidesz, abba az adófizetőknek mi a buli?
elárulod zsenikém? a korrupció meg a fogjul ejtett állam alsós matek?

mivel 12 éve fidesz-teljhatalom van mire sázmítottál? milyen példákkal áljunk elő morzsi? az 1958-as kisgazdaspárt korrupciós ügyeivel jöjjünk elő?
a gyurcsány korrupciót minek hozzunk fel? meg csehkatikát? lett belőle bírósági ügy? miért nem számoltatta el az mszp-s korrupciót a fidesz, csöpike? valahogy nem látok artikulált véleményt erről. ami önmagában is megállná a helyét.
minek beszéljünk róla, ez a fidesz dolga lett volna, most akkor beszéljünk

mint egy óvodásnak, ezt is le kell írni ,de persze még véletlenül se te vagy a segghülye. ugye?
mindent a szádba kell rágni, mert magadtól semmire nem tudsz rájönni olyan kibebaszottul ostoba vagy.

tudod, van ilyen hogy kormány, azok cselekvőképesebbek egy országvezetésnél, azokról kell beszélni csöpike, jaj milyen kibaszott buta vagy.

nincs államcsőd, minden rendben vagy minden állami vállalatnál, véletlen hogy fizetés stop van.
de persze te állítólag itt sem élsz magyarországon, nyilván mindennel képben vagy, nem voltál te még rákos magyarországon úgy érzem. vagy mennél magán eü-be, kóka kórházát neked találták ki.

olyan ostoba vagy hogy már megint nem válaszolsz a kényes kérdésekre KÓKA BAZMEG! koncentrálj már! hogy a k életbe van ez a kóka-ügy? meg eörsi fideszes kinevezése? hogy orbán 20 éve még egymillió bevándolrlót akart?

" ez már megtörtént a szocik alatt is anno, és akkor érdekes módon nem volt vele problémátok,"

szalmabáb érvelési hiba megvan csöpike? ugye hogy nincs, mert ostoba vagy mint a f*szom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.02. 16:52:40

@GyMasa: továbbá:
mi történt meg a szocik alatt? államcsőd? hányszor kell még a szétrohadt elmebeteg koponyádba beleüvölteni, hogy én pl utálom gyurcsányt is? de ha neked valami bajod van vele, esetleg tegyél feljelentést, orbán is nagyon bírja azért lehet még szavadlábon, kövér lacával együtt autókázott gyurcsány még 90-es évek környékén. mikor hakniztak valahol a választások idején.
hogy lehet hogy gyurcsány és az apró-klán jól meglopta magát ungár péterrel együtt, és nincsenek börtönben? nincs elkobozva a vagyonuk?! te ez a fidesz nagyon igazságtalan!

www.origo.hu/itthon/20140326-koka-janos-szijjarto-peternek-koszonheti-a-diplomata-utlevelet.html

444.hu/2021/10/29/szijjarto-peter-adta-at-koka-janos-kozpenztamogatassal-epult-magankorhazat

hvg.hu/kkv/20211220_koka_janos_maganklinika_doktor24_kozmedia

telex.hu/belfold/2021/10/29/doktor-24-budapesti-beruhazas-koka-janos-szijjarto-peter-simicsko-istvan

most már tudod csöpi, szóval lesz vélemény? vagy elmondjam újra miért ostobaság a fakenews-médiázni egy jogállamban, ahol csak fideszes tag van a médiatanácsban?
persze a fidesz saját hazugságában nagyhatalmakkal dacolnak, usával, ny-európa országaival, BRÜSSZELLEL, ami egy város, de itthon SAJNOS nem tudják betartatni a jogot a nem fideszes lapokkal, ez van! bele kell törödnünk elvtársak! bazikli a streetfighter, a twitter freedomfightere na, orbán hatalma csak a gyíkemberek ellen elég a mesében, a valóságban szart sem ér.
de persze az agyhalottak kajálják. ezért agyhalottak a fideszesek, ugye érted már? van aktív agysejtjeid száma nem éri el a kettőt, ami még képes lenne felfogni bármit is a világból? sanszos, te nagy menza-tag, te

"Erről nem hallottam, szóval nyilatkozni sem tudok..."

szemérmesen nem nyilatkoznál róla, dehát csöpi: a többiről se tudsz semmit, mégis teli szájjal jártatod a pofád róla!
hogy is van ez?

