téveszmék

téveszmék

"Jézus transznemű volt"

2022. december 05. - G. Nagy László

 

pieta.jpg

 

Itt az új progresszív elmebaj, melyet nyugodtan sorolhatunk a súlytalan, ostoba bulvárhírek közé. A Cambridge Egyetemhez tartozó Trinity College kápolnájában - egy esti istentisztelet során - egy fiatal kutató, Joshua Heath középkori és reneszánsz festményeket mutatott be a híveknek. E képek mindegyike a keresztfáról levett Jézust ábrázolja, oldalán a római katona által ejtett sebbel. Heath szerint ez a seb a szóban forgó festményeken leginkább egy vaginára emlékeztet. Michael Branner, a Trinity College dékánja megerősítette: szerinte is jogalappal bír az az elképzelés, mely szerint Jézus transznemű volt...

 

"Krisztus egyszerre férfias és nőies testtel rendelkezik ezekben a művekben. Így ha Krisztus teste, ahogyan ezek a művek sugallják ugyanolyan mint mindenki másé, akkor az ő teste egyben transz is." - zárta beszédét az Egyetem fiatal kutatója. Alig hiszem, hogy ezt a tömény hülyeséget érdemben méltatni kéne. A motivációk és a reakciók sokkal lényegesebbek. Vajon miért folytat bárki ilyen természetű "kutatásokat" és miért tárja a hívő közösség elé? Nettó trollkodás? Szándékos provokáció ádvent táján? 15 perc hírnév? Vagy egész egyszerűen kapott a srác egy kellően vastag támogatást, hogy körbejárja a témát, csak nem talált semmi használhatót, viszont valamit prezentálnia kell? Úgy tűnik, sokan ügyködnek azon, hogy bebizonyítsák: a transzneműség a történelem során mindig is velünk volt, s mindig is lényeges társadalmi kérdésnek számított. Még akkor is, ha ennek az égvilágon semmi jelét nem látjuk sem az irodalomban, sem a festészetben, sem egyéb művészeti ágakban. Még akkor is, ha erről a témáról - az elmúlt pár esztendőt leszámítva - évszázadokon át kizárólag a bohózatok és viccek szintjén esett szó.

 

Pénteken temettük anyámat. Miközben a koporsót a földbe engedték, felcsendült az ének: "Jézusom szent szívét lándzsa döfte át, Megnyitotta nékünk drága oldalát." A pillanat különösen alkalmas volt, hogy átérezzem a hívek felindultságát, akiket bánt Joshua Heath okoskodása. Jézus szenvedéstörténete még a magamfajta pogányokat is megérinti; nem csupán bizarr, de méltatlan is egy brutális kínhalál záróakkordját jelentő, szúrt sebet egy vaginához hasonlítani. Mindazonáltal a túlzott felháborodás is indokolatlan. "Többek sírva fakadtak és kirekesztve érezték magukat, egyikük pedig távozáskor eretneknek nevezte a kutatót." Ez szóról szóra ugyanaz a mimózáskodás, amit a baloldali hiperérzékenyeknél látunk. Aki így viselkedik, az méltatlan arra, hogy komolyan vegyék, mindegy, hogy a keresztény hitről, avagy a progresszív vallás dogmáiról van szó. Aki így viselkedik, annak szemmel láthatóan gyenge lábakon áll a hite. Egy józan hívő Joshua Heath szemébe néz, és higgadtan közli, hogy mindez alaptalan, abszurd és erőltetett; még arra sem érdemes, hogy vitába szálljunk vele. Majd mosolyogva kisétál a kápolnából.

 

Hogy megértsük, miért ez a béna erőlködés a transzneműség körül, egy pillanatra evezzünk át a bulvárvilág egy másik területére! Az elmúlt félév során számos hírt kaptunk Jamie Lee Curtis kisebbik gyermekéről, többek közt nyári esküvőjéről is. A hírfolyam így kezdődött: "Jamie Lee Curtis büszkén jelentette be, hogy 25 éves lánya transznemű".

 

jamie_lee.png

 

Megtudhattuk, hogy Ruby valójában Thomasként született, s vinnyogva röhöghettünk a minden politikai korrektséget nélkülöző, pazar kommenteken. De ami a legfontosabb, sokunknak megakadt a szeme a kulcsszón: a színésznő BÜSZKÉN tárja a világ elé mindezt. A bajok itt kezdődnek. Voltak idők, amikor a normalitástól való eltérés miatt szégyenkezni kellett. Ez aligha helyes. Ha valakit még bántalmaznak is a mássága miatt, az különösen fasiszta lélekre vall. De miért kéne átesni a ló túloldalára? Próbáljunk objektívek maradni, és eltűnődni azon, szeretnénk-e transzneműként élni! Nem gondolom, hogy bárki is irigyelne egy férfitestbe zárt női lelket. És most teljesen mindegy, hogy világlátásunk függvényében az ilyesmit az elme betegségének nevezzük, avagy teljesen egészségesnek mondjuk. A lényeg az, hogy borzalmas állapot lehet, melyet egyikünk sem választana önként. Akkor hát miért is kéne BÜSZKÉNEK lenni rá? Ha kövérek vagyunk, ha asztmások, ha hullik a hajunk, görbe a hátunk, vagy vastag a bokánk, ezekre sem vagyunk büszkék. Igyekszünk kezelni a problémát, s ha nem megy, úgy megpróbálunk békés lélekkel együtt élni a nehézséggel. Megtanulunk nem szorongani tökéletlenségeink miatt, de még véletlenül sem tesszük ezeket a kirakatba, eljátszva az eljátszhatatlant, hogy mindezen átok valójában mekkora áldás. Megértem Jamie Lee Curtist, hogy mindennél jobban drukkol szerencsétlen sorsú gyermeke boldogságának, de annak transzneműsége kapcsán BÜSZKESÉGRŐL beszélni - ez maga a tömény öncsalás. Mi jön ezután? Holnap majd kiáll Tom Hanks, hogy elégedett mosollyal bemutassa dadogó fiát? Vagy Julia Roberts pózol majd lúdtalpas lányával, közölve az újságírókkal, milyen boldog gyermeke bokasüllyedése miatt? Vegyük észre, hogy a posztmodern progresszió sportot űz abból, hogy mindent relativizál. A klasszikus liberalizmus annyit mond: ne bántsunk senkit a mássága miatt, épp elég baj az neki. A progresszió azonban nem áll meg e ponton, hanem egyenesen értéknek hazudja azt, ami rettenetes hátrány (mi több: szankciókkal fenyeget mindenkit, aki másképp látja). Ég és föld e két gondolkodásmód.

 

Visszatérve Jézus állítólagos transzneműségére, a Trinity College dékánja így nyilatkozott: "A magam részéről úgy gondolom, hogy ez a spekuláció jogos volt, függetlenül attól, hogy te vagy én vagy bárki más nem ért egyet az értelmezéssel, mást mond az adott művészeti hagyományról, vagy ellenzi annak alkalmazását a transzszexualizmus körüli kortárs kérdésekre." Voltak idők, amikor az egyetemi szféra a tudományt, az igazságot, a világ megismerését szolgálta. A szomorú az, amikor már nem ez a cél, hanem a valóság meghajlítása, ráfeszítése valamely beteg ideológiára. Az értelmiség árulása, a tudomány totális lejáratása megbocsáthatatlan. Még akkor is, ha az egyetem szóvivője - az általános felháborodás hatására - mentegetőzésbe kezdett: „Sem az egyetem dékánja, sem a prédikáló doktorandusz nem gondolja, hogy Jézus transznemű lett volna. Az istentisztelet Krisztus művészeti ábrázolásáról és annak különböző értelmezéséről szólt. A prédikációban a vallás művészeti természetének feltárása és a kritikus szemlélet összhangban van a Cambridge-i Egyetemen folyó vitakultúrával és párbeszéddel.” Ebben annyi igazságot mindenképp el kell ismerni, hogy egy egészséges világban valóban nincsenek tabuk, bármiről lehet eszmecserét folytatni. De legalább legyen némi alapja...

 

Vannak, aki szerint Jézus kitalált karakter, valójában sosem létezett. Mások ábrázolták már feketének, homoszexuálisnak és családos embernek is (gondoljunk csak a Krisztus utolsó megkísértése c. Scorsese filmre). Nyilván mindenki igyekszik úgy formálni a Názáreti alakját, tanítását, mondatait, hogy az a saját világlátásának a leginkább megfeleljen. Ha maradunk az evangéliumi szövegeknél, azokból egy teljesen aszexuális férfi képe áll össze, akit hidegen hagy a testiség, s nem is beszél ilyesmiről szinte soha. Nem tilt, nem bátorít, nem ítélkezik a szexualitás semmilyen megnyilvánulási formája kapcsán sem. Ennyit tudhatunk, minden egyéb csak találgatás, puszta fantáziajáték. Az, hogy transznemű lett volna, talán a legbizarrabb mind közül.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr9417993678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.07. 22:54:28

@HypocritSlayer: " szemet, vagy nem:) másrészt meg objektív, max van olyan, akinek ez nem (annyira) szempont, de a cikkírónak az, nekem is az:), így egyetértek vele, nekem is a karcsú bokák tetszenek és a vastagok taszítanak"

Tehát azért objektív, mert neked és a cikkírónak személy szerint szúrja a szemét...ez bizony szubjektivitás.
Szépen tökön szúrtad magad.
Ja, hogy kiosszak egy elégtelent is történelemből: a vikingek nem foglalták el egész angliát, nem tudtak volna beleülni a készbe, ugyanis több királyságból állt. Bizony, úgy kellett államot alapítaniuk, azt hódításokkal bővíteniük. Danelaw volt a neve. Igen, kitaláltad, azért, mert a dán törvények voltak ott érvényben.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.07. 22:58:36

@HypocritSlayer: "Mire nem jó...

* Az IQ kulturális háttérrel kapcsolatos kritikájának egy árnyaltabb változata, amikor a többségi társadalom értékrendje szerinti iskolába kisebbségi, eltérő etnikai hátterű csoportok gyerekei járnak. Az Egyesült Államokban a kisebbségi csoportok gyerekei rendszeresen rosszabb eredményt érnek el az IQ teszteken, illetve a tanárok is kevésbé okosnak észlelik ezeket a gyerekeket, mint a domináns közösséghez tartozó társaikat. A különbség nem az intellektusukból fakad, hanem abból, hogy a különböző etnikai hátterű csoportok intelligenciára gondolva más-más készségekre helyezik a hangsúlyt"

Forrás: Szeretlek Magyarország!

HypocritSlayer 2022.12.07. 23:02:44

@cvsvrs:
>>nem érted, hogy az objektív valóságon túl létezik a képzelet?

Dehogynem, csak épp a helyén kezelem és nem tenyésztek belőlük ekkora baromságokat.

>>a realitás és a képzelet összekeveredett. az a boldogság

Mondták már neked, hogy gyere le a szerről, mert megárthat ilyen dózisban?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.07. 23:07:23

@HypocritSlayer: "Végül Robert J. Sternberg azt hangsúlyozza, hogy az intelligenciateszteken nyújtott teljesítmény nem mutat összefüggést egy sor olyan képességgel, melyeket klasszikusan az intelligenciához kötünk. Például a tudományos feltevések megfogalmazására, vagy a kísérleti elrendezések megfelelő összeállítására való képesség Sternberg eredményei szerint nincs összefüggésben az intelligenciateszteken nyújtott teljesítménnyel.
Sternberg szerint az intelligenciatesztek könnyen átlátható, hasonló feladatokra épülnek és ebbe az irányba tendál a közoktatás is, holott a valós problémák nem ilyenek"

Tehát az IQ tesztek nem alkalmasak társadalmak közötti összehasonlításra.

