téveszmék

téveszmék

"Van érték a baloldaliságban"

2026. július 23. - G. Nagy László

szoci_2.jpg

 

Számos cikk és tanulmány leírja, hogy idejétmúlt a jobb- és baloldali felosztás - ma már nem így működik a világ. Való igaz, ami a külső mázat illeti. Ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista próbálkozások mindenütt katasztrófát okoztak; hogy a fejlett világból eltűnt a klasszikus munkászosztály, melyet képviselni lehetne; hogy a kapitalizmus császárai, a multinacionális nagyvállalatok váltak a baloldali ideológiák leghangosabb szószólóivá; hogy a balos intézkedések zömét jobbközép és centrumpártok hozzák; mi több: Magyarországon két és fél hónapja olyan párt ül a kormányrúdnál, melynek sem ideológiája, sem víziója, sem iránya nincsen, úgy azt kell mondani: jogos a felvetés. Viszont ha megnézzük, milyen hajtóerők dolgoznak a lelkek mélyén, úgy egyértelműen felfedezhetjük a baloldaliság mérgét, amely Káin óta minden emberi gonoszság és rémtett okozója.

 

Több évtizedes kutatások (például a Pew Research vagy a General Social Survey adatai) következetesen azt mutatják, hogy a magukat konzervatívnak vagy jobboldalinak valló emberek átlagosan magasabb szintű boldogságról, élettel való elégedettségről számolnak be, mint a baloldaliak. Különösen a fiatalok körében végzett friss kutatások (pl. Jonathan Haidt szociálpszichológus elemzései) kimutatták, hogy a magukat erősen progresszívnek/baloldalinak vallók körében magasabb a diagnosztizált szorongás és depresszió aránya. A baloldali érzelmű embereknél általában magasabb a neuroticizmus (érzelmi labilitás, aggodalmaskodás) szintje is. A konzervatív világnézet alapja a rend, a stabilitás, a hagyományok és a személyes felelősség. Ez ad egyfajta belső struktúrát és kontrollérzetet („a sorsom a saját kezemben van”), ami védőfaktort jelent a szorongással szemben. Ugyanakkor a baloldali/progresszív gondolkodás középpontjában a rendszerszintű problémák (egyenlőtlenség, klímaváltozás, társadalmi igazságtalanságok) állnak. Ha valaki úgy érzi, hogy a világ alapjaiban romlott és igazságtalan, az természetes módon növeli a tehetetlenség érzését, a klímaszorongást és a depresszióra való hajlamot. A jobbosok belső kontrollfókuszának legfőbb kritikája a közöny: nem vagyunk elég együttérzők a világ minden nyomorultjával, s elsősorban a családunk és a szűk környezetünk jólétére koncentrálunk. (Ez abszolút jogos, ám ettől még egészséges működést mutat.) A balosokat felháborítja ez a közöny; őket leginkább az áldozatszerep és bosszúvágy jellemzi. Örökös sértettségben élnek; a személyes felelősséget totálisan elhárítják és válogatás nélkül mindenkit elpusztítanának, akit az általuk gonosznak ítélt rendszer képviselőjének látnak. Mondani sem kell, mennyire gyermeteg, felelőtlen és ártalmas ez az attitűd.

 

Természetesen a progresszív oldalon sem mindenki totál elmeháborodott. A kaviárbaloldal képviselőit sokkal inkább a farizeusság jellemzi. A jómódú, városi értelmiség körében a progresszív eszmék hangoztatása egyfajta luxus-státuszszimbólummá vált. Régebben drága órák vagy autók jelezték, hogy az érintettek a felső réteghez tartoznak. Ma a nyugati világban ezt a funkciót az „erkölcsi felsőbbrendűség” vette át. Ha valaki BLM, LMBTQ vagy radikális klímavédelmi jelszavakat ismételget, azzal azt üzeni a környezetének: „Nézzétek, én elég intelligens, felvilágosult és gazdag vagyok ahhoz, hogy ilyen absztrakt problémákkal foglalkozzak.” Sok helyütt ez az attitűd az egyedüli, amely belépőjegyet biztosít a szalonokba (márpedig a kirekesztéstől való félelem az egyik legerősebb emberi ösztön). Gondoljunk bele annak a sikeres menedzsernek vagy értelmiséginek a helyzetébe, aki egy zárt, biztonságos, gazdag negyedben él, miközben tudja, hogy a társadalom jelentős része küszködik. Ez a kontraszt belső feszültséget (kognitív disszonanciát) szül benne: „Miért nekem megy jól, amikor másnak nem?” Hogy ezt a bűntudatot feloldja, a legolcsóbb megoldást választja: ideológiailag támogatja a progresszív ügyeket. Ez nem más, mint egy posztmodern búcsúcédula. Nem a saját vagyonát osztja szét, hanem hangosan követeli az állami újraelosztást és a kisebbségek jogait. Ezzel megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy ő valójában a jó oldalon áll, miközben a mindennapi életében semmit sem kell feladnia a luxusából. E farizeusság orvosi értelemben nem betegség, mindenesetre végtelenül primitív pszichére vall. A képmutatás már önmagában is lélekromboló, hát még úgy, ha egy mérgező ideológiát emelünk piedesztálra. Az áldozati póz szánalmas. A bosszúvágy és az irigység önpusztító hatását pszichológiai tanulmányok százai taglalják. Márpedig a baloldali attitűd alappilléreiről beszélünk; a progesszió ezeket igyekszik elfogadhatóvá kozmetikázni.

 

Magyar Péter kormányzati céljairól még nem sokat tudunk. Már a választások előtt is fura volt, hogy nem beszélnek semmiről, most pláne az, hogy egyáltalán nem kormányoznak. A programjuk, a terveik és a tetteik alapján aligha állíthatjuk, hogy bármiféle eszmeiséget képviselnének. Viszont a miniszterelnök és a szekta keménymagjának attitűdje nagyon is ismerős. Gyűlölködés, erőszak, lincshangulat, ostobaság, irigység, bosszúszomj, a másikra mutogatás, a felelősségvállalás teljes hiánya, az ellenfél totális megsemmisítésének kendőzetlen szándéka - ezek mind-mind a bolsevik mentalitás elemei, azokból is a legocsmányabbak. Vagyis lehet, hogy a Tisza Párt (egyelőre) nem hirdet baloldali programot, ám a lelkület letagadhatatlan. Igazán meg sem lepődünk, hiszen tudjuk: a szavazótábor kétharmada eddig is a globalista-balos pártokat támogatta.

CSAK A FIDESZ - Ahogyan Rétvári Bence felszólalásában kitért rá: Magyar Péter öt órányi parlamenti felszólalásából közel négy órán át a Fideszt szapulta. Ezt jelentené a kormányzás??

DEHUMANIZÁLÁS - Hónapokig ment a picsogás a "poloskázás" miatt, holott ez nem több, mint egyetlen szereplőt érintő, kiérdemelt, verbális froclizás. Mindeközben a Tisza Párt központi narratívája szerint minden fideszes bűnös és eltaposandó.

SULYOK TAMÁS - A megüresedett köztársasági elnöki intézményt tette tökéletesen illegitimmé a kormány Sulyok Tamás barbár eszközökkel történő elmozdításával.

SZAKÁCS ISTVÁN - Kádár óta példátlan, hogy valakit hajnalban rendőrök visznek el a puszta véleménye miatt.

KÉPVISELŐI CIKLUSKORLÁT - A demokrácia értelmetlen és felesleges csorbítása a 12 éves korlát bevezetése. Semmi másról nem szól, mint a politikai ellenfelek kiiktatásáról.

SZIJJÁRTÓ PÉTER - A volt külügyminiszter a BYD-hoz igazolt. Láttunk már hasonlót a világpolitikában. Magyar Péter még ebbe is belekötött, bár használható érvet ő sem tud megfogalmazni. Talán csak az fáj neki, hogy a Tisza egy újabb hazugsága lepleződött le: Szijjártó egy tehetséges ember, akit értékel a piaci szféra.

POLGÁR JUDIT - Az első értelmes döntés lehetett volna, de az izgága, fegyelmezetlen, öntörvényű és impulzív Magyar Péter ezt is elbénázta. A Tisza-szekta most kezdi megtanulni, hogy mindenben az egyszemélyű vezetés dönt, a tagságnak nincs sok szava. 

