téveszmék

téveszmék

"Jámbor Andrást titkosszolgálati módszerekkel figyelik"

2023. május 05. - G. Nagy László

jambor.jpg

 

"Igen, mindent tudunk magáról, de ehhez elég nekünk az ön cikkeit olvasgatni, ne reménykedjen, több ehhez nem kell. Maga egy Magyarország felforgatásán dolgozó, békétlenséget szító, külföldről támogatott, tőről metszett kommunista" - válaszolt Kocsis Máté Jámbor Andrásnak a parlamenti ülésen. Bevallom: eleddig sosem olvastam Jámbortól semmit, most aztán igazán kedvet kaptam.

 

"Hogy szabadság és kommunizmus létezhet egyszerre, az természetes mindenkinek, aki tovább lát a történelemben a pártállam borzasztó tettein." - írja a Mérce oldalán januárban, Tamás Gáspár Miklóstól búcsúzva. Világos, hogy egy nekrológ nem a legalkalmasabb keret a mélyebb filozófiai fejtegetésekre, de ha nem itt, úgy valahol máshol igazán kifejthetné, hogy e két - szöges ellentétben álló - kifejezés miként férhet meg egymás mellett. Számos radikális baloldali gondolkodó munkáit tanulmányozom; a tisztességesebbek mind elismerik, hogy kommunizmus nem létezhet erőszak nélkül, vagy legalábbis azt, hogy ők maguk nem látják a békés utat.

 

"A boldogulás nem akarat kérdése, hanem képességek összességének a kérdése, amely képességeket egyenlőtlen mértékben tudunk megszerezni. Akinek nincs saját gyerekszobája, arra a szülei nem tudnak úgy figyelni, mert a nap végén csak a fáradtság maradt. Nem tudják a tanszereket, a megfelelő táplálékot megfizetni, a folyamatos túlóra mellett a kellő törődést és odafigyelést nyújtani." - így fogalmaz Jámbor András a Hazugság, hogy aki akar, az tud dolgozni című cikkében. Lassan kétszáz éve hallgatjuk ezt a hülyeséget: az akarat, az elszántság, az egyéni teljesítmény mit sem számít, minden a rajtunk kívül álló körülményeken múlik... Ez a tipikus baloldali gondolkodás: elárulása mindannak, ami az embert valaha is felemelte és naggyá tette. Nyilvánvaló igazság, hogy nem ugyanonnan indulunk. Más-más genetikával, gyermekkori környezettel, egészséggel és vagyoni helyzettel áld meg mindannyiunkat a jószerencse. Na és? Célszerű a világot okolni minden bajunkért, vagy érdemes lenne inkább megpróbálni mindent, amit csak megtehetünk magunkért? "Egy olyan szélsőségesen egyenlőtlen társadalomban, mint a miénk, a szabad akarat hazugság." Imádom a balos demagógokban, hogy egyetlen rövidke mondatba akár több hazugságot is bele tudnak építeni. Egyfelől: Magyarország - és általában Közép-Európa - az a térség, ahol a jövedelemeloszlási egyenlőtlenségek világszerte a legkisebbek. Másrészt: a szabad akaratnak sokféle korlátja lehet, azonban társadalmi tekintetben kizárólag a diktatórikus intézkedéseket sorolhatjuk ide. Minél kevésbé szól bele az állam a polgárok életébe, annál inkább szolgálja az egyén szabad akaratát, egyúttal annál távolabb kerülünk mindenféle kommunista rémálomtól. "Ha a szabadságjogokat az egyenlőtlen társadalmi viszonyokra helyezzük, mint politikai felépítményeket, akkor a mélyben lévő kizsákmányolást, nemi-, osztály-, etnikai alapú igazságtalanságokat ezek a szabadságjogok könnyen súlyosbíthatják." Elképesztő ez a gondolkodásmód, a nyelvezet meg pláne. Jámbor András tényleg egy tőről metszett kommunista, aki képes bekezdéseken át papolni a szabadságról, hogy aztán a végén kibökje: esküdt ellensége annak.

 

Természetesen a környezetvédelem kapcsán is kizárólag a kapitalizmus gyűlölete jut eszébe: "Fájóan hiányzik annak kimondása is, hogy a klímaváltozásért nagyon nagy részben felelős nagycégek ellen is fel kell lépni." Nincs vitám azzal, hogy az ökológiai károkat az okozóknak kellene megtéríteniük, ám ennek nem sok köze van a cégformához és -mérethez. De még ahhoz sem, hogy egy-egy ország milyen társadalmi-gazdasági berendezkedést működtet. A világ legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója hosszú évek óta az a Kína, amely önmagát kommunista államként azonosítja... "Nem az lenne a szemléletformálás, hogy ennél kicsit bátrabbak, merészebbek vagyunk, és kimondunk olyan dolgokat, amiket még a téma iránt érdeklődők se tudnak feltétlenül?" Ami engem illet: fogalmam sincs, melyik politikus a veszélyesebb. Az átlagos ellenzéki, aki nem hisz senkiben és semmiben (talán csak a pénzben, a hatalomban és abban, hogy Orbán maga a patás ördög); avagy a Jámbor András, aki - úgy tűnik - valóban fanatikus hívő.

 

Februárban német antifa banda garázdálkodott Budapesten, a rendőrség az ügy kapcsán Jámbor egyik társát is előzetes letartóztatásba helyezte. (Bizonyítékok hiányában később elengedték.) Ez az eset, illetve az antifa mozgalomhoz fűződő viszony az oka annak, hogy a Párbeszéd-frakció politikusa ennyire a reflektorfénybe került mostanság. A témában számos alkalommal megszólalt és posztolt is a Facebookon, azonban sehol nem találkoztam olyan mondatával, amelyben elítélte volna az utcai erőszakot, a járókelők félholtra verését. Az antifa mozgalmat tértől és időtől függetlenül mindig is a terrorista attitűd jellemezte - igen beszédes, hogy Jámbor András képtelen elhatárolódni tőlük.

 

Szombaton rajtol az idei - immáron 17. alkalommal megrendezésre kerülő - Ultrabalaton; a 210 kilométeres távval a Párbeszéd csapata is megküzd majd. Hosszú évek óta figyelem e törpepárt működését, s azt kell mondjam: messze ez az első szimpatikus húzásuk. Szabó Tímea maga is indul, ám a csapattagok névsorát nem tette közzé. Ha valaki tudja, írja meg, de szerintem hiába keresném a 13 fős listán Jámbor András nevét...

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr5018117056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.10. 07:48:26

@TanBá:

"A Dunning-Kruger hatás általánosan igaz.... (Inkább kamu, mert számos kontrollkísérlet cáfolta"

És még számosabb igazolta.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2023.05.10. 11:14:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A tudományossághoz nem elég az, hogy "csak úgy nagyjából" . Teljeskörüen be kell tartani a tudományos módszartant. Amikor valami kimarad, nos az éppen az áltudomány meghatározása.

Wildhunt 2023.05.10. 12:39:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mert a ballibbant szerint Cortez katolicizmusa ugyanaz, mint az azték Huitzlipotzli-kultusz.

6.Lenin 2023.05.10. 13:02:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Természetes, hogy szerinte kamu, mert ő is kamuzik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 14:34:31

@6.Lenin: ki ez a degenerált barom? miért másolod be?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 14:38:42

@alöksz róz: miért hazugság csöpike? keresd már vissza 8 poszttal ezelőddi kommentjeit, de ha rákatintasz sadist nevére, világosan előjön, hogy mindenkit tiltatni akart aki nem fideszes, még Grundigg is reagált rá.

ne engem túrzátass te isten barma

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 14:54:54

@baalint1: MZP a fideszhez képest GAZDASÁGI balos, mert a fidesz annyira szélsőségesen neoliberális, hogy a magán eü.-t vezeti be szép csendesen, az államit pedig elsorvaztja.
az hogy kóka magánkórháza kap állami támogatást is lehet hívni neolibnek, de lehet hívni korrupciónak is. nem sok különbség van a gyakorlatban, a nagytőkét szolgálja ki.
állami pénzből felújítják a akastélyokat, és ingyen privatizálják.

most privatizáltak kb 6 vidéki kórházat (MAGÁN alapítványi tulajdonba rakták mint az egész közoktatást), nem hinném hogy MZP ilyet szorgalmazna, vagy akarna.

az más kérdés

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 14:59:51

@baalint1: az más kérdés, hogy mzp közgáz tudása nem a legjobb, szerintem csak azért nyomja a gazdasági jobbot, mert csak ezt tanulta, ahogy szinte minden közgazdász itthon. szakbarbáként csak azt makogja vissza amit tanult, a teljes valóság empatikus megismerésének igénye nélkül.

6.Lenin 2023.05.10. 15:24:11

@tesz-vesz:

Sose az az érdekes, hogy ki mondja, hanem az, mit mond. A hamis vallással házalónak szántam, de te is elgondolkodhatsz rajta, vagy bárki.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 15:43:26

@G. Nagy László: 'Alig hiszem, hogy bármelyik demokratikus közösség rám kényszeríthetne bármit, amit nem önként vállalok.'

olyan buta vagy hogy nem tudod, hogy ezt a példát is általánosságban kell értelmezni, értem én hogy te az erdőben veszel házat, ha hangos partikat akarsz, de a példa nem rólad szól, hanem általánosságban mindenkiről és nem mindenki kap olyan magas fizetést, hogy ott vegyen lakást , házat, ahol szeretne.
tehát a rendőrséggel a hangos partizókat RÁKÉNYSZERÍTIK a demokráciákban, nem azokban a roncstársadalmakban, mint a mienk, ahol ki se jön a rendőr (meg lassan a mentő se), meg nem tud mit kezdeni a deviánsokkal a lakógyűlés, hanem pl a "hanyatló" nyugati demokráciákban. ahol lehet élni, családod lapatani, mert jó a közoktatás

igen, a politikai nemcsak arról szól hogy gyülőlni kell a másként gondolkodókat és csak ezt kell szajkózni, hanem konrkét feladatok is vannak, mint pl a közoktatás. eü. a nyugdíjakat se szokás ellopni kultúrországokban.
2018-ban az egyik arab országban akinek képviselőjével most novák kati találkozott, tüntettek a tanárok, pár nap alatt megegyeztek az arab kormánnyal

nem voltak olyan sötétek, hogy azt mondják csak politikai pártszimpátia alapján kapjanak fizetésemelést a rekord inflációnál, aminek oka szintén a fidesz.

"Mi a fenét írjak Pintérről?"

pl a schadl-ügyet te ostoba korrupt agyhalott marha. amúgy a kokaint kitől veszed? a prostikat kitől bérled? a kaszinók ezért nincsenek kötelezően bekötve az online pénztárakhoz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 15:45:21

@6.Lenin: ilyen butaságon nem lehet elgondolkodni, undorító már avideó vágása is.
ez nem butaság:

kkbk.blog.hu/2019/07/07/az_ateizmus_apologiaja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 15:59:01

@6.Lenin: itthon a csőcselék dominnáns, de a magyarok nem a világ.