HypocritSlayer 2022.12.07. 23:11:47

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Tehát azért objektív, mert neked és a cikkírónak személy szerint szúrja a szemét...

Nem, tőlünk függetlenül az, objektíven, csak mi is a abba a nagyobb táborba tartozunk, ahol ez lelombozó ficsör....., és a szubjektív értékelésünk épp egybevág az objektívvel, de nincs köztük sem ok-okozati kapcsolat, sem függőségi viszony...

>>ez bizony szubjektivitás.

Viszont ez nem gátolja meg azt, hogy egyben objektív tény is legyen, nem kizáró, hanem egyutjaro fogalmak, mármint ha képes vagy ezt értelmezni...

>>Szépen tökön szúrtad magad.

Akkor megint nyertél, gratula...

>>Ja vikingek nem foglalták el egész angliát, nem tudtak volna beleülni a készbe, ugyanis több királyságból állt.

Gratulálok az újabb bábodhoz......

> Bizony, úgy kellett államot alapítaniuk, azt hódításokkal bővíteniük.

Szegények...

>>Danelaw volt a neve. Igen, kitaláltad, azért, mert a dán törvények voltak ott
érvényben.

Fantasztikus, csillagos ötöst adok neked ezért......

G. Nagy László 2022.12.07. 23:11:54

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Ehhez meg kéne határozni, mikortól nevezzük vastagnak, és társadalmi viszonylatba kellene tenni."

Nem, erre semmi szükség. Ennyire nem kell precíznek lenni. Ránézel, és látod, hogy szexi, vagy sem. De biztos lehetsz benne, hogy ezrek leírták már a helyes arányokat.

"Nem biztos, hogy egy brazil azt tartja szexinek, amit te. "

Semmi sem biztos. Itt is csak 99%. A fizikai vonzerő sztenderdjei kultúrákon átívelőek. (Ez tény, nem a saját véleményem.)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.07. 23:55:42

@HypocritSlayer: "
Nem, tőlünk függetlenül az, objektíven, csak mi is a abba a nagyobb táborba tartozunk, ahol ez lelombozó ficsör"

És csak hajtod az idiótaságodat.
Attól nem lesz valami objektív, hogy egy nagyobb tábornak ez a szubjektív értékítélete.
A szubjektív nem esik egybe az objektívvel, ezt nem is lehet magyarázni, ez faszság.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.07. 23:58:20

@HypocritSlayer: "Tárgyilagos (döntés, állásfoglalás, vélemény), amit személyi szempontok, érzelmek, vélemények nem befolyásolnak; pártatlan; részrehajlás, elfogultság nélküli"

Tehát a te személyi szempontod, hogy mi a szexi, nem lehet objektív

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 00:07:20

@G. Nagy László: "Semmi sem biztos. Itt is csak 99%. A fizikai vonzerő sztenderdjei kultúrákon átívelőek. (Ez tény, nem a saját véleményem."

De, ez a te véleményed. Számodra nem szexi a tányérszájú néger asszony, sem a nagyfenekű. Máshol, más kultúrában igen.
Számodra nem szexi a kövér, nagyseggű, lógómellű asszony, más kultúrában a termékenységet testesíti meg.
De még kultúrákon belül is változik az idővel. Ennyire nem lehetsz tudatlan. A hetvenes években Twiggy volt a szexbálvány. Most a szilikon hódít.
A tetoválás 100 éve a bűnözők és tengerészek sajátja volt. Most általános divat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 00:14:17

@G. Nagy László: "Vénusz korába, és a közösségi média térhódításával ennek pontosan az ellenkezője is megtörténhet, hiszen az ideális testalkat mindig csak a nézőpont kérdése.
A szépség és az eszményi női alak egy emberi elképzelés, egyfajta konstrukciós terv, ami teljes mértékben attól függ, hogy honnan nézzük
– állítják kulturális teoretikusok"

Forrás: Origo

G. Nagy László 2022.12.08. 00:15:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Ennyire nem lehetsz tudatlan."

A szépségideálok gyakorlatilag évszázadok óta változatlanok, földrajzi helytől és kultúrától függetlenül. A nők már az ókori Hellászban is pont ugyanazt látták vonzónak, mint manapság: a széles vállat, a keskeny csípőt, a feszes feneket, a lapos hasat, a szimmetrikus arcot, a markáns állat és orrot, a dús hajat, valamint a tekintélyes méretű péniszt. A férfiak által áhított ideál ugyanígy sztenderd: homokóra-alkat, hosszú lábak, szimmetrikus arc, a szemek és a száj háromszögének megfelelő távolságarányai, valamint apró állak, kicsi orr, kevéssé kiálló szemöldökcsont és telt alsó ajak jellemzik, ez utóbbiak a magas ösztrogénszint jelzői. Ha megnézzük az 1953 óta megjelenő Playboy különböző számait - melyben nem elborult divattervezők diktálják a trendet, hanem a valós, olvasói férfiízlés - azt látjuk, hogy hatvannégy esztendő alatt legfeljebb a gyantázott területek mérete változott, más nemigen.

teveszmek.blog.hu/2017/12/10/_a_szepseg_belulrol_fakad

Előtte olvass utána kicsit, mielőtt a másikat minősíted. Könyvtárnyi irodalma van a témának.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 00:39:27

@G. Nagy László: az Origo cikke mást mond. Az pedig igaz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 00:41:28

@G. Nagy László: " ugyanígy sztenderd: homokóra-alkat, hosszú lábak, szimmetrikus arc, a szemek és a száj háromszögének megfelelő távolságarányai, valamint apró állak, kicsi orr, kevéssé kiálló szemöldökcsont és telt alsó ajak jellemzik, ez utóbbiak a magas ösztrogénszint jelzői"

Ezek szerint az összes nőalak ábrázolás a bronzkortól a középkorig hamis....

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 00:48:48

@G. Nagy László: "homokóra-alkat, hosszú lábak, szimmetrikus arc, a szemek és a száj háromszögének megfelelő távolságarányai, valamint apró állak, kicsi orr, kevéssé kiálló szemöldökcsont és telt alsó ajak jellemzik, ez utóbbiak a magas ösztrogénszint jelzői"

Ez a te kategorizálásod. Egy orosz és egy angol nő arca ezekben mind eltér. De egy kínai és egy maláj nő esetében sem érvényes.
A braziloknál pedig kimondottan nem szempont a vékony boka.
A kicsi orr az olasz nőknek nem sajátja.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 00:57:54

@G. Nagy László: willendorfi Vénusz, milói Vénusz, kimondottan dagadt, az utóbbinak nagy az orra, az ajka keskeny, daVinci Madonnájának is, Boticelli nőábrázolásai sem igazolnak téged, de a görög szobrokon sem ismerhető fel a homokóra...sőt, Monroe sem mondható apró állúnak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 01:00:23

@G. Nagy László: "ókori görögök egyenesen imádták a feltűnően összenőtt szemöldököt, annyira, hogy akinek nem volt, az gyakorta rajzolt magának.

A japánoknál ellenben a valódi leborotválása és egy álszemöldök magasra rajzolása volt a divat, nem is beszélve a hófehér orcáról. Ugyan ez a makeup look csukott szájjal tökéletesen festett számukra, rájöttek, hogy mosolyuk így kissé sárgásnak tűnik, ezért, mivel még nem léteztek fogfehérítő készítmények, inkább feketére festették a fogaikat"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 01:16:52

@G. Nagy László: az pedig kimondottan szánalmas, hogy saját magadra hivatkozol..
Ahol szintén butaságokat beszélsz.

HypocritSlayer 2022.12.08. 07:39:41

@tesz-vesz:
>>nem lehet titkostítani! ez a mi életünk kedves barátaim, ez a MI életünk!

Dehogynem, és Gyurcsibohóc akkor bizony jól járt el.

>>és mit csinált kormányon orbán? csak nem titkosította a paksi szerződéseket meg a gázszerződéseket.

Pontosan, ő is jól járt el.

>>aztán a korrupt tolvaj arrogáns óvodás harci kakadu szijjas meg lecseszi az újságírókat

Azok az "újságírók" ezt meg is érdemlik.

>>közben meg 200 milliós közpénzekkel tömi ki a haverjait, ja nmezeti oligarchia kiépíítése offshore-kba

És a sok lopás közt nekünk is jut:)

>>azért olyan jó neked is , mert cinkos vagy bűnrészes és te is kapsz a lopott pénzből?

Nem, nem azért.

>>vagy ingyen vagy hitvány?

Ingyen, főleg téged elnézve, lassan még fizetnék is érte....

HypocritSlayer 2022.12.08. 07:46:39

@tesz-vesz:
>>milyen elvekre gondolsz?

Hát ez, az, hogy vannak dolgok, ami vagy nem éri el az ingerküszöbödet, vagy nem is vagy képes érzékelni......

>> tudod lehetne TÁRGYALNI az ukránokkal a magyarok állítólagos rossz helyzete

Anniyra lehet velük TÁRGYALNI, amennyire veled lehet......
Amíg ilyen magas lóról, és "állítólagos rossz helyzetről" beszélsz, addig innen nézve, te a féreg kategóriába tartozol, bár nem tehetsz róla, mert ilyennek születtél, kozmopolita gyökértelen
senkiházinak, vagy azzá "nemesültél"......
Elviselünk, mert kénytelen vagyunk elviselni.

>>meg a kibeb*szott SZOBOR miatt.

Igen, nem vagy képes felfogni, hogy a MasterCardon túl is vannak dolgok, amelyek adott esetben értékesebbek, mint az, amit meg tudsz venni....

>> nagyon fontos oda a szobor, azóta nem tudok aludni se, mióta kiszedték a turul szobrot munkácsról. skandallum!

Szerencsénk, hogy a fajtádnak csak az ugatásra telik...

HypocritSlayer 2022.12.08. 08:02:33

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>> Az Egyesült Államokban a kisebbségi csoportok gyerekei rendszeresen rosszabb eredményt érnek el az IQ teszteken, illetve a tanárok is kevésbé okosnak észlelik ezeket a gyerekeket, mint a domináns közösséghez tartozó társaikat.

Micsoda véletlen, hiszen alacsonyabb az IQ-juk:)

>>A különbség nem az intellektusukból fakad, hanem abból, hogy a különböző etnikai hátterű csoportok intelligenciára gondolva más-más készségekre helyezik a hangsúlyt

Egyrészt, a kettő nem zárja ki egymást, ugyanis nemhogy veri őket az alacsonyabb IQ, de még ráadásul "cigányok" is.....

Arról nem is beszélve, hogy párszáz év alatt elég sokat "nemesedtek" a fehér "vérfrissítések" által, elég csak megnézni, hogy a "testvéreik"(az egyenlítő környéki nigger államok), akiket nem hurcoltak el és nem dugtak a "fehér gazdáik", milyen szinten ragadtak meg: átlagosan jó, ha elérik a 60-as átlagot , a 70 már kurva nagy kihívás számukra.

Ehhez képest az amerikai niggerek már (hozzájuk képest) jóval magasabb átlag IQ-val rendelkeznek, de a "kunyhót" továbbra sem lehet "kihizni belőlük", hiába lettek a kunyhóból kihozva......

Az a másik tévhit, pl. a cigányok esetén is, hogy a szocializációja miatt képtelen az általunk elfogadott normák szerint élni, aztán 99%-ban mindig kiderül, hogy a "vérükben van", genetikailag determináltak, hiába emelik ki, és nevelik kis koruk óta "normál környezetben", ez max 5-10 pontot javíthat rajtuk, de szinte kivétel nélkül "kiütközik a vérük", ha betöltik a 14-et, ott kampec dolores van nekik és "visszacigányosodnak", dacára a "nevelésüknek".....

