"A háborút megelőzően az ukrán kormány az egyik legrosszabb volt a világon. Korruptak, és néhány gazdag ember vezeti az országot." - Így fogalmazott pár napja Bill Gates az ausztrál Lowy Institute vendégeként. Jó látni, hogy van azért olyan amerikai pénzember, aki mer kibeszélni a kánonból. Az átlagos politikafogyasztó persze aligha lát be az ukrán közélet kulisszái mögé. Bár talán nem is szükséges: már a felszín is mindent elárul. Úgy tűnik: ebben az országban nem találni egyetlen valamirevaló diplomatát sem, aki képes lenne az elemi udvariasság szabályai szerint kommunikálni.

Még 2019-ben történt, hogy a kijevi NewsOne élő adásában Szergej Melnicsuk ukrán parlamenti képviselő kijelentette: "A 128-as dandárnak két óra elegendő, hogy a Balatonig hatoljon." Mindezt arra a kérdésre válaszolva: mi lenne, ha Kárpátalján népszavazást írnának ki, hogy az ott élők melyik országhoz szeretnének tartozni?

Emlékszünk még Andrij Melnykre is, aki berlini nagykövetként "sértődött májas virsli"-nek nevezte Olaf Scholz német kancellárt, majd seggfejnek a Bundestag külügyi bizottságának elnökét. Mindezek után védelmébe vette a hírhedt nacionalista Sztepan Bandera személyét. Az ukrán külügyminisztérium ekkor hivatalos közleményben határolódott el nyilatkozatától, de azért nagy haragszomrád nincs, Melnyk felfelé bukott: tavaly november óta külügyminiszter-helyettes. Most épp tengeralattjárót követel Németországtól.

Felidézhetjük Ljubov Vaszilivna Nepop esetét is, aki budapesti nagykövetként nem egyszer minősíthetetlenül nyilatkozott a magyar kormányzatról. Egy kirohanásában a nácikkal való üzleteléshez hasonlította a döntést, mely szerint hazánk továbbra is vásárol gázt az oroszoktól.

No de fejétől bűzlik a hal: Zelenszkij sem ad sokat a protokollra. Még a magyarországi választásokat megelőzően szólalt meg ilyenformán: „Figyelj, Viktor, tudod, mi megy most Mariu­polnál? (...) És habozol, hogy átengedd-e a fegyvereket vagy sem? És habozol, hogy kereskedj-e Oroszországgal vagy sem? Nincs idő tétovázni.”

És most itt a legújabb gyöngyszem, ezúttal Borisz Filatov, Dnyipro polgármesterének tollából. Orbánt "ribancarcú"-nak nevezi, majd így folytatja: „a trianoni békeszerződés csak büntetés volt az állatias történelmi tetteitekért”. Végül jön a már-már szokásos fenyegetőzés: "Teljes erkölcsi nullának kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO szoknyája mögé bújva taposs mindenki nyakára. Kifelé a szoknya alól, és három nap alatt kisöprünk titeket, szemetek.” Különösebben mély elemzést ez sem igényel. Tudatlan, primitív és gyűlölködő. Szijjártó Péter csak annyit tett hozzá: egy bizonyos szint alatt már reagálni sem érdemes. Ebben tökéletesen igaza van, a baj csak az, hogy szemmel láthatóan a teljes ukrán diplomácia e minimumszint alatt teljesít.

Az ukrán politikusok megszólalásait figyelve azt mondhatjuk, még a faragatlanság a legkisebb baj. Ez akár lehetne tudatosan választott kommunikációs forma is, ha azt látnánk, hogy létezik egy másik, egy kulturált stílus is az eszköztárban. (Erre azonban sajnos nemigen találunk példát.) A nagyobb gonddal akkor szembesülünk, ha megpróbáljuk megfejteni, miféle lélek lakozik az efféle beszédmód mögött. Az indulat, az agresszió, az empátia teljes hiánya egy éretlen gyerek mentalitását tükrözi, semmiképpen sem egy felnőttét, pláne nem egy diplomatáét. A civilizált létezés, az érettség ugyanis arról szól, hogy kommunikálunk, kooperálunk, üzletelünk egymással. Megpróbáljuk feltérképezni, hogy mi jár a másik fejében; mik az ő motivációi, mozgatórugói. Az ukrán politikusok esetében semmi ilyesmit nem tapasztalni. Csakis a saját, zárt világuk létezik; csakis a saját perspektívájukból képesek érzékelni a világot. Egy hároméves kölyök szintjén követelőznek, és a legkevésbé sem érdekli őket, hogy a másiktól mekkora áldozatot kérnek. Arra meg végképp magasról tesznek, vagy egyenesen képtelenek is rá, hogy kívánságaikat, észrevételeiket még be is csomagolják némi európai stílusba.

Világos, hogy Ukrajna rövidke történelme még nem tette lehetővé, hogy az ország kinevelje a maga Apponyi Albertjeit, akik még a nemzethalál torkában is képesek az emelkedett, senkit sem sértő, irodalmi szintű beszédre. Az is igaz, hogy 1991 előtt a Szovjetunió embertelen és barbár légköre sem igazán kínált táptalajt a kifinomult közéleti hangvétel kialakulásához. Ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy a jelenkor politikai kommunikációjának általános színvonala is bőven hagy kívánnivalót maga után. Ha észak-keleti szomszédaink napjaink nyugati mintáját másolják, azzal sem jutnak messzire. Liz Truss brit külügyminiszter, majd kormányfő is lehetett úgy, hogy minden második mondata merő meggondolatlanság és hozzá nem értés. Annalena Baerback, a németek szerény képességű külügyminisztere még nála is durvább elszólásokat produkál; a minap közölte: "Háborúban állunk Oroszországgal." És hogy ne csak a nőket ekézzük: ott van Joe Biden, aki gyakorlatilag két értelmes mondatot nem képes kinyögni, de sokszor már felolvasni sem. Egy ilyen környezetben igazán üdítő kivételt jelentenek és komoly feltűnést keltenek azok a régi vágású diplomaták, akik még magukénak tudhatják a megfontolt, tiszta, elegáns beszédmódot.

Ma még senki sem tudhatja, mi lesz az orosz-ukrán konfliktus záróakkordja. Azt meg pláne nem, hogy mi lesz a Zelenszkij-kabinet sorsa. Ám egy biztos: ha Ukrajna a jövőben - politikai, gazdasági és kulturális tekintetben - Európához kíván tartozni, még elképesztő sokat kell fejlődniük. Nem csupán a felszínen megmutatkozó faragatlanság tekintetében, de a lélek barbársága terén is. Semmi sem áll olyan messze az Európai Unió alapeszményétől, mint az effajta indulatos, gyűlölködő, ultranacionalista tempó.