Számos cikk és tanulmány leírja, hogy idejétmúlt a jobb- és baloldali felosztás - ma már nem így működik a világ. Való igaz, ami a külső mázat illeti. Ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista próbálkozások mindenütt katasztrófát okoztak; hogy a fejlett világból eltűnt a klasszikus munkászosztály, melyet képviselni lehetne; hogy a kapitalizmus császárai, a multinacionális nagyvállalatok váltak a baloldali ideológiák leghangosabb szószólóivá; hogy a balos intézkedések zömét jobbközép és centrumpártok hozzák; mi több: Magyarországon két és fél hónapja olyan párt ül a kormányrúdnál, melynek sem ideológiája, sem víziója, sem iránya nincsen, úgy azt kell mondani: jogos a felvetés. Viszont ha megnézzük, milyen hajtóerők dolgoznak a lelkek mélyén, úgy egyértelműen felfedezhetjük a baloldaliság mérgét, amely Káin óta minden emberi gonoszság és rémtett okozója.

Több évtizedes kutatások (például a Pew Research vagy a General Social Survey adatai) következetesen azt mutatják, hogy a magukat konzervatívnak vagy jobboldalinak valló emberek átlagosan magasabb szintű boldogságról, élettel való elégedettségről számolnak be, mint a baloldaliak. Különösen a fiatalok körében végzett friss kutatások (pl. Jonathan Haidt szociálpszichológus elemzései) kimutatták, hogy a magukat erősen progresszívnek/baloldalinak vallók körében magasabb a diagnosztizált szorongás és depresszió aránya. A baloldali érzelmű embereknél általában magasabb a neuroticizmus (érzelmi labilitás, aggodalmaskodás) szintje is. A konzervatív világnézet alapja a rend, a stabilitás, a hagyományok és a személyes felelősség. Ez ad egyfajta belső struktúrát és kontrollérzetet („a sorsom a saját kezemben van”), ami védőfaktort jelent a szorongással szemben. Ugyanakkor a baloldali/progresszív gondolkodás középpontjában a rendszerszintű problémák (egyenlőtlenség, klímaváltozás, társadalmi igazságtalanságok) állnak. Ha valaki úgy érzi, hogy a világ alapjaiban romlott és igazságtalan, az természetes módon növeli a tehetetlenség érzését, a klímaszorongást és a depresszióra való hajlamot. A jobbosok belső kontrollfókuszának legfőbb kritikája a közöny: nem vagyunk elég együttérzők a világ minden nyomorultjával, s elsősorban a családunk és a szűk környezetünk jólétére koncentrálunk. (Ez abszolút jogos, ám ettől még egészséges működést mutat.) A balosokat felháborítja ez a közöny; őket leginkább az áldozatszerep és bosszúvágy jellemzi. Örökös sértettségben élnek; a személyes felelősséget totálisan elhárítják és válogatás nélkül mindenkit elpusztítanának, akit az általuk gonosznak ítélt rendszer képviselőjének látnak. Mondani sem kell, mennyire gyermeteg, felelőtlen és ártalmas ez az attitűd.

Természetesen a progresszív oldalon sem mindenki totál elmeháborodott. A kaviárbaloldal képviselőit sokkal inkább a farizeusság jellemzi. A jómódú, városi értelmiség körében a progresszív eszmék hangoztatása egyfajta luxus-státuszszimbólummá vált. Régebben drága órák vagy autók jelezték, hogy az érintettek a felső réteghez tartoznak. Ma a nyugati világban ezt a funkciót az „erkölcsi felsőbbrendűség” vette át. Ha valaki BLM, LMBTQ vagy radikális klímavédelmi jelszavakat ismételget, azzal azt üzeni a környezetének: „Nézzétek, én elég intelligens, felvilágosult és gazdag vagyok ahhoz, hogy ilyen absztrakt problémákkal foglalkozzak.” Sok helyütt ez az attitűd az egyedüli, amely belépőjegyet biztosít a szalonokba (márpedig a kirekesztéstől való félelem az egyik legerősebb emberi ösztön). Gondoljunk bele annak a sikeres menedzsernek vagy értelmiséginek a helyzetébe, aki egy zárt, biztonságos, gazdag negyedben él, miközben tudja, hogy a társadalom jelentős része küszködik. Ez a kontraszt belső feszültséget (kognitív disszonanciát) szül benne: „Miért nekem megy jól, amikor másnak nem?” Hogy ezt a bűntudatot feloldja, a legolcsóbb megoldást választja: ideológiailag támogatja a progresszív ügyeket. Ez nem más, mint egy posztmodern búcsúcédula. Nem a saját vagyonát osztja szét, hanem hangosan követeli az állami újraelosztást és a kisebbségek jogait. Ezzel megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy ő valójában a jó oldalon áll, miközben a mindennapi életében semmit sem kell feladnia a luxusából. E farizeusság orvosi értelemben nem betegség, mindenesetre végtelenül primitív pszichére vall. A képmutatás már önmagában is lélekromboló, hát még úgy, ha egy mérgező ideológiát emelünk piedesztálra. Az áldozati póz szánalmas. A bosszúvágy és az irigység önpusztító hatását pszichológiai tanulmányok százai taglalják. Márpedig a baloldali attitűd alappilléreiről beszélünk; a progesszió ezeket igyekszik elfogadhatóvá kozmetikázni.