és itthon is direkt tartják ostobaságban az emberek egy részét

alöksz róz 2023.05.10. 16:36:36

@tesz-vesz: legalább annyi eszed lenne, proli, hogy ha már pofátlanul hazudozol, legalább olyat hazudj, amit nem lehet könnyen visszakeresni

6.Lenin 2023.05.10. 16:38:16

@tesz-vesz:

Ezt a te elfogult véleményed. Másoknak meg más. miért lenne csak Mo-on csőcselék? Tele van velük a Föld.

www.youtube.com/watch?v=-N3BNrGuHtI

Miből gondolod, hogy máshol másak az emberek problémái, álmai, tévedései, hite ? Hány milliárddal beszélgettél őszintén? Minden rétegből? Nem vitázni szeretnék veled, csak kérdezem. Elgondolkodhatsz ezeken.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 16:59:37

@6.Lenin:

Eleve Istenek vannak és nagyon sok. Ez tény. Tudományos tény. Az egyistenezés már eleve monománia, meg más agyzizi, meg viselkedészavar is.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 17:00:50

@tesz-vesz:

Te vagy pedig az és nem én. Helyesen érvelni sem tudsz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 17:05:43

@alöksz róz: akkor hajrá te korcs. keresd már vissza te idióta darab szar.

leírnád hogy mivel van amúgy problémát a k anyádat te túráztató troll darab szar.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 17:07:26

@6.Lenin: mert máshol nem ilyen hitvány és hazudozós a közmédia, azért pl.
meg mert máshol nem voltak itt a szovjekt katonák a primkó komcsikkal, hogy az értelmiséget rombolják

6.Lenin 2023.05.10. 17:13:14

@vilagnezet.blog.hu:

Ezt tény, írod, hát egy nagy lópisztolyt, senki nem tud semmit konkrétan, bizonyítottan minden apró részletében.
sok mindent látunk, érzékelünk, ezekre kitalálunk mindenféle faszságot, mások meg mást. aztán rossz esetben agyonverlek mert zavar a hülyeséged. Jó esetben tudomásul veszem, hogy te is töröd a kobakod, de te sem tudsz semmit. Csak agyalsz rajta. Vagy elfogadom, netán nem, hogy próbálsz engem meggyőzni a marhaságaiddal.

Miért is kéne elfogadnom mások kitalációit, elképzeléseit, ha teljesen más körülmények közt élünk. Másak a génjeink, más utat jártunk be és azonos körülményeket másként értékelünk?

Egy eszkimo se sokat törné az agyát, hogy péntektől inkább vega lesz, vagy a sivatagban szánkózni szeretne délben.

A "tudomány" már akkor is létezhetett, mikor még ember nem. amit tapasztal, érez magyarázhatja, de nem az ő műve.

Sadist 2023.05.10. 17:15:18

Megint megszaporodtak a kakievők és -hányók, úgyhogy ismét megosztanám a tökéletes megoldást ellenük:
- Greasemonkey addon telepít
- github.com/hunbernd/blog-hu-troll-filter/raw/main/blog.hu%20troll%20filter.user.js script letölt
- 11. sort átír: var blockedusers = ["tesz-vesz", "magna cum laudetigeri másztesz digrii", "baalint1", "grundigg", "cvsvrs", "boldeone2", "arthurthedent", "taga20", "kiskutyafule"];

Tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés.

6.Lenin 2023.05.10. 17:21:53

@tesz-vesz:

Mindenhol hazudnak, és mindenhol eltiporják a védekezésre képteleneket, vagy csak kihasználják a tudatlanságukat. Vagy rájuk kényszerítik a saját elképzeléseiket.
Természetesen a módszerek lehetnek túl durvák, és nagyon finomak is.

Ezért találta ki8 az6 ember a vallásokat, ideológiákat, hogy a másikat átverje. ez6ért is változtatja meg minden új generáció. Ma már semmi sem az, amit ember alkotott, mert a másik átírja, hogy uralkodni tudjon mások felett. Igaz néha ezeket kinyírják, de eddig mindig jöttek újabbak is és jönni is fognak. Másként nem lenne működőképes a móka. Valamiért így működőképes csak.

6.Lenin 2023.05.10. 17:26:00

@Sadist:

Tévedésben vagy. Sokkal jobb módszer, ha elolvasom amit írsz. Megerősíti bennem, hogy nem én vagyok a leghülyébb a blogokon. Önbizalom erősítő amit teszel, bennem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 17:43:38

@TanNé: attól függ mit nevezünk gondolkodásnak, ha a méhek gondolkodnak, akkor az egyszerűbb szoftverek is...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 17:46:17

@IdomitottFoka: na kíváncsi vagyok hogy erre reagált -e

szerintem nagyon rosszul kezelitek őt, mintha szuverén önálló gondolkodásra képes/alkalmas lenne, úgy próbáltok vele beszélgetni

még a szar és hazug posztját se írta át.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 17:52:04

@alöksz róz: hol nézzek szét? a megafonnál? vagy a századvégnél? vagy a több ezer minisztériumi semmittevő kölykök között?

ugye te olyan naiv birka vagy, ahogy azt hiszed, azért hazudozik annyit g nagy. mert ez a hobbija?
az hogy síkhülye az oké, primitívebb mint egy ősember, de hogy ne találjon sose más témát, csak azt ami k lényegltenek és marginális legyen, meg persze a fidesz propaganda fősordra legyen, az nem lehet véletlen, főleg hogy egy vitát se akar/tud befejezni. írtam is neki:
" különben intellektuálisan elviselhetetlen lenne ez számodra, hogy olyan ostoba vagy, hogy semmiben sincs igazad."

muszáj tehát korruptnak lennie.

jó lenne te se hazudnád hogy én hazudok. az oké hogy nagyon sok dolgok nem tudsz felfogni, de legalább ne hitványkodj.
vagy te is pénzért vagy hülye? nem hiszem, a troll üzemmódot lehetne jobban is tolni.

te ingyen csinálod. a tipikus fideszes agyhalott vagy.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 17:58:06

@6.Lenin:

LaposFöldes ateisták

Legújabb humánetológiai tagadásvallásos mono-ateista emberi megfigyelésem eredménye, párbeszédesen tálalva. Hozzáértők szakmai segítségét szeretném kéni a következőiekben feltárt viselkedésforma pszichológiai feltárásához. Mi játszódik le egy ideológiailag elfogult ember pszichéjében és milyen pszichés betegségtípushoz lehetne sorolni azt, amikor az ideológiai elfogultsága miatt a nyilvánvaló valóságot is letagadja? Kognitív disszonancia, mitománia, monománia, téveszme, vagy kényszerképzetes viselkedészavar lenne ez?

"Az orvostudomány használja a kényszerképzet, doxazma (téveszme, téves eszme, tévképzet) fogalmát a gondolkodásban felismerhető, sajátos tartalmi csoport köré szerveződő, irreálisnak ható olyan gondolatképződmény leírására használjuk, amelynek igazságához az egyén makacsul ragaszkodik."

A sok-sok "Isten" tényét sem lehet Hamis Dilemma érvelési hibával leszűkíteni. Hogy "Isten létezik" és "Isten nem létezik" lehetőségek közül lehet csak választani. ...

bővebben:
vilagnezet.blog.hu/2022/09/22/laposfoldes_ateistak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 17:58:11

@ulpius66:
bencsik nem firkász, hanem a fidesz egyik fő propagandistája. nemcsak egy firkász, hanem főszerkesztő.
emellett sanszos kgb-s is lehetett. de ez nem zavarja a komcsi spicli orbánt, pont azért mert komcsi spicli volt.

poszt azért kéne róla, tudod csöpike, mert ha engem ok nélkül lekommunistáz ez az idióta, akkor a haverjait, kollégáit is kritizálja már meg
tudod, ha nálam esetleg baj lenne, akkor a haverjainál is baj legyen már.

ezt úgy hívják hogy következetes logika. érted már, vagy még magyarázzam egy hégig neked?
magadtól úgy látszik nem tudod összerakni, se ezt, se mást.
a posztomon elszédülnél bazmeg, szegény birka is csak blamálja magát, bár róla tudtam is hogy bolond még a mandinerblogos időkből. eddig minden fideszes elvérzett rajta:
kkbk.blog.hu/2023/04/03/par_kerdes_a_fideszeseknek

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 18:54:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Vannak tudományos Tévhitek és a Dunning-Kruger hatás is ezek egyike. Tehát Kamu. Viszont sokan elhiszik ezt is, mint a papok, politikusok szemfényvesztéseit is. El sem gondolkodnak rajta, hogy talán nem ártana tesztelni máshol is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.10. 19:05:01

@vilagnezet.blog.hu:

TanBá szerint sok kísérlettel cáfolták. Amiket én olvastam, azok szerint pedig sok kísérlettel igazolták.

Most akkor?

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 19:09:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ha igaz lenne, akkor a kontrollkísérletek is azonos eredményt adnának, de nem azt adnak. Azt adják, hogy még sokkal több az önbizalomhiányos ember még a kezdetben is, és aztán is mint a magát túl sokra tartó.

6.Lenin 2023.05.10. 19:12:11

@vilagnezet.blog.hu:

Én mindig is az IT-ben hittem-vagy inkább azt tudnám elképzelni. Természetesen a témában sok minden érdekel, kivéve ami alapjában marhaságnak tűnik.
Vitázni nagyon nincs szándékomban, hiszen senki sem biztos semmiben sem, én sem. Csak érdekel a téma, ahogy másokat is. Mindenkinek jogában áll vele foglalkozni, de vállalnia is kell a nyilvánvaló tévedéseit.
Most ő van soron (Tasi István), az ő elképzeléseit nézem, olvasom.

www.youtube.com/@kutatokozpont/videos

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 19:38:11

@6.Lenin:
Mint írtam elve nem is ütöd meg a vitaképesség szintjét sem. Az hogy egyistenezel, azzal gyakorlatilag a laposföldesek szintjén vagy. Van értelme laposföldessel vitázni? Nincs. Veled sincs. Téged is csak ráérő időmben gyógyítgatlak, mint Nagy Gergelyt is tettem.

alöksz róz 2023.05.10. 19:43:27

@tesz-vesz: "ha engem ok nélkül lekommunistáz ez az idióta, akkor a haverjait, kollégáit is kritizálja már meg
tudod, ha nálam esetleg baj lenne, akkor a haverjainál is baj legyen már.

ezt úgy hívják hogy következetes logika." - na és hol van benne a logika?
ugyan miért legyen baj a haverjainál is, miért kritizálja a haverjait? mert te azt mondtad? :D

6.Lenin 2023.05.10. 19:52:27

@vilagnezet.blog.hu:

Te el sem olvasod, amit a másik ír, vagy nem vagy képes értelmezni?

