téveszmék

téveszmék


"A határ a csillagos ég"

2018. november 19. - G. Nagy László

    Cristiano Ronaldo, Steve Jobs, Robbie Williams, Hosszú Katinka... Léteznek olyanok, akik számára semmi sem lehetetlen. Ahol a tehetség találkozik a kitartással, ott a határ valóban a csillagos ég. Azonban mi lesz velünk, közönséges földi halandókkal?   Valójában háromféle út áll előttünk.…

Tovább

"Házinyúlra nem lövünk"

  Tekintve, hogy gyermekeim anyjával egy céges értekezleten ismerkedtem meg, nehéz volna a címbéli frázis mellett érvelnem. Persze, egyébként sem tenném, hiszen úgy hülyeség, ahogy van. A házasságok, párkapcsolatok jelentős hányada a közös munkahelyről startol. Kár volna ezt a kitűnő vadászmezőt…

Tovább

"Dúsnak és szegénynek sorsát Isten választja"

  A fene se tudja, hogy mi van megírva a csillagokban, s hogy sorsunk mennyire eleve elrendeltetett. Még az is lehet, hogy erőfeszítéseink valóban semmi eredménnyel sem kecsegtetnek. Az viszont egészen bizonyos, hogy aki a közmondás vélt igazságát elfogadva meg sem próbál kitörni a szegénységből,…

Tovább

"Teher alatt nő a pálma"

  Igazi gyöngyszem: az embernyúzók nemzetközileg elfogadott, közös jelmondata. Van benne valami finoman szadista, ahogy élvezettel tekintünk meggörnyedt embertársunkra...   Már az iskoláskorban elkezdjük. Húszkilós iskolatáska a harminckilós gyereknek, 7-8 tanóra, különórák, este házi feladat.…

Tovább

"Mit magad megtehetsz, ne bízd másra!"

  Végre egy közmondás, melyben semmi immorális jelentéssík sincsen! Egyszerűen csak ostobaság. A bizalmatlanságot, a beszűkültséget, a szegényes létezést hirdeti. Konkrétan szembe masíroz az evolúcióval, hiszen pontosan azért alakultak ki a különböző szakmák, azért épültek városok, hogy az emberek…

Tovább

"Aki nem dolgozik, ne is egyék!"

  Még mielőtt bárki megvádolna, hogy kipécéztem magamnak Pál apostolt, sietek leszögezni: egészen a mai napig halvány fogalmam sem volt róla, hogy a címbéli közmondás tőle származik. Nem csupán a thesszalonikaiakhoz írt második levelét, de valójában egyiket sem forgatom sűrűn. Annyit azért tudtam,…

Tovább
süti beállítások módosítása