téveszmék

téveszmék

"Ízlés dolga, mit nevezünk normalitásnak"

2025. december 15. - G. Nagy László

no_war.jpg

 

Ülünk a pókerteremben, s pár óra játék után - mint mindig - előkerül a napi politika. Néhány gyűlölködő fikagép köpdösődését követően valaki így szól: "Én egyáltalán nem szeretem a Fideszt, de rájuk fogok szavazni. Miénk a legbiztonságosabb ország egész Európában, de talán világviszonylatban is. Egyedül ez számít, és én ezt nem kockáztatnám semmiért." - Nos, ezt hívom én józanságnak.

 

Amikor arra keressük a választ, hogy mit nevezünk normalitásnak, nyilvánvalóan nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a józan önérdekűséget. Amikor az ember képes hideg fejjel végiggondolni, hogy mi az, ami árt, s mi az, ami használ; majd ennek mentén meghozni egy racionális döntést. Bár ugyanide fogunk kilyikadni, a normalitás mibenlétét kutathatjuk némiképp filozofikusabban is. Például úgy, hogy az arany középutat keressük, mely a legtöbb esetben jó kiindulópontként szolgál.

 

MIGRÁCIÓ

 

Létezik egy olyan megközelítés, amely kifejezetten lelkesedik a migráció minden formájáért. Ez egy igen szűk réteg álláspontja, mely többnyire politikusokból és ideológiai megszállottakból áll, de mégis létező, hiszen nélkülük Európa még ma is élhető és biztonságos volna. Őket nem zavarja a közbiztonság drámai romlása, sem az, hogy a dzsihadista bevándorlók az adófizetők pénzén luxusszállodákban élhetnek, miközben az őshonos lakosságban egyre több a hajléktalan. Fogalmam sincs, hogy ez a tudatos népességcsere kit lelkesít, de bevallom: azokat sem értem, akik tetováltatják az arcukat, kékre festik a hajukat, vagy Krúbit hallgatnak. Az őrület százféle módon kopogtathat. 

 

Azután ott van a másik szélsőség, amely senki idegent nem engedne az országba, még a legbékésebb vendégmunkásokat sem. A magyar jobboldal - benne a kormánnyal és jómagammal - e kettő között az arany középúton jár: nem rasszista, nem kirekesztő, de nem is akar kitolni a nemzettel. Bevándorláspolitikája egyszerű, logikus és érthető: az illegális migránsok feltartóztatása; a vendégmunkások beengedése szigorúan szabályzott mértékben és keretek között; és semmi segélyezés - mindenki dolgozzon meg a pénzéért! Ezzel a józan megközelítéssel mindenki jól jár, mindenki gyarapszik és szemmel látható módon a közbiztonság sem sínyli meg.

 

Bár mindkét szélsőség érthetetlen, a Tisza hívei még rajtuk is túltesznek. Ők ugyanis egyszerre, sokszor egyetlen mondaton belül támadják a kormányt a Brüsszellel való migrációs konfliktus (szerintük engedni kellene a zsarolásnak) és a vendégmunkások beengedése miatt (nem szabadna hagyni, hogy elvegyék a magyarok munkáját). És közben nem robban szét az agyuk, elméjüket nem feszíti szét a skizofrén összeférhetetlenség. Talán fel sem fogják, hogy valami nem lehet túl sok és túl kevés egyszerre. Csak papagájként ismételgetik szidalmaikat jobbról és balról támadva egyazon pillanatban. Bravúros.

 

HÁBORÚ

 

Pont ugyanezt a logikátlan, eszement érvelést hallgatjuk az ellenzék részéről a háború kapcsán is, akár a legmeghatározóbb véleményvezérek, katonai "szakértők" szájából, tollából is. Oroszország szerintük egy brutálisan veszélyes agresszor, amely egész Európa létét fenyegeti, és ezzel egyidőben egy olyan megroggyant, gyenge kismackó, amelyet még Ukrajna is képes legyőzni. (Az az Ukrajna, ahol már senki sem akar harcolni és ezerszámra dezertálnak katonáik.) Mindenki tudja, hogy e két állítás külön-külön is rettentő ostobaság, pláne egyszerre. Mindenki tudja, hogy a valóság e kettő közt keresendő. Oroszország sokkal gyengébb, mint a NATO (márpedig kontinensünk országainak nagy része az Észak-atlanti Szövetség tagja), ugyanakkor lényegesen erősebb Ukrajnánál. "Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió." - jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök néhány napja. Kap is érte rendesen, pláne, hogy Orbán Viktorral együtt ő is a jogállami működés mellett áll, már ami a befagyasztott orosz vagyonokat illeti. (Milyen érdekes, igaz? Rögtön kijózanodik az ember, ha a saját bőrére megy a játék... Ugye, kedves belga barátaink?) Szóval ez is egy olyan téma, ahol az igazság, a realitás aranyközépútja égeti a globalista ellenzék lábát, ezért egyszerre kerülik meg azt jobbról és balról - magasról téve rá, hogy e művelet csupán az agyműködés teljes kikapcsolása mellett lehetséges.

 

ADÓPOLITIKA

 

A Tisza Párt simán megteheti, hogy szakértői elkészítenek egy több száz oldalas konvergenciaprogramot a legcifrább megszorításokkal, miközben a szektavezér adócsökkentésről beszél. A következetesség egy percig nem volt elvárás a szavazóik részéről. Mi több: a tiszások jelentős része fel sem ismeri, ha bizonyos ígéretek és programpontok ütik egymást. Tipikus jelenség például, hogy számonkérik a kormányt az ország népét jellemző hatalmas vagyoni egyenlőtlenség miatt (ez egy baloldali kritika), majd egy mondattal később a magas adók miatt kárognak (ez pedig egy jobboldali kritika). Borzalmas tájékozatlanságuk még csak hagyján. Az a legkevesebb, hogy egyik vádpont sem igaz. Európa legalacsonyabb adói mellett is eltörpülnek a vagyoni különbségek; az ezt mérő Gini-index jócskán nagyobb egyenlőséget mutat, mint ami Svédországot, Németországot, vagy épp Csehországot jellemzi. A súlyosabb baj az, hogy a tiszás szavazó fejében nem áll össze: ezek a jelenségek egymás ellen hatnak. Ha balos vagyok és nagyobb társadalmi egyenlőséget szeretnék, akkor növelni kell az adókat, mert célomat csak az újraelosztás révén, annak fokozásával érhetem el. Ha jobbos vagyok és az adócsökkentésre szavazok (igen, igen igen!), akkor pedig el kell viselni azt, hogy a különbségek nőni fognak. "Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint, s bent egeret." - tanít a költő, bár mi néha prózaibb módon fogalmazunk: nem lehet egyszerre baszni és szűznek is megmaradni...

 

 VALLÁSOSSÁG

 

A baloldal legendásan gyűlöli a vallást, kiváltképp a kereszténységet. Ha megkérdezzük, miért, rendszerint a következő válaszokat kapjuk: a vallás nem a valóság talaján áll; elképzelt fantáziavilágot hirdet; autoriter és dogmatikus. Ezek természetesen jogos vádak. A felvilágosult polgár válasza: a tények és a tudomány tisztelete, demokrácia, elfogadás, társadalmi párbeszéd. A proli azonban nem így reagál. Számára ezek idegenül csengenek. Ahogyan a spirituális hit és a józan morál is idegen tőle, holott ezek volnának a vallás pozitív vonásai. A proli megkövezésre, karóba húzásra és boszorkányégetésre vágyik. Állni a város főterén, bámulni az ártatlanok haláltusáját, magába szívva az égő emberi hús szagát. A prolinak ezek jelentik a vallás lényegét és valódi ünnepeit. Pont ezért segédkezett a kommunizmus megszületésénél is, amely a valaha volt legocsmányabb vallás: tekintélyelvű, dogmatikus, semmi köze a valósághoz, ugyanakkor kellően kegyetlen. A marxista őrület mindent átmentett a tradicionális felekezetekből, ami visszataszító, és semmit, ami érték. 1990 után a proli ismét vallás nélkül maradt. A polgári gondolkodásúaknak nincs ilyen gondjuk; egy részük rokonszenvet érez a megszelidült kereszténység iránt, más részük jól elvan mindenféle vallás nélkül. A proli nem ilyen, neki űr tátong a lelkében, ha nincs messiás, ha nincs tűz, ha nem láthatja mások kíméletlen meghurcolását. Ezért lelkesedik Európa iszlamizációjáért; ezért jött létre a woke-progresszió; és ez a hiányérzet hívta életre a Tisza-szektát is. Itt aztán tényleg csak egyetlen vezér van - másnak szólni nincs joga. A tanítás önellentmondásokkal teli - épp úgy, mint a kereszténység, az iszlám, avagy a kommunizmus esetében. A bírálat nem lehetséges - még a baráti újságírók is megnézhetik magukat, ha kényes kérdéseket feszegetnek. A csodák és fantáziák birodalma - Magyar Péter két nap alatt meggyógyítja az ország sebeit; villámléptekkel rendbeteszi az egészsségügyet, az oktatást és a tömegközlekedést. Kevesebb adót szed, de háromszor annyit költ majd közszolgáltatásokra. Jézus kenyérszaporítása gyenge bűvészmutatvány volt ezekhez képest.

 

***

 

Napestig lehetne sorolni még mindazt a logikátlanságot, őrületet és önellentmondást, amelyet a Tisza Párt és európai főnökeik képviselnek, terjesztenek. Mi lesz például a szólásszabadsággal, ha gyűlöletbeszéd címén bármit cenzúrázni lehet? Mivé silányul a demokrácia, ha az elit által irányított szakértők és bíróságok mindent jobban tudnak? Miként valósul meg a közös normákon alapuló európai integráció, ha mindig minden kérdésben kettős mércével mérnek? Hogyan lesz egyenlőség a kvóták és pozitív diszkriminációk világában? Miként lehet síkra szállni a civil fegyvertartás ellen, miközben mindenütt a rendőrség leépítése zajlik? Hogyan fér össze a multikulturalizmus és a kisebbségek védelme? Mi lesz az ökológiai lábnyomunkkal, ha a globalizáció mind a szállítás, mind a fogyasztás terén nagyobb környezeti terhelést okoz?  Hogyan egyeztethető össze az urbanizáció támogatása és a városi zöldpolitika? Hogy nem szakad rá a mennyezet az antikapitalista retorikát folytatókra, amikor valamennyi döntésük a globalista nagyvállalatokat hozza helyzetbe? A Fidesznek könnyű a dolga, mert minden esetben a valóságból indul ki, valós problémákra adva egyenes, valós válaszokat. A Tisza Párt ugyanakkor beült a káoszteremtők boszorkánykonyhájába, az Európai Néppárt frakciójába, s hogy el ne süllyedjen az önellentmondások rettentő mocsarában, inkább a teljes hallgatásba menekül. Ezek után mégis, ki képviseli a normatitást?

