téveszmék


"A kultúrát védelmezni kell"

2019. március 19. - G. Nagy László

  Bőségesen elég időt kaptunk arra, hogy megbarátkozzunk a biológiai evolúció gondolatával. A kultúra evolúcióját elfogadni még ennél is egyszerűbb: itt zajlik a szemünk előtt. Szemben azonban az élőlényekkel, melyeket a természet formál, a kultúra teljes egészében emberi produktum. Talán ezért…

Tovább

"Nem az iskolának, az életnek tanulsz"

  Amikor arról ábrándozunk, hogy a hazai iskolarendszernek bőven volna hová fejlődnie, s pozitív példák után kutatunk, mindenki kapásból vágja rá: figyeljünk a finn csodára! A nemzetközi felmérések szerint a világ legeredményesebb oktatási rendszerét sikerült felépíteniük úgy, hogy közben a diákok…

Tovább

"Kiben szapora a tréfa, terméketlen az ész"

  Imádom ezeket a régi, elmebeteg közmondásokat. Létezik modernebb változata is: "Aki sokat nevet, keveset elmélkedik." Az igazi kedvencem azonban a Prédikátor könyvéből való: "Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív." Világos, hogy ezeken ma már csak…

Tovább

"A verseny lovaknak való, nem embereknek"

    Ismét egy olyan kérdéskör, ahol a világ mintha nem ismerné az árnyalatokat. A tradicionalisták a teljesítményt, a kiválóságot, a győzelmet éltetik, melyhez a szigorú nevelésen, a verejtékes munkán, a kudarcok megtapasztalásán és legyűrésén, illetve az ellenfelek kíméletlen eltiprásán át…

Tovább

"A suszter maradjon a kaptafánál!"

  Magyarország egy olyan szerencsés hely, ahol mindenki ért a politikához és a focihoz - és jól is van ez így. A címbéli mondásnak csupán annyi az értelme, hogy a jelentős szaktudást igénylő, s komoly rizikóval járó projekteket nem érdemes vészesen amatőrökre bízni, de nem is igazán jellemző, hogy…

Tovább

"A vessző és dorgálás bölcsességet ád"

  Amikor az ember ilyen oltári nagy ökörségekkel találkozik, az első kérdése nem is az, hogy miként kerül a címbéli okítás a Bibliába, hanem az, hogy egyáltalán hogyan születik ilyen gondolat. Vajon háromezer éve végeztek hosszú és alapos megfigyeléseket a megvesszőzött gyerekek intellektuális…

Tovább

"Ki megveté szülék oktatását, hóhérkézre kerül"

      A legtöbben kifejezetten szerencsések vagyunk. Azok is, akik szerető, támogató környezetben nőttek fel, s azok is, akik elhanyagoló, bántalmazó, vagy egyéb módon mérgező szülők gyermekeként. Előbbiek azért, mert kaptak egy határozottan pozitív mintát, utóbbiak pedig abból az okból, hogy jó…

Tovább