"Azaz SEMMI nem garantálja, hogy idén, vagy jövőre lesz nyeresége a cégnek"

erről már beszéltünk csöpi de körökkel le vagy maradva, milyen rendes ez a mészáros lőrinc hogy még akár a veszteséget is bevállalja egy ilyen volatilis cégnél!
lehet neki kéne kormányozni itt! válasszuk meg királlyá, a mátrai erőműből is alig loptak valamit, csak kb az egészet szétlopták, biztos az autópálya koncensszióval, ahogy a trafik, vagy a nyelvtanulás koncessziójával is, máshogy lesz! itt lőrinc fog ráfizetni, de most jól beszopta a fideszes milliárdos!

ha te ezt ide komolyan leírtad olyan gyerek agyad van bazmeg hogy csoda hogy élteképes vagy.

miért vehette meg lőrinc az államtól 6 milliárdért a mátrai erőművet, kivett belőle 11 mrd osztalékot, és újra eladta a MAGYAR ÁLLAMNAK 17 milliárdért! most az államnak 55+ 45 mrd kell fizetni a veszteségekért, ez nálad nem hűtlen kezelés?
ja, erről nem hallottál, szóval nyilatkozni se tudsz. a questorról se hallottál, a letelepedési kötvény offshore cégeiről se, amin a magyar állam veszteséges, az offshore meg nyereséges, de sebaj, hát erről nem akarsz nyilatkozni, mert nem hallottál róla te szerencsétlen!

" leszel szíves elmenni a rendőrségre, és feljelentést tenni."

elmondták már sokszor, szóval tudom hogy tudod, hogy polt péter vezeti az ügyszséget, aki a fidesz párttag volt, felesége és lánya kb havi 5-8 milliót keres az MNB-nél legálisan.
handó tünde volt a bíróságok elnöke, aki szájer felesége. hernádit is fideszes kapcsolatokkal mentette fel a bíróság.
varga zs, aki most az OVB elnöke lett úgy hogy nem is volt semmi tapasztalata, meg polt haverja, együtt dolgoztak.

nincsenek szétválasztva a hatalmi ágak, azt tudtad? miért menjek akkor feljelentést tenni?

te miért nem jelented fel gyurcsányt vagy csehkatinkát ,vagy márkizajt? láthatóan nagyon utálod őket. a fideszmédiában behazudták neked hogy bűnözöők nem? jól beszoptad csöpike. akkor imért nincs börtönben csehkatika?

hogy is volt a gyurcsányi atomszerződés? ez a mi életünk kedves barátaim, nem lehet titkosítani! ezt mondta orbán, aztán titkosította azt orosz gázszerződéseket.
és én lennék a vitaképtelen? szánalmas egy féreg vagy te.

de ha látod videón, te akkor se hiszed el hogy orbán belehazudik a képedbe
www.youtube.com/watch?v=F-dFA7HVjos
agyhalott

alöksz róz 2022.12.02. 17:31:16

@tesz-vesz: nem igazán hat meg a köpködésed, proli

GyMasa 2022.12.02. 19:33:34

@tesz-vesz:
"nem is hiszem el, te mindent megcáfolnál, amit az intelligenciáról tudunk,"
Te fordítva ülsz a lovon.
NEKED én semmit nem is akarok megcáfolni!
Nem érsz te annyit.

" bár mondjuk az is igaz, hogy az IQ-teszt nem tisztán az értelmet méri, hanem inkább azt, hogy ki mennyire jó az IQ-teszt megoldásában."
Jajj, de cuki, most hogy beégétl au IQ-ddal, egyből elkezdtél relativizálni.
Ez EPIC!

"bár az is igaz,... követõen elkezd kérdéseket feltenni az új információ igazságtartalmával kapcsolatban."
Ismered azt a mondást, hogy "amivel a balosok vádolnak téged, pontosan azt csinálják ők"?

"na, te ilyen kérdéseket nem teszel fel magadnak, nem gondolkodsz, nincs analitikus gondolkodási képességed
Ember! Te még egy értelmes kérdést sem tudsz feltenni!
Káromkodás, meg gyalázkodás nélkül meg kijelentő mondatokat sem tudsz megfogalmazni.

"az agyad vagy vegetál és szét van rohadva, vagy egy gerinctelen hazug fideszes köcsög lehetsz, akit a párt fizet, így vagy úgy.
melyik legyen? választhatsz.
vittél-e már pénzt unokázós csalóknak a híd alá?"
MOst, pl ennek a mondatnak sem értelme nincs, sem pedig jelentősége.
Csak annyit mutat, hogy képtelen vagy érdemben reagálni bármire is, amit leírok.