ÜGYÉSZSÉGI TÚLKAPÁS - A Gundalf-ügy kapcsán óriási volt a hiszti, hogy esetleg a Tisza Párt megfigyelése zajlik. Magyar Péter nem finomkodik: az ügyészséggel hozatja el a Fidesz teljes adatállományát tartalmazó szervereket. Csak a legdurvább diktatúrákban történik ilyesmi, de a szektatagokat ez nemigen zavarja.

Kormányzást tehát két és fél hónapja nem látunk, csupán bosszúhadjáratot, ahol a Tisza Párt semmilyen eszköztől nem riad vissza. A Fidesszel szemben a legfőbb kritika az volt, hogy sérült a jogállamiság. Ezt tényleg úgy kell orvosolni, hogy az újonnan érkezők is lábbal tiporhatják a jogot?? De hiába is faggatjuk Magyar Péter híveit, a kérdést sem értik. A vérbeli balosokat sosem érdekelte sem a törvény, sem az erkölcs, sem a sportszerűség. 

 

Ami a szolidaritást, az empátiát, a tisztességes üzleti magatartást és az emberhez méltó munka- és életkörülményeket illeti, ezek már régóta általános, politikai oldaltól független értékek. A klasszikus baloldaliság tökéletesen kiüresedett; sem az eszméiben, sem az attitűdjében nem találni olyat, ami bármi értéket is hordozna. (Ha valaki tud ilyet, ne habozzon közölni!) Ennek ellenére a magyar társadalmat is megfertőzte ez az ocsmány vírus - Európa legtöbb országához hasonlóan mi is beteg társadalommá züllöttünk, s hatalomra segítettük a csürhét, a gyűlölködő prolit.  Magyar Péter miatt nem fáj a fejem. Borzalmas vezető, tökéletesen alkalmatlan mindenfajta építő munkára. Hamarabb megbukik majd, mint a többség gondolná. Sokkal inkább az ország miatt aggódom. Szemmel láthatóan eluralkodott a tudatlanság, a primitívség, az eszelős indulat, és jelét sem látni, hogy a Tiszát támogató józanoknak bármi szavuk is is lenne. Csendben asszisztálnak a bolsevik ámokfutáshoz. Miként lesz ebből nemzeti egység, összetartozás és felemelkedés? Valószínűleg sehogy. Úgy tűnik, nekünk mindig Mohács kell, addig nem nyugszunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr8219139719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Nagy László 2026.07.27. 18:29:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"amúgy tényleg. Mit vártok ti felkent erkölcsi oszlopok, tőlünk buta proliktól??"

Csupán annyit, hogy ha hozzászóltok valamihez, ha véleményt alkottok egy témában, ott jelenjen meg egy-két gondolat, érv az adott kérdés kapcsán. Nem kell ugyanúgy gondolkodnunk, de az mindenképp indokolt, hogy VALAMIKÉPPEN gondolkodjunk. Az nem érv, hogy lehülyézed a másikat.

"nem. A főnökömnek kurvára nincs köze ahhoz, hogy hova megyek szabadidőmben."

Alapvetően valóban semmi köze. De ahány ház, annyi szokás. Egy munkaadó és egy munkavállaló BÁRMIBEN megállapodhat. Demján Sándor annak idején úgy állapodott meg a csúcsvezetőivel, hogy bármikor egy órán belül rendelkezésre kell állniuk. Sokszor éjszaka hívott össze értekezletet. Emberei sok milliót kerestek havona, de vállalták ezt az extrát. Ha a főnököd fizet azért, hogy tűsarkúban járj, s te vállalod - úgy nincs miről beszélni...

birkamenet 2026.07.27. 18:32:15

@G. Nagy László:

A könyvből ne hagyd ki:

Bezzegviktátor pedig hosszú éveken át tanittatta ki Magyarpét, hogy az ellenfeleinkkel csak tisztességesen kell beszélni, ezért tanulja meg hogy nem Maffiavezérezzük le azt aki a családjával szétlopta a közpénzt.

Hanem tanuljon meg Magyarpé emberi üzeneteket küldeni, mint pl.

- kiosztunk majd az IMF-nek néhány kokit
- leesik majd Brüsszelnek néhány saller
- tavasz van, kitakaritjuk a poloskákat!
- az ukránok szekerét toljátok, elvinnétek a Magyarember pénzét Ukrajnában
- Stop Soros, Stop Ursula, Stop Zelenszkij plakatok még a klotyóm lehúzóján is!

Ha még meg ez se segít, akkor meg ne dumálj, hanem üss le egy Aranykonvojra és rabold ki!

__NEHALEM__ 2026.07.27. 19:03:01

@Ambiorix: "Azonban ettől még csülökpékné lesz holnap az ebéd. :))"

Te pedig ki leszel fizetve azzal, hogy fényesre nyalhatod a tányért... s a prolimennyországban érezheted magad.

ulpius66 2026.07.27. 19:12:23

@__NEHALEM__:

Eztet eddig is tudtuk!

A prolik emelték a trónra a Polskát, mert úgy átmosta az agyukat a ballibsi sajtó, hogy öröm volt nézni!!!!!!!

AZ ORBÁN KORMÁNY ALATT SZAR VOLT NEKTEK, DE, HA A POLSKA GYŐZ TIÉTEK LESZ MINDEN HATALOM!!!!!

A POLSKA ELHOZZA A PROLIKNAK A KÁNAÁNT!!!!!!!!

... EZEK AZ AGYMOSOTT VADBARMOK MEG BEVETTÉK EZT A SZÖVEGET!!!!!!

__NEHALEM__ 2026.07.27. 19:15:04

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "A főnökömnek kurvára nincs köze ahhoz, hogy hova megyek szabadidőmben."

Látszik, hogy fogalmad sincs arról, mi van a fatornyos falud határai túl. :))) Talán azért, mert ez a rettenetes fidesz úgy-ahogy távol tartotta a woke multik agyament baromságait a hazai munkahelyektől.
Hogy kapj egy kis ízelítőt:www.airswift.com/blog/workforce-woke-culture

ulpius66 2026.07.27. 19:18:43

UGYE AZ VOLT AZ ALAPVETÉS, HOGY "BÁRKI, CSAK NE ORBÁN!"

A LIBERÁL-FASISZTA EU VEZETÉS PÉNZÜGYILEG AGYON-ZSAROLTA AZ ORBÁNT, A NEMZETKÖZI LIBERÁL-FASISZTA MÉDIA TELJESEN ÁTMOSTA A MAGYAR PROLIK AGYÁT, A HATALOMRA ÁCSINGÓZÓ MAGYAR LIBERÁL-FASISZTÁK MEG EZERREL TÁMOGATTÁK A POLSKÁT ÉS BŰNBANDÁJÁT!!!!!

NA, ENNEK EREDŐJEKÉNT JÖTT KI A POLSKA IMÁDÓK 3,3 MILLIÓ EMBERKÉJE.....
(....aztán az külön megér egy misét, hogy ebben a Polska kétharmadban mekkora szerepe van a magyar ó-baloldalnak...... JAJJJ, ANYÁM, ÉN NEM ILYEN POLSKÁT AKARTAM..... DE "MOSTMÁR KÉSŐ"......)

ulpius66 2026.07.27. 19:22:55

Tényleg kibaszott furcsa "házasság jött létre"!!!!!!!!!

Ezek a vadbarom ó-baloldali szavazók, mint pl. a Boldi a Birkucim, a Bálint, és a hozzájuk fogható agyatlan vadbarmok, az eddigi gyurcsányi seggét nyalók ezerrel imádják a Polskát és bűnbandáját...... MIKÖZBEN A POLSKA NAGY ÍVBEN SZARIK AZ Ó-BALOLDALRA!!!!!!!!

__NEHALEM__ 2026.07.27. 19:24:10

@birkamenet: "- az ukránok szekerét toljátok, elvinnétek a Magyarember pénzét Ukrajnában"
Nem vinnék... hanem már viszik. De legalább megspórolsz havi 73 forintot a Cavintonon!

ulpius66 2026.07.27. 19:30:57

Van erre egy szó, ami most így nem jut eszembe.....milyen "házasság" az, ahol az egyik fél az imádatig rajong a másikért, míg a másik nagy ívben szarik az őt imádó társ fejére!!!!!

