Hosszú évek óta ugyanaz a lemez megy. Szóba kerül a gender témája, mire a hazai globalisták csak legyintenek: ez egy álprobléma; egy megmosolyogtató apróság; egy gyorsan elröppenő, ártatlan, nyugati hóbort csupán. Nem is kell foglalkozni vele, nincs jelentősége, lassan mindenütt búcsút intenek e múló divatnak. Azután kezembe kerül Brigit Kelle munkája, s még számomra is mellbevágó, hogy ez mennyire nem így van; hogy az új vallás mennyire befészkelte magát a német és osztrák közgondolkodásba, állami intézményrendszerbe.
Amikor olvasni kezdjük e könyvet, első felismerésünk az, hogy a szerzőnek határozottan van humora. Oké, ennek hiányában aligha lehetne hozzányúlni a témához, no de mégiscsak egy német nőről van szó... A képet azért jelentősen árnyalja, és sok mindent megmagyaráz, hogy erdélyi származású. Író, újságíró, publicista, valamint négy gyermek édesanyja.
A mű kiválóan láttatja, miként jutottunk el a mai állapotokig. Adott egy gazdag, jóléti társadalom - Németország -, amely az ezredforduló környékén már annyira pazarul él, hogy jó dolgában azt sem tudja, mire költsön. (A legtöbben jártunk arrafelé, s valóban azt láttuk: csodás az infrastruktúra, szinte minden faluig elér az autópálya - mit is lehetne fejleszteni még?) A németek ettől persze nem jöttek zavarba, s eszükbe sem jutott az a kézenfekvő megoldás, hogy az adókat radikálisan csökkentve a pénzt a polgároknál, illetve a vállalkozásoknál hagyják. Inkább elköltötték az emberi történelem legfeleslegesebb idiótaságaira: a genderideológa féktelen terjesztésére. "Semmilyen költséget és fáradságot nem kímélnek azért, hogy következetesen genderérzékennyé alakítsák az iskola és a társadalom minden szegletét" - írja a szerző. Ennek első lépcsőfoka mindig az, hogy az adófizetők pénzén létrehoznak valamiféle jóemberkedő sóhivatalt. Ausztriában nőügyi minisztérium működik. Svédországban, Dániában és Belgiumban a gender egyenlőség ügyét emelték miniszteri rangra. Németországban pedig a családügyi minisztérium dolgozik a családok tudatos szétverésén. Ezek az államigazgatási szervek, valamint az általuk finanszírozott intézmények és kutatási központok elsősorban nőket foglalkoztatnak, akik - hogy üres és értelmetlen pozícióikat valamiféle látszattartalommal megtöltsék -, unalmukban, vagy épp fontoskodásból a lehető legnagyobb őrültségeket álmodják meg. Ami még ijesztőbb, hogy sokszor meg is valósítják azokat. Az egyetemek ugyancsak a genderideológia élharcosai: "Az egész társadalom átépítése nincs ingyen. Német nyelvterületen 200 fölött van azoknak a tanszékeknek a száma, amelyeket mi mindannyian együtt finanszírozunk az adónkból, de ez csak a kezdet. (...) Csak Németországban 141 olyan professzori állás van, amelyik nőkutatásokat, nem- vagy gendertanulmányokat folytat." Természetesen az EU is kiveszi a részét a néphülyítésből, az Európai Genderegyenlőségi Intézet 50 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat, miközben senki sem tudja, mi folyik ott pontosan. Az Unió 2007 és 2013 között 3,56 milliárd eurót költött a genderigazságosság különböző projektjeire. Tényleg nem vagyunk normálisak.