Én az írtam, hogy inkább hajlok arra, hogy az INTELLIGENS TERVEZÉST fogadjam el.
Hol írtam én olyasmit, hogy ezt EGY valaki/valami követte el?
Gyógyítgatsz? A hülyeségeiddel? Vicces vagy. Te sem TUDSZ semmit, ahogy más sem. Miről szeretnél te velem vitázni? A saját elképzeléseidről? Számomra semmi érdekeset nem tartalmaz . Egy a sok közül. Annyi az érdekes benne, hogy igen ragaszkodsz hozzá és a miértje érdekelne (valamilyen jellemhibád, és nem az elméleted)

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 20:08:12

@6.Lenin:

Tévedsz... A Tudományos Istent feltártam és ez bizony tudás és gyakorlati igazolt tudás és tesztelhető is és a gyógyhatása is egyértelmű.

Tagadhatód, nem zavar ... mert semmit sem számít. Attól a Föld nem lesz lapos, hogy egyesek annak hiszik és a Tudományos Isten sem lesz éppen így más.

A kreácionizmus szintén egyistenhit, tehát agyzizi. Ráadásul hazánkban a krisnások nyomják, ahol ugye nem három az egyben Isten még is egy Isten, hanem a hinduizmus 33 millió Istene még is csak egy Isten.. Elmebetegség. Kényszerképzet.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 20:19:04

@tesz-vesz:

Nos a napokban csak átfutottam, de most szépen és alaposan végigolvastam a 2019/07/07/az_ateizmus_apologiaja netes naplóbajegyzésedet. Semmi különös... memetikai összemásolgatás és ismétlés és terjesztés. Mivel túl jól ismerem és sokkal régebben és mélyebben is a témát... bevallom unalmas is volt .... de hát ilyen a kutatás .. sokszor unalmas.

Nos te nem csak 100% aTeista vagy ... hanem ugye
100% aKarakuttyista is. Meg 100% aGreprtyinJakatista is, Meg 100%

6.Lenin 2023.05.10. 20:30:03

@vilagnezet.blog.hu:

Az nem cáfolat, hogy valamit negligálsz a sajátodat meg felemeled egy olyan szintre, mintha az lenne a csúcs, miközben semmit nem igazolsz vele.
Neked inkább egy agyturkászra lenne szükséged.

Hol írtam, hogy az IT-ben HISZEK? Annyit írtam, hogy talán azt tudnám inkább elfogadni. De nem vagyok benne biztos, hogy ez lenne igaz egyedüli megoldás.

AZ EGYETLEN VALÓDI,CÁFOLHATATLAN MEGOLDÁT SENKI NEM TUDJA. Maradjunk ennyiben. Te sem, én sem, és senki sem. A bonyolultsága szerintem emberi aggyal felfoghatatlan, hiszen sok részletét még ma sem ismerjük, pláne úgy, hogy az mindenhol az univerzumban egységes lenne.
1re többször jelenik meg olyasmi, hogy a mai távcsöveknek köszönhetően a TUDÓSOK olyasmiket észleltek a távolban amiknek a mai ismereteink szerint nem is szabadna létezni.
Hívd fel őket, hogy neked ezek már régen ismertek. Legyen egy vidám napjuk.
Én nem tagadom az elméleted, hiszen értelmetlen lenne olyasmit tagadni, ami..............
Próbáld már ezeket értelmezni. A személyed számomra tök érdektelen.
Azt, hogy te is szeretnéd megismerni a TITKOT az értékelem, még akkor is ha...........

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.10. 20:46:43

@6.Lenin:

Az IT Istene ráadásul el elmosott katyvasz is, mert Mert egyesek Krisnát értik alatta, másik Jahvét ... megint mások meg a Gaiát ... stb ... Viszont lényegtelen... lehet bármi is, a tudományos módszertan és a helyes érvelés szabályait sértik azok, akik bizonygatják. Teljesen hasonlót tesznek, mint Nagy Gergely is tett és belebukott.

A Tudományos Istent nem kell felemelni sem.. Nem is a sajátom, hanem a Tudományé és a Logikáé.

A Tudományos Isten simán megérthető, felfogható és valóságban is működő, tesztelhető. Nagyon sokan ismerik már. A nagyon sok, az nem nagyon nem senki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.10. 22:29:37

@vilagnezet.blog.hu:

"Ha igaz lenne, akkor a kontrollkísérletek is azonos eredményt adnának, de nem azt adnak."

Vannak az elméletet igazoló kontrollkísérletek is. Was nun?

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.05.11. 08:13:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Képzeld el hogy 20-30 évvel ezelőtt tagja voltam számos az emberi elme képességeit kutató tudományos társaságnak és kutattuk a telepátiát és a jövőérzékelést is. Volt számos eredményes kísérletünk is. .. de mellette meg túl sok, amikor nem működött. Nos abból szerintünk korai lett volna azt levonni, hogy a telepátia ás a jövőérzékelés működik.

Wildhunt 2023.05.11. 08:31:55

@vilagnezet.blog.hu: telepátiát és a jövőérzékelést

Most már minden világos!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.11. 08:58:56

@vilagnezet.blog.hu:

A Dunning-Krugert ne mosd össze mindenféle ezoterikus baromságokkal.

"tudományos társaságnak és kutattuk a telepátiát és a jövőérzékelést is"

Ugye ÁLtudományos társaságot akartál írni?

@Wildhunt:

Tökéletesen világos.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.11. 09:08:40

@Sadist:

Most már tényleg telepítem a laptopra. Firefoxon is megy a greasemonkey? Nem szívesen térnék vissza a Chrome-hoz csak e miatt a pár emberke miatt, mert Firefoxon tökéletes a reklámblokkoló.

Persze leginkább már csak telefont használok.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2023.05.11. 09:18:12

@Wildhunt:

Az ELTE Kísérleti Pszichológiai Tanszékén (Budapest Izabella utca) történtek ezek a kísérletek és MTA akadémikusok, és egyetemi tanárok támogatásával és részvételével.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.11. 09:39:18

@Iván Gábor IGe:

És még egyikük sem látott akár csak 1-2 nappal a jövőbe, hogy kitölthettek volna egy telitalálatos lottószelvényt. :(

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2023.05.11. 09:48:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Másként történtek ezek a prekogniciós kísérletek és nemzetközi módszertan is volt rá. Kettős vak próba...az alap. Tehát valakit beküldtünk egy izolált kamrába, amely teljesen el volt zárva hang-kép és még elektromos jel ellen is bizonyos szintig. Tehát "Feledé kalitkába". A feladata az volt, hogy rajzoljon le valamit, amit egy másik ember éppen gondol és néz egy képen. .. Nem fárasztanálak a részletekkel, mert nem értesz a valódi tudományhoz. Az a lényeg, hogy a kép még csak később lett kiválasztva és nézve más által. A kísérlet vezető meg semmilyen összefüggő adatról nem tudott és nem is tudhatott. Külön csapat volt a levezetésekre és a kiértékelésekre is.

6.Lenin 2023.05.11. 10:11:52

@vilagnezet.blog.hu:

Ne keverj bele a saját marhaságaidat is az IT-be. De tulajdonképpen igazolod ezen keresztül, hogy SENKI NEM TUD VALÓJÁBAN Semmit. A te tudományos istened is LEHETNE Egy intelligens tervező. egy dolog biztosnak látszik, ITT VAN AZ UNIVERZUM előttünk. A véletlenszerű keletkezés nem igazolható. Minden annyira logikus, tervezettségre utal, hogy nem nagy durranás abban gondolkodni, hogy az egész egyszerre keletkezhetett, megtervezve. A változásokat okozhatja a kívülről, később, irányított beavatkozás is.

A "tudomány" is állandóan változó állapotban van, hiszen 1re kisebb részleteket is tudunk már vizsgálni. Egyet még nem tudunk, élettelen anyagból élőt előállítani. És a "tudomány" sem jutott még el odáig, hogy az ember anyagi, és "lelki" részeit együtt vizsgálja. Pedig a lelki(hitbéli) része az embernek is fontos szerepet játszhat a működésben. A hit vírusa fontos része az embernek.
Mondhatnám én is, hogy engem igazol abban, hogy az ember csak egy megtervezett korlátozottan működő képes biológiai robot. A tested csak a működés feltételeit biztosítja a perifériákon (szem fül, kezek, lábak, táplálék feldolgozó rendszerek srb) keresztül. az ember halálával ezek a perifériák megszűnnek létezni , feleslegessé válnak. A lelki résszel meg nem tudjuk mi lesz később. Mivel nem anyagi, megvan a feltétele, hogy tovább is működhet.

Ne keverd bele ezekbe a te marhaságaidat.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2023.05.11. 10:51:35

@6.Lenin:
Nem vagy vitapartner, felfoghatnád már!!! A darwini evolóciós tanok nagyon sokszorosan legazoltak. Igazak. Egyáltalán nem véletlenszerűek, hanem megvannak a maguk és feltárt törvényszerűségei.

A kreácionizmus, meg ökörség a köbön, akárcsak a laposföldesség.

Már a materializmuson is túlhalad a tudomány a tömeggel nem rendelkező részecskék bizonyításával és feltárásával. Éppen Te vagy az, aki a múlt zagyvaságaiba ragadt.

6.Lenin 2023.05.11. 11:24:35

@Iván Gábor IGe:

"A darwini evolóciós tanok nagyon sokszorosan legazoltak. Igazak. Egyáltalán nem véletlenszerűek, hanem megvannak a maguk és feltárt törvényszerűségei."

Ha nem ébredsz fel időben, ezzel egyedül leszel ezzel a Földön.

Én eddig se vitáztam veled, csak leírtram a véleményem. Én elfogadom a te "meggyőződésedet" (nem vagyok elme orvos), jogod van HINNI benne, de nem biztos, hogy igazad van bármiben is. Te így éled meg a körülötted lévőt. Elmúlik, ahogy a többi is.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2023.05.11. 11:30:58

@6.Lenin:

Viszont nem ártana elmenned egy elmeorvoshoz... csak úgy mint a kocsit is átnézik, hogy minden rendben van-e.

Attól tartok benn tartanának valami zárt osztályon. Na ne írj ide többet nekem, mert nem fogok válaszolni. LaposFöldes kényszerképzetesekkel és azzal egyenértékű más nyilvánvaló valóságtagadókkal nincs értelme kommunikálni.

baalint1 2023.05.11. 11:33:21

@tesz-vesz:
"MZP a fideszhez képest GAZDASÁGI balos, mert a fidesz annyira szélsőségesen neoliberális, hogy a magán eü.-t vezeti be szép csendesen, az államit pedig elsorvaztja.
az hogy kóka magánkórháza kap állami támogatást is lehet hívni neolibnek, de lehet hívni korrupciónak is. nem sok különbség van a gyakorlatban, a nagytőkét szolgálja ki.
állami pénzből felújítják a akastélyokat, és ingyen privatizálják."