 

Ha már nyakunkon a karácsony, jusson eszünkbe: a szeretet-gyűlölet tengelyen is az előbbi végpont jelenti a normalitást. A szombat estét az Arénában töltöttük, ahol Ákos ezúttal is parádés koncertet adott. Végszóként álljanak itt az énekes szavai, melyek két szám közt hangzottak el: "Kapok olyan üzeneteket, hogy mikor tűntök már el végre. Testvérek, határozottan és szelíden mondjuk ki: nem fogunk eltűnni! Mi itt leszünk, egy hazában fogunk élni. Ez a kis haza elég tágas kell legyen ahhoz, hogy sokféle vélemény, sokféle világlátás, sokféle nézet elférjen benne. Teljesen fölösleges örökké hadakozni ez ellen. Ez mindig így volt, most is így van és soha nem lesz másképp. Sokfélék vagyunk, próbáljuk meg szeretni egymást, nem lesz könnyű." - Én speciel ezt nevezem normalitásnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr5019011409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elona 2025.12.30. 20:51:07

"Lattmann Tamás Magyar Péterről: Nem az „ellenzék” vezére, maximum a morálfogyatékos Orbán-fóbiásoké"

HÁT EZTET UGATOM ÉN IS HÓNAPOK ÓTA!

EZ A NÁRCISZTIKUS FASZFEJ AZ "ORBÁN-GYŰLÖLŐK" MESSIÁSA, AKI EGY RIKÁCSOLÓ MAJOM PÓZBAN TETSZELEG.....

...AZOK MESSIÁSA, AKIK TÉNYLEG EGY ÜRES POHÁR VÍZRE IS LESZAVAZNAK, CSAK NE ORBÁN!!!!

elona 2025.12.30. 20:52:16

Elnézést az üres pohár víztől....

Abban tényleg több értelem van, mint a Poloskában........illetve a Poloska savazóiban!!!!!

elona 2025.12.30. 20:57:24

"Itt az Egyesült Államok új Nemzetbiztonsági Stratégiája (NSS), ez célul tűzi ki, hogy létrejöjjön egy Core5 nevű nagyhatalmi együttműködés az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, India és Japán részvételével."

AZ EU MEG JÓL ELVAN UKRAJNÁVAL........

GyMasa 2025.12.31. 14:05:46

Előre is boldog új évet kívánok mindenkinek!

G. Nagy László 2025.12.31. 14:16:55

@GyMasa: Hasonló szépeket!

Jövőre ugyanitt :)

elona 2025.12.31. 18:45:01

Soha rosszabb évem ne legyen, mint amilyen a 2025-ös év volt!

ERŐBEN, EGÉSZSÉGBEN, GAZDAGSÁGBAN, BOLDOGSÁGBAN TELT!

MINDENBEN HASONLÓAN SIKERES ÉVET VÁROK 2026-TÓL IS!!!!!!!

elona 2026.01.01. 11:58:19

"Karácsony bemutatott a kormánynak és jelezte: egy kis trükkel, de sikerült elkerülni Budapest csődjét"

hvg.hu/itthon/20251231_Karacsony-bemutatott-a-kormanynak-es-jelezte-egy-kis-trukkel-de-sikerult-elkerulni-Budapest-csodjet

DE RITKA NAGY BUNKÓ EZ A KAMUGERI!

AZTAT EDDIG IS TUDTUK, HOGY MINDENRE IS ALKALMATLAN, AZ VISZONT ÚJ, HOGY EKKORA BUNKÓ!!!!!!!

Ez kb. az a szint, mintha Orbán bemutatna az Ursulának, mert Magyarország nem kapja meg a magyaroknak járó EU-s pénzeket.....

KAMUGERI TUDOMÁSUL VEHETNÉ VÉGRE AZT AZ UNIÓS, ÉS MAGYAR ALAPELVET, HOGY A KEVÉSBÉ FEJLETT RÉGIÓKAT/ORSZÁGOKAT ANYAGILAG SEGÍTIK A FEJLETT RÉGIÓK/ORSZÁGOK.....

A KORMÁNY NEM "ELVONJA" BUDAPESTTŐL A PÉNZEKET, HANEM ÁTCSOPORTOSÍTJA A KEVÉSBÉ FEJLETT RÉGIÓK TÁMOGATÁSÁRA!!!

EZ EGYÉBKÉNT EURÓPAI UNIÓS ALAPELV IS......

KAMUGERI MEG EGY RITKA NAGY BUNKÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

elona 2026.01.01. 12:03:20

"Molnár Áron: Ezzel a képpel kívánok a rendszernek kellemes bukást 2026-ban"

www.instagram.com/p/DS79WxajYej/?utm_source=ig_embed

...EBBEN VISZONT SEMMI ÚJDONSÁG SINCS!!!!!!!

AZTAT EDDIG IS TUDTUK, HOGY EZ A DÉLVIDÉKI PARASZT EKKORA BUNKÓ!!!!!!!!!

SZERBIÁBAN ÍGY KÖSZÖNTIK EGYMÁST ...MOST MÁR EZ A MÓDI A MAGYAR "SZERETET PÁRTBAN" A TISZAPARTBAN IS!!!!!

(....ehhez a született bunkóhoz próbál "felnőni" a Kamugeri....)

G. Nagy László 2026.01.01. 12:48:29

@elona:

"MINDENBEN HASONLÓAN SIKERES ÉVET VÁROK 2026-TÓL IS!!!!!!!"

Kívánom, hogy úgy legyen!!

elona 2026.01.01. 13:32:31

@G. Nagy László:

Én is azt kívánom neked ..... főleg az április hónapunk legyen sikerélményben gazdag!!!!

elona 2026.01.01. 20:11:42

De jó! De jó! De jó!

MEGINT LESZ BALLIBSI TÜNCIKE!!!!!!!

"Ne tűrjük a választási csalást!" ---- címmel Hadházy Ákos újabb tüntetést szervez keddre
A politikus azt írta felhívásában, „Meg KELL üzennünk: ha nem hagyják abba a csalást, nem fogunk beletörődni a választás eredményébe”

HAJRÁ HATHÁZI!!!!!!!

NE HAGGYÁTOK ABBA!!!!!!!

MÁN RÉG RÖHÖGTEM RAJTATOK!!!!! IDEJE MÁN AZ ÚJABB TÜNCIKÉNEK!!!!!!

elona 2026.01.01. 21:51:29

"A Koránra esküdött fel New York új polgármestere"

SZÉP ÚJ VILÁG!

TESSÉK MONDANI A SARIÁT MIKOR VEZETIK BE?????

GyMasa 2026.01.02. 10:58:15

@elona:
Mégcsak nem is "átcsoportosítja"!
Azok a pénzek nem Budapesten keletkeznek, hanem kb mindegyik országos cég pénzügyi központja Budapesten van (pl. MOL, OTP, stb) amelyikek ORSZÁGOSAN szereznek bevételt, ami aztán _KÖNYVELÉSI SZEMPONTBÓL_ Budapesten realizálódik, mint bevétel, és ezér Budapest szedi utána az iparűzési adót.
Ezen alapul a kormány elve, ami miatt elvesz ebből a pénzből.
És, szerintem ez teljesen logikus is.

GyMasa 2026.01.02. 11:00:12

@elona:
Jajj, már megint mivel csalnak???
Még 3,5 hónap van a választásokig...
Amúgy Hadházi nem hallotta Mérő László nyilatkozatait 4 éve???

elona 2026.01.02. 11:28:31

"Hatalmas kárpótlást kap az iszlamista gyilkos, mert depressziót okozott neki a börtön"

Egy kettős gyilkos, aki túszul ejtett egy börtönőrt is, 240 ezer fontnyi, adófizetők által finanszírozott kártérítést kapott Nagy-Britanniában – írja a Daily Mail.

Az igazságügyi miniszter most beleegyezett, hogy 7500 font kártérítést és 234 ezer font perköltséget fizet, miután az elítélt gyilkos kijelentette, hogy „súlyos depresszióban” szenvedett.
(Awalét 2013 januárjában, 25 éves korában legalább 38 év börtönbüntetésre ítélték, miután fejbe lőtte a 19 éves Mohammed Abdi Farah-t és a 18 éves Amin Ahmed Ismailt egy drogvita miatt. További hat év börtönbüntetést kapott, miután 2013-ban túszul ejtett egy börtönőrt, és azzal fenyegette, hogy megöli.)

SZÉP ÚJ LIBERÁLIS VILÁG!

GONDOLOM AZ ÖSSZES AGYAMENT VADBAROM BALLIBSI ENNEK A TÖBBSZÖRÖS GYILKOSNAK A PÁRTJÁT FOGJA....

... MERT AZ MÉGIS MILYEN FASISZTA DOLOG MÁN, HOGY DEPRESSZIÓS LESZ VALAKI A BÖRTÖNBEN.....HITLER ÉS SZTÁLIN IDEJÉBEN JOBBAK VOLTAK A BÖRTÖNVISZONYOK, MINT MÁMA!!!!!!

elona 2026.01.02. 11:30:51

@GyMasa:

BALLIBSI ALAPVETÉS: "HA A VÁLASZTÁST NEM A BALLIBSIK NYERIK, AKKOR AZ A VÁLASZTÁS EL VAN CSALVA!"

elona 2026.01.02. 11:34:06

... SEMMI ÚJ, CSAK A "SZOKÁSOS" BALLIBSI TAKTIKA..... "VÁDOLD MEG AZZAL A POLITIKAI ELLENFELEDET, AMIRE TE KÉSZÜLSZ!"

elona 2026.01.02. 11:38:11

Szerintem Hatháziék óvják meg most a választások eredményét, mert a Fidesz úgyis csalni fog!

ÉN EGYEBEKBEN NAGYON VÁROM AZ ÚJABB BALLIBSI TÜNCIKÉT!

OLYAN JÓKAT SZOKTAM RAJTUK NEVETNI!!!
(...főleg a tüncikéről szóló ballibsi tudósításokon....)

elona 2026.01.02. 11:41:01

"Nem kertelt a cseh házelnök: nem szabad a cseh nyugdíjasok pénzét „Zelenszkij juntájára” és arany vécékre költeni!"