HypocritSlayer 2022.12.08. 08:39:31

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>végül Robert J. Sternberg azt hangsúlyozza, hogy az intelligenciateszteken nyújtott teljesítmény nem mutat összefüggést egy sor olyan képességgel, melyeket klasszikusan az intelligenciához kötünk. Például a tudományos feltevések megfogalmazására, vagy a kísérleti elrendezések megfelelő összeállítására való képesség

Egyetértünk, attól, hogy valaki intelligens, nem biztos, hogy képes tudományos feltevéseket megfogalmazni, (kb 20%-uk igen, Pareto elv:), mert ez még NEM ELÉG, de az viszont biztos, hogy bizonyos intelligencia szint alatt EGYETLEN EGY SINCS? AKI KÉPES LENNE RÁ!

Vagyis annyit mond, hogy az intelligencia nem elég, de azt már elhallgatja, hogy viszont szükséges és elengedhetetlen feltétel...., ami mással nem pótólható/helyettesíthető.....

A nők tudják ezt a "relativizálást" magas fokon művelni....

>>Sternberg eredményei szerint nincs összefüggésben az intelligenciateszteken nyújtott teljesítménnyel.

Arról meg ha jól tudom, nincs információnk, hogy milyen "etnikumot" vizsgált, amelyből ezeket a következtetéseket levonta.
Kíváncsi lennék a "tesztközönség" összetételére.....

>>Sternberg szerint az intelligenciatesztek könnyen átlátható, hasonló feladatokra épülnek és ebbe az irányba tendál a közoktatás is, holott a valós problémák nem ilyenek"

Van benne igazság, főleg ha azt nézzük, hogy a jelenleg felhígult és egyre kisebb követelményeket kisíró társadalmunkban mennyi a funkcionális analfabéta.....

>>Tehát az IQ tesztek nem alkalmasak társadalmak közötti összehasonlításra.

Ezt senki nem állította, sőt, a tesztekről szó sem volt, max olyan értelemben, hogy az általam is linkelt pl. nem igényel semmilyen tudást, épp csak annyi előzetes információt szükséges az alany tudomására hozni, hogy a hiányzó helyre válasszon ki egyet a lehetőségekből azt, ami szerinte oda illik, az összes többi rá van bízva..
Vagyis kognitív, logikai, kombinációs és absztrakciós képességeket "mér", egyáltalán akkor, ha az alany képes fel is fogni, hogy mi a feladat.
Átlag 80-as IQ alatt pl. szerintem egy sem képes még értelmeznie sem az általam linkelt tesztet, így számukra, alacsonyabbra "méretezettet" szükséges készíteni, tesztből is, a "szintjüknek megfelelően", de nem azért mert, más "kultúra" által szocializálódtak.........

És, senki nem hasonlított össze ez alapján "társadalmakat", hanem ennél kisebb egységekről, rasszokról volt szó, ember típusokról, bizonyos közös rasszjegyeket hordozó csoportokról beszéltünk.

Arról, hogy objektív korlátokkal születnek bizonyos rasszok, míg mások hozzájuk képest előnnyel és ez mindig is megmutatkozik csoportszinten, fejlettség, alkotás, extrém körülményekhez való alkalmazkodás szintjén, viszont csoporton belül, "ugyanolyan alapról indulva" már nem lehet ilyen egyértelmű következtetéseket levonni, hiszen ott már más képességek is szerepet kaphatnak és azok hatásait (még) nem nagyon ismerjük.

Hibás az a gondolatmenet mint amit az anekdotában is elhangzik:

"Egy afrikai expedíció tudósa fog egy sivatagi bolhát, és sietve kísérletezni kezd vele. Kapja és kitépi az egyik lábát, leteszi az asztalra, majd ráparancsol:
- Ugorj! - a bolha ugrik. Kitépi a második, harmadik lábát is, miközben a parancs mindig elhangzik: - Ugorj! - A bolhának már csak egy lába maradt meg, amikor tudósunk újra erélyesen tovább biztatja. - Ugorj! - A bolha még ezzel az egy lábával is lök magán egy keveset. Az utolsó láb is a többi sorsára jut. Tudósunk az asztalra helyezi az immár lábatlan bolhát, és szigorú következetességgel ráparancsol: - Ugorj! - a bolha nem ugrik, meg sem moccan. Mire fiatal barátunk nekiül, és megírja élete első tanulmányát. Lényege: a sivatagi bolha, ha mind a hat lábát kitépik, megsüketül."

(A vicc amúgy az, hogy a bolha tényleg a lábain hordozza a hang érzékelésére képes receptorait:)

A különböző rasszok/populációk átlagos intelligencia szintjeiknek az átlagos különbségéről volt szó, és az eddigi tapasztalataink szerint ez determinisztikus, vagyis "kutyából nem lesz soha szalonna".

G. Nagy László 2022.12.08. 08:47:04

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"az pedig kimondottan szánalmas, hogy saját magadra hivatkozol.."

Nézd el nekem, de ezt a gyermeteg vitát már százszor megvívtam, s százszor leírtam ugyanezt. Nem hivatkozom magamra, csupán kiollózom a lényeget egy korábbi írásomból. Ez egy viszonylag energiahatékony módja a kommunikációnak.

Nem megyek bele mélyen, mert sem időm, se kedvem százegyszerre is TÉNYEKRŐL vitázni. Neked van egy hited, és gyűjtöd hozzá azokat a periferikus tudásmorzsákat, melyek ezt erősítik. Nekem pedig van egy tapasztalatom (minden iskolában, ahová jártam, pont ugyanaz a két lány tetszett mindenkinek, kivétel nélkül), s rengeteg pszichológiai és evolúciós biológiai olvasmányélményem, melyek mind alátámasztják a primer, hétköznapi tapasztalásomat. Küzdhetsz ez ellen hittel, szavakkal, szitkokkal és beszólásokkal, de attól a valóság még valóság marad. Csupán két apró megjegyzés a végére:

1. A szépségnek MINDEN ESETBEN evolúciós küldetése van. A nőknél a szaporodóképességet, a férfiaknál a jó géneket hirdeti. Nem véletlen, hogy egy nagyon kövér, vagy egy nagyon vékony nő nehezen esik teherbe. A jó szaporodóképesség legtranszparensebb hirdetőtáblája a homokóra alkat; a derék és a csípő 2:3 aránya. Ez Mozambiktól Norvégiáig igaz, még akkor is, ha Mozambikban ez 120:80, Norvégiában pedig 90:60. Minden más méret és arány ugyanúgy a szaporodást szolgálja: számos a hormonháztartásról árulkodva.

2. Tényleg fogsz találni egy két kivételt, ha a művészvilágot, vagy az extrém jelenségeket vizsgálod. Rubens például elég perverz volt, s szerette a duci csajokat, de ez a legkevésbé sem jellemezte magát a kort. A kínaiak hosszú időn át eltorzították a lányok lábát - a fene se érti, mitől találták ezt vonzónak. De ettől még a történelem egésze arról árulkodik, amit magam is állítok: a vonzerő sztenderdjei változatlanok.

Javaslom elolvasásra Joe Quirk Prűdek és paráznák, illetve Geoffrey Miller A párválasztó agy című múvét, sok mindent tisztábban látsz majd utána. Addig is némi kivonat az utóbbiból:

teveszmek.blog.hu/2018/07/07/_az_igazi_ferfi_nem_piperkoc

HypocritSlayer 2022.12.08. 08:47:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Attól nem lesz valami objektív, hogy egy nagyobb tábornak ez a szubjektív értékítélete.

Egyetértünk, viszont egy objektív tényt ha én szubjektíven is ugyanúgy értékelek ami egybeesik az objektív ténnyel, akkor a kettő megegyezik, és nem azért mert én szubjektíven így értékeltem, hanem azért mert a kettő épp egybevág.

Ebből sem én sem más épeszű ember nem vonja le azt a következtetést, hogy a szubjektív értékítéletemet tenném meg objektívnek, vagy az bármilyen ráhatással lenne rá!

Ugyanazt az elcseszett "bizonyítási módszert" próbálgatod, mint az IQ -s "csörte" alatt, okozatból szeretnél az okra visszavezetni egy szalmabábot ami nem igaz és azt elkezded püfölni.

Ha jól emlékszem, ez a "Chewbacca védelem" alatti megnevezésű, vagy arra nagyon hajazó "érvelési hiba".....

>>A szubjektív nem esik egybe az objektívvel, ezt nem is lehet magyarázni, ez faszság.

De, elég sok eset van, amikor igen, de akkor sem a szubjektív határozza meg az objektívat, csak épp egybeesik vele, ha úgy tetszik, korrelálnak....

2022.12.08. 08:51:16

@G. Nagy László:
van két szélsőséges világkép. az egyik a neoliberális, amiben semmi sem szükségszerű és minden lehetséges. egy kövér férfi is lehet szép nő.

és a a másik szélső világkép ami illiberális. abban minden szükségszerű. egy kövér nő nem lehet szép. van akinek tetszik. aztán te megmagyarázod, nem, nem, kérem szépen objektív kritériumok vannak. és valójában arról van szó, hogy annak tetszik nem tetszik kövér nő jutott. így járt. objektivizálod a kövérséget. mondván, hogy a kóros elhízást ne propagáljuk. ami rendben van. a másik oldalról szépséget ne bántsuk. azt hagyjuk meg szubjektívnek.

HypocritSlayer 2022.12.08. 08:53:31

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Tehát a te személyi szempontod, hogy mi a szexi, nem lehet objektív

Majdnem, de, lehet, abban az esetben, ha tőlem függetlenül, objektíven is valami szexi...., de nem azért mert én szubjektíven annak látom, viszont a fordítottja már nem biztos, hogy igaz.

Az viszont igaz hogy "nem mindig" objektív az én szubjektív szempontom, de ebből nem következik az, hogy sohasem objektív az én szubjektív szempontom....

Mondanám, hogy elemi formál logika, de nem vagyok biztos abban, hogy érted ezeket a fogalmakat.....

IdomitottFoka 2022.12.08. 09:27:55

@G. Nagy László: Fideszesek részéről nagyon bájos kijelentés h mások eljátszották a becsületüket. Jó, hát papagájkodjál csak.

HypocritSlayer 2022.12.08. 09:48:33

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>De, ez a te véleményed. Számodra nem szexi a tányérszájú néger asszony, sem a nagyfenekű.

Ezt hívjuk relativizálásnak.......

>> Máshol, más kultúrában igen.

Főleg akkor, ha ez az "általános", a "normális"-nak tekintendő és a szelekciós tényezők ezt "dobták ki".....

Az külön érdekes kísérlet lehetne, hogy ha lenne (valós)választási lehetősége mondjuk egy nigger férfinek, akkor ő mit választana?

Ahogyan az is érdekes, hogy pl az arab nők és az olaszok is kurva szőrösek, az északabbi régiók asszonyaival összehasonlítva, de mivel nekik kvázi ez a választási lehetőségük, így azt eszi, ami van.

Az is különös, hogy ha van valós választási lehetősége bármelyik ( nem fehér) rassznak, akkor mindegyik a legfehérebb, legnagyszeműbbet választja, kiszőkíti, kifehéríti minden nem fehér náció magát, ha teheti.........Ez egy atavisztikus vágy/késztetés, lehet
, hogy tudat alatt, a fehér szín az intelligenciával való szoros "együtt-járáshoz" kapcsolódóan is kódolt....

>>Számodra nem szexi a kövér, nagyseggű, lógómellű asszony, más kultúrában a termékenységet testesíti meg.