NA, KB. ILYEN KAPCSOLATBAN VAN A POLSKA ÉS BŰNBANDÁJA AZ ŐT IMÁDÓ Ó-BALOLDALI SAVAZÓKKAL!!!!!!

AZÉRT KIBASZOTT KÍVÁNCSI LESZEK ARRA A PILLANATRA, AMIKOR KINYÍLIK AZ Ó-BALOLDALI SAVAZÓK CSIPÁJA!!!!!!

..... mi lesz akkor, ha az ó-baloldali savazók ottan hagyják a Polskát nyakig a szarban, és választanak maguknak egy igazi szoci-libsi-zöld vezetőt.........

ulpius66 2026.07.27. 19:39:54

ADDIG RENDBEN VAN, HOGY A POLSKA TOTÁL KITAKARÍTOTTA EZEKET AZ KIBÍRHATATLAN BALLIBSI KÉPVISELŐKET A PARLAMENTBŐL.... MENNEK A TÖRTÉNELEM SZEMÉTDOMBJÁRA!!!!!!!!

HATALMAS TAPS ÉRTE!!!!!

.... HA VISZONT ÉRTELMES EMBERKÉKKEL TÉRNEK VISSZA A BALLIBSIK, AKKOR KIBASZOTT NAGY SZARBAN LESZ A POLSKA!!!!

A SZAKSZERVEZETEK, A NYUGGER-TANÁCSOK, A "BÉRBŐL ÉS FIZETÉSBŐL" ÉLŐK, STB-K, MIND-MIND KÖVETELNI FOGNAK A POLSKÁTÓL.....
(...arról nem is beszélve, ha az EU Parlamentben is buknak a gazdik: az Ursula és a Manfréd.... akkor mi lesz a Polskával és bűnbandájával......)

ulpius66 2026.07.27. 19:48:14

"Van érték a baloldaliságban"

JA!!!!!!

CSAK EZTET PONT A BALOLDALI SAVAZÓK NEM VETTÉK ÉSZRE!!!!!!!!!!!!!!!

ulpius66 2026.07.27. 19:49:49

A BALOLDALI SZAVAZÓK INKÁBB ERRE A KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐRE SAVAZTAK, A SAJÁT ÉRDEKEIK ELLENÉBEN!

IGAZI AGYMOSOTTAK!!!!!!!!!!!!!!!

birkamenet 2026.07.27. 20:13:46

@ulpius66: @__NEHALEM__:

Bújjatok el, holnap jönnek értetek Magyarpéék, hogy elvigyenek titeket Ukrajnában harcolni!

Szóljatok a nagymutterjaitoknak, hogy igazuk lett!

birkamenet 2026.07.27. 20:18:08

@ulpius66: "MIKÖZBEN A POLSKA NAGY ÍVBEN SZARIK AZ Ó-BALOLDALRA"

RÁD ÓBALOLDALI MUNKÁSŐRRE ÉS TEFORM FIDESSNACIRA MEG A VIKTATOROD SZARIK NAGY ÍVBEN!
MEG AUT ÜZENI, HOGY MENJ HARCOLNI A FRONTVONALBA, Ő MEG HÁTTÉRBEN SZORÍT NEKED EKÖZBEN. HOLNAPUTÁN A PSG STADIONBAN.

__NEHALEM__ 2026.07.27. 20:19:38

@birkamenet: Szánalmasan együgyű lélek vagy te, apafej. De most tiéd a mennyek országa...

ulpius66 2026.07.27. 20:58:57

@birkamenet:

Birkucim!

Aztán áruld mán el nékem, hogy a Polska színrelépéséig kinek a seggét nyaltad fényesre/kinek a faszát szoptad le tövig??????

__NEHАLEM__ 2026.07.27. 21:00:44

@ulpius66: dékás volt. Kiverte a ferinek.

ulpius66 2026.07.27. 21:06:09

@birkamenet:

Birkucim!

Ugye 2024-ig a Polska ugyanolyan ellenséges NER-nyalonc volt, mint pl. a Gulyás vagy a Kövér????

MENNYIRE IS VIHETI EGY ÁRULÓ????????????

... AZ "ELLENTÁBORBAN" EGYBŐL MESSIÁS LETT!!!!!!!
(...ha teszem azt, a Kövér lett volna ilyen áruló, akkor most az ő faszát szopnád???)

ulpius66 2026.07.27. 21:09:43

@__NEHАLEM__: "dékás volt. Kiverte a ferinek."

TÉNYLEG???????

EZTET MONDJUK NEM TUDTAM!

AKKOR VISZONT A BIRKUCIM IS EGY UGYANOLYAN ÁRULÓ, MINT A POLSKA, HISZEN A DK IS INDULT A VÁLASZTÁSON......EZEK SZERINT A BIRKUCIM NEM RÁ SAVAZOTT!!!!!

ÉN MINDIG IS MONDTAM, HOGY TOTÁL AGYMOSOTT!!!!!!!!

AZ "AGYMOSÓK" KÖNNYEN "RÁBESZÉLTÉK" HOGY NE A DK-RA SAVAZZON......

ulpius66 2026.07.27. 21:13:29

"Van érték a baloldaliságban"

HÁÁÁÁÁÁT?

A BIRKUCIM MINDENNEK ELLENPÉLDÁJA!!!!!

MINDEN BALLIBSI TOTÁL AGYMOSOTT, KÖZÜK NINCS SEMMILYEN POLITIKAI ÉRTÉKRENDHEZ!!!!!!!!

EGY VEZÉRELVÜK VAN: "BÁRKI, CSAK NE ORBÁN!"

... EZ A NÉGYSZAVAS MONDAT A MINDENÜK!!!!!!!

ulpius66 2026.07.27. 21:18:50

... ÉS AZ "AGYMOSÓK" EZEKET KÖNNYEN BEETETIK!!!!!!!

GYŐZTETEK!!!!!!!!!

IGAZ, EGY MILLIMÉTERREL SEM LESZ JOBB AZ ÉLETÜK, DE EZEKNEK ELÉG ANNYI, HOGY GYŐZTEK!!!!!!!!!!!!!

.... IGAZ MAGYARORSZÁG JÖVŐJÉT TOTÁL LENULLÁZTÁK, DE GYŐZTEK AZ ÍRIGY PROLIK!!!!!!!!!

ulpius66 2026.07.27. 21:23:09

EZEKNEK ITTEN VAN AZ ÚJABB POLSKA-FÉLE NÉPHÜLYÍTÉS!!!!!!!

" A TŰZIFA ÁFÁ-JA 5%-RA CSÖKKEN!!!!!!

EZEKNEK A TOTÁL VADBAROM PANEL-PROLIKNAK EZ NAGYON SEGÍTI AZ ÉLETÉT!!
(...mondjuk ennek fejében a gáz- áram- rezsicsökkentésnek vége!!!!)

ÉLJEN A POLSKA!!!!!

ÉLJEN A TŰZIFA ÁFA-CSÖKKENTÉS!!!!!

ulpius66 2026.07.27. 21:28:17

Sokat mond a választási térkép!!!!!!!

MAGYARORSZÁG ÖSSZES PANEL-PROLI NEGYEDÉBEN A POLSKA 80-90%-OT KAPOTT!!!!!!

Boldeone2 2026.07.27. 21:41:41

@G. Nagy László: Magyar Péter: "Remélem Hankó Balázs és a Fidesz frakció tudja, hogy amilyen könnyű a Parlamentből kivonulgatni, olyan nehéz ezt máshonnan megtenni.
Tik-tak."

Mit szólsz ehhez? Nem érzed túlzásnak az utolsó szót?

Ma szemben jött velem Béndek Péter blogposztja a face- en, ahol is elemezgeti, hogy mi történt, mi ez a minimális népszerűség- csökkenés? Ő írta régen az "1000 leütés" blogot, ő egy konzervatív filozófus...Ahol kb 10-15 évig törzskommentelő voltam...Szerintem az emberek nem várhatják, hogy gyorsan és a törvényesség lépései nélkül lefogjanak embereket...