"Tomio Okamura újévi beszédében azt is kijelentette, hogy Ukrajnának nincs helye az Európai Unióban."

MINTHA ORBÁN VIKTORT HALLANÁM!!!!!!!

elona 2026.01.02. 11:47:54

"Nagy Ervin nem véletlenül várta vissza: a HVG előhúzta a kalapból a baloldali megszorítóbajnokot"

"Újra színre lépett Bajnai Gordon, és természetesen azonnal szóba kerültek a hőn áhított megszorítások."
hvg.hu

ÉN MÁN HÓNAPOKKAL EZELŐTT MEGMONDTAM: NEM SZABAD A POLOSKÁT ENNYIRE FIKÁZNI, MERT A BRÜSSZELI GAZDIJAI AZONNAL EJTIK, AMINT RÁJÖNNEK, HOGY MEKKORA BAROM.....

.... ERRE MOST ITT VAN!!!!!!

A BRÜSSZELI GAZDIK A POLOSKÁT A LIBATOLVAJRA CSERÉLIK!!!!!!!!!!!!!!
(...személyes meggyőződésem, a Poloskával sokkal könnyebben elbánt volna Orbán Viktor....)

elona 2026.01.02. 11:55:28

"Itt a bizonyíték: Magyar Péter hazugságaival Tiszát lehetne rekeszteni"

"Kocsis Máté a Bayer show szilveszteri kiadásában elmondta, hogy folyamatosan frissül és bővül az az Excel-táblázat, amiben vezetik Magyar Péter hazugságait."

AZ EXCEL-TÁBLÁZATHOZ KELL RENDELNI EGY "HAZUGSÁGMÉRŐT" NAPI HASZNÁLATRA, AMELY MINDENNAP ELEMZI A POLOSKA AZNAPI KIJELENTÉSEIT!!!!!

AZ AI-VEZÉRELT "HAZUGSÁGMÉRŐ" EGY OBJEKTÍV MÉRŐSZÁM LENNE A POLOSKA KIJELENTÉSEINEK VALÓSÁG-TARTALMÁRÓL!!!

elona 2026.01.02. 12:04:11

ÉRZIK A VESZTÜKET EURÓPA VEZETŐI!!!!!!!!!!

URSULA, MERZ, MANFRÉD WÉBER, MIKRON ÉS SOKAN MÁSOK...... EZÉRT ELŐRE MENEKÜLNEK, A HÁBORÚBA!!!!!!!!!

ÉRZIK A VESZTÜKET, EZÉRT UGYANÚGY AKARJÁK A HATALMUKAT MEGHOSSZABBÍTANI, MINT ZSELÉ!!!!!!!

HÁBORÚT PROVOKÁLNAK, ÍGY NEM LESZNEK VÁLASZTÁSOK ÉS HATALMON MARADHATNAK!!!!!

Boldeone2 2026.01.02. 17:28:15

Boldog új évet kívánok én is a blog olvasóinak!

Visszatekintve 2025- re, szinte mindenben igazam lett...

A kérdés mi lesz tavasszal? Beveszik az emberek a már többször kijátszott propaganda szólamokat:
"migránsok lőtték a rendőröket Berlinben", "Németország háborúra készül..."

Húú, ez irtó gáz, ami itt megy...Sehol az EU- ban nincs ilyen...

Ideje rendszert váltani már, de innnen még kb. 10 év a normalitás, jobb esetben

Ez lesz az utolsó esélye az országnak...

Boldeone2 2026.01.02. 17:31:35

@G. Nagy László: 444.hu/2026/01/02/miert-eppen-magyarorszag-lett-a-liberalis-demokracia-lebontasanak-uttoroje

Pont ez az a téma, ami már régen érdekel, és már el is kezdtem kibontani...Történelmi örökség...

Boldeone2 2026.01.02. 18:09:56

Választ Körösényitől sem kaptam én is nem is értek egyet vele:

- Az, hogy nem egyenlőek a feltételek, borzasztóan számít, az határozza meg az uralkodó narratívának, akinek pénze és médiája van az alakít kormányt

Váltsuk le az "elitet" - oké de kire? Trump nem az elit? Nem a lófa..zt nem! A buta kisembernek aki megválasztja ezeket a populistákat, csak még rosszabb lesz

elona 2026.01.02. 18:12:40

"Sokkoló adatok Bécsből: az újszülöttek közel fele nem osztrák állampolgár"

Mindeközben Bécs teljes lakosságának közel 40 százaléka külföldön született, és 50 százalékuk rendelkezik migrációs háttérrel.
Elképesztő sebességgel változik az osztrák főváros demográfiai képe. A Heute című osztrák lap adatai szerint Bécsben az újszülöttek 40,5 százaléka nem rendelkezik osztrák állampolgársággal.
A város több kerületében ez az arány még magasabb:
a Favoriten, Ottakring és Rudolfsheim-Fünfhaus kerületekben az arány már 50 százalék fölött van.

Mindeközben Bécs teljes lakosságának közel 40 százaléka külföldön született, és 50 százalékuk rendelkezik migrációs háttérrel.
A baloldal emiatt állampolgársági reformot követel, hogy az újszülöttek automatikusan kapjanak osztrák állampolgárságot."

SZÉP ÚJ VILÁG!

KÖSZÖNJÜK, DE MI TALÁN EBBŐL NEM KÉRNÉNK!

G. Nagy László 2026.01.02. 20:09:58

@Boldeone2: Elolvastam Körösényi esszéjét. Minden, amit ír, igaz, bár a szóhasználatával nem értek egyet. Az sem tetszik, hogy egy csomó lényeges dologról nem beszél.

1. Tény, hogy a baloldali pártokból kaviárbaloldal lett és szarnak a kisemberre. Globalista-progresszív politikájuktól hányingert kap a szavazók 80%-a.

2. Tény, hogy a korábbi középjobb (pl a német CDU) pontosan ugyanazt a globalista-progreesszív szart tolja, amit a baloldal. Eltűnt a különbség. Erről, az így kialakult politikai kartellről beszél a szerző.

3. Tény, hogy ez a globalista kartell mindent megtesz, hogy mindenki mást kiszorítson még a hatalom közeléből is.

4. Tény, hogy az európai szavazók többsége úgy érzi, hogy elárulták.

5. Igaza van a szerzőnek: a progresszív szemét nem tér vissza többé. Tölgyessy pontosan ugyanezt mondta a Partizánban. Jobboldali fordulat várható. Az USA és Csehország után mindenütt, ahol a közeljövőben váélasztásokat tartanak.

6. Amiről nem beszél a szerző, pedig fontos, és a jobboldal népszerűségét növeli: migráció, háború, gender, cenzúra, balos korrupció.

Boldeone2 2026.01.02. 22:26:10

@G. Nagy László: Én nem így látom...

1. Szerintem a kisemberre mindenki szarik, de a populisták jobban tudják manipulálni a tömegeket

2. A baloldal és jobboldal lassan pólust cserél, inkább idézőjelben mindkettő
A világon ma az " elit " és világrontó vezérek küzdelmét látjuk
A populista vezetők mögött- van aki már diktátor- , erős rendszerek épültek ki, ők azok, akik tudják manipulálni a tömegeket!
MINDEN ELNYOMÓ hatalom mögött tömegek állnak; az erkölcstelen, nihilista, haszonleső, buta kisember!

Valójában nem az " elit " a veszélyes! Merz, Macron és Ursula mögött NEM ÁLL senki, ellenben Putyin vagy Orbán mögött egy elnyomó rezsim, és kvázi korlátlan pénzforrások, manipulatív média...

Ursuláék leválthatók, Orbán, Putler és társai nem

A DEMOKRÁCIA SÉRÜLÉKENY RENDSZER!

folyt...

Boldeone2 2026.01.02. 22:37:46

@G. Nagy László:

3. A "globalista kartell" , az qurvára nem létezik! Ellenben van az elnyomóknak, a diktátoroknak világszövetsége! Ezért nyalja Orbán, Trump és Putyin egymás seggét!
Trump nem a woke ellen harcol, hanem minden ami normalitás: az egyetemek , a tudományos szféra, az NGO - k, de még a Szabad Európa rádiót is felszámolta, most, amikor egyre több támadás éri a plurális Európát

4. Az európai szavazók többsége egyelőre nem érzi úgy hogy elárulták, hanem belátja milyen kényszerpályákon mozgunk. Ebben a feltételrendszerben az "európai elit " mondjuk úgy, a jó úton jár, szerintem:
- zöldpolitikai fordulat van, de a hibákat korrigálták ( belső égésű motorok...)
- Energiafüggetlenség, tech fejlesztések
- Felpörgetik a védelmi ipart
- Ukrajnát nem hagyják magára
- A migrációs politika szigorodik

Folyt

elona 2026.01.02. 22:47:30

Kérdem én: Európán kívül, hol van még élő "liberális demokrácia"?
(Kanada, Japán, Új-Zéland, Ausztrália.... esetleg még egy-két hely a világban....)

CSAK AZÉRT KÉRDEM, MERT A BALLIBSIK SZERINT A "LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA" A LÉTEZŐ VILÁGOK LEGJOBBIKA....

.... HÁÁÁÁÁT.... A VILÁG 90%-A MÁST GONDOL......
(...a világ lakosságának kb. 10%-a él liberális demokráciában....)

Boldeone2 2026.01.02. 22:48:45

@G. Nagy László: Orbán és elvtársai pedig a szokásos demagógiával jönnek:

1. Migráció. Azon dolgoznak, hogy mérsékeljék a migrációs nyomást EU - szinten; de azt is látni kell: a migráció velünk lesz 50 és 100 év múlva is, nem szűnik meg így ÉLETSZERŰ terveket kell alkotni! Miért van az, hogy Budapesten vannak a legkevésbé xenophób emberek ?

2. A háború kérdése...Csak Putlertől függ, mikor hagyja abba, erre Trump tudná öszönözni, az EU- nak, főleg nekünk, nincs ráhatásunk!

Az EU egyet tehet: felkészül a lehetséges összecsapásra! A legjobb béke addig is: Ukrajna támogatása

3. "Gender, cenzúra, balos korrupció" - álproblémák...

"Balos korrupció" az milyen? LÖLŐ sem jobboldali korrupt, csak egy sima tolvaj! A korrupciónak nincs politikai oldala

Boldeone2 2026.01.02. 22:50:52

A "woke probléma' - olyan " probléma" , hogy az egyetemi oktatók 90%- a sem tudná mit is jelent az..De Orbán szavazóinak 99,99% sem...