Tőlem azt testesít meg, amit akar, és olyan kultúrákban , amiben nekik jólesik, de ez valahol egy szelekciós tényező is, mert nagy a gyanúm, hogy a megélhető életkori nagyság is korrelációt mutat az (átlagos) intelligenciával.

Az biztos, hogy még a nagyon sikeres niggereknek sincs nagyseggű, lógó mellű nőjük, legalábbis 90%-ban nem, sőt, legalább a felének ne is nigger nője van, talán nem véletlenül.....

>>De még kultúrákon belül is változik az idővel.

Hát, az eddigi életem alatt eléggé sok minden változott, de a prefernciáim nem nagyon, bármit is toljanak az arcom elé.....

>>Ennyire nem lehetsz tudatlan.

Bocsásd meg nekem e gyarlóságot.....

>> A hetvenes években Twiggy volt a szexbálvány. Most a szilikon hódít.

Mindkét mondat hamis......
Nem volt sem bálvány, és a szilikonnak meg ehhez kurva köze sincs......

Ami biztos:
- Én még nem láttam olyan hírt, hogy mennyire meghízott valaki és az milyen "szexi"
- Eddig csak az volt (pozitív) hír, hogy ki mennyit fogyott, és mindig negatív hír az, hogy ki mennyit hízott....
- Hízókúrás könyvet egyet sem láttam, fogyókúrást töménytelen mennyiségben

A férfiak mindig is az arányos és nem kövér, lehetőleg nagymellű, darázsderekú, ehhez arányos csípőjű, vagy ahhoz közelítő nőket részesítik előnybe, és én még nem láttam egy olyan (szerelői helységben) kirakott pucér nős posztert sem, amelyen dagadt, rusnya, plus size vagy elbaszott bőrű/testű/arcú nők lettek volna kirakva.
Persze, mivel nagyobb a "tűréshatárunk", azért sokkal nagyobb merítésből vagyunk hajlandóak megalkudni, de igazán mindig is leszartuk a "divatot", az nem nekünk találták ki.

>>A tetoválás 100 éve a bűnözők és tengerészek sajátja volt. Most általános divat.

Meg is érdemli minden barom, aki kivarratja magát.....

G. Nagy László 2022.12.08. 09:49:20

@IdomitottFoka: Körülbelül ezt a hozzáállást hívják fasizmusnak. Zsidó? Akkor bűnös. Orosz? Akkor bűnös. Fideszes? Akkor nem is lehet becsülete....

Baszki, észre sem veszed, hogy hová süllyedtél. Tudod, nekem is megvan a véleményem a magyar ellenzékről, de azért tudok különbséget tenni Ungár Péter és Szabó Tímea között. Iszonyú elvakultság kell ahhoz, hogy egy mozdulattal vess máglyára mindenkit, aki másik csapatban focizik.

HypocritSlayer 2022.12.08. 09:54:28

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>> Egy orosz és egy angol nő arca ezekben mind eltér.

Kurvára nem, vagyis az angol nők általában bűnrondák, az oroszok pedig inkább a szebbek kategória...

>>De egy kínai és egy maláj nő esetében sem érvényes.

Nem is nagyon vágyunk rájuk, nem véletlenül , és az sem véletlen, hogy egy kínai és maláj is, ha teheti nagyobb műtteti a szemét, és az arcát pedig a felvázolt arányok szerint...

>>A braziloknál pedig kimondottan nem szempont a vékony boka.

Meg is érdemlik őket, senki nem kívánja el előlük......, mondjuk az ottani kevert katyvaszban sok jóra nem nagyon lehet számítani...

>>A kicsi orr az olasz nőknek nem sajátja.

Ráadásul még szép fekete bajszuk is van, nemhiába futnak be ott kárriert a kelet európai ribancok....

G. Nagy László 2022.12.08. 09:59:36

@HypocritSlayer:

"A tetoválás 100 éve a bűnözők és tengerészek sajátja volt. Most általános divat. - Meg is érdemli minden barom, aki kivarratja magát....."

Bár én sem tevotáltatom magam, ez ennél eggyel bonyolultabb. @Igazamvanvagyigazamvan?: (vélhetően inkább tudatlanságból, mint szándékos megtévesztésből) összekeveri az evolúciós szempontból lényeges és sztenderd (testarányok, szimmetria, méretek) vonzalmi elemeket azokkal, amelyek egyéni preferenciák: szemszín, hajszín, tetoválás stb. Ha valami a szexuális szelekció szintjén egyenértékű (például van-e tetoválás, vagy nincs), az tényleg divat kérdése. Tegyük hozzá gyorsan: az igénytelen börtöntetkók ma sem divatosak és nem is lesznek azok soha. Ennek is van egy kultúrája, ahol az esztétika döntő jelentőséggel bír.

teveszmek.blog.hu/2018/05/08/_akin_nincs_tetovalas_azt_nem_latjak_az_istenek

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 10:02:52

@HypocritSlayer: "Egy orosz és egy angol nő arca ezekben mind eltér.

Kurvára nem, vagyis az angol nők általában bűnrondák, az oroszok pedig inkább a szebbek kategória"

Tehát a bűnronda és a szép az szerinted nem tér el egymástól.

HypocritSlayer 2022.12.08. 10:03:14

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>de a görög szobrokon sem ismerhető fel a homokóra

Azért a milói Vénuszt kissé gyakrabban nézegetik az emberek, mint a kőkori dagadt, lógócsöcsű, kezdetleges eszközökkel faragott willendorfi-t, nem véletlenül....

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 10:04:26

@HypocritSlayer: köszönöm. Egyetlen pontban sem càfoltad állításomat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 10:05:22

@HypocritSlayer: a milòi vénusz sem az a homokóra típus...

HypocritSlayer 2022.12.08. 10:08:09

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Tehát a bűnronda és a szép az szerinted nem tér el egymástól.

Értem én, hogy csőbe szerettél volna húzni vele, de megint olyat adnál a számba, amit nem mondtam.....

HypocritSlayer 2022.12.08. 10:09:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>a milòi vénusz sem az a homokóra típus...

De közelít hozzá:)

És nem igazán láttam sehol, egy szerelő falán sem a dagadt nőket, nem véletlenül...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 10:19:25

@G. Nagy László: " (vélhetően inkább tudatlanságból, mint szándékos megtévesztésből) összekeveri az evolúciós szempontból lényeges és sztenderd (testarányok, szimmetria, méretek) vonzalmi elemeket azokkal, amelyek egyéni preferenciák: szemszín, hajszín, tetoválás stb"

Nem pont. A szexualitàs a tàrsadalom szerves része, a mindenkori elvárások alakították a nők testét is. Amikor a kövérség a gazdagság szimbóluma volt, senki nem akart fogyózni. Egy előkelő görög nő nem járt kondizni.
Amikor a sovány, karcsú test volt divat, a fogyókúra is bekerült a szótárunkba.
De például Brazíliában, ahol a vastag comb és a rezgő fenék jelent vonzerőt, a férfiak arra gerjednek.
Tehát, hogy mi az, ami téged izgalomba hoz, nem genetikailag örökölt, hanem tanult ebben az esetben. Ahogy az is, hogy mit látsz szépnek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 10:23:47

@HypocritSlayer: Egy orosz és egy angol nő arca ezekben mind eltér.

Kurvára nem, vagyis az angol nők általában bűnrondák, az oroszok pedig inkább a szebbek kategória"

Kurvára nem tér el egymástól egy orosz és egy angol nô arca, szerinted.
Ezt azzal indokolod, hogy azért nem, mert az angol ronda, az orosz szép.

Azaz, azzal cáfolod , hogy eltèrnek egymástól, hogy eltérnek egymástól.

Tényleg letagadsz mindent, amit leírsz, vagy ennyire szar a memóriád?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 10:25:23

@HypocritSlayer: "
És nem igazán láttam sehol, egy szerelő falán sem a dagadt nőket, nem véletlenül"

Ezt pont neked kéne a legjobban tudni, hogy érvelési hiba.

G. Nagy László 2022.12.08. 10:42:52

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Tehát, hogy mi az, ami téged izgalomba hoz, nem genetikailag örökölt, hanem tanult ebben az esetben. Ahogy az is, hogy mit látsz szépnek."

Ennyi erővel érvelhetsz amellett is, hogy a Föld lapos. Nincs értelme tényekről vitázni.

Csupán egy utolsó megjegyzés: Brazíliában az ideál szinte pontosan ugyanaz, mint Európában. Sehol nem látsz annyi tökéletes feneket, mint a Copacabana strandjain. Szó nincs arról, hogy a vastag combot és a vastag bokát kedvelnék. Nem is értem, hogy találsz ki ennyi alaptalan hülyeséget.

HypocritSlayer 2022.12.08. 11:17:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>> A szexualitàs a tàrsadalom szerves része, a mindenkori elvárások alakították a nők testét is.

Ordító nagy baromság:)DDD

A női test olyan , amilyen, evolúciós örökség, azon kurvára nem alakít semmilyen "elvárás" semmit:)

>> Amikor a kövérség a gazdagság szimbóluma volt,
Soha nem volt a kövérség a gazdagság szimbóluma.
Viszont a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy kövérek legyenek, de nem fordítva...
Megint felcseréled az okozatot, az okkal...

>>senki nem akart fogyózni.

Amíg volt ai így is megdugta, addig minek.

>>Egy előkelő görög nő nem járt kondizni.

Egy nem előkelő sem.....

>>Amikor a sovány, karcsú test volt divat, a fogyókúra is bekerült a szótárunkban..

Olyannyira, hogy soha nem került ki belőle, de érdekes, hogy a hízókúra, vagy annak propagálása soha nem volt a szótárunkban ........

>>De például Brazíliában, ahol a vastag comb és a rezgő fenék jelent vonzerőt, a férfiak arra gerjednek.

Dehogy gerjednek arra, de nem nagyon jut más, újabb érvelési hiba: "a szükségből erényt kovácsolásra való hivatkozás".....

>>Tehát, hogy mi az, ami téged izgalomba hoz, nem genetikailag örökölt, hanem tanult ebben az esetben. Ahogy az is, hogy mit látsz szépnek.

Hibás premisszából még hibásabb következtetés.....

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy te a dagadt bokájú, kövér nőkre buksz-e?.....

HypocritSlayer 2022.12.08. 11:26:44

@Igazamvanvagyigazamvan?:

>>Tehát a bűnronda és a szép az szerinted nem tér el egymástól.

Ilyen baromságot nem állítottam, ha mégis ilyen "hallatszana ki belőle", akkor elnézést kérek.
Ott mehetett félre a dolog, hogy az angol nő általában bűnronda, az orosz nő pedig általában szép, de az angolhoz viszonyítva, mindenképpen az.
Vagyis az orosz inkább megfelel az aranymetszés/szimmetria/szépség kritériumainak, az angolhoz képest mindenképpen.

>>Ezt azzal indokolod, hogy azért nem, mert az angol ronda, az orosz szép.

Nem indoklom, ténymegállapítás volt és most is az.

>>Azaz, azzal cáfolod , hogy eltèrnek egymástól, hogy eltérnek egymástól.

Fenét, csak a sok hülyeség közt már én is elveszettem a fonalat.

>>Tényleg letagadsz mindent, amit leírsz, vagy ennyire szar a memóriád?

Én mindent tagadok, ráadásul még a memóriám is szar, és ezzel megint megnyerted a csatát, kiegyezünk?:)

HypocritSlayer 2022.12.08. 11:28:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:

>>És nem igazán láttam sehol, egy szerelő falán sem a dagadt nőket, nem véletlenül"

Ezt pont neked kéne a legjobban tudni, hogy érvelési hiba.