"Szülőszobából a lejtőre" - ez az első fejezet címe, amelyben a szerző Judith Butlert, az egyik legismertebb feministát és genderideológust idézi. "Kislány!" - kiált fel a szülésznő, ami Butler szerint már önmagában is súlyos probléma, hiszen azt jelenti: "Lánynak kell lenned!" Mintha a bába szavai determinálnák a gyerek további sorsát, sokkal inkább, mint a kromoszómái, a biológiai felépítése, a nemi szervei... Halálos véteknek számít az is, ha valaki rózsaszínbe öltözteti lánygyermekét. Mintha ezen múlna bármi! "Elismerem, első gyermekünk születése előtt rövid ideig én is a 'mindenki egyenlő' fázisában voltam: minden csak nevelés kérdése. Nem folytunk bele ebbe a rózsaszín-bilikék diskurzusba. Első két gyermekünk jobb tanítónak bizonyult. Az elsőszülöttön nem volt semmi pink: sem ruhácska, sem rugdalózó, sem hajcsat. Minden szép gendersemleges és tarka. Pont három évig tartottunk ki, aztán a kislány oviba ment, és hazahozott három kedvenc színt: csillám, pink és rózsaszín - jóllehet a különbség a mai napig nem világos számomra. Egész egyszerűen normális lány volt és ragaszkodott az összes lányos cucchoz." A szerző második gyereke fiú, aki nem sok érdeklődést mutatott nővére kacatjai iránt; csakis azzal játszott, aminek kereke van... Mintha a saját családomat látnám. Mintha bármelyik egészséges családot látnám. Így megy ez. A nemünk és az arra jellemző szükségletek, vágyak, motivációk és magatartásformák genetikailag erőteljesen meghatározottak, és épp olyan őrültség harcolni ezek ellen, mintha a Duna folyásirányát akarnánk megváltoztatni, visszafordítani.
Magyarországon kevés olyan témát tudnék feldobni, amelyben párthovatartozástól függetlenül széles nemzeti egyetértés tapasztalható. A gyermekvédelem kérdése mindenesetre ilyen. Néhány DK-s fanatikus kivételével senki, még a legelvetemültebb Orbán-gyűlölők sem szeretnék, hogy gyermekeik agyát gender-idiótaságokkal mossák a közoktatásban. Márpedig Németországban ez megy, a szerző egy teljes fejezetet szán a témának. "Egyetlen olyan eszköz van, amellyel a szexuális sokféleséget az országban mindenütt, minden gyermeknek előadhatják: az iskola. Az iskolakötelezettségnek köszönhetően ott minden gyermeket elérnek, és ami genderszempontból még jobb: a szülők kívül maradnak. Nagyszerű!" Brigit Kelle végigviszi az olvasót mindazokon a témákon, amelyekkel a német gyerekek fejét tantervileg tágítják: új családi formák, homoszexualitás, transzszexualitás, önkielégítés, prostitúció, pornófogyasztás, stb. Ausztriában sem restek, ott már az óvodák is megkapják a "nemérzékeny pedagógia" elnevezésű útmutatót. Ebből az óvónők számos fincsi tippet kaphatnak, többek közt az, miként lehet átírni a klasszikus gyermekdalok szövegeit genderigazságossá...
Lássuk hát, hogy a gyerekek megrontásán túl miféle hasznos dolgokra költik a német és osztrák adófizetők pénzét a genderegyenlőség jegyében!
- NŐI LÁMPAFIGURÁK - Martina Matischok-Yesilcim, a szociáldemokraták (SDP) kiválósága ráébredt, hogy Berlinben már csupán egyetlen dolog hiányzik a társadalmi igazságossághoz és a földi mennyországhoz: a gyalogosátkelőhelyek piktogramjainak cseréje. Mert az mégiscsak elnyomó dolog, hogy mindenütt férfi karaktereket látunk... Ha Berlinben nem is, de egy sor német városban (Halle, Drezda, Kassel) megvalósították e nélkülözhetetlen, forradalmi újítást.
- UTCANEVEK - Az utcanevek terén is eklatáns a férfitúlsúly. Friedrichshain-Kreuzberg (berlini városrész) már 2005-ben megszabta, hogy 50 százalékra kell emelni a nőkvótát... Amíg ezt el nem érik, addig férfiről közterületet elnevezni tilos.
- LESZBIKUS TEMETŐ - 2014 áprilisában megnyílt az első, kizárólag leszbikusoknak fenntartott temető a berlini Prenzlauer Bergen. A fene se érti, ennek mi értelme. Évtizedek óta az elfogadásért, a társadalmba való belesimulásért küzdöttek, most meg - legalábbis halálukban - elkülönülni akarnak?