Boldeone2 2026.01.02. 23:03:32

@G. Nagy László: Ezért is lenne nagy dolog jövőre valahogy elzavarni Orbánt, hiszen az egy jel lenne Európának és a világnak is, hogy érdemes harcolni az abszurd politikai hatalmak ellen, hogy van remény a demokráciára a pluralizmusra
Én úgy látom, erre az un. "szuverenista politikára" csak a speciális történelmi helyzet miatt lett igény és főleg bizonyos néposztályok közözött

Magyar meg fogja nyerni Budapesten kívül a nagyobb városok többségét. Ebben biztos vagyok
Miért lesz ez így?
Vajon a messiást várja az ország polgárosultabb fele, vagy csak Orbánból volt elég már?

Ti nem unjátok még a tapsikolást? Jöjjön inkább egy "poloska"!

elona 2026.01.02. 23:05:54

Én mán most úgy látom, tök mindegy mekkora győzelmet arat a következő választásokon a német AfD vagy a francia "Nemzeti Tömörülés" .... ez a hajó mán elment.....AMIT EZEK A LIBERÁLIS FASZFEJEK ELBASZTAK, AZTAT MÁN NEM LEHET VISSZACSINÁLNI!

NYUGAT-EURÓPA MÁN SOHA NEM LESZ AZ AMI VOLT, EURÓPA "TÚLÉLÉSE" CSAK ÉS KIZÁRÓLAGOSAN A NÉMET-OSZTRÁK-ADRIAI TENGER VONALÁTÓL KELETRE KÉPZELHETŐ EL....

SAJNA EZ A REALITÁS......

elona 2026.01.02. 23:14:32

A nyugat-európai vezető politikusai az ukrán-orosz háborúban látják a kiutat.....

AHOGY A LIBERÁL-FASISZTA EU-VEZETŐK GYARMATOSÍTOTTÁK KELET-EURÓPÁT, UGYANÍGY GYARMATOSÍTANI KÍVÁNJÁK UKRAJNÁT IS.....HITLERHEZ HASONLÓAN AZ EGÉSZ TERVET AZ "ÉLETTÉR" ELMÉLETTEL TÁMASZTJÁK ALÁ......A NÉMETEKNEK "KELL" UKRAJNA......
(...jelenleg a kelet-európai országok kezdik lerázni a nyugati gyarmatosítókat... lásd: Orbán, Fico, Babis, Vucsics....)

elona 2026.01.02. 23:16:47

AZ PEDIG EGY PILLANATIG SEM KÉRDÉS, HOGY A TAVASZI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOKAT A FIDESZ NYERI!

MOST PLAGIZÁLOM A BALLIBSI MEGMONDÓEMBERKÉKET.....

"TRUMP ÉS PUTYIN VEZETÉSÉVEL EL FOGJA CSALNI A FIDESZ A VÁLASZTÁSOKAT!"

elona 2026.01.02. 23:20:27

.....aztat persze továbbra sem értem, hogyha szerintük el fogja csalni a választásokat a Fidesz, akkor mit küzdenek, mint részeg disznó a jégen?

GyMasa 2026.01.03. 00:40:28

@elona:
Hát, ez van akkor, ha a nő szerepe kizárólag a reprodukcióra szorítkozik...
Ha, amúgy kuss van neki, akkor könnyű ám bőven 2 feletti reprodukciós rátát elérni...

GyMasa 2026.01.03. 00:45:03

@G. Nagy László:
Az 5. ponthoz:
Európában, kevés kivétellel az elmúlt 3+ évben már mindenhol jobbos váltás volt. Csak a globalista szennynek eddig sikerült változatos, de legalábbis határeset fasiszta módszerekkel kigolyóznia a győztes pártokat a kormányalakításból.
(Kb a sanyolok voltak, ahol a balos pártok nyertek. Mindenhol máshol vagy jobbos (Gert Wilders, a PiS, az ösztrák FPÖ), vagy magát jobbosnak mondó, de igazából mára balos pártok nyertek (a német CDU/CSU, illetve a franciáknál a LePen ellenes összefogás)

Glokta 2026.01.03. 02:24:18

@G. Nagy László: @Boldeone2: "Igaza van a szerzőnek: a progresszív szemét nem tér vissza többé. Tölgyessy pontosan ugyanezt mondta a Partizánban. Jobboldali fordulat várható. Az USA és Csehország után mindenütt, ahol a közeljövőben váélasztásokat tartanak."

A populisták képesek meglovagolni a társadalmi elégedetlenséget, de Tölgyessy alábecsüli, hogy mennyire képesek enyhíteni vagy megszüntetni azt.
Magyarország példája szerintem nem replikálható könnyen - Orbánék nem "rendszeren kívüli" pártként csinálták meg, és kellett hozzá egy egyéni képviselős választási rendszer (a kétharmadhoz) és a 2006-10 közti "vesszőfutás" (az őszödi beszéd által teljesen deligitimizálódott kormány, ami megszorításokkal kezdett, radikális reformterveket próbált keresztülvinni, és utána szembejött velük egy 80 éve nem látott gazdasági világválság), amit azért nehéz lenne megismételni.

Még 24'-ben is csak viszonylag szorosan nyertek a republikánusok, és Trump káoszos vezetése (pl. vámháborúzgatás) vissza fog ütni most, amikor tényleg hatalma van, szóval szerintem 28'-ban visszatérnek a demokraták.
Európában viszont, ahol rosszabb a gazdasági helyzet, erősödni fog az "új jobboldal" legalább addig, amíg megpróbálják "kirekeszteni" őket a hatalomból.

Glokta 2026.01.03. 02:25:28

@Glokta: @G. Nagy László: @Boldeone2: "A populisták képesek meglovagolni a társadalmi elégedetlenséget, de Tölgyessy alábecsüli, hogy mennyire képesek enyhíteni vagy megszüntetni azt."
bocs, nem alá-, hanem fölülbecsüli

valis47 2026.01.03. 06:59:43

@Boldeone2:
1. Egy lóf*szt dolgoznak rajta, max. szavakban.
2. Ukrajnai háborút abszolutizálták, "Európa háborújává" tették abszurd módon. Nyomják azt az abszurd narratívát, hogy "kiprovokálatlan" volt az orosz invázió. Tárgyalni sem akarnak az oroszokkal, csak legyőzni őket, Trump legalbb próbál, bár szabotálják a sajátjai is, mint a CIA igazgató. Ukrajna 1991-es függetlenségi nyilatkozata szerint "a független Ukrajna örökös semlegességet vállal, bármilyen szándék nélkül, hogy katonai blokkokhoz csatlakozzon." Az 1996-ban elfogadott ukrán alkotmány szintén a semlegesség intézményét tartalmazta. Ukrajna 1994 decemberében nagyhatalmak által garantált dokumentumot írt alá a nála maradt szovjet atomfegyverek leszereléséről, ez az úgynevezett Budapesti Memorandum. A dokumentumot a semleges Ukrajna írta alá, s benne a semleges Ukrajna kapott garanciákat, nem pedig a NATO-ba törekvő, a NATO-tagság célját akkorra már az alkotmányában rögzítő.

Fukuyama, a nemzetközi kapcsolatok egyik legismertebb amerikai teoretikusa 2008-ban rövid publikációt jelentetett meg a grúz-orosz háború utáni hetekben "Hungary 1956 - Georgia 2008" címmel, melyben megállapította: "Ha az oroszok fegyveres erőt telepítenének az Egyesült Államokkal szomszédos ország területére, nem várnék kevesebbet az USA elnökétől, minthogy egyszerűen szállja meg a szomszéd országot." A "liberális demokrácia terjesztésének" apostolai ezt legitimnek tartják, de az oroszoknak bezzeg semmi köze nem lehetett hozzá, mi zajlik Ukrajnában az USA vezette NATO-erők globális terjeszkedése terén. Ez nem reálpoltika, hanem a Nyugat állítólagos felsőbbrendűségén alapuló megközelítés.
A kelet-ukrajnai szeparatista területek békés reintegrálását tartalmazó 2015-ös Minszki Megállapodást Ukrajna közel nyolc évig ignorálta. Tette ezt a megállapodást garantáló kezesek (Berlin, Párizs) támogatásával. Nemzetközi szankció ezért az ukrán kormányt nem érte, de tudtuk, hogy az oroszok türelme a közvetlen érintettség okán véges. Moszkva hiába kérte a kezesek ráhatását Kijevre, Ukrajna 2020-tól nyíltan elutasította az ENSZ BT által megerősített dokumentum pontjainak teljesítését. A Donyeck és Luganszk megyében élő szeparatista lakosság, mintegy négy millió fő 2014-től kizárásra került az ukrán politikai, gazdasági, pénzügyi és szociális alrendszerekből. Ennek következményeként közel egymillió ottani lakos orosz állampolgárságot kért és kapott. (Ukrajna irányából a szeparatista terület határai zárva voltak.)
Az USA 1999-ben a földgolyó túloldalán nulla érintettség mellett legitimnek tartotta alátámasztani Szerbia szeparatista kisebbsége jogainak védelmét Belgrád 78 napig tartó bombázásával úgy, hogy semmiféle sorsközösség, történelmi és nemzetpolitikai érdek, nyelvi és etnikai összetartozás a konkrét esetben nem mutatható ki.
Az ukrán kormányerők és a szeparatista erők közötti harcok 2014-2022 között szünet nélkül folytatódtak. Az EBESZ ukrajnai monitoring missziója évente 270-410 ezer tűzszünet sértésről jelentett, ami napi átlagban például a 2017-es 403 ezer esetet nézve 1100 tűzszünetsértést jelentett naponta. Ukrajna NATO-ba történő bevonása gyors léptekkel haladt. Évente 6-9 NATO hadgyakorlat volt ukrán területen, kiképzés NATO standardok szerint, fegyverzet-korszerűsítés, miközben az ukrán NATO-tagság ismert orosz vörös vonal volt mind Kijev, mind a NATO számára.
A fentiekhez vegyük hozzá, hogy a Minszki Megállapodást 2015-ben aláíró Merkel német kancellár és Hollande francia elnök 2022 decemberében elmondták, "a dokumentum aláírása azt a célt szolgálta, hogy időt adjanak Ukrajnának a háborúra történő felkészülésre." Azaz mind az ukrán vezetés, mind a nyugati kezesek tudatosan haladtak egy orosz-ukrán háború irányába a kollektív Nyugat politikai, katonai, pénzügyi és kommunikációs ("nem kiprovokált háború") támogatásával.
A 2022 februárjában végrehajtott orosz katonai intervenció – a nyugati narratívával ellentétben nem totális háborúként indult, a "különleges katonai művelet" megnevezés 2022 áprilisáig elfogadható terminus volt. Az orosz vezetés azt tűzte ki célként a művelet elé, amit az első hat hétben a minszki és az isztambuli tárgyalásokkal elért; Ukrajna kész volt elfogadni az orosz feltételeket, visszatérést az ország semlegességéhez. Ukrajna és Oroszország már az orosz bevonulás negyedik napján tárgyalásokat kezdett Minszkben a békéről. Mint tudjuk, a minszki majd isztambuli tárgyalásokat a tárgyaló delegációk eredményesen lezárták, de az isztambuli megállapodás politikai szintű aláírását Ukrajna nyugati partnerei megakadályozták, a háború folytatására ösztönözték a kijevi vezetést.