Nem, az nem jobboldaliság amiről beszélsz, semmilyen formában nem az. Ha jobboldaliak lennének, eleve nem indítanak a Munkáspárttal összefogva népszavazást a a korházprivatizáció ellen, illetve a vizitdíj ellen sem, és nyíltan belekezdenének egy fair versenyen alapuló egészségügyi privatizációnak, és nyíltan vezetnének be egy részben piaci alapú egészségügyet.

Nem ez történik, hanem ahogy más ágazatokban is, amit lehet kilopnak haveroknak, de konkurencia nélkül, tehát piaci verseny nem lesz ebből. Persze, az állami egészségügy szétverésével majd mindneki magánba megy, de az is egyre kevésbé lesz versenyképes, piaci verseny hiányában.

Egyébként ugyanezt csinálták a patikaliberalizáció visszacsinálásával. Előtte megjelentek a patikaláncok, baromi sokat fejlődhetett volna az ágazat, de ők elvileg megtiltották a patikaláncok működését, kivéve kiskapuval a haverok láncai megmaradhattak. Legutóbb a gyógyszer webshopokat lehetetlenítették el ezen csoport érdekében...

"most privatizáltak kb 6 vidéki kórházat (MAGÁN alapítványi tulajdonba rakták mint az egész közoktatást), nem hinném hogy MZP ilyet szorgalmazna, vagy akarna."

MZP valószínűleg hibrid egészségügyet csinálna, csak erről nem nagyon beszélhetett egy olyan országban, ahol ha valaki kimondja a piac szót, az olyan mint ha egyenesen emberevésre buzdítana.

" az más kérdés, hogy mzp közgáz tudása nem a legjobb, szerintem csak azért nyomja a gazdasági jobbot, mert csak ezt tanulta, ahogy szinte minden közgazdász itthon. szakbarbáként csak azt makogja vissza amit tanult, a teljes valóság empatikus megismerésének igénye nélkül."

Itthon nagyon erősen baloldali a lakosság gondolkodásmódja, a Fidesz szavazóké a legerősebben, de sokan az ellenzékből is, ennek megfelelő a politika is. Ehhez képest bármely józan közgazdász elképzelései jobboldaliként hatnak.

MZP egyébként elég sokat dolgozott a versenyszférában, a tudása nem csak tankönyvekből van.

baalint1 2023.05.11. 11:34:21

@Sadist:
Nyilván jobban éreznétek magatokat egy kommunista echo chamberben.

6.Lenin 2023.05.11. 11:42:48

@Iván Gábor IGe:

Jellemhibás emberrel nem is szoktam vitázni (veled meg pláne). Meghallgatom, vagy elolvasom, leírom a saját véleményem, a többi az ő dolga. Engem igazoltál, mi kell ennél több nekem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.11. 11:58:24

@Iván Gábor IGe:

"Nem fárasztanálak a részletekkel, mert nem értesz a valódi tudományhoz."

Csak fárasszál nyugodtan a részletekkel, bírom a terhelést.

Mi a valódi tudomány?

Sadist 2023.05.11. 13:53:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Firefoxon is megy a greasemonkey?"

Elsődlegesen arra írták, én is azon használom. Chrome-on TamperMonkey-nak hívják a user scripteket futtató kiegészítőt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.11. 13:58:58

@Sadist: hol vagy alekszem ilyenkor?

és van pofád rám mondani hogy hazudozok?

én szerintem azok a kártevők akik közpénzt lopnak, nem azok akik erre felhívják a figyelmet és zavarja őket.

tiszta 1984.
tiszte bolsevik tempót tolnak a fideszes agyhalottak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.11. 14:05:32

@alöksz róz: édes istenem , milyen ostoba vagy :D

komolyan nem érted miért baj, ha nálam probléma valami, de ugyanazt a havernak nem meri, nem akarja modnani?

hát baszod te agyhalott, akkor nálam se legyen baj!

te kib. idióta debil. ennyire nyomorék vagy?

Tavaly közel 500, idén 3 hónap alatt 96 nyilvánosság elől eltitkolt kormányhatározatot hozott a magyar rezsim.
Ezeket csak egy szűk kör ismerheti.
Egynek a tartalma kiszivárgott: eszerint 17 milliárd forinttal megtoldhatják Mészáros Lőrinc egyik nagy vasútfejlesztési projektjét.

Idén minden nap hozott a kormány olyan döntést, amit nem akar megosztani a nyilvánossággal

hvg.hu/itthon/20230510_Titkolt_dontes_kormanyhatarozat_ketezres_Orban_kormany?fbclid=IwAR0ZKKow7d37iZnP4Hf6l6rvDM7ujcOJeqopiBXvsxvcPzdunyhZlMK5BKs

védd még a fideszt egy kicsit, hazudj még! olyan jól jövedelmezik ez számodra is

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.11. 14:19:10

@alöksz róz: szóval úgy látszik, neked tényleg egy hétig kell magyarázni a legegyszerűbb dolgokat is. ahogy ulpiusnál írtam.

az hogy miért patkány orbán, azt meg 10 évig kéne? nincs annyi időnk, nem baj?

de legalább szavazhatsz....
édes istenem, John Stuart Mill forog a sírjában.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.11. 14:24:00

@6.Lenin:

figyelj ide, az hogy nem voltál még külföldön soha, és semmit nem tudsz a külpolitikáraról, külvilágról, a globális dolgokról, ,AZT NEM KÉNE REKLÁMOZNI!

és nem kéne emiatt szétkenni a felelősséget sem, hogy mindenki ilyen, hát csöpi, KRVA NEM!
nézz már szét dániában, svédeknél, norvégoknál, de a finn oktatást is megcsodálhatod!

nem feltétlenül van ám nekem időm arra, hogy mindenkit megtanítsak késsel-villával enni.
az ideológiákat még mindig nem tanultad meg mit jelent..
nézz utána, ne engem idegesíts, hogy alapszavak jelentésével nem vagy tisztában.

6.Lenin 2023.05.11. 15:56:32

@tesz-vesz:

6,5 évig éltem külföldön, oda nősültem. A feleségem nem magyar, a gyerekeim is kint születtek.
Bejártam fél Európát de nem csak a belvárosokat, a proli negyedeket is. Az emberek mindenhol érdekeltek.

Finnországban van a legtöbb alkoholista. Az USA -ban is több millióan nyomorognak.
az emberek tulajdonságai mindenhol egyformák.

Ideológiákat nem istenek csinálták, hanem emberek azért, hogy a másikat átverjék, aztán soxor át is írták a kornak megfelelően. Ma már semmi sem az, aminek indul valamikor.

Anyukád, vagy a macskátok mondta neked, hogy te vagy a legokosabb a világon? Te meg be is vetted.
Én nem idegesíteni szeretnék egy öntelt hólyagot, hanem leírom, hogy létezik más vélemény is. Meg kéne cáfolnod, így szart se ér amiket írsz. A személyed tök érdektelen számomra, annak tartod magad aminek (nem elírás) jólesik, nincs jelentősége.
A véleményed ami esetleg érdekelne, de amiket írsz az szart sem ér. Maradjunk ennyiben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.11. 17:04:03

@baalint1:

a gazdasági szélsőjobb a neoliberális, tatcher, pinochet, orbán, szdsz-esek. banánköztársaságok.
g-nagy, aki még segélyt se adna. aztán meg sírna, mikor kirabolják, meg kitépik a kocsijából.

a le az adók 75%-val párt is nagytőke párti, gazdasági szélsőjobb a ki, a nagytőke istenítése. az állami kaidások csökkentése, a szociális intézkedések megnyírbálása. vagy teljes megszüntetése.

"Ha jobboldaliak lennének, eleve nem indítanak a Munkáspárttal összefogva népszavazást a a korházprivatizáció ellen"

a 2004-es népszavazás? ellenzékben? most komoly?
ne felejtsd el, hogy akkor még voltak értelmiségiek a fidesznél, Chikán Attila, Mellár Tamás.
értelmiségire viszont nincs szüksége irányadásnál egy bűnszervezetnek. most már egy az egyben neolib tettet hajt végre, a fent felsoroltak miatt. kórházPRIVATIZÁCIÓ gyakorlatilag a MAGÁN alapítványba tétel

a fidesz mindig hazudik, nem tűnt fel? de jó hogy felhoztad, mert már ezt el is felejtettem volna. ezért is ostoba csőcselék aki a fideszre szavaz
mutogasd g. nagynak, hogy a fidesz ellenezte a kórházprivatizációt, mégis megcsinálja.

de jó hogy felhoztad, be is rakok egy ilyen kérdést a posztomba

26. a fidesz 2004-ben még ellenezte a népszavazáskor a kórházprivatizációt a Munkáspárt kezdeményésére, nem zavaró amikor 6 kórházat akarnak átjátszani most MAGÁNalapítványoknak?

A Fidesz a kampány kezdetén saját – a privatizációt az élet minden területén leállító - népszavazási kezdeményezését helyezte előtérbe. A jobboldali párt többször is értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a kormány az Európai Unió más tagállamainak gyakorlatával ellentétben a magánosításban látja a megoldást

A Fidesz hamarosan feladta saját népszavazási kezdeményezését és síkra szállt a kórházak magánosítása ellenében. Orbán Viktor újságírók előtt kijelentette, hogy a kormányzat nem a rendszer javításának szándékával, hanem önérdekből törekszik a kórházak privatizációjára

A Fidesz kampányának fő üzenete az volt, hogy az egészségvédelem oly' fontos társadalmi ügy, hogy mindenképpen meg kell védeni az azt döntően piaci alapon kiaknázni akaró profitorientált szolgáltatóktól. Erre utalt a párt népszavazási jelmondata is: Az egészség nem üzlet!

kókának is mondhatták volna, mikor a magánkórházának az építéséra ÁLLAMI támogatást adtak

kkbk.blog.hu/2023/05/11/par_kerdes_a_fideszeseknek

nyíltan pont emiatt nem kezdhetnek bele, mert félnek hogy riadalmat keltene a csőcselék szavazóiknál, ezért csak sunyin gyáván, és k aljasul sorvasztják el az állami eü.-t
ezért nem tudok én se állami fogorvoshoz menni, mert kvázi megszűnt. gyakorlatilag meg nem veszik fel a telefont.