Mondjuk ez a Hankó elég gyanús...Őt lehet bebörtönzik...De, a bíróság és nem Magyar Péter...

Magyarnak nehéz a dolga, hiszen van aki azt várná tőle, hogy még hajtson rá, míg mások önmérsékletet....

Ezt a " tik -tak " dolgot én hanyagolnám...Sulyoknál is ez volt...Kicsit diktátorosan hangzik...

Boldeone2 2026.07.27. 21:49:04

@G. Nagy László: Én ha a helyében lennék, itt a csúcs közelében, most kicsit visszavennék. A kommunkációt szétszórnám, a Facebook posztokat felezném, hiszen ő már miniszterelnök
Egy kis gesztust kellene gyakorolnia, nem a fidesz, hanem az ország érdekében

Megint más kérdés, hogy az ügyészség teszi a dolgát. Hiszen a törvénytelenségeket fel kell tárni! 16 év szennye van mögöttünk....

ulрiusбб 2026.07.27. 22:09:36

Üvöltenek a prolik.

ME AZ A LÉNYEG HOGY KIBASZOTTÚL NAGY BETŰVEL KELL KÍIRNI, HOGY BEFOSSONA POLSKI FIÁT IS!!

!

Bоldеone2 2026.07.27. 22:12:11

@ulpius66: panelbe mióta fűtenek fával, te barom?

ulpius66 2026.07.27. 22:23:33

NA, ITTEN VAN AZ ÚJABB NICK-TOLVAJ!

"ulрiusбб
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2026.07.27. óta tag."

ulpius66 2026.07.27. 22:25:53

EZZEL SZEMBEN ITTEN VAN AZ IGAZI "ulpius66"......

"ulpius66
0 bejegyzést írt és 17759 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.11.19. óta tag."

G. Nagy László 2026.07.27. 22:27:53

@Boldeone2:

"Én ha a helyében lennék, itt a csúcs közelében, most kicsit visszavennék. A kommunkációt szétszórnám, a Facebook posztokat felezném, hiszen ő már miniszterelnök. Egy kis gesztust kellene gyakorolnia, nem a fidesz, hanem az ország érdekében"

Egyetértek, három hónapja ezt mondom. De akkor kormányozni kéne, arról meg fingja sincs, hogy kéne.

ulpius66 2026.07.27. 22:28:02

..azért, mert más betűtípussal írod a nevem, attól még "nick-tolvaj" vagy!

EGYEBEKBEN ANNYIRA SIKERES VAGYOK, HOGY MÁN TÖBB TUCAT EMBERKE PRÓBÁLTA ELLOPNI A NEVEMET.......

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2026.07.27. 22:30:27

@Boldeone2: Nézd. Laci inkább éhen döglene Viktor alatt, minthogy más alatt jól éljen.
A kenyérjegyet is megtapsolná, ha azt a Viktor alatt vezetnék be.
Ezek ilyen agyhalottak.

birkamenet 2026.07.27. 22:49:42

@ulpius66: ,,"Aztán áruld mán el nékem, hogy a Polska színrelépéséig kinek a seggét nyaltad fényesre/kinek a faszát szoptad le tövig??????"

Köszönöm a CV-det te NER DISZHÜLYEJE!

Há nálunk fidessen kivülieknél nem így telnek a napok.
Meg a 16 évek.
De jó cuppanást odaátra!

birkamenet 2026.07.27. 22:54:56

@G. Nagy László: "De akkor kormányozni kéne, arról meg fingja sincs, hogy kéne."

10 milliárd euró hazajött Lackó.

Jut eszembe, Brüsszelbe irogattok, hogy a Nemzeti Kormányunk be kapja meg ezt a pénzt?

birkamenet 2026.07.27. 22:59:19

@G. Nagy László:

Te Lackó! Ez a Bóka nem a Kóka ikertestvére?
Vagy csak névrokonok?

__NEHALEM__ 2026.07.28. 07:20:48

www.youtube.com/shorts/5nLXx_JVg-o

Mindent... ha nincs lebetonozva vagy nem égeti meg a kezét:)))

Boldeone2 2026.07.28. 08:26:56

Mivel megajándékozott egy tusványosi pólóval, lássa kivel van dolga, kinyomtattam neki a szakorvosi vizsgatételeket, hogy legyen miből készülnie a szakvizsgára.
Ezeket tettem le az asztalára, majd miután 14 órakor ő és az egész Fidesz frakció elhagyta a munkahelyét, magamhoz vettem a szakvizsga tételeket, hogy holnap oda tudjam adni neki.
Erre most telekürtöli az internetet ezzel az ócska hazugsággal. "

- Vihar egy biliben" - lehetne mondani....

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról döntenek ma, ami nagy lépés lesz...

Boldeone2 2026.07.28. 08:29:38

@G. Nagy László: Átvették a blogot? Csak kérdezem, mert több hozzászólás van, amely nem a nick eredeti gazdája által írt...

Boldeone2 2026.07.28. 08:36:08

@G. Nagy László: Bármit tesz Magyar , a fidesznél csak jobb lehet, ha megállítja a közpénzek ilyen pazarlását:

telex.hu/gazdasag/2026/07/28/nemzeti-peticio-rekordar-valasztasi-kampany-kommunikacios-kampany-koltsegek

Sajnos, a nemzeti sport klubot is tönkretette a Fidesz...Kubatov Takarodj!

telex.hu/gazdasag/2026/07/28/fradivaros-25-milliard-forint-belugyminiszterium-kozerdeku-adatigenyles-nem-aruljak-el

G. Nagy László 2026.07.28. 09:56:47

@Boldeone2:

"Átvették a blogot?"

Dehogy! Ki vette volna át és miért?

"Csak kérdezem, mert több hozzászólás van, amely nem a nick eredeti gazdája által írt.."

Valamelyik seggfej szórakozik.

"Bármit tesz Magyar , a fidesznél csak jobb lehet, ha megállítja a közpénzek ilyen pazarlását"

Hát persze. Egy-két nyilvános akasztás is simán beleférne, igaz?

Boldeone2 2026.07.28. 11:17:04

@G. Nagy László: Akasztás nem lesz, esetleg börtön....

Vagy egyetértesz Hankó Balázs döntéseivel? Fél milliárd Mága Zoltán cigánybűnözőnek? Vagy Orbán Jánosnak 400 millió?
Ezek valódi ügyek és nem "koncepciós perek", ahogy a Fidesz hazudja...

Egyedül a Fradit sajnálom...

G. Nagy László 2026.07.28. 11:28:27

@Boldeone2: Hankó Balázs egyetlen döntésével sem értek egyet. Szerintem egyetlen fillért sem kéne adni senkinek.

De ettől még ezek olyan ügyek, melyeket érdemes kivizsgálni, és csak utána ítélkezni. Abban semmi jogállami sincs, hogy bebörtönzöl hat embert, akik a munkájukat végezték, azzal az indokkal, hogy a bűnelkövetés ismétlésének veszélye fennáll, miközben már hivataluk sincsen... Baszki, ez nyílt önkény, te is tudod.

Ráadásul ilyen alapon BÁRMIT meg lehet kérdőjelezni. Az összes támogatást, amit színházak kaptak valaha is. Amit oktatásra vagy egészségügyre költöttek. Az infrastrukturális beruházásokat mind, egytől-egyig. Hosszútávon csakis a miniállam és a libertárius puritánság lehetne a megoldás, de a világ nem efelé megy. Ha majd a Tisza bukik, pont ugyanez jön: minden kibaszott miniszter megy a börtönbe, s minden döntésükért remeghetnek majd, hogy helyes volt-e.

Ambiorix 2026.07.28. 11:49:25

@G. Nagy László:

Azért ugye van egy-két árnyalatnyi különbség az infrastrukturális beruházások és a Szittya Szakácsok Hagyományőrző Dalárdájának a támogatása között. :))

GyMasa 2026.07.28. 11:56:45

@G. Nagy László:
"Bravó. Két és fél hónap után az első ígéret betartva. "
Nem, az ígéret nem ez volt.
Az volt, hogy MINDEN gyógyszer ÁFA-mentes lesz.