Persze, hogy az, de nem is érveltem vele, hanem egy egyszerű ténymegállapítás volt.
Hidd el, én meghagyom neked a ronda és/vagy kövér/szilikonos stb nőket, nyugodtan szeretheted őket:), mind egy szálig:)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 11:42:32

@HypocritSlayer: nos, ordító nagy baromságokat írsz.
A társadalmi elvárások alakítják a nő testét. Példa: fogyòkúra.

A drága autó sem a gazdagág szimbóluma, hisz felcserélem az okot az okozattal...
De, kedves barátom, bizony, az tudott hízni, akinek volt mit enni. A szegények dolgoztak, nem kondizni jártak, viszont a gazdagok nem jártak a földekre napszámban, a görög nők be voltak zárva a házba, a gazdag nem végzett házimunkát, ugyanakkor testedzést sem. Nehéz átlátni? Nos, biztosan meglep, de nem csak a brazilok gerjednek a rezgő fenékre. Például ezen cikk írója is kifejtette, hogy vonzó.
Nem, nem hibás a következtetés.
Ahogy írod, a férfiaknak gyakorlatilag elég széles a toleranciájuk. Megdugnak szinte mindent.
Innentől jöhetsz te aranymetszéssel, homokórával, ez nem szempont .
Nem, azok a nők sem maradnak baszatlanok, akik nem teljesítik elvárásaidat.
Személyes kérdésedre: nem, számomra a vastag boka, a rengő fenék nem vonzó. De nekem az óriási dudák sem jelentenek extra vonzerőt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 11:46:35

@HypocritSlayer: "
Persze, hogy az, de nem is érveltem vele, hanem egy egyszerű ténymegállapítás volt.
Hidd el, én meghagyom neked a ronda és/vagy kövér/szilikonos stb nőket, nyugodtan szeretheted őket:), mind egy szálig:"

Húha, van gond.
Egy vitában, ha a másik mondandójára reagálsz, főleg, ha azt cáfolni alarod, avagy saját véleményed alátámasztani, akkor érvelsz. Hipokrita hozzáállás, hogy megmagyarázod, ez nem érv, ténymegállapítás!
Amùgy nézd meg az szerelők feleségeit!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 11:48:02

@HypocritSlayer: "
Én mindent tagadok, ráadásul még a memóriám is szar, és ezzel megint megnyerted a csatát, kiegyezünk?:"

Rendben. Hipokrita vagy, elfogadom.

HypocritSlayer 2022.12.08. 12:23:43

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>> nos, ordító nagy baromságokat írsz.
A társadalmi elvárások alakítják a nő testét. Példa: fogyòkúra.

Nem akarlak megingatni a hitedben.
Amúgy is , ahogy tippelem legalább jó 25 évvel fiatalabb vagy mint én, és érteni vélem az infjonti lendületedet, de már fárasztó vagy nekem....

>>A drága autó sem a gazdagág szimbóluma, hisz felcserélem az okot az okozattal...

Relativizálhatsz és hozhatsz ellenpéldát, amennyit csak tetszik, de attól a formál logika szabályai ne változnak attól, hogy találsz ellenpéldát, attól a "van olyan" soha nem válik "minden olyan"-ná....

>>De, kedves barátom, bizony, az tudott hízni, akinek volt mit enni.

Bizony, épp ez a lényeg, hogy az megengedhette magának az is, hogy elhízzon, és azt is, hogy ne.
De ezek irrelevánsak, mivelé Chewbacca védelem, még mindig...

>> Nos, biztosan meglep, de nem csak a brazilok gerjednek a rezgő fenékre.

Nyugi, meghagyom neked a kövér, vastagbokájú, rengőseggű brazil nőket, de ugyanúgy a tied lehet az össze kövér plus size, meg a sok dagadt nigger disznó is, számolatlanul viheted....

>>Például ezen cikk írója is kifejtette, hogy vonzó.

Akkor nyertél, megint....

>>Ahogy írod, a férfiaknak gyakorlatilag elég széles a toleranciájuk. Megdugnak szinte mindent.

Ja, viszont ha választhatnak, akkor nem a divat szerint, meg a "korszellem" alapján teszik, hanem a genetikailag kódolt preferenciájuk alapján.....

>>Innentől jöhetsz te aranymetszéssel, homokórával, ez nem szempont .

De, az , ha van rá lehetősége, ha nincs, akkor kénytelen egbékélni azzal, ami jut, de azt nem jelenti azt, hogy az lenne a preferenciája, csak annyit, hogy kénytelen megalkudni.

Megint próbálod keverni az okozatot, az okkal....

>>Nem, azok a nők sem maradnak baszatlanok, akik nem teljesítik elvárásaidat.

Kivéve, ha olyan magasra teszik a lécet, ahogy már nem jut nekik, lásd ezt a nagyonokos hülyepicsát:

www.youtube.com/watch?v=daRw03a_87c

>>Személyes kérdésedre: nem, számomra a vastag boka, a rengő fenék nem vonzó. De nekem az óriási dudák sem jelentenek extra vonzerőt.

Csodálom, hiszen ez a szemét folyik a csapból ezerrel, hogyhogy nem változtatja meg a te ízlésedet?
Vagy az esetleg csak a birkákra vonatkozik?:)

HypocritSlayer 2022.12.08. 12:34:15

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Egy vitában, ha a másik mondandójára reagálsz, főleg, ha azt cáfolni alarod, avagy saját véleményed alátámasztani, akkor érvelsz.

Hadd tisztázzak valamit, ha eddig nem lett volna világos:

Én nem vitázom, veled sem:)
Ugyanis a vita az arról szól, hogy ki az erősebb, ki tudja lenyomni a másikat.
Vagyis ki győz (általában bármi áron-noár:) a másik felett.
Ezt én mindig megelőlegezem a másiknak, ha úgy tetszik, akkor minden vitát, vagy annak vélt üzenetváltást előre megnyerted, ugyanis igyekszem ténymegállapításokat tenni.
A tény-el szemben pedig nincs "érv", vélemény, "tanulmány" , könyv , hipotézis stb., épp ez e lényege.

>>Hipokrita hozzáállás, hogy megmagyarázod, ez nem érv, ténymegállapítás!

Tőlem azt gondolsz róla, amit akarsz, magasról teszek rá, hogy ez számodra milyen lelki sérüléseket okoz, igazán ezek a "párbajok" soha ne rólunk szólnak, hanem te csak egy lehetőség vagy arra, hogy a "vájtfülűek" hallják azt, ami a javukra szolgál, a többi meg úgyis megy a levesbe.....

>>Amùgy nézd meg az szerelők feleségeit!

Irreleváns, hogy ki mivel éri be/alkuszik meg, kényszerűségből, az csak arra bizonyíték, hogy a státusza milyen (minőségű) nőre "elegendő"......

HypocritSlayer 2022.12.08. 12:34:51

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Rendben. Hipokrita vagy, elfogadom.

Örülök neki:)

HypocritSlayer 2022.12.08. 12:38:56

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>itt egy kis válogatás

Kb. ennyi lenne a maximum is, amit képes egy 67 milliós lakosság kitermelni, úgy, hogy azért a felsorolt 15-ben vannak eléggé futottak még kategóriák is.....

2022.12.08. 14:20:59

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"az eső esik is, meg nem is" mondat jelentése: az eső lehet, hogy esik. és az is lehet, hogy nem esik. a modern, modális, magyarul módbeli logikában mindkettő lehet egyszerre.

a tagadás (neg) mellett van két új unáris operátor. az egyik a szükségszerűség (nec). a másik a lehetőség (pos).

"nec A & nec neg A" egymást kizárják. ez klasszikusan "A & neg A".
"pos A & pos neg A" azonban nem zárják ki egymást. azt jelenti, hogy A vagy igaz, vagy nem igaz. lehet így is, lehet úgy is. A esetleges. és ezekkel is lehet számolni. ez a modális logika.

és ennek van időbeli változata. a múltban mindig úgy volt hogy. a jövőben mindig úgy lesz hogy. vagy múltban esetleg úgy volt, hogy. a jövőben esetleg úgy lesz hogy.

illetve a lehetséges világoknak is van egy szemantikája. ezt még leibnitz vezette be. és ez nem feltétlen párhuzamos idősíkokat jelent, amire szoktak gondolni a sci-fi hatásra. hanem azt, hogy vannak kis világok. állapotleírások. és ezeknek lehetnek sajátos törvényszerűségei. kérdés, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. kapcsolódhatnak-e egyáltalán.

a kis világokban léteznek axiómarendszerek. az axióma egy matlog nyelvben olyan mondat. egy olyan zárt formula, amelyik azonosan igaz és nem logikai törvény. minden természetes szám után következik egy másik. ez egy számelméleti axióma. azonosan igaznak gondoljuk. nem logikai törvény. és ebből az adódik, hogy az elméletben szükségképpen vannak olyan állítások, amelyek sem nem bizonyíthatók, sem nem cáfolhatók feltéve, hogy nem véges leszámlálású.

a természetes számok elmélete tele van egyszerűen megérthető állításokkal, amiről nem tudjuk, hogy igazak ,vagy sem. lehet, hogy soha senki se tudja bizonyítani. mert ezt viszont be tudjuk bizonyítani.

a logika elég kacifántos.

IdomitottFoka 2022.12.08. 14:44:47

@G. Nagy László: kihasználni a nácikártyát az elvtelen kleptokráciának a védelmében, bravó.

2022.12.08. 14:55:45

@Igazamvanvagyigazamvan?:
kérdés, hogy a kijelentés miféle logikában igaz, vagy hamis. és ezen túl magának az elméleteknek vannak interpretációi.

ez az orosz fickó tanította a logikát.
ru.wikipedia.org/wiki/%D0%94%D1%80%D0%B0%D0%B3%D0%B0%D0%BB%D0%B8%D0%BD,_%D0%90%D0%BB%D1%8C%D0%B1%D0%B5%D1%80%D1%82_%D0%93%D1%80%D0%B8%D0%B3%D0%BE%D1%80%D1%8C%D0%B5%D0%B2%D0%B8%D1%87
az első mondata ez volt. "nu, a matyemátyikai lógyika szpeciálnaja konstrukcija".

a logika egy különös konstrukció? az univerzális és az egzisztenciális kvántor valami speciális dolog? ha akarom, akkor igen. ha akarom, akkor ezek nagyon is generális dolgok. "a matyemátyikai lógyika generálnaja konstrukcija" állítás mellett is szólnak érvek.

szerintem magyarországon a többség azt gondolja, hogy a matematikai logika. elsőrendű nyelv nem az angol, hanem a maglog nyelv. ez egy általános dolog. elég sok mindent meghatároz. ez a derék orosz azzal kezdte, hogy különös konstrukciók hosszú sorát fogja felvázolni. szlávos akcentussal beszélte a latin-görögöt. számára a magyar jelentette az intuiciót, vagy ahogyan mondta az intuiciját. tehát a fogalmak összekapcsolásában. az anyanyelvnek is lényeges szerepe van. milyen nyelven gondolkodik valaki.

magyar az, aki magyarnak vallja magát. ebből következően létezik magyar vallás. (ha valaki angolul gondolkodik, akkor azt mondja, hogy hülyeség. az angolul a vall az elsődlegesen "profess". "profession". az egy világi hivatásrendhez való tartozást jelent. és ettől különbözik az egyházi vallás "religion". a magyarban ez is, az is vallás. a magyarnak vallás inkább "confess". meggyónom, hogy magyar vagyok. mert ez latinul így van elnevezve. meg kell gyónni azt, hogy gyaur vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 14:59:37