és ebbe még nem halok bele, van állami sebészet is, várhatsz két évet mire sorrakerülsz. megmondta a MOK, rátolják a betegeket a magánra
kkbk.blog.hu/2023/03/01/magyar_orvosi_kamara_legsotetebb_kommunista_idok

kénytelenek lesznek nyitni, és kiárusítani az országot, eladják az eü-t a kínaiaknak is, vagy egy-két nyugati országbeli amelyik nem finnyás is jöhet. csak épp a lakosság szegényedett már el annyira, hogy képtelen lesz megfizetni az áraikat.
piaci verseny már most is van a magánkórházak között ha más a tulaj. nem tudom most mennyi köztük a külföldi és mennyi a fideszes, de szerintem vannak külföldi cégek is.
azért még vannak külföldi cégek itthon, nem kell túldramatizálni ezt a belterjességet. ők tartják fenn az országot, meg a kizsigerelt kkv.

a lakosság baloldali gazdaságilag, még úgy is ha nem tud róla, de a közgazdászok meg gazdasági jobbosok többnyire. mert ezt tanulták.

nem tudom mennyit doglozott a versenyszférában MZP, és mennyire volt csak értékesítő ügynöki múltja, de szerintem jól vezeti Hódmezőt, ezért is mondom, hogy a fideszhez képest szinte balos.. ami csak egy frappáns mondat akart csak lenni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.11. 17:11:35

@6.Lenin: mindenhol vannak okosak és buták, ja csak az arányok nem mindegyek

hányszor mondjam még el, hogy nézz utána az ideológia szónak, neked is van ideológiád, egy világképed, amit elgondolnál hogy mit vársz az eü-től, az oktatástól, a bankoktól, a cégektől, az államtól, a rendőrségtől, í bírótól stb, ezt be lehet skálázni tudod. neked is van ideológiád.
és k méltatlan hogy úgy kell ezt leírnom, mint egy 14 éves kölyöknek! mert nem ismered alapszavak jelentését.

ki mondta hogy én vagyok a legokosabb a világon? hogy jön ez ide?!
elmondtam, itt Bálint, grundigg, Fóka is nagyon okos néha. és csak az egyértelmű dolgokban értünk egyet. minden másban biztos hogy mást gondolunk.
a nagyvilágban meg sokkal tovább tudnám mondani ki okosabb nálam. de ez miért téma?!

azt kéne cáfolnom hogy egyértelmű szavaknak nem ismered a jelentését? már 2x megcáfoltam, csak nem vetted észre. és k méltatlan nekem ezen vitatkozni.

de te legalább értelmesebb vagy a többi fideszesnél, már ez is valami!
már megint a bulvárszarral jössz, az érvek helyett.

6.Lenin 2023.05.11. 17:52:17

@tesz-vesz:

Látom nem értetted. Nem az ideológia hiányáról írtam, hanem arról, hogy azt az ember alkotta, alkotja
Természetes, hogy nekem is van egy ELKÉPZELÉSEM a saját életemmel kapcsolatban, de én soha nem akartam másokra erőltetni, mert értelmetlen lenne, meg nincs is igényem ilyesmire. Tök jól elvagyok a családommal (szerencsére vannak zűrök is, így igazán érdekes)
Nekem másoktól nem sok elvárásom van, pláne aminek hatása lenne az életemre
. Mindig meg lehet találni a megfelelő megoldásokat, ha ismered önmagad, az igényeidet is. Elnevezéseknek én nem tulajdonítok akkora jelentőséget

Engem érdekel mások véleménye, és tudom, hogy még a legegyszerűbb embernek is lehetnek érdekes, tanulságos, okos érvei. Mindenki más utat jár be az életében, más is az érdekes számára. Így érdekes ez az egész. A személyek nem nem túl érdekesek, pláne egy névtelen felületen.

baalint1 2023.05.11. 18:08:17

@tesz-vesz:
"a gazdasági szélsőjobb a neoliberális, tatcher, pinochet, orbán, szdsz-esek. banánköztársaságok."

Nem tenném egy lapra az itt felsoroltakat, a Thatcher féle jobboldali gazdaságpolitikától nagyon távol állt a Fidesz féle kézivezérelt, célzottan pénzosztogató, protekcionista, feudális-kommuinista keveré, piacellenes "gazdaságpolitika". Thatcher szerint az állam rossz gazda, a Fidesz államosította a közműveket, a magánnyugdíjpénztárakat, egy csomó ágazatot pedig hatóságilag monopóliummá tett, valamint hatósági árakat vezetett be. Thatcher szerint nem az államnak, hanem az embereknek van pénze, és a szocialisták mások pénzéből tudnak pénzt osztani, de csak addig amíg az el nem fogy. Most a Fidesz kormányzása alatt közelítünk ahhoz, hogy ez elfogyjon.

Egyébkéntez az egyik modell, hogy szélsőjobbon a libertariánusok vannak, a szélsőbalon meg a kommunisták. De történelmileg amit szélsőjobbnak nevezünk, azoknak inkább balos gazdaságpolitikája volt.

Valójában gazdaságpolitika és társadalompolitika szempontból is inkább a kollektivizmus áll szemben az individualizmussal, a szélsőjobb és a szélsőbal is kollektivista, a másik oldalon pedig a szélsőség a libetariánusok. G Nagy elvtárs ugyan néha elvekben előad libertariánus eszméket, de valójában nem ott van és nem is középen, hanem erősen a kollektivista oldalon.

"g-nagy, aki még segélyt se adna. aztán meg sírna, mikor kirabolják, meg kitépik a kocsijából."

De a "családtámogatásnak" nevezett pénzosztogatásnak tapsikol.

"a le az adók 75%-val párt is nagytőke párti, gazdasági szélsőjobb a ki, a nagytőke istenítése. az állami kaidások csökkentése, a szociális intézkedések megnyírbálása. vagy teljes megszüntetése."

Vitatkoztam azokkal is, a szlogenjükkel részben egyetértek, mert én magam is kisebb államot szeretnék, de a gyakorlatban komolytalan társaság, tele vannak ellentmondásokkal, egy rakás kérdésben valójában erős állami beavatkozás pártiak, az aktuális szájízűk szerint, és nem értik meg, hogy azt is finanszírozni kellene valahogy.

Egyébként ha már segélyek, itthon sikerült egy olyan rendszert létrehozni, ahol a szociális háló drága, de nem működik, mert pont nem valósítja meg azt, hogy aki lecsúszik, az vissza tudjon kapaszkodni.

"a 2004-es népszavazás? ellenzékben? most komoly?"

A 2008-as népszavazást is ide venném, és mikor hatalomra jutottak 2010-ben, ezt a demagóg, baloldali-populista irányt vitték tovább, lásd pl. említettem a patikaliberalizáció visszacsinálását.

"értelmiségire viszont nincs szüksége irányadásnál egy bűnszervezetnek. most már egy az egyben neolib tettet hajt végre, a fent felsoroltak miatt. kórházPRIVATIZÁCIÓ gyakorlatilag a MAGÁN alapítványba tétel"

Semmi neolib nincsen abban, hogy ellopják az állami vagyont majd monopóliumként működtethetik a bizniszeiket, a monopóliumot pedig az állam biztosítja számukra. Ez egyrészt köztörvényes bűnözés, mársészt semmi nem valósul meg a neoliberalizmus láthatatlan kéz eszméjéből. Ami nyilván tiszta formájában szintén nem működne, de a kézzel vezérelt gazdaság mint másik véglet sem jó, és mi most ebből a szempontból tartósan balra lengünk ki.

"mutogasd g. nagynak, hogy a fidesz ellenezte a kórházprivatizációt, mégis megcsinálja."

Ennek akkor lenne jelentősége, ha egyenes emberek lennének, de tévednének. Ők viszont nem véletlenül nem pártolják nyíltan a magánegészségügy piaci alapú építését, hanem helyette mindenkit kitiltanak a felszínen, ők meg lenyúlják a szektort fű alatt.

ulpius66 2023.05.11. 20:13:29

Annyira, de annyira, de annyira bírom, amikor Orbánt elkezdik kommunistázni!!!!!

Történelmi TÉNYEK!!!!

Minden eddigi kizárólagos hatalomra törő párt az baloldali volt!

Az olasz fasiszták a szocialista párból nőttek ki! maga Musszolini volt az Avanti! nevezetű szocialista napilap főszerkesztője....
Aztán jött 1917 az orosz bolsevikek, akik aztán magukat kommunistának hívták, meg jött Sztálin a maga szélsőségesen baloldali ideológiájával.....

Majd jöttek a nácik, a szintén baloldali Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt, a náci-párt.....

A fasiszták, a kommunisták, a nácik mind-mind baloldali kizárólagos hatalomra törő formáció és ideológia volt.....

MÁMA MEG ITT VANNAK NEKÜNK A SZINTÉN BALOLDALI ALAPOKRA ÉPÜLŐ LIBERÁLISOK!

A LIBERÁLISOK EGY CSEPPET SEM JOBBAK (ILLETVE UGYANAZOK) MINT ANNO A FASISZTÁK, KOMMUNISTÁK, NÁCIK VOLTAK!!!!!

ŐK IS A KIZÁRÓLAGOS HATALOMRA TÖREKEDNEK, MINDENKI ELLENSÉG, AKI NEM LIBERÁLIS, UGYANOLYAN ELVEKET VALLANAK, MINT A FASISZTÁK, A KOMMUNISTÁK ÉS A NÁCIK.... TELE VANNAK SZEBBNÉL SZEBB LÓZUNGOKKAL!!!!!!!

A FASISZTÁK, A NÁCIK ÉS A KOMMUNISTÁK IS AZZAL JÖTTEK HOGY AZ Ő IDEOLÓGIÁJUK A LÉTEZŐ VILÁGOK LEGJOBB IDEOLÓGIÁJA!!!!!!

KINEK NEM TETSZIK AMIT A KOMMUNISTÁK HIRDETTEK? A VILÁG EDDIGI LEGSZEBB IDEOLÓGIÁJA....
UGYANEZ A NÁCIKKAL, ANNYIRA JÓ SZÖVEGEIK VOLTAK, HOGY EGÉSZ NÉMETORSZÁG BEVETTE!!!!!!

MÁMA MEG ITT VANNAK NEKÜNK A LIBERÁLISOK, AKIK HASONLÓ HASBAMÁSZÓ SZÖVEGGEL JÖNNEK, MINT ANNO A KOMMUNISTÁK ÉS A NÁCIK!!!!!!

SZERETKEZZ, NE HÁBORÚZZ!
MENCSÜK MEG A FÖLDET!
TÉGY A KLÍMAVÁLTOZÁS ELLEN!
MEG HASONLÓ NYALÁNKSÁGOK........

MÉG NINCS KÉSŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ÖSSZE KELL FOGNUNK, HOGY A LIBERÁLISOK NEHOZZANAK RÁNK ÚJ KOMMUNIZMUST VAGY FASIZMUST!!!!!!!!!!!!!!

grundigg 2023.05.11. 22:03:18

Ó most látom a javítást ("Bizonyítékok hiányában később elengedték."). Sajnos megint mellé, nem bizonyítékok hiányában engedték el, hanem mert a bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy nem ő a tettes:

"Dobos Krisztina ügyvédje, dr. Kadlót Erzsébet úgy fogalmazott:

„Egy megszüntető határozat érkezett a rendőrségtől, aminek az a jogcíme, hogy nem a gyanúsított követte el a bűncselekményt, ezért megszüntetik. Ennél erősebb jogcím nincs. Ez ugyanolyan erős, mintha felmentették volna.(…)a nyomozás azt már megállapította, hogy »D.K. nem azonos a korábban vele azonosított elkövetővel a bűncselekményt nem ő követte el«. Ez a lényeges mondat a határozatban, és én nem szoktam ilyen egyértelmű mondatokat olvasni.”