valis47 2026.01.03. 07:06:25

A politikai Nyugat abszolutizálta az ukrajnai háborút, az agresszort és az áldozatot, s erre az abszolutizált helyzetre hivatkozva új szabályokat erőltet rá a teljes nemzetközi közösségre, a világ valamennyi szuverén államára.
A hamisított hírszerzési adatokkal indított iraki háború után a nemzetközi közösség nem tiltotta el az amerikai és a brit sportolókat az olimpiától. Nem merült fel, hogy a teljes amerikai társadalom minden állampolgára szenvedje meg vezetőinek inkorrekt, egy távoli régiót évtizedekre instabillá tevő, milliós nagyságú halálos áldozatot követelő döntését. Nem tiltották be az amerikai filmeket, nem kobozták el a külföldön lévő amerikai és brit állami vagy magánvagyont, nem adták azt át az iraki helyreállítás finanszírozására, mert a politika, a sport, a kultúra, a vallás és a magánélet szeparált kezelése alapérték volt minden egészséges tudatú politikus számára. Ez a szabály megváltozott, de csak az oroszokra alkalmazandó.
Szankciókon keresztül zsarolni a szuverén országokra történő nyomásgyakorlás fő eszközévé vált, azért, hogy az államok – egy morális felsőbbrendűségnek engedelmeskedve – alkotmányos berendezkedésüktől függetlenül, ha kell azt megsértve is teljesítsék a mások által hozott szabályokat
Felületes szemlélő számára a szankció csak az agresszor államot sújtja, miközben a valóság teljesen más. Az ukrajnai háborúra történő hivatkozással ma kb. 30 ország (US, CA, GB, EU) – 800 millió körüli lakossággal – bünteti az ENSZ valamennyi tagállamát (8 milliárd fő), lakosságaikat, gazdasági szereplőiket a nemzetközi pénzügyi rendszer normál működésének, a hagyományos közlekedési folyosók használatának és az energia útvonalaknak a blokkolásával, valamint a piacokhoz, nyersanyagokhoz és energiahordozókhoz való hozzáférés akadályozásával.

Oroszország ellen hoznak szankciókat a politikai Nyugat által dominált államok, de a világ egyetlen országa sem mentesül a következményei alól, mivel mind a 193 ENSZ tagállam gazdasági és társadalmi szereplői számára tartalmaznak tiltásokat az államok közötti politikai, gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi, közlekedési, kulturális, sport, stb. kapcsolatok dimenzióiban.
Ki ellen hozták a szankciókat, ha 193 ország egyetlen bankja sem teljesíthet átutalást orosz viszonylatban, vagy nem köthet ki hajója orosz kikötőben? E szankciókból ma mintegy 20 ezer van, ami a globális rendszerek egészére, és azok aldimenzióira is hatással van. Vegyünk egy alacsony gazdasági és szociális színvonalon élő afrikai országot, melynek megtiltják az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat, miközben több tízmilliós lakosságának eltartásával napi problémái vannak; ha jelentős orosz kapcsolatai vannak, akkor ugyanannyi szankció vonatkozik rá, mint Oroszországra és ez az elv az ENSZ valamennyi tagállamára kiterjed. Kit büntet az USA vagy az EU szankciós politikája? Mindenkit a Földön. Akkor is, ha betartja – mert maga a szankció mindenkire érvényes (valamit nem tehet orosz relációban) –, s aki nem tartja be, azt külön szankció bünteti.
Ez ma a nemzetközi kapcsolatok értékalapú, demokratikus, szabályokon alapuló, a politikai Nyugat által uralt gyakorlata – hivatkozási alap az ukrajnai háború. Csak abban bízhatunk, hogy Kína egy-két évtized múlva, egyes számú világhatalommá válva nem teszi magáévá ezt az „értékalapú” eszközt, mint jó precedenst, megmutatva Európának, hogy az általuk kezdett szankciós játékok a másik irányból is bevethetőek”
Kína másfél milliárdos lakosságát, növekvő gazdasági és katonai erejét, valamint a stratégiai együttműködéssé vált orosz-kínai kapcsolatokat nézve az önálló nemzetközi szereplő státuszát elveszíteni látszó Európai Unió a maga vermét ássa, különösen úgy, hogy az igazi prosperitást biztosító – korábban szinte csak Európát tápláló – orosz nyersanyagokról és piacról már eredményesen leválasztotta magát.
Az Oroszország ellen alkalmazott szankciók – a fentebb jelzett, a teljes nemzetközi közösséget negatívan érintő alkalmazás mellett – nem ENSZ keretek között születnek, de globális kihatásúak és alapvetően járulnak hozzá a nemzetközi kapcsolatok napi szintű degradációjához. Többek között teljesen kiirtják a semlegesség intézményét, ami mindig is egy fontos eszköz volt az államok közötti kapcsolatok regionális és globális egyensúlyának fenntartásában, alapvető eszköz a béketeremtésben, közvetítésben, a tárgyalások feltételeinek biztosításában.

valis47 2026.01.03. 07:07:08

Olyan hagyományosan semleges, sőt "örökösen semleges" kategóriájú országok, mint Svájc és Ausztria is bekerültek a politikai Nyugat darálójába, tekintet nélkül az említett országok pillanatnyi vagy hosszú távú nemzeti érdekeire, érvényes alkotmányaikra, nemzetközi kötelezettségvállalásaikra”
Példaként említem azt a nagyon „korrekt” helyzetet, amikor az 1955-ös osztrák államszerződés (alapja az örökös osztrák semlegességnek) egyik kezese, az Egyesült Államok szankciókkal kényszeríti bele az osztrák bankokat, hogy ne legyenek semleges üzleti szereplők az osztrák államszerződés másik kezese, Oroszország bankjai viszonylatában – szegjék meg az osztrák állam által vállalt örökös semlegességet.
Ugyanezt teszik a svájci bankokkal is, egy csapással lezúzva két évszázad alatt felépített bizalmi tőkéjüket, kiszámíthatóságukat, a nemzetközi pénzpiacon nyújtott és a világ minden táján nagyra értékelt biztonságot. Hitler sem tudta elérni ezt a kiváló eredményt, megtörni Svájc semlegességét, pedig közel félmillió katonája sorakozott fel a határán. Az alkotmány védelmét ellátó állami intézmények minden semleges országban hallgatnak, esélyük sincs a globális Nyugat eszközeivel szemben, vagy már maguk is azok irányítása alatt állnak.
„A nemzetközi kapcsolatokban alkalmazott elvek az ukrajnai háború adta morális indokokra hivatkozva megszűnnek működni. Az EU naponta szegi meg saját gyakorlatát, sőt saját jogi normáit is”
Erre példa Magyarország alapszerződéseinek sora: a ’90-es években az EU- és NATO-csatlakozáshoz elvárt kötelezettségként írtunk alá a szomszéd országokkal a fennálló határokat elfogadó, garantáló alapszerződéseket, hogy ne vigyünk be magunkkal történelmi vitákat, sérelmeket az integrációs szervezetekbe. Elismertük a Trianon óta fájó román, szlovák, ukrán, stb. államhatárainkat a jelen formájukban. 2024 júniusában az Európai Bizottság döntést hozott a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Ukrajnával – azaz döntött róla, hogy importál egy folyamatban lévő háborút az Európai Unióba. Így tesszük újra naggyá Európát? Ma már új elvek vannak, aki a korábbiakra hivatkozik, az Putyint segíti; tehát lehet instabilitást, akár háborút is importálni az Európai Unióba, sőt kívánatos. Érdeke ez 450 millió uniós állampolgárnak? Nem, de ki kérdezi őket? Akinek nem tetszik, az putyinista.
Ukrajna EU-csatlakozásának megkezdésével fontosabb volt egy rossz geopolitikai döntést, a Nyugat ukrajnai proxy háborújának vesztésre álló végkifejletét menteni egy újabb rossz lépéssel, mint az EU stabilitásának és prosperitásának fenntartása”
Az eset is mutatja, nincsenek elvek, a nyugati hatalmi elit pillanatnyi érdekei határozzák meg a szabályokat. Akinek nem tetszik, hogy Magyarországgal a csatlakozás megkezdéséhez alapszerződéseket írattak alá, de kifogásolja, hogy Ukrajnának, mint leendő EU-tagnak a végleges határait vagy lakosságának számát sem ismerjük, az Oroszország érdekeit képviseli. Az abszolutizálás nagyon hatékony eszköz, hogy a külpolitikai történéseket, az elmúlt két évtized konkrét folyamatait nem ismerő uniós állampolgárok százmillióival hitessük el, szent ügyért hoznak áldozatot, amikor finanszírozzák az ukrajnai háborút, nem akadékoskodnak, vállalják a szankciók negatív következményeit. Miért is? Mi a végső cél?
Ugyanezt a jelenséget láthatjuk az Európai Unió döntéshozatali rendszerének válságában is. A globális Nyugat – az ukrajnai háború morális dimenzióba helyezésével – elfogadhatatlannak tartja az Unió jelenleg érvényes szabályainak (Lisszaboni Szerződés) követését, mivel az jogi keretekkel akadályozza azokat a globális elithez köthető túlmozgásokat, melyek veszélyeztetik a szuverén tagállamok külpolitikai és biztonságpolitikai érdekeit. Abszolutizálva egy, az EU-n és NATO-n kívüli háborút, a Nyugat hatalmi elitje átgázol a jogi normákon és nyíltan felvállalva hoz a közösségi jogot sértő döntéseket, elvéve a nemzetközi jogi értelemben létező egyet nem értési jogot, hogy lehetőséget biztosítson magának az ukrajnai háború folytatásához a legitim tagállami és az objektív uniós érdekek ellenére is.