@HypocritSlayer: "
Irreleváns, hogy ki mivel éri be/alkuszik meg, kényszerűségből, az csak arra bizonyíték, hogy a státusza milyen (minőségű) nőre "elegendő"

Irreleváns, miĺyen naptárt tesz ki a falra. Egy vájtfülű azonnal tudja, hogy ez nem érv.
Ahogy az aranymetszés sem. Az aranymetszés arányai alapján számítógépes feldolgozás mellett kiválasztottak egy fotót, a leginkább megfelelő lányról.
Távol ülő szemek, hosszú orr, tök átlagos arc...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 15:02:24

@HypocritSlayer: ha igazad lenne, a brit szigetek mára kihal.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 15:09:44

@HypocritSlayer: "nem vitázom, veled sem:)
Ugyanis a vita az arról szól, hogy ki az erősebb, ki tudja lenyomni a másikat.
Vagyis ki győz (általában bármi áron-noár:) a másik felett.
Ezt én mindig megelőlegezem a másiknak, ha úgy tetszik, akkor minden vitát, vagy annak vélt üzenetváltást előre megnyerted, ugyanis igyekszem ténymegállapításokat tenni.
A tény-el szemben pedig nincs "érv", vélemény, "tanulmány" , könyv , hipotézis stb., épp ez e lényege"

Nem, a vita nem a másik legyőzése.
Ha te nem vitázol, hanem tényeket közölsz, akkor kinyilatkoztatsz.
Minden intelligens ember tudja, hogy nincsenek örök igazságok.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 15:15:29

@HypocritSlayer: ahogy látom, itt lelkileg te vagy sérült. Neked kell megmondani a frankót, ami ellen nincs apelláta, mert megmondtad. Elég jó indikátora a kisebbségi érzésnek. Kompenzálsz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 15:18:58

@HypocritSlayer: Tény bármiből lehet bármikor. A tény nem létezik, a tényt csinálják. Sőt, gyártják. Tény az, amit tényként közölnek, tálalnak, fogadnak el. Minden tény, amit ténynek néznek, ténynek képzelnek, tényként rögzítenek"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 15:27:07

@HypocritSlayer: ", akkor minden vitát, vagy annak vélt üzenetváltást előre megnyerted, ugyanis igyekszem ténymegállapításokat tenni"

Ez egy faszság.
Ha ténymegállapítást teszel, akkor az nem a saját véleményed, hanem általánosan elfogadott...mi is? Megfigyelés? Gondolat? Vélemény?

Ráadásul nem örök érvényű. Itt, és most működik.
Az aranymetszés egy hipotézis, ami ebben a kulturális környezetben működik. Egy japán, kínai, amazonaszi indián, szenegáli férfi mást fog vonzónak találni, mint egy magyar.

HypocritSlayer 2022.12.08. 15:29:43

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Nem, a vita nem a másik legyőzése.

Mivel vélemények "ütköznek", ezért de, meggyőzés/legyőzés/rákényszeríteni az akaratomat a másikra.

Amint tény kerül szemben egy véleménnyel, abban a pillanatban véget (kellene hogy) ér(jen a ) vita, kivéve, ha a tényt nem kezdi el relativizálni a partner és ne próbálja meg "véleménnyé degradálni".

Ha igen, akkor is véget ér a vita, csak a "véleményes" még próbál a döglött lovon lovagolni.....

>>Ha te nem vitázol, hanem tényeket közölsz, akkor kinyilatkoztatsz.

Újabb tévedés, éppenhogy a kinyilatkoztatás az minden , csaj nem tény, ezért kell kinyilatkoztatni, mert nem tény, csak hit:)
hu.wikipedia.org/wiki/Kinyilatkoztat%C3%A1s

>>Minden intelligens ember tudja, hogy nincsenek örök igazságok.

Persze hogy nincsenek, de azért egyes igazságoknak kissé hosszabb a "szavatossági/jótállási idejük", min bármely "véleményeknek", vagy vélelmezéseknek....

Nem igazán van sok új dolog a nap alatt, csak marketingje változó........

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 15:30:45

@HypocritSlayer: "
Kb. ennyi lenne a maximum is, amit képes egy 67 milliós lakosság kitermelni, úgy, hogy azért a felsorolt 15-ben vannak eléggé futottak még kategóriák is."

Látod, ez sem tény, hanem vélemény.

HypocritSlayer 2022.12.08. 15:33:41

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>ahogy látom, itt lelkileg te vagy sérült.

Lehet, de ennek semmi köze sincs az állításaim igazságtartalmához.

>>Neked kell megmondani a frankót, ami ellen nincs apelláta, mert megmondtad.

Ez sem igaz:), Elég sokan mondogatják meg itt is a frankót, különböző kérdésekben, hit , illetve pártállástól függetlenül, néha te is, de az nem jelenti azt, hogy mindenben :)
Ahogy azt sem, hogy én is, mindenben:)

>>Elég jó indikátora a kisebbségi érzésnek. Kompenzálsz.

Egészségedre:)

HypocritSlayer 2022.12.08. 15:37:55

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Tény bármiből lehet bármikor.

Na ne viccelj:)
Mondom én, hogy még a tojáshéj a seggeden van még, és az arcoddal pótolod a hiányosságaidat:)

>>A tény nem létezik, a tényt csinálják.

Ja, mondj már rá egy példát, ha kérhetem....

>> Sőt, gyártják.

Erre is....

>> Tény az, amit tényként közölnek, tálalnak, fogadnak el. Minden tény, amit ténynek néznek, ténynek képzelnek, tényként rögzítenek"

Lehet relativizálni, ha neked úgy esik jól, de a valóságot ez se izgatja.....

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 15:38:13

@HypocritSlayer: ". Hivatalosan közöl; egy véleményt, tényt élőszóval, vagy írásban köztudomásra juttat, ünnepélyesen kinyilvánít, igazságként kijelent.

A híres színész határozottan kinyilatkoztatta, hogy eljön. A nő kinyilatkoztatta házassági szándékát"

Tudod, hiába nyilatkozod ki, hogy a kinyilatkoztatás az vallási vonatkozású, ettől az nem válik ténnyé. Inkább az látszik, hogy kiválogatod azt, ami alátámasztja a prekoncepciódat, hogy elnevezhesd ténynek a véleményed.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.08. 15:43:27

@HypocritSlayer: tény: a Nap a Föld körül kering. A Föld a Nap körül kering. Az elektron az atommag körül kering.
A fény sebessége állandó. A fény sebessége nem léphető át az anyagi világban...
Két pont között a legrövidebb út az egyenes.
Adott időpontban, adott kultúrában tény. Később faszság.

G. Nagy László 2022.12.08. 16:04:40

@IdomitottFoka:

"kihasználni a nácikártyát az elvtelen kleptokráciának a védelmében, bravó. "

Ne ferdítsd a valóságot, mint mindig! Nem védek senkit. Csak mutatom, milyen vagy. Tetszik a kép? Ne nálam reklamálj, ha nem!

HypocritSlayer 2022.12.09. 07:19:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:

>>Látod, ez sem tény, hanem vélemény.

Látom, de nem is tényként írtam:) és még érvként sem, ugyanis az eredeti kérdéshez viszonyítva 0 a relevanciája az anekdotikus-közvélekedésre való hivatkozás érvelési hibára, így egyiknek sincs relevanciája:)

HypocritSlayer 2022.12.09. 07:48:29

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>A híres színész határozottan kinyilatkoztatta, hogy eljön. A nő kinyilatkoztatta házassági szándékát"

Értem én a tekergőzést, és még díjazom is bele ölt szorgalmat, de a lényegi valóságon ez sem változtat, attól hogy relativizálásra kerül, az még nem válik tény adattá.

>>Tudod, hiába nyilatkozod ki, hogy a kinyilatkoztatás az vallási vonatkozású, ettől az nem válik ténnyé.

Kis tautológiát vélek felfedezni az "érvelésedben" és a tény közlése, az továbbra sem kinyilatkoztatás, bármennyire is próbálod ráhúzni:)

>> Inkább az látszik, hogy kiválogatod azt, ami alátámasztja a prekoncepciódat, hogy elnevezhesd ténynek a véleményed.

Persze, hogy kiválogatom, csakhogy megint, a " prekoncepció" fogalmát sem ismered, de ez nem akadályoz meg téged abban, hogy bőszen, nem megfelelő összefüggésben használod, ahogy a többi, hasonló fogalmat is, tendenciózusan :)
És hiába próbálsz tekergőzni, a tény még mindig nem vélemény, még előzetes vélemény sem:)

HypocritSlayer 2022.12.09. 07:56:26

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>a Nap a Föld körül kering. A Föld a Nap körül kering.

Ezek tények.

>>Az elektron az atommag körül kering.

Ez viszont nem pontosan így van, ugyanis az elektronok valójában nem keringenek az atommag körül, idejük jelentős részét sokkal inkább az atommag körüli tér gyakran nagyon összetett alakú régióiban töltik. Ezeket a régiókat elektronpályáknak nevezzük.

>>A fény sebessége állandó.

Ez sem pontos, hiszen ez (abszolút) vákuumban értendő, különböző közegekben különböző sebessége lehet....
Az állandóságával kapcsolatosan is azt azért vizsgálják annak a lehetőségét, hogy ez a kozmikus sebességkorlát megváltozhat, ami a tér vákuum természetének következménye.

>>A fény sebessége nem léphető át az anyagi világban...

(Abszolút) vákuumban, a jelenlegi legjobb tudásunk szerint.....

>>Két pont között a legrövidebb út az egyenes.

Az Euklidészi geometriában, és (a mi "mikrokörnyezetünkben") ez ténynek tekintendő, a Bolyai -Lobacsevszkij féle térben meg már nem.....

>>Adott időpontban, adott kultúrában tény. Később faszság.

Ezt nem biztos, hogy jól értettem, de kicsire már nem adunk....

HypocritSlayer 2022.12.09. 07:58:29

@HypocritSlayer:
Javítás:
">>a Nap a Föld körül kering. A Föld a Nap körül kering.

Ezek tények."

Helyett, az első baromság, a második tény a mai, legjobb tudomásunk szerint....

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.09. 10:17:27

@HypocritSlayer: a maga idejében tényként kezelték. Amit kinyilatkoztatsz, az pedig nem tény, hanem a véleményed. Témyleg nem vagy képes követni?
Ja, és a szótári magyarázatot próbálod félreértelmezni, mert azt sem fogod fel, hogy miről szól. Kár.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.09. 10:19:32

@HypocritSlayer: "Az Euklidészi geometriában, és (a mi "mikrokörnyezetünkben") ez ténynek tekintendő, a Bolyai -Lobacsevszkij féle térben meg már nem"

Komolyan? Hisz pont ezt mondtam, erre hoztam fel példának. Itt és most igaz.
Nem vetted észre, de elismerted.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.09. 10:27:14

@HypocritSlayer: prekoncepció: előzetesen kialakított elgondolás.
Pontosan ismerem a fogalmat, jól használtam,tehàt úgy tűnik, neked is meg kène tanulnod a jelentèsèt.

A kinyilatkoztatàsról volt szó, amit te csak egyházi értelmében hoztál fel, így próbálván lejáratni engem.
Sajnos elhallgattad a többi jelentését, azaz előzetesen kialakított véleményedhez kerestél támaszt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.09. 10:39:57

@HypocritSlayer: "Persze, hogy kiválogatom, csakhogy megint, a " prekoncepció" fogalmát sem ismered, de ez nem akadályoz meg téged abban, hogy bőszen, nem megfelelő összefüggésben használod, ahogy a többi, hasonló fogalmat is, tendenciózusan :)
És hiába próbálsz tekergőzni, a tény még mindig nem vélemény, még előzetes vélemény sem:"

Bőszen?
Tendenciózusan?
Biztos, hogy ezeket akartad használni?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.09. 10:43:15

@HypocritSlayer: ha egy fogalmat nem ismerek, akkor hogyan használhatom tendenciózusan?
Hogyan lehet bőszen használni egy fogalmat? Kiabálok? Többször ismétlem egymás után?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.09. 10:50:53

@HypocritSlayer: "s hiába próbálsz tekergőzni, a tény még mindig nem vélemény, még előzetes vélemény sem"

"a Nap a Föld körül kering. A Föld a Nap körül kering.