Azt meg újra megjegyzem, hogy Jámbor többször is egyértelműen elítélte "az utcai erőszakot, a járókelők félholtra verését". Persze ha nem vagy hajlandó elolvasni, akkor mindig igaz marad az állításod: "sehol nem találkoztam olyan mondatával..."

G. Nagy László 2023.05.11. 22:31:50

@grundigg: Mutass egyetlen mondatot, ahol Jámbor elhatárolódik az antifa mozgalomtól! Egyetlen egyet!! Már kértem korábban, de nem linkeltél semmit :)

(Kibaszott vicces, hogy miközben jobbközép értékrendűnek vallod magad, még így is egy beteg lelkű kommunistát igyekszel a védőszárnyaid alá venni, csakhogy engem hitelteleníts... atyaég, mennyi gyűlölet lehet benned... Mesélj, honnan jön ez? Valaki valahol nagyon beleköphetett a levesedbe...)

Bayaz 2023.05.12. 00:18:18

@baalint1: Nem tudok szimpatizálni az oroszokkal az invázió kapcsán, de nem hiszem hogy háborúpártiság lenne felismerne, hogy egy Nyugatos Ukrajna (sajnos vagy nem sajnos) geopolitikai lehetetlenség vagy borzalmas árat kell fizetni érte. A szomorú igazság az, hogy az általad (számos jó okkal) kritizált Janukovics felelősebb vezető volt azoknál, akik utána jöttek.

Ez egy remek összehasonlitás: mandiner.hu/cikk/20230411_belarusz_ukrajna_kohan_matyas_velemeny#commentanch15210477
Ukrajnának is van ilyen referenciapontja. Az pedig – ha tetszik, ha nem – nem Lengyelország vagy Közép-Európa, hanem Belarusz. Az egyetlen másik olyan ország, amely a keleti szláv világ, a történelmi orosz civilizáció részeként szorult be a nukleáris Oroszország és a csábító Európa közé, s cipeli annak keserű terhét, hogy a medve annyira szereti, hogy inkább lövi pozdorjává, mintsem, hogy engedje másénak lenni.

Ukrajna és Belarusz csak egymáséra hasonlító, egyedi helyzetére a finn NATO-csatlakozás a legfrissebb bizonyíték: Oroszország nagyokat morgott ugyan, de esze ágában sem volt Finnországért háborút indítani, ahogy annak idején Lengyelországért és Észtországért sem. (Zárójel: ez beárazza azt a lengyel-balti érvelést is, hogy Ukrajna értük is harcol, hiszen ha „elesik”, majd ők lesznek a következők.)

Tamperei Rusz nem volt soha, Krakkói és Tallinni Rusz sem, Kijevi Rusz viszont volt.
Lehet, hogy morálisan nagyon helyes ennek ellenére azt képzelni, hogy Ukrajna lehetőségei azonosak Lengyelországéval vagy Finnországéval, csakhogy félkegyelmű, aki így gondolkozik, ha egyszer nyilvánvalóan nem így áll a helyzet. Azt, hogy az ember ellen Oroszország bizonyos döntések meg (nem) hozatala esetén háborút indít, akkor sem lehet a tervezéskor figyelmen kívül hagyni, ha egyébként úgy gondoljuk, hogy ez teljességgel illegitim, irracionális vagy egyenesen szánalmas.

Ha tehát le akarjuk mérni, hogy Ukrajna jól csinálta-e a dolgát az elmúlt harmincegy szabad évében, Belaruszra tudunk csak nézni, máshová nem.

És az a helyzet, hogy Ukrajna – meg azok, akik neki ilyen meg olyan nyugati jövőt ígértek –

következetesen rosszabbul csinálták a dolgukat az elmúlt húsz évben, mint Belarusz – ami egy kőkemény, elnyomó diktatúra,
amelynek vezetője mögül 2020-ban nagyon látványosan kifarolt a korábban még jelenlévő többségi támogatás, és amely olyan mértékben takart fel Oroszország mögé, hogy az orosz hadsereg puszta átjáróháznak használhatja.

A mérce tehát nem magas: Belaruszban – talán, ha hunyorítunk, a bolgárokat kivéve – uniós állampolgár nemigen láthat semmi irigylésre méltót. Mégis:

Ukrajnánál még egy orosz csatlós diktatúra is jobban válaszolt arra a kérdésre,
hogy miként is lehet egy keleti szláv nemzetnek Oroszország és a Nyugat közé szorítva boldogulni.

Tessék csak megnézni a vásárlóerő-paritáson számolt GDP-t: az 1990-es években a függetlenedéskor magasabb bázisról induló Ukrajna akkorát mélyrepült, mint annak a rendje, s 1996 után olyannyira elvált egymástól a két ország gazdasági fejlődése, hogy két évvel ezelőtt Belarusz ötven százalékkal járt Ukrajna előtt.

Nagyobb a két ország között a jóléti szakadék, mint hazánk és Franciaország között."

grundigg 2023.05.12. 00:18:58

@G. Nagy László: "egy beteg lelkű kommunistát igyekszel a védőszárnyaid alá venni"

Ha azt írom, hogy G. Nagy Lászlónak nincsen két feje, vagy nem ő a móri mészáros, akkor nem G. Nagy Lászlót veszem a védőszárnyaim alá, hanem maximum az igazságot. Majd ha sikerül felülemelkedned a szánalmas törzsi gondolkodáson (a kevesebb megafon segíthet), akkor lehet, hogy megérted. Az igazat kéne írni Jámborról is, meg mindenki másról is, és akkor nem kellene, hogy "hiteltelenítselek".

Most olvasd el, légy szíves az alábbi párbeszédet, és próbáld megkeresni benne az érvelési hibát. Ha nem megy, segítek.

G. Nagy László: "sehol nem találkoztam olyan mondatával, amelyben elítélte volna az utcai erőszakot, a járókelők félholtra verését."

grundigg: "Jámbor többször is egyértelműen elítélte "az utcai erőszakot, a járókelők félholtra verését""

G. Nagy László: "Mutass egyetlen mondatot, ahol Jámbor elhatárolódik az antifa mozgalomtól!"

Amúgy Jámbor András legelső posztja a facebookon a sztoriról:

"Aki ismeri az én munkásságomat, vagy a Szikráét, az tudja, hogy elítéljük az erőszak minden formáját. Így elítéljük a hétvégén elkövetett erőszakos támadásokat is, legyenek azok antifa vagy náci támadások, melyek egyébként a Halászbástyánál békésen tiltakozó tagjainkat is érték. Hazudozhat erről a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz kötődő média, de mi soha nem támogattuk, és soha nem is fogjuk támogatni, az erőszakos akciókat."

Elítéli az utcai erőszakot és járókelők félholtra verését? El.

Szintén ugyanebből a posztból: "Utolsó gondolatként pedig én személyesen a Nyugatról idejött antifáknak üzennék a nyilvánosságban, mivel mi sem ismerjük őket: az égegyadta világon semmi hősies nincs abban, hogy idejöttök Nyugatról kiélni az agressziótokat, majd szépen hazamentek a kellemes otthonotokba!"

Tehát elítéli amit az antifák tettek, egyébként meg közli, hogy nem ismeri őket. Ez mégis mi, ha nem elhatárolódás?

"atyaég, mennyi gyűlölet lehet benned"

Egyszer összegyűjtöttem, hogy milyen kifejezéseket használsz azokra a politikusokra, akik egyszerűen más nézetet képviselnek , mint a vezéred éppen ebben a hónapban. Hányadék az egész. És ezek után én vagyok tele gyűlölettel, mert kijavítom a Jámborékkal kapcsolatos ténybeli "tévedésed"? Itt is közlöd, hogy Jámbor "beteg lelkű". Mert mást gondol a politikáról, mint te. Nem lopott, nem rabolt, nem bántott senkit, de beteg lelkű. És én vagyok tele gyűlölettel, belőled meg maga Krisztus beszél.

Bayaz 2023.05.12. 00:19:09

@baalint1: folyt.
"
Ezt érték el Ukrajna számára harmincegy év kormányai,
illetőleg mink itt az euroatlanti civilizációban, akik Nyugatra vezető utat rajzoltunk oda, ahol olyasmi nincsen. Merthogy ezt az egyetlenegy dolgot csinálta jobban Belarusz, mint Ukrajna: nem hallucinált magának nyugati jövőt, mert tudta-tudja, hogy ő nem Lengyelország.

Nem kell nagy kreativitás ahhoz, hogy kitaláljuk, Belarusz és Ukrajna élhetősége között merrefelé alakult a szakadék az elmúlt bő egy háborús évben. Ukrajnában húsz éve is rosszabb volt élni, mint Belaruszban, és ez bizony húsz év múlva is így lesz, teljesen mindegy, mennyit szerez vissza a nemzetközi jog szerint neki járó területből háború sújtotta szomszédunk.

Európa eleve legszegényebb országából még roncshalmaz is lesz – ennyit hozott Ukrajnának az nyugati közeledés. De hogyan lehetséges ez, ha nekünk itt Közép-Európában egyébként jobblétet és fejlődést hozott?

Hát úgy, hogy minden nemzet a saját földrajza rabja, nem a más földrajzáé, s ezért ami az egyiknek gyógyír, a másiknak gyilkosság. Oroszország irracionális kötődését persze hagyhatja figyelmen kívül az, aki Ukrajna jövőjét alakítja; csak – mint azt a tavaly februárban vérrel idemellékelt ábra mutatja, nem különösebben érdemes. Aki ukrán területi integritást akar, európai értelemben fejlődő, jobb módú Ukrajnát, annak ki kellett volna és eztán is ki kell egyeznie az ország státuszáról az oroszokkal. Akkor is, ha ez nem erkölcsös, nem szívmelengető, és ráadásul semmilyen gyökere nincs a nemzetközi jogban.

Édes mindegy –

a világpolitikai valóságot nem az erkölcs, a szívmelengetés és a nemzetközi jog írja.
És a valóság az, hogy Belarusz adott azonos helyzetre élhetőbb, jobb megoldást, nem Ukrajna. Teljesen mindegy, bármi máshoz hasonlítva milyen hely Belarusz: egy orosz csatlós diktatúrában jobb ma, húsz éve és húsz év múlva is élni, mint a nyugati címlapok sztárországában, és ez teljesen független attól, bármilyen definíció szerint megnyeri-e vagy elveszíti Ukrajna honvédő háborúját. Nem jó a földrajzzal ujjat húzni. Mindig utolér."

