Ez most a következő. Az álhírgyártó O1G tábor felsült, a pedofil-lufi kipukkadt, de azért maradt még pár vaktöltény a tárban. Oké, hogy Semjén Zsolt felállt a parlamentben és visszautasította a légből koholt vádakat, no de egyetlen szót sem ejtett a gyerekekről... Oké, hogy Fülöp Attila, a gyermekvédelemért (gondoskodáspolitikáért) felelős államtitkár rövid videóban bemutatta a Szőlő utcai javítóintézetet, ám ő sem tért ki az itt folyó munkára. Oké, hogy amikor Kocsis Máté "megtorlásról" beszél, az valójában a "jogkövetkezmény" karcos szinonimája csupán, de mintha őt sem érdekelnék a gyerekek... A helyzet az, hogy a kormányoldal részéről megszólalók egyetlen célja ezúttal az volt, hogy cáfolják a hamis vádakat. Üzenetüket nem hígíthatták fel semmi egyébbel, még az olyannyira fontos gyermekvédelem szakmai kérdéseivel sem, mert azzal a fókusz máshová helyeződött volna.
Viszont most már, hogy szemmel láthatóan túljutottunk az álhír-botrányon, tényleg érdemes volna pár szót szólni a gyerkőcökről is. Már csak azért is, mert igazán meghatározó kérdés; minden társadalomról, minden politikai erőről sokat elárul, hogy miként bánik a kiskorúakkal. E téren az utóbbi pár évtizedben komoly átrendeződés ment végbe. Azelőtt a konzervatív jobboldalt simán lehetett szigorúsággal, vagy akár kíméletlenséggel vádolni. Nádpálca, vonalzó, sulyok... az iskolák tucatnyi fegyelmező eszközt sorakoztattak fel, s ez a világ legtermészetesebb dolgának számított ott, ahol az atyai pofonok is mindennaposak voltak. Ha még tovább utazunk vissza az időben, elérkezünk a gyermekmunka eléggé el nem ítélhető gyakorlatához, különösen ami a bányászatot és egyéb nehéz fizikai tevékenységeket illeti. (Túlzásba sem kell esni: egy gyerek is lazán szedhet gyümölcsöt, segíthet a könnyebb mezőgazdasági, vagy épp ház körüli feladatokban.) Több mint egy évszázadon keresztül a szociáldemokraták egyik központi követelését épp a gyermekvédelem jelentette. Azután egyszer csak fordult a kocka, és az újabb áldozati csoportok felkarolásával a kiskorúak kiestek a pikszisből, sőt valójában feláldozhatóvá váltak a baloldal számára. Abortusz-liberalizáció, melegek általi örökbefogadás, a transzmozgalom óvodai, iskolai nyomulása, valós pedofilügyek - mind-mind a progresszívek teljes támogatásával; a gyerekek jogai minden téren háttérbe szorultak az egyéb kisebbségek érdekeivel szemben. A 21. században már egyértelműen a konzervatív jobboldal képviseli a gyermekvédelem ügyét. Ez egyben óriási sebezhetőséget is jelent; amíg a baloldal büntetlenül dédelgetheti a maga pedofiljait (Bite Zsolt, Lakatos Márk), addig a másik térfélen a legapróbb hiba miatt is fejek hullnak.
Kevés szó esik róla, azonban tény, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, amely egységes irányítás alá vonta a gyermekotthonokat, javítóintézeteket és lakásotthonokat, a Fidesz kormányzása idején, 2012-ben jött létre. Ez számos pozitív változást hozott magával. Az intézményekben kötelezővé vált a személyre szabott gondozási-nevelési terv. Hangsúlyosabbá váltak a különböző pedagógiai programok, pszichológiai foglalkozások, képességfejlesztő és szociális kompetenciát fejlesztő tréningek. Komoly szemléletváltozás költözött a javítóintézetekbe is, melyekben a nevelés immár nem a büntetést célozza, hanem elsősorban a társadalomba való visszailleszkedés pedagógiai eszközévé vált. Több helyen - például a Szőlő utcai javítóintézetben is - külső oktatási partnerekkel működnek együtt, így a kiskorúak állami iskolai tanterv szerint tanulnak, nem csupán "intézeti tantárgyakat" (alapkészség-fejlesztés, életvitel-ismeretek, állampolgári nevelés). Aki itt érettségizik, azt külsős tanárok vizsgáztatják, s ennek megfelelően a külső intézmény bejegyzései kerülnek a bizonyítványba - így még a stigmatizálás is elkerülhető. Az aszódi javítóintézetben a fiatalkorúak szakmát is tanulhatnak (asztalos, festő). A gyermekekkel való bánásmód e helyeken alapjaiban változott; a rendészeti háttérrel bíró nevelők korábban a fegyelmi vétségek és szabályszegések szankcionálására helyezték a hangsúlyt. 2012 után e hierarchikus, távolságtartó, büntetésvégrehajtó attitűd kezdett elhalványodni, és a gyermekvédelmi elvek léptek a helyére. Minden fiatal kapcsán egyéni gondozási-nevelési terv készül; bevezetésre került a pozitív megerősítésen alapuló motivációs rendszer; fókuszba került az erőszakmentes konfliktuskezelés és a resztoratív szemlélet (helyreállító nevelés). A javítóintézetekben dolgozóknak pedagógiai és pszichológiai továbbképzéseken kell részt venniük. Az általános hozzáállás tehát emberségesebb, mint valaha. A gyermekotthonokba és főként a javítóintézetekbe kerülő kamaszok a legtöbbször borzalmas családi környezetből jönnek, ám aligha menthetetlenek - ép felnőttek azonban sohasem válnak belőlük, ha tovább traumatizálják őket. Mindez semmit sem változtat azon, amit Fülöp Attila államtitkár elmondott: a Szőlő utcai kiskorúakat szigorúan őrzik, nincs ki-bejárkálás semmilyen módon. A letartóztatottakat merev protokoll szerint, hivatalos engedéllyel, rendőri kísérettel szállítják.