Szerző: Dr. Varga György – Diplomata, szakterülete a posztszovjet térség. Doktori fokozatát nemzetközi kapcsolatok elmélete témakörben szerezte, egyetemi oktatóként a stratégiai tervezés, a biztonságpolitika és a nemzetközi kapcsolatok elmélete tárgyakat oktatta. Diplomataként Ukrajnában, követként Moszkvában, nagykövetként Moldovában és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) oroszországi Megfigyelő Missziójának vezetőjeként (2017-2021) képviselte hazánkat. Utóbbi beosztásában a háborút megelőző négy évet az 57 országot tömörítő szervezet megbízásából Oroszország és az ukrajnai szeparatista terület ukrán kormány által nem ellenőrzött szakaszán töltötte, vezetve a konfliktus rendezésének elősegítését célzó szünet nélküli nemzetközi megfigyelést. Az MTA köztestületi tagja.

Boldeone2 2026.01.03. 09:30:05

@Glokta: Trump káoszos vezetése (pl. vámháborúzgatás) vissza fog ütni most, amikor tényleg hatalma van, szóval szerintem 28'-ban visszatérnek a demokraták.
Európában viszont, ahol rosszabb a gazdasági helyzet, erősödni fog az "új jobboldal" legalább addig, amíg megpróbálják "kirekeszteni" őket a hatalomból."

- Egyetértek. Trump "approval rating" - je nagyon alacsonyan van. A dollár mélyponton, a kisember nem él jobban. Az árak nőnek. Ahogy a társadalmi különbségek. Trump ezt érzékeli, így békecsinálóként tetszeleg

- Felőlem jöjjön az "új jobboldal", csak ne most, amikor "enemy at the gates" Az Afd és elvtársai tárcán kínálnák Európát Putyinnak
Az emberek az UK példáján láthatják, mit okoz a szélsőjobb demagógia, a dezintegráció
Nyilván most Starmer van, ő issza meg a levét mindennek. De a bajt a széljobb populizmus sodorta őket

Boldeone2 2026.01.03. 09:41:06

@Boldeone2: Nézd, minden sorát meg tudnám cálfolni ennek a vaskalapos orbánista-putyinista "diplomatának"
Mindent elmond róla, hogy a "Moszkvatér nevű " oroszok által fizetett szennymédiában publikál

Na, majd reggeli után írok pár dolgot...

Boldeone2 2026.01.03. 10:44:32

@valis47: A fenti iromány kb egy az egyben az Orosz Föderáció hazugságnarratívája!

Ez az állam és jogelődei több száz éve elnyomják, terrorizálják szomszédaikat, beleértve Ukrajnát; miközben magukból áldozatot próbálnak csinálni

5 nemzetközi szerződésben garantálták Ukrajna határait, mégsem tartották be...

Akkor, kivel és mire szerződjünk most? Európát - a progresszív liberalizmust - Putyin ellenségnek tekinti, mi meg őt, fordítva...
Európával egyébként sem akar alkudni, nem tekinti partnernek....

Oroszország a világ segglyuka, a legpocsékebb állam, kultúrcsőd, nettó barbarizmus...

Ukrajnát nem a potenciális NATO - tagság miatt támadják, hanem nem akarnak a szomszédban egy sikeressé váló, demokratizálódó, nyugatorientált államot
Maguk definíciója szerint "anti- Oroszorszàgot"

Olyan ez mint két testvér: az egyik felismerte a helyes utat, és elidult a "megtérés" útján: nyugat akarnak lenni és változni

A másik testvér meg butaság, a bűnözés, a rablás útját valaszotta ( Oroszország ...)

Sovinizmus mindkét oldalon van, de mégegyszer mondom: az ukránok változni akarnak, az oroszok nem

Boldeone2 2026.01.03. 10:53:06

@valis47: Ukrajnai háborút abszolutizálták, "Európa háborújává" tették abszurd módon."

- Ne viccelj már! Svédország és Finnország szinte bemenekült a NATO - ba. Az EU úgy fegyverkezik, mintha nem lenne holnap!

Oroszország egy veszélyes diktatúra, egy kegyetlen hadiállam. Nyilván most éppen nem képés még többre, de pont azért, mert az ukránokkal emberükre akadtak, amúgy szívesen mennének tovább: Balti Államok, meg Moldova

Tovább nem hiszem. Nekik pont elég, ha az Orbán féle "hasznos" széljobbos hülyék belülről szétverik az EU- t és a NATO -t...

Én nem látok tartós békére esélyt. Putyinnak és az elnyomó rezsimnek bukni kell! A német kormány felismerte: ebbe most bele kell állni, nincs mese..

Ez 500 millió ember, Ukrajnával együtt, 10-15x több Gdp... Hosszú távon győzni kell!

Boldeone2 2026.01.03. 11:04:34

@valis47: Nézd, én pacifista voltam....Még katonai szolgálatot sem vállaltam anno, hanem egy iskolában tanítottam...A németek is pacifista, progresszív népség, de észbe kaptak: az oroszok ugyanazok a barbár, agresszor népség maradtak, akik több száz éve voltak!

A németek - intelligens nemzet- belátták bűneiket, még túl is tolták: süteménnyel várták a migránsokat; az oroszok nem. Megmaradtak barbárnak, erőszakosnak, ostoba vezérkövetőnek

Bucsában mi a fact csináltak? Öltek, fosztogattak, erőszakoltak!

Nekem nem kell bemutatni őket! A nagyapám elmondott mindent. Elvették a lovait, a terményeit, a nagymamám testvérét 3 katona 3x megerőszakolta

Csak a full ostobáknak kell bemutatni őket! Az ukránok legalább változni akarnak, az orosz nem...

elona 2026.01.03. 11:07:00

"Lángokban áll Caracas, az USA megtámadta Venezuelát!"

"Robbanások rázták meg Venezuela fővárosát, Caracast, egyre több jel utal arra, hogy az Egyesült Államok katonai támadást indított az ország ellen.

Kolumbia hivatalosan is megerősítette, hogy Venezuela támadás alatt áll."

AKKOR MOSTAN AZ USA IS UGYANOLYAN AGRASSZOR, MINT AZ OROSZOK????????????

AZ EU UGYANOLYAN CANKCIÓKAT FOG VELE SZEMBEN IS ÉLETBE LÉPTETNI, MINT AZ OROSZOKKAL SZEMBEN??????

elona 2026.01.03. 11:12:08

AZ OROSZOKNAK NEM TECCETT AZ UKRÁN MAFFIA-ÁLLAM, AMELY AZ ORSZÁGA ELLEN SZERVEZKEDIK.....

...AZ USÁ-NAK MEG NEM TECCETT AZ, HOGY AZ USÁT INNEN LÁTJÁK EL DROGOKKAL.....

SZÓLTAK SZÉPEN, HOGY EZTET ABBA KÉNE HAGYNI..... NEM HAGYTÁK ABBA, AZTÁN SZÓLTAK CSÚNYÁN.....

AKKOR MOSTAN AZ EU SZÁZMILLIÁRD EURÓVAL FOGJA TÁMOGATNI EZT A MEGTÁMADOTT ORSZÁGOT IS???

Wildhunt 2026.01.03. 11:14:57

@valis47: az USA épp provokálatlan háborút kezd egy szuverén ország ellen... Meglátjuk boldili és tsai agya ettől rövidre zár-e, vagy egyszerűen nincs.

elona 2026.01.03. 11:16:13

PEDIG VENEZUELA SOKKAL JOBBAN MEGÉRDEMELNÉ AZ EU TÁMOGATÁSÁT, HISZEN AZ NEM A VILÁG LEGKORRUPTABB ORSZÁGA, A VILÁG LEGKORRUPTABB ELNÖKÉVEL.....

SZERÉNY BECSLÉSEK SZERINT IS AZ UKRÁNOKNAK JUTTATOTT TÁMOGATÁS 90+%-A AZ UKRÁN MAFFIÁNÁL LANDOL!!!!!!

elona 2026.01.03. 11:18:02

@Wildhunt:

ÁÁÁÁÁÁÁÁ........

CSAK A "SZOKÁSOS" BALLIBSI KETTŐS MÉRCE!!!!

AZ USA TÁMADÁSA NEM AGRESSZIÓ, HANEM JOGOS ÖNVÉDELEM...... ÉS KÜLÖNBEN IS TRUMP A HIBÁS!!!!!!!

elona 2026.01.03. 11:20:55

PERSZE FEL VAN ADVA A LECKE A LIBERÁL-FASISZTA EU VEZETÉSNEK IS!!!!!!!!

AZ USA -- VENEZUELA HÁBORÚBAN KINEK AZ OLDALÁRA ÁLLNAK??????

TRUMP VAGY MADURO MELLÉ???????

NYILVÁN TRUMP, AZ USA MELLÉ NEM ÁLLHATNAK, MERT AKKOR AZ EGÉSZ "UKRAJNA POLITIKÁJUKAT" JÓL SZEMBEKÖPIK!!!

Wildhunt 2026.01.03. 11:25:59

Madurót vajon fel is akasztják, vagy "csak" valami életfogytiglant kap, a demokrácia és nemzetközi jog jegyében?

elona 2026.01.03. 11:28:47

"Trump bejelentette, elfogták Maduro, venezuelai elnököt"

"Sűrűsödnek a fejlemények Venezuelában, az amerikai elnök maga posztolt a közösségi médiában."

Donald Trump amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok nagyszabású légicsapásokat hajtott végre Venezuela ellen, és elfogta vezetőjét, Nicolás Maduro elnököt és feleségét - írta a BBC."

HÁT AZÉRT AZ USA SOKKAL ÜGYESEBB VOLT, MINT AZ OROSZOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HA AZ OROSZOK IS ELSŐ NAP SZÉTBOMBÁZZÁK KIJEVET ÉS ELFOGJÁK ZSELÉT, NINCS IS UKRÁN-OROSZ HÁBORÚ!!!!!!!

elona 2026.01.03. 11:30:30

@Wildhunt: "Madurót vajon fel is akasztják, vagy "csak" valami életfogytiglant kap, a demokrácia és nemzetközi jog jegyében?"

HÁT ZSELÉ SZÁZSZOR JOBBAN MEGÉRDEMELNÉ AZ AKASZTÁST AZÉRT, AMEKKORA SZENVEDÉST OKOZOTT AZ UKRÁN NÉPNEK!!!!!!

elona 2026.01.03. 11:32:42

ORBÁN VIKTOR, A MAGYAR ÁLLÁSPONT TELJESEN EGYÉRTELMŰ!!!!!