Magyar Péter kormányzati céljairól még nem sokat tudunk. Már a választások előtt is fura volt, hogy nem beszélnek semmiről, most pláne az, hogy egyáltalán nem kormányoznak. A programjuk, a terveik és a tetteik alapján aligha állíthatjuk, hogy bármiféle eszmeiséget képviselnének. Viszont a miniszterelnök és a szekta keménymagjának attitűdje nagyon is ismerős. Gyűlölködés, erőszak, lincshangulat, ostobaság, irigység, bosszúszomj, a másikra mutogatás, a felelősségvállalás teljes hiánya, az ellenfél totális megsemmisítésének kendőzetlen szándéka - ezek mind-mind a bolsevik mentalitás elemei, azokból is a legocsmányabbak. Vagyis lehet, hogy a Tisza Párt (egyelőre) nem hirdet baloldali programot, ám a lelkület letagadhatatlan. Igazán meg sem lepődünk, hiszen tudjuk: a szavazótábor kétharmada eddig is a globalista-balos pártokat támogatta.

CSAK A FIDESZ - Ahogyan Rétvári Bence felszólalásában kitért rá: Magyar Péter öt órányi parlamenti felszólalásából közel négy órán át a Fideszt szapulta. Ezt jelentené a kormányzás??

DEHUMANIZÁLÁS - Hónapokig ment a picsogás a "poloskázás" miatt, holott ez nem több, mint egyetlen szereplőt érintő, kiérdemelt, verbális froclizás. Mindeközben a Tisza Párt központi narratívája szerint minden fideszes bűnös és eltaposandó.

SULYOK TAMÁS - A megüresedett köztársasági elnöki intézményt tette tökéletesen illegitimmé a kormány Sulyok Tamás barbár eszközökkel történő elmozdításával.

SZAKÁCS ISTVÁN - Kádár óta példátlan, hogy valakit hajnalban rendőrök visznek el a puszta véleménye miatt.

KÉPVISELŐI CIKLUSKORLÁT - A demokrácia értelmetlen és felesleges csorbítása a 12 éves korlát bevezetése. Semmi másról nem szól, mint a politikai ellenfelek kiiktatásáról.

SZIJJÁRTÓ PÉTER - A volt külügyminiszter a BYD-hoz igazolt. Láttunk már hasonlót a világpolitikában. Magyar Péter még ebbe is belekötött, bár használható érvet ő sem tud megfogalmazni. Talán csak az fáj neki, hogy a Tisza egy újabb hazugsága lepleződött le: Szijjártó egy tehetséges ember, akit értékel a piaci szféra.

POLGÁR JUDIT - Az első értelmes döntés lehetett volna, de az izgága, fegyelmezetlen, öntörvényű és impulzív Magyar Péter ezt is elbénázta. A Tisza-szekta most kezdi megtanulni, hogy mindenben az egyszemélyű vezetés dönt, a tagságnak nincs sok szava. 

ÜGYÉSZSÉGI TÚLKAPÁS - A Gundalf-ügy kapcsán óriási volt a hiszti, hogy esetleg a Tisza Párt megfigyelése zajlik. Magyar Péter nem finomkodik: az ügyészséggel hozatja el a Fidesz teljes adatállományát tartalmazó szervereket. Csak a legdurvább diktatúrákban történik ilyesmi, de a szektatagokat ez nemigen zavarja.

Kormányzást tehát két és fél hónapja nem látunk, csupán bosszúhadjáratot, ahol a Tisza Párt semmilyen eszköztől nem riad vissza. A Fidesszel szemben a legfőbb kritika az volt, hogy sérült a jogállamiság. Ezt tényleg úgy kell orvosolni, hogy az újonnan érkezők is lábbal tiporhatják a jogot?? De hiába is faggatjuk Magyar Péter híveit, a kérdést sem értik. A vérbeli balosokat sosem érdekelte sem a törvény, sem az erkölcs, sem a sportszerűség. 

Ami a szolidaritást, az empátiát, a tisztességes üzleti magatartást és az emberhez méltó munka- és életkörülményeket illeti, ezek már régóta általános, politikai oldaltól független értékek. A klasszikus baloldaliság tökéletesen kiüresedett; sem az eszméiben, sem az attitűdjében nem találni olyat, ami bármi értéket is hordozna. (Ha valaki tud ilyet, ne habozzon közölni!) Ennek ellenére a magyar társadalmat is megfertőzte ez az ocsmány vírus - Európa legtöbb országához hasonlóan mi is beteg társadalommá züllöttünk, s hatalomra segítettük a csürhét, a gyűlölködő prolit.  Magyar Péter miatt nem fáj a fejem. Borzalmas vezető, tökéletesen alkalmatlan mindenfajta építő munkára. Hamarabb megbukik majd, mint a többség gondolná. Sokkal inkább az ország miatt aggódom. Szemmel láthatóan eluralkodott a tudatlanság, a primitívség, az eszelős indulat, és jelét sem látni, hogy a Tiszát támogató józanoknak bármi szavuk is is lenne. Csendben asszisztálnak a bolsevik ámokfutáshoz. Miként lesz ebből nemzeti egység, összetartozás és felemelkedés? Valószínűleg sehogy. Úgy tűnik, nekünk mindig Mohács kell, addig nem nyugszunk.