"mindenesetre az értelmeddel k-ra nem kéne kérkedned egyik esetben sem,"
Már, ne haragudj, de Etinez kezdett el "kérkedni" a 128-as IQ-jával, és kijelentette, hogy az mennyire menő.
Én csak erre válaszoltam.

" hisz ha fizetett fideszs vagy"
Nem

" és ilyen színvonalú fizetett propaganda konfabulációjára telik, mint a gyurcsányos szabadláb oka a kis elmebeteg fejecskédben, szóval az is színvonal alatti."
Itt megint nem mondtál semmit, de elfoglaltál 2 sort.
Pont ezért nincs sok értelme veled vitatkozni, mert te write only üzemmódban vagy.

GyMasa 2022.12.02. 20:05:53

@tesz-vesz:
"hogy lehet hogy gyurcsány és az apró-klán jól meglopta magát ungár péterrel együtt, és nincsenek börtönben? nincs elkobozva a vagyonuk?! te ez a fidesz nagyon igazságtalan!"
Leírom neked, LASSAN, hogy megértsd:
Ma, Magyarországon nincs olyan politikus, aki megszavazna egy olyan számonkérési törvényt, amit KÉSŐBB ellene is fel lehetne használni.
Ez vonalkozik MINDEGYIK képviselőre.
HA ezek kisebbségbe kerülnek, akkor majd lesz esély rá, hogy ilyen törvényeket hozzanak.

"most már tudod csöpi, szóval lesz vélemény?"
Vélemény, MIRŐL?
Nem éerteem, mi a problémád.
Azt mondjátok, hoyg MINDENT letarol a fidesz, és nem jut senki ellenzékinek.
Erre belinkelsz nekem olyan cikkeket, amiben a fidesz ellenzéki embernek ad diplomata útlevelet meg olyat, amiben ellenzéki ember állami támogatást kap a fidesztől.
MI a KÉRDÉS, mert úgy érzem, elveszítettem a fonalat...

" vagy elmondjam újra miért ostobaság a fakenews-médiázni egy jogállamban, ahol csak fideszes tag van a médiatanácsban?"
Igen, mondd csak el!
A Fake news, hoz csak egy adalék a minapból:
444.hu/2022/11/30/von-der-leyen-az-oroszok-penzebol-epitene-ujra-ukrajnat
Tudod, ez az a beszéd, ahol Von Der Leyen elbassza, mert megemlíti, hogy 100 000 Ukrán katona halt meg eddig a háborúban.
Nos, ez a cikk pl. egészen nagyvonalúan hallgat erről a tényről.
Az EU a végleges leiratból eltüntette ezt a részt.
De itt magad is meghallgathatod, amint mondja.
www.youtube.com/watch?v=-YsATd9_d6E
1:29-től
Nos, szerinted akkor ki is a fake news?

"...orbán hatalma csak a gyíkemberek ellen elég a mesében, a valóságban szart sem ér."
A "gyíkemberezés" szintén az a pont, amikor mér elfogytak az érveid. Ott pedig nincs vita többé...

"de persze az agyhalottak kajálják."
Igen, azok vagytok ti.

" ezért agyhalottak a fideszesek, ugye érted már?"
Te vagy itt az agyhalott, meg az Etinez.
Csak Dunning meg Kruger urak ezt nem engedik neked észrevenni.

" van aktív agysejtjeid száma nem éri el a kettőt, ami még képes lenne felfogni bármit is a világból? sanszos, te nagy menza-tag, te"
Bazzeg, neked teljesen elgurult a gyógyszered!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.05. 17:12:28

@alöksz róz: én vagyok a proli? neked nem jön össze a második esély, egy k összetett mondatot nem tudsz összedobni kisköcsög, de legalább leírhatnád hogy mi a baj? nem tudsz gondolkodni vagy a gépelés nem megy?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.05. 17:45:40

@GyMasa: "most hogy beégétl au IQ-ddal, egyből elkezdtél relativizálni."

kulcsszó: "nem tisztán"
az IQ-teszt nem tisztán az értelmet méri

nem várom el hogy megérts komplexebb összefüggéseket

"Ismered azt a mondást, hogy "amivel a balosok vádolnak téged, pontosan azt csinálják ők""

nem ismerem. de láthatóan fogalmad nincs a politikai ideológiákról, te pl nem gazdasági balos vagy?
mondjuk viktor a fake news közmédiájával a telexre mondja hogy fake news, ez egyből rádcáfol csöpi, de sebaj, megfájdulna még a végén a fejecskéd ha gondolkozni kéne.