A KIALAKULT KONFLIKTUSOKBAN PUTYINT, AZ OROSZOKAT ÉS TRUMPOT, AZ USÁT TÁMOGATJA!!!!!!

VALAMILYEN HASONLÓ EGYÉRTELMŰ ÁLLÁSFOGLALÁST VÁRNÉK AZ EU VEZETŐKTŐL IS......

elona 2026.01.03. 11:42:48

KÍVÁNCSIAN VÁROM, HOGY URSULA VAGY MERZ MIT SZÓL AZ USA AGRESSZIÓJÁHOZ...........EGY SZUVERÉN ÁLLAM ELNÖKÉNEK ELFOGÁSÁHOZ???????

EZ UGYE NEMZETKÖZI BANDITIZMUS ÉS TERRORIZMUS????????

ÉN EU CANKCIÓKAT KÖVETELEK AZ AGRESSZOR, ÉS TERRORISTA MÓDSZEREKET ALKALMAZÓ USA ELLEN!!!!!!!!

Boldeone2 2026.01.03. 13:14:20

@Wildhunt: Provokálatlan? Ne viccelj már! Maduro egy ócska diktátor!

Trump nem elfoglalni akarja Venezuelát, csak felszabadítani!

Nyilván ez amerikai érdek is egyben

Wildhunt 2026.01.03. 13:25:28

@Boldeone2: ágyúzták az USA-t? Na ezért vagy egy hernyó.

valis47 2026.01.03. 13:37:22

@Boldeone2: Moszkva azért nem tűnik olyan barbárnak:

youtu.be/EkTZFv4Jwqg

elona 2026.01.03. 13:43:56

@Wildhunt:

Te még csak most jössz rá, hogy Boldi egy aljas féreg??????

elona 2026.01.03. 13:46:50

@Wildhunt:

Boldi a "MINDENSZARIZMUS" királya!!!!!

Boldi kizárólag akkor boldog, ha olyan hírt kap, amely rossz Magyarországnak, rossz a magyaroknak!!!!!

elona 2026.01.03. 13:51:31

@Wildhunt:

Én teljességgel megértem azokat a ballibsi politikusokat/firkászokat/megmondóemberkéket/stb-ket akik kibaszott nagy pénzeket kapnak azért, hogy a liberál-fasiszta EU-vezetés narratíváját tolják!

Boldi viszont önként és dalolva ennyire hülye..... Ő A BALLIBSIK HASZNOS IDIÓTÁJA, A TOTÁL AGYMOSOTT BALLIBSI BAROM!!!!

elona 2026.01.03. 14:00:41

Végülis jó munkát végeztek a liberál-fasiszta EU vezetők helyi propagandistái!!!!!!

Boldi agyából sikeresen kimostak minden értelmet!!!!

GyMasa 2026.01.03. 14:01:00

@Glokta:
"Magyarország példája szerintem nem replikálható könnyen"
Dehogynem. az EU pontosan ebbe az irányba halad, csak kicsit lassabban.
Addig fogják a "demokraták" erőltetni a sajátságos demokráciafelfogásukat, amíg majd elegen szavaznak elleük.
És, akkor az EU-ban is eljön egy 1-2 évtizedes jobbos kormányzás.
(mert, annak, amit csinálnak ez (legalábbis rájuk nézve) a legsúlyosabb következménye... addig rázzák a pofonfát, amíg a nyakukba nem esik a gyűmölcse... Aztán, utána majd lehet kamillázni. )

elona 2026.01.03. 14:07:12

"Magyar Péter beszólt: Rosszul öregedtek Szijjártó Péter mondatai, amelyeket a 2023-as Maduro-találkozó után mondott"

ROSSZUL ÖREGEDNEK POLOSKA MONDATAI, AMELYEKET 2023-BAN ORBÁN VIKTORRÓL MONDOTT!!!!!

elona 2026.01.03. 14:13:27

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT: POLOSKA PETI 2023-BAN KIKÉRTE MAGÁNAK, HOGY MILYEN MÁN AZ, HOGY A FIDESZ-KONGRESSZUSON NEM AZ ELSŐ SORBÓL NYALHATJA ORBÁN SEGGÉT!!!!!
(...a rendezők a Poloskát a 2. sorba ültették, de ő kiverte a hisztit, hogy ő az első sorból akar tapsikolni Orbánnak...)

RÉGI SZÉP IDŐK!!!!!!!

GyMasa 2026.01.03. 14:18:37

@elona:
"Boldi agyából sikeresen kimostak minden értelmet!!!! "
Miért, szerinted volt benne?

elona 2026.01.03. 14:24:59

@GyMasa:

Szerintem Boldi agyát teljességgel elöntötte az Orbán-gyűlölet!

A VILÁG, MAGYARORSZÁG, SŐT A SAJÁT KÖRNYEZETE MINDEN MOZZANATÁT E SZEMÜVEGEN KERESZTÜL ÍTÉLI MEG!

NYILVÁN BOLDI ORVOSI ESET, TÖKÉLETES PÉLDÁNYA A LIBERÁL-FASISZTA AGYMOSÁS EREDMÉNYÉNEK.....

HA VOLT IS VALAHA BÁRMILYEN ÉRTELME IS, MÁRA TELJESEN KIMOSTÁK AGYÁBÓL!!!!!

... ÉS MÉG HÁNY MILLIÓ POLOSKA RAJONGÓ VAN HASONLÓ SZINTEN......

MINDEN MEGNYILVÁNULÁSUKAT AZ ORBÁN-GYŰLÖLET VEZÉRLI!!!!

elona 2026.01.03. 14:30:24

VISSZATÉRVE TRUMP SIKERES KATONAI MŰVELETÉRE MADURÓ ELLEN......

VALAMI HASONLÓT KÉNE CSINÁLNIA PUTYINNAK IS ZSELÉVEL!!!!!!!!!!

AZONNAL VÉGET ÉRNE A HÁBORÚ........
(...mondjuk ettől magukba roskadnának az EU liberál-fasiszta vezetői..... mert mégis mekkora banditizmus mán elrabolni egy szuverén ország elnökét, ..... még akkor is, ha ő a világ legkorruptabb országának legkorruptabb vezetője.....)

elona 2026.01.03. 14:33:12

Persze érthető Ursula, Manfréd Wéber, Merz álláspontja is....

NEKIK UKRAJNA KELL!!!!!!!!

ŐK HAJLANDÓK HARCOLNI AZ UTOLSÓ UKRÁN KATONÁIG!
(...sőt.... annál jobb minél kevesebb ukrán marad, annál könnyebb kezelni Ukrajnát....)

elona 2026.01.03. 14:40:18

Persze érthető Ursula, Manfréd Wéber, Merz álláspontja is....

ŐK TÉNYLEG REVÁNSOT AKARNAK VENNI AZÉRT, MERT SZTÁLIN JÓL ELVERTE HITLERT, ÉS KITŰZTE AZ OROSZ ZÁSZLÓT BERLINBEN!!!!!

ŐK NEM FELEJTIK EZT A NÉMET MEGALÁZTATÁST!!!!!
(...csak nehogy ugyanúgy belerángassák most is Magyarországot az oroszok elleni háborúba, mint anno Hitler belerángatta Horthyt...)

Boldeone2 2026.01.03. 15:17:25

@GyMasa: Miért, szerinted volt benne?"

- Több mint neked valaha lesz! Pont neked töltöttem fel az egyetemi végzettségemet, anno, de még az index másolatát is, a vizsgákkal. Nem végigbukdácsoltam, hanem 4- es, 5- ös eredménnyel végeztem
A többit dolgot amit elértem nem is írtam le, de többek között én is voltam 2x tv vitán. Nagy Laci is vendég, csak őt pénzügyi- banki témákban kérdezik, én meg politikai témában voltam meghívott

Ambiorix 2026.01.03. 18:27:39

Ja, Venezuela?
“Még nem világos, hogy ki rabolt el kit.”
(Orbán Viktor)

(Pihen a kompország, kikötötték, benne hallgat a sötétség.)

elona 2026.01.03. 18:28:34

"Trump: Az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását, jönnek az amerikai olajtársaságok"

"Donald Trump azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok addig fogja irányítani Venezuelát, amíg nem találnak vezetőt Nicolás Maduro helyére."

ÍGY KELL EZT CSINÁLNI!!!!!!

TRUMP-HOZ KÉPEST PUTYIN KEZDŐ PANCSER......

elona 2026.01.03. 18:30:53

@Ambiorix:

EBBEN AZ USA --- VENEZUELA KONFLIKTUSBAN KI TÁMADOTT MEG KIT????

EBBEN A KONFLIKTUSBAN KI AZ AGRESSZOR?????

elona 2026.01.03. 18:32:40

HA MÁN AZTAT NÉZZÜK, AKKOR MADURO EZERSZER LEGITIMEBB ELNÖK, MINT ZSELÉ!!!!!!

ZSELÉT A LIBERÁL-FASISZTA EU VEZETÉS, AZ A VÉN SZAROS BIDÉ BÁCSI ÉS A CIA JUTTATTA HATALOMRA UKRAJNÁBAN.....

elona 2026.01.03. 18:34:03

...AZTÁN PERSZE EZ AZ OROSZ ZSIDÓ ZSELÉ ÉS BŰNBANDÁJA "BELESZERETETT" A HATALOMBA, ÉS BÁRMI ÁRON MEG KÍVÁNJA TARTANI......

elona 2026.01.03. 18:38:47

"A kínai külügyminisztérium közleménye szerint a művelet súlyosan sérti a nemzetközi jogot, és Peking határozottan elítéli az amerikai fellépést. A minisztérium úgy fogalmazott, hogy „mélyen megdöbbent és határozottan elítéli az Egyesült Államok erő alkalmazását egy szuverén ország ellen és az ország elnöke ellen.”

HÁÁÁÁÁÁT........

AKKOR ILYEN ALAPON KÍNA IS SIMÁN LEROHANHATJA TAJVANT!! .... AZTÁN BEJELENTIK, HOGY MÁTÓL ŐK IRÁNYÍTJÁK TAJVANT... AZTÁN CSÓK ANYU!

elona 2026.01.03. 18:40:41

Gondolom egy ilyen kínai lépés annyira azért nem teccene az itten őrjöngő ballibsiknek!!!!!

elona 2026.01.03. 21:25:12

Nyilatkoztak mán a liberál-fasiszta EU vezetők, hogy az USA --- Venezuela háborúban kinek az oldalán állnak???

