Ülünk a pókerteremben, s pár óra játék után - mint mindig - előkerül a napi politika. Néhány gyűlölködő fikagép köpdösődését követően valaki így szól: "Én egyáltalán nem szeretem a Fideszt, de rájuk fogok szavazni. Miénk a legbiztonságosabb ország egész Európában, de talán világviszonylatban is. Egyedül ez számít, és én ezt nem kockáztatnám semmiért." - Nos, ezt hívom én józanságnak.

Amikor arra keressük a választ, hogy mit nevezünk normalitásnak, nyilvánvalóan nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a józan önérdekűséget. Amikor az ember képes hideg fejjel végiggondolni, hogy mi az, ami árt, s mi az, ami használ; majd ennek mentén meghozni egy racionális döntést. Bár ugyanide fogunk kilyikadni, a normalitás mibenlétét kutathatjuk némiképp filozofikusabban is. Például úgy, hogy az arany középutat keressük, mely a legtöbb esetben jó kiindulópontként szolgál.

MIGRÁCIÓ

Létezik egy olyan megközelítés, amely kifejezetten lelkesedik a migráció minden formájáért. Ez egy igen szűk réteg álláspontja, mely többnyire politikusokból és ideológiai megszállottakból áll, de mégis létező, hiszen nélkülük Európa még ma is élhető és biztonságos volna. Őket nem zavarja a közbiztonság drámai romlása, sem az, hogy a dzsihadista bevándorlók az adófizetők pénzén luxusszállodákban élhetnek, miközben az őshonos lakosságban egyre több a hajléktalan. Fogalmam sincs, hogy ez a tudatos népességcsere kit lelkesít, de bevallom: azokat sem értem, akik tetováltatják az arcukat, kékre festik a hajukat, vagy Krúbit hallgatnak. Az őrület százféle módon kopogtathat. 

Azután ott van a másik szélsőség, amely senki idegent nem engedne az országba, még a legbékésebb vendégmunkásokat sem. A magyar jobboldal - benne a kormánnyal és jómagammal - e kettő között az arany középúton jár: nem rasszista, nem kirekesztő, de nem is akar kitolni a nemzettel. Bevándorláspolitikája egyszerű, logikus és érthető: az illegális migránsok feltartóztatása; a vendégmunkások beengedése szigorúan szabályzott mértékben és keretek között; és semmi segélyezés - mindenki dolgozzon meg a pénzéért! Ezzel a józan megközelítéssel mindenki jól jár, mindenki gyarapszik és szemmel látható módon a közbiztonság sem sínyli meg.

Bár mindkét szélsőség érthetetlen, a Tisza hívei még rajtuk is túltesznek. Ők ugyanis egyszerre, sokszor egyetlen mondaton belül támadják a kormányt a Brüsszellel való migrációs konfliktus (szerintük engedni kellene a zsarolásnak) és a vendégmunkások beengedése miatt (nem szabadna hagyni, hogy elvegyék a magyarok munkáját). És közben nem robban szét az agyuk, elméjüket nem feszíti szét a skizofrén összeférhetetlenség. Talán fel sem fogják, hogy valami nem lehet túl sok és túl kevés egyszerre. Csak papagájként ismételgetik szidalmaikat jobbról és balról támadva egyazon pillanatban. Bravúros.