GyMasa 2026.07.28. 12:15:43

@baalint1:
AZ alt right egy kreált fogalom a woke fasiszta think-tankok részéről, amivel démonizálni próbálnak mindenkit, aki nincs 100%-ban velük egyet értésben.
Merugye a szimpla "náci"t már régen elkoptatták, és amúgy is ciki lenne mondjuk Schiffert, vagy Fodort is egyszerűen lenácizni.
Bár, a mi remek, új miniszterelnökünk Schifferrt már elkezdte áttolni a szélsőjobbos irányba.

GyMasa 2026.07.28. 12:22:02

@baalint1:
Már hogyne lenne:
- Noár
- Mostanra Puzsér is
- Pottyiondi
- Vályi Pista
- Ruszin szendi
- Majka
- Az a majom, aki a tömeg előtt előrángatta a farkát megmutatni.
csak, hog yegy párat említsek

GyMasa 2026.07.28. 12:23:57

@MEDVE1978:
Sulyoknak soha,, semmi köze nem volt sem a NER_hez sem a fideszhez.
Nem volt soha párttag.

GyMasa 2026.07.28. 12:30:08

@G. Nagy László:
AZ, mondjuk szerintem elfogadhatatlan, ha BÁRMELYIK főnök nekem meg akarja mondani, hogy a szabad időmben, magánemberként mit tehetek vagy nem tehetek meg!
A munkaidőmben rendelkezik az időmmel, illetve a szociális médiában (szerencxsére nekem olyanom nincsen) is kérhetik, hogy a cég/cég értékei ellen ne nyilatkozzak, de ennyi.

G. Nagy László 2026.07.28. 12:37:23

@Ambiorix:

"Azért ugye van egy-két árnyalatnyi különbség az infrastrukturális beruházások és a Szittya Szakácsok Hagyományőrző Dalárdájának a támogatása között."

Nem, semmi. Neked szubjektíve talán több örömöt okoz egy jól sikerült lombkoronasétány, mint ezen érces hangú séfek szárnyaló dala, de vagyunk egy páran, akik nem így látjuk :) Tökéletes arrogancia a "társadalmi hasznosság" felülről történő megítélése. Ezt csakis a piac döntheti el, semmi más.

G. Nagy László 2026.07.28. 12:40:23

@GyMasa:

"AZ, mondjuk szerintem elfogadhatatlan, ha BÁRMELYIK főnök nekem meg akarja mondani, hogy a szabad időmben, magánemberként mit tehetek vagy nem tehetek meg!"

Értem. Akkor nem fogsz olyan munkát elvállalni. De ha Gyengéd Gyuszi - munkaszerződése szerint - naponta kétszer lepippantja a főnökét extra pénzért, azt kifogásolod?

GyMasa 2026.07.28. 12:45:58

@Ambiorix:
AMit te gyűlöletnek vélsz, az csak szimpla csalódottság amiatt, hog ymi előre láttuk, hogy kb. mire lehet számítani.
A kaja neve pedig: "Csülök pékné módra".

GyMasa 2026.07.28. 12:57:39

@G. Nagy László:
Épp itt a mai adalék a "közpénzek lopásának a megakadályozására:
index.hu/gazdasag/2026/07/27/lajosmizse-vasutvonal-fejlesztes-vitezy-david-kozlekedesi-es-beruhazasi-miniszterium/
Ez, ugye egy kiválló projektnek tűnik, bezzeg, a Budapest Belgrád 700 milliárdért az egészen biztosan egy merő lopás volt.
Hát, van néhány különbség:
- A Lajosmizyei vonal 62 km hosszú
- A költségvetés 240milliárd ÉS 340 milliárd között várható
- A vonal teljesen újjá lesz építve, teljesn vágánycsere, helyenként új nyomvonallal, villamosítva lesz és az elővárosi szakasza 2 vágányú, és modern btztosítőberendezést kap majd
- a tervezett max sebesség 120km/h
- A becsült költség km-enként 3-5,5 milliárd HUF
Ezzel szemben a tolvaj Bp-Belgrád vasútvonal
- Végig 2 vágányú
- 160km/h sebességre tervezett
- a költségei 3-5milliárd HUF/km között voltak
- EZ a költség amúgy teljesen megegyezik a többi, az elmúlt években megvalósult vasúti felújítások költségeivel
- Már elkészült...
Szóval, akkor most vagy a NER lopott, és akkor a Ner v2.0 picit merészebben fog lopni
VAGY
A NER semmit nem lopott, hanem ezek is hazugságok voltak.

Ambiorix 2026.07.28. 13:10:39

@GyMasa:

Nem mondod…..
Te okosabb vagy, mint hét főpincér együttvéve. :))

Ambiorix 2026.07.28. 13:30:54

@G. Nagy László:

Vagyis nem a társadalmi hasznosság volt a szempont? Stimmt. Helyben vagyunk. Azok a gittegyletek kaptak a pénzből, amelyek a fatális véletlenek döbbenetes összjátéka folytán pont egy-egy fideszes képviselő keresztanyukájának a nevére voltak bejegyezve. :)
A 2 és félmilliárd Fr. visszafizetése már önmagában felér egy beismerő vallomással.
No, de semmi baj. Izgatottan várjuk Fásy Zsülike Oscar-várományos dokumentumfilmjét. :))

birkamenet 2026.07.28. 14:36:50

@G. Nagy László: "Abban semmi jogállami sincs, hogy bebörtönzöl hat embert, akik a munkájukat végezték, azzal az indokkal, hogy a bűnelkövetés ismétlésének veszélye fennáll, miközben már hivataluk sincsen."

Lackókám, titeket fidesseseket lehetetlen próbára tesz az élet, ha többől áll a megszólalásotok, minthogy mondjátok fel a mugli jelszavakat: Soros, migráncs, Brüsszel!

Ami ennél több szókincs, ott ti sikhülyén álltok.

1. A bebörtönzés az végleges döntés, a Hankó brigád jelenlegi állapota: előzetes letartóztatásban vannak. Ez még jogállami lépés. Magyarul: az ügyészség igazolta, hogy megvan a megfelelő indok. (Amúgy meg a Hankó banda beadott már ellenkérelmet?)

2. Nem a törvény által előírt munkájukat végezték, hanem utoljára még kifizették a FIDESSES udvari népet. Magas ezt neked megérteni, ugye?

3. Ennyire hülyék vagytok ti fidess muglik, hogy azt hiszitek, hogy ha a fidess bűnöző mán nem dógozik a hivatalában ahol lopott, há akkor minek kéne letartóztatni? Há mán nincs ott, ami vótt, azt meg felejcsük el?

4. Mivel az összebeszélés veszélye fennáll, így addig mindenképp előzetesben maradnak, amíg a vallomásaikat - egymáséról nem tudva - le nem adják.

A kérdés mán csak annyi, hogy melyikük lesz a KORONATANÚ, akinek nincs kedve éveket szenvedni és aztán börtönbe menni, ehelyett feldobja a többit, oszt elsétál.

birkamenet 2026.07.28. 14:39:06

@GyMasa:

A Viktátor ígérete meg az vótt, hogy 2018-ra 50%-ra csökkenti le az államadósságot.

Ennek az ígéretnek a betartása hogy áll?

Boldeone2 2026.07.28. 15:59:13

@G. Nagy László: index.hu/belfold/2026/07/28/mellethei-barna-marton-vagyonvisszaszerzes-hivatal-tisza-part-fidesz-kormany-frakcio/

Mi a véleményed erről?

Láttad anno a "Valahol Európában " című filmet? Mit mondott a kicsi?

"Gyerekek, könyörgöm akasszuk fel!"

Amikor beköszönt az új világ, akkor mindig fetámad a bosszú általános érzülete. Csak most nem " 8 évet az elmúlt 8 évért" hanem 16-ot, az elmúlt 16- ért...

Ez csak vicc persze...Lehet senki sem fog ülni...( hosszan...)

G. Nagy László 2026.07.28. 16:13:37

@Boldeone2: A Tisza abba is belebukik, ha az új ÁVH sikertelen lesz, és abba is, ha túlkapásokat követ el. (Olyan meg nem lehetséges, hogy vagyonokat szereznek vissza a jogot betartva.) Ezen a téren kudarcra vannak ítélve.