AZ AGRESSZOR USA OLDALÁN, AVAGY A SZEGÉNY MEGTÁMADOTT ORSZÁG, VENEZUELA OLDALÁN?????

elona 2026.01.03. 21:28:42

"ERKÖLCSI KÖTELESSÉG A MEGTÁMADOTT ORSZÁG OLDALÁN ÁLLNI AZ AGRESSZORRAL SZEMBEN!"

HARSOGTÁK A LIBERÁL-FASISZTA EU VEZETŐK ÉVEKIG!!!!!

SŐT!

PÉNZÜGYILEG ÉS FEGYVERREL ŐT KELL SEGÍTENI A TÁMADÓVAL SZEMBEN!!!!!!

UGYE NEM KÖPIK SZEMBE MAGUKAT EZEK A FASISZTÁK........

elona 2026.01.04. 12:41:04

"„Hamarosan” – Grönlandot amerikai színekben ábrázoló képet tett közzé Trump tanácsadójának felesége"

"Donald Trump nemrég ismét kijelentette: az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra."

VENEZUELÁHOZ KÉPEST GRÖNLAND TÉNYLEG CSAK EGY MOLYFING AZ USÁ-NAK!!!!!!

elona 2026.01.04. 12:43:38

VISZONT AZ USA VENEZUELA ELLENI HÁBORÚJÁVAL LEGITIMÁLTA PUTYIN UKRAJNA ELLENI HÁBORÚJÁT.....

...EGY KICSIT ELŐRETEKINTVE LEGITIMÁLJA KÍNA TAJVAN ELLENI INTERVENCIÓJÁT IS!!!!!!
(... nem kell hozzá túl nagy "jóstehetség" hogy a következő "áldozat" Tajvan lesz.....)

elona 2026.01.04. 12:46:34

Ha Ámerikában szabad keze van az USÁ-nak......akkor Ázsiában szabad keze van Kínának!!!!

"ÁMERIKA AZ ÁMERIKAIAKÉ" ....... "ÁZSIA A KÍNAIAKÉ!"

....EURÓPA MEG A MIGRÁNCSOKÉ!!!!!!!!

elona 2026.01.04. 12:52:52

Viszont Magyarországnak kibaszott nagy szerencséje van, mert nekünk van egy Poloskánk, és egy Hatházink.....

HOLNAPUTÁN JÖN A KÖVETKEZŐ JÓ KIS BALLIBSI TÜNCIKE AZÉRT, MERT A FIDESZ EL FOGJA CSALNI A KÖVETKEZŐ VÁLASZTÁSOKAT!!!!

HAJRÁ HATHÁZI!!!!!

HAJRÁ TÜNCIKÉZŐK!!!!!!

CSINÁLJATOK MINÉL NAGYOBB BOHÓCOT MAGATOKBÓL!!!!!!

elona 2026.01.04. 12:56:59

"A FIDESZ ELCSALTA AZ EDDIGI ÖSSZES VÁLASZTÁST!!!" --- SZÓL A HATHÁZI FELHÍVÁSA.....

KÉRDEM ÉN: AKKOR A POLOSKA, MINT AZ EGYIK FŐ-FIDESZES IS BENNE VOLT A VÁLASZTÁSOK ELCSALÁSÁBAN?????
(...avagy minden fideszes benne volt.... kivéve a Poloska Petit....)

GyMasa 2026.01.04. 15:20:05

@elona:
SZerintem simán hajlandóak lennének az utolsó kelet európai katonáig is harcolni (lenygel, román, bulgár, magyar)

GyMasa 2026.01.04. 15:23:08

@elona:
SZerintem Hadházi egyszerűen túlszívta magát herbállal.
Le kéne állnia vele, amíg lehet...

elona 2026.01.04. 16:31:32

@GyMasa:

Dehogy kéne leállnia!!!!!

AZ A JÓ NEKÜNK, MÍG ILYEN FASZFEJEK A VEZETŐIK!!!!

NORMÁLIS EMBER NEM SAVAZ ILYENEKRE......
(... sajna erre jöttek rá a Poloska brüsszeli gazdijai is, és leállítottak minden kommunikációt a Poloskáéknál!!!!!!! ..... mikor láttad utoljára megszólalni pl. Rémusz Romoluszt????)

elona 2026.01.04. 16:43:53

Tuskó teljesen megbolondult!!!! Mán olyan szintű orosz-fóbiában szenved, hogy az mán beteges!!

MINDENT HELYBŐL ELUTASÍT, AMI OROSZ..... LEHET, HOGY A NEVELTETÉSE, LEHET HOGY A LENGYEL TÖRTÉNELMI TAPASZTALATOK AZ OKAI ENNEK AZ OROSZ-FÓBIÁNAK.....
(... mondjuk azt azért nem értem, hogy akkor mért szereti ennyire Zselét, aki szintén orosz.... ráadásul zsidó is...)

elona 2026.01.04. 16:49:14

Gyengébbek kedvéért:
"Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij (Krivij Rih, 1978. január 25. –) ukrán rendező, előadóművész, producer, üzletember és politikus, 2019. május 20-tól Ukrajna elnöke.

Mielőtt elnökké választották, showmanként, szinkronszínészként, filmrendezőként, forgatókönyvíróként, tévéműsor-vezetőként, énekesként, parodistaként és komikusként volt ismert. A Kvartal-95 filmstúdió társtulajdonosa és vezetője."

Életpályája
"A Dnyipropetrovszki területen fekvő Krivij Rihben született 1978-ban, orosz nyelvű zsidó családba, egyetlen gyermekként."

MAGYARUL ZSELÉ EGY "ZS" KATEGÓRIÁS SZÍNÉSZ.... EGY ÓCSKA RIPACS!!!!!!
(...persze a gazdijainak ez mindegy is..... a lényeg: mindent úgy csináljon, ahogy parancsolják neki....)

GyMasa 2026.01.04. 17:57:34

@elona:
A herbállal kellene leállnia...

elona 2026.01.04. 18:02:10

MÁN A SZÉLSŐSÉGESEN BALLIBERÁLIS PRIVÁTBANKÁR IS EZT MÉRTE!

"A Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés keretében 2025-ben is végigkövettük a három legnagyobb magyarországi diszkontlánc üzleteiben az általunk összeállított, közel 20 termékből álló fogyasztói kosár árának alakulását. De mit mutatnak az éves eredmények?

"Nincs mese, az év végére olcsóbb lett a bevásárlás!"

Ahogy arról legutóbbi, december harmadik hetében készített felmérésünkben is írtunk, kellemesen zárult az év a diszkontok üzleteiben, ugyanis az év végére árcsökkenés jött össze: 11 666 forint volt a bevásárlói kosár értéke, szemben az egy hónappal korábbi 12 111 forinttal, amely 3,67 százalékos árcsökkenésnek felelt meg. 2024 decembere óta először fordult elő, hogy 12 ezer forint alá süllyedjen a bevásárlás értéke.

Ha pedig éves alapon vesszük szemügyre az árkosár értékének alakulását, akkor azt láthattuk, hogy decemberben az egy évvel korábbi állapothoz képest 2,64 százalékkal lett olcsóbb a bevásárlás a diszkontokban, míg az év eleji szinthez képest 4,1 százalékkal alacsonyabbak voltak az árak."

privatbankar.hu/cikkek/makro/ebbol-a-helyzetbol-vagott-bele-az-evbe-a-lidl-az-aldi-es-a-penny.html

KEDVES "ITTEN MINDEN IS SZAROZÓ" BALLIBSI ELVTÁRSAK!!!!!

HA VALAMI NEM TECCIK A CIKKBEN, NE NEKEM VÁLASZOLJATOK, HANEM ÍRJATOK A "PRIVATBANKÁR.HU" CÍMRE, HOGY MEKKORA BARMOK, MÉG AZ INFLÁCIÓT SEM TUGGYÁK NORMÁLISAN MÉRNI!!!!!

PEDIG JÓL TUGGYUK!!!!!!

MAGYARORSZÁGON AZ INFLÁCIÓ MINYIMUM 10%..... ÉS KÉSZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(...aki pedig mást mond vagy mér, az egy aljas fasiszta, a nép ellensége....)

Deansdale 2026.01.05. 08:18:03

@elona: Jó ez a cikk, mert ott van benne a grafikon amin látszik, hogy 2 éve a kosár ára 10EFt alatt volt, most meg 12EFt körül mozog, vagyis 2 év alatt ~20% infláció volt, ami éves 10%-ot jelent.

Voltaképp mit is akartál mondani?

Itt nyilván nem minden szar, de az árak EU-s viszonylatban felháborítóak, sok dolog drágább itt mint a gazdag nyugati országokban, ahol a boltok cirka kétszer annyit költenek munkabérekre és energiára is - na ezt magyarázza meg valaki. Ráadásul van olyan magyar gyártású termék ami külföldön olcsóbb mint itt, ennek a logikus okára is kíváncsi lennék.

És ez nyilván csak "kisszínes" a témában, de a minap a youtube-on láttam hogy milyen karácsonyi akciók vannak Angliában a lidl-ben, aldiban, stb. és kicsit vesén rúgott, hogy boltonként 5-6 különböző friss zöldséget kvázi ingyen adnak, 5 pennyért zacskóját.
www.youtube.com/watch?v=wjQaPcgF9sI
A faszi összevásárolt 2kg krumplit, 1kg répát, fél kg paszternákot és kelbimbót, 30dkg salottahagymát, 1-1 fej fehér- és vöröskáposztát, 1 fehérrépát, és összesen 170 forintot fizetett érte.

SZÁZHETVEN FORINTOT, bazmeg. Ennyiért a magyar boltokban talán egy szál répát kapsz.

Szóval próbáljuk már racionálisan nézni a dolgokat, nem politikai szemüvegen keresztül, hogy ha fityiszes vagyok akkor mindenfasza, ha meg ellenzéki akkor mindenszar, mert mindkét oldal egyformán hülye.

elona 2026.01.05. 11:29:09

@Deansdale:

UGYE ORBÁN MIATT TARTANAK ITT A MAGYAR ÁRAK?

MAJD JÖN A POLOSKA PETI ÉS AKKOR MAGYARORSZÁGON IS 170 FORINT LESZ EZ A CSOMAG....

... ÉS AZ MÉRT VAN, HOGY AZ OTTANI LIDL TIZED ANNYIÉRT ADJA UGYANAZT AZ ÁRUT, MINT NÁLUNK????
süti beállítások módosítása