"Te még egy értelmes kérdést sem tudsz feltenni!"

mondja az aki nem tud válaszolni érdemlegesen semmi lényegesre
megértem, ha az összetett mondatok idegesítenek, de szerintem elég értelemes kérdés, hogy miért nincs gyurcsány és a tolvaj csehkatika=donáthanna híres ügye elszámoltatva?
nem sikerült még értelmes választ adnod rá, így röhejes hogy ne érzed magad ostobának, hogy bevádolták őket.
megérteném hogy hitgyülis kiscserkész vagy a szeplőtelen fogantatásból, hogy ennyire bánt a káromkodás, dehát téged annyira azért nem bánt, mert a hitványságod ebből a nemes jellemedből k-ra nem sikerült kikúrálnod
leírjam mégegyszer miért vagy hitvány, vagy 10x-re azért sikerült eddig felfogni?

mire nem reagáltam te agyhalott paraszt ? mit nem értettél meg? hogy az unokázós csalók áldozatai nem a legélesebb nyuggerek?
ha nem beszélsz konkrétumokba k-ra felesleges bármit írnod, de kibaszott buta lény vagy . de egyre inkább az a meggyőződésem hogy fizet a fidesz.
nyilván hazudnál róla, úgyhogy nem győzöl meg a tagadásával. gerinctelen féreg az összes fizetett fideszes.

mi a wirte only üzemmódom? hogy nem veszed észre hogy tisztáznod kéne a gyurcsány szabadláb-szálat?
ez inkább azt mutatja hogy kurvára ostoba vagy. vagy korrupt hazug hitvány.

"nincs olyan politikus, aki megszavazna egy olyan számonkérési törvényt, amit KÉSŐBB ellene is fel lehetne használni. Ez vonalkozik MINDEGYIK képviselőre."

tehát akkor elismered hogy orbán is tolvaj és minden fideszes?! te idióta
hogy lehetne felhasználni ugyanis ellene ha ártatlan?
nem tudsz olyat elképzelni ugye, hogy a benyújtott törvények ugyanazon témában SOKFAJTÁK lehetnek te kib. buta szar? nehéz ilyen kitalálni?

olyanról amúgy hallottál, hogy jog? tudod a hűtlen kezelés nagyon tág kategória lehet ám! soroljam még a bűneseteket, amikhez nem kell számonkérési törvény! nem kell parlament, elég a mai BTK!
elképesztően ostoba vagy. degenerált korcs. fájdalmas hogy ilyen lények létezhetnek.

"Vélemény, MIRŐL?"

OLYAN HÜLYE VAGY MINT A FASZOM! A K ANYÁDAT TE KORCS! hogy nem nevelt meg rendesen, forog a sírjában! vagy ő is hitvány volt mint te?!
olvasd vissza te fideszes troll bértollnok! ennyire nem lehtsz ostoba, ezt direkt csinálod fideszes fizetéssel te fattyú!

ARRÓL VOLT SZÓ HOGY ELSZÁMOLTATJÁK AZ MSZP-t ÉS A FIDESZT TE KORCS KUTYA! NEM AZ HOGY BEVESZIK ŐKET AZ ÜZLTEBE TE IDIÓTA
ne kerülj a szemem elé, mert élőben nem lennék ilyen kedves veled.

itt sírsz, meg fújolsz gyurcsányra meg az ellenzékre, aztán mikor kiderül hogy nicns igazi ellenzék akkor mindjárt az is jó ha üzletelnek, akiket eddig te utáltál? ne szidd akkor őket, lehet akit szidnál az is együtt lop a fuidesszel.

A Fidesz egyik legtöbbet ismételt jelszava a tavaszi országgyűlési választásokat megelőző kampányban az elszámoltatás volt.

2010 márciusában Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy "két ügy van, amely nem tűr halasztást: az elszámoltatás és az ország megmentése a gazdasági összeomlástól". Mint mondta, minden más - így még az új alkotmány megalkotása is - csak e két ügyet követheti majd, amit szeptemberben, kormányának első száz napját értékelve azzal indokolt: "az elszámoltatás tétje a jövő".

"MI a KÉRDÉS, mert úgy érzem, elveszítettem a fonalat..."