GyMasa 2026.07.28. 16:26:13

@Ambiorix:
Igazán nagyra értékelném, ha mondjuk érdemben próbálnál meg reagálni azokra, amiket leírok, mert ezek a faviccnek is gyenge "poénjaid" eléggé szánalmasak.
AZ ilyen jellegű hozzászólással is csak sűrűbben vagyunk...

GyMasa 2026.07.28. 16:27:26

@Ambiorix:
Én, ha jól emlékszem Fásy Zsülike konkrétan pert is nyert valamelyik kormánypropaganda lap ellen, hogy hazudtak vele kapcsolatban.

Boldeone2 2026.07.28. 16:31:56

@G. Nagy László: Az lehet, hogy belebuknak, de Magyar Péter láthatóan nagyon örül....

youtu.be/OzchrsSLclg?is=nLVNc3_55Rwg2OK-

Biztos, hogy hatalmas botrányok lesznek még itt...

Anno Gyurcsányra sem tudtak rábizonyítani semmit...

GyMasa 2026.07.28. 16:32:53

@G. Nagy László:
A tisza a puszta matematika elvén is kudarcra van ítélve.
- kb 800 000 szavazat volt az, hogy 70% helyett 80% ment el szavazni. Őket az O1G vitte az urnához. Mivel Orbán már nincs a képben rájuk MP már nem számíthat
- Kb 1,9 millióan vannak, akik "egy öres kabátra is leszavaznak csak ne O1G legyen a ME. O1G már nics a kképben, így ezek az emberek majd lassacskán visszatérnek az eredeti politikai irényukhoz, ami szinte 100%-ban balos, így MP mostani ámokfutása nekik sem igazán tetszik.
EZ már együtt 2,7 millió szavazó, amit, ha levonunk a 4,4 millióból, bizony 1,7 milliót kapunk.
A fideszre 2,4 millió ember szavazott. Ezek egyes közvéleménykutatók szerint mostanra elfogytak. De látva, ami itt folyik, simán visszatérhetnek.
Persze, ez most csak egy erősen túlegyszerűsített matek, de számomra azt mutatja, hogy szinte kizárt egy újabb tiszás 2/3.

Boldeone2 2026.07.28. 16:34:38

@G. Nagy László: 9 éve ugyanez a hiszti volt, amikor Tátrai Miklós börtönbe ment, Gyurcsány helyett..

Boldeone2 2026.07.28. 16:42:26

@GyMasa: Persze, ez most csak egy erősen túlegyszerűsített matek, de számomra azt mutatja, hogy szinte kizárt egy újabb tiszás 2/3."

- Már most fogadok, hogy újra 2/3 lesz , ha Magyar nem baszik ki magával és arányosítja meg választasi rendszert..

A Fidesz soha nem újra hatalmon, jó esély van rá. Egyre öregszik a szavazóbázis, de Orbánnak sincs terve. A gazdasági válságban reménykedik, nem a közösségépítésen
A Tisza viszont egyre erősebb, vidéken is
A Mi Hazánk profitálhat a fidesz gyengüléséből

Egy baloldali erősebb pártra is szükség lesz, de Szilas Kincsővel nem làtok sok esélyt

Így a teljes baloldalnak a Tisza marad, mert olyan politikus nincs most Magyarországon, mint M.P

Boldeone2 2026.07.28. 16:54:31

Tehát egyszerűen generációs okokból a Tisza óriási előnyben van

Magyar a Facebook - politika világszinten is elismert " nagymestere " ..A fiatalok csípik, ahogy Radnai Márkot is..." Megfogta a derakamat" - mondta egy lány az EFOTT- on...

birkamenet 2026.07.28. 16:59:17

@G. Nagy László: "Olyan meg nem lehetséges, hogy vagyonokat szereznek vissza a jogot betartva.) Ezen a téren kudarcra vannak ítélve."

Szurkolsz a Lötyi luxusyachtjának?

A NER- és lopott vagyonknak?

Oszt meg csodálkoztok, hogy hány tőletek a magyar nemzet?

Ambiorix 2026.07.28. 17:12:02

@GyMasa:

Munkácsy Művészeti Misszió: a Honfoglalás születése, vándorkiállítás.
Ez konkrétan arról szól, hogy az adott festmény létrejöttének körülményeiről szóló rizsa- és bullshithalmazt turnéztatnak körbe az országban 100,- millióért. Hangsúlyozom, maga a festmény nem látható. Ügyes, mi?

Ambiorix 2026.07.28. 17:16:32

@GyMasa:

Ja, én is nagyra értékelném, ha nem írogatnál több ostobaságot, de tudom, hogy sajnos rácsúsztál a sabbaticalra, és keményen tolod, pedig az nagyon ütős cucc.
:))

birkamenet 2026.07.28. 17:27:30

@GyMasa:

A fidess a puszta matematika és biológia elvén is kihalásra van ítélve.

- kb 800 000 szavazat volt az, ami azért jött mert a szavazók azt hitték, hogy a fidessre kell szavazni mert ez így szokás. Meg mert különben jön a háború. Ezekre a fidess többé már nem számíthat

- Kb 1,9 millióan vannak, akik "egy öres kabátra" is leszavaznak csak ne O1G legyen. Meg mindenki aki az ő seggéből bújt ki. Mivel mindegyik fidesses ilyen, így ez már együtt 2,7 millió szavazó, amit, ha levonunk a 4,4 millióból, a fidess részére bizony csak 1,7 milliót maradna.

Ehhez hozzájön a fidess szavazók korfája, 80%-ban 70 éven felettiek a szavazóik. Biológiailag ebből 2030-ban már 300 ezer nem lesz meg. Igy már csak 1,4 millióan lennének fidessre hajlamos szavazók.

De a maradék meg ennyi se, mert bár a mozgásra is alig képes átlag fidesses nyugger a telefonba még bemondja, hogy a fidessre szavaz, de fizikailag már nem fog megmozdulni. Így marad 900 ezer szavazó.

De mivel a fidessnek 4 éven át a Bolondtakácsokat, Félkegyelműnémeteket meg a minden héten újabb leleplezett fidess lopásokat kell neznie így még a leg-hard-coreabb fidess hivők se fogják bírni és örülnek ha meg se hallják ezt a szót, hogy Választás.

Így 2030. májusában a Parlamentben megmaradt 52 fidessess lesz az utolsó fidesses szavazó, de a helyüket rámolniuk kell mert költöznek be az új rétegpártok.

Persze, ez most csak egy erősen túlegyszerűsített matek, de számomra azt mutatja, hogy szinte kizárt egy újabb tiszás 2/3.
válasz erre

birkamenet 2026.07.28. 17:28:31

Utolsó bekezdés javítva: csak az újabb Tisza kétharmad a biztos.

ulpius66 2026.07.28. 17:38:09

@GyMasa:

A mostani választást a Fidesz_KDNP azért bukta, mert a ballibsi médiumok "meggyőztek" 1 millió volt fideszes szavazót, hogy milyen rossz is a Fidesz!!!!!

2022-ben a ballibsik kaptak 2 millió szavazatot, erre jött a "generációs csere" ... a fideszes szavazók meghaltak, az új, fiatal szavazók meg szinte egy az egyben a Tiszapartra savaztak....(kb. 3-400 ezer emberke....)

Ez ugye még mindig kevés lett volna!!!!! .... DE VOLT 1 MILLIÓ OLYAN SZAVAZÓ, AKI 2022-BEN A FIDESZ-KDNP-RE SZAVAZOTT, MOST PEDIG A TISZAPARTRA!!!!!

ÍGY A 2022-ES 3,3 MILLIÓS FIDESZ-KDNP TÁBOR 2,3 MILLIÓSRA CSÖKKENT, MÍG A 2,4 MILLIÓS BALLIBSI TÁBOR 3,4 MILLIÓSRA DUZZADT!

TEHÁT A POLSKA ILYEN ARÁNYÚ GYŐZELMÉT AZOK A FIDESZT OTTHAGYÓ SZAVAZÓK OKOZTÁK, AKIK 2022-BEN MÉG STABIL FIDESZESEK VOLTAK!!!!!