Ezek tények."

Helyett, az első baromság, a második tény a mai, legjobb tudomásunk szerint"

Tehát, szerinted amit tényként kezeltek a középkorban, az baromság, nem tény. Ha nem tény, akkor nyilván vélemény.
Szép öncáfolat volt, ha hozzá adom az idegen szavak ismeretének hiányát, kiderül, hogy amivel engem próbálsz támadni, az terád igaz.
Hol is láttam már ezt a taktikát?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.09. 10:53:30

@HypocritSlayer: segítek, mielőtt megint félreértenéd, a taktika kifejezésnek van ilyen értelme is:" Vmely cél elérése érdekében alkalmazott mesterkedés, ravaszkodás, ügyeskedés"

HypocritSlayer 2022.12.09. 11:27:46

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>a maga idejében tényként kezelték.

Ugye érzed, hogy attól, hogy valamit tényként kezelek, attól az nem válik ténnyé...., hacsak nem tudjuk bizonyítani annak a valóságát.

Ja és az is tény, hogy amire hivatkozol, azt "a maga idejében tényként kezelték"....

>> Amit kinyilatkoztatsz, az pedig nem tény, hanem a véleményed.

Nem nyilatkoztatok ki semmit, hanem jó esetben tényeket mondok ki.

>>Témyleg nem vagy képes követni?

Dehogynem, csak épp a baromsággal, főleg annak propagálásával nem értek egyet.

>>Ja, és a szótári magyarázatot próbálod félreértelmezni, mert azt sem fogod fel, hogy miről szól. Kár.

Még szerencse, képzeld el, ha felfognám.....

HypocritSlayer 2022.12.09. 11:33:46

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Komolyan? Hisz pont ezt mondtam, erre hoztam fel példának. Itt és most igaz.

Igen, épp ez benne a paradoxon, hogy mindkettő egyszerre csak úgy létezhet, ha különböző "koordináta rendszerekben" szemléljük, és mivel a tapasztalataink és az életünk az Euklidészi-ben létezik, ezért azt tekintjük ténynek.

>>Nem vetted észre, de elismerted.

Akkor megint nyertél:)

HypocritSlayer 2022.12.09. 11:38:59

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>A kinyilatkoztatàsról volt szó, amit te csak egyházi értelmében hoztál fel,

Nem egyházi értelemben is a hiten, vagyis a hallgatóság általi "elfogadásán" múlik annak az igaszságtartalma, vagyis egy kinyilatkoztatás bizonyítás hiányában még mindig csak egy hipotézis, de nem tény.
A tényközlés az nem hipotézis/kinyilatkoztatás, hanem tény, akkor is ha nem hiszik el, és akkor is, ha nem értenek egyet vele, azt ténytagadásnak hívjuk:)

>> így próbálván lejáratni engem.

Ahhoz nincs rám szükséged:)

>>Sajnos elhallgattad a többi jelentését, azaz előzetesen kialakított véleményedhez kerestél támaszt.

Nem változtat semmit annak az igazságtartalmán, amit állítottam.

HypocritSlayer 2022.12.09. 11:40:06

@Igazamvanvagyigazamvan?:

>>Bőszen?
Tendenciózusan?
Biztos, hogy ezeket akartad használni?

Igen, én ilyen gonosz vagyok:)

HypocritSlayer 2022.12.09. 11:55:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>a maga idejében tényként kezelték.

Jobb híján, és az "értéke" addig valid, amíg azt alaki/valami meg nem cáfolja, de ettől nem válik ténnyé, csak épp a (bizonyítható ) alternatíva hiányát mutatja....

>>Amit kinyilatkoztatsz, az pedig nem tény, hanem a véleményed.

Igazán könnyen eldönthető, hogy egy "kinyilatkoztatás"( ha már ennyire tetszik neked ez a fogalom:),de ( a földön maradva, ) inkább egy "közlés", vagy "állítás", az most tény, esetleg (a legjobban leíró/magyarázó) hipotézis, vagy éppen "csak" vélemény
A legjobb hipotézist szokták még a ténnyel egy kategóriába tenni de az attól még , bizonyítás híján nem válik ténnyé, csak "még " egy, bár "erős", de még mindig cak vélemény.

A (valós, bizonyítható) tény mindig "üti" a többit....

>> Témyleg nem vagy képes követni?

>>Ja, és a szótári magyarázatot próbálod félreértelmezni, mert azt sem fogod fel, hogy miről

Tehetek én róla, hogy az sem (mindig) pontos?

HypocritSlayer 2022.12.09. 12:02:36

@Igazamvanvagyigazamvan?:
>>Tehát, szerinted amit tényként kezeltek a középkorban, az baromság, nem tény.
Van egy jópár köztük, ami igen, az.

>>Ha nem tény, akkor nyilván vélemény.

Esetleg (ártatatlan, vagy épp ártó) babona, hipotézis, átverés, szopatás, butítás, kinek a hite, képessége szerint....

>>Szép öncáfolat volt,

Akkor megint nyertél....

>>ha hozzá adom az idegen szavak ismeretének hiányát, kiderül, hogy amivel engem próbálsz támadni, az terád igaz.

Lebuktam, most nagyon szégyellném magam, ha támadtalak volna, de erre igazán nincs szükségem, hiszen nem vitatkozom veled:), hiába hőbörögsz:)

>>Hol is láttam már ezt a taktikát?

Talán amikor tükörbe néztél?:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.09. 15:06:53

@HypocritSlayer:

az megvan csöpi hogy orbán nemcsak paksot titkosította, hanem minden orosz szerződést?
hogy metróra az észtek 9 milliárddal olcsóbb pályázatot adtak be, mégis az oroszok nyertek? na most képzeld el a maradék eszeddel hogy a titkosításokban mik lehetnek akkor
az észtek persze eu-bíróságra mentek, az eu elég tájékozott a magyar ügyekben

meg se kérdem hogy miért érdemlik meg azok az újságírók, nem tudnád elmondani.
a megafonosok mit érdemelnek akkor?

"nem tehetsz róla, mert ilyennek születtél, kozmopolita gyökértelen"

legalább a blogomra kattintanál rá néha te kibaszott agyhalott lusta söpredék. akkor tudnád hogy k-ra ostoba vagy és semmiben sincs igazad.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.09. 15:23:56

@G. Nagy László:

" Zsidó? Akkor bűnös. Orosz? Akkor bűnös. Fideszes? Akkor nem is lehet becsülete...."

de agya semmiképpen, mármint a szavazóiknak.
ő a fideszes politikusra gondolt szerintem, de ha lenne neked pl becületed, akkor beleállnál és válasozlnál a legegyszerűbb kérdéseimre, és nem hitványkodnál mint a múltkor, hogy visszakérdezel hogy "melyik kérdésre?". mikötzben előtte vetettem fel b+ 5-10 releváns dolgot

HypocritSlayer 2022.12.09. 15:43:17

@tesz-vesz:
>>az megvan csöpi hogy orbán nemcsak paksot titkosította, hanem minden orosz szerződést?

Nagyon helyesen tette cicabogár, mivel az nem a te kompetenciád.

>>hogy metróra az észtek 9 milliárddal olcsóbb pályázatot adtak be, mégis az oroszok nyertek?

Csak hogy a kis nózidat beleverjük megint beleverjük a kakikba: " a BKV fontolgatja, hogy a túl alacsony ár miatt kizárja az észt céget. Lapunk úgy tudja, hogy az észtek pályázatával több gond is volt, a referenciamunkák ukrán és kazah vasúti motorkocsikra vonatkoznak, sőt étkezőkocsifelújítást is felhoznak bennük. Az energiavisszatáplálás mértékét tartalmazó energiahatékonysági jegyzőkönyvet sem tudták időben prezentálni."

index.hu/belfold/budapest/2015/06/04/tarlos_tolem_az_ordog_is_elkezdheti_a_3-as_metrot/

>>na most képzeld el a maradék eszeddel hogy a titkosításokban mik lehetnek akkor
az észtek persze eu-bíróságra mentek, az eu elég tájékozott a magyar ügyekben

És, nyertek?

>>meg se kérdem hogy miért érdemlik meg azok az újságírók,

Akkor te is tudod....

>>nem tudnád elmondani.a megafonosok mit érdemelnek akkor?

Abba te vagy a specialista....

>>legalább a blogomra kattintanál rá néha te kibaszott agyhalott lusta söpredék. akkor tudnád hogy k-ra ostoba vagy és semmiben sincs igazad.

Leszarom a blogodat, ahogyan a gyűlölködéstől eltorzult és elbaszott nyomorodat is, ugyanis még mindig nem vagy több, mint egy gyökértelen, kozmopolita senkiházi féreg, amelyiknek az ocsmányságát max leköpni lehet.......

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.09. 17:03:25

@HypocritSlayer: " a békákat nem kell megkérdezni a mocsarak lecsapolásáról."

ne maz állampolgárok kompetenciája

érdekes más országoknál nyilvános, de csak magyar békákat nem kell ilyennel terhelni?

te amúgy demokrata vagy , vagy nyíltan támogatod a diktatúrát?

"a BKV fontolgatja, hogy a túl alacsony ár miatt kizárja az észt céget"

ez az BKV ahol millárdok tűnnek el évente, ugye? te hiszel nekik? ez valami BKV-vallás lehet nálad.
az európai bíróság érdekes komolyan vette az észteket, kinek is higgyek, a feddhetetlen tartósnak, aki olyan sok fideszes korrupciót tárt már fel, (mint pl a izé, meg az az izé is ), vagy egy európai szervezetnek, aki Laura Kövesit is alkalmazza.

fogós dilemma elé állítottál agyhalott fideszesként. azt meg kell hagyni.

nagyon buták lehetnek ezek az észtek, se azt se tudják kizszámolni, h mennyire éri meg nekik a projekt, se azt hogy milyen kocsik kellenének ide, ráadásul nem tudtak időben leadni egy energihatékonysági jegyzőkönyvet, ami gondolom az orosznál nem is kellett. mert nálunk nincs ilyen, de sebaj.