én meg úgy érzem hogy BECSTELEN GERINCTELEN HITVÁNY HAZUDÓZÓ KIS KÖZPÉNZ KURVA VAGY!
az az apróság amúgy nem tűnt fel hogy MAGÁNkúrház, KÖZpénz támogatást kap? erre nem reagálsz te korcs.

persze elmondom újra, nem fér bele a hitvány fejedbe

a fidesz saját hazugságában nagyhatalmakkal dacolnak, usával, ny-európa országaival, BRÜSSZELLEL, ami egy város, de itthon SAJNOS nem tudják betartatni a jogot a nem fideszes lapokkal, ez van! bele kell törödnünk elvtársak! bazikli a streetfighter, a twitter freedomfightere na, orbán hatalma csak a gyíkemberek ellen elég a mesében, a valóságban szart sem ér.
de persze az agyhalottak kajálják. ezért agyhalottak a fideszesek, ugye érted már? van aktív agysejtjeid száma nem éri el a kettőt, ami még képes lenne felfogni bármit is a világból? sanszos, te nagy menza-tag, te
biztos hallottál a médiatanácsról is, csak fideszes tagjai vannak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.05. 17:46:47

@GyMasa: továbbá
ki a faszt érdekel hogy mennyien haltak meg pontosan a háborúban?! ez nem a kommunizmus már, ahol szégyellni kéne, ha 100 000 vagy 800 000 te idióta darab szar! főleg hogy az orosz veztesége súlyosabb lásd a csatahajót

ez a Fake news adalékod a minapból édes istenem, te elmebeteg vagy.

"A "gyíkemberezés" szintén az a pont, amikor mér elfogytak az érveid. "

kimodnta hogy elfogytak az érveim, alap szavak és mondatok megértése nehézkes számodra, vagy tudatosan hazudsz.
nem sikerült megértened a gyíkember jelentését, mert agyhalott troll vagy.

csak ennyire telik közpénz lopása közben? te cseléd

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.05. 17:50:01

@GyMasa: teljesen világos hogy fidesz propagandista vagy

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.12.06. 22:31:46

@tesz-vesz: egy agyhalott pökhendi fideszkomcsival vitatkozol.

Glokta 2022.12.06. 23:28:24

@GyMasa: "FIgyelmesen hallgatom azokat a komplett, azelött virágzó, akár világhírü komplett iparágak felsorolását, amiket orbánék eladtak külföldre gombokért, majd az új tulajon teljesen tönkretették öket, mert nekik csak a piac kellett!
Jelenleg ilyenröl még nem tudok, de tényleg hajlandó vagyok tanulni töled!"
Ez leginkább nem Orbánék politikájának köszönhető, hanem annak, hogy 1990 és 98 között, amikor a privatizálások nagy része zajlott, nem ők kormányoztak, 2010-ben pedig (amikor már amit privatizálni lehetett volna, valóban fontos volt hogy állami kézben maradjon) privatizálás helyett a felhalmozott manyup pénzet államosították.

GyMasa 2022.12.07. 13:10:48

@Glokta:
"Ez leginkább nem Orbánék politikájának köszönhető, hanem annak, hogy 1990 és 98 között, amikor a privatizálások nagy része zajlott, nem ők kormányoztak, 2010-ben pedig (amikor már amit privatizálni lehetett volna, valóban fontos volt hogy állami kézben maradjon) privatizálás helyett a felhalmozott manyup pénzet államosították."
Közben megakadályozták a MOL ellenséges felvásárlását, visszavásárolták a koncesszióbe eladott autópályákat (nekem kimaradt az M5-össel kapcsolatos dolog?), visszaszerezték az ország közmüveit, (bár a rezsicsökkentéssel nagyon nem értek egyet!) vissza akarják vásárolni a Repülöteret, a Máv Cargot.
Szóval, akkor megegyezhetünk abban, hogy nem igaz az az állítás, amire reagáltam?

2022.12.07. 13:45:33

@GyMasa:
és eközben komplett üzletágakat adtak el.

GyMasa 2022.12.07. 14:47:11

@cvsvrs:
Sorold már te is, hogy mik ezek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.07. 16:17:34

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: az agyhalott, az oké, de nagyon sanszos hogy fizetést kap a fidesztől, mert ennyire agyhalott és tudatosan hazug és hitvány csak az lehet, aki korrupt is

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.07. 16:18:14

@GyMasa: na mi van? nem válaszolsz? nem kapsz fizetést ezekért a kommentekért már? még nem mondták el a pártközpontban hogy mit kell hazudni róla?
süti beállítások módosítása