NAGYON REMÉLEM ENNEK AZ EGYMILLIÓ VOLT FIDESZESNEK ELŐBB-UTÓBB KINYÍLIK A CSIPÁJA!!!!!! ... ÉS RÁJÖNNEK KIRE IS SAVAZTAK......

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2026.07.28. 19:16:48

@G. Nagy László: dehogy! Csak a taknyukon és a vérükön rángatjuk ki a...... Hé várjál, azok sem mi vagyunk!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2026.07.28. 19:18:10

@GyMasa:... Hogyafaszomba találtál te ki Németországba, ha ilyen hülye vagy??
De ez nekünk jó.

Boldeone2 2026.07.28. 19:31:53

Csak egy példa, mennyire elmebetegek a fideszesek....Ez most jött szembe velem, a face- en:

"Tehát igaz hogy levadássza a jobboldal a tiszát. Bajban vannak a fostosék. Bár tusványoson olyan kódolva beszélt Viktor hogy a hajam is kihullott, de egy két információs morzsa azért leesett az asztalról amit összegyűjtöttem egy szalvétába, és most kicsomagolok. Kiderült hogy Viktorék visszafogják venni a hatalmat, és minden akár miniszterelnöki vagy képviselői választhatósági időkorlátozást eltörőlnek"

Ez egy fideszes influencer, valami 2600 követóvel....Tehát: " levadássza a jobboldal " a Tiszát ....Kivel??? A 60-70 éves törzsgárdával, amikor a társadalom elsöprő többsége és az államhatalom is a kormány mögött...

A Lipótot újra kell nyitni...

Alöksz Róz Unbanned 2026.07.28. 20:33:38

@GyMasa: "De látva, ami itt folyik, simán visszatérhetnek." - a halálból, szavazni.

birkamenet 2026.07.28. 20:37:15

@GyMasa:

Há te tényleg MIGRÁNCS vagy a gender, buzi, arab terrorista Németországban?

Oszt onnan okádod az epédet?

birkamenet 2026.07.28. 20:39:00

@Boldeone2:

Egy masik a videóban meg a demences nyugger azon rinyál, hogy elviselhetetlen a Tisza Önként(!)uralma!!!!

Evil Empire 2026.07.28. 20:50:19

@G. Nagy László: "A Tisza abba is belebukik, ha az új ÁVH sikertelen lesz, és abba is, ha túlkapásokat követ el. (Olyan meg nem lehetséges, hogy vagyonokat szereznek vissza a jogot betartva.) Ezen a téren kudarcra vannak ítélve."
Attól függ mit tartunk "túlkapásnak", szerintem a magyarok nagy része nem tartaná annak ha Hankó Balázs börtönben ülne akkor is ha a jogot megcsúfolják hozzá.
A Tisza akkor lesz sikeres, ha a jogot (az EU hallgatása mellett) áthágják hogy embereket lecsukjanak és vagyonok egy részét visszaszerezzék, de csak olyan ügyekben ahol ez egybeesik az emberek igazságérzetével.

birkamenet 2026.07.28. 20:55:04

@ulpius66:

Kinyilt ám a csipája te NER DISZHÜLYEJE. Áprilus 12 óta újabb 1 millió szavazó hagyta ott Tovaris Viktátort.

6.Lenin 2026.07.28. 20:56:24

@birkamenet: engem nem zavar az őnkény, mert jó előre gondoskodtam magamról. Már abból is megélnék hogy eladom a régi memóriáim.

birkamenet 2026.07.29. 00:04:23

@6.Lenin:

Meséld el az újoncoknak, hogy te legalább tudtad hogy milyen jól éltél alatta, mert adott rendkivüli nyugdíj emelést, egészen 84 ezer forintra.

6.Lenin 2026.07.29. 00:08:10

Olyan sötét vagy, gyere nár ki a putridból a fényre. Én mindig jól éltem és tettem félre nem az államra vártam.

birkamenet 2026.07.29. 00:08:48

@ulpius66: @G. Nagy László: @GyMasa:

Ti sokat látott emberek vagytok. Igaz az, az amit suttognak a fidesses influencerek, hogy Bóka kijelölésével az a cél, hogy a fidess visszatérjen a Liberális Internacionáléba?

birkamenet 2026.07.29. 00:14:13

@6.Lenin:

A dvd-id, a bélyegeid, a milliárdokat érő ószeres roncsait meg a 3 szintes, körpanorámás pelenkád megvan még?

GyMasa 2026.07.29. 00:39:25

@Ambiorix:
Hát, sajnos kénytelen leszel elviselni a "baromságaimat".
A sabbatical meg totál menő!
Neked is ki kellene próbálni. hátha kihúzza a karót a seggedből.

GyMasa 2026.07.29. 00:45:26

@Evil Empire:
Majd azt fogja túlkapásnak értékelni, ha a NAV egy jó kis fordított "bizonyítási kényszeres" vagyonosodási vizsgálatot indít tömegesen jöbb módú, de a NER-hez semmiféle szállal nem kötődő emberek ellen.
AZ a baj ezekkel az "elszámoltatási", meg "vagyon visszaszerzési" ötletekkel, hogy váégül egyik sem fogja produkálni a beígért számokat.
EMlékezz csak vissza, hogy eddig egyik félnek sem sikerült érdemben senkit elszámoltatnia.
Visziont a "viszaszerzett milliárdok meg kellenek", szóval, majd kopogtatnak AMbicinox ajtaján is, hogy "akkor lenne itt egy vagyonosodási vizsgálat!"
Aztá majd bizonyítsa, hogy fillérre el tud számolni az elmúlt 20 év összes bevételével.
És, akkor majd az ilyen emberek fogják a milliárdokat 50-100 milliójával (életük megtekerítása árán) összedobni .
Nem ismerős ez a módszer?
Csak akkor Gulagokkal csinálták az elvtársak.

birkamenet 2026.07.29. 01:11:00

@GyMasa: "eddig egyik félnek sem sikerült érdemben senkit elszámoltatnia."

Te észkombáhn, aki a gender meg Migráncs elől a gender meg Migráncs Németországba migrancsoztál: kurvára nem akart senki senkit se elszámoltatni, hanem eppenségfel átvenni a lopási módozatokat. Vagy megosztani, lásd fidess-maszop parkolási maffia

__NEHALEM__ 2026.07.29. 06:15:54

@birkamenet: "Utolsó bekezdés javítva: csak az újabb Tisza kétharmad a biztos."

:))) Elvtárs... szólj be a Központba, hogy az utolsó két brosúra nem érkezett meg, legyenek szívesek kiküldeni újra.

A Tisza annyira biztos a saját 2/3-ában, hogy a választási tv-t is át tervezi írni, hogy másnak se lehessen, ha már nekik másodjára várhatóan nem jöhet össze.

__NEHALEM__ 2026.07.29. 06:18:49

@birkamenet: "Nincs Zsolti bácsi!"

Na, végre magad is belátod... lassan ment, de lépésről lépésre haladva talán 4 év múlva már képes leszel jobb döntést hozni.

__NEHАLEM__ 2026.07.29. 07:57:11

@birkamenet: fél éve is megjósoltam a kétharmadot és igazam lett. Csak azt néztem be, hogy kinek lesz kétharmada. De majd legközelebb jobban figyelek. Kizárt hogy 4 évet kihúz egy szaros gatya.

atomic power 1986DucaDuca 2026.07.29. 09:45:42

@Evil Empire:

".....szerintem a magyarok nagy része nem tartaná annak ha Hankó Balázs börtönben ülne akkor is ha a jogot megcsúfolják hozzá. A Tisza akkor lesz sikeres, ha a jogot (az EU hallgatása mellett) áthágják hogy embereket lecsukjanak és vagyonok egy részét visszaszerezzék, de csak olyan ügyekben ahol ez egybeesik az emberek igazságérzetével."