G. Nagy László 2023.05.12. 00:51:26

@grundigg: Köszönet, ez már valami. Igazad volt, tényleg elhatárolódott. Én ilyet nem találtam, te alaposabb és lelkiismeretesebb voltál. Jámbor is emelkedett a szememben: innentől nem egy agressziót pártoló kommunistaként, hanem csupán egy szelíd kommunistaként tekintek rá. Ettől persze még szalonképtelen marad és szégyenteljes, hogy hívő kommunisták ülnek a parlamentben, de Jámborral szövetkezni még így is kisebb arcvesztés, mint Gyöngyösi Mártonnal.

"Egyszer összegyűjtöttem, hogy milyen kifejezéseket használsz azokra a politikusokra, akik egyszerűen más nézetet képviselnek , mint a vezéred éppen ebben a hónapban. Hányadék az egész."

Végtelenül megtisztelő, hogy ilyen mélyen elemzed szerény írásműveimet. Attól tartok, hogy rendszerint minden jelző a helyén van. Ahol hányadék a jelző, ott valószínűleg az érintett közszereplő is hányadék. Azért kíváncsi vagyok, hogy tudnál-e olyan ellenzéki politikust mutatni, aki szerinted alkalmas, szimpatikus és még az értékrendje is elfogadható. Én már sokszor leírtam: Schiffert, Ungár Pétert, Vona Gábort, vagy épp Puzsért bírom, őket aligha illettem bántó jelzőkkel. Nem világos, hogy kiért szakad meg a szíved ennyire...

Wildhunt 2023.05.12. 07:59:13

@G. Nagy László: szégyenteljes, hogy hívő kommunisták ülnek a parlamentben,

Csak legyen ott Gyöngyösivel, Gyurcsánnyal meg Jakab performanszaival együtt. Hadd lássuk az Egyesült Ellenzék igazi értékeit.

G. Nagy László 2023.05.12. 08:25:00

@Wildhunt: Pár napja feldobott a Youtube - fogalmam sincs mi késztettette rá az algoritmust - egy ősrégi parlameni felszólalást, amelyben Gyurcsány még miniszterelnökként ekézi a Fideszt, hogy milyen csúnya dolog a "nácik" politikai támogatását elfogadni. Bezzeg ők... Holott akkoriban csupán annyi történt, hogy egy-egy fideszes megmozduláson előkerült néhány székely zászló is. Ehhez képest hol vannak ma? Nem hogy fűvel-fával összefekszenek, de még egy ilyen blogon is az a legfőbb viszonyulási alapjuk, hogy ki mennyire gyűlöli Orbánt. Aki egyetért vele, hogy O1G, az barát, aki nem, az ellenség, totálisan mindegy, hogy ki mit gondol a világról... Nézd meg ezt a Jámbor gyereket: igaza van Kocsis Máténak - egy tőről metszett kommunista. Nézd meg az O1G tábor attitűdjét: néhányan tapsolnak ennek, mert ők is ezt a szégyenteljes világlátást képviselik; néhányan olyan mérhetetlenül idióták, hogy észre sem veszik a tiszta marxizmus megjelenését; illetve megint csak néhányan - ilyen @grundigg: is - pontosan látják, hogy mi van, de a szekértábor-logika miatt sunnyognak és mosdatják a szerecsent. Bevallom: nem olvastam el az e poszt alatt összegyűlt, több mint 400 komment mindegyikét. De egyetlen olyanra sem emlékszem, hogy bármelyik O1G-s leírta volna: ez a fickó egy vállalhatatlan kommunista. (Inkább ezt is álproblémának titulálják, mint a migrációt, a genderkérdést, Európa szélsőbalra tolódását, a gyermekvédelmet és mindent, ami egy józan ember számára rém kínos.)

grundigg 2023.05.12. 09:12:57

@G. Nagy László:

Legalább az előző kommentedre emlékeznél!

Schiffer András kőkeményen bírálja a kapitalizmust, a globális nagytőke általi kizsákmányolásról hadovál, még a fogalomkészlete is marxista. Semmivel sem kevésbé balos, mint Jámbor András. Őt - saját bevallásod szerint - bírod. Jámbor hasonló nézetekért viszont beteg lelkű, szégyenteljes, vállalhatatlan stb.

Most járt Magyarországon Jeremy Corbyn, aki a szerinted szélsőbalra tolódott !!!!!!! Európa egyik legbalosabb politikusa. Mind Schiffer, mind Jámbor lelkesen fotózkodott vele, mint a rajongók az idoljukkal. Te mégis bírod Schiffert. Schiffer és Jámbor között egyetlen különbség van, az, hogy Jámbor az Orbán-rendszer ellenzékeként viselkedik, Schiffer meg nem.

Ugyanez Vona. Őt is bírod. Ő volt a mostani Mi Hazánkhoz hasonló, kőkeményen széljobbos Jobbik elnöke (ha nem emlékeznél). Aztán megpróbált civilizált formát ölteni, amiben egyes párttársai követték. Vona - Schifferhez hasonlóan - távozott a politikából (mármint abban az értelemben, hogy nem indul választásokon), és leginkább az ellenzéket kritizálja. Na őt bírod, a társait viszont, akik pont ezt az utat járták be, csak maradtak politikusok, és maradtak Orbán ellenzéke, őket meg nem bírod elviselni.

Ha a következetlenség fájna, üvöltenél.

Mikor írtad te (vagy Wildhunt elvtárs), hogy szégyen, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori titkára vezet ma Magyarországon legalább három komoly tárcát: a belügyet, az oktatást és az egészségügyet, amelyek közül kettő alapvetően határozza meg Magyarország jövőjét?

Mikor írtad te (vagy Wildhunt elvtárs), hogy szégyen, hogy a kormány hatóságilag írja elő, hogy mi mennyibe kerüljön a boltban, hogy miből mennyit kell tartani, és mit kell akciózni, és kiíratja a boltokba, hogy "Proletárok, Bástya elvtársak köszönhetitek a toronymagasan Európa-bajnok inflációt." Ja, bocs, nem azt, hanem az olcsó tejet.

Amúgy mi bajotok van Jámborral? Féltek, hogy hatósági árat vezetne be a krumplira, ha hatalomra kerülne?

6.Lenin 2023.05.12. 09:25:30

@grundigg:

"Amúgy mi bajotok van Jámborral?"
Nekem semmi. Egy jelentéktelen pöcs, mint az egész magyar jelenlegi ellenzék.
1re messzebb a hatalomra jutástól.

Talán inkább az a jobb kérdés, hogy mi a fenéért foglalkoznak velük még ? Érnek ennyit? Nem.

grundigg 2023.05.12. 09:33:39

@G. Nagy László: "Inkább ezt is álproblémának titulálják, mint a migrációt, a genderkérdést, Európa szélsőbalra tolódását, a gyermekvédelmet és mindent, ami egy józan ember számára rém kínos."

A múlt heti hvg-ben vezető téma volt a magyarországi gyermekvédelem.

hvg.hu/360/20230504_hvg_gyermekkereskedelem_gyermekvedelmi_rendszer_kormany_propaganda_szocialpolitika

Nyilván nem olvastad, mert szarsz az egészre. Az oktatást irányító Pintérről saját bevallásod szerint semmi nem jut eszedbe. Az átlag fideszesnek - és úgy tűnik, neked is - a "gyermekvédelem" a fröcsögő buzizást jelenti. Ennyi jut eszetekbe a gyerekekről és az ő jövőjükről. A buzik. Te annyiban különbözöl az átlagtól, hogy az lmbtq lobbi elleni harc közben előadod, hogy neked amúgy semmi bajod a buzikkal, mert te nagyon liberális vagy. Csak hát ugye a gyerekek!

"Európa szélsőbalra tolódását"

Mire gondolsz? Hogy az Európai Bizottság hatósági árat vezetne be a krumplira?

A múltkor lelkesen üdvözölted a szerinted szélsőbalra tolódó Európa egyik legszélsőbalosabb pártjának, a Linkének egyik képviselője (Sahra Wagenknecht) által jegyzett békepárti felhívást, amit Magyarországról - a szimpi Schiffer mellett - olyan emberek írtak alá, mint a Marx Károly Társaság képviselője, az ATTAC mozgalom képviselője, a Munkáspárt képviselője, a Vörös Szittya Kollektíva !!!! :))))))) képviselője stb. Tulajdonképpen mi bajod lenne, ha tényleg szélsőbalra tolódna Európa? Lenne itt nagy béke meg hatósági áras liszt. Nem erre vágyik minden fideszes?

G. Nagy László 2023.05.12. 09:34:46

@grundigg:

"Ha a következetlenség fájna, üvöltenél."

Hagyd már ezt a hülyeséget, ennél azért jobban ismered a gondolkodásmódomat.

Schiffer: kifejezetten utálom a baloldaliságát, de szeretem azt, hogy patrióta módon gondolkodik. Kifejezetten utálom a savanyúan vértelen stílusát, de szeretem az intellektusát és a felkészültségét. És mindenek előtt: tisztességesnek látom, szemben az ellenzék meghatározó arcaival, akikről te is pontosan tudod, hogy elvtelenek, hogy kívülről pénzelik őket.

Vona: mióta otthagyta a politikát, egészen jó elemzéseket ír. A legtöbbel tökéletesen tudok azonosulni.

Egyébként Ungár és Puzsér is abszolút balos gondolkodású, ilyen értelemben távol állnak tőlem.

Akárhogy is mozgatom az agyamat, nem tudok olyan közéleti szereplőt említeni, aki egyszerre jobbos, piacpárti, kompetens, tisztességes és ellenzéki. Ha te tudsz, jelezd, kérlek!

"Mikor írtad te (vagy Wildhunt elvtárs), hogy szégyen, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori titkára vezet ma Magyarországon legalább három komoly tárcát: a belügyet, az oktatást és az egészségügyet"

Most. Szégyen.

"Mikor írtad te (vagy Wildhunt elvtárs), hogy szégyen, hogy a kormány hatóságilag írja elő, hogy mi mennyibe kerüljön a boltban, hogy miből mennyit kell tartani, és mit kell akciózni"

Sokszor. Szégyen. Elégedett vagy?

"Amúgy mi bajotok van Jámborral? Féltek, hogy hatósági árat vezetne be a krumplira, ha hatalomra kerülne?"

Sosem fog hatalomra kerülni. Ha nyer is valaha az ellenzék, neki nem osztanak majd komoly lapot. De már megint ide lyukadunk ki: miért ne kritizálhatnék BÁRMIT, ami nem jelent közvetlen életveszélyt???

G. Nagy László 2023.05.12. 09:41:49

@grundigg:

"A múltkor lelkesen üdvözölted a szerinted szélsőbalra tolódó Európa egyik legszélsőbalosabb pártjának, a Linkének egyik képviselője (Sahra Wagenknecht) által jegyzett békepárti felhívást"

Ennyire hülye azért te sem lehetsz. A Linke szar. A békepárti felhívásuk jó. Hogy a büdös picsába vagy ilyen korlátolt, hogy mindent csak feketének vagy fehérnek tudsz látni??? ha kapsz egy negyvenmilliós BMW-t a szeretődtől, de nem tetszik a színe, úgy az egész verdát fikázni fogod? Baszki, az élet komplex dolog. Már az általános iskola első osztályában is a kezedbe nyomták a színes formakészletet, hogy megtanítsák: egy-egy dolognak többféle vizsgálható paramétere létezik. Nem lehetsz olyan idióta, aki képtelen szétszálazni a dolgokat. (Eddig mindenütt azt kommunikáltam, hogy értelmes vagy. Kezdesz nagyon elbizonytalanítani.)