" Skinest közölte, rendkívül csalódott a tendereljárás kimenetele miatt, és az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszában azt állítja, hogy ajánlata minden lényeges szempontból kedvezőbb volt a versenytársáénál, és az összes modern műszaki követelménynek megfelelt. A cég szerint a BKV nyolc formális jellegű érv miatt nyilvánította érvénytelenné a pályázatát és meg van győződve arról, hogy az illetékes magyarországi és uniós fórumok is erre a következtetésre fognak jutni."

hvg.hu/itthon/20150716_Az_Europai_Bizottsagnal_panaszolja_be_a_B

nem tudni mi lett az ügyből, de ha nyertek volna téged az se érdekelne ,mert a köcsög brüsszeliek korruptak! az észtek lefizették őket, ugye? valami ilyesmit mondanál?
kicsit vicces.

nem tudom mi a bajod azokkal az újsgáírókkal akik törekednek a tiszteséges munkára, és nincsenek közpénz milliókkal kitömve.

a fidesz saját hazugságában nagyhatalmakkal dacolnak, usával, ny-európa országaival, BRÜSSZELLEL, ami egy város, de itthon SAJNOS nem tudják betartatni a jogot a nem fideszes lapokkal, ez van! bele kell törödnünk elvtársak! bazikli a streetfighter, a twitter freedomfightere na, orbán hatalma csak a gyíkemberek ellen elég a mesében, a valóságban szart sem ér. de akkor mi ellen vagy mi-ért freedomfighter orbán?

de persze az agyhalottak kajálják. ezért agyhalottak a fideszesek, ugye érted már? van aktív agysejtjeid száma nem éri el a kettőt, ami még képes lenne felfogni bármit is a világból? sanszos, te nagy menza-tag, te
biztos hallottál a médiatanácsról is, csak fideszes tagjai vannak.

ignorálod a lényeget, a megafonosok szerinted korrekt arcok? nem lopják a közpénzt? te nem fizetsz adót? nem zavar hogy pocsékolják?
kb ezekre kellett volna reagálnod, ha lenne agyad. láttad a partizánon finn oktatásos videót?

ha nem szarnád le a blogomat nem nyilatkoznál ostobaságot rólam és mindenki másról, minde n témában, előbb ismerd meg azt amiről véleményt nyilvánítasz, kis ostoba retaráld fideszes köcsög.

megtanítalak én gondolkozni persze, az óvodában nem mondták el hogy előbb kóstold meg az ételt, és utána nyilváníts véleményt?
és persze ne legyek ideges, ha értelmi szinted alatta van egy jól nevelet óvodáséénél.
tudod zavar hogy tele az ország analfabéta barmokkal.

elkorcsosult a nemzetem. de persze én vagyok a kozmopolita, a szó jelentését legalább ismered kisköcsög?

grundigg 2022.12.10. 10:14:19

Függetlenül attól, hogy Joshua Heath mit mondott (mert erősen kiforgatták a szövegét) érdekes, hogy azt nyugodtan mondhatja bárki, hogy Jézus nem is Isten, vagy nem is létezett, csak egy mesealak, mint Vuk vagy Süsü, a sárkány, ezt a hívők teljesen higgadtan tolerálják. De ha egy vallásos ember (!) azt mondja, hogy Jézus az Isten, de nem ilyen volt a szexuális irányultsága, hanem olyan, akkor jön a sértődés, a felháborodás, a tiltakozás. Úgy tűnik, Istent lehet tagadni, csak a nemi szervét vagy orientációját nem. Csak, hogy tudjuk, mi fontos és mi nem.

Lazán kapcsolódik, és azért is érdekes,mert a blogger rendszeresen aggódik a nyugati szólásszabadságért, ellenben szerinte itthon minden rendben:

public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/A14EBCEBB31DB495C12588BE005AEB16?OpenDocument

Ez a Népszava karikatúrája Müller Cecíliával és Jézussal. A bíróság sérelemdíjat ítélt meg Vejkey Imrének (!!!), mert a keresztényeket sérti a karikatúra. Az AB szerint pedig tök rendben van a bírói döntés, mert a rajz öncélúan fogalmazott meg "a vallás gyakorlóival kapcsolatos negatív értékítéletet" és sértette a "vallásos érzékenységet".

Még jó, hogy nálunk nincs pc meg woke meg hópihék. Minenesetre a blogger helyében óvatosan írnék, mert ha megsérti a vallásos érzékenységet, és csak 100 vallásos ember elkéri tőle a Vejkeynek megítélt 400 ezer forintot, az már 40 millió lesz.

G. Nagy László 2022.12.10. 12:42:08

@grundigg:

Ami a karikatúrát illeti, megtisztelsz, ha elolvasod, amit akkoriban írtam:

teveszmek.blog.hu/2022/12/10/_isten_nevet_szadra_hiaba_ne_vedd

"De ha egy vallásos ember (!) azt mondja, hogy Jézus az Isten, de nem ilyen volt a szexuális irányultsága, hanem olyan, akkor jön a sértődés, a felháborodás, a tiltakozás. Úgy tűnik, Istent lehet tagadni, csak a nemi szervét vagy orientációját nem. Csak, hogy tudjuk, mi fontos és mi nem."

Én ezt nem így látom. Szerintem a mimózák mindenen megsértődnek, az érzelmileg stabilak semmin.

HypocritSlayer 2022.12.10. 16:29:00

@tesz-vesz:
>>érdekes más országoknál nyilvános, de csak magyar békákat nem kell ilyennel terhelni?

Sok érdekesség van, sokszínű a világ....

>>te amúgy demokrata vagy , vagy nyíltan támogatod a diktatúrát?

Dehogy, én egy geci diktatúra-fan vagyok, jó, hogy kérdezted......

>>ez az BKV ahol millárdok tűnnek el évente, ugye? te hiszel nekik? ez valami BKV-vallás lehet nálad.

Őszintén, olyan magasról leszarom, hogy azt el sem tudod képzelni....

>>az európai bíróság érdekes komolyan vette az észteket, kinek is higgyek, a feddhetetlen tartósnak,

És, kit büntettek meg és mennyire?

>>nagyon buták lehetnek ezek az észtek, se azt se tudják kizszámolni, h mennyire éri meg nekik a projekt, se azt hogy milyen kocsik kellenének ide, ráadásul nem tudtak időben leadni egy energihatékonysági jegyzőkönyvet, ami gondolom az orosznál nem is kellett. mert nálunk nincs ilyen, de sebaj.

Fingom sincs, de kurvára nem is érdekel....

>>nem tudni mi lett az ügyből,

Szóval előadtál egy fingreszelést.....

>>de ha nyertek volna téged az se érdekelne ,

Kurvára így van, kibaszottul nem érdekelne..., az epehányát meghagyom neked......

.
>>mert a köcsög brüsszeliek korruptak! az észtek lefizették őket, ugye? valami ilyesmit mondanál?

Ez a kisttílű kicsinyesség a te asztalod, én még a vállamat sem vonnám meg....

>>nem tudom mi a bajod azokkal az újsgáírókkal akik törekednek a tiszteséges munkára, és nincsenek közpénz milliókkal kitömve.

Oh, nekem semmi bajom a Független, Objektív Sajtóval, sót, pontosan kifejezi a megnevezésük a lényegüket : FOS......

>>a fidesz saját hazugságában nagyhatalmakkal dacolnak, usával, ny-európa országaival, BRÜSSZELLEL, ami egy város,

A gecik....

>>de itthon SAJNOS nem tudják betartatni a jogot a nem fideszes lapokkal, ez van!

Akkor erre minden nap élvezkedhetsz egyet, hogy valami örömöd is legyen a sok mocskolódás közt:)

>>orbán hatalma csak a gyíkemberek ellen elég a mesében, a valóságban szart sem ér.

Akkor mindenki lenyugodhat a picsába:) hiszen nincs is Orbánnak hatalma, mi ez sok hűhó akkor?.....

>>de persze az agyhalottak kajálják. ezért agyhalottak a fideszesek, ugye érted már?

Megvilágosodtam, örök hálám, de jó, hogy vagy te nekünk.......(Szivecske like:)

>> van aktív agysejtjeid száma nem éri el a kettőt, ami még képes lenne felfogni bármit is a világból? sanszos, te nagy menza-tag, te

Jól, mondod, már csak egy aktív maradt:)

>>biztos hallottál a médiatanácsról is, csak fideszes tagjai vannak.

Nagyon helyes:)

>>ignorálod a lényeget, a megafonosok szerinted korrekt arcok?

Azt sem tudom, hogy kik azok a megafonosok.....

>> nem lopják a közpénzt?

Úgy lopják, hogy nem lehet rájuk bizonyítani?

>>te nem fizetsz adót? nem zavar hogy pocsékolják?

Pont annyira van beleszólásom, mint amennyi neked abban, hogy egy kedves pénztáros kapja meg a Tesco-ban az általad kifizetett kifli árát.......

>>kb ezekre kellett volna reagálnod, ha lenne agyad. láttad a partizánon finn oktatásos videót?

Magasról leszarom, és a partizán is elkurvult.....

>>ha nem szarnád le a blogomat

Pedig leszarom, minden gyűlölködő kozmopolita geci nyomorát magasról....

>>nem nyilatkoznál ostobaságot rólam és mindenki másról,

Így jártál tündérbogár, a saját portádon sírjál tovább....

>>előbb ismerd meg azt amiről véleményt nyilvánítasz, kis ostoba retaráld fideszes köcsög

Leszarom tündérbogaram:).

>>megtanítalak én gondolkozni persze,

Hálás vagyok érte:)

>>az óvodában nem mondták el hogy előbb kóstold meg az ételt, és utána nyilváníts véleményt?

Az ovódában azt mondták, hogy a gyűlölködő férgeket nyugodtan köpjem le....

>>és persze ne legyek ideges,

Elbaszott nyomorult vagy te anélkül is.....

>>tudod zavar hogy tele az ország analfabéta barmokkal.

Azért öngyi ne legyél, annyit nem ér meg:)

>>elkorcsosult a nemzetem.

Milyen nemzeted, szerencsétlen, hiszen utódod sincs, és még te beszélsz "elkorcsosulásról"?

>>de persze én vagyok a kozmopolita, a szó jelentését legalább ismered kisköcsög?

Ismerem, a DK-s kemény mag likol.......összeér, ami összetartozik......

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.14. 17:04:46

@HypocritSlayer: felesleges vagy bedezsoltika, nem tudsz kommunikálni, mert nincs agyad hozzá, a kavics a cipőm talpa alatt értelmesebb mint te, hitvány, ostoba gerinctelen, elvtelen proli. ezek a fideszesek

HypocritSlayer 2022.12.15. 12:02:08

@tesz-vesz:
>>nem tudsz kommunikálni,

Bizony, hozzád képest kismiska vagyok....

>> mert nincs agyad hozzá,

Ja, az intellektusod fároszként ragyog az én éjsötét butaságom mellett:)

>>a kavics a cipőm talpa alatt értelmesebb mint te, hitvány, ostoba gerinctelen, elvtelen proli. ezek a fideszesek

Mindig hálát adok, hogy az elkorcsosult féreg fajtád legalább nem szaporodik és végül a saját mocskos gyűlőlete segít majd neki a dicstelen és elbaszott szar életét bevégezni, egyedül:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.15. 13:01:34

@HypocritSlayer: fogalmad nincs hogy mire mit kéne reagálni, hogy értelmes egyen egy vita, egy beszélgetés.

olyan szinten vagy ostoba. fel se fogod, hogy mi miért lett felhozva, és nem is érdekel.
ezek a fideszes szavazók

HypocritSlayer 2022.12.15. 13:54:39

@tesz-vesz:

>>fogalmad nincs hogy mire mit kéne reagálni, hogy értelmes egyen egy vita, egy beszélgetés.

Nézd el nekem, ennyi telik tőlem, sajnálom , hogy ezzel a lelkedbe tiportam.......

>>olyan szinten vagy ostoba. fel se fogod, hogy mi miért lett felhozva, és nem is érdekel.

Tökéletesen igazad van, valószínű, hogy ostoba vagyok, amiatt, hogy egyáltalán válaszolok neked, és bizony a sok trágya közt már nem szoktam szelektálni, hanem ignorálom a nyomorod jó nagy részét....

>>ezek a fideszes szavazók

Bizony, amíg ezzel vigasztalod magad és ez "ultima racio"-ként szolgál számodra, mint a libsik számára a "náci" -kártya, addig szopni fogsz, vastagon és megérdemelten.....

Mesterséges Geci 2023.06.08. 11:56:46

@HypocritSlayer: megint egy takonygerincű nyilaspribék, aki szégyelli, hogy náci.
süti beállítások módosítása