Ez ellent mondana az EU Alapjogi Chartájának, amely védi a tisztességes eljáráshoz való jogot és a hatékony jogorvoslathoz való jogot is. Az EU "halgatása" ellentétes lenne az EU alapelveivel. Egy kormány politikai irányultsága önmagában nem jogszerű szempont. Ennek ellenére, ha az EU nem is halgatna, de a reakciói késlekedhetnének, mert az EU nem egy bíróság, nem csak egy jogi rendszer, hanem különböző politikai erők rendszere is. Ha nem maga az ügy, hanem az eljárás módja vet fel problémát, akkor az EU jogállamisági elvei kerülhetnek elő. A
Ennek alapján az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerülhet, amely kötelezheti az államot a jogsértés megszüntetésére, és egyes esetekben pénzügyi szankciók is felmerülhetnek. Az EU Bíróságának gyakorlata szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell a független és pártatlan bírói jogvédelmet. Ha a jogállamisági problémák rendszerszintűek, az befolyásolhatja az uniós források lehívását.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban nem politikai szerv és nem mérlegel. Azt vizsgálja, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított jogokat megsértették-e a következő jogokat:

tisztességes tárgyaláshoz való jog (6. cikk),
szabadsághoz és biztonsághoz való jog (5. cikk),
tulajdonhoz való jog (1. kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikk),
hatékony jogorvoslathoz való jog (13. cikk).

Ha az EJEB jogsértést állapít meg, az érintett államnak végre kell hajtania az ítéletet, és igazságos elégtételt, kártérítést is meg kell fizetnie.
Az EJEB nem azt mondaná ki, hogy a személy ártatlan, hanem azt vizsgálná, hogy az eljárás megfelelt-e az emberi jogi követelményeknek.

__NEHALEM__ 2026.07.29. 11:16:23

@atomic power 1986DucaDuca: Hát ez így nagyon frappáns, de te is pontosan tudod, hogy az EU/EB jogi nyúlványai milyen célokat szolgálnak és milyen rugalmasan értelmezik a jogot: ami az aktuális kurzus céljait/igényeit kiszolgálja az jogszerű, ami szembemegy azzal, azt le lehet nyomni.

"Vannak eszközeink!" Üzente Leyen és lám... nem beszélt a levegőbe.

(Mondjuk minap éppenséggel a saját csapdájába lépett, de ez most mellékes)

atomic power 1986DucaDuca 2026.07.29. 13:02:14

@__NEHALEM__:

".....EU/EB jogi nyúlványai milyen célokat szolgálnak és milyen rugalmasan értelmezik a jogot: ami az aktuális kurzus céljait/igényeit kiszolgálja az jogszerű, ami szembemegy azzal, azt le lehet nyomni."

Marad az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az EJEB nem mérlegeli azt, hogy egy kormány politikailag szimpatikus-e vagy sem, hanem azt vizsgálja, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított jogokat megsértették-e.

Hátránya: Nem lehet közvetlenül hozzá fordulni. Előbb ki kell meríteni a hazai jogorvoslati lehetőségeket: fellebbezések, magyar bírósági eljárások. Egy EJEB-eljárás gyakran évekig tarthat.

Ezért azokban az ügyekben, amelyek aggályosak, már most célszerű megindítani a hazai eljárásokat.

valis47 2026.08.14. 22:55:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Azok ti vagytok, MP alatt meg fogjátok tapsolni a "kenyérjegyet" is. A fogyasztási korlátozásokat, a rezsicsökkentés megszüntetését, az óránként változva akár 5x-ösre ugró "rugalmas áramárat", mert nem forog Kapitány 4 GW-nyi szélkereke sem, és be kell röffenteni a gázerőműveket, amerikai LNG-vel, adott esetben az ingatlanadót... (már nyomja a kormány, hogy nem kell röghöz kötni az embereket, bérlakások kellenek, nem lakáshitel-támogatás)

Billy Hill 2026.08.23. 23:58:26

@valis47: "bérlakások kellenek" - Bocs, hogy ide kommentelem, de mindig is érdekelt, csak nem olvasok elég részletesen és/vagy nem írják a cikkek, hogy kik lesznek a tulajdonosai a leendő bérlakás tömböknek. Önkormányzatok (nincs pénzük), állam (nincs pénz), régi oligarchák cégei (most akarják lenyomni őket), valami új oligarchák (van-e elég kapacitásuk az építésre)?

baalint1 2026.08.31. 10:29:45

Amugy ha mar berlakasok, egy esettanulmany a lakoovezetbol, ahol 10 evig eltem Budapesten:

A vegerol kezdem, az illeto megolt egy embert. Verekedtek, kest rantott elo, majd az aldozat a Dunaba menekult, ott megfulladt.

Nos, a lakotelepen mar ismert volt az elkoveto. A kisbolt elott szokott tombolni, a tobbi alkoholistaval egyutt, felmeztelenre vetkozve uvolt, es talan mar volt korabbi verekedese is arrafele.

Es akkor raterve a berlakasokra, nos, onkormanyzati berlakasban lakott, amihez a berleti jogot az elhunyt anyjatol orokolte. A szomszedainak rendszeresen volt panasza, mert a tarsashazban sem tudott viselkedni. De semmi hatasa nem volt, az onkormanyzatnal nem tettek semmit, a kepviselo szerint nem tehettek semmit ilyen-olyan jogi okokbol

A masik resze, hogy szocialis alapon berelte. Szocialis alapon, mert munkanelkuli, meg alkalmi munkakbol el, es csoro, de mindez Budapesten, ahol millio munkalehetoseg lenne kepzetlenkent is. Lenne, ha nem lenne egy agressziv, alkoholista, ordenare fasz. Ezzel, hogy szocialis alapon berlakasa volt, gyakorlatilag ezt az eletmodot tamogatta a tarsadalom a kozosbol.

Es ez nem egyedi eset, mennyi meg mennyi ilyen van. Es az onkormanyzati berlakasokkal ezen emberek eletmodja konzervalodik, mert nem kell magukrol teljes mertekben gondoskodni, a lakhatast a kozosbol kapjak, minek torjek magukat.

Es persze lehetne jobban csinalni, lehet jonni pl. becsi onkormanyzati/tartomanyi berlakasokkal, csak az egy eleve high trust societyben jott letre. Bar szvsz azzal is van problema.

De ha Magyarorszagon ezt az iranyt bovitjuk, akkor csak egy suttyo es bizonyos ertelemben priviligizalt reteget nevelunk ki. Lakhatasi valsag meg marad, csak mar nem pusztan a penz, hanem a kapcsolatok dontenek ki kap lakast, ki milyet kap.

Ha megis az allam vagy onkormanyzat ad ki berlakast, szerintem egyetlen ut az lenne, ha korlatozott idore, pl. palyakezdoknek, akik pl. 3 evig ott elnek, utana ugyanolyan allapotban visszadjak es megkapja egy masik palyakezdo, o meg berel innentol piacrol. De nem az, hogy eleteket elnek le masok penzen.

G. Nagy László 2026.08.31. 11:42:42

@baalint1: Teljes mértékben egyetértek.

Glokta 2026.09.03. 16:32:28

@G. Nagy László: "Úristen, micsoda üldöztetés... és a nejednek fontosabb volt a karrier. Nem, nem állt ki az elvei mellett. Nem harcolt az igazságááért. Nem váltott állást. Baszki: kurvára nem üldözte senki a feleségedet. A magánszektorban a főnök azt kér az alkalmazottól, amit csak akar. Ez a SZABAD VÁLLALKOZÁS alapja. Ha nem tetszik, le lehet lépni. Van, aki nem vesz fel dohányzó kollégát. Én ilyen vagyok. Az sokkal nagyobb geciség, de mégis megteszem."

Hát nekem úgy rémlik hogy te kiakadtál, amikor a Telekom ezt Ákossal csinálta.

Illetve elég furcsa, hogy nem látod a problémát azzal, ha egy vállalkozó attól fél, hogy ha nyíltan kormánykritikus munkavállalókat foglalkoztat, akkor emiatt nem kap megrendelést a kormánytól/önkormányzatoktól (és Mo-n a gazdasági szerkezet olyan hogy sok szektorban szinte lehetetlen talpon maradni ezek nélkül).

G. Nagy László 2026.09.03. 16:45:24

@Glokta:

"Hát nekem úgy rémlik hogy te kiakadtál, amikor a Telekom ezt Ákossal csinálta."

Nagyon jó példa. Pontosan ez történt. Viszont nem akadtam ki, hanem azt írtam (tucatnyi helyen), hogy görények, de joguk van hozzá. Ugyanezt tartom ma is.
süti beállítások módosítása