6.Lenin 2023.05.12. 09:43:15

@G. Nagy László:

"De már megint ide lyukadunk ki: miért ne kritizálhatnék BÁRMIT, ami nem jelent közvetlen életveszélyt???" + tökre jelentéktelen. Igaz, akkor miről szólnának a posztok, és a sok zseni mi a faszról fejthetné ki hatalmas , jelentéktelen faszságait?

Wildhunt 2023.05.12. 12:38:18

@grundigg: szégyen.
Többször írtam hogy a hatósági árazás rossz (rezsicsöki included).
Sőt, tesz-vesz testvérének részletesen leírtam azt is, mi a bajom a Fidesszel.

Wildhunt 2023.05.12. 12:40:37

@G. Nagy László: a valódi szégyen inkább az viszont hogy nem sikerült 30 év alatt új politikusokat kinevelnünk.

G. Nagy László 2023.05.12. 12:46:22

@Wildhunt: Ebben is sokkal jobban állunk, mint az ellenzék. Szijjártó, Varga Judit, Kocsis Máté, Dömötör Csaba, Orbán Balázs, Gulyás Gergely - mind fiatal és tehetséges. Nem újak, de még nagyon sokáig bevethetők. Az O1G oldalon egy ilyet nem mutatsz.

alöksz róz 2023.05.12. 16:17:29

@grundigg: "Mikor írtad te (vagy Wildhunt elvtárs), hogy szégyen, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori titkára vezet ma Magyarországon legalább három komoly tárcát: a belügyet, az oktatást és az egészségügyet, amelyek közül kettő alapvetően határozza meg Magyarország jövőjét?" - ez még önmagában nem feltétlenül szégyen, nem elképzelhetetlen h valaki tisztességes párttitkár volt, végül is csak itt nyomatékosította a szocializmust az orosz hadsereg... ennél sokkal nagyobb szégyen, hogy ha például - szigorúan csak kitalált példa :D - valaki gyanúsan maffiózó létére kap belügyminiszteri posztot

grundigg 2023.05.12. 16:53:27

@Wildhunt: Ez korrekt. A G. Nagytól is.

grundigg 2023.05.12. 16:54:48

@alöksz róz:

Szeretek tényekre építeni, nem feltételezésekre. Ráadásul azt a sztorit még a feltételezések szintjén sem igazán ismerem.

alöksz róz 2023.05.12. 16:56:50

@grundigg: akkor ott a válasz. önmagában ez nem szégyen.

baalint1 2023.05.12. 17:34:26

@Bayaz:
Egyrészt nincs jelentősége, hogy milyen Rusz volt és milyen nem volt, elég az elmúlt 200 év orosz történelmét megnézni, simán benyelték a Baltikumot, amikor tudták, ahogy Finnországot is, sőt a cári korszakban a pánszlávizmus jegyében Szerbiát is szívesen megszerezték volna, ez esetben mi sem maradunk ki. Ha kell, tud Putyin is történelmi példát hozni. Az más kérdés, hogy nyilván nem tudna az egész világgal egyszerre háborúzni.

Ukrajna meg nem egy személy, amely rossz döntéseket hoz, hanem végig egy erősen megosztott ország volt a rendszerváltás óta. A logika pedig amit előadsz... hát ja, végülis be lehetett volna végtelenségig nyalni az oroszoknak, és olyan bábállamot létrehozni, mint ami Belarusz is, csak az a nagyon nagy különbség, hogy Ukrajna egyik fele ezt nem szerette volna. Ugyanakkor eleve rohadtul nincs egyenlőség az orosz befolyás és a nyugati befolyás között, ezt történelmi példák is mutatják, mert pl. Lukasenka úgy pattogni az oroszokkal szemben, mint Orbán a nyugattal szemben.

Belarusz pedig nem adott semmilyen megoldás, a behódolás ideig-óráig lehet hogy jobb helyzetbe juttatta őket, mint Ukrajnát, most a háborúban különösen, de lesznek még ott is ebből problémák, főleg hogy Oroszországgal együtt ők is elszigetelődnek, és nem mindig lesz ott támogatásnak Putyin.

baalint1 2023.05.12. 17:53:56

@Bayaz:
Nagypapám bátyja orosz hadifogságban volt a 2. világháború után. Első egy isten háta mögötti munkatáborban voltak, utána viszont már gyárban melóztak, városon belül szabad mozgással, némi fizetéssel. Volt ott többek között mozi, oda is vehettek jegyet. Azt mondta, legtöbbször orosz film volt, de időnként vetítettek nyugati filmeket is. Az orosz filmeknél pangás volt, alig volt valaki, amikor amerikai filmet vetítettek, akkor tömve volt, jegyet is csak időben érkezve lehetett kapni.

És ez egy totál unalmas sztori, mert bárki megmondta volna, hogy így volt, itthon is így volt, bárhol a keleti blokkban. Amiért ezt mondom, az az, hogy nézz már körbe Minszk vagy akár Moszkva utcáin a street view segítségével, tele vannak amerikai és nyugat-európai üzletekkel (bár most már lehet ennyire Moszkva nem), plusz tele vannak nyugati multik irodaházaival is, ahol sok tízezer, százezer ember dolgozik. És egyre többen megszokták a nyugati életstílust, ahogy nálunk is. És ha erre is van lehetőségük, egyre kevesebbek akarják azt, amit a diktatórikus, féldiktatórikus rendszerek biztosítanak nekik. Mert azok soha nem fognak olyan termékeket és szolgáltatásokat nyújtani, mint amit a nyugati demokráciák, mert ahhoz jóval nagyobb fokú szabadság szükséges mind gazdasági, mind társadalmi téren.

A Lukashenka rendszer azért tud működni, mert miközben Putyin seggét tövig nyalja, azért a nyugati multikat is beengedte, megjegyzem ez Putyin rendszerére is igaz.

És földrajz, igen, de azt felejted el, hogy Oroszország sem örökké ilyen, sokféle irányba változhat, nyilván nem azonnal és nem gyorsan, de a világ változik. 33 évvel ezelőttig a keleti blokk országai is orosz befolyás alatt voltak és a szovjet vezetésnek alárendelt diktatórikus rendszerük volt, most meg nem. Földrajz?

Ukrajna sorsa pedig mint írtam, nem olyan egyszerű, hogy elég lett volna egy Janukovics, aki kinyalja Putyin seggét. Annak is földrajzi, történelmi és kulturális oka van, hogy ez főleg Ukrajna nyugati területein sokaknak nem tetszett. Persze lehet jönni azzal, hogy az USA lázította az embereket. A lófaszt, mint írtam a mozis példával is, az USA-t bár mint nagyhatalmat sokan rühellik a világban, de a nyugati életstílus baromi sokaknak vonzó, annak ellenére, hogy sok keleti diktátor igyekszik uszítani az ellen is, lásd pl. a blogíró, aki ugyanazt tolja, mint amikor a régi elvtársai dekadens nyugatoztak, csak a mostani jelszavak mások lettek.

baalint1 2023.05.12. 18:03:19

@G. Nagy László:
De érdekes módon Schiffert vagy Puzsért egyszer sem kommunistáztad le, ugyanúgy, ahogy a Fideszeseknél sem zavar, ha pl. extraprofitadót vezetnek be vagy hatósági árakat, hogy a "kisembereket" ne zsákmányolják ki a szemét multik, ami totálisan marxista ideológia.

"Akárhogy is mozgatom az agyamat, nem tudok olyan közéleti szereplőt említeni, aki egyszerre jobbos, piacpárti, kompetens, tisztességes és ellenzéki. "

Pl. MZP-n egyedül a kompetensséget kritizálhattad, de annak a kommunikációs részét, aminél viszont felmerül, hogy miért olyan politikust támogatsz inkább, aki szélsőbalos, piacellenes, tisztességtelen, de kommunikációban, manipulációban profi?

baalint1 2023.05.12. 18:06:01

@G. Nagy László:
Tegyük fel, tehetségesek? Náluk miért nem elvárás a többi, amit felsoroltál?

Bayaz 2023.05.12. 20:47:29

@baalint1: Nem arról beszélek, hogy a behódolás az ideális megoldás, hanem hogy még Lukasenka megoldása is permanensen jobb (Fehérororszország kétszer olyan gazdag mint Ukrajna, pedig hasonló helyzetből kezdtek) mint az ukránoké.

A nyugati életstilus meg népszerű, de ez nem jelenti a nyugati rendszer importálását. Szingapúr egész jól elműködik nélküle.
Nincs sok bizonyitéka annak, hogy a 'nyugati demokrácia' lenne a jólét hozadéka, a Nyugat több évszázada a világ előtt jár és épp most jönnek fel rá a 'nem-demokratikus' országok mint Kína.

tesz vesz II · http://kkbk.blog.hu/ 2023.05.16. 13:57:07

@Wildhunt: @grundigg: nem korrekt, mert utána már semmire se válaszolsz, csak kussba volt gyáván és korrupt módra, mikor kifejtettem jobban a hülyeségeit.

g nagy meg a lényeget nem veszi észre, mikor dicsérném a közmunkát, csak annyi hogy keveset keresnek, és odaíróm hogy az adóból megy viszont és az állam fizeti, amit g nagy utál, és tiltana, de erre a részére már nem reagál, agyhalott korrupt üzemmódban nem is tudna

Glokta 2023.11.24. 23:42:18

@baalint1: Megmondom őszintén, eddig többé-kevésbé egyetértettem veled orosz-ukrán ügyben, de ha ez teljesen igaz (nem tudok ukránul, szóval nem tudom lecsekkolni), az mindent megváltoztat: mandiner.hu/kulfold/2023/11/ukran-orosz-haboru-beke-david-arahamija-semlegesseg

Ha az ukránok nyugati nyomásra komolyan elutasitottak egy olyan békét, amiben lényegében csak a NATO-tagságot kellett volna feladniuk és elfogadniuk, hogy a Krimet, Luhanszkot és Donyecket nem fogják várható időn belül visszaszerezni, akkor idióták.

Glokta 2023.11.25. 00:20:47

@baalint1: pontosabban állitólag még a Donbasz ukrán kézre átadásáról is hajlandóak voltak tárgyalni az oroszok speciális feltételek mellett.
Ha ez igaz, akkor nehéz racionális érvet találni, miért nem mentek bele vagy tárgyaltak tovább - a keleti megyék visszaszerzését egyértelmű győzelemként tálalhatták volna, a Krim visszaszerzése pedig sajnos mindenképp vágyálom.
süti beállítások módosítása