HÁBORÚ

Pont ugyanezt a logikátlan, eszement érvelést hallgatjuk az ellenzék részéről a háború kapcsán is, akár a legmeghatározóbb véleményvezérek, katonai "szakértők" szájából, tollából is. Oroszország szerintük egy brutálisan veszélyes agresszor, amely egész Európa létét fenyegeti, és ezzel egyidőben egy olyan megroggyant, gyenge kismackó, amelyet még Ukrajna is képes legyőzni. (Az az Ukrajna, ahol már senki sem akar harcolni és ezerszámra dezertálnak katonáik.) Mindenki tudja, hogy e két állítás külön-külön is rettentő ostobaság, pláne egyszerre. Mindenki tudja, hogy a valóság e kettő közt keresendő. Oroszország sokkal gyengébb, mint a NATO (márpedig kontinensünk országainak nagy része az Észak-atlanti Szövetség tagja), ugyanakkor lényegesen erősebb Ukrajnánál. "Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió." - jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök néhány napja. Kap is érte rendesen, pláne, hogy Orbán Viktorral együtt ő is a jogállami működés mellett áll, már ami a befagyasztott orosz vagyonokat illeti. (Milyen érdekes, igaz? Rögtön kijózanodik az ember, ha a saját bőrére megy a játék... Ugye, kedves belga barátaink?) Szóval ez is egy olyan téma, ahol az igazság, a realitás aranyközépútja égeti a globalista ellenzék lábát, ezért egyszerre kerülik meg azt jobbról és balról - magasról téve rá, hogy e művelet csupán az agyműködés teljes kikapcsolása mellett lehetséges.

ADÓPOLITIKA

A Tisza Párt simán megteheti, hogy szakértői elkészítenek egy több száz oldalas konvergenciaprogramot a legcifrább megszorításokkal, miközben a szektavezér adócsökkentésről beszél. A következetesség egy percig nem volt elvárás a szavazóik részéről. Mi több: a tiszások jelentős része fel sem ismeri, ha bizonyos ígéretek és programpontok ütik egymást. Tipikus jelenség például, hogy számonkérik a kormányt az ország népét jellemző hatalmas vagyoni egyenlőtlenség miatt (ez egy baloldali kritika), majd egy mondattal később a magas adók miatt kárognak (ez pedig egy jobboldali kritika). Borzalmas tájékozatlanságuk még csak hagyján. Az a legkevesebb, hogy egyik vádpont sem igaz. Európa legalacsonyabb adói mellett is eltörpülnek a vagyoni különbségek; az ezt mérő Gini-index jócskán nagyobb egyenlőséget mutat, mint ami Svédországot, Németországot, vagy épp Csehországot jellemzi. A súlyosabb baj az, hogy a tiszás szavazó fejében nem áll össze: ezek a jelenségek egymás ellen hatnak. Ha balos vagyok és nagyobb társadalmi egyenlőséget szeretnék, akkor növelni kell az adókat, mert célomat csak az újraelosztás révén, annak fokozásával érhetem el. Ha jobbos vagyok és az adócsökkentésre szavazok (igen, igen igen!), akkor pedig el kell viselni azt, hogy a különbségek nőni fognak. "Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint, s bent egeret." - tanít a költő, bár mi néha prózaibb módon fogalmazunk: nem lehet egyszerre baszni és szűznek is megmaradni...