Az SzGyF felállítása csupán a startmezőt jelölte ki. A szakterület fejlesztése azóta is folyamatos. 2014-ben életbe léptek azon jogszabályi változások, melyeknek köszönhetően a szakellátásba került 12 év alatti gyerekek számára immár a nevelőszülő által biztosított gondozás a preferálandó. (Minden kutatás szerint a családias környezet segíti legjobban az érintettek értelmi-érzelmi fejlődését, rezilienssé válását.) 2018 óta azok a fiatal felnőttek, akik gyermekvédelmi gondoskodásban (a régi terminológia szerint „állami gondozásban”) nőttek fel, utógondozói ellátásban akár 30 éves korukig is részesülhetnek, amennyiben felsőoktatásban tanulnak, hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. Ez lakhatást és szükség szerinti ellátást jelent számukra. 2023 februárjában az FTC gondozásában indult útjára az Apponyi Franciska Jövőműhely program, mely a gyermekvédelmi szakellátásban élőknek kínál sportolási lehetőséget, tehetséggondozást; továbbá segíti a pályaorientációt, és mentorprogram működtetésével az első munkahelyi tapasztalatok megszerzését teszi könnyebbé a fiatal felnőttek számára.
A kormány persze a legjobb szándékkal sem tudna pozitív eredményeket felmutatni, ha a gyermekvédelmi intézmények nem végeznének példás nevelőmunkát. Ez egy embert próbálóan nehéz hivatás, már csak azért is, mert a nevelőszülők lehetőség szerint a legkevésbé problémás gyerekeket veszik magukhoz, a "krémje" bentmarad. Jogos a kritika, mely szerint a terület dolgozói nincsenek túlfizetve: bérük jóval az átlagkereset alatti. Mindezeket figyelembe véve különösen méltatlan, amikor a baloldali fantáziavilág - puszta politikai érdekből - olyan képet igyekszik festeni a gyermekvédelmi intézményekről, mintha azok a kiszolgáltatottsággal való visszaélés és a bűnözés melegágyai lennének. A 444 még szombaton is arról sztorizik, hogy Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatója az általa futtatott egyik 25 esztendős lányt már 12 éves kora óta ismerte. Egy teljes cikket szentelnek az üres ködösítésnek, csak hogy tovább habosíthassák a sztorit. Egy percig sem kívánom mentegetni Juhász Péter Pált, de muszáj látni: az ő botrányos ténykedése nem csupán nem kapcsolódik a gyermekvédelmi ágazat munkájához, de nem is jellemző e területre. A valóság pont ellentétes képet mutat. Számos közeli rokonom dolgozik, illetve dolgozott gyermekotthonokban, az ő beszámolóik alapján rendelkezem némi személyes rálátással is. Az ide kerülő nehéz sorsú, sok esetben cigány származású, kiskorú lányok számára többnyire nem idegen a prostitúció. Nem egyszer ez a családi megélhetés fő forrása - s egyben az oka is, hogy az érintettek ide kerültek. A gyermekotthonból való eltávozás engedéllyel lehetséges, azonban nem ritka jelenség, hogy ennek során a jól ismert üzelmek folytatódnak. A nevelők egyik legfőbb és legnehezebb feladata, hogy a lányokat ettől megóvják, akár a ki-bejárás szigorításával is. Vagyis közel sem az a jellemző kép, hogy az intézmények vezetői és dolgozói fogják prostitúcióra a fiatalkorúakat - erőfeszítéseik épp ellentétesek ezzel.
Talán épp itt az idő, hogy a kormányzati kommunikációban a gyermekvédelem szakmai munkája is megjelenjen. Muszáj bemutatni a példaértékűen működő intézményeket, a valódi sikersztorikat, és elsősorban azokat a fiatalokat, akik ezekről a helyekről kikerülve a saját lábukra álltak és tisztességes életvitelt folytatva eredményesen beilleszkedtek a polgári társadalomba. Egy rövid dokumentumfilm-sorozat elkészítése semmibe nem kerülne. A baloldali ellenzéket leszámítva mindenki csak nyerne azzal, ha e szakterület munkáját végre reálisan látná a nagyközönség.