- NŐI EGYETEMI KVÓTÁK - A bécsi Orvosi Egyetem szörnyű genderproblémával küzdött: rendszeresen több nő hasalt el a felvételin, mint férfi. Mit lehet tenni egy genderigazságos világban? Természetesen leszállították a nők ponthatárát - pont úgy, ahogy Amerikában a feketékét. Amikor egy kiselejtezett fiú jogorvoslatot kért, az ügy az osztrák alkotmánybírósághoz került, amely végül semmiféle kifogás sem támasztott e diszkriminációval szemben...
- OSZTRÁK HIMNUSZ - 2012-ben osztrák feministák genderérzékenyre íratták át himnuszukat, mégpedig parlamenti határozattal. Az eredeti szövegben csak "nagy fiak" szerepeltek, ezután a nemzet "nagy lányai és fiai". Igaz, hogy a ritmus így baromira nem jön ki, no de van ennél lényegesem szempont is, nemdebár?
- A NÉMET NYELV MEGÚJÍTÁSA - Itt egy speciális genderproblémával találkozunk. Aki tanult németül, az már első órán megtapasztalhatta, mennyire logikátlan az a nyelv, melyben a kanál hímnemű, a villa nőnemű, a kés pedig semlegesnemű. Ezt talán még elviselnék a progresszívek, az azonban már bizonyosan böki a csőrüket, hogy a béke hímnemű, a bosszú pedig nőnemű szó... A lényeg: hatalmas nyelvújításba fogtak - ember legyen a talpán, aki követni tudja. Ha egy egyetemi diák nem az új, genderigazságos német nyelven adja be szakdolgozatát, komoly pontlevonásra számíthat. A vicc az, hogy Németországban legalább 4-5 millió olyan bevándorló él, aki még az eredeti nyelvből sem beszél egy árva kukkot sem, miközben a gendernácik már csak az újbeszélt hajlandók alkalmazni. Mintha tudatosan dolgoznának a bábeli zűrzavaron.
- ÚJ BIBLIA - A Német Evangélikus Egyház 2006-ban kiadta az új, immáron "igazságos nyelven" megfogalmazott Bibliát. A változtatásokon komoly kutatócsoport dolgozott: 42 nő és 10 férfi. Akárhogy is, a nők e téren hitelesebb szakértők...
"Magában a gendermozgalomban is van valami szakrális. Ebben sem mutatnak be kutatási eredményeket, hanem igazságokat hirdetnek. Hinni kell benne, mert egyáltalán nem bizonyítható. Lehet, hogy a gender studiesnak kérvényeznie kellene az egyházi státuszt. Így a professzor asszonyok főpapnők lennének, és a kisbetűs részben biztosan le lehetne szögezni a tévedhetetlenség dogmáját is, hogy végre az utolsó kritikusokat is elcsendesítsék. Természetesen büntetéseket is ki kell majd szabni azokra a gendereretnekekre is, akik védelmezik a biológiát. Bűnhődjetek, hitetlenek!" Ez az a gondolat, amit már sokan sokszor megfogalmaztunk: a gendermozgalom nem több, mint ostoba vallás. Ezzel önmagában nem is volna semmi baj, feltéve, ha tisztességes felekezetként működne. Ennek egyik fontos ismérve, hogy a hívek maguk finanszírozzák, s nem a teljes társadalom kirablásával biztosítják a forrásokat. A másik, hogy a gyerekeket békén hagyják, s kizárólag a nagykorúakat hülyítik. A gendervallás mindkét fronton elbukott, s az a legkevésbé sem menti, hogy nem ez az egyetlen ilyen felekezet. Volt már államvallás a kereszténység. Volt már a kommunizmus is. Van, ahol az iszlám ma is az állammal összefonódó, kizárólagos felekezet. Évszázadokkal a felvilágosodást követően nem kéne ismét visszatáncolnunk a régi őrületekbe. Semmi szükségünk újabb államvallásra. Ilyenre pláne.