 VALLÁSOSSÁG

A baloldal legendásan gyűlöli a vallást, kiváltképp a kereszténységet. Ha megkérdezzük, miért, rendszerint a következő válaszokat kapjuk: a vallás nem a valóság talaján áll; elképzelt fantáziavilágot hirdet; autoriter és dogmatikus. Ezek természetesen jogos vádak. A felvilágosult polgár válasza: a tények és a tudomány tisztelete, demokrácia, elfogadás, társadalmi párbeszéd. A proli azonban nem így reagál. Számára ezek idegenül csengenek. Ahogyan a spirituális hit és a józan morál is idegen tőle, holott ezek volnának a vallás pozitív vonásai. A proli megkövezésre, karóba húzásra és boszorkányégetésre vágyik. Állni a város főterén, bámulni az ártatlanok haláltusáját, magába szívva az égő emberi hús szagát. A prolinak ezek jelentik a vallás lényegét és valódi ünnepeit. Pont ezért segédkezett a kommunizmus megszületésénél is, amely a valaha volt legocsmányabb vallás: tekintélyelvű, dogmatikus, semmi köze a valósághoz, ugyanakkor kellően kegyetlen. A marxista őrület mindent átmentett a tradicionális felekezetekből, ami visszataszító, és semmit, ami érték. 1990 után a proli ismét vallás nélkül maradt. A polgári gondolkodásúaknak nincs ilyen gondjuk; egy részük rokonszenvet érez a megszelidült kereszténység iránt, más részük jól elvan mindenféle vallás nélkül. A proli nem ilyen, neki űr tátong a lelkében, ha nincs messiás, ha nincs tűz, ha nem láthatja mások kíméletlen meghurcolását. Ezért lelkesedik Európa iszlamizációjáért; ezért jött létre a woke-progresszió; és ez a hiányérzet hívta életre a Tisza-szektát is. Itt aztán tényleg csak egyetlen vezér van - másnak szólni nincs joga. A tanítás önellentmondásokkal teli - épp úgy, mint a kereszténység, az iszlám, avagy a kommunizmus esetében. A bírálat nem lehetséges - még a baráti újságírók is megnézhetik magukat, ha kényes kérdéseket feszegetnek. A csodák és fantáziák birodalma - Magyar Péter két nap alatt meggyógyítja az ország sebeit; villámléptekkel rendbeteszi az egészsségügyet, az oktatást és a tömegközlekedést. Kevesebb adót szed, de háromszor annyit költ majd közszolgáltatásokra. Jézus kenyérszaporítása gyenge bűvészmutatvány volt ezekhez képest.

***

Napestig lehetne sorolni még mindazt a logikátlanságot, őrületet és önellentmondást, amelyet a Tisza Párt és európai főnökeik képviselnek, terjesztenek. Mi lesz például a szólásszabadsággal, ha gyűlöletbeszéd címén bármit cenzúrázni lehet? Mivé silányul a demokrácia, ha az elit által irányított szakértők és bíróságok mindent jobban tudnak? Miként valósul meg a közös normákon alapuló európai integráció, ha mindig minden kérdésben kettős mércével mérnek? Hogyan lesz egyenlőség a kvóták és pozitív diszkriminációk világában? Miként lehet síkra szállni a civil fegyvertartás ellen, miközben mindenütt a rendőrség leépítése zajlik? Hogyan fér össze a multikulturalizmus és a kisebbségek védelme? Mi lesz az ökológiai lábnyomunkkal, ha a globalizáció mind a szállítás, mind a fogyasztás terén nagyobb környezeti terhelést okoz?  Hogyan egyeztethető össze az urbanizáció támogatása és a városi zöldpolitika? Hogy nem szakad rá a mennyezet az antikapitalista retorikát folytatókra, amikor valamennyi döntésük a globalista nagyvállalatokat hozza helyzetbe? A Fidesznek könnyű a dolga, mert minden esetben a valóságból indul ki, valós problémákra adva egyenes, valós válaszokat. A Tisza Párt ugyanakkor beült a káoszteremtők boszorkánykonyhájába, az Európai Néppárt frakciójába, s hogy el ne süllyedjen az önellentmondások rettentő mocsarában, inkább a teljes hallgatásba menekül. Ezek után mégis, ki képviseli a normatitást?

Ha már nyakunkon a karácsony, jusson eszünkbe: a szeretet-gyűlölet tengelyen is az előbbi végpont jelenti a normalitást. A szombat estét az Arénában töltöttük, ahol Ákos ezúttal is parádés koncertet adott. Végszóként álljanak itt az énekes szavai, melyek két szám közt hangzottak el: "Kapok olyan üzeneteket, hogy mikor tűntök már el végre. Testvérek, határozottan és szelíden mondjuk ki: nem fogunk eltűnni! Mi itt leszünk, egy hazában fogunk élni. Ez a kis haza elég tágas kell legyen ahhoz, hogy sokféle vélemény, sokféle világlátás, sokféle nézet elférjen benne. Teljesen fölösleges örökké hadakozni ez ellen. Ez mindig így volt, most is így van és soha nem lesz másképp. Sokfélék vagyunk, próbáljuk meg szeretni egymást, nem lesz könnyű." - Én speciel ezt nevezem normalitásnak.